A jogszabály mai napon ( 2024.10.09. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2017, http://eur-lex.europa.eu/

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2017. június 14-i (EU) 2017/1128 RENDELETE

az online tartalomszolgáltatásoknak a belső piacon való, határokon átnyúló hordozhatóságáról * 

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 114. cikkére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére * ,

tekintettel a Régiók Bizottsága véleményére * ,

rendes jogalkotási eljárás keretében * ,

mivel:

(1) A fogyasztók számára a lakóhelyük szerinti tagállamban jogszerűen nyújtott online tartalomszolgáltatásokhoz való, az egész Unióra kiterjedő akadálymentes hozzáférés fontos a belső piac zökkenőmentes működése és a személyek és szolgáltatások szabad mozgása elvének tényleges alkalmazása szempontjából. A belső piac olyan belső határok nélküli térség, amely többek között a személyek és a szolgáltatások szabad mozgásán alapul, ezért biztosítani kell, hogy a fogyasztók a tartalmakhoz, például zenéhez, játékokhoz, filmekhez, szórakoztató programokhoz vagy sporteseményekhez hozzáférést biztosító hordozható online tartalomszolgáltatásokat ne csak a lakóhelyük szerinti tagállamban vehessék igénybe, hanem akkor is, amikor ideiglenesen - például pihenés, utazás, üzleti út vagy tanulmányi mobilitás céljából - egy másik tagállamban tartózkodnak. Ezért fel kell számolni az ilyen esetekben az online tartalomszolgáltatásokhoz való hozzáférés és az azok igénybevétele előtt álló akadályokat.

(2) A technológiai fejlődés, amely a hordozható eszközök, köztük a laptopok, a táblagépek és az okostelefonok elterjedéséhez vezetett, egyre inkább megkönnyíti az online tartalomszolgáltatások igénybevételét azáltal, hogy azokhoz a fogyasztó tartózkodási helyétől függetlenül biztosítanak hozzáférést. A fogyasztók részéről gyorsan növekvő igény tapasztalható az iránt, hogy a tartalomhoz és az innovatív online szolgáltatásokhoz ne csak a lakóhely szerint tagállamukban férhessenek hozzá, hanem akkor is, ha ideiglenesen egy másik tagállamban tartózkodnak.

(3) A fogyasztók egyre több szerződéses megállapodást kötnek szolgáltatókkal online tartalomszolgáltatások nyújtása céljából. Ugyanakkor az ideiglenesen egy a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodó fogyasztók gyakran nem férnek hozzá a továbbiakban az online tartalomszolgáltatásokhoz vagy azokat a továbbiakban nem tudják igénybe venni, jóllehet a hozzáférés és az igénybevétel jogát a lakóhelyük szerinti tagállamban jogszerűen megszerezték.

(4) Számos olyan akadály létezik, amely gátolja az online tartalomszolgáltatásoknak az ideiglenesen egy a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodó fogyasztók számára történő nyújtását. Egyes online szolgáltatások az uniós jog értelmében szerzői vagy szomszédos jogokkal védett tartalmakat, például zenét, játékokat, filmeket vagy szórakoztató programokat foglalnak magukban. Az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatósága előtti akadályok jelenleg ágazatonként eltérőek. Az akadályok abból fakadnak, hogy a szerzői vagy szomszédos jogokkal védett tartalomnak, például az audiovizuális alkotásoknak a közvetítésére való jogosultság területi hatályú engedélyhez kötött, továbbá, hogy az online tartalomszolgáltatást nyújtók dönthetnek úgy, hogy csak bizonyos piacokat szolgálnak ki.

(5) Ugyanez vonatkozik olyan tartalmakra, például sporteseményekre is, amelyeket ugyan nem védenek az uniós jog alapján szerzői vagy szomszédos jogok, de a nemzeti jog alapján vagy valamely különleges nemzeti szabályozás értelmében állhatnak szerzői vagy szomszédos jogi védelem alatt, és amelyeket az ilyen események szervezői gyakran kötnek területi hatályú engedélyhez, vagy az online tartalomszolgáltatást nyújtók csak területi alapon kínálnak. E tartalmak műsorszolgáltató szervezetek általi közvetítése az uniós szinten harmonizált szomszédos jogok által védett. Ezenfelül e tartalmak közvetítését gyakran kísérik a szerzői jog által védett elemek, mint például zene, kezdő vagy záró videofelvételek vagy grafikák. Emellett az ilyen, különösen a társadalom számára kiemelten jelentős eseményekkel összefüggő műsorszolgáltatás vagy a nagy közérdeklődésre számot tartó eseményekkel összefüggő rövid híradás egyes vonatkozásait a 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv *  harmonizálta. Végül, a 2010/13/EU irányelv értelmében vett audiovizuális médiaszolgáltatások kiterjednek olyan szolgáltatásokra, amelyek hozzáférést biztosítanak tartalmakhoz, például sporteseményekhez, hírekhez vagy aktuális eseményekhez.

(6) Az online tartalomszolgáltatásokat egyre inkább csomagokban értékesítik, amelyekben a szerzői vagy szomszédos jogokkal nem védett tartalom nem különíthető el a szerzői vagy szomszédos jogokkal védett tartalomtól anélkül, hogy a fogyasztók számára nyújtott szolgáltatás értéke ne csökkenne jelentősen. Különösen ez a helyzet a kiemelt tartalommal, például a sporteseményekkel vagy a fogyasztók jelentős érdeklődésére számot tartó más eseményekkel. Annak érdekében, hogy az online tartalomszolgáltatást nyújtók teljes körű hozzáférést biztosíthassanak a fogyasztók számára online tartalomszolgáltatásaikhoz, amikor a fogyasztó ideiglenesen a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodik, elengedhetetlen, hogy e rendelet kiterjedjen az online tartalomszolgáltatások által használt ilyen tartalomra is, és ennélfogva alkalmazni lehessen a 2010/13/EU irányelv értelmében vett audiovizuális médiaszolgáltatásokra, valamint a műsorszolgáltató szervezetek teljes közvetítéseire.

(7) A szerzői jogi oltalom alá tartozó művekkel és a szomszédos jogi oltalom alá tartozó teljesítményekkel (a továbbiakban: művek és egyéb, védelem alatt álló teljesítmények) kapcsolatos jogokat többek között a 96/9/EK * , a 2001/29/EK * , a 2006/115/EK * , és a 2009/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv *  harmonizálta. Az Unió által a szerzői és szomszédos jogok területén megkötött nemzetközi megállapodások - különösen a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó 1994. április 15-i egyezményhez 1C mellékletként csatolt, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás, az 1996. december 20-i WIPO Szerzői Jog Szerződés és a WIPO Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló 1996. december 20-i Szerződése legutóbb módosított változatának - rendelkezései az uniós jogrend szerves részét képezik. Az uniós jogot, amennyire lehetséges, a nemzetközi joggal összhangban kell értelmezni.

(8) Lényeges, hogy az online tartalomszolgáltatást nyújtóknak, akik műveket és egyéb, védelem alatt álló teljesítményeket, például könyveket, audiovizuális alkotásokat, zenei felvételeket vagy műsorokat használnak fel, joguk legyen e tartalmak felhasználására az érintett területek vonatkozásában.

(9) A szerzői vagy szomszédos jogokkal védett tartalom online tartalomszolgáltató általi közvetítéséhez a megfelelő jogosultak, például a szerzők, előadók, producerek vagy műsorszolgáltató szervezetek engedélye szükséges a közvetítésben szereplő tartalom vonatkozásában. Ez arra az esetre is vonatkozik, ha a közvetítésre azért kerül sor, hogy lehetővé tegye a fogyasztó számára a letöltést az online tartalomszolgáltatás igénybevételéhez.

(10) A megfelelő jogokra vonatkozó engedély megszerzésére nem mindig van lehetőség, különösen, ha az adott tartalomra vonatkozó jogot kizárólagos alapon engedélyezik. A területi kizárólagosság hatékony biztosítása érdekében az online tartalomszolgáltatást nyújtók gyakran vállalják a jogosultakkal - köztük műsorszolgáltató szervezetekkel vagy rendezvényszervezőkkel - kötött felhasználási szerződéseikben annak megakadályozását, hogy előfizetőik a szolgáltató felhasználási engedélyének hatálya alá tartozó területen kívül is hozzáférhessenek a szolgáltatáshoz vagy azt igénybe vehessék. A szolgáltatókat terhelő e szerződéses korlátozások megkövetelik a szolgáltatóktól, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, mint például a szolgáltatásaikhoz az érintett területen kívüli internet protokoll címről (IP cím) való hozzáférés letiltása. Ezért az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságának egyik akadálya éppen az online tartalomszolgáltatást nyújtók és az előfizetőik közötti szerződésekben keresendő, amelyek az e szolgáltatók és a jogosultak közötti szerződések területi korlátozó záradékait tükrözik.

(11) A szellemi tulajdonhoz fűződő jogok védelmére irányuló célkitűzés és az Európai Unó működéséről szóló szerződés (EUMSZ) által biztosított alapvető szabadságok közötti egyensúly megteremtésekor figyelembe kell venni az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatát.

(12) Ennélfogva e rendelet célja, hogy kiigazítsa a szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó harmonizált jogi keretet, és közös megközelítést biztosítson az online tartalomszolgáltatásoknak az ideiglenesen a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodó előfizetők részére történő nyújtására vonatkozóan azáltal, hogy megszünteti a jogszerűen nyújtott online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatósága előtti akadályokat. E rendeletnek az összes érintett ágazatban biztosítania kell az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságát és ily módon további jogszerű hozzáférési módot kell nyújtania a fogyasztók számára az online tartalomhoz, a szerzői és szomszédos jogok által az Unióban biztosított magas szintű védelem sérelme, a meglévő engedélyezési rendszer - például a területi hatályú engedélyezés - módosítása és a meglévő finanszírozási mechanizmusok érintése nélkül. Az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságának fogalmát meg kell különböztetni a fogyasztóknak a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban nyújtott online tartalomszolgáltatásokhoz való, határokon átnyúló hozzáférése fogalmától, amelyre e rendelet nem vonatkozik.

(13) Tekintettel az adózás területén létező uniós eszközökre, az adózás területét ki kell zárni e rendelet hatálya alól. Ezért e rendelet nem érintheti az adózási rendelkezések alkalmazását.

(14) Ez a rendelet meghatároz több olyan fogalmat, amelyek e rendelet alkalmazásához szükségesek, köztük a lakóhely szerinti tagállam fogalmát. A lakóhely szerinti tagállam fogalmát e rendelet céljainak és annak figyelembevételével kell meghatározni, hogy biztosítani kell a rendelet Unión belüli egységes alkalmazását. A lakóhely szerinti tagállam fogalommeghatározása magában foglalja, hogy az előfizető tényleges és állandó lakóhellyel rendelkezik az adott tagállamban. Annak az online tartalomszolgáltatást nyújtónak, aki e rendeletnek megfelelően ellenőrizte a lakóhely szerinti tagállamot, e rendelet alkalmazásában jogában áll azt feltételeznie, hogy az ellenőrzött lakóhely szerinti tagállam az előfizető egyetlen lakóhely szerinti tagállama. Nem helyénvaló a szolgáltatókat annak ellenőrzésére kötelezni, hogy előfizetőik más tagállamban is rendelkeznek-e online tartalomszolgáltatásra irányuló előfizetéssel.

(15) E rendeletet alkalmazni kell azon online tartalomszolgáltatásokra, amelyeket a szolgáltató, miután megszerezte az adott területre vonatkozó jogot a jogosulttól, szerződés alapján nyújt előfizetői számára bármilyen eszközzel, ideértve az adatfolyam-átvitelt (streaming), a letöltést, az alkalmazásokon keresztül történő hozzáférést vagy bármely más, e tartalom felhasználását lehetővé tevő technikát. E rendelet alkalmazásában a szerződés fogalmának ki kell terjednie az előfizető és a szolgáltatók közötti bármely megállapodásra, beleértve azokat a rendelkezéseket is, amelyek értelmében az előfizető elfogadja a szolgáltató által a díjfizetés ellenében vagy díjfizetés nélkül biztosított online tartalomszolgáltatások nyújtására megállapított feltételeket. A tartalommal kapcsolatos értesítések fogadására irányuló regisztráció vagy a HTML-sütik puszta elfogadása nem tekinthető online tartalomszolgáltatások nyújtására vonatkozó szerződésnek e rendelet értelmében.

(16) E rendelet nem terjedhet ki olyan online szolgáltatásra, amely nem minősül a 2010/13/EU irányelv értelmében vett audiovizuális médiaszolgáltatásnak, és amely csak kiegészítő jelleggel használ fel műveket és egyéb, védelem alatt álló teljesítményeket vagy műsorszolgáltató szervezetek közvetítéseit. E szolgáltatások körébe tartoznak olyan weboldalak, amelyek csak járulékos jelleggel használnak fel műveket és egyéb, védelem alatt álló teljesítményeket, például grafikus elemeket vagy zenét, ha e weboldalak elsődleges célja például áruk értékesítése.

(17) E rendeletet csak az olyan online tartalomszolgáltatásokra kell alkalmazni, amelyekhez az előfizetők ténylegesen hozzáférhetnek és amelyeket ténylegesen használhatnak a lakóhelyük szerinti tagállamban, anélkül, hogy ez adott helyszínre korlátozódna, mivel nem helyénvaló előírni az előfizető lakóhelye szerinti tagállamban hordozható online tartalomszolgáltatásokat nem kínáló online tartalomszolgáltatást nyújtó szolgáltatók számára, hogy hordozható online tartalomszolgáltatásokat határokon átnyúlóan kínáljanak.

(18) E rendeletet azokra az online tartalomszolgáltatásokra kell alkalmazni, amelyeket díjfizetés ellenében nyújtanak. E szolgáltatások nyújtói helyzetüknél fogva azonosítani tudják az előfizetőik lakóhelye szerinti tagállamot. Az online tartalomszolgáltatás igénybevételének jogát díjfizetés ellenében megszerzettnek tekinteni, ha e kifizetést közvetlenül az online tartalom szolgáltatója felé teljesítik, vagy másik fél, például olyan szolgáltató felé, aki elektronikus hírközlési szolgáltatást és egy másik szolgáltató által működtetett online tartalomszolgáltatást ötvöző csomagot kínál. E rendelet alkalmazásában a közszolgálati műsorszolgáltatásért kiszabott kötelező díjak megfizetése nem tekinthető az online tartalomszolgáltatásért teljesített díjfizetésnek.

(19) Az online tartalomszolgáltatást nyújtók az online tartalomszolgáltatás határokon átnyúló hordozhatóságának e rendelettel összhangban történő biztosításáért nem kérhetnek további díjakat az előfizetőiktől. Lehetséges azonban, hogy az online tartalomszolgáltatásokhoz való hozzáférésre használt elektronikus hírközlő hálózatok üzemeltetői díjfizetésre kötelezhetik az előfizetőket az e szolgáltatásokhoz a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban való hozzáférésért és igénybevételéért.

(20) A díjfizetés nélkül nyújtott online tartalomszolgáltatást nyújtók általában nem ellenőrzik az előfizetőik lakóhelye szerinti tagállamot. Az ilyen online tartalomszolgáltatások e rendelet hatálya alá vonása döntő változást jelentene e szolgáltatások nyújtásának módjában és aránytalan költségekkel járna. Ugyanakkor e szolgáltatásoknak e rendelet hatálya alóli kizárása azt jelentené, hogy e szolgáltatások nyújtóira nem vonatkozna az e rendeletben meghatározott azon jogi mechanizmus, amely lehetővé teszi az online tartalomszolgáltatást nyújtók számára, hogy e szolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságát kínálják, még abban az esetben sem, ha úgy határoznak, hogy beruháznak olyan eszközökbe, amelyek lehetővé teszik számukra az előfizetőik lakóhelye szerinti tagállam ellenőrzését. Ezért lehetővé kell tenni, hogy a díjfizetés nélkül nyújtott online tartalomszolgáltatást nyújtók dönthessenek arról, hogy e rendelet hatálya alá tartozzanak-e, feltéve, hogy teljesítik az előfizetőik lakóhelye szerinti tagállam ellenőrzésére vonatkozó követelményeket. Ha e szolgáltatók élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, ugyanazon követelményeknek kell megfelelniük, mint amelyeket e rendelet az online tartalomszolgáltatást díjfizetés ellenében nyújtó szolgáltatókra vonatkozóan megállapít. Ezenkívül megfelelő időben tájékoztatniuk kell az előfizetőket, a szerzői és szomszédos jogok érintett jogosultjait, valamint az online tartalomszolgáltatás keretében szolgáltatott tartalommal kapcsolatos egyéb jogok érintett jogosultjait arról a döntésükről, hogy élnek ezzel a lehetőséggel. Ezt a tájékoztatást a szolgáltató honlapján is meg lehet tenni.

(21) Az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságának biztosításához elő kell írni az online tartalomszolgáltatások e rendelet hatálya alá tartozó szolgáltatói számára, hogy ugyanolyan módon tegyék lehetővé előfizetőik számára e szolgáltatásoknak az ideiglenes tartózkodási helyük szerinti tagállamban való igénybevételét, mint a lakóhelyük szerinti tagállamban. Az előfizetők számára ugyanazzal a tartalommal, ugyanolyan típusú és számú eszközökkel, ugyanannyi felhasználó számára, ugyanolyan funkcionalitások mellett kell hozzáférést biztosítani az online tartalomszolgáltatásokhoz, mint a lakóhelyük szerinti tagállamban. Lényeges, hogy az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságának biztosítására vonatkozó kötelezettség kötelező erejű legyen, ezért a felek azt nem zárhatják ki, attól nem térhetnek el, és nem változtathatják meg annak tartalmát. A szolgáltató bármely olyan intézkedését, amely megakadályozná az előfizetőt abban, hogy a szolgáltatáshoz hozzáférjen vagy azt igénybe vegye, míg ideiglenesen a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodik, így például a szolgáltatás funkcionalitásainak vagy minőségének korlátozását, az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságának biztosításával kapcsolatos kötelezettség megkerülésének, így e rendelettel ellentétesnek kell tekinteni.

(22) Annak előírása, hogy az ideiglenesen nem a lakóhelyük szerinti tagállamban tartózkodó előfizetők számára nyújtott online tartalomszolgáltatások teljesítése ugyanolyan minőségű legyen, mint a lakóhely szerinti tagállamban, az online tartalomszolgáltatásokat nyújtók és végső soron a fogyasztók számára nagy költségeket jelentene. Ezért nem helyénvaló e rendeletben előírni, hogy a szolgáltatók az ideiglenesen másik tagállamban tartózkodó előfizető által választott helyi online hozzáférés által biztosított minőséget meghaladó szolgáltatási minőséget biztosítsanak. Ilyen esetekben a szolgáltató nem vonható felelősségre, ha a szolgáltatás minősége alacsonyabb. Mindazonáltal, ha a szolgáltató kifejezetten kötelezettséget vállal bizonyos minőség szolgáltatására az előfizetők számára, míg azok ideiglenesen másik tagállamban tartózkodnak, a szolgáltatót e kötelezettségvállalásnak kötnie kell. A szolgáltatónak a birtokában lévő információk alapján előzetesen tájékoztatást kell nyújtania az előfizetői számára az online tartalomszolgáltatásnak a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban biztosított minőségéről és különösen arról, hogy a szolgáltatás minősége a lakóhelyük szerinti tagállamban előírthoz képest eltérő lehet. A szolgáltató nem kötelezhető arra, hogy aktívan tájékozódjon az előfizető lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban teljesített szolgáltatás minőségére vonatkozóan. Az erre vonatkozó tájékoztatást a szolgáltató honlapján is meg lehet adni.

(23) Annak biztosítása érdekében, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó online tartalomszolgáltatások nyújtói teljesítsék a szolgáltatásaik határokon átnyúló hordozhatóságának biztosításával kapcsolatos kötelezettséget anélkül, hogy megfelelő jogokat szereznének másik tagállamban, indokolt előírni, hogy a szolgáltatók e szolgáltatásokat minden esetben jogosultak legyenek előfizetőik számára nyújtani, ha azok ideiglenesen egy a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodnak. Ezt annak meghatározásával kell elérni, hogy az ilyen online tartalomszolgáltatások nyújtását, az azokhoz való hozzáférést és azok igénybevételét úgy kell tekinteni, hogy arra az előfizető lakóhelye szerinti tagállamban kerül sor. Ez a jogi mechanizmus kizárólag az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságának biztosítása céljából alkalmazható. Az online tartalomszolgáltatás nyújtása akkor tekinthető jogszerűnek, ha a szolgáltatás és a tartalom nyújtása egyaránt jogszerű módon történik a lakóhely szerinti tagállamban. Ez a rendelet, különösen pedig azon jogi mechanizmus, amelynek alapján úgy kell tekinteni, hogy az online tartalomszolgáltatásra, az ahhoz való hozzáférésre és annak igénybevételére az előfizető lakóhelye szerinti tagállamban kerül sor, nem akadályozza a szolgáltatót abban, hogy az előfizető számára lehetővé tegye, hogy az ideiglenes tartózkodási helye szerinti tagállamban a szolgáltató által jogszerűen kínált tartalomhoz is hozzáférjen, illetve azt felhasználja.

(24) A szerzői vagy szomszédos jogok felhasználásának engedélyezése tekintetében az e rendeletben megállapított jogi mechanizmus azt jelenti, hogy a művek és egyéb, védelem alatt álló teljesítmények többszörözésével, nyilvánossághoz közvetítésével és hozzáférhetővé tételével összefüggő azon megfelelő tevékenységeket, továbbá a sui generis jogok által védett adatbázisokkal kapcsolatban a kinyeréssel és újrafelhasználással összefüggő azon tevékenységeket, amelyekre akkor kerül sor, amikor a szolgáltatást ideiglenesen a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodó előfizetőnek nyújtják, úgy kell tekinteni, hogy az előfizető lakóhelye szerinti tagállamban teljesítik. Úgy kell tekinteni tehát, hogy az online tartalomszolgáltatások e rendelet hatálya alá tartozó nyújtói e tevékenységeket az érintett jogosultak által az előfizetőik lakóhelye szerinti tagállam tekintetében kiadott megfelelő engedély birtokában végzik. Amikor a szolgáltatók az érintett jogosultak engedélye alapján jogosultak arra, hogy az előfizetőik lakóhelye szerinti tagállamban nyilvánossághoz közvetítési vagy többszörözési tevékenységet végezzenek, az ideiglenesen egy a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodó előfizetőnek lehetőséget kell biztosítani a szolgáltatáshoz való hozzáférésre és e szolgáltatás igénybevételére, valamint adott esetben bármely olyan többszörözési tevékenységre, például a letöltés elvégzésére, amelyre jogosult lenne a lakóhelye szerinti tagállamban. Az online tartalomszolgáltatás szolgáltató általi nyújtása olyan előfizető részére, aki ideiglenesen a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodik, és a szolgáltatáshoz való, ilyen előfizető általi, e rendelettel összhangban történő hozzáférés, illetve a szolgáltatás ilyen előfizető általi, e rendelettel összhangban történő igénybevétele nem minősülhet a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy az online tartalomszolgáltatás nyújtása, az ahhoz való hozzáférés vagy annak igénybevétele szempontjából releváns bármely egyéb jog megsértésének.

(25) Az online tartalomszolgáltatások e rendelet hatálya alá tartozó nyújtói nem tartozhatnak felelősséggel azon szerződéses rendelkezések megsértéséért, amelyek ellentétesek azzal a kötelezettségükkel, hogy lehetővé tegyék előfizetőik számára e szolgáltatásoknak az ideiglenes tartózkodási helyük szerinti tagállamban való igénybevételét. Ezért úgy kell tekinteni, hogy az olyan szerződéses kikötések, amelyek tiltják vagy korlátozzák az ilyen online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságát, nem érvényesíthetők. Nem engedhető meg, hogy a szolgáltatók és az online tartalomszolgáltatások nyújtásához kapcsolódó jogok jogosultjai e rendelet alkalmazását megkerüljék azzal, hogy egy harmadik ország jogát választják a közöttük létrejövő szerződésekre alkalmazandó jogként. Ugyanez vonatkozik a szolgáltatók és az előfizetők között kötött szerződésekre is.

(26) E rendeletnek lehetővé kell tennie az előfizetők számára a tagállamukban előfizetett online tartalomszolgáltatás igénybevételét akkor is, ha ideiglenesen egy másik tagállamban tartózkodnak. Az előfizetők csak akkor lehetnek jogosultak az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságára, ha lakóhelyük az Unió valamelyik tagállamában van. Ezért e rendeletnek köteleznie kell az online tartalomszolgáltatásokat nyújtókat arra, hogy észszerű, arányos és hatékony eszközöket vegyenek igénybe az előfizetőik lakóhelye szerinti tagállam ellenőrzése céljából. Ennek érdekében e szolgáltatóknak az e rendeletben felsorolt ellenőrzési módszereket kell alkalmazniuk Ez nem zárja ki, hogy a szolgáltatók és a jogosultak az e rendelet keretein belüli ellenőrzési módszerekre vonatkozóan megállapodásokat kössenek. A felsorolás célja, hogy jogbiztonságot nyújtson a szolgáltatók által alkalmazandó ellenőrzési módszereket illetően, és korlátozza az előfizetők magánéletébe való beavatkozást. Minden esetben figyelembe kell venni, hogy az egyes ellenőrzési módszerek mennyire hatékonyak és arányosak az adott tagállamban és az online tartalomszolgáltatás adott típusa szempontjából. Hacsak egyetlen ellenőrzési módszer alapján nem állapítható meg kellő bizonyossággal az előfizető lakóhelye szerinti tagállam, a szolgáltatóknak kétféle módszert kell alkalmazniuk. Amennyiben a szolgáltatóban megalapozottan kétség merül fel az előfizető lakóhely szerinti tagállamával kapcsolatban, a szolgáltató számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy megismételje az előfizető lakóhelye szerinti tagállam ellenőrzését. A szolgáltatónak végre kell hajtania az e rendelet alkalmazásában az előfizető lakóhelye szerinti tagállam ellenőrzése céljából gyűjtött személyes adatok feldolgozásához szükséges, az alkalmazandó adatvédelmi szabályok által előírt technikai és szervezeti intézkedéseket. Ilyen intézkedésekre példa az előfizetők átlátható tájékoztatása az ellenőrzéshez használt módszerekről és az ellenőrzés céljáról, illetve megfelelő biztonsági intézkedések.

(27) Az előfizető lakóhelye szerinti tagállam ellenőrzése céljából az online tartalomszolgáltatás nyújtójának lehetőleg olyan információkra kell támaszkodnia, amelyeknek birtokában van, így például számlázási információkra. Ami az e rendelet alkalmazásának kezdő időpontja előtt kötött szerződéseket, valamint a szerződés meghosszabbításakor végzett ellenőrzést illeti, a szolgáltató számára csak akkor kell lehetővé tenni, hogy az előfizetőt felhívja az előfizető lakóhelye szerinti tagállam ellenőrzéséhez szükséges információ rendelkezésre bocsátására, ha azt nem lehet megállapítani a szolgáltató részére már rendelkezésre álló információk alapján.

(28) Az IP-címek e rendelet szerinti ellenőrzését a 95/46/EK *  és a 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel *  összhangban kell elvégezni. Továbbá tekintettel arra, hogy az előfizető lakóhelye szerinti tagállam ellenőrzése szempontjából nem az számít, hogy az előfizető pontosan hol tartózkodik, hanem inkább az, hogy az előfizető melyik tagállamban fér hozzá a szolgáltatáshoz. Ennek megfelelően erre a célra nem helyénvaló az előfizető pontos tartózkodási helyével kapcsolatos adatokat vagy egyéb személyes adatokat gyűjteni vagy feldolgozni. Amennyiben a szolgáltatóban megalapozott kétségek merülnek fel az előfizető lakóhelye szerinti tagállamával kapcsolatban, és ellenőrzi az IP-címet a lakóhely szerinti tagállam ellenőrzése céljából, az IP-címet kizárólag abból a célból lehet ellenőrizni, hogy meg lehessen állapítani, hogy az előfizető az online tartalomszolgáltatáshoz a lakóhelye szerinti tagállamon belül vagy azon kívül fér-e hozzá, illetve veszi azt igénybe. Ezért ilyen esetekben az IP-cím ellenőrzéséből származó adatokat csak bináris formátumban és az alkalmazandó adatvédelmi szabályokkal összhangban lehet gyűjteni. A szolgáltató nem lépheti túl az adatok részletességének e szintjét.

(29) Az online tartalomszolgáltatásban érintett tartalmakhoz kapcsolódó szerzői, szomszédos és más jogok jogosultjai számára azonban lehetővé kell tenni, hogy továbbra is gyakorolhassák szerződési szabadságukat és engedélyezhessék az ilyen tartalom e rendelet szerinti nyújtását, az ahhoz való, hozzáférést és annak igénybevételét akkor is, ha nem került sor a lakóhely szerinti tagállam ellenőrzésére. Ez különösen lényeges lehet az olyan ágazatokban, mint a zene és az e-könyvek. Minden jogosult számára biztosítani kell, hogy szabadon hozhasson ilyen döntéseket, amikor szerződéseket köt az online tartalomszolgáltatásokat nyújtókkal. A szolgáltatók és a jogosultak közötti szerződések nem korlátozhatják a jogosultak azon lehetőségét, hogy visszavonják ezt az engedélyt, amennyiben erről észszerű időn belül értesítik a szolgáltatót. Az egyes jogosultak által adott engedély önmagában nem mentesíti a szolgáltatót az előfizető lakóhelye szerinti tagállam ellenőrzésére vonatkozó kötelezettsége alól. Kizárólag akkor nem alkalmazandó az ellenőrzési kötelezettség, amikor a szolgáltató által használt tartalomhoz fűződő szerzői, szomszédos vagy egyéb jogok valamennyi jogosultja úgy dönt, hogy a tartalmuk nyújtását, az ahhoz való hozzáférést és annak igénybevételét akkor is engedélyezi, ha nem került sor az előfizető lakóhelye szerinti tagállam ellenőrzésére, és a szolgáltató és az előfizető között az online tartalomszolgáltatás nyújtásáról kötött szerződést kell használni az előfizető lakóhelye szerinti tagállam meghatározására. E rendelet valamennyi egyéb elemét azonban ezen esetekben is alkalmazni kell.

(30) E rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat és figyelembe veszi az Európai Unió Alapjogi Chartájában (Charta) elismert elveket. Ennek megfelelően ezt a rendeletet e jogokkal és elvekkel összhangban kell értelmezni és alkalmazni, különös tekintettel a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogra, a személyes adatok védelméhez fűződő jogra, a véleménynyilvánítás szabadságához való jogra, a vállalkozás szabadságára és a tulajdonhoz, többek között a szellemi tulajdonhoz fűződő jogra. A személyes adatok e rendelet szerinti feldolgozása során tiszteletben kell tartani az alapvető jogokat, többek között a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot és a személyes adatok védelméhez fűződő jogot, amelyeket a Charta 7. és 8. cikke állapít meg, továbbá lényeges, hogy a személyes adatok feldolgozása megfeleljen a 95/46/EK és a 2002/58/EK irányelvnek. Az online tartalomszolgáltatást nyújtóknak biztosítaniuk kell különösen azt, hogy a személyes adatok e rendelet szerinti feldolgozása az elérni kívánt célhoz képest szükséges, észszerű és arányos legyen. Ha az előfizető hitelesítése elegendő a szolgáltatás nyújtásához, akkor az előfizető ellenőrzését nem kell előírni. Az e rendelet szerint a lakóhely szerinti tagállam ellenőrzése céljából gyűjtött adatokat a szolgáltató csak az ellenőrzés elvégzéséhez szükséges ideig tárolhatja. Ezeket az adatokat az ellenőrzés elvégzése után azonnal és véglegesen meg kell semmisíteni. Ez azonban nem érinti azon adatok tárolását, amelyeket egyéb jogszerű célból gyűjtöttek az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak, többek között az érintett adatok tárolására vonatkozó szabályoknak megfelelően.

(31) A tartalom felhasználásának engedélyezésére irányuló szerződéseket általában viszonylag hosszú időre kötik. Ebből következően, és annak biztosítása érdekében, hogy az Unióban tartózkodó valamennyi fogyasztó időbeli szempontból egyenlő alapon és indokolatlan késedelem nélkül élvezhesse az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságának előnyeit, e rendeletet alkalmazni kell olyan szerződésekre és jogokra is, amelyeket a rendelet alkalmazásának kezdőnapját megelőzően kötöttek, illetve szereztek meg, amennyiben e szerződések és jogok relevánsak az ezen időpontot követően nyújtott online tartalomszolgáltatás határokon átnyúló hordozhatósága szempontjából. E rendelet ilyen alkalmazása azért is szükséges, hogy az online tartalomszolgáltatások belső piacon működő, e rendelet hatálya alá tartozó nyújtói, különösen a kkv-k számára egyenlő versenyfeltételeket biztosítsanak azzal, hogy lehetővé teszik a jogosultakkal hosszú távú szerződéseket kötött szolgáltatók számára, hogy biztosítsák előfizetőiknek a határokon átnyúló hordozhatóságot, függetlenül attól, hogy a szolgáltatónak lehetősége van-e újratárgyalni e szerződéseket. Ezenfelül e rendelet ilyen alkalmazásával biztosítható, hogy amikor a szolgáltatók meghozzák a szolgáltatásaik határokon átnyúló hordozhatóságához szükséges intézkedéseket, e hordozhatóságot online tartalmuk egésze tekintetében kínálhassák. Ennek az online tartalomszolgáltatást nyújtó azon szolgáltatókra is vonatkoznia kell, amelyek az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat és online tartalomszolgáltatásokat ötvöző csomagokat kínálnak. Végül e rendelet ilyen alkalmazásával lehetővé kell válnia annak is, hogy a jogosultaknak ne kelljen újratárgyalniuk meglévő felhasználási szerződéseiket annak lehetővé tétele érdekében, hogy a szolgáltatók szolgáltatásaik határokon átnyúló hordozhatóságát kínálhassák.

(32) Ennek megfelelően, mivel e rendelet alkalmazandó lesz egyes, az alkalmazásának kezdőnapját megelőzően kötött szerződésekre és szerzett jogokra, helyénvaló észszerű időt biztosítani e rendelet hatálybalépésének és alkalmazásának kezdő időpontja között, lehetővé téve ezáltal a jogosultak és az online tartalomszolgáltatás e rendelet alá tartozó szolgáltatói számára, hogy az új helyzethez való alkalmazkodáshoz szükséges lépéseket megtegyék, és a szolgáltatók módosíthassák szolgáltatásaik használati feltételeit. Az elektronikus hírközlési szolgáltatást és online tartalomszolgáltatást ötvöző csomagokban kínált online tartalomszolgáltatás igénybevételi feltételeinek szigorúan abból a célból történő módosítása, hogy azok megfeleljenek e rendelet követelményeinek, nem keletkeztet az előfizetők részére az elektronikus hírközlési hálózatok és szolgáltatások keretszabályozását átültető nemzeti jogszabályok szerinti jogot arra, hogy elálljanak az ilyen elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására vonatkozó szerződésektől.

(33) E rendeletnek célja a versenyképesség fokozása azáltal, hogy elősegíti az innovációt az online szolgáltatások terén, és több fogyasztó számára teszi vonzóvá az ilyen szolgáltatásokat. Ez a rendelet nem érintheti a versenyre vonatkozó rendelkezések, így különösen az EUMSZ 101. és 102. cikkének alkalmazását. Az ebben a rendeletben foglalt szabályokat nem lehet úgy alkalmazni, hogy azok a versenyt az EUMSZ-szel ellentétesen korlátozzák.

(34) Ez a rendelet nem érinti a 2014/26/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv * , és különösen annak III. címe alkalmazását. Ez a rendelet összhangban áll a szerzői vagy szomszédos jogok által védett tartalomhoz, és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokhoz való jogszerű hozzáférés megkönnyítésének céljával.

(35) Az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságának Unión belüli biztosításával kapcsolatos célkitűzés elérése érdekében helyénvaló rendeletet elfogadni, amely közvetlenül alkalmazandó a tagállamokban. Erre annak biztosításához van szükség, hogy a határokon átnyúló hordozhatóságra vonatkozó szabályokat egységesen alkalmazzák valamennyi tagállamban, és azok egy időben lépjenek hatályba valamennyi online tartalomszolgáltatás tekintetében. Csak rendelet garantálja a jogbiztonság ahhoz szükséges mértékét, hogy a fogyasztók teljeskörűen kihasználhassák a határokon átnyúló hordozhatóság előnyeit az Unióban.

(36) mivel e rendelet célját - nevezetesen a jogi keret olyan irányú kiigazítását, hogy biztosítani lehessen az Unióban az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságát - a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban léptéke és hatásai miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió hozhat el az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. Különösen, e rendelet nem érinti lényegesen a jogok engedélyezésének módját, és nem kötelezi a jogosultakat és a szolgáltatókat arra, hogy szerződéseiket újratárgyalják. A rendelet nem követeli meg továbbá, hogy a szolgáltatók intézkedéseket hozzanak az online tartalomszolgáltatás minőségének biztosítására az előfizető lakóhelye szerinti tagállamon kívül. Végül, e rendeletet nem kell alkalmazni azokra a szolgáltatókra, akik díjfizetés nélkül nyújtanak online tartalomszolgáltatást, és akik nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy lehetővé tegyék szolgáltatásaik határokon átnyúló hordozhatóságát. Ezért e rendelet nem jár aránytalan költségekkel,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Tárgy és hatály

(1) Ez a rendelet általános uniós megközelítést vezet be az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatósága tekintetében annak biztosítása által, hogy a lakóhelyük szerinti tagállamban jogszerűen nyújtott hordozható online tartalomszolgáltatások előfizetői e szolgáltatásokhoz akkor is hozzáférjenek és azokat akkor is igénybe vehessék, ha ideiglenesen a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodnak.

(2) Ez a rendelet az adózás területére nem alkalmazandó.

2. cikk

Fogalommeghatározások

E rendelet alkalmazásában:

1. „előfizető”: bármely fogyasztó, aki szolgáltatóval kötött, online tartalomszolgáltatás nyújtására irányuló szerződés alapján díjfizetés ellenében vagy díjfizetés nélkül hozzáférhet ilyen szolgáltatáshoz vagy azt igénybe veheti a lakóhely szerinti tagállamban;

2. „fogyasztó”: bármely természetes személy, aki az e rendelet hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenysége körén;

3. „lakóhely szerinti tagállam”: az az 5. cikk alapján meghatározott tagállam, amelyben az előfizető tényleges és állandó tartózkodási hellyel rendelkezik;

4. „ideiglenesen tartózkodik egy tagállamban”: korlátozott ideig tartózkodik egy a lakóhely szerinti tagállamtól eltérő tagállamban;

5. „online tartalomszolgáltatás”: olyan, az EUMSZ 56. és 57. cikkében meghatározott szolgáltatás, amelyet a szolgáltató kölcsönösen elfogadott feltételek alapján jogszerűen biztosít online, hordozható formában az előfizető számára annak lakóhely szerinti tagállamában, és amely:

i. a 2010/13/EU irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatás, vagy

ii. olyan szolgáltatás, amelynek elsődleges jellemzője a művekhez és egyéb, védelem alatt álló teljesítményekhez vagy műsorszolgáltató szervezetek közvetítéseihez való hozzáférés nyújtása, és ezek igénybevétele lineáris vagy on-demand (lekérhető) alapon;

6. „hordozható”: valamely online tartalomszolgáltatás azon tulajdonsága, amely lehetővé teszi, hogy az előfizető ténylegesen hozzáférjen az online tartalomszolgáltatáshoz és azt igénybe vegye a lakóhelye szerinti tagállamban, anélkül, hogy a szolgáltatás egy adott helyre korlátozódna.

3. cikk

Az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságának lehetővé tételére vonatkozó kötelezettség

(1) A díjfizetés ellenében online tartalomszolgáltatást nyújtó szolgáltatónak lehetővé kell tennie, hogy az az előfizető, aki ideiglenesen tartózkodik egy tagállamban, ugyanúgy hozzáférjen az online tartalomszolgáltatáshoz és azt ugyanúgy igénybe vehesse, mint a lakóhely szerinti tagállamban, többek között azáltal, hogy hozzáférést biztosít ugyanahhoz a tartalomhoz, ugyanolyan típusú és számú eszközökkel, ugyanannyi felhasználó számára és ugyanolyan funkcionalitások mellett.

(2) A szolgáltató nem számíthat fel további díjakat az előfizetőnek az online tartalomszolgáltatáshoz való, az (1) bekezdés szerinti hozzáférésért és annak igénybevételéért.

(3) A szolgáltató és az előfizető közötti kifejezett megegyezés hiányában az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség nem terjed ki a valamely online tartalomszolgáltatás teljesítésére alkalmazandó azon minőségi követelményekre, amelyek a szolgáltatót az adott szolgáltatásnak a lakóhely szerinti tagállamban történő nyújtása során terhelik.

Az online tartalomszolgáltatás (1) bekezdés szerint történő nyújtásakor a szolgáltató nem tehet semmilyen, az online tartalomszolgáltatás teljesítése minőségének csökkentésére irányuló intézkedést.

(4) A szolgáltatónak a birtokában lévő információ alapján tájékoztatnia kell az előfizetőt az (1) bekezdés szerint nyújtott online tartalomszolgáltatás teljesítésének minőségéről. A tájékoztatást az előfizető részére az online tartalomszolgáltatás (1) bekezdés szerint történő nyújtásának megkezdése előtt, megfelelő és arányos eszközök útján kell biztosítani.

4. cikk

Az online tartalomszolgáltatások nyújtása helyének, az e szolgáltatásokhoz való hozzáférés helyének és az e szolgáltatások igénybevétele helyének meghatározása

Az online tartalomszolgáltatásnak e rendelettel összhangban való, olyan előfizető részére történő nyújtását, aki ideiglenesen tartózkodik egy tagállamban, az e szolgáltatáshoz való előfizetői hozzáférést és az e szolgáltatás előfizető általi igénybevételét úgy kell tekinteni, hogy arra kizárólag az előfizető lakóhelye szerinti tagállamban kerül sor.

5. cikk

A lakóhely szerinti tagállam ellenőrzése

(1) A díjfizetés ellenében online tartalomszolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötésekor és meghosz-szabbításakor a szolgáltatónak az alábbiakban felsorolt ellenőrzési módszerek közül legfeljebb kettő alkalmazásával ellenőriznie kell az előfizető lakóhelye szerinti tagállamot és biztosítania kell, hogy az alkalmazott módszerek észszerűek, arányosak és hatékonyak:

a) személyazonosító igazolvány, elektronikus úton történő azonosítási módok, különösen a 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  összhangban bejelentett elektronikus azonosítási rendszerek alá tartozók, illetve bármely más érvényes, az előfizető lakóhely szerinti tagállamát igazoló személyazonosító okmány;

b) fizetési adatok, például az előfizető bankszámlájának, illetve betéti vagy hitelkártyájának száma;

c) az előfizetőnek nyújtott szolgáltatások biztosítására szolgáló set-top box, dekóder vagy hasonló készülék telepítési helye;

d) díj fizetése az előfizető részéről az adott tagállamban nyújtott más szolgáltatásokért, például közszolgálati műsorszolgáltatásért;

e) internet-hozzáférés vagy telefonszolgáltatás nyújtásáról szóló szerződés, vagy bármely más, hasonló típusú szerződés, amely az előfizetőt a tagállamhoz köti;

f) helyi választói névjegyzékbe való bejegyzés, amennyiben ez az információ nyilvánosan elérhető;

g) helyi adók fizetése, amennyiben ez az információ nyilvánosan elérhető;

h) az előfizetőt a tagállamhoz kötő közüzemi számla;

i) az előfizető számlázási vagy postacíme;

j) az előfizetőnek a tagállambeli címét igazoló nyilatkozata;

k) az internetprotokoll-cím (IP-cím) ellenőrzése azon tagállam azonosítása érdekében, amelyben az előfizető hozzáfér az online tartalomszolgáltatáshoz.

Az i)-k) pont szerinti ellenőrzési módszerek csak az a)-h) pontban említett ellenőrzési módszerek egyikével együtt alkalmazhatók, kivéve, ha az i) pontban említett postacím szerepel egy nyilvánosan elérhető hivatalos jegyzékben.

(2) Amennyiben az online tartalomszolgáltatás nyújtására irányuló szerződés időtartama során a szolgáltatóban megalapozott kétségek merülnek fel az előfizető lakóhelye szerinti tagállamával kapcsolatban, a szolgáltató megismételheti az előfizető lakóhelye szerinti tagállam (1) bekezdés szerinti ellenőrzését. Ilyen esetben azonban kizárólag a k) pont szerinti ellenőrzési módszert veheti igénybe. A k) pont szerinti ellenőrzési módszer alkalmazásából származó adatok csak bináris formátumban gyűjthetők.

(3) A szolgáltató jogosult arra, hogy az előfizetőt a lakóhelye szerinti tagállam (1) és (2) bekezdéssel összhangban történő megállapításához szükséges információ rendelkezésre bocsátására hívja fel. Amennyiben az előfizető nem bocsátja rendelkezésre a kért információt, és ezért a szolgáltató nem tudja ellenőrizni az előfizető lakóhelye szerinti tagállamot, a szolgáltató e rendelet alapján nem teheti lehetővé az előfizető számára az online tartalomszolgáltatáshoz való hozzáférést, illetve annak igénybevételét akkor, amikor az előfizető ideiglenesen tartózkodik egy tagállamban.

(4) A szerzői vagy szomszédos jogok jogosultjai vagy az online tartalomszolgáltatásban foglalt tartalomhoz fűződő egyéb jogok jogosultjai engedélyezhetik a tartalmukhoz való, e rendelet szerinti hozzáférés nyújtását és annak igénybevételét a lakóhely szerinti tagállam ellenőrzése nélkül. Ilyen esetben az előfizető lakóhelye szerinti tagállam megállapításához elegendő a szolgáltató és az előfizető közötti, online tartalomszolgáltatás nyújtására irányuló szerződés.

A szerzői vagy szomszédos jogok jogosultjai vagy az online tartalomszolgáltatásban foglalt tartalomhoz fűződő egyéb jogok jogosultjai visszavonhatják az első albekezdés alapján adott engedélyt, feltéve, hogy arról észszerű időn belül értesítik a szolgáltatót.

(5) A szolgáltató és a szerzői vagy szomszédos jogok jogosultjai vagy az online tartalomszolgáltatásban foglalt tartalomhoz fűződő egyéb jogok jogosultjai közötti szerződés nem korlátozhatja e jogosultak azon lehetőségét, hogy visszavonják a (4) bekezdésben említett engedélyt.

6. cikk

A díjfizetés nélkül nyújtott online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatósága

(1) A díjfizetés nélkül online tartalomszolgáltatást nyújtó szolgáltató dönthet úgy, hogy azon előfizetője számára, aki ideiglenesen tartózkodik egy tagállamban, lehetővé teszi az online tartalomszolgáltatáshoz való hozzáférést és annak igénybevételét, feltéve, hogy a szolgáltató e rendelettel összhangban ellenőrzi az előfizető lakóhelye szerinti tagállamot.

(2) A szolgáltatónak a szolgáltatásnyújtás megkezdése előtt tájékoztatnia kell előfizetőit, a szerzői és szomszédos jogok érintett jogosultjait, valamint az online tartalomszolgáltatásban foglalt tartalomhoz fűződő egyéb jogok érintett jogosultjait arról a döntéséről, hogy az (1) bekezdéssel összhangban nyújtja az online tartalomszolgáltatást. A tájékoztatást megfelelő és arányos eszközök útján kell biztosítani.

(3) E rendelet alkalmazandó az online tartalomszolgáltatásokat az (1) bekezdéssel összhangban nyújtó szolgáltatókra.

7. cikk

Szerződéses rendelkezések

(1) Nem érvényesíthető olyan szerződéses rendelkezés, köztük az online tartalomszolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók és a szerzői vagy szomszédos jogok jogosultjai vagy az online tartalomszolgáltatásokban foglalt tartalomhoz fűződő egyéb jogok jogosultjai közötti és az ilyen szolgáltatók és előfizetőik közötti szerződéses rendelkezés, amely ellentétes e rendelettel, így például megtiltja az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságát, vagy e hordozhatóságot meghatározott időtartamra korlátozza.

(2) E rendeletet az online tartalomszolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók és a szerzői vagy szomszédos jogok jogosultjai, vagy az online tartalomszolgáltatásban foglalt tartalomhoz fűződő egyéb jogok jogosultjai között megkötött szerződésekre, továbbá az ilyen szolgáltatók és előfizetőik között megkötött szerződésekre alkalmazandó jogtól függetlenül kell alkalmazni.

8. cikk

Személyes adatok védelme

(1) A személyes adatok e rendelet keretében történő, különösen az 5. cikkben meghatározott, az előfizető lakóhely szerinti tagállamának ellenőrzésére szolgáló feldolgozását a 95/46/EK irányelvvel és a 2002/58/EK irányelvvel összhangban kell elvégezni. Különösen, az ellenőrzési módszerek 5. cikkel összhangban történő alkalmazásának és a személyes adatok e rendelet szerinti bármilyen feldolgozásának e rendelet céljának eléréséhez szükségesnek és arányos mértékűnek kell lennie.

(2) Az 5. cikk alapján gyűjtött adatok kizárólag az előfizető lakóhely szerinti tagállamának ellenőrzéséhez használhatók fel. Nem közölhetők, adhatók át, oszthatók meg, engedélyezhetők, illetve más módon nem továbbíthatók vagy nem tehetők közzé a szerzői vagy szomszédos jogok jogosultjai vagy az online tartalomszolgáltatásban foglalt tartalomhoz fűződő egyéb jogok jogosultjai vagy bármely harmadik fél számára.

(3) Az online tartalomszolgáltatást nyújtó szolgáltató az 5. cikk szerint gyűjtött adatokat csak az előfizető lakóhely szerinti tagállama 5. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti ellenőrzésének elvégzéséhez szükséges ideig tárolhatja. Minden ellenőrzés elvégzése után az adatokat azonnal és véglegesen meg kell semmisíteni.

9. cikk

Alkalmazás létező szerződésekre és már megszerzett jogokra

(1) Ez a rendelet az alkalmazásának kezdő időpontját megelőzően megkötött szerződésekre és megszerzett jogokra is alkalmazandó, amennyiben ezek relevánsak az online tartalomszolgáltatás 3. és 6. cikk szerinti, az említett időpontot követő nyújtása, az ahhoz való hozzáférés és annak igénybevétele szempontjából.

(2) A valamely online tartalomszolgáltatást díjfizetés ellenében nyújtó szolgáltató 2018. június 2-ig *  e rendelettel összhangban ellenőrzi azon előfizetők lakóhely szerinti tagállamát, akik az említett időpontot megelőzően kötöttek az online tartalomszolgáltatás nyújtására irányuló szerződést.

A valamely online tartalomszolgáltatást díjfizetés nélkül nyújtó szolgáltató azon időponttól számított két hónapon belül, amikor első ízben nyújtja a szolgáltatást a 6. cikkel összhangban, e rendelettel összhangban ellenőrzi azon előfizetők lakóhely szerinti tagállamát, akik az említett időpontot megelőzően kötöttek az online tartalomszolgáltatás nyújtására irányuló szerződést.

10. cikk

Felülvizsgálat

A Bizottság 2021. április 2-ig, *  majd azt követően szükség szerint értékeli e rendelet alkalmazását a jogi, technológiai és gazdasági fejleményekre tekintettel, és arról jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.

Az első bekezdésben említett jelentés tartalmazza többek között a lakóhely szerinti tagállam ellenőrzésére szolgáló, az 5. cikkben említett módszerek - ezen belül is az újonnan kifejlesztett technológiák, iparági szabványok és gyakorlatok - alkalmazásának értékelését, és szükség esetén mérlegeli a felülvizsgálat szükségességét. A jelentés különös figyelmet fordít e rendeletnek a kkv-kra és a személyes adatok védelmére gyakorolt hatására. A Bizottság a jelentését adott esetben jogalkotási javaslat kíséretében nyújtja be.

11. cikk

Záró rendelkezések

(1) Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

(2) Ezt a rendeletet 2018. április 1-től kell alkalmazni. * 

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Strasbourgban, 2017. június 14-én.

az Európai Parlament részéről a Tanács részéről
az elnök az elnök
A. TAJANI H. DALLI