A jogszabály mai napon ( 2021.12.04. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2022.XII.31. -)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2020. évi CXVII. törvény

a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény végrehajtásáról * 

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás 2019. évi vitelére vonatkozó költségvetési gazdálkodás jóváhagyása céljából a következő törvényt alkotja:

I. FEJEZET

A 2019. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA

1. A főösszegek, az egyenleg és az államadósság értéke

1. § (1) Az Országgyűlés a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) végrehajtását - a 4. §-7. §-ban foglalt finanszírozási célú pénzügyi műveletek nélkül - a központi alrendszer tekintetében

a) 22 670 119,1 millió forint kiadással,

b) 21 542 224,9 millió forint bevétellel és

c) 1 127 894,2 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározotton belül az Országgyűlés a hazai működési költségvetést

a) 18 080 845,2 millió forint kiadással,

b) 18 080 845,2 millió forint bevétellel,

c) 0,0 millió forint egyenleggel

hagyja jóvá.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározotton belül az Országgyűlés a hazai felhalmozási költségvetést

a) 3 023 128,5 millió forint kiadással,

b) 2 102 355,5 millió forint bevétellel,

c) 920 773,0 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározotton belül az Országgyűlés az európai uniós fejlesztési költségvetést

a) 1 566 145,4 millió forint kiadással,

b) 1 359 024,2 millió forint bevétellel,

c) 207 121,2 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi alrendszer kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. melléklet tartalmazza a 2019. december 31-én fennálló besorolási rendnek megfelelően.

3. § (1) A Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon az államháztartás 2019. december 31-én fennálló adóssága 30 960,1 milliárd forint.

(2) 2019. december 31-én az államadósság-mutató

a) számlálójának a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 2019. december 31-én hatályos 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 30 388,3 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2019. december 31-én hatályos 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 47 513,9 milliárd forint.

(3) Az államadósság-mutató mértéke a (2) bekezdés alapján 2019. december 31-én 64,0% volt.

(4) 2018. december 31-én a Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon számított államadósság-mutató

a) számlálójának a Gst. 2019. december 31-én hatályos 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 29 501,3 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2019. december 31-én hatályos 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 43 347,0 milliárd forint.

(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az államadósság-mutató (3) bekezdés szerinti mértéke a 2018. év végi 68,1%-hoz képest az Alaptörvény 36. cikk (5) bekezdésében meghatározott államadósság-mutató csökkenése követelményének eleget tesz.

2. A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Gst. 11. § (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2019-ben az államháztartásért felelős miniszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 4 138 677,2 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket belföldi és külföldi befektetőknek,

b) 850 446,5 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket belföldi és külföldi befektetőknek,

c) 45 125,4 millió forint összegben fizetett vissza deviza hiteleket belföldi és külföldi hitelezőknek,

d) 14 279,2 millió forint összegben fizetett vissza forint hiteleket belföldi és külföldi hitelezőknek.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1. §-ban megállapított hiány finanszírozására a Gst. 11. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján az államháztartásért felelős miniszter 2019-ben

a) 1 110 305,9 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 54 709,8 millió forint összegben forinthitelt vett fel külföldi hitelezőktől,

c) 53 583,8 millió forint összegben devizahitelt vett fel külföldi hitelezőtől.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2019-ben a 4. §-ban megállapított visszafizetések finanszírozására az államháztartásért felelős miniszter a Gst. 11. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján

a) 6 436 487,8 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített belföldi és külföldi befektetőknek,

b) 1 479 909,7 millió forint összegben kincstárjegyek törlesztését hajtotta végre,

c) 91 950,3 millió forint összegben deviza kötvényeket értékesített belföldi hitelezőknek.

7. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felelős miniszter - a Gst. 11. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla likviditáskezelése érdekében 406 493,2 millió forinttal csökkentette a kincstárjegyek állományát.

II. FEJEZET

AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

8. § (1) Az Országgyűlés a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet (a továbbiakban: E. Alap) 107 234,4 millió forint összegű hiányát a KESZ hitelállományából 2020. december 18-ai hatállyal elengedi.

(2) Az Országgyűlés e törvény hatályba lépésével egyidejűleg lemond a magyar államnak a Budapest II. kerület 15154/1, 15154/2 és 15154/6 hrsz.-ú ingatlanok értékesítése kapcsán a tulajdon-várományosokkal szemben vételárhátralék és járulék jogcímén fennálló, a Belügyminisztérium által kezelt, jelzálogjoggal biztosított, mindösszesen 134 000 000 forint összegű tőkeköveteléséről és annak kamatairól.

(3) Az Országgyűlés e törvény hatályba lépésével egyidejűleg lemond a magyar államnak a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben, a társaság vagyonkezelésében lévő állami vagyonra vonatkozó visszapótlási kötelezettség alapján fennálló, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság által kezelt 35 160 925 000 forint összegű követeléséről azzal, hogy a társaság vállalja, hogy a vagyonkezelt állami ingatlanon saját forrásból megvalósított beruházás, valamint egyéb felmerült költségek tekintetében megtérítést nem érvényesít a magyar állammal szemben.

(4) Az Országgyűlés e törvény hatályba lépésével egyidejűleg lemond a magyar államnak az MNF Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben, a társaság vagyonkezelésében állt állami vagyonra vonatkozó visszapótlási kötelezettség alapján fennálló, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság által kezelt 382 273 522 forint összegű követeléséről.

(5) Az Országgyűlés 2020. december 20-ai hatállyal elengedi a Nemzeti Földügyi Központ fővárosi és megyei kormányhivatalokkal szembeni, adatszolgáltatási díjfizetési kötelezettség kapcsán fennálló 371 900 000 forint összegű követelését.

III. FEJEZET

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2019. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

3. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

9. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az E. Alap

a) 2019. évi működési előirányzat-maradványa 661,7 millió forint, amelyből a 2018. évi előirányzat-maradvány összege 56,8 millió forint,

b) 2019. évi működési kiadásai 1738,6 millió forint 2018. évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

4. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

10. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Kvtv. 11. § (1) és (2) bekezdése, illetve a 16. §-a alapján

a) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a 2. cím, 1. Nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 196,6 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 783,1 millió forint, egyszeri segélyre 588,1 millió forint,

b) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél az adott előirányzat terhére méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül az 1. Csecsemőgondozási díj, Terhességi-gyermekágyi segély, a 2. Táppénz, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatoknál együttesen 149,7 millió forint, rokkantsági, rehabilitációs ellátások megállapítására 128,0 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 2905,0 millió forint, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 26 441,8 millió forint, az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportnál 1960,9 millió forint

felhasználása történt meg.

11. § Az Országgyűlés megállapítja, hogy a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 2019. évi LXXIX. törvény 12-14. §-ában előírt megtérítési, visszautalási és elszámolási kötelezettségek teljesítése megtörtént.

IV. FEJEZET

A KÖZPONTI ALRENDSZEREN BELÜLI ELSZÁMOLÁSOK

12. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet (a továbbiakban: EMMI fejezet), a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet terhére finanszírozott ellátások, valamint a közjogi méltóságok részére járó nyugellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2020. december 31-éig

a) az Ny. Alap a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet részére a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék jogcímén 0,5 millió forintot utaljon vissza a 10032000-01457247 „Rendkívüli kiadások” számla javára;

b) az Ny. Alap a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet részére a pénzbeli kárpótlás elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 0,4 millió forintot utalja át a 10032000-01457247 „Rendkívüli kiadások” számla javára;

c) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 60,4 millió forintot térítsen meg a Magyar Államkincstár 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára;

d) az Ny. Alap az EMMI fejezet részére a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 2,1 millió forintot utalja át az 10032000-01457216-00000000 „TB közreműködéssel folyósított ellátások” számla javára;

e) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a korhatár alatti ellátások jogcímén 23,1 millió forintot térítsen meg a Magyar Államkincstár 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára;

f) az Ny. Alap az EMMI fejezet részére a korhatár alatti ellátások elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 3,4 millió forintot utalja át az 10032000-01457230-00000000 „Korhatár alatti ellátások kiadása” számla javára;

g) az Ny. Alap az Alkotmánybíróság volt elnökei részére járó juttatás fedezete jogcímén 0,1 millió forintot utaljon vissza a III. Alkotmánybíróság fejezet 10032000-01483271-00000000 számú „Előirányzat-felhasználási keretszámla” javára;

h) az E. Alap az EMMI fejezet részére a közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 89,8 millió forintot utaljon át az 10032000-01457216-0000000 „TB közreműködéssel folyósított ellátások” számla javára.

13. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy az Ny. Alap fejezet 127 649,8 millió forint hiányából 103 688,7 millió forint KESZ hitelállomány 2020. december 18-ai hatályú elengedésével kerüljön rendezésre, valamint a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 35. cím, 1. alcím, 5. Kiadások támogatására pénzeszközátadás előirányzat jogcímcsoport térítsen meg 23 961,1 millió forintot 2020. december 31-éig a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap 1. cím, 6. Költségvetési hozzájárulások alcím javára.

14. § Az Országgyűlés a Nemzeti Eszközkezelő Programmal kapcsolatos elszámolások rendezése érdekében jóváhagyja a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport, 2. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által végrehajtott ingatlanvásárlások és ingatlan beruházások jogcím 40,2 millió forint összegű túllépését.

15. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus forrásaira 2019. évben nem történt kötelezettségvállalás.

16. § Az Országgyűlés a 2014-2020-as programozási időszakra elfogadott Partnerségi Megállapodás keretében, valamint a Belügyi alapokból finanszírozott programok, projektek esetén az uniós forrásokra és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 30. § (1) és (2) bekezdése alapján tett, 2019. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt az 5. mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá.

V. FEJEZET

A KÖZPONTI ALRENDSZERNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI ALRENDSZERREL ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEKKEL FENNÁLLÓ KAPCSOLATÁBÓL FAKADÓ ELSZÁMOLÁSOK

5. A helyi önkormányzatok központi alrendszerből származó forrásai

17. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 9673,0 millió forint összegben igényeltek - a kincstár területi szervei javaslataira is figyelemmel - a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat. A helyi önkormányzatok együttesen 6538,3 millió forint összegben mondtak le év közben e forrásokról. A Kvtv. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, önkormányzati körön kívülre történő feladatátadás következtében 105,4 millió forint összegben csökkent, az önkormányzati körön kívülről történő feladatátvétel miatt 25,7 millió forinttal nőtt az előirányzat.

(2) „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” cím előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 2. melléklet tartalmazza.

18. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatokat „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” címen a (4) bekezdésben foglaltak kivételével megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 2019. december 31-én hatályos 58. § (1) bekezdése szerinti elszámolása alapján a következők:

a) a visszafizetési kötelezettség 1973,2 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 1585,3 millió forint.

(2) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az (1) bekezdés a) és b) pontja alapján, elszámolási egyenlegként a helyi önkormányzatokat a 2019. év után 387,9 millió forint visszafizetési kötelezettség terheli.

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódó, a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat az őket ténylegesen megilletőnél 3 százalékkal magasabb mértékben vették igénybe, a kormány rendeletében megállapított mértékű, együttesen 17,4 millió forint összegű igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatoknak együttesen - az Áht. 2019. december 31-én hatályos 58. §-a alapján - 3076,1 millió forint visszafizetési kötelezettsége keletkezett az alábbiak szerint:

a) a könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása jogcímen 46,9 millió forint,

b) a települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása jogcímen 20,2 millió forint,

c) a költségvetési támogatások és a vis maior támogatás jogcímeken összesen 2252,3 millió forint,

d) a tárgyévet megelőző évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása jogcímen 2,2 millió forint,

e) a települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása jogcímen 743,1 millió forint,

f) a szociális ágazati összevont pótlék támogatása jogcímen 11,4 millió forint.

(5) A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmi kamat megfizetési kötelezettség számításának kezdő napja 2020. április 6.

(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok együttesen 1585,3 millió forint pótlólagos támogatásra voltak jogosultak, aminek átutalásáról az államháztartásért felelős miniszter rendelkezett.

(7) A kincstár az általa üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül a helyi önkormányzatok számára elérhetővé teszi az őket megillető, illetve az általuk a központi költségvetésbe visszafizetendő támogatások összegét.

19. § A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásait és azok pénzforgalmi teljesítését a 3. és 4. melléklet tartalmazza.

6. Az egyházak támogatása

20. § (1) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat a Kvtv. 42. § (6) bekezdése alapján - a 2019. évi önkormányzati és az állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményi támogatástól való eltérés rendezéseként - a Kvtv. 42. § (2) bekezdésére tekintettel 17 348,0 millió forint egyszeri szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcímcsoport előirányzata terhére 2020 decemberében. A Kvtv. 42. § (3) bekezdésre tekintettel az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat egyszeri 247,0 millió forint szociális kiegészítő támogatás beszámítás terheli a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcímcsoport előirányzata javára 2020 decemberében.

(2) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett bevett egyházakat a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet, XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. cím, 1. alcím, 30. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások jogcímcsoport, 4. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímének terhére 2020. évben 638,9 millió forint támogatás illeti meg.

(3) Az egyházi jogi személyek által fenntartott köznevelési intézmények után a bevett egyházakat, valamint a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről szóló 2010. évi CXL. törvény 5. cikk 1. pontjának hatálya alá tartozó fenntartókat a köznevelési intézményeikre tekintettel - a 2019. évi állami, önkormányzati és egyházi köznevelési jogcímű támogatások kiegyenlítésének rendezéseként - összesen 54 579,4 millió forint egyszeri köznevelési kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport előirányzata terhére 2020. év decemberében.

VI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

21. § Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, és a Kvtv. hatályvesztésével egyidejűleg hatályát veszti.

1. melléklet a 2020. évi CXVII. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

I. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Országgyűlés Hivatala
1 Országgyűlés hivatali szervei 2 809,4 26,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 17 645,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 145,7
3 Dologi kiadások 6 197,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 76,7
5 Egyéb működési célú kiadások 2 820,3
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 1 965,5
7 Felújítások 899,7
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 17,7
2 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 6,7 0,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 549,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 111,9
3 Dologi kiadások 202,8
5 Egyéb működési célú kiadások 139,8
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 117,2
3 Országgyűlési Őrség 0,9 18,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3 305,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 616,9
3 Dologi kiadások 19,2
5 Egyéb működési célú kiadások 31,2
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 Az Országgyűlés elnökének közcélú felajánlásai, adományai 73,0
4 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2 Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány támogatása 106,7
8 Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adományai
1 Schmitt Pál közcélú felajánlásai, adományai 73,0
2 Sólyom László közcélú felajánlásai, adományai 73,0
14 Steindl Imre program támogatása 1 610,5 4,0 6 700,7 68,9
5 Közbeszerzési Hatóság
1 Közbeszerzési Hatóság 2 503,2 10,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 163,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 212,6
3 Dologi kiadások 636,0
5 Egyéb működési célú kiadások 133,9
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 143,7
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 20,0
5. cím összesen: 2 146,3 2 503,2 163,7 10,6
8 Pártok támogatása
1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1 FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség 967,8
2 Magyar Szocialista Párt 305,5
3 Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt 331,5
4 Lehet Más a Politika 217,9
5 Kereszténydemokrata Néppárt 180,4
7 Demokratikus Koalíció 206,7 0,4
8 Párbeszéd Magyarországért Párt 91,0
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
1 Momentum Mozgalom 44,3
2 Magyar Kétfarkú Kutyapárt 24,6
9 Pártalapítványok támogatása
1 Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 1 468,9
2 Táncsics Mihály Alapítvány 359,3
3 Gyarapodó Magyarországért Alapítvány 702,4
4 Ökopolisz Alapítvány 212,6
5 Barankovics István Alapítvány 149,7
9 Megújuló Magyarországért Alapítvány 27,4
11 Új Köztársaságért Alapítvány 194,5
13 Savköpő Menyét Alapítvány 41,3
14 Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú kiadások 74,2
10 Kampányköltségek 38,3
11 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása
1 Közszolgálati hozzájárulás 73 061,2
2 Televíziós Film Mecenatúra támogatása 6 900,0 100,0
21 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 66,5 0,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 715,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 141,5
3 Dologi kiadások 253,9
5 Egyéb működési célú kiadások 150,4
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 71,7
7 Felújítások 1,1
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 5,0
21. cím összesen: 1 261,5 66,5 77,8 0,3
22 Egyenlő Bánásmód Hatóság
1 Egyenlő Bánásmód Hatóság 2,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 155,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 32,8
3 Dologi kiadások 167,4
5 Egyéb működési célú kiadások 1,4
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 4,2
22. cím összesen: 357,4 2,2 4,2
23 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
1 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 11 496,6 17,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5 082,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 098,2
3 Dologi kiadások 1 716,7
5 Egyéb működési célú kiadások 3 047,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 745,3
7 Felújítások 325,0
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 17,5
23. cím összesen: 10 944,3 11 496,6 1 087,8 17,0
24 Nemzeti Választási Iroda
1 Nemzeti Választási Iroda 31,1 14,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 937,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 187,5
3 Dologi kiadások 6 182,6
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 2 046,5
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 4,0
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Időközi és nemzetiségi választások lebonyolítása 27,4
2 A választási rendszerek működtetése 0,5
4 2019. évi Európai Paralmenti képviselőválasztás és a Helyi Önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint nemzetiségi önkomrányzati képviselők választása 7 789,3
24. cím összesen: 15 124,8 31,1 2 050,5 14,1
25 Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala
1 Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala 7,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 528,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 116,7
3 Dologi kiadások 296,0
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 63,6
7 Felújítások 155,0
25. cím összesen: 940,8 7,4 218,6
I. ORSZÁGGYŰLÉS Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 153 134,9 16 966,7 -136 168,2
Hazai felhalmozási költségvetés 13 403,4 155,8 -13 247,6
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
I. fejezet összesen 166 538,3 17 122,5 -149 415,8

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

II. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Köztársasági Elnöki Hivatal 0,9 2,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 467,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 198,6
3 Dologi kiadások 686,9
5 Egyéb működési célú kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 141,4
7 Felújítások 0,2
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
2 Köztársasági elnök közcélú felajánlásai, adományai 73,0
4 Fejezeti tartalék 26,3
II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 2 453,3 0,9 -2 452,4
Hazai felhalmozási költségvetés 141,6 2,6 -139,0
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
II. fejezet összesen 2 594,9 3,5 -2 591,4

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

III. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Alkotmánybíróság 4,6 7,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 144,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 224,1
3 Dologi kiadások 423,5
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 42,7
5 Egyéb működési célú kiadások 162,6
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 84,2
7 Felújítások 485,7
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 1 997,2 4,6 -1 992,6
Hazai felhalmozási költségvetés 569,9 7,5 -562,4
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
III. fejezet összesen 2 567,1 12,1 -2 555,0

IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

IV. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 1,2 4,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 863,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 166,7
3 Dologi kiadások 231,6
5 Egyéb működési célú kiadások 41,1
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 31,0
IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 1 302,8 1,2 -1 301,6
Hazai felhalmozási költségvetés 31,0 4,7 -26,3
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
IV. fejezet összesen 1 333,8 5,9 -1 327,9

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

V. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Állami Számvevőszék 17,3 3,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7 567,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 480,9
3 Dologi kiadások 1 286,5
5 Egyéb működési célú kiadások 19,7
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 818,3
7 Felújítások 140,7
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 2,9
V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 10 354,7 17,3 -10 337,4
Hazai felhalmozási költségvetés 961,9 3,6 -958,3
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
V. fejezet összesen 11 316,6 20,9 -11 295,7

VI. BÍRÓSÁGOK

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

VI. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Bíróságok 4 327,3 564,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 79 163,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 16 537,0
3 Dologi kiadások 22 473,1
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 14,3
5 Egyéb működési célú kiadások 6 916,3
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 9 960,0
7 Felújítások 3 120,9
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 80,0
2 Kúria 337,7 1,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 994,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 613,4
3 Dologi kiadások 276,0
5 Egyéb működési célú kiadások 1,9
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 293,8
7 Felújítások 291,0
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
2 Igazságszolgáltatás beruházásai 426,0 184,6 71,1
2 Kincstári számlavezetési díj 0,8
3 Igazságszolgáltatás működtetése 3,6
5 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 3,8
VI. BÍRÓSÁGOK Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 129 424,8 4 665,0 -124 759,8
Hazai felhalmozási költségvetés 13 930,3 637,7 -13 292,6
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
VI. fejezet összesen 143 355,1 5 302,7 -138 052,4

VIII. ÜGYÉSZSÉG

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

VIII. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Ügyészségek 85,4 94,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 35 213,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 6 981,7
3 Dologi kiadások 5 108,1
5 Egyéb működési célú kiadások 2,4
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 2 423,5
7 Felújítások 23,2
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 109,1
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
4 Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata 29,3
6 Fejezeti tartalék 196,1
VIII. ÜGYÉSZSÉG Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 47 531,2 85,4 -47 445,8
Hazai felhalmozási költségvetés 2 555,8 94,2 -2 461,6
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
VIII. fejezet összesen 50 087,0 179,6 -49 907,4

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

IX. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása
1 A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
1 A települési önkormányzatok működésének támogatása és a polgármesteri illetmény támogatása 149 344,6
2 Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása 46,2
3 Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 110,1
4 Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása 4 891,3
5 A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2018. évi áthúzódó és 2019. évi kompenzációja 2 013,3
2 A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
1 Az óvodában foglalkoztatott pedagógusok, és az e pedagógusok nevelőmunkáját közvetlenül segítők bértámogatása és az óvodaműködtetési támogatás 180 247,6
3 Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása és a nemzetiségi pótlék 784,2
4 Kiegészítő támogatás a pedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők minősítéséből adódó többletkiadásokhoz 4 642,1
3 A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
1 Szociális ágazati összevont pótlék és egészségügyi kiegészítő pótlék 15 627,8
2 A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása 34 079,4
3 Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 51 853,7
4 A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása 25 018,2
5 Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása 33 113,1
4 A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása
1 Gyermekétkeztetés támogatása 78 931,5
5 A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
1 Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása
1 célú érdekeltségnövelő támogatása kivételével 18 336,0
5 Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása és a megyei hatókörű városi könyvtár kistelepülési könyvtári célú kiegészítő támogatása 3 325,2
9 A települési önkormányzatok könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatása 300,0
2 A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 13 005,6
3 Kulturális illetménypótlék 2 926,5
2 A helyi önkormányzatok működési célú kiegészítő támogatásai
1 Működési célú támogatások
1 Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 4 499,4
2 A kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi önkormányzat általi ellátásának támogatása 841,5
3 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat kulturális feladatainak támogatása 1 820,0
4 A kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatása 12 000,0
5 A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása 2 050,0
6 Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása 149,9
7 Megyei önkormányzatok rendkívüli támogatása 300,0
8 A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ideiglenes begyűjtésére kijelölt közérdekű közszolgáltató meg nem térülő költségeinek támogatása 153,9
9 A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatása 4 999,1
10 Önkormányzatok rendkívüli támogatása 6 312,1
11 Önkormányzati elszámolások 11 416,9
12 Kiegyenlítő bérrendezési alap 10 136,2
3 A helyi önkormányzatok felhalmozási célú kiegészítő támogatásai
2 Felhalmozási célú támogatások
1 Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 370,0
2 Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések
1 Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása 2 399,1
2 Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás 675,7
3 Belterületi utak, járdák, hidak felújítása 6 990,3
3 Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatása 2 055,0
4 Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása
1 Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 297,4
2 Járásszékhely múzeumok szakmai támogatása 136,0
3 Muzeális intézmények szakmai támogatása (Kubinyi Ágoston Program) 370,0
5 Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása 25,1
7 Pannon Park beruházási projekt támogatása 7 937,5
10 Normafa Park program támogatása 310,0
11 Normafa Park projekt egyes beruházási elemeinek támogatása 2 369,5
13 Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat felújítási feladatainak támogatása 450,0
14 A hatvani sport- és rendezvénycsarnok beruházás támogatása 534,3
15 Fürdőberuházás megvalósításának támogatása Bogácson 250,0
16 Fürdőberuházás megvalósításának támogatása Mezőcsáton 250,0
17 Épület közösségi célú felújításának támogatása Vattán 150,0
18 Csincsei művelődési ház bővítésének támogatása 50,0
19 Zalaapáti Község Önkormányzatának támogatása 19,0
21 Kállósemjéni bölcsőde beruházás támogatása 80,0
22 A Budapest IX. kerületi MÁV-Aszódi telep vízhálózata fejlesztésének támogatása 60,0
23 A Budapest IX. kerületi MÁV-Aszódi telepen a közvilágítás kiépítésének támogatása 110,0
24 Golgota téri Stáció helyreállításának támogatása 250,0
3 Vis maior támogatás 3 145,6
4 Önkormányzatok feladatainak 2016. évi döntés szerinti támogatása I.
1 Budapest XXI. kerület feladatainak támogatása 475,5
5 Önkormányzatok feladatainak 2016. évi döntés szerinti támogatása II.
1 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város feladatainak támogatása II. 315,0
2 Kiskunmajsa Város feladatainak támogatása II. 15,0
6 Önkormányzatok feladatainak 2016. évi döntés szerinti támogatása III.
2 Szikszó Város feladatainak támogatása 50,0
7 Önkormányzatok feladatainak 2016. évi döntés szerinti támogatása IV.
1 Túrkeve Város feladatainak támogatása 50,0
10 Helyi érdekű települési fejlesztések I.
1 Bő sárkány Nagyközség fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
3 Budapest XVI. kerület fejlesztési feladatainak támogatása 100,0
4 Budapest XVIII. kerület fejlesztési feladatainak támogatása 80,0
5 Csákvár Város fejlesztési feladatainak támogatása 232,0
6 Csanytelek Község fejlesztési feladatainak támogatása 40,0
11 Helyi érdekű települési fejlesztések II.
1 Sajóivánka Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
2 Sajókeresztúr Község fejlesztési feladatainak támogatása 27,2
3 Szászfa Község fejlesztési feladatainak támogatása 10,0
6 Úri Község fejlesztési feladatainak támogatása 200,0
12 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata infrastrukturális fejlesztéseinek támogatása 1 000,0
13 Helyi érdekű települési fejlesztések III.
1 Miskolc Megyei Jogú Város fejlesztési feladatainak támogatása 80,5
14 Kunszállás Község Önkormányzata fejlesztéseinek támogatása 30,0
15 Budapest VIII. kerület városkép rahabilitáció támogatása 300,0
16 Bölcsődei fejlesztési program 3 181,9
17 Vajszló nagyközség infrastruktúra fejlesztése 588,7
18 Egyes települési önkormányzatok működési és fejlesztési támogatása
1 Csenger Város Önkormányzat ipari parkhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseinek támogatása 650,0
19 Zagyvarékas Község Önkormányzata egyes fejlesztéseinek támogatása 65,9
20 Egyes önkormányzatok feladatainak 2018. évi támogatása
1 Paks Város Önkormányzata feladatainak támogatása 8 017,0
2 Gerjen Község Önkormányzata feladatainak támogatása 235,0
3 Kalocsa Város Önkormányzata feladatainak támogatása 66,0
4 Újkígyós Község Önkormányzata feladatainak támogatása 122,0
21 Göd Városban a helyi erdőtelepítési feladatok támogatása 546,5
22 Önkormányzatok feladatainak 2018. évi döntések szerinti támogatása
1 Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzata pesthidegkúti Gyarmati Dezső Uszoda kivitelezésének támogatása 1 000,0
2 Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Békásmegyeri piac és közösségi tér kivitelezésének támogatása 3 000,0
3 Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata csillaghegyi háziorvosi rendelő felújításának támogatása 300,0
4 Csemő Község Önkormányzata ÖKO-Centrum létrehozásának támogatása 25,0
5 Gelej Község Önkormányzata óvodai tornaszoba kialakításának támogatása 25,0
6 Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata fejlesztési feladatainak támogatása 1 400,0
7 Kisvárda Város Önkormányzata új múzeumi épület, tájház kialakításának támogatása 1 900,0
8 Mezőkövesd Város Önkormányzata Bogácsi út felújításának támogatása 300,0
9 Nagyar Község Önkormányzata művelődési ház rekonstrukciójának támogatása 25,0
10 Panyola Község Önkormányzata fejlesztési feladatainak támogatása 7,4
11 Tiszaderzs Község Önkormányzata kötelező feladatellátásához kapcsolódó fejlesztései támogatása 14,8
12 Tiszadorogma Község Önkormányzata volt általános iskola szálláshellyé alakításának támogatása 20,0
13 Tiszaigar Község Önkormányzata kötelező feladatellátásához kapcsolódó fejlesztései támogatása 20,1
14 Tiszaörs Község Önkormányzata kulturális fejlesztési feladatainak támogatása 17,6
15 Tiszaszentimre Község Önkormányzata Napsugár óvoda fejlesztésének támogatása 20,2
16 Tiszaszőlős Község Önkormányzata sportfejlesztési feladatainak támogatása 25,0
17 Tomajmonostor a Község Önkormányzata ravatalozó felújításának támogatása 31,5
18 Újszilvás Község Önkormányzata uszoda fejlesztés támogatása 100,0
19 Kaba Város Önkormányzata főzőkonyha épülete felújításának támogatása 145,0
23 Önkormányzatok 2019. évi feladatainak támogatása
1 Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata feladatainak támogatása 2 838,3
2 Solt Város Önkormányzata feladatainak támogatása 450,0
3 Vásárosdombó Község Önkormányzata feladatainak támogatása 1,0
4 Ináncs Község Önkormányzata feladatainak támogatása 19,0
5 Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása 500,0
6 Szendrő Város Önkormányzata feladatainak támogatása 300,0
7 Apátfalva Község Önkormányzata feladatainak támogatása 100,0
8 Kiszombor Község Önkormányzata feladatainak támogatása 60,0
9 Mártély Község Önkormányzata feladatainak támogatása 50,0
10 Bicske Város Önkormányzata feladatainak támogatása 250,0
11 Bodmér Község Önkormányzata feladatainak támogatása 15,0
12 Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása 968,0
13 Kajászó Község Önkormányzata feladatainak támogatása 75,0
14 Óbarok Község Önkormányzata feladatainak támogatása 10,0
15 Pákozd Község Önkormányzata feladatainak támogatása 70,0
16 Pázmánd Község Önkormányzata feladatainak támogatása 20,0
17 Ráckeresztúr Község Önkormányzata feladatainak támogatása 25,0
18 Sukoró Község Önkormányzata feladatainak támogatása I. 30,0
19 Sukoró Község Önkormányzata feladatainak támogatása II. 35,0
20 Vál Község Önkormányzata feladatainak támogatása 70,0
21 Sáránd Község Önkormányzata feladatainak támogatása 50,0
22 Heves Város Önkormányzata feladatainak támogatása 350,0
23 Pétervására Város Önkormányzata feladatainak támogatása 67,0
24 Kunszentmárton Város Önkormányzata feladatainak támogatása 200,0
25 Mezőtúr Város Önkormányzata feladatainak támogatása 200,0
26 Rákóczifalva Város Önkormányzata feladatainak támogatása 100,0
27 Tiszafüred Város Önkormányzata feladatainak támogatása 180,0
28 Kisbér Város Önkormányzata feladatainak támogatása 1 025,0
29 Tata Város Önkormányzata feladatainak támogatása 150,0
30 Pásztó Város Önkormányzata feladatainak támogatása 200,0
31 Jákó Község Önkormányzata feladatainak támogatása 26,9
32 Mándok Város Önkormányzata feladatainak támogatása 70,0
33 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása 1 678,0
34 Petneháza Község Önkormányzata feladatainak támogatása 20,0
35 Tarpa Község Önkormányzata feladatainak támogatása 10,0
36 Peresznye Község Önkormányzata feladatainak támogatása 7,5
37 Söpte Község Önkormányzata feladatainak támogatása 15,0
38 Szentgotthárd Város Önkormányzata feladatainak támogatása 150,0
39 Bakonybél Község Önkormányzata feladatainak támogatása 170,0
40 Városlőd Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
41 Kemecse Város Önkormányzata feladatainak támogatása 12,0
42 Ózd Város Önkormányzata feladatainak támogatása 10,6
43 Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása 4,0
44 Tiszabő Község Önkormányzata feladatainak támogatása 22,5
45 Tiszabura Község Önkormányzata feladatainak támogatása 22,5
24 Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat feladatainak támogatása 59,6
25 Blaha Lujza tér rendezésének támogatása 1 000,0
26 Pálmajor Község feladatainak támogatása 1,0
27 Üllés Nagyközség fejlesztési feladatainak támogatása 105,6
28 Balatonszepezd Község Önkormányzata feladatainak támogatása 150,0
29 A nappali melegedők hosszított nyitvatartásának támogatása 213,9
30 Egyes önkormányzatok feladatainak támogatása
1 Aszófő Község Önkormányzata feladatainak támogatása 15,0
2 Balatonalmádi Város Önkormányzata feladatainak támogatása 400,0
3 Balatoncsicsó Község Önkormányzata feladatainak támogatása 20,0
4 Balatonszőlős Község Önkormányzata feladatainak támogatása 20,0
5 Berhida Város Önkormányzata feladatainak támogatása 42,1
6 Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata feladatainak támogatása 350,0
7 Kastélyosdombó Község Önkormányzata feladatainak támogatása 25,0
8 Káva Község Önkormányzata feladatainak támogatása 76,5
9 Mencshely Község Önkormányzata feladatainak támogatása 5,0
10 Óbudavár Község Önkormányzata feladatainak támogatása 14,1
11 Ócsa Város Önkormányzata feladatainak támogatása 35,0
12 Pánd Község Önkormányzata feladatainak támogatása 15,0
13 Pécsely Község Önkormányzata feladatainak támogatása 100,0
14 Ráckeve Város Önkormányzata feladatainak támogatása 155,0
15 Rákócziújfalu Község Önkormányzata feladatainak támogatása 20,6
16 Sárazsadány Község Önkormányzata feladatainak támogatása 20,0
17 Sarkad Város Önkormányzata feladatainak támogatása 17,3
18 Szakony Község Önkormányzata feladatainak támogatása 12,0
19 Szarvaskő Község Önkormányzata feladatainak támogatása 300,0
20 Szászberek Község Önkormányzata feladatainak támogatása 4,7
21 Szentjakabfa Község Önkormányzata feladatainak támogatása 5,0
22 Szerencs Város Önkormányzata feladatainak támogatása 200,0
23 Szolnok Megyei Jogú Város feladatainak támogatása 1 300,0
24 Tiszavárkony Község Önkormányzata feladatainak támogatása 6,0
31 Monor okos város projekt megvalósításához szükséges feladatok I. ütemének támogatása 1 050,0
32 Szár Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,4
33 Szank Község Önkormányzata feladatainak támogatása 127,0
34 Az Abasári Vízműtelep területén belül és kívül szükséges rekonstrukciós munkák tervezése, engedélyeztetése és kisajátítása 59,3
35 A falu- és tanyagondnoki szolgálatok kiegészítő támogatása 1 579,0
36 Abasári Vízműtelep pozitív kútjaiból származó víz teljes körű hasznosítása tervezési és engedélyeztetési feladatainak támogatása 24,1
37 A minimálbér és a garantált bérminimum emelés hatásának kompenzációja 22 469,0
38 Egyes önkormányzatok csapadékvíz-gazdálkodását segítő beruházások feladatainak támogatása
1 Barabás Község Önkormányzata feladatainak támogatása 31,1
2 Tiszaadony Község Önkormányzata feladatainak támogatása 31,1
3 Tiszaszalka Község Önkormányzata feladatainak támogatása 31,1
4 Tiszavid Község Önkormányzata feladatainak támogatása 18,2
5 Vásárosnamény Város Önkormányzata feladatainak támogatása 29,9
6 Garbolc Község Önkormányzata feladatainak támogatása 9,9
7 Gyügye Község Önkormányzata feladatainak támogatása 29,4
8 Kisszekeres Község Önkormányzata feladatainak támogatása 25,9
9 Kölcse Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
10 Nábrád Község Önkormányzata feladatainak támogatása 26,8
11 Nagyszekeres Község Önkormányzata feladatainak támogatása 15,4
12 Nemesborzova Község Önkormányzata feladatainak támogatása 7,5
13 Olcsvaapáti Község Önkormányzata feladatainak támogatása 26,4
14 Panyola Község Önkormányzata feladatainak támogatása 24,4
15 Sonkád Község Önkormányzata feladatainak támogatása 26,8
16 Szamosbecs Község Önkormányzata feladatainak támogatása 16,6
17 Szamosújlak Község Önkormányzata feladatainak támogatása 23,4
18 Pátyod Község Önkormányzata feladatainak támogatása 28,2
19 Rápolt Község Önkormányzata feladatainak támogatása 16,6
39 Normafa Park projekt egyes beruházási elemeinek kiegészítő támogatása 2 661,0
40 Önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása
1 Bajna Község feladatainak támogatása 13,8
2 Börcs Község feladatainak támogatása 44,0
3 Dunapataj Nagyközség feladatainak támogatása 120,0
4 Kaposmérő Község feladatainak támogatása 50,6
5 Magyarnándor Község feladatainak támogatása 24,0
6 Nekézseny Község feladatainak támogatása 66,4
7 Rákóczifalva Város feladatainak támogatása 100,0
8 Tiszatelek Község feladatainak támogatása 132,4
9 Újhartyán Város feladatainak támogatása 75,0
41 Az egyes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeket 2019 júniusában ért, viharos időjárás okozta lakossági károk enyhítése
1 Ajaki lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 9,1
2 Dombrádi lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 0,8
3 Gemzsei lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 1,2
4 Gyulaházai lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 4,2
5 Kántorjánosi településen lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 2,5
7 Mátészalka településen lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 3,8
8 Nyírkarász településen lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 16,3
9 Nyírkáta településen lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 8,4
10 Nyírmeggyesi lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 0,6
11 Pap településen lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 6,0
12 Porcsalma településen lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 1,3
13 Rétközberencsi lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 7,5
14 Szabolcsbákai lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 1,5
15 Tiszakanyári lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 0,5
16 Vajai lakhatatlanná vált magántulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó kárenyhítés 0,1
42 Gazdaságfejlesztési és felzárkózási programban érintett települések közbiztonsági kamerarendszereinek kiépítése
1 Abaújszántó Város Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
2 Alsószentmárton Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
3 Bárna Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
4 Besenyőtelek Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
5 Boldogkőújfalu Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
6 Borsodnádasd Város Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
7 Buják Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
8 Csány Község Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
9 Csengőd Község Önkormányzata feladatainak támogatása 50,0
10 Csörög Község Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
11 Diósjenő Község Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
12 Dunavecse Város Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
13 Érsekvadkert Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
14 Győrtelek Község Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
15 Izsófalva Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása 50,0
16 Jászkarajenő Község Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
17 Kaszaper Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
18 Kazár Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
19 Kevermes Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
20 Nagybajom Város Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
21 Nyírkáta Község Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
22 Nyírmihálydi Község Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
23 Nyírpilis Község Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
24 Ricse Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
25 Rimóc Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
26 Sükösd Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
27 Szécsény Város Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
28 Tápióság Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
29 Tarnabod Község Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
30 Tarpa Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása 50,0
31 Tiszabő Község Önkormányzata feladatainak támogatása 50,0
32 Tiszabura Község Önkormányzata feladatainak támogatása 50,0
33 Tiszakarád Község Önkormányzata feladatainak támogatása 50,0
34 Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
35 Tiszaroff Község Önkormányzata feladatainak támogatása 50,0
36 Tiszaszőlős Község Önkormányzata feladatainak támogatása 40,0
37 Vizsoly Község Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
43 Egyes települések közbiztonsági kamerarendszerének kiépítése
1 Pásztó Város Önkormányzata feladatainak támogatása 50,0
2 Tiszavasvári Város Önkormányzata feladatainak támogatása 30,0
44 Egyes kisvárosi települések fejlesztési feladatainak támogatása
1 Kapuvár Városi Önkormányzat fejlesztési feladatainak támogatása 540,0
2 Karcag Városi Önkormányzat fejlesztési feladatainak támogatása 538,9
3 Pásztó Városi Önkormányzat fejlesztési feladatainak támogatása 169,2
4 Tiszavasvári Város Önkormányzata fejlesztési feladatainak támogatása 310,0
5 Újszász Városi Önkormányzat fejlesztési feladatainak támogatása 200,1
45 Egyes települési önkormányzatok 2019. évi fejlesztési és működési támogatásai
1 Ceglédbercel Község feladatainak támogatása 90,0
2 Érd Megyei Jogú Város feladatainak támogatása 700,0
3 Füzesabony Város feladatainak támogatása 150,0
4 Karcag Város kulturális feladatainak támogatása 1 108,1
5 Karcag Város fejlesztési feladatainak előkészítése 72,8
6 Körmend Város feladatainak támogatása 30,0
7 Lasztonya Község feladatainak támogatása 15,0
8 Máriakálnok Község feladatainak támogatása 35,5
9 Nagyrábé Nagyközség feladatainak támogatása 14,4
47 Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ideiglenes begyűjtésének kiegészítő támogatása 25,7
48 Budakeszi város útfelújításának támogatása 55,0
49 Tiszabercel községben a Folyóvíz Program megvalósítása 161,8
50 Badacsonytomaj útrekonstrukciójának támogatása 465,5
51 Települések 2019. évi fejlesztési és működési támogatása
1 Budapest XII. kerület, Normafa Park projekttel összefüggő kisajátítási költségek támogatása 326,8
2 Csokvaomány Község működési feladatainak támogatása 15,5
6 Körmend város működési feladatainak támogatása 50,0
10 Rákóczifalva város működési feladatainak támogatása 28,0
11 Sáta község működési feladatainak támogatása 22,3
13 Vajta község működési feladatainak támogatása 7,3
IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 700 274,3 0,0 -700 274,3
Hazai felhalmozási költségvetés 78 246,5 0,0 -78 246,5
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
IX. fejezet összesen 778 520,8 0,0 -778 520,8

X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

X. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Igazságügyi Minisztérium igazgatása 1 400,2 14,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4 858,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 040,4
3 Dologi kiadások 2 971,9
5 Egyéb működési célú kiadások 507,0
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 382,3
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 93,0
2 Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 103,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 18,2
3 Dologi kiadások 74,7
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 0,2
3 Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének igazgatása 59,6 0,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4 096,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 657,1
3 Dologi kiadások 1 074,3
5 Egyéb működési célú kiadások 175,7
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 144,7
7 Felújítások 168,9
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 IM felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása 516,7 44,2 1,5
2 A jogászképzés színvonalának emelését célzó programok támogatása 128,0 43,6
4 Igazságszolgáltatási szervek részvétele a jogszabályelőkészítésben 39,4
10 Igazságügyi regionális együttműködés 20,3
17 A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás 323,4 5,5
18 Jogi segítségnyújtás 259,0 23,3
19 Magyar alkotmányos identitás kifejezésre juttatása, nemzettudat, jogvédelem és jogérvényesítés 35,0
20 Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése 105,5 0,6
27 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése 153,2
28 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése 7 012,8
30 EU utazási költségtérítések 194,0 313,5
25 Fejezeti általános tartalék 40,5
21 Központi kezelésű előirányzatok
1 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások és bevételek
1 Az IM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok támogatása 20,8
X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 24 232,9 1 577,0 -22 655,9
Hazai felhalmozási költségvetés 790,6 14,1 -776,5
Európai uniós fejlesztési költségvetés 194,0 313,5 119,5
X. fejezet összesen 25 217,5 1 904,6 -23 312,9

XI. MINISZTERELNÖKSÉG

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

XI. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Miniszterelnökség igazgatása 1 478,1 1,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 13 266,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 481,0
3 Dologi kiadások 5 609,4
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 40,8
5 Egyéb működési célú kiadások 3 013,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 1 589,1
7 Felújítások 4,0
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 262,4
3 Nemzetstratégiai Kutató Intézet 88,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 844,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 172,0
3 Dologi kiadások 881,6
5 Egyéb működési célú kiadások 6,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 6,1
7 Nemzeti Örökség Intézete 159,3 2,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 594,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 128,8
3 Dologi kiadások 1 455,7
5 Egyéb működési célú kiadások 5,7
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 15,4
7 Felújítások 1 692,8
12 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok 65 821,5 4 858,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 170 693,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 34 503,4
3 Dologi kiadások 48 976,9
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0,2
5 Egyéb működési célú kiadások 26 090,1
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 17 734,6
7 Felújítások 6 162,8
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 111,7
14 Nemzeti Közszolgálati Egyetem 8 664,9 3 882,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7 984,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 583,0
3 Dologi kiadások 6 079,9
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 731,8
5 Egyéb működési célú kiadások 209,1
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 2 958,5
7 Felújítások 1 339,1
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0,2
18 Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete 91,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 430,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 63,4
3 Dologi kiadások 210,6
5 Egyéb működési célú kiadások 9,9
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 9,0
30 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Célelőirányzatok
4 Év közben jelentkező többletfeladatok kiadásai 3 325,6 34,9 101,6 29,0
6 Nemzeti Sírkerthez és Emlékhelyekhez kapcsolódó kiadások 2,8
7 A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumával kapcsolatos kiadások 594,5 5,5
8 Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány támogatása 848,5 18,6
9 „Az Élet Menete” Alapítvány támogatása 69,6 0,4
10 Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tevékenységében közreműködő szervezetek támogatása 792,6 107,4
11 Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztése
1 KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. szakmai feladatainak ellátása 4 644,8 90,0
2 Kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások előkészítése 154,6 3,8 7 478,1 599,2
3 Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 2 230,3
4 Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása 788,3 2,8
5 Kemény Ferenc Program 821,3 10,2 7 265,5
6 Nemzeti Korcsolyázó Központ fejlesztése 79,8 382,9 910,8
8 A fővárosi kerületi belterületi szilárd burkolat nélküli utak szilárd burkolattal történő ellátásának támogatása 1 561,2 7 527,5
9 Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázatok 3 095,7
10 Új budapesti multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok megvalósításának támogatása 2 098,4 12 062,4
11 Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa által jóváhagyott fejlesztések támogatása 2 198,2
12 Magyar Testgyakorlók Köre Budapest létesítményfejlesztési programjának előkészítése 203,7 690,2
14 Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésével kapcsolatos feladatok támogatása 30,6 199,3
17 Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás 49,1 8,9
18 Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány 265,6 14,4
19 Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért 148,7 1,3
24 Civil Alap - pályázati program 4,1
25 Önkormányzatok átmeneti támogatása 1,5
26 Karitatív Tanács tagjai által koordinált feladatok 1 137,5 2,9 297,1
27 Tokaj-Hegyalja borvidék településeinek fejlesztési támogatása 1,8
28 Üldözött keresztények segítésének feladatai
1 Ösztöndíjprogram támogatása 216,0 0,5
2 Intervenciós Támogatási Keret 3 939,5 31,0
3 Hungary Helps Program 1 588,0
4 Keresztényüldözés témakörével összefüggő pályázatok és szakmai feladatok támogatása 23,8 0,8 1,0
5 Hungary Helps Ügynökség Nonprofit Zrt. szakmai feladatainak ellátása 39,9
29 Nemzeti Együttműködési Alap 4 235,6 74,6 1 778,1
30 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
1 Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása 3 086,2 0,1
2 Hittanoktatás támogatása 3 600,4
3 Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése 12 356,0
4 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék 18 643,9
5 Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka - Bevett egyházak 2 600,0
6 Külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása - Határon túli egyház és annak belső egyházi jogi személye 420,0
7 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások 14,3 5 551,3 37,8
8 Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása 2 081,0 0,4 17 386,4 697,2
9 Vallási tevékenységet végző szervezetek támogatása 106,3 14,9
10 Határon túli egyházi intézmények fejlesztésének támogatása 18,8 281,2
11 Egyházak hitéleti támogatásának kiegészítése 117,4
12 Egyházi személyek eszközellátásának támogatása 200,0
13 Görögkatolikus Metropólia támogatása 300,0 350,0
14 Egyházi fenntartású intézményekben foglalkoztatottak kompenzációja 485,6 45,2
15 Reformáció Park kialakítása II. ütem 84,0 311,0
16 Kórházakban és egészségügyi intézményekben lelkészi, illetve lelkigondozói szolgálatot végzők támogatása 800,0
17 A külhoni és diaszpórában élő magyarság hitéleti tevékenységének támogatása 500,0
27 Reformáció Emlékbizottság programjainak támogatása 21,0 8,1 0,4
31 Nemzetiségi célú költségvetési támogatások
1 Nemzetiségi támogatások 2 190,2 77,4 1 417,7 23,7
2 Országos nemzetiségi önkormányzatok és média támogatása 1 506,6 122,1
3 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása 1 014,6 1,1 108,5
4 Nemzetiségi intézmények támogatása beruházásra, felújításra, pályázati önrészre 130,3 2 268,9 17,4
5 Nemzetiségi önkormányzatok kompenzációja 12,2
32 Bocuse d’Or versenyek támogatása 49,3 0,7
33 Civil és non-profit szervezetek támogatása 1 848,1 816,1
34 Nemzeti Civil Alapprogram 1,0 7,8
35 Lakitelek Népfőiskola beruházásával összefüggő feladatok 790,0
36 Építésügyi célelőirányzat 8,0
37 Országos Építésügyi és Területrendezési e-Nyilvántartás működtetése 328,4 44,3 74,6
38 Építésügyi, építészeti és településügyi feladatok 973,3 28,8 441,0 6,0
39 Dokumentációs Központ működtetése, fenntartása és fejlesztése 159,5 8,3 2,1 6,3
41 Magyar Falu Program
1 Falusi Útalap 2 500,0
2 Magyar Falu Program alprogramjainak támogatása 4 532,2 55 056,8
42 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány támogatása
1 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány működésének támogatása 310,0 10,0
2 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány szakmai feladatainak támogatása 3 409,0 471,4 1 502,4
3 Kertész Imre Intézet működésével és feladatellátásával kapcsolatos kiadások 605,5 44,5
43 Kulturális örökségvédelmi szakmai feladatok 1 781,7 5,2 2 609,7
44 Világörökségi törvényből adódó feladatok ellátása 175,4 19,8 12,9 0,3
45 Magyar Kormánytisztviselői és Állami Tisztviselői Kar működésének támogatása 84,8 0,3
46 Ludovika Campus 1 144,4 3 855,6
47 Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatása 1 467,3 21,6
48 Nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos feladatok ellátása 39,9 12,9
49 Európai Tett és Védelem Ligával kapcsolatos kiadások 432,1 92,9
50 Határontúli műemlék-felújítási program 162,6 337,4
55 Területrendezési feladatok 106,5 64,1 1,7
56 Holokauszt emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatása 11,8 7,1 7,2
57 Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére
1 Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatai ellátásának támogatása 247,3
2 Helikon Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása 356,6
4 Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása 91,2
5 Millenáris Tudományos Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása 376,7 0,4 685,0
6 Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatatok ellátásának támogatása 981,5 997,1
7 Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatai ellátásának támogatása 4 198,3 5 644,5
8 Egyéb gazdasági társaság kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatai ellátásának támogatása 49,4 3 259,3
9 Várkapitányság Nonprofit Zrt. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása 6 229,6 567,7
58 Örökségvédelmi civil szervezetek támogatása 7,4 5,0
59 Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésével kapcsolatos feladatok támogatása 378,0 120,3
60 Fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével kapcsolatos egyéb feladatok 17,1 5,7
63 Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatása 200,0
66 Kormányablak program megvalósítása 431,2 20,6 443,8 32,6
67 Egyes megyei jogú városok fejlesztési célú támogatása 142,7
68 Károlyi József Alapítvány támogatása 80,0
71 Antall József Tudásközpont Brüsszeli Képviseletével összefüggő feladatok támogatása 24,4
72 Építésügyi bontási feladatok 286,6
73 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése 20,7
74 Egyes kiemelt rekonstrukciók és szakmai programok támogatása 35,0 0,1
75 Nemzeti Hauszmann Terv 1 959,2 19 376,1
76 AVICENNA Kutatási Nonprofit Kft. működésének támogatása 195,4 0,2 50,1
77 Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató NKft. működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás 0,4
78 Modern Városok Program 10 697,2 7,3 81 688,7 29,0
80 Borsi, Rákóczi-kastély helyreállítása 110,8 886,1
81 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatok 677,8 263,8
82 Építésügyi szakmai civil szervezetek és képviseletek támogatása 0,1
83 Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságok működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás 147,1 102,9
84 Területi infrastrukturális fejlesztések 42,5 157,5
86 Népi Építészeti Program 263,6 0,2 1 834,7 1,2
88 Nemzeti Kastélyprogram 424,5 17,5 3 477,8 298,1
90 Nemzeti Várprogram 131,4 344,8
92 Habsburg Ottó Alapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás 736,8 78,9 63,2 33,5
93 Településképi- és Okos Város feladatok 118,2 1,5
94 Közép-Duna menti térségfejlesztési feladatok 1 269,4 6 897,5
95 Magyarország Barátai Alapítvány támogatása 96,8 3,2
3 Határon túli magyarok programjainak támogatása
1 Nemzetpolitikai tevékenység támogatása 6 405,5 149,0 285,0 1,3
2 Rákóczi Szövetség működési és szakmai feladatainak támogatása 1 024,7 275,3
32 Központi kezelésű előirányzatok
5 A PTNM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások
1 Paks II. Atomerőmű Zrt. tőkeemelése 0,2 75 473,1
6 Települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása 2 117,7 63,1
7 A Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások
1 A Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek
1 Egyéb bevételek 4,3
2 Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásába tartozó gazdasági társaságok működéséhez szükséges hozzájárulás 319,3 31,9
XI. MINISZTERELNÖKSÉG Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 472 226,8 77 976,8 -394 250,0
Hazai felhalmozási költségvetés 366 165,7 11 623,7 -354 542,0
Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0
XI. fejezet összesen 838 392,5 89 600,5 -748 792,0

XII. AGRÁRMINISZTÉRIUM

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

XII. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Agrárminisztérium igazgatása 1 408,5 239,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7 186,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 494,3
3 Dologi kiadások 3 959,1
5 Egyéb működési célú kiadások 719,4
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 110,6
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0,3
2 Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 16 275,2 927,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5 732,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 336,2
3 Dologi kiadások 9 161,9
5 Egyéb működési célú kiadások 5 306,5
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 5 133,7
7 Felújítások 648,2
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 71,6
4 Ménesgazdaságok 3 670,0 103,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 613,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 127,4
3 Dologi kiadások 3 483,0
5 Egyéb működési célú kiadások 9,5
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 246,7
7 Felújítások 189,8
6 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás intézményei 7 289,8 245,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 16 836,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 173,7
3 Dologi kiadások 7 585,9
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 354,2
5 Egyéb működési célú kiadások 149,5
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 967,2
7 Felújítások 1 569,8
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0,8
7 Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár 229,5 47,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 441,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 85,4
3 Dologi kiadások 219,2
5 Egyéb működési célú kiadások 1,8
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 71,8
8 Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 2 809,0 593,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 3 123,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 624,6
3 Dologi kiadások 3 137,5
5 Egyéb működési célú kiadások 13,5
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 998,3
7 Felújítások 745,6
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 10,0
10 Génmegőrzési Intézmények 1 100,1 1,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 810,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 166,7
3 Dologi kiadások 769,3
5 Egyéb működési célú kiadások 400,8
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 327,6
7 Felújítások 389,3
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 3,1
12 Országos Meteorológiai Szolgálat 1 781,9 2,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 266,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 283,1
3 Dologi kiadások 900,0
5 Egyéb működési célú kiadások 6,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 938,5
7 Felújítások 4,7
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 177,5
14 Nemzeti park igazgatóságok 8 372,6 1 484,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 6 988,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 377,5
3 Dologi kiadások 8 800,7
5 Egyéb működési célú kiadások 799,2
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 8 204,0
7 Felújítások 590,7
8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 530,0
17 Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 2 262,0 0,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 548,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 300,8
3 Dologi kiadások 2 895,1
5 Egyéb működési célú kiadások 12,0
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 790,0
19 Agrárgazdasági Kutató Intézet 376,4 0,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 266,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 55,2
3 Dologi kiadások 336,8
5 Egyéb működési célú kiadások 422,7
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 5,5
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
21 Szilvásváradi Lovasközpont fejlesztése 7,5
2 Környezetvédelmi célelőirányzatok
1 Szigetközi ökológiai monitoring feladatok támogatása 10,8 26,4
2 Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. szakmai feladatainak támogatása 453,9
3 Környezetvédelmi pályázatok támogatása 613,1 2,8
8 A védett természeti területek védettségi szintje helyreállításának költségei 5,6 5,6
9 Természetvédelmi kártalanítás 20,8 20,4
10 Természetvédelmi pályázatok támogatása 575,3 70,0
14 Állami feladatok átvállalása a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában 84,4 2,5
15 Környezeti elemek védelme 180,8 0,1
21 Kisméretű szálló por (PM10) koncentrációjának csökkentésével kapcsolatos kiadások 30,1 10,0
23 Települési stratégiai zajtérképekkel és intézkedési tervekkel kapcsolatos feladatok 18,2 18,2
30 Környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztések támogatása 1,6
35 Egyéb szervezetek feladataira 9,3 0,1
39 Környezetvédelmi- és Vízügyi Célelőirányzat 3,7 2,1
3 Agrár célelőirányzatok
1 FAO intézmények finanszírozása 24,6
2 Agrárkutatás támogatása 1 208,4 10,2
4 Határon átnyúló agrár- és vidékfejlesztési feladatok támogatása 541,9 0,1
5 Tanyafejlesztési Program 49,6 47,9 2 515,9 1,2
6 Hungarikumok és a nemzeti értéktár megőrzésének, népszerűsítésének támogatása 527,9 42,6
8 Agrárágazati szakmai civil szervezetek és képviseletek támogatása 202,5 2,2
10 Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása 27,2 5,2
13 Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei 2 435,5 7,9
16 Ágazati gazdasági és hivatásrendi kamarák állami feladatainak támogatása 18,7
19 Állami génmegőrzési feladatok támogatása 210,2
20 Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 1 027,7
21 Pálinka Nemzeti Tanács 70,0
25 Nemzetközi szervezetek tagsági díjai 1 483,2
31 Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara közfeladatainak támogatása 3 740,7
32 Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara által működtetett vidéki hálózat átfogó fejlesztése 200,0
33 Lovas rendezvények és lovassport támogatása 243,0 0,1
34 Tokaji Borvidéken megvalósuló szakmai feladatok támogatása 6,4 2 410,5
35 Állatvédelem támogatása 169,8
36 Agrármarketing célelőirányzat 3 285,8 25,1
37 Herman Ottó Intézet által ellátott közfeladatok támogatása 1 269,8 51,7
39 Zártkerti Program támogatása 1 698,9 30,0
5 Nemzeti támogatások
3 Állattenyésztési feladatok 1 303,0
4 A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása 1 203,6 81,7
5 Vadgazdálkodás támogatása 433,3 30,4
6 Nemzeti Erdő stratégia
3 Erdőfelújítás, erdők a klímaváltozásban 45,0 3,5
4 Fenntartható erdőgazdálkodás, erdészeti környezeti nevelés 188,3
7 Fejlesztési típusú támogatások 44,8 25,0 7,5
8 Nemzeti agrártámogatások 78 450,6 106,2
9 Állami halgazdálkodási feladatok támogatása 426,9 17,1
10 Nemzeti agrárkár-enyhítés 9 122,7 4 175,4
11 Erdei kisvasutak üzemeltetési támogatása 79,1
12 Sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától való mentesítés támogatása 1 137,6
6 Állat, növény- és GMO-kártalanítás 21 102,1 875,7
8 Állami tulajdonú társaságok szakmai feladatainak támogatása
1 Állami ménesbirtokok szakmai feladatainak támogatása 80,9
2 Állami erdőgazdasági társaságok szakmai feladatainak támogatása 675,0
13 Peres ügyek 103,1 2,2
17 Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 18,2 18,1 0,6 1,3
20 Európai uniós fejlesztési programok
1 Uniós programok kiegészítő támogatása
1 Méhészeti Nemzeti Program 787,0 1,3
2 Igyál tejet program 3 587,4
3 Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ) támogatása 2 644,6 44,4
4 Egyes állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatása 679,4
5 Iskolagyümölcs program 1 966,3
6 Nemzeti Diverzifikációs Program 53,8 0,4 0,1
21 Központi kezelésű előirányzatok
1 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
1 Állami erdőgazdasági társaságok tőkeemelése 550,0
3 Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ tulajdonosi joggyakorlásába tartozó kiadások
1 Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságok tőkeemelése 660,0
XII. AGRÁRMINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg
Hazai működési költségvetés 238 135,5 51 273,4 -186 862,1
Hazai felhalmozási költségvetés 28 861,7 3 656,2 -25 205,5
Európai uniós fejlesztési költségvetés 9 737,7 65,2 -9 672,5
XII. fejezet összesen 276 734,9 54 994,8 -221 740,1

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

millió forintban

Cím
szám
Al-
cím
szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ír.
csop.
Kie-
melt
előír.

Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.

XIII. FEJEZET

2019. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési
kiadás
Működési
bevétel
Felhalmozási
kiadás
Felhalmozási
bevétel
1 Honvédelmi Minisztérium
1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása 4,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 4 310,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 833,0
3 Dologi kiadások 247,6
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 33,5
5 Egyéb működési célú kiadások 27,0
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 108,4
2 Egyéb HM szervezetek 7 167,0 2 787,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7 444,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 301,7
3 Dologi kiadások 84 962,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 386,1
5 Egyéb működési célú kiadások 119,1
2 Felhalmozási költségvetés
6 Beruházások 3 220,0