A jogszabály mai napon ( 2020.03.30. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2027.XII.31. -)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2019. évi LXXIX. törvény

a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról * 

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás 2018. évi vitelére vonatkozó költségvetési gazdálkodás jóváhagyása céljából a következő törvényt alkotja:

I. FEJEZET

A 2018. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA

1. A főösszegek, az egyenleg és az államadósság értéke

1. § (1) Az Országgyűlés a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) végrehajtását - a 4. § - 7. §-ban foglalt finanszírozási célú pénzügyi műveletek nélkül - a központi alrendszer tekintetében

a) 19 922 469,5 millió forint bevétellel,

b) 21 374 060,4 millió forint kiadással és

c) 1 451 590,9 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározotton belül az Országgyűlés a hazai működési költségvetést

a) 16 889 882,9 millió forint bevétellel,

b) 16 889 882,9 millió forint kiadással,

c) 0,0 millió forint egyenleggel

hagyja jóvá.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározotton belül az Országgyűlés a hazai felhalmozási költségvetést

a) 1 893 411,0 millió forint bevétellel,

b) 2 591 728,9 millió forint kiadással,

c) 698 317,9 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározotton belül az Országgyűlés az európai uniós fejlesztési költségvetést

a) 1 139 175,6 millió forint bevétellel,

b) 1 892 448,6 millió forint kiadással,

c) 753 273,0 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi alrendszer kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. melléklet tartalmazza a 2018. december 31-én fennálló besorolási rendnek megfelelően.

3. § (1) A Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon az államháztartás 2018. december 31-én fennálló adóssága 29 970,5 milliárd forint.

(2) 2018. december 31-én az államadósság-mutató

a) számlálójának a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 29 451,3 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 42 661,8 milliárd forint.

(3) Az államadósság-mutató mértéke a (2) bekezdés alapján 2018. december 31-én 69,0% volt.

(4) 2017. december 31-én a Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon számított államadósság-mutató

a) számlálójának a Gst. 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 27 922,1 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 38 835,2 milliárd forint.

(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az államadósság-mutató (3) bekezdés szerinti mértéke a 2017. év végi 71,9%-hoz képest az Alaptörvény 36. cikk (5) bekezdésében meghatározott államadósság-mutató csökkenése követelményének eleget tesz.

2. A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Gst. 11. § (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2018-ban az államháztartásért felelős miniszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 2 526 452,4 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket belföldi és külföldi befektetőknek,

b) 613 264,9 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket belföldi és külföldi befektetőknek,

c) 168 575,4 millió forint összegben fizetett vissza deviza hiteleket belföldi és külföldi hitelezőknek,

d) 17 043,0 millió forint összegben fizetett vissza forint hiteleket a belföldi és külföldi hitelezőknek.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1. §-ban megállapított hiány finanszírozására a Gst. 11. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján az államháztartásért felelős miniszter 2018-ban

a) 1 301 738,3 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 143 658,4 millió forint összegben forinthitelt vett fel külföldi hitelezőktől.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2018-ban a 4. §-ban megállapított visszafizetések finanszírozására az államháztartásért felelős miniszter a Gst. 11. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján

a) 2 953 461,3 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített belföldi és külföldi befektetőknek,

b) 158 816,9 millió forint összegben kincstárjegyeket értékesített,

c) 213 057,6 millió forint összegben deviza kötvényeket értékesített belföldi és külföldi hitelezőknek.

7. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felelős miniszter - a Gst. 11. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása érdekében 28 645,1 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát, valamint a KESZ terhére történő kifizetések finanszírozására 303 404,9 millió forint értékben bocsátott ki devizakötvényt.

II. FEJEZET

AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

8. § Az Országgyűlés a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet (a továbbiakban: E. Alap) 83 987,9 millió forint összegű hiányát a KESZ hitelállományából 2019. december 20-ai hatállyal elengedi.

III. FEJEZET

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

3. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

9. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az E. Alap

a) 2018. évi működési előirányzat-maradványa 1823,4 millió forint, amelyből a 2017. évi előirányzat-maradvány összege 207,8 millió forint,

b) 2018. évi működési kiadásai 1469,5 millió forint 2017. évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

4. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

10. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Kvtv. 11. § (1) és (2) bekezdése, illetve a 16. §-a alapján

a) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a 2. cím, 1. Nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 198,4 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 785,7 millió forint, egyszeri segélyre 583,9 millió forint,

b) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél az adott előirányzat terhére méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül az 1. Csecsemőgondozási díj, Terhességi-gyermekágyi segély, a 2. Táppénz, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatoknál együttesen 133,8 millió forint, a 7. Rokkantsági, rehabilitációs ellátások jogcímcsoportnál 128,7 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 2 609,9 millió forint, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 24 853,2 millió forint, az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportnál 1 578,4 millió forint

felhasználása történt meg.

11. § Az Országgyűlés megállapítja, hogy a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló 2018. évi LXXXIV. törvény 13-15. §-ában előírt megtérítési, visszautalási és elszámolási kötelezettségek teljesítése megtörtént.

IV. FEJEZET

A KÖZPONTI ALRENDSZEREN BELÜLI ELSZÁMOLÁSOK

12. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) fejezet, A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet terhére finanszírozott ellátások, valamint a közjogi méltóságok hozzátartozói részére járó nyugellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2019. december 31-éig

a) A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) fejezet részére a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék jogcímén 8,6 millió forintot térítsen meg a Magyar Államkincstár 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára;

b) az Ny. Alap A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet részére a pénzbeli kárpótlás elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 0,7 millió forintot utalja át a 10032000-01457247 „Rendkívüli kiadások” számla javára;

c) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 90,3 millió forintot térítsen meg a Magyar Államkincstár 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára;

d) az Ny. Alap az EMMI fejezet részére a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 2,3 millió forintot utalja át az 10032000-01457216-00000000 „TB közreműködéssel folyósított ellátások” számla javára;

e) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a korhatár alatti ellátások jogcímén 65,2 millió forintot térítsen meg a Magyar Államkincstár 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára;

f) az Ny. Alap az EMMI fejezet részére a korhatár alatti ellátások elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 6,8 millió forintot utalja át az 10032000-01457230-00000000 „Korhatár alatti ellátások kiadása” számla javára;

g) az Ny. Alap az Alkotmánybíróság volt elnökei részére járó juttatás fedezete jogcímén 0,3 millió forintot utaljon vissza az Alkotmánybíróság fejezet 10032000-01483271-00000000 számú „Előirányzat-felhasználási keretszámla” javára;

h) az EMMI fejezet a közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 41,9 millió forintot az E. Alap részére a 10032000-00280161-00000000 „E. Alap elszámolási számla” javára térítsen meg;

i) az E. Alap a Gyermekgondozási díjban és terhességi gyermekágyi segélyben részesülők kompenzációja jogcímen 0,09 millió forintot a 10032000-00280161-00000000 „E. Alap elszámolási számla” terhére a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 4. cím, 1. alcím, 8. Egyéb vegyes bevételek jogcímcsoport javára utaljon vissza.

13. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy az Ny. Alap a „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” elszámolásához kapcsolódóan, nyilvántartott követelésekre megtérült 0,2 millió forintot utalja át a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 10032000-01857025-00000000 számlája javára 2019. december 31-éig.

14. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy az Ny. Alap a 301,2 millió forint többletét a LXXI. fejezet 4. cím 1. Költségvetési befizetések alcím terhére 2019. december 31-éig fizesse be a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 5. cím, 7. Nyugdíjbiztosítási Alap befizetése alcím javára.

15. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus forrásaira 2018. évben nem történt kötelezettségvállalás.

16. § Az Országgyűlés a 2014-2020-as programozási időszakra elfogadott Partnerségi Megállapodás keretében, valamint a Belügyi alapokból finanszírozott programok, projektek esetén az uniós forrásokra és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 30. § (1) és (2) bekezdése alapján tett, 2018. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt az 5. mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá.

V. FEJEZET

A KÖZPONTI ALRENDSZERNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI ALRENDSZERREL ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEKKEL FENNÁLLÓ KAPCSOLATÁBÓL FAKADÓ ELSZÁMOLÁSOK

5. A helyi önkormányzatok központi alrendszerből származó forrásai

17. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 14 255,4 millió forint összegben igényeltek - a kincstár területi szervei javaslataira is figyelemmel - a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat. A helyi önkormányzatok együttesen 8 159,9 millió forint összegben mondtak le év közben e forrásokról, valamint a Kvtv. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, önkormányzati körön kívülre történő feladatátadás következtében 182,1 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá a Kvtv. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, önkormányzati körön kívülről történő feladatátvétel miatt 12,1 millió forinttal ugyanezen előirányzataik megnövekedtek.

(2) „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” cím előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 2. melléklet tartalmazza.

18. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatokat „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” címen a (4) bekezdésben foglaltak kivételével megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 2018. december 31-én hatályos 58. § (1) bekezdése szerinti elszámolása alapján a következők:

a) a visszafizetési kötelezettség 2167,7 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 1450,7 millió forint.

(2) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az (1) bekezdés a) és b) pontja alapján, elszámolási egyenlegként a helyi önkormányzatokat a 2018. év után 717,0 millió forint visszafizetési kötelezettség terheli.

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódó, a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat az őket ténylegesen megilletőnél 3 százalékkal magasabb mértékben vették igénybe, a kormány rendeletében megállapított mértékű, együttesen 13,3 millió forint összegű igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatoknak együttesen az Áht. 2018. december 31-én hatályos 58. §-a alapján 2047,1 millió forint visszafizetési kötelezettsége keletkezett az alábbiak szerint:

a) a könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása jogcímen 78,3 millió forint,

b) a költségvetési támogatások és a vis maior támogatás jogcímeken összesen 1645,1 millió forint,

c) a tárgyévet megelőző évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása jogcímen 0,5 millió forint,

d) a települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása jogcímen 312,8 millió forint,

e) a szociális ágazati összevont pótlék támogatása jogcímen 10,4 millió forint.

(5) A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmi kamat megfizetési kötelezettség számításának kezdő napja 2019. április 5.

(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok 1450,7 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak, aminek átutalásáról az államháztartásért felelős miniszter rendelkezett.

(7) A kincstár az általa üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül a helyi önkormányzatok számára elérhetővé teszi az őket megillető, illetve az általuk a központi költségvetésbe visszafizetendő támogatások összegét.

19. § A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásait és azok pénzforgalmi teljesítését a 3. és 4. melléklet tartalmazza.

6. Az egyházak támogatása

20. § (1) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat a Kvtv. 41. § (6) bekezdése alapján - a 2018. évi önkormányzati és az állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményi támogatástól való eltérés rendezéseként - a Kvtv. 41. § (2) bekezdésére tekintettel 10 079,3 millió forint egyszeri szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcímcsoport előirányzata terhére 2019 decemberében. A Kvtv. 41. § (3) bekezdésre tekintettel az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat egyszeri 166,1 millió forint szociális kiegészítő támogatás beszámítás terheli a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcímcsoport előirányzata javára 2019 decemberében.

(2) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett bevett egyházakat a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet, XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. cím, 1. alcím, 30. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások jogcímcsoport, 4. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímének terhére 2019. évben 393,5 millió forint támogatás illeti meg.

(3) Az egyházi jogi személyek által fenntartott köznevelési intézmények után a bevett egyházakat, valamint a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről szóló 2010. évi CXL. törvény 5. cikk 1. pontjának hatálya alá tartozó fenntartókat a köznevelési intézményeikre tekintettel - a 2018. évi állami, önkormányzati és egyházi köznevelési jogcímű támogatások kiegyenlítésének rendezéseként - összesen 49 250,2 millió forint egyszeri köznevelési kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport előirányzata terhére 2019. év decemberében.

VI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

21. § Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, és a Kvtv. hatályvesztésével egyidejűleg hatályát veszti.

1. melléklet a 2019. évi LXXIX. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
I. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Országgyűlés Hivatala
1 Országgyűlés hivatali szervei 2 126,4 52,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 13 253,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 585,8
3 Dologi kiadások 5 665,7
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 77,0
5 Egyéb működési célú kiadások 1 407,3
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 1 791,5
7 Felújítások 723,4
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 42,9
2 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 7,0 0,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 538,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 119,7
3 Dologi kiadások 175,1
5 Egyéb működési célú kiadások 216,6
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 152,8
3 Országgyűlési Őrség 1,4 10,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 889,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 592,3
3 Dologi kiadások 21,2
5 Egyéb működési célú kiadások 5,6
2 Felhalmozási költségvetés
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 17,2
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 Az Országgyűlés elnökének közcélú felajánlásai, adományai 73,0
4 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2 Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány támogatása 80,0
8 Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adományai
1 Schmitt Pál közcélú felajánlásai, adományai 73,0
2 Sólyom László közcélú felajánlásai, adományai 73,0
14 Steindl Imre program támogatása 202,5 7 399,8
5 Közbeszerzési Hatóság
1 Közbeszerzési Hatóság 2 428,8 7,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 902,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 207,3
3 Dologi kiadások 567,6
5 Egyéb működési célú kiadások 427,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 136,2
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 10,0
5. cím összesen: 2 104,8 2 428,8 146,2 7,3
8 Pártok támogatása
1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1 FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség 929,8
2 Magyar Szocialista Párt 354,1
3 Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt 240,8
4 Lehet Más a Politika 195,1 4,4
5 Kereszténydemokrata Néppárt 168,8
6 Együtt - A Korszakváltók Pártja 45,9 0,4
7 Demokratikus Koalíció 167,6 8,2
8 Párbeszéd Magyarországért Párt 90,0 7,5
9 Magyar Liberális Párt 23,6
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
1 Momentum Mozgalom 25,8
2 Magyar Kétfarkú Kutyapárt 14,4
9 Pártalapítványok támogatása
1 Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 551,5
2 Táncsics Mihály Alapítvány 187,2
3 Gyarapodó Magyarországért Alapítvány 270,2
4 Ökopolisz Alapítvány 70,7 4,5
5 Barankovics István Alapítvány 56,1
8 Váradi András Alapítvány 20,7
9 Megújuló Magyarországért Alapítvány 14,5 0,2
10 Liberális Magyarországért Alapítvány 2,1
11 Új Köztársaságért Alapítvány 58,1
13 Savköpő Menyét Alapítvány 8,1
14 Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú kiadások 7,2
10 Kampányköltségek 6 277,5 1,8
11 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása
1 Közszolgálati hozzájárulás 71 262,6
21 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 29,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 620,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 137,6
3 Dologi kiadások 120,9
5 Egyéb működési célú kiadások 1,7
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 47,2
7 Felújítások 1,5
21. cím összesen: 880,9 29,6 48,7
22 Egyenlő Bánásmód Hatóság
1 Egyenlő Bánásmód Hatóság 0,8 0,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 156,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 32,1
3 Dologi kiadások 133,3
5 Egyéb működési célú kiadások 57,4
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 3,4
22. cím összesen: 379,6 0,8 3,4 0,1
23 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
1 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 10 229,2 19,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3 851,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 836,2
3 Dologi kiadások 1 311,0
5 Egyéb működési célú kiadások 2 290,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 264,7
7 Felújítások 55,0
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 28,1
23. cím összesen: 8 288,8 10 229,2 347,8 19,1
24 Nemzeti Választási Iroda
1 Nemzeti Választási Iroda 366,7 19,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 852,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 184,4
3 Dologi kiadások 3 751,7
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 1 566,2
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Időközi és nemzetiségi választások lebonyolítása 420,4
2 A választási rendszerek működtetése 8,3
3 2018. évi országgyűlési képviselőválasztás 3 554,4
24. cím összesen: 8 771,5 366,7 1 566,2 19,9
25 Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala
1 Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala 9,4 1,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 397,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 90,5
3 Dologi kiadások 267,5
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 63,8
7 Felújítások 29,1
25. cím összesen: 755,1 9,4 92,9 1,0
I. ORSZÁGGYŰLÉS Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 130 272,8 15 226,3 -115 046,5
Hazai felhalmozási költségvetés 12 332,8 111,5 -12 221,3
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
I. fejezet összesen 142 605,6 15 337,8 -127 267,8

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
II. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Köztársasági Elnöki Hivatal 2,7 7,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 368,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 204,4
3 Dologi kiadások 507,6
5 Egyéb működési célú kiadások 2,6
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 66,0
7 Felújítások 6,1
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 1,8
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
2 Köztársasági elnök közcélú felajánlásai, adományai 74,3
4 Fejezeti tartalék 26,3
II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 2 183,4 2,7 -2 180,7
Hazai felhalmozási költségvetés 73,9 7,7 -66,2
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
II. fejezet összesen 2 257,3 10,4 -2 246,9

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
III. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Alkotmánybíróság 6,1 3,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 097,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 242,4
3 Dologi kiadások 277,5
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 42,5
5 Egyéb működési célú kiadások 84,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 32,1
7 Felújítások 67,1
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 1 744,3 6,1 -1 738,2
Hazai felhalmozási költségvetés 99,2 3,0 -96,2
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
III. fejezet összesen 1 843,5 9,1 -1 834,4

IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
IV. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 1,6 0,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 842,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 187,0
3 Dologi kiadások 212,5
5 Egyéb működési célú kiadások 34,3
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 66,0
IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 1 276,6 1,6 -1 275,0
Hazai felhalmozási költségvetés 66,0 0,7 -65,3
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
IV. fejezet összesen 1 342,6 2,3 -1 340,3

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
V. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Állami Számvevőszék 10,0 4,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 6 620,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 382,0
3 Dologi kiadások 1 190,7
5 Egyéb működési célú kiadások 66,0
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 453,3
7 Felújítások 27,6
V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 9 258,8 10,0 -9 248,8
Hazai felhalmozási költségvetés 480,9 4,9 -476,0
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
V. fejezet összesen 9 739,7 14,9 -9 724,8

VI. BÍRÓSÁGOK

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
VI. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Bíróságok 4 655,0 1 963,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 75 906,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 15 742,1
3 Dologi kiadások 17 306,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 14,4
5 Egyéb működési célú kiadások 398,7
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 7 511,0
7 Felújítások 1 392,2
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 20,7
2 Kúria 316,8 0,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 827,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 587,9
3 Dologi kiadások 281,0
5 Egyéb működési célú kiadások 1,6
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 90,3
7 Felújítások 242,1
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Budapest Környéki Törvényszék épület rekonstrukciója 935,8
2 Igazságszolgáltatás beruházásai 1 563,9 1 148,3
2 Kincstári számlavezetési díj 6,5
3 Igazságszolgáltatás működtetése 56,7 54,1
VI. BÍRÓSÁGOK Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 115 629,2 5 025,9 -110 603,3
Hazai felhalmozási költségvetés 10 404,6 1 964,1 -8 440,5
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
VI. fejezet összesen 126 033,8 6 990,0 -119 043,8

VIII. ÜGYÉSZSÉG

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
VIII. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Ügyészségek 64,8 131,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 33 400,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 6 867,4
3 Dologi kiadások 4 316,4
5 Egyéb működési célú kiadások 127,6
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 4 415,6
7 Felújítások 30,8
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 81,6
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
4 Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata 2,6
6 Fejezeti tartalék 196,1
VIII. ÜGYÉSZSÉG Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 44 910,6 64,8 -44 845,8
Hazai felhalmozási költségvetés 4 528,0 131,9 -4 396,1
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
VIII. fejezet összesen 49 438,6 196,7 -49 241,9

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
IX. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása
1 A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
1 A települési önkormányzatok működésének támogatása 145 812,1
2 Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása 46,6
3 Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 106,1
4 Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása 4 891,3
5 A 2016. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása 364,0
6 Polgármesteri illetmény támogatása 3 128,4
2 A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
1 Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 152 863,0
2 Óvodaműködtetési támogatás 23 227,7
3 Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása 411,3
4 Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokhoz 4 633,0
3 A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
1 Szociális ágazati összevont pótlék 14 727,4
2 A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása 35 007,9
3 Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 46 720,8
4 A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása 25 180,9
7 Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása 23 135,1
4 A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása
1 Intézményi gyermekétkeztetés támogatása 74 398,1
2 A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatása 3 327,0
5 A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
1 Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása
1 Megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatása 2 720,8
2 Megyei hatókörű városi könyvtárak feladatainak támogatása 3 251,5
3 Megyeszékhely megyei jogú városok és Szentendre Város Önkormányzata közművelődési feladatainak támogatása 791,4
4 Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása 10 260,2
5 Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása 1 213,2
6 Budapest Főváros Önkormányzata múzeumi, könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása 692,2
7 Fővárosi kerületi önkormányzatok közművelődési feladatainak támogatása 690,8
8 Megyei hatókörű városi könyvtár kistelepülési könyvtári célú kiegészítő támogatása 2 061,5
9 A települési önkormányzatok könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatása 300,0
2 A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása
1 Színházművészeti szervezetek támogatása 9 738,0
2 Táncművészeti szervezetek támogatása 182,9
3 Zeneművészeti szervezetek támogatása 2 939,7
3 Kulturális illetménypótlék 2 913,0
2 A helyi önkormányzatok működési célú kiegészítő támogatásai
1 Működési célú támogatások
1 Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 4 499,5
2 A kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi önkormányzat általi ellátásának támogatása 1 269,0
3 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat kulturális feladatainak támogatása 1 870,0
4 A kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatása 12 000,0
5 A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása 2 050,0
6 Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása 99,8
7 Megyei önkormányzatok rendkívüli támogatása 300,0
8 A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ideiglenes begyűjtésére kijelölt közérdekű közszolgáltató meg nem térülő költségeinek támogatása 193,5
9 A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatása 3 999,0
10 Önkormányzatok rendkívüli támogatása 7 642,3
11 Önkormányzati elszámolások 2 440,6
3 A helyi önkormányzatok felhalmozási célú kiegészítő támogatásai
2 Felhalmozási célú támogatások
1 Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 360,0
2 Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések
1 Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása 2 549,8
2 Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás 696,6
3 Belterületi utak, járdák, hidak felújítása 4 749,7
3 Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatása 2 991,6
4 Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása
1 Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 285,7
2 Járásszékhely múzeumok szakmai támogatása 136,0
3 Muzeális intézmények szakmai támogatása (Kubinyi Ágoston Program) 370,0
5 Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása 129,0
7 Pannon Park beruházási projekt támogatása 9 238,5
8 Békásmegyeri vásárcsarnok építése 2 000,0
9 Veszprém Aréna építési beruházásával összefüggő tőke- és kamattörlesztő-részletek átvállalásának támogatása 723,0
10 Normafa Park kiemelt beruházás támogatása 310,0
12 A 2015. évi Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának újraépítése érdekében Karcag Városi Önkormányzat támogatása 554,1
13 Kistarcsai Emlékhely és Könyvtár létrehozása a kommunista diktatúra idején internáló- és kényszermunkatáborként, illetve hadifogolytáborként működtetett létesítmények egykori helyszínén 184,5
3 Vis maior támogatás 5 806,1
4 A vörösberényi kolostor-együttessel kapcsolatos feladatok támogatása 500,0
5 Önkormányzatok feladatainak 2016. évi döntés szerinti támogatása I.
1 Abádszalók Város feladatainak támogatása 50,0
2 Balatonkenese Város feladatainak támogatása 100,0
3 Balmazújváros Város feladatainak támogatása II. 167,0
4 Berekfürdő Község feladatainak támogatása 30,0
6 Bocska Község feladatainak támogatása 3,0
7 Bodmér Község feladatainak támogatása 18,9
8 Budapest II. kerület feladatainak támogatása 200,0
9 Budapest V. kerület feladatainak támogatása 1 627,9
10 Budapest XX. kerület feladatainak támogatása 1 000,0
12 Cegléd Város feladatainak támogatása II. 500,0
13 Csákvár Város feladatainak támogatása II. 348,2
14 Döge Község feladatainak támogatása 135,0
15 Érsekvadkert Község feladatainak támogatása 150,0
16 Felsőpetény Község feladatainak támogatása 30,8
17 Füzesgyarmat Város feladatainak támogatása 60,0
6 Önkormányzatok feladatainak 2016. évi döntés szerinti támogatása II.
1 Harkány Város feladatainak támogatása II. 1 000,0
3 Hosszúpereszteg Község feladatainak támogatása 7,0
4 Kemecse Város feladatainak támogatása 233,8
5 Kiskunmajsa Város feladatainak támogatása II. 96,0
6 Kunszentmiklós Város feladatainak támogatása II. 250,0
7 Mád község feladatainak támogatása 300,0
8 Mélykút Város feladatainak támogatása 380,0
9 Mencshely Község feladatainak támogatása 15,0
10 Mikosszéplak Község feladatainak támogatása 3,0
11 Monor Város feladatainak támogatása III. 169,9
12 Monostorpályi Község feladatainak támogatása 15,0
7 Önkormányzatok feladatainak 2016. évi döntés szerinti támogatása III.
1 Nyírbogát Nagyközség feladatainak támogatása 30,0
2 Óbudavár Község feladatainak támogatása 25,0
3 Pécel Város feladatainak támogatása 250,0
4 Péteri Község feladatainak támogatása 30,0
5 Ráckeve Város feladatainak támogatása 169,0
8 Önkormányzatok feladatainak 2016. évi döntés szerinti támogatása IV.
1 Tarpa Nagyközség feladatainak támogatása 20,0
2 Tiborszállás Község feladatainak támogatása 5,0
4 Vajta Község feladatainak támogatása 10,0
5 Velence Város feladatainak támogatása 100,0
10 Abasár település vízrendezési feladatainak megvalósítása 171,9
11 Tata Város támogatása a karsztvízszint emelkedés okozta azonnali intézkedést igénylő feladatok végrehajtásához 299,7
12 Hermina Garázs előkészítésével kapcsolatos feladatok támogatása 173,0
13 Helyi érdekű települési fejlesztések I.
1 Abaújvár Község fejlesztési feladatainak támogatása 25,0
2 Albertirsa Város fejlesztési feladatainak támogatása 17,5
3 Atkár Község fejlesztési feladatainak támogatása 56,0
4 Baja Város fejlesztési feladatainak támogatása 80,0
5 Bajna Község fejlesztési feladatainak támogatása 40,0
6 Bakonybánk Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
7 Bánhorváti Község fejlesztési feladatainak támogatása 20,0
9 Bihartorda Község fejlesztési feladatainak támogatása 20,0
10 Bodrogkeresztúr Község fejlesztési feladatainak támogatása 65,0
11 Bokod Község fejlesztési feladatainak támogatása 20,0
12 Borzavár Község fejlesztési feladatainak támogatása 8,0
13 Bököny Község fejlesztési feladatainak támogatása 18,0
15 Budapest II. kerület fejlesztési feladatainak támogatása 21,5
17 Budapest IV. kerület fejlesztési feladatainak támogatása 30,0
18 Budapest IX. kerület fejlesztési feladatainak támogatása 30,0
19 Budapest X. kerület fejlesztési feladatainak támogatása 61,0
20 Budapest XI. kerület fejlesztési feladatainak támogatása 72,5
21 Budapest XV. kerület fejlesztési feladatainak támogatása 78,0
23 Budapest XVII. kerület fejlesztési feladatainak támogatása 11,0
25 Budapest XXII. kerület fejlesztési feladatainak támogatása 81,0
28 Cserkeszőlő Község fejlesztési feladatainak támogatása 20,0
29 Csévharaszt Község fejlesztési feladatainak támogatása 4,8
30 Csorna Város fejlesztési feladatainak támogatása 50,0
31 Csökmő Nagyközség fejlesztési feladatainak támogatása 14,0
32 Dánszentmiklós Község fejlesztési feladatainak támogatása 11,7
33 Dóc Község fejlesztési feladatainak támogatása 30,0
34 Egyed Község fejlesztési feladatainak támogatása 3,0
35 Egyek Nagyközség fejlesztési feladatainak támogatása 7,8
36 Értény Község fejlesztési feladatainak támogatása 15,0
37 Fedémes Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
38 Felsőörs Község fejlesztési feladatainak támogatása 95,0
39 Felsőszenterzsébet Község fejlesztési feladatainak támogatása 8,0
40 Gomba Község fejlesztési feladatainak támogatása 5,0
42 Gyömrő Város fejlesztési feladatainak támogatása 70,0
43 Gyöngyösfalu Község fejlesztési feladatainak támogatása 25,0
44 Győrság Község fejlesztési feladatainak támogatása 30,0
45 Hajdúszovát Község fejlesztési feladatainak támogatása 15,0
46 Hernád Nagyközség fejlesztési feladatainak támogatása 4,5
47 Hunyadfalva Község fejlesztési feladatainak támogatása 8,0
48 Jásd Község fejlesztési feladatainak támogatása 30,5
50 Kapospula Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
51 Kemestaródfa Község fejlesztési feladatainak támogatása 5,0
52 Kisszállás Község fejlesztési feladatainak támogatása 56,0
53 Kunadacs Község fejlesztési feladatainak támogatása 1,5
54 Kuncsorba Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
14 Helyi érdekű települési fejlesztések II.
1 Magyarföld Község fejlesztési feladatainak támogatása 8,0
2 Mátraverebély Község fejlesztési feladatainak támogatása 90,0
3 Mikepércs Község fejlesztési feladatainak támogatása 38,0
4 Monorierdő Község fejlesztési feladatainak támogatása 6,7
5 Nagycserkesz Község fejlesztési feladatainak támogatása 49,9
6 Nagykálló Város fejlesztési feladatainak támogatása 24,0
7 Nagyveleg Község fejlesztési feladatainak támogatása 50,0
8 Naszály Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
9 Nyíradony Város fejlesztési feladatainak támogatása 37,0
10 Örményes Község fejlesztési feladatainak támogatása 13,0
12 Páhi Község fejlesztési feladatainak támogatása 30,0
13 Páli Község fejlesztési feladatainak támogatása 2,0
14 Rábapordány Község fejlesztési feladatainak támogatása 3,0
15 Radostyán Község fejlesztési feladatainak támogatása 5,5
16 Ragály Község fejlesztési feladatainak támogatása 8,0
17 Rajka Község fejlesztési feladatainak támogatása 22,8
18 Ramocsa Község fejlesztési feladatainak támogatása 8,0
20 Sajókaza Község fejlesztési feladatainak támogatása 8,0
22 Sajóvelezd Község fejlesztési feladatainak támogatása 11,0
23 Sóskút Község fejlesztési feladatainak támogatása 80,0
25 Szászberek Község fejlesztési feladatainak támogatása 16,5
27 Szentdomonkos Község fejlesztési feladatainak támogatása 30,0
28 Szijártóháza Község fejlesztési feladatainak támogatása 8,0
29 Szob Város fejlesztési feladatainak támogatása 50,0
30 Szulok Község fejlesztési feladatainak támogatása 20,0
31 Tab Város fejlesztési feladatainak támogatása 119,8
32 Tarhos Község fejlesztési feladatainak támogatása 90,0
33 Tárkány Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
35 Tatárszentgyörgy Község fejlesztési feladatainak támogatása 5,0
36 Téglás Város fejlesztési feladatainak támogatása 39,0
38 Tiszainoka Község fejlesztési feladatainak támogatása 12,0
39 Tiszavárkony Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
40 Tolcsva Község fejlesztési feladatainak támogatása 80,0
41 Újlengyel Község fejlesztési feladatainak támogatása 11,9
42 Újtikos Község fejlesztési feladatainak támogatása 50,0
44 Vajta Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
45 Vásárosnamény Város fejlesztési feladatainak támogatása 13,0
46 Völcsej Község fejlesztési feladatainak támogatása 15,0
47 Zádorfalva Község fejlesztési feladatainak támogatása 9,0
48 Zagyvarékas Község fejlesztési feladatainak támogatása 16,0
49 Zirc Város fejlesztési feladatainak támogatása 75,0
16 Kenderes Város Önkormányzata tulajdonában álló egyes ingatlanok felújításának támogatása 1 200,5
17 Helyi érdekű települési fejlesztések III.
2 Kecskemét Megyei Jogú Város feladatainak támogatása 75,5
4 Pécs Megyei Jogú Város fejlesztési feladatainak támogatása 38,0
6 Székesfehérvár Megyei Jogú Város fejlesztési feladatainak támogatása 50,0
7 Szolnok Megyei Jogú Város fejlesztési feladatainak támogatása 20,0
18 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kulturális fejlesztési feladatainak támogatása 185,2 240,3
19 Bicske Város Önkormányzata hivatali épület beruházásának támogatása 100,0
20 Csólyospálos Község Önkormányzata fejlesztéseinek támogatása 32,0
21 Fülöpszállás Község Önkormányzata fejlesztéseinek támogatása 42,5
22 Gátér Község Önkormányzata fejlesztéseinek támogatása 20,0
23 Jakabszállás Község Önkormányzata fejlesztéseinek támogatása 35,0
24 Kömpöc Község Önkormányzata fejlesztéseinek támogatása 24,5
26 Nyárlőrinc Község Önkormányzata fejlesztéseinek támogatása 45,0
27 Pálmonostora Község Önkormányzata fejlesztéseinek támogatása 30,0
28 Tiszaug Község Önkormányzata fejlesztéseinek támogatása 150,0
29 Az önkormányzati ASP rendszer működtetésének támogatása 581,5
30 Csokvaomány Község Önkormányzata konyha korszerűsítésének és útfelújítási feladatainak támogatása 150,0
31 Normafa Park beruházás 2017. évi üteméhez kapcsolódó egyes kisajátítási költségek támogatása 525,7
32 Budapest X. kerület, Hős utca 15/A-B szám alatti ingatlan helyzetének rendezése 2 100,0
34 Tomajmonostora Község fejlesztési feladatainak támogatása 65,0
35 Tiszaszőlős Község fejlesztési feladatainak támogatása 60,0
36 Tiszaörs Község fejlesztési feladatainak támogatása 71,2
37 Tiszaszentimre Község fejlesztési feladatainak támogatása 70,3
38 Tiszaigar Község fejlesztési feladatainak támogatása 44,0
39 Tiszaderzs Község fejlesztési feladatainak támogatása 60,0
40 Budapest III. kerület parkfejlesztések támogatása 470,0
41 Mezőcsát Város fejlesztési feladatainak támogatása 50,0
42 Ónod Község fejlesztési feladatainak támogatása 15,0
43 Tiszabábolna Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
44 Az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések előirányzatból forráshiány miatt támogatásban nem részesült pályázatok támogatása 17 894,5
45 Nagykőrös Város feladatellátásának támogatása 600,0
46 Borsodgeszt Község feladatellátásának támogatása 50,0
47 A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2018. évi kompenzációja 2 911,8
49 Pécs Megyei Jogú Város feladatainak támogatása II. ütem 3 000,0
50 A szociális ágazatban kifizetésre kerülő egészségügyi kiegészítő pótlékhoz nyújtott támogatás 179,7
51 Bölcsődei kiegészítő támogatás 5 777,2
52 Csanádpalota Város működési feladatainak támogatása 72,7
54 Nemzetiségi pótlék 97,9
55 A Budapest XXIII. ker. Grassalkovich út 3. szám alatti társasházi ingatlanban bekövetkezett károk következményeinek enyhítése 94,2
56 Egyes települési önkormányzatok feladatainak támogatása
1 Berhida Város fejlesztési feladatainak támogatása 64,0
2 Gomba Község óvodafejlesztési feladatainak támogatása 150,0
3 Jánoshalma Város feladatainak támogatása 30,0
4 Karcag Város fejlesztési feladatainak támogatása 244,0
5 Kispáli Község fejlesztési feladatainak támogatása 71,5
6 Mezőörs Község fejlesztési feladatainak támogatása 32,0
7 Örkény Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
8 Paloznak Község fejlesztési feladatainak támogatása 35,0
9 Sárvár Város fejlesztési feladatainak támogatása 2 060,0
10 Székesfehérvár Megyei Jogú Város karsztakna védelembe helyezésével kapcsolatos előkészítési feladatainak támogatása 23,0
11 Szentkirályszabadja Község fejlesztési feladatainak támogatása 107,0
57 Göd város infrastrukturális fejlesztéséhez kapcsolódó beruházási feladatok 2018. évi finanszírozása 1 333,2
58 Monor Város Önkormányzata feladatainak támogatása 5,0
59 Pécs Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása 135,9
60 Nagyvenyim Nagyközség fejlesztési feladatainak támogatása 391,0
61 Települési önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása
1 Balmazújváros Város fejlesztési feladatainak támogatása 498,5
2 Gönc Város fejlesztési feladatainak támogatása 189,6
3 Hosszúpályi Nagyközség fejlesztési feladatainak támogatása 40,0
4 Kőszeg Város fejlesztési feladatainak támogatása 85,8
5 Mezőkomárom Község fejlesztési feladatainak támogatása 20,0
6 Mosonmagyaróvár Város fejlesztési feladatainak támogatása 18,3
7 Muhi Község feladatainak támogatása 16,9
8 Novajidrány Község fejlesztési feladatainak támogatása 64,5
62 Kunszentmiklós város feladatainak támogatása 300,0 340,0
63 Szentes Város kulturális fejlesztési célú támogatása 700,0
64 A települési önkormányzatok 2017. évi szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatása 1 003,2
65 A téli rezsicsökkentés kiterjesztése a kiépített gázhálózattal nem rendelkező településeknél 320,7
67 A hatvani sport- és rendezvénycsarnok beruházás támogatása 1 000,0
68 Csabdi Község Önkormányzata iskolabővítési beruházásának támogatása 51,0
69 Felcsút Község Önkormányzata bölcsődei férőhely kialakításának támogatása 225,0
70 Martonvásár Város Önkormányzat Brunszvik-terv keretében megvalósuló fejlesztéseinek támogatása 400,0
71 Göd Város Önkormányzata egyes fejlesztéseinek támogatása 1 748,6
72 Makó Városi Termál- és Gyógyfürdő (Hagymatikum) fejlesztése 406,4
73 Normafa Park kiemelt beruházás 2018. évi támogatása 5 842,0
74 Mosonmagyaróvár északi tehermentesítő út építésének előkészítése 18,9
75 Debrecen Nagycsere és Haláp településrészei ivóvízhálózatának fejlesztése 560,1
76 Vászoly Község Önkormányzata kulturális célú beruházásának támogatása 30,0
77 Kunszentmiklós Város Önkormányzata kötelező feladata ellátásának támogatása 70,0
78 Lenti Város fejlesztésének támogatása 240,0
79 Helyi önkormányzatok egyes beruházásainak támogatása
1 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata infrastrukturális fejlesztéseinek támogatása 1 145,0
2 Harkány Város Önkormányzata infrastrukturális fejlesztéseinek támogatása 47,9
3 Kiskunhalas Város Önkormányzata infrastrukturális fejlesztéseinek támogatása 503,2
4 Várpalota Város Önkormányzata feladatainak támogatása 3 500,0
80 Egyes települési önkormányzatok működési és fejlesztési támogatása
1 Bénye Község feladatainak támogatása 4,0
2 Felsővadász Község feladatainak támogatása 38,7
3 Gánt Község feladatainak támogatása 48,0
4 Iregszemcse Község feladatainak támogatása 5,0
5 Kehidakustány Község feladatainak támogatása 6,0
6 Múcsony Község feladatainak támogatása 26,8
7 Pusztaottlaka Község feladatainak támogatása 48,9
8 Sajósenye Község feladatainak támogatása 20,0
9 Pellérd Község Önkormányzata feladatainak támogatása 39,8
10 Érd Megyei Jogú Város feladatainak támogatása 700,0
11 Vál Község Önkormányzata turisztikai és sportcélú fejlesztéseinek, valamint a fejlesztésekhez szükséges ingatlanvásárlás támogatása 95,5
12 Veszprém Megyei Jogú Város sport célú fejlesztésének támogatása 3 600,0
13 Cigánd Város Önkormányzata sportinfrastruktúra fejlesztéseinek támogatása 36,0
81 A téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot használó háztartások egyszeri támogatása 4 465,4
82 Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közműfejlesztési feladatainak támogatása 2 025,0
IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 652 655,4 0,0 -652 655,4
Hazai felhalmozási költségvetés 94 177,8 0,0 -94 177,8
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
IX. fejezet összesen 746 833,2 0,0 -746 833,2

X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
X. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Igazságügyi Minisztérium igazgatása 1 713,5 14,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3 946,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 011,3
3 Dologi kiadások 2 003,1
5 Egyéb működési célú kiadások 960,0
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 119,0
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 10,8
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 IM felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása 358,8 25,2 297,1 2,3
2 A jogászképzés színvonalának emelését célzó programok támogatása 180,9 44,8
3 IM társadalom- és szakpolitikai célkitűzéseinek megvalósítása 2,7
4 Igazságszolgáltatási szervek részvétele a jogszabályelőkészítésben
10 Igazságügyi regionális együttműködés 20,3 0,2
17 A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás 245,0 5,5
18 Jogi segítségnyújtás 238,7 21,6
19 Magyar alkotmányos identitás kifejezésre juttatása, nemzettudat, jogvédelem és jogérvényesítés 34,2
20 Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése 91,5 0,5
27 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése 135,8
28 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése 4 506,8
25 Fejezeti általános tartalék
21 Központi kezelésű előirányzatok
1 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások és bevételek
1 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. tőkeemelése 268,0
X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 13 735,2 1 811,3 -11 923,9
Hazai felhalmozási költségvetés 694,9 16,8 -678,1
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
X. fejezet összesen 14 430,1 1 828,1 -12 602,0

XI. MINISZTERELNÖKSÉG

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
XI. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Miniszterelnökség igazgatása 13 050,2 963,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 15 101,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 224,8
3 Dologi kiadások 14 801,0
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 40,8
5 Egyéb működési célú kiadások 9 486,6
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 8 715,1
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 486,8
3 Nemzetstratégiai Kutató Intézet 705,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 676,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 139,4
3 Dologi kiadások 719,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 5,4
5 Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének igazgatása 42,5 10,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3 775,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 633,2
3 Dologi kiadások 955,9
5 Egyéb működési célú kiadások 0,5
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 9,3
7 Felújítások 77,4
7 Nemzeti Örökség Intézete 160,7 34,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 611,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 143,9
3 Dologi kiadások 1 702,3
5 Egyéb működési célú kiadások 9,7
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 565,0
7 Felújítások 1 538,7
12 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok 67 216,6 10 112,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 164 113,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 34 522,9
3 Dologi kiadások 50 728,6
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0,5
5 Egyéb működési célú kiadások 23 712,5
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 32 036,6
7 Felújítások 8 162,5
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 327,8
14 Nemzeti Közszolgálati Egyetem 15 607,0 3 848,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 8 496,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 739,9
3 Dologi kiadások 7 066,0
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 661,3
5 Egyéb működési célú kiadások 113,5
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 11 163,3
7 Felújítások 10,5
18 Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete 7,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 413,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 68,6
3 Dologi kiadások 231,6
5 Egyéb működési célú kiadások 88,8
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 159,7
30 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Célelőirányzatok
4 Év közben jelentkező többletfeladatok kiadásai 831,4 72,8 160,8 56,2
6 Nemzeti Sírkerthez és Emlékhelyekhez kapcsolódó kiadások 0,1 0,3 2,9
7 A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumával kapcsolatos kiadások 593,1 6,9
8 Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány támogatása 657,1 17,1 7,2
9 „Az Élet Menete” Alapítvány támogatása 69,6 0,4
10 Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tevékenységében közreműködő szervezetek támogatása
11 Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztése
1 KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. szakmai feladatainak ellátása 3 559,6 58,5 89,5
2 Kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások előkészítése 7 976,9 3 270,4
4 Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása 1 061,9 1,1 60,0
5 Kemény Ferenc Program 9 437,9
6 Nemzeti Korcsolyázó Központ fejlesztése 578,7 1 021,3
9 Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázatok 167,2
14 The Hungary Initiatives Foundation támogatása 90,5
17 Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás 508,0 18,0
18 Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány 215,2 4,8
19 Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért 147,3 2,7
23 A Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében PPP konstrukcióban létesült önkormányzati sportlétesítmények kiváltásának támogatása 0,5
24 Civil Alap - pályázati program 31,6 4,1
25 Önkormányzatok átmeneti támogatása 2,6 0,2 1,3
26 Karitatív Tanács tagjai által koordinált feladatok 974,1 9,4 50,0 1,9
27 Tokaj-Hegyalja borvidék településeinek fejlesztési támogatása 39,2 0,2 1,6
28 Üldözött keresztények segítésének feladatai
1 Ösztöndíjprogram támogatása 129,5
2 Intervenciós Támogatási Keret 1 565,3 5,5 141,0
3 Keresztényüldözés témakörével összefüggő pályázatok és szakmai feladatok támogatása 28,5 0,5 2,8
29 Nemzeti Együttműködési Alap 5 552,7 76,4
30 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
1 Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása 3 005,5
2 Hittanoktatás támogatása 3 100,0 0,4
3 Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése 10 838,6
4 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék 18 310,0
5 Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka - Bevett egyházak 2 600,0
6 Külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása - Határon túli egyház és annak belső egyházi jogi személye 423,3 0,5
7 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások 14,5 0,1 1 460,3 24,7
8 Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása 4 824,8 56,7 95 958,0 9,1
9 Vallási tevékenységet végző szervezetek támogatása 109,6 11,6
10 Határon túli egyházi intézmények fejlesztésének támogatása 67,2 232,8
11 Egyházak hitéleti támogatásának kiegészítése 47,9
12 Egyházi személyek eszközellátásának támogatása 6,6 200,0
13 Görögkatolikus Metropólia támogatása 300,0 800,0
14 Egyházi fenntartású intézményekben foglalkoztatottak kompenzációja 734,7 54,1
15 Reformáció Emlékbizottság programjainak támogatása 244,1 10,2 13,1 2,6
31 Nemzetiségi célú költségvetési támogatások
1 Nemzetiségi támogatások 1 404,0 13,4 477,0 5,8
2 Országos nemzetiségi önkormányzatok és média támogatása 1 348,9 51,6
3 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása 998,6 0,1 47,4
4 Nemzetiségi intézmények támogatása beruházásra, felújításra, pályázati önrészre 51,7 0,7 1 042,8 20,3
5 Nemzetiségi Önkormányzatok 2018. évi kompenzációja 16,3 0,4
32 Bocuse d’Or versenyek támogatása 161,5 38,5
33 Civil és non-profit szervezetek támogatása 428,9 0,4 4,6
34 Nemzeti Civil Alapprogram 12,4 9,5
35 Lakitelek Népfőiskola beruházásával összefüggő feladatok
36 Építésügyi célelőirányzat 49,5 8,0
37 Országos Építésügyi és Területrendezési e-Nyilvántartás működtetése 346,2 8,2 7,1
38 Építésügyi, építészeti és településügyi feladatok 919,0 2,3 28,8 0,1
39 Dokumentációs Központ működtetése, fenntartása és fejlesztése 137,6 11,5
40 Örökségvédelmi feladatok 7,1
42 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány támogatása
1 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány működésének támogatása 290,0 30,0
2 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány szakmai feladatainak támogatása 240,0
3 Kertész Imre Intézet működésével és feladatellátásával kapcsolatos kiadások 542,0 108,0
43 Kulturális örökségvédelmi szakmai feladatok 412,8 1 501,2 1,0
44 Világörökségi törvényből adódó feladatok ellátása 184,0 3,7 104,5 0,2
45 Magyar Kormánytisztviselői Kar működésének támogatása 80,3 0,8 0,2
46 Ludovika Campus 3 032,3 3 628,7
47 Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatása 447,8 51,4
48 Nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos feladatok ellátása 47,8 17,2 3,9
50 Határontúli műemlék-felújítási program 94,5 204,0
55 Területrendezési feladatok 225,0 0,1 220,0
56 Holokauszt emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatása 9,7 12,0
57 Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére
1 Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatai ellátásának támogatása 276,8 39,7
2 Helikon Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása 497,3 3 898,3
3 Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása 1 012,8 211,2
4 Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása 728,4 23,5
5 Millenáris Tudományos Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása 308,6 1 483,5
6 Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatatok ellátásának támogatása 1 272,2 1 326,5
7 Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatai ellátásának támogatása 4 467,2 572,8 7 481,8
8 Egyéb gazdasági társaság kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatai ellátásának támogatása 227,7 1 087,1
58 Örökségvédelmi civil szervezetek támogatása 1,4
60 Fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével kapcsolatos egyéb feladatok 63,3 7,3 31,3
63 Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatása 200,0
66 Kormányablak program megvalósítása 479,1 32,8 777,7 118,4
68 Károlyi József Alapítvány támogatása 60,0
71 Antall József Tudásközpont Brüsszeli Képviseletével összefüggő feladatok támogatása 22,8 1,6
72 Építésügyi bontási feladatok 33,6 137,7
73 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése 17,6
74 Egyes kiemelt rekonstrukciók és szakmai programok támogatása 242,5 351,7
75 Nemzeti Hauszmann Terv 4 707,1 10 934,8
76 AVICENNA Kutatási Nonprofit Kft. működésének támogatása 153,2 10,7 0,3
77 Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató NKft. működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás 139,6 0,4
78 Modern Városok Program 20 951,6 95 361,9
80 Borsi, Rákóczi-kastély helyreállítása 98,7 706,8
81 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatok 0,5
82 Építésügyi szakmai civil szervezetek és képviseletek támogatása 17,9 0,1
83 Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságok működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás
84 Területi infrastrukturális fejlesztések
86 Népi Építészeti Program 42,8 0,2 1 175,7
88 Nemzeti Kastélyprogram 391,8 6 181,5
90 Nemzeti Várprogram 63,3 95,4
92 Habsburg Ottó Alapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás
93 Településképi- és Okos Város feladatok
3 Határon túli magyarok programjainak támogatása
1 Nemzetpolitikai tevékenység támogatása 8 477,6 66,8 232,3 8,5
5 Fővárosi és megyei kormányhivatalok peres ügyei 98,7
7 Európai uniós fejlesztési programok
1 EU utazási költségtérítések 338,9 258,3
32 Központi kezelésű előirányzatok
5 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
1 Paks II. Atomerőmű Zrt. tőkeemelése 14 000,0
2 PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. tőkeemelése 25 000,0
3 Részesedés-vásárlással összefüggésben felmerülő kiadások 0,7
4 Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságok tőkeemelése 13 590,0
5 Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásába tartozó gazdasági társaságok működéséhez szükséges hozzájárulás 62,5 69,9
6 Települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása 3 620,3 19,8
XI. MINISZTERELNÖKSÉG Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 483 027,3 98 070,0 -384 957,3
Hazai felhalmozási költségvetés 358 382,5 15 272,4 -343 110,1
Európai uniós fejlesztési költségvetés 338,9 258,3 -80,6
XI. fejezet összesen 841 748,7 113 600,7 -728 148,0

XII. AGRÁRMINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
XII. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Agrárminisztérium igazgatása 2 170,3 481,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5 690,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 302,2
3 Dologi kiadások 7 383,8
5 Egyéb működési célú kiadások 8 293,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 178,9
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 7,6
2 Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 15 308,9 1 571,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5 302,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 054,7
3 Dologi kiadások 7 089,4
5 Egyéb működési célú kiadások 4 138,8
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 3 760,9
7 Felújítások 479,9
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 118,1
4 Ménesgazdaságok 2 902,3 718,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 577,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 127,4
3 Dologi kiadások 2 966,2
5 Egyéb működési célú kiadások 0,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 779,7
7 Felújítások 73,0
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 446,9
6 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás intézményei 8 078,7 1 223,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 16 140,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 222,2
3 Dologi kiadások 6 961,9
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 344,1
5 Egyéb működési célú kiadások 91,3
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 1 031,1
7 Felújítások 1 542,6
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 2,8
7 Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár 220,6 1,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 417,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 85,9
3 Dologi kiadások 198,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 20,7
7 Felújítások 16,1
8 Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 1 764,8 88,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 476,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 513,1
3 Dologi kiadások 1 872,8
5 Egyéb működési célú kiadások 24,3
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 700,4
7 Felújítások 76,2
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 339,4
10 Génmegőrzési Intézmények 258,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 601,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 134,2
3 Dologi kiadások 552,4
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 260,7
7 Felújítások 91,3
12 Országos Meteorológiai Szolgálat 1 579,5 333,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 996,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 236,3
3 Dologi kiadások 742,9
5 Egyéb működési célú kiadások 149,8
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 446,4
14 Nemzeti park igazgatóságok 9 367,5 3 160,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5 066,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 076,5
3 Dologi kiadások 7 097,2
5 Egyéb működési célú kiadások 247,9
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 5 559,6
7 Felújítások 265,5
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 341,8
17 Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 1,0 0,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 274,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 266,2
3 Dologi kiadások 914,1
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 28,3
19 Agrárgazdasági Kutató Intézet 538,5 3,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 649,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 136,7
3 Dologi kiadások 933,8
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 23,4
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
21 Szilvásváradi Lovasközpont fejlesztése 431,9 439,4
22 Cséry-telepre vonatkozó kárelhárítási és rekultivációs terv elkészítése és kivitelezése 47,8 92,2
2 Környezetvédelmi célelőirányzatok
1 Szigetközi ökológiai monitoring feladatok támogatása 73,1
2 Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. szakmai feladatainak támogatása 462,3 8,4
3 Környezetvédelmi pályázatok támogatása 38,1
9 Természetvédelmi kártalanítás 90,4 38,6
10 Természetvédelmi pályázatok támogatása 119,8 15,2
14 Állami feladatok átvállalása a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában 84,0 2,3
15 Környezeti elemek védelme 190,0 190,2
21 Kisméretű szálló por (PM10) koncentrációjának csökkentésével kapcsolatos kiadások 35,0
23 Települési stratégiai zajtérképekkel és intézkedési tervekkel kapcsolatos feladatok 152,4
30 Környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztések támogatása 8,0 1,8
35 Egyéb szervezetek feladataira 4,1 0,4
39 Környezetvédelmi- és Vízügyi Célelőirányzat 1,7 3,7
3 Agrár célelőirányzatok
2 Agrárkutatás támogatása 101,2 15,7
4 Határon átnyúló agrár- és környezetvédelmi feladatok támogatása 1 014,5
5 Tanyafejlesztési Program 180,6 877,3 0,2
6 Hungarikumok és a nemzeti értéktár megőrzésének, népszerűsítésének támogatása 459,3 21,0
8 Agrárágazati szakmai civil szervezetek és képviseletek támogatása 119,3 1,2
10 Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása 25,4 15,1
13 Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei 3 030,6 2,3
15 Intézményi feladatok támogatása 50,0
16 Ágazati gazdasági és hivatásrendi kamarák állami feladatainak támogatása 37,1
19 Állami génmegőrzési feladatok támogatása 3,4
20 Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 548,4 0,6
21 Pálinka Nemzeti Tanács 75,0
25 Nemzetközi szervezetek tagsági díjai 1 425,7
31 Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara közfeladatainak támogatása 2 943,4
32 Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara által működtetett vidéki hálózat átfogó fejlesztése 904,2 4,2
33 Lovas rendezvények és lovassport támogatása 216,0 0,4
34 Tokaji Borvidéken megvalósuló szakmai feladatok támogatása
35 Állatvédelem támogatása 46,7
36 Agrármarketing célelőirányzat 1 397,2 47,7
37 Herman Ottó Intézet által ellátott közfeladatok támogatása 585,5 23,8
39 Zártkerti Program támogatása 1 273,8
5 Nemzeti támogatások
3 Állattenyésztési feladatok 1 296,0
4 A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása 1 189,3 337,0
5 Vadgazdálkodás támogatása 464,1 33,0
6 Nemzeti Erdőprogram
3 Erdőfelújítás, erdők a klímaváltozásban 72,7
4 Fenntartható erdőgazdálkodás, erdészeti környezeti nevelés 204,0 6,1
7 Fejlesztési típusú támogatások 50,9 27,2 17,4
8 Nemzeti agrártámogatások 78 241,0 134,3
9 Állami halgazdálkodási feladatok támogatása 727,9 53,7
10 Nemzeti agrárkár-enyhítés 8 911,1 4 107,7
11 Erdei kisvasutak üzemeltetési támogatása 40,4
12 Sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától való mentesítés támogatása 872,6
6 Állat, növény- és GMO-kártalanítás 3 520,1 1 623,9
8 Állami tulajdonú társaságok szakmai feladatainak támogatása
1 Állami ménesbirtokok szakmai feladatainak támogatása 150,0
2 Állami erdőgazdasági társaságok szakmai feladatainak támogatása 11,3 11,3
13 Peres ügyek 12,7 9,5
17 Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 16,8 12,6 2,9
20 Európai uniós fejlesztési programok
1 Uniós programok kiegészítő támogatása
1 Méhészeti Nemzeti Program 827,9 0,3
2 Igyál tejet program 3 062,0 0,5
3 Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ) támogatása 3 102,0 5,1
4 Egyes állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatása 863,1
5 Iskolagyümölcs program 1 797,3
6 Nemzeti Diverzifikációs Program 178,5 2,9
21 Központi kezelésű előirányzatok
1 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
1 Állami erdőgazdasági társaságok tőkeemelése 1 050,0
2 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos egyéb kiadások 50,2
XII. AGRÁRMINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 208 908,5 48 920,5 -159 988,0
Hazai felhalmozási költségvetés 19 048,8 8 040,8 -11 008,0
Európai uniós fejlesztési költségvetés 9 847,6 24,3 -9 823,3
XII. fejezet összesen 237 804,9 56 985,6 -180 819,3

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
XIII. FEJEZET 2018. évi teljesülés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Honvédelmi Minisztérium
1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása 5,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5 343,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 055,9
3 Dologi kiadások 298,9
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 25,7
5 Egyéb működési célú kiadások 40,9
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 120,4
2 Egyéb HM szervezetek 1 795,1 1 811,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5 517,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 000,7
3 Dologi kiadások 68 382,0
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 331,6
5 Egyéb működési célú kiadások 56,9
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 732,4
7 Felújítások 3 150,7
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 395,5
2 Magyar Honvédség
1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei 5 864,4 30 897,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 37 985,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 7 216,4
3 Dologi kiadások 40 409,4
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 196,0
5 Egyéb működési célú kiadások 271,7
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 47 976,3
7 Felújítások 12 604,8
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 152,4
2 MH ÖHP és alárendelt szervezetei 1 043,5 0,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 75 513,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 14 397,3
3 Dologi kiadások 7 571,9
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 415,3
5 Egyéb működési célú kiadások 1,1
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 1 440,4
3 Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 365,9 25,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 9 319,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 815,0
3 Dologi kiadások 10 589,9
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 36,2
5 Egyéb működési célú kiadások 112,8
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 504,1
7 Felújítások 3 483,2
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 47,3
6 MH Egészségügyi Központ 32 094,3 3 717,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 22 154,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 4 517,8
3 Dologi kiadások 13 753,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 97,1
5 Egyéb működési célú kiadások 21,6
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 1 814,0
7 Felújítások 53,1