A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2020. évi XXVIII. törvény

az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről * 

Magyarország elismeréssel adózik az egyházaknak a kiemelkedő fontosságú és közösségteremtő nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint kulturális, környezetvédelmi, sport- és más tevékenységükért. Magyarország az Alaptörvény XVI. cikke alapján elkötelezetten védi a gyermekek jogait és XIX. cikke alapján törekszik a rászorulók szociális biztonságának megteremtésére. Elismeréssel adózva az egyház által vállalt szociális és gyermekvédelmi feladatok magas szintű ellátásának, továbbá a szociális és gyermekvédelmi feladatellátás színvonalának emelése érdekében erősíteni kívánja az egyházakkal való, az Alaptörvény VII. cikke szerinti együttműködését a bentlakásos szociális és gyermekvédelmi intézményekben élő embertársainkról való gondoskodásban. Erre tekintettel az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. Általános rendelkezések

1. § E törvény alkalmazásában

1. állami fenntartó: az állam fenntartói feladatainak ellátására - a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény (a továbbiakban: Szt.), valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény (a továbbiakban: Gyvt.) alapján - a Kormány rendeletében kijelölt szerv,

2. egyházi fenntartó: a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ehtv.) 9. § (2) bekezdése szerinti, az Szt., illetve a Gyvt. alapján egyházi fenntartónak minősülő bevett egyház, bejegyzett egyház vagy nyilvántartásba vett egyház és azok belső egyházi jogi személye, valamint az Ehtv. 38/A. §-a szerinti jogi személy,

3. engedélyes: az Szt. szerinti szociális intézménynek, valamint a Gyvt. szerinti intézménynek, hálózatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásába (a továbbiakban: szolgáltatói nyilvántartás) bejegyzett székhelye, telephelye.

2. Az engedélyes egyházi fenntartásba adása

2. § (1) *  Az állami fenntartó szociális intézmény esetén a szociálpolitikáért felelős miniszter, gyermekotthon, utógondozó otthon és nevelőszülői hálózat esetén a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter (a továbbiakban együtt: szakminiszter) előzetes hozzájárulásával adhatja az általa fenntartott engedélyest egyházi fenntartó fenntartásába.

(2) A szakminiszter az (1) bekezdés szerinti előzetes hozzájárulását megelőzően kikéri az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter véleményét.

3. § (1) A 2. § (1) bekezdése szerinti fenntartóváltozással érintett engedélyes (a továbbiakban: átvett engedélyes) feladatellátásához szükséges, állami tulajdonban álló ingó és ingatlan vagyon, valamint vagyoni értékű jog - ideértve a Nemzeti Földalapról szóló törvény hatálya alá tartozó ingatlanokat (a továbbiakban: föld) is -, amely kifejezetten és nevesítetten a feladatellátáshoz kapcsolódik, ingyenesen, könyv szerinti nyilvántartási értéken az egyházi fenntartó tulajdonába adható.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vagyonelemek ingyenes tulajdonba adásáról (a továbbiakban: ingyenes tulajdonba adás) - a szakminiszter által az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter és föld esetében az agrárpolitikáért felelős miniszter bevonásával előkészített javaslat alapján - a Kormány nyilvános határozattal dönt. * 

(3) Az ingyenes tulajdonba adás esetén nem kell alkalmazni

a) az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (4) bekezdését és

b) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (4)-(8) bekezdését.

(4) Műemlék, védett kulturális javak tulajdonjogának átruházásához, továbbá a védetté nyilvánított régészeti lelőhely és védett természeti területként, illetve Natura 2000 területként nyilvántartott ingatlan tulajdonjogának átruházásához a védettség jellege szerint felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges. A felelős miniszter egyetértését a (2) bekezdés szerinti javaslat előkészítése során kell beszerezni.

(5) A természet védelméről szóló törvényben (a továbbiakban: Tvtv.) meghatározott védett természeti terület ingyenes tulajdonba adására abban az esetben kerülhet sor, ha az egyházi fenntartó vállalja a Tvtv.-ben előírt feltételeknek való megfelelést.

4. § (1) Az állami fenntartó és az engedélyest átvevő egyházi fenntartó - ingyenes tulajdonba adás esetén a Kormány döntését követően - a fenntartóváltozásról megállapodást, a feladatok további ellátásáról pedig az Szt.-ben, illetve a Gyvt.-ben meghatározottak szerint ellátási szerződést köt.

(2) Az ingyenes tulajdonba adásra kerülő ingatlanok és vagyoni értékű jogok tekintetében a tulajdonosi joggyakorló, az engedélyest átvevő egyházi fenntartó és e vagyonelemeket a feladatátadás időpontjában a feladatellátás céljából bármely jogcímen használó személy - az (1) bekezdés szerinti megállapodás és ellátási szerződés megkötését követően - megállapodást köt.

(3) A fenntartóváltozást az általános szabályok szerint kell bejegyeztetni a szolgáltatói nyilvántartásba.

5. § (1) Az ingyenes tulajdonba adás során átadásra kerülő ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az állami fenntartó mint átadó vagyonkezelő és az átvevő egyházi fenntartó képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, az állami fenntartó könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(2) Az ingyenes tulajdonba adás során a vagyonelemek átadására per-, teher- és igénymentesen kerül sor, ide nem értve a hatályban lévő bérleti szerződéseket, föld esetében az azok használatát biztosító szerződéseket, valamint az érintett ingatlanokon esetlegesen fennálló, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vezeték-, szolgalmi és használati jogokat.

(3) Európai uniós támogatással érintett átvett engedélyes esetén a 4. § (1) bekezdése szerinti, fenntartóváltozásról szóló megállapodásban kell meghatározni, hogy az átvevő egyházi fenntartó, illetve a szolgáltató, intézmény, hálózat az egyes projektek végrehajtási és fenntartási kötelezettsége során jogutódként vagy a megvalósításban részt vevő szervezetként kerül-e bevonásra.

3. Az átvett engedélyes működtetése

6. § (1) Az átvett engedélyes csak egyházi fenntartó vagy - a 4. alcímben meghatározott esetben - az állami fenntartó fenntartásába adható át.

(2) Átvett engedélyes esetén a szakminiszter előzetes hozzájárulása szükséges

a) az átvett engedélyes másik egyházi fenntartó fenntartásába történő átadásához,

b) az átvett engedélyes elköltöztetéséhez, illetve támogatott lakhatás esetén a lakhatási szolgáltatás helyének megváltoztatásához vagy a szolgáltatói nyilvántartásból történő törléséhez,

c) a nyújtott szociális szolgáltatások, gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység megváltoztatásához,

d) a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett férőhelyszám csökkentéséhez, és

e) az átvett engedélyes működésében tervezett egyéb, az ellátási szerződésben megjelölt változtatásokhoz.

(3) Az ingyenes tulajdonba adás során átadott ingatlan egyházi fenntartó által történő megterhelésének és elidegenítésének feltétele a szakminiszter és az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter előzetes hozzájárulása. Az előzetes hozzájárulás nélkül megkötött szerződés semmis.

(4) Az egyházi fenntartó a (2) és (3) bekezdés szerinti hozzájárulás megadását a szakminisztertől kérheti. A (3) bekezdés szerinti esetben a szakminiszter beszerzi az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter véleményét, amely a szakminisztert köti. Az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter a hozzájárulásáról vagy annak indokolással ellátott megtagadásáról - a szakminiszter megkeresésének beérkezésétől számított hatvan napon belül - tájékoztatja a szakminisztert. A szakminiszter a hozzájárulásról vagy annak indokolással ellátott megtagadásáról - az egyházi fenntartó megkeresésének beérkezését követő kilencven napon belül - tájékoztatja az egyházi fenntartót.

4. Az átadott feladatok visszaszállása

7. § (1) A 4. § (1) bekezdése szerinti ellátási szerződés megszűnik, ha

a) az egyházi fenntartó jogutód nélkül megszűnik,

b) az egyházi fenntartó által átvett engedélyest - az a) pontban nem említett esetben - véglegessé vált határozattal törlik a szolgáltatói nyilvántartásból,

c) az ideiglenes hatályú bejegyzés hatályának megszűnése miatt az egyházi fenntartó által átvett engedélyes törlésre kerül a szolgáltatói nyilvántartásból, vagy

d) azt bármelyik fél a (2) vagy (3) bekezdésben foglaltak szerint felmondja.

(2) A 4. § (1) bekezdése szerinti ellátási szerződést az egyházi fenntartó a működési körében felmerült okból, indokolással ellátva, négy hónapos felmondási idővel, írásban, ingyenes tulajdonba adás esetén a feladat ellátásához szükséges vagyon tulajdonának a 9. §-ban foglaltak szerint az állam javára történő ingyenes átruházására vonatkozó kötelezettségvállalás mellett felmondhatja. Az egyházi fenntartó ellátási kötelezettsége a feladat ellátásához szükséges vagyon tulajdonának az állam javára történő átruházásával szűnik meg.

(3) Ha az egyházi fenntartó a 6. § (2) bekezdésében foglaltakat megszegi, a szakminiszter a 4. § (1) bekezdése szerinti ellátási szerződést négy hónapos felmondási idővel felmondhatja.

(4) A 4. § (1) bekezdése szerinti ellátási szerződés felmondása esetén a fenntartóváltozást az általános szabályok szerint kell bejegyeztetni a szolgáltatói nyilvántartásba.

8. § Az ellátási szerződés 7. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megszűnése esetén az ingyenes tulajdonba adás során az egyházi fenntartónak átadott vagyon, illetve az annak helyébe lépő vagyonelemek tulajdonjoga könyv szerinti nyilvántartási értéken visszaszáll az államra. Az érintett ingók és ingatlanok tulajdonjogát az állam e törvény erejénél fogva szerzi meg. Az állam tulajdonjogát - kérelmére - az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.

9. § (1) Az ellátási szerződés 7. § (1) bekezdés b)-d) pontja szerinti megszűnése esetén, ha ingyenes tulajdonba adás történt, a folyamatos feladatellátás biztosítása érdekében az engedélyest átvevő egyházi fenntartó, illetve a helyébe lépett másik egyházi fenntartó köteles a feladatellátáshoz szükséges ingó és ingatlan vagyont, valamint vagyoni értékű jogokat, amelyek kifejezetten és nevesítetten a feladatellátáshoz kapcsolódnak, ingyenesen, könyv szerinti nyilvántartási értéken az állam tulajdonába adni.

(2) A vagyonelemeknek az (1) bekezdés szerint az állam javára történő átadására per-, teher- és igénymentesen - ide nem értve a hatályban lévő bérleti szerződéseket, föld esetében az azok használatát biztosító szerződéseket, valamint az érintett ingatlanokon fennálló esetleges vezeték-, szolgalmi és használati jogokat - kerül sor.

(3) Ha az (1) bekezdés szerint az állam tulajdonába adott vagyon európai uniós finanszírozású pályázatból vagy egyéb pályázatból fakadóan megvalósítás alatt álló fejlesztéssel vagy fenntartási kötelezettséggel érintett, a pályázat kedvezményezettje helyébe - a visszaszállt feladat további ellátásától függően - az állami vagyon felett tulajdonosi jogokat gyakorló személy vagy az állami fenntartó lép. Utóbbi esetben az állami tulajdonba adott vagyont az állami fenntartó vagyonkezelésébe kell adni.

5. Egyes állami tulajdonban álló ingatlanok tulajdonjogának átruházása

10. § (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése alapján az 1. mellékletben meghatározott állami tulajdonban álló ingatlanok ingyenesen, könyv szerinti nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az 1. mellékletben meghatározott egyházi fenntartók tulajdonába kerülnek, figyelemmel az 1. mellékletben meghatározott ingatlanokban működő engedélyesek tekintetében bekövetkezett fenntartóváltozásra. Az ingatlanok tulajdonjogát az egyházi fenntartók e törvény erejénél fogva szerzik meg. Az egyházi fenntartó tulajdonjogát - kérelmére - az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti fenntartóváltozásról szóló megállapodásban, illetve az azzal összefüggésben kötött ellátási szerződésben meghatározott állami feladat folyamatos ellátásának biztosítása érdekében az ingatlan tulajdonba adásával egyidejűleg a feladatellátáshoz szükséges állami tulajdonban álló ingó vagyon, valamint vagyoni értékű jog, amely kifejezetten és nevesítetten a feladatellátáshoz kapcsolódik ingyenesen, könyv szerinti nyilvántartási értéken az 1. mellékletben meghatározott egyházi fenntartók tulajdonába kerül.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti tulajdonba adásra - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével -, az engedélyes működtetésére és az átadott feladatok visszaszállására egyebekben

a) a 3. § (3) bekezdésében,

b) a 4. § (2) bekezdésében és

c) az 5-9. §-ban

foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy ahol e rendelkezések a 4. § (1) bekezdése szerinti, fenntartóváltozásról szóló megállapodást említik, azon a (2) bekezdés szerinti, fenntartóváltozásról szóló megállapodást, ahol a 4. § (1) bekezdése szerinti ellátási szerződést említik, azon a (2) bekezdés szerinti ellátási szerződést kell érteni.

(4) Az (1) bekezdés alapján ingyenesen tulajdonba adott Devecser 620/4 helyrajzi számú, természetben Devecser, Petőfi tér 5. szám alatt található Esterházy-várkastély ingatlanon e törvény erejénél fogva elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn. Az elidegenítési és terhelési tilalomnak az állam javára szóló, ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzését a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg az egyházi fenntartó kérelmezi.

6. Záró rendelkezések

11. § Ez a törvény 2020. augusztus 1-jén lép hatályba.

12. § A 3. § (1) bekezdése, a 3. § (3) bekezdés b) pontja, a 10. § (1) bekezdése, a 10. § (3) bekezdés a) pontja, a 14. § és az 1. melléklet az Alaptörvény P) cikk (2) bekezdése, valamint 38. cikk (1) és (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

13-14. § * 

1. melléklet a 2020. évi XXVIII. törvényhez

E törvény alapján egyházi fenntartó tulajdonába adott ingatlanok

A B C
Ingatlan
címe és helyrajzi száma
Tulajdonba vevő egyházi fenntartó neve és székhelye Az ingatlanban e törvény hatálybalépésekor működő engedélyes neve és ágazati azonosítója
1. 8751 Zalakomár, Péczely köz 1. helyrajzi szám: 553 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor út 58-60.
Gondviselés Háza Aranytölgy Időskorúak Otthona
S0020577
2. 8391 Sármellék, Szent Erzsébet út 1. helyrajzi szám: 721/15/A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor út 58-60.
Gondviselés Háza Sárga Rózsa Időskorúak Otthona
S0234926
3. 7833 Görcsöny,1302. helyrajzi szám: 1302 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor út 58-60.
Gondviselés Háza Harmónia Időskorúak Otthona
S0066799
4. 7833 Görcsöny, Hársfa u. 6. helyrajzi szám: 66/5 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor út 58-60.
Gondviselés Háza Kastélypark Időskorúak Otthona
S0016655
5. 2500 Esztergom, Visegrádi út 283. helyrajzi szám: 8137/9 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor út 58-60.
Gondviselés Háza Zöld Fenyő Időskorúak Otthona
S0201885
6. 2028 Pilismarót, Forrás út 2. helyrajzi szám: 1502/3 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor út 58-60.
Gondviselés Háza Esthajnal Időskorúak Otthona
S0004120
7. 8460 Devecser, Petőfi tér 5. helyrajzi szám: 620/4 Magyarországi Evangélikus Egyház
1085 Budapest, Üllői út 24.
Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat Devecseri Idősek Otthona
S0002315
8. 9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám u. 1. helyrajzi szám: 299; 311 Mezőörsi Református Egyházközség
9097 Mezőörs, Fő utca 39.
Ujvári János Református Szeretetotthon Idősek Otthona Külsővat
S0002113
9. 8452 Szőc, Határvölgy u. 1. helyrajzi szám: 060 Mezőörsi Református Egyházközség
9097 Mezőörs, Fő utca 39.
Ujvári János Református Szeretetotthon Idősek Otthona Szőc
S0002966
10. 8596 Pápakovácsi, Attyapuszta 4. helyrajzi szám: 0195/16 Mezőörsi Református Egyházközség
9097 Mezőörs, Fő utca 39.
Ujvári János Református Szeretetotthon Idősek Otthona Pápakovácsi
S0003125
11. 9323 Jobaháza, Kossuth L. u. 8. helyrajzi szám: 203/3; Mezőörsi Református Egyházközség
9097 Mezőörs, Fő utca 39.
Ujvári János Református Szeretetotthon Idősek Otthona Jobaháza
S0002264
12. 8181 Berhida, Harangvirág utca 1. helyrajzi szám: 03/2 Veszprémi Református Egyházmegye
8230 Balatonfüred,
Lóczy Lajos utca 70.
Pap Kovách Gábor Református Idősek Otthona
S0002271
13. 3100 Salgótarján, Petőfi út 92-94. helyrajzi szám: 343 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor út 58-60.
Gondviselés Háza - Baglyaskő Időskorúak Otthona
S0232382
14. 3100 Salgótarján, Füleki út 52. helyrajzi szám: 2303 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor út 58-60.
Gondviselés Háza - Baglyaskő Időskorúak Otthona Füleki úti Telephelye
S0247754
15. 5540 Szarvas, Rákóczi utca 23-25. helyrajzi szám: 4883/12, 4885 Magyarországi Evangélikus Egyház
1085 Budapest, Üllői út 24.
Ótemplomi Szeretetszolgálat Idősek és Szenvedélybetegek Otthona Szarvas
S0026635
16. 2120 Dunakeszi, Fóti út 75. helyrajzi szám: 2956/1 Magyarországi Evangélikus Egyház
1085 Budapest, Üllői út 24.
Életfa III.
S0031312
17. 2120 Dunakeszi, Fóti út 68. helyrajzi szám: 2456/4 Magyarországi Evangélikus Egyház
1085 Budapest, Üllői út 24.
Életfa I.
S0031381
18. 2120 Dunakeszi, Pacsirta utca 12. helyrajzi szám: 2744 Magyarországi Evangélikus Egyház
1085 Budapest, Üllői út 24.
Életfa II.
S0031367
19. 2120 Dunakeszi, Fóti út 75. helyrajzi szám: 2956/1 Magyarországi Evangélikus Egyház
1085 Budapest, Üllői út 24.
Életfa IV.
S0310452
20. 9423 Ágfalva, 851. helyrajzi szám: 851 Magyarországi Evangélikus Egyház
1085 Budapest, Üllői út 24.
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ Pszichiátriai Betegek Otthona Ágfalva
S0008137
21. 4353 Tiborszállás, Vadaskert 1. helyrajzi szám: 0120/2; 0120/3 Nyírségi Református Egyházmegye
4400 Nyíregyháza, Kálvin tér 10-12.
Tiborszállási Református Idősek Otthona
S0023976
22. 4334 Hodász, Tarnai tag 1. helyrajzi szám: 0119/21 Nyíregyházi Egyházmegye (Görögkatolikus)
4400 Nyíregyháza, Bethlen G. út 5.
Szent Miklós Ápoló- Gondozó Otthon Hodász
S0037949
23. 4972 Gacsály, Ady Endre u. 27. helyrajzi szám: 081/2 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor út 58-60.
Gondviselés Háza - Fogyatékkal Élők Otthona
S0015838
24. 2132 Göd, Munkácsy u. 2. helyrajzi szám: 6494/3 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor út 58-60.
Gondviselés Háza - Fogyatékos Emberek Otthona - Göd
S0030386
25. 4271 Mikepércs, Forrás tanya 42. helyrajzi szám: 0165 Mikepércsi Református Egyházközség
4271 Mikepércs, Forrás tanya 42.
Mikepércsi Református Egyházközség Élő Forrás Kútja Idősek Otthona
S0013427
26. 4200 Hajdúszoboszló, Hőforrás u. 105/C. helyrajzi szám: 4946 Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat (Hajdúdorogi Főegyházmegye)
4400 Nyíregyháza, Bocskai út 26.
Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthona
S0010864
27. 4254 Nyíradony, Vörösmarty u. 26. helyrajzi szám: 1170/1, 1170/1/A/1, 1170/1/A/2, 1170/1/A/3, 1170/1/A/4, Nyíradonyi Református Egyházközség
4254 Nyíradony, Vörösmarty utca 15.
Hetényi Sándor Református Szeretetotthon
S0023729
28. 1170/1/B/1, 1170/1/C/1, 1170/1/D/1, 1170/1/F/1 Hetényi Sándor
Református Szeretetotthon Telephelye
S0291658
29. 3860 Encs, Ady Endre u. 1. helyrajzi szám: 1332/63 Tiszáninneni Református Egyházkerület
3525 Miskolc, Kossuth utca 17.
Tiszáninneni
Református Egyházkerület Encsi Idősek Otthona
S0014388