A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

242/2017. (VIII. 28.) Korm. rendelet

a Modern Városok Program keretében megvalósuló, az állami repülések céljára szolgáló kecskeméti repülőtér közös (katonai-polgári) felhasználású repülőtérré fejlesztése érdekében szükséges beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a) és e) pontjában,

a 2. § a) pontja tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16. pont 16.2. alpontjában és 17. pontjában,

a 2. § b) és c) pontja tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) *  A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén elhelyezkedő, 0425 helyrajzi szám alatt nyilvántartott földrészletből telekalakítási eljárás véglegessé válását követően kialakított földrészlet területén, a Modern Városok Program keretében megvalósuló, az állami repülések céljára szolgáló kecskeméti repülőtér közös (katonai és polgári) felhasználású, polgári célú fejlesztése érdekében szükséges beruházásokkal (a továbbiakban: Beruházás) összefüggő, az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetése beindításához, valamint

b) a Beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és közműfejlesztési munkák megvalósításához

szükségesek.

2. § A Beruházással összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,

b) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, és

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

3. § * 

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. számú melléklet a 242/2017. (VIII. 28.) Korm. rendelethez

A Beruházással összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

4. útügyi és vasúti hatósági engedélyezési eljárások,

5. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

6. talajvédelmi hatósági eljárás,

7. földvédelmi hatósági eljárás,

8. telekalakítási hatósági eljárás,

9. földmérési hatósági eljárás,

10. ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárás,

11. tűzvédelmi hatósági eljárások,

12. közegészségügyi hatósági eljárás,

13. hírközlési hatósági eljárás,

14. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi engedélyezési eljárás,

15. erdővédelmi hatósági eljárások,

16. bányahatósági engedélyezési eljárások,

17. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

18. élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági eljárások,

19. a katonai légügyi hatósági eljárások,

20. a légiközlekedési hatósági eljárások,

21. régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások,

22. területrendezési hatósági eljárások,

23. fás szárú növények kivágására vonatkozó eljárások,

24. azok az 1-23. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek az 1. § (1) bekezdése szerinti Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

25. az 1-24. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.