Hatály: közlönyállapot (2018.V.10.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás

a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény hatálybalépésével összefüggésben egyes ORFK utasítások módosításáról, hatályon kívül helyezéséről * 

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján az egyes ORFK utasításoknak a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény hatálybalépésével összefüggésben történő módosítására, illetve hatályon kívül helyezésére kiadom az alábbi utasítást:

1. A Rendőrség internetes honlapja és intranet-hálózata működtetéséről, valamint az internet rendőrségi igénybevételének szabályairól szóló 3/2006. (II. 23.) ORFK utasítás módosítása

1. A Rendőrség internetes honlapja és intranet-hálózata működtetéséről, valamint az internet rendőrségi igénybevételének szabályairól szóló 3/2006. (II. 23.) ORFK utasítás 71/G. pontjában az „1998. évi XIX. törvény 172/A. §-ának (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „2017. évi XC. törvény 380. §-ában” szöveg lép.

2. A Telefontanú Program rendőri feladatainak végrehajtásáról szóló 71/2007. (OT 35.) ORFK utasítás módosítása

2. A Telefontanú Program rendőri feladatainak végrehajtásáról szóló 71/2007. (OT 35.) ORFK utasítás (a továbbiakban: 71/2007. ORFK utasítás) 16. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„16. A bejelentések alapján indított leplezett eszköz-alkalmazások esetén az adatlapot úgy kell kitölteni, hogy abból ne legyen megállapítható a leplezett eszközök esetleges alkalmazása. Amennyiben a Központ által továbbított bejelentés eredményeként leplezett eszköz-alkalmazás elrendelésére kerül sor, úgy az elrendelt leplezett eszköz-alkalmazások összesített számáról a területi szervek vezetői félévente július 10-i, illetve január 10-i határidővel írásban tájékoztatják a BRFK bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesét. A tájékoztatást kizárólag statisztikai szempontok alapján kell végrehajtani, úgy, hogy a tett bejelentést, az annak figyelembevételével indított leplezett eszköz-alkalmazás tényét, illetve az annak során megtett intézkedéseket ne lehessen egymással összefüggésbe hozni.”

3. Hatályát veszti a 71/2007. ORFK utasítás 14. pont d) alpontjában az „a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 63/A. §-a alapján a bűnözés megelőzése érdekében tett intézkedések, illetve” szövegrész.

3. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben meghatározott díjkitűzéssel kapcsolatos eljárás szabályairól szóló 16/2009. (OT 9.) ORFK utasítás módosítása

4. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben meghatározott díjkitűzéssel kapcsolatos eljárás szabályairól szóló 16/2009. (OT 9.) ORFK utasítás 29. pontjában az „1998. évi XIX.” szövegrész hatályát veszti.

4. Az Európa Tanács Kínzásellenes Bizottsága (CPT) ajánlásainak végrehajtásáról szóló 22/2010. (OT 10.) ORFK utasítás módosítása

5. Az Európa Tanács Kínzásellenes Bizottsága (CPT) ajánlásainak végrehajtásáról szóló 22/2010. (OT 10.) ORFK utasítás 3. pont b) alpontjában az „az előzetesen letartóztatott” szövegrész helyébe az „a letartóztatott” szöveg lép.

5. Az Ellenőrzési Szabályzatról szóló 6/2012. (III. 9.) ORFK utasítás módosítása

6. Az Ellenőrzési Szabályzatról szóló 6/2012. (III. 9.) ORFK utasítás

a) 1. pontjában a „titkos információgyűjtéssel” szövegrész helyébe a „titkos információgyűjtéssel és leplezett eszköz-alkalmazással”, a „titkos információgyűjtő tevékenység” szövegrész helyébe a „titkos információgyűjtő tevékenység és a leplezett eszköz-alkalmazás”;

b) 73. pontjában a „titkos információgyűjtő tevékenységgel” szövegrész helyébe a „titkos információgyűjtő tevékenységgel vagy leplezett eszköz-alkalmazással”

szöveg lép.

6. A körözési nyilvántartási rendszerrel és a körözési eljárással kapcsolatos rendőrségi feladatokról szóló 54/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás módosítása

7. A körözési nyilvántartási rendszerrel és a körözési eljárással kapcsolatos rendőrségi feladatokról szóló 54/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás

a) 11. pont e) alpontjában;

b) 27. pont a) alpontjában

az „előzetes” szövegrész hatályát veszti.

7. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv tevékenység-irányítási központjai, egyes rendőri szervek ügyeletei, valamint a segélyhívásokat fogadó központok egységes működéséről szóló 57/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás módosítása

8. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv tevékenység-irányítási központjai, egyes rendőri szervek ügyeletei, valamint a segélyhívásokat fogadó központok egységes működéséről szóló 57/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás (a továbbiakban: 57/2013. ORFK utasítás) 1. melléklet 107. pont w)–x) alpontjának helyébe a következő rendelkezés lép:

„w) a folyamatban lévő elrendelt, az elmúlt 24 órában elrendelt, a maximum 4 év letartóztatás után az elmúlt 24 órában elrendelt, az elmúlt 24 órában területhez kötött bűnügyi felügyelet megszegése miatt elrendelt, az elmúlt 24 órában megszüntetett lakáshoz kötött bűnügyi felügyeletek számát, valamint az elmúlt 24 órában a lakáshoz kötött bűnügyi felügyelet szabályainak megsértése miatt elrendelt őrizetbevétel, a lakáshoz kötött bűnügyi felügyeletből megszökött személlyel szemben elrendelt és hatályban lévő körözések, a lakáshoz kötött bűnügyi felügyeletből megszökött és jelenleg is szökésben lévő személyek és a területhez kötött bűnügyi felügyeletek számát, valamint azt, hogy mindezekből külön-külön mennyi az elektronikus lakáshoz kötött bűnügyi felügyeletek száma;

x) a folyamatban lévő elrendelt, valamint az elmúlt 24 órában elrendelt területhez kötött bűnügyi felügyeletek számát, valamint azt, hogy mindezekből külön-külön mennyi az elektronikus területhez kötött bűnügyi felügyelet száma;”

9. Az 57/2013. ORFK utasítás

a) 34/A. pontjában a „házi őrizettel” szövegrész helyébe a „lakáshoz, egyéb helyiséghez, intézményhez vagy ahhoz tartozó bekerített helyhez kötött bűnügyi felügyelettel (a továbbiakban: lakáshoz kötött bűnügyi felügyelet)”;

b) 1. melléklet 30. pontjában a „házi őrizet” szövegrész helyébe a „lakáshoz kötött bűnügyi felügyelet”, a „házi őrizetre” szövegrész helyébe a „lakáshoz kötött bűnügyi felügyeletre”;

c) 1. melléklet 74. B. pontjában az „adatszerzést” szövegrész helyébe a „leplezett eszköz alkalmazását”;

d) 1. melléklet 74 B „K” pontjában az „adatszerzés” szövegrész helyébe a „leplezett eszköz-alkalmazás”;

e) 1. melléklet 76. pontjában az „előzetes letartóztatásba” szövegrész helyébe a „letartóztatásba”;

f) 1. melléklet 76. A. pontjában az „előzetes letartóztatását” szövegrész helyébe a „letartóztatását”;

g) 1. melléklet 76 „K” pontjában az „előzetes letartóztatásba” szövegrész helyébe a „letartóztatásba”;

h) 1. melléklet 76 A „K” pontjában az „előzetes letartóztatásba” szövegrész helyébe a „letartóztatásba”

szöveg lép.

8. Az euróra elkövetett pénzhamisítás, valamint a pénzhamisítás elősegítésének bűncselekménye miatt elrendelt nyomozásokhoz nyújtott pénzügyi támogatások igénybevételéről szóló 3/2014. (II. 12.) ORFK utasítás módosítása

10. Az euróra elkövetett pénzhamisítás, valamint a pénzhamisítás elősegítésének bűncselekménye miatt elrendelt nyomozásokhoz nyújtott pénzügyi támogatások igénybevételéről szóló 3/2014. (II. 12.) ORFK utasítás 10. pontjában a „titkos adatszerzés” szövegrész helyébe a „leplezett eszköz-alkalmazás” szöveg lép.

9. A Rendőrség Drogellenes Stratégiájáról szóló 4/2014. (II. 21.) ORFK utasítás módosítása

11. A Rendőrség Drogellenes Stratégiájáról szóló 4/2014. (II. 21.) ORFK utasítás

a) 13. pontjában a „titkos információgyűjtő munka” szövegrész helyébe a „titkos információgyűjtés és leplezett eszköz-alkalmazás”;

b) 19. pontjában a „titkos információgyűjtő tevékenység” szövegrész helyébe a „titkos információgyűjtés és leplezett eszköz-alkalmazás”

szöveg lép.

10. A prostitúcióval összefüggő jogsértések és az emberkereskedelem kezelésével kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról szóló 13/2014. (V. 16.) ORFK utasítás módosítása

12. A prostitúcióval összefüggő jogsértések és az emberkereskedelem kezelésével kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról szóló 13/2014. (V. 16.) ORFK utasítás 12. pontjában a „titkos információgyűjtés” szövegrész helyébe a „titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz-alkalmazás” szöveg lép.

11. A bódító hatású szertől befolyásolt állapotú járművezetőkkel, valamint a kábítószerrel összefüggő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyekkel szemben alkalmazandó rendőri intézkedésekről szóló 32/2014. (VIII. 29.) ORFK utasítás módosítása

13. A bódító hatású szertől befolyásolt állapotú járművezetőkkel, valamint a kábítószerrel összefüggő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyekkel szemben alkalmazandó rendőri intézkedésekről szóló 32/2014. (VIII. 29.) ORFK utasítás 19. pontjában a „házkutatás” szövegrész helyébe a „kutatás” szöveg lép.

12. Az iratok külföldre továbbításának szabályairól szóló 34/2014. (X. 10.) ORFK utasítás módosítása

14. Az iratok külföldre továbbításának szabályairól szóló 34/2014. (X. 10.) ORFK utasítás (a továbbiakban: 34/2014. ORFK utasítás)

a) 3. pont a) alpontjában az „1998. évi XIX.” szövegrész helyébe a „2017. évi XC.”;

b) 4. pont a „9. § (3) bekezdése” szövegrész helyébe a „78. § (7) bekezdése”;

c) 12. pont a „9. § (4) bekezdésében” szövegrész helyébe a „78. § (8) bekezdésében”

szöveg lép.

15. A 34/2014. ORFK utasítás 13. pontjában a „25/2013. (VI. 24.)” szövegrész hatályát veszti.

13. A gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekményeket követő rendőri intézkedésekről szóló 36/2014. (X. 22.) ORFK utasítás módosítása

16. A gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekményeket követő rendőri intézkedésekről szóló 36/2014. (X. 22.) ORFK utasítás 9. pontjában az „1998. évi XIX. törvény 158/A. §-ában” szövegrész helyébe a „2017. évi XC. törvény 316. §-ában” szöveg lép.

14. A körzeti megbízotti szabályzatról szóló 26/2015. (XII. 9.) ORFK utasítás módosítása

17. A körzeti megbízotti szabályzatról szóló 26/2015. (XII. 9.) ORFK utasítás 66. pont d) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A körzeti megbízott a körzeti megbízotti működési körzetében elkövetett bűncselekmény felderítése és bizonyítása érdekében a bűnügyi szolgálat ág felügyelete és szakirányítása mellett:)

„d) eseti adatközlőtől származó információk továbbításával segíti a bűncselekmény, valamint az elkövető felderítését.”

18. A körzeti megbízotti szabályzatról szóló 26/2015. (XII. 9.) ORFK utasítás 67. pont c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A körzeti megbízott a nyomozó hatóság tagjaként nem folytathat nyomozást:)

„c) a gyanúsított kihallgatását követően.”

19. A körzeti megbízotti szabályzatról szóló 26/2015. (XII. 9.) ORFK utasítás

a) 25. pont h) alpontjában a „házi őrizetben lévő” szövegrész helyébe a „lakáshoz, egyéb helyiséghez, intézményhez vagy ahhoz tartozó bekerített helyhez kötött bűnügyi felügyelet (a továbbiakban: lakáshoz kötött bűnügyi felügyelet) alatt álló”;

b) 37. pont d) alpontjában a „házi őrizet” szövegrész helyébe a „lakáshoz kötött bűnügyi felügyelet”;

c) 60. pontjában a „lakhelyelhagyási tilalom alatt álló, házi őrizetben lévő” szövegrész helyébe a „területhez, lakáshoz kötött bűnügyi felügyelet alatt álló”

szöveg lép.

15. A Rendőrség gépjármű szabályzatáról szóló 10/2016. (IV. 25.) ORFK utasítás módosítása

20. A Rendőrség gépjármű szabályzatáról szóló 10/2016. (IV. 25.) ORFK utasítás 11. pontjában az „A büntetőeljárásban résztvevők, valamint az eljárást folytató hatóság tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeiről és végrehajtásának szabályairól szóló 34/1999. (II. 26.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése” szövegrész helyébe az „A büntetőeljárással összefüggésben személyi védelemben részesíthető személyekről és a személyi védelem ellátásának szabályairól szóló Korm. rendelet” szöveg lép.

16. Az arcképelemzési nyilvántartás és az arcképelemző rendszer igénybevételével kapcsolatos feladatokról szóló 11/2016. (IV. 29.) ORFK utasítás módosítása

21. Az arcképelemzési nyilvántartás és az arcképelemző rendszer igénybevételével kapcsolatos feladatokról szóló 11/2016. (IV. 29.) ORFK utasítás 2. pont d) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az utasítás hatálya kiterjed:)

„d) a titkos információgyűjtő tevékenység és leplezett eszköz-alkalmazás támogatása érdekében – törvényben meghatározott titkos információgyűjtő tevékenység, valamint leplezett eszköz-alkalmazás folytatására feljogosított szervek rendelkezésére álló arcképmás felhasználásával – a személyazonosság ellenőrzésének és az ismeretlen személy azonosításának igénylésére [Törvény 9. § (6) bekezdés b) pontja];”

17. A hozzátartozók közötti erőszak kezelésével összefüggő rendőrségi feladatok végrehajtásáról szóló 2/2018. (I. 25.) ORFK utasítás módosítása

22. A hozzátartozók közötti erőszak kezelésével összefüggő rendőrségi feladatok végrehajtásáról szóló 2/2018. (I. 25.) ORFK utasítás (a továbbiakban: 2/2018. ORFK utasítás) 4. mellékletében

a) a „gyámhivatalt” szövegrész helyébe a „kormányhivatalt”;

b) a „megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalához” szövegrész helyébe a „kormányhivatalhoz”;

c) a „fellebbezésre tekintet nélkül” szövegrész helyébe az „azonnal”;

d) az „illetékes városi (fővárosi kerületi) gyámhivatal, illetve külföldi kiskorúak esetében a Kormány által kijelölt gyámhivatal” szövegrész helyébe az „illetékes kormányhivatal”

szöveg lép.

23. A 2/2018. (I. 25.) ORFK utasítás 3. mellékletében az „A rendőri szerv megnevezése Szolgálat Vezetőjének! vagy Gyámhivatal Vezetőjének!” szövegrész hatályát veszti.

18. A Btk. 283. §-ában foglalt büntethetőséget megszüntető ok alkalmazása során a Rendőrségre háruló feladatokról szóló 20/2007. (OT 14.) ORFK utasítás hatályon kívül helyezése

24. Hatályát veszti a Btk. 283. §-ában foglalt büntethetőséget megszüntető ok alkalmazása során a Rendőrségre háruló feladatokról szóló 20/2007. (OT 14.) ORFK utasítás.

19. A büntetés-végrehajtási szervezet és a Rendőrség által a minősített időszakban, valamint a minősített időszakot el nem érő katasztrófahelyzetben és veszélyhelyzetben történő együttműködés során végrehajtandó feladatokról szóló 2/2010. (OT 2.) ORFK utasítás hatályon kívül helyezése

25. Hatályát veszti a büntetés-végrehajtási szervezet és a Rendőrség által a minősített időszakban, valamint a minősített időszakot el nem érő katasztrófahelyzetben és veszélyhelyzetben történő együttműködés során végrehajtandó feladatokról szóló 2/2010. (OT 2.) ORFK utasítás.

20. Záró rendelkezések

26. Ez az utasítás 2018. július 1-jén lép hatályba.

27. Ez az utasítás a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.