A jogszabály mai napon ( 2019.08.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

304/2017. (X. 27.) Korm. rendelet

az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról

A Kormány az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény 21. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

1. adatrögzítő: a kártya igénylésével, letiltásával, pótlásával, cseréjével, az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Nektv.) 4. § (4) bekezdése szerinti korlátozással, valamint az érvényesség meghosszabbításával kapcsolatos kérelmekkel összefüggő adatfeldolgozói feladatok ellátását jogszabályi kijelölés vagy a kártyakibocsátóval fennálló polgári jogi jogviszonya alapján végző szervezet;

2. ellenőr: a megszemélyesítési tevékenységben részt nem vevő, a megszemélyesítő által határozatlan időre foglalkoztatott, a megszemélyesítő egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerrel (a továbbiakban: NEK) kapcsolatos tevékenysége jogszerűségének folyamatos fenntartásával összefüggő ellenőrzési feladatokat ellátó személy, aki a működtetővel és az érintett kártyakibocsátóval tagsági, megbízási vagy foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban és a megszemélyesítési jogosultság kezdetét megelőző két évben nem állt ilyen jogviszonyban;

3. engedéllyel rendelkező kártyakibocsátó: a Nektv. 1. § (4) bekezdés b) pontja szerinti szervezet;

4. kártyakibocsátó: a kijelölt kártyakibocsátó és az engedéllyel rendelkező kártyakibocsátó;

5. kijelölt kártyakibocsátó: a Nektv. 1. § (4) bekezdés a) pontja szerinti szervezet;

6. megszemélyesítő: az a megszemélyesítést végző szervezet, amelynek - a műszaki, technológiai, informatikai és biztonsági feltételeket tartalmazó jogszabályoknak való - megfelelőségét a működtető minősítési eljárás keretében megállapította;

7. működtető: a Nektv. 1. § (1) bekezdése szerinti, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló Korm. rendeletben kijelölt államigazgatási szerv;

8. szolgáltatási szabályzat: a kártyakibocsátó, a megszemélyesítő és a kártyaelfogadó saját, NEK-kel kapcsolatos működésére, a NEK további szereplőivel való kapcsolatára, valamint a kártyafelhasználók jogaira és kötelezettségeire vonatkozó, a NEK-kel kapcsolatos szolgáltatásainak leírását és azok igénybevételének feltételeit tartalmazó dokumentum, amely nyilvános, illetőleg ha a szolgáltatási szabályzat egyes részeinek nyilvános közzététele veszélyeztetné a NEK központi nyilvántartásával kapcsolatos információbiztonságot, nem nyilvános részből áll.

2. § E rendelet hatálya nem terjed ki

a) az „A” okmányvédelmi kategóriába sorolt biztonsági okmány megszemélyesítésére,

b) a tárolóelemet tartalmazó személyazonosító igazolvány mint elsődleges kártya kibocsátására.

II. FEJEZET

SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT

2. A szolgáltatási szabályzat tartalma

3. § (1) A kártyakibocsátó, a kártyaelfogadó és a megszemélyesítő a NEK-kel kapcsolatos tevékenységekkel összefüggésben önálló szolgáltatási szabályzatot ad ki. A szolgáltatási szabályzat benyújtására és annak jóváhagyási rendjére a III. fejezetben foglaltak irányadóak.

(2) A szolgáltatási szabályzat tartalmazza

a) az érintett szervezet NEK keretében ellátott szerepkörének megnevezését,

b) az érintett szervezet NEK-kel kapcsolatos tevékenységének leírását, így különösen az általa a NEK keretében nyújtott szolgáltatás igénybevételének feltételeit,

c) azon adatok megnevezését, melyek az érintett szervezetnek a NEK keretében nyújtott szolgáltatásának igénybevétele esetén a kezelésébe kerülnek,

d) a c) pontban megjelölt adatok védelmével összefüggésben foganatosított intézkedéseket,

e) a panaszok kezelésének rendjét,

f) a NEK keretében nyújtott szolgáltatás igénybevétele esetén fizetendő díjat vagy egyéb költséget,

g) a nem nyilvános részek indokolással ellátott megjelölését,

h) a működtető megnevezését és elérhetőségét,

i) kártyakibocsátó esetén a jogosulatlan kártyafelhasználáskor alkalmazandó szabályokat, valamint a 21. §-ban foglalt eljárás rendjét és

j) megszemélyesítő esetén az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény végrehajtásához szükséges kapcsolódási, műszaki, technológiai, biztonsági előírásokról, követelményekről és a hitelesítési rendről szóló miniszteri rendeletben (a továbbiakban: miniszteri rendelet) foglaltakat.

(3) A szolgáltatási szabályzat - a (2) bekezdés g) pontjában foglalt kivétellel - nyilvános dokumentum, amelyet jóváhagyást követően a kártyakibocsátó, a kártyaelfogadó és a megszemélyesítő a honlapján közzétesz.

(4) A működtető

a) a megszemélyesítő és a kártyaelfogadó szolgáltatási szabályzatát a beérkezést követő 30 napon belül,

b) a kártyakibocsátó szolgáltatási szabályzatát a beérkezést követő 45 napon belül

jóváhagyja, ha az megfelel a (2) bekezdésében foglaltaknak.

(5) Ha a szolgáltatási szabályzat nem felel meg a (2) bekezdésben foglaltaknak, a működtető - a hiányosságok megjelölésével - felhívja az érintett szervezetet a megfelelő szolgáltatási szabályzat elkészítésére.

(6) A szolgáltatási szabályzat készítője a felhívásra tekintettel módosított szolgáltatási szabályzatot a működtető által jelzett hiányosságok pótlását követően, de legkésőbb 15 napon belül megküldi a működtetőnek.

(7) A kártyakibocsátó az adott kártya tekintetében, a kártyaelfogadó az általa elfogadott kártya tekintetében ügyfél-tájékoztatót készít, amelyben - a szolgáltatási szabályzat alapján - összefoglalja a kártyafelhasználó kártyával vagy annak elfogadásával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit. Az ügyfél-tájékoztatót a kártyakibocsátó, a kártyaelfogadó és a működtető a honlapján - a szolgáltatási szabályzatra hivatkozva - közzéteszi.

3. A szolgáltatási szabályzat módosítása

4. § (1) A megszemélyesítő és a kártyakibocsátó - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a szolgáltatási szabályzat módosításának tervezetét (jelen alcím tekintetében a továbbiakban: tervezet) jóváhagyás céljából megküldi a működtetőnek. A működtető

a) a megszemélyesítő által megküldött tervezetet a beérkezést követő 30 napon belül,

b) a kártyakibocsátó által megküldött tervezetet a beérkezést követő 45 napon belül

jóváhagyja, ha az megfelel a 3. § (2) bekezdésében foglaltaknak.

(2) A jóváhagyott szolgáltatási szabályzatot a megszemélyesítő és a kártyakibocsátó a honlapján közzéteszi, és erről

a) a megszemélyesítő a kártyakibocsátókat,

b) a kártyakibocsátó az érintett megszemélyesítőket és kártyaelfogadókat

haladéktalanul, elektronikus úton értesíti.

(3) A kijelölt kártyakibocsátó a szolgáltatási szabályzat módosítását a működtető közreműködésével és egyetértésével készíti el, majd ezt követően a (2) bekezdés szerint jár el.

5. § (1) A kártyaelfogadó a 4. § (2) bekezdés b) pontja szerinti értesítést követő 15 napon belül megvizsgálja az általa kiadott szolgáltatási szabályzatot, és szükség esetén módosítja azt, majd a tervezetet jóváhagyásra megküldi a működtetőnek.

(2) A működtető a kártyaelfogadó által megküldött tervezetet a beérkezését követő 30 napon belül jóváhagyja, ha az megfelel a 3. § (2) bekezdésében foglaltaknak.

(3) A módosított szolgáltatási szabályzatot a kártyaelfogadó a honlapján közzéteszi, és erről haladéktalanul, elektronikusan értesíti az érintett kártyakibocsátókat.

(4) Ha a kártyaelfogadó szolgáltatási szabályzatának módosítására nem az (1) bekezdésben foglaltak alapján kerül sor, a kártyakibocsátóval előzetesen egyeztet a módosításról, majd annak egyetértésével megküldi azt a működtetőnek jóváhagyásra. Ha a kártyakibocsátóval történő egyeztetés eredményeként a kártyakibocsátó szolgáltatási szabályzatát is módosítani szükséges, úgy a módosított szolgáltatási szabályzatokat a kártyakibocsátó küldi meg a működtetőnek jóváhagyásra.

6. § (1) Ha a tervezet nem felel meg a 3. § (2) bekezdésében foglaltaknak, a működtető - a hiányosságok megjelölésével - felhívja a dokumentum készítőjét a megfelelő szolgáltatási szabályzat elkészítésére.

(2) A dokumentum készítője a (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel módosított szolgáltatási szabályzatot a működtető által jelzett hiányosságok pótlását követően, de legkésőbb 15 napon belül megküldi a működtetőnek.

(3) Ha a szolgáltatási szabályzat készítésére kötelezett a (2) bekezdésben foglaltaknak nem tesz eleget, vagy a módosított tervezet nem felel meg a 3. § (2) bekezdésében foglaltaknak, a működtető az érintett szervezet NEK-kel kapcsolatos tevékenységét a szolgáltatási szabályzat jóváhagyásáig

a) felfüggesztheti, ha az eset összes körülményei alapján valószínűsíthető, hogy

aa) a személyes adatok védelmével kapcsolatos jogsértés,

ab) a kártyafelhasználók kártyával kapcsolatos jogainak biztosításával kapcsolatos súlyos jogsértés vagy

ac) a NEK biztonságos működését veszélyeztető helyzet

áll fenn,

b) azonnali hatállyal felfüggeszti, ha az eset összes körülményei alapján valószínűsíthető, hogy

ba) a személyes adatok védelmével kapcsolatos súlyos jogsértés vagy

bb) a NEK biztonságos működését közvetlenül és súlyosan veszélyeztető helyzet

áll fenn.

(4) Ha a (3) bekezdésben foglalt esetben a szolgáltatási szabályzat készítője a kártyaelfogadó, a működtető a felfüggesztés tényéről haladéktalanul értesíti az érintett kártyakibocsátókat.

III. FEJEZET

A NEK-HEZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁS

7. § A 8. §-ban foglalt kivétellel a kártyakibocsátó, a megszemélyesítő és a kártyaelfogadó NEK-hez csatlakozása hatósági eljárás keretében történik.

4. A kijelölt kártyakibocsátó csatlakozása

8. § (1) A kijelölt kártyakibocsátó - a működtető egyetértésével - a kijelölésről szóló jogszabály hatálybalépését követő 60 napon belül szolgáltatási szabályzatot készít, és írásban - a Nektv. 13. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott - szerződést köt a működtetővel.

(2) A szerződés - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - tartalmazza

a) a szerződő felek megnevezését,

b) a szerződés tárgyát,

c) a szerződés teljesítéséhez szükséges adatokat,

d) a díjfizetésre vonatkozó adatokat,

e) a felek közötti kapcsolattartás módját,

f) a tevékenység ellenőrzésének rendjét és az ellenőrzés gyakoriságát,

g) az elsődleges kártya arculati tervét a megjelenített adatokkal,

h) a kapcsolatok, megszemélyesítési folyamatok biztonsági elemeit és a biztonsági funkciók leírásait.

5. Kártyakibocsátás engedélyezése

9. § (1) A Nektv. 14. § (1) bekezdésében megjelölt kártyakibocsátási kérelem kormányablakban nem nyújtható be, az kizárólag a működtetőnél terjeszthető elő.

(2) A kérelmező a szolgáltatási szabályzatának tervezetét a 2. mellékletben meghatározott kártyakibocsátási kérelem mellékleteként jóváhagyásra megküldi a működtető részére.

10. § (1) A kártyakibocsátás engedélyezésére irányuló eljárásban három hónapnál nem régebbi előzetes szakhatósági állásfoglalás csatolható.

(2) A kártyakibocsátás engedélyezésére irányuló eljárásban a működtető legfeljebb két ízben hívhatja fel hiánypótlásra a kérelmezőt.

11. § A kibocsátási cél módosítása esetén az engedéllyel rendelkező kártyakibocsátó új kártyakibocsátási kérelmet terjeszt elő.

12. § (1) Ha a kártyakibocsátási kérelem megalapozott, a működtető a kérelmezővel a Nektv. 13. § (1) bekezdése szerinti hatósági szerződést köt, amely a 8. § (2) bekezdésében foglaltakat is tartalmazza.

(2) Ha a kártyakibocsátási kérelem nem megalapozott, azt a működtető elutasítja.

6. A kijelölt kártyakibocsátó és az engedéllyel rendelkező kártyakibocsátó csatlakozása során alkalmazandó közös szabályok

13. § A működtető a szerződés, valamint a hatósági szerződés (jelen alcím tekintetében a továbbiakban együtt: szerződés) aláírását követő 3 napon belül megküldi az általa képzett kibocsátói azonosító számot a csatlakozott kártyakibocsátó részére.

14. § Ha a kártyakibocsátó szerződésszegéséről a működtető tudomást szerez, a IV. fejezet szerinti hatósági ellenőrzési eljárást folytat le, egyidejűleg a kártyakibocsátási tevékenységét

a) felfüggesztheti, ha az eset összes körülményei alapján valószínűsíthető, hogy

aa) a személyes adatok védelmével kapcsolatos jogsértés,

ab) a kártyafelhasználók kártyával kapcsolatos jogainak biztosításával kapcsolatos súlyos jogsértés vagy

ac) a NEK biztonságos működését veszélyeztető helyzet

áll fenn,

b) azonnali hatállyal felfüggeszti, ha az eset összes körülményei alapján valószínűsíthető, hogy

ba) a személyes adatok védelmével kapcsolatos súlyos jogsértés vagy

bb) a NEK biztonságos működését közvetlenül és súlyosan veszélyeztető helyzet

áll fenn.

7. A megszemélyesítő csatlakozása

15. § (1) A működtető kérelemre induló minősítési eljárás keretében vizsgálja, hogy a megszemélyesítési tevékenységet folytatni kívánó kérelmező megfelel-e a jogszabályban előírt feltételeknek.

(2) A minősítési eljárás lefolytatása iránti kérelmet az 1. melléklet szerinti tartalommal kell benyújtani.

(3) Az (1) bekezdésben foglalt kérelem mellékletét képezi a szolgáltatási szabályzat tervezete, amelyet a működtető a minősítési eljárás befejezését megelőzően, de legkésőbb az átvételtől számított 30 napon belül jóváhagy, ha az megfelel a 3. § (2) bekezdésében foglaltaknak.

(4) A kérelmező az eljárás során igazolni köteles

a) a miniszteri rendeletben meghatározott, a megszemélyesítési tevékenyég ellátásához szükséges tanúsítványok meglétét és azok érvényességét;

b) azt, hogy rendelkezik a telephely biztonsági tanúsítvány kiadásáról szóló jogszabályban meghatározott, a kártya megszemélyesítéshez használt információs rendszer biztonsági osztályba sorolásának megfelelő telephely biztonsági tanúsítvánnyal;

c) azt, hogy az általa használt információs rendszer megfelel az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényben meghatározott biztonsági feltételeknek;

d) a megszemélyesítési tevékenység elvégzéséhez használni kívánt informatikai infrastruktúrának és eszközöknek a megszemélyesítési tevékenység folyamatos és zavartalan folytatásához szükséges minőségi, mennyiségi és informatikai biztonsági megfelelőségét;

e) a megszemélyesítéshez szükséges, elektronikus aláírás létrehozására alkalmas, valamint a biztonságos kulcstárolást és kulcshasználatot biztosító informatikai eszközök rendelkezésre állását;

f) jogszabályban előírt egyéb feltételnek való megfelelést.

(5) A megszemélyesítő a megszemélyesítési tevékenységével összefüggésben köteles ellenőrt foglalkoztatni.

(6) A működtető a megszemélyesítési tevékenységhez szükséges műszaki, technológiai feltételek vizsgálatát a kérelmezőnél a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézetének bevonásával - szükség esetén helyszíni ellenőrzés keretében - vizsgálja.

16. § (1) Ha a működtető azt állapítja meg, hogy a megszemélyesítési tevékenységet folytatni kívánó kérelmező megfelel a jogszabályban előírt feltételeknek, erről a tényről visszavonásig érvényes tanúsítványt állít ki.

(2) Ha a működtető azt állapítja meg, hogy a megszemélyesítési tevékenységet folytatni kívánó kérelmező nem felel meg a jogszabályi feltételeknek, erről a hiányosságok megjelölésével értesíti a kérelmezőt, egyúttal 30 napos határidő kitűzésével felhívja a kérelmezőt a jogszabályi feltételeknek történő megfelelés igazolására.

8. A kártyaelfogadó csatlakozása

17. § (1) A kérelmező a 3. mellékletben foglalt kérelemmel együtt a szolgáltatási szabályzatának tervezetét az általa a NEK-en keresztül nyújtandó szolgáltatás megkezdése előtt jóváhagyás céljából megküldi a működtetőnek.

(2) A kártyaelfogadó a jóváhagyott szolgáltatási szabályzatát megküldi a kártyakibocsátónak.

(3) *  Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak teljesülését követő 60 napon belül a NEK szolgáltatások működéséhez szükséges adatszolgáltatás érdekében a kártyaelfogadó szerződést köt a kártyakibocsátóval

a) a kártya érvényességére,

b) a kibocsátási célt képező jogosultság vagy tény fennállására vonatkozóan.

(4) *  A (3) bekezdés szerinti szerződés hatálya kiterjed a Nektv. 20. § (3) bekezdése szerinti ellenőrzés keretében igényelt adatra.

(5) A kártyaelfogadó a (3) bekezdésében meghatározott szerződések megkötését követően veheti igénybe a NEK szolgáltatásait, és teljesíthet szolgáltatásokat a NEK-en keresztül a kártyafelhasználó részére.

9. Kártyafelhasználói regisztráció

18. § A kártyafelhasználói regisztráció keretében a kijelölt hatóság kérelemre a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény és az annak végrehajtásáról rendelkező, a személyazonosító igazolvány kiadása és az egységes arcképmás- és aláírás-felvételezés szabályairól szóló kormányrendelet szerinti egységes arcképmás- és aláírás-felvételezést folytat le.

19. § A Nektv. 7. § (3) bekezdésében meghatározott adatokat át kell adni a működtető részére.

10. Kártyaigénylés, kártyaletiltás és -korlátozás

20. § A Nektv. 16. § (2) bekezdésében megjelölt kártyaigénylő lap a kártyakibocsátó mellett az adatrögzítőnél is benyújtható.

21. § (1) A kártyafelhasználó a kártya elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése vagy megrongálódása tényét - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a kártya letiltása érdekében köteles haladéktalanul a kártyakibocsátónál vagy az adatrögzítőnél bejelenteni.

(2) A kártyakibocsátó az (1) bekezdés szerinti bejelentést haladéktalanul rögzíti a Nektv. 19. §-a szerinti nyilvántartásban. A kártyakibocsátó a letiltás tényéről a működtetőt elektronikusan értesíti.

(3) A (2) bekezdés szerinti értesítést követően a kártyakibocsátó - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - az egyéb, a kártyával igazolt jogviszonyból eredő igények érvényesítését vagy elévülését követően haladéktalanul törli a kártyafelhasználó adatait a nyilvántartásából, amiről értesíti a működtetőt.

(4) Ha az (1) bekezdés szerinti bejelentés megtétele az adatrögzítőnél történik, az haladéktalanul továbbítja azt a kártyakibocsátó részére, amely a (2) és (3) bekezdésben foglaltak szerint jár el.

22. § (1) A kártyafelhasználó a Nektv. 4. § (4) bekezdése szerinti - másodlagos kártyára vonatkozó - korlátozás iránti nyilatkozatot a kártyakibocsátónál, illetve az adatrögzítőnél nyújthatja be.

(2) Az (1) bekezdés szerinti korlátozás feloldása iránti nyilatkozatot a kártyafelhasználó a kártya érvényességi ideje alatt a kártyakibocsátónál vagy az adatrögzítőnél nyújthatja be.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt nyilatkozatokról a kártyakibocsátó haladéktalanul, elektronikus úton értesíti a működtetőt, aki a NEK központi nyilvántartásában rögzíti a korlátozás és annak feloldása tényét.

(4) Ha az (1) és (2) bekezdés szerinti nyilatkozat megtétele az adatrögzítőnél történik, az haladéktalanul továbbítja azt a kártyakibocsátó részére, amely a (3) bekezdésben foglaltak szerint jár el.

23. § (1) A kártyafelhasználó az elsődleges kártya eltulajdonítása, megsemmisülése vagy elvesztése esetén az elsődleges kártya pótlása, míg az elsődleges kártya megrongálódása esetén az elsődleges kártya cseréje iránti kérelmét - az érintett elsődleges kártya megnevezésével és a kérelem benyújtása indokának megjelölésével - nyújthatja be az elsődleges kártya kibocsátójánál vagy a vele szerződött adatrögzítőnél.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelem előterjesztésekor a kártyafelhasználónak nyilatkoznia kell arról, hogy kéri-e az eltulajdonított, elvesztett, megsemmisült vagy megrongálódott elsődleges kártyához hozzárendelt összes másodlagos kártya hozzárendelését az új elsődleges kártyához.

(3) Ha a kártyafelhasználó kéri másodlagos kártyáinak hozzárendelését az új elsődleges kártyához, az elsődleges kártya kibocsátója az (1) bekezdés szerinti kérelmet - a működtető mellett - haladéktalanul megküldi valamennyi érintett másodlagos kártya kibocsátójának.

(4) Az elsődleges kártya megrongálódása esetén a megrongálódott kártyát az (1) bekezdés szerinti kérelem benyújtásakor az elsődleges kártya kibocsátójánál vagy a vele szerződött adatrögzítőnél le kell adni. Az adatrögzítő a nála leadott kártyát 3 napon belül továbbítja a kártyakibocsátónak. A kártyakibocsátó gondoskodik a leadott kártyák fizikai érvénytelenítéséről.

(5) A pótlás vagy csere eredményeképpen előállított kártyán megjelenített módon és elektronikusan szereplő adatok, továbbá a kártya érvényességi ideje megegyezik a pótolt, cserélt kártya adataival és érvényességi idejével.

(6) A kártyakibocsátó a Nektv. 9. § (9) és (10) bekezdése szerinti értesítést követően a kártyafelhasználó adatait - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - haladéktalanul törli a nyilvántartásából.

24. § A kártyafelhasználó a kártya érvényességének meghosszabbítása iránt kérelmet nyújthat be a kártyakibocsátónál vagy az adatrögzítőnél, ha

a) a kártyán megjelenített módon és elektronikusan szereplő adataiban nem következett be változás a kártya megszemélyesítése óta,

b) a kártya érvényességi ideje még nem járt le,

c) a kártyán megjelenített módon nincs feltüntetve a kártya érvényességére vonatkozó adat, és

d) a kártyafelhasználói regisztráció érvényességének lejártáig legalább 30 nap van hátra.

25. § A 20-24. § szerinti eljárások rendjét a kártyakibocsátó által kiadott szolgáltatási szabályzat tartalmazza.

IV. FEJEZET

HATÓSÁGI ELLENŐRZÉS

26. § (1) A működtető által lefolytatott hatósági ellenőrzés célja a kártyakibocsátás, a megszemélyesítés és a kártyaelfogadás jogszerűségének biztosítása.

(2) A működtető ellenőrizheti, hogy az (1) bekezdés szerinti - hatósági ellenőrzés alá vont - érintett szervezet tevékenysége a jogszabályokban, a megkötött hatósági szerződésben vagy szerződésben, valamint a szolgáltatási szabályzatában foglalt rendelkezéseknek megfelel-e.

(3) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés a kártyaelfogadó esetében a terminál üzemeltetésére és használatára, továbbá a kártyaelfogadó rendelkezésére bocsátott tanúsítványok és a kártyafelhasználók személyes adatainak biztonságára is kiterjed.

27. § (1) Ha a működtető a hatósági ellenőrzés eredményeképpen azt állapítja meg, hogy az ellenőrzés alá vont a 26. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tesz eleget, 45 napos határidő tűzésével felhívja a jogszerű működés helyreállítására, egyidejűleg az általa folytatott tevékenységét

a) felfüggesztheti, ha az eset összes körülményei alapján valószínűsíthető, hogy

aa) a személyes adatok védelmével kapcsolatos jogsértés,

ab) a kártyafelhasználók kártyával kapcsolatos jogainak biztosításával kapcsolatos súlyos jogsértés vagy

ac) a NEK biztonságos működését veszélyeztető helyzet

áll fenn,

b) azonnali hatállyal felfüggeszti, ha az eset összes körülményei alapján valószínűsíthető, hogy személyes adatok védelmével kapcsolatos súlyos jogsértés vagy a NEK biztonságos működését közvetlenül és súlyosan veszélyeztető helyzet áll fenn.

(2) Ha az (1) bekezdés alapján felfüggesztett kártyakibocsátó a jogszerű működés követelményeinek az (1) bekezdés szerinti határidőn belül nem tesz eleget, a működtető a kártyakibocsátóval kötött szerződést vagy hatósági szerződést azonnali hatállyal felmondja.

(3) Ha az (1) bekezdésben megjelölt esetben a megszemélyesítő a jogszerű működés helyreállítása érdekében tett felhívásban foglaltaknak nem tesz eleget, a működtető a részére kiadott tanúsítványt visszavonja.

V. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

28. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba.

29. § E rendeletet - a 10. § (1) bekezdése kivételével - a hatálybalépését megelőzően benyújtott, még el nem bírált kérelem elbírálása, valamint a folyamatban lévő hatósági ellenőrzés során is alkalmazni kell.

1. melléklet a 304/2017. (X. 27.) Korm. rendelethez

A minősítési eljárás megindítása (megszemélyesítő) iránti kérelem adatai

1. Kérelmező megnevezése,

2. kérelmező cégjegyzékszáma/nyilvántartási száma,

3. kérelmező képviseletében eljáró személy neve, beosztása és címe,

4. kérelmező azon telephelye, ahol megszemélyesítési tevékenységet kíván végezni,

5. kérelem a minősítési eljárás lefolytatása iránt,

6. jogszabályban előírt egyéb mellékletek.

2. melléklet a 304/2017. (X. 27.) Korm. rendelethez

Kártyakibocsátói kérelem adatai

1. Kérelmező megnevezése,

2. kérelmező cégjegyzékszáma/nyilvántartási száma,

3. kérelmező képviseletében eljáró személy neve, beosztása és címe,

4. kibocsátási cél megnevezése, rövid leírása,

5. kibocsátani tervezett kártyák száma,

6. kibocsátani tervezett kártyák látványterve és a kártyán nem elektronikusan megjeleníteni kívánt adattartalom,

7. kártyakibocsátási folyamat részletes leírása,

8. kérelem a szolgáltatási szabályzat jóváhagyása, a kártyakibocsátás engedélyezése, valamint a hatósági szerződés megkötése iránt,

9. jogszabályban előírt egyéb mellékletek.

3. melléklet a 304/2017. (X. 27.) Korm. rendelethez

Kártyaelfogadói kérelem adatai

1. Kérelmező megnevezése,

2. kérelmező cégjegyzékszáma/nyilvántartási száma,

3. kérelmező képviseletében eljáró személy neve, beosztása és címe,

4. azon kártyakibocsátó(k) és kártya/kártyák megnevezése, amely(ek) tekintetében a kártyaelfogadást megvalósítani kívánja,

5. kártyaelfogadási folyamat részletes leírása,

6. kérelem a szolgáltatási szabályzat jóváhagyása, a kártyaelfogadás engedélyezése iránt,

7. jogszabályban előírt egyéb mellékletek.


  Vissza az oldal tetejére