A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (határozatlan -)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2020. évi XXXVIII. törvény

a Széchenyi István Egyetemért Alapítványról, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem részére történő vagyonjuttatásról * 

A gazdaság- és társadalomtudományi képzési terület, ezen keresztül az innovatív vállalkozásokat támogatni kész magyar felsőoktatási intézményrendszer és környezetének megerősítése, a képzést folytató oktatók, kutatók, tanárok, a képzésben részt vevők támogatása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány

1. § (1) Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására.

(2) *  Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében az iparügyekért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

(3) *  Az Alapítvány alapító okiratában az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerülhet kijelölésre.

(4) * 

2. § * 

2. Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

3. § (1) *  A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdésében és az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a preambulumban meghatározott célok megvalósítása érdekében, az alapító okirat szerint a Széchenyi István Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) – nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 4. § (2) bekezdésében meghatározott – fenntartói jogát – a Vtv. 36. § (2) bekezdése szerinti rendelkezéstől eltérve – alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) *  Az (1) bekezdés szerint alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába adott vagyon tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontjában, továbbá a (7) és (8) bekezdésében foglaltakat.

(3) * 

3/A. § *  (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény (a továbbiakban: KEKVA tv.) 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása érdekében – a RÁBA Járműipari Holding Nyrt.-ben az állam tulajdonában álló 2. melléklet szerinti részesedést és a GYŐR–PÉR REPÜLŐTÉR Korlátolt Felelősségű Társaságban az állam tulajdonában álló, 2. melléklet szerinti üzletrészt (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: üzletrész) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kell adni. Az Alapítvány első alkalommal a 2021. üzleti év után járó osztalékra jogosult.

(2) Ha az Alapítvány a tulajdonába adott üzletrészt elidegeníti, az elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítására és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátására köteles fordítani.

3/B. § *  A 3/A. § (1) bekezdésében meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki 2021. augusztus 1. napjától az üzletrész felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.

3/C. § *  (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása érdekében –

a) az államnak

aa) a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságban és

ab) a TECHTRA Technológiai Transzfer Intézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságban a tulajdonában álló, 3. melléklet szerinti társasági részesedését, valamint

b) az Autóipari Próbapálya Zala Korlátolt Felelősségű Társaságban az állam tulajdonában álló, 3. melléklet szerinti üzletrészt

[e § alkalmazásában az a) és b) pont a továbbiakban együtt: társasági részesedés] ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Ha az Alapítvány a tulajdonába adott, (1) bekezdés szerinti társasági részesedést elidegeníti, az elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítására és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátására köteles fordítani.

(3) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonba adást 2022. december 30. napjáig kell teljesíteni.

3/D. § *  (1) A 3/C. § (1) bekezdésében és a 3. mellékletben foglalt táblázatban meghatározott társasági részesedésnek az Alapítvány tulajdonába adása 3/C. § (3) bekezdése szerinti határidejét megelőzően az érintett gazdasági társaságokkal tulajdonosi ügyletként létrehozott támogatási jogviszony a társasági részesedés tulajdonosa változását követően is fennmarad azzal, hogy a támogatást nyújtó fejezetet irányító szerv a tulajdonos személyében beállt változást követő hatvan napon belül gondoskodik a támogatási jogviszony olyan irányú módosításáról, hogy az megfeleljen az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 49/B. § (2) bekezdése szerinti ágazati támogatási jogviszonynak.

(2) Alapítói vagyonjuttatásként biztosítani kell az Alapítvány részére az Alapítvány céljainak megvalósításához, közfeladatának ellátásához szükséges további pénzügyi forrásokat, figyelemmel a 3/C. § (1) bekezdése szerinti vagyonjuttatásra.

3/E. § *  A 3/C. §-ban meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a felsőoktatásért felelős miniszter jár el, aki 2022. december 20. napjától a 3/C. § szerinti társasági részesedés felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.

3/F. § * 

3/G. § *  A KEKVA tv. 12. § (3) bekezdése szerinti felelős gazdálkodás keretei között az Alapítvány jogosult az e törvény alapján tulajdonába került társasági részesedéseket a kizárólagos tulajdonába vagy kizárólagos befolyása alá tartozó gazdasági társaság tulajdonába adni, kizárólag az ilyen célból történő elidegenítés esetén a KEKVA tv. 12. § (4) bekezdése nem alkalmazható.

3/H. § *  (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátását szolgáló, a 4. mellékletben felsorolt állami tulajdonban lévő ingatlanok ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kerülnek.

(2) A 4. mellékletben meghatározott ingatlan tulajdonjogát az Alapítvány a terhekkel együtt szerzi meg.

(3) Az Alapítvány a tulajdonába adott ingatlanokat – az e §-ban foglaltak alapján – a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatja fel. Ha az Alapítvány – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – a tulajdonába adott ingatlanokat értékesíti, az ingatlan átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátását szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani. Az Alapítvány az ingatlanértékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.

(4) Ha a 4. mellékletben szereplő ingatlan a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény szerinti mező- és erdőgazdasági hasznosítású földterület, akkor a tulajdonosi joggyakorló a tulajdonátruházási szerződés megkötését megelőzően gondoskodik az ingatlan-nyilvántartásban kivett területként történő átminősítése iránt.

3/I. § *  A 4. melléklet szerinti ingatlanok tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság köti meg az Alapítvánnyal.

3/J. § *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása, továbbá ehhez kapcsolódóan a ZalaZONE Ipari Park Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ZalaZONE Zrt.) részére nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő tulajdonátruházás érdekében – az 5. mellékletben meghatározott ingatlanok ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kerülnek azzal, hogy az Alapítvány az 5. mellékletben meghatározott ingatlanokat a ZalaZONE Zrt. részére, a társasági részesedésének megszerzését követő 60 napon belül tőkeemeléssel tulajdonba adja.

3/K. § *  Az 5. melléklet szerinti ingatlanok tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság köti meg az Alapítvánnyal.

3. Az Egyetem részére történő vagyonjuttatás

4. § (1) *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdésében valamint a Vtv. 36. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási feladatok ellátását szolgáló, az 1. mellékletben felsorolt egyes állami tulajdonban lévő ingatlan, ingatlan tulajdoni hányada ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kerül.

(2) Az e törvény szerinti vagyonjuttatás során az 1. mellékletben szereplő védett ingatlanok esetében nem kell alkalmazni a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 44. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 25. § (5) bekezdését.

(3) Az 1. melléklet szerinti ingatlan, ingatlan tulajdoni hányada tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság köti meg az Egyetemmel.

(4) Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg az (1) bekezdésben meghatározott közfeladatok ellátására rendelkezésre álló, a jogelőd központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő, állami tulajdonú ingó vagyontárgyak e törvény erejénél fogva az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(5) A (4) bekezdés szerint átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(6) Az 1. mellékletben meghatározott ingatlan, ingatlan tulajdoni hányada tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.

4/A. § *  (1) *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátását szolgáló, Győr belterület 3899/4, Vitnyéd külterület 0325/5 és 0325/8 helyrajzi számú állami tulajdonban álló ingatlanokat az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási feladatok elősegítése érdekében ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kell adni.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti ingatlanok tulajdonjogát az Alapítvány terhekkel és kötelezettségekkel együtt szerzi meg.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a meghatározott közfeladatok ellátására rendelkezésre álló, a vagyonkezelő központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő, állami tulajdonú ingó vagyontárgyak e törvény erejénél fogva az Egyetem tulajdonába kerülnek.

4/B. § *  (1) A 4/A. § (1) bekezdése szerinti ingatlan tekintetében a tulajdonátruházásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló készíti el és köti meg az Egyetemmel.

(2) A 4/A. § (3) bekezdése szerint átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

5. § (1) *  A 4. § és 4/A. § alapján ingyenesen tulajdonba adott ingatlan tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) és (5), valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat.

(2) *  Az Egyetem a tulajdonába adott ingatlant, – a 4. §-ban és 4/A. §-ban foglaltak alapján – a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatja fel. Ha az Egyetem a tulajdonába adott ingatlant értékesíti, akkor az átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátását szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani. Az Egyetem az ingatlanértékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.

(3) *  A 4. § és 4/A. § alapján történő vagyonjuttatást úgy kell tekinteni, hogy az az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 17. § (1) bekezdésében és 18. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerinti juttatással esik egy tekintet alá.

5/A. § *  Az Egyetem az 1. mellékletben foglalt táblázat 59. és 60. sorában meghatározott ingatlanon a Kiskúti Védelmi Központot érintő fejlesztések befejezéséig az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak térítésmentes használati jogot biztosít, amelynek feltételeit az Egyetem és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság megállapodással kötelesek rendezni.

4. Záró rendelkezések

6. § (1) Ez a törvény – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivételekkel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 3–5. §, valamint az 1. melléklet 2020. augusztus 1-jén lép hatályba.

(3) A 8. § és a 9. § 2022. január 1-jén lép hatályba.

7. § A 3. § (1) és (2) bekezdése, valamint az 5. § (1) bekezdése az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

8–9. § * 

10. § *  A 3/A. §, a 3/C. §, a 3/D. §, az 5. § (2) bekezdése, az 1. melléklet 6a., 59–61. sora, a 2. és a 3. melléklet az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

11. § *  A 3/G. §, a 3/H. §, a 3/J. §, a 4/A. §, az 1. melléklet 63–65. sora, a 4. és az 5. melléklet az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

1. melléklet a 2020. évi XXXVIII. törvényhez

Az Egyetem részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

A B C D
1. TELEPÜLÉS HELYRAJZI SZÁM MAGYAR ÁLLAM TULAJ-
DONI HÁNYADA
MEGNEVEZÉS
2. BALATONALMÁDI 3547 1/1 kivett hétvégi ház és udvar
3. BALATONUDVARI 947 1/1 kivett beépítetlen terület
4. BALATONUDVARI 950 1/1 kivett üdülőépület, udvar
5. *  GYŐR 2583/1 1/3 kivett középiskola
6. GYŐR 2672/114 1/1 kivett lakóház
6a. *  GYŐR 3899/3 1/1 kivett kórház
7. GYŐR 4651/3 1/1 kivett szálloda és udvar
8. GYŐR 6383 1/1 kivett beépített terület
9. GYŐR 6383/A 1/1 egyéb épület
10. GYŐR 6383/D 1/1 földhasználati jog alapján létesült épület, szálloda
11. GYŐR 6385/6 1/1 kivett lakóház
12. GYŐR 6500 1/1 kivett egyetem
13. GYŐR 6528 1/1 kivett gazdasági épület, udvar
14. GYŐR 6626 1/1 kivett általános iskola
15. GYŐR 6633 1/1 kivett óvoda
16. GYŐR 6636 1/1 kivett általános iskola
17. GYŐR 6685 1/1 kivett középiskola
18. GYŐR 8486/3 1/1 kivett közforgalom számára megnyitott magánút
19. GYŐR 8486/5 1/1 kivett beépítetlen terület
20. GYŐR 8486/7 1/1 kivett iparterület
21. GYŐR 8486/9 1/1 kivett iparterület
22. GYŐR 8486/11 1/1 kivett közforgalom számára megnyitott magánút
23. GYŐR 8486/12 1/1 kivett közforgalom számára megnyitott magánút
24. GYŐR 8486/13 1/1 kivett beépítetlen terület
25. GYŐR 8486/14 1/1 kivett beépítetlen terület
26. GYŐR 8486/15 1/1 kivett közforgalom számára megnyitott magánút
27. GYŐR 8486/16 1/1 kivett beépítetlen terület
28. GYŐR 8486/17 1/1 kivett közforgalom számára megnyitott magánút
29. GYŐR 8486/18 1/1 kivett közforgalom számára megnyitott magánút
30. GYŐR 8501 1/1 kivett beépítetlen terület
31. GYŐR 8698 1/1 kivett gazdasági épület, udvar
32. GYŐR 10216 1/1 kivett 3 épület és udvar
33. GYŐR 10622/9 1/1 kivett egyetem
34. GYŐR 10622/9/D 1/1 egyéb épület tanulmányi épület
35. GYŐR 10663 2330/3752 kivett beépítetlen terület
36. GYŐR 10721 1/1 kivett szálloda
37. GYŐR 10722 1/1 kivett beépítetlen terület
38. GYŐR 11687 1/1 kivett beépítetlen terület
39. GYŐR 11690 1/1 kivett beépítetlen terület
40. GYŐR 11691 1/1 kivett sporttelep
41. GYŐR 11692 1/1 kivett beépítetlen terület
42. GYŐR 11799 1/1 kivett beépítetlen terület
43. MOSONMAGYARÓVÁR 115 1/1 kivett oktatási intézmény
44. MOSONMAGYARÓVÁR 312/1 1/1 kivett vár és erődrendszer
45. MOSONMAGYARÓVÁR 312/2 1/1 kivett vár és erődrendszer
46. MOSONMAGYARÓVÁR 313/10 1/1 kivett egyetem
47. MOSONMAGYARÓVÁR 739/3 1/1 kivett lakóház, udvar, gazdasági épület
48. MOSONMAGYARÓVÁR 748/22 1/1 kivett lakóház, udvar, gazdasági épület
49. MOSONMAGYARÓVÁR 1046/2 1/1 kivett sporttelep
50. MOSONMAGYARÓVÁR 1061 1/1 kivett árok
51. MOSONMAGYARÓVÁR 1062/22 1/1 kivett út
52. MOSONMAGYARÓVÁR 1062/27 1/1 kivett kollégium
53. MOSONMAGYARÓVÁR 1076/14 1/1 kivett beépítetlen terület
54. MOSONMAGYARÓVÁR 1106/5 1/1 kivett üdülőépület, udvar
55. MOSONMAGYARÓVÁR 1234 1/1 kivett egyetem-bemutató központ
56. MOSONMAGYARÓVÁR 1236 1/1 kivett közforgalom elől elzárt magánút és gazdasági épület
57. MOSONMAGYARÓVÁR 1237 1/1 kivett gazdasági épület, udvar
58. MOSONMAGYARÓVÁR 1358/3 1/1 kivett egyetem
59. *  GYŐR 8508 1/1 kivett gazdasági épület, udvar
60. *  GYŐR 8509/1 1/1 kivett beépítetlen terület
61. *  GYŐR 10140/3 1/1 kivett beépítetlen terület
62. *  RAJKA 0241/5 1/1 kivett egyéb épület és udvar
63 *  GYŐR 3899/4 1/1 kivett kórház
64 *  VITNYÉD 0325/5 1/1 kivett gazdasági épület, udvar
65 *  VITNYÉD 0325/8 1/1 kivett gazdasági épület, udvar

2. melléklet a 2020. évi XXXVIII. törvényhez * 

Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

A B
1. Gazdasági társaság megnevezése Átadandó állami tulajdonban álló
részesedés/üzletrész megjelölése
2. RÁBA Járműipari Holding Nyrt. 20%
3. *  GYŐR–PÉR REPÜLŐTÉR Kft. 15,2%

3. melléklet a 2020. évi XXXVIII. törvényhez * 

Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

A B
1 Gazdasági társaság megnevezése Átadandó állami tulajdonban álló társasági részesedés megjelölése
2 Autóipari Próbapálya Zala Korlátolt Felelősségű Társaság 100%
3 HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési
Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
100%
4 TECHTRA Technológiai Transzfer Intézet Közhasznú Nonprofit
Zártkörűen Működő Részvénytársaságban
100%

4. melléklet a 2020. évi XXXVIII. törvényhez * 

Az Alapítvány részére átadásra kerülő ingatlanok

A B C D
1 TELEPÜLÉS HELYRAJZI SZÁM TULAJDONI HÁNYAD MEGNEVEZÉS
2 PÉR 052/2 1/2 kivett repülőtér

5. melléklet a 2020. évi XXXVIII. törvényhez * 

Az Alapítvány részére átadásra kerülő ingatlanok a ZalaZONE Zrt. tőkeemelése érdekében

A B C D
1 TELEPÜLÉS HELYRAJZI SZÁM TULAJDONI HÁNYAD MEGNEVEZÉS
2 ZALAEGERSZEG külterület 0829/15 1/1 kivett beruházási célterület
3 EGERVÁR külterület 02030 1/1 kivett beruházási célterület