A jogszabály mai napon ( 2022.05.25. ) hatályos állapota.

 

Polgári Jog 2020/1-2. - Fórum

Csehi Zoltán: A nemzetközi választottbíráskodás elméleti kérdései - a fórum tagadása

[1] A Polgári Jog korábbi számában értekeztünk a nemzetközi választottbíróság helyéről, írásunk végén ígéretet tettünk, hogy folytatjuk a gondolatot (lásd Csehi Zoltán: A nemzetközi választottbíróság helye - fikció vagy valóság. Polgári Jog, 2019/9-10. sz., https://uj.jogtar.hu/#doc/db/193/id/A1900503.POJ/ts/10000101/). A nemzetközi választottbíróság helyével kapcsolatos felfogások számos kérdésben a nemzetközi választottbíráskodás lényegét érintik, vagyis a hely többek között az, amely a választottbírósági ítéletet egy adott állam jogrendjéhez kapcsolja és a választottbíráskodás jogi kereteit megadja; továbbá az ítélet elismerésének és végrehajtásának a helye is jelentőséggel bír. A választottbíráskodás és a választottbírósági ítélet végrehajtása helyének, valamint a hely jogi jelentőségének különböző értelmezései a nemzetközi választottbíráskodás jogának eltérő felfogását eredményezik. Emmanuel Gaillard ehhez a problematikához járul hozzá érdemben „A nemzetközi választottbíráskodás jogának elmélete” címmel megjelent munkájában, amely a nemzetközi választottbíráskodás elméleti alapjait tárgyalja (fordította: Korom Veronika és Metzinger Péter, Budapest, 2013.; a francia nyelvű eredeti mű címe: Aspects philosophiques du droit de l’arbitrage international, 2008; angol kiadása: Legal Theory of International Arbitration, 2010.). Gaillard a nemzetközi választottbíráskodás elméleti alapjai tekintetében három felfogást különböztet meg. Az első szerint a nemzetközi választottbíráskodás az adott állam jogrendjének a része, annak jogára szűkíthető le, az állam jogrendjéből fakad. A második, a vesztfáliai elméletnek nevezett felfogás, amely szerint a nemzetközi választottbíráskodás a nemzeti jogokhoz köthető, az államok együttműködésének elvén alapul, és több állam jogában gyökerezik. A nemzetközi választottbíráskodás joga azon államok együttműködéséből fakad, amelyek kölcsönösen hajlandók elismerni és végrehajtani egy másik államban hozott választottbírósági ítéletet, de a másik állam döntéséhez nincsenek kötve. Minden állam a saját joga alapján értékelheti a választottbírósági ítéletet, majd ezen állam bírósága elismeri és végrehajtatja azt. Ez az elmélet lényegében az 1958-as New York-i Egyezmény felfogását tolmácsolja. Végül, a harmadik felfogás szerint a nemzetközi választottbíráskodás nem kötődik egyetlen nemzeti jogrendhez sem, olyan önálló, autonóm jog, amely az államok felett működő, sui generis, transznacionális választottbírósági esetjogból ered. E jog a választottbírósági ítéletekben és az olyan állami bíróságok határozataiban létezik, amelyek elismerik ezen ítéletek önálló és autonóm jellegét. E harmadik elmélet szerint a nemzetközi választottbíráskodás joga nem az állami jogrenden és nem is az államok együttműködésén alapul, hanem egyfajta sajátos „nemzetközösség” formáját ölti, egy „autonóm választottbírói jogrendet”, egy új nemzetközi kereskedelmi jogot képez. A nemzetközi választottbíráskodás lényegét érintően meghatározott elméleti különbségek vannak, amelyek alapvetően meghatározzák a választottbíráskodás egyes gyakorlati kérdéseire adandó válaszokat. A kiindulási probléma az, hogy vajon van-e székhelye, pontosabban van-e helye a nemzetközi választottbíráskodásnak, és ha igen, akkor az hol található? A nemzetközi választottbíróság melyik állam kollíziós jogát, nemzetközi magánjogát alkalmazza, és egyáltalán kell-e alkalmaznia ezeket a szabályokat? Megteheti-e a választottbíróság, hogy mellőzi a kollíziós normákat, és az alkalmazandó jogot a felek akaratára, szerződésére alapozva az állami kollíziós jog mellőzésével határozza meg? Az állam bíróságának döntései, például a pertiltó bírói intézkedések mennyiben és miként hatnak ki a választottbíróság eljárására és a választottbírói ítéletre?

[2] A szerző bemutatja a fenti elméleteket és az azokkal kapcsolatos kritikákat. Meglepő módon a német és az angol jogi felfogás egymást támogatni látszik abban, hogy a választottbíráskodást, ideértve a nemzetközi választottbíráskodást is, a nemzeti jogrend részének tekintik. Ezt az elméletet képviselte számos írásában a köztiszteletben álló ügyvéd és jogtudós, F.A. Mann is.

[3] A könyv első fejezete a fenti három elmélet bemutatását tartalmazza. A nemzetközi választottbíráskodást az állam jogrendjének keretei között értelmező felfogás szerint a választottbíróság a hely, a fórum államához kötődik, a választottbíráskodás helye szerinti állam kollíziós jogát alkalmazza, a hely állama határozza meg az alkalmazandó eljárási szabályokat, ebből eredően eljárása az állami bírósággal egyenértékű. Az autonóm nemzetközi választottbíráskodás jogrendjének természetjogi megalapozását René Davidnak és Bruno Oppetitnek köszönhetjük, akik a gondolat magját a következőképpen fogalmazták meg a nemzetközi kereskedelmi jog kapcsán: a nemzetközi kereskedelmi jog „a maga részéről a nemzetközi gazdasági közösség szükségletei és érdekei alapján világosan kifejezi az egység és az egyetemesség iránti vágyát. Ennél fogva nincs összhangban a nemzetközi jogi környezet töredezettségével, és olyan egységesített jogi fogalmak használatára bátorít, mint a lex mercatoria, az általános jogelvek vagy a nemzetközi közrend.” (46. o.).

[4] Valamennyi egyedi nemzetközi választottbírósági ítélet hozzátesz egy keveset a nemzetközi választottbíráskodás egyedi arculatához:

[5] „A [választottbírói] döntések fokozatosan egy olyan esetjogot építettek fel, amelyet figyelembe kell venni, mert a gazdasági valóságból vonja le a következtetéseket, és megfelel a nemzetközi kereskedelem szükségleteinek is, amelyek speciális - szintén a nemzetközi választottbíráskodás által fokozatosan kialakított - szabályokat igényelnek.” (50. o., idézet a 4131. sz. 1982-es ICC ítéletből). Még ha a szóban forgó részekből összeálló kép nem is teljes, illetve ha annak határai nem is mindig élesek, a nemzetközi választottbíróság önálló és autonóm jelenségéről kialakított elképzelés valóságalapja semmiképpen sem kérdőjelezhető meg.

[6] Ezt a nézetet támasztotta alá a transznacionális pozitivista elmélet is, ugyanakkor ennek a felfogásnak a valóságát és elfogadottságát az egyes állami bíróságok és a nemzetközi választottbírósági testületek esetjoga szolgáltatja. A francia jogirodalom és a francia választottbírósági gyakorlat, továbbá a párizsi Cour d’appel és a francia Cour de cassation (a továbbiakban: Semmítőszék) által elbírált esetek jelentősége perdöntő. Az egyik 2007-es döntésében a francia Semmítőszék egyértelműen foglalt állást az önálló választottbírói jogrend elfogadása mellett: „A nemzetközi választottbírósági ítélet, amely nem kötődik egyetlen állami jogrendhez sem, nemzetközi igazságszolgáltatási döntés, amelynek érvényességét abban az országban alkalmazandó szabályokra figyelemmel kell elbírálni, ahol elismerését és végrehajtását kérik” (Putrabali-ügy, arrêt n° du 29 juin 2007, Cour de cassation 1ère civ.; 62. o.).

[7] A választottbírósági esetjog lépésről lépésre épült fel az elméleti megalapozású ítéletekből, amelyek alapját a francia állami bírósági ítéletek támogató hozzáállása erősítette. Ez a kölcsönhatás a választottbírósági esetjog, valamint a választottbírósági ítéletek érvénytelenítése és végrehajtása tárgya körében született állami bírói jog között a választottbírósági irodalom elméleti támogatásával alakította ki a szupranacionális nemzetközi választottbírósági jog gondolatát, és vezetett annak elméleti megalapozásához.

[8] A könyv ezt tárgyaló része egyrészt új megközelítést kínál a magyar jogászoknak, másrészt segíti az olvasót jobban eligazodni a jognak e különleges - nemzetközi jogi vagy transznacionális kereskedelmi jogi - területén. Mindez a magyar jogásztársadalom által általánosan elfogadott jogfelfogáshoz képest új megközelítést, más alapokon nyugvó jogfogalmat kínál.

[9] Mi lehet ennek az új nemzetközi választottbírósági elméletnek az ideológiai mozgatórugója? Lehetséges, hogy nem másról van szó, mint a 21. századi, a nemzetközi kereskedelem talaján kihajtó francia jogelmélet friss fuvallatának az angolszász common law hagyománnyal szemben támasztott kihívásáról? Olyan hagyományról beszélünk, amely jobban tükrözi a középkori városokban alkalmazott rugalmas joggyakorlatot, mint a 20. század államilag determinált kereskedelmi jogát. Vajon az új elmélet értelmezhető-e a nemzetközi kereskedelmi jog angolszász megközelítésére adott európai válaszként?

[10] Gaillard megközelítése szerint a nemzetközi választottbíráskodás új elmélete rendszeresen meghaladni látszik az Institut de Droit international által támogatott tudományos teóriákat. Az Institut 1957-es Amszterdami Határozata kimondta, hogy a választottbíróság székhelyének joga határozza meg, hogy a választott bírák által követendő eljárást a felek szabadon határozhatják-e meg. E felfogást azonban 1989-ben felülvizsgálták az Institut Santiago de Compostela ülésén. E változáson is túlmutat az egyes választottbírói ítéletekben megfogalmazódott, egyre markánsabban artikulált azon megközelítés, amely a nemzetközi választottbírói jog önállóságát és autonómiáját mondja ki.

[11] A könyv második fejezete olyan esetek gyűjteményét tartalmazza, amelyek a fent említett három elmélet mindennapos jogi helyzetekben történő alkalmazhatóságát tükrözik és vizsgálják. Hogyan lehetséges a „pertiltó meghagyásokat” vagy az állami „loi de police”-t (imperatív szabályokat) a választottbíráskodásra vonatkozó eltérő felfogások alapján értelmezni, illetve a választottbíróságok miként reagáljanak az ilyen állami jogalkalmazásra a gyakorlatban? A szerző a perfüggőség, a pertiltás és a választottbírósági ítélet állami érvénytelenítése tárgyában vizsgálja a három eltérő választottbírósági koncepció válaszait. Konkrét eseteken keresztül szemlélteti, hogy milyen feltételek mellett juttathatók érvényre az imperatív szabályok és a közrenden alapuló tiltások a nemzeti választottbírósági jogban, illetve a nemzetközi és a transznacionális jogban. A szerző a példáit a korrupcióval, a nemzetközi embargóval, illetve egyes környezetvédelemmel kapcsolatos ügyekből meríti. Álláspontja szerint a választottbírósági ügyekben a fentiek érvényre juttatásához nem szükséges konkrét állami jogot alkalmazni, hanem azok a transznacionális közrend alapján értékelhetők, és az egyes ügyekben kikényszeríthetők. Mondanivalójának az a lényege, hogy az állam tiltó szabályai nélkül is érvényre juttathatók e korlátozások. Amennyiben el is fogadjuk a szerző érvelését, az még önmagában nem érinti az egyes államok eltérő jogfelfogását az adott kérdéssel kapcsolatban. A perfüggőséget az állam bírósága saját joga alapján értelmezi, a nemzetközi választottbírói jogrend felfogásához nincs kötve. Ez egy egyirányú jogértelmezés, a két fórum elbeszélhet egymás mellett, ugyanis a nemzetközi választottbíróság mellőzheti az állam bíróságának a perfüggőségre vonatkozó döntését, illetve azt figyelmen kívül hagyhatja eljárása során, viszont ez nem kötelezi az érintett államot. Ez egy további kérdést vet fel: melyik államban lehet egyáltalán érvényt szerezni egy ilyen környezetben született választottbírósági ítéletnek, és hol lehet azt végrehajtani? A gyakorlati kérdések fontosságát az állami bíróságok szerepének eltérő felfogása bizonyítja. A nemzetközi választottbíráskodás fentebb említett három felfogása különböző válaszokat kínál arra, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítését hogyan és miként lehet értelmezni a gyakorlatban.

[12] Az első felfogás szerint - amely a választottbíráskodást egy adott állami jogrend alá sorolja - a választottbírósági ítélet az állami bíróság érvénytelenítése nyomán megszűnik létezni, vagyis a továbbiakban nem hajtható végre. A második, a vesztfáliai elmélet szerint minden egyes állam maga dönthet arról - a New York-i Egyezmény szellemében -, hogy elismeri-e a megtámadott döntést: a választottbíróság helye szerinti jogrendben meghozott érvénytelenítő határozat nem feltétlenül kötelező érvényű más állam számára, az elismerés és a végrehajtás egyezményes korlátait kölcsönösen elismerhetik. Végül, de nem utolsósorban, a harmadik, a transznacionális választottbírósági jog elmélete szerint az ítéletnek egy adott államban történő érvénytelenítése semmilyen kötőerővel nem bír egy másik államra nézve, azaz az eredeti választottbírósági ítélet más államban szabadon végrehajtható. A francia bírói gyakorlat ez utóbbi felfogást elfogadta. A már idézett Putrabali-ügyben a Semmítőszék egyértelműen kimondta, hogy „egy nemzetközi választottbírósági ítélet, mely nem gyökerezik egyetlen nemzeti jogrendben sem, nemzetközi igazságszolgáltatási döntés, melynek érvényességét az elismerés és végrehajtás államában alkalmazandó szabályok alapján kell megállapítani.” (123. o.). A másik felfogás élő példájára is kitérve a szerző utal egyes észak-amerikai állami bírósági ítéletekre, amelyek magát az érvénytelenítő állami bírósági határozatot vizsgálják a megtámadott választottbírósági ítélet helyett, ez utóbbi érvényességének és végrehajthatóságának perében. E felfogás szerint a választottírósági ítélet csak akkor létezik, ha a választottbíráskodás helyének joga elismeri, vagyis az érvénytelenített ítélet nem lesz végrehajtható, kivéve, ha az érvénytelenítő állami bírói döntés a végrehajtás államának joga szerint közrendbe ütközik.

[13] Ennek következtében a szerző megpróbált a felvetett kérdésekre, illetve arra választ adni, hogy miként lehetne a választottbíráskodás és a magánjogi ítélkezés közötti kapcsolatot árnyaltabban megközelíteni, különösen azokban a választottbírósági esetekben, ahol az egyik fél állami tulajdonban lévő vállalkozás vagy maga az állam. Többször előfordult már az ilyen ügyekben, hogy az érintett vállalatban tulajdonosként szereplő állam bírósága a választottbírósági ítélet meghozatalát akadályozta, például pertiltó határozattal vagy a meghozott választottbírói ítélet állami bíróságon meghozott érvénytelenítő döntésével vette el annak jogi erejét.

[14] A könyv tanulsága szerint a nemzeti és a nemzetközi jog közötti konfliktusok gyökerei az állami szuverenitás megmaradt pilléreiben, vagyis - a példa kedvéért - az imperatív szabályokban vagy a nemzeti közrendben keresendők.

[15] Gaillard professzor elénk tárja a 21. századi magánjog autonómiájának lehetséges irányait. A felek nem csupán az alkalmazandó anyagi jogról, a választottbíró személyéről és a választottbírósági eljárásra alkalmazandó jogról, hanem magáról az eljárási szabályokról is dönthetnek, viszont a kollíziós jogot kizárhatják. A könyv lényegében e jelenségnek a jogi értelmezését, az új megközelítését vizsgálja.

[16] Bár az az elképzelés, amely szerint a nemzetközi választottbíráskodásnak tulajdonképpen nincs helye (fóruma), vagyis nem létezik lex fori, ezért nem köti egy állam joga sem, továbbá nincs olyan kapcsolat, amely egy adott állam kollíziós jogának az alkalmazását megkövetelné, önmagában elfogadható, viszont nem ad választ arra az alapvető kérdésre, hogy a választott bíróknak mi alapján kell dönteniük az alkalmazandó jogról. Amennyiben a felek megállapodása nem tartalmaz jogválasztást, a felek negatív döntése - sem az egyik, sem a másik állam jogának kiválasztása - nem válaszolja meg a jogválasztás kérdését, és nem értelmezhető úgy, hogy a választott bírókra kívánták volna bízni a kérdés eldöntését. Hozzá kell tennünk, hogy az olyan újnak tűnő bűvös fogalmak, mint a „legszorosabb kapcsolat” vagy a „legmegfelelőbb szabályok” és hasonlók nem nyújtanak többet a nemzetközi magánjog régóta ismert és új köntösbe öltöztetett, általánosított megfogalmazásainál. Márpedig a nemzetközi magánjog szabályai állami normák, nemzetközi szerződésekbe vagy európai uniós jogba öntött szabályok. A könyvből kiolvasható válasz azt mondja, hogy az alkalmazandó jog nem állami jog, hanem nemzetközi kereskedelmi jog mint anyagi jog.

[17] A választottbíráskodás lehetséges helyével kapcsolatos viták ráirányítják a figyelmet egy kialakulóban lévő új jelenségre, amely a „hely” új megközelítését veti fel a jog és a jogalkalmazás terén. A hely vagy „térség” jelentése: „espace” vagy „Raum”, illetve „espace de loi”, a jog szülőhelye és érvényesülésének a helye. Ennek egyik eleme a „fórum”, vagyis a bíráskodás, a választottbíráskodás helye. Napjainkban a fórum fizikai valósága már nem szűkíthető le egyetlen olyan konkrét fizikai helyszínre, amelyet az emberi létezés alapvetően meghatározó tényezőjeként értelmezhetünk. A fizikai lét sokszor esetleges és átmeneti, ezért a történések fizikai tere nehezen határozható meg, ezt pedig a digitális tér határokat és államokat nem tisztelő rohamos térhódítása erősíti.

[18] Ami a nemzetközi választottbíróságot illeti, a választottbíróság székhelyét, a választottbíráskodás helyét alapvetően a választott bírók határozzák meg, sokszor az érintett államtól és az állami szuverenitástól függetlenül. Sok esetben a hely nem meghatározott fizikai hely, csupán egy földrajzi név, egy város neve, vagy egy jelzés. Az így értelmezett hely pedig önmagában nem elegendő ahhoz, hogy e hely államához, illetve annak a jogához kötődjön a nemzetközi választottbírsági eljárás döntéshozatala és verdiktje.

[19] Az állami bíróságok és a nemzetközi választottbíróságok között kialakuló versengő viták azt mutatják, hogy még az olyan esetekben is, amikor nem határozható meg fontossági sorrend a nemzeti jog és a nemzetközi választottbírósági jog között, a választottbírósági eljárás önmagában olyan erővel bír, amely bizonyos fenyegetettséggel hathat az adósra - legyen akár állami tulajdonú vagy hasonló státuszú jogalany -, vagyis a szuverén állam képtelen a nemzetközi bíráskodás tekintélyét csorbítani, különösen, ha azt a szóban forgó nemzetközi választottbírósági határozat állami elismerése is alátámasztja. Másként fogalmazva, a nemzetközi választottbíráskodás joga számos tekintetben a szuverén állam hatalmával verseng, többek között a nemzeti bíróság és a választottbíróság előtt megjelenő, párhuzamos eljárásokban és a hasonló tényeken alapuló ügyekben felmerülő perfüggőség (lis pendens) esetében. Ez a tárgyalt nemzetközi választottbírói jog erejének egyértelmű bizonyítéka.

[20] A nemzetközi választottbíráskodás joga egyfelől tiszta pragmatizmus és a jogesetek gyakorlata, másfelől viszont a magasröptű elméletek tárháza, amely átfogja az anyagi jogot és az eljárásjogot. Figyelmen kívül lehet-e hagyni a kollíziós jogot, vagy a loi de police-t a választottbíráskodás helyén meghozott döntésben? Mellőzhetők-e az ítélet végrehajtása országának szabályai? Az állami szuverenitáson túl elhelyezkedő nemzetközi választottbíráskodás figyelembe vegye a közjogi szabályokat, vagy inkább nagyvonalúan kezelje azokat? Ezek a nemzetközi választottbíráskodás gyakorlatának naponta felmerülő kérdései.

[21] A fentiekben említettek után elérkeztünk a könyv lényegi kérdéséhez. A nemzetközi választottbíráskodás joga nem állami jog, hiszen az anyagi jog önmagában csupán soft law-t jelent. Legyen szó az UNIDROIT alapelvekről, a lex mercatoriáról vagy az olyan egységes nemzetközi joganyagról, mint a bécsi vételi egyezmény és annak esetjoga, a választottbírósági jogot mindig az esetek építik, az államnak mindössze védelmi funkciót hagyva. Ez egy új tér, „espace”, a jog új és különleges dimenziója, amely nemzetközi és szerteágazó összefüggésekkel rendelkezik globalizált világunkban.

[22] E kiváló könyvben a joggyakorlat esetekből építkező világa a mai magánjog rendjében észlelt tények, jogesetek és bírósági döntések alapján a jog elméletének világába emelkedik. Ez a könyv a francia jogi kultúra nagy múltra visszatekintő hagyományait közvetíti a magyar olvasóközönség felé; filozófiai érzékenységgel és tudományos megközelítéssel a jog gyakorlati világát magasabb szférában értelmezi. E felfogásban a jogesetek, a bírói határozatok és ítéletek a jog építményének részévé válnak, amelynek folyamán a polgári és kereskedelmi jog államok feletti ereje is kibontakozik.

[23] A könyv segít a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás történéseinek értelmezésében, és - egy intellektuális bravúrral - új megközelítést vázol fel a valós esetekből építkező jogról és annak autonóm hatalmáról. Köszönjük a fordítóknak, hogy munkájukkal a könyvben megfogalmazott eredeti gondolatokat a magyar közösség számára tolmácsolták.

(Megjelent: Polgári Jog, 2020/1-2. sz.)


  Vissza az oldal tetejére