A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

12/2018. (VI. 7.) BM rendelet

az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikai rendszerről, az adatgyűjtés és -feldolgozás részletes szabályairól

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 866. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 20. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika (a továbbiakban: ENyÜBS) egységes elvek szerint gyűjti - ideértve az adatfelvétel tervezését, végrehajtását - a büntetőeljárások, a büntetőeljárások alapjául szolgáló cselekmények, az elkövetők és a sértettek (a továbbiakban: megfigyelési egységek) statisztikai adatait.

(2) Az adatgyűjtés két, egymástól tartalmilag elkülönülő alrendszere a kezdeményezett büntetőeljárásokra vonatkozó adatgyűjtés, valamint a nyomozó hatóság és az ügyészség által büntetőeljárás során meghatározott módon befejezett, valamennyi megfigyelési egységre vonatkozó adatgyűjtés.

(3) Az adatgyűjtéshez - ha az ENyÜBS adatgyűjtési elveinek és a megfigyelési egységenként gyűjtött adatköröknek megfelelnek - erre irányuló önkéntes döntés alapján további szervezetek is csatlakozhatnak.

2. § E rendelet alkalmazásában

1. adatfeldolgozás: elemi szinten ellenőrzött, javított statisztikai adatokból közzétételre alkalmas adatok előállítása matematikai-statisztikai módszerrel,

2. adatfeldolgozó rendszer: a rendészetért felelős miniszter által vezetett minisztériumban az adatgazdák által meghatározott egységes módszertan szerint működő, az adatok feldolgozására szolgáló informatikai megoldás,

3. adatfelvételi rendszer: a statisztikai adatok felvételét támogató informatikai alkalmazás,

4. adatgazda: a rendészetért felelős miniszter által vezetett minisztérium és a Legfőbb Ügyészég,

5. nyomozó hatóság: a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott nyomozó hatóság,

6. statisztikai feladatot ellátó személy: a nyomozó hatóság és az ügyészség azon bűnügyi statisztikusa, illetve információs munkatársa, továbbá a rendészetért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak az adatfeldolgozó rendszer működtetésében közreműködő azon dolgozója, aki a bűnügyi statisztikai adatot az adatfelvételi rendszerben, illetve az adatfeldolgozó rendszerben kezeli,

7. ügyviteli rendszer: a statisztikai adatrögzítésben közreműködő szervek által adminisztratív céllal működtetett informatikai alkalmazások, amelyekben rögzítésre kerülnek a büntetőeljárás során keletkezett adatok.

3. § (1) Az adatfelvételi rendszer és az adatfeldolgozó rendszer tervezése során a használt fogalmakat, mutatókat, nomenklatúrákat, valamint a statisztikai adatok ellenőrzésének, javításának szabályait az adatgazdák közösen határozzák meg.

(2) Az e rendelet szerinti statisztikai adatrögzítésben közreműködő szervek az ügyviteli rendszer kialakítása során a statisztikai igényeket is figyelembe veszik.

4. § (1) Az ügyviteli rendszerben rögzített adat az adatfelvételi rendszerben statisztikai célra felhasználható.

(2) Az adatfelvételi rendszerben az ügyviteli rendszerben rögzített adatok átvétele mellett további statisztikai adatok is rögzíthetők.

(3) Az adatfelvételi rendszerben tárolt adatokhoz - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel - a nyomozó hatóság eljáró tagja és parancsnoka, illetve a felügyeleti vagy irányítási jogkörben eljáró ügyész és felettese, valamint a nyomozó hatóságnál, illetve az ügyészségnél statisztikai feladatokat ellátó személyek férhetnek hozzá.

(4) Az adatfelvételi rendszerben tárolt, az ügyészségi nyomozásban keletkezett adatokhoz kizárólag az eljáró ügyész és felettese, valamint a Legfőbb Ügyészségen statisztikai feladatokat ellátó személyek férhetnek hozzá.

5. § (1) A nyomozó hatóságnál, illetve az ügyészségnél statisztikai feladatot ellátó személy felel a statisztikai adatok logikai ellenőrzésének elvégzéséért. E feladatkörében az adatfelvételi rendszerben rögzített adathoz kizárólag statisztikai célból férhet hozzá.

(2) A nyomozó hatóságnál, illetve az ügyészségnél statisztikai feladatot ellátó személy az adatfelvételi rendszerben előre meghatározott szempontok szerint ellenőrzi a statisztikai adatok logikai összefüggéseit. Az egyedi statisztikai adatok hibájának észlelése esetén a nyomozó hatóságnál, illetve az ügyészségnél statisztikai feladatot ellátó személy felhívja a hibás statisztikai adatokat az adatfelvételi rendszerben rögzítő személy figyelmét ennek tényére, ezzel egyidejűleg - az adatvédelmi szabályok megtartása mellett - jelzi a hibát az ügyviteli rendszer felé.

(3) A statisztikai adatot az adatfelvételi rendszerben rögzítő a hibát jelző, a nyomozó hatóságnál, illetve az ügyészségnél statisztikai feladatot ellátó személy (2) bekezdés szerinti felhívása alapján a hibás adatot felülvizsgálja, indokolt esetben intézkedik az adatjavítás végrehajtásáról, és a hibát jelző, a nyomozó hatóságnál, illetve az ügyészségnél statisztikai feladatot ellátó személy részére visszajelzést küld.

6. § A nyomozó hatóságnál, illetve az ügyészségnél statisztikai feladatot ellátó személy az 5. §-ban foglalt ellenőrzést követően az egyazon büntetőeljáráshoz tartozó statisztikai adatfelvételt időállapot szerint véglegesíti.

7. § A nyomozó hatóság, illetve az ügyészség által befejezett büntetőeljárások 6. § szerinti véglegesítését követően az adatfelvételi rendszer működtetését végző szervezet - a munkaszüneti napok függvényében - a tárgyhó utolsó munkanapjának végén vagy a következő hónap első munkanapjának kezdetén az előző lezárás óta az adatfelvételi rendszerben keletkezett statisztikai adatokat időállapot szerint lezárja, archiválja, és azokat beküldi az adatfeldolgozó rendszerbe.

8. § (1) A rendészetért felelős miniszter által vezetett minisztérium az adatfeldolgozó rendszerben a 7. § szerint megjelent teljes statisztikai adatállományt feldolgozza, majd további adatfeldolgozás és felhasználás céljából legkésőbb minden hónap ötödik napját követő első munkanapon átadja a Legfőbb Ügyészségnek.

(2) A rendészetért felelős miniszter által vezetett minisztérium a bűnügyi statisztikai adatállományok (1) bekezdés szerinti átadását elektronikus formában, dokumentált adatátadással teljesíti oly módon, hogy az átadott adatállomány tartalmazza a tárgyévben addig lezárt hónapjainak adatállományát is. A januárban megküldött adatállomány tartalmazza az azt megelőző év teljes adatállományát.

9. § Az adatfeldolgozó rendszerbe a 7. § szerint beküldött és lezárt statisztikai adatok esetében adatjavításra a 3. § (1) bekezdése szerint meghatározottak szerint, évente négyszer van lehetőség.

10. § Ez a rendelet 2018. július 1-jén lép hatályba.

11. § (1) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárások tekintetében is alkalmazni kell.

(2) Azokban az eljárásokban, amelyekben a bűnügyi statisztikai adat rögzítésére okot adó eljárási döntés meghozatalára a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény alapján került sor, és az adatrögzítés 2018. június 30-ig nem történt meg, az adatrögzítésre e rendelet szabályait kell alkalmazni.

12. § *