A jogszabály mai napon ( 2020.11.30. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

26/2020. (VI. 22.) AM rendelet

a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Programból az egyes kertészeti tevékenységet végző vállalkozások részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének részletes szabályairól

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

a) átmeneti támogatás: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősülő, és az „Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret a gazdaságnak a jelenlegi COVID-19-járvánnyal összefüggésben való támogatása céljából” című, 2020. március 19-i 2020/C 91 I/01. számú európai bizottsági közlemény 3.1. pontja szerinti támogatás;

b) foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma: a Központi Statisztikai Hivatal által a munkaügyi-statisztikai adatszolgáltatáshoz kiadott, a 2019. év első napján hatályos kiadvány szerinti éves szinten számított statisztikai állományi létszám azzal, hogy a kölcsönvett munkaerő a kölcsönvevőnél figyelembe vehető, ha a kölcsönadó e létszámot a kölcsönadott munkaerő nélkül számítja fel, továbbá azzal, hogy a számításnál az egyéni vállalkozó és az őstermelő esetében a munkavállalók között figyelembe kell venni az önfoglalkoztatást is;

c) kapcsolt vállalkozás: a koronavírus járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került agrárvállalkozások és élelmiszer-feldolgozást végző vállalkozások részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének általános feltételeiről szóló 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet [a továbbiakban: 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet] 1. § i) pontja szerinti vállalkozás;

d) kertészeti tevékenység: az 1. mellékletben felsorolt gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (a továbbiakban: TEÁOR’08) alá tartozó tevékenység;

e) nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. § (4a) bekezdése szerinti vállalkozás.

2. Az átmeneti támogatás formája és keretösszege

2. § (1) Az átmeneti támogatás formája egyszeri vissza nem térítendő támogatás.

(2) Az átmeneti támogatás keretösszege 1 milliárd 400 millió forint.

(3) *  A 2020. augusztus 31. és szeptember 14. között benyújtott támogatási kérelmek szerinti jogos támogatási igények kifizetésére legfeljebb a (2) bekezdés szerinti keretösszegnek a 2020. június 29. és július 12. között benyújtott összes jogos támogatási igény alapján megállapított támogatási összeggel csökkentett része használható fel.

3. Az átmeneti támogatás igénybevételének részletes feltételei és mértéke

3. § (1) Átmeneti támogatás igénybevételére az a 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, az 1. mellékletben felsorolt TEÁOR’08 alá tartozó kertészeti tevékenységet végző vállalkozás (a továbbiakban: kérelmező) jogosult, aki vagy amely

a) a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Támogatási törvény) 28. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett, és a Támogatási törvény 28. § (3a) bekezdésének megfelelően a támogatási kérelem benyújtásakor az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben nyilvántartásba vett ügyfélként szerepel;

b) a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

ba) nem áll felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési eljárás vagy csődeljárás alatt,

bb) megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés a) és c) pontjában foglalt követelményeknek,

bc) vállalja, hogy a támogatott tevékenységét legalább 2020. december 31-éig folytatja;

c) a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik

ca) arról, hogy 2019. december 31-én nem minősült nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak,

cb) a 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet hatálya alá nem tartozó támogatási program vagy egyedi támogatás alapján általa és a vele kapcsolt vállalkozásnak minősülő vállalkozások által korábban már igénybe vett egyéb átmeneti támogatás összegéről euróban kifejezve,

cc) arról, hogy a vállalkozása kapcsolt vállalkozásnak minősül-e,

cd) a kapcsolt vállalkozások adatairól (név, adószám vagy adóazonosító jel, ügyfél-azonosító),

ce) a számviteli bizonylatok alapján a támogatott tevékenységből származó 2019. évi árbevételének és a 2019. évi teljes árbevételének hányadosáról,

cf) az általa a 2019. évben foglalkoztatottak átlagos állományi létszámáról,

cg) arról, hogy a tevékenységei között mely kertészeti tevékenységet folytatja, és ch) a b) pontban foglaltakról.

(2) Az átmeneti támogatás alapja a kérelmező támogatott tevékenysége keretében foglalkoztatottak száma, amelyet az (1) bekezdés c) pont ce) alpontja szerinti hányados és a kérelmező által a 2019. évben foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszámának szorzata alapján kell meghatározni.

(3) Az átmeneti támogatás mértéke - a támogatás alapját képező állományba tartozó - foglalkoztatottanként legfeljebb 500 000 forint.

4. A támogatási kérelem

4. § (1) *  A támogatási kérelem 2020. június 29. és július 12. között, valamint 2020. augusztus 31. és szeptember 14. között elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítást követően az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen (a továbbiakban: elektronikus űrlapkitöltő felület) keresztül nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz (a továbbiakban: Kincstár).

(2) Egy kérelmező a támogatott tevékenységek közül kizárólag egy tevékenység vonatkozásában nyújthat be támogatási kérelmet.

(3) A támogatási kérelem tartalmazza a kérelmező

a) ügyfél-azonosítóját, és

b) a 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozatait.

(4) A támogatási kérelemre indult eljárás során minden dokumentumot, így a hiánypótláshoz kapcsolódó dokumentumokat és - a felügyeleti eljárás kivételével - a jogorvoslati eljáráshoz kapcsolódó dokumentumokat (a továbbiakban együtt: beadvány) is az elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül kell benyújtani. A nem elektronikus úton benyújtott beadvány a döntés meghozatalánál nem vehető figyelembe.

(5) Ha a kérelemre indult eljárásban foglalt kötelezettségek elektronikus úton történő teljesítése során a kérelmező helyett és nevében meghatalmazottja jár el, a meghatalmazott a Kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással elérhető elektronikus felületet használja az eljárási cselekmények elektronikus elvégzéséhez. A meghatalmazott útján történő eljárásra az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet meghatalmazásra vonatkozó rendelkezéseit az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(6) A támogatási kérelem a benyújtását követő naptól számított két napon belül, de legkésőbb az (1) bekezdésben meghatározott határidő végéig, az elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül módosítható. Módosítás esetén az utolsó támogatási kérelmet kell elbírálni. A támogatási kérelem benyújtásának időpontja az utolsó módosító kérelem benyújtásának időpontja.

5. A támogatási döntés

5. § (1) A Kincstár az átmeneti támogatást legkésőbb 2020. december 31-éig folyósítja a kérelmező részére.

(2) A Kincstár a 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott értékhatárt meghaladó igényt elutasítja.

(3) A forintban meghatározott összegek euróra történő átszámításánál a támogatási kérelem benyújtási hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett, két tizedesjegy pontossággal meghatározott devizaárfolyamot kell alkalmazni.

(4) Ha a jogos igények együttesen meghaladják a 2. § (2) bekezdésében meghatározott keretösszeget, a rendelkezésre álló forrást a benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igények között egyenlő arányban kell felosztani.

6. Záró rendelkezések

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

7. § Ez a rendelet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősülő, és az „Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret a gazdaságnak a jelenlegi COVID-19-járvánnyal összefüggésben való támogatása céljából” című, 2020. március 19-i 2020/C 91 I/01. számú európai bizottsági közlemény hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

1. melléklet a 26/2020. (VI. 22.) AM rendelethez

Kertészeti tevékenység

A B
1. Tevékenység TEÁOR’08
2. *  Egyéb, nem évelő növény termesztése 0119 alá tartozó alábbi tevékenységek:
- a virágok termesztése, beleértve a vágni való virág, virágsarj termesztését
- a vágott virág, virágcsokor és hasonló termékek előkészítése kereskedelmi értékesítéshez a termelő által
3. Növényi szaporítóanyag termesztése 0130

  Vissza az oldal tetejére