A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

20/2020. (XII. 18.) NMHH rendelet

az elektronikus hírközlési építmények elhelyezéséről és az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos hatósági eljárásokról

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (3) bekezdés 26. és 40. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 109. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörben eljárva, a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed

a) az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 188. § 14. pontjában meghatározott elektronikus hírközlési építmények tervezőjére, építtetőjére, üzemeltetőjére és az elektronikus hírközlési építmény tulajdonjogával, rendelkezési jogával vagy használatot biztosító egyéb jogával rendelkező természetes személyre, jogi személyre és egyéb szervezetre;

b) a 4. § szerinti közreműködőkre;

c) a 27. § (9) bekezdése szerinti tervezési jogosultsággal rendelkező szaktervezőre, a felelős műszaki vezetőre, az építési műszaki ellenőrre és a kivitelezőre;

d) az elektronikus hírközlési szolgáltatóra;

e) a sajátos építményfajták – ide nem értve az Eht. szerinti fizikai infrastruktúra fogalmába tartozó sajátos építményfajták – tulajdonosára vagy vagyonkezelőjére;

f) a közhasználatú építmény tulajdonosára vagy vagyonkezelőjére; továbbá

g) az utcabútor, reklámhordozót tartó berendezés, reklámcélú berendezés – ideértve a tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszközt is – és a hirdetőoszlop tulajdonosára vagy használatot biztosító egyéb jogával rendelkező természetes személyre, jogi személyre és egyéb szervezetre [az e)–g) pont tekintetében a továbbiakban együtt: együttműködésre kötelezett].

(2) Az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos építési vagy bontási tevékenység (a továbbiakban együtt: építési tevékenység) engedélyezését, nyilvántartásba vételét, építésügyi hatósági ellenőrzését, valamint építésfelügyeletét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hatóság) végzi.

2. § E rendelet alkalmazásában

a) antenna: olyan antennatartó szerkezetre vagy más műtárgyra szerelt eszköz, vagy annak tartozéka, amely elektromágneses jelek vételére vagy sugárzására szolgál;

b) antennatartó szerkezet: olyan hírközlési rendeltetésű műtárgy – a vezeték nélküli hírközlés sajátos építménye –, amely antenna elhelyezésére szolgál;

c) egységes hírközlési objektummodell: egységes tervezési követelmények bevezetését támogató hírközlés hálózati adatmodell, amely lehetővé teszi, hogy az építésügyi hatósági eljárásokban a rajzi szabályozás helyett az adattartalmi szabályozás jelenjen meg;

d) építési tevékenység befejezésének időpontja: a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás – jegyzőkönyvben rögzített – befejezésének napja;

e) érintett ingatlan: az az ingatlan, amelynek területén építési tevékenységet végeznek;

f) hírközlési e-napló: az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló kormányrendeletben e-építési naplóként meghatározott elektronikus alkalmazás speciális fajtája, amelyet kizárólag az e rendelet alapján végzett építési tevékenységek végzése során kell vezetni, amelynek része az e-főnapló és az e-alnapló;

g) jókarbantartási kötelezettség: az építmény tulajdonosának, illetve üzemeltetőjének azon kötelezettsége, amely a használat során az építmény állagának megóvása, az élet, az egészség, a köz- és vagyonbiztonság védelme érdekében az építmény műszaki állapotának rendszeres felülvizsgálatát és a szükséges átalakítási, felújítási, helyreállítási munkálatok elvégzését, továbbá az üzemen vagy használaton kívüli hálózatok elbontását foglalja magában;

h) kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont: az Eht. 188. § 77. pontjában meghatározott fogalom;

i) korszerűsítés: a jogszerűen létesült elektronikus hírközlési építmény meglévő nyomvonalán korszerű technológia alkalmazásával az elektronikus hírközlő hálózat egyes részeinek vagy teljes egészének – a régi építménynek az építési engedély hatályának lejártáig történő elbontását is magában foglaló – kicserélése, amelynek következtében nő az elektronikus hírközlő hálózat üzembiztonsága, teljesítőképessége vagy használhatósága, valamint az antennák cseréje, ha az érintett antennák valamelyikének bármely irányú mérete a 4,0 m-t meghaladja, és az antennatartó szerkezet megerősítését nem igényli, továbbá a teljes szerkezet – antennatartó szerkezet és az antenna – együttes magassága nem növekszik.

2. Az engedélyezési eljárások általános szabályai

3. § (1) Az építtető az engedélyezési eljárásban az építési, fennmaradási jogosultságát az érintett ingatlan vonatkozásában közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal igazolja, kivéve az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 36. § (2) bekezdésében meghatározott adatok igazolását.

(2) Az építtető tulajdonában lévő ingatlanon történő építési tevékenység végzése esetén, ha az ingatlan harmadik személy olyan dologi jogával terhelt, amely a tulajdonosi jogokat korlátozza, akkor a harmadik személy hozzájárulása vagy ezt pótló véglegessé vált hatósági döntés vagy jogerős bírósági határozat benyújtása is szükséges az építési, fennmaradási jogosultság igazolásához.

(3) Idegen tulajdonban lévő ingatlanon történő építési tevékenység végzése esetén – ideértve a közös tulajdonban lévő ingatlant is – a (2) bekezdésben foglaltakon kívül az építtetőnek az építési, fennmaradási, bontási jogosultságát tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozattal, vagy a tulajdonossal kötött megállapodással, vagy ezt pótló véglegessé vált hatósági döntéssel, vagy jogerős bírósági határozattal kell igazolnia a Hatóságnál.

(4) A Hatóság az engedélyezési tervdokumentáció szerint érintett ingatlanok tekintetében az építési, fennmaradási, bontási jogosultságnak az (1)–(3) bekezdés szerinti feltételét a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszer szolgáltatásainak igénybevételével ellenőrzi.

(5) Építmény bontása esetén a bontási engedély kérelmezője hitelt érdemlően bizonyítja, hogy ő a bontani kívánt elektronikus hírközlési építmény tulajdonosa, vagy a tulajdonostól származó, a vonatkozó jogszabályi előírások szerinti megbízás, vagy ezt pótló véglegessé vált hatósági döntés, vagy jogerős bírósági határozat jogosítja a tevékenység elvégzésére.

4. § (1) Az engedélyezési eljárásban az 1. mellékletben felsorolt azon közművek és más szervezetek (a továbbiakban: közreműködők) működnek közre, amelyek építményét, közművét az elektronikus hírközlési építmény az elektronikus hírközlési építmények egyéb nyomvonalas építményfajtákkal való keresztezéséről, megközelítéséről és védelméről szóló 8/2012. (I. 26.) NMHH rendelet 2. §-a szerint megközelíti vagy keresztezi.

(2) Az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló kormányrendelet (a továbbiakban: e-közmű rendelet) hatálya alá nem tartozó közreműködők (3) bekezdés szerinti tartalmú nyilatkozatát az építtető köteles beszerezni, és az engedély iránti kérelemhez csatolni. Nyilatkozat hiányában a közreműködők megkeresését hitelt érdemlően igazolni kell.

(3) A közreműködők nyilatkozata kizárólag arra terjedhet ki, hogy a tervezett elektronikus hírközlési építmény vonatkozásában milyen műszakilag indokolt védelmet kívánnak előírni saját építményeik keresztezésénél és megközelítésénél. A megvalósult építmény használatbavételéhez adott nyilatkozat kizárólag az előírások kivitelezés során történt teljesítésére vonatkozhat.

(4) A közreműködő a nyilatkozatát a megkeresés kézhezvételétől számított 15 napon belül adhatja meg. Ha a közreműködő határidőn belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy előírást nem kívánt tenni.

(5) A közműegyeztetésre egyebekben az e-közmű rendelet rendelkezései irányadók.

5. § (1) E rendeletben szabályozott hatósági eljárásokban az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló kormányrendelet szabályai az irányadók.

(2) Ha a kérelmező nem csatol az Ákr. 57. §-a szerinti előzetes szakhatósági állásfoglalást, a kérelmezőnek a szakhatósági állásfoglalások Hatóság általi beszerzése érdekében az érintett szakhatóság eljárása vonatkozásában irányadó jogszabályi követelményeknek megfelelő PDF/A formátumban előállított dokumentációt kell benyújtania, a szakhatóság eljárására irányadó jogszabályban előírt igazgatási szolgáltatási díjak, illetékek megfizetésének igazolásával együtt.

(3) Elektronikus ügyintézésre kötelezett ügyfélnek, vagy az elektronikus ügyintézést önkéntesen vállaló ügyfélnek a (2) bekezdésben meghatározott dokumentumokat elektronikus úton a Hatóság elektronikus ügyintézési felületén kell benyújtania a Hatósághoz.

(4) Elektronikus ügyintézésre nem kötelezett ügyfél esetén az Ákr. rendelkezései az irányadók.

6. § (1) A tervező tervezői nyilatkozatot készít, amelyet az építési, a fennmaradási és a bontási engedély iránti kérelemhez mellékelni kell.

(2) A tervezői nyilatkozatnak tartalmaznia kell

a) a felelős tervező és a szakági tervezők nevét, névjegyzéki számát;

b) az általuk tervezett dokumentáció, vagy dokumentációrész és az elektronikus hírközlési építmény megnevezését;

c) az építtető nevét, székhelyét és

d) az a) pontban megnevezett tervezők aláírását.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában megnevezett tervezőnek a tervezői nyilatkozat részeként nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy

a) az általa készített, antennákra és antennatartó szerkezetekre, vagy a vezetékes elektronikus hírközlési építményekre vonatkozó engedélyezési tervdokumentáció megfelel az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Épkiv.) 1. melléklet I. fejezet 1. pontja alapján kidolgozott szakmai követelményeket megállapító szabályzatnak;

b) az általa tervezett építészeti-műszaki megoldás megfelel az általános érvényű szakmai előírásoknak és a jogszabályokban meghatározott követelményeknek, így különösen

ba) a helyi építési szabályzat, a településképi rendelet, valamint az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet előírásaiban foglaltaknak, az örökségvédelmi jogszabályok rendelkezéseinek;

bb) a minőségi, biztonsági, környezetvédelmi szabványoknak vagy legalább azokkal egyenértékű más műszaki megoldásnak;

bc) a megfelelőség igazolások rendelkezésre állnak, a szakági tervezők munkáját összehangolta;

c) az építmény elhelyezésénél az Eht. 94. § (2) bekezdésében, valamint 95. § (1) bekezdésében előírtakat figyelembe vette;

d) idegen tulajdonban lévő ingatlanon történő építés vagy bontás esetén az Eht. 94. § (4) bekezdése szerinti megállapodás létrejött, az állami tulajdonban álló ingatlan igénybevétele esetén a vagyonkezelő vagy annak hiányában a tulajdonosi joggyakorló szerv hozzájáruló nyilatkozata rendelkezésre áll, és a közreműködők körét feltárta;

e) a vonatkozó nemzeti szabványtól eltérő műszaki megoldás alkalmazása esetén a szerkezet, eljárás vagy számítási módszer a szabványossal legalább egyenértékű;

f) az érintett közreműködőkkel az egyeztetés megtörtént; és

g) a tervezett tevékenység és a benyújtott dokumentáció álláspontja szerint a 13. § (8) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelel.

7. § (1) A Hatóság a döntés meghozatalához szükséges tényállás tisztázásának keretében az építési tevékenység helyszínén, annak környezetében vizsgálhatja a döntés meghozatalának feltételeit, így különösen azt, hogy

a) az engedély kérelemhez, bejelentéshez mellékelt tervdokumentáció tartalma a valóságnak megfelel-e;

b) a tervezett nyomvonalon az építési tevékenység megvalósítható-e, a tevékenységet megkezdték-e és a terveknek megfelelően folytatják-e;

c) az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas állapotban van-e; valamint

d) a megvalósult építmény, építményrész az építési engedélynek, illetve a módosított építési engedélynek, valamint a hozzá tartozó Hatóság által jóváhagyott tervdokumentációnak, illetve a bejelentéshez mellékelt tervdokumentációnak megfelelően valósult-e meg.

(2) A Hatóság a helyszínről, annak környezetéről dátummal ellátott, azonosítható fényképfelvételt, valamint feljegyzést vagy jegyzőkönyvet készít, amelyet feltölt – amennyiben rendelkezésre áll – a hírközlési e-naplóba.

8. § (1) Minden építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenység végzéséről hírközlési e-naplót kell vezetni.

(2) A hírközlési e-napló üzemeltetésére, fenntartására és továbbfejlesztésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöke az Épkiv. 24. § (4) bekezdése, valamint a 24/B. § (2) bekezdése alapján kizárólagos joggal a Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot (a továbbiakban: LTK) jelöli ki.

(3) Az LTK a Dokumentációs és Információs Központ Üzemeltetési és Adatkezelési Szabályzatában foglaltak szerint az építtető kezdeményezésére a hírközlési e-naplót készenlétbe helyezi, és ahhoz az építtető számára hozzáférést biztosít.

(4) A hírközlési e-naplóba kötelező meghívni a tervdokumentációt készítő tervezőt, aki jogosult bejegyzést tenni, a mások által tett bejegyzésekre észrevételt tenni, vagy tudomásul venni azokat.

(5) A Hatóság által jóváhagyott engedélyezési tervdokumentáció alapján készült kiviteli tervet az építési tevékenység hírközlési e-naplóban rögzített megkezdéséig fel kell tölteni a hírközlési e-naplóba.

(6) Ha a Hatóság megállapítja, hogy az építési tevékenységet hírközlési e-napló nélkül végezték, az engedély nélküli építés jogkövetkezményeit alkalmazza.

(7) A Hatóság a hírközlési e-napló készenlétét haladéktalanul megszünteti,

a) ha az e-főnaplót az építésügyi hatósági engedély hatálya alatt nem nyitották meg és az engedély hatályának hosszabbítását sem kérelmezték;

b) ha az építtető az elkészült építményre végleges használatbavételi engedéllyel rendelkezik, vagy

c) bontási engedély esetén, ha a bontási tevékenységet befejezték.

(8) A hírközlési e-napló vezetésére egyebekben az Épkiv. rendelkezései irányadók.

9. § (1) Az építtető az engedély iránti kérelmet, bejelentést a mellékletekkel együtt elektronikus úton terjesztheti elő a Hatóság elektronikus ügyintézési felületén – az 5. § (4) bekezdésére figyelemmel – a 10–23. §-ban foglaltak szerint.

(2) * 

(3) A tervdokumentáció hírközlési építményre vonatkozó adatait a Hatóság internetes honlapján közzétett egységes hírközlési objektummodell (a továbbiakban: EHO) aktuális követelményeinek megfelelő formátumban és struktúra szerint kell benyújtani a 3. melléklet szerint.

3. Az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos engedélyezési eljárások

10. § (1) A hatósági engedélyezési eljárások fajtái:

a) építési engedélyezési;

b) használatbavételi engedélyezési;

c) fennmaradási engedélyezési;

d) bontási engedélyezési;

e) engedély hatálya meghosszabbítása iránti engedélyezési és

f) építési engedély-módosítási

eljárás.

(2) Az eljárásokért a Hatóság részére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyes eljárásainak igazgatási szolgáltatási díjairól és a díjfizetés módjáról szóló 5/2011. (X. 6.) NMHH rendeletben (a továbbiakban: Díjrendelet) meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

11. § (1) Az építési engedély iránti kérelmet a 9. §-ban foglaltak szerint kell benyújtani.

(2) Több építési szakaszra bontott építés esetén az egyes önállóan üzembe helyezhető szakaszokra külön-külön is lehet építési engedélyt kérni.

(3) Az építés és az építéssel feleslegessé váló építmény bontása egy eljárás keretében engedélyezhető, ha azt a tervdokumentáció is tartalmazza. A bontás tárgyát képező építmény nyomvonalhossza – a Díjrendelet alapján – nem képezi igazgatási szolgáltatási díj alapját.

(4) * 

12. § A Hatóság az építési engedély iránti kérelem elbírálása során

a) az engedélyezés tárgyát képező nyomvonal pontos meghatározása érdekében összeveti a benyújtott tervdokumentációban szereplő adatokat a térképi adatbázist szolgáltató szerv által szolgáltatott állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatokkal, továbbá

b) a 7. §-ban foglaltak szerint helyszíni szemlét tarthat.

13. § (1) Az építési engedély megadásáról vagy megtagadásáról szóló határozat – az Ákr. 81. §-ában foglaltakon túl – tartalmazza

a) az építtető nevét, címét (székhelyét);

b) az építmény pontos megnevezését, az érintett ingatlanok címét, helyrajzi számát;

c) az engedély időbeli hatályát;

d) a külön jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó felhívást;

e) a használatbavételi engedély iránti kérelem benyújtására való utalást a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett;

f) figyelmeztetést arra, hogy az építési engedély polgári jogi igényt nem dönt el;

g) figyelmeztetést arra, hogy az elkészült építményt az építtető vagy üzemeltető egyértelmű meghatározására alkalmas azonosítóval kell ellátni;

h) tájékoztatást az engedély időbeli hatálya meghosszabbításának módjáról, feltételeiről;

i) tájékoztatást arról, hogy a jogorvoslatra nyitva álló idő alatt az ügyfél az engedélyezés tárgyát képező tervdokumentációba milyen módon tekinthet be;

j) figyelemfelhívást a tervezett építmény e-közmű alkalmazásban történő feltüntetésére és

k) papíralapú hitelesített másolat igénylése esetén annak díját.

(2) A Hatóság a döntést közli annak

a) véglegessé válását megelőzően

aa) az építtetővel;

ab) a szakhatóságokkal;

ac) a közreműködőkkel;

ad) az érintett ingatlanok tulajdonosaival és az ismert jogszerű használókkal és

ae) a tervezővel;

b) véglegessé válását követően

ba) az építtetővel és

bb) az átépítendő, felhasznált hálózat tulajdonosával, ha az eltér az építtetőtől.

(3) Az építési engedély megadása esetén a véglegessé vált határozat mellett a Hatóság az engedélyhez tartozó, a Hatóság által jóváhagyott tervdokumentációt is megküldi elektronikus kiadmány formájában az építtetőnek.

(4) Az építési engedély a véglegessé válásának napjától számított három évig hatályos.

(5) A Hatóság az építtető kérelmére az építési engedély hatályát egy esetben egy évvel meghosszabbíthatja. A Hatóság a kérelem elbírálása során vizsgálja

a) az építési engedély kiadásakor hatályos jogszabályokban bekövetkezett változásokat;

b) a szakhatóságok ismételt megkeresésének; valamint

c) a közműegyeztetés ismételt lefolytatásának szükségességét.

(6) Az építési tevékenységet az építési engedély hatályának lejártáig be kell fejezni.

(7) Ha a Hatóság az építési engedélyezési eljárás során megállapítja, hogy a tervezett építési tevékenységet engedély nélkül megkezdték, a tényállás tisztázását követően haladéktalanul az építési engedély iránti kérelmet elutasítja, és a szabálytalan építés jogkövetkezményeit alkalmazza.

(8) *  Ha a 9. § szerint benyújtott tervdokumentáció hiánytalanul rendelkezésre áll, és szakhatóság bevonása nem követelmény, és szolgalmi vagy más használati jog létesítése nem szükséges, a Hatóság 15 napon belül kiadja az építési engedélyt, ha a kérelem

a) a jogszerűen épült

aa) az e-közmű alkalmazásban feltüntetett elektronikus hírközlési célra alkalmas alépítményi csőhálózatba, közmű alagútba, metró alagútba, csatornahálózatba történő kábelbehúzásra, védőcső behúzásra, vagy ezek bontására irányul;

ab) *  elektronikus hírközlő, vagy villamos energia elosztó hálózat részét képező vagy közvilágítási vagy tömegközlekedési célú tartószerkezetekre, oszlopokra történő vezetékek, kábelek elhelyezésére vagy bontására irányul;

ac) olyan, az aa) és ab) alpont szerinti munkálatokhoz kapcsolódó, azzal egyidejűleg végzett legfeljebb 100 méter hosszúságú, kizárólag közterületen megvalósuló építményre irányul, amelynek nyomvonala a benyújtott tervdokumentációban szerepel;

b) az antennák és antennatartó szerkezetek kivételével az olyan, az alaplétesítmény építési engedélyében nem szereplő és attól eltérő időpontban megvalósuló elektronikus hírközlési építmény építésére irányul, amely

ba) vasút, gyorsforgalmi út területén üzemi célokat szolgál, ha az építtető vagy a magyar állam vagy az alaplétesítmény üzemeltetőjének tulajdonában álló ingatlanon kerül elhelyezésre, ideértve azt az esetet is, amikor a jogszabály alapján az építtető a magyar állam nevében és javára végzi az építési tevékenységet;

bb) kőolajvezeték, földgázvezeték, villamosmű, vízvezeték, szennyvízvezeték, távhővezeték, szállítószalag, függőpálya tartozékának minősül;

c) nyomvonalas és nyomvonal jellegű elektronikus hírközlési építmény más építési beruházás, így különösen más fizikai infrastruktúra építése vagy átépítése miatt szükséges áthelyezésére, későbbi kábelbehúzás lehetőségét biztosító tartalék nyomvonal építésére irányul, vagy

d) az elektronikus hírközlési építmény korszerűsítésére irányul.

14. § (1) A véglegessé vált építési engedélyben foglaltaktól, valamint az építési engedély mellékletét képező engedélyezett tervdokumentációtól csak a Hatóság előzetes engedélyével – módosított építési engedéllyel – lehet eltérni.

(2) Az építési engedély módosítása iránti kérelmet és a módosítást tartalmazó tervdokumentációt az építtetőnek a 9. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.

(3) Ha az eltérés érinti az érintett ingatlan, építmény tulajdonosainak, kezelőinek a hozzájárulásában meghatározott feltételeit vagy a közreműködők építményeinek, valamint vizek, vízi létesítmények keresztezésére készített dokumentáció tartalmát, az építtetőnek az eltérésben érintett ingatlanok, építmények tulajdonosainak, kezelőinek, a közreműködőinek ismételt hozzájáruló nyilatkozatát be kell szereznie.

(4) A Hatóság a (2) bekezdésben foglaltak alapján – ha az eltérés érinti a szakhatóságok előírásait, az érintett szakhatóságok hozzájárulásával – az építési engedélyt módosítja.

(5) Ha az eltérést olyan, a tervezés során előre nem látott körülmény teszi szükségessé, amely a már megkezdett építési tevékenység engedélyezett tervdokumentáció szerinti folytatását akadályozza, és az eltérés

a) nem érinti a szakhatóságoknak az építési engedélyben rögzített előírásait;

b) az érintett ingatlan, építmény tulajdonosainak, kezelőinek a hozzájárulásában meghatározott feltételeit;

c) a közreműködők építményeinek, valamint vizek, vízi létesítmények keresztezésére készített dokumentáció tartalmát és

d) új közreműködők, új ingatlanok bevonásával nem jár,

az (1) bekezdéstől eltérően elegendő a Hatóságot nyilatkozattételi űrlap benyújtásával értesíteni, azzal, hogy egyidejűleg az építtető az eltérést a hírközlési e-naplóba haladéktalanul bejegyezi.

(6) Az (5) bekezdés szerinti eltérés esetén a Hatóság a hírközlési e-naplóba történő dokumentum feltöltésével nyilatkozik az eltérés tudomásulvételéről, vagy az építési engedély módosítására irányuló kérelem benyújtására hívja fel az építtetőt.

(7) Az (5) bekezdés szerinti eltérésről készített tervlapokat, a műszaki leírást és a tervező nyilatkozatát, a (3) bekezdés szerinti eltérés esetén a módosító határozatot és a hozzá tartozó tervdokumentációt az építtetőnek csatolnia kell az eredeti építési engedélyhez és a tervdokumentációhoz, amelyek a hírközlési e-napló mellékletét képezik.

(8) Ha az építtető – ide nem értve az (5) bekezdés szerinti eseteket – a Hatóság előzetes engedélye nélkül eltér a véglegessé vált építési engedélyben foglaltaktól, valamint az építési engedély mellékletét képező, engedélyezett tervdokumentációtól, a Hatóság az építtetőt az egész építményre vonatkozóan fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtására kötelezi.

15. § (1) Az építési engedély alapján létesített elektronikus hírközlési építmény használatbavételéhez szükséges engedély iránti kérelmet az építtetőnek az építési tevékenység befejezésétől számított hatvan napon belül a 9. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.

(2) Használatbavételi engedélyt az elektronikus hírközlési építmény egyes önállóan üzembe helyezhető szakaszaira önállóan is lehet kérni.

(3) A használatbavételi engedély iránti kérelem elbírálása során a Hatóság a benyújtott dokumentumok alapján – szükség szerint helyszíni szemle megtartása mellett – az építmény műszaki jellemzőire tekintettel megvizsgálja:

a) az építési tevékenységet a véglegessé vált építési engedélynek, módosított engedélynek, az ahhoz tartozó engedélyezett tervdokumentációnak megfelelően végezték-e el;

b) a tapasztalt eltérések építésügyi hatósági engedélyhez kötöttek-e;

c) az építmény az építési engedélyben megjelölt rendeltetésének megfelelő és biztonságos használatra alkalmas állapotban van-e;

d) az elkészült építmény a vonatkozó jogszabályoknak, előírt követelményeknek megfelel-e;

e) a felszín alatti építmény esetén azt, hogy az érintett építmény nyíltárkos bemérése megtörtént-e;

f) az Épkiv. 14. §-a szerinti nyilatkozat és a 25. § (11) bekezdés b) pontja szerinti dokumentumok a hírközlési e-naplóban rendelkezésre állnak-e és a hírközlési e-főnaplót az építtető lezárta-e;

g) az építmény a 13. § (1) bekezdés g) pontjában előírt azonosítóval rendelkezik-e.

(4) A Hatóság a használatbavételi engedélyt akkor adja meg, ha az építmény a rendeltetésszerű és biztonságos használat követelményeinek, az építési engedélynek és a hozzá tartozó engedélyezett tervdokumentációnak megfelel.

(5) A Hatóság a használatbavételi engedélyt megtagadja és határidő tűzésével fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtására kötelezi az építtetőt, ha az építmény a rendeltetésszerű és biztonságos használat követelményeinek, az építési engedélynek és a hozzá tartozó engedélyezett tervdokumentációnak nem felel meg. A határidő eredménytelen elteltét követően a Hatóság az eredeti állapot helyreállítására kötelezi az építtetőt.

(6) A használatbavételi engedély megadásáról vagy megtagadásáról szóló határozatnak – az Ákr. vonatkozó rendelkezésében foglaltakon túl – tartalmaznia kell

a) az építtető és – ha nem azonos az építtetővel – az üzembentartó nevét és székhelyét;

b) az építmény pontos megnevezését, az érintett ingatlanok címét, helyrajzi számát;

c) az építési engedély számát és keltét és

d) az elektronikus hírközlési építmény használatbavételével és üzemben tartásával kapcsolatos esetleges egyéb előírásokat.

(7) A 13. § (8) bekezdése szerint kiadott építési engedély esetén, ha az ott meghatározott feltételek fennállnak, és az építmény a 15. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelel, a Hatóság a használatbavételi engedélyt 15 napon belül kiadja.

(8) Használatbavételi engedély hiányában, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 44. § (4) bekezdése alapján az építmény jogszerűen nem használható, azon elektronikus hírközlési szolgáltatás nem nyújtható, kivéve a 13. § (8) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott üzemelő hálózatokon végzett kivitelezési munkák esetét.

16. § (1) A Hatóság az Étv. 48. § (2) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott jogszerűtlen és az Étv. 48. § (5) bekezdés c) pontjában meghatározott szakszerűtlen (a továbbiakban együtt: szabálytalan) építési tevékenység esetén, ha annak jogszabályi feltételei egyébként fennállnak vagy megteremthetők, az építtető vagy, ha az építtető személye nem ismert, a tulajdonos kérelmére fennmaradási engedélyt ad.

(2) A fennmaradási engedély iránti kérelmet a 9. §-ban foglaltak szerint kell benyújtani.

(3) A fennmaradási engedély iránti kérelem elbírálása során a Hatóság helyszíni szemle megtartása mellett az építmény műszaki jellemzőire figyelemmel megvizsgálja, hogy

a) a meglévő állapotot rögzítő tervdokumentáció tartalma megfelel-e valóságnak;

b) a szabályossá tétel feltételei fennállnak-e vagy megteremthetők-e;

c) felszín alatti építmény esetén azt, hogy érintett építmény nyíltárkos bemérése megtörtént-e.

(4) Az (1) bekezdés szerint szabálytalanul épített elektronikus hírközlési építményre a Hatóság

a) fennmaradási engedélyt ad, ha az építmény megfelel e rendeletnek, egyéb jogszabályoknak, valamint hatósági és szakhatósági előírásoknak;

b) határozott időre szóló fennmaradási engedélyt adhat – amelyben kötelezi az építtetőt az átalakítás elvégzésére –, ha az átalakítás után az elektronikus hírközlési építmény egyéb jogszabályoknak, valamint a hatósági, szakhatósági, és műszaki előírásoknak megfelelővé válik.

(5) Ha a fennmaradási engedély megadására az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas állapotában kerül sor, a fennmaradási engedély egyben használatbavételi engedélynek is minősül.

(6) A Hatóság a szabálytalanul épített elektronikus hírközlési építményre benyújtott fennmaradási engedély iránti kérelmet elutasítja, ha

a) az építmény az átalakítással sem felel meg e rendeletnek, egyéb jogszabályoknak, valamint hatósági, szakhatósági előírásoknak;

b) az elrendelt átalakítást az előírt határidőre nem végezték el; vagy

c) az építtető a hiánypótlási felhívásnak a megadott határidőig nem tett eleget.

(7) Ha a fennmaradási engedély megadásának feltételei nem állnak fenn, a Hatóság a kérelem elutasításával egyidejűleg – határidő tűzésével – az eredeti állapot helyreállítására kötelezi az építtetőt.

(8) Ha az eredeti állapot helyreállítása nem valósítható meg teljes egészében, akkor az építtető köteles az engedély nélkül létesült építményt igazolhatóan biztonsági, műszaki szempontból véglegesen használhatatlanná tenni.

(9) A fennmaradási engedély közlésére a használatbavételi engedély közlésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(10) Fennmaradási engedély hiányában az építmény jogszerűen nem használható, azon elektronikus hírközlési szolgáltatás nem nyújtható.

(11) Ha az építmény fennmaradási engedélyezésére az építmény befejezése, vagyis rendeltetésszerű és biztonságos használatra való alkalmas állapotának elérése előtt kerül sor, a továbbépítésre is engedélyt kell kérni, ha a fennmaradó munkálatok elvégzése építési engedélyezéshez kötött tevékenység. A fennmaradási és a továbbépítési engedély iránti összevont kérelemben mindkét eljárás lefolytatását meg kell jelölni és az azokhoz előírt dokumentációt benyújtani. Az építésügyi hatóság a döntéseit egybefoglalja.

(12) A (11) bekezdés szerinti kérelemhez a 9. § szerint benyújtott műszaki terveken a tényleges, jogszerűtlenül megvalósult állapot mellett a még befejezetlen építményrész vonatkozásában a további tervezett állapotot is ábrázolni kell.

(13) A (11) bekezdés alapján létesült építmény egészére használatbavételi engedélyt kell kérni a 15. §-ban foglaltak szerint.

17. § (1) Véglegessé vált használatbavételi engedéllyel vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező elektronikus hírközlési építmény, továbbá az építéskor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján engedélyköteles, de engedéllyel nem rendelkező elektronikus hírközlési építmény bontása esetén a bontási engedély iránti kérelmet a bontási tevékenység tervezett megkezdése előtt legalább harminc nappal az építtetőnek vagy a tulajdonosnak a 9. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.

(2) A bontási engedély iránti kérelem elbírálása során a Hatóság a kérelem és mellékletei alapján megvizsgálja, hogy

a) a tervezett bontási tevékenység megfelel-e a vonatkozó biztonsági, környezetvédelmi, építészeti, örökségvédelmi, műszaki és egyéb követelményeknek, és

b) a tervezőként megjelölt személy rendelkezik-e a tervdokumentáció elkészítéséhez szükséges szakirányú tervezési jogosultsággal.

(3) A bontási engedély a véglegessé válásától számított 2 évig hatályos. A bontási engedély hatályának lejárta után a bontás csak új bontási engedéllyel folytatható.

(4) Az építtetőnek a bontási tevékenység befejezését a befejezéstől számított tizenöt napon belül nyilatkozattételi űrlap benyújtásával közölnie kell a Hatósággal.

(5) A határozat az építési engedélyezési eljárás során hozott döntés vonatkozó tartalmi elemein kívül tartalmazza

a) a bontás végrehajtásának Hatóság által megállapított feltételeit és

b) a tájékoztatást arról, hogy az építtető vagy tulajdonos a bontási tevékenységet csak a véglegessé vált és végrehajtható bontási engedély és az ahhoz tartozó dokumentáció alapján, az engedély hatálya alatt, továbbá saját felelősségre és veszélyére végezheti.

4. Építési, bontási engedély vagy bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek

18. § (1) Építési vagy bontási engedély nélkül, továbbá bejelentés nélkül végezhetők az alábbi építési tevékenységek:

a) 15,0 m2-nél nem nagyobb alapterületű és 4,0 m-nél nem magasabb elektronikus hírközlési eszközök elhelyezésére szolgáló építmény földfelszínen vagy – az építmény tartószerkezete megerősítésének szükséglete nélkül – építményen való elhelyezése vagy bontása;

b) az olyan, az alaplétesítmény építési engedélyében szereplő elektronikus hírközlési építmény építése, amely

ba) az antennák és antennatartó szerkezetek kivételével vasút, gyorsforgalmi út területén üzemi célokat szolgáló elektronikus hírközlési építmény elhelyezésére irányul, ha az építtető vagy a magyar állam tulajdonában álló ingatlan igénybevételével történik;

bb) az elektronikus hírközlési építmény, kőolajvezeték, földgázvezeték, villamosmű, vízvezeték, szennyvízvezeték, távhővezeték, szállítószalag, függőpálya tartozékának minősül;

c) az elektronikus hírközlési építmény föld alatti – mélyszinti – bányában üzemi célokat szolgál;

d) hibaelhárítással és karbantartással összefüggő tevékenység;

e) antennatartó szerkezet létesítése vagy bontása, ha annak bármely irányú mérete, a legnagyobb fizikai kiterjedése – a villámvédelmet szolgáló eszköz hosszát nem számítva – a 6,0 m-t nem haladja meg;

f) az antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelése, ha az antenna bármely irányú mérete a 4,0 m-t nem haladja meg, és a tartószerkezet megerősítését nem igényli;

g) véglegessé vált használatbavételi vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező elektronikus hírközlő hálózathoz csatlakozó, közterületen maximum 100 m hosszúságú előfizetői bekötéshez szükséges hálózatrész létesítése és

h) a 2. § g) pontja szerinti jókarbantartási kötelezettség körébe tartozó tevékenység végzése, kivéve az üzemen vagy használaton kívüli hálózatok bontása.

(2) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában építési vagy bontási engedély nélkül végezhető a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pontok jellemzőinek az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv 57. cikkének (2) bekezdése szerinti meghatározásáról szóló, 2020. július 20-i (EU) 2020/1070 bizottsági végrehajtási rendelet (a továbbiakban: bizottsági végrehajtási rendelet) által meghatározott jellemzőkkel rendelkező és aktív antennarendszert nem tartalmazó kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont kiépítése.

5. A kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pontokkal összefüggő rendelkezések

19. § (1) A 18. § (2) bekezdése szerinti kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont kiépítését az üzemeltetőnek a kiépítéstől számított 14 napon belül nyilvántartásba vétel céljából be kell jelentenie a Hatóságnak.

(2) A bejelentésnek tartalmaznia kell:

a) az üzemeltető megnevezését;

b) a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont MSZ EN 62232:2018 szabvány szerinti telepítési osztályát;

c) a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont típusát – az eszköz megnevezését – és annak az üzemeltető által használt egyedi azonosítóját;

d) a kiépítés pontos helyét, magasságát;

e) a kiépítés időpontját;

f) nyilatkozatot arról, hogy a kiépítésre kültéren vagy beltéren került sor;

g) a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont által használt technológia és a kisugárzott egyenértékű izotrop teljesítmény érték megjelölését;

h) kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont literben meghatározott térfogatát és a színét;

i) nyilatkozatot arról, hogy a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont vagy a különálló, elhatárolt felületű infrastrukturális helyszínen osztozó több kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont a bizottsági végrehajtási rendelet 3. cikk (1) bekezdés a) vagy b) pontjában foglalt követelményeknek felel meg;

j) ha az i) pont szerinti nyilatkozat alapján a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont a bizottsági végrehajtási rendelet 3. cikk (1) bekezdés b) pontjában foglalt követelményeknek felel meg, akkor a bizottsági végrehajtási rendelet mellékletének A. pontjában meghatározott feltételek leírását és

k) nyilatkozatot arról, hogy a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont kiépítésének helyszíne természet- vagy örökségvédelem alatt áll-e.

(3) Az üzemeltető az (1) bekezdésben meghatározott bejelentést elektronikus úton, a Hatóság elektronikus ügyintézési felületén, az e célra rendszeresített űrlapon teszi meg.

(4) Ha az üzemeltető nem elektronikus ügyintézésre kötelezett, az Ákr. rendelkezései az irányadók.

20. § (1) Az Eht. 94. § (7) bekezdése alapján együttműködésre kötelezett személy, szervezet az elektronikus hírközlési szolgáltató kérésére együttműködik a 18. § (2) bekezdése szerinti kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont kiépítése érdekében.

(2) Az utcabútor, reklámhordozót tartó berendezés, reklámcélú berendezés – ideértve a tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszközt is – és a hirdetőoszlop, az Étv. szerinti a sajátos építményfajta – ide nem értve az Eht. szerinti fizikai infrastruktúra fogalmába tartozó sajátos építményfajtákat – és a közhasználatú építmény (e § tekintetében a továbbiakban együttesen: megállapodás tárgyát képező építmény) felhasználásához, illetve az (1) bekezdés szerinti kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont kiépítéséhez szükséges alkalmassá tételhez való hozzájárulásról szóló megállapodás megkötését az elektronikus hírközlési szolgáltatónak írásbeli ajánlattal kell kezdeményeznie az együttműködésre kötelezettnél.

(3) A megállapodás megkötésére vonatkozó ajánlatnak tartalmaznia kell

a) a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont megjelölését, annak jellemzőit, elhelyezésének helyét, módját és helyigényét;

b) a megállapodás tárgyát képező építmény igénybe venni kívánt elemeinek megjelölését;

c) az igényelt használati jog pontos tartalmát;

d) a használati jog alapításáról szóló szerződéstervezetet, továbbá

e) az együttműködésre kötelezett részére fizetendő ellenértéket tartalmazó egyértelmű ajánlatot.

(4) Az együttműködésre kötelezett az ajánlat kézhezvételétől számított 15 napon belül írásban válaszol az elektronikus hírközlési szolgáltatónak, amelyben a (2) bekezdés szerinti ajánlatot elfogadja vagy elutasítja.

(5) Ha az együttműködésre kötelezett a (2) bekezdés szerinti ajánlatot elfogadja, akkor az ajánlatra adott válasznak tartalmaznia kell legalább

a) az arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy az ajánlattal érintett a megállapodás tárgyát képező építmény átalakítással vagy átalakítás nélkül alkalmas-e az ajánlat szerinti felhasználásra, továbbá

b) az átalakítás szükségességére vonatkozó nyilatkozat esetén az átalakítás költségére vonatkozó becslést, valamint az átalakítás kivitelezésének várható időtartamát.

(6) Az együttműködésre kötelezett – törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – a (2) bekezdés szerinti ajánlatot kizárólag akkor jogosult elutasítani, ha

a) az ajánlat szerint felhasználni kívánt, a megállapodás tárgyát képező építmény objektív műszaki okok miatt nem alkalmas a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont kiépítésére, azzal, hogy az építményen már nyújtott szolgáltatások nem minősülnek megtagadást megalapozó objektív műszaki oknak;

b) a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont befogadása vagy annak kiépítése sérti vagy közvetlenül és nyilvánvalóan veszélyezteti a vagyonbiztonságot vagy az emberi életet, egészséget, így különösen, ha a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont üzemeltetése a 0 Hz – 300 GHz közötti frekvenciatartományú elektromos, mágneses és elektromágneses terek lakosságra vonatkozó egészségügyi határértékeiről szóló miniszteri rendelet szerinti egészségügyi határértéket túllépését okozhatja;

c) a kiépíteni kívánt kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont által érintett megállapodás tárgyát képező építmény működését, biztonságát vagy integritását akadályozza vagy veszélyezteti;

d) a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont üzemeltetése káros zavarást okoz; vagy

e) az elektronikus hírközlési szolgáltató (2) bekezdés szerinti ajánlatában megjelölt, a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont kiépítéséhez szükséges megállapodás tárgyát képező építmény helyett más alkalmas – az ajánlatban foglalttal egyenértékű – infrastruktúrát vagy egyéb hozzáférési lehetőséget ajánl fel, feltéve, hogy az ilyen módon felajánlott hozzáférésre tisztességes és észszerű feltételek mellett kerülhet sor.

(7) Ha az együttműködésre kötelezett az ajánlatot elutasítja, akkor az elutasításról szóló válaszában köteles megjelölni a (6) bekezdés a)–e) pontja szerinti valamely okot, továbbá válaszát köteles indokolni és bizonyítékokkal alátámasztani.

(8) Az elektronikus hírközlési szolgáltató, az együttműködésre kötelezett ajánlatra adott válaszának kézhezvételétől számított 15 napon belül írásban tájékoztatja az együttműködésre kötelezettet az általa megadott műszaki és gazdasági feltételek elfogadásáról vagy elutasításáról.

(9) Ha az együttműködésre kötelezett az ajánlatra 15 napon belül nem válaszol, akkor az ajánlatot elfogadottnak kell tekinteni.

(10) Ha az együttműködésre kötelezett az ajánlatot elutasítja, vagy a megállapodás az ajánlat kézhezvételétől számított 45 napon belül nem jön létre, a Hatóság kérelemre a használati jogot határozatával – a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pont kiépítéséhez fűződő közérdekből, a szükséges mértékben – létrehozhatja.

6. Építésügyi hatósági eljárásokkal összefüggő részletes szabályok

21. § (1) Az építtető jogutódja vagy az engedély átruházása esetén annak új jogosultja (a továbbiakban: az építtető jogutódja) a hatályos építési engedélyt vagy bontási engedélyt jogosult felhasználni, azonban köteles a jogutódlásról – annak megfelelő igazolása mellett – a bejelentést a 9. § (1) bekezdése szerint benyújtani.

(2) A bejelentést megelőzően az építtető jogutódja nem jogosult építési vagy bontási tevékenységet folytatni.

(3) A jogutódlást a Hatóság a bejelentés beérkezésétől számított 8 napon belül végzésben tudomásul veszi.

22. § (1) Elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának biztosítása érdekében antennatartó szerkezet legfeljebb 90 napra ideiglenesen elhelyezhető, ha az építtető az elhelyezés előtt legalább 15 nappal a bejelentést a 9. § (1) bekezdése szerint benyújtja.

(2) Az építtető az ideiglenesen elhelyezett antennatartó szerkezetet az előzetes bejelentésben meghatározott időpontig köteles elbontani, és erről a Hatóságot a bontást követő 15 napon belül nyilatkozattételi űrlap benyújtásával értesíteni.

23. § (1) A tulajdonos vagy az üzemeltető köteles a Hatóságnak bejelenteni, ha a korábban más céllal – jogszerűen, hírközlési hatósági engedély, illetve bejelentés nélkül – létesült elektronikus hírközlési építmény rendeltetése úgy változik meg, hogy annak építése már engedélyköteles lenne.

(2) A bejelentést a 9. § szerint kell benyújtani, és az ott meghatározott dokumentációt kell csatolni a bejelentéshez.

(3) A Hatóság a változást a bejelentés beérkezésétől számított 15 napon belül nyilvántartásba veszi.

24. § (1) Ha a Hatóság megállapítja, hogy az építtető a véglegessé vált építési engedély hatályának fennállása alatt a hírközlési e-főnaplót nem zárta le, és használatbavételi engedély iránti kérelmet nem nyújtott be, – a lejárat előtt 90 nappal – tájékoztatja az építtetőt az engedély hatályának lejárati idejéről és a meghosszabbítás lehetőségéről.

(2) Ha a véglegessé vált építési engedély hatályának lejártáig az építtető használatbavételi engedély iránti kérelmet nem nyújt be, és az építési engedély hatályának meghosszabbítását sem kezdeményezi, a Hatóság a tényállás tisztázása érdekében helyszíni ellenőrzést tart.

(3) Ha a helyszíni ellenőrzés eredményeként a Hatóság megállapítja, hogy

a) az építési engedély hatálya jogszerűen nem hosszabbítható meg, és a már megkezdett kivitelezéssel létrejött építményre használatbavételi engedély nem adható, az építmény továbbépítéséhez határidő tűzésével új építési engedély iránti kérelem benyújtására hívja fel az építtetőt;

b) az építmény elkészült, határidő tűzésével használatbavételi engedély iránti kérelem benyújtására hívja fel az építtetőt, és tájékoztatja a késedelmes benyújtás jogkövetkezményéről;

c) az építmény elkészült, de hírközlési e-naplót nem nyitottak, határidő tűzésével fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtására hívja fel az építtetőt.

(4) A (3) bekezdés a) és c) pontjában foglaltak nemteljesítése esetén a Hatóság az elkészült építmény vagy építményrész bontására kötelezi az építtetőt.

7. Ingatlanhasználat, közös építményhasználat

25. § (1) Az Eht. 94/A. § (1) bekezdése és 95. § (2) bekezdése szerint a Hatósághoz benyújtott szolgalmi vagy más használati jog alapítása iránti kérelemnek tartalmaznia kell

a) a szolgalmi vagy más használati jog terjedelmét ábrázoló nyomvonalrajzot;

b) az elektronikus hírközlési építmény elhelyezésének helyét és módját;

c) a védősáv hosszát és szélességét a nyomvonal jobb és bal oldalán és

d) azt, hogy a korlátozást mely nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás érdekében kéri a szolgáltató.

(2) A kérelemhez mellékelni kell a változási vázrajzot.

26. § (1) A Hatóság kérelemre, a rendelkezésére álló adat, tény, állapot vagy szükség esetén helyszíni szemle alapján a kérelemben megjelölt elektronikus hírközlési építmény meglétének vagy elbontásának igazolására hatósági bizonyítványt állít ki.

(2) Az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban történő átvezetés céljából benyújtott hatósági bizonyítvány iránti kérelemhez mellékelni kell a változás ingatlan-nyilvántartási átvezetéséhez jogszabályban előírt változási vázrajzot.

(3) A hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelem benyújtását megelőző tíz éven belül befejezett vagy használatba vett építmény esetén a hatósági bizonyítvány kiállítása iránti eljárás során a Hatóság a meglévő építmény jogszerűségét alátámasztó építési, használatbavételi engedély meglétét vizsgálja. Ha az építmény nem jogszerűen épült, a Hatóság a hatósági bizonyítvány kiadását megtagadja, és egyidejűleg építésfelügyeleti hatósági eljárást kezdeményez.

(4) A tíz évnél régebben befejezett vagy használatba vett építmény esetén a Hatóság a hatósági bizonyítványt kiállítja, és az építményt az ellenkező bizonyításáig jogszerűnek tekinti.

(5) A hatósági bizonyítvány tartalmazza

a) az elektronikus hírközlési építmény megnevezését;

b) az érintett ingatlan helyrajzi számát;

c) az építmény meglétének vagy elbontásának tényét;

d) a felhasználás célját;

e) a változási vázrajz munkaszámát és

f) az elektronikus hírközlési építmény főbb műszaki adatait.

8. Az elektronikus hírközlési építmények elhelyezésének települési szakági tervezésre vonatkozó szabályai

27. § (1) A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 5. §-ában szabályozott településfejlesztési koncepcióhoz, 9. és 10. §-ában szabályozott településszerkezeti tervhez, valamint 11–13. §-ában szabályozott helyi építési szabályzathoz kapcsolódó megalapozó vizsgálatnak az R. 1. melléklet helyzetfeltáró munkarész 1.16.3. pontját érintő, illetve a településszerkezeti tervhez, valamint a helyi építési szabályzathoz kapcsolódó alátámasztó javaslatnak az R. 3. melléklet 35. sor 4.3. pontját érintő minimális tartalmi követelményeit a 4. melléklet határozza meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti megalapozó vizsgálat és alátámasztó javaslat elektronikus hírközlési fejezetét a többi szakági munkarésszel összhangban kell elkészíteni.

(3) Az elektronikus hírközlési fejezetek tartalmi részletessége függ a feladat jellegétől, a tervezett területfelhasználástól és szolgáltatási funkcióktól.

(4) Az elektronikus hírközlési fejezetekben meg kell jeleníteni a meglévő elektronikus hírközlési építmények elhelyezését a felhasználók számára elérhető, alábbi szolgáltatások vonatkozásában:

a) helyhez kötött telefonszolgáltatás;

b) mobil rádiótelefon szolgáltatás;

c) műsorelosztás;

d) internet-hozzáférés szolgáltatás és

e) műsorszórás.

(5) Az elektronikus hírközlési fejezetekben rögzíteni kell, hogy a területet érintően van-e előkészületben kormányzati célú, illetve jelentős elhelyezési igénnyel bíró külön célú elektronikus hírközlési hálózatfejlesztés, amelyek esetében ezek elhelyezési kérdéseit is érinteni kell.

(6) Az elektronikus hírközlési fejezetnek biztosítania kell a szolgáltatásnyújtás szabadságát, a szolgáltatások szabad áramlását, be kell mutatnia a fogyasztói érdekek hatékony védelme területén a szabad szolgáltató- és szolgáltatásválasztás, az esélyegyenlőség, az egyetemes szolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítását, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, új technológiák elterjedési lehetőségét.

(7) A megalapozó vizsgálathoz készülő elektronikus hírközlési fejezetben össze kell vetni és értékelni kell az előzetesen beszerzett adatokat.

(8) Az elektronikus hírközlési fejezetek elkészítése során az érintett elektronikus hírközlési szolgáltatók számára lehetőséget kell biztosítani, hogy az adott településre vagy településrészre tervezett beruházásaikról információt adjanak.

(9) Elektronikus hírközlési fejezetet csak az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet I. fejezet 7. pontjában meghatározott jogosultsággal (betűjele: TH) rendelkező és névjegyzékbe vett tervező készíthet.

(10) A helyi építésügyi szabályozások az elektronikus hírközlési építmények elhelyezésének szabályai tekintetében e rendelettel ellentétes vagy e rendelethez képest többletkövetelményeket támasztó rendelkezéseket nem tartalmazhatnak.

9. Az építésfelügyeleti hatósági ellenőrzés és építésrendészeti eljárás

28. § (1) A Hatóság az építőipari kivitelezési tevékenység ellenőrzését

a) indokolt esetben a helyszínen;

b) távoli eléréssel

ba) a hírközlési e-építési napló alkalmazásban, valamint

bb) az e-közmű alkalmazásban

végzi.

(2) Az építésfelügyeleti hatósági ellenőrzés során a Hatóság vizsgálja

a) az építőipari kivitelezési tevékenység végzése kapcsán

aa) a kivitelező, a tervező, a beruházáslebonyolító, a műszaki ellenőr, a felelős műszaki vezető jogosultságát, illetve regisztrációját;

ab) a Hatóság által jóváhagyott terv alapján készült kiviteli tervdokumentációt;

ac) a hírközlési e-napló vezetését;

ad) a beépített anyagok megfelelőségigazolását, az építési termékek beépítésére vonatkozó jogszabályok, szabványok, szakmai előírások betartását;

ae) az építmény szerkezetére, a kivitelezés módszerére és technológiájára vonatkozó követelmények betartását és

af) az építési engedélyt megadó végleges határozat vagy előzetes bejelentés nyilvántartásba vételéről szóló határozat meglétét;

b) a megvalósult építmények esetén az a) pontban felsoroltakon kívül

ba) a kivitelezésre építési engedélyt megadó végleges határozatnak, vagy előzetes bejelentés nyilvántartásba vételéről szóló határozatnak, valamint a hozzá tartozó tervdokumentációnak, vagy megvalósulási tervdokumentációnak való megfelelőségét;

bb) a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet és mellékleteit;

bc) az utólagos bejelentés nyilvántartásba vételéről szóló határozat, valamint a használatbavételi, vagy fennmaradási engedélyt megadó végleges határozat meglétét;

bd) a kivitelezés során keletkezett hulladék elhelyezésére vonatkozó nyilatkozat meglétét;

be) a kivitelezési szerződésre vonatkozó előírások teljesülését és

bf) az építtető vagy üzemeltető egyértelmű meghatározására alkalmas azonosító meglétét;

c) a 2. § g) pontjában meghatározott jókarbantartási kötelezettség teljesítését; valamint

d) az engedély vagy bejelentés nélkül végezhető építési tevékenység esetén az országos építési követelmények, a településrendezési tervek, a helyi építési szabályzat, a településképi rendelet előírásainak betartását.

(3) A helyszíni ellenőrzésről a Hatóság jegyzőkönyvet vagy feljegyzést készít, amelyet feltölt a hírközlési e-naplóba. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:

a) az ellenőrzés helyét és idejét;

b) az ellenőrzést végző személyek nevét, beosztását, elérhetőségét;

c) a közreműködő szakértő nevét, címét/székhelyét;

d) az építtető nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, adószámát;

e) az építtető megbízottjának nevét, címét, kamarai névjegyzéki számát;

f) a műszaki ellenőr nevét, címét, kamarai névjegyzéki számát;

g) a tervező nevét, címét, elérhetőségét, kamarai névjegyzéki számát;

h) a kivitelező nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, vállalkozási engedély számát, kivitelezési regisztrációs számát;

i) a felelős műszaki vezető nevét, címét, elérhetőségét, kamarai névjegyzéki számát;

j) az engedélyezett tervdokumentációra, hatósági engedélyre vagy nyilvántartásba vételre vonatkozó adatokat;

k) az építmény jellegét;

l) az építési munka jellegét és

m) a Hatóság megállapításait.

(4) A Hatóság távoli eléréssel ellenőrzi a hírközlési e-napló vezetését és tartalmát, amelyről feljegyzésben rögzíti

a) a (3) bekezdés szerinti adatokat;

b) az építési tevékenységgel érintett ingatlanok helyrajzi számait és

c) megállapításait, különösen az alábbiakra kiterjedően:

ca) a nyilvántartási rész kitöltése;

cb) az építési folyamatban részt vevők jogosultságai;

cc) a tervnapló tartalma;

cd) a mellékletek;

ce) az építési termék teljesítménynyilatkozata; valamint

cf) napi jelentés és eseti bejegyzés.

(5) Az építésfelügyeleti hatósági ellenőrzést a Hatóság éves munkaterv alapján végzi. A munkatervet és az előző évi építésfelügyeleti hatósági ellenőrzések megállapításait összefoglaló jelentést minden év április 30-ig teszi közzé a honlapján. Ellenőrzés bejelentés alapján és építésügyi engedélyezési eljáráshoz kapcsolódóan munkaterven kívül is végezhető.

(6) A Magyar Mérnöki Kamarával erről szóló megállapodás alapján a Hatóság az ellenőrzésbe a tervdokumentáció és az annak megfelelő kivitelezési tevékenység vizsgálatába a Magyar Mérnöki Kamarát bevonhatja, és a helyszíni ellenőrzés a Magyar Mérnöki Kamara képviselőjének részvételével is lefolytatható.

29. § (1) A Hatóság az építésfelügyeleti hatósági ellenőrzés során az építés helyszínén a kivitelezési tevékenység folytatását megtiltja – az Étv. 46. § (3) bekezdésében foglaltak mellett – az építmények műszaki sajátosságaira figyelemmel, ha:

a) a kivitelezési tevékenységet végleges építési engedély vagy előzetes nyilvántartásba vételről szóló határozat nélkül végzik, vagy

b) a hírközlési e-naplóban az eltakarásra kerülő építményszerkezetek ellenőrzésének dokumentálása elmarad.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat a Hatóság a helyszínen jegyzőkönyvben vagy feljegyzésben rögzíti.

(3) Az (1) bekezdés szerinti ideiglenes intézkedésről a Hatóság a helyszíni ellenőrzés befejezését követően haladéktalanul végzést hoz, amelyet a hírközlési e-naplóba feltölt és megküldi az építtetőnek és a kivitelezőnek.

(4) Ha a Hatóság az építési tevékenység végzését az ellenőrzés során megtiltotta, a helyszínen felvett jegyzőkönyv megállapításai alapján az ellenőrzéstől számított 15 napon belül hozott határozatában elrendeli a szabálytalan állapot megszüntetését. A kivitelezési tevékenységet tovább folytatni csak a szabálytalan állapot megszüntetése után lehet.

(5) A határozatban foglaltak teljesítését a Hatóság a helyszínen ellenőrzi, és jegyzőkönyvben vagy feljegyzésben dokumentálja, amit feltölt a hírközlési e-naplóba.

(6) Ha a szabálytalanul létesült építmény fennmaradásának feltételei fennállnak, a Hatóság a (4) bekezdés szerinti határozatában határidő tűzésével felhívja az építtetőt, vagy ha az építtető személye nem ismert, az építmény tulajdonosát a fennmaradási engedély vagy a fennmaradási és továbbépítési engedély iránti kérelem és mellékleteinek benyújtására, egyúttal tájékoztatja az engedély feltételeiről és az engedély nélküli építés jogkövetkezményeiről.

(7) Ha a fennmaradás feltételei nem állnak fenn, a Hatóság a (4) bekezdés szerinti határozatában a szabálytalan állapot megszüntetése érdekében határidő tűzésével az építtetőt, vagy ha az építtető személye nem ismert, az építmény tulajdonosát az építmény, építményrész bontására kötelezi.

(8) A Hatóság fegyelmi eljárást kezdeményez a tervező és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti kamaránál, ha

a) a tervező által készített kivitelezési tervdokumentáció szakszerűtlen vagy tartalma valótlan, vagy

b) az építési-műszaki ellenőrre vagy felelős műszaki vezetőre vonatkozó összeférhetetlenséget észlel.

(9) A Hatóság a helyszíni ellenőrzéstől számított 15 napon belül hozott határozatában elrendeli

a) az építmény jókarbantartására vonatkozó kötelezettség teljesítését vagy lebontását, ha annak állapota az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyezteti, vagy

b) az építmény bontását, ha a használatával véglegesen felhagytak, vagy az a használatra alkalmatlan.

(10) A Hatóság a hatáskörébe nem tartozó szabálytalanság esetén a jegyzőkönyv, feljegyzés, valamint az egyéb bizonyítékok megküldésével a szükséges intézkedések megtételét a helyszíni ellenőrzés napjától számított 15 napon belül kezdeményezi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál.

30. § (1) A Hatóság hivatalból építésrendészeti eljárást indít, ha az építésfelügyeleti hatósági ellenőrzés során jogsértést állapít meg.

(2) A Hatóság az építési folyamat kamarai nyilvántartásban szereplő résztvevőivel szemben bírságot kiszabó végleges döntését megküldi a Magyar Mérnöki Kamarának.

10. Záró rendelkezések

31. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(6) bekezdésben foglalt kivétellel – 2020. december 21. napján lép hatályba.

(2) A 34. § (2) bekezdése 2021. február 15. napján lép hatályba.

(3) *  A 2. § c) pontja, a 9. § (3) bekezdése, a 12. § a) pontja és a 3. melléklet 2022. június 1. napján lép hatályba.

(4) * 

(5) *  A 34. § (1) bekezdés d) pontja 2023. június 1. napján lép hatályba.

(6) *  A 34. § (1) bekezdés c) pontja 2023. június 1. napján lép hatályba.

32. § E rendeletet 2021. február 15. napjától kell alkalmazni.

33. § (1) E rendeletet a 2021. február 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) *  A Szupergyors Internet Program keretében elnyert GINOP–3.4.1, továbbá a kormányzati célú hírközlési hálózatok továbbfejlesztésére szolgáló GINOP–3.4.2, GINOP–3.4.3, GINOP–3.4.5, valamint az NFM–KMR 2016–2017 pályázathoz kapcsolódó használatbavételi engedély iránti kérelem mellékletei 2023. szeptember 30. napjáig a pályázati azonosító feltüntetésével az 5. melléklet szerint is benyújthatók.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti eljárásban az eljárás szünetelésének nincs helye.

(4) * 

(5) * 

(6) * 

(7) *  A veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet és a 2021. február 8. napjával kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról szóló 80/2021. (II. 22.) Korm. rendelet által meghatározott veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) időtartama alatt, továbbá e veszélyhelyzet megszűnésének napját követő 180 napon belül lejáró végleges építési engedély, végleges bontási engedély, valamint a 2021. február 15. napját megelőzően nyilvántartásba vett, előzetes bejelentésen alapuló építési vagy bontási jogosultság külön erre irányuló kérelem hiányában is meghosszabbodik e veszélyhelyzet megszűnésének napjától számított további egy évvel.

(8) *  A hatósági engedélyezési eljárások tekintetében a kérelem 2022. június 1. napja és 2023. május 31. napja között – a (9) bekezdésben foglalt kivétellel – a 9. § (2) bekezdése vagy a 9. § (3) bekezdése szerint nyújtható be.

(9) *  Építési engedély iránti kérelem és ugyanezen építési engedély alapján létesített elektronikus hírközlési építmény használatbavételéhez szükséges engedély iránti kérelem

a) *  2022. június 1. napja és 2023. április 2. napja között a 9. § (2) bekezdése vagy a 9. § (3) bekezdése szerint nyújtható be;

b) *  2023. április 3. napjától a 9. § (3) bekezdése szerint nyújtható be.

(10) *  Bontási engedély iránti kérelem 2027. december 31. napjáig a 9. § (2) bekezdése alapján nyújtható be, ha

a) a kérelem nem nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat bontására irányul, és

b) a bontandó hálózat vonatozásában a Hírközlés Hálózati Nyilvántartásról szóló 21/2020. (XII. 18.) NMHH rendelet szerinti, a meglévő elektronikus hírközlő hálózatra, elektronikus hírközlési építményre és kapcsolódó eszközre vonatkozó adatszolgáltatás a kérelem benyújtásáig nem történt meg.

34. § (1) Hatályát veszti

a)–b) * 

c) * 

d) * 

(2) * 

35. § (1) Ez a rendelet az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló, 2018. december 11-i (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv 57. cikkének való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet a kis területi lefedésű, vezeték nélküli hozzáférési pontok jellemzőinek az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv 57. cikkének (2) bekezdése szerinti meghatározásáról szóló, 2020. július 20-i (EU) 2020/1070 bizottsági végrehajtási rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 20/2020. (XII. 18.) NMHH rendelethez

1. Az elektronikus hírközlési építmények hatósági engedélyezési eljárásaiban közreműködő közművek és más szervezetek

1.1. KÖZMŰVEK ÉS MÁS SZERVEZETEK

1. Víz- és csatornázási művek

2. Földgázelosztási engedélyesek

3. Villamosenergiaelosztói engedélyesek

4. Távhőszolgáltató szervek

5. Elektronikus hírközlési építmények tulajdonosai, az elektronikus hírközlési szolgáltatók/üzemeltetők

6. A villamosmű üzemben tartója

7. A vasútüzemeltető, vasútkezelő szervezetek

8. A városi helyi közlekedési szervezetek

9. Útkezelő szervezetek

Követelmények (1–9. pontig): A hálózatokat és más üzemi építményeket érintően a csatlakozó vezetékek és berendezések esetén a szakszerű megoldás követelménye, továbbá a nyomvonalas keresztezésekre meghatározott műszaki, technikai normák érvényre juttatása.

10. Víz- és vízi létesítmények kezelői

Követelmény: A környezeti elemekre gyakorolt hatások kapcsán a környezet terhelésének csökkentése érdekében elérhető legjobb technológiai normák érvényre juttatása.

11. Földmérési jelek, geodéziai pontok kezelői.

2. melléklet a 20/2020. (XII. 18.) NMHH rendelethez * 

3. melléklet a 20/2020. (XII. 18.) NMHH rendelethez

1. Az engedélyezési tervdokumentáció tartalma a tervezés tárgyától függően

1.1. Vezetékes elektronikus hírközlési építmények

1.1.1. Az építési engedélyezési dokumentáció elemei

Szöveges munkarészek (1 db PDF/A file-ban összefűzve, felelős tervező által aláírva)

Aláíró lap

Tartalmazza a tervezési feladatban közreműködő minden tervező nevét, megnevezését, a tervezési jogosultság (névjegyzéki bejegyzés) számát és azt, hogy a tervnek mely fejezetét készítette.

Tervezői nyilatkozatok

Műszaki leírás

Leírást, magyarázatot, utasítást tartalmaz az építéshez, a szereléshez, a beállításokhoz, installációhoz és üzembe helyezéshez. Hivatkozik az egyeztetési jegyzőkönyvek tartalmára. Bemutatja az egyeztetések alapján előírt változtatások végrehajtását. A műszaki leírás munkarészei:

a) Előzmények, tervezési megbízás, tervezési feladat és alapadatok, irányelvek

b) Általános tervismertetés, csatlakozó hálózatrészek terveire, tervszámaira való utalás, használatbavételi/fennmaradási engedély számainak megadása

c) Rendszerleírás a rajzi hivatkozásokkal

d) Aktuális jellemző építési utasítások felsorolása

e) Alkalmazandó technológiák és építési módok ismertetése, tájékoztató jellegű talajmechanikai információk (szükség szerint)

f) Érintett közművek megközelítése, keresztezésére vonatkozó információk

g) Biztonsági és Egészségvédelmi, Környezetvédelmi, Érintésvédelmi és Tűzvédelmi tervfejezetek

Tervadatok, tervlapok (egyenkénti csatolmányként, vagy tömörítve, felelős tervező által aláírva)

a) A tervezett/felhasznált hírközlési építmény objektumainak adatai az EHO-ban meghatározott módon és adattartalommal (XML)

b) Közmű alaptérképek, vagy GENPLAN (DWF vagy GeoPDF) belterületen 1:500, külterületen 1:1000

c) Keresztmetszeti és/vagy hossz-szelvény rajzok (DWF vagy PDF/A) a műszaki tartalom megfelelő ábrázoláshoz szükséges méretarányban

d) Elosztópont vagy NODE elhelyezési rajzok (DWF vagy PDF/A)

Építési engedély iránti kérelem mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Érintett ingatlanok jegyzéke (XLS, XLSX)

b) Építési jogosultságot, jogszerűséget igazoló dokumentumok (PDF/A)

ba) *  A jogszerűen épült saját tulajdonú fizikai infrastruktúra igénybevétele, valamint a meglévő fizikai infrastruktúra Eht. 94. § (4e) bekezdése szerinti igénybevétele kivételével az érintett ingatlanokra vonatkozó építési jogosultság igazolása a nem közterületi ingatlanokra vonatkozóan (tulajdonosi hozzájárulás) vagy az Eht. 94/A. §-a szerinti szolgalmi vagy más használati jog létesítésére irányuló kérelem

bb) Nem építtető tulajdonában lévő meglévő építmény felhasználása esetén tulajdonosi hozzájárulás

bc) Korábban épült, az engedélyezendő hálózatrész építésekor felhasználásra kerülő, meglévő építmény jogszerűségét igazoló dokumentum (használatbavételi/fennmaradási engedély határozat vagy annak száma/ nyilatkozata)

c) E-közmű alkalmazáson kívüli egyeztető szervek jegyzéke és a tervegyeztetések jegyzőkönyvei (PDF/A)

d) Szakhatósági állásfoglalásokhoz szükséges dokumentáció és díjbefizetés igazolása – külön file-okban az eltérő tartalmúak (szakhatóságonként 1-1 file-ba összefűzve, PDF/A), vagy előzetes szakhatósági állásfoglalások csatolása (hiteles elektronikus aláírással ellátott file)

e) Igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolása (PDF/A)

f) Meghatalmazás – szükség szerint (PDF/A)

g) Egyéb projektspecifikus dokumentumok (PDF/A)

1.1.2. Használatbavételi engedélyezési dokumentáció

A kiviteli terv alapján készített Megvalósulási tervdokumentáció az alábbi tartalommal:

Tervadatok, tervlapok (egyenkénti csatolmányként, vagy tömörítve,

a) A megvalósult hírközlési építmény objektumainak adatai az EHO-ban meghatározott módon és adattartalommal (XML)

b) A megvalósult elektronikus hírközlési építmény geodéziai bemérési adatai (hatóság előírásainak megfelelő SHP, hatóság előírásainak megfelelő TXT)

c) Megvalósult szálvezetési rajz és szálkötési lapok adatai (DWF, PDF/A)

d) Megvalósult keresztszelvények, fúrási jegyzőkönyvek – szükség szerint (DWF vagy GeoPDF, PDF/A) a műszaki tartalom megfelelő ábrázoláshoz szükséges méretarányban

e) Részletrajzok, bevezetési és beltéri rajzok – szükség szerint (PDF/A, DWF vagy GeoPDF) a műszaki tartalom megfelelő ábrázoláshoz szükséges méretarányban

Használatbavételi engedély kérelem mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Érintett ingatlanok jegyzéke (XLS, XLSX)

b) Szakhatósági állásfoglalásokhoz szükséges dokumentáció és díjbefizetés igazolása – külön file-okban az eltérő tartalmúak (1-1 file-ba összefűzve, PDF/A), vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás (hiteles elektronikus aláírással ellátott file)

c) Igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolása (PDF/A)

d) Meghatalmazás– szükség szerint (PDF/A)

e) Egyéb projektspecifikus dokumentumok (PDF/A)

1.1.3. Fennmaradási engedélyezési dokumentáció

Megvalósult állapotra vonatkozó dokumentáció az alábbi tartalommal:

Szöveges munkarészek (1db PDF/A file-ban összefűzve, felelős tervező által aláírva)

Aláíró lap

Tartalmazza a megvalósulási tervdokumentáció készítésében közreműködő minden tervező nevét, megnevezését, a tervezési jogosultság (névjegyzéki bejegyzés) számát és azt, hogy a tervnek mely fejezetét készítette, tervező által hitelesítve.

Tervezői nyilatkozatok

Műszaki leírás

Az építési engedély nélkül, vagy attól eltérően megépült hírközlési építmény elhelyezkedésére és megvalósulására vonatkozóan

a) Előzmények, és alapadatok – engedély nélküli építés vagy eltérés okai, irányelvek

b) Általános tervismertetés, műszaki megoldás leírása, csatlakozó hálózatrészek terveire, tervszámaira való utalás, használatbavételi/fennmaradási engedély számainak megadása

c) Rendszerleírás a tervrajzi hivatkozásokkal

d) Alkalmazott technológiák és építési módok ismertetése

e) Érintett közművek megközelítése, keresztezésére vonatkozó információk

f) Biztonsági és Egészségvédelmi, Környezetvédelmi, Érintésvédelmi és Tűzvédelmi tervfejezetek

Szakértői vélemény és nyilatkozat

Az építmény megfelelőségére és használhatóságára vonatkozó szakértői vélemény és nyilatkozat

Tervadatok, tervlapok (egyenkénti csatolmányként, vagy tömörítve, felelős tervező által aláírva)

a) A megvalósult hírközlési építmény objektumainak adatai az EHO-ban meghatározott módon és adattartalom (XML)

b) A megvalósult elektronikus hírközlési építmény geodéziai bemérési adatai (hatóság előírásainak megfelelő SHP, hatóság előírásainak megfelelő TXT)

c) Megvalósult szálvezetési rajz és szálkötési lapok adatai (DWF, PDF/A)

d) Megvalósult keresztszelvények, fúrási jegyzőkönyvek – szükség szerint (DWF vagy Geo PDF, PDF/A) a műszaki tartalom megfelelő ábrázoláshoz szükséges méretarányban

e) Részletrajzok, bevezetési és beltéri rajzok – szükség szerint (DWF vagy GeoPDF, PDF/A) a műszaki tartalom megfelelő ábrázoláshoz szükséges méretarányban

f) Mérési jegyzőkönyvek (PDF/A)

Fennmaradási engedély iránti kérelem mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Érintett ingatlanok jegyzéke (XLS, XLSX)

b) Építési jogosultságot és jogszerűséget igazoló dokumentumok (PDF/A)

ba) Érintett ingatlanokra, vonatkozó fennmaradási jogosultság igazolása a nem közterületi ingatlanokra vonatkozóan (tulajdonosi hozzájárulás)

bb) Nem építtető tulajdonában lévő meglévő építmény felhasználása esetén tulajdonosi hozzájárulás a fennmaradáshoz

bc) Korábban épült, az engedélyezendő hálózatrész építésekor felhasználásra kerülő, meglévő építmény jogszerűségét igazoló dokumentum (használatbavételi/fennmaradási engedély határozat vagy annak száma/ nyilatkozata)

c) E-közmű alkalmazáson kívüli egyeztető szervek jegyzéke és tervegyeztetések jegyzőkönyvei (PDF/A)

d) Műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv – ha volt (PDF/A)

e) Kivitelezői nyilatkozat – ha volt (PDF/A)

f) Szakhatósági állásfoglalásokhoz szükséges dokumentáció és díjbefizetés igazolása – külön file-okban az eltérő tartalmúak (1-1 file-ba összefűzve, PDF/A) vagy előzetes szakhatósági állásfoglalások csatolása (hiteles elektronikus aláírással ellátott file)

g) Igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolása (PDF/A)

h) Meghatalmazás– szükség szerint (PDF/A)

i) Egyéb projektspecifikus dokumentumok (PDF/A)

1.1.4. Bontási engedélyezési dokumentáció

Szöveges munkarészek (1 db PDF/A file-ban összefűzve, felelős tervező által aláírva)

Aláíró lap

Tartalmazza a megvalósulási tervdokumentáció készítésében közreműködő minden tervező nevét, megnevezését, a tervezési jogosultság (névjegyzéki bejegyzés) számát és azt, hogy a tervnek mely fejezetét készítette, tervező által hitelesítve.

Tervezői nyilatkozatok

Műszaki leírás

A bontandó hálózat, vagy építési engedély nélkül, vagy attól eltérően megépült hírközlési építmény elhelyezkedésére és megvalósulására vonatkozóan a bontás okának megjelölése és indoklása

a) Előzmények, és alapadatok, irányelvek

b) Általános ismertetés

c) Rendszerleírás a tervrajzi hivatkozásokkal

d) Alkalmazott technológiák és építési/bontási módok ismertetése

Tervadatok, tervlapok (egyenkénti csatolmányként, vagy tömörítve, felelős tervező által aláírva)

a) A bontandó hírközlési építmény objektumainak adatai az EHO-ban meghatározott módon és adattartalommal (XML)

b) Részletrajzok, bevezetési és beltéri rajzok – szükség szerint (PDF/A, DWF vagy GeoPDF) a műszaki tartalom megfelelő ábrázoláshoz szükséges méretarányban

Bontási engedély kérelem mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Érintett ingatlanok jegyzéke (XLS, XLSX)

b) Bontási jogosultságot és jogszerűséget igazoló dokumentumok (PDF/A)

ba) Érintett ingatlanokra, vonatkozó bontási jogosultság igazolása a nem közterületi ingatlanokra vonatkozóan (tulajdonosi hozzájárulás)

bb) Nem építtető tulajdonában lévő meglévő építmény bontása esetén tulajdonosi hozzájárulás a bontáshoz

bc) A Bontandó építmény jogszerűségét igazoló dokumentum (használatbavételi/fennmaradási engedély határozat vagy annak száma)

c) E-közmű alkalmazáson kívüli egyeztető szervek jegyzéke és tervegyeztetések jegyzőkönyvei (PDF/A)

d) Szakhatósági állásfoglalásokhoz szükséges dokumentáció és díjbefizetés igazolása – a külön file-okban az eltérő tartalmúak (1-1 file-ba összefűzve, PDF/A), vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás (hiteles elektronikus aláírással ellátott file)

e) Meghatalmazás – szükség szerint (PDF/A)

f) Egyéb projektspecifikus dokumentumok (PDF/A)

1.1.5. Rendeltetés változtatás bejelentése

Szöveges munkarészek (1 db PDF/A file-ban összefűzve, felelős tervező által aláírva)

Aláíró lap

Tartalmazza a megvalósulási tervdokumentáció készítésében közreműködő minden tervező nevét, megnevezését, a tervezési jogosultság (névjegyzéki bejegyzés) számát és azt, hogy a tervnek mely fejezetét készítette, tervező által hitelesítve.

Tervezői nyilatkozatok

Műszaki leírás

Az átminősítésre kerülő hírközlési építmény, vagy építményrész elhelyezkedésére és megvalósulására vonatkozóan leírás, az átminősítés indoka

a) Előzmények, és alapadatok, irányelvek

b) Általános ismertetés

c) Rendszerleírás a tervrajzi hivatkozásokkal

d) Az átminősítendő, hírközlési építmény hálózat elhelyezkedésére és megvalósulására vonatkozóan

e) Alkalmazott technológiák és építési módok ismertetése

Tervadatok, tervlapok (egyenkénti csatolmányként, vagy tömörítve, aláírva)

a) A megvalósult hírközlési építmény objektumainak adatai az EHO-ban meghatározott módon és adattartalommal (XML)

b) Az átminősítendő hírközlési építmény, hálózat szálvezetési rajz és szálkötési lapok adatai (DWF, PDF/A)

c) Részletrajzok, bevezetési és beltéri rajzok – szükség szerint (PDF/A, DWF vagy GeoPDF) a műszaki tartalom megfelelő ábrázoláshoz szükséges méretarányban

Rendeltetés változtatás bejelentési kérelem mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Érintett ingatlanok jegyzéke (XLS, XLSX)

b) Az építmény jogszerűségét igazoló dokumentum (használatbavételi/fennmaradási engedély határozat/nyilatkozat, PDF/A)

c) Igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolása (PDF/A)

d) Meghatalmazás – szükség szerint (PDF/A)

e) Egyéb projektspecifikus dokumentumok (PDF/A)

1.2. Vezeték nélküli hírközlési építmények – antennák, antennatartó szerkezetek

1.2.1. Az építési engedélyezési dokumentáció

Szöveges munkarészek (1 db PDF/A file-ban összefűzve, felelős tervező által aláírva)

Aláíró lap

Tartalmazza a tervezési feladatban közreműködő minden tervező nevét, megnevezését, a tervezési jogosultság (névjegyzéki bejegyzés) számát és azt, hogy a tervnek mely fejezetét készítette, tervező által hitelesítve.

Tervezői nyilatkozatok

Műszaki leírás

Az engedélyezési döntés megalapozásához szükséges kidolgozottsággal tartalmazza az építmény megvalósításához szükséges, a tartószerkezetek kialakítására és megépítésére hatással bíró kiinduló adatok ismertetését, így különösen a tervezési programból és a technológiai igényekből adódó terhek, hatások és követelmények ismertetését, figyelembe vett értékeit, megjelöli az alkalmazott szabványokat. Az elvégzett erőtani számítások alapján ismerteti az építmény tartószerkezetének rendszerét, az alkalmazott fesztávokat, a fő teherhordó elemek kialakítását, jellemző fő méreteit, a betervezett anyagok, gyártmányok minőségi és teljesítmény követelményeit, szükség esetén kitérve a megvalósíthatóságot biztosító technológiai leírásokra. Meglévő építmény esetén tartalmazza az előírt tartószerkezeti és anyagvizsgálati szakvéleményeket, az építmény környezetében szükségessé váló intézkedések leírását.

a) Előzmények, kiindulási adatok, telepítési hely ismertetése, a megközelítéshez szükséges információk

b) Az ingatlan övezeti besorolási adatok, HÉSZ és településképi rendelet előírásainak való megfelelés alátámasztása

c) Tervezett berendezések, antennák– az adott engedélyezéshez szükséges mértékben

d) Antennatartó szerkezet leírása

e) Utalás arra, hogy a tartószerkezet egyedi, vagy típus szerkezet a helyszínre adaptálva.

f) Anyagminőségek

g) Alapozás

h) Légi akadályjelzés

i) Hulladékkal kapcsolatos adatok, elhelyezésre vonatkozó információk

j) A villamos, villámvédelmi, zaj és rezgés elleni védelmi megoldások

k) Környezet és munkavédelem

l) Biztonsági és Egészségvédelmi, Környezetvédelmi, Érintésvédelmi és Tűzvédelmi tervfejezetek

m) Az érintett közműszolgáltatókkal történt egyeztetésre vonatkozó információk

Tartószerkezeti számítás

Talajvizsgálati jelentés, geotechnikai vizsgálat, alapozási javaslat

Tervadatok, tervlapok (egyenkénti csatolmányként, vagy tömörítve, felelős tervező által aláírva)

Tervadatok

A tervezett/felhasznált hírközlési építmény objektumainak adatai az EHO-ban meghatározott módon és adattartalommal (EOV koordinátái, a talppont magassági koordinátája stb, XML)

Tervlapok

a) Áttekintő helyszínrajz, amely megjelöli a tervezéssel érintett ingatlan elhelyezkedését a tágabb környezetben/ településen (DWF vagy GeoPDF szükség szerint méretarányban 1:2000, 1:1000)

b) Részletes helyszínrajzok. (DWF vagy GeoPDF 1:500, 1:250) A tervező által készített meglévő és tervezett helyszínrajzok, hiteles földhivatali térképszelvény alapján, amely tartalmazza:

ba) az égtájjelölést,

bb) a tervezéssel érintett és a közvetlenül szomszédos – az ingatlannal közös határvonalú – telkek ábrázolását,

bc) a tervezéssel érintett telken valamennyi meglévő terepszint feletti és alatti építményt, valamint a tervezett építményt, méretarányos ábrázolással (építmények körvonalrajzát,), a meglévő építmények telekhatártól és egymástól való távolsági és magassági méretét, és a meglévő közművezetékek helyzetét

bd) a ±0,00 kiinduló relatív szintmagasságnak megfelelő abszolút szintmagassági értéket,

be) a meglévő terepviszonyok ábrázolását a jellemző szintmagasságok értékeivel, 10 százaléknál nagyobb lejtésű terület esetén az 1 m szintkülönbséget ábrázoló rétegvonalakkal.

c) Az építmény jellemző külső nézetét ábrázoló nézetrajzok (DWF vagy PDF/A, a műszaki tartalom megfelelő ábrázoláshoz szükséges méretarányban vagy 1:100)

d) Tereprendezési terv – szükség szerint (DWF vagy GeoPDF 1:500, 1:250)

Építési engedély iránti kérelem mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Építési jogosultságot és jogszerűséget igazoló dokumentumok (PDF/A)

aa) Érintett ingatlanokra, vonatkozó építési jogosultság igazolása a nem közterületi ingatlanokra vonatkozóan (tulajdonosi hozzájárulás)

ab) Nem építtető tulajdonában lévő meglévő építmény felhasználása esetén tulajdonosi hozzájárulás a bontáshoz

ac) A meglévő felhasznált építmény jogszerűségét igazoló dokumentum (használatbavételi/fennmaradási engedély határozat száma/határozat másolat/nyilatkozat)

b) E-közmű alkalmazáson kívüli egyeztető szervek jegyzéke és tervegyeztetések jegyzőkönyvei (PDF/A)

c) Szakhatósági állásfoglalásokhoz szükséges dokumentáció és díjbefizetés igazolása – külön file-okban az eltérő tartalmúak (1-1 file-ba összefűzve, PDF/A), vagy előzetes szakhatósági állásfoglalások csatolása (PDF/A, hiteles elektronikus aláírással ellátott file)

d) NMHH eljárási díjbefizetés igazolása (PDF/A)

e) Egyéb projektspecifikus dokumentumok (PDF/A)

f) Meghatalmazás – szükség szerint (PDF/A)

1.2.2. Használatbavételi engedélyezési dokumentáció

Tervadatok, tervlapok (egyenkénti csatolmányként, vagy tömörítve, aláírva)

Tervadatok

a) A megvalósult hírközlési építmény adatai az EHO-ban meghatározott módon és adattartalommal (EOV koordinátái, a talppont magassági koordinátája stb.) (XML)

b) A megvalósult elektronikus hírközlési építmény geodéziai bemérési adatai (hatóság előírásainak megfelelő SHP, hatóság előírásainak megfelelő TXT)

Tervlapok

a) Áttekintő helyszínrajz, amely megjelöli a tervezéssel érintett ingatlan elhelyezkedését a tágabb környezetben/ településen (DWF vagy GeoPDF, szükség szerint méretarányban 1:2000, 1:1000)

b) Részletes helyszínrajzok. (DWF vagy GeoPDF, 1:500, 1:250) A tervező által készített meglévő és tervezett helyszínrajzok, hiteles földhivatali térképszelvény alapján, amely tartalmazza:

ba) az égtájjelölést,

bb) a tervezéssel érintett és a közvetlenül szomszédos – az ingatlannal közös határvonalú – telkek ábrázolását,

bc) a tervezéssel érintett telken valamennyi meglévő terepszint feletti és alatti építményt, valamint a tervezett építményt, méretarányos ábrázolással (építmények körvonalrajzát,), a meglévő építmények telekhatártól és egymástól való távolsági és magassági méretét, és a meglévő közművezetékek helyzetét

bd) a ±0,00 kiinduló relatív szintmagasságnak megfelelő abszolút szintmagassági értéket,

be) a meglévő terepviszonyok ábrázolását a jellemző szintmagasságok értékeivel, 10 százaléknál nagyobb lejtésű terület esetén az 1 m szintkülönbséget ábrázoló rétegvonalakkal.

c) Megvalósult szerkezet nézetrajzai, mely a festett színjelölést és akadályfény elhelyezést is tartalmazza (DWF vagy PDF/A, 1:50, v. 1:75)

d) Alapozási terv (DWF vagy PDF/A, 1:50, 1:25 részletek szükség szerint)

e) Egyedi megoldások tervei (DWF vagy PDF/A, méretarány szükség szerint)

Használatbavételi engedély iránti kérelem mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Érintett ingatlan hrsz-e – adatlapon megadva

b) E-közmű alkalmazáson kívüli egyeztető szervek jegyzéke és tervegyeztetések jegyzőkönyvei (PDF/A)

c) Szakhatósági állásfoglalásokhoz szükséges dokumentáció és díjbefizetés igazolása – külön file-okban az eltérő tartalmúak (1-1 file-ba összefűzve, PDF/A), vagy előzetes szakhatósági állásfoglalások (hiteles elektronikus aláírással ellátott file)

d) NMHH eljárási díjbefizetés igazolása (PDF/A)

e) Egyéb projektspecifikus dokumentumok (PDF/A)

f) Meghatalmazás – szükség szerint (PDF/A)

1.2.3. Fennmaradási engedélyezési dokumentáció

Szöveges munkarészek (1 db PDF/A file-ban összefűzve és felelős tervező által aláírva)

Aláíró lap

Tartalmazza a tervezési feladatban közreműködő minden tervező nevét, megnevezését, a tervezési jogosultság (névjegyzéki bejegyzés) számát és azt, hogy a tervnek mely fejezetét készítette.

Tervezői nyilatkozatok

Műszaki leírás

Az építmény megvalósításához szükséges, a tartószerkezetek kialakítására és megépítésére hatással bíró kiinduló adatok ismertetését, így különösen a tervezési programból és a technológiai igényekből adódó terhek, hatások és követelmények ismertetését, figyelembe vett értékeit, megjelöli az alkalmazott szabványokat. Az elvégzett erőtani számítások alapján ismerteti az építmény tartószerkezetének rendszerét, az alkalmazott fesztávokat, a fő teherhordó elemek kialakítását, jellemző fő méreteit, a betervezett anyagok, gyártmányok minőségi és teljesítmény követelményeit, szükség esetén kitérve a megvalósíthatóságot biztosító technológiai leírásokra. Meglévő építmény esetén tartalmazza az előírt tartószerkezeti és anyagvizsgálati szakvéleményeket, az építmény környezetében szükségessé váló intézkedések leírását.

a) Előzmények, kiindulási adatok, telepítési hely ismertetése, a megközelítéshez szükséges információk

b) Az ingatlan övezeti besorolási adatok, HÉSZ és településképi rendelet előírásainak való megfelelés alátámasztása

c) Tervezett berendezések, antennák – az adott engedélyezéshez szükséges mértékben

d) Antennatartó szerkezet leírása

e) Utalás arra, hogy a tartószerkezet egyedi, vagy típus szerkezet a helyszínre adaptálva.

f) Anyagminőségek

g) Alapozás megoldása

h) Légi akadályjelzés

i) Hulladékkal kapcsolatos adatok, elhelyezésre vonatkozó információk

j) A villamos, villámvédelmi, zaj és rezgés elleni védelmi megoldások

k) Környezet és munkavédelem

l) Biztonsági és Egészségvédelmi, Környezetvédelmi, Érintésvédelmi és Tűzvédelmi tervfejezetek

m) Az érintett közműszolgáltatókkal történt egyeztetésre vonatkozó információk

Szakértői vélemény és nyilatkozat

Az építmény megfelelőségére és használhatóságára vonatkozó szakértői vélemény és nyilatkozat

Tervadatok, tervlapok (egyenkénti csatolmányként, vagy tömörítve, felelős tervező által aláírva)

Tervadatok

a) A megvalósult hírközlési építmény objektumainak adatai az EHO-ban meghatározott módon és adattartalommal (EOV koordinátái, a talppont magassági koordinátája stb., XML)

b) A megvalósult elektronikus hírközlési építmény geodéziai bemérési adatai (hatóság előírásainak megfelelő SHP, hatóság előírásainak megfelelő TXT

Tervlapok

a) Áttekintő helyszínrajz, amely megjelöli a tervezéssel érintett ingatlan elhelyezkedését a tágabb környezetben/ településen (DWF vagy GeoPDF szükség szerint méretarányban 1:2000, 1:1000)

b) Részletes helyszínrajzok. (DWF vagy GeoPDF, 1:500, 1:250) A tervező által készített meglévő és tervezett helyszínrajzok, hiteles földhivatali térképszelvény alapján, amely tartalmazza:

ba) az égtájjelölést,

bb) a tervezéssel érintett és a közvetlenül szomszédos – az ingatlannal közös határvonalú – telkek ábrázolását,

bc) a tervezéssel érintett telken valamennyi meglévő terepszint feletti és alatti építményt, valamint a tervezett építményt, méretarányos ábrázolással (építmények körvonalrajzát,), a meglévő építmények telekhatártól és egymástól való távolsági és magassági méretét, és a meglévő közművezetékek helyzetét

bd) a ±0,00 kiinduló relatív szintmagasságnak megfelelő abszolút szintmagassági értéket,

be) a meglévő terepviszonyok ábrázolását a jellemző szintmagasságok értékeivel, 10 százaléknál nagyobb lejtésű terület esetén az 1 m szintkülönbséget ábrázoló rétegvonalakkal.

c) Megvalósult szerkezet nézetrajzai mely a festett színjelölést és akadályfény elhelyezést is tartalmazza (DWF vagy PDF/A 1:50, v. 1:75)

d) Alapozási terv (DWF vagy PDF/A 1:50, 1:25 részletek szükség szerint)

e) Egyedi megoldások tervei (DWF vagy PDF/A, méretarány szükség szerint)

Fennmaradási engedély iránti kérelem mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Érintett ingatlan hrsz-e – adatlapon megadva

b) Építési jogosultságot és jogszerűséget igazoló dokumentumok (PDF/A)

ba) Érintett ingatlanokra, vonatkozó fennmaradási jogosultság igazolása a nem közterületi ingatlanokra vonatkozóan (tulajdonosi hozzájárulás)

bb) Nem építtető tulajdonában lévő meglévő építmény felhasználása esetén tulajdonosi hozzájárulás a fennmaradáshoz

bc) Korábban épült, az engedélyezendő építmény építésekor felhasználásra került, meglévő építmény jogszerűségét igazoló dokumentum (használatbavételi/fennmaradási engedély határozat száma/határozat másolat/nyilatkozat)

c) E-közmű alkalmazáson kívüli egyeztető szervek jegyzéke és tervegyeztetések jegyzőkönyvei (PDF/A)

d) Műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv – ha volt (PDF/A)

e) Kivitelezői nyilatkozat – ha volt (PDF/A)

Szakhatósági állásfoglalásokhoz szükséges dokumentáció és díjbefizetés igazolása – külön file-okban az eltérő tartalmúak (1-1 file-ba összefűzve, PDF/A), vagy előzetes szakhatósági állásfoglalások csatolása (hiteles elektronikus aláírással ellátott file

f) Igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolása (PDF/A)

g) Egyéb projektspecifikus dokumentumok (PDF/A)

h) Meghatalmazás – szükség szerint (PDF/A)

1.2.4. Bontási engedélyezési dokumentáció

Szöveges munkarészek (1 db PDF/A file-ban összefűzve, felelős tervező által aláírva)

Aláíró lap

Tartalmazza a tervezési feladatban közreműködő minden tervező nevét, megnevezését, a tervezési jogosultság (névjegyzéki bejegyzés) számát és azt, hogy a tervnek mely fejezetét készítette

Tervezői nyilatkozatok

Műszaki leírás

a) mely ismerteti az építmény rendeltetését, főbb és jellemző méreteit, szükség szerint anyagait és szerkezeteit, a csatlakozó közművek fajtáját, állapotát és helyzetét

b) a bontáshoz tervezett technológiai leírást, amely tartalmazza a bontáshoz felhasználandó eszközöket, segédszerkezeteket, a műveletek sorrendjét, a közművezetékek leválasztási módját, a munkavédelmi és környezetvédelmi előírásokat, valamint az elbontásra kerülő szerkezetek, anyagok további sorsának meghatározását

c) bontott anyagokra, hulladékkal kapcsolatos adatok, elhelyezésre vonatkozó információkat

d) Biztonsági és Egészségvédelmi, Környezetvédelmi, Érintésvédelmi és Tűzvédelmi tervfejezeteket

Tervadatok, tervlapok (egyenkénti csatolmányként, vagy tömörítve felelős tervező által aláírva)

Tervadatok

A tervezett/felhasznált hírközlési építmény objektumainak adatai az EHO-ban meghatározott módon és adattartalommal (EOV koordinátái, a talppont magassági koordinátája stb.) (XML)

Tervlapok

a) Áttekintő helyszínrajzok (DWF vagy GeoPDF szükség szerint méretarányban 1:2000, 1:1000)

b) Részletes helyszínrajz (DWG vagy GeoPDF 1:500, 1:250)

c) Bontandó építmény nézetrajzai (DWF vagy PDF/A 1:100, 1:50)

Bontási engedély kérelem mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Érintett ingatlan hrsz-e – adatlapon megadva

b) Bontási jogosultságot és jogszerűséget igazoló dokumentumok (PDF/A)

ba) Érintett ingatlanokra, vonatkozó építési jogosultság igazolása a nem közterületi ingatlanokra vonatkozóan (tulajdonosi hozzájárulás)

bb) Nem építtető tulajdonában lévő meglévő építmény felhasználása esetén tulajdonosi hozzájárulás a bontáshoz

c) E-közmű alkalmazáson kívüli egyeztető szervek jegyzéke és tervegyeztetések jegyzőkönyvei (PDF/A)

d) Szakhatósági állásfoglalásokhoz szükséges dokumentáció és díjbefizetés igazolása – külön file-okban az eltérő tartalmúak (1-1 file-ba összefűzve, PDF/A), vagy előzetes szakhatósági állásfoglalások jegyzéke és csatolása (hiteles elektronikus aláírással ellátott file)

e) Egyéb projektspecifikus dokumentumok (PDF/A)

f) Meghatalmazás – szükség szerint (PDF/A)

1.2.5. A 22. § szerinti előzetes bejelentéshez szükséges telepítési terv

a) Áttekintő helyszínrajz, amely megjelöli a tervezéssel érintett ingatlan elhelyezkedését a tágabb környezetben/településen (georeferált PDF/A, DWG vagy DXF szükség szerint méretarányban 1:2000, 1:1000)

b) Részletes helyszínrajz, mely tartalmazza a telepítési hely EOV koordinátáit (georeferált PDF/A, DWG vagy DXF 1:500, 1:250)

c) Az építmény jellemző külső nézetét ábrázoló nézetrajzok (PDF/A, DWG vagy DXF 1:100)

Előzetes bejelentés mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Az érintett ingatlan tulajdonosának hozzájáruló nyilatkozata (PDF/A)

b) A légügyi szakhatóságok előzetes állásfoglalásai (PDF/A)

4. melléklet a 20/2020. (XII. 18.) NMHH rendelethez

1. A településfejlesztési koncepcióhoz, a településszerkezeti tervhez, valamint a helyi építési szabályzathoz készülő elektronikus hírközlési fejezet tartalma

Az egyes részfejezeteket vezetékes és vezeték nélküli elektronikus hírközlési építmény-csoportok szerint kell kidolgozni a következő tagolásban.

1. A jelenlegi helyzet bemutatása, értékelése, a várható szükséglet bemutatásának tartalmi követelményei.

Be kell mutatni a rendezési tervben szereplő terület(ek), főként a kapcsolódó területek jelenlegi elektronikus hírközlési helyzetét, figyelemmel a tervezés alá vont terület ellátását biztosító megoldásokra, a következ ők szerint:

a) előzmények, különösen a tematika tartalma;

b) a tervezési folyamat más szakági részeihez való kapcsolódása;

c) az értékelés készítése során tett javaslatok hatása a szakági terv alakulására;

d) az előkészítés során nyilatkozó természetes személyek, szervek, szervezetek bevonása, az általuk adott szempontok, vélemények figyelembevétele, az indokok összefoglalása;

e) az értékeléshez felhasznált adatok forrása, az alkalmazott módszer korlátai, nehézségek (pl. technikai hiányosságok, korlátos erőforrások, bizonyos ismeretek hiánya stb.), az előrejelzések határai, a felmerült bizonytalanságok.

2. A hírközlési szakági fejezet kidolgozásakor javasolt változatok rövid ismertetése tartalmazza:

a) a szakági fejezet céljainak, tartalmának összefoglaló ismertetését, kiemelve az 1. pont szerinti értékelés készítése szempontjából fontos részeket;

b) a szakági fejezet összefüggését más releváns tervekkel;

c) a változatok közötti választás indokolását.

3. A hírközlési szakági fejezet részei

a) A szakági fejezetben megjelölt változatok megvalósítása esetén azok hatásainak, következményeinek feltárása;

b) a szakági fejezet céljainak összevetése a településszerkezeti terv és az építési szabályzat szempontjából releváns helyi szinten kitűzött célokkal;

c) földrajzilag lehatárolt tervezési terület esetén a terület azon jellemzőinek azonosítása, amelyeket a szakági fejezet megvalósítása valószínűleg jelentősen befolyásol (a különböző típusú nyomvonal építési tiltásokat, lehetőségeket megjelölve az adott tervezési területen);

d) a fennálló konfliktusok, problémák leírása és mindezek várható alakulása, ha a szakági tervfejezet nem valósulna meg;

e) az előző pontok szerint meghatározott információkból kiindulva a szakági fejezet megvalósítása esetén várható következmények előrejelzése;

f) javaslatok egyéb szükséges intézkedésekre, előírásokra, feltételekre, amelyeket a hírközlési szakági fejezetben és más fejezetekben figyelembe kell venni;

g) közérthető összefoglaló;

h) engedélyezési eljárás elektronikus kapcsolattartási pont.

5. melléklet a 20/2020. (XII. 18.) NMHH rendelethez * 

1. Az engedélyezési tervdokumentáció tartalma a tervezés tárgyától függően (a Szupergyors Internet Program keretében elnyert GINOP–3.4.1, továbbá a kormányzati célú hírközlési hálózatok továbbfejlesztésére szolgáló GINOP–3.4.2, GINOP–3.4.3, GINOP–3.4.5, valamint az NFM–KMR 2016–2017 pályázathoz kapcsolódó használatbavételi engedélynél)

A térképalapú tervlapokat EOV rendszerben szerkesztett vektoros műszaki rajz vagy georeferált és rétegstrukturált PDF/A – minimum 300 dpi – elektronikus formátumban, a többi dokumentumot PDF/A elektronikus formátumban kell benyújtani.

A kiviteli terv alapján készített megvalósulási tervdokumentáció az alábbiakat tartalmazza:

1. Tervlapok

a) Átnézeti helyszínrajz (PDF/A, DWG vagy DXF),

b) A megvalósult nyomvonalrajzok, amelyek tartalmazzák az ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatokat is – Georeferált, rétegstrukturált (PDF/A, DWG vagy DXF), belterületen 1:500, külterületen 1:1000,

c) Keresztmetszeti és/vagy hossz-szelvény rajzok (PDF/A, DWG vagy DXF),

d) Elvi rajzok egyenes vonalú vázlatok, amelyeknek áttekintő képet kell adniuk a hálózat összefüggéseiről, külső rendszerbe illeszkedéséről is (PDF/A, DWG vagy DXF),

e) Elosztópont vagy NODE elhelyezési rajzok (PDF/A, DWG vagy DXF),

f) A megvalósult állapotnak megfelelő rendszertechnikai és elvi rajz megjelenítéséhez szükséges adatok

(PDF/A),

g) A megvalósult elektronikus hírközlési építmény geodéziai bemérési adatai (PDF/A, DWG vagy DXF),

h) Megvalósult szálvezetési rajz és szálkötési lapok adatai (PDF/A, DWG vagy DXF),

i) Megvalósult keresztszelvények, fúrási jegyzőkönyvek – szükség szerint (PDF/A, DWG vagy DXF) és

j) Részletrajzok, bevezetési és beltéri rajzok – szükség szerint (PDF/A, DWG vagy DXF).

2. Használatbavételiengedély-kérelem mellékletei (egyenkénti csatolmányként)

a) Érintett ingatlanok jegyzéke (XLS, XLSX),

b) Az építési engedélyezési eljárásban kikötést tett szakhatóságok állásfoglalásához szükséges eljárásidíj-/illetékbefizetés igazolása (1 fájlba összefűzve, PDF/A),

c) NMHH eljárási díjbefizetés igazolása (PDF/A),

d) Meghatalmazás – szükség szerint (PDF/A) és

e) Egyéb projektspecifikus dokumentumok (PDF).