Jelen tanulmány hat anyagi jogi aspektus mentén kívánja bemutatni a tulajdonjog-fenntartás legfontosabb szabályozási kérdéseire, a nemzetközi jogegységesítő törekvések (ún. acquis international) alapján adható válaszokat. A vizsgált források fényében megfogalmazható két kérdés, amelyek az új vagyontárgyak beszerzéséhez nyújtott hitelek elsőbbségét, illetve az áruhitel és a pénzhitel közötti különbségtételt érintik. Ezen kérdések megválaszolása elengedhetetlen még a részletszabályok kialakítását megelőzően a jogintézmény és ezzel együtt az egész hitelbiztosítéki rendszer ellentmondásoktól mentes szabályozásához.
[1] A gazdasági tevékenység egyik alapvető mozgatórugója a hitel és a kölcsön. A gazdasági szereplők hitelnyújtási hajlandósága azonban előfeltételez egy olyan jogi szabályozást, ami magas fokú bizonyossággal segíti a nyújtott hitel visszafizetését vagy behajtását. * Éppen ezért a hitelbiztosítéki jog megfelelő kialakítása a gazdaság működése szempontjából elengedhetetlen. Különösen igaz ez napjaink hitel- és kölcsönfüggő gazdaságát és kereskedelmi gyakorlatát tekintve, ahol a hitelezés a „gazdaság olajaként” szolgál. * Az ideális hitelbiztosítéki jognak érthetőnek, kellően meghatározottnak és könnyen hozzáférhetőnek kell lennie, méghozzá mindezt a költségek minimalizálása mellett kell teljesítenie. * A hitelbiztosítéki rendszer napjainkban is a benne szereplő alanyok érdekeinek érzékeny „kártyavára”. A jogalkotó feladata egy olyan szabályozás megalkotása, mely ezeknek az érdekeknek megfelel, azokat kellő körültekintéssel mérlegeli. * Az elmúlt pár évben, évtizedben - mind európai, mind nemzetközi viszonylatban - bekövetkezett változások is szemléltetik, hogy a hitelbiztosítéki rendszernek folyamatosan felmerülő kérdésekre kell választ adnia, új követelményeknek kell megfelelnie. *
[2] A hitelbiztosítéki jog reformjában jelentős szerepet játszanak a nemzetközi jogegységesítő törekvések, melyek az elmúlt években hozzájárultak az egyes nemzeti jogok összeegyeztethetőségéhez is, így kiindulópontként szolgálhatnak a hitelbiztosítéki rendszer megújításához vezető vizsgálódások során. Az elfogadott egyezmények, illetve modelltörvények szinte mindegyikében megjelenik a reakció a dologi hitelbiztosítékok legfőbb felosztásában - azaz a tulajdonjog, valamint korlátolt dologi jog formáját öltő biztosítékokban - rejlő kérdésekre és feszültségre, mely abból a kérdésből fakad, hogy a jogi formából levezetett tartalmi különbségek jogpolitikai szempontból is indokoltak-e. Ennek kapcsán elengedhetetlen utalni arra, hogy a zálogjog mint dologi hitelbiztosíték mellett már a XIX. században jelentősen elterjedtek a gyakorlati életben - általában a szabályozás vélt vagy valós elégtelenségével magyarázhatóan - más, biztosítéki célt betöltő megoldások, jogintézmények. Ezek a törvényileg nem szabályozott (vagy nem biztosítéki célú alkalmazásukban szabályozott) intézmények kihívás elé állították a jogalkalmazót, a jogtudományt és a jogalkotót. * A gyakorlati élet által kialakított megoldások és az arra adott jogalkotói válaszok országonként eltérőek, azonban a tulajdonjog biztosítékként történő használata és ezzel egy - a zálogjoghoz képest - erősebb jogosultság megszerzése mint a hitelező célja számos esetben megmutatkozik. *
[3] Az áruhitelt nyújtó eladók számára rendelkezésre áll tulajdonjoguk biztosítéki célokat szolgáló fenntartása - ennek eszköze az ingó tulajdonjog-fenntartás, mely megjelenik a nemzeti jogok többségében, és kiemelkedő szerepet tölt be a kereskedelmi életben. * Egyes szerzők szerint a dologi hitelbiztosítékok közül a tulajdonjog-fenntartás az egyik leghasonlóbb formában megjelenő konstrukció az európai államok jogrendszereit tekintve, így a jogintézmény harmonizációja jelentősen egyszerűbb lenne más hitelbiztosítékokhoz képest. *
A jelenlegi - hitelbiztosítéki szempontból releváns - „acquis international”-nak nevezhető joganyag törzsét - időrendi sorrendben - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) égisze alatt elkészült modelltörvény (Model Law on Secured Transactions 1994), a mobil berendezésekkel kapcsolatos nemzetközi érdekekről szóló egyezmény * (Convention on International Interests in Mobile Equipment, 2001; a továbbiakban: Fokvárosi Egyezmény) a kiegészítő jegyzőkönyvekkel együttvéve, az UNCITRAL égisze alatt készült Jogalkotási Útmutató a Hitelbiztosítéki Ügyletekről [Legislative Guide on Secured Transactions, 2007 (a továbbiakban: Útmutató)], a Draft Common Frame of Reference (2009) IX. könyve (a továbbiakban: „DCFR IX.”), valamint az UNCITRAL Modelltörvény a Hitelbiztosítéki Ügyletekről (Model Law on Secured Transactions, 2016) alkotja.
[4] A tulajdonjog-fenntartás kérdéskörét hat, anyagi jogi vizsgálódási pont mentén szükséges tanulmányozni.
[5] A fenntartott tulajdonjog valódi tulajdonjogként való, azaz a jogi formának megfelelő kezelése (title finance), vagy pedig korlátolt dologi joggá történő átminősítése a gazdasági tartalomra (az ügylet biztosítéki céljára) való tekintettel (a forma vagy tartalom szerinti értékelés kérdése). Számos nemzeti jog nem kezeli a jogintézményt (formailag) hitelbiztosítékként. * Adott esetben csak az adásvételi szerződés körében (a kötelmi jogi szabályok keretében) kerül szabályozásra, és azt csak a szakirodalom tekinti (tartalmilag) biztosítéknak. * További kérdés, hogy korlátolt dologi joggá való átminősítés esetén a zálogjoggal teljesen azonos szabályozás alá kerül, vagy részben megőrzi különállóságát.
[6] Az egyes nemzeti jogokban a tulajdonjog-fenntartásra és a többi hitelbiztosítékra vonatkozó szabályok a „létrehozás” terén eltérnek egymástól, adott esetben az előbbihez csak a szerződés írásba foglalását kívánják meg, illetve azt, hogy az eladó tulajdonos legyen. * A tulajdonjog fenntartása elképzelhető a törvény erejénél fogva is, azonban a tanulmány kizárólag a felek által alapított hitelbiztosítékokat vizsgálja. *
[7] Míg a tulajdonos egy dolgon több zálogjogot is alapíthat (egymást követő rangsorban), addig a tulajdonjog-fenntartással eladott dolgot az adós (vevő) - a nemo plus iuris elvére tekintettel * - nem terhelheti meg további biztosítéki joggal, hiszen nem tulajdonos. Szükséges vizsgálni, hogy a jogegységesítő törekvések - ennek ellenére - lehetővé teszik-e a dolog többszöri megterhelését, ami elképzelhető egyrészt a fenntartott tulajdonjog korlátolt dologi joggá való átminősítése esetén, másrészt az átminősítés hiányában is feltételes megterhelés, illetve a várományi jog megterhelése formájában.
[8] A tulajdonjog-fenntartás esetén a tulajdonjog alapvető jellegéből fakadóan a harmadik személyekkel szembeni hatályosság eléréséhez tradicionálisan nincs külön lépésre szükség. A dologi hitelbiztosítékok körében általános követelmény a nyilvánosság (publicitás), annak érdekében, hogy harmadik személyeknek lehetősége legyen meggyőződni a hitelbiztosíték fennállásáról. Erre hagyományosan a birtoklás szolgált eszközül, azonban egyes birtokátruházással együtt nem járó biztosítékok tekintetében mára (nem teljes) konszenzus alakult ki a nyilvántartásba történő bejegyzés szükségességéről. * Kérdésként merül fel, hogy a nyilvántartásba történő bejegyzés követelmény-e a tulajdonjog-fenntartás esetén is, illetve az, hogy a harmadik személyekkel szembeni hatályosságnak feltétele-e a nyilvántartásba történő bejegyzés, vagy a bejegyzés elmaradása más jogkövetkezményekhez vezet-e. Harmadik személyek alatt a vevőtől jogot szerzők, különösen a vevőtől tulajdonjogot szerezni kívánók, illetve a vevő hitelezői értendők. Kérdés, hogy a tulajdonjog-fenntartás ellenére a vevőtől szerezhető-e (tehermentes) tulajdonjog, a vevő hitelezőivel szemben hatályos-e a fenntartott tulajdonjog, illetve a fenntartott tulajdonjog korlátolt dologi joggá (zálogjoggá) átminősítése esetén a kielégítési rangsorban milyen helyet foglal el ez a jog, különösen a vevő által korábban alapított biztosítéki jogokhoz képest abban az esetben, ha a korábban alapított biztosítéki jog kiterjed a tulajdonjog-fenntartással eladott dolgokra (például körülírással meghatározott dolgokat terhelő zálogjog esetén). *
[9] A tulajdonjogát fenntartó eladó hagyományosan rei vindicatióval élhet, vagyis követelheti a vevőtől a dolog kiadását, a vevő más hitelezője által a dologra vezetett végrehajtás esetén a dolog végrehajtás alóli feloldását, illetve a fenntartással érintett dolog nem tartozik az adós csődvagyonába (felszámolási vagyonába) sem. A vevő többi hitelezője őt nem kényszerítheti a dolog értékesítésére és a bevétel felosztására. Kérdésként merül fel egyes - tipikusan a zálogjogra vonatkozó - szabályok kiterjesztése vagy a jogintézmény átminősítése esetén, hogy az eladó miként érvényesítheti biztosítékát, illetve az, hogy milyen szabályok vonatkoznak a hitelezők közötti viszonyra és az elszámolásra.
[10] Az egyszerű tulajdonjog-fenntartás esetén a tulajdonjog-fenntartás tárgya az adásvétel eredeti tárgya, míg a biztosított követelés az adott dolog vételára. Lehetséges azonban a tulajdonjog-fenntartás hatályának fokozása, alapvetően kétféle irányba. * A meghosszabbított tulajdonjog-fenntartás (vertikális fokozott hatályú tulajdonjog-fenntartás, a német jogban: verlängerter Eigentumsvorbehalt) lényege magában a továbbértékesítésben vagy feldolgozásban rejlik, hiszen az egyszerű tulajdonjog-fenntartás a kereskedelmi forgalomban, ahol a vétel tárgya feldolgozásra vagy továbbeladásra kerül, nem nyújt megfelelő biztosítékot. * A meghosszabbított tulajdonjog-fenntartás célja, hogy az eladó ebben az esetben se veszítse el biztosítékát a jóhiszemű harmadik személy részére történő eladással, illetve feldolgozással. * Ez a gyakorlatban megjelenhet úgy, hogy a feldolgozó az eladó, tehát a meghosszabbított tulajdonjog-fenntartás jogosultja részére állítja elő az (új) dolgot. * Továbbértékesítés esetén pedig a vételár-követelésre, illetve a befolyt vételárra terjedhet ki a tulajdonjog-fenntartás. * A másik irányú változat, azaz a kiterjesztett tulajdonjog-fenntartás (horizontális fokozott hatályú tulajdonjog-fenntartás, a német jogban: erweiterter Eigentumsvorbehalt) * lényege, hogy a fenntartott tulajdonjog nemcsak az ezzel a biztosítékkal eladott dolog vételárának biztosítékául szolgál, hanem az eladónak - vagy másnak * - a vevővel szemben fennálló további követeléseinek a biztosítására is. * A kiterjesztett forma a gyakorlatban úgy jelenik meg a leggyakrabban, hogy az eladó a vevővel létrejött adásvételek mindegyikében fenntartja a tulajdonjogot, és így mindegyik fenntartott tulajdonjog minden követelés biztosítékául fog szolgálni, ezáltal a tulajdonjog csak akkor száll át, ha a vevő az eladóval szembeni összes kötelezettségét teljesítette. *
[11] A tanulmány célja tehát az ingó tulajdonjog-fenntartás mint hitelbiztosíték vizsgálata a nemzetközi jogegységesítő törekvések fényében, a fentiekben említett - egymással összefüggő - releváns szempontok mentén, ami egyaránt tanulságos a jogintézményre nézve, valamint - ahogy az a részletes vizsgálat során láthatóvá válik - az egész hitelbiztosítéki jog koherenciáját tekintve.
[12] A hitelbiztosítéki rendszer fejlődését segíteni kívánó jogegységesítési folyamat egyik jelentős európai állomása az - 1990-ben, Londonban létrehozott - Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (a továbbiakban: EBRD) égisze alatt elkészült Model Law on Secured Transactions, 1994. (a továbbiakban: EBRD modelltörvény) * . Az EBRD modelltörvény kidolgozásával az EBRD a volt szocialista országok piacgazdaságba történő átmenetét kívánta segíteni egy költséghatékonyan működő hitelbiztosítéki rendszer kialakításával. *
[13] A megalkotásakor nem volt olyan átfogó szabályozást tartalmazó európai jog, amely példaként szolgálhatott volna, így - mint az nagyban megmutatkozik az EBRD modelltörvényben - az amerikai Uniform Commercial Code * (a továbbiakban: UCC) 9. cikke szolgált alapul. *
[14] A UCC 9. cikkének fő újítása a funkcionális megközelítés, ami alapján a „security interest” fogalma kiterjed a szerződési kötelezettség biztosítása céljából ingó dolgon, jogon, követelésen keletkező bármely jogra, a jog formájától és elnevezésétől függetlenül. A megközelítés alapján ugyanúgy minősül az, ha az eladó fenntartja tulajdonjogát, mint amikor az eladó javára a vevő zálogjoggal terheli meg a vétel tárgyát. *
[15] Az EBRD modelltörvény a funkcionális szemlélet jegyében egy - korlátolt dologi jogosultságot eredményező - biztosítéki jogot kíván szabályozni, mely alapítható bármilyen dolgon, jogon és követelésen, melyen biztosíték állhat fenn. Az általános hitelbiztosíték neve „charge”, * vagyis zálogjog, amelynek az EBRD modelltörvény szerint három fajtája van: kézizálogjog (possessory charge), jelzálogjog (registered charge), illetve a vételár-követelést biztosító zálogjog (unpaid vendor’s charge). * Az EBRD modelltörvény szerint a tulajdonjog-fenntartás esetén a szerződési megállapodás ellenére a tulajdonjog a vevőre átszáll, azonban úgy kell tekinteni, hogy azt zálogjoggal terhelte meg az eladó javára. *
[16] A tulajdonjog-fenntartás az átminősítés folytán beolvasztásra kerül a zálogjogi rendszerbe, de egy (részben) sajátos szabályokkal bíró kategória marad. * Az EBRD modelltörvény megoldása a hármas tagoltsággal részben formális marad a funkcionalitás szemléletén belül. *
[17] A vételár-követelést biztosító zálogjog létrehozatalához a felek írásbeli megállapodása szükséges, és két módon valósulhat meg: az eladó fenntartja tulajdonjogát, vagy a dolgot a vevő az eladó javára zálogjoggal terheli meg. * Az utóbbi esetben a felek megállapodása eleve zálogjog alapítására irányul, az előbbi esetben (a modelltörvényt átültető) jogszabály minősíti át a felek megállapodását zálogszerződésnek. Mindkét esetre ugyanazok a szabályok lesznek a továbbiakban irányadóak. A zálogjog keletkezése pedig a tulajdonjog átszállásának időpontjával egyezik meg, * ellentétben a másik két zálogjogtípus esetével, ahol a bejegyzés, illetve a birtokátruházás és a zálogszerződés (ún. „charging instrument”) is az alapítás kelléke. *
[18] A tulajdonjog-fenntartás zálogjoggá való átminősítése lehetővé teszi, hogy a vevő az eladó zálogjogának fennállása mellett további zálogjoggal (zálogjogokkal) terhelje a dolgot, természetesen azzal, hogy a kielégítési sorrendben a vételár-követelést biztosító zálogjog megelőzi a vevő által később alapított zálogjogokat. *
[19] A publicitás követelménye a jelzálogjog esetén bejegyzéssel, a kézizálogjog esetében pedig birtokátruházással valósul meg. * A bejegyzés és a birtokátruházás ezekben az esetekben nem a harmadik személyekkel szembeni hatályosság, hanem a létrehozás (az alapítás) feltétele. * A bejegyzést (registration) azonban nem a kontinentális jogok többsége által vett jelentésben kell érteni, az a UCC 9. cikke által is alkalmazott, ún. „notice filing”-ra hasonlít, hiszen lényegében korlátozott a feltüntetendő információ mennyisége, és a célja is csak a publikussá tétel. * Ezzel ellentétben a vételár-követelést biztosító zálogjog esetében az EBRD modelltörvény nem követeli meg sem a bejegyzést, sem a publicitás más formáját. Az eladó zálogjoga bejegyzés nélkül 6 hónapig fennáll, csak az ezt meghaladó időtartam esetén szükséges a bejegyzés és ezzel az általános szabályok szerinti zálogjoggá alakítás. Ennek hiányában - amennyiben érvényesítésre sem kerül sor - a zálogjog megszűnik. *
[20] A harmadik személyekkel szembeni hatályosság a korlátolt dologi jogi jellegből következik, és ezzel összefüggésben az EBRD modelltörvény csak a harmadik személyek tehermentes szerzésének szabályait tartalmazza. * Az eladót főszabály szerint csak addig védi a speciális zálogjog, ameddig a zálogkötelezett (a vevő) a dolog tulajdonosa: az eladó engedélye nélkül a zálogkötelezett (a vevő) nem jogosult átruházni a dolgot, * azonban ha mégis megteszi, úgy általában a harmadik személy tehermentesen szerzi meg a dolgot. * Ez alól egyetlen kivétel van, amikor az eladó szándéka arra irányul, hogy az átruházással a vételár-követelést biztosító zálogjog megszűnjön (vagyis a jogosultat megfossza a biztosítékától), és a vevő is tudott, vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy az átruházás erre irányul. * Ez a szigorú mérce tehát még az ingyenesen szerzőkkel szemben sem védi a vételár-követelést biztosító zálogjoggal rendelkező eladót, ahhoz egyfajta „kettős rosszhiszeműséget” követel meg. Vagyis a szerződésben létrehozott - bejegyzést nem igénylő - vételár-követelést biztosító zálogjog szuperprioritással bír ugyan - tehát megelőzi az adós által akár ezt megelőzően alapított zálogjogokat -, de az előbb említett szempontból nézve gyengébb védelemben részesíti az eladót, mint egy jelzálogjog. *
[21] A bejegyzés nélküli szuperprioritás a vevő többi hitelezője szempontjából problémákhoz vezethet. A hitelező számára nem jelenthet megfelelő biztosítékot a raktárkészlet jelzálogjoggal való megterhelése sem, hiszen ez azt eredményezné, hogy folyamatosan figyelnie kellene a vevő és egyben zálogkötelezett könyvvezetését is abból a célból, hogy az általa vásárolt dolgok vételára megfizetésre kerül-e. Hiszen ha az adós nem fizeti meg a teljes vételárat, úgy a bejegyzés nélkül is létrejövő biztosíték szuperprioritást biztosít a dolog eladójának, így a hitelező nem tudná a követelését kielégíteni. *
[22] A vételár-követelést biztosító zálogjog dologi hatálya „korlátozottként” jellemezhető. A fő probléma azonban a hosszú (hathónapos) időtartam, amíg bejegyzés nélkül is fennáll a vételár-követelést biztosító zálogjog. * Ez leginkább - a dolog többszöri megterhelhetőségére vonatkozó szabályokat is tekintve - a vevő többi hitelezőjének érdekeivel áll ellentétben.
[23] A vételár-követelést biztosító zálogjog megelőzi a vevő által alapított többi biztosítékot az átadott dolog vonatkozásában, egyfajta szuperprioritással bír. * Annak érvényesítése a másik két zálogjogfajtával egységes szabályrendszer szerint történik. Az ún. érvényesítési eljárás (enforcement proceeding) a végrehajtási nyilatkozat (enforcement notice) a kötelezett számára történő megküldése esetén kezdődhet meg. A publicitás biztosítása - és a különböző hitelbiztosítékok egységes kezelése érdekében - az EBRD modelltörvény megkívánja egyrészt a végrehajtási nyilatkozat nyilvántartásba történő bejegyzését, illetve megköveteli a nyilatkozatban azoknak az információknak a feltüntetését is a hitelbiztosíték megjelölésekor, melyek a jelzálogjog bejegyzése esetén kötelezően feltüntetendők lennének. * Így a bejegyzést követően az alkalmazandó szabályok és a nyilvántartásban szereplő információk köre is megegyezik a jelzálogjog és a vételár-követelést biztosító zálogjog esetében.
[24] A kielégítési jog gyakorlása során hangsúlyt kap az ún. „self help”, a bírói úton kívüli érvényesítés. *
[25] A tulajdonjog-fenntartás fokozott hatályú formáit nem ismeri el az EBRD modelltörvény, a vételár-követelést biztosító zálogjog az egyszerű tulajdonjog-fenntartáshoz hasonló, kizárólag a vételárat és annak járulékait biztosítja legfeljebb hat hónapig; azt nem lehet sem kiterjeszteni, sem meghosszabbítani. * Az ilyen jellegű követelések biztosítására a jelzálogjog szolgálhat. Ezekben az esetekben azonban természetesen már a létrehozáshoz is szükséges a nyilvántartásba történő bejegyzés. Így a meghosszabbított tulajdonjog-fenntartáshoz hasonló joghatás eléréséhez az a legegyszerűbb mód, hogy a zálogszerződésben jelzálogjogot alapítanak az eladó javára a dolgon és az engedélyezett eladás során befolyó vételáron, illetve az alapanyagból elkészülő terméken. * A kiterjesztett tulajdonjog-fenntartáshoz hasonló joghatás érhető el a jelzálogjoggal, ha a szállító (eladó) és a vevő megállapodik abban, hogy a biztosított követelés a köztük fennálló összes fizetési kötelezettség. *
[26] A Fokvárosi Egyezményt és a légi járművek berendezéseivel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló jegyzőkönyvet (Aircraft Protocol) 2001. november 16-án Fokvárosban fogadták el, ezekhez az Európai Közösség is csatlakozott 2009. április 28-án. * Azóta további, az egyezményhez kapcsolódó jegyzőkönyveket fogadtak el: a vasúti járművekről szóló Rail Protocolt, az űreszközökről szóló Space Protocolt, illetve elfogadásra vár az egyes bányászati, mezőgazdasági, építőipari berendezésekről szóló MAC Protocol. * Egyelőre csak a légi járművekkel kapcsolatos nyilvántartás üzemel. *
[27] Az egyezmény célja a nagy értékű, speciális mozgó állóeszközökön (mobile equipment) alapított hitelbiztosítéki jogok szabályozása. Két szempontból is eltér az egyezmény a többi vizsgált forrástól. Egyrészt a tárgyi hatály nem mindenféle ingó dolgon, hanem kizárólag az egyedileg azonosított állóeszközökön (equipment) alapított biztosítéki jogokra terjed ki, másrészt pedig az egyezmény célja nem a jogharmonizáció, hanem egy autonóm, a nemzeti jogoktól független, de azok által elismert nemzetközi hitelbiztosítéki rezsim létrehozása. Ennek következtében az egyezmény által létrejövő hitelbiztosítékok önállóak, így tehát elképzelhető, hogy egy adott biztosíték egyszerre lesz a nemzeti jog szerinti hitelbiztosíték és nemzetközi hitelbiztosíték. *
[28] Az egyezmény a nemzetközi hitelbiztosítéki jog (international interest) fogalmán belül különbséget tesz a „szűk értelemben vett” (az adós által alapított) hitelbiztosítéki jog (security interest), * az eladó („feltételes eladó”, conditional seller) által fenntartott tulajdonjog, és a lízingbeadó által fenntartott tulajdonjog között [2. cikk (2) bekezdés (a)-(c) pontjai]. A „security interest” fogalma alá tartozik a zálogjog és a biztosítéki célú tulajdonátruházás (fiduciary transfer of title) is, míg a tulajdonjog-fenntartás önálló kategóriát képvisel.
[29] Az egyezmény definíciói alapján egyértelműnek tűnő helyzet azonban mégsem ennyire egyszerű. A 2. cikk (4) bekezdése szerint az alkalmazandó jog alapján kell megállapítani, hogy egy adott konstrukció a három kategória közül melyikbe tartozik, így tehát a minősítés a nemzeti jogok hatáskörében marad. Ez viszont azt is jelenti, hogy a tulajdonjog-fenntartás kizárólag akkor kezelendő a tulajdonjog fenntartásaként, ha azt az alkalmazandó jog * nem sorolja a szűk értelemben vett hitelbiztosítéki jog [az a) pont] körébe. Tehát egy jogvita esetén a tulajdonjog-fenntartás az USA-ban a UCC 9. cikke alapján korlátolt dologi joggá minősül át, és így az egyezmény 2. cikk (2) bekezdés a) pontja alá tartozik. Ezzel szemben Angliában vagy egy másik, hasonló megközelítést alkalmazó országban viszont nem minősül szűk értelemben vett hitelbiztosítéki jognak a tulajdonjog-fenntartás, vagyis a kikötés az egyezmény alapján is a tulajdonjog fenntartásaként lesz értékelendő. *
[30] Az egyezmény alapján a szűkebb értelemben vett biztosítéki jogot a szerződés hozza létre „agreement creating the interest” [„contrat qui (crée la garantie)”], míg a tulajdonjog-fenntartást a szerződés nyújtja „agreement providing for the interest” [„contrat qui (prévoit la garantie)]”. *
[31] A nemzetközi hitelbiztosítéki jog három típusa három különböző fajtájú szerződéssel hozható létre. A biztosítéki szerződés (security agreement) hozza létre az adós által alapított hitelbiztosítéki jogot, * míg a tulajdonjog-fenntartás melletti adásvételi szerződést (title reservation agreement) és a lízingszerződést (leasing agreement) az egyezmény külön nevesíti, illetve kezeli.
[32] Mindhárom esetében az alapításához (érvényességi) követelmény, hogy a szerződés írásbeli legyen, valamint az, hogy a zálogjogosultat, az eladót vagy a lízingbe adót megillesse az ún. rendelkezési hatalom (power to dispose), mely a rendelkezési jognál szélesebb kategória. Az ún. rendelkezési hatalom (power to dispose) kérdéskörének tisztázására - a szoros összefüggés miatt - a dolog többszöri megterhelhetőségének vizsgálata során kerül sor. Követelmény még az, hogy a dolog a megállapodásból a vonatkozó jegyzőkönyv szabályai alapján beazonosítható legyen, valamint biztosítéki szerződés esetén az is, hogy megállapítható legyen a biztosított követelés. *
[33] A követelményeknek való megfelelés azzal jár, hogy létrejön a nemzetközi hitelbiztosítéki jog, mely - amint már említésre került - független a nemzeti jogtól és annak hitelbiztosítékaitól.
[34] A 7. cikk b) pontja a „power to dispose” kifejezést használja a „right to dispose” helyett, ezzel is érzékeltetve, hogy az előbbi jelentése szélesebb. Az egyezmény azonban nem definiálja, illetve a szabályaiból nem is olvasható ki az, hogy kit illet meg ez a hatalom. Jelentős értelmezési problémákhoz vezethet ez a hiány, tekintve, hogy a hitelbiztosítéki jog alapításának egyik feltétele az, amely ezáltal nem határozható meg pontosan.
[35] A hivatalos kommentár egyrészt az alkalmazandó jog általi értelmezést, másrészről pedig a kielégítési rangsorra és a bejegyzésre vonatkozó szabályok segítségül hívását említi. * Az utóbbi érv szerint abból a szabályból, hogy a be nem jegyzett nemzetközi hitelbiztosítéki jogot megelőzi a bejegyzett, az következik, hogy a tulajdonjog-fenntartás melletti adásvétel vevője, illetve a lízingbe vevő is bírrendelkezési hatalommal (power to dispose), hiszen enélkül nem lenne értelme megkövetelni a bejegyzést a tulajdonjog-fenntartás, illetve a pénzügyi lízingszerződés esetén. Véleményem szerint a kielégítési rangsorra vonatkozó szabály azonban nem szolgálhat annak alapjául, hogy rendelkezett-e valaki a megterhelés előfeltételévé tett jogosultsággal. *
[36] Deschamps szerint a bejegyzésre vonatkozó szabályokból következik az, hogy az egyezmény készítőinek szándéka vélhetően arra irányult, hogy a tulajdonjog a be nem jegyzett tulajdonjog-fenntartás esetén átszálljon, így arra harmadik személyekkel szemben ne lehessen hivatkozni, ezáltal lehetővé téve a vevő számára, hogy megterhelje a dolgot. * Ez az érvelés azonban nem ad választ arra, hogy a bejegyzett tulajdonjog-fenntartás esetén a vevőnek van-e joga megterhelni a dolgot. A tulajdonjog átszállására a bejegyzésre és a kielégítési rangsorra vonatkozó szabályokból történő következtetés nem szolgálhat kellő alapul, annak konkrét kimondása szükséges lenne.
[37] Saidova szerint a jogviszony jellege és célja segíthetne eldönteni, hogy ki rendelkezik rendelkezési hatalommal. Ezek alapján pedig a szerződés részletes vizsgálatával kellene megállapítani, hogy az adós úgy tartja-e magánál a dolgot, hogy abba bele kell érteni a hitelező hozzájárulását a rendes gazdálkodás körében való értékesítésre, illetve megterhelésre. * Ezt a megoldási javaslatot azonban annyival ki kell egészíteni, hogy tekintettel kell lenni arra is, hogy az egyezmény nagy értékű, egyedileg azonosított ingóságokon alapított hitelbiztosítékokat hivatott szabályozni, ebben a tárgyi körben pedig nehezebben képzelhető el a rendes gazdálkodás körében történő továbbértékesítés, hiszen ezek az ingóságok tipikusan állóeszközök, vagyis nem továbbértékesítés céljára szerzi be őket a vevő, hanem tartósan szolgálják a gazdálkodást.
[38] Az egyezmény nem szól külön a harmadik személyekkel szembeni hatályosságról. Felmerül a kérdés, hogy a szabályszerűen létrehozott hitelbiztosítékok kötelmi vagy dologi hatállyal jönnek-e létre. Egyes szerzők elkülönítik a létrehozást, amely során a biztosíték a felek közötti hatállyal jön létre, illetve a bejegyzést, mely a harmadik személyekkel szembeni hatályossághoz szükséges. * Egy másik nézet szerint a korlátolt dologi biztosítéki jellegből következik, hogy a létrehozással együtt már egy dologi hatályú biztosíték jön létre, amelyet azonban bejegyzés nélkül a kielégítési sorrendben megelőznek a bejegyzett biztosítékok. * Az utóbbi értelmezés az egyezmény szabályainak elemzése mellett dogmatikai szempontból megfelelőbb. A kielégítési rangsor szabályai között kerül feloldásra a bejegyzett és a nem bejegyzett hitelbiztosítékok közötti viszony. Azonban a kielégítési rangsor kérdése a harmadik személyekkel szembeni hatályosság után felmerülő kérdés, mely előfeltételezi a hatály kiterjedését. Bár szűk körben, de elképzelhető a be nem jegyzett hitelbiztosíték hatályának harmadik személyekre történő kiterjedése. * A be nem jegyzett hitelbiztosíték, ha a dolog eladásra kerül, megszűnik: a vevő - még akkor is, ha tud róla - a be nem jegyzett hitelbiztosítékoktól mentesen szerzi meg a dolgot. *
[39] Az egyezmény létrehozza az ún. „notice filing” rendszerű nemzetközi hitelbiztosítéki nyilvántartást (International Registry), * melybe a nemzetközi hitelbiztosítéki jogok típusai jegyezhetők be. *
[40] A nemzetközi hitelbiztosítékkal rendelkező számára az egyezmény szerinti nyilvántartásba történő bejegyzés következtében az egyezmény a kielégítési rangsorra vonatkozó - az adott nemzeti jog e rendelkezéseit felülíró - szabályait kell alkalmazni. *
[41] Az egyezmény különleges megoldása, hogy bár a három különböző tranzakciót is szabályozza és a nyilvántartásba való bejegyzésüket lehetővé teszi, azonban a nyújtott hitel típusa mentén nem tesz különbséget a kielégítési rangsor felállításakor. * A hitelbiztosíték - alkalmazandó jog szerinti - minősítése ezért nincs hatással a kielégítési rangsorra: az egyezmény a „prior tempore potior iure” elvének megfelelő „first in time to register” - másnéven „first-to-file” - megoldást alkalmazza. Ezek alapján az időben előbb bejegyzett hitelbiztosíték megelőzi a később bejegyzett hitelbiztosítékokat, a bejegyzett a nem bejegyzettet még akkor is, ha a bejegyzett hitelbiztosíték jogosultjának tényleges tudomása (actual knowledge) volt a nem bejegyzett hitelbiztosítékról. *
[42] A szerződésszegés jogkövetkezményeit szabályozó fejezet különbséget tesz a biztosított követelés nemteljesítésekor a szűkebb értelemben vett hitelbiztosítéki jog jogosultja, illetve a tulajdonjogát fenntartó eladó és a lízingbe adó rendelkezésére álló eszközök között (Fokvárosi Egyezmény 8. és 10. cikk).
[43] A tulajdonjog-fenntartás és a pénzügyi lízing esetén ezek az eszközök egyszerűbb eljárást és egyértelműbb szabályokat tartalmaznak. A szerződés megszüntetése mellett tulajdonosi minőségükben követelhetik vissza a dolog birtokát. * A hitelezőnek - a felek ellenkező megállapodása hiányában - nem kell elszámolnia az adóssal a dolog eladásából befolyt - a biztosított követelést meghaladó - többlettel. *
[44] A hitelező az alkalmazandó jog alapján további - a szerződésszegés esetén biztosított - jogkövetkezményeket is alkalmazhat, amennyiben azok nem ellentétesek az egyezmény kötelezően alkalmazandó szabályaival. *
[45] A definíció szerint a tulajdonjog-fenntartás olyan - egy dolog adásvételére vonatkozó - megállapodás, amely alapján a tulajdonjog a szerződésben meghatározott feltétel(ek) teljesüléséig nem száll át. * Ez a meghatározás tágabb, mint a nemzeti jogokban általában megjelenő, a tulajdonjognak csak a vételár teljes megfizetéséig történő fenntartását lehetővé tevő törvényi szabályok. * Az egyezmény alapján a biztosított követelés csak a szűkebb értelemben vett hitelbiztosítéki jog által biztosított követelés, illetve annak meghatározása csak a biztosítéki szerződés esetén feltétele az alapításnak. * Nincs akadálya annak, hogy úgy kerüljön meghatározásra, hogy az a felek között fennálló és a jövőben keletkező követelés kiegyenlítését biztosítja. * Így a tulajdonjog-fenntartás esetén csak annak definíciójából és a más hitelbiztosítékokra vonatkozó szabályokból lehet arra következni, hogy az egyezmény alapján megvalósítható a kiterjesztett hatályú tulajdonjog-fenntartás kikötése, mely alapján a fenntartott tulajdonjog a felek között fennálló összes jelenlegi (és akár jövőbeli) követelést is biztosítja.
[46] A nemzetközi hitelbiztosíték kiterjed a dolog helyébe lépő értékre (proceeds) is, amelynek fogalma azonban annyira szűken került megfogalmazásra (lényegében a balesetbiztosításból vagy kisajátításból származó bevétel tartozik ide), hogy az automatikus kiterjesztés önmagában nem teszi lehetővé meghosszabbított forma alkalmazását. Ebből következik azonban az is, hogy az egyezmény hatálya nem terjed ki az ennél tágabb értelemben vett dolog helyébe lépő értékre, így ezeken nem is állhat fenn a nemzetközi hitelbiztosítéki jog. *
[47] A ENSZ szakosított szerveként létrejött Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottság (a továbbiakban: UNCITRAL) már az 1970-es években elkezdett foglalkozni a dologi hitelbiztosítékok jogával. Egy hosszas folyamat végeredményeként 2007. december 14-én egyhangúlag került elfogadásra a Jogalkotási Útmutató a Hitelbiztosítéki Ügyletekről (Legislative Guide on Secured Transactions). *
[48] A bevezető rész meghatározza az Útmutató szerepét, létrejöttének indokát, illetve a legfőbb célkitűzéseket („key objectives”). * Célként szerepel a különböző forrásokból származó hitelek egyenlően történő kezelése és a változatos formát öltő hitelbiztosítékok széles körű alkalmazásával a hitelezők közötti verseny elősegítése. * Az ajánlás megfogalmazása, tehát az „equal treatment of diverse forms of secured transactions” kifejezés azt foglalja magában, hogy a tulajdonjog-fenntartást és a többi hitelbiztosítékot, így például a zálogjogot azonos módon kell kezelni.
[49] Az Útmutató a funkcionális megközelítést javasolja. Ezen - az előzőekben már kifejtetteknek megfelelően - az értendő, hogy a szabályozás kiterjed a szerződési kötelezettség biztosítása céljából ingó dolgon, jogon, követelésen keletkező összes jogra, a jog formájától és elnevezésétől függetlenül. * Általános szabályként azonos szabályrendszer alá történő besorolást javasol az Útmutató, ez alól azonban kivétel az ún. „acquisition financing”, mely magyarra akvizíciós hitelként, * még pontosabban eszközbeszerzési célú hitelként lenne fordítható. A IX. fejezet tisztázza, hogy mit kell a fogalom alatt érteni: olyan tágan értelmezendő, hogy azon tranzakciók teljes körét magában foglalja, amelyek során a vevők testi tárgyak tulajdonjogát (adott esetben csak birtokát) szerzik meg hitelből. * Három központi elem emelhető ki: a) a hitelnyújtás célja, hogy lehetővé tegye a vevőnek vagy a lízingbe vevőnek a vagyontárgy megszerzését; b) a megszerzett vagy fenntartott (dologi) jogok közvetlenül a megszerzendő vagyontárgyhoz kapcsolódnak; valamint c) a hitelező jogai szerződésből fakadnak. Ide tartozik mind az eladó által, mind egy hitelező által nyújtott hitel és azok biztosítékai (seller and lender based acquisition financing), amennyiben a három feltételnek megfelelnek. Ezek alapján tehát egyaránt az „acquisition financing” biztosítékai körébe tartozik a tulajdonjog-fenntartás, a pénzügyi lízing és akár a hitelező javára a vagyontárgyon alapított zálogjog is.
[50] Az Útmutató több lehetséges szerződéses konstrukciót is vázol, amelyek alapján sor kerülhet a tulajdonjog fenntartására, * valamint annak - gazdasági értelemben vett - alternatívájaként említi a lízingbe vevő számára vételi jogot biztosító pénzügyi lízingszerződést is. Azokban az esetekben - mutat rá az Útmutató -, amikor a lízing időtartama a dolog gazdasági élettartamát teljes egészében magában foglalja, akkor lényegében még a vételi opció nélkül is egy teljes értékű tulajdonjog-fenntartásként fogható fel a konstrukció. * A fogalomnak megfelelően a nyújtott pénzhitel is az „acquisition financing” esetkörébe tartozhat, így annak biztosítékára (például zálogjogra) is a tulajdonjog-fenntartással és a pénzügyi lízinggel (nagyrészt) egyező szabályokat kell alkalmazni.
[51] Két jogalkotói megoldást ajánl az Útmutató az „acquisition financing” szabályozására: az egységes megközelítést (unitary approach) és a nem egységes megközelítést (non-unitary approach). Tehát a tisztán funkcionális megközelítés, melyben minden biztosíték közös nevet visel és azonos szabályok szerint működik, az akvizíciós hitel fogalomkörébe vonható esetek során - a jogalkotó döntésétől függően - nem feltétlenül érvényesül.
[52] Az egységes megközelítés (unitary approach) során közös szabályrendszer vonatkozik az összes hitelbiztosítékra, amelyek ingó dolgok, jogok és követelések esetében a fizetést vagy a teljesítést biztosítják. Azonban az egységes megközelítésen belül is két megoldási alternatívát vázol az Útmutató. Az elsőben az egyes hitelbiztosítékok megőriznék saját nevüket, de a keletkezésükre és biztosítéki funkciójukra vonatkozó szabályok (lényegében a polgári jogi szabályok) egységesek lennének, míg az egyéb, például adójogi, számviteli szabályok eltérőek maradhatnának. A második megoldási alternatíva az, amikor lényegében csak egy hitelbiztosítékról beszélhetünk: a felek által alkalmazott megoldásra - nevezzék azt bármilyen módon - az egységes hitelbiztosítéki szabályok vonatkoznak, és az biztosítéki jognak minősül. Az egységes megközelítés megvalósítására a második megoldási alternatíva támogatandó az Útmutató szerint, azaz a teljes funkcionalitás elérése azáltal, hogy az „acquisition financing” esetén is közös szabályrendszer alapján kezelendő - ugyanazon elnevezést viselő - biztosítéki jog alapítható, és az egyedüli eltérés a kielégítési rangsorban lesz.
[53] A második megoldás a nem egységes megközelítés (non-unitary approach), melynek során különbséget kell tenni a tulajdonjog-fenntartás, illetve az egyéb hitelbiztosítékok között, azonban a különbség ellenére a hitelbiztosítékok szabályozását úgy kell megvalósítani, hogy funkcionálisan szemlélve azonos végeredmény legyen elérhető a biztosítékokkal. * A tulajdoni szemléleten alapuló megkülönböztetésre csak és kizárólag az „acquisition financing” esetében enged teret az Útmutató: a „seller transactions (and “seller-like” transactions such as financial leases)” esetében. *
[54] A továbbiakban a nem egységes megközelítés kerül részletes vizsgálatra, hiszen egyrészt ebben az esetben tartja meg a tulajdonjog-fenntartás (relatív) önállóságát, másrészről - ahogyan a következő fejezetben is látható lesz - az UNCITRAL Model Law on Secured Transactions az egységes megközelítést tette magáévá, a nem egységes megközelítés alkalmazásához pedig az Útmutatóra utal vissza.
[55] Minden hitelező, aki valamely vagyontárgy, dolog megszerzése érdekében nyújt hitelt, kedvezőbb pozícióban van mindkét megközelítés alapján, mint akik nem akvizíciós hitelt nyújtanak. Bár - amint arra már utaltam - a nem egységes megközelítésben a formális megkülönböztetés megmarad, de az Útmutató a megkülönböztetés ellenére közelíteni kívánja a szabályokat, hogy a gazdaságilag elérni kívánt hatás funkcionálisan azonos legyen. * Ennek csak egy példája, hogy az Útmutató lehetővé kívánja tenni, hogy egy pénzhitelt nyújtó hitelező is élvezhesse a tulajdonjog-fenntartás és a pénzügyi lízing előnyös helyzetét engedményezés vagy ranghelycsere esetén. *
[56] Az Útmutató a többi hitelbiztosítékra vonatkozó szabályt kívánja kiterjeszteni az „acquisition financing” körébe tartozó hitelbiztosítékokra: a megállapodás alapvetően csak írásban érvényes, azonban a szóbeliség is elegendő akkor, ha a hitelező megszerzi a hitelbiztosítékkal megterhelt dolog birtokát. * A tulajdonjog-fenntartás és a lízingszerződés esetén azonban kötelező az írásbeliség, ami legkésőbb a birtokátruházásig történhet meg. * A megállapodás lényeges kellékei: a felek személyének, a hitel összegének és a megterhelt dolognak, jognak, követelésnek az észszerű meghatározása, illetve az az összeghatár, ameddig a hitelbiztosíték biztosítja a követelést. *
[57] Az Útmutató lehetővé teszi a vevő számára, hogy a tulajdonjog-fenntartással vett dolgot megterhelje, azonban az így alapított biztosítéki jog által biztosított követelés, összeg csak a dolog értékének az eladó követelését meghaladó része lehet. * Ez hivatott biztosítani az eladó kedvezményezett pozícióját (természetesen csak akkor, ha a megfelelő intézkedéseket megtette a harmadik személyekkel szembeni hatályosság eléréséhez). * A szabály a nemo plus iuris elvének áttörését eredményezi azáltal, hogy a még nem tulajdonosi pozícióban lévő vevő megterhelheti a dolgot.
[58] Az Útmutató élesen elhatárolja a létrehozás és a harmadik személyekkel szembeni hatályosság kérdését. * A felek közötti szerződéssel létrejön a hitelbiztosíték (kötelmi hatály), azonban a harmadik személyekkel szembeni hatályossághoz (dologi hatály) egy külön lépés szükséges (főszabályként a nyilvántartásba való bejegyzés).
[59] A nem egységes megközelítésben a tulajdonjogát fenntartó eladónak ugyanúgy meg kell tennie azokat az intézkedéseket, amelyek a harmadik személyekkel szembeni hatályossághoz szükségesek, mint a többi hitelbiztosítékot alkalmazó hitelezőnek. Amikor a tulajdonjog-fenntartás (vagy a lízingszerződés alapján a lízingbe adót megillető jog) nem került bejegyzésre, akkor az harmadik személyekkel szemben nem hatályos, és ezzel együtt úgy kell tekinteni, hogy a dolgon az általános szabályok szerinti biztosítéki joga áll fenn az eladónak. *
[60] Az Útmutató az ún. nyilatkozat regisztrálásának rendszerét (notice registration system) javasolja, amely alapján egy általános adatokat magába foglaló egyszerű nyilatkozat szükséges a bejegyzéshez. * Ez az egyszerű nyilvántartás azonban - érthető okokból - még csak a biztosítéki jog létezésének vélelmezését sem eredményezheti, ezért a harmadik személyekkel szembeni hatályosság csak az érvényesen létrehozott hitelbiztosíték esetén áll be. * A perszonálfólium elvű nyilvántartásba történő bejegyzéshez anyagi jogi értelemben szükséges az adós beleegyezése, azonban az megadottnak tekinthető a szerződés aláírásával is (ipso facto authorization), vagyis nem szükséges a bejegyzéshez külön engedélyt adnia. *
[61] Az akvizíciós hitelek a több felvázolt alternatíva során is előnyösebb elbírálásban részesülnek - kedvezőbb helyet kapnak a kielégítési rangsorban -, mint az egyéb hitelezők. * Az akvizíciós hitelek biztosítékai - melyek elsőbbséget élveznek a nem akvizíciós hitel biztosítékához képest - közül is a rangsorban kedvezőbb pozíció a tulajdonjog-fenntartással eladót (és a lízingbe adót) illeti meg az egységes megközelítésben. * A nem egységes megközelítésben a kedvező pozíció a tulajdonjogból fakad, azonban az Útmutató megköveteli olyan szabályok megalkotását, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a végeredmény ugyanaz legyen, mint az egységes szemlélet esetében. *
[62] Az eladó tulajdonosként követelheti vissza a dolog birtokát, azonban az Útmutató egy új, funkcionálisan azonos - korlátozó - szabályozást javasol. * Ebben a megközelítésben - bár a tulajdonjog az eladónál marad - jogi szabályok korlátozzák a tulajdonos jogait, illetve megállapítják a visszakövetelés részletes szabályait. Az Útmutató olyan szabályozást javasol, amely szerint a többi hitelező kényszeríteni tudja az eladót a dolog értékesítésére. *
[63] Azonban az érvényesítés szabályai nem teljesen egyértelműek az Útmutatóban. Bár elméletileg megvalósítható lehet egy funkcionálisan azonos szabályozás, melyben az érvényesítés hasonlóan történik a többi hitelbiztosítékhoz, a gyakorlatban még ezekkel a korlátozó szabályokkal sem látom ezt teljesen megvalósíthatónak. Különösen szemet szúr az Útmutató általános fogalmazásmódja, melyben a részletszabályokat teljesen az adott államra bízza.
[64] A szabályok tehát mindenképpen azt igényelnék, hogy vagy a „security rights” kategóriájára vonatkozó szabályokat kellene közelíteni a tulajdonjog-fenntartásra és ehhez hasonló jogintézményekre (retention-of-title devices), vagy fordítva, azonban úgy gondolom, hogy az utóbbi irány már kevésbé értelmezhető. A nem egységes megközelítés gyenge pontja, hogy úgy akar teljes egyenlőséget elérni a funkcionális (egységes) kezeléssel, hogy közben nem vesz tudomást azokról az elméleti határokról (például a tulajdonjog és a korlátolt dologi jogok különbségei), amelyek átlépésével ez a fajta különbségtétel teljesen céltalan lenne. A bonyolultabb - sokszor a több kivételt alkalmazó, általános polgári jogi elveket módosító - szabályok éppen ahhoz vezetnének, hogy az összetett hitelbiztosítéki rendszer nem lenne képes a kívánt mértékben segíteni a hitelezők közötti versenyt és a hitelnyújtást. A szabályok egymáshoz való közelítése célként felmerülhet, amennyiben azonban azonos joghatás kiváltását és (funkcionálisan) egységes szabályok alkalmazását szeretné elérni a jogalkotó, akkor nincs értelme két részre osztani az acquisition financing esetkörén belül rendelkezésre álló hitelbiztosítékokat. Erre vélhetően az Útmutató készítői is rájöttek: habár szigorú jogi értelemben megvalósítható a funkcionális azonosság, azoknak az államok, akik ezt még nem tudták elérni a fennálló rendszerükben, inkább az egységes megközelítés alkalmazását javasolják. *
[65] Az Útmutató a biztosítékot kiterjeszti a dolog eladásából befolyt vételárra is. Ennek indoka, hogy a biztosítékkal terhelt dolog gazdasági értéke a hitelező alapvető kielégítési forrása. * Az Útmutató lehetővé kívánja tenni az eladónak és a lízingbe adónak, hogy biztosítéki joga keletkezzen a befolyt vételáron. Ebből látható, hogy a tulajdonjog-fenntartás hatályának fokozására nem kerülhet sor, hanem egy „átlagos” biztosítéki jog keletkezik, az arra vonatkozó bejegyzési kötelezettséggel együtt. * A meghosszabbított tulajdonjog-fenntartás további formáinak megvalósítása is a biztosítéki jog alkalmazásával képzelhető el.
[66] Tekintve, hogy a tulajdonjog-fenntartás definíciója szerint az eladó a tulajdonjogát a meg nem fizetett vételárrész megfizetéséig tarthatja fenn, ezért a kiterjesztett tulajdonjog-fenntartás eredeti értelmében nem valósítható meg, annak joghatását a biztosítéki jog segítségével lehet elérni. *
[67] Az Útmutatót követő későbbi jelentésekben jelent meg a gondolat egy egyszerűbb, letisztultabb formában megjelenő dokumentumról, mely az Útmutató 242 ajánlását és több mint 400 oldalnyi elemzését segít az egyes államoknak érthetőbb, elfogadhatóbb formába önteni. * Az Útmutatóból ismert egységes, funkcionális és átfogó (unitary, functional, comprehensive) szabályozás került a modelltörvénybe, amelyet 2016. július 1-jén fogadtak el [UNCITRAL Model Law on Secured Transactions (a továbbiakban: UNCITRAL modelltörvény); UNCITRAL Model Law on Secured Transactions, Guide to Enactment (a továbbiakban: Guide to Enactment)]. * Lényegében az Útmutatóban megfogalmazottakat önti jogszabálytervezet formájába, ezért a vizsgálandó pontok közül csak azok kerülnek ismertetésre, ahol azt a lényeges eltérés indokolttá teszi: a tulajdonjog biztosítéki szerepe, illetve az átminősítés kérdése, valamint az érvényesítés és a kielégítési jog gyakorlása. *
[68] Az UNCITRAL modelltörvény megoldása a következő: az ún. „security right”, azaz a biztosítéki jogok köre úgy került megfogalmazásra, hogy az magában foglalja a tulajdonjog-fenntartást (és a lízingszerződést) is. * Így tehát a szerződési kikötés ellenére a tulajdonjog a vevőre a vételár teljes megfizetése hiányában is átszáll, azonban úgy tekintendő, hogy a vevő az eladó javára biztosítéki joggal terhelte meg a dolgot. Tehát a tulajdonjog-fenntartás nem jelenik meg önálló, vagy akár csak névlegesen önálló jogintézményként. A többi hitelbiztosítékkal együtt egységes szabályrendszer vonatkozik rá, mely kiterjed a létrehozáson és a publicitáson át az érvényesítésre is.
[69] Az UNCITRAL modelltörvény is különbséget tesz azonban az ún. „acquisition security right” és az ún. „non-acquisition security right” között, és az elsőbbséget az előbbi élvezi. * Az ún. „acquisition security right” fogalma alá az a biztosíték tartozik, amely a dolog eladásából származó fennmaradó vételár-követelést vagy a dolog megszerzéséhez nyújtott (és ténylegesen arra felhasznált) kölcsön visszafizetését biztosítja. * A tulajdonjog-fenntartás és a pénzügyi lízingszerződés elsőbbsége az „acquistion financing” esetkörén belül is érvényesül, ti. a seller-based acquisition security right megelőzi a lender-based acquisiton security right eseteit, eltérve több, az eddigiekben bemutatott megoldástól. *
[70] Így tehát amennyiben az eladó és a lízingbe adó biztosítéka az államok által meghatározott rövid időtartam alatt bejegyzésre kerül, úgy szuperprioritás illeti meg őket a többi hitelezővel szemben is. Végső soron hasonló helyzetbe kerülnek, mintha a tulajdonjog szolgált volna biztosítékul.
[71] Ezek alapján megállapítható, hogy az egységes megközelítésben (unitary approach) is lehetséges hangsúlyozni az eladó és a lízingbe adó preferált pozícióját, mely az általuk nyújtott hitel gazdasági jelentőségén is nyugszik. Ezáltal a tradicionálisan dologi jogi alapon, a tulajdonost megillető jogok alapján történő visszakövetelési jog helyett a modelltörvény a kielégítési sorrendben elfoglalt helyzettel őrzi meg a tulajdonjog-fenntartással történő adásvételi szerződés és a pénzügyi lízingszerződés preferált pozícióját.
[72] Az Útmutatón alapuló szabályok lehetővé teszik a biztosítéki joggal rendelkező eladónak, hogy a szabályozott módokon - vagy más jogszabály által, illetve a felek megállapodása alapján, amennyiben az nem ellentétes a modelltörvénnyel - az adós szerződésszegése esetén kielégítést keressen. * Az érvényesítésnél nincs eltérés a biztosítéki jogok között: a hitelezőnek joga van a dolog birtokának megszerzése, értékesítésére, illetve tulajdonjogának megszerzésére. *
[73] Az európai jogokhoz képest jelentős eltérés, hogy a modelltörvény lehetővé kívánja tenni a bíróságon kívüli igényérvényesítést (extrajudicial enforcement) meghatározott feltételek teljesülése esetén. *
[74] Az európai magánjog egységesítésének jelentős állomása az ún. Draft Common Frame of Reference (a továbbiakban: DCFR) megalkotása. * A munkálatok alapjául a Principles of European Contract Law (PECL) * szolgált, melynek a dologi és a kötelmi jog területén történő bővítéséért a Christian von Bar osnabrücki professzor által vezetett, jogtudósokból álló csoport, az ún. Study Group on European Civil Code volt felelős. A javasolt szabályok a kontinentális európai szabályok első színvonalas, kódex igényű összefoglalásának tekinthetők. *
[75] A DCFR IX. könyve az ingókat, jogokat és követeléseket (moveable assets) érintő dologi hitelbiztosítékokkal foglalkozik, melyeken belül megkülönbözeti a biztosítéki jogokat (security rights) és a tulajdonjog-fenntartást (retention of ownership devices). *
[76] Több európai nemzeti jog (így a 2016-ban e tekintetben módosított magyar Ptk.) szempontjából is jelentőséggel bír, hogy a DCFR biztosítéki jognak (security rights) tekinti a zálogjogon túl a biztosítéki célú tulajdonátruházást, a visszlízinget (sale and lease-back), és az adásvételt visszavásárlással (sale and resale) is, annak ellenére, hogy ezekben az ügyletekben a tulajdonjog szolgál biztosítéki célokat. * Vagyis a szabályozás nem engedi, hogy ezen ügyletekben a tulajdonjog szolgáljon tényleges biztosítékként. Amennyiben az ügylet célja, hogy biztosítéki funkciót töltsön be, úgy az, akire a tulajdonjogot ruházzák, csak biztosítéki jogot szerez: az ügylet átminősítése folytán kizárólag korlátolt dologi joghoz jut. *
[77] A tulajdonjog fenntartása alatt (retention of ownership devices) az értendő, amikor a tulajdonos az átadott dolgon a tulajdonjogát fenntartja annak érdekében, hogy biztosítsa egy kötelezettség teljesítéséhez fűződő jogát. * A tulajdonjog-fenntartása itt is tágan értendő, hiszen ide tartozik a) az adásvételi szerződés eladója általi tulajdonjog-fenntartás; b) a bérletvétel (hire-purchase) esetén a dolgot átadó tulajdonosi minősége; c) a pénzügyi lízing (financial lease) esetén a lízingbe adó tulajdonjoga és d) a biztosítéki célú bizományi szerződés alapján a dolgot átadó tulajdonosi minősége. A b) és c) pont alatti konstrukciókat a magyar jog egyaránt pénzügyi lízingként kezeli. * A kettő között az angolszász jogokban az a különbség, hogy a bérletvétel esetén van vételi joga a lízingbe vevőnek, míg a c) pont szerinti pénzügyi lízingnél nincsen. * A d) pont szerinti konstrukció egy skandináv gyakorlatra van tekintettel: Svédországban és Dániában a tulajdonjog-fenntartás kiterjesztett formáinak tilalma miatt a kereskedelmi gyakorlat a bizományi szerződést kezdte alkalmazni hitelbiztosítéki célokra akként, hogy az egyszerű tulajdonjog-fenntartással érintett adásvétel vevője (általában egy kereskedelmi szereplő) az eladó jóváhagyásával bizományi szerződés keretében egy másik kereskedőn keresztül értékesíti a terméket, a befolyó vételár pedig az eredeti eladót illeti. * A tulajdonjog-fenntartást alkalmazó konstrukciók felsorolása nem taxatív, * így a jövőben megjelenő szerződési konstrukciók is esetlegesen a „retention of ownership devices” fogalomkörébe sorolhatók majd.
[78] A tulajdonjog-fenntartás és a többi hitelbiztosíték közötti különbségtételnek nincs olyan széles körű hatása, amely az egész DCFR IX. könyvön átívelően megjelenne. Lényegében két fontos területen okoz eltéréseket: a létrehozás (creation) és az érvényesítés (enforcement) körében. * A többi esetben - így például a harmadik személyekkel szembeni hatályosság, a kielégítési sorrend és a szerződés megszüntetése esetén - ugyanolyan szabályok vonatkoznak a biztosítéki jogokra, illetve a tulajdonjog-fenntartásra. A DCFR tételesen is meghatározza azoknak a biztosítéki jogokra vonatkozó szabályoknak a körét, melyek alkalmazandók a tulajdonjog-fenntartásra is. *
[79] Ezek alapján a DCFR is egyfajta funkcionális szemléletet alkalmaz, mely alól egyedül a „retention of ownership devices” képez kivételt, a többi hitelbiztosítéki célt szolgáló megoldás, így például a biztosítéki célú tulajdonátruházás integrálásra került a biztosítéki jog fogalmi körébe.
A DCFR a biztosítékok között a nyújtott hitel típusa szerint is különbséget tesz, például a bejegyzésre és a kielégítési sorrendre vonatkozó szabályok körében. Bevezeti az ún. „acquisition finance device” fogalmát, mely felöleli bármely vagyontárgy megszerzését szolgáló hitel biztosítékait, legyen az akár áruhitel, akár pénzhitel. *
[80] A DCFR IX. 2:201. cikke megköveteli, hogy az eladó, a lízingbe adó, illetve a bizományba adó a dolog tulajdonosa legyen, továbbá azt, hogy a biztosított követelés létezzen, és a dolog, amelyre a tulajdonjog-fenntartás vonatkozik, meghatározásra kerüljön a szerződésben, végezetül pedig, hogy a már meghatározott alanyi kör a tulajdonjogát fenntartsa. A (2) bekezdés alapján a tulajdonjog fenntartásának minősül a tulajdonjog átszállásának felfüggesztő feltételhez kötése is.
[81] A DCFR IX. - 2:105. cikk (b) pontja alapján a biztosítéki joggal történő megterheléshez szükséges az erre való joggal rendelkezés. * Mivel a tulajdonjog-fenntartás esetén a tulajdonjog nem száll át, így a (tág értelemben vett) vevő nem is jogosult arra, hogy a dolgot biztosítéki joggal terhelje meg. Ennek ellenére azonban lehetőséget ad a DCFR a vevőnek, hogy biztosítéki jogot engedjen a dologhoz fűződő feltételes - várományi - jogán, illetve arra, hogy a jövőre nézve, a dolog tulajdonjogának megszerzésének pillanatától terhelje a biztosítéki jog. *
[82] A DCFR élesen elválasztja egymástól a létrehozást és a harmadik személyekkel szembeni hatályosságot. * Szemben a kontinentális jogok többségével, a DCFR megköveteli a bejegyzést a harmadik személyekkel szembeni hatályosság eléréséhez. A DCFR IX. 3:303. cikk alapján a tulajdonjog-fenntartást be kell jegyezni, csakúgy, mint a többi hitelbiztosítéki jogot. Mivel a tulajdonjog-fenntartás akvizíciós hitel esetén nyújt biztosítékot, ezért az ún. „acquisiton finance device” fogalomkörére vonatkozó kritériumok is alkalmazandók, így tehát a birtokátruházástól számított harmincöt napon belül kell bejegyezni a harmadik személyekkel szembeni ex tunc hatály és a szuperprioritás eléréséhez. * Amennyiben harmincöt napon túl kerül bejegyzésre a tulajdonjog-fenntartás, úgy a harmadik személyekkel szemben csak a bejegyzéstől számítva lesz (ex nunc) hatályos, és nem illeti meg szuperprioritás. Így elképzelhető, hogy a később létrejövő, de előbb bejegyzésre kerülő biztosítéki jog megelőzi a tulajdonjog-fenntartást a kielégítési sorrendben, tekintve, hogy ebben az esetben a tulajdonjog-fenntartás nem hatályos a korábban bejegyzett biztosítékokkal szemben. *
[83] A nyilvántartás jelen esetben is a UCC 9. cikkének példáját követi: egy ún. „notice filing” rendszer, melybe a „bejegyzés” (a regisztráció) - amely egy egyszerű online nyilatkozatot igényel - nem bír konstitutív hatállyal. A nyilvántartásban megjelenő információ mennyisége is minimális: a felek személyét (és elérhetőségét), a bejegyzés időpontját és a biztosítékkal terhelt dologra vonatkozó „minimális nyilatkozatot” (minimum declaration) tartalmazza. * Ezek alapján tehát nem szükséges a biztosított követelésre vonatkozó információ, illetve a biztosítékkal terhelt dolog pontos meghatározása. Ezt vélhetően az a szempont is indokolja, hogy célszerű lehet elkerülni az adósok vagyoni helyzetének - bárki, de főleg a többi kereskedelmi szereplő általi - teljes átláthatóságát (ún. „debtors of glass”). *
[84] A DCFR olyan rezsimet hoz létre, melyben a többi hitelezőnek nincs lehetősége a tulajdonjog-fenntartás kikötésével élt eladót arra kényszerítenie, hogy értékesítse a dolgot. * Annak birtokát a szerződés megszüntetése után mint tulajdonos követelheti vissza, ahhoz bírói segítséget kérhet. *
[85] Szükséges kezelni azoknak a jogoknak a sorsát, amelyeket a vevő alapított várományi jogán. * Ezek három eset kivételével megszűnnek: amikor az eladó (azaz a tulajdonos) engedélyével történt az eladás vagy a jogalapítás (tipikusan a meghosszabbított tulajdonjog-fenntartás esetén), a jóhiszemű harmadik személy jogszerzésekor, * illetve amikor a vevő által alapított biztosítéki jog megelőzi a tulajdonjog-fenntartást. *
[86] A dolog értékesítéséből befolyt haszonra, pénzre nem terjed ki automatikusan a biztosíték. * A felek kifejezett megegyezése szükséges ahhoz, hogy a hitelbiztosíték kiterjedjen a dolog helyébe lépő értékre is, melyre külön vonatkoznak az általános - így a bejegyzés követelményét kimondó - követelmények. A 4. fejezet biztosítéki jogokra vonatkozó szabályait kell alkalmazni a tulajdonjog-fenntartásra is, amelyből az a következtetés vonható le, hogy lehetőség van a felek megegyezése alapján a tulajdonjog-fenntartás meghosszabbítására a dolog helyébe lépő értékre és a feldolgozás folytán létrejött új dologra is. * A szuperprioritás „megőrzése” összhangban van az egyes nemzeti jogokban (így például a német jogban) a bírói gyakorlat által kialakított szabályokkal, melyek a meghosszabbított tulajdonjog-fenntartás és a globális biztosítéki engedményezés közötti konfliktust oldják fel az előbbi javára. *
[87] A kiterjesztett tulajdonjog-fenntartás is megvalósítható a DCFR alapján. A „globális” biztosíték a felek közötti szerződésből fakadó kötelezettségeket biztosíthat, és ezt a szabályt is megfelelően alkalmazni kell a tulajdonjog-fenntartás esetén, így elképzelhető, hogy a fenntartott tulajdonjog a felek közötti többi szerződésből fakadó kötelezettségeket is biztosítja. *
[88] Az UNCITRAL modelltörvénye és az EBRD modelltörvénye a funkcionális szemlélet jegyében biztosítéki joggá, illetve jelzálogjoggá (unpaid vendor’s charge) minősíti át a tulajdonjog-fenntartást: ebben az esetben a tulajdonjog átszáll, azonban úgy kell tekinteni, mintha a vevő az eladó számára megterhelte volna az adott dolgot. Az Útmutató (a nem egységes szemlélet mentén) és DCFR IX. könyve viszont megőrzi a tulajdonjog biztosítéki szerepét a tulajdonjog-fenntartás esetén, bár a jogintézmény tradicionális formáját több szempontból is a biztosítéki jogokhoz közelíti. Az átminősítés kérdését a Fokvárosi Egyezmény nem dönti el, azt az alkalmazandó jogra bízza, hogy melyik kategóriába sorolandó az eladó által fenntartott tulajdonjog. A vizsgált források közül egyedül az UNCITRAL modelltörvénye kezeli egy egységes biztosítéki jogként a fenntartott tulajdonjogot és az egyéb hitelbiztosítékokat, azonban a rangsorra vonatkozóan kedvezőbb szabályokkal végső soron mégis differenciál.
[89] Bár a tulajdonjog-fenntartás esetén szigorú dologi jogi értelemben nem keletkezik új jogosultság, a hitelbiztosítéki rendszer elemeinek összehasonlíthatósága miatt az alapítás és létrehozás elemzése szükséges. Az írásbeliség mint érvényességi követelmény a források szinte mindegyikében megjelenik, ez alól csak a DCFR képez kivételt, mely nem tesz említést erről. A szabályok általában meghatározzák azt, hogy mit kell tartalmaznia a megállapodásnak (biztosított követelés, megterhelt dolog stb.), illetve azt, hogy az eladónak rendelkezési joggal kell bírnia.
[90] A fenntartott tulajdonjog korlátolt dologi joggá (biztosítéki joggá, illetve zálogjoggá) átminősítése esetén (az UNCITRAL és az EBRD modelltörvénye) természetesen a zálogjoghoz hasonlóan lehetséges a dolog többszöri megterhelése. A DCFR nem minősíti át a tulajdonjog-fenntartást, azonban lehetővé teszi a vevőnek a dolog feltételes (a tulajdonjog megszerzéséhez mint felfüggesztő feltételhez kötött) megterhelését, illetve az ún. „Anwartschaftsrecht” koncepciójához hasonlóan a vevő várományi jogának („conditional right of the buyer”) megterhelését. * Az Útmutató a tulajdonjog-fenntartással eladott dolog további megterhelhetőségének kérdésében át kívánja törni a megszokott dologi jogi álláspontokat, és azt lehetővé kívánja tenni a dolognak a vételár-követelést meghaladó értékéig. * A Fokvárosi Egyezmény fogalomhasználata miatt nem egyértelmű, hogy a vevő jogosult-e megterhelni a tulajdonjog-fenntartással érintett dolgot.
[91] A harmadik személyekkel szembeni általános hatályosságot (a teljes dologi hatályt) a források a nyilvántartásba történő bejegyzéshez kötik. A vizsgált instrumentumok közös vonása a bejegyzés követelménye a UCC mintájára megalkotott ún. „notice filing” rendszerű vagy ehhez hasonló egyszerűsített nyilvántartásba, amely a harmadik személyekkel szembeni hatályosság feltétele. Ez alól egyedül az EBRD modelltörvénye képez kivételt, amely bejegyzés nélkül hat hónapig is lehetővé teszi a vételár-követelést biztosító zálogjog rangsorban kiemelkedő helyét, azonban az csak korlátozott dologi hatállyal rendelkezik.
[92] Átminősítés esetén a kielégítési rangsorban az ún. szuperprioritással is biztosítható az eladó elsőbbsége. Az acquisition financing biztosítékainak szuperpriorítással való felruházása mögött a fő jogpolitikai indok, hogy ebben az esetben az adós vagyona új vagyontárggyal bővül, tehát nem már meglévő, hanem egy, a hitelből szerzett vagyontárgyat ad fedezetként. Ebben az esetben a vételár-követelést biztosító korlátolt dologi jog (biztosítéki jog, zálogjog) elsőbbséget élvez a vevő által korábban alapított biztosítéki joghoz képest is. Ez a tulajdonjoghoz hasonló joghatás elérését teszi lehetővé. Ezt a megközelítést követi az EBRD modelltörvénye. A DCFR, az UNCITRAL modelltörvénye és az Útmutató szerint az acquisition finance körébe eső valamennyi biztosítékot, tehát az eladó által fenntartott tulajdonjog mellett a vételár megfizetéséhez nyújtott bankkölcsönt biztosító zálogjogot is megilleti a szuperprioritás. Az UNCITRAL instrumentumainál azonban a tulajdonjog-fenntartás (azaz a seller-based acquisition financing) még ezen a körön belül is elsőbbséget élvez (a lender-based acquisition financing-hoz képest). A Fokvárosi Egyezmény nem minősíti át a fenntartott tulajdonjogot, azonban értelmezhetőnek tartja a fenntartott tulajdonjog és a vevő által alapított biztosítéki jog viszonyában is a rangsort, amelyet kizárólag az időbeli elsőbbség alapozhat meg. Tehát önmagában az átminősítés, illetve a tulajdonjogi forma megőrzése nem dönti el a rangsor kérdését.
[93] A Fokvárosi Egyezmény és a DCFR alapján a hitelező tulajdonosként követelheti vissza szerződésszegés esetén a dolgot, és a többi hitelező nem kényszerítheti a dolog eladására és a vételár megosztására. Az Útmutató átmenetet képez a források között, tekintve, hogy az eladó tulajdonosként követelheti vissza a dolog birtokát, de a biztosítéki jogra vonatkozó értékesítési és elszámolási szabályok kiterjesztését javasolja a tulajdonjog-fenntartásra. * Az EBRD és az UNCITRAL modelltörvénye alapján a zálogjogra, illetve biztosítéki jogra vonatkozó szabályok szerint történik az érvényesítés.
[94] Tekintve, hogy alkalmazni kell a biztosítéki jogokra vonatkozó szabályok azon részét a tulajdonjog-fenntartásra is, melyek a továbbértékesítéssel és feldolgozással, illetve a biztosított követeléssel kapcsolatosak, a DCFR lehetővé teszi a felek megállapodása alapján a tulajdonjog-fenntartás meghosszabbítását, illetve a felek között fennálló egyéb követelések biztosítására is szolgálhat a kiterjesztés. A Fokvárosi Egyezmény széles definíciójából arra lehet következtetni, hogy a kiterjesztett hatályú formát is be lehetne sorolni a tulajdonjog-fenntartás fogalmi körébe, míg a meghosszabbított forma az egyezmény tárgyi köre miatt nem valósulhat meg. * Az Útmutató automatikusan meghosszabbítja a tulajdonjog-fenntartás kikötését a befolyt vételárra, de azt olyan módon, hogy „csak” biztosítéki jogot keletkeztet az eladó számára; a tulajdonjog-fenntartás definíciójából következően annak kiterjesztése nem lehetséges. Az EBRD modelltörvény nem ismeri el a vételár-követelést biztosító zálogjog hatályának fokozását, tekintve, hogy a fenntartott tulajdonjog csak a vételár megfizetését szolgálja, illetve a meghosszabbítását sem teszi lehetővé, míg az UNCITRAL modelltörvénye az átminősítés következtében nem teszi lehetővé a tulajdonjog biztosítéki célú alkalmazását.
[95] A tulajdonjog-fenntartás közelítése a zálogjogi szabályokhoz - ahogy ez a nemzetközi jogegységesítő törekvések és egyes nemzeti jogok alapján is világossá vált - lehetséges és részben indokolt is. Egy - a megfelelő érdekek és következmények mérlegelése mellett - átgondoltan kialakított hitelbiztosítéki rendszerhez azonban a jogalkotónak első lépésben - tehát az egyes jogintézmények részletkérdéseinek szabályozását megelőzőn - arra a kérdésre kell választ keresnie, hogy az új vagyontárgyak beszerzéséhez nyújtott hitel (acquisition financing) kedvezőbb bánásmódot érdemel-e, mint az egyéb célból nyújtott hitel. Második lépésben az a kérdés merül fel, hogy az ilyen típusú hitelek között indokolt-e különbséget tenni aszerint, hogy a hitelt az adott vagyontárgy eladója nyújtja (áruhitel; seller-based acquisition financing), vagy egy pénzintézet (pénzhitel; lender-based acquisition financing). A fenntartott tulajdonjog biztosítékként való megőrzése akkor lehet ellentmondásmentes, ha mindkét előzetes kérdésre igen a válasz, azonban annak megfelelő korlátozása több aspektusban is szükséges lehet, így például a publicitás követelményének kiterjesztésével.
[96] Amennyiben a jogalkotó nem kíván különbséget tenni az acquisition financing és más típusú hitelek biztosítékai között, vagy nem kívánja az áruhitelt a pénzhitelnél előnyösebb elbírálásban részesíteni, úgy érdemes elgondolkodni az egységes (funkcionális) szemlélet teljes hitelbiztosítéki rendszerre történő kiterjesztésén, hiszen ez járulhat hozzá leginkább a hitelbiztosítéki rendszer egyszerűsítéséhez, a hitelezők közötti verseny erősítéséhez, és ezáltal a hitel árának csökkentéséhez.
[97] Ahogyan az a vizsgált szempontok elemzése során kiolvashatóvá vált, a kívánt célok elérésére többféle megoldás áll a jogalkotó rendelkezésére, bárhogyan kíván is válaszolni a fentiekben megfogalmazott kérdésekre.
(Megjelent: Polgári Jog, 2019/5-6. sz.)
