A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

17/2017. (V. 26.) NFM rendelet

a motorhajtóanyagok minőségi követelményeiről

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 8. és 9. § tekintetében a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvény 13. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben,

a 16. § tekintetében a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény 13. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet – a gépjárműmotorok műszaki követelményeire figyelemmel, az egészség- és a környezetvédelmi érdekek érvényesülése, valamint a teljes életciklusra számított üvegházhatású gázkibocsátás csökkentése céljából – meghatározza a közúti gépjárművek, a nem közúti mozgó gépek, a mezőgazdasági és erdészeti traktorok, a belvízi hajók és a kedvtelési célú vízi járművek motorhajtóanyagainak minőségi követelményeit, valamint az azokkal kapcsolatos számítási módszereket és jelentéstételi követelményeket.

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. dízelgázolaj: minden olyan ásványolajtermék, amelynek rendeltetése kompressziós gyújtású belső égésű motorok működtetése (KN-kód 2710 19 43–2710 19 48 és 2710 20 11–2710 20 19), beleértve a nem közúti mozgó gépekben és belvízi hajókban, valamint a mezőgazdasági és erdészeti traktorokban és a kedvtelési célú vízi járművekben történő felhasználásra szánt gázolajat is;

2. forgalmazó: a jövedéki adóról szóló törvény (a továbbiakban: Jöt.) tartalma szerint

a) motorhajtóanyagot szabad forgalomba bocsátó személy és

b) az Európai Unió más tagállamában szabad forgalomba bocsátott motorhajtóanyagot a tagállamból beszerző, közösségi kereskedelmi tevékenység folytatására jogosult jövedéki engedélyes kereskedő;

3. forgalomba hozatal: a 2. pont a) alpontjában meghatározott forgalmazó esetében a szabad forgalomba bocsátás, ideértve az importálással szabad forgalomba bocsátást is, a 2. pont b) alpontjában meghatározott forgalmazó esetében az Európai Unió más tagállamából történő beszerzés;

4. *  gyártó: a piacfelügyeletről és a termékek megfelelőségéről, valamint a 2004/42/EK irányelv, továbbá a 765/2008/EK és a 305/2011/EU rendelet módosításáról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1020 európai parlamenti és tanácsi rendelet [a továbbiakban: (EU) 2019/1020 rendelet] 3. cikk 8. pontja szerinti gyártó;

5. hagyományos nyersolaj: bármely, származási helyén a tárolórétegben az Amerikai Anyagvizsgáló Társaság (a továbbiakban: ASTM) D287 vizsgálati módszere szerint mérve az Amerikai Kőolajipari Intézet (a továbbiakban: API) sűrűségbesorolása szerint 10-nél magasabb fokozatú, 2714 KN-kóddal jelölt meghatározás alá nem tartozó kőolaj-finomítói nyersanyag;

6. határérték: az egyes motorhajtóanyagok adott műszaki paraméterének, fizikai vagy kémiai jellemzőjének mérőszámmal és mértékegységgel meghatározott – minőségileg megfelelő – értéke, amely alsó vagy felső határérték lehet;

7. kiskereskedelmi motorhajtóanyag-forgalmazó: az a gazdálkodó szervezet, amely motorhajtóanyagot üzemanyagtöltő állomáson fogyasztónak kiszolgál;

8. *  meghatalmazott képviselő: az (EU) 2019/1020 rendelet 3. cikk 12. pontja szerinti meghatalmazott képviselő;

9. *  motorhajtóanyag: a motorbenzin, a dízelgázolaj, a biodízel, az E85, a sűrített földgáz és a cseppfolyósított szénhidrogéngáz, a közlekedésben felhasznált villamos energia;

10. motorhajtóanyagokra vonatkozó kiindulási érték: motorhajtóanyagokra vonatkozó, fosszilis motorhajtóanyagokból származó, teljes életciklusra és energiaegységre számított, 2010. évi üvegházhatású gázkibocsátáson alapuló kiindulási érték;

11. olajpala-nyersanyag: szilárd kerogént tartalmazó kőzetformációban található bármely, 2714 KN-kóddal jelölt olajpala meghatározása alá tartozó kőolaj-finomítói nyersanyagforrás, amelynek kinyerése bányászati kitermeléssel vagy termikusan segített gravitációs lecsapolással történik;

12. termelésoldali kibocsátás: a nyersanyagoknak a motorhajtóanyagot előállító kőolaj-finomítóba vagy feldolgozóüzembe történő beérkezése előtt keletkező üvegházhatású gázkibocsátás;

13. természetes bitumen: a kőolaj-finomítás nyersanyagforrása, amely:

a) kitermelési helyén a tárolórétegben az ASTM D287 vizsgálati módszerében meghatározottak szerint az API sűrűségbesorolása szerint 10-es vagy alacsonyabb fokozatú,

b) tárolórétegbeli hőmérsékleten az alábbi egyenlettel számított értéknél magasabb éves átlagos viszkozitással rendelkezik: Viszkozitás (Centipoise) = 518,98e–0,038T; ahol T a Celsius-fokban kifejezett hőmérséklet,

c) a 2714 KN-kóddal jelölt kátrányos homok meghatározása alá tartozik, és

d) kinyerése bányászati kitermeléssel vagy termikusan segített gravitációs lecsapolással történik, amely esetben a hőenergiát elsősorban nem magából a nyersanyagforrásból nyerik;

14. *  biodízel: növényi vagy állati olajból vagy zsírból előállított, dízelüzemanyag minőségű metilészter.

(2) *  A motorbenzin, valamint a bioüzemanyag fogalmát a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvényben (a továbbiakban: Büat.), az E85 és a KN-kód fogalmát a Jöt.-ben meghatározottak szerint kell értelmezni.

(3) Ahol e rendelet szabvány alkalmazását írja elő, azon a szabvánnyal egyenértékű más műszaki megoldást is érteni kell.

2. Minőségi követelmények

3. § (1) Motorhajtóanyagot akkor lehet forgalomba hozni, ha minősége megfelel

a) motorbenzin esetében az 1. melléklet,

b) dízelgázolaj esetében a 2. melléklet,

c) biodízel esetében a 3. melléklet,

d) E85 esetében a 4. melléklet,

e) a sűrített földgáz esetében az MSZ EN ISO 15403–1 legkésőbbi évjelzetű termékszabvány,

f) a cseppfolyósított szénhidrogéngáz esetében az MSZ EN 589 legkésőbbi évjelzetű termékszabvány,

g) *  a közlekedésben felhasznált villamos energia esetében az MSZ EN 50160 legkésőbbi évjelzetű termékszabvány

szerinti követelményeknek.

(2) Az 1–4. mellékletekben meghatározott minőségi követelményeknek történő megfelelés vizsgálata során az egyes mérési eredményeket az MSZ EN ISO 4259 szabványban meghatározott kritériumok alapján kell értelmezni.

(3) Azt a motorhajtóanyagot, amely a mindenkor érvényes nemzeti szabvány vagy az azzal egyenértékű európai szabvány – az 1–4. mellékletekben foglalt határértékekkel összhangban álló – követelményeinek megfelel, úgy kell tekinteni, mint amely megfelel e rendelet követelményeinek.

(4) A motorhajtóanyag metilciklopentadienil-mangán-trikarbonil adalékának mangántartalma nem haladhatja meg a 2 mg/liter értéket.

(5) Ha a kőolaj-finomítók esetében a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 2013. évi XXIII. törvény 1. § 5. pontjában meghatározott kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzet az (1) és (4) bekezdésben foglalt minőségi követelmények betartását időlegesen akadályozza, a minőségi követelmények teljesüléséről az energiapolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) tájékoztatja az Európai Bizottságot.

3. Vizsgálat és tanúsítás

4. § (1) A minőségi követelményeknek való megfelelés ellenőrzését és tanúsítását

a) motorbenzin esetében az MSZ EN 228,

b) dízelgázolaj esetében az MSZ EN 590,

c) biodízel esetében az MSZ EN 14214,

d) E85 esetében a CEN/TS 15293,

e) a sűrített földgáz esetében az MSZ EN ISO 15403–1,

f) a cseppfolyósított szénhidrogéngáz esetében az MSZ EN 589,

g) *  a közlekedésben felhasznált villamos energia esetében az MSZ EN 50160

legkésőbbi évjelzetű termékszabványban megadott analitikai módszer alkalmazásával kell elvégezni.

(2) Az a gyártó, amely tanúsított minőségirányítási rendszert alkalmaz, a motorhajtóanyag minőségi követelményeknek való megfelelését minőségbiztosítási rendszerének keretében biztosítja és bizonylatolja.

(3) Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államokon (a továbbiakban: EGT) kívüli harmadik országban vagy EGT-n belüli, tanúsított minőségirányítási rendszert nem alkalmazó gyártó által előállított motorhajtóanyag esetében a motorhajtóanyag minőségi követelményeknek való megfelelését a miniszter által a megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről szóló rendeletnek megfelelően kijelölt szervezet (a továbbiakban: tanúsító szervezet) tanúsítja.

(4) A megfelelőség tanúsítására tanúsító szervezetet kell igénybe venni, ha a tanúsítást kérő nem bizonyítja, hogy

a) a vizsgálati eredményeket kiállító laboratórium rendelkezik az adott vizsgálati módszerekre történő akkreditációval, vagy

b) a vizsgálati jegyzőkönyv a tanúsítási kérelem tárgyát képező motorhajtóanyag vonatkozásában tanúsítja az e rendeletben meghatározott követelményeknek való megfelelést.

(5) A tanúsítást kérő a (4) bekezdés szerinti kötelezettségének a (4) bekezdés a) pontja esetében az akkreditált laboratórium azonosításához szükséges adatok, a (4) bekezdés b) pontja esetében a szállítási dokumentáció (fuvarokmány és minőségi bizonyítvány) rendelkezésre bocsátásával tesz eleget.

5. § (1) A tanúsító szervezet a motorhajtóanyag 4. § (3) bekezdése szerinti vizsgálatáért és a megfelelőség tanúsításáért jogosult díjat szedni.

(2) A tanúsító szervezet a vizsgálat során

a) ellenőrzi a tanúsítást kérő által a motorhajtóanyag minőségére vonatkozóan benyújtott dokumentumokat, valamint

b) vizsgálatokkal ellenőrzi, hogy a motorhajtóanyag megfelel-e az e rendeletben meghatározott követelményeknek.

(3) A tanúsító szervezet az Európai Unió valamelyik tagállamában a szakterületre akkreditált laboratórium vizsgálati eredménye alapján vizsgálat nélkül tanúsítja a motorhajtóanyag megfelelőségét.

6. § A tanúsítvány tartalmazza

a) a tanúsító szervezet nevét, kijelölési okiratának számát és címét;

b) a gyártó vagy meghatalmazott képviselője nevét és címét;

c) a vizsgált motorhajtóanyag megnevezését és típusát;

d) a motorhajtóanyag biokomponens tartalmát és a fenntarthatósági követelményeknek való megfelelésére vonatkozó nyilatkozatot;

e) a vizsgálat során alkalmazott szabványokat, vagy ha nem teljesen a szabványok szerint történt a vizsgálat, az attól eltérő feltételeket annak bizonyítására, hogy az alkalmazott analitikai módszer legalább ugyanakkora pontosságú, mint az az analitikai módszer, amelynek helyébe lépett;

f) azon szabvány megnevezését, amelynek a motorhajtóanyag megfelel;

g) a vizsgálat eredményeit;

h) egyedi motorhajtóanyag-tételek tanúsítása esetén a tanúsított motorhajtóanyag mennyiségét.

4. Jelentés

7. § (1) *  A motorhajtóanyagok minőségi adatairól szóló jelentést (a továbbiakban: jelentés) a miniszter számára a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (a továbbiakban: MSZKSZ) készíti elő. A jelentést a miniszter küldi meg az Európai Bizottság részére. A jelentés a minőségi adatok mellett a következőket tartalmazza:

a) az ország területén forgalmazott motorbenzin és dízelgázolaj teljes mennyiségét,

b) a legfeljebb 10 mg/kg kéntartalmú ólmozatlan motorbenzin és dízelgázolaj forgalmazott mennyiségét és

c) a b) pontban meghatározott motorhajtóanyagok földrajzilag megfelelően kiegyensúlyozott eloszlásban való hozzáférhetőségét.

(2) * 

(3) *  Az MSZKSZ, vagy ha közreműködőt vesz igénybe, a közreműködő szervezet a forgalmazótól, a Jöt.-ben meghatározott jövedéki engedélyes kereskedőtől és jövedéki kiskereskedőtől a jelentés elkészítése érdekében a motorbenzin, valamint a dízelgázolaj esetében mintát vesz.

(4) A közreműködő szervezet

a) a mintavételezést az MSZ EN 14275 szabvány;

b) a minőségi jellemzők vizsgálatát

ba) motorbenzin esetében az MSZ EN 228 termékszabvány,

bb) dízelgázolaj esetében az MSZ EN 590 termékszabvány;

c) a jelentés összeállítását az MSZ EN 14274 szabvány

szerint végzi.

(5) A jelentést az üzemanyagok minőségére vonatkozó nemzeti adatokat összefoglaló beadvány egységes formájáról szóló, 2002. február 18-i 2002/159/EK bizottsági határozat mellékletének megfelelően kell elkészíteni.

(6) Ha a közreműködő szervezet a mintavételezés vagy a vizsgálat során jogsértést észlel, erről – a hatósági eljárás lefolytatásához szükséges adatok megküldésével – értesíti a fogyasztóvédelmi hatóságot, valamint az állami adó- és vámhatóságot.

(7) *  Az MSZKSZ negyedévente, valamint évente a miniszter részére összesítést készít, amelyben részletezi az adott időszak mintavételekre vonatkozó információit, és közli a ténylegesen mért értékeket és azok statisztikai kiértékelését. Az MSZKSZ az éves összesítést magyar és angol nyelven is elkészíti. Az MSZKSZ a negyedéves összesítést az érintett negyedévet követő hónap utolsó napjáig, az éves összesítést az érintett évet követő május 31-éig küldi meg a miniszter részére.

(8) *  A miniszter a jelentés előkészítésének állásáról bármikor felvilágosítást kérhet.

8. § (1) A Büat. 10. § (1) bekezdésének alkalmazásában a forgalmazók az 5. mellékletben előírt számítási módszert használják az általuk forgalmazott motorhajtóanyagok üvegházhatású gázkibocsátási intenzitásának meghatározására.

(2) *  A Büat. 9. § (2) bekezdésének alkalmazásában a forgalmazó

a) a motorhajtóanyag típusára,

b) a motorhajtóanyag mennyiségére,

c) az üvegházhatásúgáz-intenzitására,

d) a termelésoldali kibocsátás csökkentésekre,

e) * 

f) * 

vonatkozó adatokat az 5. mellékletben meghatározott fogalommeghatározások és számítási módszer használatával évente, az Európai Bizottság számára az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által rendelkezésre bocsátott ReportNet eszközök vagy a 6. mellékletben meghatározott minta alapulvételével, az ott nem szerepeltethető információk egyedi úton történő megküldésével jelenti az állami adó- és vámhatóságnak.

(3) Amennyiben a forgalmazók csoportja együttesen tesz eleget a Büat. 10. § (1) bekezdés szerinti csökkentési kötelezettségnek, a forgalmazói csoport a Büat. 9. § (2) bekezdése szerinti kötelezettségének közös jelentés benyújtásával tesz eleget.

(4) * 

(5) Az állami adó- és vámhatóság a forgalmazók által jelentett adatokat összesítve megküldi a miniszternek.

(6) *  A miniszter a motorhajtóanyagok tekintetében a forgalmazók által az állami adó- és vámhatóságnak szolgáltatott, összesített adatokat szolgáltatja az Európai Bizottság számára az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által rendelkezésre bocsátott ReportNet eszközök felhasználásával.

9. § A forgalmazókra vonatkozó, Büat. 10. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségeknek való megfelelés ellenőrzéséhez a forgalmazók a motorhajtóanyagok terén elért, a teljes életciklusra számított üvegházhatású gázkibocsátásukra vonatkozó csökkentéseket összevetik a 7. mellékletben meghatározott, motorhajtóanyagokra vonatkozó kiindulási értékkel.

5. A fogyasztók tájékoztatása

10. § (1) A motorhajtóanyagot kiszolgáló kútoszlopot

a) 5 térfogatszázaléknál több etanolt tartalmazó, 2,7 tömegszázaléknál magasabb oxigéntartalmú motorbenzin esetében az „E10”, „E10 motorbenzin” vagy „magas etanoltartalmú motorbenzin”;

b) 100%-os biodízel esetében „Biodízel”;

c) E85 esetében „E85”;

d) fémtartalmú adalékot tartalmazó motorhajtóanyag esetében „Fémtartalmú adalékot tartalmaz”

jelöléssel kell ellátni, és fel kell hívni a figyelmet a motorhajtóanyagok rendeltetésszerű használatára.

(1a) *  A motorhajtóanyagot kiszolgáló kútoszlopon és annak töltőpisztolyán az MSZ EN 16942 legkésőbbi évjelzetű szabványban meghatározott jelöléseket kell elhelyezni.

(2) *  Az (1) és (1a) bekezdés szerinti jelölésnek jól láthatónak és könnyen olvashatónak kell lennie.

11. § (1) A kiskereskedelmi motorhajtóanyag-forgalmazó töltőállomásán köteles tájékoztatást adni arról, ha az általa forgalmazott motorhajtóanyagban a hozzákevert bioüzemanyag részaránya nem éri el a 10 térfogatszázalékot.

(2) Az (1) bekezdés szerinti dízelgázolaj esetében a kiskereskedelmi motorhajtóanyag-forgalmazó figyelemfelkeltő módon köteles tájékoztatást adni a töltőállomáson a dízelgázolaj zsírsav-metil-észter (FAME) tartalmának e rendelet 2. melléklet szerinti határértéknek való megfeleléséről.

(3) Ha a kiskereskedelmi motorhajtóanyag-forgalmazó töltőállomásán a 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti motorbenzint, bioüzemanyagot vagy olyan motorhajtóanyagot forgalmaz, amelyben a hozzákevert bioüzemanyag a 10 térfogatszázalékot eléri vagy meghaladja, akkor figyelemfelkeltő módon köteles tájékoztatást adni a töltőállomáson a motorhajtóanyag

a) megnevezéséről;

b) bioüzemanyag-tartalmáról, különös tekintettel a zsírsav-metil-észter (FAME) tartalomra; és

c) a környezetre és a gépjármű üzemeltetésére gyakorolt hatásairól.

12. § A 10. és 11. §-okban foglalt rendelkezések megsértése esetén az eljárás lefolytatására a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben meghatározott hatóság jogosult az ott meghatározott szabályok szerint.

6. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

14. § A forgalmazó a 8. § (2) bekezdése szerinti, a 2017. május és december közötti adatokkal feltöltött jelentést 2018. március 31-ig küldi meg az állami adó- és vámhatóságnak.

15. § (1) Ez a rendelet

a) a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről, valamint a 93/12/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 1998. október 13-i 98/70/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

b) a 98/70/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv I., II., III. és IV. mellékletében meghatározott mérési módszereknek a műszaki haladáshoz való – az irányelv 10. cikkének megfelelő – hozzáigazításáról szóló, 2000. november 7-i 2000/71/EK bizottsági irányelvnek;

c) a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről szóló 98/70/EK irányelv módosításáról szóló, 2003. március 3-i 2003/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

d) a benzinre, a dízelolajra és a gázolajra vonatkozó követelmények, illetőleg az üvegházhatású kibocsátott gázok mennyiségének nyomon követését és mérséklését célzó mechanizmus bevezetése tekintetében a 98/70/EK irányelv módosításáról, a belvízi hajókban felhasznált tüzelőanyagokra vonatkozó követelmények tekintetében az 1999/32/EK irányelv módosításáról, valamint a 93/12/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. április 23-i 2009/30/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk 1–4., 7–8. és 13. pontjának, valamint 3. cikkének;

e) a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről szóló 98/70/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítása érdekében történő módosításáról szóló, 2011. június 1-i 2011/63/EU bizottsági irányelvnek;

f) a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről szóló 98/70/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv I. és II. mellékletének módosításáról szóló, 2014. június 10-i 2014/77/EU bizottsági irányelvnek;

g) a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről szóló 98/70/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti számítási módszerek és jelentéstételi követelmények meghatározásáról szóló, 2015. április 20-i (EU) 2015/652/EU tanácsi irányelvnek;

h) *  az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló 2014. október 22-i 2014/94/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

i) *  az egyes folyékony tüzelőanyagok kéntartalmának csökkentéséről szóló 2016. május 11-i (EU) 2016/802 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet az üzemanyagok minőségére vonatkozó nemzeti adatokat összefoglaló beadvány egységes formájáról szóló, 2002. február 18-i 2002/159/EK bizottsági határozat végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(3) *  A 8. § az energiaunió és az éghajlat-politika irányításáról, valamint a 663/2009/EK és a 715/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 94/22/EK, a 98/70/EK, a 2009/31/EK a 2009/73/EK, a 2010/31/EU, a 2012/27/EU és a 2013/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2009/119/EK és az (EU) 2015/652 tanácsi irányelv módosításáról, továbbá az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. december 11-i (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

16–17. § * 

1. melléklet a 17/2017. (V. 26.) NFM rendelethez

A forgalmazott motorbenzin minőségi követelményei

A B C D
1 Jellemző Mértékegység Határérték
2 Minimum Maximum
3 Kísérleti oktánszám 95
4 Motoroktánszám 85
5 Gőznyomás, május 1. és szeptember 30. közötti nyári időszakban kPa 60,0
6 Desztilláció:
7 100 °C-ig elpárologtatott % (V/V) 46,0
8 150 °C-ig elpárologtatott % (V/V) 75,0
9 Szénhidrogén-összetétel:
10 – Olefintartalom % (V/V) 18,0
11 – Aromás anyag-tartalom % (V/V) 35,0
12 – Benzoltartalom % (V/V) 1,0
13 Oxigéntartalom % (m/m) 3,7
14 Oxigenátok:
15 – Metanol (stabilizáló adalékok hozzáadása szükséges) % (V/V) 3
16 – Etanol (stabilizáló adalékok hozzáadására lehet szükség) % (V/V) 10
17 – Izopropil-alkohol % (V/V) 12
18 – Tercier-butil-alkohol % (V/V) 15
19 – Izobutil-alkohol % (V/V) 15
20 – Molekulánként öt vagy több szénatomot tartalmazó éterek % (V/V) 22
21 – Egyéb oxigenátok [az MSZ EN 228:2012 szabvány szerinti értéknél nem magasabb végső forráspontú egyéb monoalkoholok és éterek] % (V/V) 15
22 Kéntartalom mg/kg 10
23 Ólomtartalom g/l 0,005

2. melléklet a 17/2017. (V. 26.) NFM rendelethez

A forgalmazott dízelgázolaj minőségi követelményei

A B C D
1 Jellemző Mértékegység Határérték
2 Minimum Maximum
3 Cetánszám 51,0
4 Sűrűség 15 °C-on kg/m3 845
5 Desztilláció: 95% (V/V) átdesztillált °C 360
6 Policiklikus aromás szénhidrogének % (m/m) 8
7 Kéntartalom mg/kg 10
8 Zsírsav-metil-észter tartalom – MSZ EN 14078 % (V/V) 7*
* A FAME-nek ki kell elégítenie az MSZ EN 14214 szabvány követelményeit.

3. melléklet a 17/2017. (V. 26.) NFM rendelethez

A forgalmazott biodízel minőségi követelményei

A B C D
1 Jellemző Mértékegység Határértékek
2 Minimum Maximum
3 FAME-tartalom % (m/m) 96,5
4 Sűrűség 15 °C-on kg/m3 860 900
5 Kinematikai viszkozitás 40 °C-on mm2/s 3,50 5,00
6 Lobbanáspont °C 101
7 Kéntartalom mg/kg 10,0
8 Kokszosodási maradék (10%-os lepárlási maradékból) % (m/m) 0,30
9 Cetánszám 51,0
10 Szulfáthamu-tartalom % (m/m) 0,02
11 Víztartalom mg/kg 500
12 Összes szennyeződés mg/kg 24
13 Rézlemez-korrózió (3 óra, 50 °C) fokozat 1. osztály
14 Oxidációs stabilitás, 110 °C óra 8,0
15 Savszám mg KOH/g 0,50
16 Jódszám g jód/100 g 120
17 Linolénsav-metil-észter % (m/m) 12,0
18 Politelítetlen metil-észter (≥ 4 kettős kötés) % (m/m) 1
19 Metanoltartalom % (m/m) 0,20
20 Monogliceridtartalom % (m/m) 0,70
21 Digliceridtartalom % (m/m) 0,20
22 Trigliceridtartalom % (m/m) 0,20
23 Szabad glicerin % (m/m) 0,02
24 Összes glicerin % (m/m) 0,25
25 I. főcsoport fémei (Na+K) mg/kg 5,0
26 II. főcsoport fémei (Ca+Mg) mg/kg 5,0
27 Foszfortartalom mg/kg 4,0

4. melléklet a 17/2017. (V. 26.) NFM rendelethez

A forgalmazott E85 minőségi követelményei

A B C D
1. Jellemző Mértékegység Határértékek
2. Minimum Maximum
3. Sűrűség 15 °C-on kg/m3 760,0 800,0
4. Oxidációs stabilitás perc 360
5. Gyantatartalom (oldószerrel mosott) mg/100 ml 5
6. Rézkorrózió (3 óra 50 °C-on) fokozat 1. osztály
7. Savasság (ecetsavban kifejezve) % (m/m) 0,005
8. Elektromos vezetőképesség μS/cm 1,5
9. Metanoltartalom % (V/V) 1,0
10. Nagyobb szénatomszámú (C3–C5) alkoholok % (V/V) 6,0
11. Éterek (5 vagy nagyobb szénatomszámúak) % (V/V) 11,0
12. Víztartalom % (m/m) 0,400
13. Szervetlen klorid-tartalom mg/kg 1,2
14. Réztartalom mg/kg 0,10
15. Foszfortartalom mg/l 0,15
16. Kéntartalom mg/kg 10,0
17. Szulfáttartalom mg/kg 4,0

5. melléklet a 17/2017. (V. 26.) NFM rendelethez

A MOTORHAJTÓANYAGOK TELJES ÉLETCIKLUSRA SZÁMÍTOTT ÜVEGHÁZHATÁSÚGÁZ-INTENZITÁSA FORGALMAZÓK ÁLTALI KISZÁMÍTÁSÁNAK ÉS JELENTÉSÉNEK MÓDSZERE

I. A forgalmazók által forgalmazott motorhajtóanyagok üvegházhatásúgáz-intenzitásának kiszámítása

1. A motorhajtóanyagok üvegházhatásúgáz-intenzitását az egy megajoule motorhajtóanyagra jutó szén-dioxid egyenérték grammjában (gCO2eq/MJ) kell kifejezni.

2. A motorhajtóanyagok üvegházhatásúgáz-intenzitása kiszámításának alkalmazásában a következő üvegházhatású gázokat kell figyelembe venni: szén-dioxid (CO2), dinitrogén-oxid (N2O) és metán (CH4). A CO2-egyenérték kiszámításához e gázok kibocsátásait a következő CO2-egyenértékű kibocsátási értékekkel kell figyelembe venni:

A B
1 CO2 1
2 CH4 25
3 N2O 298

3. A fosszilis motorhajtóanyagok kitermeléséhez, gyártásához, finomításához és fogyasztásához használt gépek és berendezések gyártásához kapcsolódó kibocsátások az üvegházhatású gázok mennyiségének számításában nem kerülnek figyelembevételre.

4. A forgalmazó által forgalmazott összes motorhajtóanyag teljes életciklusra számított üvegházhatásúgáz-intenzitását az alábbi képlet segítségével kell kiszámítani:

ahol:

4.1. Az „i” jelölés a forgalmazó azonosítására (azaz a jövedéki adó megfizetésére kötelezett személy azonosítására) szolgál, és a 684/2009/EK bizottsági rendeletben meghatározottak szerint a kereskedő jövedéki számát [az 1–5 és 8 rendeltetésihely-típuskódra vonatkozó, az említett rendelet I. melléklete 1. táblázata 5. pontjának a) alpontja szerinti, jövedékiadatcsere-rendszer (SEED) szerinti nyilvántartási számot vagy hozzáadottértékadó-azonosítószámot] jelenti, amely alapján a forgalmazó a jövedéki adó fizetésére köteles személyként azonosítható a jövedékiadó-kötelezettség keletkezésének időpontjában.

4.2. Az „x” jelölés az e rendelet hatáskörébe tartozó, KN-kód szerinti motorhajtóanyagot jelöli.

4.3. Az „MJx” jelölés a forgalmazott, az x motorhajtóanyag bejelentett mennyiségeiből átszámított, megajoule-ban kifejezett összes energiát jelöli. Kiszámítása a következőképpen történik:

4.3.1. *  Az egyes motorhajtóanyagok mennyisége típusonként

A 684/2009/EK rendelet I. melléklete 1. táblázata 17. pontjának d), f) és o) alpontja szerint bejelentett adatok alapján kell meghatározni. A bioüzemanyag-mennyiségek alsó fűtőértékkel számolt energiatartalomra váltása a bioüzemanyagok, folyékony bio-energiahordozók és biomasszából előállított tüzelőanyagok fenntarthatósági követelményeiről és igazolásáról szóló 821/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Büat. Vhr.) 1. mellékletében meghatározott üzemanyag-energiasűrűségeknek megfelelően történik. A nem biológiai eredetű motorhajtóanyagok mennyiségének alsó fűtőértékkel számolt energiatartalomra váltása a Közös Kutatóközpont-EUCAR-CONCAWE (JEC) 2013. júliusi Well-to-tank jelentésének (4. változat) 1. függeléke alapján történik.

4.3.2. Fosszilis motorhajtóanyagok és bioüzemanyagok egyidejű feldolgozása

4.3.2.1. *  A feldolgozás a forgalmazott motorhajtóanyag életciklusa során történő, a termék molekulaszerkezetének megváltozásával járó módosítást jelenti. A denaturálószer hozzáadása nem tartozik a feldolgozáshoz. A nem biológiai eredetű motorhajtóanyagokkal egyidejűleg előállított bioüzemanyagok mennyiségének tükröznie kell a bioüzemanyag feldolgozás utáni állapotát. Az egyidejűleg feldolgozott bioüzemanyag mennyiségét az energiamérleg és az egyidejű feldolgozási folyamat hatékonysága alapján kell meghatározni a bioüzemanyagok, folyékony bio-energiahordozók és biomasszából előállított tüzelőanyagok fenntarthatósági követelményeknek való megfelelésével kapcsolatos üvegházhatású gázkibocsátás elkerülés kiszámításának szabályairól szóló 68/2021. (XII. 30.) ITM rendelet [a továbbiakban: 68/2021. (XII. 30.) ITM rendelet] 1. melléklet 1.16. alpontjában foglaltaknak megfelelően.

4.3.2.2. Amennyiben a fosszilis motorhajtóanyagokba többfajta bioüzemanyagot is bekevernek, minden egyes bioüzemanyag mennyiségét és típusát bele kell venni a számításba és a forgalmazó által elküldött jelentésbe.

4.3.2.3. *  A forgalmazott, a Büat. Vhr. 3. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumoknak meg nem felelő bioüzemanyag-mennyiség fosszilis motorhajtóanyagnak számít.

4.3.2.4. Az E85 benzin-etanol keverék mennyiségét a 443/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikkének alkalmazásában külön motorhajtóanyagként kell számítani.

4.3.3. *  A villamosenergia-fogyasztás mennyisége

4.3.3.1. Az elektromos gépjárművek által fogyasztott villamosenergia-mennyiség, amely érintett energiamennyiséget a forgalmazó az állami adó- és vámhatóság részére az alábbi képlet szerint jelenti be: Villamosenergia-fogyasztás = megtett út (km) × villamosenergia-fogyasztási hatékonyság (MJ/km).

4.4. Termelésoldali kibocsátáscsökkentés (UER)

A „termelésoldali kibocsátáscsökkentés” a termelésoldali üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentésnek a forgalmazó javára jóváírandó, gCO2eq egységben kifejezett értéke, amennyiben az alábbi feltételeknek megfelelően számszerűsítik és jelentik be:

4.4.1. Jogosultsági feltételek

4.4.1.1. A termelésoldali kibocsátáscsökkentések kizárólag a benzinre, a dízelolajra, a sűrített földgázra és a cseppfolyósított szénhidrogéngázra vonatkozó átlagos alapértékek termelésoldali kibocsátási részére alkalmazandók, amely átlagos alapértékek termelésoldali kibocsátási része:

A B
1 Üzemanyag típus Átlagos alapérték termelésoldali kibocsátás része
[gCO2eq/MJ]
2 benzin 11,0
3 dízelgázolaj 11,3
4 sűrített földgáz 9,1
5 cseppfolyósított propán-bután gáz 6,2
6 cseppfolyósított földgáz 15,0

4.4.1.2. A valamely országban bekövetkezett termelésoldali kibocsátáscsökkentések bármely forgalmazó által forgalmazott bármely nyersanyagforrásból előállított motorhajtóanyag üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentéseként beszámítható.

4.4.1.3. A termelésoldali kibocsátáscsökkentések kizárólag a 2011. január 1. után indult projektek esetében számíthatók be.

4.4.1.4. Nem szükséges bizonyítani, hogy az e rendelet 7. § (2) bekezdésében meghatározott jelentéstételi követelmény hiányában a termelésoldali kibocsátáscsökkentések nem következtek volna be.

4.4.2. Számítás

4.4.2.1. A termelésoldali kibocsátáscsökkentéseket a nemzetközi szabványokban, konkrétan az ISO 14064, ISO 14065 és ISO 14066 szabványban meghatározott, önkéntes alapú rendszerek keretében alkalmazott elvekkel összhangban és normák szerint kell megbecsülni és értékelni.

4.4.2.2. *  A termelésoldali kibocsátáscsökkentéseket és a kibocsátási referenciaértékeket az ISO 14064 szabványnak megfelelően kell jelenteni, hitelesíteni és nyomon követni, és az eredményeknek a 2018/2067/EU és a 2018/2066/EU bizottsági rendeletben előírttal egyenértékű megbízhatóságúaknak kell lenniük. A termelésoldali kibocsátáscsökkentések megbecslésekor használt módszerek hitelesítésének meg kell felelnie az ISO 14064–3 szabványnak, a hitelesítést végző szervezetnek pedig az ISO 14065 szabványban leírtaknak megfelelő akkreditációval kell rendelkeznie.

4.5. A „GHGix” az „x” motorhajtóanyag egy egységére jutó, gCO2eq/MJ egységben kifejezett üvegházhatásúgáz-intenzitás. A forgalmazónak az egyes motorhajtóanyagok egységnyi üvegházhatásúgáz-intenzitását az alábbi módon kell meghatároznia:

4.5.1. *  a nem biológiai eredetű motorhajtóanyagok üvegházhatásúgáz-intenzitása az e melléklet II. részének 5. pontjában található táblázat utolsó oszlopában felsorolt motorhajtóanyag-típusokra vonatkozó „súlyozott, teljes életciklusra számított üvegházhatásúgáz-intenzitás”;

4.5.2. *  a bioüzemanyagok üvegházhatásúgáz-intenzitása;

A Büat. Vhr. 3. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumoknak megfelelő bioüzemanyagok üvegházhatásúgáz-intenzitását a 68/2021. (XII. 30.) ITM rendelet 1. mellékletének megfelelően kell kiszámítani. Amennyiben a bioüzemanyagok teljes életciklusra számított üvegházhatásúgáz-kibocsátására vonatkozó adatok egy, a Büat. Vhr. 2. § (3) és (4) bekezdésére vonatkozó megállapodásnak vagy rendszernek megfelelően lettek összegyűjtve, az adatok felhasználandók a bioüzemanyagok üvegházhatásúgáz-intenzitásának e rendelet céljaira történő megállapítására is. A Büat. Vhr. 3. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumoknak meg nem felelő bioüzemanyagok üvegházhatásúgáz-intenzitása megegyezik a megfelelő, hagyományos kőolajból vagy földgázból származó fosszilis motorhajtóanyagokéval;

4.5.3. nem biológiai eredetű motorhajtóanyagok és bioüzemanyagok egyidejű feldolgozása

A fosszilis motorhajtóanyagokkal egyidejűleg feldolgozott bioüzemanyagok üvegházhatásúgáz-intenzitásának tükröznie kell a bioüzemanyagok feldolgozás utáni állapotát;

4.5.4. *  a villamos energia a II. rész 7. pontjában leírtak alapján számítandó.

4.6. *  Az „AF” a hajtáslánc hatékonyságára vonatkozó kiigazítási együtthatókat jelöli:

A B
1 Jellemző átalakítási technológia Hatékonysági együttható
2 Belső égésű motor 1
3 Akkumulátoros, elektromos hajtáslánc 0,4
4 Hidrogén-üzemanyagcellás elektromos hajtáslánc 0,4

II. Forgalmazói jelentéstétel a bioüzemanyagoktól eltérő motorhajtóanyagok tekintetében

1. Fosszilis motorhajtóanyagok termelésoldali kibocsátáscsökkentései

Ahhoz, hogy a termelésoldali kibocsátáscsökkentések a jelentéstételi és számítási módszer célkitűzéseinek megfeleljenek, a forgalmazónak jelentenie kell a következőket közreműködő szervezetnek:

1.1. a projekt kezdetének időpontját, amelynek 2011. január 1-jénél későbbinek kell lennie;

1.2. a gCO2eq-ként kifejezett éves kibocsátáscsökkentést;

1.3. azt az időszakot, amelyben a jóváírandó csökkentések történtek;

1.4. a kibocsátások forrásához legközelebb eső projekthelyszín földrajzi szélességét és hosszúságát fokokban, négy tizedesnyi pontossággal meghatározva;

1.5. az éves kibocsátási alapértékeket a kibocsátáscsökkentési intézkedések bevezetése előtt, valamint az ilyen intézkedések bevezetését követő éves kibocsátásokat az előállított nyersanyag gCO2eq/MJ-jában kifejezve;

1.6. a program és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás jóváírandó csökkentésének egyedi azonosítására szolgáló, egyszer felhasználható tanúsítványszámot;

1.7. a számítási módszer és az ahhoz kapcsolódó rendszer egyedi azonosítására szolgáló, egyszer felhasználható számot;

1.8. amennyiben a projekt olajkitermeléssel kapcsolatos, az oldat átlagos gáz-olaj arányát (GOR) a korábbi évek és a jelentéstételi év vonatkozásában, a tárolórétegbeli nyomást, a mélységet és a kút kőolajkitermelési sebességét.

2. * 

3. * 

4. * 

5. A bioüzemanyagoktól és villamos energiától eltérő motorhajtóanyagok átlagos teljes életciklusra számított üvegházhatásúgáz-intenzitási alapértékei

A B C D

1

Nyersanyagforrás és folyamat

Forgalomba hozott
motorhajtóanyag
Teljes életciklusra számított ÜHG-
intenzitás (gCO2eq/MJ)
Súlyozott, teljes életciklusra számított ÜHG-intenzitás
(gCO2eq/MJ)
2 Hagyományos nyersolaj Benzin 93,2 93,3
3 Természetes gáz-folyadék 94,3
4 Szén-folyadék 172
5 Természetes bitumen 107
6 Olajpala 131,3
7 Hagyományos nyersolaj Dízelolaj vagy gázolaj 95 95,1
8 Természetes gáz-folyadék 94,3
9 Szén-folyadék 172
10 Természetes bitumen 108,5
11 Olajpala 133,7
12 Bármilyen fosszilis energiaforrás Cseppfolyósított szénhidrogéngáz szikragyújtású motorban 73,6 73,6
13 Földgáz, EU-mix Sűrített földgáz szikragyújtású motorban 69,3 69,3
14 Földgáz, EU-mix Cseppfolyósított földgáz szikragyújtású motorban 74,5 74,5
15 Hidrogén Sabatier-reakciója nem biológiai eredetű megújuló energiaforrás elektrolíziséből Sűrített szintetikus metángáz szikragyújtású motorban 3,3 3,3
16 Gőzreformálással átalakított földgáz Sűrített hidrogén üzemanyagcellában 104,3 104,3
17 Teljes mértékben nem biológiai eredetű megújuló energiaforrással táplált elektrolízis Sűrített hidrogén üzemanyagcellában 9,1 9,1
18 Szén Sűrített hidrogén üzemanyagcellában 234,4 234,4
19 A technológiai kibocsátások szén-dioxid-tartalmának leválasztása és tárolása mellett átalakított szén Sűrített hidrogén üzemanyagcellában 52,7 52,7
20 Fosszilis nyersanyagokból származó műanyaghulladék Benzin, dízelolaj vagy gázolaj 86 86

6. * 

7. *  Villamos energia

A forgalmazók a villamos energiára vonatkozó üvegházhatásúgáz-intenzitás (gCO2eq/MJ) értékeit a jelentett adatokból kiindulva az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és bejelentésére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nemzeti és uniós szintű bejelentésére szolgáló rendszerről, valamint a 280/2004/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. május 21-i 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján határozzák meg.

6. melléklet a 17/2017. (V. 26.) NFM rendelethez

A JELENTETT ADATOK KONZISZTENCIÁJÁT BIZTOSÍTÓ SABLON JELENTÉS KÉSZÍTÉSÉHEZ

1. Motorhajtóanyag (kivéve villamos energia) – Egyedüli forgalmazók * 

A B C D E F G H I J K
1 Mennyiség2 Termelés- Csökkentés

2
Bejegyzés Közös jelentéstétel
(IGEN/NEM)
Ország Forgalmazó1 Motor-
hajtóanyag-
típus6
Motor-
hajtóanyag
KN-kódja6

literenként

energia alapján
Átlagos
ÜHG-
intenzitás
oldali kibocsátás-
csökkentés5
a 2010-es átlaghoz képest
3 1
4 KN-kód ÜHG-
intenzitás4
Nyersanyag KN-kód ÜHG-
intenzitás4
fenntartható (IGEN/NEM)
5 F.1 összetevő
(fosszilisüzemanyag-összetevő)
B.1 összetevő
(bioüzemanyag-összetevő)
6
7 F.n összetevő
(fosszilisüzemanyag-összetevő)
B.m összetevő
(bioüzemanyag-összetevő)
8
9
10 k
11 KN-kód6 ÜHG-
intenzitás4
Nyersanyag KN-kód 6 ÜHG-intenzitás4 fenntartható (IGEN/NEM)
12 F.1 összetevő
(fosszilisüzemanyag-összetevő)
B.1 összetevő
(bioüzemanyag-összetevő)
13
14 F.n összetevő
(fosszilisüzemanyag-összetevő)
B.m összetevő
(bioüzemanyag-összetevő)
15
16

2. Motorhajtóanyag (kivéve villamos energia) – Közös forgalmazók * 

A B C D E F G H I J K
1 Mennyiség2 Termelés- Csökkentés

2
Bejegyzés Közös jelentéstétel
(IGEN/NEM)
Ország Forgalmazó1 Motor-
hajtóanyag-
típus6
Motor-
hajtóanyag
KN-kódja6

literenként

energia alapján
Átlagos
ÜHG-
intenzitás
oldali kibocsátás-
csökkentés5
a 2010-es átlaghoz képest
3 1 IGEN
4 IGEN
5 Részösszeg
6 KN-kód ÜHG-
intenzitás4
Nyersanyag KN-kód ÜHG-
intenzitás4
fenntartható
(IGEN/NEM)
7 F.1 összetevő
(fosszilisüzemanyag-összetevő)
B.1 összetevő
(bioüzemanyag-összetevő)
8
9 F.n összetevő
(fosszilisüzemanyag-összetevő)
B.m összetevő
(bioüzemanyag-összetevő)
10
11
12 x IGEN
13 IGEN
14 Részösszeg
15 KN-kód6 ÜHG-
intenzitás4
Nyersanyag KN-kód6 ÜHG-
intenzitás4
fenntartható
(IGEN/NEM)
16 F.1 összetevő
(fosszilisüzemanyag-összetevő)
B.1 összetevő
(bioüzemanyag-összetevő)
17
18 F.n összetevő
(fosszilisüzemanyag-összetevő)
B.m összetevő
(bioüzemanyag-összetevő)
19
20

2A. *  Villamos energia

A B C D E F G
1 Közös jelentéstétel (IGEN/NEM) Ország Forgalmazó1 Energiatípus6 Mennyiség10 ÜHG-intenzitás Csökkentés a 2010-es átlaghoz képest
2 Energia alapján
3 NEM
A B C D E F G
1 Forgalmazói csoport adatai
2 Ország Forgalmazó1 Energiatípus6 Mennyiség10 ÜHG-intenzitás Csökkentés a 2010-es átlaghoz képest
3 Energia alapján
4 IGEN
5 IGEN
6 Részösszeg

3. * 

4. * 

5. * 

6. Összes bejelentett energia és elért csökkentés tagállamonként

A B C
1 Mennyiség (energia alapján)9 ÜHG-intenzitás Csökkentés a 2010-es átlaghoz képest

Formátummal kapcsolatos megjegyzések

A származási helyre vonatkozó táblázatoknál (mind az egyedüli forgalmazó, mind a közös forgalmazók esetében) a bioüzemanyag-összetevők esetében az API-sűrűségre vonatkozó cellákat nem kötelező kitölteni.

1. A forgalmazó azonosítása az 5. melléklet I. rész 3. pont a) alpontjában van meghatározva.

2. A motorhajtóanyag mennyisége az 5. melléklet I. rész 3. pont c) alpontjában van meghatározva.

3. Az Amerikai Kőolajipari Intézet (API) szerinti sűrűség meghatározása az ASTM D287 tesztelési módszer szerint történik.

4. Az üvegházhatásúgáz-intenzitás az 5. melléklet I. rész 3. pont e) alpontjában van meghatározva.

5. *  A termelésoldali kibocsátáscsökkentés az 5. melléklet I. rész 4.4. alpontjában van meghatározva; a jelentéstételi előírások az 5. melléklet II. rész 1. pontjában vannak meghatározva.

6. *  A motorhajtóanyag-típusok és a megfelelő KN-kódok az 5. melléklet I. rész 4.2. alpontjában vannak meghatározva.

7. * 

8. * 

9. *  A fogyasztott energia (motorhajtóanyag) teljes mennyisége.

10. *  A villamos energia mennyisége az 5. melléklet II. részének 7. pontja szerint kerül meghatározásra.

7. melléklet a 17/2017. (V. 26.) NFM rendelethez

A MOTORHAJTÓANYAGOKRA VONATKOZÓ KIINDULÁSI ÉRTÉK KISZÁMÍTÁSA A FOSSZILIS MOTORHAJTÓANYAGOK TEKINTETÉBEN

1. Számítási módszer

A motorhajtóanyagokra vonatkozó kiindulási értéket a fosszilis motorhajtóanyagok közül a benzin, a dízelolaj, a gázolaj, a cseppfolyósított szénhidrogéngáz és a sűrített földgáz átlagos országos fogyasztása alapján kell kiszámítani, a következőképpen:

ahol:

1.1. x az e rendelet hatálya alá tartozó, a lenti táblázatban meghatározott különböző motorhajtóanyagokat jelöli;

1.2. GHGix az e rendelet hatálya alá tartozó x motorhajtóanyag piacon értékesített éves mennyiségének gCO2eq/MJ-ban kifejezett üvegházhatásúgáz-intenzitása. Az 5. melléklet II. rész 5. pontjában feltüntetett, fosszilis motorhajtóanyagokra vonatkozó értékeket kell alkalmazni;

1.3. MJx a forgalmazott, az x motorhajtóanyag jelentett mennyiségeiből átszámított, megajoule-ban kifejezett összes energia.

2. Fogyasztási adatok

Az érték kiszámításához használt fogyasztási adatok a következők:

A B C
1 Motorhajtóanyag Energiafogyasztás
(MJ)
Forrás
2 dízel 7 894 969x106 2010. évi tagállami jelentés az
3 nem közúti felhasználású gázolaj 240 763x106 UNFCCC részére
4 benzin 3 844 356x106
5 cseppfolyósított szénhidrogéngáz 217 563x106
6 sűrített földgáz 51 037x106

3. Üvegházhatásúgáz-intenzitás

A 2010. évi, motorhajtóanyagokra vonatkozó kiindulási érték: 94,1 gCO2eq/MJ