A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2018. évi CIII. törvény

a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról * 

Az Országgyűlés a 2011-ben indított programban részt vevő természetes személyek otthonteremtési és lakhatási problémáinak hosszú távú megoldása érdekében, összhangban Magyarország gazdasági lehetőségeivel, a következő törvényt alkotja: * 

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § *  E törvény alkalmazásában

a) fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő: az a természetes személy, akinek a 2011. évben indított otthonteremtési program keretében kötött, határozatlan idejű lakásbérleti jogviszonya áll fenn a 22/A. § (2) bekezdése szerint kijelölt lebonyolító szervezettel (a továbbiakban: Lebonyolító),

b) háztartás: az egy lakóingatlanban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező természetes személyek közössége,

c) ideiglenes elhelyezést biztosító ingatlan: olyan üres tartalék ingatlan, amely az e törvény szerinti bérlő átmeneti elhelyezését biztosítja arra az időtartamra, amíg a bérlő az általa lakott ingatlant olyan műszaki ok vagy hiba fennállása miatt nem tudja használni, amelynek elhárítására e törvény, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lakástörvény) vagy a lakásbérleti szerződés alapján a bérbeadó vagy a bérlő lenne köteles,

d) joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozat: olyan nyilatkozat, amely megfelel az e törvényben, az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben és a Lebonyolító által az e törvény szerinti tulajdonszerzési lehetőségekről és a bérleti jogviszony fenntartásának és fennmaradásának feltételeiről szóló tájékoztató levélben, valamint az ahhoz csatolt nyilatkozatmintában meghatározott formai és tartalmi követelményeknek,

e) lakóingatlan: a lakás céljára létesített, és egy vagy több helyrajzi számon nyilvántartott, vagy közös tulajdonban álló, de önállóan forgalomképes, műszakilag összetartozó olyan ingatlan, amely az ingatlan-nyilvántartásban

ea) lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan – ha arra használatbavételi engedélyt adtak ki – a hozzá tartozó földrészlettel és egyéb építményekkel,

eb) tanyaként feltüntetett lakó-, gazdasági épület, épületcsoport az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó földrészlettel,

és amely tekintetében a Lebonyolító lakásbérleti szerződést kötött,

f) lakhatási célú ingatlan: az állam által épített és az állam tulajdonába tartozó olyan ingatlan, amely a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosítását szolgálja,

g) tartalék ingatlan: a Lebonyolító vagyonkezelésében lévő

ga) lakhatásra alkalmas olyan ingatlan, amely nem minősül lakóingatlannak és lakhatási célú ingatlannak,

gb) olyan lakóingatlan, amelyre a bérleti jogviszony megszűnt,

h) természetes személy:

ha) a magyar állampolgár és az a személy, akit törvény alapján a magyar állampolgár jogai illetnek meg,

hb) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát – a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint – Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkezik,

hc) *  a harmadik országbeli állampolgár, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény alapján huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkezik,

hd) *  a hontalan, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény alapján ilyen jogállásúnak ismerték el.

II. FEJEZET

A LEBONYOLÍTÓ FELADATAI A PROGRAMBAN RÉSZT VEVŐ TERMÉSZETES SZEMÉLYEK OTTHONTEREMTÉSÉNEK ÉRDEKÉBEN * 

1. A Lebonyolító feladatai * 

2. § (1) A Lebonyolító * 

a) *  a lakóingatlan, a lakhatási célú ingatlan és a tartalék ingatlan felett vagyonkezelői jogot gyakorol,

b) gondoskodik a lakóingatlan és a tartalék ingatlan tekintetében a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő e törvény szerinti tulajdonszerzéséhez szükséges feladatokról, ideértve különösen

ba) a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzése iránti eljárást;

bb) az e törvény szerinti jelzálogjog és az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartási bejegyzése iránti eljárást;

bc) a részletvételi jogviszonyból eredő teendőket;

bd) az 5. § (2) bekezdés szerint megszűnő visszavásárlási jog törlése iránti ingatlan-nyilvántartási eljárás kezdeményezését;

c) a vagyonkezelésében lévő állami vagyont közvetlenül vagy magánjogi szerződés útján hasznosítja,

d) a vagyonkezelésében lévő állami vagyonnal kapcsolatos magánjogi jogviszonyokban képviseli az államot,

e) az állami feladatok ellátása során az állami vagyont használó természetes személyek részére az állami tulajdon használatához szükséges szolgáltatásokat nyújt,

f) gondoskodik a megüresedett lakóingatlan és tartalék ingatlan tekintetében a VI. Fejezet szerinti eljárás lefolytatásáról,

g) az e törvény végrehajtási rendeletében meghatározottak szerint gondoskodik az ideiglenes elhelyezést biztosító ingatlan rendelkezésre állásáról, valamint szükség esetén a bérlő ideiglenes elhelyezést biztosító ingatlanban történő elhelyezéséről,

h) *  gondoskodik a VI. és VII. Fejezet szerinti ingatlanokat érintő tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzése iránti eljárás lefolytatása érdekében szükséges intézkedésekről.

(2) *  A Lebonyolító a lakóingatlant és a tartalék ingatlant az e törvényben foglalt szabályok szerint az állam nevében eljárva e törvényben meghatározott személyek részére elidegenítheti.

(3) *  A Lebonyolító az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott időpontig a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlőt tájékoztatja az e törvény szerinti tulajdonszerzési lehetőségekről és a bérleti jogviszony fenntartásának és fennmaradásának feltételeiről. A Lebonyolító a bérlőtársakat egy levélben tájékoztatja. A tájékoztató levél részletes tartalmát és kézbesítésének szabályait az e törvény végrehajtására kiadott rendelet határozza meg.

(4) *  Ha a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő részéről a (3) bekezdés szerinti tájékoztató levélre nem érkezik nyilatkozat 2019. december 1. napjáig a Lebonyolítóhoz, a Lebonyolító az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott időpontig a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlőt ismételten tájékoztatja az e törvény szerinti tulajdonszerzési lehetőségekről és a bérleti jogviszony fenntartásának és fennmaradásának feltételeiről. A Lebonyolító a bérlőtársakat egy levélben tájékoztatja. A tájékoztató levél részletes tartalmát és kézbesítésének szabályait az e törvény végrehajtására kiadott rendelet határozza meg.

(5) *  Ha a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő e törvény szerinti tulajdonszerzési lehetőségekről vagy a bérleti jogviszony fenntartásáról szóló joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozata 2020. március 31. napjáig nem érkezik meg a Lebonyolítóhoz, a bérlő meglévő lakásbérleti jogviszonya fennmarad, és a Lebonyolító gondoskodik az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltaknak megfelelő, emelt lakásbérleti díj mértékét tartalmazó értesítés megküldéséről. E bekezdés a 6. § (10)–(14) bekezdései szerinti tulajdonszerzés tekintetében nem alkalmazandó.

(6) *  A Lebonyolító

a) működésére a gazdasági társaságokra vonatkozó jogszabályokat,

b) az állami vagyonnal való gazdálkodására az állami vagyonról szóló törvényt

az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

3. § *  A Lebonyolító az e törvényben, valamint a Lakástörvény 10. § (1) bekezdésében meghatározott feladatait jogszabályban kijelölt költségvetési szerv, 100%-os állami tulajdonban vagy 100%-os önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaság, vagy ezek 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság kizárólagos jog alapján való bevonása útján látja el.

2. A vagyonkezelésre vonatkozó egyéb szabályok

4. § (1) *  A Lebonyolító a vagyonkezelése során az állami vagyont a lakóingatlan és a tartalék ingatlan tekintetében a IV. Fejezet szerinti lakásbérleti szerződés alapján bérbeadással hasznosíthatja.

(2) *  Megüresedett lakóingatlanok vonatkozásában az ingatlanügyi hatóság a Lebonyolító nyilatkozata és kérelme alapján törli az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett visszavásárlási jogot az 5/A. § (1) bekezdése alapján.

(3) *  A Lebonyolítót a Nemzeti Eszközkezelő Program végrehajtásával összefüggésben vagyonkezelésébe került állami tulajdonú ingatlanok után vagyonkezelési díjfizetési kötelezettség és visszapótlási kötelezettség nem terheli. A Lebonyolító a Nemzeti Eszközkezelő Program végrehajtásával összefüggésben vagyonkezelésébe került eszközök számviteli jogszabályok szerinti értékcsökkenését a költségek és ráfordítások helyett a vagyonkezelt eszközökkel kapcsolatos hosszú lejáratú kötelezettségekkel szemben számolja el.

(4) *  A Lebonyolító a lakóingatlant az e törvényben foglalt szabályok szerint az állam nevében eljárva a visszavásárlásra jogosult részére – visszavásárlási joga gyakorlása során – elidegenítheti.

III. FEJEZET

A FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEINEK ELEGET TEVŐ BÉRLŐ OTTHONTEREMTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

3. Általános szabályok

5. § (1) A fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő az általa bérelt lakóingatlant vagy tartalék ingatlant e törvény és végrehajtási rendeletében foglalt rendelkezések alapján kamatmentesen megvásárolhatja. A vételárba a lakásbérleti jogviszony fennállása során – e törvény végrehajtási rendeletében meghatározott időpontig – megfizetett lakbér beszámításra kerül.

(2) *  Ha a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő vagy annak a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti közeli hozzátartozója e fejezet szabályai alapján a lakóingatlant vagy a tartalék ingatlant megvásárolja, a lakóingatlan vagy tartalék ingatlan valamennyi bérlője javára bejegyzett visszavásárlási jog e törvény erejénél fogva megszűnik.

(3) A lakóingatlan és a tartalék ingatlan (1) bekezdés szerinti adásvétele során természetbeni birtokba adásra nem kerül sor.

(4) *  A tulajdonjog keletkezését követően a lakóingatlan vagy a tartalék ingatlan tekintetében az ingatlan állapotával összefüggésben a vevő sem az állammal, sem a Lebonyolítóval szemben semmilyen igényt nem jogosult támasztani.

(5) *  A tulajdonváltozás költségei a Lebonyolítót terhelik.

(6) *  Az e törvény szerinti tulajdonszerzésre vonatkozó, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 91. § (1) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettség teljesítése során a vagyonszerző képviseletében a Lebonyolító jár el. A bejelentési kötelezettség teljesítése céljából a Lebonyolító a vagyonszerző természetes személyazonosító adatainak megadásával a vagyonszerző adóazonosító jelére vonatkozóan adatot igényelhet az állami adó- és vámhatóságtól. Az állami adó- és vámhatóság az adatigényléstől számított nyolc napon belül megküldi a vagyonszerző adóazonosító jelét a Lebonyolító részére.

5/A. § *  (1) A lakóingatlan bérlője javára bejegyzett visszavásárlási jog megszűnik, ha a lakóingatlanra vonatkozó bérleti jog megszűnik.

(2) A visszavásárlási vételár a Lebonyolító által a lakóingatlanért fizetett vételárnak a Lebonyolító és az eladó között megkötött adásvételi szerződés keltétől a visszavásárlási jog gyakorlásáig terjedő időszakra számított jegybanki alapkamattal, a Lebonyolító által az ingatlanra fordított értéknövelő beruházások értékével, valamint a Lebonyolító által a bérlő helyett megfizetett kötelezettség összegével növelt összege.

(3) A visszavásárlási jog akkor gyakorolható, ha a bérlő bérleti díj vagy a bérleti jogviszonyból származó egyéb tartozását rendezte, kivéve, ha a bérleti jogviszonyból származó egyéb tartozás összege a (2) bekezdés alapján a visszavásárlási ár megállapítása során érvényesítésre kerül.

(4) Ha a visszavásárlási jog jogosultja a visszavásárlási jogát gyakorolja, a lakóingatlanért általa fizetett visszavásárlási vételárból a központi költségvetést illeti meg a Lebonyolító által a lakóingatlan megvásárlásakor kifizetett vételár.

4. A lakóingatlan és a tartalék ingatlan egy összegben történő megvásárlásának feltételei

6. § (1) *  A fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő és a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti közeli hozzátartozója (a továbbiakban e § tekintetében: Vevő) a 2. § (3) bekezdése szerinti tájékoztató levél kézhezvételét követő 60 napon, a 2. § (4) bekezdés szerinti tájékoztató kézhezvételét követő 30 napon belül a Lebonyolító részére megküldött, teljes bizonyító erejű magánokirat formájában nyilatkozhat arról, hogy a bérlő által bérelt lakóingatlant vagy tartalék ingatlant e törvény végrehajtási rendeletében meghatározottak szerint kiszámított vételáron, egy összegben megvásárolja. A határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a nyilatkozatot a Vevő a határidő utolsó napján a Lebonyolító székhelyén átadta vagy postára adta. A Lebonyolító abban az esetben köt adásvételi szerződést a Vevővel, ha az e bekezdés szerinti joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozat legkésőbb a 2. § (5) bekezdése szerinti időpontig megérkezett a Lebonyolítóhoz.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vásárlási lehetőséggel a fizetési kötelezettségeiknek eleget tevő bérlőtársak csak az egybehangzó vagy közös, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatuk alapján élhetnek.

(3) Az (1) bekezdés szerinti vásárlási lehetőséggel a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő és bérlőtársak közeli hozzátartozója kizárólag a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő vagy bérlőtársak nyilatkozatával egybehangzó vagy közös, teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt nyilatkozata alapján élhet.

(4) A Vevő az e törvény végrehajtási rendeletében meghatározottak szerint további vételár-kedvezményt vehet igénybe.

(5) *  A Vevő a lakóingatlan vagy tartalék ingatlan e § szerinti megvásárlása érdekében a Lebonyolítóval kötendő adásvételi szerződést legkésőbb e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott időpontig aláírja.

(6) *  Ha a (2) vagy (3) bekezdés szerinti nyilatkozat nem terjed ki a tulajdonosok tulajdoni hányadának mértékére, a nyilatkozattételre jogosultak legkésőbb az (5) bekezdés szerinti adásvételi szerződés megkötéséig tájékoztatják a Lebonyolítót a tulajdoni hányadok mértékéről.

(7) Az (5) bekezdés szerinti adásvételi szerződés megkötéséig, de legkésőbb a (8) bekezdésben meghatározott időpontig a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő lakásbérleti szerződése változatlan feltételekkel fennmarad.

(8) *  Az adásvételi szerződés vevői aláírásának bármely okból történő meghiúsulása esetén a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlőnek e törvény erejénél fogva 2020. április 1-jén a lakóingatlan vagy a tartalék ingatlan tekintetében e törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerinti kiszámított vételáron a lakóingatlanon vagy a tartalék ingatlanon – bérlőtársak esetén egymásközti egyenlő arányban – tulajdonjoga keletkezik, amely vételárat a Vevő a végrehajtási rendeletben meghatározottak szerint megállapított időpontokban és több részletben fizeti meg. A Vevő e bekezdés szerinti tulajdonszerzésére a 7. §-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(9) *  Ha a Vevő a vételárat az adásvételi szerződésben meghatározott határidőben nem teljesíti, és a Vevő a Lebonyolító által a teljesítésre biztosított megfelelő póthatáridőt is elmulasztja, a Lebonyolító jogosult elállni az adásvételi szerződéstől.

(10) *  A Lebonyolító az adásvételi szerződéstől történő elállást követő 15 napon belül tájékoztatja a lakóingatlan vagy a tartalék ingatlan 6. § (1) bekezdése szerint nyilatkozattételre felhívott bérlőjét a (11) bekezdés szerinti részletvétellel történő tulajdonszerzési lehetőségről. A Lebonyolító a bérlőtársakat egy levélben tájékoztatja. A tájékoztató levél részletes tartalmát és kézbesítésének szabályait az e törvény végrehajtására kiadott rendelet határozza meg.

(11) *  Ha a bérlő a (10) bekezdés szerinti tájékoztató levél kézhezvételét követő 60 napon belül a Lebonyolító részére megküldött, teljes bizonyító erejű magánokirat formájában részletvételre irányuló nyilatkozatot tesz, a bérlőnek az általa korábban bérelt ingatlanon a joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozat Lebonyolítóhoz történő megérkezését követő második hónap első napján tulajdonjoga keletkezik. A határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a nyilatkozatot a bérlő a határidő utolsó napján a Lebonyolító székhelyén átadta vagy postára adta.

(12) *  A (11) bekezdés szerinti lehetőséggel az ingatlan 6. § (1) bekezdése szerint nyilatkozattételre felhívott bérlői csak az egybehangzó vagy közös, teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt nyilatkozatuk alapján élhetnek.

(13) *  A vételárat a (11) bekezdés szerinti lehetőséggel élő vevő az e törvény végrehajtási rendeletében meghatározottak szerint megállapított időpontokban és több részletben fizeti meg.

(14) *  A bérlő (10)–(14) bekezdés szerinti tulajdonszerzésére a 7. §-ban foglaltakat megfelelően kell alkalmazni.

5. A lakóingatlan és a tartalék ingatlan részletvétellel történő megvásárlásának feltételei

7. § (1) *  A fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő a 2. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatás kézhezvételét követő 60 napon, a 2. § (4) bekezdés szerinti tájékoztató kézhezvételét követő 30 napon belül a Lebonyolító részére megküldött, teljes bizonyító erejű magánokirat formájában nyilatkozhat arról, hogy az általa bérelt lakóingatlant vagy tartalék ingatlant e törvény végrehajtási rendeletében meghatározottak szerint részletvétellel megvásárolja. A határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a nyilatkozatot a bérlő a határidő utolsó napján a Lebonyolító székhelyén átadta vagy postára adta.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti részletvételre irányuló nyilatkozatot tevő fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlőnek (a 7. és a 13. § tekintetében a továbbiakban: Részletvevő), amennyiben a joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozat * 

a) *  2019. szeptember 20. napjáig megérkezett a Lebonyolítóhoz, 2019. október 1-jén,

b) *  2019. szeptember 21. és 2019. december 31. között érkezik meg a Lebonyolítóhoz, 2020. január 1-jén,

c) *  2020. január 1. és 2020. február 28. között érkezik meg a Lebonyolítóhoz, 2020. március 1. napján,

a lakóingatlan vagy a tartalék ingatlan tekintetében e törvény erejénél fogva e törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerint kiszámított vételáron tulajdonjoga keletkezik, amely vételárat a Részletvevő a végrehajtási rendeletben meghatározottak szerint megállapított időpontokban és több részletben fizeti meg.

(3) Az (1) bekezdés szerinti vásárlási lehetőséggel a fizetési kötelezettségeiknek eleget tevő bérlőtársak csak az egybehangzó vagy közös, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatuk alapján élhetnek.

(4) Ha a bérlőtársak részletvételre irányuló nyilatkozata nem terjed ki a tulajdonosok tulajdoni hányadának mértékére, akkor a tulajdonszerzés egyenlő arányban történik a bérlőtársak között.

(5) A vételárrészlet a részletvevő által fizetett lakbér mértékével megegyező összeg az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglalt eltérésekkel.

(6) *  Az ingatlanügyi hatóság az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 32. § (1) és (2) bekezdésétől eltérően az (1) bekezdés szerinti tulajdonváltozást az illetékességi területén található lakóingatlanok vonatkozásában a Lebonyolítónak a tulajdonjogot keletkeztető jogszabályhelyet, helyrajzi számot, a tulajdonosnak az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 32. §-ában meghatározott személyes adatait, a tulajdoni hányadot és a magyar állam javára szóló jelzálogjog és az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése iránti kérelmet tartalmazó okirata alapján jegyzi be.

(7) *  A Lebonyolító megküldi az ingatlanügyi hatóságnak a (6) bekezdés szerinti bejegyzés alapjául szolgáló okiratot.

(8) A részletvétel részletes szabályait az e törvény alapján kiadott végrehajtási rendelet tartalmazza.

IV. FEJEZET

A FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEINEK ELEGET TEVŐ BÉRLŐ LAKÁSBÉRLETI SZERZŐDÉSE

6. A lakásbérleti szerződés feltételei

8. § (1) *  A fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő (a 8–13. §, valamint a 19–20. § tekintetében a továbbiakban: bérlő) a 2. § (3) bekezdés szerinti tájékoztató levél kézhezvételét követő 60 napon, a 2. § (4) bekezdésben meghatározott tájékoztató levél kézhezvételét követő 30 napon belül a Lebonyolító részére megküldött, teljes bizonyító erejű magánokirat formájában tett nyilatkozatával a lakásbérleti jogviszonyát e törvény és végrehajtási rendelete rendelkezései figyelembevételével fenntarthatja. A határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a nyilatkozatot a bérlő a határidő utolsó napján a Lebonyolító székhelyén átadta vagy postára adta. A bérlő akkor tarthatja fenn bérleti jogviszonyát, ha az e bekezdés szerinti joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozat legkésőbb a 2. § (5) bekezdése szerinti időpontig megérkezett a Lebonyolítóhoz.

(2) Az (1) bekezdés szerinti lehetőséggel a fizetési kötelezettségeiknek eleget tevő bérlőtársak az egybehangzó vagy közös, teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt nyilatkozatukkal élhetnek. Ha a bérlőtársak közül csak egy bérlőtárs nyilatkozik a lakásbérlet fenntartására vonatkozóan, és a többi bérlőtárs nem nyilatkozik, abban az esetben a nyilatkozatot tevő bérlőtárs nyilatkozata az irányadó.

(3) *  Ha a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő a 2. § (3)–(4) bekezdései szerinti tájékoztató levél alapján a 2. § (5) bekezdése szerinti időpontig nem él nyilatkozattételi lehetőségével sem a tulajdonszerzésre, sem a lakásbérleti jogviszony fenntartására irányulóan, akkor a meglévő lakásbérleti jogviszonya fennmarad, és a Lebonyolító gondoskodik az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltaknak megfelelő, emelt lakásbérleti díj mértékét tartalmazó értesítés megküldéséről.

(4) *  A lakásbérleti jogviszony (1) bekezdés szerinti fenntartása és (3) bekezdés szerinti fennmaradása esetén a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett visszavásárlási jogát gyakorolhatja.

(5) A lakbér mértékét és a lakásbérleti jogviszony részletes szabályait az e törvény végrehajtására kiadott rendelet határozza meg.

9. § *  A lakásbérleti szerződés alapján a bérlő köteles a megállapított lakbért a Lebonyolító részére havi rendszerességgel megfizetni.

10. § A lakásbérleti szerződés létrejöttére, tartalmára és megszűnésére a Lakástörvény szabályait a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) *  a bérlő az ingatlanba a lakásbérleti szerződés e törvény szerinti módosítását követően csak a házastársát vagy élettársát, saját, illetve házastársa vagy élettársa nevelésében álló, családi pótlékra jogosító gyermeket, továbbá a családi pótlék összegének számítása szempontjából figyelembe vett gyermeket fogadhatja be, a Lebonyolító előzetes írásbeli hozzájárulásával,

b) a lakóingatlanra és a tartalék ingatlanra bérlőtársi jogviszonyt létesíteni nem lehet,

c) a lakásbérleti szerződés megszűnése után a volt bérlő és az ingatlanban visszamaradó más személyek elhelyezésre nem tarthatnak igényt,

d) a bérlő halála esetén a bérlővel annak életében együtt lakó házastársa vagy élettársa, a bérlő, illetve házastársa vagy élettársa családi pótlékra jogosító gyermeke, illetve a bérlővel még életében együtt lakó gyermeke a lakásbérleti jogot folytathatja,

e) *  a Lebonyolító a lakásbérleti szerződésben kikötheti a bérlő ingatlanban történő életvitelszerű bentlakásának kötelezettségét,

f) a lakóingatlannal és a tartalék ingatlannal összefüggésben felmerülő, a Lakástörvény 13. § (1) bekezdésében meghatározott költségek a bérlőt terhelik,

g) a bérlőt terhelik a lakóingatlan vagy a tartalék ingatlan használatával kapcsolatos közüzemi költségek, valamint társasházi lakás esetében a közös költség fizetése,

h) a bérbeadó jogosult a lakásbérleti szerződést felmondani, ha a bérlő felszólítás ellenére sem fizeti meg a lakbért, a lakóingatlannal és a tartalék ingatlannal kapcsolatos közüzemi díjakat vagy társasházi lakás esetében a közös költséget,

i) a bérbeadó a lakóingatlan és a tartalék ingatlan állapotát és rendeltetésszerű használatát évente legalább egy alkalommal ellenőrzi, amit a bérlő tűrni köteles,

j) *  a lakásbérleti szerződésben a bérlő hozzájárul ahhoz, hogy a Lebonyolító a közüzemi szolgáltatótól a bérlő közüzemi díjhátralékának mértékéről vagy annak hiányáról adatszolgáltatást kérjen,

k) bérlőtársi jogviszony esetén, ha a bérbeadó a lakásbérleti szerződést olyan okból mondja fel, amely felmondási ok valamennyi bérlőtárssal szemben fennáll, a felmondást elég, ha a bérbeadó az egyik bérlőtárssal közli,

l) *  az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 228. § (1) bekezdése alapján bevezetett járványügyi készültség esetén az i) pontban említett ellenőrzés az adott naptári évben nem kötelező.

11. § *  A Lebonyolító kötelezheti a bérlőt a lakásbérleti szerződésben előre fizetésre alkalmas fogyasztásmérő felszerelésének kérelmezésére a közüzemi szolgáltatótól, abban az esetben, ha törvény alapján a bérlőt ezért külön díjfizetési kötelezettség nem terheli.

7. A lakásbérleti szerződés felmondása

12. § (1) *  A Lebonyolító a lakásbérleti szerződést felmondhatja, ha a bérlő vagy a háztartás más tagja a NET tv. szerinti, az állam tulajdonszerzésére irányuló adásvételi szerződés megkötése érdekében hamisított vagy valótlan tartalmú iratokkal, nyilatkozatokkal a Lebonyolítót megtévesztette.

(2) Ha a lakásbérleti jogviszony megszűnik, az üresen maradt lakóingatlanra és tartalék ingatlanra a VI. Fejezet szerinti eljárást kell alkalmazni.

V. FEJEZET

A HATÁROZOTT IDEJŰ LAKÁSBÉRLETI SZERZŐDÉSSEL RENDELKEZŐ BÉRLŐK OTTHONTEREMTÉSI ÉS LAKHATÁSI FELTÉTELEI

13. § (1) *  Annak a bérlőnek, akinek

a) *  a e törvény végrehajtási rendeletében és a lakásbérleti szerződésében foglaltak alapján 2019. január 1-jét követően a határozott idejű lakásbérleti szerződése határozatlan idejűvé alakul át, az átalakulás napját követő 90. napon, de legkorábban 2019. október 1-jén,

b) *  az e törvény végrehajtási rendeletében és a lakásbérleti szerződésében foglaltak alapján 2019. december 31-ét követően a határozott idejű lakásbérleti szerződése határozatlan idejűvé alakul át, a joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozat Lebonyolítóhoz történő megérkezését követő második hónap első napján

e törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerinti kiszámított vételáron az általa bérelt ingatlanon tulajdonjoga keletkezik, ha a bérlő a (4) bekezdésben foglalt, határidőn belül részletvételre irányuló nyilatkozatot tesz. A határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a nyilatkozatot a bérlő a határidő utolsó napján a Lebonyolító székhelyén átadta vagy postára adta. * 

(2) A vételárat a Részletvevő az e törvény végrehajtási rendeletében meghatározottak szerint megállapított időpontokban és több részletben fizeti meg.

(3) *  A Lebonyolító az (1) bekezdés szerinti bérlőt a határozott idejű lakásbérleti szerződésnek határozatlan idejűvé történő átalakulását követő 15 napon belül tájékoztatja a tulajdonszerzési lehetőségről és a bérleti jogviszony fenntartásának és fennmaradásának feltételeiről. A Lebonyolító a bérlőtársakat egy levélben tájékoztatja. A tájékoztató levél részletes tartalmát és kézbesítésének szabályait az e törvény végrehajtására kiadott rendelet határozza meg.

(4) *  Az (1) bekezdés szerinti bérlő a (3) bekezdés szerinti tájékoztató levél kézhezvételét követő 60 napon belül a Lebonyolító részére megküldött, teljes bizonyító erejű magánokirat formájában tett nyilatkozata alapján a lakásbérleti jogviszonyát e törvény és végrehajtási rendelete rendelkezései figyelembevételével fenntarthatja. A határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a nyilatkozatot a bérlő a határidő utolsó napján a Lebonyolító székhelyén átadta vagy postára adta.

(5) *  Az (1) és (4) bekezdés szerinti lehetőséggel a bérlőtársak csak az egybehangzó vagy közös, teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt nyilatkozatuk alapján élhetnek.

(6) *  Ha a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő a (3) bekezdés szerinti tájékoztató levél alapján nem tesz joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatot sem a tulajdonszerzésre, sem a lakásbérleti jogviszony fenntartására irányulóan, akkor a bérlő meglévő lakásbérleti jogviszonya fennmarad, és a Lebonyolító gondoskodik az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltaknak megfelelő, emelt lakásbérleti díj mértékét tartalmazó értesítés megküldéséről.

(7) *  Az (1) bekezdés szerinti bérlő e § szerinti tulajdonszerzésére a 7. §-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(8) A (4) bekezdés szerint fenntartott vagy fennmaradó lakásbérleti jogviszonyra a IV. Fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni.

VI. FEJEZET

A MEGÜRESEDETT INGATLANRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK * 

14. § *  A megüresedett ingatlan e fejezet szerinti tulajdonváltozásához kapcsolódó feladatokról a Lebonyolító gondoskodik.

15. § *  (1) A Lebonyolító a megüresedett ingatlant az állami vagyonról szóló törvény szerint, az e törvényben és az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglalt eltérésekkel – az MNV Zrt. által működtetett elektronikus aukciós rendszer útján –, versenyeztetéssel értékesíti. * 

(2) A megüresedett ingatlan vevőjének az ingatlan tulajdonjogának megszerzése napján tulajdonjoga keletkezik a megüresedett ingatlanban található azon ingóságokon, amelyek birtoklásával a korábbi tulajdonos a tulajdonról való lemondás szándékával felhagyott.

(3) Az MNV Zrt. a Lebonyolító részére az elektronikus árverésen történő értékesítést ingyenesen teszi lehetővé.

16. § *  (1) Ha az értékesítést célzó második árverés is eredménytelen, a második árverés eredménytelenségéről a Lebonyolító által a megüresedett ingatlan fekvése szerint illetékes helyi önkormányzatnak küldött értesítés kézhezvételét követő harmadik hónap első napján, a megüresedett ingatlan fekvése szerint illetékes helyi önkormányzatnak e törvény erejénél fogva ingyenesen tulajdonjoga keletkezik a megüresedett ingatlanon, és az ingatlanban található azon ingóságokon, amelyek birtoklásával a korábbi tulajdonos a tulajdonról való lemondás szándékával felhagyott. * 

(2) Az ingatlanügyi hatóság az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 32. § (1) bekezdésétől eltérően az (1) bekezdés szerinti tulajdonváltozást az illetékességi területén található lakóingatlanok vonatkozásában a Lebonyolítónak a tulajdonjogot keletkeztető jogszabályhelyet, helyrajzi számot, a tulajdonszerző helyi önkormányzat adatait és tulajdoni hányadot tartalmazó okirata alapján jegyzi be.

(3) Az e § szerinti tulajdonváltozás következtében felmerülő általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettséget az állam viseli.

17. § *  A megüresedett ingatlanokkal kapcsolatos eljárás részletes szabályait a Kormány e törvény végrehajtására kiadott rendelete állapítja meg.

18. § *  A 16. § szerinti tulajdonváltozás esetében a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (4) és (5) bekezdését nem kell alkalmazni.

VII. FEJEZET

A SZOCIÁLIS CSALÁDIHÁZ-ÉPÍTÉSI PROGRAM KERETÉBEN FELÉPÜLT LAKHATÁSI CÉLÚ INGATLANOK ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBA ADÁSA

19. § (1) E törvény erejénél fogva e törvény hatálybalépésének napján az Ócsán megvalósuló Szociális Családiház-építési Program keretében felépült, az 1. mellékletben felsorolt lakhatási célú ingatlanokon, valamint az ingatlanokon lévő víziközmű vagyonelemeken Ócsa Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) a fennálló lakásbérleti jogviszonyokkal terhelten, a fennálló lakásbérleti jogviszonyokból eredő jogosultságok és kötelezettségek átszállásával ingyenesen tulajdonjoga keletkezik.

(2) *  Az Önkormányzat az (1) bekezdés szerinti ingatlanok önkormányzati tulajdonba kerülését követő két éven belül a bérlő számára a Lebonyolító által kötött lakásbérleti szerződésben meghatározottaknál hátrányosabb feltételeket nem határozhat meg.

(3) *  Az ingatlanügyi hatóság az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 32. § (1) bekezdésétől eltérően az (1) bekezdés szerinti tulajdonváltozást az illetékességi területén található lakóingatlanok vonatkozásában a Lebonyolítónak a tulajdonjogot keletkeztető jogszabályhelyet, helyrajzi számot, a tulajdonszerző helyi önkormányzat adatait, tulajdoni hányadot tartalmazó okirata alapján jegyzi be.

(4) Az e § szerinti tulajdonváltozás esetében az Nvtv. 13. § (4) és (5) bekezdéseit nem kell alkalmazni.

(5) Az e § szerinti tulajdonváltozás következtében felmerülő általános forgalmi adó fizetési kötelezettséget az állam viseli.

(6) *  Az Önkormányzat az (1) bekezdés szerinti ingatlanokra vonatkozó lakásbérleti díjat a (2) bekezdésben foglaltakra is tekintettel rendeletben állapítja meg.

VIII. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

8. Felhatalmazó rendelkezések

20. § *  (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a 2. § (3)–(4) bekezdése, a 6. § (10) bekezdése és a 13. § (3) bekezdése szerinti tájékoztató levél részletes tartalmát, megküldésének határidejét, valamint az érintettek tájékoztatásának egyéb módját,

b) a lakóingatlan és a tartalék ingatlan egy összegben történő megvásárlásának alapját képező vételár meghatározásának módját és a vételárkedvezményeket, valamint azok mértékét, továbbá az egy összegben történő megvásárlásra irányuló adásvételi szerződés megkötésének legkésőbbi időpontját,

c) a részletvétel részletes szabályait, különösen a vételár meghatározásának módját, a részletek összege és megfizetési határideje meghatározásának módját, valamint a fizetési kötelezettség elmulasztásának következményeit,

d) az e törvény szerinti lakásbérleti szerződés részletes feltételeit és szabályait, különösen a lakásbérleti szerződés bérbeadó általi felmondására vonatkozó részletes, a bérlő szociális helyzetét is figyelembe vevő feltételeket és szabályokat, ideértve a lakásbérleti jogviszonyból eredő követelések számlázásával kapcsolatos szabályokat is, valamint a 2. § (5) bekezdése, 8. § (3) bekezdése és a 13. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozattétel hiányában történő lakásbérleti jogviszony fennmaradásának feltételeit,

e) a Lebonyolító és a bérlő között létrejött lakásbérleti szerződésben meghatározandó lakbér mértékét,

f) a megüresedett ingatlanokkal kapcsolatos eljárás részletes szabályait,

g) a tartalék ingatlan ideiglenes elhelyezést biztosító ingatlanként történő felhasználásának szabályait,

h) a Lebonyolító 4. § (2) bekezdésben megjelölt feladatainak ellátását kizárólagos jog alapján végző költségvetési szervek és gazdasági társaságok körét, valamint e feladatok ellátásával összefüggő kötelezettségeiket,

i) a Lebonyolító és a bérlő között létrejött lakásbérleti szerződésben a bérlő szociális helyzetére tekintettel érvényesíthető lakbér mértékét,

j) a tartalék ingatlan tekintetében fennálló lakásbérleti jogviszony feltételeit, különös tekintettel a lakbér mértékére, a lakásbérleti szerződés időtartamára, a bérlő kötelezettségeire.

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki a Lebonyolítót. * 

20/A. § *  Felhatalmazást kap az Önkormányzat, hogy rendeletben állapítsa meg a 19. § (1) bekezdés szerinti ingatlanokra vonatkozó lakásbérleti díjat.

9. Hatályba léptető rendelkezés

21. § Ez a törvény 2019. január 1-jén lép hatályba.

10. Átmeneti rendelkezések

22. § (1)–(3) * 

(4) *  E törvénynek a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő törvények módosításáról szóló 2019. évi LXXXIV. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított rendelkezéseit a Módtv. hatálybalépésekor

a) folyamatban lévő ügyekre és

b) az e törvény 6. §-a alapján már megkötött adásvételi szerződésekre

is alkalmazni kell.

(5) *  A Lebonyolító a 7. § (6) bekezdése szerinti bejegyzés alapjául szolgáló okiratot a tulajdonjog keletkezésének napjától, de legkorábban a Módtv. hatálybalépésétől számított 60 napon belül nyújtja be az ingatlanügyi hatósághoz.

22/A. § *  (1) Ha a Kormány a Lebonyolító feladataira másik, állami tulajdonban lévő gazdasági társaságot jelöl ki, a korábbi, lebonyolítói feladatokat ellátó gazdasági társaságot a kijelölésről szóló kormányrendelet kihirdetését követő harmadik hónap utolsó napjával a cégbíróság a tulajdonosi joggyakorló kérelmére törli a cégjegyzékből.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a korábbi, lebonyolítói feladatokat ellátó gazdasági társaság jogai, kötelezettségei, valamint az e törvényben, és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben előírt lebonyolítói feladatai a megszűnésének időpontjától a Kormány által, az (1) bekezdés szerint kijelölt lebonyolító szervezetre szállnak. A jogok és kötelezettségek átszállása nem minősül a jogviszonyok módosításának, a korábbi, lebonyolítói feladatokat ellátó gazdasági társaság munkavállalóinak az (1) bekezdés szerint kijelölt lebonyolító szervezetnél történő továbbfoglalkoztatása munkáltatói jogutódlásnak minősül.

22/B. § *  A 2022. január 1-jén folyamatban lévő ügyekben az e törvénynek az egyes otthonteremtési állami feladatok karitatív szervezetek általi átvállalásáról szóló 2021. évi LXXXVI. törvény 9. §-a hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

11. Sarkalatossági záradék

23. § *  E törvény 18. §-a és 19. § (4) bekezdése az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

12–13. * 

24–30. § * 

1. melléklet a 2018. évi CIII. törvényhez

Az Ócsán megvalósuló Szociális Családiház-építési Program keretében felépült lakhatási célú ingatlanok és a rendeltetésszerű használatukhoz tartozó egyéb ingatlanok

Helyrajzi szám Cím
Ócsa belterület 4901 2364 Ócsa, Platánfa u.
Ócsa belterület 4902 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 2.
Ócsa belterület 4903 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 4.
Ócsa belterület 4904 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 2.
Ócsa belterület 4905 2364 Ócsa, Platánfa u. 1.
Ócsa belterület 4906 2364 Ócsa, Platánfa u. 3.
Ócsa belterület 4907 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 4.
Ócsa belterület 4908 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 6.
Ócsa belterület 4909 2364 Ócsa, Platánfa u. 5.
Ócsa belterület 4910 2364 Ócsa, Platánfa u. 7.
Ócsa belterület 4911 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 8.
Ócsa belterület 4912 2364 Ócsa, Kőrisfa u 10.
Ócsa belterület 4913 2364 Ócsa, Platánfa u. 9.
Ócsa belterület 4914 2364 Ócsa, Platánfa u. 11.
Ócsa belterület 4915 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 12.
Ócsa belterület 4916 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 14.
Ócsa belterület 4917 2364 Ócsa, Platánfa u. 13.
Ócsa belterület 4918 2364 Ócsa, Platánfa u. 15.
Ócsa belterület 4919 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 16.
Ócsa belterület 4920 2364 Ócsa, Jegenyefa u.
Ócsa belterület 4921 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 2.
Ócsa belterület 4922 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 4.
Ócsa belterület 4923 2364 Ócsa, Kőrisfa u.
Ócsa belterület 4924 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 17.
Ócsa belterület 4925 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 19
Ócsa belterület 4926 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 6.
Ócsa belterület 4927 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 8.
Ócsa belterület 4928 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 10.
Ócsa belterület 4929 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 12.
Ócsa belterület 4930 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 14.
Ócsa belterület 4931 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 16.
Ócsa belterület 4932 2364 Ócsa, Jegenyefa u.
Ócsa belterület 4933 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 9.
Ócsa belterület 4934 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 11.
Ócsa belterület 4935 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 13.
Ócsa belterület 4936 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 15
Ócsa belterület 4937 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 1.
Ócsa belterület 4938 2364 Ócsa, Hársfa u. 2.
Ócsa belterület 4939 2364 Ócsa, Hársfa u. 4.
Ócsa belterület 4940 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 3.
Ócsa belterület 4941 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 5.
Ócsa belterület 4942 2364 Ócsa, Hársfa u. 6.
Ócsa belterület 4943 2364 Ócsa, Hársfa u. 8.
Ócsa belterület 4944 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 7.
Ócsa belterület 4945 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 9.
Ócsa belterület 4946 2364 Ócsa, Hársfa u. 10.
Ócsa belterület 4947 2364 Ócsa, Hársfa u. 12.
Ócsa belterület 4948 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 11.
Ócsa belterület 4949 2364 Ócsa, Jegenyefa u. 13.
Ócsa belterület 4950 2364 Ócsa, Hársfa u. 14.
Ócsa belterület 4951 2364 Ócsa, Szilfa u. 10.
Ócsa belterület 4952 2364 Ócsa, Szilfa u. 12.
Ócsa belterület 4953 2364 Ócsa, Szilfa u. 14.
Ócsa belterület 4954 2364 Ócsa, Szilfa u. 16.
Ócsa belterület 4955 2364 Ócsa, Szilfa u.
Ócsa belterület 4956 2364 Ócsa, Szilfa u. 2.
Ócsa belterület 4957 2364 Ócsa, Szilfa u. 4
Ócsa belterület 4958 2364 Ócsa, Szilfa u. 6.
Ócsa belterület 4959 2364 Ócsa, Szilfa u. 8.
Ócsa belterület 4960 2364 Ócsa, Hársfa u. 13.
Ócsa belterület 4961 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 18.
Ócsa belterület 4962 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 16.
Ócsa belterület 4963 2364 Ócsa, Hársfa u. 11.
Ócsa belterület 4964 2364 Ócsa, Hársfa u. 9.
Ócsa belterület 4965 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 14.
Ócsa belterület 4966 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 12.
Ócsa belterület 4967 2364 Ócsa, Hársfa u. 7.
Ócsa belterület 4968 2364 Ócsa, Hársfa u. 5.
Ócsa belterület 4969 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 10.
Ócsa belterület 4970 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 8.
Ócsa belterület 4971 2364 Ócsa, Hársfa u. 3.
Ócsa belterület 4972 2364 Ócsa, Hársfa u. 1.
Ócsa belterület 4973 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 6.
Ócsa belterület 4974 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 1.
Ócsa belterület 4975 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 3.
Ócsa belterület 4976 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 5.
Ócsa belterület 4977 2364 Ócsa, Kőrisfa u. 7.
Ócsa belterület 4978 2364 Ócsa, Hársfa u.
Ócsa belterület 4979 2364 Ócsa, Tölgyfa u.
Ócsa belterület 4980 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 15.
Ócsa belterület 4981 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 13.
Ócsa belterület 4982 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 11.
Ócsa belterület 4983 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 9.
Ócsa belterület 4984 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 7.
Ócsa belterület 4985 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 5.
Ócsa belterület 4986 2364 Ócsa, Nyírfa u. 1.
Ócsa belterület 4987 2364 Ócsa, Nyírfa u. 3.
Ócsa belterület 4988 2364 Ócsa, Nyírfa u.
Ócsa belterület 4989 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 3.
Ócsa belterület 4990 2364 Ócsa, Tölgyfa u. 1.