A jogszabály mai napon ( 2024.10.09. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2019, https://eur-lex.europa.eu/

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2019. március 19-i (EU) 2019/517 RENDELETE

a .eu felső szintű domainnév bevezetéséről és működéséről, valamint a 733/2002/EK rendelet módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint a 874/2004/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről * 

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 172. cikkére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére * ,

a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően,

rendes jogalkotási eljárás keretében * ,

mivel:

(1) A .eu felső szintű domaint (TLD) a 733/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet *  és a 874/2004/EK bizottsági rendelet *  hozta létre. Az említett rendeletek elfogadása óta az uniós politikai és jogszabályi környezet, az online környezet és a piac jelentősen megváltozott.

(2) A TLD-k piacának gyors fejlődése és a dinamikus digitális környezet időtálló és rugalmas szabályozási keretet igényel. A .eu TLD az egyik legnagyobb országkód szerinti TLD (ccTLD). A .eu TLD-t az uniós intézmények, ügynökségek és szervek használják, többek között európai projektek és kezdeményezések számára. A .eu TLD célja, hogy megfelelő irányítással hozzájáruljon az uniós identitás erősítéséhez és az uniós értékek - így a soknyelvűség, a felhasználók magánéletének és biztonságának védelme, az emberi jogok tiszteletben tartása -, valamint bizonyos online prioritások világhálón történő népszerűsítéséhez.

(3) A TLD-k a domainnév-rendszer (DNS) hierarchikus szerkezetének alapvető alkotóelemei, amelyek bármely alkalmazásra, illetve hálózatra vonatkozóan világszerte rendelkezésre álló egyedi azonosítók interoperábilis rendszerét biztosítják.

(4) A .eu TLD-nek az EUMSZ 170. és 171. cikkével összhangban elő kell mozdítania az internetes hálózatok használatát és az azokhoz való hozzáférést azáltal, hogy a meglévő ccTLD-k, illetve az általános TLD-k globális bejegyzését kiegészítve további bejegyzési lehetőséget biztosít.

(5) A .eu TLD-nek - amely egy világos és könnyen felismerhető megjelölés - világosan felismerhető kapcsolatot kell képeznie az Unióval és az európai piaccal. Lehetővé kell tennie az Unión belüli vállalkozások, szervezetek és természetes személyek számára, hogy a .eu TLD alatt domainneveket jegyeztessenek be. E domainnév léte fontos szerepet játszik az Unió online identitásának megerősítésében. Ezért módosítani kell a 733/2002/EK rendeletet, hogy az uniós polgárok számára lehetővé váljon, hogy - lakóhelyüktől függetlenül - 2019. október 19-től kezdve .eu TLD domainnevet jegyeztessenek be.

(6) A .eu TLD-n belüli domainneveket a rendelkezésre állás függvényében kell kiosztani a jogosultaknak.

(7) A Bizottságnak elő kell mozdítania a nyilvántartó, az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és más uniós ügynökségek közötti együttműködést a domainnevek spekulatív és visszaélésszerű bejegyzése - beleértve a domainnév-kalózkodást - elleni fellépés, valamint az egyszerű adminisztratív eljárások biztosítása érdekében, különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára.

(8) A nyilvántartóval és a regisztrátorokkal szerződő felek szerződéskötéshez való jogának fokozottabb védelme érdekében a domainnevek .eu TLD-n belüli bejegyzésével kapcsolatos vitákat az Unióban található, a vonatkozó nemzeti jogszabályokat alkalmazó szerveknek kell rendezniük, a nemzetközi jogi eszközökből eredő, a tagállamok vagy az Unió által elismert jogok és kötelezettségek sérelme nélkül.

(9) A Bizottságnak a költséghatékonyságot és az adminisztráció egyszerűségét szem előtt tartva nyílt, átlátható és megkülönböztetéstől mentes kiválasztási eljárás során a ki kell jelölnie a .eu TLD nyilvántartóját. A digitális egységes piac támogatása, az online európai identitás felépítése és a határokon átnyúló online tevékenységek ösztönzése érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el a jogosultsági és kiválasztási kritériumokra és a nyilvántartó kijelölését célzó eljárásra vonatkozóan. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak *  megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(10) Ezen rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni a tagállamok által fenntartott és zárolt domainnevek jegyzékének elfogadása, a Bizottság és a nyilvántartó között létrejövő szerződésben rögzítendő elvek megállapítása, valamint a nyilvántartó kellően indokolt, rendkívül sürgős esetben történő kijelölése tekintetében, különösen a szolgáltatás folytonosságának biztosítása érdekében. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek *  megfelelően kell gyakorolni. Az említett jegyzékeket a domainnevek rendelkezésre állásától függően kell összeállítani, figyelembe véve a második szinten a tagállamok által már fenntartott vagy nyilvántartásba vett domainneveket.

(11) A Bizottságnak a kijelölt nyilvántartóval szerződést kell kötnie, amelynek tartalmaznia kell a nyilvántartóra alkalmazandó, a .eu TLD szervezésére, kezelésére és igazgatására vonatkozó részletes elveket és eljárásokat. A szerződés határozott időre szól, és egyszer megújítható anélkül, hogy új kiválasztási eljárásra lenne szükség.

(12) A .eu TLD működésére vonatkozó elveket és eljárásokat a Bizottság és a kijelölt nyilvántartó közötti szerződéshez kell csatolni.

(13) Ez a rendelet nem érinti az EUMSZ 101. és 102. cikkében foglalt versenyszabályok alkalmazását.

(14) A nyilvántartónak meg kell felelnie a megkülönböztetésmentesség és az átláthatóság elvének, és a tisztességes verseny biztosítása érdekében olyan intézkedéseket kell végrehajtania, amelyeket a Bizottságnak előzetesen engedélyeznie kell, különösen akkor, ha a nyilvántartó olyan vállalkozásoknak nyújt szolgáltatásokat, amelyeknek a kapcsolódó (downstream) piacokon versenytársa.

(15) A Bejegyzett Nevek és Számok Internetszervezete (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers; a továbbiakban: ICANN) feladata jelenleg az, hogy a ccTLD-ket képviselő kódok nyilvántartóknak történő delegálását összehangolja. A nyilvántartónak az ICANN-nal megfelelő szerződést kell kötnie, amely rendelkezik a . eu ccTLD kód delegálásáról, figyelembe véve a kormányzati tanácsadó bizottság (GAC) által elfogadott vonatkozó elveket.

(16) A nyilvántartónak megfelelő letéti szerződést kell kötnie a szolgáltatás folyamatossága céljából, és különösen annak biztosítása érdekében, hogy újbóli delegálás vagy egyéb előre nem látható körülmények esetén minimális megszakítással lehessen tovább folytatni a szolgáltatásnyújtást a helyi internetes közösség számára. A nyilvántartónak elektronikus formában naponta meg kell küldenie a .eu adatbázis mindenkori tartalmának másolatát a letéti ügynök részére.

(17) Az elfogadandó alternatív vitarendezési eljárásoknak meg kell felelniük a 2013/11/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek * , és figyelembe kell venniük az e téren alkalmazott bevált nemzetközi gyakorlatokat, és különösen a Szellemi Tulajdon Világszervezetének vonatkozó ajánlásait annak érdekében, hogy a spekulatív és visszaélésszerű bejegyeztetések a lehető legnagyobb mértékben elkerülhetők legyenek. Az alternatív vitarendezési eljárásnak tiszteletben kell tartani az ICANN által elfogadott egységes vitarendezési politikában foglaltakkal összhangban lévő eljárási szabályokat.

(18) A .eu domainnevek visszaélésszerű bejegyzésére vonatkozó szakpolitikának biztosítania kell, hogy a nyilvántartó ellenőrizze a hozzá beérkezett adatokat, különösen a bejegyzést kérelmezők személyazonosságára vonatkozókat, valamint azt, hogy a jogerős tagállami bírósági határozat által rágalmazónak, rasszistának vagy más módon a tagállam jogával ellentétesnek ítélt domainneveket visszavonják és a későbbi bejegyzés tekintetében zárolják. A nyilvántartó köteles a lehető legnagyobb gondossággal biztosítani a hozzá beérkezett és a birtokában lévő adatok helyességét. A visszavonási eljárásnak ésszerű keretek között lehetővé kell tennie a domainnév birtokosa számára, hogy a visszavonás hatálybalépése előtt megszüntesse a jogosultsági kritériumokkal vagy a nyilvántartásba vételi követelményekkel ellentétes állapotot, illetve rendezze a fennálló adósságokat.

(19) Az olyan domainnevet, amely azonos vagy megtévesztően hasonlít egy olyan elnevezéshez, amelyre az uniós vagy a nemzeti jog alapján keletkezett jog vonatkozik, és amelyet az adott elnevezéshez fűződő jogok vagy jogos érdek nélkül vettek nyilvántartásba, főszabály szerint vissza kell vonni, és amennyiben szükséges, át kell adni a jogos birtokosnak. Amennyiben megállapítást nyer, hogy a szóban forgó domainnevet rosszhiszeműen használták, azt minden esetben vissza kell vonni.

(20) A nyilvántartónak domainnevek visszaélésszerű bejegyzésének kellő időben történő azonosítását biztosító egyértelmű szakpolitikát kell elfogadnia, és szükség esetén együtt kell működnie az illetékes hatóságokkal, valamint a kiberbiztonsággal és információbiztonsággal foglalkozó olyan egyéb állami szervekkel, amelyek kifejezetten részt vesznek az ilyen nyilvántartásba vételek elleni küzdelemben, mint például a hálózatbiztonsági vészhelyzeteket elhárító nemzeti csoportok (CERT).

(21) A nyilvántartónak olyan technikai és szervezési intézkedések révén kell segítenie a bűnüldöző szerveket a bűnözési elleni küzdelemben, amelyek lehetővé teszik az illetékes hatóságok számára, hogy - amint arról az uniós vagy nemzeti jog rendelkezik - bűncselekmények megelőzése, felderítése, nyomozása és a büntetőeljárás lefolytatása érdekében hozzáférjenek a nyilvántartónál tárolt adatokhoz.

(22) Ezt a rendeletet a magánélet és a személyes adatok védelmével kapcsolatos elveknek megfelelően kell végrehajtani. A nyilvántartónak meg kell felelnie a vonatkozó uniós adatvédelmi szabályoknak, elveknek és iránymutatásoknak, különös tekintettel a vonatkozó biztonsági követelményekre, valamint a szükségesség, az arányosság, a célhoz kötöttség és az arányos adatmegőrzési időszak elveire. Továbbá a személyes adatok védelmét a tervezés szintjén, az adatvédelmet pedig alapértelmezetten be kell építeni valamennyi kifejlesztett és fenntartott adatfeldolgozási rendszerbe és adatbázisba.

(23) A rendszeres és hatékony felügyelet biztosítása érdekében a nyilvántartót saját költségén legalább kétévente egy független testületnek kell auditálnia, amelynek megfelelőségértékelési jelentés formájában igazolnia kell, hogy a nyilvántartó megfelel-e az e rendeletben meghatározott követelményeknek. A nyilvántartó az említett jelentést a Bizottsággal kötött szerződésével összhangban benyújtja a Bizottságnak.

(24) A Bizottság és a nyilvántartó között létrejött szerződésnek olyan eljárásokat kell előírnia, amelyek révén - a Bizottság e rendeletben előírt felügyeleti tevékenységéből származó bizottsági utasításokkal összhangban - a nyilvántartó javítani tudja a .eu TLD szervezését, kezelését és igazgatását.

(25) Az internetirányításról szóló, 2014. november 27-i következtetéseiben a Tanács megerősítette, hogy az Unió elkötelezett az olyan többszereplős irányítási struktúrák támogatása mellett, amelyek alapját világszerte elfogadott, koherens internetirányítási alapelvek képezik. Az inkluzív internetirányítás azt jelenti, hogy a kormányok, a magánszektor, a civil társadalom, a nemzetközi szervezetek és a műszaki közösség - mind-mind saját felelősségi körében eljárva - az internet fejlődését és használatát alakító közös elveket, normákat, szabályokat, döntéshozatali eljárásokat és programokat dolgoznak ki és alkalmaznak.

(26) Létre kell hozni a .eu-val foglalkozó, a Bizottságot tanácsokkal ellátó többszereplős tanácsadó csoportot annak érdekében, hogy a nyilvántartó több és szélesebb körű információra alapozva megfelelő irányítást alakíthasson ki. A csoportnak az internetirányítás többszereplős modelljét kell tükröznie, és a tagokat - a tagállami hatóságok és a nemzetközi szervezetek által delegáltak kivételével - a Bizottságnak nyílt, megkülönböztetésmentes és átlátható eljárás alapján kell kineveznie. A tagállami hatóságok képviselőjét olyan rotációs rendszer alapján kell kinevezni, amely biztosítja a csoportban való részvétel folyamatosságát.

(27) A Bizottságnak értékelést kell készítenie a .eu TLD eredményességéről és működéséről. Az értékelésnek ki kell térnie arra, hogy a kijelölt nyilvántartó által használt munkamódszerekre, és arra, hogy a hatáskörébe megfelelő feladatok tartoznak-e. A Bizottságnak továbbá rendszeres jelentéseket kell benyújtania az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a .eu TLD név működéséről.

(28) Ez a rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és betartja az Európai Unió Alapjogi Chartájában (a továbbiakban: a Charta) elismert elveket, amelyeket a Szerződések is rögzítenek, különös tekintettel a személyes adatok védelmére, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságára, valamint a fogyasztók védelmére. Megfelelő uniós eljárásokat kell alkalmazni annak biztosítása érdekében, hogy az e rendeletet érintő nemzeti jogi rendelkezések megfeleljenek az uniós jognak és különösen a Chartának. Amennyiben kétség merül fel az uniós jognak való megfeleléssel kapcsolatban, a nyilvántartónak a Bizottságtól kell iránymutatást kérnie.

(29) Mivel e rendelet célját - nevezetesen azt, hogy a nemzeti ccTLD-k mellett bevezetésre kerüljön egy pán-európai TLD - a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a fellépés nagyságrendje és hatása miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl a cél eléréséhez szükséges mértéket.

(30) Annak érdekében, hogy az új szabályozási keret bevezetése folyamán a .eu TLD szolgáltatások megszakadásának kockázata csökkenthető legyen, e rendelet átmeneti rendelkezéseket irányoz elő.

(31) Ezért módosítani kell és hatályon kívül kell helyezni a 733/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet, és hatályon kívül kell helyezni a 874/2004/EK bizottsági rendeletet,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk

A rendelet tárgya és céljai

(1) Ez a rendelet bevezeti a .eu országkód szerinti felső szintű domaint (ccTLD) és annak más írásmódú rendelkezésre álló változatait a digitális egységes piac támogatása, az online uniós identitás kiépítése és a határokon átnyúló online tevékenységek ösztönzése érdekében. Meghatározza továbbá a bevezetés feltételeit, ezen belül a nyilvántartó kijelölését és annak jellemzőit. Ez a rendelet létrehozza továbbá azt a jogi és általános szakpolitikai keretet, amelyen belül a nyilvántartónak működnie kell.

(2) Ezt a rendeletet a nemzeti ccTLD-kre vonatkozó tagállami rendelkezések sérelme nélkül kell alkalmazni.

2. cikk

Fogalommeghatározások

E rendelet alkalmazásában:

1. „nyilvántartó”: olyan szervezet, amelynek feladata a .eu TLD szervezése, kezelése és igazgatása, beleértve a megfelelő adatbázisok és az azokkal összefüggő, nyilvános lekérdezési szolgáltatások fenntartását, a domainnevek bejegyzését, a domainnevek nyilvántartásának üzemeltetését, a nyilvántartás TLD névszervereinek üzemeltetését és a TLD zónafájlok névszerverek közötti elosztását;

2. „regisztrátor”: olyan természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a nyilvántartóval kötött szerződés alapján domainnév bejegyzésére irányuló szolgáltatásokat nyújt a bejegyzést igénylőknek;

3. „nemzetköziesített domainnevek protokolljai”: olyan szabványok és protokollok, amelyek támogatják az információcserére szolgáló szabványos amerikai kódtáblán (American Standard Code for Information Interchange - ASCII) kívül eső karaktereket tartalmazó domainnevek használatát;

4. „WHOIS adatbázis”: a .eu felső szintű domainnevek bejegyzésének technikai és adminisztratív vonatkozásaival kapcsolatos információkat tartalmazó adatgyűjtemény;

5. „a .eu TLD működésére vonatkozó elvek és eljárások”: a .eu TLD működésére és irányítására vonatkozó részletes szabályok;

6. „bejegyzés”: egy természetes vagy jogi személy kérésére a regisztrátorok és a nyilvántartó által a megkezdéstől a befejezésig végrehajtott azon aktusok és eljárási lépések sorozata, amelyek célja egy domainnév meghatározott időtartamra történő bejegyzésének végrehajtása.

II. FEJEZET

A .eu TLD BEVEZETÉSE

1. SZAKASZ

Általános elvek

3. cikk

Jogosultsági kritériumok

Egy vagy több domainnévnek a .eu TLD alatt történő bejegyzését az alábbiak kérelmezhetik:

a) uniós polgárok, lakóhelyüktől függetlenül;

b) olyan természetes személyek, akik nem uniós polgárok, de a tagállamok valamelyikében lakóhellyel rendelkeznek;

c) az Unióban letelepedett vállalkozások; és

d) az Unióban letelepedett szervezetek, az alkalmazandó nemzeti jog sérelme nélkül.

4. cikk

Domainnevek bejegyzése és visszavonása

(1) A domainnevet azon jogosult félnek kell kiosztani, akinek a kérelme a 11. cikk b) pontja alapján a bejegyzési kérelmekre vonatkozó eljárásokban megállapított, technikailag megfelelő módon elsőként érkezett be a nyilvántartóhoz.

(2) Egy bejegyzett domainnév akkor áll rendelkezésre további bejegyzés céljából, ha a bejegyzés megújítás nélkül lejárt, vagy a domainnevet visszavonták.

(3) A nyilvántartó saját kezdeményezésére is visszavonhat domainnevet az ügy alternatív vitarendezési vagy bírósági eljárásra bocsátása nélkül a következő indokok alapján:

a) a nyilvántartó felé kifizetetlen tartozások állnak fenn;

b) a domainnév birtokosa nem felel meg a 3. cikkben szereplő jogosultsági feltételeknek;

c) a domainnév birtokosa megsértette a bejegyzési kérelmek tekintetében a 11. cikk b) és c) pontja alapján megállapított követelményeket.

(4) A domainneveket abban az esetben is vissza lehet vonni, majd - megfelelő alternatív vitarendezési vagy bírósági eljárást követően - szükség esetén egy másik félre átruházni a .eu TLD működésére vonatkozóan a 11. cikk szerint meghatározott elvekkel és eljárásokkal összhangban, ha az adott név azonos vagy megtévesztően hasonlít egy olyan névhez, amelyre az uniós jog vagy valamely nemzeti jog alapján keletkezett jog vonatkozik, és ha:

a) a domainnév birtokosa a nevet anélkül jegyeztette be, hogy a névhez joga vagy jogos érdeke fűződne; vagy

b) a név bejegyeztetése rosszhiszeműen történt vagy felhasználása rosszhiszeműen történik.

(5) Ha valamely tagállami bíróság megállapítja, hogy egy domainnév az uniós jog vagy az uniós joggal összhangban lévő nemzeti jog alapján rágalmazó, rasszista, a közrendbe ütközik vagy veszélyezteti a közbiztonságot, azt a nyilvántartó a bírósági határozatról történt értesítését követően zárolja, a jogerős bírósági határozatról történt értesítését követően pedig visszavonja. A nyilvántartó az ilyen bírósági határozat tárgyát képező domainneveket a későbbi bejegyzés lehetősége tekintetében mindaddig zárolja, amíg az adott határozat hatályban van.

(6) A .eu TLD-n bejegyzett domainnevet kizárólag a .eu domainnevek bejegyzésére jogosult félre lehet átruházni.

5. cikk

Nyelvek, alkalmazandó jog és joghatóság

(1) A domainnevek bejegyzése az uniós intézmények bármely hivatalos nyelvében fellelhető karakterekkel történhet, a vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban, a nemzetköziesített domainnevek vonatkozó protokolljai által megengedett módon.

(2) Az 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet * , valamint a nemzetközi jogi eszközökből eredő, a tagállamok vagy az Unió által elismert jogok és kötelezettségek sérelme nélkül a nyilvántartó és a regisztrátorok közötti szerződésekben, valamint a regisztrátorok és a domainnevek bejegyzését kérelmezők közötti szerződésekben alkalmazandó jogként nem jelölhető meg a tagállamok valamelyikének jogszabályaitól eltérő jog, és vitarendezési testületként sem jelölhető meg az Unión kívül található bíróság, választottbíróság vagy más testület.

6. cikk

A domainnevek fenntartása

(1) A nyilvántartó a 8. cikk (4) bekezdésben említett szerződéssel összhangban fenntarthat vagy bejegyezhet egyes, a működési feladataihoz szükségesnek ítélt domainneveket.

(2) A Bizottság utasíthatja arra a nyilvántartót, hogy az uniós intézmények és szervek általi használat céljára közvetlenül a .eu TLD-n tartson fenn vagy jegyezzen be domainneveket.

(3) A tagállamok - a már fenntartott vagy bejegyzett domainnevek sérelme nélkül - a Bizottságnak bejelenthetik azon domainnevek jegyzékét, amelyeket:

a) a nemzeti joguk szerint nem lehet nyilvántartásba venni; vagy

b) a tagállamok csak második szinten jegyeztethetik be vagy tarthatják fenn.

Tekintettel az első elbekezdés b) pontjára, az említett domainneveket olyan széles körben ismert földrajzi és geopolitikai kifejezésekre kell korlátozni, amelyek érintik a tagállamok politikai vagy területi felépítését.

(4) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján elfogadja a tagállamok által bejelentett jegyzékeket. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 17. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárással összhangban kell elfogadni.

7. cikk

Regisztrátorok

(1) A nyilvántartó a regisztrátorokat a Bizottság által előzetesen jóváhagyott, észszerű, átlátható és megkülönböztetésmentes akkreditációs eljárásokkal összhangban akkreditálja. A nyilvántartó könnyen elérhető formában nyilvánosan hozzáférhetővé teszi az akkreditálási eljárásokat.

(2) A nyilvántartó egyenértékű feltételeket alkalmaz az olyan akkreditált .eu regisztrátorok vonatkozásában, amelyek egyenértékű szolgáltatásokat nyújtanak egyenértékű körülmények között. A nyilvántartó az említett regisztrátorok számára azonos feltételek mellett és ugyanolyan minőségben nyújt szolgáltatásokat és információkat, mint saját egyenértékű szolgáltatóainak.

2. SZAKASZ

A nyilvántartó

8. cikk

A nyilvántartó kijelölése

(1) A Bizottság a 18. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogad el e rendeletnek a nyilvántartó kijelölésére vonatkozó jogosultsági és kiválasztási kritériumok és eljárás meghatározása révén történő kiegészítésére vonatkozóan.

(2) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján meghatározza a Bizottság és a nyilvántartó között létrejövő szerződésben rögzítendő elveket. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 17. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárással összhangban kell elfogadni.

(3) A Bizottság az (1) és (2) bekezdésben említett eljárás befejezését követően jelöl ki valamely szervezetet nyilvántartónak.

(4) A Bizottság szerződést köt a kijelölt nyilvántartóval. A szerződés meghatározza a nyilvántartó által nyújtott szolgáltatások szabályait, szabályzatait és eljárásait, valamint azokat a feltételeket, amelyek alapján a Bizottság felügyeli a .eu TLD nyilvántartó általi megszervezését, kezelését és igazgatását. A szerződés határozott időre szól, és egyszer megújítható anélkül, hogy új kiválasztási eljárásra lenne szükség. A szerződés tükrözi a nyilvántartó kötelezettségeit és magában foglalja a .eu TLD működésére vonatkozóan a 10. és 11. cikk alapján megállapított elveket és eljárásokat.

(5) Az (1), (2) és (3) bekezdéstől eltérve, rendkívül sürgős esetekben a Bizottság a 17. cikk (3) bekezdésében említett eljárással összhangban azonnal alkalmazandó végrehajtási jogi aktusok útján is kijelölheti a nyilvántartót.

9. cikk

A nyilvántartó jellemzői

(1) A nyilvántartó nonprofit szervezet. Székhelye, központi ügyvezetése és üzleti tevékenységének fő helye kötelezően az Unió területén található.

(2) A nyilvántartó díjakat szabhat ki. E díjaknak közvetlenül kapcsolódniuk kell a felmerült költségekhez.

10. cikk

A nyilvántartó kötelezettségei

A nyilvántartó köteles:

a) növelni a .eu TLD népszerűségét az Unióban és harmadik országokban;

b) betartani az e rendeletben meghatározott szabályokat, szabályzatokat és eljárásokat, a 8. cikk (4) bekezdésében említett szerződést, és különösen a vonatkozó uniós adatvédelmi jogszabályokat;

c) az általános közérdeket szem előtt tartva szervezni, igazgatni és kezelni a .eu TLD-t, valamint a .eu TLD igazgatásának és kezelésének minden területén biztosítani a magas minőség, az átláthatóság, a biztonság, a stabilitás, a kiszámíthatóság, a megbízhatóság, a hozzáférhetőség, a hatékonyság, a megkülönböztetésmentesség, a tisztességes versenyfeltételek és a fogyasztóvédelem érvényesülését;

d) a Bizottság előzetes egyetértésével megfelelő szerződést kötni a .eu TLD kód delegálásáról;

e) a 3. cikkben említett jogosult felek kérésére végrehajtani a domainnevek bejegyzését a .eu TLD-n;

f) a bírósági eljárások sérelme nélkül, és az érintett felek számára megfelelő eljárási garanciák mellett biztosítani a regisztrátorok és a bejegyzést kérelmezők számára annak lehetőségét, hogy a nyilvántartóval szembeni szerződéses vitáikat alternatív vitarendezés keretében rendezzék;

g) biztosítani a domainnevek adatbázisainak rendelkezésre állását és épségét;

h) a saját költségén és a Bizottság hozzájárulásával szerződést kötni egy az Unió területén székhellyel rendelkező, jó hírű letéteményessel vagy más letéti ügynökkel, a Bizottságot nevezve meg a letéti szerződés kedvezményezettjeként, továbbá elektronikus formában naponta megküldeni a .eu TLD adatbázis aktuális tartalmát a letéteményesnek vagy a letéti ügynöknek;

i) a 6. cikk (3) bekezdésében említett listákat kezelni;

j) előmozdítani az Unió célkitűzéseit az internetirányítás területén, például nemzetközi fórumokon való részvétellel;

k) a .eu TLD működésére vonatkozóan a 11. cikk alapján meghatározott elveket és eljárásokat az uniós intézmények valamennyi hivatalos nyelvén közzétenni;

l) független szervvel saját költségén legalább kétévente ellenőrzést végeztetni az e rendeletnek való megfelelés igazolása érdekében, és az ellenőrzések eredményét a Bizottságnak megküldeni;

m) adott esetben a Bizottság kérésére részt venni a .eu TLD-vel foglalkozó többszereplős tanácsadó csoport munkájában, és együttműködni a Bizottsággal a .eu TLD működésének és irányításának javítása érdekében.

11. cikk

A .eu TLD működésére vonatkozó elvek és eljárások

A Bizottság és a kijelölt nyilvántartó között a 8. cikk (4) bekezdésével összhangban létrejött szerződés tartalmazza a .eu TLD működésére vonatkozó elveket és eljárásokat e rendeletnek megfelelően, beleértve a következőket:

a) alternatív vitarendezési politika;

b) a bejegyzési kérelmekre vonatkozó követelmények és eljárások, a bejegyzési kritériumok ellenőrzésére vonatkozó politika, a bejegyzést kérelmezők adatainak ellenőrzésére vonatkozó politika, valamint a domainnevek spekulatív bejegyeztetésére vonatkozó politika;

c) a domainnevek visszaélésszerű bejegyeztetésére vonatkozó politika és a rosszhiszeműen bejegyeztetett és rosszhiszeműen használt domainnevek időben történő azonosítására vonatkozó, 4. cikkben említett politika;

d) a domainnevek visszavonására vonatkozó politika;

e) a szellemi tulajdonjogok kezelése;

f) olyan intézkedések, amelyek lehetővé teszik az illetékes hatóságok számára, hogy - amint arról az uniós jog vagy az azzal összhangban álló nemzeti jog rendelkezik és a megfelelő fékek és ellensúlyok megléte mellett - bűncselekmények megelőzése, felderítése, kinyomozása és a büntetőeljárás lefolytatása érdekében hozzáférjenek a nyilvántartónál tárolt adatokhoz;

g) a szerződés módosítására szolgáló részletes eljárások.

12. cikk

„WHOIS” adatbázis

(1) A nyilvántartó kellő gondossággal WHOIS adatbázist hoz létre és kezel annak érdekében, hogy biztosítsa a .eu TLD biztonságát, stabilitását és ellenálló képességét azáltal, hogy pontos és naprakész bejegyzési információkat szolgáltat a .eu TLD-n bejegyzett domainnevekről.

(2) A WHOIS adatbázisnak releváns információkat kell tartalmaznia a .eu TLD alatt bejegyzett domainneveket kezelő kapcsolattartó pontok és a domainnevek birtokosai vonatkozásában. A „WHOIS” adatbázisra vonatkozó információk nem lehetnek az adatbázis céljához képest túlzott mértékűek. A nyilvántartónak meg kell felelnie az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek * .

3. SZAKASZ

A nyilvántartó felügyelete

13. cikk

Felügyelet

(1) A Bizottság ellenőrzi és felügyeli a .eu TLD nyilvántartó általi megszervezését, kezelését és igazgatását.

(2) A Bizottság megbizonyosodik a nyilvántartó pénzgazdálkodásának hatékonyságáról, a nyilvántartó e rendeletnek való megfeleléséről, valamint a .eu TLD működésére vonatkozóan a 11. cikkben említett elvek és eljárások nyilvántartó általi betartásáról. E célból a Bizottság tájékoztatást kérhet a nyilvántartótól.

(3) Felügyeleti tevékenységeivel összhangban a Bizottság a nyilvántartó számára konkrét utasításokat adhat a .eu TLD szervezésének, igazgatásának és kezelésének javítására vagy továbbfejlesztésére.

(4) A Bizottság adott esetben konzultálhat a .eu-val foglalkozó többszereplős tanácsadó csoporttal és egyéb érdekelt felekkel, és szakértői tanácsot kérhet az e cikkben foglalt felügyeleti tevékenységek eredményeivel, valamint a .eu TLD szervezésének, igazgatásának és irányításának a nyilvántartó általi javításával kapcsolatban.

14. cikk

A .eu-val foglalkozó többszereplős tanácsadó csoport

(1) A Bizottság létrehoz egy .eu-val foglalkozó többszereplős tanácsadó csoportot. A .eu-val foglalkozó többszereplős tanácsadó csoport a következő feladatokat látja el:

a) e rendelet végrehajtásával kapcsolatban tanáccsal látja el a Bizottságot;

b) a .eu TLD kezelésével, szervezésével és igazgatásával kapcsolatos stratégiai kérdésekben véleményeket ad a Bizottságnak, beleértve a kiberbiztonsággal és az adatvédelemmel kapcsolatos kérdéseket;

c) tanácsot ad a Bizottságnak a nyilvántartó ellenőrzésével és felügyeletével kapcsolatban, különös tekintettel a 10. cikk l) pontjában említett ellenőrzésre;

d) tanácsot ad a Bizottságnak a domainnevek visszaélésszerű bejegyeztetésére irányuló politikákkal és intézkedésekkel kapcsolatos bevált gyakorlatok tekintetében, különös tekintettel a jogok és jogos érdekek nélküli bejegyeztetésekre, valamint a bejegyzett domainnevek rosszhiszemű felhasználására.

(2) A Bizottság figyelembe veszi a rendelet végrehajtása során a .eu-val foglalkozó többszereplős tanácsadó csoport által nyújtott tanácsokat.

(3) A .eu-val foglalkozó többszereplős tanácsadó csoport az Unióban letelepedett érdekelt felek képviselőiből áll. E képviselők a magánszektorból, a műszaki közösségből, a civil társadalomból és a tudományos körökből, valamint tagállami hatóságoktól és nemzetközi szervezetektől érkeznek. Azon képviselőket, akiket nem a tagállamok hatóságai és a nemzetközi szervezetek delegálnak, a Bizottság nevezi ki nyílt, megkülönböztetésmentes és átlátható eljárás alapján, a lehető legnagyobb mértékben figyelembe véve a nemek közötti egyenlőség elvét.

(4) A (3) bekezdéstől eltérve a .eu-val foglalkozó többszereplős tanácsadó csoport az Unión kívül letelepedett érdekelt felek egy képviselőjét is magában foglalhatja.

(5) A .eu-val foglalkozó többszereplős tanácsadó csoport elnöki tisztét a Bizottság egy képviselője vagy a Bizottság által kijelölt személy látja el. A Bizottság titkársági szolgáltatásokat nyújt a .eu-val foglalkozó többszereplős tanácsadó csoport számára.

III. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

15. cikk

Jogfenntartás

Az Unió a .eu TLD-vel kapcsolatos valamennyi jogot fenntartja, beleértve különösen a szellemi tulajdonjogokat és a nyilvántartói adatbázisokhoz fűződő, az e rendelet végrehajtásának biztosításához szükséges egyéb jogokat, valamint a nyilvántartó újbóli kijelölésének jogát.

16. cikk

Értékelés és felülvizsgálat

(1) 2027. október 13-ig és azt követően háromévente a Bizottság értékeli a .eu TLD bevezetését, eredményességét és működését, elsősorban a nyilvántartó által a 10. cikk l) pontjában előírtaknak megfelelően rendelkezésre bocsátott információk alapján.

(2) A Bizottság 2020. június 30-ig a jelenlegi gyakorlat figyelembevételével értékeli, hogy a nyilvántartónak együtt kell-e működnie az EUIPO-val és más uniós ügynökségekkel a domainnevek spekulatív és visszaélésszerű bejegyeztetése elleni fellépés érdekében, és ha igen, milyen módon, valamint hogy kell-e gondoskodni egyszerű adminisztratív eljárásokról, különösen a kkv-k tekintetében, és ha igen, milyen módon. A Bizottság szükség esetén további intézkedéseket javasolhat e téren.

(3) A Bizottság 2024. október 13-ig megvizsgálja a 9. cikkben meghatározott kritériumok kiterjesztésének lehetőségét, és adott esetben jogalkotási javaslatot terjeszt elő.

(4) A Bizottság jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az (1) és (2) bekezdésben említett értékelés megállapításairól.

17. cikk

Bizottsági eljárás

(1) A Bizottságot az (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv *  által létrehozott Hírközlési Bizottság (COCOM) segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül.

(2) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.

(3) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 8. cikkét kell alkalmazni, összefüggésben annak 5. cikkével.

18. cikk

A felhatalmazás gyakorlása

(1) A 8 felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozóan a Bizottság részére adott felhatalmazás gyakorlásának feltételeit ez a cikk határozza meg.

(2) A Bizottságnak a 8. cikk (1) bekezdésben említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozó felhatalmazása 2019. április 18-tól számított ötéves időtartamra szól. A Bizottság legkésőbb kilenc hónappal az ötéves időtartam letelte előtt jelentést készít a felhatalmazásról. A felhatalmazás hallgatólagosan meghosszabbodik a korábbival megegyező időtartamra, amennyiben az Európai Parlament vagy a Tanács nem ellenzi a meghosszabbítást legkésőbb három hónappal minden egyes időtartam letelte előtt.

(3) Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 8. cikk (1) bekezdésben említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban meghatározott felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon, vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

(4) A felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása előtt a Bizottság a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásban foglalt elveknek megfelelően konzultál az egyes tagállamok által kijelölt szakértőkkel.

(5) A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és egyidejűleg értesíti arról az Európai Parlamentet és a Tanácsot.

(6) A 8. cikk (1) bekezdése értelmében elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két hónapon belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam két hónappal meghosszabbodik.

19. cikk

Átmeneti rendelkezések

(1) A 733/2002/EK rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint bejegyzett domainnevek birtokosai megtartják a meglévő, bejegyzett domainnevekhez kapcsolódó jogaikat.

(2) A Bizottság 2021. október 12-ig megteszi az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy e rendelet alapján kijelöljön egy szervezetet nyilvántartónak és szerződést kössön vele. A szerződés 2022. október 13-án lép hatályba.

(3) A Bizottság és a nyilvántartó között a 733/2002/EK rendelet 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján megkötött szerződés 2022. október 12-ig marad hatályban.

20. cikk

A 733/2002/EK rendelet módosítása

A 733/2002/EK rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:

„b) bármilyen akkreditált .eu regisztrátor útján bejegyzi a .eu TLD-n a következők által kérelmezett domainneveket:

i. uniós polgárok, lakóhelyüktől függetlenül;

ii. olyan természetes személyek, akik nem uniós polgárok, de a tagállamok valamelyikében lakóhellyel rendelkeznek;

iii. az Unióban letelepedett vállalkozások; vagy

iv. az Unióban letelepedett szervezetek, az alkalmazandó nemzeti jog sérelme nélkül.”

21. cikk

Hatályon kívül helyezés

A 733/2002/EK és a 874/2004/EK rendelet 2022. október 13-tól kezdődően hatályát veszti.

22. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2022. október 13-tól kell alkalmazni.

A 20. cikk azonban 2019. október 19-től alkalmazandó.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2019. március 19-én.

az Európai Parlament részéről a Tanács részéről
az elnök az elnök
A. TAJANI G. CIAMBA