A jogszabály mai napon ( 2019.10.18. ) hatályos állapota.

 

Polgári Jog 2018/11-12. - Jogesetelemzés

Rácz Lilla: Blanketták, ÁSZF-ek, fogyasztók és tisztességtelenség a Ptk. és az Eht. viszonyában, valamint a Fővárosi Ítélőtábla Gf.40.396/2016/4. számú határozata tükrében

A bemutatott jogeset azért érdemel figyelmet, mert annak keretén belül a fogyasztói szerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételekhez kapcsolódó két kérdés is tárgyalásra kerül. A döntésben egyrészt megállapítást nyert, hogy egy szolgáltató által alkalmazott ÁSZF késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, amennyiben a jogszabály által általános jelleggel előírt mértékű késedelmi kamathoz viszonyítva, annak mintegy tízszeresét elérő kamatmérték megfizetésére kötelezi a fogyasztót annak nem teljesítése, vagy nem szerződésszerű teljesítése esetén. A másik jelentős kérdés, amire a jogeset választ ad, hogy a jogrendszerben felbukkanó, egy általános és egy ágazati jogszabály szövegezésbeli eltéréséből fakadó, látszólagos ellentmondás a gyakorlatban hogyan oldható fel az Alaptörvényből felhívható teleologikus értelmezés módszerével. Jelen tanulmánynak elsősorban az a célja, hogy körüljárja azokat a jogesetben felfedezhető feszültségpontokat, amelyeket a fogyasztó, a fogyasztói szerződés és az ÁSZF fogalmának magánjogban való megjelenése életre hívott. Másodsorban pedig, hogy szélesebb körben is ismertebbé tegye azt a választ, amelyet egykor, még a fogyasztóvédelem szellemének megjelenése előtt, a magyar jogalkotó adott arra a kérdésre, hogy vajon mikor tekintendő túlzott mértékűnek a diszpozitív törvényes kamatlábhoz viszonyítva a felek kikötésétől függő ügyleti kamat mértéke.

Hivatkozott jogszabályhelyek: Alaptörvény 28. cikk; Ptk. 6:47. § (2) bekezdés, 6:77. § (1)-(2) bekezdés, 6:78. § (1) bekezdés, 6:102. § (1) és (4) bekezdés, 6:104. § (1) bekezdés j) pont és (2) bekezdés j) pont, 6:105. § (1)-(2) bekezdés; Eht. 127. § (1) bekezdés, 129. § (1)-(2) és (9) bekezdés, 138. § (6) bekezdés; (1952-es) Pp. 253. § (2) bekezdés.

Címkék: késedelmi kamat, általános szerződési feltétel, tisztességtelenség, fogyasztói szerződés, közérdekű kereset, előfizetői szerződés.

1. A tényállás ismertetése, kereseti kérelem

[1] A jogvita alapját két, az alperes által a Domino Egyedi Előfizetői Szerződés elnevezésű blanketta fogyasztói szerződésében 2015. szeptember 1. napjától alkalmazott általános szerződési feltétel képezte. Az egyik feltétel szerint a jövőbeni előfizető az előfizetői szerződés aláírásával igazolja, hogy „[a]z Egyedi Előfizetői Szerződésben és annak elválaszthatatlan részét képező kiegészítéseiben és a Lakossági ÁSZF-ben foglaltakat megismertem, azok rendelkezéseit magamra nézve kötelező érvényűként elfogadom, ennek megfelelően a felsorolt dokumentumokban szereplő kötelezettségeket vállalom.” (kiemelés tőlem R. L.) A másik feltétel pedig úgy rendelkezett, hogy „[a] késedelmi kamatot a beérkezési határidő lejártát követő napok számával arányosan kell meghatározni a tartozás összegének és az éves 13% késedelmi kamatláb szorzatának alapján.” (kiemelés tőlem R. L.)

[2] A felperes pontosított közérdekű keresetében, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:102. § és 6:105. § (2) bekezdése alapján az általános szerződési feltételek tisztességtelenségének megállapítását kérte.

1.1. Tisztességtelenség a Ptk. 6:104. § (1) bekezdés j) pontja és az Eht. 129. § (9) bekezdése viszonyában

[3] Az első pontban támadott szerződési feltétel vonatkozásában a felperes a Ptk. 6:104. § (1) bekezdésére hivatkozva kérte annak tisztességtelensége megállapítását, mivel a felperes álláspontja szerint az a bizonyítási terhet a fogyasztó terhére változtatta meg. A felperes érvelésében továbbá kifejtette, hogy az ÁSZF megismerésére vonatkozó egyoldalúan megállapított blankettaszerződés rendelkezése nem lehet alkalmas akár másik, akár önmaga megismerésének az igazolására a Legfelsőbb Bíróság Gfv.IX.30.316/2008/8. számú ítéletében kifejtettek alapján sem. A felperes álláspontja szerint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 129. § (9) bekezdése értelmében is semmis. Az Eht. 129. § (9) bekezdés kimondja, és fontos szó szerint idézni a törvényszöveget, hogy „fogyasztó esetében semmis az egyedi előfizetői szerződés azon rendelkezése, amely szerint az előfizető az általános szerződési feltételeket átolvasta, és az abban foglaltakat tudomásul vette.”

1.2. A késedelmi kamat mértékének kérdése

[4] A keresetének második pontjában támadott, a késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezés körében a felperes arra hivatkozott, hogy a Ptk. 6:47. § (2) bekezdésében meghatározott jegybanki alapkamattal megegyező késedelmi kamat mértékétől lényegesen eltérő, annak mintegy tízszeresével megegyező mértékű késedelmi kamat a fogyasztót túlzott mértékű pénzösszeg fizetésére kötelezte, tekintve, hogy a jegybanki alapkamat mértéke 2015. július 22-től 1,35% volt.

2. Az alperes ellenkérelme

[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Kifejtette, hogy számára az ágazati szabályozás írja elő az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek együttes alkalmazását. Az Eht. 127. § (1) bekezdése írja azt elő, hogy előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a felek (a szolgáltató és az előfizető, valamint az előfizetői szolgáltatást igénylő más felhasználók) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Ez az előfizetői szerződés pedig általános szerződési feltételekből (esetünkben ez volt az ún. Lakossági ÁSZF), valamint egyedi előfizetői szerződésből (jelen esetben a Domino Egyedi Előfizetői Szerződés, egy blankettaszerződés) áll. (Az Eht. vonatkozó §-a 2016-ban kiegészült, *  amelynek értelmében a továbbiakban már a szolgáltatónak törvénybe foglalt kötelessége az előfizetői szerződést úgy kialakítani, hogy az megfeleljen a közérthetőség, ellentmondás-mentesség és áttekinthetőség követelményének.) A támadott feltétel nem tisztességtelen, mivel annak szerepeltetésével az alperes nem tesz mást, mint megfelel a Ptk. 6:78. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének, amely kimondja, hogy „[a]z általános szerződési feltétel akkor (és csak akkor) válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta.”

[6] Az alperes a késedelmi kamat kapcsán azzal érvelt, hogy a kikötött késedelmi kamat mértéke a piaci gyakorlatban alkalmazott késedelmi kamat mértékétől nem tért el. Továbbá az Eht. 138. § (6) bekezdés szerint amennyiben az alperes a díjkülönbözet jóváírására vagy visszafizetésére kényszerül, az előfizetőt megillető kamat mértéke (legalább) azonos lesz azzal a kamatmértékkel, ami a szolgáltatót az előfizető díjfizetési késedelme esetén megilleti, vagyis az alperes általi visszafizetési kötelezettség teljesítése esetén is ezzel azonos kamatmértéket határoz meg.

3. A Fővárosi Törvényszék döntése

[7] A Fővárosi Törvényszék 19.G.44.688/2015/14. számú ítéletével a keresetet elutasította. Az Eht. 127. § (1) és 129. § (1)-(2) és (9) bekezdései, valamint 130. § (1) bekezdése alapján rögzítette, hogy a szolgáltató az előfizető és az előfizetői szolgáltatást igénylő más felhasználó kizárólag előfizetői szerződést köthetnek, amely az általános szerződési feltételből, valamint egyedi előfizetői szerződésből áll. Az Eht. 129. § (9) bekezdése értelmében fogyasztó esetében semmis az egyedi előfizetői szerződés azon rendelkezése, amely szerint az előfizető az általános szerződési feltételeket átolvasta, és az abban foglaltakat tudomásul vette. Az elsőfokú bíróság a 3/2011. PK vélemény első pontja alapján utalt arra, hogy közérdekű keresetindítás esetén az általános szerződési feltételként a fogyasztói szerződés részévé váló kikötés érvénytelenségét akkor is meg kell állapítani, ha a kikötés a tisztességtelenségtől eltérő, egyéb okból semmis.

[8] A Fővárosi Törvényszék az Eht. 129. § (9) bekezdésének és a Ptk. 7:78. §-ának összevetése eredményeképpen az alábbi megállapításokra jutott. Az Eht. az alperes számára előírja, hogy fogyasztók esetén az egyedi előfizetési szerződéssel együttesen alkalmazzon általános szerződési feltételeket. Az általános szerződési feltétel a Ptk. 6:78. §-a értelmében akkor válik a szerződés részévé, ha annak tartalmát az alperes megismerhetővé tette és ha azt a fogyasztó elfogadta. A jogszabályi kötelezettségek együttes értelmezése alapján az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperest általános szerződései feltételek létrehozása és a szerződés részévé tételi kötelezettség terhelte, és ennek a kötelezettségének csak akkor tudott eleget tenni, ha az általános szerződési feltételeket, az Eht. szabályaira is figyelemmel, a fogyasztó részére átadta, és ha a fogyasztó azokat a Ptk. szabályaira tekintettel elfogadta. Az Eht. 129. § (9) bekezdésében található rendelkezésre vonatkozóan a felperes érvelését a bíróság azzal utasította el, hogy a felperes által hivatkozott szakaszban a törvény az „átolvasásra” és „tudomásulvételre” vonatkozó szerződési kikötés fogyasztói szerződésben történő semmisségét szabályozza, azonban a felperes által támadott szerződési kikötés nem az általános szerződési feltétel átolvasására és annak tudomásulvételére vonatkozott, hanem, a Ptk. 6:78. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, az általános szerződési feltétel megismerésére és elfogadására. A bíróság szerint ezért nem volt megállapítható az adott feltételnek az Eht. 129. § (9) bekezdésébe ütközése, mert ebben az esetben a szolgáltató nem tudott volna eleget tenni a Ptk. 6:47. §-ban foglaltaknak. Az Eht. 129. § (9) bekezdésében használt kifejezéseket, az „átolvasást” és „tudomásulvételt”, nem lehet kiterjesztően értelmezni, mert ellenkező esetben ez azt jelentené, hogy az elfogadó nyilatkozat bármely szerződésbe foglalása semmisnek minősülne, így a fogyasztó nem tudna elfogadó nyilatkozatot tenni, az általános szerződési feltételek pedig nem válhatnának a szerződés részévé.

[9] A bíróság nem osztotta a felperes álláspontját, hogy a hivatkozott kikötés a fogyasztó hátrányára fordítaná meg a bizonyítási terhet. ÁSZF esetén az alkalmazónak kell bizonyítania, hogy a sérelmezett rendelkezés a szerződés részévé vált, így amennyiben vita merül fel, az alperest terheli továbbra is annak a bizonyítása, hogy a Ptk. 6:78. § szerint lehetővé tette az általános szerződési feltétel megismerését és azt a fogyasztó elfogadta. Továbbá, mivel a támadott szerződési feltétel nem általános szerződési feltételekben került rögzítésre, így a felperes által hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság által hozott határozat nem alkalmazható, mivel az más tényállás mellett vonta le következtetéseit.

[10] Az elsőfokú bíróság a támadott szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapíthatóságát a Ptk. 6:102. § (4) bekezdése alapján sem találta megállapíthatónak, mivel az a jogszabály előírásának megfelelően került meghatározásra.

[11] Az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak a keresetet a második kereseti kérelem tekintetében sem, amelyet a Ptk. 6:104. § (2) bekezdés j) pontja alapján vizsgált. Az Eht. 138. § (6) bekezdésében foglalt szabályozásra figyelemmel megállapította, hogy a jogok és kötelezettségek fogyasztó hátrányára történő megbomlásáról nem lehet szó akkor, ha a fogyasztót az alperes fizetési kötelezettségéhez képest nem terheli nagyobb mértékű késedelmi kamatfizetés, vagyis ha mind a fogyasztót, mind a szolgáltatót ugyanolyan mértékű kamatfizetési kötelezettség terheli. Az elsőfokú bíróság szerint önmagában az a körülmény, hogy az általános szerződési feltételben a Ptk.-ban meghatározottól eltérő, magasabb kamatot kötöttek ki, nem jelentette a Ptk. 6:104. § (2) bekezdés j) pontjában foglaltak teljesülését azért sem, mert az a piaci kamatmértékhez hasonló volt.

4. Fellebbezési kérelem, fellebbezési ellenkérelem

[12] A felperes fellebbezésben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereseti kérelmének helyt adó határozat meghozatalát kérte. A felperes fellebbezésében az első kereseti kérelméhez kapcsolódóan kifejtette, hogy a szerződési feltételek „átolvasása” és „megismerése” valamint azok „elfogadás” és „tudomásulvétele” egymásnak megfeleltethető, szinonim fogalmak. Ezért nem kiterjesztő értelmezés az átolvasásra vonatkozó jogi szabályozást a megismerésre, az elfogadást pedig a tudomásulvételre alkalmazni. A felperes álláspontja szerint a támadott blankettaszerződés általános szerződési feltételnek minősül, és mint ilyen nem maga az egyedi előfizetői szerződés, hanem része annak. Azonban a felperes szerint mind a hivatkozott rendelkezés nyelvtani értelmezéséből, mind a szavak általánosan elfogadott jelentéstartalmából az következik, hogy a Ptk. 6:78. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettség fogalmilag nem valósulhat meg általános szerződési feltételként. E körben hivatkozott továbbá az Eht. vizsgált rendelkezéséhez fűzött miniszteri indokolásra, amely rögzíti, hogy „[az 1959-es] Ptk. 205. §-ának (3) bekezdése szerint, az általános szerződési feltétel az (1)-(2) bekezdésben foglaltak teljesülése esetén is csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. A távközlési előfizetői szerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételeknek a[z 1959-es] Ptk. szerint megismerhetőnek kell lenniük.” A felperes fenntartotta álláspontját, hogy a támadott rendelkezést azért helyezte el az alperes az általános szerződési feltételben, hogy bizonyítani tudja, a fogyasztó a tájékoztatást megkapta, a feltételeket elfogadta. Az érintett kikötés pedig azt eredményezi, hogy a fogyasztó számára a bizonyítási teher megfordul, mivel ennek alapján neki kell bizonyítania, hogy a tájékoztatás és elfogadás az írott szöveggel ellentétben nem történt meg.

[13] A felperes a fellebbezés kiegészítésében a Legfelsőbb Bíróság Gfv.30.316/2008/8. számú ítéletében rögzítettekre hivatkozva kiemelte, hogy a fogyasztó nyilatkozatát az ÁSZF alkalmazója előre egyoldalúan nem határozhatja meg, mivel az összeegyeztethetetlen a nyilatkozat rendeltetésével. A Legfelsőbb Bíróság (Kúria) hivatkozott döntése szerint egy ilyen nyilatkozat akkor sem alkalmas annak igazolására, hogy a fogyasztónak ténylegesen lehetősége volt az abban foglalt szabályzatok megismerésére, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás megtörténtére, ha egyébként a fogyasztó az ÁSZF minden oldalát aláírta. Amennyiben a fogyasztóval szerződő fél üzletszabályzatára és az adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás tartalmára az ÁSZF csupán utal, ezek azonban nem részei, nem mellékletei a szerződésnek, illetőleg az ÁSZF-nek, vagyis ha ezek a szabályok nem kerülnek beépítésre az ÁSZF-be, úgy a másik szerződő félnek mellékletként át kell azokat adni, mert a megfelelő tájékoztatás csak így biztosítható. A felperes érvelése szerint mivel a támadott kikötés a Ptk. 6:77. §-ára figyelemmel általános szerződési feltételnek minősül, ezért amennyiben a kikötés tartalmi okokból kifogásolható, annak érvényessége pusztán az elhelyezkedésével nem támasztható alá.

[14] A felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta a Kúria EBH2011. 2413. számon közzétett eseti döntését. Az EBH2011. 2413. számú eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság kijelentette, hogy nem érvénytelen az a kikötés, amely tartalmazza egyrészt, hogy a szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi az ÁSZF és az üzletszabályzat, továbbá az ügyfél azon nyilatkozatát, hogy a mellékleteket elolvasta, a benne foglaltakat megértette és a blankettaszerződést ennek ismeretében mint akaratával egyezőt írta alá, és egyben rögzíti, hogy az ÁSZF, illetve az üzletszabályzat átadása is megtörtént. A perbeli eset tényállása azonban a Kúria által elbírált eset tényállásától eltért, mivel az egyedi előfizetői blankettaszerződés csak utalt az ÁSZF rendelkezéseire, ami már csak annak jelentős terjedelme okán is (mellékletek nélkül is 155 oldal), így értelemszerűen nem képezhette az egyedi előfizetői szerződés tartalmát, de még annak elválaszthatatlan mellékletét sem. Emellett az egyedi előfizetői blankettaszerződés még az ÁSZF átadásának tényét, vagy egyéb, az Eht. 129. § (2) bekezdés [a hatályos Eht. 130. § (1)-(2) bekezdés] szerinti rendelkezésre bocsátást igazoló klauzulát sem rögzített.

[15] A felperes érvelése szerint az alperes egyedi előfizetői blankettaszerződést, valamint egy külön dokumentumban szereplő általános szerződési feltételt alkalmazott, pedig a jogalkotó feltehetően éppen e gyakorlati megvalósítás miatt rendelkezett az Eht. 129. § (9) bekezdésében. Abban az esetben ugyanis, ha az általános szerződési feltételek nem épülnek be az egyébként a fogyasztó által ténylegesen aláírandó egyedi előfizetői blankettaszerződésbe, de annak nem is képezik elválaszthatatlan és csatolt mellékletét, úgy a fogyasztó megfelelő tájékoztatása nincs biztosítva. Az Alaptörvény 28. cikkében kimondja, hogy a bíróságoknak a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával összhangban kell értelmezniük. A felperes érvelése szerint az Eht. 129. § (9) bekezdésének sérelme aggálytalanul megállapítható volt. Az alperes azon „áthidaló megoldását” ugyanis, hogy a blankettában rögzítette a külön dokumentumban lévő általános szerződési feltételek ismeretét igazoló fogyasztói nyilatkozatot az Eht. 129. § (9) bekezdése, az Alaptörvény 28. cikkének megfelelő jogszabályi értelmezés szerint, egyértelműen tiltja.

[16] A késedelmi kamat mértéke kapcsán a felperes hangsúlyozta, hogy az 1,35%-os jegybanki alapkamathoz képest a szerződés szerinti 13% mintegy tízszeres, túlzott mértékűnek, „csaknem uzsorásnak” minősült. A viszonyítás alapja a felperes álláspontja szerint nem az, hogy az alperest saját késedelme esetén milyen mértékű késedelmikamat-fizetési kötelezettség terheli a fogyasztó irányában, hanem az, hogy a jogszabály maga, általános jelleggel, a felek kikötésének hiányában, milyen mértékű késedelmi kamatot ír elő.

[17] A túlzott mértékű pénzösszeg megítéléséhez a felperes érvelése szerint nem szükséges annak a vizsgálata, hogy az adott feltétel egyoldalúan a fogyasztó hátrányára állapít-e meg kötelezettséget, de ennek esetleges vizsgálata esetén is arra a következtetésre lehetett jutni, hogy az alkalmazott kamatmérték jelentősen hátrányos a fogyasztó számára és a jóhiszeműség és tisztesség követelményének sem felel meg, mivel a jogszabályi rendelkezéstől való jelentős eltérés nem indokolt.

[18] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybehagyását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást teljeskörűen feltárta, és az irányadó jogszabályok helyes alkalmazásával ténybelileg és jogilag megalapozott ítéletet hozott.

5. A Fővárosi Ítélőtábla döntése

[19] A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezést nagyobb részben alaposnak találta.

5.1. Semmisség az Eht. 129. §-ának (9) bekezdése okán

[20] A másodfokú bíróság rögzítette, hogy a Kúriának az új Ptk. alapján elbírálandó ügyekben irányadó elvi iránymutatásokról szóló 1/2014. PJE határozatának 1. pontja szerint az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadónak tekintett 3/2011. PK vélemény 1. pontjában írtak alapján nem volt akadálya annak, hogy a bíróság a Ptk. alapján tisztességtelenség folytán semmis általános szerződési feltételként a fogyasztói szerződés részévé vált kikötés érvénytelenségét egyéb okból nyilvánítsa semmisnek, továbbá hogy a felperes törvényben, vagy egyéb jogszabályban meghatározott semmisségi okra - a jelen esetben az Eht. 129. §-ának (9) bekezdésére - hivatkozzon.

[21] A másodfokú bíróság megállapította, hogy az egyedi előfizetői szerződésben található kikötéseket az általános szerződési feltételek töltik meg tartalommal és azok részletezik. Az előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek kettősségét az Eht. 127. § (1) bekezdése, a jelenleg hatályos 130. § (1) bekezdése egyértelműen meghatározza. Az általános szerződési feltételeket ugyanezen § (1) és (2) bekezdése szerint is a szolgáltató köteles egyrészt közzétenni, másrészt térítésmentesen az előfizetői számára rendelkezésre bocsátani. A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg azt is, hogy a Ptk. 6:78. §-a alapján ahhoz, hogy az általános szerződési feltételek szerződéses tartalommá váljanak, alkalmazója köteles lehetővé tenni, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje és elfogadja. Az Eht. az előfizetői szerződés létrejöttére vonatkozó szabályok között a 129. § (9) bekezdésében pedig akként rendelkezik, hogy fogyasztó esetében semmis az egyedi előfizetői szerződés azon rendelkezése, amely szerint az előfizető az általános szerződési feltételeket átolvasta, és az abban foglaltakat tudomásul vette.

[22] A Ptk. 6:78. §-a és az Eht. 129. § (9) bekezdése szövegének összevetéséből a Fővárosi Ítélőtábla azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben, az Eht. szerinti átolvasás és tudomásulvétel, valamint a Lakossági ÁSZF-ben foglaltak megismerése és a fogyasztónak magára nézve kötelező érvényűként való elfogadása gyakorlatilag nem különbözik egymástól. Ezek tartalmilag valóban azonos jelentéssel bírnak, egymásnak megfeleltethetőek. A felperes hivatkozása helytálló volt. Ezek tartalmilag azonos jelentéssel bírnak, egymásnak megfeleltethető fogalmak, mivel mindkettő lényege a megismerés és az arra vonatkozó nyilatkozat, hogy a szerződés részeként azt a fogyasztó elfogadja. A megismerés ugyanis ÁSZF-ek esetében nem történhet másként, tekintve azok speciális szövegezését, tartalmát és terjedelmét, mint átolvasás útján. Az érintett szerződési feltétel - többen a kevesebb folytán - a másodfokú bíróság álláspontja szerint megfelel a Ptk. 6:78. §-ában írtaknak is, így az adott rendelkezéssel az alperes eleget tesz a Ptk. szerinti, a szerződés részévé tételi kötelezettségének is. Ez az adott formában, az egyedi szerződés részeként viszont az ágazati törvény rendelkezésébe ütközik. Ezt a formát az Eht. kifejezetten tiltja, és semmisnek mondja ki az ilyen rendelkezést.

[23] A másodfokú bíróság úgy találta, hogy a felperes fellebbezésének kiegészítésében helytállóan hivatkozott arra, hogy az Alaptörvény 28. cikkének megfelelő értelmezés esetén az Eht. 129. § (9) bekezdésének sérelme aggálytalanul megállapítható. Ez a rendelkezés éppen a fogyasztók védelmét kívánja biztosítani. Célja megakadályozni, hogy megfelelő tájékoztatás nélkül tegyen a fogyasztó, az egyedi előfizetői szerződéstől különálló, a szolgáltató által egyoldalúan előre, a másik fél közreműködése nélkül kidolgozott általános szerződési feltételek ismeretét, annak átolvasását igazoló fogyasztói nyilatkozatot. A szolgáltató ennek hiányában is eleget tud tenni a Ptk. 6:78. §-ában foglalt kötelezettségének, ha külön nyilatkozatba foglalja a fogyasztó elfogadó nyilatkozatát, amelynek mindössze arra kell kiterjednie, hogy a szolgáltató az általános szerződési feltételt megismerhetővé tette, és azt erre tekintettel elfogadja.

[24] Mivel az Eht. kifejezetten csak az általános szerződési feltételekre tartalmaz tiltó rendelkezést, ezért a másodfokú bíróság megállapította, hogy az egyedi előfizetői szerződés rendelkezésének a Lakossági ÁSZF-re vonatkozó része jogszabályba ütközik, ezért semmis. A hivatkozott tisztességtelenség vizsgálata a Ptk. 6:104. § (1) bekezdés j) pontjában foglalt rendelkezés alapján ezért szükségtelen volt.

[25] Azonban a szerződési feltétel teljes szövege nem kizárólag az egyedi előfizetői szerződéshez kapcsolódó Lakossági ÁSZF-ben foglaltak megismerésére és elfogadására vonatkozott, hanem magának az egyedi előfizetői szerződésben és annak elválaszthatatlan részét képező kiegészítéseiben foglaltak megismerésére és annak a fogyasztó általi kötelező érvényűként való elfogadására is kiterjedt. E fennmaradó rendelkezések vizsgálatára már az Eht. nem hívható fel, így annak további vizsgálatára volt szükség.

[26] A felperes a feltétel tisztességtelenségét a Ptk. 6:104. § (1) bekezdésének j) pontja alapján abban jelölte meg, hogy a rendelkezés a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg. A másodfokú bíróság úgy találta, hogy e nyilatkozat alapján valóban a fogyasztó kerülhet abba a helyzetbe, hogy vita esetén bizonyítania kell, az egyedi előfizetői szerződést és annak elválaszthatatlan részét képező kiegészítéseit nem ismerte meg, így azt el sem fogadhatta. Ezt azonban a másodfokú bíróság nem tekintette a fogyasztó számára hátrányos rendelkezésnek.

[27] A másodfokú bíróság szerint egyrészt az adott nyilatkozat a hétoldalas blankettaszerződés végén, az aláírást megelőzően volt elhelyezve, az előfizetői szerződés terjedelme és tartalma pedig nem volt olyan volumenű, ami annak megismerését lehetetlenné tenné vagy jelentősen megnehezítette volna. Egy általánosan tájékozott, felelősségteljes fogyasztótól ugyanis a másodfokú bíróság szerint elvárható, hogy az egyedi előfizetői szerződést csak szóbeli tájékoztatást, vagy annak átolvasását követően, tartalmának megismerése után írja alá, és amennyiben valamely rendelkezés számára nem értelmezhető, vagy nem kellően érthető, arra vonatkozóan tájékoztatást kérjen. Amennyiben nem így jár el, és ennek ellenére aláírja az egyedi előfizetői szerződést, nem hivatkozhat arra, hogy az általa aláírt szerződés tartalma előtte nem volt ismert és nem bírt tudomással arról, hogy milyen kötelezettségeket fogad el. A rendelkezés további részének a Ptk.-n alapuló tisztességtelensége ezért a másodfokú bíróság szerint nem volt megállapítható.

[28] A másodfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) Gfv.30.316/2008/8. számú ítéletében foglaltakat az adott ügyben nem találta alkalmazhatónak. Az Ítélőtábla szerint a felperes által hivatkozott határozat meghozatalára egy olyan tényállás kapcsán került sor, amelyben a fogyasztó nyilatkozata magában az ÁSZF-ben került rögzítésre, nem egy egyedi szerződésben. Az egyedi szerződésnek az ÁSZF még csak elválaszthatatlan mellékletét sem képezte. A blankettaszerződéstől elkülönült ÁSZF-ben szerepelt a magában az ÁSZF-ben felsorolt, ugyanakkor az ÁSZF-be be nem épített szabályozatok megismerésére vonatkozó nyilatkozat. A fogyasztó a szabályzatokat nem is kapta meg. Ilyen tényállási keretben mondta ki azt a Legfelsőbb Bíróság (Kúria), hogy az ÁSZF megismerésére vonatkozó nyilatkozat összeegyeztethetetlen a nyilatkozat rendeltetésével. Az EBH2011. 2413. számú eseti döntésében ugyanis a Kúria már megállapította, hogy nem minősül tisztességtelennek egy blankettaszerződés utolsó bekezdésének azon mondata, amely szerint „a felek kijelentették, hogy a blankettaszerződés elválaszthatatlan mellékletét képező gépjármű adásvételi szerződést, egyéb, ott felsorolt okiratokat, így az alperes üzletszabályzatát, és ÁSZF-jét is »elolvasták, a benne foglaltakat megértették és mint akaratukkal mindenben megegyezőt« tanúk jelenlétében jóváhagyólag aláírták, a szerződés, az ÁSZF és az üzletszabályzat 1-1 példányát átvették.” A másodfokú bíróság úgy találta, hogy a perbeli esetben hasonló volt az egyedi előfizetői szerződés támadott rendelkezése, ugyanis az előfizetői szerződésre és elválaszthatatlan részét képező kiegészítésekre tartalmazta a fogyasztói nyilatkozatot azok megismerésére és magára kötelezőként történő elfogadására, ami nem azonos a különálló, átadásra nem kerülő ÁSZF-be foglalt hasonló tartalmú rendelkezéssel.

5.2. Túlzott mértékű késedelmi kamat

[29] Az ÁSZF-nek a késedelemi kamat mértékére vonatkozó pontja kapcsán a másodfokú bíróság ugyancsak megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Az elsőfokú bíróság ugyanis, a másodfokú bíróság szerint helytelenül, a tisztességtelen általános szerződési feltételek általános fogalmából, a Ptk. 6:102. § (1) bekezdéséből indult ki, figyelmen kívül hagyva a Ptk. 6:104. §-át.

[30] A Ptk. 6:104. § (2) bekezdés j) pontja alapján vélelmezni kell annak a kikötésnek a tisztességtelenségét, amely a fogyasztót túlzott mértékű pénzösszeg fizetésére kötelezi, ha a fogyasztó nem vagy nem szerződésszerűen teljesít. Ebben a körben pedig nem az a vizsgálat tárgya, a másodfokú bíróság szerint, hogy az adott kikötés a fogyasztó hátrányára egyoldalú kötelezettséget állapít-e meg, hanem kifejezetten azt kell vizsgálni, hogy a fogyasztó nemteljesítése esetére kikötött késedelmi kamat mértéke túlzottnak tekinthető-e. A szolgáltatás természetét is figyelembe véve, vagyis, hogy a szolgáltató szolgáltatásának igénybevételét követően jellemzően díjfizetési kötelezettsége a fogyasztónak, az előfizetőnek van, és jellemzően ő is eshet késedelembe, az a körülmény, hogy az alperest is azonos mértékű kamat fizetésének kötelezettsége terhelné, nem bír jelentőséggel, a feltétel vizsgálatakor súlytalan. Így a felperes azon hivatkozását, miszerint a késedelmi kamat mértékének vizsgálatakor a viszonyítás alapja a jogszabály általános előírása, és nem az, hogy az alperes saját késedelme esetén milyen mértékű kamatot köteles fizetni, a másodfokú bíróság helytállónak találta. A Ptk. 6:48. § szerint a késedelmi kamat a jegybanki alapkamattal egyező mértékű, amihez képest egy tízszeres szorzóval megállapított kamatmérték nyilvánvalóan eltúlzott. Nem a hitelintézetek által a szerződő partnereikkel kötött egyedi kölcsönszerződéseikben megjelölt késedelmi kamat mértéke az irányadó, a másodfokú bíróság megállapítása szerint. A másodfokú bíróság szerint jelentősége annak van, hogy eltérő rendelkezés, az adott ÁSZF-rendelkezés hiányában egyébként a fogyasztó késedelembe esése esetén a Ptk. szerint milyen mértékű késedelmi kamat fizetésére lenne kötelezhető. Mivel a Ptk. szerinti, a jegybanki alapkamatnak megfelelő kamat a szerződésben kikötöttnél lényegesen alacsonyabb, ezért a felperes a másodfokú bíróság szerint megalapozottan hivatkozott arra, hogy az ÁSZF által meghatározott késedelmi kamat mértéke és ezért az érintett kikötés a Ptk. 6:104. § (2) bekezdés j) pontja alapján tisztességtelen.

[31] Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján a fogyasztói szerződésekben alkalmazott ÁSZF késedelmi kamat mértékére vonatkozó 7.1.5.1. pontja, valamint a Domino Egyedi Előfizetői blankettaszerződésnek a Lakossági ÁSZF-ben foglaltak megismerésére és elfogadására vonatkozó rendelkezései érvénytelenségének kimondásával részben megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

6. A döntés értékelése jogtörténeti megalapozottsággal

6.1. ÁSZF-ekkel történő szerződéskötés

[32] „Ha igazság tekintetébül két vagy több ember, magok törvényes viszonyaiban egygyes akarattal valamit elhatároznak, ezt szerződésnek nevezzük (conventio, pactum). És ha egygyik magát szerződő társának lekötelezi, vagy viszszonosan egymást lekötelezik, az ollyan kötelező szerződés már kötés, kötelezés,(contractus).” *  Frank Ignácz 1845-ben megjelent (első magyar nyelvű) magánjogi tankönyvében szereplő definíciójában, tulajdonképpen tökéletesen összefoglalta a szerződés mibenlétének sok évszázadon át vallott legfőbb jellemzőit. Habár a Frank professzor választotta fogalompárt, a szerződés és a kötés, a conventio, illetve contractus közötti különbséget a jogi nyelvben már nem ismerjük, *  azonban kijelenthető, hogy Frank kötés alatt, a mi fogalmaink szerinti vagyonjogi, azon belül kötelmi jogi és szerződési jogi szerződéseket értette, amelyek, a Ptk. 6:58. §-a szerint a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata útján jönnek létre, és amelyekből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. Frank könyvét továbbolvasva és mai szemmel némileg az olvasottakat megrostálva a „Miképpen keletkezik a kötés?” címet viselő 285. § alatt olyan feltételeket találunk, mint például az alkudozók nyilvános megegyezése, amelyhez olykor adás (tevés) is megkívántatik. A megegyezés alatt, „mely nélkül kötés nem eredhet, nem azt értyük, hogy az alkudozók véleményben egygyezzenek, hanem szándékban, sőt kijelentett és elhatározott akaratban, hogy t. i. mind a két rész, egyfelől az ígérő, (vállalkozó, kötelező, promittens), másfelől az elfogadó, (hitelező, stipulator, promissarius, acceptans) bizonyos kötés alkotásában eltökéllett egygyes akarattal megállapodgyanak. [...]A megegygyező akarat ne csak hihető legyen, hanem való és nyilvános…” *  Hogy konkrétan a nyilvánosság erejének mekkora szerepe van napjaink szerződéskötési gyakorlatában, az ugyancsak kérdéses, de azért érdemes Frankig visszanyúlni, mert már az ő megállapításaiban fellelhető a klasszikus szerződéskötés egyik elengedhetetlen jellemzője és feltétele, az alkudozás eredményeképpen megszülető valós akaraton alapuló megegyezés. *  Azonban ezeknek az évszázadokon át megkérdőjelezhetetlen összetevőknek a jelentősége az elmúlt évszázadban csökkeni kezdett, számos kívánatos, ugyanakkor számos nemkívánatos következménnyel.

[33] Habár az ÁSZF-ekkel történő szerződéskötés kérdése napjainkban is élénk érdeklődésre tart számot a jogirodalomban, mégis érdemes visszatérni egy korábbi korszak alkotójának gondolataihoz, aki a korszak ideológiája ellenére olyan általánosan foglalta össze az ÁSZF-ek megjelenésének és elterjedésének okait, amely megállapításait a mai napig használhatóvá teszi. „A modern gazdasági termelés - a tömeges sorozatgyártás, a félig és teljesen automatizált munkafolyamatok - messzemenő műszaki szabványosítást igényelnek és ez a szerződési feltételek szabványosítása irányában hat. Standardizált nyersanyagokból készült, ilyen alkatrészekből álló illetve egyforma kivitelű áruk, továbbá egyforma szolgáltatások /személyszállítás, fuvarozás, biztosítás stb./ nagy tömegére vonatkozóan jönnek létre szerződések. A gazdaságosság azt kívánja, hogy a feleknek ne kelljen minden esetben tövéről hegyére megvitatni az ilyen tárgyú szerződések minden feltételét, hanem álljanak a rendelkezésükre kész szerződési sémák, amelyek a szerződések túlnyomó részénél a leginkább alkalmazkodnak a gazdasági-műszaki adottságokhoz és amelyek segítségével a szerződéskötés egyszerűbb, gyorsabb, tehát olcsóbb; emellett a felek, ha akarják, e kész feltételeket vagy egy részüket félre is tehetik. Így jött létre és terjedt el az általános szerződési feltételek […] intézménye.” (kiemelés tőlem R. L.) *  Tehát a gazdaságosságra épülő modern gazdasági termelés ÁSZF-ek nélkül elképzelhetetlen lett volna.

[34] Az általános szerződési feltételek alkalmazásának szükségességét napjainkban már senki sem vitatja. Mivel „a tömeges méretű szerződéskötés jogi sztenderdizációra kényszeríti a feleket, [így] e kényszer folytán a blanketták alkalmazása mellőzhetetlenné, megkerülhetetlenné vált”, ami magával hozta „az általános szerződési feltételek alkalmazása mellett megvalósuló szerződéskötés [ugyancsak] mindennapivá vál[ásá]t.” *  Egyetemesen elfogadottnak tekinthető az az álláspont, miszerint annak ellenére, hogy az ÁSZF-ek alkalmazásával a szerződések szinte teljesen elveszítik vagyonjogi jogintézmények ellenére mégis „személyes”, a meghatározott felek közötti jellegzetes jogviszonyt, csak rájuk jellemző kapcsolatot létrehozó jellegüket (hiszen ahogyan nincsen két egyforma jogalany, úgy két egyforma szerződés és ennek eredményeképpen jogviszony sem lehet), *  az ÁSZF-ek alkalmazására a modern gazdasági viszonyok, de leginkább a fogyasztói társadalom korában szükség van, *  hogy egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban szerződhessünk. Ugyanakkor az ÁSZF-ek alkalmazásával szinte tökéletesen elvész egy egyedi jogviszony létrejövetelének a lehetősége, amit korábban a szerződő felek közötti egyezkedés, alkudozás, egy tárgyalássorozat lefolytatása biztosított, és a felek (jó esetben) tényleges akaratához igazított szerződés megkötése hívott végül életre. Ennek a változásnak az elfogadását a külső körülmények, az élet változása kikövetelte a polgári jogtól és annak dogmatikájától.

[35] Azonban az ÁSZF-ek alkalmazása legalább annyi problémát vetett fel, jogi tekintetben, mint amennyit talán gazdasági szempontból megoldott. *  A szerződések „tömeggyártásával” ugyan lehetővé vált a szerződéskötések korábban sosem látott (felgyorsulása) felgyorsítása, azonban ez tengernyi problémát is magával hozott. A tömegszerződések korában az ÁSZF-ek használatával elérkezett egy olyan kor, amikor a legtöbb szerződő fél úgy szerződik, hogy nem is tárgyal a szerződéskötést megelőzően. A szerződési feltételeket idő, energia, megfelelő tudás híján nem olvassa végig, nem értelmezi, nem kérdez, nem tájékozódik, az ebből adódó problémák pedig mintha egyenesen bele lennének kódolva ebbe a szép új világba. Hiszen csak így lehetnek a blanketták működőképesek, hogy eredeti funkcióját, a minél egyszerűbb, gyorsabb, olcsóbb szerződéskötést lehetővé tegye, biztosítsa. Minél többet, minél gyorsabban. De ennek az egyszerűségnek és gyorsaságnak ára van.

[36] „[A] nagyvállalatok - különösen ha gazdasági túlerejük van, monopolhelyzetbe kerülnek vagy egyébként sikerül megszervezniük a piacot - a szerződési feltételekben rájuk nézve egyoldalúan előnyös, partnereik érdekeit súlyosan sértő kikötéseket állapítanak meg /pl. kizárják vagy korlátozzák a szerződésszegésért való felelősségüket/, és nagyobb gazdasági erejüknél fogva érvényt is szereznek e kikötéseknek: a partner vagy e feltételek szerint szerződik vagy nem jut hozzá a szóban forgó áruhoz, szolgáltatáshoz. Ezért szokták a szállítási feltételek alapján létrejött szerződéseket adhéziós, blanketta- vagy diktált szerződéseknek nevezni.” * 

[37] Eörsi Gyula szavairól lehámozva minden ideológiai sallangot, most már konkrétan rátérve az ÁSZF-ekre, tulajdonképpen egy az egyben szembesülhetünk az általános szerződési feltételek okozta legnagyobb problémával. Ezt a problémát tulajdonképpen az általános szerződési feltételeknek a Ptk. 6:77. § (1) bekezdésében található fogalma is egyértelműen érzékelteti, amely szerint általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg. *  Tehát egy olyan kikötés kerül ez esetben a szerződésbe, a két fél jogviszonyát létrehozó jogügyletbe, amelyhez az egyik szerződő félnek mindössze annyi köze van, hogy annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerhette, és ha szerződni akart a másik féllel, akkor azt elfogadta. Ezek a szerződési feltételek nem képezik alku tárgyát. Maga a Ptk. rendelkezik úgy, hogy az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta [6:78. § (1) bekezdés], vagyis e szerződési feltételek kapcsán az egyik szerződő fél szerepe egy bólintásban, vagy aláírásban ki is merül.

[38] Az általános szerződési feltételeket alkalmazó féllel szerződő egyik legjellemzőbb jogalanytípus, a fogyasztó kiszolgáltatott helyzetéből eredő veszélyeket jó idővel ezelőtt észlelték. A nyugati „államok egy része […] a fogyasztók védelmében a kirívó visszaélések ellen védelmet nyújt…” *  már évtizedek óta és ez a védelem napjainkra már szinte kitéphetetlenül beépült a polgári jog anyagába is.

[39] Ugyanakkor ennek a gazdasági környezet kiváltotta jogi kényszerhelyzetnek megvoltak és vannak a maga nem kívánt mellékhatásai. Ennek megfogalmazásában megint Eörsire támaszkodunk: „Mindennek következtében az akarati elem […] sok területen csupán jogi-technikai követelménnyé válik. A szabadság-elem csökkenőben van, az akarat valódisága és valódi tartalma - eltekintve az érvénytelenségi szabályoktól […] - mind kevésbé jelentős. A felek különféle nyilatkozatokat tesznek olyan kész helyzetekben, amelyeket vagy ismernek vagy félig ismernek vagy nem ismernek, és eközben gyakran állnak gazdasági vagy jogi kényszer alatt.” * 

[40] Messzire, talán túl messzire kerültünk Franknak még a feudális, legfeljebb kora polgári korban megfogalmazott gondolataitól. Azoktól a gondolatoktól, amelyek korábban évszázadokon át részét képezték, alakították a polgári jogi gondolkodást. Azonban a polgári jog jelentős anyaga még mindig az e régi feltételekre alapított gondolkodásmódot közvetíti. Ezeket tekinthetjük tisztán polgári jogi normáknak. Azonban vannak olyan rendelkezések is, amelyek azokhoz az átfekvő, vagy komplex területekhez tartoznak, amelyek különböző jogágakból, így a polgári jogból is, gyűjtik össze a saját joganyagukat. Ilyen például a fogyasztóvédelem. A fogyasztóvédelem, amelynek létrejövetele talán ugyancsak bele volt kódolva a rendszerbe, hiszen az ÁSZF-ek megjelenéséhez köthető változások árát, mint a szerződési szabadság és a felek egyenlőségének „halálát”, sok esetben éppen maguk a fogyasztók fizették meg.

[41] A fogyasztók polgári jogi védelmét legerőteljesebb, azon kívül, hogy nemcsak fogyasztók esetében, de általánosságban sem engedi olyan ÁSZF szerződéses tartalommá válását, amit az ÁSZF-et alkalmazó féllel szerződő fél nem ismert meg és nem fogadott el, az érvénytelenség szankciójának alkalmazásával tudja a polgári jog biztosítani. „A magyar polgári jogban az általános szerződési feltételekkel kapcsolatos fő problémák kezelése (az általános feltételek szerződéses tartalommá válása és értelmezése, továbbá a tisztességtelen feltételek érvénytelensége) a vonatkozó európai uniós irányelv gondolati rendszerére épül.” *  A 2013-as Ptk. alkotói ugyanis azt a megoldást választották, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv átvételével egységesen úgy alakították ki a szabályozást, hogy nem fogyasztóval kötött szerződések esetén, amennyiben általános szerződési feltételek alkalmazására kerül sor, az esetlegesen felmerülő és az e feltételek alkalmazáshoz kapcsolódó jogi problémák is kezelhetők legyenek egy általános szabály alapján. Nem fogyasztók esetében azonban csak általános szerződési feltételek alkalmazása esetén adott ez a lehetőség. Fogyasztók esetében viszont a tisztességtelen, de nem általános, hanem egyedi szerződésekben alkalmazott egyedi szerződési feltételek is éppúgy szankcionálandók, amennyiben tisztességtelenségük, vagyis, hogy a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel alkalmazójával szerződő fél hátrányára állapítják meg [Ptk. 6:102. § (1) bekezdés], megállapítást nyer. Fogyasztói szerződések esetén ezenkívül maga a Ptk. ad egy-egy példálózó felsorolást, a korábban rendeleti *  szinten szabályozott, feltétlenül, illetve vélelmezetten tisztességtelennek minősülő szerződési feltételekről.

[42] Az adott ügyben a Ptk. és az egy ágazati törvény, az Eht. látszólag egymással nehezen összhangba hozható rendelkezéseit kellett a bíróságoknak összeegyeztetniük. Míg a Ptk. 6:78. §-ában előírt kötelezettségének a szolgáltató látszólag eleget tett, sőt éppen a felperes által elsőként támadott rendelkezéssel tett eleget. Azonban az általa választott megoldással, miszerint azt az egyedi szerződés részévé tette, az Eht. 129. § (9) bekezdésébe foglalt kötelezettségét megsértette, és így az Eht. konkrét, az adott jogviszonyra speciálisan megfogalmazott szabálya előtt, a háttér-, kódexjellegű Ptk.-nak meg kellett hajolnia. Az Alaptörvénynek a maga teljes terjedelmében több kérdést is felvető 28. cikkének alkalmazása (hiszen ki tudná egy adott pillanatban kétséget kizáróan megállapítani, hogy mi a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos cél?) az Eht. vonatkozó rendelkezése kapcsán ebben az esetben már önmagában célszerűen bizonyult. Azonban, és ezzel a Fővárosi Ítélőtábla roppant precizitásról tett tanúbizonyságot, a másodfokú bíróság felismerte azt is, hogy a támadott rendelkezés fennmaradó részének tisztességtelensége a Ptk. 6:104. § (1) bekezdésének j) pontja alapján már nem állapítható meg (az Eht. vonatkozó rendelkezésének alkalmazása fel sem merült, hiszen az adott kikötés nem az egyedi előfizetői szerződéshez kapcsolódó Lakossági ÁSZF-ben foglaltak megismerésére és elfogadására, hanem magának az egyedi előfizetői szerződésben és annak elválaszthatatlan részét képező kiegészítéseiben foglaltak megismerésére és annak a fogyasztó által történő magára nézve kötelező érvényűként való elfogadására vonatkozott). A fennmaradó feltételt, amelyből a Lakossági ÁSZF-re vonatkozó részt szinte sebészi pontossággal távolította el korábban az Ítélőtábla, tisztességtelenségét pedig a másodfokú bíróság nem látta megállapíthatónak. A fogyasztóvédelem és a polgári jog viszonya a maga mélységében mutatkozott meg ebben az egy bírói lépésben. A polgári jog is hajlandó védelmébe venni a fogyasztót, abban az esetben, ha annak valóban szüksége van a védelemre. De nem hajlandó abból a feltételezésből kiindulni, hogy feltétlenül minden helyzetben szüksége van rá (az egyenjogúság elve ezt talán nem is engedné). Azzal, hogy a polgári jog szabályaiba integrálódott a fogyasztóvédelmi rendelkezések bizonyos hányada, az egyben azzal a következménnyel is jár, hogy a polgári jog a saját „jogalany képzetéből” kiindulva közelít a fogyasztó felé. Ez a jogalany pedig főszabály szerint egy autonóm, általánosan tájékozott, döntésképes, tájékozódó, más jogalanyokkal együttműködő és saját magatartásának a következményeiért a felelősséget is vállaló személy. A polgári jog is elismeri, hogy a fogyasztót „többletjogok” illetik meg, azonban ahhoz is ragaszkodik, hogy ezek a jogok nem végtelenek és kötelezettségek is járulnak hozzájuk.

6.2. A késedelmi kamatról

[43] „Aki pénzszolgáltatással késedelembe esik, késedelmi kamatot fizet.” *  Tulajdonképpen ezen egyszerű mondattal kifejezhető, hogy mi is a késedelmi kamat lényege. Egy valamivel részletezőbb magyarázat szerint: „[a] kamatnak gyakorlatilag igen fontos nemét képezik a késedelmi kamatok. E részben elv az, hogy ha a kötelezettség teljesítése határidőhöz van kötve, a hitelező a lejárat napjától, s ha ily határnap kikötve nem volt, a bírói megintéstől, és ha ilyen sem történt, a per megindítása napjától késedelmi kamatot követelhet; biróilag megitélt-, vagy egyezségbe foglalt oly követeléseknél pedig, a melyeknél a kamatfizetési kötelezettség nincs megállapítva, a teljesítési határidő lejártától jár a késedelmi kamat. Ha valamely kamatozó tőke visszafizetésére bizonyos határnap van kitűzve s a fizetés ezen határnapon nem teljesíttetik, az elmulasztott fizetési határnaptól kezdve, szintén késedelmi kamat fizetendő.” * 

[44] A késedelmi kamat fogalma már Frank tankönyvében felbukkan, aki már idézett művében azt írja, hogy „kikötés nélkül kölcsön utánn kamatok nem járnak; ha csak nem az adós vétkes késedelme miatt, ha p. ok. a kikötött időt meg nem tartotta, vagy bírói felszóllításra nem fizetett. Barátságos felszólításnak annyi ereje nincs; de kétséges adósságánál a vonakodót még bírói felszóllítás sem terheli.” *  A két törvényhely, amely jogtörténeti jelentőségük okán feltüntetésre érdemes még a múlt század előttről, a végrehajtási eljárásról 1881. évi LX. törvénycikk 43. §-a *  és a magyar korona országainak egész területén érvényben levő törvényes kamatláb leszállitásáról rendelkező 1896. évi XXXVI. törvénycikk 1. §-a * .

[45] Szladits Károly megfogalmazása szerint a törvényi kamat egyik leggyakoribb megjelenési esete a késedelmi kamat. „Pénztartozás után az adós késedelembe esése időpontjától […] kezdve kamatot köteles fizetni. A késedelmi kamat annak a kárnak átalánymegtérítése, amelyet a pénztartozás hitelezője az adós késedelme folytán szenved. A hitelező a pénzt gyümölcsöztethetné és ezt az adós késedelme miatt nem teheti. A jog a pénztartozás hitelezőjét felmenti kárának bizonyítása alól és lehetővé teszi számára, hogy azt a kárt, amely a dolgok rendes menete szerint őt nagy valószínűséggel feltehetően éri tőkéje kamatának elveszésével, az adóstól minden további nélkül követelhesse.” *  Habár a késedelmi kamat eleinte késedelmi kártérítés volt, és kártérítés csak vétkes magatartás esetén járt, azonban a gyakorlat és a törvényhozás is már az 1920-as évektől abba az irányba fordult, hogy az adós késedelembe esésétől fogva automatikusan járt pénztartozás után késedelmi kamat, még ha az adós vétlen is volt a késedelemben. (Szladits ezt úgy nevezte, hogy ezzel a késedelmi kamat tulajdonképpen már nem is kártérítési kamat, hanem inkább gazdagodási kamat. „[F]eltesszük, hogy az adósnál maradt tőke az adós vagyonában legalább annyi hasznot hajt, mint a törvényi kamat.” * )

6.3. A késedelmi kamat mértéke

[46] Magának a késedelmi kamatnak, illetve annak mértékének a megítélése 1945 előtti jogunkban „általánosnak” tekinthető. Általánosnak, több értelemben is. Általános volt abban az értelemben, hogy egy jogtudós, Grosschmid Béni munkásságához köthető tulajdonképpen nemcsak a késedelmi kamat, de a kamat fogalomkörének teljes kidolgozása is, így az ő gondolatai érződnek nemcsak minden kodifikációs kezdeményezésen, de a Fejezetek megjelenése után a korlátozott számú jogirodalmi törekvéseken is. A késedelmi kamat mértékére vonatkozóan már 1877-ben törvény született, az 1877:VIII. törvénycikk. A törvényes kamatmaximum, ami a késedelmi kamatra is vonatkozott, 8% volt. (A jogalkalmazás ezen törvény meghozatala előtt is az adóst a hitelező túlkapásai ellenében némileg védelemben részesítette, legalább azáltal, hogy a lejáratig kikötött túlzott mértékű kamat továbbfolyását a lejárat utáni időre már nem engedte. Túlzott mértékűnek számított például Dt. XIV. 197: 36% * ; XVI. 53.: 30% * ; XVII. 57.: 12% *  kamatláb.) A törvényes kamatmaximum megsértésének szankciója a jogsegély megtagadása volt. Vagyis a 8%-ot meghaladó kamatkikötés nem volt érvénytelen, a törvény megfogalmazása szerint „pusztán” „[a]z ezen törvényben megszabott mértéken felül kikötött és megfizetett kamatok visszafizetése nem követelhető”. [5. § (1) bekezdés] A bíró nem állapíthatott meg 8%-nál magasabb kamatot, és a beszámítási vagy megtartási jog gyakorlására vonatkozó kifogások tekintetében sem vehették azt a bíróságok figyelembe. A diszpozitív kamatminimumról (a törvényes kamatlábról) az 1895. évi XXXV. törvény rendelkezett, amelynek 1. § (1) bekezdése szerint a felek kikötése nélkül járó kamat mértéke 5% volt. (Ezt tekintették közvetlenül a késedelmi kamat mértékére vonatkozó kirovó szabálynak is.) Az 1923. évi XXIX. törvény volt az, amely, tulajdonképpen Szladits Károly gondolatainak megfelelve, közvetlen kirovó szabálynak volt tekinthető, *  mely azonban az adós késedelembe esése esetére 1. §-ában már nem késedelmi kamat, hanem kártérítés megfizetéséről rendelkezett. A legérdekesebb azonban mégis az volt, már a kamatmaximumot megállapító törvényben is, hogy annak 9. §-a a kamatmaximum korlátja alól kivette a váltóköveteléseket, valamint a bejegyzett kereskedők kölcsönös kereskedelmi ügyleteiből eredő követeléseket. Vagyis ezen - kereskedelmi jogi - követelések tekintetében kamatmaximum szóba sem került. Ezek a törvények természetesen még abban a korban születtek, amikor fogyasztóknak és fogyasztóvédelemnek még híre-hamva sem volt, amikor még a magánjogi és a kereskedelmi jogi szemlélet elválása élesebben jelen volt, vagyis amikor a tisztán magánjogi és kereskedelmi jogi jogügyletek a maguk eredetiségében fejlődhettek egy éppen meginduló polgári fejlődés keretében.

[47] Az 1959-es Ptk. hatálybalépésétől kezdve ismerte a késedelmi kamat intézményét. *  A pénztartozás késedelmét a törvény már szigorúan bírálta el, egyértelműen kinyilvánította, hogy kimentésre tekintet nélkül terheli a késedelembe esőt a kamatfizetési kötelezettség. A magyarázata ennek az volt, hogy „a fizetőképesség hiánya mentesítő körülményül nem szolgálhat”. * 

[48] A kötelezett a 2013-as Ptk. rendelkezéseinek értelmében is minden lejárt, esedékessé vált pénztartozása után a késedelembe esés időpontjától kezdődően a törvényben meghatározott, vagy a törvényben előírt formula által meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni. Ez a szabály ugyanúgy vonatkozik a fogyasztókra is, mint a fogyasztónak nem minősülő jogalanyokra, bármilyen pénztartozás fennállása esetén. Az adott jogvitában a kérdés nem a késedelmikamat-fizetési kötelezettség kapcsán merült fel, hanem annak mértéke vonatkozásában. Hogy a szerződésben kikötött, a törvényi szabályoktól eltérő, késedelmi kamat mértéke mikor minősül túlzottnak, az több összetevőtől függ, de attól a Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint nem, hogy a hitelintézetek és a pénzügyi intézmények saját jogviszonyaikon belül milyen mértékű késedelmi kamatot számítanak fel. Hasonlót a hasonlóval lehet összevetni, azonosat az azonossal lehet összetéveszteni. Habár a Kúria egy magánszemélyek között megkötött kölcsönszerződésnél, speciális körülmények között, a rendeltetésszerű joggyakorlás tilalmába ütköző és a jóhiszemű eljárást és a felek együttműködési kötelezettségét is sértő, elhúzódó, a késedelmi kamatot az adós terhére halmozó perindítás esetén a módosított késedelmi kamat mértékét a jegybanki alapkamat szokásos mértékének kétszeresében állapította meg (BH2016. 245.), arra a kérdésre, hogy a jelen ügyben mi lett volna az a késedelmikamat-mérték, amit a Fővárosi Ítélőtábla már nem minősített volna tisztességtelennek, a másodfokú bíróság nem adott választ. Az Ítélőtábla viszont kijelentette, hogy a késedelmi kamat mértékének megítélésekor a viszonyítás alapjának a fogyasztó számára a jogszabály által általános jelleggel előírt késedelmi kamat mértékének kell lennie (annak, hogy a szolgáltató késedelembe esése esetén milyen mértékű kamatot köteles fizetni, nincsen jelentősége). Tehát ezzel az Ítélőtábla arra is választ adott, hogy a túlzott mértéket mi alapján lehet túlzottnak minősíteni, mihez kell azt viszonyítani. Az ítélet meghozatalakor 0,9% volt a jegybanki alapkamat, 2015 szeptemberében pedig mindössze 1,35%. Ehhez képest a szerződésben kikötött 13% annak mintegy tízszerese volt. Ezt az Ítélőtábla nyilvánvalóan eltúlzottnak tartotta. A fogyasztó késedelembe esése esetén a Ptk. 6:48. § (1) bekezdése szerint a jegybanki alapkamatnak megfelelő összeget lenne köteles fizetni, ami a szerződésben kikötöttnél valóban lényegesen alacsonyabb volt. Egyértelműen rögzített felső határ hiányában is az a következtetés már most biztosan levonható, hogy a Ptk. szabályaihoz viszonyítva tízszeres késedelmikamat-mérték kikötése az Ítélőtábla e döntése alapján már nyilvánvalóan túlzott mértékűnek, és így tisztességtelennek minősül.

7. Összegzés

[49] A jelenlegi jogszabályi környezetben helyesnek tekinthető ítéletében az Ítélőtábla rögzítette, hogy a Ptk. 6:78. §-a által előírt megismerés és elfogadás megfeleltethető az Eht. szerinti átolvasásnak és tudomásulvételnek, és így habár az általános szerződési feltételek megismerésének és elfogadásának elismerését tartalmazó egyedi előfizetői szerződéses kikötés a Ptk. rendelkezésének lényegében megfelel, azonban, mivel az Eht. az általános szerződési feltételek átolvasásának és tudomásulvételének elismerését tartalmazó előfizetői szerződéses rendelkezést tiltja, a rendelkezés, az adott formában, az Eht. 129. § (9) bekezdése értelmében semmis. Azonban az egyedi előfizetői szerződés végén található szerződéses kikötés vonatkozásában, amely magának az egyedi előfizetői szerződésben és annak elválaszthatatlan részét képező kiegészítéseiben foglaltak megismerésére és annak a fogyasztó általi kötelező érvényűként való elfogadására vonatkozik, az Ítélőtábla az Eht. alkalmazhatóságát már kizárta. A feltétel tisztességtelenségét az Ítélőtábla nem találta megállapíthatónak, habár a nyilatkozat alapján valóban a fogyasztó kerülhet abba a helyzetbe, hogy vita esetén bizonyítania kell, az egyedi előfizetői szerződést és annak elválaszthatatlan részét képező kiegészítéseit nem ismerte meg, így azt el sem fogadhatta. Ez azonban az Ítélőtábla szerint nem tekinthető - a nyilatkozatnak a blankettaszerződés végén való elhelyezése - az előfizetői szerződés terjedelme és tartalma miatt egy általános tájékozott, felelősségteljes fogyasztó számára hátrányos rendelkezésnek. Amennyiben a fogyasztó az egyedi előfizetői szerződés tartalmának megismerése, illetve az általa szükségesnek ítélt tájékoztatáskérés nélkül írja azt alá, nem hivatkozhat a továbbiakban arra, hogy az általa aláírt szerződés tartalma előtte nem volt ismert és nem bírt tudomással arról, hogy milyen kötelezettségeket fogad el.

[50] Az Ítélőtábla az ÁSZF késedelmi kamat mértékét meghatározó pontja tekintetében kimondta, hogy mivel a fogyasztó nemteljesítése esetére megjelölt késedelmikamat-mérték túlzottnak tekinthető, ezért az érintett kikötés a Ptk. 6:104. § (2) bekezdés j) pontja alapján tisztességtelennek minősült. Az Ítélőtábla rögzítette, hogy a késedelmi kamat mértékének megítélésekor a viszonyítás alapja nem az, hogy a jogszabály általános jelleggel milyen mértékű késedelmi kamatot ír elő a fogyasztó számára.

[51] Habár az ÁSZF-ek, majd a fogyasztóvédelem polgári jogban történő megjelenése a szerződési jog és egyáltalán a polgári jog dogmatikáját jelentős kérdések elé állították, kijelenthető, hogy a gazdaságosság igényeinek eleget téve a polgári jog elmélete és a joggyakorlat képes volt alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Az adott jogeset eklatáns példája ennek. Maguk a döntések azonban nemcsak e szempontból érdekesek, hanem a bíróságok által alkalmazott két teljesen eltérő megoldás, technika miatt is. A Fővárosi Törvényszék a törvényszöveg, illetve a szerződési kikötés szigorú szó szerinti értelmezése mellett döntött, helytelenül, azokon kívül minden más szempontot figyelmen kívül hagyva, míg a Fővárosi Ítélőtábla, a Ptk. és az Eht. vonatkozó paragrafusainak helyes értelmezésén és alkalmazásán túl a feltételezhető jogalkotói akaratot, illetve a jogalkotó által elérni szándékozott (feltehető) célt is felhívta döntése alátámasztására. Kijelenthető, hogy a döntés legfőbb értékét éppen azáltal nyerte el, hogy az Ítélőtábla a fogyasztók védelme érdekében bevezetett törvényi tilalom határaihoz való szigorú ragaszkodással, és az észszerűség ugyancsak alaptörvényi követelményének betartásával, egyben a tilalom határainak tágítása nélkül, hozta meg döntését.


  Vissza az oldal tetejére