A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

409/2017. (XII. 15.) Korm. rendelet

a Budapest XIV. kerületében megvalósuló ingatlan- és infrastrukturális fejlesztésekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint a Kaposvár Megyei Jogú Város területén megvalósuló napelemes erőmű létrehozására irányuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 322/2017. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d), e) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) *  A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az ingatlan-nyilvántartás szerint a Budapest belterület 32538/1, 32474 és 32475/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanokon, illetve az ezen ingatlanokból telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított ingatlanokon megvalósuló ingatlan- és infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházással összefüggő, az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek az (1) bekezdés szerinti beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek.

2. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő - az előzetes vizsgálati eljárás, a környezeti hatásvizsgálati eljárás és az összevont telepítési eljárás kivételével, vagy ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg - tizenöt nap.

(2) * 

(3) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásokra vonatkozó ügyintézési határidő - ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg, valamint a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság eljárása kivételével - nyolc nap.

(4)-(5) * 

3. § *  A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Budapest Fővárosi Kormányhivatalát vezető főispánt jelöli ki.

4. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 6. § 2018. január 1-jén lép hatályba.

5. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

6. § * 

7-8. § * 

1. melléklet a 409/2017. (XII. 15.) Korm. rendelethez

Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházás megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások,

4. természetvédelmi hatósági eljárások,

5. vízügyi és vízvédelmi hatósági eljárások,

6. útügyi hatósági eljárások,

7. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

8. műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

9. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

10. építményeken kívüli és belüli felvonó, mozgólépcső, emelők, gépi működtetési közlekedési berendezések engedélyezésére irányuló hatósági eljárások,

11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

12. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

13. területrendezési hatósági eljárások,

14. földmérési hatósági eljárások,

15. hírközlési hatósági eljárások,

16. tűzvédelmi hatósági eljárások,

17. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárások,

18. közegészségügyi hatósági eljárások,

19. fás szárú növények kivágásához szükséges engedélyezési eljárások,

20. összevont telepítési eljárás,

21. azok az 1-20. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, amelyek az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

22. az 1-21. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.