A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

16/2020. (XII. 17.) NMHH rendelet

a piacelemzéssel és a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók önkéntes kötelezettségvállalásával kapcsolatos szabályokról

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (3) bekezdés 37. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 109. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya az elektronikus hírközlési szolgáltatóra (a továbbiakban: szolgáltató) terjed ki.

2. § E rendelet alkalmazásában

a) együttműködési megállapodás: az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 63. §-ában foglaltak alapján kiróható kötelezettségek alkalmazását befolyásoló, a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató és más szolgáltató együttműködésére vonatkozó olyan megállapodás, amely nem minősül e rendelet szerinti társberuházásra irányuló megállapodásnak;

b) társberuházás: a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató és más szolgáltató vagy szolgáltatók olyan közös beruházása, amely a rendkívül nagy kapacitású hálózatnak a végfelhasználó hozzáférési helyszínéig vagy a bázisállomásig kiterjedő, optikai szálas elemekből álló részeinek kiépítésére irányul;

c) társberuházási ajánlat: a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató által kialakított, a társberuházáshoz való csatlakozásnak, a társberuházás megvalósításának, a kiépített hálózat közös használatának és az azokhoz való hozzáférésnek feltételeit tartalmazó ajánlat;

d) társberuházó: a társberuházásban a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató mellett részt vevő szolgáltató.

2. A piacmeghatározás és a piacelemzés lefolytatására, a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítására és kötelezettségek előírására vonatkozó részletes szabályok

3. § (1) Az Elnök az Európai Bizottságnak az érintett termék- és szolgáltatáspiacokról szóló ajánlásában (a továbbiakban: ajánlás) szereplő piactól eltérő piacot érintettként a következő három feltétel együttes teljesülése esetén azonosíthat:

a) az adott piacon magas és nem átmeneti strukturális, jogi vagy szabályozási jellegű belépési korlátok állnak fenn;

b) az adott piac - a belépési korlátok mögött kibontakozó infrastruktúra alapú vagy egyéb jellegű verseny helyzetét is figyelembe véve - az előretekintő időtávon belül nem közeledik a hatékony verseny állapotához; és

c) a versenyjogi eszközök alkalmazása önmagában nem elegendő a piacelemzés alapján feltárt versenyt korlátozó akadályok megfelelő kezelésére.

(2) Az ajánlásban szereplő piacoknál úgy kell tekinteni, hogy az (1) bekezdés szerinti feltételek teljesülnek, kivéve, ha az Eht. 62. §-a szerinti vizsgálatok eredményeként az Elnök megállapítja, hogy az (1) bekezdés szerinti feltételek közül a hazai piaci körülmények között egy vagy több nem teljesül. Ebben az esetben az Elnök a vizsgált piacot nem azonosítja érintett piacként, vagy ha a vizsgált piac korábban érintett piacként került azonosításra, az érintett piacként való azonosítását megszünteti.

(3) Az Elnök az (1) bekezdés szerinti vizsgálatot a vizsgált piacon előretekintő időtávon előreláthatóan bekövetkező változások figyelembevételével végzi el, amelynek során a vizsgált piacon az Eht. 63. § (1) bekezdése alapján esetlegesen fennálló kötelezettségeket figyelmen kívül hagyja. Az Elnök a vizsgálat során az (1) bekezdésben írt szempontokon túl figyelembe veszi

a) a piac szerkezetére, a piaci folyamatokra hatást gyakorló fejleményeket, amelyek befolyásolják annak valószínűségét, hogy az érintett piac közeledik a hatékony verseny állapotához;

b) a vizsgált piacról, vagy a vizsgált piacon kívülről származó - akár kiskereskedelmi, akár nagykereskedelmi szintről kiinduló -, a piaci versenyre érdemi hatást gyakorló versenynyomást - tekintet nélkül arra, hogy az versengő infrastruktúra, vagy nem elektronikus hírközlési infrastruktúra irányából érvényesülő versenynyomás -, vagy - a végfelhasználó szempontjából összehasonlítható - versengő szolgáltatásokból származik;

c) az érintett piacot vagy a kapcsolódó kiskereskedelmi piacot érintő, az Eht. 63. § (1) bekezdése alapján előírt kötelezettségeken kívüli szabályozást vagy intézkedést, így különösen az Eht. 86. §-a, 90. §-a és 100-100/B. §-a alapján előírt kötelezettségekhez kapcsolódó szabályozást és

d) más érintett piacokon az Eht. 63. § (1) bekezdése alapján előírt kötelezettségeket.

(4) Az Elnök a piacmeghatározásra és piacelemzésre vonatkozó határozatában nem köteles indokolni azt a megállapítást, amely az Eht. 24. § (2) bekezdése alapján figyelembe vett ajánlás és iránymutatás, valamint az Európai Parlament és a Tanács Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) és a BEREC Működését Segítő Ügynökségnek (BEREC Hivatal) a létrehozásáról, az (EU) 2015/2120 rendelet módosításáról, valamint az 1211/2009/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2018/1971 rendelete alapján figyelembe vett iránymutatás vagy egyéb szabályozó rendelkezésein alapul. Ilyen esetben az Elnök a határozat indokolásában utal az ajánlás, az iránymutatás vagy egyéb szabályozó figyelembe vett rendelkezésére.

3. A piacmeghatározás és a piacelemzés eredményeként kirótt kötelezettségekkel kapcsolatos eljárásokra vonatkozó részletes szabályok

4. § (1) A referenciaajánlat Eht. 67/B. §-a szerinti módosítása esetén a kötelezett szolgáltató a kérelmében köteles

a) megjelölni a referenciaajánlat módosításának indokát;

b) benyújtani a referenciaajánlat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, változáskövetéssel ellátott és változáskövetés nélküli változatait, valamint

c) benyújtani a referenciaajánlat módosításával, módosuló részeivel összefüggő adatokat és dokumentumokat.

(2) Az eredeti referenciaajánlat alapján kötött hálózati szerződések módosítására vonatkozó eljárásokat a referenciaajánlat módosításának hatálybalépését követően lehet megkezdeni.

5. § (1) A számviteli szétválasztási kimutatásnak az Eht. 68. §-a szerinti jóváhagyása során - kétség esetén - a kötelezett szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a benyújtott számviteli szétválasztási kimutatásban és a kapcsolódó dokumentumokban foglaltak megfelelnek az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabálynak.

(2) A Hatóság a számviteli szétválasztási kimutatásban foglalt adatokat a feladatainak ellátásához felhasználhatja, továbbá azokat az Eht. 20. § (3) bekezdésével és 33. § (5) bekezdésével összhangban a szükséges mértékig a versenyhatóság rendelkezésére bocsáthatja a kötelezett szolgáltató egyidejű értesítésével.

4. Az együttműködési megállapodásokhoz kapcsolódó önkéntes kötelezettségvállalás részletes szabályai

6. § Az Eht. 66/B. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kötelezettségvállalásra (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: kötelezettségvállalás) vonatkozó, az Eht. 66/B. § (1) bekezdése szerinti kérelemnek tartalmaznia kell

a) a jelentős piaci erejű szolgáltató nyilatkozatát arról, hogy a kérelmet az Eht. 66/B. § (2) bekezdés a) pontja alapján nyújtotta be;

b) az együttműködés tartalmának ismertetését;

c) annak részletes bemutatását, hogy az együttműködési megállapodás mely, az Eht. 63. §-a alapján kirótt kötelezettség alkalmazását befolyásolja, és milyen módon;

d) a felek által kötött együttműködési megállapodás egy példányát és

e) a hálózathoz való hozzáférés feltételeire vonatkozó kötelezettségvállalások pontos tartalmát.

7. § (1) Az Elnök a kötelezettségvállalás Eht. 66/B. § (8) bekezdése szerinti kötelezővé tételére vonatkozó döntésében rögzíti a kötelezettség alkalmazásának időtartamát, amely nem haladhatja meg a kötelezettségvállalásban a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató által felajánlott időtartamot.

(2) Az Elnök a kötelezettségvállalást az Eht. 66/B. § (8) bekezdése szerinti döntésében csak részben teszi kötelezővé, ha a kötelezettségvállalásban foglalt egyes feltételek az Eht. 66/B. § (4) bekezdésében rögzített követelmények teljesüléséhez nem szükségesek.

5. A rendkívül nagy kapacitású hálózat társberuházásban történő kiépítésére vonatkozó kötelezettségvállalás részletes szabályai

8. § (1) Az Eht. 66/B. § (2) bekezdés b) pontja szerinti kötelezettségvállalásra (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: kötelezettségvállalás) vonatkozó - az Eht. 66/B. § (1) bekezdése szerinti - kérelemnek tartalmaznia kell

a) a jelentős piaci erejű szolgáltató nyilatkozatát arról, hogy a kérelmét az Eht. 66/B. § (2) bekezdés b) pontja alapján nyújtotta be;

b) a tervezett beruházáshoz kapcsolódó üzleti terv bemutatását, amely tartalmazza az üzleti tervezés alapjául szolgáló előfizetőszámokat, forgalmi adatokat, a tervezett bevételeket;

c) a hálózaton nyújtható és nyújtani tervezett elektronikus hírközlési és kapcsolódó szolgáltatások ismertetését;

d) a társberuházási ajánlat teljes szövegét;

e) a pénzügyi feltételek kialakítása során alkalmazott elveket, eljárásokat, módszereket;

f) a társberuházási ajánlat közzétételével kapcsolatos információkat, továbbá

g) ha a társberuházási ajánlat alapján a jelentős piaci erejű szolgáltató legalább egy közös beruházásra irányuló megállapodást kötött, a fennálló társberuházási megállapodásra vagy megállapodásokra vonatkozó információkat, dokumentumokat.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti társberuházási ajánlatnak tartalmaznia kell

a) a beruházással érintett terület pontos meghatározását;

b) a tervezett hálózat műszaki paramétereit, ennek körében

ba) a tervezett hálózati struktúra leírását, a főbb hálózati csomópontok elhelyezkedésének bemutatásával,

bb) a meglévő és újonnan telepített aktív hálózati elemeket és a passzív infrastruktúraelemek bemutatását,

bc) az alkalmazott technológiát,

bd) a tervezett kapacitást, illetve - ha értelmezhető - a tervezett előfizetői hozzáférési pontok számát,

be) a végfelhasználó hozzáférési helyéig történő kiépítés műszaki akadályait, amennyiben a hálózat csak a végfelhasználó tartózkodási, illetve működési helyének közvetlen közelében lévő pontig építhető ki, és

bf) a hálózat tervezett gazdasági élettartamát;

c) a hálózatkiépítés ütemezését és a fejlesztés főbb mérföldköveit, a tervezett időpontokat és időtartamokat, ennek körében

ca) a hálózatkiépítés tervezett kezdő időpontját,

cb) az egyes hálózatkiépítési lépések tervezett kezdő és záró időpontját,

cc) a használatbavétel tervezett időpontját és

cd) a kereskedelmi szolgáltatásnyújtás tervezett kezdő időpontját;

d) a társberuházás megvalósításának jogi kereteit, ennek körében

da) a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató és a társberuházók közötti együttműködés megvalósításának jogi formáját, így különösen elkülönült gazdasági társaság létrehozatalára vagy egyéb együttműködési mód megvalósítására irányuló szerződés feltételeit,

db) elkülönült gazdasági társaság létrehozása esetén a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató és a társberuházók részesedésére vonatkozó feltételeket, az elkülönült gazdasági társaság döntéshozatali rendjét, az ezzel kapcsolatos esetleges korlátozásokat és

dc) a társberuházáshoz történő későbbi csatlakozás megvalósításának jogi formáját, feltételeit;

e) a társberuházásban való részvétel feltételeit, ennek körében

ea) a társberuházókra vonatkozóan előírt követelményeket, így különösen az elvárt pénzügyi garanciákat,

eb) a társberuházásban való részvételhez szükséges minimális hozzájárulás mértékét,

ec) a társberuházáshoz való hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának ütemezését és

ed) a csatlakozás egyéb feltételeit;

f) a hálózat kiépítés megvalósításához kapcsolódó feltételeket, ennek körében

fa) a felek közötti munkamegosztást, felelősségi viszonyokat a hálózat kiépítéséhez kapcsolódóan és

fb) a felek közötti költségviselés szabályait, feltételeit;

g) a hálózatüzemeltetés megvalósításával kapcsolatos rendelkezéseket, pénzügyi és felelősségi viszonyokat;

h) a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató és a társberuházók hálózattal, illetve az ahhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jogait az üzembe helyezést követően;

i) a társberuházók hálózati hozzáféréséhez kapcsolódó szabályokat, eljárásokat;

j) a társberuházók tájékoztatásának, a felek kapcsolattartásának szabályait;

k) a társberuházási megállapodás felmondási feltételeit, a társberuházási megállapodás módosítása során alkalmazott eljárást, valamint a társberuházási megállapodással megszerzett jogok harmadik félnek történő átengedésével kapcsolatos szabályokat;

l) a társberuházó számára megállapított ellenértékeket vagy az ellenértékek kialakítása során alkalmazott eljárásokat és számítási módszereket;

m) a társberuházásban részt nem vevők számára biztosított hálózati hozzáférés feltételeit, ennek körében

ma) a hozzáférést biztosító szolgáltató, jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató, illetve társberuházó megnevezését, indokolt esetben földrajzi bontásban,

mb) a hozzáférés biztosításának kezdő időpontját, tervezett időtartamát,

mc) a megajánlott hozzáférési szolgáltatásokat, azok műszaki jellemzőit, minőségi paramétereit,

md) a hálózati hozzáférés biztosításához kapcsolódó eljárásokat, teljesítési időket,

me) a hozzáférési szolgáltatások ellenértékét vagy az ellenérték kialakítása során alkalmazott eljárást és számítási módszert és

mf) a korábbi hozzáférési szolgáltatás technológiai vagy egyéb okból történő megszüntetése és a helyébe lépő új hozzáférési szolgáltatás megajánlása esetén alkalmazott szabályokat.

(3) A társberuházási ajánlat tartalmazhat olyan feltételeket, amelyek a megállapodás megkötésével összefüggésben a piaci verseny tisztaságát biztosítják, így különösen a megállapodás megkötésére vonatkozó eljárás átláthatóságára és az együttműködés kereteinek és folyamatának dokumentáltságára vonatkozó szabályokat, a társberuházással összefüggő információk megosztásának módját, terjedelmét, továbbá a versenyjogi szabályok biztosítása érdekében szakértő harmadik fél bevonásának lehetőségét.

(4) A kérelemnek az (1) bekezdés e) pontja szerint benyújtott információk körében tartalmaznia kell

a) a társberuházó számára a kockázattól függően esetlegesen eltérő mértékben megállapított ellenértékek kialakítása során figyelembe vett szempontokat, eljárást és számítási módszert;

b) a társberuházó által a hálózathoz kapcsolódó jogokért, a hálózathasználatért fizetett ellenértékek kialakítása során figyelembe vett szempontokat és számítási módszert, továbbá

c) a társberuházásban részt nem vevő szolgáltató számára meghatározott hozzáférési szolgáltatások ellenértékének kialakítása során figyelembe vett szempontokat és számítási módszert.

(5) A kérelemnek az (1) bekezdés f) pontja szerint benyújtott információk körében tartalmaznia kell

a) a szolgáltató honlapján közzétett, illetve közzétenni tervezett információkat, az ehhez kapcsolódó eljárást és határidőket és

b) a társberuházásban való részvételre vonatkozó szándékot bejelentő szolgáltató számára a társberuházással összefüggésben előzetesen átadni tervezett információk körét, az ezzel kapcsolatos eljárást, határidőket.

(6) A kérelemnek az (1) bekezdés g) pontja szerint benyújtott információk körében tartalmaznia kell

a) a megállapodás vagy megállapodások megkötésének és hatályba lépésének időpontjára vonatkozó adatokat;

b) a megállapodást vagy megállapodásokat, valamint

c) az arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy a megállapodásban részt vevő szolgáltatók között nincs a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 23. § (1) bekezdése szerinti összefonódás.

(7) Amennyiben a jelentős piaci erejű szolgáltató megítélése szerint a konkrét társberuházási ajánlat tekintetében a 8. § (2) bekezdésében foglalt valamely feltétel, tartalmi elem az adott ügyben nem értelmezhető, illetve nem szükséges, akkor azt a kérelemben nem köteles benyújtani, ugyanakkor a feltétel alkalmazhatatlanságát vagy a tartalmi elem társberuházási ajánlatból történő mellőzését a kérelemben részletesen indokolni köteles.

(8) A (7) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatóak a 8. § (2) bekezdésében előírt olyan feltétel, tartalmi elem esetében, amely a kérelem 9-16. § szerinti elbírálásához elengedhetetlenül szükséges.

(9) A jelentős piaci erejű szolgáltató a (7) bekezdés szerinti indokolásban nem hivatkozhat arra, hogy valamely feltétel azért nem értelmezhető vagy szükséges, mert azt a későbbiekben, a társberuházóval való együttműködés során tervezi kialakítani.

(10) A (7) bekezdés szerinti részletes indokolás elfogadhatóságáról az Elnök az Eht. 66/B. § (5) bekezdése szerint tájékoztatja a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatót.

9. § A kötelezettségvállalásra vonatkozóan benyújtott kérelem elbírálása során az Elnök az Eht. 66/B. § (4) bekezdésében és a 10-16. §-okban rögzített feltételeknek való együttes megfelelést vizsgálja.

10. § A kötelezettségvállalás a hozzáférés feltételei, a megszerzett jogok ellenértéke, a jogok gyakorlását biztosító garanciák - így különösen a visszavonhatatlan használati jogok biztosítása -, valamint a felmondási feltételek tekintetében tisztességes, észszerű és egyenlő elbánáson alapuló feltételeket tartalmaz. Az egyenlő elbánás követelménye nem zárja ki a kötelezettségvállalásban az egyes vállalkozások számára eltérő feltételek kialakítását a részvétel megkezdésével, az igénybevétel mértékével - lekötött kapacitással, lekötött végfelhasználói vonalak számával - vagy egyéb, az eltérő mértékű részvétellel összefüggő objektív okkal összefüggésben. Az eltérő feltételek kialakítása csak tárgyilagos, átlátható, és az egyenlő elbánás követelményeinek megfelelő és kiszámítható kritériumokon alapulhat.

11. § (1) A társberuházási ajánlat

a) a társberuházásban kiépített hálózat teljes működési élettartamára vonatkozik, és az ezen időszak egészében nyitott bármely szolgáltató számára;

b) lehetővé teszi a társberuházók számára, hogy a megszerzett jogokat más társberuházók, illetve harmadik felek számára átengedjék, ha a kötelezettségvállalásban a társberuházó számára rögzített feltételeknek, illetve a társberuházó által vállalt kötelezettségeknek megfelelnek;

c) lehetővé teszi a társberuházásban való részvétel mértékének jövőbeli növelését és a társberuházáshoz való csatlakozás rugalmas időzítését, továbbá

d) a társberuházók részvételére vonatkozó minimális vállalási szintet, illetve további - a biztosított vonalak száma vagy más kapacitásegység alapján meghatározott - vállalási lépcsőket tartalmaz, amely lehetővé teszi a korlátozottabb erőforrásokkal rendelkező társberuházók részvételét is.

(2) A társberuházási ajánlat feltételként tartalmazhatja, hogy a társberuházó elfogadja a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató hálózat kiépítésének ütemezésére vonatkozó, a későbbi kiépítési tervek alapjául szolgáló stratégiai tervét.

12. § A kötelezettségvállalásban a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató vállalja, hogy

a) megfelelő időben, de az új hálózatok kiépítésének megkezdése előtt legalább hat hónappal - az Eht. 63/A. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő vállalkozás esetén legalább két hónappal - a társberuházási ajánlatra vonatkozó információkat honlapján könnyen azonosítható módon elérhetővé teszi;

b) a társberuházási ajánlat részletes feltételeit - ideértve a társberuházás megvalósításának jogi kereteit, a megállapodás jogi formáját, a társberuházás irányítására vonatkozó alapvető szabályokat - valamennyi, a társberuházás tekintetében részvételi szándékot jelző írásbeli kérelmet előterjesztő szolgáltató számára igény esetén haladéktalanul hozzáférhetővé teszi;

c) a társberuházásban való részvételi szándékot jelző szolgáltató számára a társberuházás kereteinek kialakításával és a társberuházás megvalósításával kapcsolatos ütemtervet előzetesen bemutatja, továbbá

d) a megvalósítás során minden lényeges mérföldkő teljesüléséről tájékoztatja a társberuházókat.

13. § A kötelezettségvállalás biztosítja, hogy a társberuházásban részt nem vevő, hozzáférést igénylő szolgáltatók

a) a beruházás megvalósítását követően is legalább a beruházást megelőzően biztosított minőséggel, sebességgel, feltételekkel rendelkező hozzáférést vehessenek igénybe a beruházást megelőzően elérhető végfelhasználói kör egészére kiterjedően, továbbá

b) kellő időben, átlátható és az egyenlő elbánás követelményének megfelelően kialakított feltételek mellett kapjanak hozzáférést az újonnan kiépített, rendkívül nagy kapacitású hálózati elemekhez és e feltételek figyelembe veszik a beruházásban részt vevők beruházással kapcsolatos kockázatát és annak időbeli változását, valamint az érintett kiskereskedelmi piaci versenyhelyzetet is, továbbá fenntartják a társberuházásban való részvételre ösztönző hatást.

14. § (1) A társberuházási ajánlat és az az alapján kötött megállapodás kiterjed a társberuházás során létrehozott infrastruktúrához való hozzáférés feltételeire. A hozzáférési feltételek a társberuházásban részt vevő szolgáltatók számára

a) kölcsönösségen alapuló, tisztességes és észszerű kereteket biztosítanak, függetlenül attól, hogy a társberuházás során létrehozott hálózatrészek mely szolgáltató kivitelezésében valósulnak meg;

b) biztosítják, hogy szolgáltatást nyújthassanak és a piaci versenyben hatékony és fenntartható módon részt vegyenek az érintett hálózat felhasználásával nyújtott szolgáltatásokra ráépülő azon piacokon, ahol a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató aktív, valamint

c) kölcsönös jogokat rögzítenek a társberuházásban megvalósuló infrastruktúra kiépítését követően.

(2) Ha a kötelezettségvállalás a társberuházás megvalósítása érdekében elkülönült gazdálkodó szervezet létrehozását tartalmazza, akkor a kialakított feltételek biztosítják, hogy a létrehozott szervezet valamennyi társberuházó számára tisztességes és észszerű feltételekkel, közvetlen vagy közvetett hozzáférést biztosít a hálózathoz. A hozzáférés lehetővé teszi, hogy a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató saját kiskereskedelmi területe és a társberuházók egységes határidővel és feltételekkel - ideértve az árra és a szolgáltatás színvonalára vonatkozó feltételeket is -, továbbá azonos rendszerek és folyamatok révén kapjanak hozzáférést a hálózathoz. A pénzügyi feltételek tükrözik a társberuházók által vállalt kockázatból adódó eltéréseket.

15. § (1) A társberuházási ajánlatban a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató a társberuházók beruházásban való részvételének ütemezésében és a társberuházók által vállalt kötelezettség mértékében meglévő különbségekből adódó eltérő kockázati szintektől függő, eltérő ellenértéket határozhat meg az egyes társberuházók esetében. Az ellenérték meghatározása során a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató az eltérő kockázati szintnek megfelelő prémiumot vehet figyelembe, amely

a) a belépés időpontjától,

b) a kötelezettségvállalás mértékétől

függhet.

(2) A társberuházási ajánlat tartalmazhat a társberuházásban részt vevő szolgáltatók pénzügyi kötelezettségvállalásával kapcsolatos észszerű feltételeket - többek között - a beruházás megvalósításának ütemezésével összhangban meghatározott finanszírozási feltételeket.

16. § A társberuházási ajánlat szerinti beruházás jelentős mértékben hozzájárul a rendkívül nagy kapacitású hálózatok kiépítéséhez, valamint fenntartható, a várható jövőbeli igényeken alapul.

17. § (1) Az Elnök a kötelezettségvállalás Eht. 66/B. § (8) bekezdése szerinti kötelezővé tételére vonatkozó döntésében rögzíti a kötelezettség alkalmazásának időtartamát, amely nem lehet rövidebb, mint 7 év, de nem haladhatja meg a kötelezettségvállalásban a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató által felajánlott időtartamot.

(2) Az Elnök a kötelezettségvállalás Eht. 66/B. § (8) bekezdése szerinti kötelezővé tételére vonatkozó döntésében előírja a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára a kötelezettség ellenőrzéséhez szükséges adatszolgáltatás évenkénti benyújtását, és az adatszolgáltatásban szolgáltatandó adatok körét.

(3) Az Elnök a kötelezettségvállalást az Eht. 66/B. § (8) bekezdése szerinti döntésében részben teszi kötelezővé, ha a kötelezettségvállalásban foglalt egyes feltételek az Eht. 66/B. § (4) bekezdésében, illetve e rendelet 10-16. §-ában rögzített követelmények teljesüléséhez nem szükségesek. Ebben az esetben az Elnök a benyújtott kérelmet jóváhagyja, és a döntésében rendelkezik a kötelezettségvállalás kötelezően alkalmazandó elemeiről.

6. Jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató önkéntes szétválásához kapcsolódó kötelezettségvállalás részletes szabályai

18. § (1) Az Eht. 66/B. § (2) bekezdés c) pontja szerinti kötelezettségvállalásra (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: kötelezettségvállalás) vonatkozó - az Eht. 66/B. § (1) bekezdése szerinti - kérelemnek tartalmaznia kell

a) a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató nyilatkozatát arról, hogy a kérelmet az Eht. 66/B. § (2) bekezdés c) pontja alapján nyújtotta be, és

b) a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató nyilatkozatát arról, hogy a kérelem az Eht. 66/A. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott jogügylet jóváhagyására irányul.

(2) Az Eht. 66/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogügylet esetén a kérelemnek tartalmaznia kell az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatokon kívül

a) az átruházásban részt vevő vállalkozás megnevezését;

b) az átruházással érintett eszközök részletes ismertetését;

c) az átruházás tervezett ütemezését, lezárását;

d) az átruházást követően a felek közötti együttműködés ismertetését;

e) a kötelezettségvállalással érintett hálózat vagy hálózatrész bemutatását;

f) a hálózathoz vagy hálózatrészhez való hozzáférés feltételeit, ennek körében

fa) a hozzáférési feltételek elérhetőségét,

fb) a harmadik felek számára nyújtott hozzáférési szolgáltatásokat, ennek keretében a hozzáférés hálózati szintjét, a kérelem benyújtásakor ismert hozzáférési helyszíneket, helymegosztási lehetőségeket, a hozzáférési szolgáltatásokhoz kapcsolódó, a hozzáférési szolgáltatás igénybevételét támogató szolgáltatásokat, a hozzáférési szolgáltatások alapvető minőségi jellemzőit,

fc) az ügyfélkiszolgálásra, kapcsolattartásra használt informatikai rendszerek, folyamatok bemutatását,

fd) az információhoz való hozzáférés feltételeit,

fe) az ügyfélkiszolgáláshoz kapcsolódó minőségi paramétereket, azok vállalt értékeit, különösen a megrendelés, teljesítés, üzemeltetés, karbantartás, hibaelhárítás vonatkozásában,

ff) a szolgáltatási szinteket, szolgáltatási garanciákat,

fg) a különböző igénybevevők esetében - az igénybevétel mennyiségétől, illetve egyéb paraméterektől függően - esetlegesen alkalmazott eltérő feltételeket,

fh) az alkalmazott díjakat, illetve díjképzési elveket, módszereket, valamint

fi) a felelősségi viszonyokat, továbbá

g) a kötelezettségvállalás időtartamát.

(3) Az Eht. 66/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti jogügylet esetén a kérelemnek tartalmaznia kell az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatokon kívül

a) a szétválás lebonyolításával összefüggésben

aa) a létrejövő önálló gazdasági egységek megnevezését, jogállását,

ab) a szétválást követő irányítási viszonyokat,

ac) a szétválás lebonyolításának ütemezését, végdátumát és

ad) a létrejövő önálló gazdasági egységek tevékenységeinek, eszközeinek részletes ismertetését;

b) a létrejövő gazdasági egységek közötti együttműködéssel összefüggésben a felek által egymásnak nyújtott szolgáltatásokat, és a felek közötti információáramlás módját, feltételét;

c) a harmadik felek számára biztosított hozzáférés feltételeit, ennek körében

ca) a hozzáférési feltételek elérhetőségét,

cb) a harmadik felek számára nyújtott hozzáférési szolgáltatásokat, ennek keretében a hozzáférés hálózati szintjét, a kérelem benyújtásakor ismert hozzáférési helyszíneket, helymegosztási lehetőségeket, a hozzáférési szolgáltatásokhoz kapcsolódó, a hozzáférési szolgáltatás igénybevételét támogató szolgáltatásokat, a hozzáférési szolgáltatások alapvető minőségi jellemzőit,

cc) az ügyfélkiszolgálásra, kapcsolattartásra használt informatikai rendszerek, folyamatok bemutatását,

cd) az információhoz való hozzáférés feltételeit,

ce) az ügyfélkiszolgáláshoz kapcsolódó minőségi paramétereket, azok vállalt értékeit, különösen a megrendelés, teljesítés, üzemeltetés, karbantartás, hibaelhárítás vonatkozásában,

cf) a szolgáltatási szinteket, szolgáltatási garanciákat,

cg) a különböző igénybevevők esetében - az igénybevétel mennyiségétől, illetve egyéb paraméterektől függően - esetlegesen alkalmazott eltérő feltételeket,

ch) az alkalmazott díjakat, illetve díjképzési elveket, módszereket, valamint

ci) a felelősségi viszonyokat, továbbá

cj) a kötelezettségvállalás időtartamát.

19. § Az Elnök a kötelezettségvállalást az Eht. 66/B. § (10) bekezdése szerinti döntésében részben teszi kötelezővé, ha a kötelezettségvállalásban foglalt egyes feltételek az Eht. 66/B. § (4) bekezdésében rögzített követelmények teljesüléséhez nem szükségesek.

7. Az önkéntes kötelezettségvállalások egyéb eseteinek részletes szabályai

20. § Az Eht. 66/B. § (2) bekezdés a)-c) pontjában nem nevesített esetekhez kapcsolódóan benyújtott önkéntes kötelezettségvállalásra (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: kötelezettségvállalás) vonatkozó, az Eht. 66/B. § (1) bekezdése szerinti kérelemnek tartalmaznia kell

a) kötelezettségvállalással érintett hálózat vagy hálózatrész bemutatását;

b) a hálózathoz vagy hálózatrészhez való hozzáférés feltételeit, ennek körében

ba) a hozzáférési feltételek elérhetőségét,

bb) a harmadik felek számára nyújtott hozzáférési szolgáltatásokat, ennek keretében a hozzáférés hálózati szintjét, a kérelem benyújtásakor ismert hozzáférési helyszíneket, helymegosztási lehetőségeket, a hozzáférési szolgáltatásokhoz kapcsolódó, a hozzáférési szolgáltatás igénybevételét támogató szolgáltatásokat, a hozzáférési szolgáltatások alapvető minőségi jellemzőit,

bc) az ügyfélkiszolgálásra, kapcsolattartásra használt informatikai rendszerek, folyamatok bemutatását,

bd) az információhoz való hozzáférés feltételeit,

be) az ügyfélkiszolgáláshoz kapcsolódó minőségi paramétereket, azok vállalt értékeit, különösen a megrendelés, teljesítés, üzemeltetés, karbantartás, hibaelhárítás vonatkozásában,

bf) a szolgáltatási szinteket, szolgáltatási garanciákat,

bg) a különböző igénybevevők esetében - az igénybevétel mennyiségétől, illetve egyéb paraméterektől függően - esetlegesen alkalmazott eltérő feltételeket,

bh) az alkalmazott díjakat, illetve díjképzési elveket, módszereket, valamint

bi) a felelősségi viszonyokat;

c) a kötelezettségvállalás időtartamát, továbbá

d) annak részletes bemutatását, hogy az együttműködési megállapodás mely, az Eht. 63. §-a alapján kirótt kötelezettség alkalmazását és milyen módon befolyásolja.

21. § (1) Az Elnök a kötelezettségvállalás Eht. 66/B. § (8) bekezdése szerinti kötelezővé tételére vonatkozó döntésében rögzíti a kötelezettség alkalmazásának időtartamát, amely nem haladhatja meg a kötelezettségvállalásban a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató által felajánlott időtartamot.

(2) Az Elnök a kötelezettségvállalást az Eht. 66/B. § (8) bekezdése szerinti döntésében csak részben teszi kötelezővé, ha a kötelezettségvállalásban foglalt egyes feltételek az Eht. 66/B. § (4) bekezdésében rögzített követelmények teljesüléséhez nem szükségesek.

8. Záró rendelkezések

22. § Ez a rendelet 2020. december 21-én lép hatályba.

23. § Ez a rendelet az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló, 2018. december 11-i (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv 64., 67., 76., 79. cikkének és IV. mellékletének való megfelelést szolgálja.