A jogszabály mai napon ( 2019.08.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

136/2017. (VI. 9.) Korm. rendelet

az M2 gyorsforgalmi út Budapest (M0 csomópont) és Vác dél 37+150 km szelvény közötti szakasza nyomvonalának kijelöléséről

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Az M2 gyorsforgalmi út Budapest (M0 csomópont) és Vác dél 37+150 km szelvény közötti szakasz nyomvonalát meghatározó tengelyét az egymástól legfeljebb 100 méteres távolságban lévő tengelypontok ábrázolásával az 1. mellékletben szereplő, M = 1:10 000 léptékű áttekintő térkép tartalmazza.

(2) Az 1. mellékletben szereplő tengelypontok Egységes Országos Vetületi Rendszer (a továbbiakban: EOV) koordinátáit, valamint WGS84 földrajzi (GPS) (a továbbiakban: WGS84) koordinátáit a 2. melléklet határozza meg azzal, hogy az 1., a 2. és a 3. melléklet közötti vagy az EOV és a WGS84 koordináták közötti eltérés esetén a tengelypontok EOV koordinátái tekintendők irányadónak.

(3) Az M2 gyorsforgalmi út Budapest (M0 csomópont) és Vác dél 37+150 km szelvény közötti szakasz nyomvonala a tengelypontokban az út tengelyére merőlegesen, a 2. §-ban meghatározott távolságban felvett pontok és a végpontoktól számított, a 2. §-ban meghatározott távolsággal egyező sugarú félkör által meghatározott terület az 1. melléklet szerint.

(4) Az e rendelettel kijelölt nyomvonallal érintett ingatlanok helyrajzi számait a 3. melléklet tartalmazza. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvényben foglalt, az ingatlanokat érintő tilalmakat és korlátozásokat a 3. mellékletben szereplő ingatlanok 1. melléklet szerinti térképen jelölt nyomvonallal érintett területsávja tekintetében kell alkalmazni.

(5) Ha a 3. mellékletben szereplő ingatlanok helyrajzi száma e rendelet hatálybalépését követően változik meg, akkor a (4) bekezdésben foglaltakat valamennyi olyan új helyrajzi számmal rendelkező ingatlanra alkalmazni kell, amelyet az 1. melléklet szerinti térképen jelölt nyomvonallal érintett területsáv érint.

2. § A nyomvonal határát meghatározó pontok tengelypontoktól mért távolsága alszakaszonként a következő:

a) a P1753 ponttól P3715 pontig 100 méter (tengelypontok),

b) a DFA00 ponttól VD05 pontig 50 méter (tengelypontok).

3. § A megállapított nyomvonallal érintett területsáv védettségének időtartama e rendelet hatálybalépésétől számított két év.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 136/2017. (VI. 9.) Korm. rendelethez

Az M2 gyorsforgalmi út Budapest (M0 csomópont) és Vác dél 37+150 km szelvény közötti szakasz nyomvonala és a nyomvonalát meghatározó tengelypontok összessége

2. melléklet a 136/2017. (VI. 9.) Korm. rendelethez

Az M2 gyorsforgalmi út Budapest (M0 csomópont) és Vác dél 37+150 km szelvény közötti szakasza tengelypontjainak koordinátái, és a beépítésre nem szánt terület határpontjainak tengelytől mért távolsága

M2 gyorsforgalmi út (Budapest-Vác) 17+535 - 37+150 km sz. között

A B C D E F G
1 Pont száma EOV Y EOV X GPS Φ
(Szélesség)
Tizedes fok (WGS’84)
GPS Λ
(Hosszúság)
Tizedes fok (WGS’84)
Távolság
(m)
2 P1753 656 903,656 250 332,075 47,5968306 19,1392471 100
3 P176 656 964,260 250 355,573 47,5970413 19,1400534 100
4 P177 657 057,497 250 391,724 47,5973654 19,1412937 100
5 P178 657 150,734 250 427,874 47,5976896 19,1425341 100
6 P179 657 243,971 250 464,025 47,5980137 19,1437746 100
7 P180 657 336,881 250 500,989 47,5983452 19,1450107 100
8 P181 657 426,947 250 544,376 47,5987344 19,1462091 100
9 P182 657 514,773 250 592,194 47,5991635 19,1473778 100
10 P183 657 602,558 250 640,087 47,5995933 19,1485460 100
11 P184 657 690,344 250 687,979 47,6000230 19,1497142 100
12 P185 657 777,730 250 736,589 47,6004592 19,1508771 100
13 P186 657 861,524 250 791,073 47,6009483 19,1519924 100
14 P187 657 937,745 250 855,692 47,6015286 19,1530072 100
15 P188 658 004,720 250 929,853 47,6021948 19,1538992 100
16 P189 658 063,491 251 010,734 47,6029216 19,1546822 100
17 P190 658 119,547 251 093,545 47,6036658 19,1554292 100
18 P191 658 175,548 251 176,394 47,6044103 19,1561755 100
19 P192 658 231,549 251 259,243 47,6051547 19,1569218 100
20 P193 658 287,549 251 342,091 47,6058992 19,1576681 100
21 P194 658 343,550 251 424,940 47,6066437 19,1584145 100
22 P195 658 399,550 251 507,789 47,6073882 19,1591608 100
23 P196 658 455,551 251 590,638 47,6081326 19,1599072 100
24 P197 658 511,552 251 673,487 47,6088771 19,1606536 100
25 P198 658 567,552 251 756,336 47,6096216 19,1614001 100
26 P199 658 623,553 251 839,184 47,6103660 19,1621465 100
27 P200 658 679,554 251 922,033 47,6111104 19,1628930 100
28 P201 658 735,554 252 004,882 47,6118549 19,1636396 100
29 P202 658 791,555 252 087,731 47,6125993 19,1643861 100
30 P203 658 847,556 252 170,580 47,6133438 19,1651326 100
31 P204 658 903,556 252 253,428 47,6140882 19,1658792 100
32 P205 658 959,446 252 336,352 47,6148333 19,1666243 100
33 P206 659 012,577 252 421,050 47,6155944 19,1673327 100
34 P207 659 057,621 252 510,264 47,6163962 19,1679337 100
35 P208 659 091,309 252 604,350 47,6172420 19,1683838 100
36 P209 659 113,003 252 701,902 47,6181191 19,1686744 100
37 P210 659 122,365 252 801,397 47,6190139 19,1688009 100
38 P211 659 119,390 252 901,294 47,6199124 19,1687634 100
39 P212 659 107,264 253 000,540 47,6208053 19,1686041 100
40 P213 659 091,977 253 099,364 47,6216944 19,1684028 100
41 P214 659 076,570 253 198,170 47,6225833 19,1681998 100
42 P215 659 061,163 253 296,976 47,6234722 19,1679969 100
43 P216 659 045,756 253 395,782 47,6243611 19,1677939 100
44 P217 659 030,349 253 494,588 47,6252500 19,1675909 100
45 P218 659 014,942 253 593,394 47,6261389 19,1673879 100
46 P219 659 000,303 253 692,313 47,6270289 19,1671952 100
47 P220 658 992,389 253 791,951 47,6279252 19,1670919 100
48 P221 658 997,085 253 891,766 47,6288229 19,1671564 100
49 P222 659 015,008 253 990,072 47,6297068 19,1673969 100
50 P223 659 045,351 254 085,300 47,6305629 19,1678025 100
51 P224 659 082,650 254 178,079 47,6313969 19,1683007 100
52 P225 659 120,682 254 270,564 47,6322282 19,1688087 100
53 P226 659 154,393 254 364,677 47,6330743 19,1692592 100
54 P227 659 177,350 254 461,939 47,6339488 19,1695667 100
55 P228 659 188,003 254 561,305 47,6348423 19,1697105 100
56 P229 659 186,183 254 661,223 47,6357411 19,1696883 100
57 P230 659 171,921 254 760,135 47,6366309 19,1695006 100
58 P231 659 145,438 254 856,497 47,6374980 19,1691501 100
59 P232 659 107,148 254 948,806 47,6383288 19,1686425 100
60 P233 659 058,889 255 036,358 47,6391169 19,1680020 100
61 P234 659 006,869 255 121,762 47,6398858 19,1673115 100
62 P235 658 954,694 255 207,071 47,6406538 19,1666188 100
63 P236 658 902,519 255 292,381 47,6414219 19,1659262 100
64 P237 658 850,344 255 377,691 47,6421899 19,1652335 100
65 P238 658 798,204 255 463,022 47,6429581 19,1645413 100
66 P239 658 746,613 255 548,686 47,6437292 19,1638563 100
67 P240 658 696,433 255 635,182 47,6445079 19,1631901 100
68 P241 658 648,560 255 722,974 47,6452982 19,1625547 100
69 P242 658 603,926 255 812,452 47,6461035 19,1619624 100
70 P243 658 563,464 255 903,889 47,6469265 19,1614256 100
71 P244 658 527,617 255 997,232 47,6477665 19,1609502 100
72 P245 658 496,479 256 092,250 47,6486215 19,1605377 100
73 P246 658 470,130 256 188,705 47,6494894 19,1601888 100
74 P247 658 448,634 256 286,357 47,6503680 19,1599045 100
75 P248 658 432,046 256 384,961 47,6512551 19,1596856 100
76 P249 658 420,406 256 484,271 47,6521484 19,1595326 100
77 P250 658 413,744 256 584,038 47,6530459 19,1594458 100
78 P251 658 412,077 256 684,014 47,6539451 19,1594255 100
79 P252 658 415,409 256 783,948 47,6548439 19,1594717 100
80 P253 658 423,732 256 883,590 47,6557400 19,1595844 100
81 P254 658 437,024 256 982,693 47,6566312 19,1597632 100
82 P255 658 455,252 257 081,007 47,6575152 19,1600077 100
83 P256 658 478,371 257 178,287 47,6583899 19,1603174 100
84 P257 658 506,262 257 274,309 47,6592532 19,1606905 100
85 P258 658 538,221 257 369,058 47,6601050 19,1611178 100
86 P259 658 573,249 257 462,719 47,6609470 19,1615860 100
87 P260 658 610,371 257 555,572 47,6617816 19,1620820 100
88 P261 658 648,635 257 647,962 47,6626121 19,1625932 100
89 P262 658 687,179 257 740,235 47,6634415 19,1631082 100
90 P263 658 725,725 257 832,508 47,6642709 19,1636232 100
91 P264 658 764,270 257 924,780 47,6651004 19,1641383 100
92 P265 658 802,816 258 017,053 47,6659298 19,1646533 100
93 P266 658 841,361 258 109,326 47,6667592 19,1651684 100
94 P267 658 879,907 258 201,598 47,6675886 19,1656835 100
95 P268 658 918,452 258 293,871 47,6684180 19,1661985 100
96 P269 658 956,998 258 386,144 47,6692474 19,1667137 100
97 P270 658 995,543 258 478,416 47,6700768 19,1672288 100
98 P271 659 034,089 258 570,689 47,6709062 19,1677439 100
99 P272 659 072,634 258 662,962 47,6717356 19,1682591 100
100 P273 659 111,180 258 755,234 47,6725650 19,1687743 100
101 P274 659 149,726 258 847,507 47,6733944 19,1692895 100
102 P275 659 188,271 258 939,779 47,6742237 19,1698047 100
103 P276 659 226,817 259 032,052 47,6750531 19,1703199 100
104 P277 659 265,362 259 124,324 47,6758825 19,1708352 100
105 P278 659 303,907 259 216,597 47,6767119 19,1713504 100
106 P279 659 342,453 259 308,869 47,6775412 19,1718657 100
107 P280 659 380,760 259 401,241 47,6783715 19,1723778 100
108 P281 659 417,834 259 494,113 47,6792063 19,1728735 100
109 P282 659 452,513 259 587,903 47,6800494 19,1733374 100
110 P283 659 483,602 259 682,939 47,6809037 19,1737535 100
111 P284 659 509,906 259 779,404 47,6817709 19,1741059 100
112 P285 659 530,828 259 877,178 47,6826500 19,1743866 100
113 P286 659 546,289 259 975,962 47,6835383 19,1745947 100
114 P287 659 556,240 260 075,453 47,6844330 19,1747294 100
115 P288 659 560,652 260 175,343 47,6853314 19,1747903 100
116 P289 659 559,510 260 275,323 47,6862306 19,1747773 100
117 P290 659 552,819 260 375,086 47,6871280 19,1746903 100
118 P291 659 540,598 260 474,324 47,6880208 19,1745296 100
119 P292 659 522,886 260 572,730 47,6889061 19,1742958 100
120 P293 659 499,796 260 670,015 47,6897815 19,1739903 100
121 P294 659 472,133 260 766,106 47,6906462 19,1736239 100
122 P295 659 441,124 260 861,173 47,6915017 19,1732128 100
123 P296 659 407,969 260 955,515 47,6923507 19,1727732 100
124 P297 659 373,842 261 049,512 47,6931966 19,1723205 100
125 P298 659 339,602 261 143,467 47,6940421 19,1718664 100
126 P299 659 305,363 261 237,423 47,6948877 19,1714122 100
127 P300 659 271,123 261 331,378 47,6957332 19,1709580 100
128 P301 659 236,884 261 425,334 47,6965788 19,1705038 100
129 P302 659 202,644 261 519,290 47,6974243 19,1700496 100
130 P303 659 168,404 261 613,245 47,6982699 19,1695954 100
131 P304 659 134,165 261 707,201 47,6991154 19,1691412 100
132 P305 659 099,925 261 801,156 47,6999609 19,1686869 100
133 P306 659 065,686 261 895,112 47,7008065 19,1682326 100
134 P307 659 031,446 261 989,067 47,7016520 19,1677783 100
135 P308 658 997,206 262 083,023 47,7024975 19,1673240 100
136 P309 658 962,967 262 176,979 47,7033431 19,1668697 100
137 P310 658 928,727 262 270,934 47,7041886 19,1664154 100
138 P311 658 894,488 262 364,890 47,7050341 19,1659611 100
139 P312 658 860,248 262 458,845 47,7058796 19,1655067 100
140 P313 658 826,008 262 552,801 47,7067251 19,1650523 100
141 P314 658 791,769 262 646,756 47,7075707 19,1645979 100
142 P315 658 757,529 262 740,712 47,7084162 19,1641435 100
143 P316 658 723,290 262 834,668 47,7092617 19,1636891 100
144 P317 658 689,050 262 928,623 47,7101072 19,1632347 100
145 P318 658 654,810 263 022,579 47,7109527 19,1627802 100
146 P319 658 620,571 263 116,534 47,7117982 19,1623258 100
147 P320 658 586,331 263 210,490 47,7126437 19,1618713 100
148 P321 658 552,092 263 304,445 47,7134892 19,1614168 100
149 P322 658 517,852 263 398,401 47,7143347 19,1609623 100
150 P323 658 483,612 263 492,357 47,7151802 19,1605078 100
151 P324 658 449,373 263 586,312 47,7160257 19,1600533 100
152 P325 658 415,133 263 680,268 47,7168712 19,1595987 100
153 P326 658 380,893 263 774,223 47,7177167 19,1591442 100
154 P327 658 346,697 263 868,194 47,7185623 19,1586902 100
155 P328 658 313,520 263 962,529 47,7194112 19,1582497 100
156 P329 658 283,271 264 057,837 47,7202688 19,1578484 100
157 P330 658 257,941 264 154,559 47,7211391 19,1575126 100
158 P331 658 238,968 264 252,724 47,7220222 19,1572615 100
159 P332 658 226,576 264 351,935 47,7229147 19,1570982 100
160 P333 658 220,821 264 451,750 47,7238125 19,1570233 100
161 P334 658 221,729 264 551,728 47,7247117 19,1570373 100
162 P335 658 229,294 264 651,422 47,7256083 19,1571400 100
163 P336 658 243,484 264 750,392 47,7264983 19,1573309 100
164 P337 658 264,236 264 848,196 47,7273777 19,1576094 100
165 P338 658 291,457 264 944,401 47,7282426 19,1579741 100
166 P339 658 325,026 265 038,578 47,7290892 19,1584233 100
167 P340 658 364,795 265 130,310 47,7299137 19,1589552 100
168 P341 658 410,586 265 219,189 47,7307126 19,1595673 100
169 P342 658 462,196 265 304,820 47,7314821 19,1602570 100
170 P343 658 519,270 265 386,914 47,7322197 19,1610194 100
171 P344 658 580,450 265 466,007 47,7329303 19,1618366 100
172 P345 658 644,016 265 543,201 47,7336237 19,1626855 100
173 P346 658 708,394 265 619,723 47,7343111 19,1635453 100
174 P347 658 772,803 265 696,218 47,7349983 19,1644056 100
175 P348 658 837,212 265 772,713 47,7356854 19,1652658 100
176 P349 658 901,621 265 849,207 47,7363725 19,1661261 100
177 P350 658 966,030 265 925,702 47,7370597 19,1669864 100
178 P351 659 030,439 266 002,197 47,7377468 19,1678467 100
179 P352 659 094,844 266 078,696 47,7384339 19,1687069 100
180 P353 659 158,999 266 155,404 47,7391229 19,1695639 100
181 P354 659 222,294 266 232,821 47,7398184 19,1704095 100
182 P355 659 284,075 266 311,452 47,7405247 19,1712349 100
183 P356 659 343,655 266 391,759 47,7412461 19,1720310 100
184 P357 659 400,407 266 474,088 47,7419858 19,1727895 100
185 P358 659 454,129 266 558,426 47,7427436 19,1735076 100
186 P359 659 504,749 266 644,661 47,7435184 19,1741844 100
187 P360 659 552,201 266 732,680 47,7443094 19,1748191 100
188 P361 659 596,421 266 822,365 47,7451154 19,1754107 100
189 P362 659 637,351 266 913,599 47,7459354 19,1759584 100
190 P363 659 674,938 267 006,261 47,7467682 19,1764617 100
191 P364 659 709,131 267 100,227 47,7476128 19,1769197 100
192 P365 659 739,885 267 195,375 47,7484681 19,1773319 100
193 P366 659 767,159 267 291,578 47,7493330 19,1776978 100
194 P367 659 791,042 267 388,680 47,7502060 19,1780184 100
195 P368 659 812,166 267 486,421 47,7510847 19,1783023 100
196 P369 659 831,327 267 584,567 47,7519672 19,1785600 100
197 P370 659 849,330 267 682,932 47,7528516 19,1788023 100
198 P371 659 866,961 267 781,366 47,7537366 19,1790397 100
199 P3715 659 875,771 267 830,584 47,7541792 19,1791583 100
200 DFA00 658933,413 252281,527 47,6143405 19,1662769 50
201 DFA01 658991,866 252362,539 47,6150684 19,1670560 50
202 DFA02 659076,883 252413,029 47,6155214 19,1681880 50
203 DFA03 659167,897 252453,441 47,6158836 19,1693995 50
204 DFA04 659231,589 252529,941 47,6165708 19,1702483 50
205 DFA05 659233,902 252533,187 47,6165999 19,1702792 50
206 DFB00 659228,202 252537,250 47,6166365 19,1702034 50
207 DFB01 659157,718 252470,190 47,6160344 19,1692644 50
208 DFB02 659085,091 252521,988 47,6165013 19,1682994 50
209 DFB03 659104,777 252619,266 47,6173760 19,1685632 50
210 DFB04 659105,326 252621,349 47,6173947 19,1685706 50
211 DFC00 659 090,876 253 047,382 47,6212268 19,1683871 50
212 DFC01 659 093,407 252 948,104 47,6203338 19,1684187 50
213 DFC02 659 045,256 252 862,106 47,6195610 19,1677764 50
214 DFC03 658 973,685 252 793,248 47,6189426 19,1668229 50
215 DFC04 658 960,003 252 789,475 47,6189089 19,1666408 50
216 DFD00 658 962,818 252 780,710 47,6188300 19,1666781 50
217 DFD01 659 058,690 252 801,672 47,6190172 19,1679539 50
218 DFD02 659 103,702 252 721,983 47,6182999 19,1685510 50
219 DFD03 659 098,084 252 684,305 47,6179610 19,1684755 50
220 DFE00 659 075,450 252 676,141 47,6178879 19,1681743 50
221 DFE01 658 986,632 252 721,809 47,6182999 19,1669937 50
222 DFE02 659 014,499 252 795,254 47,6189601 19,1673659 50
223 DFE03 659 087,943 252 776,989 47,6187948 19,1683425 50
224 DF00 659 173,581 252 597,519 47,6171794 19,1694781 50
225 DF01 659 242,802 252 525,443 47,6165301 19,1703974 50
226 DF02 659 321,450 252 463,790 47,6159745 19,1714423 50
227 DF03 659 406,814 252 411,750 47,6155052 19,1725767 50
228 DF04 659 433,895 252 396,437 47,6153671 19,1729366 50
229 DFH00 659 230,596 252 536,239 47,6166274 19,1702352 50
230 DFH01 659 210,092 252 618,402 47,6173667 19,1699642 50
231 DFH02 659 194,633 252 632,903 47,6174974 19,1697588 50
232 FL00 659 151,111 254 326,111 47,6327274 19,1692147 50
233 FL01 659 193,140 254 416,457 47,6335394 19,1697758 50
234 FL02 659 242,030 254 501,968 47,6343079 19,1704282 50
235 FL03 659 279,149 254 514,457 47,6344197 19,1709224 50
236 FF00 659 094,714 254 578,834 47,6350013 19,1684694 50
237 FF01 659 154,125 254 499,104 47,6342834 19,1692584 50
238 FF02 659 152,097 254 398,787 47,6333811 19,1692293 50
239 FF03 659 146,973 254 379,801 47,6332104 19,1691608 50
240 F00 658 954,474 254 575,755 47,6349755 19,1666032 50
241 F01 659 053,741 254 585,637 47,6350631 19,1679243 50
242 F02 659 152,908 254 574,682 47,6349632 19,1692437 50
243 F03 659 246,133 254 539,383 47,6346444 19,1704836 50
244 F04 659 330,893 254 487,457 47,6341761 19,1716104 50
245 F05 659 370,710 254 452,690 47,6338628 19,1721395 50
246 FH00 659 198,017 254 339,535 47,6328475 19,1698391 50
247 FH01 659 243,313 254 427,957 47,6336422 19,1704437 50
248 FH02 659 280,352 254 517,595 47,6344479 19,1709385 50
249 FH03 659 290,603 254 615,268 47,6353263 19,1710769 50
250 FH04 659 309,629 254 707,673 47,6361571 19,1713320 50
251 DA00 658 427,644 256 504,928 47,6523342 19,1596293 50
252 DA01 658 427,760 256 604,626 47,6532309 19,1596327 50
253 DA02 658 489,801 256 671,543 47,6538319 19,1604599 50
254 DA03 658 553,941 256 608,072 47,6532602 19,1613125 50
255 DA04 658 560,278 256 508,283 47,6523626 19,1613949 50
256 DA05 658 561,176 256 492,828 47,6522236 19,1614066 50
257 DB00 658 568,164 256 493,235 47,6522272 19,1614996 50
258 DB01 658 562,323 256 593,063 47,6531251 19,1614238 50
259 DB02 658 533,087 256 687,916 47,6539787 19,1610364 50
260 DB03 658 516,968 256 785,735 47,6548587 19,1608237 50
261 DB04 658 523,132 256 885,543 47,6557563 19,1609077 50
262 DB05 658 518,049 256 984,980 47,6566507 19,1608419 50
263 DB06 658 490,621 257 081,109 47,6575157 19,1604786 50
264 DB07 658 489,425 257 180,437 47,6584091 19,1604646 50
265 DB08 658 503,190 257 233,503 47,6588862 19,1606488 50
266 DC00 658 464,634 257 161,137 47,6582358 19,1601342 50
267 DC01 658 433,944 257 066,344 47,6573836 19,1597238 50
268 DC02 658 367,960 256 991,596 47,6567122 19,1588440 50
269 DC03 658 314,292 256 907,793 47,6559591 19,1581280 50
270 DC04 658 251,947 256 840,894 47,6553582 19,1572968 50
271 DD00 658 253,755 256 837,963 47,6553318 19,1573208 50
272 DD01 658 318,283 256 762,702 47,6546541 19,1581784 50
273 DD02 658 365,578 256 674,594 47,6538610 19,1588063 50
274 DD03 658 399,684 256 580,982 47,6530186 19,1592585 50
275 DD04 658 411,600 256 481,748 47,6521259 19,1594153 50
276 DD05 658 413,383 256 463,449 47,6519613 19,1594387 50
277 DKÖ00 656 287,830 257 990,787 47,6657224 19,1311663 50
278 DKÖ01 656 212,653 257 932,293 47,6651970 19,1301645 50
279 DKÖ02 656 240,607 257 842,949 47,6643931 19,1305355 50
280 DKÖ03 656 335,987 257 817,286 47,6641614 19,1318051 50
281 DKÖ04 656 435,857 257 813,685 47,6641280 19,1331347 50
282 DKÖ05 656 535,582 257 820,793 47,6641910 19,1344626 50
283 DKÖ06 656 635,203 257 829,360 47,6642670 19,1357891 50
284 DKÖ07 656 734,983 257 825,271 47,6642292 19,1371176 50
285 DKÖ08 656 832,383 257 803,231 47,6640300 19,1384140 50
286 DKÖ09 656 924,392 257 764,342 47,6636793 19,1396385 50
287 DKÖ10 657 012,935 257 717,867 47,6632603 19,1408166 50
288 DKÖ11 657 101,376 257 671,196 47,6628396 19,1419934 50
289 DKÖ12 657 189,817 257 624,525 47,6624189 19,1431702 50
290 DKÖ13 657 278,258 257 577,854 47,6619981 19,1443469 50
291 DKÖ14 657 366,566 257 530,931 47,6615751 19,1455218 50
292 DKÖ15 657 454,148 257 482,671 47,6611400 19,1466871 50
293 DKÖ16 657 540,914 257 432,957 47,6606919 19,1478414 50
294 DKÖ17 657 626,958 257 382,001 47,6602326 19,1489861 50
295 DKÖ18 657 712,906 257 330,884 47,6597718 19,1501294 50
296 DKÖ19 657 798,854 257 279,768 47,6593111 19,1512728 50
297 DKÖ20 657 884,802 257 228,651 47,6588503 19,1524161 50
298 DKÖ21 657 970,709 257 177,467 47,6583889 19,1535589 50
299 DKÖ22 658 052,916 257 120,690 47,6578772 19,1546523 50
300 DKÖ23 658 124,057 257 050,608 47,6572460 19,1555981 50
301 DKÖ24 658 181,352 256 968,817 47,6565096 19,1563593 50
302 DKÖ25 658 226,572 256 879,649 47,6557071 19,1569597 50
303 DKÖ26 658 241,158 256 790,178 47,6549021 19,1571522 50
304 DKÖ27 658 245,254 256 690,928 47,6540094 19,1572049 50
305 DKÖ28 658 287,671 256 601,114 47,6532011 19,1577678 50
306 DKÖ29 658 361,727 256 534,897 47,6526045 19,1587524 50
307 DKÖ30 658 455,416 256 501,423 47,6523023 19,1599989 50
308 DKÖ31 658 554,876 256 492,709 47,6522226 19,1613227 50
309 DKÖ32 658 654,786 256 496,906 47,6522591 19,1626527 50
310 DKÖ33 658 754,687 256 501,356 47,6522978 19,1639826 50
311 DKÖ34 658 854,588 256 505,806 47,6523364 19,1653125 50
312 DKÖ35 658 954,489 256 510,256 47,6523751 19,1666424 50
313 DKÖ36 659 054,390 256 514,707 47,6524138 19,1679723 50
314 DKÖ37 659 154,345 256 515,805 47,6524223 19,1693029 50
315 DKÖ38 659 253,713 256 505,175 47,6523253 19,1706254 50
316 DKÖ39 659 351,888 256 486,173 47,6521530 19,1719319 50
317 DKÖ40 659 449,970 256 466,679 47,6519762 19,1732370 50
318 DKÖ41 659 548,051 256 447,184 47,6517995 19,1745422 50
319 DKÖ42 659 577,853 256 441,261 47,6517458 19,1749388 50
320 200 656 329,788 257 741,212 47,6634772 19,1317214 50
321 201 656 331,691 257 777,863 47,6638068 19,1317473 50
322 202 656 331,180 257 877,846 47,6647061 19,1317419 50
323 203 656 304,380 257 972,137 47,6655545 19,1313864 50
324 204 656 332,799 258 050,622 47,6662601 19,1317659 50
325 205 656 346,646 258 149,559 47,6671498 19,1319517 50
326 7F00 658 048,010 257 167,695 47,6583001 19,1545878 50
327 7F01 657 957,934 257 210,949 47,6586902 19,1533894 50
328 7F02 657 870,493 257 259,459 47,6591276 19,1522262 50
329 7F03 657 783,355 257 308,493 47,6595696 19,1510670 50
330 7F04 657 699,739 257 363,210 47,6600627 19,1499547 50
331 7F05 657 614,083 257 414,351 47,6605237 19,1488152 50
332 7F06 657 525,168 257 459,961 47,6609350 19,1476322 50
333 7F07 657 437,762 257 508,553 47,6613730 19,1464693 50
334 7F08 657 349,649 257 555,824 47,6617992 19,1452970 50
335 7F09 657 261,400 257 602,863 47,6622232 19,1441229 50
336 7F10 657 173,101 257 649,800 47,6626464 19,1429480 50
337 7F11 657 084,795 257 696,739 47,6630695 19,1417731 50
338 7F12 656 996,504 257 743,676 47,6634926 19,1405983 50
339 7F13 656 907,388 257 789,023 47,6639014 19,1394125 50
340 7F14 656 817,658 257 833,153 47,6642993 19,1382184 50
341 7F15 656 728,540 257 878,518 47,6647082 19,1370326 50
342 7F16 656 668,739 257 891,610 47,6648266 19,1362366 50
343 GA00 659 533,488 259 835,770 47,6822776 19,1744212 50
344 GA01 659 583,067 259 916,422 47,6830022 19,1750833 50
345 GA02 659 660,431 259 872,879 47,6826095 19,1761127 50
346 GB00 659 384,081 259 851,904 47,6824248 19,1724316 50
347 GB01 659 425,657 259 940,439 47,6832205 19,1729872 50
348 GB02 659 511,926 259 919,671 47,6830325 19,1741358 50
349 GC00 659 550,032 260 175,516 47,6853331 19,1746489 50
350 GC01 659 530,085 260 078,753 47,6844631 19,1743811 50
351 GC02 659 461,356 260 007,130 47,6838199 19,1734641 50
352 GC03 659 397,965 259 931,302 47,6831388 19,1726182 50
353 GD00 659 669,321 259 786,937 47,6818363 19,1762293 50
354 GD01 659 672,572 259 886,747 47,6827340 19,1762748 50
355 GD02 659 631,640 259 976,485 47,6835417 19,1757315 50
356 GD03 659 578,517 260 060,604 47,6842991 19,1750258 50
357 GD04 659 570,920 260 159,689 47,6851904 19,1749267 50
358 SA00 658 356,114 265 088,794 47,7295405 19,1588387 50
359 SA01 658 405,035 265 175,423 47,7303190 19,1594925 50
360 SA02 658 491,699 265 221,987 47,7307367 19,1606487 50
361 SA03 658 585,689 265 253,986 47,7310233 19,1619023 50
362 SB00 658 642,138 265 329,453 47,7317013 19,1626563 50
363 SB01 658 590,896 265 268,673 47,7311553 19,1619720 50
364 SB02 658 505,027 265 291,427 47,7313611 19,1608277 50
365 SB03 658 527,689 265 382,532 47,7321802 19,1611316 50
366 SC00 658 770,827 265 707,915 47,7351035 19,1643794 50
367 SC01 658 701,171 265 636,766 47,7344645 19,1634494 50
368 SC02 658 605,712 265 612,468 47,7342472 19,1621762 50
369 SC03 658 507,232 265 600,186 47,7341380 19,1608630 50
370 SD00 658 436,778 265 554,295 47,7337262 19,1599229 50
371 SD01 658 507,293 265 591,993 47,7340643 19,1608637 50
372 SD02 658 593,760 265 564,099 47,7338123 19,1620159 50
373 SD03 658 573,921 265 472,879 47,7329922 19,1617497 50
374 SU00 658 114,900 264 936,070 47,7281699 19,1556203 50
375 SU01 658 180,371 265 011,658 47,7288489 19,1564944 50
376 SU02 658 245,843 265 087,245 47,7295279 19,1573686 50
377 SU03 658 307,217 265 166,030 47,7302357 19,1581883 50
378 SU04 658 346,661 265 257,552 47,7310584 19,1587158 50
379 SU05 658 358,711 265 356,481 47,7319480 19,1588783 50
380 SU06 658 352,509 265 456,076 47,7328439 19,1587975 50
381 SU07 658 402,913 265 539,105 47,7335900 19,1594711 50
382 SU08 658 471,338 265 484,851 47,7331012 19,1603823 50
383 SU09 658 547,330 265 419,924 47,7325162 19,1613941 50
384 SU10 658 629,135 265 362,447 47,7319982 19,1624836 50
385 SU11 658 710,875 265 304,896 47,7314795 19,1635722 50
386 SU12 658 782,844 265 235,665 47,7308559 19,1645303 50
387 SU13 658 844,823 265 157,206 47,7301494 19,1653550 50
388 SU14 658 905,682 265 077,858 47,7294349 19,1661647 50
389 SU15 658 963,723 264 996,436 47,7287018 19,1669368 50
390 VA00 659 668,135 266 960,485 47,7463566 19,1763700 50
391 VA01 659 731,948 267 030,086 47,7469816 19,1772225 50
392 VA02 659 799,521 266 972,364 47,7464615 19,1781223 50
393 VA03 659 769,467 266 877,749 47,7456110 19,1777194 50
394 VB00 659 538,679 267 023,083 47,7469215 19,1746450 50
395 VB01 659 577,756 267 114,501 47,7477431 19,1751681 50
396 VB02 659 666,405 267 115,328 47,7477493 19,1763503 50
397 VB03 659 669,300 267 021,097 47,7469017 19,1763868 50
398 VC00 659 790,447 267 434,858 47,7506213 19,1780115 50
399 VC01 659 762,150 267 339,185 47,7497612 19,1776320 50
400 VC02 659 706,852 267 256,391 47,7490174 19,1768928 50
401 VC03 659 630,642 267 191,855 47,7484381 19,1758750 50
402 VC04 659 563,079 267 119,413 47,7477875 19,1749725 50
403 VD00 659 765,960 266 843,143 47,7452998 19,1776719 50
404 VD01 659 804,030 266 935,608 47,7461308 19,1781816 50
405 VD02 659 814,920 267 033,627 47,7470123 19,1783290 50
406 VD03 659 785,840 267 129,246 47,7478727 19,1779433 50
407 VD04 659 772,067 267 227,877 47,7487600 19,1777618 50
408 VD05 659 786,995 267 326,573 47,7496474 19,1779631 50

3. melléklet a 136/2017. (VI. 9.) Korm. rendelethez

Az M2 gyorsforgalmi út Budapest (M0 csomópont) és Vác dél 37+150 km szelvény közötti szakasz nyomvonalával érintett ingatlanok listája

A B C
1 Település HRSZ
2 Dunakeszi 068/3
3 Dunakeszi 068/12
4 Dunakeszi 068/11
5 Dunakeszi 068/6
6 Dunakeszi 069/4
7 Dunakeszi 073/4
8 Dunakeszi 074
9 Dunakeszi 068/7
10 Dunakeszi 068/8
11 Dunakeszi (073/6)
12 Dunakeszi (069/2)
13 Dunakeszi 070/2
14 Dunakeszi (071/2)
15 Dunakeszi (071/3)
16 Dunakeszi 071/4
17 Dunakeszi 071/5
18 Dunakeszi 072/13
19 Dunakeszi 072/14
20 Dunakeszi (072/21)
21 Dunakeszi 072/25
22 Dunakeszi 072/22
23 Dunakeszi 072/23
24 Dunakeszi 072/24
25 Dunakeszi (073/5)
26 Dunakeszi 070/1
27 Dunakeszi (069/3)
28 Dunakeszi 072/2
29 Dunakeszi 072/4
30 Dunakeszi 072/19
31 Dunakeszi 072/16
32 Dunakeszi 072/17
33 Dunakeszi 072/18
34 Dunakeszi 072/20
35 Dunakeszi 072/26
36 Dunakeszi 079/8
37 Dunakeszi 079/9
38 Dunakeszi 079/4
39 Dunakeszi 079/12
40 Dunakeszi 079/13
41 Dunakeszi 072/12
42 Dunakeszi (080)
43 Dunakeszi 072/11
44 Dunakeszi (073/2)
45 Dunakeszi 077
46 Dunakeszi 078/10
47 Dunakeszi 078/11
48 Dunakeszi 078/12
49 Dunakeszi 079/3
50 Dunakeszi 079/11
51 Dunakeszi (078/5)
52 Dunakeszi 078/6
53 Dunakeszi 078/4
54 Dunakeszi (073/3)
55 Dunakeszi 079/5
56 Dunakeszi 079/7
57 Dunakeszi 078/8
58 Dunakeszi 6701/3
59 Dunakeszi 6738/1
60 Dunakeszi (6701/4)
61 Dunakeszi 6701/5
62 Dunakeszi 6735/1
63 Dunakeszi 6736/1
64 Dunakeszi 6736/2
65 Dunakeszi 6737/4
66 Dunakeszi 6737/1
67 Dunakeszi 6737/3
68 Dunakeszi 6738/3
69 Dunakeszi 6738/4
70 Dunakeszi 6739/1
71 Dunakeszi 6701/6
72 Dunakeszi 6701/7
73 Dunakeszi 6739/2
74 Dunakeszi 6740/1
75 Dunakeszi 6741/1
76 Dunakeszi 6740/2
77 Dunakeszi 6741/2
78 Dunakeszi 6742/2
79 Dunakeszi 6742/1
80 Dunakeszi 6743/2
81 Dunakeszi 6743/1
82 Dunakeszi 6744/1
83 Dunakeszi 6744/2
84 Dunakeszi 6745/1
85 Dunakeszi 6745/2
86 Dunakeszi 6746/1
87 Dunakeszi 6746/2
88 Dunakeszi 6746/3
89 Dunakeszi 6747/2
90 Dunakeszi 6747/3
91 Dunakeszi 6747/5
92 Dunakeszi 6748/2
93 Dunakeszi 6748/4
94 Dunakeszi 6734
95 Dunakeszi (6721)
96 Dunakeszi (054)
97 Dunakeszi (2939)
98 Dunakeszi 6749/2
99 Dunakeszi (067)
100 Dunakeszi 056/3
101 Dunakeszi 7209/17
102 Dunakeszi (7210)
103 Dunakeszi 7502/176
104 Dunakeszi 7502/172
105 Dunakeszi 7502/179
106 Dunakeszi 7502/168
107 Dunakeszi 7502/171
108 Dunakeszi (7502/12)
109 Dunakeszi 7502/206
110 Dunakeszi 7502/175
111 Dunakeszi 7502/167
112 Dunakeszi 7502/183
113 Dunakeszi 7502/182
114 Dunakeszi (7502/81)
115 Dunakeszi (7503)
116 Dunakeszi (7504/65)
117 Dunakeszi 7504/62
118 Dunakeszi (053/3)
119 Dunakeszi (7504/10)
120 Dunakeszi 7502/180
121 Dunakeszi 7504/63
122 Dunakeszi (028/11)
123 Dunakeszi 027/24
124 Dunakeszi 027/31
125 Dunakeszi 027/34
126 Dunakeszi 027/44
127 Dunakeszi 027/45
128 Dunakeszi 027/35
129 Dunakeszi (027/39)
130 Dunakeszi 030/242
131 Dunakeszi (028/12)
132 Dunakeszi 030/245
133 Dunakeszi (027/38)
134 Dunakeszi 027/13
135 Dunakeszi 027/12
136 Dunakeszi 027/46
137 Dunakeszi 027/47
138 Dunakeszi 027/52
139 Dunakeszi 027/53
140 Dunakeszi 026
141 Dunakeszi 030/293
142 Dunakeszi 030/287
143 Dunakeszi 030/290
144 Dunakeszi 030/282
145 Dunakeszi 030/86
146 Dunakeszi 030/87
147 Dunakeszi 030/551
148 Dunakeszi 030/376
149 Dunakeszi 030/518
150 Dunakeszi 030/373
151 Dunakeszi 030/379
152 Dunakeszi 030/382
153 Dunakeszi 030/514
154 Dunakeszi 030/516
155 Dunakeszi 030/367
156 Dunakeszi 030/510
157 Dunakeszi 030/512
158 Dunakeszi 030/370
159 Dunakeszi 030/364
160 Dunakeszi 030/361
161 Dunakeszi 030/506
162 Dunakeszi 030/355
163 Dunakeszi 030/358
164 Dunakeszi 030/352
165 Dunakeszi 030/500
166 Dunakeszi 030/502
167 Dunakeszi 030/89
168 Dunakeszi 030/388
169 Dunakeszi 030/504
170 Dunakeszi 030/397
171 Dunakeszi 030/394
172 Dunakeszi 030/528
173 Dunakeszi 030/407
174 Dunakeszi 030/550
175 Dunakeszi 030/391
176 Dunakeszi 030/524
177 Dunakeszi 030/349
178 Dunakeszi 030/346
179 Dunakeszi 030/343
180 Dunakeszi 030/494
181 Dunakeszi 030/496
182 Dunakeszi 030/498
183 Dunakeszi 030/497
184 Dunakeszi 030/499
185 Dunakeszi 030/501
186 Dunakeszi 030/503
187 Dunakeszi 030/505
188 Dunakeszi 030/507
189 Dunakeszi 030/511
190 Dunakeszi 030/513
191 Dunakeszi 030/519
192 Dunakeszi 030/521
193 Dunakeszi 030/523
194 Dunakeszi 030/520
195 Dunakeszi 030/522
196 Dunakeszi 030/385
197 Dunakeszi 030/525
198 Dunakeszi 030/527
199 Dunakeszi 030/526
200 Dunakeszi 030/529
201 Dunakeszi 030/530
202 Dunakeszi 030/378
203 Dunakeszi 030/381
204 Dunakeszi 030/387
205 Dunakeszi 030/515
206 Dunakeszi 030/517
207 Dunakeszi 030/90
208 Dunakeszi 027/14
209 Dunakeszi 027/15
210 Dunakeszi 030/142
211 Dunakeszi (030/182)
212 Dunakeszi 030/143
213 Dunakeszi 030/146
214 Dunakeszi 030/147
215 Dunakeszi 030/148
216 Dunakeszi 030/149
217 Dunakeszi 030/150
218 Dunakeszi 030/151
219 Dunakeszi 030/152
220 Dunakeszi 030/145
221 Dunakeszi 030/241
222 Dunakeszi 030/404
223 Dunakeszi 030/144
224 Dunakeszi 030/154
225 Dunakeszi 030/155
226 Dunakeszi 030/157
227 Dunakeszi 030/156
228 Dunakeszi 030/158
229 Dunakeszi 030/159
230 Dunakeszi 030/160
231 Dunakeszi 030/161
232 Dunakeszi 030/162
233 Dunakeszi 030/163
234 Dunakeszi 030/166
235 Dunakeszi 030/164
236 Dunakeszi 030/165
237 Dunakeszi 030/226
238 Dunakeszi 030/229
239 Dunakeszi 030/227
240 Dunakeszi 030/230
241 Dunakeszi 030/233
242 Dunakeszi 030/234
243 Dunakeszi 030/237
244 Dunakeszi 030/251
245 Dunakeszi 030/386
246 Dunakeszi 030/389
247 Dunakeszi 030/392
248 Dunakeszi 030/395
249 Dunakeszi 030/400
250 Dunakeszi 030/402
251 Dunakeszi 030/403
252 Dunakeszi 030/552
253 Dunakeszi 030/554
254 Dunakeszi 030/209
255 Dunakeszi 030/214
256 Dunakeszi 030/294
257 Dunakeszi 030/289
258 Dunakeszi 030/288
259 Dunakeszi 030/286
260 Dunakeszi 030/285
261 Dunakeszi 030/300
262 Dunakeszi 030/299
263 Dunakeszi 030/303
264 Dunakeszi 030/291
265 Dunakeszi 030/296
266 Dunakeszi 030/295
267 Dunakeszi 030/283
268 Dunakeszi 030/284
269 Dunakeszi 030/218
270 Dunakeszi 030/224
271 Dunakeszi 030/356
272 Dunakeszi 030/363
273 Dunakeszi 030/350
274 Dunakeszi 030/347
275 Dunakeszi 030/365
276 Dunakeszi 030/353
277 Dunakeszi 030/362
278 Dunakeszi 030/368
279 Dunakeszi 030/371
280 Dunakeszi 030/225
281 Dunakeszi 030/221
282 Dunakeszi 030/222
283 Dunakeszi 030/217
284 Dunakeszi 030/249
285 Dunakeszi 040/150
286 Dunakeszi 035/5
287 Dunakeszi 030/359
288 Dunakeszi 035/8
289 Dunakeszi 030/341
290 Dunakeszi 035/9
291 Dunakeszi 030/344
292 Dunakeszi 030/495
293 Dunakeszi 030/374
294 Dunakeszi 030/377
295 Dunakeszi 030/380
296 Dunakeszi 030/383
297 Dunakeszi 030/369
298 Dunakeszi 030/248
299 Dunakeszi 030/250
300 Dunakeszi 035/6
301 Dunakeszi 040/148
302 Dunakeszi 030/252
303 Dunakeszi 030/253
304 Dunakeszi 030/256
305 Dunakeszi 030/257
306 Dunakeszi 030/314
307 Dunakeszi 030/318
308 Dunakeszi 030/317
309 Dunakeszi 030/340
310 Dunakeszi 030/339
311 Dunakeszi 030/338
312 Dunakeszi 030/332
313 Dunakeszi 030/334
314 Dunakeszi 030/330
315 Dunakeszi 030/333
316 Dunakeszi 030/329
317 Dunakeszi 030/322
318 Dunakeszi 035/7
319 Dunakeszi 030/326
320 Dunakeszi 030/321
321 Dunakeszi 030/325
322 Dunakeszi 030/335
323 Dunakeszi 030/337
324 Dunakeszi 030/336
325 Dunakeszi (040/17)
326 Dunakeszi 040/22
327 Dunakeszi 040/24
328 Dunakeszi (040/23)
329 Dunakeszi 040/26
330 Dunakeszi 040/125
331 Dunakeszi 040/141
332 Dunakeszi 040/139
333 Dunakeszi 040/142
334 Dunakeszi 040/143
335 Dunakeszi 040/138
336 Dunakeszi 040/144
337 Dunakeszi 040/140
338 Dunakeszi 040/127
339 Dunakeszi (040/124)
340 Dunakeszi 040/55
341 Dunakeszi 040/54
342 Dunakeszi 040/61
343 Dunakeszi 040/137
344 Dunakeszi 040/116
345 Dunakeszi 040/117
346 Dunakeszi 040/135
347 Dunakeszi 040/115
348 Dunakeszi 040/118
349 Dunakeszi (040/60)
350 Dunakeszi 040/132
351 Dunakeszi 040/133
352 Dunakeszi 040/134
353 Dunakeszi 040/136
354 Dunakeszi 040/131
355 Dunakeszi 040/128
356 Dunakeszi 043/3
357 Dunakeszi 043/6
358 Dunakeszi 043/7
359 Dunakeszi (047/8)
360 Dunakeszi (047/7)
361 Dunakeszi (047/10)
362 Dunakeszi 044/31
363 Dunakeszi (042)
364 Dunakeszi 043/8
365 Dunakeszi 043/5
366 Dunakeszi 043/9
367 Dunakeszi 044/17
368 Dunakeszi 044/5
369 Dunakeszi 044/19
370 Dunakeszi 048/1
371 Dunakeszi (048/2)
372 Dunakeszi 049/6
373 Dunakeszi 049/11
374 Dunakeszi 049/5
375 Dunakeszi (047/9)
376 Dunakeszi (047/11)
377 Dunakeszi (047/4)
378 Dunakeszi 049/3
379 Dunakeszi 049/10
380 Dunakeszi 049/11
381 Dunakeszi (050/2)
382 Dunakeszi 052/4
383 Dunakeszi (053/2)
384 Dunakeszi (053/4)
385 Dunakeszi 049/12
386 Dunakeszi 7501/4
387 Dunakeszi 7502/205
388 Dunakeszi 7502/207
389 Dunakeszi 7501/2
390 Dunakeszi 7501/3
391 Dunakeszi 030/429
392 Dunakeszi 030/431
393 Dunakeszi 030/425
394 Dunakeszi 030/428
395 Dunakeszi 030/544
396 Dunakeszi 030/546
397 Dunakeszi 030/548
398 Dunakeszi 030/426
399 Dunakeszi 030/440
400 Dunakeszi 030/432
401 Dunakeszi 030/436
402 Dunakeszi (030/556)
403 Dunakeszi 030/434
404 Dunakeszi 030/444
405 Dunakeszi 030/448
406 Dunakeszi 030/433
407 Dunakeszi 030/437
408 Dunakeszi 030/441
409 Dunakeszi 030/414
410 Dunakeszi 030/405
411 Dunakeszi 030/408
412 Dunakeszi (030/398)
413 Dunakeszi 030/420
414 Dunakeszi 030/411
415 Dunakeszi 030/417
416 Dunakeszi 030/410
417 Dunakeszi 030/413
418 Dunakeszi 030/416
419 Dunakeszi 030/422
420 Dunakeszi 030/419
421 Dunakeszi 030/532
422 Dunakeszi 030/534
423 Dunakeszi 030/536
424 Dunakeszi 030/538
425 Dunakeszi 030/540
426 Dunakeszi 030/542
427 Dunakeszi 030/423
428 Dunakeszi 030/531
429 Dunakeszi 030/533
430 Dunakeszi 030/535
431 Dunakeszi 030/537
432 Dunakeszi 030/541
433 Dunakeszi 030/539
434 Dunakeszi 030/543
435 Dunakeszi 030/545
436 Dunakeszi 030/547
437 Dunakeszi 030/549
438 Dunakeszi (030/555)
439 Dunakeszi 030/553
440 Dunakeszi 044/20
441 Dunakeszi 040/151
442 Dunakeszi 040/152
443 Dunakeszi 040/147
444 Dunakeszi 040/154
445 Dunakeszi 040/155
446 Dunakeszi 040/156
447 Dunakeszi 030/301
448 Dunakeszi 030/323
449 Dunakeszi 030/292
450 Dunakeszi 030/302
451 Dunakeszi 030/298
452 Dunakeszi 030/306
453 Dunakeszi 030/305
454 Dunakeszi 030/309
455 Dunakeszi 030/313
456 Dunakeszi 030/310
457 Dunakeszi 030/304
458 Dunakeszi 030/312
459 Dunakeszi 030/316
460 Dunakeszi 030/308
461 Dunakeszi 030/307
462 Dunakeszi 030/311
463 Dunakeszi 030/315
464 Dunakeszi 030/331
465 Dunakeszi 030/297
466 Dunakeszi 030/324
467 Dunakeszi 030/327
468 Dunakeszi (027/37)
469 Dunakeszi 030/328
470 Dunakeszi 030/320
471 Dunakeszi 030/319
472 Dunakeszi 040/149
473 Dunakeszi (047/15)
474 Dunakeszi (047/13)
475 Dunakeszi (047/14)
476 Dunakeszi (047/12)
477 Dunakeszi 049/4
478 Dunakeszi 049/2
479 Dunakeszi 04/5
480 Dunakeszi 07/192
481 Dunakeszi 04/2
482 Dunakeszi 04/7
483 Dunakeszi 04/9
484 Dunakeszi 04/10
485 Dunakeszi (08)
486 Dunakeszi (014/1)
487 Dunakeszi 07/184
488 Dunakeszi 07/181
489 Dunakeszi (07/180)
490 Dunakeszi 07/168
491 Dunakeszi 07/194
492 Dunakeszi 04/6
493 Dunakeszi (06)
494 Dunakeszi 07/197
495 Dunakeszi 07/193
496 Dunakeszi 07/195
497 Dunakeszi 07/88
498 Dunakeszi 07/95
499 Dunakeszi 07/90
500 Dunakeszi 07/219
501 Dunakeszi 07/199
502 Dunakeszi 07/200
503 Dunakeszi 07/202
504 Dunakeszi 07/201
505 Dunakeszi 07/203
506 Dunakeszi 07/205
507 Dunakeszi 07/204
508 Dunakeszi 015/3
509 Dunakeszi 07/77
510 Dunakeszi 07/78
511 Dunakeszi 07/79
512 Dunakeszi 07/80
513 Dunakeszi 07/81
514 Dunakeszi 07/82
515 Dunakeszi 07/83
516 Dunakeszi 07/185
517 Dunakeszi 07/74
518 Dunakeszi 07/73
519 Dunakeszi 07/75
520 Dunakeszi 07/179
521 Dunakeszi 07/189
522 Dunakeszi 07/188
523 Dunakeszi (07/183)
524 Dunakeszi (07/182)
525 Dunakeszi 07/173
526 Dunakeszi 07/175
527 Dunakeszi 07/171
528 Dunakeszi 07/198
529 Dunakeszi 07/177
530 Dunakeszi 07/186
531 Dunakeszi 07/72
532 Dunakeszi 07/187
533 Dunakeszi 07/190
534 Dunakeszi 07/196
535 Dunakeszi 015/7
536 Dunakeszi 015/11
537 Dunakeszi 07/85
538 Dunakeszi 07/191
539 Dunakeszi 07/224
540 Dunakeszi 07/223
541 Dunakeszi 015/10
542 Dunakeszi 015/13
543 Dunakeszi (016/10)
544 Dunakeszi (016/10)
545 Dunakeszi 015/9
546 Dunakeszi 015/9
547 Dunakeszi 015/11
548 Dunakeszi 015/14
549 Dunakeszi (016/11)
550 Dunakeszi 015/12
551 Dunakeszi (016/9)
552 Dunakeszi 015/12
553 Dunakeszi (016/9)
554 Dunakeszi 015/13
555 Dunakeszi 015/4
556 Dunakeszi 015/5
557 Dunakeszi (016/11)
558 Dunakeszi 07/89
559 Dunakeszi 07/91
560 Dunakeszi 07/92
561 Dunakeszi 07/93
562 Dunakeszi 07/94
563 Dunakeszi 034/74
564 Dunakeszi 019/6
565 Dunakeszi 019/5
566 Dunakeszi 019/3
567 Dunakeszi 019/4
568 Dunakeszi 017/19
569 Dunakeszi 019/18
570 Dunakeszi 019/24
571 Dunakeszi 019/23
572 Dunakeszi 019/25
573 Dunakeszi 019/26
574 Dunakeszi 019/27
575 Dunakeszi 019/28
576 Dunakeszi 019/29
577 Dunakeszi 019/33
578 Dunakeszi 019/34
579 Dunakeszi 019/35
580 Dunakeszi 032/49
581 Dunakeszi 032/47
582 Dunakeszi 032/45
583 Dunakeszi (032/39)
584 Dunakeszi 032/41
585 Dunakeszi 032/43
586 Dunakeszi 019/38
587 Dunakeszi 019/36
588 Dunakeszi 019/37
589 Dunakeszi 019/40
590 Dunakeszi 019/39
591 Dunakeszi 019/21
592 Dunakeszi 019/20
593 Dunakeszi 019/19
594 Dunakeszi 032/28
595 Dunakeszi 019/22
596 Dunakeszi 019/47
597 Dunakeszi 019/41
598 Dunakeszi 019/42
599 Dunakeszi 019/43
600 Dunakeszi 019/44
601 Dunakeszi 019/45
602 Dunakeszi 019/46
603 Dunakeszi 019/48
604 Dunakeszi 024/1
605 Dunakeszi 030/276
606 Dunakeszi 030/279
607 Dunakeszi 017/6
608 Dunakeszi 017/5
609 Dunakeszi 017/4
610 Dunakeszi 017/7
611 Dunakeszi 017/8
612 Dunakeszi 017/9
613 Dunakeszi 034/40
614 Dunakeszi 034/36
615 Dunakeszi 034/41
616 Dunakeszi 034/44
617 Dunakeszi (028/8)
618 Dunakeszi 034/48
619 Dunakeszi 034/47
620 Dunakeszi 034/52
621 Dunakeszi 034/51
622 Dunakeszi 017/10
623 Dunakeszi 017/13
624 Dunakeszi 017/11
625 Dunakeszi 034/54
626 Dunakeszi 017/12
627 Dunakeszi 034/55
628 Dunakeszi 034/65
629 Dunakeszi (028/9)
630 Dunakeszi 034/63
631 Dunakeszi 034/61
632 Dunakeszi 034/62
633 Dunakeszi 034/56
634 Dunakeszi 034/59
635 Dunakeszi 034/60
636 Dunakeszi 034/58
637 Dunakeszi 034/57
638 Dunakeszi 017/14
639 Dunakeszi 017/15
640 Dunakeszi 017/16
641 Dunakeszi 017/18
642 Dunakeszi 034/64
643 Dunakeszi 034/67
644 Dunakeszi 034/66
645 Dunakeszi 034/69
646 Dunakeszi 034/68
647 Dunakeszi 034/70
648 Dunakeszi 034/72
649 Dunakeszi 017/17
650 Dunakeszi 030/268
651 Dunakeszi 032/72
652 Dunakeszi 032/92
653 Dunakeszi (031/2)
654 Dunakeszi 032/89
655 Dunakeszi 032/85
656 Dunakeszi (031/3)
657 Dunakeszi 030/260
658 Dunakeszi 032/76
659 Dunakeszi 032/78
660 Dunakeszi 032/80
661 Dunakeszi 032/82
662 Dunakeszi 032/84
663 Dunakeszi 032/86
664 Dunakeszi 032/88
665 Dunakeszi 032/83
666 Dunakeszi 032/87
667 Dunakeszi 030/263
668 Dunakeszi 030/254
669 Dunakeszi 030/255
670 Dunakeszi 032/74
671 Dunakeszi 032/91
672 Dunakeszi 027/24
673 Dunakeszi (024/3)
674 Dunakeszi 030/261
675 Dunakeszi 030/262
676 Dunakeszi (031/1)
677 Dunakeszi 030/258
678 Dunakeszi 030/259
679 Dunakeszi 030/264
680 Dunakeszi 030/266
681 Dunakeszi 030/265
682 Dunakeszi 030/270
683 Dunakeszi 030/271
684 Dunakeszi 024/4
685 Dunakeszi 022
686 Dunakeszi 032/71
687 Dunakeszi 032/75
688 Dunakeszi 032/77
689 Dunakeszi 032/79
690 Dunakeszi 032/81
691 Dunakeszi (028/11)
692 Dunakeszi 032/73
693 Dunakeszi 032/69
694 Dunakeszi 023
695 Dunakeszi (016/6)
696 Dunakeszi 034/32
697 Dunakeszi 034/24
698 Dunakeszi (016/7)
699 Dunakeszi 034/25
700 Dunakeszi 034/33
701 Dunakeszi 034/37
702 Dunakeszi 034/38
703 Dunakeszi 034/28
704 Dunakeszi 034/27
705 Dunakeszi 015/6
706 Dunakeszi 034/50
707 Dunakeszi 034/42
708 Dunakeszi 034/86
709 Dunakeszi 034/53
710 Dunakeszi 034/45
711 Dunakeszi 034/49
712 Dunakeszi 034/46
713 Dunakeszi 034/87
714 Dunakeszi 034/39
715 Dunakeszi 034/26
716 Dunakeszi 034/35
717 Dunakeszi 034/34
718 Dunakeszi 034/29
719 Dunakeszi 034/84
720 Dunakeszi 034/85
721 Dunakeszi 030/272
722 Dunakeszi 030/273
723 Dunakeszi 030/274
724 Dunakeszi 030/278
725 Dunakeszi 030/277
726 Dunakeszi 030/280
727 Dunakeszi 030/281
728 Dunakeszi 030/267
729 Dunakeszi 030/275
730 Dunakeszi 030/269
731 Dunakeszi 032/27
732 Dunakeszi 032/46
733 Dunakeszi 032/56
734 Dunakeszi 032/51
735 Dunakeszi 032/50
736 Dunakeszi 032/54
737 Dunakeszi 032/52
738 Dunakeszi 032/42
739 Dunakeszi 032/44
740 Dunakeszi 032/48
741 Dunakeszi 032/26
742 Dunakeszi 019/63
743 Dunakeszi 019/52
744 Dunakeszi 032/61
745 Dunakeszi 032/70
746 Dunakeszi 032/67
747 Dunakeszi 032/68
748 Dunakeszi 032/64
749 Dunakeszi 032/59
750 Dunakeszi 032/60
751 Dunakeszi 032/57
752 Dunakeszi 032/58
753 Dunakeszi 032/53
754 Dunakeszi 032/55
755 Dunakeszi (028/10)
756 Dunakeszi 032/63
757 Dunakeszi 032/65
758 Dunakeszi 032/62
759 Dunakeszi 019/56
760 Dunakeszi 019/62
761 Dunakeszi 019/53
762 Dunakeszi 019/55
763 Dunakeszi 019/54
764 Dunakeszi 019/51
765 Dunakeszi 019/50
766 Dunakeszi 019/49
767 Dunakeszi 032/66
768 Dunakeszi 034/71
769 Dunakeszi 034/75
770 Dunakeszi 034/77
771 Dunakeszi 034/73
772 Dunakeszi 034/81
773 Dunakeszi 034/79
774 Dunakeszi 034/76
775 Dunakeszi 032/37
776 Dunakeszi 034/78
777 Dunakeszi 034/83
778 Dunakeszi 034/80
779 Dunakeszi 034/82
780 Dunakeszi (032/40)
781 Dunakeszi (033/1)
782 Dunakeszi 032/31
783 Dunakeszi 032/34
784 Dunakeszi 019/17
785 Dunakeszi 019/16
786 Dunakeszi 019/15
787 Dunakeszi 019/14
788 Dunakeszi 019/13
789 Dunakeszi 019/12
790 Dunakeszi 019/11
791 Dunakeszi 019/10
792 Dunakeszi 019/9
793 Dunakeszi 019/8
794 Dunakeszi 019/7
795 Dunakeszi 032/29
796 Dunakeszi 032/30
797 Dunakeszi (033/2)
798 Dunakeszi 017/3
799 Dunakeszi 017/4
800 Fót (0229/3)
801 Fót (0233/2)
802 Fót 0234/2
803 Fót 0235/2
804 Fót (0236/15)
805 Fót (0235/1)
806 Fót (0229/2)
807 Fót 0214/8
808 Fót 0214/2
809 Fót (0229/5)
810 Fót 0236/12
811 Fót 0230
812 Fót 0231
813 Fót 0226
814 Fót 0228
815 Fót 0228
816 Fót 0220/4
817 Fót (0227/1)
818 Fót 0232/3
819 Fót 0232/4
820 Fót (0229/4)
821 Fót 0220/5
822 Fót 0232/2
823 Fót 0234/1
824 Fót (0233/1)
825 Fót 0236/10
826 Fót 0272/10
827 Fót 0272/12
828 Fót 0272/11
829 Fót 0272/130
830 Fót 0272/129
831 Fót 0272/14
832 Fót 0272/17
833 Fót 0272/15
834 Fót 0272/18
835 Fót 0272/107
836 Fót 0272/108
837 Fót 0272/109
838 Fót 0272/110
839 Fót 0272/111
840 Fót 0272/146
841 Fót 0272/147
842 Fót 0272/148
843 Fót 0272/149
844 Fót 0272/150
845 Fót 0272/151
846 Fót 0272/152
847 Fót 0272/153
848 Fót (0272/155)
849 Fót 0272/156
850 Fót 0272/157
851 Fót 0272/158
852 Fót 0272/159
853 Fót 0272/160
854 Fót 0272/161
855 Fót 0272/162
856 Fót 0272/163
857 Fót 0272/164
858 Fót 0272/154
859 Fót 0272/125
860 Fót 0272/126
861 Fót 0272/128
862 Fót 0272/127
863 Fót 0272/145
864 Fót 0272/9
865 Fót 0272/124
866 Fót 0265/88
867 Fót (0265/93)
868 Fót 0265/101
869 Fót 0265/102
870 Fót 0265/103
871 Fót 0265/110
872 Fót 0265/104
873 Fót 0265/105
874 Fót 0265/106
875 Fót 0265/107
876 Fót 0265/109
877 Fót 0265/111
878 Fót 0265/108
879 Fót 0265/112
880 Fót 0265/113
881 Fót 0265/114
882 Fót 0265/115
883 Fót 0265/116
884 Fót 0265/117
885 Fót (0266/1)
886 Fót (0266/4)
887 Fót 0272/142
888 Fót 0272/144
889 Fót 0272/143
890 Fót 0272/141
891 Fót 0272/140
892 Fót (0266/3)
893 Fót 0265/89
894 Fót 0265/91
895 Fót 0265/90
896 Fót 0272/28
897 Fót 0272/13
898 Fót 0272/16
899 Fót 0272/19
900 Fót 0272/20
901 Fót 0272/23
902 Fót 0272/25
903 Fót 0272/22
904 Fót 0276/3
905 Fót 0276/16
906 Fót 0276/18
907 Fót 0276/19
908 Fót 0276/21
909 Fót 0276/20
910 Fót 0276/22
911 Fót 0276/23
912 Fót 0276/24
913 Fót 0276/25
914 Fót 0276/158
915 Fót 0276/26
916 Fót 0276/27
917 Fót 0276/28
918 Fót 0276/29
919 Fót 0276/30
920 Fót 0276/31
921 Fót 0276/32
922 Fót 0276/33
923 Fót 0276/34
924 Fót 0276/157
925 Fót 0276/159
926 Fót 05/48
927 Fót 05/49
928 Fót 05/50
929 Fót 05/51
930 Fót 05/52
931 Fót 05/6
932 Fót 0279/66
933 Fót 0279/67
934 Fót 0279/68
935 Fót 0279/69
936 Fót 0279/70
937 Fót 0279/72
938 Fót 0279/71
939 Fót 0279/74
940 Fót 0279/76
941 Fót 0279/78
942 Fót 0279/79
943 Fót 0279/82
944 Fót 0279/83
945 Fót 0279/89
946 Fót 0276/8
947 Fót (0277/3)
948 Fót 0276/48
949 Fót 0276/50
950 Fót 0276/53
951 Fót 0276/49
952 Fót 0276/132
953 Fót (0277/2)
954 Fót 0276/47
955 Fót (0277/4)
956 Fót (0279/4)
957 Fót (0279/5)
958 Fót 0279/64
959 Fót 0279/55
960 Fót 0279/56
961 Fót 0279/58
962 Fót 0279/60
963 Fót 0279/57
964 Fót 0279/59
965 Fót 0279/61
966 Fót 0279/62
967 Fót 0279/63
968 Fót 0279/65
969 Fót 0255/10
970 Fót 0255/11
971 Fót 0255/18
972 Fót 0255/19
973 Fót 05/4
974 Fót 05/5
975 Fót 05/53
976 Fót 05/56
977 Fót (0279/7)
978 Fót 0279/90
979 Fót 0279/11
980 Fót 0279/87
981 Fót 0279/12
982 Fót 0279/15
983 Fót 0279/13
984 Fót 0279/14
985 Fót 0279/17
986 Fót 0279/16
987 Fót 0279/18
988 Fót 0279/19
989 Fót 0279/20
990 Fót 0279/21
991 Fót 0279/22
992 Fót 0279/23
993 Fót 0279/24
994 Fót 0279/25
995 Fót 0279/26
996 Fót 0279/27
997 Fót 0279/86
998 Fót 0279/88
999 Fót (0280/1)
1000 Fót (0280/2)
1001 Fót (0279/8)
1002 Fót 05/58
1003 Fót 05/55
1004 Fót (02)
1005 Fót 05/54
1006 Fót 05/57
1007 Fót 0265/2
1008 Fót 0265/94
1009 Fót 0265/95
1010 Fót 0265/96
1011 Fót 0265/97
1012 Fót 0265/98
1013 Fót 0265/99
1014 Fót 0265/100
1015 Fót (2021)
1016 Fót 2024
1017 Fót 2022
1018 Fót 2595/2
1019 Fót (0275/3)
1020 Fót (0275/7)
1021 Fót 0276/107
1022 Fót 0276/108
1023 Fót 0276/109
1024 Fót 0276/110
1025 Fót 0276/152
1026 Fót 0276/153
1027 Fót 2595/1
1028 Fót 05/59
1029 Fót 0255/2
1030 Fót 0255/4
1031 Fót 0255/15
1032 Fót 0262/4
1033 Fót 0255/14
1034 Fót 0255/12
1035 Fót 0255/13
1036 Fót 0255/16
1037 Fót 0255/17
1038 Fót (0256/2)
1039 Fót (0256/3)
1040 Fót (0256/1)
1041 Fót 0257/2
1042 Fót (0261)
1043 Fót (0263/1)
1044 Fót (0263/2)
1045 Fót 0262/27
1046 Fót 0262/22
1047 Fót 0262/26
1048 Fót (0264)
1049 Fót 0272/133
1050 Fót 0272/139
1051 Fót 0272/137
1052 Fót 0272/134
1053 Fót 0272/135
1054 Fót 0272/136
1055 Fót 0272/138
1056 Fót 0272/132
1057 Fót 0265/92
1058 Fót 0272/3
1059 Fót 0272/7
1060 Fót 0272/21
1061 Fót 0272/24
1062 Fót 0272/27
1063 Fót 0272/112
1064 Fót 0272/113
1065 Fót 0272/114
1066 Fót 0272/116
1067 Fót 0272/117
1068 Fót 0272/118
1069 Fót 0272/119
1070 Fót 0272/120
1071 Fót 0272/121
1072 Fót 0272/165
1073 Fót 0272/166
1074 Fót 0272/167
1075 Fót 0272/168
1076 Fót (0275/6)
1077 Fót 0272/122
1078 Fót 0272/115
1079 Fót 0272/106
1080 Fót 0272/105
1081 Fót 0272/101
1082 Fót 0272/104
1083 Fót 0272/123
1084 Fót 0272/26
1085 Fót 0272/29
1086 Fót 0272/30
1087 Fót 0272/32
1088 Fót 0272/33
1089 Fót 0272/35
1090 Fót 0272/34
1091 Fót 0272/31
1092 Fót 0272/37
1093 Fót 0272/38
1094 Fót 0272/39
1095 Fót 0272/41
1096 Fót 0272/40
1097 Fót 0272/42
1098 Fót 0272/36
1099 Fót 0272/103
1100 Fót 0272/98
1101 Fót 0272/99
1102 Fót 0272/100
1103 Fót 0272/102
1104 Fót 0272/96
1105 Fót 0272/97
1106 Fót 0272/83
1107 Fót 0272/87
1108 Fót 0272/89
1109 Fót 0272/90
1110 Fót 0272/86
1111 Fót 0272/91
1112 Fót 0272/92
1113 Fót 0272/93
1114 Fót 0272/94
1115 Fót 0272/95
1116 Fót 0273/2
1117 Fót 0272/60
1118 Fót 0272/61
1119 Fót 0272/62
1120 Fót 0272/63
1121 Fót 0272/64
1122 Fót 0272/65
1123 Fót 0272/66
1124 Fót 0272/85
1125 Fót 0276/42
1126 Fót 0276/43
1127 Fót 0276/44
1128 Fót 0276/45
1129 Fót 0276/46
1130 Fót (0275/5)
1131 Fót (0275/4)
1132 Fót 0272/67
1133 Fót 0272/69
1134 Fót 0272/70
1135 Fót 0272/74
1136 Fót 0272/72
1137 Fót 0272/71
1138 Fót 0272/68
1139 Fót 0272/76
1140 Fót 0272/73
1141 Fót 0272/75
1142 Fót 0272/77
1143 Fót 0272/79
1144 Fót 0272/80
1145 Fót 0272/82
1146 Fót 0272/84
1147 Fót 0272/78
1148 Fót 0272/81
1149 Fót 0272/88
1150 Fót 0276/10
1151 Fót 0276/11
1152 Fót 0276/12
1153 Fót 0276/13
1154 Fót 0276/15
1155 Fót 0276/35
1156 Fót 0276/36
1157 Fót 0276/37
1158 Fót 0276/38
1159 Fót 0276/39
1160 Fót 0276/40
1161 Fót 0276/41
1162 Fót (0276/14)
1163 Fót 0276/155
1164 Fót 0276/154
1165 Fót 0276/55
1166 Fót 0276/52
1167 Fót 0276/57
1168 Fót 0276/51
1169 Fót 0276/56
1170 Fót 0276/59
1171 Fót 0276/61
1172 Fót 0276/62
1173 Fót 0276/63
1174 Fót 0276/69
1175 Fót 0276/67
1176 Fót 0276/70
1177 Fót 0276/74
1178 Fót 0276/71
1179 Fót 0276/73
1180 Fót 0276/65
1181 Fót 0276/68
1182 Fót 0276/64
1183 Fót 0276/66
1184 Fót 0276/72
1185 Fót 0276/75
1186 Fót 0276/76
1187 Fót 0276/81
1188 Fót 0276/80
1189 Fót 0276/78
1190 Fót 0276/77
1191 Fót 0276/79
1192 Fót 0276/83
1193 Fót 0276/82
1194 Fót 0276/86
1195 Fót 0276/89
1196 Fót 0276/88
1197 Fót 0276/84
1198 Fót 0276/87
1199 Fót 0276/85
1200 Fót 0276/91
1201 Fót 0276/94
1202 Fót 0276/93
1203 Fót 0276/90
1204 Fót 0276/92
1205 Fót 0276/97
1206 Fót 0276/96
1207 Fót 0276/95
1208 Fót 0276/133
1209 Fót 0276/134
1210 Fót 0276/135
1211 Fót 0276/136
1212 Fót 0276/137
1213 Fót 0276/138
1214 Fót 0276/139
1215 Fót 0276/140
1216 Fót 0276/141
1217 Fót 0276/142
1218 Fót 0276/143
1219 Fót 0276/144
1220 Fót 0276/145
1221 Fót 0276/146
1222 Fót 0276/147
1223 Fót 0276/148
1224 Fót 0276/149
1225 Fót 0276/150
1226 Fót 0276/58
1227 Fót 0276/60
1228 Fót 0276/98
1229 Fót 0276/100
1230 Fót 0276/101
1231 Fót 0276/99
1232 Fót 0276/102
1233 Fót 0276/103
1234 Fót 0276/104
1235 Fót 0276/105
1236 Fót 0276/112
1237 Fót (0276/106)
1238 Fót 0276/129
1239 Fót 0276/130
1240 Fót 0276/131
1241 Fót 0276/151
1242 Fót 0276/113
1243 Fót 0276/111
1244 Fót 0279/28
1245 Fót 0279/35
1246 Fót 0279/36
1247 Fót 0279/37
1248 Fót 0279/38
1249 Fót 0279/29
1250 Fót 0279/30
1251 Fót 0279/31
1252 Fót 0279/39
1253 Fót 0279/32
1254 Fót 0279/33
1255 Fót 0279/34
1256 Fót 0279/41
1257 Fót 0279/42
1258 Fót 0279/40
1259 Fót 0279/43
1260 Fót 0279/44
1261 Fót 0279/45
1262 Fót 0279/46
1263 Fót 0279/47
1264 Fót 0279/48
1265 Fót 0279/49
1266 Fót 0279/50
1267 Fót 0279/51
1268 Fót 0279/73
1269 Fót 0279/75
1270 Fót 0279/77
1271 Fót 0279/80
1272 Fót 0279/81
1273 Fót 0279/84
1274 Fót 0279/85
1275 Fót 0253
1276 Fót (0254)
1277 Fót 0262/25
1278 Fót 0262/11
1279 Fót 0262/23
1280 Fót 0262/20
1281 Fót (0261)
1282 Fót 0259
1283 Fót 0262/19
1284 Fót 0262/7
1285 Fót 0262/9
1286 Fót 0262/2
1287 Fót 0262/18
1288 Fót 0262/24
1289 Fót 0262/3
1290 Fót 0262/17
1291 Fót 0262/21
1292 Fót 0257/58
1293 Fót 0257/4
1294 Fót 0260
1295 Fót 2020
1296 Fót (0261)
1297 Fót 0262/16
1298 Göd 084/67
1299 Göd (085/3)
1300 Göd 085/4
1301 Göd (086/3)
1302 Göd (086/5)
1303 Göd (086/7)
1304 Göd 085/11
1305 Göd 085/10
1306 Göd (086/1)
1307 Göd (048/2)
1308 Göd (048/3)
1309 Göd (048/5)
1310 Göd 059/6
1311 Göd (048/4)
1312 Göd 059/13
1313 Göd 057/25
1314 Göd 057/24
1315 Göd 057/56
1316 Göd 057/58
1317 Göd (062/40)
1318 Göd 057/55
1319 Göd 057/26
1320 Göd 057/51
1321 Göd 057/52
1322 Göd (062/6)
1323 Göd (062/7)
1324 Göd 062/36
1325 Göd 062/39
1326 Göd 062/48
1327 Göd 062/49
1328 Göd 062/50
1329 Göd (063/3)
1330 Göd 081/5
1331 Göd (063/1)
1332 Göd 062/47
1333 Göd 057/47
1334 Göd 057/48
1335 Göd 057/49
1336 Göd 057/57
1337 Göd 057/59
1338 Göd 062/43
1339 Göd 062/52
1340 Göd 062/53
1341 Göd 062/25
1342 Göd 062/54
1343 Göd 062/26
1344 Göd 062/51
1345 Göd 059/7
1346 Göd 059/4
1347 Göd (060/3)
1348 Göd 060/5
1349 Göd 059/10
1350 Göd 060/4
1351 Göd 059/14
1352 Göd 058/3
1353 Göd 059/9
1354 Göd (062/1)
1355 Göd (062/2)
1356 Göd 062/44
1357 Göd 062/45
1358 Göd 058/4
1359 Göd 058/2
1360 Göd (060/2)
1361 Göd 062/46
1362 Göd (062/5)
1363 Göd (063/5)
1364 Göd 081/4
1365 Göd 081/8
1366 Göd 081/12
1367 Göd 081/3
1368 Göd 062/12
1369 Göd 062/11
1370 Göd (063/4)
1371 Göd 081/6
1372 Göd (082/3)
1373 Göd 082/5
1374 Göd 082/4
1375 Göd 084/96
1376 Göd 084/98
1377 Göd 084/99
1378 Göd 081/11
1379 Göd (082/2)
1380 Göd (084/5)
1381 Göd 084/85
1382 Göd 084/68
1383 Göd 084/32
1384 Göd 084/33
1385 Göd 084/69
1386 Göd (084/70)
1387 Göd 084/72
1388 Göd 084/73
1389 Göd 084/87
1390 Göd 084/91
1391 Göd 084/93
1392 Göd 084/95
1393 Göd 084/97
1394 Göd 084/28
1395 Göd 084/89
1396 Göd 084/94
1397 Göd (084/71)
1398 Göd 084/75
1399 Göd 084/101
1400 Göd 084/77
1401 Göd 084/79
1402 Göd 084/102
1403 Göd 084/81
1404 Göd 084/83
1405 Göd 085/5
1406 Göd (086/6)
1407 Göd 084/103
1408 Göd 084/104
1409 Göd 084/105
1410 Göd 084/80
1411 Göd 084/100
1412 Göd 084/84
1413 Göd 084/86
1414 Göd 084/88
1415 Göd 084/90
1416 Göd 084/82
1417 Göd 084/92
1418 Göd 081/9
1419 Göd (098)
1420 Göd (087)
1421 Göd 059/8
1422 Göd 081/10
1423 Göd (107)
1424 Göd (0172)
1425 Göd (0171)
1426 Göd (1001)
1427 Göd (071)
1428 Göd (074)
1429 Göd 073/6
1430 Göd 0174
1431 Göd 073/9
1432 Göd 073/8
1433 Göd 073/7
1434 Göd (0173)
1435 Göd (9249)
1436 Göd (9248)
1437 Göd (9115)
1438 Göd (9002)
1439 Göd (8749)
1440 Göd (8708)
1441 Göd (8453)
1442 Göd (8452)
1443 Göd (8451)
1444 Göd (0320)
1445 Göd (0304)
1446 Göd (0303)
1447 Göd (0302)
1448 Göd (0301)
1449 Göd (0300)
1450 Göd (0292)
1451 Göd (0291)
1452 Göd (0290)
1453 Göd (0288)
1454 Göd (0282)
1455 Göd (0281)
1456 Göd (0278)
1457 Göd (0277)
1458 Göd (0276)
1459 Göd (0275)
1460 Göd (0274)
1461 Göd (0273)
1462 Göd (0272)
1463 Göd (0269)
1464 Göd (0268)
1465 Göd (0267)
1466 Göd (0264)
1467 Göd (0263)
1468 Göd (0262)
1469 Göd (0261)
1470 Göd (0260)
1471 Göd (0257)
1472 Göd (0256)
1473 Göd (0252)
1474 Göd (0239)
1475 Göd (0230)
1476 Göd (0221)
1477 Göd (0219)
1478 Göd (098)
1479 Göd 0212
1480 Göd 0213
1481 Göd 0214
1482 Göd 0215
1483 Göd 0216
1484 Göd 0217
1485 Göd 0218
1486 Göd 0222
1487 Göd 0223
1488 Göd 0231
1489 Göd 0232
1490 Göd 0233
1491 Göd 0234
1492 Göd 0235
1493 Göd 0236
1494 Göd 0237
1495 Göd 0238
1496 Göd 0240
1497 Göd 0241
1498 Göd 0242
1499 Göd 0243
1500 Göd 0244
1501 Göd 0245
1502 Göd 0246
1503 Göd 0247
1504 Göd 0248
1505 Göd 0249
1506 Göd 0250
1507 Göd 0251
1508 Göd 0253
1509 Göd 0254
1510 Göd 0255
1511 Göd 0258
1512 Göd 0259
1513 Göd 0265
1514 Göd 0266
1515 Göd 0270
1516 Göd 0271
1517 Göd 0279
1518 Göd 0280
1519 Göd 0283
1520 Göd 0284
1521 Göd 0285
1522 Göd 0286
1523 Göd 0286
1524 Göd 0287
1525 Göd 0289
1526 Göd 0293
1527 Göd 0294
1528 Göd 0295
1529 Göd 0296
1530 Göd 0297
1531 Göd 0298
1532 Göd 0299
1533 Göd 0305
1534 Göd 0306
1535 Göd 0307
1536 Göd 0308
1537 Göd 0309
1538 Göd 0310
1539 Göd 0314
1540 Göd 0315
1541 Göd 0316
1542 Göd 0317
1543 Göd 0318
1544 Göd 0319
1545 Göd 0321
1546 Göd 6980
1547 Göd 8447
1548 Göd 8448
1549 Göd 8449
1550 Göd 8450
1551 Göd 8698
1552 Göd 8699
1553 Göd 8700
1554 Göd 8701
1555 Göd 8702
1556 Göd 8702
1557 Göd 8703
1558 Göd 8704
1559 Göd 8705
1560 Göd 8706
1561 Göd 8707
1562 Göd 8709
1563 Göd 8710
1564 Göd 8711
1565 Göd 8712
1566 Göd 8713
1567 Göd 8714
1568 Göd 8715
1569 Göd 9006
1570 Göd 9007
1571 Göd 9008
1572 Göd 9009
1573 Göd 9010
1574 Göd 9107
1575 Göd 9218
1576 Göd 9219
1577 Göd 9220
1578 Göd 9221
1579 Göd 9243
1580 Göd 9244
1581 Göd 9245
1582 Göd 9246
1583 Göd 9247
1584 Göd 9250
1585 Göd 6901/2
1586 Göd (0102/2)
1587 Göd (0102/4)
1588 Göd (0102/8)
1589 Göd (0102/9)
1590 Göd (0103/4)
1591 Göd (0104/10)
1592 Göd (0105/2)
1593 Göd (0105/3)
1594 Göd (042/3)
1595 Göd (042/5)
1596 Göd (042/6)
1597 Göd (042/7)
1598 Göd (047/5)
1599 Göd (048/2)
1600 Göd (048/3)
1601 Göd (048/5)
1602 Göd (099/4)
1603 Göd 0101/2
1604 Göd 0101/3
1605 Göd 0101/4
1606 Göd 0102/15
1607 Göd 0102/16
1608 Göd 0102/6
1609 Göd 0104/100
1610 Göd 0104/101
1611 Göd 0104/102
1612 Göd 0104/103
1613 Göd 0104/104
1614 Göd 0104/106
1615 Göd 0104/107
1616 Göd 0104/108
1617 Göd 0104/109
1618 Göd 0104/110
1619 Göd 0104/111
1620 Göd 0104/112
1621 Göd 0104/113
1622 Göd 0104/114
1623 Göd 0104/121
1624 Göd 0104/122
1625 Göd 0104/123
1626 Göd 0104/124
1627 Göd 0104/125
1628 Göd 0104/126
1629 Göd 0104/128
1630 Göd 0104/3
1631 Göd 0104/32
1632 Göd 0104/4
1633 Göd 0104/42
1634 Göd 0104/43
1635 Göd 0104/44
1636 Göd 0104/45
1637 Göd 0104/46
1638 Göd 0104/51
1639 Göd 0104/52
1640 Göd 0104/53
1641 Göd 0104/54
1642 Göd 0104/55
1643 Göd 0104/56
1644 Göd 0104/58
1645 Göd 0104/59
1646 Göd 0104/60
1647 Göd 0104/61
1648 Göd 0104/62
1649 Göd 0104/63
1650 Göd 0104/64
1651 Göd 0104/65
1652 Göd 0104/66
1653 Göd 0104/67
1654 Göd 0104/68
1655 Göd 0104/69
1656 Göd 0104/70
1657 Göd 0104/71
1658 Göd 0104/72
1659 Göd 0104/73
1660 Göd 0104/74
1661 Göd 0104/75
1662 Göd 0104/76
1663 Göd 0104/77
1664 Göd 0104/78
1665 Göd 0104/79
1666 Göd 0104/80
1667 Göd 0104/81
1668 Göd 0104/82
1669 Göd 0104/83
1670 Göd 0104/84
1671 Göd 0104/85
1672 Göd 0104/86
1673 Göd 0104/87
1674 Göd 0104/88
1675 Göd 0104/89
1676 Göd 0104/90
1677 Göd 0104/91
1678 Göd 0104/92
1679 Göd 0104/93
1680 Göd 0104/94
1681 Göd 0104/95
1682 Göd 0104/96
1683 Göd 0104/97
1684 Göd 0104/98
1685 Göd 0104/99
1686 Göd 0105/5
1687 Göd 0105/6
1688 Göd 0220)
1689 Göd 047/4
1690 Göd 047/9
1691 Göd 099/21
1692 Göd 099/22
1693 Göd 099/25
1694 Göd 099/26
1695 Göd 099/27
1696 Göd 099/28
1697 Göd 099/29
1698 Göd 099/3
1699 Göd 099/30
1700 Göd 099/31
1701 Göd 099/32
1702 Göd 099/6
1703 Sződ (2751)
1704 Sződ (0321)
1705 Sződ (0320)
1706 Sződ 0323
1707 Sződ 0324
1708 Sződ 0325
1709 Sződ 0326
1710 Sződ 0328
1711 Sződ 0330
1712 Sződ 0331
1713 Sződ 2748/3
1714 Sződ 2748/4
1715 Sződ 2748/5
1716 Sződ 2748/6
1717 Sződ 2748/7
1718 Sződ (0256/13)
1719 Sződ (0256/14)
1720 Sződ (0261/3)
1721 Sződ (0261/5)
1722 Sződ (0322/1)
1723 Sződ (0322/2)
1724 Sződ (2748/36)
1725 Sződ (2748/37)
1726 Sződ 0168/13
1727 Sződ 0168/2
1728 Sződ 0168/3
1729 Sződ 0168/7
1730 Sződ 0169/5
1731 Sződ 0169/7
1732 Sződ 0169/8
1733 Sződ 0207/11
1734 Sződ 0207/12
1735 Sződ 0207/16
1736 Sződ 0207/17
1737 Sződ 0207/19
1738 Sződ 0207/3
1739 Sződ 0207/7
1740 Sződ 0208/3
1741 Sződ 0208/4
1742 Sződ 0209/12
1743 Sződ 0209/17
1744 Sződ 0209/18
1745 Sződ 0209/19
1746 Sződ 0209/20
1747 Sződ 0209/21
1748 Sződ 0209/22
1749 Sződ 0209/23
1750 Sződ 0209/24
1751 Sződ 0209/25
1752 Sződ 0209/26
1753 Sződ 0209/27
1754 Sződ 0209/4
1755 Sződ 0209/5
1756 Sződ 0209/6
1757 Sződ 0209/7
1758 Sződ 0210/2
1759 Sződ 0210/3
1760 Sződ 0210/4
1761 Sződ 0211/2
1762 Sződ 0211/3
1763 Sződ 0211/4
1764 Sződ 0211/5
1765 Sződ 0226/5
1766 Sződ 0251/11
1767 Sződ 0251/12
1768 Sződ 0251/13
1769 Sződ 0251/14
1770 Sződ 0251/3
1771 Sződ 0251/4
1772 Sződ 0251/8
1773 Sződ 0253/2
1774 Sződ 0254/3
1775 Sződ 0254/4
1776 Sződ 0254/5
1777 Sződ 0255/3
1778 Sződ 0255/4
1779 Sződ 0255/5
1780 Sződ 0255/6
1781 Sződ 0255/7
1782 Sződ 0255/8
1783 Sződ 0256/10
1784 Sződ 0256/11
1785 Sződ 0256/12
1786 Sződ 0256/15
1787 Sződ 0256/5
1788 Sződ 0256/6
1789 Sződ 0256/7
1790 Sződ 0256/8
1791 Sződ 0256/9
1792 Sződ 0259/10
1793 Sződ 0259/11
1794 Sződ 0259/12
1795 Sződ 0259/5
1796 Sződ 0259/8
1797 Sződ 0259/9
1798 Sződ 0260/10
1799 Sződ 0260/12
1800 Sződ 0260/14
1801 Sződ 0260/15
1802 Sződ 0260/4
1803 Sződ 0260/8
1804 Sződ 0260/9
1805 Sződ 0261/16
1806 Sződ 0261/17
1807 Sződ 0261/4
1808 Sződ 0261/6
1809 Sződ 0261/7
1810 Sződ 02610/13
1811 Sződ 0262/3
1812 Sződ 0262/5
1813 Sződ 0264/1
1814 Sződ 0308/1
1815 Sződ 0327/1
1816 Sződ 0327/2
1817 Sződ 0329/1
1818 Sződ 0329/2
1819 Sződ 033/3
1820 Sződliget (09)
1821 Sződliget 019
1822 Sződliget 034
1823 Sződliget 05/4
1824 Sződliget 05/6
1825 Sződliget 05/8
1826 Sződliget 05/9
1827 Sződliget 05/10
1828 Sződliget 05/11
1829 Sződliget 05/12
1830 Sződliget 05/13
1831 Sződliget 05/14
1832 Sződliget 06/5
1833 Sződliget 06/7
1834 Sződliget 06/8
1835 Sződliget 06/10
1836 Sződliget 07/2
1837 Sződliget 07/9
1838 Sződliget 07/11
1839 Sződliget 07/13
1840 Sződliget 07/14
1841 Sződliget 07/15
1842 Sződliget 07/16
1843 Sződliget 07/17
1844 Sződliget 07/18
1845 Sződliget 07/19
1846 Sződliget 07/20
1847 Sződliget 07/21
1848 Sződliget 07/22
1849 Sződliget 07/23
1850 Sződliget 07/24
1851 Sződliget 07/25
1852 Sződliget 07/26
1853 Sződliget 08/8
1854 Sződliget 08/10
1855 Sződliget 08/12
1856 Sződliget 08/15
1857 Sződliget 08/17
1858 Sződliget 08/19
1859 Sződliget 08/20
1860 Sződliget 08/21
1861 Sződliget 08/25
1862 Sződliget 08/26
1863 Sződliget 08/27
1864 Sződliget 08/28
1865 Sződliget 08/29
1866 Sződliget 08/30
1867 Sződliget 08/31
1868 Sződliget 2748/3
1869 Sződliget 2748/4
1870 Sződliget 2748/5
1871 Sződliget 2748/6
1872 Sződliget 2748/7
1873 Sződliget (010/1)
1874 Sződliget (010/4)
1875 Sződliget (010/5)
1876 Sződliget (010/6)
1877 Sződliget (011/22)
1878 Sződliget (011/9)
1879 Sződliget (02/3)
1880 Sződliget (02/4)
1881 Sződliget (037/20)
1882 Sződliget (037/23)
1883 Sződliget (037/26)
1884 Sződliget (037/29)
1885 Sződliget (037/30)
1886 Sződliget (037/8)
1887 Sződliget (04/1)
1888 Sződliget (040/10)
1889 Sződliget (040/11)
1890 Sződliget (040/12)
1891 Sződliget (040/13)
1892 Sződliget (040/3)
1893 Sződliget (040/7)
1894 Sződliget (040/9)
1895 Sződliget (041/4)
1896 Sződliget (042/13)
1897 Sződliget (042/14)
1898 Sződliget (042/15)
1899 Sződliget (042/6)
1900 Sződliget (043/2)
1901 Sződliget (07/2)
1902 Sződliget (07/5)
1903 Sződliget (2748/36)
1904 Sződliget (2748/37)
1905 Sződliget 011/12
1906 Sződliget 011/12
1907 Sződliget 011/13
1908 Sződliget 011/16
1909 Sződliget 011/17
1910 Sződliget 011/23
1911 Sződliget 011/23
1912 Sződliget 011/23
1913 Sződliget 011/24
1914 Sződliget 011/6
1915 Sződliget 011/8
1916 Sződliget 013/10
1917 Sződliget 013/11
1918 Sződliget 013/12
1919 Sződliget 013/3
1920 Sződliget 013/6
1921 Sződliget 013/8
1922 Sződliget 013/9
1923 Sződliget 016/1
1924 Sződliget 016/3
1925 Sződliget 016/4
1926 Sződliget 018/10
1927 Sződliget 018/11
1928 Sződliget 018/12
1929 Sződliget 018/13
1930 Sződliget 018/14
1931 Sződliget 018/15
1932 Sződliget 018/16
1933 Sződliget 018/7
1934 Sződliget 018/8
1935 Sződliget 0308/1
1936 Sződliget 033/2
1937 Sződliget 033/3
1938 Sződliget 035/10
1939 Sződliget 035/13
1940 Sződliget 035/14
1941 Sződliget 035/15
1942 Sződliget 035/16
1943 Sződliget 035/3
1944 Sződliget 035/4
1945 Sződliget 035/6
1946 Sződliget 035/7
1947 Sződliget 035/8
1948 Sződliget 035/9
1949 Sződliget 037/13
1950 Sződliget 037/32
1951 Sződliget 037/33
1952 Sződliget 037/34
1953 Sződliget 037/35
1954 Sződliget 037/36
1955 Sződliget 037/37
1956 Sződliget 037/38
1957 Sződliget 037/39
1958 Sződliget 037/4
1959 Sződliget 037/41
1960 Sződliget 037/43
1961 Sződliget 037/44
1962 Sződliget 037/46
1963 Sződliget 037/47
1964 Sződliget 037/48
1965 Sződliget 037/49
1966 Sződliget 037/5
1967 Sződliget 037/50
1968 Sződliget 037/51
1969 Sződliget 037/52
1970 Sződliget 037/53
1971 Sződliget 037/54
1972 Sződliget 037/55
1973 Sződliget 037/7
1974 Sződliget 038/2
1975 Sződliget 041/6
1976 Sződliget 042/11
1977 Sződliget 042/7
1978 Sződliget 042/8
1979 Sződliget 043/24
1980 Sződliget 043/26
1981 Sződliget 043/27
1982 Sződliget 043/6
1983 Sződliget 043/8
1984 Sződliget 045/2
1985 Sződliget 045/3
1986 Sződliget 045/4
1987 Sződliget 08/32
1988 Sződliget 08/34
1989 Sződliget 08/35
1990 Sződliget 08/37
1991 Sződliget 08/38
1992 Sződliget 08/39
1993 Sződliget 08/41
1994 Csörög (029)
1995 Csörög 030
1996 Csörög (028/2)
1997 Csörög 028/5
1998 Csörög 028/6
1999 Csörög 028/7
2000 Csörög 028/8
2001 Csörög 028/9
2002 Vác (0358)
2003 Vác (0331/2)
2004 Vác (0357/10)
2005 Vác (0357/143)
2006 Vác (0357/163)
2007 Vác (0357/195)
2008 Vác (0357/250)
2009 Vác (0357/269)
2010 Vác (0357/270)
2011 Vác (0359/1)
2012 Vác (0359/5)
2013 Vác (0359/6)
2014 Vác (0359/7)
2015 Vác (0373/1)
2016 Vác (0373/2)
2017 Vác (0373/3)
2018 Vác (0374/2)
2019 Vác (0381/147)
2020 Vác (0381/148)
2021 Vác (0381/25)
2022 Vác (0381/5)
2023 Vác (0382/1)
2024 Vác (0382/3)
2025 Vác (0382/4)
2026 Vác (0384/6)
2027 Vác (0386/1)
2028 Vác (0386/2)
2029 Vác (0386/4)
2030 Vác (0386/7)
2031 Vác (0386/8)
2032 Vác 0349/1
2033 Vác 0349/2
2034 Vác 0349/4
2035 Vác 0349/7
2036 Vác 0349/8
2037 Vác 0349/9
2038 Vác 0357/105
2039 Vác 0357/106
2040 Vác 0357/107
2041 Vác 0357/108
2042 Vác 0357/109
2043 Vác 0357/110
2044 Vác 0357/111
2045 Vác 0357/112
2046 Vác 0357/113
2047 Vác 0357/114
2048 Vác 0357/129
2049 Vác 0357/132
2050 Vác 0357/133
2051 Vác 0357/136
2052 Vác 0357/137
2053 Vác 0357/140
2054 Vác 0357/141
2055 Vác 0357/146
2056 Vác 0357/147
2057 Vác 0357/150
2058 Vác 0357/151
2059 Vác 0357/154
2060 Vác 0357/155
2061 Vác 0357/158
2062 Vác 0357/159
2063 Vác 0357/162
2064 Vác 0357/166
2065 Vác 0357/167
2066 Vác 0357/178
2067 Vác 0357/179
2068 Vác 0357/182
2069 Vác 0357/183
2070 Vác 0357/186
2071 Vác 0357/187
2072 Vác 0357/190
2073 Vác 0357/191
2074 Vác 0357/194
2075 Vác 0357/197
2076 Vác 0357/198
2077 Vác 0357/201
2078 Vác 0357/202
2079 Vác 0357/205
2080 Vác 0357/206
2081 Vác 0357/209
2082 Vác 0357/251
2083 Vác 0357/252
2084 Vác 0357/253
2085 Vác 0357/254
2086 Vác 0357/255
2087 Vác 0357/256
2088 Vác 0357/257
2089 Vác 0357/258
2090 Vác 0357/259
2091 Vác 0357/260
2092 Vác 0357/261
2093 Vác 0357/262
2094 Vác 0357/263
2095 Vác 0357/264
2096 Vác 0357/265
2097 Vác 0357/266
2098 Vác 0357/267
2099 Vác 0357/268
2100 Vác 0357/271
2101 Vác 0357/272
2102 Vác 0357/273
2103 Vác 0357/274
2104 Vác 0357/275
2105 Vác 0357/276
2106 Vác 0357/277
2107 Vác 0357/278
2108 Vác 0357/279
2109 Vác 0357/280
2110 Vác 0357/281
2111 Vác 0357/282
2112 Vác 0357/283
2113 Vác 0357/284
2114 Vác 0357/285
2115 Vác 0357/286
2116 Vác 0357/287
2117 Vác 0357/288
2118 Vác 0357/289
2119 Vác 0357/290
2120 Vác 0357/291
2121 Vác 0357/292
2122 Vác 0357/293
2123 Vác 0357/294
2124 Vác 0357/295
2125 Vác 0357/296
2126 Vác 0357/297
2127 Vác 0357/298
2128 Vác 0357/299
2129 Vác 0357/300
2130 Vác 0357/301
2131 Vác 0357/302
2132 Vác 0357/303
2133 Vác 0357/304
2134 Vác 0357/305
2135 Vác 0357/306
2136 Vác 0357/79
2137 Vác 0360/23
2138 Vác 0381/10
2139 Vác 0381/100
2140 Vác 0381/101
2141 Vác 0381/102
2142 Vác 0381/103
2143 Vác 0381/104
2144 Vác 0381/105
2145 Vác 0381/109
2146 Vác 0381/11
2147 Vác 0381/110
2148 Vác 0381/12
2149 Vác 0381/13
2150 Vác 0381/14
2151 Vác 0381/145
2152 Vác 0381/146
2153 Vác 0381/149
2154 Vác 0381/15
2155 Vác 0381/150
2156 Vác 0381/29
2157 Vác 0381/4
2158 Vác 0381/6
2159 Vác 0381/98
2160 Vác 0381/99
2161 Vác 0383/10
2162 Vác 0383/12
2163 Vác 0383/13
2164 Vác 0383/9
2165 Vác 0384/2
2166 Vác 0384/28
2167 Vác 0384/29

  Vissza az oldal tetejére