A biztosítéki tulajdonátruházás és engedményezés - a fiduciárius biztosítéki ügyletek tipikus fajtái - belső ellentmondást hordozó, Janus-arcú ügyletek. Egyfelől az átruházás eredményeként megváltozik a tulajdonos (jogosult) személye, másfelől viszont az átruházás jogcíme, az ügylet biztosítéki jellege azt eredményezi, hogy az ügylet tárgyát képező vagyontárggyal kapcsolatban az átruházó félnek fennmarad az érdekeltsége, az új tulajdonost pedig bizonyos - a tulajdonjoggal rendszerint együtt nem járó - kötelezettségek terhelik az átruházó féllel szemben. E biztosítéki ügyletet, annak komplex jellege miatt, nehéz feladat beilleszteni a polgári jog rendszerébe. A jogalkotó a Ptk. 2016. évi és a Csődtv. 2017. évi módosítása során erre tett kísérletet. E cikk konklúziója szerint ahhoz, hogy ez sikeres legyen, szükség lett volna a fiduciárius biztosítékokkal kapcsolatos világos és átgondolt jogpolitikai célok megfogalmazására, az alapvető anyagi jogi szabályok megalkotására, valamint az ezeken alapuló és az ügylet sajátosságait figyelembe vevő csődjogi szabályozásra.
Címkék: dologi hitelbiztosíték, zálogjog, fiduciárius biztosítékok, biztosítéki célú tulajdonátruházás, biztosítéki célú engedményezés, tulajdonjog, korlátolt dologi jog, fizetésképtelenség, csődvagyon, felszámolási eljárás, hitelbiztosítéki nyilvántartás, dologi hatály, kötelmi hatály
[1] A magyar jogban a kodifikált és széles körben alkalmazott dologi biztosíték a zálogjog. A tulajdonjog biztosítékként csak kiegészítő jelleggel, speciális jogviszonyokban kerül alkalmazásra, ilyen eset például adásvétel során a tulajdonjog fenntartása és a pénzügyi lízing. A biztosítéki célú tulajdonátruházás és engedményezés (együtt egyszerűen: biztosítéki átruházás) az 1990 körüli években terjedt el. Ez a gyakorlat a vállalkozások körében arra a problémára volt válasz, hogy a csődjog mostohán kezelte a zálogjogot, nem ismerte el teljeskörűen az abból fakadó kielégítési jog elsőbbségét. Ezen a körön kívül pedig egyes hitelezők számára vonzó volt a tulajdonjog által biztosított, a zálogjog kötöttségeitől mentes, korlátlan szabadság. Mindkét alkalmazási kör lényeges kérdéseket vetett fel a jogalkotók és a jogalkalmazók számára egyaránt. Elfogadható-e, hogy a zálogjog mellett létezzen olyan dologi biztosíték, amely a hitelező számára erősebb jogokat, az adós számára pedig gyengébb védelmet biztosít? Érinti-e, és ha igen, miként a tulajdonjogot megszerző fél jogait az a körülmény, hogy az átruházás célja biztosítéknyújtás? Miként kezelendő a biztosítéki átruházás tárgya az adós ellen indított végrehajtási vagy felszámolási eljárásban?
[2] A biztosítéki átruházás elterjedése idején hatályos a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a végrehajtási és a csődjogi szabályok semmilyen rendelkezést nem tartalmaztak e jogintézményről. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) előkészítése során azonban nem lehetett szó nélkül elmenni a felmerült lényeges és megválaszolatlan kérdések mellett, különös tekintettel arra, hogy viszonylag széles körű volt e jogintézmény visszaélésszerű alkalmazása, amelynek megfelelő kezelése a bírói gyakorlat számára is gondot okozott. A biztosítéki átruházás értelmezése, értékelése és kodifikációs kezelése egyike volt azon kérdéseknek, amelyekben a Ptk. előkészítése során érdemi vita alakult ki. * A kodifikáció számára három lehetőség adódott: a szabályozatlan helyzet fenntartása, teret engedve annak, hogy a bírói jogalkalmazás során előbb-utóbb kialakulnak a válaszok a felmerülő kérdésekre; pozitív módon szabályozni a biztosítéki átruházás intézményét, és ennek során megadni a választ a felmerült kérdésekre, így különösen meghatározni e jogintézmény zálogjoghoz való viszonyát; és végül a negatív szabályozás, azaz a biztosítéki átruházás tilalma. A kodifikáció ez utóbbi megoldás szerint valósult meg. Ennek hátterében az a megfontolás állt, hogy az újraszabályozott és immár a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) által is teljeskörűen elismert zálogjog mellett nincs szükség egy további - akár annál erősebb, akár gyengébb - dologi hitelbiztosítékra. A jogalkotó nem kívánta sem pozitív szabályozással támogatni a biztosítéki átruházás gyakorlatát, sem pedig fenntartani a jogbizonytalansággal járó szabályozatlan helyzetet. Ezért, annak ellenére, hogy a kódex egészében érvényesülő törekvés volt az érvénytelenséggel járó tilalmak minimálisra szorítása, a Ptk. kimondta, hogy a biztosítéki átruházásnak nincs helye a jogrendszerben.
[3] Ezen a helyzeten változtatott a Ptk. módosításáról szóló 2016. évi LXXVII. törvény, amely a biztosítéki átruházó ügyletek semmisségét arra az esetkörre korlátozta, amelyben a biztosítékot nyújtó fél fogyasztó lenne. A jogalkotó azonban, miközben e módosítással állást foglalt amellett, hogy ezek az ügyletek általában, a tiltott körön kívül, érvényesek, nem tartotta szükségesnek, hogy megállapítsa e jogintézmény anyagi jogi szabályait. A módosítás tehát visszaállította a Ptk. előtti állapotot abban a tekintetben, hogy - a részleteiben szabályozott zálogjog mellett - ismét létezik egy dologi biztosíték, amellyel kapcsolatban a felek jogait és kötelezettségeit jogszabály nem határozza meg. Egy évvel a Ptk. módosítását követően a csődjogi és a nyilvántartási szabályok módosítására is sor került. * Míg tehát anyagi jogi szabályai továbbra sincsenek a biztosítéki átruházásnak, a fizetésképtelenségi eljárásokban való kezelésére születtek szabályok.
[4] Az alábbiakban a biztosítéki átruházás néhány alapkérdését próbálom áttekinteni; azt vizsgálom, hogy miként érvényesülnek e jogintézmény sajátosságai a jelenlegi, félig szabályozott helyzetben, a szabályozás megfelel-e a biztosítéki átruházás jogi természetének, és kellően szolgálja-e a jogbiztonságot. Egyúttal igyekszem rámutatni azokra a kérdésekre, amelyek szabályozást igényelnek ahhoz, hogy a biztosítéki átruházás valóban működőképes, mindkét fél számára kellő biztonságot nyújtó és a jogrendszerbe illeszkedő dologi biztosíték legyen.
[5] A biztosítéki átruházás olyan átruházás, amelynek jogcíme biztosítéknyújtás. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonjog, illetve a követelés átszállását eredményező birtokátruházás, ingatlan-nyilvántartási bejegyzés, illetve engedményezés alapjául egy - a törvényben nem nevesített -biztosítéki szerződés szolgál (Ptk. 5:38. § és 6:193. §). A biztosítéki átruházásban részes felek jogait és kötelezettségeit két alapvető elem határozza meg: egyfelől a tulajdonjog átszállása a biztosított félre, másfelől pedig a biztosítéki szerződés tartalma, amely megmutatja, hogy mit jelent, illetve milyen következményekkel jár az, hogy az átruházás célja biztosítéknyújtás.
[6] A Ptk. 2016. évi módosítása a biztosítéki átruházást anélkül tette lehetővé, hogy bármit is mondott volna az annak alapjául szolgáló szerződésről. Ez különösen azért sajnálatos, mert e jogviszony kettős természetű, eltérőek - sőt, több tekintetben egymással ellentétesek - a dologi és a kötelmi jogosultságok. E kettő közül a dologi jogok teljeskörűen és egyértelmű módon szabályozottak, ami helyénvaló is, hiszen a tulajdonjog az egyik legfontosabb jogunk, és az általános jogbiztonság, valamint ezen belül a forgalom biztonsága megköveteli a megfelelő szabályozottságot. A belső jogviszony szabályozásának hiányában ugyanakkor komoly veszélye van annak, hogy a hétköznapi és a bírói gyakorlatban egyaránt a tulajdoni jogosítványok erősebben érvényesülnek, míg az ügylet biztosítéki jellegéből fakadó korlátok súlytalanná válnak. A kettő kiegyenlítését a biztosítéki szerződés törvényi szabályozása tudná megteremteni, amely egyebek mellett meghatározná a felek jogait a biztosítéki tulajdon fennállása alatt.
[7] A Ptk. különös szerződési szabályai egyrészt a felek eltérő rendelkezése híján a szerződés tartalmává válnak, másrészt pedig megállapítják az egyes szerződéstípusok sajátosságait, amelyekhez képest vizsgálni lehet, hogy egyes szerződési kikötések összeegyeztethetőek-e az adott szerződéstípus lényegével. Ilyen szabályozás hiányában nincs, ami orientálja sem a szerződő feleket, sem pedig a jogalkalmazókat. Ez a helyzet szélsőséges megoldások számára nyit teret, fokozza a biztosítékot nyújtó fél kiszolgáltatottságát, és jelentősen megnehezíti a bíróságok dolgát. Ezért úgy gondolom, jogalkotói hiba volt a biztosítéki átruházást - az annak tartalmát meghatározó anyagi jogi szabályok megállapítása nélkül - lehetővé tenni.
[8] Nem példa nélküli az, hogy a tulajdonjog átruházását követően is fennmarad a korábbi tulajdonos érdekeltsége az átruházott dologban, és ez az érdekeltség korlátozza az új tulajdonost jogainak gyakorlásában. Ez a helyzet például olyan adásvétel esetén, amelyben az eladó a visszavásárlás jogának kikötésével ruházza át a dolog tulajdonjogát (Ptk. 6:224. §). Visszavásárlási jog kikötése esetén is kettős jogi helyzet jön létre. Egyfelől a dolog megszerzője tulajdonos lesz, azaz teljeskörűen megilleti őt a tulajdonjogból fakadó jogi hatalom, ugyanakkor a korábbi eladót is megilleti a dologra vonatkozóan egy jog: egyoldalú nyilatkozattal visszavásárolhatja azt. Alapesetben ez a jog csupán kötelmi hatályú, azaz az aktuális tulajdonos, tulajdonjogából fakadóan, képes a dolog tehermentes tulajdonának átruházására, és csupán a korábbi tulajdonossal szembeni szerződéses kötelezettségét szegi meg, ha a visszavásárlási jog gyakorlását meghiúsítja [Ptk. 6:226. § (4) bek.]. A felek azonban ingatlan és más lajstromozott dolog esetén a közhiteles nyilvántartásba való bejegyzéssel dologi hatályúvá is tehetik a visszavásárlási jogot, amely azzal az eredménnyel jár, hogy harmadik személy a dolog tulajdonát csak a visszavásárlási joggal terhelten tudja megszerezni. A dologi hatályú visszavásárlási jog tehát ténylegesen korlátozza a tulajdonos jogait, a visszavásárlási jog fennállása alatt képtelenné válik a dolog tehermentes tulajdon átruházására. Tekintettel arra, hogy a biztosítéki tulajdonátruházásnak nincs dologi hatályú változata, a továbbiakban a visszavásárlási jognak is csak a kötelmi hatályú változatával foglalkozunk.
[9] A biztosítéki átruházás és a visszavásárlási joggal való eladás abban hasonlóak, hogy mindkettőnek van olyan kimenetele, amelyben a korábbi tulajdonos visszaszerzi az átruházott dolgot. Visszavásárlási jog esetén az eladó egyoldalú jogosultsága, hogy visszavásárolja az eladott dolgot, biztosítéki átruházás esetén pedig az átruházó fél a biztosított kötelezettség teljesítésével szerez jogot az átruházott dologra. Mindkettő esetében tehát alapvető kérdés, hogy miként befolyásolja az aktuális tulajdonos jogosultságait az a körülmény, hogy egy másik félnek (a korábbi tulajdonosnak) valamifajta várománya van a dologra. Biztosítéki átruházás esetén egyáltalán nincs erre vonatkozó szabály, a visszavásárlási jogra is csak egyetlen, de annál inkább sokat mondó előírás van: a tulajdonos köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a visszavásárlási jog gyakorlását meghiúsítaná vagy korlátozná [Ptk. 6:226. § (4) bek.]. Ebből következően tehát a tulajdonos nem jogosult a dolgot megsemmisíteni, megrongálni, elidegeníteni és megterhelni. Jogi és fizikai értelemben egyaránt hatalmában áll, hogy ezeket megtegye, de eljárásával megsérti a tulajdonjog fenntartása mellett kötött adásvételi szerződést, és a szerződésszegés következményei érvényesíthetőek vele szemben. Nyilvánvaló, hogy legalább ez a korlát kell hogy érvényesüljön biztosítéki átruházás esetén is, méghozzá úgy, hogy emellett a biztosítéki cél is megvalósuljon.
[10] A tulajdonátruházás és a követelésátruházás szabályai alapján egyértelmű, hogy az érvényes jogcím alapján, tulajdonátruházás céljával megvalósuló birtokátruházás, bejegyzés, illetve engedményezés a tulajdonjog, illetve a követelés átszállását eredményezi [Ptk. 5:38. § és 6:193. § (2) bek.]. E feltételek megvalósulása esetén tehát a szerző felet az átruházott vagyontárgyon a törvényben meghatározott jogi hatalom illeti meg [Ptk. 5:13. §, 6:1. § (1) bek. és 6:193. § (1) bek.]. Ez a jogi hatalom abszolút hatályú, azaz nem csupán az átruházó féllel, hanem mindenkivel szemben érvényesül; mindenki köteles tiszteletben tartani az ebből folyó jogosítványokat, és tartózkodni attól, hogy zavarja e jogok gyakorlását. Nincs külön biztosítéki tulajdon, a jog csupán egyetlen tulajdonjogot ismer, biztosítéki átruházás esetén is ezt szerzi meg a hitelező.
[11] Annak, hogy az átruházás biztosítéknyújtás végett történik, az egyik következménye, hogy a felek között létrejön egy tartós jogviszony. Ez eltérést jelent az átruházás tipikus esetétől, az adásvételtől, amelynél általában a két fél teljesítésével megszűnik a felek közötti jogviszony. Biztosítéki átruházás esetén, a felek közötti hitelviszonyhoz kapcsolódóan egy tartalmát tekintve biztosítéki jogviszony jön létre, és e jogviszony fennáll mindaddig, amíg a biztosíték valamilyen módon meg nem szűnik, és a felek közötti elszámolás nem történik meg. Ezt a jogviszonyt szabályozza a biztosítéki szerződés. Kényszerítő erővel rendelkező jogforrás és iránymutató bírói gyakorlat hiányában az alábbiakban a biztosítéki szerződésnek csupán elméleti ideáltípusát kísérelhetjük meg vázolni.
[12] Abból indulunk ki, hogy a biztosítéki szerződés kettős célt szolgál: a hitelező megszerezze a biztosítékul szolgáló vagyontárgyat, és a jogszerzés a hitelezői követelés biztosítékául szolgáljon. Ennek megfelelően alakulnak a felek kötelezettségei. A biztosítékot nyújtó fél (aki lehet az adós vagy egy harmadik személy) arra vállal kötelezettséget, hogy valamely követelés biztosítékául meghatározott dolog tulajdonjogát, illetve meghatározott követelést átruházza a hitelezőre; a másik fél pedig azt vállalja, hogy a megszerzett tulajdonával a biztosítéki céllal összhangban fog élni, a megszerzett vagyontárgyat szükség szerint a biztosított követelés kielégítésére használja, illetve követelése kielégítése esetén visszajuttatja azt az eredeti tulajdonosának, továbbá elszámol a biztosíték őrzése, esetleges hasznosítása vagy értékesítése során felmerült költségekkel és elért bevétellel. A hitelező tehát megszerzi a biztosíték tulajdonát, de ezzel együtt egy feltételes - az adós teljesítésétől függő hatályú - visszaadási kötelezettség is terheli.
[13] A tulajdonátruházás célja rendszerint az hogy a szerzőt tulajdonosi pozícióba helyezni, úgy, hogy a szerző fél maga határoz arról, hogy a tulajdonjogból fakadó jogosultságaival miként él, cselekedeteiért nem tartozik senkinek elszámolással; a tulajdonjog átruházója lemond az adott dologgal kapcsolatban őt megillető jogokról, és megszűnik a dologgal kapcsolatos minden érdekeltsége. Biztosítéki tulajdonátruházás esetén azonban a régi és az új tulajdonos közötti jogviszony az átruházást követően is fennmarad, a tulajdont megszerző fél jogait pedig korlátozza az átruházás biztosítéki célja és az átruházónak a dologra vonatkozó várománya. A biztosítéki átruházás tehát akkor működik rendeltetésszerűen, ha egyidejűleg érvényesül egyfelől a tulajdonjog abszolút és korlátlan jellege, másfelől pedig a tulajdonátruházás célhoz kötött, feltételes és időleges jellege.
[14] A biztosítéki átruházás nyomán kialakuló jogi helyzet alapvető jellemzője tehát, hogy arra egyaránt irányadóak a tulajdonjog dologi hatályú és a biztosítéki szerződés kötelmi szabályai. A biztosítékot nyert hitelező az egész világgal szemben valódi tulajdonos, ugyanakkor a biztosítékot nyújtó féllel fennálló jogviszonyában érvényesülnek a tulajdonjog gyakorlásával kapcsolatos - az átruházás biztosítéki céljából fakadó - korlátok is. A biztosítéki átruházás sajátosságait éppen ezek a korlátok alkotják.
[15] A biztosítéki átruházás megvalósulására nincsenek speciális szabályok, így a tulajdon-, illetve követelésátruházás általános szabályainak megfelelően érvényes szerződés alapján történő birtokátruházás, bejegyzés, illetve engedményezés a tulajdonjog, illetve követelés átruházását eredményezi. Ezek teljesülésével a hitelező, aki a biztosítéki átruházás kedvezményezettje, megszerzi az átruházott dolgot, illetve követelést, mindenkivel szemben teljeskörűen megilletik a tulajdonjogból, illetve követelésből fakadó jogosultságok. A biztosítéki átruházás következtében a biztosítékot nyújtó félnek megszűnik az átruházott vagyontárgy feletti rendelkezési joga, és ez a jog a továbbiakban teljeskörűen a hitelezőt illeti meg. A hitelező tehát képessé válik a biztosítékul megszerzett vagyontárgyat megterhelni és átruházni, úgy, hogy az új szerző tehermentes tulajdont, illetve jogosultságot szerez. Ebből következően a biztosítékot nyújtó fél hitelezői (a fedezetelvonó szerződés esetét nem számítva) nem támaszthatnak igényt az átruházott vagyontárgyra, ami azt is jelenti, hogy az átruházó ellen indított végrehajtási eljárás nem terjed ki az átruházott vagyontárgyra [a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 7. §, 84. § (1) bek., 86. § (1) bek., 107. § (1) bek. és 136. § (1) bek.]. Az átruházással egyúttal hatályba lépnek a biztosítéki szerződésből fakadó kötelezettségek és jogosultságok is. E kétirányú, dologi és kötelmi joghatás létrejöttével a biztosítéknyújtás megvalósul.
[16] Amint arról az előzőekben szó volt, a biztosítéki átruházás létrejöttére nincsenek külön szabályok. Ennek megfelelően e biztosíték létrejöttének nem feltétele a biztosítéki átruházás bejegyzése. Bejegyzés csak azokban az esetekben szükséges, amelyekben ezt az átruházás általános szabályai előírják (például amikor a biztosítéki átruházás tárgyául ingatlan szolgál); ilyenkor sem az átruházás biztosítéki jellege kerül bejegyzésre, hanem pusztán a tulajdonosváltozás. Ingóságok és követelések esetén az átruházás megvalósulásához, szintén az általános szabályok alapján, egyáltalán nincs szükség bejegyzésre, ezekben az esetekben az átruházó ügylet a birtokátruházás illetve az engedményezés. Nem lenne akadálya annak, hogy az anyagi jog a biztosítéki átruházás létrejöttének sajátos feltételeként előírja a bejegyzést, erre azonban sem a Ptk. 2016. évi módosítása során, sem pedig azóta nem került sor. Ennek megfelelően dologi hatálya csupán magának a tulajdonosváltozásnak van, az ügylet biztosítéki jellege pedig csak a hitelező és a biztosítékot nyújtó fél közötti jogviszonyban érvényesül, az erre irányadó, kötelmi jellegű, szerződéses szabályokban ölt testet.
[17] A Csődtv. a fent jelzett 2017. évi módosítása során kiegészült azzal az előírással, hogy jog vagy követelés biztosítéki átruházása esetén a biztosítékot szerző fél követelése a felszámolási eljárás keretében akkor nyerhet - a zálogjogra vonatkozó szabályok szerint - kielégítést, ha a jogszerzés bejegyzésre került a hitelbiztosítéki nyilvántartásba [Csődtv. 4/B. § és 38. § (5a) bek.]. Ehhez kapcsolódóan a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyezhető jogok köre is kiegészült egyebek mellett az ingóra vonatkozó tulajdonjog, valamint a követelés biztosítéki célú átruházásával [a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvény 7. § (1) bek. f) pont és 19/A. §]. E módosításokról a törvény miniszteri indokolása a következőket mondja: „[A fiduciárius hitelbiztosítékokat] is biztosítéki célból alapították, így elkerülhetetlen, hogy a zálogjog alapításához hasonlóan harmadik személyek számára is megállapítható legyen e minőségük. A bejegyzés elmulasztása e hitelbiztosítékok létrejöttét - a zálogjogtól eltérően - nem érinti ugyan, de a mulasztónak a csőd- és felszámolási eljárásban a helyzete elnehezül, és a bejegyzés nélküli jogügyletével nemcsak annak biztosítéki célját, de adott esetben magát a jogszerzését sem tudja érvényre juttatni.” *
[18] A biztosítéki átruházás csődjogi kezelésére az alábbiakban még kitérünk, itt csupán a törvénymódosítással bevezetett bejegyzésnek az ügylet létrejöttére való hatását vizsgáljuk. A fentiekben bemutattuk, hogy a biztosítéki átruházás a tulajdon-, illetve követelésátruházás általános szabályai szerint valósul meg, ezen túlmenő további lépésre nincs szükség. Formailag nézve ebben nincs is változás, hiszen továbbra sincs olyan szabály, amely a bejegyzést feltételül írná elő a biztosítéki átruházás megvalósulásához. Ezzel összhangban foglal állást az idézett indokolás is, amikor leszögezi, hogy a hitelbiztosíték létrejöttéhez nem szükséges annak bejegyzése.
[19] Figyelemmel arra, hogy az anyagi jog szabályai szerint a biztosítéki átruházás megvalósulásához nincs szükség bejegyzésre, nem igazán érthető a törvény indokolásának az a megállapítása, amely szerint „elkerülhetetlen”, hogy sor kerüljön bejegyzésre. Láttuk azt is, hogy az átruházás következtében a biztosított hitelező tulajdonossá (követelés esetén jogosulttá) válik, és teljeskörűen megilletik a tulajdonjog tartalmát alkotó jogosultságok. Amint az alábbiakban erről szó lesz, ennek egyik következménye, hogy a biztosítéki átruházás érvényesítésére a felszámolási eljáráson kívül kerül sor. Ezek a jogkövetkezmények függetlenek attól, hogy az átruházás biztosítéki jellege bejegyzésre került-e. Mindezek fényében nem világos, hogy miként juthatunk el oda, hogy „bejegyzés nélkül […] [a biztosított fél] a jogszerzését sem tudja érvényre juttatni”.
[20] A dologi jogok tartalmát, létrejöttének és átruházásának módját az anyagi jogi jogszabályok határozzák meg. Annak, hogy a jog a bejegyzéshez jogkövetkezményeket fűzzön, az a feltétele, hogy anyagi jogi szabály előírja a bejegyzés kötelezettségét, és meghatározza az ahhoz fűződő joghatást, úgy, amint erre sor került például a tulajdonjog-fenntartás, a faktoring és a pénzügyi lízing esetében (Ptk. 6:216. §, 6:406. § és 6:410. §). Az anyagi jogi szabályozás azért is meghatározó, mert a bejegyzés célja a forgalom biztonságának erősítése, így az ahhoz fűződő joghatások is elsősorban az anyagi jogi jogszerzést és a rendelkezési jog gyakorlását érintik. Ha pedig az anyagi jog szerint a biztosítéki célú átruházó ügylet érvényesen megvalósul és valódi tulajdonszerzést eredményez, akkor a fizetésképtelenségi eljárások szabályait az ügylet nyomán létrejövő jogi helyzetet tényleges adottságként elfogadva kell megállapítania. A Csődtv. 2017. évi módosítására viszont a szükséges anyagi jogi alap hiányában került sor, és így a csődjogi szabályozás ellenkezik a Ptk. jogszerzésre vonatkozó szabályaival.
[21] Tekintettel arra, hogy az átruházás megvalósul a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzés nélkül, ugyanakkor tényleges átruházásnak csak azt tekinthetjük, amely az átruházó elleni felszámolási eljárás esetén is megáll, a Csődtv. e szabálya alapján nem tudunk egyértelmű választ adni arra az alapvető kérdésre, hogy mi a jelentősége az átruházás hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzésének, és ténylegesen mikor, mi által jön létre biztosítéki átruházás esetén a teljes hatályú dologi biztosíték.
[22] A biztosítéki átruházás kettős természetét figyelembe véve lehet választ adni arra a kérdésre is, hogy a biztosított fél mit kezdhet a megszerzett vagyontárggyal. Ha csak a dologi jogi helyzetet nézzük, akkor a közjogi korlátok keretein belül azt tesz, amit akar, hiszen tulajdonjoga alapján teljeskörűen megilleti a használat, hasznosítás és rendelkezés joga. Korlátok a jogszerzés biztosítéki céljából fakadnak, és a két fél belső jogviszonyában érvényesülnek. Ahogy arra már fentebb utaltunk, az ügylet kimenetele, biztosítéki jellegéből következően, tipikusan kétféleképen alakulhat: az adós eleget tesz kötelezettségének, ezzel a biztosított követelés megszűnik, így a biztosíték fenntartása elveszíti indokoltságát, ezért a jogviszony lezárásaként a biztosítékul szolgáló vagyontárgyat vissza kell adni a biztosítékot nyújtó fél részére; vagy pedig az adós elmulasztja kötelezettsége teljesítését, és ezért a követelésnek a nyújtott biztosítékból való érvényesítésére kerül sor. A biztosított félnek ezért a biztosítéki jogviszony tartama alatt úgy kell eljárnia, hogy - az ehhez szükséges feltételek teljesülése esetén - eleget tehessen e visszaadási kötelezettségnek, illetve a biztosítékul szolgáló vagyontárgy a tényleges értékének megfelelő, lehető legnagyobb mértékben szolgálja a biztosítéki célt, a biztosított követelés megtérülését (azaz az adós mentesülését a kötelezettség alól). A felek jogait és kötelezettségeit tehát úgy kell alakítani, hogy a biztosítéki vagyontárgy lehetőleg értékét megőrizve, épségben megmaradjon addig, amíg felhasználására, illetve visszaadására sor nem kerül. Ebből fakad a hitelezőnek az a kötelezettsége, hogy a biztosítéki jogviszony időtartama alatt a tulajdonában álló vagyontárgyat gondosan megőrizze. Ebből az őrzési kötelezettségből kiindulva kell szabályozni, hogy a hitelező jogosult-e, mikor és milyen feltételekkel használni a biztosíték tárgyát.
[22] Az őrzési kötelezettség és a használati jog szabályozása során természetesen figyelembe kell venni a vagyontárgy természetét is. Sajátosan alakulnak a biztosított fél jogai és kötelezettségei például abban az esetben, ha a biztosítéki átruházás tárgyául elfogyasztható, elhasználható vagy helyettesíthető dolgok szolgálnak. Ilyen esetekben sokszor észszerűtlen lenne a visszaadási és az őrzési kötelezettség szigorú érvényesítése, ehelyett elegendő, ha a biztosított fél a kapottal egyező fajtájú, minőségű és mennyiségű dolog szolgáltatására köteles. Hasonlóan, külön kezelendő kérdések merülnek fel biztosítéki engedményezés esetén. Szabályozni kell, hogy a biztosítéki jogviszony fennállása alatt ki jogosult fellépni az engedményezett követelés kötelezettjével szemben, kihez folyik be a követelésből származó bevétel, és hogyan kell azt kezelni. Az ügylet biztosítéki jellegével az a megoldás van leginkább összhangban, hogy a bevételnek a biztosított félhez kell befolynia, és ezt követően - hacsak nem számolható el a követelés teljesüléseként - ez a bevétel lép az eredeti biztosíték, a megszűnő követelés helyébe. Így az óvadékhoz hasonló helyzet jön létre: biztosítékul pénz szolgál, amely tekintetében a biztosított felet - függetlenül attól, hogy a biztosíték nyújtására zálogjog alapítása vagy tulajdonjog átruházása útján kerül sor - általában megilleti a használat joga, és az adósság teljesítése esetén visszaadás helyett egy feltételes fizetési kötelezettség terheli.
[23] Minden biztosíték esetén alapvető kérdés, hogy az adós mulasztása esetén a hitelező milyen módon kereshet abból kielégítést. Téves eredményre jutnánk, ha - a felek közötti biztosítéki jogviszony tartalmát figyelmen kívül hagyva - csak azt vennénk figyelembe, hogy a biztosíték már a hitelező tulajdonában van. Hasonlóképpen hibát követnénk el akkor is, ha a biztosítéknyújtás jogi formáját hagynánk figyelmen kívül, és eltekintenénk attól, hogy az ügylet eredményeként megvalósult a vagyontárgy átruházása. A biztosítéki átruházás mindkét alapvető sajátosságát szem előtt tartva abból kell kiindulni, hogy az adós a biztosítékul szolgáló vagyontárgyat biztosítéknyújtás céljával, visszaadási kötelezettség mellett ruházta át a hitelezőre.
[24] Az adós mulasztásának kettős hatása van: meghiúsul az a feltétel, amelytől a hitelező visszaadási kötelezettsége függött, és megnyílik az út a biztosíték érvényesítése előtt. Az érvényesítés módjának meghatározása szempontjából ismét abból kell kiindulni, hogy az átruházás biztosítéknyújtás céljából történt. Ebből az következik, hogy a hitelező köteles a biztosítéknak a követelést meghaladó részét kiadni az adósnak, illetve jogosult a biztosítékon felül fennálló követelését továbbra is érvényesíteni az adóssal szemben. Tekintettel azonban arra, hogy a biztosítéki vagyontárgy tipikusan nem osztható, és az értéke sem állapítható meg ránézéssel, az érvényesítés legtisztább útja általában a biztosítéki vagyontárgy értékesítése. Ennek eredményeként lehet két azonos minőséget, a biztosíték pénzbeli értékét és a tartozás összegét egybevetni, és így állapítható meg, hogy marad-e még tartozása az adósnak, illetve terheli-e - a visszaadási kötelezettség helyébe lépő - fizetési kötelezettség a hitelezőt. Az így adódó kötelezettség teljesítésével megvalósul a biztosíték érvényesítése, azaz mind az adósság, mind pedig a biztosítékkal kapcsolatos kötelmek megszűnnek. Visszaélésre adhat alkalmat, és nincs összhangban az ügylet biztosítéki jellegével az olyan megállapodás, amelynek alapján a hitelező kielégítési joga megnyílásakor megfelelő elszámolás nélkül megtarthatja a biztosítéki vagyontárgyat, az ilyen megállapodást ezért indokolt lenne tiltani.
[25] Az átruházás biztosítéki jellegének egyik fontos következménye, hogy a biztosított felet elszámolási kötelezettség terheli. Az elszámolás tartalma eltérő aszerint, hogy arra - az adós teljesítését követően - a biztosítéki tárgy visszaadásával együtt, vagy pedig - az adós mulasztása miatt - a biztosíték érvényesítése során kerül sor. Az előbbi esetben csak a bevételekkel és kiadásokkal kell elszámolni, míg a követelés kielégítése esetén az elszámolás lényege a tartozás aktuális összegének a biztosítéki vagyontárgy értékével való egybevetése és a két ellentétes irányú kötelezettség nettó értékének a megállapítása. Az elszámolás lényegében a biztosítékul szolgáló vagyontárgy hasznosításából, érvényesítéséből vagy értékesítéséből befolyt bevétel és a fennálló tartozás, valamint a felmerült kiadások számbavételét jelenti.
[26] Felmerül továbbá az a kérdés, hogy vajon keletkezik-e elszámolási és kiadási kötelezettség akkor, ha a biztosított követelés - anélkül, hogy az adós azt teljesítette volna - megszűnik, vagy bírói úton érvényesíthetetlenné válik. Ez a kérdés szorosan összefügg azzal a kérdéssel, hogy az átruházásból fakadó biztosítéki jogok járulékosak vagy önállóak. Tekintettel arra, hogy a biztosítéki átruházásnak mint dologi biztosítéknak nincsenek anyagi jogi szabályai, nincs olyan jogszabály sem, amely rendelkezne e biztosíték járulékos jellegéről. Törvényi járulékosság hiányában a felek maguk határozhatják meg azokat az eseteket, amelyekben a hitelező köteles a biztosítékot vagy annak értékét kiadni az adós részére. Azt gondolom, nem hibázunk, ha feltételezzük, hogy a hitelezők törekednek biztosítékuk értékét azzal is erősíteni, hogy a biztosíték visszaadására vonatkozó kötelezettség beállását követelésük tényleges megtérüléséhez kötik. Úgy gondolom, tekintettel arra, hogy a szóban forgó ügyletek nem fogyasztói szerződések, körültekintő megfogalmazás esetén nincs jogi akadálya ilyen megállapodásnak. Visszaélésre adhat viszont alkalmat, és nincs összhangban az ügylet biztosítéki jellegével az, ha a hitelező mentesül az elszámolási kötelezettség alól, az ilyen megállapodást ezért indokolt lenne tiltani.
[27] A biztosítéki átruházás értékét, más hitelezési biztosítékokhoz hasonlóan, nagymértékben meghatározza az, hogy az adós fizetésképtelenné válása esetén mennyiben segíti elő a biztosított követelés érvényesítését (az egyszerűség kedvéért feltételezve, hogy maga az adós nyújtja a biztosítékot, és felszámolási eljárás indul ellene). A biztosítéki átruházás felszámolási eljárásban való érvényesülése kapcsán a kiindulópont ismét e jogintézmény kettős természete kell hogy legyen; azt vizsgáljuk, hogy miként érvényesül egyfelől az átruházás, másfelől pedig az ügylet biztosítéki jellege, különösen az adósnak a biztosítéki vagyonnal kapcsolatban fennmaradó jogai.
[28] Annak, hogy e biztosítéknyújtás átruházás révén valósul meg, kettős következménye van: egyrészt gazdasági-számviteli szempontból az átruházott vagyontárgy továbbra is az átruházó fél vagyonába tartozik, * másrészt viszont nem tartozik a biztosítékot nyújtó fél ellen utóbb indított csőd-, illetve felszámolási eljárás hatálya alá, mivel a csődvagyont az adós tulajdonában álló vagyontárgyak alkotják [Csődtv. 4. § (1)-(2) bek.]. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, éppen arra tekintettel, hogy a csődvagyonba tartozásnak feltétele, hogy az adott vagyontárgy az adós tulajdonát képezze, hogy a tulajdonjog-fenntartással érintett dolog nem tartozik a dolgot megvásárló adós felszámolási vagyona körébe (lásd BH2003. 293., hasonlóan: BDT2008. 1788.). A két jogintézmény közötti rokonság miatt ugyanezt a megállapítást tehetjük a biztosítéki átruházás tárgyául szolgáló vagyontárgyra vonatkozóan. A biztosítéki átruházás tárgyául szolgáló vagyontárgyak tehát az átruházás révén kikerülnek a csődvagyonból. Ehhez a Csődtv. 2017. évi módosítására tekintettel még azt kell hozzátenni, hogy természetesen e minősítésre semmilyen hatása nincs annak, hogy az adott esetben a biztosíték bejegyzésre került-e.
[29] A fizetésképtelenségi szabályozás szempontjából meghatározó jelentősége van annak, hogy mely vagyontárgyak tartoznak a csődvagyonba, hiszen a csődvagyon meghatározza a felszámolási eljárás tárgyi terjedelmét, a felszámoló cselekvési lehetőségeit és a hitelezői követelések kielégítésére igénybe vehető vagyon körét. Annak, hogy a biztosítékul átruházott vagyontárgy nem része a csődvagyonnak, az az alapvető következménye, hogy ez a vagyontárgy nem szolgál a felszámolási eljárásban rendezendő hitelezői követelések fedezetéül, és ennek megfelelően a felszámolót nem illeti meg rendelkezési jog felette. Másfelől pedig ebből szükségszerűen az következik, hogy a biztosított hitelező, a felszámolási eljárás megindítása ellenére, jogosult az átruházással megszerzett jogok gyakorlására, követelését a felszámolási eljáráson kívül, az átruházott vagyontárgyból elégítheti ki, és a követelés kielégítésére irányuló eljárást a hitelező maga folytatja le. Éppen ez a körülmény ad jelentőséget a biztosítéki szerződés kielégítési jog gyakorlására vonatkozó szabályainak. Az előzőekben írtak az adós felszámolása esetén is irányadóak, azaz a hitelező köteles elszámolni az elért bevétellel, és az elszámolás keretében kiadni az adós részére a bevételnek a biztosított követelést meghaladó részét; ha pedig a követelése meghaladja a biztosítékból származó bevételt, a követelésének meg nem térült részét a felszámolási eljárásban nem biztosított követelésként érvényesítheti.
[30] Amint már említettük, a Ptk. 2016. évi módosításakor a biztosítéki átruházásnak sem az anyagi jogi, sem pedig a csődjogi szabályai nem lettek megállapítva. Ez utóbbira a Csődtv. 2017. évi módosításakor került sor. Az alábbiakban nem célom a fiduciárius biztosítékok csődjogi kezelésének átfogó elemzése, csupán néhány, a biztosítéki átruházás jogi természete szempontjából meghatározó kérdéssel foglalkozom. Az átruházás kezelése a csődjogi szabályozásban ellentmondásos.
[31] Az előzőekben azt láttuk, hogy a Ptk. módosítása, azáltal, hogy legitimnek ismerte el a biztosítéki célú tulajdonátruházást, egyúttal ki is vonta a biztosítéki vagyontárgyat a fizetésképtelenségi eljárások hatálya alól. Ebből az következik, hogy a biztosítékul átruházott vagyontárgyakra, egyezően azokkal, amelyeket egyéb jogcímen ruháztak át, nem terjed ki a Csődtv. A Csődtv. azonban 2017. évi módosítása során kiegészült azzal az előírással, hogy jog vagy követelés biztosítéki átruházása esetén - feltéve, hogy az a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzésre került - a jogosult az ily módon szerzett biztosíték érvényesítésével összefüggő jogait nem gyakorolhatja, követelésének kielégítésére a zálogjogra vonatkozó szabályok szerint a felszámolási eljárás keretében kerülhet sor [Csődtv. 4/B. § és 38. § (5a) bek.]. Azt gondolom, és az alábbiakban azt igyekszem bemutatni, hogy ez a szabály a biztosítéki átruházás jogi természetének és jogkövetkezményeinek meg nem értéséről vagy figyelmen kívül hagyásáról tanúskodik, és ezért bizonytalan helyzetet hozott létre.
[32] Először is azt látjuk, hogy e szabály tárgyi hatálya alá a csődvagyon részét nem képező vagyontárgyak tartoznak, ilyen vagyontárgyakat igyekszik bevonni a hitelezői követelések kielégítésébe. Ezzel ellentmondást teremt egyrészt az anyagi magánjog és a csődjog között, másrészt pedig a csődjogi szabályozáson belül. Az ellentmondásos szabályozás eredményeként bizonytalanná vált, hogy felszámolási eljárás megindítását követően a biztosítékot szerző felet, illetve a felszámolót milyen jogok illetik meg a biztosítékul átruházott vagyontárgyak tekintetében. Nem világos, hogy miként tud a felszámoló olyan vagyontárgyat (adott esetben követelést) értékesíteni, érvényesíteni, vagy bármi egyéb módon bevonni a felszámolási eljárás körébe, amelynek tulajdonosa, illetve jogosultja az átruházás következtében már nem az adós. Másfelől pedig a biztosítéki tulajdont szerző fél jogának gyakorlására vonatkozó tilalom egy patthelyzetet teremt, hiszen ha a hitelező nem jogosult elszámolni a biztosítéki vagyontárgy értékét a követelése terhére, akkor a biztosított követelés nem tud megtérülni, és így a hitelező elszámolási és visszaadási kötelezettsége sem hatályosul [Ptk. 6:116. § (1) bek.]. Ez a patthelyzet a felszámolás teljes ideje alatt fennáll, csak akkor szűnik meg, amikor az adós megszűnésével megszűnik maga a követelés [Ptk. 6:3. § c-d) pont], az elszámolási kötelezettség feltétele pedig végképp meghiúsul. Ez az eredmény nem lehetett a jogalkotó célja, mégis annak következtében állt elő, hogy a csődjogi szabályozás a biztosítéki átruházást, annak jogi természetét figyelmen kívül hagyva akarta a felszámolási eljárás keretébe vonni. Úgy tűnik, ez is egy példa arra, hogy visszaüt az, ha a szabályozás nem veszi figyelembe a jogintézmények sajátosságait.
[33] Az előzőekben írt alapvető problémán túl a Csődtv. 2017. évi módosításával kapcsolatban értelmezési nehézséget jelent az is, hogy a biztosítéki átruházást a zálogjogra vonatkozó szabályok szerint rendeli kezelni. E két dologi biztosíték jogi struktúrája lényegesen különböző, ezért a biztosítéki átruházás csődjogi szabályozását nem lehet a zálogjogra irányadó szabályokra utalással elintézni. A zálogjog korlátolt dologi jog, amelynek tárgya az adós tulajdonában áll, és így része a csődvagyonnak. Ezzel szemben a biztosítéki átruházás lényegadó sajátossága, hogy a hitelező megszerzi a biztosíték tulajdonjogát, az átruházott vagyontárgy tehát kikerül az adós tulajdonából, és így nem képezi a csődvagyon részét. Ez az alapvető különbség a kétfajta biztosíték között kizárja azt, hogy a zálogjogra vonatkozó csődjogi szabályokat egyszerűen alkalmazni lehessen a biztosítéki átruházásra.
[34] Anélkül, hogy a részletekbe mennénk, a felszámolási eljárás során a zálogjog oly módon érvényesül, hogy az adós egyéb vagyonával együtt értékesítik a zálogjoggal terhelt vagyontárgyat, illetve érvényesítik az elzálogosított követelést, a bevételt pedig szétosztják a hitelezők között, úgy, hogy abból a zálogjogosult a biztosítékkal nem rendelkező hitelezőket megelőzően kap kielégítést. Ugyanez az eljárás nyilván nem alkalmazható a felszámolást megelőzően átruházott vagyontárgy esetében, hiszen az azzal való rendelkezés joga már nem az adóst, hanem magát a hitelezőt illeti meg, ő jogosult az engedményezett követelés kötelezettjével szembeni fellépésre is, és a biztosítékból származó bevétel is hozzá folyik be. Amint az előző pontban láttuk, mindez szükségszerűen azt jelenti, hogy biztosítéki átruházás esetén a követelés kielégítésére - a biztosíték értékének erejéig - nem a felszámolási eljárás keretében, hanem a felszámolási eljáráson kívül kerül sor. Ez a vázlatos kép remélhetőleg elegendő a két jogintézmény közötti alapvető különbség érzékeltetésére, és egyúttal annak nyilvánvalóvá tételére, hogy a Csődtv. 2017. évi módosítása nem felel meg az általa szabályozott jogintézmény anyagi jog által meghatározott természetének. Ebből következően a zálogjog szabályai valójában nem alkalmazhatóak a biztosítéki átruházásra, és így a törvényi előírás tartalma ez okból is bizonytalanná válik.
[35] A Csődtv. 2017. évi módosítása még egy rendszerszintű problémát eredményezett: az előzőekben tárgyalt, újonnan beiktatott szabály nem a biztosítéki átruházás valamennyi Ptk.-ban nevesített esetéről, hanem csak a biztosítéki engedményezésről rendelkezik; a biztosítéki tulajdonátruházás továbbra is szabályozatlan maradt. Ennek következtében, a biztosítéki átruházás tekintetében kettős rezsim jött létre. A biztosítéki engedményezés szabályozásából és a tulajdonátruházás szabályozatlanul hagyásából adódó kettős rezsim indokát nem ismerjük, és az ügyletek természete sem tesz szükségessé ilyen megkülönböztetést. Mindkét esetben biztosítéki célú átruházásról van szó, csupán az átruházás tárgyát képező, biztosítékul szolgáló vagyontárgy természetéből adódnak bizonyos technikai jellegű eltérések, ezek azonban nem indokolnak alapvető különbséget a szabályozásban. Csőke Andrea szerint a biztosítéki tulajdonátruházásra is alkalmazni kell e szabályokat, úgy gondolom azonban, elfogadhatatlan a törvény szövegében szereplő „jog átruházása” meghatározásba a tulajdonjogot beleérteni. A Ptk. nem ad alapot az ilyen értelmezésre; éppen ellenkezőleg, következetesen megkülönbözteti a tulajdonjogot az egyéb jogoktól. Ez eklatáns módon mutatkozik meg abban, hogy míg a jog immateriális vagyontárgy, a tulajdonjog helyett annak tárgya, a dolog minősül vagyontárgynak [Ptk. 8:1. § (1) bek. 5. pont]. A jog-fogalom ilyen kitágított értelmezésének tarthatatlanságát illusztrálja a Ptk. 6:202. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés is, amely jog átruházására az engedményezés szabályait rendeli alkalmazni; nem igényel különösebb magyarázatot, hogy tulajdonjog átruházására nem az engedményezés szabályai szerint kerül sor. Úgy gondolom, ha valami egyértelmű a Csődtv. 2017. évi módosítása kapcsán, akkor az az, hogy eltérően kezeli a biztosítéki átruházást aszerint, hogy annak tárgya követelés vagy dolog (a törvény miniszteri indokolásának szövege is arra utal, hogy a szóban forgó szabályok tudatosan csak az engedményezésre vonatkoznak). Teljes mértékben egyetértek azzal a megállapítással, hogy „nem tehető különbség a hitelezői igények kezelése között pusztán abból az okból, hogy mi a biztosíték tárgya”. Azt azonban vitatom, hogy összeegyeztethető a bíróság alkotmányos szerepével a jogalkotás vélt vagy valós hibáinak ilyen contra legem módon való „kiigazítása”. *
[36] A Csődtv.-be iktatott utaló szabály tehát alkalmatlan a biztosítéki átruházás kezelésére. Az eredmény a jogintézmény természetétől idegen és a csődjog alapvető szabályaival sem összhangban lévő szabályozás lett, amelynek alapján nem adható egyértelmű válasz arra, hogy felszámolási eljárásban valójában miként működik a biztosítéki engedményezés és a biztosítéki tulajdonátruházás, amely bejegyzésre került és amely nem került bejegyzésre.
[37] A Ptk. 2016. évi módosítását, amely lehetővé tette a biztosítéki átruházást, nem kísérte e biztosíték anyagi szabályainak megalkotása. Speciális szabályok hiányában e biztosítékra, annak létesítésétől az érvényesítéséig, teljeskörűen a tulajdonjog szabályai az irányadóak. Ezzel szemben a Csődtv. 2017. évi módosítása lényegében zálogjoggá fokozta le az átruházás intézményét, miközben aki tulajdonjog útján kíván biztosítékot szerezni, annak nyilvánvalóan nem az a célja, hogy végül ugyanolyan jogok illessék meg, mint egy zálogjogosultat. Mi volt a biztosítéki átruházásra vonatkozó törvényi tilalom megszüntetésének az értelme, ha nem az, hogy egy új - a zálogjogtól eltérő tartalmú - dologi biztosíték álljon a hitelezők rendelkezésére? Hogyan egyeztethető ezzel össze az, ha végső soron, az adós fizetésképtelensége esetén, amikor igazán megmutatkozik a biztosítékok jelentősége, a hitelező csak olyan módon szerezhet kielégítést, mintha ugyanazon a vagyontárgyon zálogjogot alapított volna? Úgy tűnik, mintha a jogalkotó megijedt volna a Ptk.-módosítással teremtett szabadságtól, és egy fél hátraarcot csinált a zálogjog felé. E következetlenséget látva nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy a biztosítéki átruházással kapcsolatos módosításokra anélkül került sor, hogy a jogalkotó világos elképzeléssel rendelkezett volna arról, hogy mi ennek az intézménynek a tartalma, és mi a szerepe a dologi biztosítékok rendszerében.
[38] Az elsődleges feladat ezért a biztosítéki átruházással kapcsolatos jogpolitikai célok tisztázása lenne: szükség van-e biztosítéki átruházásra, és ha igen, akkor ez miként viszonyuljon a zálogjoghoz. Amint említettük, vannak speciális esetek, amelyekben a tulajdonjog, illetve a követelés biztosítéki célt szolgál. A tulajdonjog-fenntartás az adásvételhez kötődő, hosszú, kikristályosodott gyakorlattal rendelkező megoldás, a pénzügyi lízing és faktoring pedig a finanszírozás nemzetközileg bevett formái. Kérdés azonban, hogy ezeken túlmenően van-e tényleges, támogatandó igény a biztosítéki átruházás általános jellegű alkalmazására. Azaz, van-e olyan igény, amelyet a zálogjog alkalmazásával nem lehet kielégíteni, amely indokolja a zálogjog mellett egy további dologi biztosíték beiktatását jogrendszerünkbe? E kérdések megválaszolása során számot kell vetni a választás következményeivel is. Azt gondolom, alappal feltételezhető, hogy a tulajdonjog biztosítéki alkalmazásának elterjedése a zálogjog visszaszorulásával járna, hiszen ha elsőbbségi kielégítési jogot zálogjog helyett a tulajdonjog útján lehet biztosítani, akkor a hitelezők többsége erre fog áttérni, és a zálogjog csupán azokban a jogviszonyokban marad meg, amelyekben a biztosítékot nyújtó fél fogyasztó.
[39] Ha az előzőekben jelzett megfontolás eredménye az, hogy szükség van egy újabb dologi biztosítékra, akkor nem kerülhető meg annak tisztázása, hogy mi e biztosíték tartalma, milyen jogokat biztosít, hogyan működik, és miben tér el a zálogjogtól. Ezt a tisztázást elsősorban az anyagi jogi szabályok körében kell elvégezni, a Ptk.-ban kell meghatározni a biztosítéki átruházás létrejöttére, tartalmára és érvényesítésére vonatkozó alapvető szabályokat. Ezt követően, ezzel összhangban lehet csak megállapítani a nyilvántartás, a végrehajtás és a fizetésképtelenség szabályait. Különösen jelentős az anyagi jogi szabályozás abban az esetben, ha a jogalkotói cél annak megakadályozása, hogy a biztosítéki átruházás a zálogjognál előnyösebb kielégítési lehetőséget biztosítson, hiszen ez szükségszerűen a tulajdonjogból fakadó jogosultságok bizonyos korlátozásával jár. Lényegében azt jelentené, hogy a biztosítéki átruházás nem - csupán kötelmi jogi kötelezettségekkel párosuló - teljes tulajdonszerzést eredményez, hanem valamilyen korlátolt dologi jogot. Ilyennek a létesítéséhez pedig körültekintő törvényi szabályozásra van szükség.
[40] A Ptk. 2016. évi és a Csődtv. 2017. évi módosítása alapján az a kép rajzolódik ki, hogy a biztosítéki átruházás megengedése mögött nem volt világos jogalkotói koncepció, és hiányzott a biztosítéki átruházás mibenlétének valódi átgondolása is. Hiba volt az anyagi magánjogi szabályok megállapítása nélkül feloldani a törvényi tilalmat, ezt a mulasztást megsínyli mindaz, ami fontos egy dologi biztosíték kapcsán: a jogbiztonság, valamint a hitelezői jogérvényesítés és az adósvédelem hatékonysága. Elhibázott a csődjogi szabályozás is, ezért a biztosítéki átruházás fizetésképtelenségi eljárásokban való kezelése szintén bizonytalan. Az eredmény az lett, amit a Ptk. születésekor - jobb híján törvényi tilalom alkalmazásával - el kívántak kerülni: zavar a dologi biztosítékok rendszerében, rendezetlenség a fizetésképtelenségi eljárásokban és általános bizonytalanság a fiduciárius biztosítékokkal kapcsolatos jogalkalmazás terén.
(Megjelent: Polgári Jog, 2019/9-10. sz.)
