Hatály: közlönyállapot (2017.II.21.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

1092/2017. (II. 21.) Korm. határozat

a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség meghatározásáról és a térségben megvalósítandó egyes fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról

A Kormány

1. elfogadja a részére bemutatottak szerint a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség 2017–2020 időszakra szóló stratégiai fejlesztési programját (a továbbiakban: fejlesztési program),

2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegyen javaslatot a Kormány részére a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség területének megállapításához szükséges jogszabály-módosításra az 1. melléklet szerint,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

3. egyetért a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség tekintetében a 2. melléklet 1–4. pontjában és a 3. melléklet 1–4. pontjában foglalt táblázatok B oszlopában meghatározott fejlesztések megvalósításának szükségességével, és azokhoz a táblázatok C oszlopában meghatározott forrásoknak a táblázatok D oszlopa szerinti biztosításával,

4. a 3. pontban meghatározottak érdekében felhívja

a) a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy – a szakpolitikai felelősök bevonásával – készítsék elő és terjesszék a Kormány elé az általuk vezetett minisztériumban működő irányító hatóságok által végrehajtott operatív programok éves fejlesztési keretének módosítására vonatkozó azon javaslatukat, amely a 2. mellékletben meghatározott fejlesztések szerepeltetésére irányul,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2017. június 30.

b) a Miniszterelnökséget vezető minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy – a szakpolitikai felelősök bevonásával – gondoskodjanak az éves fejlesztési keretekről szóló kormányhatározatokban már szereplő, a 2. mellékletben meghatározott fejlesztések esetén a felhívások meghirdetéséről, a mielőbbi kötelezettségvállalásokról, illetve a támogatási szerződések megkötéséről,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2017. június 30.

c) a nemzetgazdasági minisztert, hogy biztosítsa a 2. mellékletben meghatározott fejlesztések megvalósításához szükséges többlet-kötelezettségvállalások fedezetét,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2017. június 30.

5. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az operatív programok keretében megvalósítani tervezett, 2. mellékletben meghatározott fejlesztések uniós forrásból történő támogatásának meghiúsulása esetén a finanszírozásról nyújtsanak be előterjesztést a Kormány részére,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2017. június 30.

6. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – a 4. melléklet szerinti, határon átnyúló együttműködési programból származó források rendelkezésre állása és a partnerország egyetértése esetén – gondoskodjon a 4. mellékletben meghatározott fejlesztési javaslat tekintetében a pályázati felhívások meghirdetéséről,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2017. november 30.

7. felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a Modern Városok Programban érintett fejlesztések tekintetében a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a 2017–2020. költségvetési évekre gondoskodjanak a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség területén hazai forrásból megvalósuló fejlesztések forrásainak biztosításáról a 3. melléklet szerint, a nemzeti fejlesztési miniszter által jelzett következő évi forrásigénynek megfelelően,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2017. évben: a felmerülés ütemében 2018. és 2020. közötti években:

a 2018., a 2019. és a 2020. évi központi költségvetés tervezése során

8. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a belügyminiszterrel együttműködve –

a) a 2. és 3. mellékletében meghatározott fejlesztésekhez szükséges vízügyi engedélyezési feltételeket vizsgálja meg, és gondoskodjon arról, hogy azok a vízügyi jogszabályokban meghatározottaknak megfelelően kerüljenek megvalósításra,

b) vizsgálja meg a már megvalósult, illetve megvalósítani tervezett vízügyi beruházások által és a fejlesztési programmal érintett területek közötti esetleges átfedéseket az európai uniós támogathatósági és elszámolhatósági szabályokra való tekintettel,

c) kezdeményezzen rendszeres egyeztetést – az Országos Vízügyi Főigazgatóság útján – a fejlesztések tervezésének további fázisaiban a vagyonkezelésért felelős, illetékes vízügyi szervekkel, ha a fejlesztési programban bemutatott fejlesztések jelenlegi kidolgozottsága azt szükségessé teszi,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter

Határidő: 2017. június 30.

9. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség területét érintő, e határozatban foglalt, több kormányzati szerv együttműködését igénylő feladatok megvalósítását a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság bevonásával koordinálja,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

10. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság bevonásával 2017. első félévétől 2020. második félévéig évente készítsen jelentést a Kormány számára az e határozatban előírt feladatok teljesítéséről,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: tárgyfélévet követő egy hónapon belül, első alkalommal: azonnal utolsó alkalommal: 2021. január 31-ig

11. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 3., a 4. és a 7. pont szerinti feladatok összehangolt megvalósítása érdekében a támogatási konstrukciók előkészítési feladataiba vonják be a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsot, és a véleményét vegyék figyelembe a tervezés folyamán,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

12. felkéri a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsot, hogy a fejlesztési program

a) megvalósulásának folyamatát kísérje nyomon,

b) megvalósításáról a nemzetgazdasági miniszter útján háromévente adjon tájékoztatást a Kormány részére, és

c) felülvizsgálatát kezdeményezze, ha az szükséges,

13. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tegyen javaslatot a Kormány részére annak érdekében, hogy az érintett operatív programok monitoring bizottságába történő részvételre felkérhetővé váljon a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke vagy képviselője,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

14. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy

a) gondoskodjon – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság útján – az e határozat szerinti feladatok szakmai koordinációját ellátó, a Magyar Állam 100%-os tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság (a továbbiakban: Társaság) zártkörűen működő részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaság formájában történő létrehozásáról,

b) gondoskodjon arról, hogy a Társaságban az államot megillető társasági részesedés feletti tulajdonosi jogokat gyakorló gazdasági társaság kijelölésre kerüljön, és dolgozza ki az ehhez szükséges jogszabály tervezetét,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2017. június 30.

15. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezése alapján gondoskodjon a Társaság megalapításához és működésének megindításához szükséges legfeljebb 250 millió forint költségvetési forrás biztosításáról.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2017. június 30.

1. melléklet az 1092/2017. (II. 21.) Korm. határozathoz

A Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térséget alkotó 105 település

1. Tokaj kiemelt turisztikai fejlesztési térség

1.1. Abaújkér

1.2. Abaújszántó

1.3. Abaújvár

1.4. Alsóberecki

1.5. Alsóregmec

1.6. Abaújkér-Aranyospuszta

1.7. Baskó

1.8. Bekecs

1.9. Bodroghalom

1.10. Bodrogkeresztúr

1.11. Bodrogkisfalud

1.12. Bodrogolaszi

1.13. Boldogkőújfalu

1.14. Boldogkőváralja

1.15. Bózsva

1.16. Cigánd

1.17. Encs

1.18. Erdőbénye

1.19. Erdőhorváti

1.20. Felsőberecki

1.21. Filkeháza

1.22. Füzér

1.23. Füzérkajata

1.24. Füzérkomlós

1.25. Füzérradvány

1.26. Golop

1.27. Gönc

1.28. Györgytarló

1.29. Háromhuta

1.30. Hejce

1.31. Hercegkút

1.32. Hernádvécse

1.33. Hollóháza

1.34. Karcsa

1.35. Karos

1.36. Kéked

1.37. Kishuta

1.38. Komlóska

1.39. Korlát

1.40. Legyesbénye

1.41. Mád

1.42. Makkoshotyka

1.43. Mezőzombor

1.44. Mikóháza

1.45. Mogyoróska

1.46. Monok

1.47. Nagyhuta

1.48. Olaszliszka

1.49. Pácin

1.50. Pálháza

1.51. Pányok

1.52. Pusztafalu

1.53. Rakamaz

1.54. Rátka

1.55. Regéc

1.56. Sárazsadány

1.57. Sárospatak

1.58. Sátoraljaújhely

1.59. Sima

1.60. Szegi

1.61. Szegilong

1.62. Szerencs

1.63. Tállya

1.64. Tarcal

1.65. Telkibánya

1.66. Tokaj

1.67. Tolcsva

1.68. Vágáshuta

1.69. Vajdácska

1.70. Vámosújfalu

1.71. Viss

1.72. Vizsoly

1.73. Zalkod

2. Felső-Tisza kiemelt turisztikai fejlesztési térség

2.1. Csaroda

2.2. Dombrád

2.3. Gyulaháza

2.4. Kécske

2.5. Kisar

2.6. Kisvárda

2.7. Komlódtótfalu

2.8. Kölcse

2.9. Mezőladány

2.10. Nagyar

2.11. Panyola

2.12. Penyige

2.13. Szabolcs

2.14. Szabolcsveresmart

2.15. Szatmárcseke

2.16. Tákos

2.17. Tarpa

2.18. Tiszabecs

2.19. Tiszakanyár

2.20. Tiszamogyorós

2.21. Tiszatelek

2.22. Tivadar

2.23. Tuzsér

2.24. Túristvándi

2.25. Vásárosnamény

3. Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség

3.1. Baktalórántháza

3.2. Érpatak

3.3. Levelek

3.4. Máriapócs

3.5. Nyírbátor

3.6. Nyíregyháza

3.7. Vaja

2. melléklet az 1092/2017. (II. 21.) Korm. határozathoz

1. Tokaj kiemelt turisztikai térség európai uniós finanszírozású fejlesztései

A B C D
1. Fejlesztés típusa Fejlesztés megnevezése Indikatív támogatási keret
(Mrd Ft)
Finanszírozás forrása
2. Világörökségi helyszínek fejlesztése a) Tokaj:
aa) Óvárosi parti sétány kiépítése,
ab) Belvárosi sétálóutca egységes szerkezetű átépítése,
ac) Tokaji bormúzeum látogatóközponttá alakítása,
b) Sátoraljaújhely, Ungvári pincesor fejlesztése,
c) Tállya, evangélikus templom felújítása,
d) Tarcal, Szüretelőház fejlesztése,
e) Bodrogkeresztúr:
ea) Római katolikus templom felújítása,
eb) Csodarabbi kiállítás, bemutatótér és rendezvényhelyszín,
f) Mád történelmi főutcájának rekonstrukciója közösségi nagy rendezvények céljára,
g) Tolcsva, Rákóczi-kastély és pince
3,50 GINOP–7.1.6
3. Kulturális turizmus fejlesztése A füzérradványi Károlyi-kastély turisztikai célú funkcióbővítő fejlesztése 1,50 GINOP–7.1.1
4. Kulturális turizmus fejlesztése A füzéri vár turisztikai célú fejlesztése 1,50 GINOP–7.1.1
5. Aktív turizmus fejlesztése Kerékpáros infrastruktúra-fejlesztések
Tokaj-Hegyalján
1,50 GINOP–7.1.2
6. Aktív turizmus fejlesztése A Felső-Tisza vízi turizmusának komplex fejlesztése 1. ütem 0,40 GINOP–7.1.2
7. Közlekedésfejlesztés Mezőzombor–Sátoraljaújhely vasútvonal szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás 21,10 IKOP–3.2.0

2. Felső-Tisza kiemelt turisztikai térség európai uniós finanszírozású fejlesztései

A B C D
1. Fejlesztés típusa Fejlesztés megnevezése Indikatív támogatási keret
(Mrd Ft)
Finanszírozás forrása
2. Szálláshelyfejlesztés Nemzetközi sportturisztikai kapacitásfejlesztés 0,95 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP)
3. Kulturális turizmus fejlesztése A kisvárdai vár turisztikai célú fejlesztése 1,50 GINOP–7.1.1
4. Kulturális turizmus fejlesztése A komlódtótfalui
Becsky-Kossuth-kúria turisztikai célú fejlesztése
0,28 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program
(GINOP)

3. Nyírség kiemelt turisztikai térség európai uniós finanszírozású fejlesztései

A B C D
1. Fejlesztés típusa Fejlesztés megnevezése Indikatív támogatási keret
(Mrd Ft)
Finanszírozás forrása
2. Kulturális turizmus fejlesztése Bencs Villa turisztikai hasznosítása 0,28 TOP–6.1.4
3. Attrakciófejlesztés Nyíregyházi Állatpark fejlesztése 1,50 Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: TOP) többlet-
kötelezettségvállalás terhére
4. Kulturális turizmus fejlesztése A nyíregyházi Szabadtéri Színpad felújítása 1,10 TOP többlet- kötelezettségvállalás terhére
5. Kulturális turizmus fejlesztése Sóstói Múzeumfalu fejlesztése 1,50 TOP többlet- kötelezettségvállalás terhére
. Gyógyhelyfejlesztés Nyíregyháza–Sóstógyógyfürdő komplex turisztikai fejlesztése 1,00 GINOP–7.1.3

4. Kiemelt térségi szintű, európai uniós finanszírozású fejlesztések

A B C D
1. Fejlesztés típusa Fejlesztés megnevezése Indikatív támogatási keret
(Mrd Ft)
Finanszírozás forrása
2. Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés A standard pályázati felhívás várható fejlesztései 10,14 TOP–1.2.1
3. Turisztikailag frekventált térségek integrált termék és szolgáltatás fejlesztése Mintagazdaságok hálózatának kialakítása (borút) 0,40 GINOP–7.1.9
4. Turisztikailag frekventált térségek integrált termék és szolgáltatás fejlesztése Gasztronómiai és borturisztikai mesterképző központ 1,00 GINOP–7.1.9

3. melléklet az 1092/2017. (II. 21.) Korm. határozathoz

1. Tokaj kiemelt turisztikai térség hazai finanszírozású fejlesztései

A B C D
1. Fejlesztés típusa Fejlesztés megnevezése Indikatív támogatási keret
(Mrd Ft)
Finanszírozás forrása
2. A tokaji térség turisztikai látogatóközpontjainak fejlesztése a) Mád/Mezőzombor látogatóközpont
b) Sátoraljaújhely Bortemplom látogatóközponttá alakítása
1,80 Hazai forrás
3. Világörökségi helyszínek fejlesztése Sátoraljaújhely, Ungvári pincesor világörökségi forrással le nem fedett fejlesztése 0,72 Hazai forrás
4. A tokaji sziget attraktivitásának fejlesztése a) A tokaji Rákóczi-vár felújítása és környezetének rendezése
b) A sevillai Makovecz-pavilon
Tokajon
2,08 Hazai forrás
5. Tokaj város turisztikai attraktivitásának fejlesztése a) Lombkorona sétány a Bodrog partján
b) Kilátó a tokaji Kopasz-hegyen
0,48 Hazai forrás
6. Sátoraljaújhely turisztikai attraktivitásának fejlesztése a) Üveghíd építése a Szárhegy és a Várhegy között
b) A sátoraljaújhelyi vár turisztikai attrakció fejlesztése
2,50 Hazai forrás
7. Bodrogkeresztúr turisztikai attraktivitásának fejlesztése A település turisztikai központjának rehabilitációja 1,20 Hazai forrás
8. Kulturális turizmus fejlesztése Szent Erzsébet Zarándok- és Látogatóközpont Sárospatakon 1,52 Hazai forrás
9. Kulturális turizmus fejlesztése Sváb kulturális és gasztronómiai udvar kialakítása Sátoraljaújhelyen 0,11 Hazai forrás
10. Attrakciófejlesztés Élménypontok kialakítása: Szegi, Makkoshotyka, Mád 0,30 Hazai forrás
11. Attrakciófejlesztés Aranybánya Témapark – Aranybányászati turisztikai attrakció Telkibányán 1,50 Hazai forrás
12. Gyógyhelyfejlesztés A sárospataki Végardó Fürdő fejlesztése 1,50 Hazai forrás
13. Aktív turizmus fejlesztése Kerékpárút a tokaji „Erzsébet királyné” Tisza-hídon 1,70 Hazai forrás
14. Aktív turizmus fejlesztése A Felső-Tisza vízi turizmusának komplex fejlesztése 2. ütem 1,20 Hazai forrás
15. Falusi és agroturizmus fejlesztése Falusi szálláshelyek minőségi fejlesztése 2,00 Hazai forrás
16. Szálláshelyfejlesztés Meglévő szálláshelyek minőségének és szolgáltatási kínálatának javítása, mennyiségi fejlesztése 3,00 Hazai forrás

2. Felső-Tisza kiemelt turisztikai térség hazai finanszírozású fejlesztései

A B C D
1. Fejlesztés típusa Fejlesztés megnevezése Indikatív támogatási keret
(Mrd Ft)
Finanszírozás forrása
2. Gyógyhelyfejlesztés A kisvárdai Várfürdő felújítása 2,30 Hazai forrás
3. Szálláshelyfejlesztés Sportszálló és apartmanház építése Kisvárdán 1,50 Hazai forrás
4. Kulturális turizmus fejlesztése A komlódtótfalui Becsky-Kossuth-kúria turisztikai célú fejlesztése 0,04 Hazai forrás
5. Kulturális turizmus fejlesztése Tematikus vonzerő fejlesztése
(Mária út, Máriapócs, Zsidó örökség)
1,50 Hazai forrás
6. Attrakciófejlesztés Térség élménykínálatának fejlesztése Kisvárda és környékén (pl. Gyulaháza Space központ) 3,00 Hazai forrás
7. Aktív turizmus fejlesztése Tisza-vidék vízi turizmus fejlesztéséhez kapcsolódó infrastruktúra és hálózat fejlesztés 1,00 Hazai forrás
8. Szálláshelyfejlesztés Szálláshely fejlesztés Kisvárda és környékén 1,00 Hazai forrás

3. Nyírség kiemelt turisztikai térség hazai finanszírozású fejlesztései

A B C D
1. Fejlesztés típusa Fejlesztés megnevezése Indikatív támogatási keret
(Mrd Ft)
Finanszírozás forrása
2. Attrakciófejlesztés LEGOLAND Discovery Center – Nyíregyháza 9,50 Hazai forrás
3. Szálláshelyfejlesztés Hotel Sóstó Spa & Resort négycsillagos szálloda építése 3,10 Hazai forrás
4. Attrakciófejlesztés Leveleki tó attrakciófejlesztése 0,50 Hazai forrás
5. Attrakciófejlesztés Nyíregyházi Állatpark fejlesztése 4,30 Hazai forrás

4. Kiemelt térségi szintű, hazai finanszírozású fejlesztések

A B C D
1. Fejlesztés típusa Fejlesztés megnevezése Indikatív támogatási keret
(Mrd Ft)
Finanszírozás forrása
2. Innovatív turisztikai termékek fejlesztése Tokaj kiemelt turisztikai fejlesztési térség attrakciófejlesztése 0,50 Hazai forrás
3. Innovatív turisztikai termékek fejlesztése Felső-Tisza kiemelt turisztikai fejlesztési térség attrakciófejlesztése 0,25 Hazai forrás
4. Innovatív turisztikai termékek fejlesztése Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség attrakciófejlesztése 0,25 Hazai forrás

4. melléklet az 1092/2017. (II. 21.) Korm. határozathoz

A Tokaj kiemelt turisztikai térségben megvalósítani tervezett további fejlesztési javaslatok

A B C D
1. Fejlesztés típusa Fejlesztési javaslat megnevezése Indikatív támogatási keret
(Mrd Ft)
Finanszírozás tervezett forrása
2. A tokaji sziget attraktivitásának fejlesztése Gyalogos híd építése a Bodrog felett 1,00 Interreg V–A Szlovákia– Magyarország Együttműködési Program
(a továbbiakban:
SK–HU)
3. Kulturális turizmus fejlesztése A Regéci vár palotaszárnyának fejlesztése 0,60 SK–HU
4. Kulturális turizmus fejlesztése A Boldogkői Vár fejlesztése 0,40 SK–HU