A Kúria öttagú Közigazgatási-Munkaügyi Jogegységi Tanácsa a Kúria Kfv.III. számú tanácsa által, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján indítványozott jogegységi eljárásban meghozta a következő
jogegységi határozatot:
I. Ha az ügyfél a közigazgatási eljárásban jogi képviseletet vesz igénybe, a jogi képviselő részére történő kézbesítés minősül joghatályos közlésnek. Joghatályos közlés hiányában a jogorvoslati határidők nem kezdődnek meg.
II. Amennyiben az ügyfél tudomást szerez a határozat tartalmáról, és a keresetlevelét előterjeszti, a bíróság vizsgálhatja, hogy a joghatályos közlés elmaradása milyen módon érintette az ügyfél jogorvoslathoz és tisztességes eljáráshoz való jogát, valamint a jogbiztonság követelményét.
III. A jogegységi tanács az EBH.2009. 2109. számon közzétett határozat elvi bírósági határozatként való fenntartását megszünteti.
A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának tanácsa a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján - mivel jogkérdésben el kívánt térni a Kúria másik ítélkező tanácsának korábban elvi határozatként közzétett határozatától - jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte a jogi képviselővel eljáró ügyfél részére történő kézbesítés joghatályosságának értelmezéséről.
Az indítványozó álláspontja szerint jogbizonytalanság tapasztalható annak a kérdésnek a megítélésében, hogy a jogi képviselőnek történő kézbesítés hiánya miként értékelhető, amennyiben a döntésről az ügyfél igazoltan értesül, és a jogorvoslati határidő betartásával terjeszt elő jogorvoslat kérelmet.
A bíróságok egy része úgy értékeli, hogy ilyen esetben a jogi képviselő részére történő kézbesítés hiánya nem tekinthető az ügy érdemére kiható súlyos eljárási jogszabálysértésnek, amely a határozat hatályon kívül helyezését megalapozná.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság EBH.2009. 2109. számú elvi döntésében foglalt jogi álláspontja szerint, amennyiben az ügyfél a közigazgatási eljárás során jogi képviselővel jár el, úgy az eljárásba a jogi képviselő bevonása kötelező. Ebből következően a jogi képviselőnek történő kézbesítés elmaradása esetén a határozat csak akkor joghatályos, ha annak kézbesítése/közlése a jogi képviselő részére történik meg. Az elmaradt szabályszerű kézbesítés folytán nem jogerős határozat ellen nem lehet pert indítani, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani (a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény szóhasználatában vissza kell utasítani), megindult per esetén pedig a pert meg kell szüntetni.
Az indítványozó azzal érvelt, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) vonatkozó rendelkezéseinek [40. § (1) és (7) bekezdés] nyelvtani, rendszertani és logikai értelmezéséből nem következik, hogy a jogi képviselővel eljáró ügyfelek részére történő kézbesítés csak akkor joghatályos, ha az a jogi képviselő részére történik. Megítélése szerint ilyen generális elvi tétel a háttér anyagi jogviszony vizsgálata nélkül nem mondható ki, nem vonható le minden esetben az a következtetés, hogy az ügyfél eljárási jogosultságai csorbát szenvednek, erre csakis akkor kerülhet sor, ha a konkrét ügyben ez egyértelműen megtörténik. Ennek okán - figyelemmel az elvi döntés meghozatala óta eltelt hosszabb időre és hivatkozott eljárási rendelkezések eltérő hatósági és bírósági értelmezésére - szükségesnek tartotta az indítványozó az EBH-ban foglalt jogi álláspont „finomítását”. Az indítványozó végül utalt arra, hogy az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) a jogi képviselő részére történő közlésre vonatkozó szabályozást egyáltalán nem tartalmaz, így a hasonló tárgyú ügyben indult közigazgatási per során kizárólag az ügyfél részére történő közlés szabályszerűsége, időpontja vizsgálandó.
Az indítványban megfogalmazott jogkérdések a következők:
- a jogi képviselővel rendelkező ügyfél részére történő határozatközlés joghatályosnak tekinthető-e, annak megtörténtekor törvényesen megnyílnak-e a jogorvoslati határidők,
- az ezen határidőn belül benyújtott jogorvoslati kérelem (kereset, felülvizsgálati kérelem) elbírálása során a jogi képviselő részére történő közlés hiánya miként értékelhető.
A legfőbb ügyész a jogegységi indítványra tett nyilatkozatában a Ket. 78. § (1) bekezdésére, valamint a Ket. 40. § (1) és (7) bekezdésére hivatkozva kifejtette, hogy a határozat akkor kézbesíthető csak az ügyfél képviselője helyett, közvetlenül magának az ügyfélnek, ha az ügyfél azt kifejezetten kéri. A határozat közléséhez az ügyféli jogok és kötelezettségek vonatkozásban számos jogkövetkezmény fűződik, így például a közlés nélkülözhetetlen előfeltétele a határozat jogerőre emelkedésének, végrehajthatóvá válásának és a jogorvoslati határidők megnyílásának. Ebből következően a kézbesítésre irányadó előírások megsértése az ügy érdemére kiható súlyos eljárási szabályszegésnek minősül.
A legfőbb ügyész nyilatkozatában hivatkozott az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiságra, a XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslati jogra és a 25. cikk (3) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a közigazgatási bíróságok döntenek a közigazgatási jogvitákban. Álláspontja szerint a kézbesítési szabályok megszegése alaptörvény-ellenességet is eredményez, „kiüresíti az ügyfél jogorvoslati jogát”, ugyanis szabályszerű kézbesítés hiányában nincs olyan hatósági döntés, amelyhez jogkövetkezmények fűződhetnének, a határozat nem emelkedhet jogerőre, ennek hiányában pedig a Ket. 109. §-a alapján kizárt a perindítás. A bíróságok ilyen esetben nem tudják elvégezni a közigazgatási döntés törvényességének érdemi kontrollját, holott a hivatkozott alaptörvényi előírások együttes értelmezéséből ez az alkotmányos követelmény fakad.
A legfőbb ügyész nyilatkozatában megjegyezte, hogy az Ákr. 13. § (6) bekezdése - mely kimondja, hogy ha az ügyfélnek képviselője van, és az ügyfél eltérően nem rendelkezik, az iratokat a hatóság, a személyes megjelenésre szóló idézés kivételével, a képviselő számára küldi meg - tartalmilag megegyezik a Ket. 40. § (7) bekezdésében foglaltakkal, tehát az Ákr. alapján lefolytatott hasonló tárgyú ügyekben, a jogi képviselőnek történő kézbesítés elmaradásával összefüggésben ugyanazok a jogértelmezési kérdéseket vetődnek fel, mint a Ket. felhívott rendelkezései kapcsán.
A legfőbb ügyész álláspontja szerint, ha a jogi képviselővel eljáró ügyfél esetében a határozat jogi képviselőnek történő kézbesítése elmarad, akkor ez minden további vizsgálat nélkül az ügy érdemére kiható súlyos eljárási szabálysértést jelent, kivéve, ha az ügyfél kifejezetten kérte, hogy a határozatot ne a jogi képviselő, hanem az ő részére kézbesítsék. A hatóságnak a kézbesítési szabályok előzőek szerinti megszegéséből eredő alaptörvény-ellenességet is eredményező jogellenes eljárása nem orvosolható a kézbesítés joghatályosnak elismerésével arra tekintettel, hogy az ügyfél vagy képviselője a hatósági döntés ellen jogorvoslattal élt, és az ügyfél jogai nem csorbultak. Ez már meghaladná a jogértelmezés kereteit.
A jogegységi tanács az indítványozó által feltett kérdésben az alábbiak szerint foglalt állást.
A Ket. 40. § (1) bekezdésének értelmében, ha törvény nem írja elő az ügyfél személyes eljárását, helyette törvényes képviselője vagy törvényes képviselője által meghatalmazott személy jár el, továbbá az ügyfél és képviselője együtt is eljárhat. Az ellenérdekű ügyfelek képviseletét nem láthatja el ugyanaz a személy.
A képviselő jogosult az ügyfél nevében eljárni, és a meghatalmazás keretei között az őt megillető jogait gyakorolni, jogosult és köteles a kötelezettségeit helyette, az ő nevében teljesíteni. Kiemelendő, hogy a képviseleti megbízás révén a hatóság és az ügyfél közti eljárásjogi jogviszony mellé létrejön egyrészt egy belső (polgári jogi megbízási) jogviszony a képviselő és a képviselt személy között, másrészt a meghatalmazás folytán egy külső (közigazgatási eljárásjogi) jogviszony a hatóság és a képviselő között. Ennek a külső jogviszonynak az egyes aspektusait rendezi a Ket. 40. §-a.
A Ket. 40. § (7) bekezdése kimondja, hogy ha az ügyfélnek képviselője van, az iratokat a hatóság a képviselő részére küldi meg; a személyes megjelenésre szóló idézés kézbesítése azonban a megidézett részére történik képviselőjének egyidejű értesítésével. Az eljárási képességgel rendelkező ügyfél kérheti, hogy a hatóság akkor is a számára kézbesítse az iratokat, ha az ügyben képviselője van.
Az indítványban hivatkozott EBH.2009. 2109. számú elvi döntés értelmében, amennyiben az ügyfél jogi képviselővel jár el, és nem kéri az iratok saját részére történő kézbesítését, a határozat csakis akkor joghatályos, ha azt a jogi képviselővel közölték. Az EBH a közlési szabályok megszegését úgy minősítette, hogy a közigazgatási határozatnak csakis az ügyféllel történő nem joghatályos közlésével a jogorvoslati határidők nem nyílnak meg. Az EBH szerint ugyanis szabályszerű kézbesítés hiányában a határozathoz fűződő jogkövetkezmények nem állnak be, így nincs olyan közigazgatási határozat, amelynek bírósági felülvizsgálatára lehetőség lenne. Az EBH értelmében az I. fokú bíróságnak a pergátló akadály következtében a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül kellett volna elutasítani, illetve a pert megszüntetni a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 130. § (1) bekezdés b) pontja, illetve a 157. § a) pontja alapján.
A jogegységi tanács által vizsgálandó első kérdés tehát, hogy a képviselő útján eljáró ügyfél esetén joghatályos-e a kézbesítés akkor, ha a határozat kézbesítése nem a képviselő, hanem közvetlenül az ügyfél számára történik.
A Ket. 1. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási hatóság az eljárása során köteles megtartani és másokkal is megtartatni a jogszabályok rendelkezéseit. A Ket. 40. § (7) bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy amennyiben az ügyfélnek van képviselője, akkor neki kell kézbesíteni az iratokat, csak az ügyfél kérésére lehet eltérni ettől a szabálytól: a határozat akkor kézbesíthető az ügyfél képviselője helyett az ügyfél számára, ha azt az ügyfél kifejezetten kéri. A képviselet jogintézményének lényege, hogy a képviselő az ügyfél helyett és annak nevében való eljárásra kapott felhatalmazást. Ezt a felhatalmazást - éppen az ügyfél érdekében - csak maga az ügyfél „korlátozhatja”, azzal, hogy a fentiek szerint kéri a határozat saját részére történő kézbesítését.
A határozat közléséhez mind az eljárás menete, mind az ügyféli jogok és kötelezettségek szempontjából lényeges jogkövetkezmények fűződnek. A hatóság számos esetben tévesen az ügyfél számára kézbesíti a határozatát a meghatalmazott képviselő helyett, ami pedig a közlés hiányát eredményezi, és így azt, hogy a határozat nem képes joghatást kiváltani. A jogszerű közlés előtt a jogorvoslati kérelem benyújtására nyitva álló határidő sem kezdődhet el. A Legfelsőbb Bíróság számos esetben kimondta, hogy nem jogerős az a határozat, amely szabályszerűen nem lett minden ügyfél számára kézbesítve [Legf. Bír. Kfv.II.27.658/1997/4.; Kf.III.28.998/1999/9.; Kfv.III.38.087/2000/7.]. A keresetindítási és a fellebbezési határidő szempontjából is fontos tehát a kézbesítés, hiszen a szabályszerű kézbesítés időpontjától kell számítani a jogorvoslati kérelem benyújtására nyitva álló határidőt. Amennyiben a félnek meghatalmazott jogi képviselője van, a jogorvoslatra nyitva álló határidőt a jogi képviselővel való szabályos határozati közlés időpontjától kell számítani [Legf. Bír. Kpkf.II.27.813/1999.; Főv. Ít. 2.Kf.27.326/2011/2.].
A hivatkozott rendelkezésekhez kapcsolódó bírói gyakorlatot áttekintve az állapítható meg, hogy a szabálytalan kézbesítés jogkövetkezményének megítélése egységesnek mondható a jogorvoslati határidő megtartottsága kérdésének vizsgálata során. Nemcsak az indítványban hivatkozott EBH, hanem más kúriai döntések [Kfv.III.37.318/2016/6, Kfv.35.731/2015/7. KGD2016. 22.] is azt a töretlen gyakorlatot követik, hogy a határozat szabálytalan kézbesítése miatt az ügyfél jogorvoslati jogától nem fosztható meg, amennyiben azzal határidőben nem tud élni. Az elkésettség jogkövetkezményeit nem lehet a félre hátrányosan alkalmazni, mivel szabályszerű kézbesítés hiányában nem nyílt meg a keresetindítási határidő, így a felperes a keresetlevél benyújtásával nem eshetett késedelembe. Amennyiben szabályszerű kézbesítés hiányában a keresetlevél benyújtása mégis megtörtént, az eljáró bíróságnak meg kell nyilatkoztatnia a felperes jogi képviselőjét arról, hogy mikor értesült az alperes határozatának kézbesítéséről, azt részére mikor adta át ügyfele. E nyilatkozat tartalmához képest tud állást foglalni a bíróság a keresetindítási határidő megtartottságáról. [Főv. Ít. 3.Kf.27.330/2007/2.] Mindez azt jelenti, hogy a határozatról való tudomásszerzéstől ilyen esetekben már nem lehet eltekinteni, még akkor sem, ha a közlés nem volt szabályszerű, azzal ugyanis elkezdődik a jogorvoslati határidő. Szükséges ugyanakkor rögzíteni, hogy a hatóság mulasztásának, a nem jogi képviselőnek történő kézbesítésnek automatikusan van egy a hatóságra nézve hátrányos következménye: az ügyfél jogi képviselője maga tehet nyilatkozatot a határozat részére történő átadásáról, mely hivatkozást az ellenkező bizonyításáig el kell fogadni, és amely hivatkozás a keresetlevél benyújtási határideje esetleges elmulasztására vonatkozó igazolási kérelem alapjául szolgálhat. A fél a nem joghatályos közlés hátrányos jogkövetkezményei - mint amilyen az elkésettség - alól az igazolási kérelem benyújtásával mentesülhet.
A bírói gyakorlatban már megjelenő érvelés szerint a jogerős határozatok megváltoztathatatlanságához fűződő alkotmányos érdek és a jogorvoslathoz való jog gyakorolhatósága olyan módon egyeztethető össze, hogy vizsgálni kell az ügyfél tudomásszerzésének időpontját, amennyiben az ügyfél számára az elsőfokú határozatot nem szabályszerűen kézbesítették, de jelentős idő elteltével azt fellebbezéssel támadja meg. A Ket. 6. § (1) bekezdéséből fakadó jóhiszemű eljárási kötelezettség miatt a nem értesített ügyfeleket, amennyiben az értesítés elmaradása ellenére tudomást szereznek a határozatról, kötelesek a törvényben meghatározott határidőn belül igazolási kérelemmel élni, a határozat ellen fellebbezést előterjeszteni, vagy kérni a határozat kézbesítését, és azt követően élni a fellebbezési jogával. Ez az eljárás a bírósági jogorvoslati eljárásban is követendő kell, hogy legyen, ellenben előállhatna az a nem kívánatos, a Kp. hatálybalépése óta az eljárás objektív jogvédelmi funkciójával össze nem egyeztethető helyzet, hogy a határozatot az arról tudomást szerzett ügyfél korlátlan idő elteltével is megtámadhatná a nem joghatályos közlésre hivatkozással. Ez egy több ügyfeles eljárásban különös jogsérelemmel járna azon ügyfelekre nézve, akik a jogerős (Ákr. szóhasználatában végleges) határozatban bízva szereztek jogosultságokat [például építési ügyben az évekig jogerősnek (véglegesnek) hitt építési engedély másodfokú vagy bírósági megsemmisítése esetén az építkező bontásra vagy fennmaradási engedély kérelmezésre lenne kötelezhető)].
A jogegységi tanács által vizsgálandó második kérdés, hogy a nem szabályszerű kézbesítés miatt a közlés hiánya miként értékelhető, ha a határozatot nem a képviselő, hanem az ügyfél részére kézbesítették, és az ügyfél törvényes határidőn belül jogorvoslattal él a határozat ellen.
A Kúria jogegységi tanácsa úgy ítélte meg, hogy a joghatályos közlés hiánya miatt önmagában a határidőben benyújtott jogorvoslati kérelem érdemi elbírálása - egyéb ügyféli jogsérelem vizsgálata mellett - nem tagadható meg.
Alapvetés, hogy a közigazgatási eljárás célja a megalapozott döntés meghozatala, melynek során az ügyfél jogai teljeskörűen érvényesülnek. Az Alaptörvényben és nemzetközi dokumentumokban nevesített eljárási alapelvek mind a bírósági, mind a közigazgatási (hatósági) eljárásban irányadók. A tisztességes eljárás követelménye az Alkotmánybíróság álláspontja szerint olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes. [6/1998. (III. 11.) AB határozat]
A tisztességes eljáráshoz való jog magába foglalja a bírósághoz fordulás jogát is, amelynek szervezeti oldala - a szintén az Alaptörvény által deklarált - az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának elve. E két elv összefüggéseit mint a jogosultság alanyi és szervezeti oldalát, az Alkotmánybíróság is vizsgálta. A szervezeti oldal az egyén oldaláról jelentkezik, amely azonban az Alaptörvény alapján korlátozható az eljárási törvények által a szükségességi-arányossági teszt alapján. Ilyen korlátozást jelentenek az eljárási jogszabályokban található perakadályok vagy bírósági felülvizsgálat kizárása. [71/2002. (XII. 17.) AB határozat]
Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog az Alkotmánybíróság értelmezésében az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez, vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. [5/1992. (I. 23.) AB határozat] „Az Alaptörvény megköveteli, hogy a jogorvoslati jog nyújtotta jogvédelem hatékony legyen, vagyis ténylegesen érvényesüljön és képes legyen a döntés által okozott sérelem orvoslására. A jogorvoslat jogának hatékony érvényesülését számos tényező befolyásolhatja, így többek között a felülbírálati lehetőség terjedelme, a jogorvoslat elintézésére meghatározott határidő, vagy a sérelmezett határozat kézbesítésének szabályai és megismerhetőségének tényleges lehetősége” [22/2013. (VII. 19.) AB határozat]. Minden jogorvoslat lényegi, immanens eleme továbbá a jogorvoslás lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát. Nem következik mindebből, hogy a jogorvoslatot elbíráló szervnek a kérelemnek minden körülmények között helyt kell adnia, az azonban feltétlenül, hogy az eljárási szabályok által meghatározott keretek között a jogorvoslati eljárást lefolytassák, és a jogorvoslati kérelemben írtakat a jogszabályban foglaltak szerint érdemben megvizsgálják. [9/2017. (IV. 18.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény releváns rendelkezéseit értelmező fent hivatkozott határozataiból - a jogegységi tanács által vizsgált jogkérdésre vonatkozóan - az alábbi következtetések vonhatók le.
Az indítványozó által felhozott konkrét esetben az ügyfél jogorvoslati lehetősége nyitva állt, a hatóság határozatával szemben fellebbezett, a másodfokú jogerős határozatot pedig a bíróság közigazgatási perben felülvizsgálta. Ezzel az Alaptörvényben foglalt jogorvoslathoz való alapjog alkotmányosan védett tartalma teljesült. (Emellett a felülvizsgálati kérelem is biztosítva volt a számára.) Ebből következően nem sérült az ügyfél jogorvoslathoz való joga.
Ugyanígy nem sérült a tisztességes eljárás követelménye sem, sőt az e követelményt magába foglaló bírósághoz fordulás joga, és ennek szervezeti oldalát jelentő, az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának elve sem, hiszen az ügyfél az érdemi döntésről értesült, ez ellen bírósághoz fordulhatott, amely érdemben elbírálta keresetét. A konkrét esetben éppen akkor sérült volna ez utóbbi két elv, és így a tisztességes eljáráshoz való jog, ha a bíróság az ügyfél keresetét - a kézbesítés joghatályosságának hiányára tekintettel - érdemben nem vizsgálta volna. E körben különösen figyelemmel kell lenni arra a jogbiztonságból eredő követelményre, hogy a határozat szabályszerű kézbesítésének kikényszerítésére, illetve a megtámadni kívánt, de szabályszerűen nem közölt, míg más ügyfelek vonatkozásában szabályosan közölt jogerős (végleges), így akár joghatást is kiváltó határozatra felvezetett jogerősítő záradék törlésére nézve nincsenek hatékony jogorvoslati eljárási eszközök az alaphatározattal szembeni - törvény által megengedett fellebbezés -, illetve az alaphatározattal szembeni közigazgatási peren kívül. Ezért a nem szabályszerű kézbesítésnek nem lehet az a jogkövetkezménye, hogy az ügyfél jogorvoslati joga sérüljön.
Az AB határozatokból az is kitűnik, hogy a tisztességes eljárás követelményének érvényesülését az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Az ügyféli jogok érvényesülése olyan, a Ket. alapelveinek körében [1. § (2)-(3) bekezdés] rögzített fontos kérdés, melyek csorbulása az eljárás érdemére kiható, lényeges szabályszegést jelent. Az a tény, hogy az ügyfél olyan helyzetben van, hogy jogorvoslati jogát gyakorolni tudja, még nem jelenti azt, hogy ügyféli jogai maradéktalanul érvényesülnek, sem azt, hogy a hatóság a Ket. 40. § (7) bekezdését figyelem kívül hagyhatja, és a külső jogviszonyban jogkövetkezmény nélkül mellőzheti a képviselő bevonását az eljárásba. Éppen ezért gondos mérlegelést igényel a bíróság részéről, hogy a joghatályos közlés elmaradása milyen módon érintette az ügyfél jogorvoslathoz való jogát, a jogi képviselet figyelmen kívül hagyásával végzett egyes eljárási cselekmények miként hatottak ki az ügy érdemére. Az ügyfél tisztességes eljáráshoz való joga, valamint a hatékony jogvédelmét elősegíteni hivatott, Ket. szerinti ügyféli jogosultságok és a jogbiztonság követelménye sérültek-e oly mértékben, hogy az csak a közigazgatási eljárás megismétlésével orvosolható. A hatóság által elkövetett eljárási szabálysértések jogkövetkezményeinek levonása a jogorvoslati eljárásokban tehát minden esetben a jogalkalmazókra háruló jogértelmezési kérdés.
Az Ákr. 13. § (6) bekezdése szerint, ha az ügyfélnek képviselője van, és az ügyfél eltérően nem rendelkezik, az iratokat a hatóság - a személyes megjelenésre szóló idézés kivételével - a képviselő részére küldi meg. Ez a szabály tartalmilag megegyezik a Ket. 40. § (7) bekezdése rendelkezésével. Ebből következően az Ákr. alapján lefolytatott eljárásokban, a jogi képviselőnek történő kézbesítés elmaradása esetére - a kézbesítési szabályok változásának függvényében - a jogegységi tanács jelen határozatában foglaltak irányadóak.
A jogegységi tanács álláspontja az, hogy a jogi képviselővel való eljárásban az ügyfél részére történő kézbesítéshez fő szabály szerint joghatály nem fűződik, a jogorvoslati határidő nem nyílik meg, csak akkor, ha az ügyfél a határozat tartalmáról a nem szabályos kézbesítés révén vagy egyéb módon tudomást szerez. Ilyen esetben is biztosítani kell a jogorvoslati jogával élő ügyfél garanciális jogainak védelmét, ezért a bíróság mindig a konkrét tényállás függvényében vizsgálhatja, hogy a joghatályos közlés elmaradása és a jogi képviselő mellőzése a közigazgatási eljárásban, mint megvalósult eljárási jogsértés, milyen módon hatott ki az ügy érdemére, érintette-e az ügyfél jogorvoslathoz és tisztességes eljáráshoz való jogát, valamint a jogbiztonság követelményét.
A jogegységi tanács a fentiekben kialakított álláspontja következtében az EBH2009. 2109. számon közzétett határozatot elvi bírósági határozatként nem tartja fenn.
A kifejtett indokok alapján a jogegységi tanács a bírósági jogalkalmazás egységének és továbbfejlesztése biztosítása érdekében a rendelkező részben foglaltak szerint határozott [Bszi. 40. § (2) bekezdése].
Határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdésének megfelelően a Magyar Közlönyben, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzéteszi.
Budapest, 2019. január 14.
| Dr. Kalas Tibor s. k., | |||
| a jogegységi tanács elnöke | |||
| Dr. Dobó Viola s. k., | Dr. Sperka Kálmán s. k., | ||
| előadó bíró | bíró | ||
| Dr. Kurucz Krisztina s. k., | Dr. Mudráné Dr. Láng Erzsébet s. k., | ||
| bíró | bíró |
