A jogszabály mai napon ( 2024.04.16. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

335/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet

a világörökségi területté jelölés hazai eljárásrendjéről, a világörökségi kezelési tervek tartalmi követelményeiről és elkészítésük rendjéről, a gondnokságokról, valamint a világörökségi területen az államot megillető elővásárlási jogról

A Kormány a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény 14. § (1) bekezdés a), c), d) és f) pontjában,

a 23. § c) pontja tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A világörökségi területté jelölés hazai eljárásrendje

1. § A Világörökség Jegyzékbe történő felvétel nemzeti szakasza két részből áll: az első szakasz a Kormány döntésének megszerzésére irányul, a második szakasz az UNESCO Világörökség Bizottsága (a továbbiakban: Világörökség Bizottság) döntését követő eljárási feladatok összességét foglalja magában.

2. § (1) Valamely terület világörökségi területté nyilvánítását helyi önkormányzat, civil és egyéb szervezet vagy a kulturális örökség védelméért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) kezdeményezheti.

(2) A világörökségi területté nyilvánítást kezdeményező dokumentáció (a továbbiakban: kezdeményező dokumentáció) tartalmát az 1. melléklet tartalmazza.

(3) A civil szervezet a kezdeményező dokumentáció elkészítéséhez vissza nem térítendő költségvetési támogatás iránti igényt nyújthat be a miniszterhez.

(4) A miniszter a kezdeményező dokumentáció vizsgálata során, természetvédelmi érintettség esetén a természetvédelemért felelős minisztertől – a megkeresés kézhezvételétől vagy a hivatalból indított eljárás kezdetétől számított 30 napon belül – előzetes szakmai állásfoglalást kér. A természetvédelemért felelős miniszter 30 napon belül megküldi a miniszternek előzetes szakmai állásfoglalását, amely köti a minisztert az eljárás folytatásánál.

3. § (1) *  Ha a miniszter – természetvédelmi érintettség esetén a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – a világörökségi területté nyilvánítás kezdeményezését támogatja, akkor a területet a Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékébe felveszi, a várományos területet az UNESCO Világörökség Központhoz (a továbbiakban: Központ) bejelenti, a kezdeményező dokumentációt pedig szakmai állásfoglalásával együtt a miniszter a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Vötv.) 6. §-a szerinti, 1/A. alcím alatt meghatározott tanácsadó testületének (az alcím vonatkozásában a továbbiakban: testület) véleményezésre és döntés-előkészítésre megküldi.

(2) *  A testület feladata a Vötv. 5. § d) pontja szerinti javaslat megalapozása a tekintetben, hogy a várományos terület kezdeményező dokumentációjában megjelölt kiemelkedő kulturális vagy természeti érték, az attribútumok, valamint az ezek megőrzése érdekében javasolt világörökségi korlátozások és tilalmak alapján a Világörökség Bizottság várhatóan támogathatónak tartja-e a várományos terület Világörökség Jegyzékbe történő felvételét.

(3) *  Határon átnyúló helyszín esetén – a (2) bekezdésben foglaltakat megelőzően – a testület felveszi a kapcsolatot a határon átnyúló helyszínnel érintett Részes Állammal a kezdeményezés Részes Állam általi támogatottságának felmérése, a kezdeményező dokumentáció Részes Állam általi kiegészítése, valamint egy esetleges közös felterjesztés együttműködési kereteinek meghatározása érdekében.

(4) *  A testület a miniszter megkeresésétől számított egy éven belül részletes indokolással, az UNESCO-val történt egyeztetések emlékeztetőinek csatolásával értesíti a minisztert, hogy

a) támogathatónak tartja a Világörökség Jegyzékbe történő felvételre irányuló eljárás lefolytatását,

b) változtatással tartja támogathatónak a Világörökség Jegyzékbe történő felvételre irányuló eljárás lefolytatását, vagy

c) nem tartja támogathatónak a Világörökség Jegyzékbe történő felvételt.

(5) Határon átnyúló helyszín esetén a (4) bekezdés szerinti értesítés a határon átnyúló helyszínnel érintett Részes Állam álláspontját, valamint az együttműködési keretek ismertetését is tartalmazza.

(6) *  A testület eljárásával egyidejűleg, a világörökségi várományos terület állami főépítésze ismertető tájékoztatót tart és konzultációt folytat a lakossággal és a gazdasági szereplőkkel. A konzultáció során megfogalmazott észrevételeket megküldi a miniszternek.

4. § (1) *  Ha a testület nem tartja támogathatónak a Világörökség Jegyzékbe történő felvételt, vagy a megkereséstől számított egy éven belül nem válaszol, a miniszter 90 napon belül mérlegelési jogkörben dönt a 2. § szerinti kezdeményezés elutasításáról vagy annak eredeti vagy módosított tartalommal történő támogatásáról.

(2) Ha a miniszter támogatja a Világörökség Jegyzékbe történő felvételt, 120 napon belül előterjesztést készít a Kormány részére, amely a következőket tartalmazza:

a) a kezdeményező dokumentáció alapján készülő, a világörökségi jelölést megalapozó és az Egyezmény és az annak végrehajtását elősegítő Működési Irányelvek követelményeinek megfelelő, 2. melléklet szerinti felterjesztési dokumentációt,

b) a világörökségi várományos terület 7–10. § szerint elkészített kezelési tervét és az esetlegesen indokolt jogszabály-módosítások tervezeteit,

c) a világörökségi várományos terület kezelésének éves rendes beépülő finanszírozási igényét, valamint

d) a nemzetközi eljárás költség-meghatározását.

(3) Ha a Világörökség Jegyzékbe jelölendő várományos terület kiemelkedő táji vagy természeti értékkel bír vagy országos jelentőségű védett természeti területet érint, a (2) bekezdés szerinti előterjesztés elkészítésébe a természetvédelemért felelős minisztert is be kell vonni.

(4) *  A 2. melléklet szerinti felterjesztési dokumentációt a miniszter a testület véleményének kikérésével, a kezdeményező közreműködésével készíti elő.

5. § Ha a Kormány támogatja a Világörökség Jegyzékbe történő felvétel kezdeményezését, a miniszter 60 napon belül gondoskodik

a) a 2. melléklet szerinti felterjesztési dokumentációnak a Központhoz történő benyújtásáról, valamint

b) a világörökségi gondnokság ideiglenes kijelöléséről.

6. § (1) Ha a Világörökség Bizottság a világörökségi várományos terület Világörökség Jegyzékbe történő felvételét elfogadta, a miniszter a felvételről rendelkező Világörökség Bizottsági határozatról szóló hivatalos értesítést követően haladéktalanul gondoskodik

a) a 4. § (2) bekezdés b) pontja szerinti kezelési tervnek és az esetlegesen indokolt jogszabály-módosításoknak a Kormány részére történő benyújtásáról,

b) a világörökségi gondnokság Vötv. 5. § e) pontja alapján történő kijelölésének megerősítéséről és a világörökségi terület kezeléséhez szükséges előirányzat rendelkezésére bocsátásáról,

c) a Vötv. 1. mellékletének új világörökségi területtel való kiegészítése kezdeményezéséről és

d) *  az új világörökségi terület Vötv. 4. § (2) bekezdés m) pontja szerinti nyilvántartásba való felvételéről.

(2) Ha a Világörökség Bizottság a felterjesztési dokumentációt átdolgozásra visszaadja, a Kormány 90 napon belül mérlegelési jogkörben dönt az eljárás folytatásáról. Az eljárás folytatására a 4. § (2)–(4) bekezdésében foglalt rendelkezések irányadók.

(3) Ha a Világörökség Bizottság a jelölés elutasításáról dönt, a hazai eljárást az arról szóló Világörökség Bizottsági határozat kézhezvételét követően meg kell szüntetni. A miniszter az eljárás megszüntetéséről és a világörökségi gondnokság ideiglenes kijelölésének megszüntetéséről 30 napon belül jelentést készít a Kormány részére.

(4) Az a terület, amelynek tekintetében a Világörökség Bizottság elutasító határozatot hozott, a Világörökség Jegyzékbe csak az (5) bekezdés szerinti kivételes körülmény esetén jelölhető újra.

(5) Kivételes körülménynek minősül az új felfedezés, a helyszínnel kapcsolatos új tudományos információ vagy az eredeti felterjesztésben nem szereplő kritérium.

1/A. *  Magyar Világörökségi Tanács

6/A. § *  (1) A Magyar Világörökségi Tanács (a továbbiakban: Tanács) a miniszter Vötv. 6. §-a szerinti, kiemelkedő elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező tagokból álló, javaslattevő, véleményező és döntés-előkészítő testülete.

(2) A Tanács elnökből, ügyvezető elnökből, valamint a 7. mellékletben meghatározott 1-1 küldöttből, összesen 24 szavazati joggal rendelkező tagból áll.

(3) A tagok delegálása 4 éves határozott időre szól.

(4) A Tanács elnöke a miniszter, ügyvezető elnöke a miniszter világörökségi, valamint világörökségi várományos területekkel kapcsolatos, a Vötv.-ben, a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényben és azok végrehajtási rendeleteiben meghatározott feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár.

6/B. § *  (1) A Tanács közreműködik a miniszter Vötv. 4. § (2) bekezdésében és 5. §-ában meghatározott feladatainak ellátásában.

(2) A Tanács munkáját az ügyvezető elnök szervezi és koordinálja a Tanács által jóváhagyott ügyrend szerint.

(3) A Tanács szükség szerinti gyakorisággal és a napirend tematikájához igazodó összetételben ülésezik, a döntéseit egyszerű szavazattöbbséggel hozza meg.

(4) Az elnök vagy ügyvezető elnök meghívása alapján a Tanács ülésén tanácskozási joggal bárki részt vehet.

(5) A Tanács titkársági feladatait a miniszter által vezetett minisztérium látja el.

2. A kezelési terv elkészítése és módosítása

7. § (1) A 3. mellékletben meghatározott tartalmú kezelési terv elkészítéséről – a (2)–(4) bekezdés alkalmazásával – a miniszter gondoskodik.

(2) A miniszter a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben gondoskodik a kezelési terv elkészítéséről, ha a világörökségi várományos helyszín országos jelentőségű védett természeti területet vagy Natura 2000 területet érint.

(3) Ha a világörökségi várományos helyszín kiemelkedő értéke kizárólag természeti érték, és a Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékében szereplő helyszín védett természeti terület, a kezelési terv elkészítése során a Vötv. 8. § (3) és (3a) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kell eljárni. Az elkészült természetvédelmi kezelési tervet – 30 napos véleményezési határidővel – a természetvédelemért felelős miniszter véleményezésre megküldi a miniszternek.

(4) *  Határon átnyúló világörökségi várományos helyszín esetén a kezelési tervet a Tanács közreműködésével a határon átnyúló helyszínnel érintett Részes Állammal közösen kell elkészíteni.

8. § (1) A miniszter a kezelési terv elkészítésére jogi személlyel (a továbbiakban: a kezelési terv készítője) vállalkozási szerződést köthet.

(2) A kezelési terv készítőjével akkor köthető vállalkozási szerződés, ha annak a kezelési terv elkészítésében részt vevő tagja vagy a vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy

a) rendelkezik legalább 5 év szakmai gyakorlattal és

b) az adott világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékének megőrzése szempontjából megfelelő szakképzettséggel.

(3) *  A (2) bekezdés b) pontja szerinti szakképzettségnek minősül:

1. okleveles építészmérnök,

2. műemlékvédelmi szakmérnök,

3. okleveles városépítési-városgazdasági szakmérnök,

4. terület- és településfejlesztési menedzser,

5. okleveles tájépítészmérnök,

6. okleveles településmérnök,

7. kulturális örökség-menedzser,

8. tájrendező és kertépítő mérnök,

9. kertészmérnök,

10. erdőmérnök,

11. természetvédelmi mérnök,

12. környezetmérnök,

13. geográfus,

14. okleveles régész,

15. jogász vagy

16. az 1–15. pontban meghatározott szakképzettséggel egyenértékű szakirányú felsőfokú szakképzettség.

(4) A kezelési terv készítője a vállalkozási szerződésben foglaltaknak megfelelően bevonja az adott világörökségi terület jellege és a kezelés egyes ágazatai szempontjából megfelelő felsőfokú szakképzettséggel rendelkező személyeket – ideértve a (3) bekezdés a), b), c), d), f), g) vagy n) pontjában meghatározott szakképzettséggel rendelkező személyeket, kulturális mediátort, művészettörténészt, restaurátorművészt, történészt, történelemtanárt, régészt, néprajz szakos bölcsészt, közgazdászt, idegenforgalmi üzemgazdászt, idegenforgalmi közgazdászt, idegenforgalmi szakközgazdászt –, kivéve, ha tagja vagy vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy rendelkezik az adott világörökségi terület jellege és a kezelés egyes ágazatai szempontjából megfelelő felsőfokú szakképzettséggel.

(5) Ha a világörökségi várományos helyszín részben vagy teljes mértékben védett természeti területen vagy Natura 2000 területen van, a kezelési terv készítője – a vállalkozási szerződésben foglaltaknak megfelelően – bevonja a (3) bekezdés e), h), i), j), k), l) vagy m) pontjában meghatározott szakképzettséggel rendelkező személyeket, biológiatanárt, biológust, alkalmazott növénybiológust, alkalmazott zoológust, földrajztanárt, geológust –, kivéve, ha tagja vagy vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy rendelkezik az adott világörökségi terület jellege és a kezelés egyes ágazatai szempontjából megfelelő felsőfokú szakképzettséggel.

(6) A kezelési terv készítője a kezelési terv elkészítése érdekében megkeresi

a) az illetékes elsőfokú örökségvédelmi hatóságot,

b) táj- és természetvédelmet, ökoturizmust és környezeti nevelést érintő kérdésekben a működési területével érintett nemzeti park igazgatóságot,

c) a területileg érintett helyi önkormányzatot,

d) nemzetiségeket érintő kérdésekben az érintett országos nemzetiségi önkormányzatokat,

e) az illetékes állami főépítészt,

f) a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságot,

g) *  az illetékes Világörökségi Tervtanácsot,

h) *  a Tanácsot,

i) a helyszín világörökségi gondnokságát, valamint

j) *  régészeti érintettség esetén a területileg illetékes vármegyei hatókörű városi múzeumot vagy területi múzeumot.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott szervezetek és személyek együttműködnek a kezelési terv készítőjével és véleményüket a megkeresést követő 30 napon belül adják meg.

(8) A kezelési terv készítője a kezelési terv tervezetéről a világörökségi terület használatában és megőrzésében érintettekkel 30 napos egyeztetési határidővel széleskörű társadalmi egyeztetést folytat, a kezelési terv szakmai tartalmának meghatározása érdekében.

(9) A kezelési terv elbírálásában nem vehet részt olyan személy vagy szervezet, amely annak elkészítésében részt vett. Az összeférhetetlenség elbírálására a közbeszerzésekről szóló törvény rendelkezései irányadók.

9. § (1) A miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján a kezelési terv tervezetét közzéteszi és közigazgatási egyeztetésre bocsátja.

(2) Ha a beérkezett észrevételek alapján érdemi véleménykülönbség áll fenn, az egységes álláspont kialakítása érdekében – az érintettek bevonásával – a miniszter egyeztető tárgyalást hív össze.

10. § A kezelési terv elfogadására és hatálybalépésére a 4. § (2) bekezdés b) pontjában és a 6. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak az irányadók.

11. § A kezelési terv elkészítésére vonatkozó rendelkezéseket a kezelési terv módosítására is megfelelően alkalmazni kell.

3. A kezelési terv végrehajtása

12. § (1) A világörökségi gondnokság a kezelési tervben foglalt célok elérését szolgáló kezelési kézikönyvet készít a 4. mellékletben meghatározott tartalommal.

(2) A kezelési kézikönyvet első alkalommal a kezelési terv hatálybalépésétől számított 60 napon belül kell elkészíteni, azt követően pedig évente, a tárgyévet megelőző év november 15-ig felül kell vizsgálni és a miniszternek jóváhagyásra meg kell küldeni.

(3) A kezelési kézikönyvhöz tett miniszteri módosító javaslat átvezetésére a kezelési kézikönyv készítőjének a kézhezvételtől számított 30 nap áll rendelkezésére. Ha a miniszteri módosító javaslattal a kezelési kézikönyv készítője nem ért egyet, a 30 napos határidőn belül egy alkalommal – a készítő kezdeményezése esetén – egyeztetést kell tartani.

12/A. § *  A kezelési terv végrehajtását a világörökségi terület épített és természeti értékeinek alapulvételével megalkotott, az építési tevékenységek és egyéb környezetalakítások (a továbbiakban együtt: beavatkozások) tekintetében a kiemelkedő egyetemes érték megőrzését szolgáló javaslatokat és a beavatkozások során követendő jó példákat szöveges és képi megjelenítés formájában összegző, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2/A. § (2) bekezdése szerinti, miniszter által közzétett arculati kézikönyv (a továbbiakban: világörökségi arculati kézikönyv) segíti elő. A világörökségi arculati kézikönyv készítése során a világörökségi tervtanács véleményét ki kell kérni.

3/A. *  A világörökségi komplex hatásvizsgálati dokumentáció

12/B. § *  (1) A világörökségi területen eljáró örökségvédelmi hatóság (a továbbiakban: hatóság) a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékét érintő beavatkozás engedélyezési eljárásában világörökségi komplex hatásvizsgálati dokumentáció (a továbbiakban: hatásvizsgálati dokumentáció) készítését írja elő, ha

a) a tervezett beavatkozás kiemelkedő egyetemes értékre gyakorolt hatása a kezelési terv, a kialakult gyakorlat és az eljárás során rendelkezésre bocsátott dokumentáció alapján nem ítélhető meg, illetve

b) a hatások elkerüléséhez, csökkentéséhez vagy ellensúlyozásához szükséges intézkedések köre a rendelkezésre álló adatok alapján nem határozható meg, és

c) a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet 87. § (3) bekezdése szerinti véleménykérésre került sor, és a miniszter a véleményében hatásvizsgálati dokumentáció elkészítését javasolta.

(2) A hatásvizsgálati dokumentációt az engedély iránti kérelmet benyújtónak 30 napon belül kell elkészíttetni és a hatóság részére megküldeni.

(3) A hatóság a beérkezett hatásvizsgálati dokumentációt minden esetben megküldi a miniszter részére.

(4) Ha a hatásvizsgálati dokumentáció hiányos, a hatóság a miniszter véleményében foglaltak figyelembevételével 15 napon belül 10 napos határidő tűzésével hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.

12/C. § *  Egyes beavatkozások engedélyezését jogszabály hatásvizsgálati dokumentáció készítéséhez kötheti.

12/D. § *  (1) A hatásvizsgálati dokumentációt a 8. melléklet szerinti tartalommal, a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (a továbbiakban: ICOMOS) www.vilagorokseg.e-epites.hu honlapon közzétett útmutatója alapján kell elkészíteni.

(2) A hatásvizsgálati dokumentációhoz mellékelni kell a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény szerinti állami alapadatok adatbázisainak felhasználásával, térbeli mérések nagy pontosságú elvégzésére alkalmas térinformatikai szoftverben és EOV koordinátarendszerben elkészített láthatósági hatásvizsgálatot, amely a megvalósítani tervezett beavatkozást a már létező terepi objektumokat is feltüntető, előre meghatározott nézőpontokból, szemmagasságból felvett, nappali és éjszakai fényviszonyokat egyaránt bemutató, fotorealisztikus látványképek alapján értékeli.

(3) A hatásvizsgálati dokumentáció készítőjének vagy a vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személynek meg kell felelnie a 8. § (2) és (3) bekezdésében foglalt feltételeknek.

12/E. § *  (1) A 12/B. §-ban meghatározott hatásvizsgálati dokumentációt a beruházó az engedélyezési eljárást megelőzően is elkészíttetheti. Az előzetesen elkészített és 6 hónapnál nem régebbi hatásvizsgálati dokumentációt a hatóság az eljárása során figyelembe veszi, ha az a jogszabályi követelményeknek megfelel, és a vizsgált területen a dokumentáció megállapításait befolyásoló más beavatkozás az elkészítése óta nem történt.

(2) Indokolt esetben, így különösen ha a Világörökség Bizottság az adott világörökségi helyszín tekintetében állapotmegőrzési jelentés benyújtását írta elő, a hatásvizsgálati dokumentációt a miniszter is elkészítheti, amelynek során az érintettek együttműködni kötelesek.

12/F. § *  A hatásvizsgálati dokumentációt a miniszter a Központ részére küldendő jelentésekben és adatszolgáltatások során felhasználhatja.

4. A világörökségi gondnokság kiválasztása

13. § (1) A miniszter a világörökségi gondnokságot a Vötv. 10. §-ában meghatározottak figyelembevételével

a) felkérés útján vagy

b) új szervezet létrehozásával

jelöli ki.

(2) Amennyiben a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értéke kizárólag természeti érték, vagy a világörökségi terület teljes egésze országos jelentőségű védett természeti terület, a világörökségi gondnokság kijelöléséhez a természetvédelemért felelős miniszter egyetértése szükséges. A két feltétel együttes teljesülése esetén a Vötv. 10. § (4) bekezdése szerint kell eljárni.

(3) Amennyiben a világörökségi terület – a Vötv. 10. § (4) bekezdésében foglalt kivétellel – országos jelentőségű védett természeti területet vagy Natura 2000 hálózatba tartozó területet érint, a kijelölés előtt a miniszter kikéri a természetvédelemért felelős miniszter véleményét.

(4) Világörökségi gondnokságként az a szervezet jelölhető ki, amely

a) tagja vagy a vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy révén rendelkezik okleveles építészmérnök és az adott világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékének megőrzése szempontjából releváns egyéb szakképzettséggel,

b) megfelel a Vötv. 10. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek, és

c) képes ellátni a Vötv. 7. § (2) bekezdése szerinti kezelés körébe tartozó feladatokat.

5. A világörökségi gondnokság feladatai és működése

14. § A világörökségi gondnokság a Vötv. 7. §-ában meghatározott feladatai keretében

a) együttműködik a kezelési terv készítőjével, tájékoztat és egyeztet a kezelési tervben foglaltak gyakorlati végrehajtásáról az érintettek és érdekeltek körében, részt vesz a kezelési tervben foglaltak végrehajtásának elősegítésében, indokolt esetben kezdeményezi a kezelési terv rendkívüli felülvizsgálatát;

b) részt vesz a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának ülésszakán Párizsban, 1972. november 16-án elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló 1985. évi 21. törvényerejű rendelet végrehajtásából eredő nemzetközi együttműködésben, különös tekintettel az időszaki és egyéb jelentéstételi kötelezettségekre, továbbá az egyezmény alkalmazására vonatkozó működési irányelvekben foglaltak végrehajtásának elősegítésében;

c) elkészíti a kezelési kézikönyvet és koordinálja az abban foglaltak végrehajtását;

d) monitoring terv segítségével folyamatos követő-figyelést végez a világörökségi területen a kiemelkedő egyetemes értéket hordozó attribútum csoportok komplex rendszerének állapotfigyelésére és állapotváltozásuk értékelésére, az attribútumokhoz köthető, kiemelkedő egyetemes értéket befolyásoló változásokról a miniszter részére évente jelentést készít;

e) *  haladéktalanul értesíti a minisztert minden olyan, a világörökségi helyszín attribútumait érintő fejlesztésről, változásról, mely hatással lehet a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékére, a kezelési tervben nevesített attribútumok megőrzési állapotára;

f) szükség esetén javasolja a világörökségi területtel kapcsolatos módosítást, ideértve a világörökségi terület határa, a világörökségi helyszín elnevezése, valamint kiemelkedő egyetemes értékének megváltoztatása esetét;

g) a kiemelkedő egyetemes érték megőrzése érdekében szakértőivel a miniszter részére szakmai támogatást nyújt;

h) figyelemmel kíséri a Vötv. 13. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak végrehajtását;

i) gondoskodik a világörökségi terület fennmaradását szolgáló használat, fejlesztés és a kiemelkedő egyetemes érték megismertetését, bemutatását elősegítő programok kidolgozásáról és végrehajtásáról;

j) közreműködik a világörökségi területet bemutató és népszerűsítő kiadványok előkészítésében;

k) *  együttműködik a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékének megőrzésével, bemutatásával, valamint a terület turizmusának fejlesztésével foglalkozó szervezetekkel;

l) tájékoztatást ad a világörökségi területtel kapcsolatban;

m) *  közreműködik a világörökségi tervtanács munkájában.

15. § (1) A miniszter a 14. § szerinti feladatok ellátására a kijelölt világörökségi gondnoksággal minden évben támogatási szerződést köt.

(2) * 

6. A világörökségi gondnoksági megbízás megszűnése

16. § (1) Ha a Vötv. 10. § (2) bekezdésében meghatározott, a kijelölés alapjául szolgáló jelentős tények, körülmények megváltoznak, a világörökségi gondnokság köteles azokat a változást követő 15 napon belül a miniszternek bejelenteni.

(2) A világörökségi gondnoksági megbízás megszűnik, ha

a) az időtartama lejárt,

b) a kijelölt szervezet jogutód nélkül megszűnik,

c) a miniszter a megbízást visszavonja, vagy

d) a kijelölt szervezet a megbízatásról lemond.

(3) A miniszter a megbízást azonnali hatállyal írásban visszavonja, ha a kijelölt szervezet jogszabályból vagy a támogatási szerződésből eredő kötelezettségeit súlyosan megszegi.

(4) A miniszter a megbízást 60 napos határidővel írásban visszavonja, ha

a) a kijelölt szervezet jogszabályból vagy a támogatási szerződésből eredő kötelezettségeit nem a kiemelkedő egyetemes érték és az azt hordozó valamennyi attribútum megőrzését biztosító módon látja el,

b) a megváltozott tények, körülmények miatt a kijelölt szervezet nem felel meg a Vötv. 10. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek, vagy

c) a kijelölés alapjául szolgáló jelentős tények, körülmények megváltozásának (1) bekezdés szerinti bejelentését a világörökségi gondnokság elmulasztja.

(5) A kijelölt szervezet a megbízásról írásban lemondhat, amelyet indokolni köteles. A lemondási idő három hónap.

(6) A miniszter a világörökségi gondnokság megbízásának

a) (2) bekezdés b)–d) pontja szerint történő megszűnése esetén haladéktalanul,

b) (2) bekezdés a) pontja szerint történő megszűnése esetén a megbízás időtartamának lejártát megelőző két hónapon belül

gondoskodik új világörökségi gondnokság kijelöléséről.

(7) A világörökségi gondnokság megbízásának (2) bekezdés a) pontja szerint történő megszűnése esetén a miniszter a világörökségi gondnokság kijelölését a Vötv. 10. § (3) bekezdése szerint akkor hosszabbíthatja meg, ha a világörökségi gondnokság a korábbi tevékenységét megfelelő szakmai színvonalon látta el.

(8) A (2) bekezdés b) pontja és a (3) bekezdés szerinti esetekben a miniszter a világörökségi gondnokság kijelöléséig az irányítása alá tartozó szerv útján gondoskodik a 14. § szerinti feladatok ellátásáról.

7. A világörökségi terület adatainak nyilvánossága

17. § (1) *  A Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Lechner Nonprofit Kft.) a vilagorokseg.e-epites.hu honlapon közzéteszi * 

a) a világörökségi területre vonatkozóan a Világörökség Bizottság által meghozott határozatot,

b) *  a világörökségi terület kezelési tervét megállapító kormányrendeletet, valamint az annak végrehajtását elősegítő világörökségi arculati kézikönyvet,

c) a világörökségi területek kiemelkedő egyetemes értékét megtestesítő attribútumok védelme érdekében megállapított követelmények 3D térképi szemléltetését,

d) a kezelési kézikönyvet,

e) az örökségvédelmi hatóságok szakmai iránymutatásait és

f) a világörökségi területre vonatkozó egyéb információkat.

(2) *  A Lechner Nonprofit Kft. a Világörökség Központ képviselője számára betekintési jogot biztosít a világörökségi területeket érintő fejlesztések dokumentációjába.

8. Az államot megillető elővásárlási jog

18. § (1) *  A világörökségi helyszín Vötv. 6/A. §-a alapján elővásárlási joggal érintett ingatlanait a miniszter által a Vötv. 4. § (2) bekezdés m) pontja szerint vezetett közhiteles nyilvántartás tartalmazza.

(2) A világörökségi helyszínen fekvő ingatlanok – valamint ezen ingatlanokból a későbbiek folyamán telekalakítási eljárás során kialakult földrészletek és egyéb önálló ingatlanok – vonatkozásában a Vötv. 6/A. §-a alapján fennálló, az államot megillető elővásárlási jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése érdekében

a) a kulturális örökség védelme körében fennálló elővásárlási jog esetén az örökségvédelmi hatóság,

b) a természetvédelem körében fennálló elővásárlási jog esetén a természetvédelmi hatóság

[az a)–b) pontban felsorolt hatóságok a továbbiakban együtt: Hatóság] keresi meg az ingatlanügyi hatóságot.

(3) A Hatóság az elővásárlási jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése érdekében haladéktalanul, de legkésőbb az elővásárlási jog törvényi feltételeinek létrejöttétől számított 8 napon belül megkeresi az ingatlanügyi hatóságot.

19. § (1) *  Az állam elővásárlási jogát az 5. mellékletben foglaltak szerint a miniszter vagy a természet védelméért felelős miniszter gyakorolja. Az elővásárlási jog gyakorlása során az ingatlan fekvési helye szerint illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal (a továbbiakban: elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szerv) közreműködik.

(2) Az elővásárlási jog gyakorlására felhívó nyilatkozatot (a továbbiakban: megkeresés) az elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szervhez kell benyújtani, papír alapon, postai úton, a 6. melléklet szerinti adattartalommal, az (1) bekezdés szerinti miniszternek címezve.

(3) A megkeresést a tulajdonos vagy a képviseletében eljáró személy (a továbbiakban együtt: tulajdonos) nyújthatja be.

(4) A megkereséshez csatolni kell:

a) az adásvételre vonatkozó lényeges elemeket tartalmazó vételi szándéknyilatkozatot vagy

b) a vételi ajánlatot tett harmadik személy és a tulajdonos által jóváhagyott, az adásvételre vonatkozó lényeges elemeket tartalmazó szerződéstervezetet vagy előszerződést vagy

c) az adásvételi szerződést.

(5) Az elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szerv vezetője – a Vötv. 6/A. § (1) bekezdésében meghatározott kivételi körbe tartozó ingatlanra vonatkozó, továbbá a hiányos vagy hibás megkeresés kivételével – haladéktalanul elektronikusan rövid úton és egyidejűleg postai úton felterjeszti a megkeresést és annak mellékleteit a miniszterhez. Hibás vagy hiányos megkeresés esetén a megkeresés felterjesztését megelőzően az elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szerv gondoskodik a hiba kijavíttatásáról vagy a hiányok pótlásáról. Kivételi körbe tartozó ingatlan esetén az elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szerv vezetője erről a tényről a tulajdonost és a minisztert egyidejűleg – a megkeresés megérkezésétől számított 15 napon belül – értesíti.

20. § (1) Az elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyilatkozatot a miniszter a megkeresés közreműködő szerv általi felterjesztésétől számított 30 napon belül teszi meg az (5) bekezdésben meghatározott módon.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt határidőnél rövidebb nyilatkozattételi határidő nem köthető ki.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti megkeresés megérkezettnek minősül a miniszter által vezetett minisztérium központi iktatórendszerében történő érkeztetéssel. A határidő számításának kezdőnapjáról az illetékes minisztérium elektronikus úton a tulajdonosnak vagy képviselőjének tájékoztatást küld.

(4) Ha a miniszter a nyilatkozattételre nyitva álló határidőben nem teszi meg az elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyilatkozatot, azt az elővásárlási jog gyakorlásáról való lemondásnak kell tekinteni.

(5) A miniszter az elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyilatkozatot az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül rövid úton – a tulajdonos által megjelölt elektronikus levélcímre –, valamint írásban postai úton közli a tulajdonossal.

9. Záró rendelkezések

21. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

(2) A 18–20. §, a 23. § b) pontja, valamint az 5. és a 6. melléklet 2020. április 1-jén lép hatályba.

22. § (1) *  Az e rendelet hatálybalépésekor Világörökség Jegyzékbe felvett, de kezelési tervvel nem rendelkező világörökségi területekre a kezelési tervet 2023. december 31-ig el kell készíteni. A kezelési terv elkészítése során a 7–10. §-t azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a kezelési terv nem a Világörökség Jegyzékbe történő felterjesztés előfeltétele.

(2) *  Azon világörökségi várományos helyszínek vonatkozásában, amelyek e rendelet hatálybalépése előtt szerepeltek a Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékében, 2023. december 31-ig az 1. alcímben meghatározott eljárást kell lefolytatni azzal, hogy a 2. § szerinti kezdeményező dokumentációt a miniszter állítja össze.

23. § Hatályát veszti

a) * 

b) * 

c) * 

1. melléklet a 335/2019. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A világörökségi kezdeményező dokumentáció tartalma

1. A kezdeményező adatai (név, elérhetőség, képviseletre jogosult neve, kapcsolattartó megjelölése) és rövid bemutatkozása (működési területe, főbb tevékenységek).

2. A felvételre javasolt terület lehatárolása külön jelölve a helyszínt és a védőövezetet [EOV síkkoordinátákkal és WGS 84 alapfelületre vonatkozó földrajzi koordinátákkal fok, perc, másodperc (DMS) formában].

3. A kezdeményezés indokolása a terület kiemelkedő kulturális örökségi vagy természeti értének ismertetésével:

a) az integritás,

b) a hitelesség,

c) a hatályos, illetve a javasolt védelmi és kezelési szabályok és elvárások,

d) összehasonlító elemzés hasonló kategóriában jelölt, Világörökség Jegyzékbe vett területekkel és

e) a javasolt kiemelkedő egyetemes érték szövegszerűen.

4. Az érintett lakosság bemutatása.

5. A világörökségi cím várt társadalmi, gazdasági, turisztikai, környezeti, kulturális, illetve egyéb hozadékainak ismertetése.

6. A költségvetési hatások bemutatása (helyi, illetve állami szinten).

7. Javaslat gondnokság kijelölésére (a javasolt szervezet adatai, szakmai tevékenységének ismertetése, a meglévő személyi állomány és szakértelem bemutatása).

8. Mellékletek:

a) A kezdeményezés helyi – az elnyerni kívánt világörökségi cím valamennyi gazdasági-társadalmi hozadékát ismertető – társadalmi konzultációját és annak nagyfokú támogatottságát igazoló dokumentáció.

b) Támogató nyilatkozatok helyi, illetve országosan elismert szakemberektől, illetve vezetőktől (nem kötelező).

c) Egyéb, a kezdeményezést alátámasztó dokumentum (térképek, tudományos, vagy irodalmi alkotások, honlapok, adatbázisok stb.).

2. melléklet a 335/2019. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A világörökségi felterjesztési dokumentáció tartalma

I. Vezetői összefoglaló:

1. a Részes Állam neve,

2. *  az állam, a régió és a vármegye neve,

3. a felterjesztett helyszín neve,

4. a felterjesztett helyszín földrajzi koordinátái,

5. a felterjesztett helyszín határainak szöveges leírása,

6. a felterjesztett helyszín határait és védőövezetét jelölő, megfelelő méretarányú, ingatlan-nyilvántartási vagy topográfiai térkép, valamint annak A4-es vagy A3-as formátumú változata,

7. a felterjesztés alapjául szolgáló kritériumok megjelölése,

8. a kiemelkedő egyetemes értékmeghatározás tervezete,

9. a hivatalos helyi szervezet neve és elérhetősége.

II. Felterjesztési formanyomtatvány:

1. A felterjesztett helyszín beazonosítása (elhelyezkedése, földrajzi meghatározása):

a) a felterjesztő ország neve (és a Részes Állam neve, amennyiben ez eltér),

b) *  az állam, a régió és a vármegye neve,

c) a felterjesztett helyszín neve,

d) *  a felterjesztett helyszín földrajzi koordinátáinak megjelölése [sorozatjelölés esetén a helyszín részeit sorszám szerint táblázatban kell felsorolni (név, vármegye vagy kerület, a középpont koordinátái, a felterjesztett terület alapterülete (hektár), a védőövezet alapterülete (hektár), a térkép száma)],

e) a felterjesztett helyszín és a hozzá tartozó védőövezet határait ábrázoló térképek,

f) a felterjesztett helyszín és a védőövezet hektárban meghatározott területe.

2. A felterjesztett helyszín leírása:

a) a helyszín leírása,

b) a helyszín története és fejlődése.

3. A Világörökség Jegyzékbe történő felvétel iránti kérelem indokolása:

a) rövid összefoglalás,

b) a felterjesztés alapjául szolgáló kritériumok megjelölése (és a felterjesztés indoklása e kritériumok alapján),

c) az integritás meghatározása,

d) a hitelesség meghatározása,

e) védelmi és kezelési elvárások,

f) összehasonlító elemzés,

g) javasolt kiemelkedő egyetemes érték meghatározása.

4. A felterjesztett helyszín megőrzési állapota és a felterjesztett helyszínt érintő tényezők bemutatása:

a) a felterjesztett helyszín jelenlegi megőrzési állapota,

b) a felterjesztett helyszínt érintő tényezők,

ba) a fejlesztési nyomás,

bb) a környezeti terhelések,

bc) a természeti katasztrófák és katasztrófa-készültség,

bd) a világörökségi helyszín felelős látogatása,

be) a felterjesztett helyszínen és annak védőövezetében élő lakosság száma.

5. A felterjesztett helyszín védelme és kezelése:

a) tulajdonviszonyok,

b) a védettség megjelölése,

c) a védettségből eredő intézkedések megvalósításának eszközei,

d) a felterjesztett helyszínre vonatkozó területfejlesztési és településfejlesztési tervek,

e) a felterjesztett helyszín kezelési terve vagy egyéb kezelési rendszer,

f) a finanszírozási források és szintek,

g) a megőrzési és kezelési technikákhoz szükséges szakértelem és képzés, valamint annak forrásai,

h) a látogatók kiszolgálására vonatkozó szolgáltatások és ahhoz kapcsolódó infrastruktúra,

i) a felterjesztett helyszín bemutatására és népszerűsítésére vonatkozó stratégia és programok és

j) a személyi állomány és szakértelem.

6. Monitoring:

a) a megőrzési állapot mérésének kulcsmutatói,

b) a felterjesztett helyszín ellenőrzésére vonatkozó adminisztratív intézkedések és

c) az előző jelentések eredményei.

7. Dokumentáció:

a) fényképek és audiovizuális anyagok és az azok felhasználására vonatkozó meghatalmazás,

b) a védettségre vonatkozó szövegek, a kezelési terv vagy dokumentált kezelési rendszer másolata és egyéb, a felterjesztett helyszínre vonatkozó releváns tervek kivonatai,

c) a felterjesztett helyszínre vonatkozó legfrissebb jegyzékek, leltárok,

d) a jegyzékek, leltárok tárolásának, archiválásának helye, címe és

e) bibliográfia.

8. Az illetékes szervek elérhetőségei:

a) a felterjesztést készítő szervezet adatai,

b) a hivatalos helyi szervezet,

c) egyéb helyi intézmények,

d) a felterjesztett helyszínhez kapcsolódó hivatalos honlapok elérési útvonala és

e) a Részes Állam részéről aláírásra jogosult aláírása.

3. melléklet a 335/2019. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A kezelési terv részletes tartalmi követelményei

1. A kezelési terv hatálya

2. Értelmező rendelkezések, fogalom meghatározás

3. A kiemelkedő egyetemes érték és az értékhordozó attribútumok bemutatása

4. A közhatalmi védelem eszközei

5. A kiemelkedő egyetemes érték megőrzésének, az attribútumok védelmének általános szabályai

6. Az egyes attribútumok védelme

7. Világörökségi terület kezelésének szabályai

4. melléklet a 335/2019. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A világörökségi kezelési kézikönyv tartalmi követelményei

1. A világörökségi terület bemutatása

a) az UNESCO Világörökség Bizottsága által elfogadott tartalom

2. Védelmi és kezelési elvárások

a) kiemelkedő egyetemes érték

b) értékhordozók (attribútumok) bemutatása, értékhordozó csoportok kifejtése

3. Intézkedési terv

a) a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értéke megőrzésének és fenntartásának stratégiája

b) partnerségi hálózat, szervezeti háttér, kapcsolatok

c) megközelítés, közlekedés

d) bemutatás, látogatók fogadása

e) szakmai képzés-továbbképzés

f) oktatás, ismeretterjesztés, társadalmi tudatosság növelése, rendezvények, programnaptár

g) a területi- és települési tervek összhangjának megteremtése

h) a világörökségi előnyök megosztása

i) időbeli ütemterv tárgyi évre

j) finanszírozási terv

4. Monitoring: indikátorok, alapadatok, mechanizmusok, visszacsatolás

5. melléklet a 335/2019. (XII. 23.) Korm. rendelethez * 

Az egyes világörökségi helyszínen található ingatlanok esetében a világörökség védelmének érdekében elővásárlási jogot gyakorló miniszter

A B
1 Világörökségi helyszín megnevezése Az elővásárlási jog gyakorlására jogosult miniszter
2 Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai a természetvédelemért felelős miniszter
3 Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út a kulturális örökség védelméért felelős miniszter
4 Fertő / Neusiedlersee kultúrtáj a természetvédelemért felelős miniszter
5 Hollókő ófalu és környezete a kulturális örökség védelméért felelős miniszter
6 Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta a természetvédelemért felelős miniszter
7 Az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete a kulturális örökség védelméért felelős miniszter
8 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője a kulturális örökség védelméért felelős miniszter
9 Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj a kulturális örökség védelméért felelős miniszter

6. melléklet a 335/2019. (XII. 23.) Korm. rendelethez

Az elővásárlási joggal kapcsolatos megkeresés tartalmi követelményei

1. A tulajdonos (eladó) és képviseletében eljáró személy adatai:

1.1. a természetes személy

a) személyazonosító adatai,

b) lakcíme, elektronikus és postai értesítési címe;

1.2. a gazdálkodó vagy egyéb szervezet

a) megnevezése,

b) székhelye,

c) képviseletében eljáró személy családi és utóneve, képviselői minősége, lakcíme, elektronikus és postai értesítési címe.

2. Az adásvételi szerződés tárgyát képező ingatlanra vonatkozó adatok:

a) a település neve,

b) az ingatlan:

ba) helyrajzi száma,

bb) területnagysága,

bc) művelési ága,

c) az átruházással érintett tulajdoni hányad.

3. A tulajdonos nyilatkozata arról, hogy a megkeresésben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.

7. melléklet a 335/2019. (XII. 23.) Korm. rendelethez * 

A Tanácsba tagot delegáló személyek és szervezetek

1. a kulturális örökség védelméért felelős miniszter,

2. az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért felelős miniszter,

3. a településfejlesztésért és településrendezésért felelős miniszter,

4. az agrárpolitikáért felelős miniszter,

5. a természetvédelemért felelős miniszter,

6. *  a köznevelésért felelős miniszter,

7. a külpolitikáért felelős miniszter,

8. a turizmusért felelős miniszter

9. a kultúráért felelős miniszter,

10. az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság,

11. az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság,

12. az IUCN Magyar Nemzeti Bizottság,

13. a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata,

14. a Magyar Tudományos Akadémia,

15. a világörökségi gondnokság

8. melléklet a 335/2019. (XII. 23.) Korm. rendelethez * 

A hatásvizsgálati dokumentáció tartalmi követelményei

1. Áttekintés (a tervezési terület alapadatai, jelentősége, funkciója, a tervezett beavatkozás rövid ismertetése, a hatásvizsgálat eredménye),

2. Módszertan ismertetése (adatforrások, elvégzett vizsgálatok, a hatásvizsgálat módszertana),

3. A helyszín bemutatása (a kiemelkedő egyetemes érték és az azt hordozó attribútumok, a tervezett beavatkozással érintett helyszín, épületek és környezet: történeti bemutatás és a jelenlegi állapot),

4. A tervezett beavatkozás bemutatása,

5. A tervezett beavatkozás összhatásának ismertetése és értékelése,

6. A hatások elkerülése, csökkentése vagy ellensúlyozása érdekében meghozott intézkedések, hatáscsökkentési javaslatok bemutatása,

7. Összegzés és következtetések,

8. Felhasznált irodalom,

9. Mellékletek.