A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

71/2019. (IV. 4.) Korm. rendelet

a tartalékállományra vonatkozó egyes szabályokról

A Kormány a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 259. § (1) bekezdés 1. pont d) és f) alpontjában, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 340. § 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238. § (1) bekezdés f) pontjában, valamint a honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról szóló 2013. évi XCVII. törvény 68. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya

a) a közigazgatási szervre és a közigazgatási szervnél foglalkoztatott kormányzati szolgálati jogviszonyban, valamint közszolgálati jogviszonyban (a továbbiakban együtt: tisztviselői szolgálati jogviszony) álló közszolgálati tisztviselőre,

b) a rendvédelmi szervre és a rendvédelmi szervnél foglalkoztatott hivatásos szolgálati jogviszonyban (a továbbiakban: hivatásos szolgálati jogviszony) álló vagy hivatásos állománynak a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 93. § (2) bekezdése alapján korábban hivatásos szolgálati jogviszonyban állt tagjára (a továbbiakban együtt: hivatásos állomány tagja),

c) *  a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 46. § (1) bekezdés r) és s) pontja alapján a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) rendelkezési állományába helyezett katonára (a továbbiakban: rendelkezési állományú katona), valamint,

d) *  a személyügyi központról és a Közszolgálati Személyügyi Szolgáltatási Keretrendszerről, valamint ezzel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 716/2021. (XII. 20.) Korm. rendelet szerinti személyügyi központra (a továbbiakban: személyügyi központ)

terjed ki.

2. § E rendelet alkalmazásában

a) közigazgatási szerv: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 1. és 2. §-a szerinti szerv,

b) országos parancsnok: a Hszt. 2. § 18. és 19. pontja szerinti személy, valamint az állami adó- és vámhatóság vezetője,

c) országos parancsnokság: az országos parancsnok által vezetett szerv,

d) rendvédelmi szerv: a Hszt. 1. § (1) bekezdésében meghatározott rendvédelmi feladatokat ellátó szerv,

e) * 

f) tartalékállományba helyezett:

1. az a közszolgálati tisztviselő, akinek tartalékállományba helyezéséről az őt foglalkoztató közigazgatási szerv intézkedett,

2. a hivatásos állomány azon tagja, akinek tartalékállományba helyezéséről az őt foglalkoztató rendvédelmi szerv országos parancsnoksága intézkedett,

3. a hivatásos állomány azon tagja, akinek tartalékállományba helyezéséről a személyügyi központ a hivatásos állomány tagjának hozzá intézett kérelmére intézkedett,

4. *  az a rendelkezési állományú katona, akinek adatait az MH központi személyügyi szervének vezetője a honvédelmi adatkezelésekről szóló 2022. évi XXI. törvény (a továbbiakban: Haktv.) 48. § (4) bekezdés a) pontja alapján megküldte,

g) üres álláshely: a közigazgatási szervnél betöltetlen közszolgálati tisztviselői állás, amelynek betöltése érdekében a munkáltatói jogkör gyakorlója megteszi a szükséges intézkedéseket − így különösen meghívásos vagy pályázati eljárást kezdeményez, valamint a tartalékállományba helyezettek között keresést kér −, ugyanakkor nem tekinthető üres álláshelynek a Kttv. alapján munkavégzési kötelezettsége alól mentesített, illetve szülési szabadságon, fizetés nélküli szabadságon lévő közszolgálati tisztviselők álláshelye,

h) *  tartalékállományba helyezett saját felhasználói felülete: a tartalékállományba helyezett adatait, a közszolgálaton belüli továbbfoglalkoztatás érdekében feltöltött dokumentumait tartalmazó felület.

2. A TARTINFOR-rendszer * 

3. § (1) *  A személyügyi központ

a) a tartalékállományba helyezett közszolgálati tisztviselő, hivatásos állomány tagja vagy rendelkezési állományú katona adatait, valamint

b) a közigazgatási szerv által bejelentett üres álláshely adatait

az a) és b) pont szerinti adatok nyilvántartására szolgáló informatikai rendszerben (a továbbiakban: TARTINFOR-rendszer) tartja nyilván.

(2) *  A TARTINFOR-rendszer az (1) bekezdés szerinti feladat ellátása érdekében a következő funkciókra alkalmazható:

a) a tartalékállományba helyezett adatainak rögzítése, módosítása, törlése;

b) az üres vagy megüresedő álláshelyre alkalmas, tartalékállományba helyezett keresése;

c) a közigazgatási szerv, az országos parancsnokság és az MH központi személyügyi szerve adatainak kezelése;

d) a közigazgatási szervnél megüresedett álláshely bejelentése vagy törlése.

(3) *  A személyügyi központ a TARTINFOR-rendszerben kezelt elérhetőségén keresztül közvetlenül értesíti a tartalékállományba helyezésről a tartalékállományba helyezettet a közszolgálati munkaerőpiacon történő elhelyezkedését elősegítő programban való részvétel lehetőségéről és annak feltételeiről. Az állami foglalkoztatási szerv köteles a személyügyi központtal együttműködni, és részére előzetesen tájékoztatást adni az említett programok tervezett kezdetéről és az azokban való részvétel feltételeiről.

(4) *  A TARTINFOR-rendszer a tartalékállományba helyezett

a) közszolgálati tisztviselőről a Kttv. 3. mellékletében,

b) hivatásos állomány tagjáról a Hszt. 4. mellékletében,

c) *  rendelkezési állományú katonáról a Haktv. 17. mellékletében

meghatározott adatokat, továbbá statisztikai célra szolgáló, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló adatokat tartalmaz.

(5) *  A közszolgálati tisztviselő Kttv. 3. mellékletében, a hivatásos állomány tagja Hszt. 4. mellékletében, valamint a rendelkezési állományú katona Haktv. 17. mellékletében meghatározott adatainak 6. § (6) bekezdése céljából történő továbbításához az érintett írásbeli hozzájárulása szükséges.

(6) *  A TARTINFOR-rendszeren keresztül küldött elektronikus értesítéseket aláírás és bélyegzőlenyomat nélkül is hitelesnek kell tekinteni.

4. § *  (1) A közigazgatási szerv a személyügyi központról és a Közszolgálati Személyügyi Szolgáltatási Keretrendszerről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint regisztrál a TARTINFOR-rendszerbe.

(2) A szabályozott hozzáférés érdekében a felhasználót az (1) bekezdés szerinti regisztrációt követően tároló elemet tartalmazó állandó személyazonosító igazolvánnyal vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény szerinti, a Kormány által kötelezően biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatásra és az ehhez tartozó biztonságos kézbesítési szolgáltatásra alkalmas tárhelyen keresztül kell biztosítani.

(3) A közszolgálati tisztviselő adatainak a TARTINFOR-rendszerben történő rögzítéséről, módosításáról, törléséről, valamint a közigazgatási szerv adataiban történő változás átvezetéséről a közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője által megbízott személy gondoskodik. A közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője adja a közszolgálati tisztviselő számára a hozzáférést a TARTINFOR-rendszerhez.

3. A TARTINFOR-rendszer egyes funkciói * 

5. § (1) A közszolgálati tisztviselő tartalékállományba helyezéséről a közigazgatási szervnek a felmentésre vonatkozó munkáltatói intézkedésében kell rendelkeznie.

(2) *  A közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője a közszolgálati tisztviselő adatait a tartalékállományba helyezésétől számított öt munkanapon belül rögzíti a TARTINFOR-rendszerben.

(3) *  A közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője haladéktalanul intézkedik a közszolgálati tisztviselő adatainak a TARTINFOR-rendszerből való törléséről, ha

a) a közszolgálati tisztviselő végleges áthelyezésére kerül sor,

b) a közszolgálati tisztviselőt új munkakörbe helyezik át,

c) megszűnik a közszolgálati tisztviselő szolgálati jogviszonya, vagy

d) *  a közszolgálati tisztviselő indokolás nélkül kéri a törlését.

(4) *  A felmentési idő lejártával a TARTINFOR-rendszer automatikusan törli a közszolgálati tisztviselő adatait.

6. § (1) *  A közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője a közigazgatási szervnél megüresedett álláshely betöltése érdekében megkeresheti a személyügyi központot, hogy a TARTINFOR-rendszerben tartalékállományba helyezettek között keresést végezzen.

(2) *  A személyügyi központ a közigazgatási szerv által a 9. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint bejelentett üres álláshely alapján az üres álláshely bejelentését követő öt munkanapon belül − a Kttv. 41/A. § (2) bekezdés b) pontja szerinti feltételnek megfelelően − keresést végez a TARTINFOR-rendszerben szereplő, a Kttv. 41/A. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezési állományú katonák körében.

(3) *  Ha a (2) bekezdésben meghatározott keresés alapján nincs a munkakör betöltéséhez előírt képesítési feltételeknek megfelelő személy, a személyügyi központ − a közigazgatási szerv egyidejű értesítése mellett − a (2) bekezdésben meghatározott korlátozásra tekintet nélkül további keresést végez a TARTINFOR-rendszerben.

(4) A személyügyi központ a keresést a közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője megkeresésétől − a (2) bekezdésben foglalt esetben az üres álláshely bejelentésétől − számított öt munkanapon belül lefolytatja, és abc sorrendben ajánlati listát állít össze az álláshely betöltésére alkalmas tartalékállományba helyezettekről.

(5) *  A személyügyi központ a lefolytatott keresésről értesíti a keresést kérő, illetve az üres álláshelyet bejelentő közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetőjét. A tartalékállományba helyezett − amennyiben az ajánlati listán szerepel − tájékoztatást kap.

(6) *  Az eredményes keresésről szóló értesítéssel egyidejűleg a személyügyi központ a keresést kérő, illetve az üres álláshelyet bejelentő közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője számára hozzáférhetővé teszi az ajánlati listán szereplő tartalékállományba helyezetteknek a Kttv. 3. mellékletében, a Hszt. 4. mellékletében, valamint a Haktv. 17. mellékletében meghatározott adatait.

7. § (1) Az ajánlati listán szereplők adatai alapján a keresést kérő, illetve az üres álláshelyet bejelentő közigazgatási szerv közvetlenül a tartalékállományba helyezett közszolgálati tisztviselőnél, hivatásos állomány tagjánál vagy rendelkezési állományú katonánál kezdeményezheti a szóbeli meghallgatást továbbfoglalkoztatása céljából.

(2) A szóbeli meghallgatás helyét és időpontját úgy kell meghatározni, hogy a tartalékállományba helyezett eleget tudjon tenni a szóbeli meghallgatáson való megjelenésnek. Az erről szóló tájékoztatást a meghallgatás időpontját megelőzően legalább három munkanappal kell a tartalékállományba helyezettnek kézbesíteni. A szóbeli meghallgatáson való megjelenést a tartalékállományba helyezettet foglalkoztató szerv munkáltatói jogkörének gyakorlója köteles lehetővé tenni.

(3) A szóbeli meghallgatást követően a keresést kérő, illetve üres álláshelyet bejelentő közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője haladéktalanul írásban tájékoztatja a tartalékállományba helyezettet foglalkoztató közigazgatási szerv vezetőjét a tartalékállományba helyezett továbbfoglalkoztatására irányuló szándékáról, és kezdeményezi az áthelyezést.

(4) Az áthelyezésről a munkáltatói jogkör gyakorlója írásban tájékoztatja a közszolgálati tisztviselőt vagy a hivatásos állomány tagját, aki a tájékoztatás kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül nyilatkozik, hogy az áthelyezést elfogadja-e. Amennyiben a közszolgálati tisztviselő vagy a hivatásos állomány tagjának felmentési idejéből kevesebb mint nyolc munkanap van hátra, a közszolgálati tisztviselőnek vagy a hivatásos állomány tagjának legkésőbb a felmentési idő utolsó napján kell nyilatkoznia az áthelyezés elfogadásáról.

(5) A közszolgálati tisztviselő vagy a hivatásos állomány tagjának hozzájárulása esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója intézkedik az áthelyezésről, és visszavonja a tartalékállományba helyezett felmentését.

(6) *  A keresést kérő, illetve az üres álláshelyet bejelentő közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője az ajánlati lista kézhezvételét követő tizenöt munkanapon belül a TARTINFOR-rendszerben rögzíti a foglalkoztatás tényét.

(7) *  A közigazgatási szerv által a tartalékállományba helyezettről rögzített adatokat a tartalékállományba helyezett saját felhasználói felületén megtekintheti, szerkesztheti, módosíthatja, elhelyezkedésének elősegítése érdekében dokumentumokat tölthet fel a TARTINFOR-rendszerbe.

(8) *  A felmentési időszak lejártát követően a tartalékállományba helyezett hozzáférése a rendszerhez automatikusan megszűnik.

(9) *  A tartalékállományba helyezett a felmentés ideje alatt jogosult a személyügyi központról és a Közszolgálati Személyügyi Szolgáltatási Keretrendszerről szóló kormányrendelet szerinti Új Karrier Program szolgáltatásait igénybe venni, amelyet automatikusan felajánl a rendszer.

8. § (1) *  A közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője a változás bekövetkeztétől számított öt munkanapon belül intézkedik a közigazgatási szerv adataiban történő változás átvezetéséről a TARTINFOR-rendszerben.

(2) *  Ha a közigazgatási szerv megszűnik, akkor a megszűnő közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője a TARTINFOR-rendszerben rögzíti a megszűnés időpontját, annak módját (jogutóddal vagy jogutód nélkül). A megszűnés időpontjától kezdve a megszűnő közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője nem jogosult a TARTINFOR-rendszerhez hozzáférni.

(3) Ha a megszűnő közigazgatási szervnek van jogutódja, akkor a Kttv. 58. § (2) bekezdése szerint kell eljárni, azzal, hogy több jogutód szerv esetén a megszűnő közigazgatási szervnek minden közszolgálati tisztviselő esetében meg kell határozni a jogutód szervet.

(4) *  A közigazgatási szerv vezetőjének személyében történő változás esetén az új vezető haladéktalanul elektronikus úton kéri a személyügyi központtól a korábbi vezető jogosultságának megszüntetését és a TARTINFOR-rendszerhez való hozzáférés biztosítását a közigazgatási szerv nevének és a személyügyi központ felületén elérhető regisztrációs adatlapnak a közigazgatási szerv vezetőjére vonatkozó adatainak megadásával. A személyügyi központ öt munkanapon belül módosítja a vezető adatait, és elektronikus úton elküldi a TARTINFOR-azonosítókat.

(5) *  A személyügyi központ a tartalékállomány rendszerhasználatáról a felhasználókat támogató kézikönyvet, útmutatót ad ki, ügyfélszolgálatot üzemeltet.

4. A közigazgatási szervre vonatkozó különös rendelkezések

9. § (1) *  A közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője az üres álláshelyre vonatkozó, meghatározott adatokat a megüresedéstől számított legkésőbb tizenöt napon belül rögzíti a TARTINFOR-rendszerben.

(2) *  Az üres álláshelyre történő kinevezés − határozott idejű áthelyezés esetén kinevezésmódosítás − napjától számított nyolc napon belül a közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője törli az üres álláshely adatait a TARTINFOR-rendszerből.

(3) *  A személyügyi központról és a Közszolgálati Személyügyi Szolgáltatási Keretrendszerről szóló kormányrendelet szerinti KÖZSZOLGÁLLÁS pályázati kiírása alapján a betölteni tervezett álláshely adatait a TARTINFOR-rendszer automatikusan, közvetlen adatkapcsolat útján átveszi.

5. A rendvédelmi szervre és a hivatásos állomány tagjára vonatkozó különös rendelkezések

10. § (1) *  Az országos parancsnokság a TARTINFOR-rendszer 5. § (3) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott funkcióit alkalmazza.

(2) *  Az országos parancsnok a személyügyi központ honlapján elérhető regisztrációs bejelentőlap megküldésével igényel TARTINFOR-azonosítókat, amelyeket a 4. § (5) bekezdésében meghatározott módon kell megküldenie a személyügyi központnak. Az országos parancsnok az így igényelt TARTINFOR-azonosítókkal léphet be a TARTINFOR-rendszerbe. Az országos parancsnokság − a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel − a hivatásos állomány tagjának adatait a tartalékállományba helyezésétől számított öt munkanapon belül rögzíti a TARTINFOR-rendszerben.

(3) *  A hivatásos állománynak a Hszt. 93. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő, valamint a Hszt. 93. § (2) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő tagja a személyügyi központ honlapján elérhető tartalékállományba helyezés iránt kérelmet nyújthat be a személyügyi központnak. A hivatásos állomány polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál foglalkoztatott tagja köteles csatolni a kérelméhez a főigazgató hozzájáruló nyilatkozatát. A személyügyi központ a kérelem kézhezvételétől számított öt munkanapon belül rögzíti a TARTINFOR-rendszerben a hivatásos állomány tagjának adatait.

(4) *  A hivatásos állomány tagja adatainak (3) bekezdés szerinti TARTINFOR-rendszerbe történő rögzítését követő öt munkanapon belül a személyügyi központ tájékoztatja a hivatásos állomány tagját foglalkoztató rendvédelmi szerv országos parancsnokságát a tartalékállományba helyezésről.

(5) *  A (3) bekezdés alapján tartalékállományba helyezett köteles az adataiban történő változásokat öt munkanapon belül elektronikus úton bejelenteni a személyügyi központ felé.

11. § (1) *  Az országos parancsnok a hivatásos állomány tagjának adatait törli a TARTINFOR-rendszerből, ha

a) a felmentési ideje lejár, és nem kerül sor a Hszt. 91. § (2) bekezdése szerinti tartalékállományban tartására,

b) a Hszt. 91. § (2) bekezdése szerinti tartalékállományban tartásának időtartama letelt,

c) a továbbfoglalkoztatásra kerül sor,

d) a hivatásos állomány tagja a Hszt. 91. § (9) bekezdésében meghatározott okból kérelmet nyújt be az országos parancsnokság részére.

(2) *  A hivatásos állomány tagjának a Hszt. 91. § (2) bekezdése szerinti tartalékállományban tartására irányuló kérelmét a hivatásos szolgálati jogviszony megszűnését legalább tizenöt nappal megelőzően írásban be kell nyújtania az országos parancsnokság részére. Az országos parancsnok a Hszt. 91. § (2) bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén módosítja a TARTINFOR-rendszerben a tartalékállományba helyezés időtartamát.

(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti továbbfoglalkoztatás megkezdésének azt a napot kell tekinteni, amelyen a hivatásos állomány tagját áthelyezik vagy közigazgatási szervnél közszolgálati tisztviselővé kinevezik.

(4) *  A 10. § (3) bekezdése alapján tartalékállományba helyezett a személyügyi központ honlapján elérhető nyomtatvánnyal bármely okból törlés iránt postai vagy elektronikus úton kérelmet nyújthat be a személyügyi központhoz. A személyügyi központ a kérelem kézhezvételétől számított tizenöt napon belül törli a TARTINFOR-rendszerből a tartalékállományba helyezett hivatásos állományú adatait.

(5) *  A TARTINFOR-rendszerből történő (4) bekezdés szerinti törlést követően a személyügyi központ haladéktalanul tájékoztatja a hivatásos állomány tagját korábban foglalkoztató rendvédelmi szerv országos parancsnokságát a tartalékállományból történő törlésről.

12. § (1) A 7. § (3)-(5) bekezdését a hivatásos állomány tagja esetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy áthelyezés alatt a hivatásos állomány tagjának kormányzati szolgálati vagy közszolgálati jogviszonyba történő áthelyezését, valamint közigazgatási szervnél közszolgálati tisztviselővé történő kinevezését kell érteni.

(2) A 10. § (3) bekezdése alapján tartalékállományba helyezett hivatásos állomány tagjára a 7. § (3) és (5) bekezdését nem kell alkalmazni. A Hszt. 93. § (1) bekezdése alapján tartalékállományba helyezését kérő hivatásos állomány tagjának áthelyezéséhez vagy közigazgatási szervnél közszolgálati tisztviselővé történő kinevezéséhez történő előzetes hozzájárulása esetén a hivatásos szolgálati jogviszonyát a Hszt. 80. § (2) bekezdés e) pontja alapján kell megszüntetni.

(3) A tartalékállományba helyezett hivatásos állomány tagjára − a 10-11. §-ban, valamint az (1) és (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel − megfelelően alkalmazni kell a 4. §-ban és a 6-8. §-ban foglaltakat.

6. Az MH-ra és a rendelkezési állományú katonára vonatkozó különös rendelkezések

13. § (1) *  Az MH központi személyügyi szerve a TARTINFOR-rendszer 3. § (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott funkcióit alkalmazza a rendelkezési állományú katonák vonatkozásában.

(2) *  Az MH központi személyügyi szervének vezetője a személyügyi központ honlapján elérhető regisztrációs bejelentőlap megküldésével igényel TARTINFOR-azonosítókat, amelyeket a 4. § (5) bekezdésében meghatározott módon meg kell küldenie a személyügyi központnak. Az MH központi személyügyi szervének vezetője csak az így igényelt TARTINFOR-azonosítókkal léphet be a TARTINFOR-rendszerbe. Az MH központi személyügyi szervének vezetője a rendelkezési állományú katona adatait a rendelkezési állományba helyezésétől számított öt munkanapon belül rögzíti a TARTINFOR-rendszerben.

14. § (1) *  Az MH központi személyügyi szervének vezetője a rendelkezési állományú katona adatait törli a TARTINFOR-rendszerből, ha

a) a Hjt. 47. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerint megszűnik a rendelkezési állományba helyezés, vagy

b) a Hjt. 47. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározottak szerint megszüntetik a rendelkezési állományba helyezést.

(2) A 7. § (3) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a rendelkezési állományú katona továbbfoglalkoztatásáról az MH központi személyügyi szervének vezetőjét kell haladéktalanul írásban tájékoztatni, és áthelyezés alatt a Hjt. 69. §-a szerinti intézkedést kell érteni.

(3) Az MH központi személyügyi szervének vezetője írásban tájékoztatja a rendelkezési állományú katonát a Hjt. 69. §-a szerinti áthelyezés kezdeményezéséről, aki a tájékoztatást követő tizenöt napon belül írásban nyilatkozik az MH központi személyügyi szerve vezetőjének arról, hogy beleegyezik-e az áthelyezésbe. A rendelkezési állományú katona nyilatkozatáról az MH központi személyügyi szervének vezetője tájékoztatja a közigazgatási szerv vezetőjét, beleegyezés esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója haladéktalanul intézkedik a Hjt. 69. §-a szerinti áthelyezés iránt.

(4) Ha a rendelkezési állományú katona részére a Kttv. 41. § (1) bekezdés a) pontja szerinti átképzés szükséges, a közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője intézkedik a munkakör betöltéséhez szükséges képesítés megszerzésére irányuló képzésen való részvételről.

15. § A tartalékállományba helyezett rendelkezési állományú katonára − a 13-14. §-ban és a 16. §-ban foglalt eltérésekkel − megfelelően alkalmazni kell a 4. §-t, a 6. §-t, a 7. § (1)-(3) és (6) bekezdését, valamint a 8. §-t.

16. § *  (1) A Kttv. 41/A. § (1) bekezdése szerinti rendelkezési állományú katona áthelyezésére vonatkozó eljárási szabályokat az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A személyügyi központ a közigazgatási szerv által bejelentett üres álláshelyre a 6. § (1) bekezdése alapján valamennyi, az (1) bekezdés szerinti rendelkezési állományú katona adatait megküldi a közigazgatási szerv vezetője részére, ha az üres álláshely betöltésére végzettsége alapján megfelel.

(3) A közigazgatási szerv a 7. § alapján lefolytatja a meghallgatást, és annak eredményéről tájékoztatja az MH központi személyügyi szervét az (1) bekezdés szerinti rendelkezési állományú katona a Hjt. 69. §-a szerinti áthelyezésének kezdeményezéséről.

(4) Az (1) bekezdés szerinti rendelkezési állományú katona a tájékoztatást követő tíz munkanapon belül írásban nyilatkozik az MH központi személyügyi szerve vezetőjének arról, hogy hozzájárul-e az áthelyezéshez. Hozzájárulás esetén az MH központi személyügyi szervének vezetője tájékoztatja a közigazgatási szerv vezetőjét, a beosztást elfogadó (1) bekezdés szerinti rendelkezési állományú katonáról, a munkáltatói jogkört gyakorló pedig haladéktalanul intézkedik a Hjt. 69. §-a szerinti áthelyezés iránt.

(5) Ha az (1) bekezdés szerinti rendelkezési állományú katona a részére felajánlott megfelelő munkakörbe történő áthelyezéséhez nem járul hozzá, vagy nem nyilatkozik, rá vonatkozóan a továbbiakban a 13-15. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.

7. Záró rendelkezések

17. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

18. § *