A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

16/2019. (VII. 30.) EMMI rendelet

az egészségügyi szolgáltatók szakfelügyeletéről

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés g) pont gj) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 15. § tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) egészségügyi szakmai tevékenység: a betegségmegelőzéssel, valamint a betegellátással összefüggésben végzett, a betegellátás eredményét befolyásoló, a beteg állapotának feltárására irányuló és annak javulását elősegítő ellátói és az egyes beteg egészségügyi ellátásával kapcsolatos szervezési tevékenységek összessége;

b) szakfelügyelet: az egészségügyi ellátás teljes folyamatában az egészségügyi ágazati jogszabályok, továbbá a szakmai tevékenység minősége, a szakfelügyelet tárgyában, illetve az egyedi panaszok kivizsgálásával kapcsolatban a szakmai előírások, protokollok érvényesülésének hatósági célú ellenőrzése, valamint a megelőzésnek és a betegellátásnak a szakma szabályaival, érvényben levő szakmai irányelvekkel, eljárásokkal, ajánlásokkal, nemzetközi legjobb gyakorlattal való összevetése, értékelése az alkalmazott eljárások dokumentációs rendszere és az adatszolgáltatás minőségi követelményeinek meghatározása és értékelése, a kapcsolódó konzultáció lefolytatása és a minőségfejlesztés módozatainak meghatározása.

2. Általános rendelkezések

2. § (1) A Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) és a rendvédelmi szervek által nyújtott egészségügyi tevékenység szakfelügyeletét a szakterület szerint érintett szakfelügyelő az illetékes MH főszakorvossal, valamint a rendvédelmi szerv ágazati szakmai felügyeleti szervével együttműködve látja el.

(2) A fogvatartottak és a kényszergyógykezelés, ideiglenes kényszergyógykezelés intézkedés hatálya alatt állók egészségügyi ellátását végző egészségügyi szolgáltató egészségügyi tevékenységének szakfelügyeletét a megbízott szakfelügyelő a rendvédelmi szerveknél az ágazati szakmai felügyeleti szervvel együttműködve látja el.

(3) A gyógyszertárak szakfelügyeletére vonatkozó szabályokat a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló törvény tartalmazza.

(4) A szakfelügyeleti tevékenység kiterjed valamennyi egészségügyi szolgáltató egészségügyi szolgáltatásának, valamint a szociális és gyermekvédelmi intézményekben végzett egészségügyi tevékenység felügyeletére.

3. Az egészségügyi szolgáltatók szakfelügyelete

3. § (1) *  Az egészségügyi szolgáltatókkal, szolgáltatásokkal összefüggésben a szakfelügyeletet az egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium módszertani irányítása mellett az országos tisztifőorvos és a népegészségügyi feladatkörükben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatalok (a továbbiakban: kormányhivatal), valamint a kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalai (a továbbiakban: járási hivatal) a szakfelügyelők közreműködésével látják el.

(2) A szakfelügyelet szakterületeit és a névjegyzékbe vehető szakfelügyelők számát a 9. § figyelembevételével az 1. melléklet tartalmazza.

4. § (1) Szakfelügyeleti tevékenységet az a személy végezhet, akit az országos tisztifőorvos névjegyzékbe vesz szakterületének megnevezésével és illetékességi területe feltüntetésével. Az egyes szakterületekhez tartozó illetékességi területeket az országos tisztifőorvos a honlapján teszi közzé.

(2) A szakfelügyelőt a működési területére – országos, területi – és a szakterületére utaló szakfelügyelői, illetve orvosok esetében szakfelügyelői főorvosi cím illeti meg.

(3) Az országos szakfelügyelő állandó megbízással, a területi szakfelügyelő – névjegyzékből történő felkérés útján – eseti megbízással vagy megbízási keretszerződéssel bízható meg.

(4) Eseti megbízással az a névjegyzékbe vett területi szakfelügyelő bízható meg, aki az e rendelet szerinti feltételeknek megfelel, feladatait előre egyeztetett módon végzi. Eseti megbízást az országos tisztifőorvos, a kormányhivatal és a járási hivatal adhat.

(5) Az állandó megbízással feladatot ellátó országos szakfelügyelő pályáztatás útján kerül névjegyzékbe, feladatait előre egyeztetett és jóváhagyott éves munkaterv alapján végzi, feladatairól évente a megbízó részére beszámolót készít. Az országos gyógyintézetekhez kapcsolódó szakterületek esetében az adott országos gyógyintézetben dolgozó orvosok a pályáztatás során előnyt élveznek.

(6) Szükség szerinti feladat ellátására, illetve állandó szakfelügyelő kizárása vagy legalább 30 nap időtartamú akadályoztatása esetén feladatainak ellátása céljából – a névjegyzékbe vétel feltételeinek egyébként megfelelő, de abban nem szereplő személynek – eseti megbízatás adható.

(7) A szakfelügyeleti tevékenysége során a területi szakfelügyelő a megbízásban foglaltak alapján a szakfelügyeleti vizsgálat alá vont egészségügyi szolgáltatónál – a szakterülete vonatkozásában – vizsgálja

a) az egészségügyi tárgyú jogszabályok, valamint az egészségügyi szakmai irányelvek, protokollok előírásainak végrehajtását,

b) a megelőzés, kórismézés, a gyógyítás és az ápolás, a gondozás, a rehabilitáció és az orvosi szakvéleményezés szakszerűségét, eredményességét, minőségét, ennek során vizsgálja az adott tevékenység széleskörűen elfogadott szakmai előírásoknak és az érvényben lévő minőségügyi szabályoknak megfelelő, a beteg számára elfogadható módon, a szükséges időn belül végrehajtott, biztonságos, hatásos és eredményes elvégzését,

c) a feladatok ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket,

d) a betegbeutalás rendjét,

e) az ügyeleti-készenléti ellátás rendjét és összhangját,

f) a panaszok érdemi kivizsgálását,

és elvégzi a feltárt problémák értékelését.

(8) A szakfelügyeleti tevékenysége során az országos szakfelügyelő

a) véleményt nyilvánít a megbízási szerződésben rögzített, a vizsgált szakterületet érintő kérdésben, valamint a betegellátást, betegbiztonságot súlyosan veszélyeztető gyakorlat vagy hiányosság esetén – megoldási javaslattal – soron kívül jelentést ad a megbízónak,

b) a szakmai szabályok kialakításához módszertani támogatást nyújt, együttműködik a szakterülete szerint illetékes szakmai kollégiumi tagozattal, országos gyógyintézetekkel,

c) részt vesz a szakmai irányelvek előkészítésével kapcsolatos feladatok ellátásában,

d) közreműködik az egészségügyi szakmai irányelveknek és más szakmai előírásoknak való megfelelőségének, eredményességének, hozzáférhetőségének, időszerűségének és a betegbiztonsági szempontok teljesülésének értékelésében,

e) kidolgozza és továbbfejleszti az egyes szakterületek szakmai és minőségfejlesztési adatgyűjtési rendszerét, és folyamatosan gondoskodik azok értékeléséről és az adatgyűjtésekről, figyelemmel az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatgyűjtési rendszerére,

f) minőségügyi célú adatgyűjtéseket és elemzéseket, rendszerezéseket végez,

g) szakmai minőségértékelést végez,

h) kockázatelemzési tevékenységet végez,

i) a klinikai audit minőségértékeléshez szükséges mutatókat, indikátorokat kidolgozza, annak alkalmazását felügyeli, ezáltal biztosítja az egységes szempontrendszer alapján történő szakmai értékeléseket, az eredmények alapján az auditok során használható standardokra javaslatot tesz,

j) klinikai auditot végez,

k) a belső minőségügyi tevékenységről indokolt esetben, illetve felkérésre véleményt nyilvánít,

l) közreműködik és véleményt alkot a szakmai minimumfeltételek, egészségügyi szakmai irányelvekről, azok érvényesíthetőségéről, összhangjáról és azoknak az egészségügyi szakmai tevékenységben betöltött szerepéről,

m) szükség szerint a szolgálati út betartásával kapcsolatot tart az országos gyógyintézetekkel, országos szakmai és kollegiális vezetőkkel, szakmai szervezetekkel, egyesületekkel, az egészségügyben működő szakmai kamarákkal, orvostudományi egyetemekkel,

n) az országos tisztifőorvos bevonásával szakmai támogató tájékoztatást tart,

o) az egészségügyért felelős miniszter felkérésére bármely egyéb egészségügyi szakmai kérdésben véleményt nyilvánít, és ellátja a felkérésben foglalt feladatokat,

p) a vizsgálat súlyának vagy összetettségének indokoltsága esetén ellátja a (7) bekezdésben foglalt feladatokat,

q) ellátja a jogszabályban részére meghatározott további feladatokat.

(9) A szakfelügyelő tevékenysége során véleményt nyilvánít a megbízási szerződésben rögzített, a vizsgált szakterületet érintő azon kérdésben, amelynek véleményezésére az országos tisztifőorvos, a kormányhivatal, illetve a járási hivatal megbízta.

5. § (1) Az egészségügyért felelős miniszter a szakfelügyelet körében ellátja a szakmai irányítást, ennek keretében

a) módszertanilag irányítja a szakfelügyelői hálózat tevékenységét,

b) jóváhagyja az országos szakfelügyelők éves munkatervét,

c) jóváhagyja a szakfelügyelők továbbképzéséhez szükséges módszertant,

d) kidolgozza a klinikai audit módszertanát,

e) módszertani támogatást nyújt, módszertani javaslatot fogalmaz meg az elvárt eredmény elérésének, illetve a szakmai munka javításának az egészségügyi ellátás eredményességének és biztonságának egységes színvonalú biztosítása érdekében,

f) kapcsolatot tart az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozataival és az országos gyógyintézetekkel,

g) pályáztatást követően jóváhagyja az országos szakfelügyelő névjegyzékbe történő felvételét.

(2) Az országos tisztifőorvos a szakfelügyeleti rendszer működtetése keretében

a) az országos és területi szakfelügyelőkről szakfelügyeleti névjegyzéket vezet, amelyet honlapján közzétesz,

b) *  pályázatot ír ki az országos szakfelügyelői szakmák és feladatok ellátására, és a pályáztatást követően felveszi a szakfelügyelőt a szakfelügyelői névjegyzékbe, amelynek adattartalmát a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a honlapján közzéteszi,

c) az országos szakfelügyelővel állandó megbízási szerződést köt,

d) irányítja a szakfelügyelők tevékenységét,

e) éves munkaterv alapján koordinálja a szakfelügyelők működését,

f) évente legalább két alkalommal szakmai értekezletet tart, amelyről beszámol az egészségügyért felelős miniszternek,

g) gondoskodik a szakfelügyelők továbbképzéséről,

h) gondoskodik az egyes szakterületekhez tartozó szakmai és minőségügyi célú adatgyűjtési rendszer kidolgozásáról, továbbfejlesztéséről és a kapcsolódó adatok gyűjtéséről, értékeléséről, figyelemmel az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatgyűjtési rendszerére,

i) a klinikai audit módszertanának alkalmazásával biztosítja az egységes szempontrendszer alapján történő szakmai értékeléseket, az eredmények alapján az auditok során használható standardokra javaslatot tesz,

j) gondoskodik az egészségügyi szolgáltatók belső minőségügyi rendszer ellenőrzéséről és az egyéb szakmai szabályok alapján kötelezően előírt minőségügyi elemek érvényesüléséről,

k) a szakfelügyelő feladatának ellátásához a szükséges információkat rendelkezésére bocsátja,

l) közreműködik az országos statisztikai adatfelvételi programban, az egészségügyért felelős miniszter mint a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagja feladatkörébe tartozó statisztikai adatfelvétel és adatfeldolgozás végrehajtásában,

m) véleményezi a kormányhivatalok szakfelügyeleti rendszer működésével kapcsolatos szabályzatát,

n) az éves szakfelügyeleti munkatervet véleményezés céljából megküldi az egészségügyért felelős miniszter részére,

o) feladatairól minden év március 1-jéig szakmai beszámolót készít az egészségügyért felelős miniszter részére.

(3) A kormányhivatal a szakfelügyeleti rendszerhez kapcsolódóan

a) a területi szakfelügyelővel eseti megbízási szerződést köt a hatáskörébe tartozó feladatok ellátására,

b) irányítja és koordinálja az általa felkért területi szakfelügyelő tevékenységét,

c) a területi szakfelügyelő feladatának ellátásához a szükséges információkat rendelkezésére bocsátja,

d) javaslatot tesz a területi szakfelügyelő névjegyzékbe történő felvételéhez,

e) kidolgozza a szakfelügyelethez kapcsolódó feladatai ellátásához szükséges eljárásrendet,

f) az e) pont szerinti eljárásrendet véleményezés céljából megküldi az országos tisztifőorvos részére.

(4) A járási hivatal részt vesz a kormányhivatal (3) bekezdés szerinti feladatai ellátásában.

6. § (1) A szakfelügyelői névjegyzékbe felvett területi szakfelügyelőt – a kormányhivatalok kötelezettségvállalásáról szóló szabályzatában foglalt előírások figyelembevételével – a kormányhivatal vagy az országos tisztifőorvos bízza meg esetileg vagy megbízási keretszerződés útján a jogszabályban meghatározott, hatáskörébe tartozó feladata ellátásában történő közreműködésre. A megbízó és a névjegyzékben szereplő területi szakfelügyelő között eseti jelleggel létrejött megbízás meghatározott feladat, illetve tevékenység ellátására szól.

(2) Az (1) bekezdés szerinti megbízási szerződés vagy megbízási keretszerződés olyan gazdálkodó szervezettel is megköthető, amelynek a területi szakfelügyelő képviseletre jogosult tagja, és ezen gazdálkodó szervezet keretében egészségügyi tevékenységet végez.

7. § (1) Szakfelügyelői tevékenységet nem végezhet

a) az egészségügy ágazati irányításában, ellenőrzésében vagy finanszírozásában közreműködő szerv vezetője,

b) egészségügyi szakmai köztestület elnöke,

c) *  az egészségügyi szakmai kollégium elnökségének elnöke vagy a tagozat elnöke,

d) egészségügyi szakmai képviseletet ellátó vagy betegjogi szervezetvezető tisztségviselője,

e) egészségügyi intézmény főigazgatója, orvos igazgatója, ápolási igazgatója, minőségügyi vezetője,

f) országos gyógyintézet főigazgatója, orvos igazgatója, ápolási igazgatója, vagy minőségügyi vezetője.

(2) A területi szakfelügyelő nem végezhet ellenőrzési tevékenységet

a) olyan egészségügyi szolgáltatónál, ahol munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, önkéntes segítői jogviszonyban van, illetve amellyel közvetve vagy közvetlenül szerződéses kapcsolatban áll,

b) olyan egészségügyi szolgáltatónál, amellyel közeli hozzátartozója alkalmazásban áll, vagy

c) olyan egészségügyi szolgáltatónál, amellyel kapcsolatban részéről nem várható el a tárgyilagos vizsgálat.

(3) A (2) bekezdés szerinti kizárási ok fennállását a területi szakfelügyelő köteles bejelenteni, amely alapján a megbízó kezdeményezi az összeférhetetlenséggel nem rendelkező szakfelügyelő kijelölését.

(4) A szakfelügyelő a megbízás alapján végzett tevékenységét személyesen köteles ellátni.

(5) A megbízások alapján végzett tevékenységről a megbízó köteles nyilvántartást vezetni, és azt minden év február 1-jéig az országos tisztifőorvos részére megküldeni.

(6) A szakfelügyelő köteles a névjegyzékben szereplő adatainak megváltozását a változást követő 15 napon belül a névjegyzéket vezető szervnél bejelenteni.

(7) A szakfelügyelőt a névjegyzékből törölni kell, ha

a) azt a szakfelügyelő kérelmezi,

b) a felkérés feltételei nem állnak fenn vagy megszűnnek,

c) a megbízásban vállalt feladatainak – felhívást követően – nem tesz eleget, vagy neki felróható okból ismételten elmulasztja annak határidejét,

d) törlik a működési nyilvántartásból.

8. § (1) Eseti megbízással területi szakfelügyelőként a szakfelügyelői névjegyzékbe az az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartásában érvényes működési státusszal szereplő személy vehető, aki a szakterületén szakképesítéssel, speciális szakértelemmel és gyakorlattal rendelkezik. Az eseti megbízásra felkért területi szakfelügyelőt az országos tisztifőorvos az országos szakfelügyelő véleményének figyelembevételével kéri fel. Ha a személy ezen felkérést elfogadja, az országos tisztifőorvos felveszi a területi szakfelügyelőt – név és szakterület megnevezésével – a szakfelügyelői névjegyzékbe. A területi szakfelügyelői névjegyzékbe vétel – a felkérés sikertelensége esetén – az országos tisztifőorvos által kiírt pályáztatás útján is történhet.

(2) Állandó megbízással szakfelügyelői névjegyzékbe kerülésről az országos tisztifőorvos pályázatot ír ki, amelyet 30 nappal a közzététel előtt az egészségügyért felelős miniszternek jóváhagyásra megküld. Ha az egészségügyért felelős miniszter a pályázatról a kézhezvételtől számított 15 napon belül nem nyilatkozik, azt jóváhagyottnak kell tekintetni.

(3) A pályázati kiírást a 16. napon az országos tisztifőorvos a honlapján közzéteszi. A pályázati kiírás tartalmazza a névjegyzékbe vehető szakfelügyelői szakmákat és az állandó megbízásra vonatkozó elbírálási szempontokat, a feladat elvégzéséért járó összeg mértékét, a pályázat benyújtásának határidejét és az elbírálás határidejét.

(4) A beérkezett pályázatokat az egészségügyért felelős miniszter által delegált szakfelügyeleti módszertani feladatokat ellátó 2 főből és az országos tisztifőorvos és a kormányhivatal által delegált minőségügyi módszertani feladatokat ellátó 1–1 főből álló bizottság bírálja el. A bírálóbizottság döntése során vizsgálja, hogy a pályázó megfelel-e az e rendeletben meghatározott követelményeknek. A beérkezett pályázatokat a bírálatot megelőzően a Magyar Orvosi Kamara, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara illetékes területi szerve részére véleményadás céljából meg kell küldeni.

(5) A bírálóbizottság javaslata alapján a pályázati feltételeknek leginkább megfelelő pályázót az országos tisztifőorvos – országos szakfelügyelőként – felveszi a szakfelügyeleti névjegyzékbe, és vele állandó megbízási szerződést köt.

(6) A szakfelügyelőt tevékenységének ellátásáért a 2. melléklet szerinti megbízási díj illeti meg.

(7) Az eseti megbízási szerződés előre egyeztetett eseti feladatok ellátására terjed.

(8) Az állandó megbízatás határozott időtartamra, de legfeljebb 3 évre szól, a megbízatás a lejártát követően több ízben meghosszabbítható.

(9) Az állandó megbízási jogviszonyt bármelyik fél 30 napos határidővel mondhatja fel.

9. § (1) Az ápolási és szakdolgozói szakterületek szakfelügyeletét a 4. § (7) és (8) bekezdésében foglaltak figyelembevételével

a) az országos tisztifőorvos által foglalkoztatott országos szakfelügyelő ápoló,

b) *  a kormányhivatalnál foglalkoztatott vármegyei szakfelügyelő ápoló,

c) a járási hivatalnál foglalkoztatott járási szakfelügyelő ápoló

látja el.

(2) A védőnői feladatok szakfelügyeletét – a 4. § (7) és (8) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – védőnői képesítéssel rendelkező,

a) az országos tisztifőorvos által foglalkoztatott országos szakfelügyelő védőnő,

b) *  a kormányhivatalnál foglalkoztatott vármegyei szakfelügyelő védőnő,

c) *  a járási hivatalnál foglalkoztatott járási szakfelügyelő védőnő

látja el.

(3) Az ápolási, szakdolgozói, valamint a védőnői tevékenység hatékony szakmai felügyeletét az (1) bekezdés b) és c) pontja, valamint a (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti szakfelügyelők az országos tisztifőorvos szakmai módszertani irányításával végzik.

10. § (1) A szakfelügyelő szakfelügyeleti feladatai ellátása keretében az átadott iratanyag alapján szakmai véleményt készít, illetve szükség szerint helyszíni ellenőrzést, vizsgálatot végez.

(2) A helyszíni szakfelügyeleti vizsgálatra, ellenőrzésre akkor kerül sor, ha

a) azt jogszabály előírja,

b) azt eseti, betegellátással kapcsolatban felmerülő panasz, konfliktus kivizsgálása teszi szükségessé,

c) azt állandó megbízás alapján szükséges teljesíteni,

d) az ágazati felügyeleti szerv feladatainak végrehajtását szolgálja,

e) rendkívüli esemény indokolja.

(3) A helyszíni vizsgálat során a szakfelügyelő

a) az egészségügyi szolgáltató helyiségeibe beléphet, figyelemmel a szervezeti egység biztonsági előírásaira, munkarendjére,

b) a betegellátási és munkafolyamatokat megtekintheti és megvizsgálhatja,

c) a berendezéseket, műszereket és más tárgyi eszközöket megtekintheti és megvizsgálhatja,

d) az egészségügyi ellátásban közreműködő valamennyi személytől és a betegektől akár szóban, akár írásban adatot, felvilágosítást kér, illetve kérdést intéz hozzájuk.

(4) A szakfelügyelő a felügyeleti vizsgálatról vagy helyszíni ellenőrzésről jelentést készít vagy jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben rögzíti a tényeket és az értékelés lefolytatásának és megállapításainak lényegét. A jegyzőkönyv vagy jelentés egy példányát átadja az egészségügyi szolgáltató képviselőjének, valamint a helyszíni vizsgálat alapján tett megállapításokról, véleményéről tájékoztatja a megbízót.

(5) Ha a szakfelügyelői vizsgálat vagy helyszíni ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy az egészségügyi szolgáltató az egészségügyi ágazati jogszabályokat, szakmai szabályokat, illetve az egyedi panaszügyekben vizsgáltakkal kapcsolatosan a szakmai szabályokat megsértette, a szakfelügyelő köteles a hiányosság megszüntetésére vonatkozó javaslatát is tartalmazó jelentését a szolgálati út betartásával haladéktalanul eljuttatni a megbízónak a jegyzőkönyv vagy jelentés egy példányával, aki a hatáskörébe tartozó szükséges intézkedést megteszi.

(6) Ha azonnali intézkedést igénylő, súlyos hiányosság – a szakma szabályaitól több alkalommal történő indokolatlan eltérés, jogszabályba ütköző cselekmény, nem megfelelő betegbiztonság, az ellátás minőségét súlyosan veszélyeztető eset – kerül megállapításra, a kormányhivatal soron kívül tájékoztatja az országos tisztifőorvost.

(7) Az országos tisztifőorvos a kormányhivatal által jelentett azonnali intézkedést igénylő súlyos esetről, valamint a feladat- és hatáskörében tudomására jutó súlyos esetről az országos szakfelügyelő soron kívüli bevonásával azonnali jelentésben tájékoztatja az egészségügyért felelős minisztert.

(8) A szakfelügyelő a lefolytatott vizsgálat vagy helyszíni ellenőrzés alapján kezdeményezi az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló kormányrendeletben foglaltak figyelembevételével az alábbi hatósági intézkedések megtételét:

a) meghatározott egészségügyi tevékenység végzésének felfüggesztése,

b) az adott ellátás progresszivitási szintjének visszaminősítése,

c) az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedély módosítása vagy visszavonása,

d) a szakmai irányelvek, protokollok, helyi eljárásrendek előírásai végrehajtásának betartatása, helyi szakmai ellátást szabályozó dokumentum készítése,

e) meghatározott témakörben szakmai továbbképzés elvégzésének kötelezése,

f) határidő tűzésével az észlelt hiányosságok pótlása.

11. § (1) Ha a szakfelügyelő megállapításával, véleményével a megbízó nem ért egyet, a hatáskörébe tartozó szakfelügyeleti vizsgálat során készített, illetve az adott üggyel kapcsolatosan keletkezett dokumentumot, az egyet nem értés indokolásával együtt, felterjeszti az országos tisztifőorvoshoz, aki az adott üggyel kapcsolatosan kikéri az országos szakfelügyelő véleményét.

(2) Az országos tisztifőorvos hatáskörébe tartozó eseti szakfelügyeleti vizsgálat során az adott üggyel kapcsolatban keletkezett dokumentumot, az egyet nem értés indokolásával együtt, az országos tisztifőorvos átadja az országos szakfelügyelő részére, és véleményét kéri.

(3) Ha az országos szakfelügyelő vizsgálata alapján megállapítást nyer, hogy az egészségügyi szakmai tevékenység végzésére vonatkozó szabályokat az ellenőrzött szolgáltató megsértette, az illetékes egészségügyi államigazgatási szerv a hatáskörébe tartozó intézkedést megteszi.

12. § (1) Ha az egészségügyi szolgáltató a szakfelügyeleti vizsgálat lefolytatása során nem működik együtt, illetve az ehhez szükséges adatszolgáltatást nem teljesíti, a szakfelügyelői vizsgálat vagy a helyszíni ellenőrzésen felvett jegyzőkönyv alapján a megbízó egészségügyi államigazgatási szerv hivatalból hatósági eljárást indít.

(2) Az egészségügyért felelős miniszter, ha valamely egészségügyi szolgáltatóra, az egészségügyi ellátórendszerre vagy annak egy részére vonatkozóan hatósági vizsgálat válik szükségessé, tájékoztatja az országos tisztifőorvost, valamint a kormányhivatalt.

4. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

14. § (1) A 8. § (2)–(5) bekezdése szerinti pályázati eljárást első alkalommal 2019. szeptember 1. napjáig kell lefolytatni. Az országos szakfelügyelőt ezt követően haladéktalanul névjegyzékbe kell venni, illetve vele állandó megbízási szerződést kell kötni.

(2) A területi szakfelügyelőket először 2019. október 31. napjáig kell névjegyzékbe venni a 8. § (1) bekezdésének alkalmazásával.

(3) A (2) bekezdés szerinti névjegyzék összeállításáig az egészségügyi szolgáltatók hatósági szakfelügyeletéről, szakmai minőségértékeléséről és a minőségügyi vezetőkről szóló 33/2013. (V. 10.) EMMI rendeletet kell alkalmazni, a 2019. november 1-jén folyamatban levő szakfelügyeleti eljárásokat, vizsgálatokat a vonatkozó dokumentumok megküldésével át kell adni az e rendelet szerint az ügyben eljárásra jogosult szervnek vagy személynek.

15–16. § * 

1. melléklet a 16/2019. (VII. 30.) EMMI rendelethez

A szakfelügyelet szakterületei

A B C

1

Szakterületek
Névjegyzékbe vehető területi szakfelügyelők száma Névjegyzékbe vehető országos szakfelügyelők száma
2 Addiktológia *  8 1
3 *  Sebészet és Egynapos sebészet 22 1
4 Aneszteziológia és intenzív terápia, csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia 8 1
5 Arc-, állcsont- és szájsebészet 8 1
6 Belgyógyászat, endokrinológia, diabétesz és anyagcsere betegségek 16 1
7 Balneoterápia 3 1
8 Bőr- és nemibeteg-ellátás 8 1
9 Csecsemő- és gyermekgyógyászat *  8 1
10 Dietetika 3 1
11 * 
12 Érsebészet és angiológia 8 1
13 Fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás *  és gyógyászati segédeszköz 8 1
14 Fog- és szájbetegségek 22 1
15 Foglalkozásorvostan 8 1
16 Fül-orr-gégegyógyászat, csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat 8 1
17 Gasztroenteorológia (és hepatológia), gyermek gasztroenterológia 8 1
18 Geriátria 3 1
19 Gyermek- és ifjúságpszichiátria és addiktológia 8 1
20 Gyermeksebészet 3 1
21 Hematológia-gyermekhematológia, transzfuziológia *  8 1
22 Házi gyermekorvostan és iskola- és ifjúságorvoslás 22 1
23 Háziorvostan 22 1
24 Hospice-palliatív ellátás 3 1
24/a *  Humán reprodukció 8 1
25 Idegsebészet 8 1
26 Igazságügyi orvostan 3 1
27 Infektológia *  8 1
28 Kardiológia, csecsemő- és gyermek-kardiológia *  8 1
29 Klinikai genetika 3 1
30 Klinikai immunológia és allergológia 8 1
31 Klinikai és járványügyi mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika 3 1
32 Klinikai szakpszichológia 3 1
33 Komplementer medicina 3 1
34 Megelőző orvostan és népegészségtan, kórház higiénia 8 1
35 Mozgásterápia, fizioterápia (nem orvosi) 8 1
36 Nefrológia (és dialízis) 8 1
37 Neonatológia 8 1
38 Neurológia *  8 1
39 Nukleáris medicina 3 1
40 Klinikai onkológia és sugárterápia *  8 1
41 Ortopédia 8 1
42 Orvosi laboratóriumi diagnosztika 8 1
43 Oxyológia-sürgősségi orvostan; toxikológia, Honvéd-, rendvédelem – katasztrófaorvostan 16 1
44 Patológia 3 1
45 Plasztikai és égéssebészet 3 1
46 Pszichiátria és pszichoterápia *  16 1
47 Radiológia 8 1
48 * 
49 Reumatológia *  8 1
50 Sportorvostan *  3 1
51 Szemészet 8 1
52 Szívsebészet *  3 1
53 Szülészet és nőgyógyászat 16 1
54 Transzplantáció 3 1
55 Traumatológia és kézsebészet *  16 1
56 Mellkassebészet 3 1
57 Tüdőgyógyászat, gyermek-tüdőgyógyászat *  8 1
58 Urológia 8 1

2. melléklet a 16/2019. (VII. 30.) EMMI rendelethez

Szakfelügyelői megbízási díjak

A B C D

1

Szakfelügyelő

Feladat megnevezése
Eseti megbízásért fizetendő összeg
a 4. § (7) bekezdése szerinti feladatokhoz kapcsolódóan
Állandó megbízásért fizetendő összeg
a 4. § (8) bekezdése szerinti feladatokhoz kapcsolódóan
2 Területi hatáskörbe tartozó feladatok ellátása Átadott iratanyag alapján szakvélemény készítése 15 000 Ft -
3 Közös helyszíni vizsgálatban, ellenőrzésben közreműködés 20 000Ft -
4 Önálló helyszíni vizsgálat, ellenőrzés szakvélemény készítésével 25 000 Ft -
5 Betegvizsgálat 10 000 Ft -
6 Országos hatáskörbe tartozó
feladatok ellátása
a 4. § (8) bekezdése szerinti feladatok 130 000 Ft/hó