A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2/2019. (III. 19.) TNM rendelet

a nemzetiségi és egyházi célú fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 10. pont a) alpontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 64. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § *  E rendelet hatálya a központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetébe sorolt azon fejezeti kezelésű előirányzatokra (a továbbiakban: előirányzat) terjed ki, amelyek esetében az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 1. melléklet I. pont 10. alpont a) pontja alapján a fejezetet irányító szerv vezetője a Kormánynak a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 48. § (1) bekezdése szerinti tagja (a továbbiakban: miniszter).

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

b) átlátható formában nyújtott támogatás: olyan támogatás, amelynél előzetesen, kockázatértékelés nélkül kiszámítható a bruttó támogatástartalom,

c) dedikált infrastruktúra: olyan infrastruktúra, amely ex-ante módon meghatározhatóan az érintett vállalkozás igényeihez igazítottan jön létre,

d) diszkont kamatláb: az Atr. 2. § 3. pontja szerinti kamatláb,

e) *  egy és ugyanazon vállalkozás: az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás,

f) elsődleges mezőgazdasági termelés: az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) I. mellékletében felsorolt növények vagy állati eredetű termék előállítása, ide nem értve bármely, azok lényegi tulajdonságát megváltoztató tevékenységet,

g) elszámolható költség: az Atr. 2. § 6. pontja szerinti költség,

h) észszerű nyereség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 142. pontja szerinti nyereség,

i) helyi infrastruktúra: olyan infrastruktúra, amely helyi szinten járul hozzá az üzleti és fogyasztói környezet korszerűsítéséhez és ipari bázisok fejlesztéséhez,

j) immateriális javak: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti javak,

k) mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti termék,

l) mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti tevékenység,

m) mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontja szerinti tevékenység,

n) működési eredmény: a beruházásnak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 5. pontja szerinti hasznos élettartama alatt elért – a projektkockázat és a tőkeköltség alapján a támogatást nyújtó által jóváhagyott diszkonttényezővel diszkontált – bevételei, csökkentve az ugyanezen diszkonttényezővel diszkontált működési költségekkel, így különösen a személyi jellegű ráfordítással, anyagköltséggel, a szerződéses szolgáltatással, a távközléssel, az energiával és a karbantartással, a bérleti díjjal, az adminisztrációval összefüggő költséggel, kivéve az olyan értékcsökkenési és finanszírozási költséget, amelyet beruházási támogatásból már fedeztek, azzal, hogy ha a számítás eredménye negatív, a működési eredmény értéke nulla,

o) nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. §-ában meghatározott vállalkozás,

p) támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti intenzitás,

q) támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerinti tartalom,

r) tárgyi eszköz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 29. pontja szerinti eszköz.

2. Az előirányzatok felhasználásának általános szabályai

3. § *  (1) *  A XI. Miniszterelnökség fejezetébe sorolt előirányzatok felhasználásának részletes szabályait az 1. melléklet tartalmazza. Az 1. mellékletben meghatározott felhasználási szabályokat az egyes előirányzatokhoz rendelt megfelelő államháztartási egyedi azonosító számmal azonosított előirányzatra kell alkalmazni, annak a fejezeten belüli címrendi besorolásától függetlenül.

(2) Az előirányzatok felhasználása során felmerülő költségek, így különösen a Magyar Államkincstár által a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásáért felszámított díj, a postaköltség fedezetét a felmerülés helye szerinti előirányzat terhére vagy az előirányzat tekintetében kötelezettségvállalásra jogosult, szakmai felügyeletet ellátó állami vezető vagy a miniszter által meghatározott előirányzat terhére kell biztosítani.

3. Az egyes támogatási kategóriákra vonatkozó közös szabályok

4. § *  Az EUMSz 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatások esetében az 1. mellékletben foglalt táblázat

a) *  7a., 7b. és 15. sora alapján az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás,

b) 5., 7a., 7b., 15., 19., 21. és 22. sora alapján a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet 53. cikke szerinti a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás,

c) 7a., 7b., 21. és 22a. sora alapján a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet 56. cikke szerinti helyi infrastruktúrára irányuló támogatás

nyújtható.

5. § (1) A 4. § szerinti támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

(2) *  Nem ítélhető meg támogatás

a) – a 4. alcím szerinti támogatás kivételével – azon szervezet részére, amely a támogatás odaítélésekor még nem tett eleget valamennyi, az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizettetésére kötelező, Magyarországnak címzett határozata alapján fennálló visszafizetési kötelezettségének,

b) – a 4. alcím szerinti támogatás kivételével – nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére,

c) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez,

d) – amennyiben a támogatás összegét nem a piacon vásárolt vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján határozzák meg, a csekély összegű támogatás kivételével – az 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet halászati és akvakultúra-termékek feldolgozásához és forgalmazásához,

e) elsődleges mezőgazdasági termeléshez,

f) mezőgazdasági termék feldolgozásához és mezőgazdasági termék forgalmazásához, ha

fa) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

fb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

g) exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha a támogatás az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,

h) abban az esetben, ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé,

i) olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi,

j) – a 4. alcím szerinti támogatás kivételével – a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i 2010/787/EU tanácsi határozat (HL L 336., 2010.12.24., 24. o.) hatálya alá tartozó versenyképtelen szénbányák részére,

k) – a 4. alcím szerinti támogatás kivételével – atomenergia-termeléshez.

(2a) *  Nem minősül exporttámogatásnak az olyan támogatás, amellyel a kereskedelmi vásárokon való részvétel költségeihez vagy olyan tanulmányok vagy tanácsadói szolgáltatások költségeihez járulnak hozzá, amelyek valamely új vagy már meglévő terméknek egy új piacra történő bevezetéséhez szükségesek.

(2b) *  Amennyiben a kedvezményezett a (2) bekezdés c)–f) pontjában kizárt ágazatok bármelyikében és ezektől eltérő egy vagy több ágazatban egyaránt végez tevékenységet, a 4. alcím szerinti támogatás akkor nyújtható a kedvezményezett részére ez utóbbi egyéb tevékenységhez, ha a kedvezményezett megfelelő eszközökkel – úgymint a tevékenységek szétválasztásával vagy számviteli elkülönítéssel – biztosítja, hogy a (2) bekezdés c)–f) pontjában említett kizárt ágazatokban végzett tevékenységek ne részesüljenek a 4. alcím szerinti támogatásban.

(3) Helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett a 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a projekt megkezdése előtt írásban benyújtotta.

(4) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e rendelet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(5) Az e rendelet szerinti támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.

(6) Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás – függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik – támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

(7) A támogatási intenzitás kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók és illetékek levonása előtt kell figyelembe venni.

(8) A több részletben kifizetett támogatást a támogatási döntés időpontja szerinti értékre kell diszkontálni a diszkont kamatláb alkalmazásával.

(8a) *  Az általános forgalmi adó nem támogatható, kivéve, ha az az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény szerint nem vonható le.

(8b) *  Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a támogatás összege a 651/2014/EU bizottsági rendelet szerinti

a) a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító beruházási támogatás esetén projektenként meghaladja a 165 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító működési támogatás esetén vállalkozásonként évente meghaladja a 82,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

b) helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás esetében meghaladja az egyazon infrastruktúra esetében 11 millió eurónak megfelelő forintösszeget vagy 22 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó összköltséget.

(8c) *  A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.

(9) *  E rendelet alapján

a) a 651/2014/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás esetén 2027. június 30-ig,

b) *  csekély összegű támogatás esetén 2031. június 30-ig

lehet támogatási döntést hozni.

6. § *  (1) A támogató köteles adatot szolgáltatni a Támogatásokat Vizsgáló Iroda mint az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére a 651/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából az 5. és a 6. alcím hatálya alá tartozó, az Atr. 2. § 6c. pontja szerinti halászati állami támogatás és az elsődleges mezőgazdasági termelés támogatása esetén a 10 000 eurónak, egyéb esetben pedig a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó egyedi támogatásról.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást az Atr. 18/A–18/D. §-a szerint kell teljesíteni.

4. Csekély összegű támogatás

7. § *  (1) A kedvezményezett és a vele egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, bármely három év során Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 300 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A kedvezményezettnek az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 7. cikk (4) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélését megelőző három év (háromszor háromszázhatvanöt nap) során nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

(3) A támogatást nyújtó a kedvezményezett részére az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 7. cikk (4) bekezdésével összhangban igazolást állít ki a támogatás összegéről bruttó támogatási egyenértékben kifejezve, és annak csekély összegű jellegéről, közvetlenül utalva az (EU) 2023/2831 bizottsági rendeletre.

(4) A támogatás más, csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a vonatkozó bizottsági rendeletekben foglalt felső támogatási határok közül a legmagasabb felső határig halmozható.

(5) A támogatás halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a halmozás következtében az odaítélt támogatások nem lépik túl a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

5. A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás

8. § (1) *  A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás)

a) beruházási támogatásként, ideértve az infrastruktúra építését, bővítését vagy korszerűsítését, valamint

b) zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatásként

nyújtható.

(2) A támogatás – a nyomtatott vagy elektronikus formában közzétett sajtótermék és magazin kivételével – a következőkhöz nyújtható:

a) múzeum, levéltár, könyvtár, művészeti és kulturális központ vagy kulturális tér, színház, filmszínház, operaház, koncertterem, egyéb, élő előadásokat bemutató szervezet, filmművészeti örökséggel foglalkozó intézmény és egyéb hasonló művészeti és kulturális infrastruktúra, szervezet és intézmény,

b) tárgyi kulturális örökség, régészeti lelőhely, emlékmű, történelmi emlékhely és épület, a kulturális örökséghez kapcsolódó természeti örökség, kulturális vagy természeti örökséggé nyilvánított örökség,

c) a szellemi kulturális örökség valamennyi formája, különösen a népi hagyományok, kézművesség,

d) művészeti vagy kulturális esemény, előadás, fesztivál, kiállítás és hasonló kulturális tevékenység,

e) kulturális és művészeti oktatási tevékenység, a kulturális kifejezésmódok sokfélesége védelmének és támogatásának jelentőségét tudatosító, oktatási és társadalmi célú, figyelemfelhívó programok, ideértve az új technológiák alkalmazását is ezen célokra,

f) zenei és irodalmi alkotások írása, szerkesztése, gyártása, terjesztése, digitalizálása, kiadása és fordítása.

9. § *  (1) Beruházási támogatás keretében a tárgyi eszközök és az immateriális javak következő költségei számolhatók el:

a) az infrastruktúra építésének, korszerűsítésének, bővítésének, megvásárlásának, megőrzésének és fejlesztésének költsége, ha az infrastruktúra időbeli vagy térbeli kapacitását évente legalább 80%-ban kulturális célra használják,

b) a kulturális örökség megszerzésének költsége, ideértve a kulturális örökség bérletének, birtokátruházásának és a kulturális örökség áthelyezésének költségeit is,

c) a tárgyi és szellemi kulturális örökség védelmének, megőrzésének, újjáépítésének és helyreállításának költsége, különösen a megfelelő körülmények között történő tárolás költsége, a speciális eszközök, anyagok használatából fakadó többletköltség, valamint a dokumentációs, kutatási, digitalizálási és publikációs költség,

d) a közönség kulturális örökséghez való hozzáférésének javítását szolgáló intézkedések költsége, különösen a digitalizálással és más új technológiákkal, a speciális szükségletű személyek hozzáférési lehetőségeinek javításával kapcsolatos, valamint a prezentációk, programok és látogatók tekintetében a kulturális sokszínűség elősegítésével kapcsolatos költség,

e) a kulturális projektek és tevékenységek, együttműködési és csereprogramok, valamint ösztöndíjak költsége, ideértve a kiválasztási eljárás, a marketing- és a projekt eredményeként közvetlenül felmerülő költségeket is.

(2) Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költség és a beruházás megvalósításából származó működési eredmény különbségét, azzal, hogy az infrastruktúra üzemeltetője – a támogatást nyújtó döntésétől függően – jogosult észszerű nyereséget szerezni.

(3) A működési eredmény mértékét

a) előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

10. § * 

11. § *  A 2,2 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó beruházási támogatás esetén a támogatás összege a 9. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható, azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80%-át.

12. § (1) *  A 8. § (2) bekezdés f) pontja szerinti támogatás esetén

a) a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 70%-át, vagy

b) a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a projektből származó bevételek jelenértékének különbségét, azzal, hogy a bevételeket az elszámolható költségekből előzetesen vagy visszakövetelési mechanizmus alkalmazásával kell levonni.

(2) *  A 8. § (2) bekezdés f) pontja szerinti támogatás keretében a zenei és irodalmi kiadói költségek számolhatók el, különösen

a) a szerző díjazása, ideértve a szerzői joggal kapcsolatos költséget is,

b) a fordító díjazása,

c) a szerkesztő díjazása,

d) az egyéb szerkesztési költség, ideértve a korrektúrázás, javítás, lektorálás költségét is,

e) az elrendezés és nyomdai előkészítés költsége és

f) a nyomtatás vagy elektronikus közzététel költsége.

6. Helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás

13. § (1) Helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) helyi infrastruktúra építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez nyújtható, ha ezen infrastruktúra helyi szinten hozzájárul az üzleti és a fogyasztói környezet korszerűsítéséhez és ipari bázisok fejlesztéséhez.

(2) *  Nem nyújtható támogatás

a) olyan infrastruktúra fejlesztésre, amelyre – a regionális beruházási támogatás kivételével – a 651/2014/EU bizottsági rendelet egyéb cikke alapján támogatás nyújtható,

b) dedikált infrastruktúra fejlesztéséhez.

(3) A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a megvalósuló infrastruktúrát nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes alapon kell a felhasználók rendelkezésére bocsátani. Az infrastruktúra használatáért felszámított vagy eladása során meghatározott árnak szokásos piaci árnak kell lennie.

(4) Az infrastruktúra működtetését koncesszióba adni vagy azzal harmadik felet megbízni csak nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes módon, a vonatkozó jogszabályok betartásával lehet.

14. § (1) A támogatás keretében a beruházáshoz kapcsolódó tárgyi eszköz és immateriális javak beruházási költsége számolható el.

(2) A támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a működési eredmény közötti különbséget.

(3) A működési eredmény mértékét

a) *  előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

7. Záró rendelkezések

15. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

16. § Az e rendelet alapján

a) kijelölt kezelő szerv, valamint

b) – ha e rendelet a hatálya alá tartozó előirányzat esetében lebonyolító szerv igénybevételét lehetővé teszi – az Ávr. szerinti megállapodás keretében kijelölt lebonyolító szerv

által az e rendelet hatálya alá tartozó előirányzatok vonatkozásában az e rendelet hatálybalépését megelőzően tett kötelezettségvállalást, teljesített kifizetést, elszámolási döntést az arra jogosult szerv által tett kötelezettségvállalásnak, teljesített kifizetésnek és elszámolási döntésnek kell tekinteni.

17. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

17/A. § *  (1) E rendeletnek a nemzetiségi és egyházi célú fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2019. (III. 19.) TNM rendelet módosításáról szóló 3/2019. (V. 27.) TNM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) E rendeletnek a nemzetiségi és egyházi célú fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2019. (III. 19.) TNM rendelet módosításáról szóló 1/2020. (II. 21.) TNM rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(3) *  E rendeletnek a nemzetiségi és egyházi célú fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2019. (III. 19.) TNM rendelet módosításáról szóló 5/2020. (XII. 30.) TNM rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított rendelkezéseit a Módr3. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(4) *  E rendeletnek a nemzetiségi és egyházi célú fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2019. (III. 19.) TNM rendeletnek a 2022. évi felhasználási szabályok megállapítására irányuló módosításáról szóló 1/2022. (I. 7.) TNM rendelettel (a továbbiakban: Módr4.) megállapított rendelkezéseit a Módr4. hatálybalépése napján folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(5) *  E rendeletnek a nemzetiségi és egyházi célú fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2019. (III. 19.) TNM rendelet címrendi kiegészítésével kapcsolatos módosításáról szóló 2/2022. (IX. 19.) TNM rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított rendelkezéseit a Módr5. hatálybalépése napján folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(6) *  E rendeletnek a nemzetiségi és egyházi célú fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2019. (III. 19.) TNM rendelet címrendi kiegészítésével kapcsolatos módosításáról szóló 1/2023. (II. 15.) TNM rendelettel (a továbbiakban: Módr6.) megállapított rendelkezéseit a Módr6. hatálybalépése napján folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(7) *  E rendeletnek a nemzetiségi és egyházi célú fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2019. (III. 19.) TNM rendelet címrendi kiegészítésével kapcsolatos módosításáról szóló 2/2023. (IV. 27.) TNM rendelettel (a továbbiakban: Módr7.) megállapított rendelkezéseit a Módr7. hatálybalépése napján folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

18. § E rendelet

a) *  az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet,

b) *  a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet I. és II. fejezete, valamint 53. és 56. cikke

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

19. § * 

1. melléklet a 2/2019. (III. 19.) TNM rendelethez * 

A XI. Miniszterelnökség fejezetébe sorolt nemzetiségi és egyházi célú fejezeti kezelésű előirányzatok 2024. évi feladatterve * 

A B C D E F G H I J K L M N O

1.

Áht azonosító

Címnév

Alcímnév
Jogcím-
csoport-
név

Jogcímnév

Előirányzat célja

Kifizetésben részesülők köre

Támogatás biztosításának módja

Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés határideje

Biztosíték

Kezelőszerv

Lebonyolító szerv
Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás közreműködő szervezete
2. 296635 30 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3. 334706 30/1 Célelőirányzatok
4. 218814 30/1/30 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
5. 386295 30/1/30/1
Egyházi közfeladat-ellátáshoz kapcsolódó céltámogatások és karitatív feladatok támogatása
a) Az egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása szolgálja az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban: Eftv.) 7. § (1) bekezdésében meghatározott támogatási célok teljesülését, így az előirányzat fedezetet biztosít az egyházi gyűjteményi feladatokat ellátó intézmények működési, felújítási, gyarapítási feladatai támogatására, egyházi közgyűjteményekben dolgozó minősített kutatók illetménykiegészítésére, valamint az egyházi közművelődési intézmények működésére a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény végrehajtásáról szóló 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet] rendelkezései, valamint az egyházi költségvetési céltámogatások folyósításáról és elszámolásáról szóló 5/2018. (XII. 21.) TNM rendelet [a továbbiakban: 5/2018. (XII. 21.) TNM rendelet] szerint.
b) A Fakultatív hittanoktatás támogatása céljából – törvény vagy az egyházzal kötött megállapodás alapján – az előirányzat fedezetet biztosít az óvodások, valamint a köznevelési és szakképzési intézmények nem felnőttoktatásban, illetve képzésben részt vevő tanulói részére szervezett fakultatív hittanoktatás támogatására, ide nem értve a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nktv.) 35/A. §-a szerinti hit- és erkölcstanoktatást, ideértve ugyanakkor az Nktv. 35. § (1) bekezdése szerinti fakultatív hitoktatást. Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmények gyakorló iskoláiban – a tanulók és a szülők igényei szerint – szervezett fakultatív hittanoktatásra, ha annak feltételeiről a fenntartó alapítvány és az egyházi jogi személy között megkötött megállapodás rendelkezik. A fakultatív hitoktatás támogatásra a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet, valamint az 5/2018. (XII. 21.) TNM rendelet rendelkezései irányadóak.
az F:5 mező a) és b) pontja szerinti támogatás esetén egyházi jogi személy;
az F:5 mező c) pontja szerinti támogatás esetén bevett egyház és a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet 5. melléklete szerinti vallási egyesület;
az F:5 mező d) pontja szerinti támogatás esetén határon túli egyházi jogi személy, határon túli egyházi szervezet, bevett egyház és annak belső egyházi jogi személye;
az F:5 mező e) és f) pontja szerinti támogatás esetén bevett egyház;
az F:5 mező g) pontja szerinti támogatás esetén belső egyházi jogi személy, civil szervezet
az F:5 mező a), b), c), e) és f) pontja szerinti támogatás esetén jogszabály alapján támogatói okirat;
az F:5 mező d) és g) pontja szerinti támogatás esetén pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződés vagy támogatói okirat
biztosítható az F:5 mező a), b) és c) pontja szerinti támogatás esetén részletekben történő kifizetéssel;
az F:5 mező d), e) és f) pontja szerinti támogatás esetén egyösszegű kifizetéssel;
az F:5 mező g) pontja szerinti támogatás esetén egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel
okirat vagy szerződés szerint Az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül azzal, hogy F:5 mező d) pontja szerinti támogatás esetén a határon túli szervezetnek és a külföldi szervezetnek támogatási kérelem alapján nyújtott határon túli költségvetési támogatás esetén biztosíték kikötésére nem kerül sor. F:5 mező d) pontja szerinti támogatás esetén igénybe vehető
c) A Magyarországon hitéleti szolgálatot teljesítő egyházi személyek, valamint a külön megállapodással rendelkező egyházi jogi személyek és vallási közösségek egyházi személyei, illetve vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjai jövedelempótléka céljából az előirányzat fedezetet biztosít a szolgálati helynek minősülő magyarországi településen hitéleti szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékára, továbbá a teljes egészében lezárt zsidó temetők vallási előírásokat és kegyeleti szempontokat tiszteletben tartó fenntartásának, a nem a zsidó hitközségek tulajdonában álló, lezárt zsidó temetők fenntartásának és a használatban lévő zsidó temetők felújításának támogatására, valamint a jelentős zsidó múlttal rendelkező magyarországi vidéki és külhoni települések zsidó kulturális életének reorganizációjához kapcsolódó támogatásra a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet rendelkezései, valamint az 5/2018. (XII. 21.) TNM rendelet szerint.
d) A Külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása céljából az előirányzat fedezetet biztosít
a külhoni szórványtelepülések gyülekezeteiben magyar nyelven szolgálatot teljesítő egyházi személyek pasztorációs munkájának támogatására, valamint a nemzetmegtartó tevékenységük kiegészítő támogatására a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet rendelkezései szerint.
e) A kórházakban és egészségügyi intézményekben lelkészi, illetve lelkigondozói szolgálatot végzők támogatása céljából az előirányzat fedezetet biztosít a kórházakban és az egészségügyi intézményekben lelkészi vagy lelkigondozói szolgálatot végzők támogatására a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet, valamint az 5/2018. (XII. 21.) TNM rendelet rendelkezései szerint.
f) A külhoni és diaszpórában élő magyarság hitéleti tevékenységének támogatása céljából az előirányzat fedezetet biztosít a külhoni és diaszpórában élő magyarság hitéleti tevékenységének támogatására, a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet, valamint az 5/2018. (XII. 21.) TNM rendelet rendelkezései szerint.
g) A Karitatív Tanács tagjai által koordinált feladatok támogatása céljából az előirányzat fedezetet biztosít a Karitatív Tanács tagszervezetei részére a karitatív tanácsi tagságból eredő, valamint egyéb feladataik megvalósításának támogatására.

Az a)–g) pontok esetében költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható.
6. 006057 30/1/30/2
Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése
Az előirányzat fedezetet biztosít a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 1. § (4) bekezdés b) pontjában és 4/A. §-ában meghatározottak szerint a rendelkező nyilatkozatot tevő magánszemélyek által befizetett személyi jövedelemadó egy százalékának a bevett egyházak, a bejegyzett egyházak, a nyilvántartásba vett egyházak és a vallási egyesületek részére történő rendelkezésre bocsátásához, valamint ennek az Eftv. 4. § (2) és (3) bekezdése szerinti kiegészítéshez a bevett egyházak és a bejegyzett egyházak részére. bevett egyház, bejegyzett egyház, nyilvántartásba vett egyház, vallási egyesület törvény alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel
7. 208602 30/1/30/3
Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék
Az előirányzat terhére kerül folyósításra a bevett egyházak részére az Eftv. 3. § (1) bekezdése szerinti ingatlanjáradék, valamint a katolikus, református, evangélikus, baptista egyházak, zsidó hitközségek, továbbá a budai szerb ortodox egyházmegye kiemelt közfeladat átvállalásai miatt – megállapodásban rögzített – kiegészítő járadék. bevett egyház törvény alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel
7a. *  386728 30/1/30/4 Egyházi működési, program és fejlesztési támogatások a) Az egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása céljából az egyházi műemlék és nem műemlék ingatlanok állagmegóvási, felújítási, valamint egyházi fenntartású, hitéleti és egyéb feladatokat ellátó intézmények beruházási feladatainak megvalósítására és egyéb kapcsolódó fejlesztésekre az előirányzat biztosít forrást.
A támogatást műemlék és nem műemlék templomok, plébániák, parókiák, székesegyházak, érseki, püspöki paloták, kolostorok, imaházak, gyülekezeti-, közösségi házak, zsinagógák rekonstrukciójára, bővítésére, egyházi iskolák, kollégiumok felújítására, bővítésére, esetenként oktatási, szociális és karitatív beruházásokra, felújításokra használható fel.
A költségvetési támogatás a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet rendelkezései szerint nyújtható.
az F:7a mező a) és b) pontja szerinti támogatás esetén egyházi jogi személy, határon túli egyházi szervezet, nemzetközi megállapodás alapján a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend és kijelölt szervezetei, központi költségvetési szerv; pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződés vagy támogatói okirat biztosítható egyösszegű kifizetéssel szerződés szerint, okirat szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül, azzal, hogy a határon túli szervezetnek és a külföldi szervezetnek támogatási kérelem alapján nyújtott határon túli költségvetési támogatás esetén biztosíték kikötésére nem Bethlen Gábor Alapkezelő Zárkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.)
b) Az egyházi közösségi célú programok támogatás célja a közösségépítést szolgáló, valamint hitéleti, kulturális, oktatási, szociális és egyéb programok, beruházások támogatása. Támogatható továbbá a Kormány egyedi döntéseiből fakadó egyházi vonatkozású célok megvalósítása.
A költségvetési támogatás a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet rendelkezései szerint nyújtható.
c) A vallási közösségek támogatása a nem bevett egyháznak minősülő, vallási tevékenységet végző szervezetek támogatását biztosítja, amely a működésüket, valamint a programjaik és beruházásaik megvalósítását – ezzel a lelkiismereti és vallásszabadság jogának gyakorlását – segíti elő.
d) A határon túli egyházi intézmények fejlesztésének támogatása alapvető feladata a hosszú távú nemzetpolitikai stratégiai célok megvalósításához való hozzájárulás a hitélet területén, amelyhez az e forrásból megvalósuló tevékenységek egyik kiindulópontként szolgálhatnak.
Az előirányzat a határon túli egyházi intézmények fejlesztésével kapcsolatban lehetőséget biztosít elsősorban az egyházi
az F:7a mező c) pontja szerinti támogatás esetén vallási egyesület, bejegyzett egyház, nyilvántartásba vett egyház;

az F:7a mező d) pontja szerinti támogatás esetén egyházi jogi személy, határon túli egyházi szervezet;

az F:7a mező e) és f) pontja szerinti támogatás esetén bevett egyház és annak belső egyházi jogi személye;
kerül sor
szervezetek feladatellátási tevékenységével szorosan összefüggő infrastruktúra fejlesztésére, nagy értékű tárgyi eszköz vásárlására, esetenként rendezvények és azok technikai infrastruktúrájának támogatására, a külhoni egyházi fenntartású létesítmények felújítási költségeinek és egyes beruházásainak támogatására.
A költségvetési támogatás a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet rendelkezései szerint nyújtható.
e) Az egyházi személyek eszközellátásának támogatása az egyházi szolgálatot teljesítő személyek munkájának segítése gépjármű vagy egyéb infrastrukturális és technikai eszközök vásárlásának támogatásával. A költségvetési támogatás a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet rendelkezései szerint nyújtható.
f) A Görögkatolikus Metropólia működésének és beruházásainak támogatása. A költségvetési támogatás a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet rendelkezései szerint nyújtható.
g) Az egyházi közfeladatellátási és közösségi célú beruházások támogatása céljából a közfeladatokat ellátó egyházi intézmények kiemelt beruházási feladatainak megvalósítására és egyéb kapcsolódó fejlesztésekre az előirányzat biztosít támogatást.
Az a)–g) pont esetében a költségvetési támogatás a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet rendelkezései szerint nyújtható.
Az a)–g) pont esetében költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható.
az F:7a mező g) pontja szerinti támogatás esetén egyházi jogi személy, nemzetközi megállapodás alapján a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend és kijelölt szervezetei, határon túli egyházi szervezet, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság
7b. *  399528 30/1/30/5
Vallásturisztikai támogatások
Az előirányzat az egyházi közösségek építését, megerősítését elősegítő vallásturisztikai projektek és kapcsolódó beruházások, fejlesztések támogatására biztosít forrást, különösen a vallásturizmus hazai és külföldi népszerűsítését célzó programok megvalósítására, a vallási értékek és szakrális helyszínek elérhetővé és vonzóvá tételéhez szükséges intézményi és szakmai feltételek biztosítására.
A költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható.
egyházi jogi személy, határon túli egyházi szervezet, nemzetközi megállapodás alapján a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend és kijelölt szervezetei, civil szervezet pályázati úton vagy pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződés vagy támogatói okirat biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint, okirat szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül, azzal, hogy a határon túli szervezetnek és a külföldi szervezetnek támogatási kérelem alapján nyújtott határon túli költségvetési támogatás esetén biztosíték kikötésére nem kerül sor Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
8. 333517 30/1/30/14
Egyházi fenntartású intézményekben foglalkoztatottak kompenzációja
Az előirányzat szolgál a köznevelési, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális vagy sporttevékenységet ellátó bevett egyház és belső egyházi jogi személyénél foglalkoztatottak részére – az adó- és járulékfizetési kötelezettséget megállapító törvények módosításából adódó nettójövedelem-csökkenés kompenzálására jogszabály alapján – járó többlet-személyijuttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetésére.
A költségvetési támogatás az egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak kompenzációjáról szóló Korm. rendelet rendelkezései szerint nyújtható. A költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható.
bevett egyház, nemzetközi megállapodás alapján a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend kijelölt szervezetei jogszabály alapján támogatói okirat biztosítható
(az egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak kompenzációjáról szóló Korm. rendelet rendelkezései szerint)
egyösszegű kifizetéssel okirat szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül
9. 376017 30/1/30/15
Reformáció Park kialakítása II. ütem
Az előirányzat a Budapest XVI. kerületi Reformátorok tere építésének II. ütemének támogatására szolgál.
A költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható.
egyházi jogi személy, helyi önkormányzat pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződés vagy támogatói okirat biztosítható egyösszegű kifizetéssel szerződés szerint, okirat szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
10. 343806 30/1/30/18
Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana fejlesztése
Az előirányzat biztosítja a Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana fejlesztésének megvalósítását. egyházi jogi személy pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét elérő vagy meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
11. 340628 30/1/30/19
A debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztése
A debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztése. egyházi jogi személy pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét elérő vagy meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
12. 348462 30/1/30/20
A soproni Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium rekonstrukciója
Az előirányzat célja a Soproni Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium rekonstrukciójának támogatása. egyházi jogi személy pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét elérő vagy meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
13. 348473 30/1/30/21
A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum kollégiumbővítése és tornaterem építése
Az előirányzat célja a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban megvalósuló kollégiumbővítés és tornaterem-építés támogatása. határon túli egyházi jogi személy pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét elérő vagy meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
14. 348484 30/1/30/22
A székesfehérvári Szent István Bazilika rekonstrukciója
Az előirányzat célja a székesfehérvári Szent István Bazilika átfogó helyreállításának támogatása. egyházi jogi személy pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét elérő vagy meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
15. 348495 30/1/30/23 A Gödöllői Premontrei Perjelség által hangverseny- és előadóterem létrehozása Az előirányzat célja a Gödöllői Premontrei Perjelség hangverseny- és előadóterem megépítésének támogatása. egyházi jogi személy pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét elérő vagy meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
16. 348506 30/1/30/24 A zsámbéki Josephinum épület felújításának befejező munkálatai Az előirányzat célja a zsámbéki Josephinum Idősek Otthona felújításának támogatása. egyházi jogi személy pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét elérő vagy meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
17. 348451 30/1/30/25 A győri Nagyboldogasszony Bazilika rekonstrukciója Az előirányzat célja a győri Nagyboldogasszony Bazilika rekonstrukciójának támogatása. egyházi jogi személy pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét elérő vagy meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
18. 360240 30/1/30/26 Baár– Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium bővítése Az előirányzat célja a Dunamelléki Református Egyházkerület egyes oktatási intézményeinek bővítése: Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium felújítása, a Gyökössy Endre Református Óvoda számára új ingatlan vásárlása és felújítása. egyházi jogi személy pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi döntés alapján támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét elérő vagy meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
19. 347284 30/1/30/27 Reformáció Emlékbizottság programjainak támogatása Az egyetemes és a magyarországi protestantizmust bemutató, a reformáció és annak hatását megjelenítő ismeretterjesztő programok, konferenciák, kiállítások, médiaalkotások létrehozásának támogatása, tematikus pályázatok meghirdetése, kiemelt beruházások megkezdése, kiadványok megjelentetése, a Kárpát-medencei magyar protestáns tudományos adattár összeállítása.
A költségvetési támogatás a 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet rendelkezései szerint nyújtható. A költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható.
civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, határon túli egyház, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, határon túli szervezet, külföldi szervezet támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint, okirat szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül, azzal, hogy a határon túli szervezetnek és a külföldi szervezetnek támogatási kérelem alapján nyújtott határon túli költségvetési támogatás esetén biztosíték kikötésére nem kerül sor Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
20. 375717 30/1/31 Nemzetiségi célú költségvetési támogatások
21. 386317 30/1/31/1
Nemzetiségi szakmai támogatások
Az előirányzat forrást biztosít
a) a nemzetiségpolitikai szempontból kiemelten fontos nemzetiségi rendezvények, programok, kiadványok, eszközbeszerzések, a nemzetiségi közösség erősítését, identitásának megtartását szolgáló projektek támogatására, illetve a pénzügyi nehézségekkel küszködő, válságos helyzetbe jutott nemzetiségi intézmények, szervezetek, önkormányzatok működési zavarainak elhárításának támogatására;
b) a szomszédos országokkal létrehozott nemzetiségi kormányközi vegyes bizottságok ülésein elfogadott kormányzati kötelezettségvállalások finanszírozására; c) pályázat vagy egyedi kérelem útján:
ca) nemzetiségi civil szervezetek támogatására,
cb) a nemzetiségi közoktatási intézmények, szervezetek, önkormányzatok anyaországi intézményekkel, településekkel, szervezetekkel történő kapcsolattartásának támogatására,
cc) a nemzetiségi kulturális támogatásokra;
d) nemzetiségi középiskolák kiemelkedő képességű tanulóinak nyújtandó ösztöndíjra és az ösztöndíjátadó ünnepséghez kapcsolódó kiadásokra;
e) az anyaországban történő nemzetiségi pedagógus- továbbképzésekhez és a kétoldalú nemzetiségi vegyes bizottságok ajánlásaiban szereplő közoktatási intézményi fejlesztésre;
f) a hazai nemzetiségi közösségek identitásának megőrzése érdekében vállalt kulturális, köznevelési, tudományos, hitéleti és közösségépítő célok – köztük a kapcsolódó beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek – megvalósításának támogatására.

Az a)–f) pontok esetében költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható.
helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, költségvetési szerv, egyes jogi személyek vállalata, társulás, civil szervezet, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, jogi személyiségű társaság, leányvállalat, egyéni vállalkozó, jogszabály alapján jogi személynek nem minősülő egyéb szervezet, ösztöndíjas támogatott támogatási szerződés vagy támogatói okirat biztosítható egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés szerint, okirat szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
22. 388073 30/1/31/2
Országos nemzetiségi önkormányzatok támogatása
Az előirányzat fedezetet nyújt az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi média támogatására, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvényben rögzített közfeladatok ellátására létrehozott intézmények támogatására.

A költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható.
nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv támogatói okirattal biztosítható részletekben történő kifizetéssel az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül
22a. *  349406 30/1/31/4 Nemzetiségi intézmények támogatása beruházásra, felújításra, pályázati önrészre Az előirányzat fedezetet nyújt az egyes nemzetiségi önkormányzatok és nemzetiségi intézmények beruházási, felújítási vagy e célokhoz kapcsolódó költségeinek támogatására, valamint pályázati önrészére.
Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi támogatások kapcsán közreműködő kezelő szerv által ellátott feladat végzésével járó működési költségekre.
A költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható.
helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv,
helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság
támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal biztosítható egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel szerződés, okirat szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
23. 286023 30/1/31/6
Nemzetiségi önkormányzatok kompenzációja
Ezen előirányzaton áll rendelkezésre a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézményekben foglalkoztatottak részére – az adó- és járulékfizetési kötelezettséget megállapító törvények módosításából adódó nettó jövedelemcsökkenés kompenzálására jogszabály alapján – járó többlet-személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetésére biztosított támogatás.
A költségvetési támogatás a költségvetési szervek és a bevett egyházak és belső egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak kompenzációjáról szóló Korm. rendelet rendelkezései szerint nyújtható.
A költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. Ezen előirányzaton állnak rendelkezésre a költségvetési szervek és a bevett egyházak és belső egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak kompenzációjáról szóló Korm. rendelet, valamint a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak kompenzációjához szükséges előirányzat-átcsoportosításról szóló Korm. határozat alapján biztosított támogatások maradványai.
országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzatok jogszabály alapján támogatói okirat biztosítható (az egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak kompenzációjáról szóló Korm. rendelet rendelkezései szerint) egyösszegű kifizetéssel okirat szerint az Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig vagy összeghatár megjelölése nélkül

2. melléklet a 2/2019. (III. 19.) TNM rendelethez *