A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2025.I.1. - 2025.I.1.)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2020. évi CLXII. törvény

a Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről * 

1. A Kormány személyügyi információs rendszere

1. § (1) A Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszer (a továbbiakban: KSZDR) a Kormány személyügyi információs rendszere.

(2) A KSZDR célja

a) a Kormány személyzetpolitikájának kialakításához és megvalósításához szükséges adatok és elemzések biztosítása,

b) a létszám- és illetményadatok elemzéséhez, illetve az előmeneteli és illetményrendszer országos működtetéséhez szükséges létszám- és illetményadatok elemzéséhez adatok biztosítása a bérpolitikai intézkedésekre vonatkozó országgyűlési döntést előkészítő kormányzati szervek, illetve országgyűlési bizottságok részére,

c) a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő esetenkénti adatszolgáltatás biztosításához szükséges adatok biztosítása,

d) statisztikai lekérdezések biztosítása.

(3) A KSZDR felépítését, működését, a jogosultságkezelés rendjét a Kormány rendeletben határozza meg.

2. § A KSZDR

a) a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) szerinti központi kormányzati igazgatási szerveknél és ezek területi, helyi szerveinél

aa) politikai szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott politikai vezető, politikai tanácsadó, politikai főtanácsadó és kabinetfőnök,

ab) kormányzati szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott szakmai vezető és kormánytisztviselő, valamint

ac) munkaviszonyban foglalkoztatottak,

b) a Kit. szerinti területi kormányzati igazgatási szerveknél foglalkoztatottak,

c) – az Országgyűlés Hivatala, valamint az Országgyűlési Őrség kivételével – a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) hatálya alá tartozó szerveknél foglalkoztatottak,

d) – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és az Országgyűlési Őrség kivételével – a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél foglalkoztatottak,

e) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény (a továbbiakban: Nsztv.) szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományába tartozók, valamint

f) – a honvédelemért felelős miniszter irányítása alá tartozó egészségügyi szolgáltató foglalkoztatottjai kivételével – az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény (a továbbiakban: Esztv.) szerinti állami vagy felsőoktatási intézmény által fenntartott egészségügyi szolgáltatónál, illetve működtetett klinikai központnál és egyetemi kórháznál (a továbbiakban együtt: állami fenntartású egészségügyi szolgáltató), valamint az önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatottak

[az a)–f) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: foglalkoztatott] vonatkozásában támogatja az 1. § (2) bekezdése szerinti célokat.

3. § (1) A KSZDR rendszerelemei:

a) az 1. § (2) bekezdése szerinti célok támogatását megalapozó adatfeltöltés teljesítésének informatikai eszköze (a továbbiakban: adatgyűjtő modul),

b) az 1. § (2) bekezdése szerinti célok támogatását megvalósító statisztikai modul (a továbbiakban: statisztikai modul),

c) a 2. § a) és b) pontja szerinti foglalkoztatottak vonatkozásában a Kit. 62. § (6) bekezdése szerinti Álláshely Nyilvántartó Rendszer,

d) a 2. § a) és d) pontja szerint foglalkoztatottak vonatkozásában

da) a Kit. 175. §-a szerinti közszolgálati alapnyilvántartás és a Kit. 279. § (8) bekezdése szerinti munkaügyi nyilvántartás, illetve

db) a Hszt. 272. §-a szerinti személyügyi alapnyilvántartás és a Hszt. 287/C. § (34) bekezdése szerinti munkaügyi nyilvántartás

kezelésére szolgáló személyügyi alapnyilvántartó és ügyviteli rendszer.

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti rendszerelem nem alkalmazandó a Kit. 56. § (4) bekezdése szerinti központosított álláshely-állományba tartozó álláshelyen létrehozott, illetve fenntartott kormányzati szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott kormánytisztviselőkre.

(3) Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti rendszerelem nem alkalmazandó a Kit. 54. § (3) bekezdése szerint a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztériumba a honvédek jogállásáról szóló törvény szerint vezényelt vagy kirendelt hivatásos vagy szerződéses szolgálati viszonyban álló személyekre, míg az (1) bekezdés c) pontja szerinti rendszerelemben – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – ezen személyi kör vonatkozásában a Kit. 62/A. § (2) bekezdésében szereplő személyes adatokat szükséges rögzíteni.

(4) Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti rendszerelem nem alkalmazandó a Kit. 54. § (3) bekezdése szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok állományából vezényelt, kirendelt személyekre, míg az (1) bekezdés c) pontja szerinti rendszerelemben ezen személyi kör vonatkozásában a Kit. 62/A. § (2a) bekezdésében szereplő kódot szükséges rögzíteni.

(5) A polgári nemzetbiztonsági szolgálat és az Országgyűlési Őrség az (1) bekezdés d) pontja szerinti személyügyi alapnyilvántartó és ügyviteli rendszer alkalmazását bevezetheti.

4. § (1) A KSZDR működtetéséért a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter felel.

(2) A KSZDR informatikai üzemeltetését a Kormány rendeletében meghatározott szervezet végzi.

(3) A KSZDR üzemeltetési és adatvédelmi szabályzatát a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter adja ki, a Kit. szerinti kormányzati személyügyi igazgatásra kijelölt szerv véleményének kikérését követően.

2. Az adatgyűjtő modul

5. § (1) Az 1. § (2) bekezdésében foglalt célok támogatásának megalapozása érdekében a 2. §-ban meghatározott foglalkoztató szervezet döntéstámogató tevékenységet végez, amely feladatának a KSZDR alkalmazása útján, a foglalkoztatottak adatainak és a szervezeti adatoknak az adatgyűjtő modulba való feltöltésével tesz eleget.

(2) Az adatgyűjtő modulban a foglalkoztatott adatait – a Kormány rendeletében meghatározott rendben – a foglalkoztatott társadalombiztosítási azonosító jele alapján kell azonosítani.

6. § (1) Az adatgyűjtő modulnak a személyhez köthető adatokat

a) a 2. § szerinti foglalkoztató szervezet a 7. § (1) bekezdése szerint, valamint

b) a 7. § (2) és (3) bekezdése szerinti információs rendszer

szolgáltatja.

(2) Az adatgyűjtő modul részére adatfeltöltést

a) a Kit. szerinti politikai vezetők, politikai tanácsadók, politikai főtanácsadók, kabinetfőnökök, szakmai vezetők és kormánytisztviselők vonatkozásában az 1. mellékletben,

b) a Kttv. szerinti közszolgálati jogviszonyban vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban állók vonatkozásában a 2. mellékletben,

c) a Hszt. szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban állók és tisztjelöltek vonatkozásában a 3. mellékletben,

d) a Hszt. szerinti rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban állók vonatkozásában a 4. mellékletben,

e) az Nsztv. szerinti pénzügyőri, pénzügyőr tisztjelölti és tisztviselői állomány vonatkozásában az 5. mellékletben,

f) az Esztv. szerinti egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottak vonatkozásában a 6. mellékletben,

g) a Kit., a Kttv., a Hszt. és az Nsztv. hatálya alá tartozó munkavállalók vonatkozásában a 7. mellékletben meghatározott adatkörök tekintetében a foglalkoztató szervezettel foglalkoztatási jogviszonyban álló foglalkoztatottakra, illetve – feltéve, hogy a foglalkoztatási jogviszony megszűnését vagy megszüntetését követő tíz év még nem telt el – volt foglalkoztatottakra kiterjedően kell végezni.

7. § (1) A foglalkoztatottak 6. § (2) bekezdése szerinti adatairól, azok változásairól, illetve a foglalkoztató szervezet szervezeti adatairól a 2. § szerinti foglalkoztató szervezet − a Kormány rendeletében meghatározott rendben – elektronikus úton adatfeltöltést végez * 

a) a kormányzati igazgatási szerv Kit. 175. §-a szerinti közszolgálati alapnyilvántartásából, illetve a Kit. 279. § (8) bekezdése szerinti munkaügyi nyilvántartásából,

b) a Kttv. hatálya alá tartozó foglalkoztató szervezet Kttv. 177. §-a szerinti közszolgálati alapnyilvántartásából, illetve a Kttv. 258. § (9) bekezdése szerinti munkaügyi nyilvántartásából,

c) a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv Hszt. 272. §-a szerinti személyügyi alapnyilvántartásából, illetve a Hszt. 287/C. § (34) bekezdése szerinti munkaügyi nyilvántartásából,

d) a 2. § e) pontja szerinti foglalkoztató szervezet Nsztv. szerinti személyügyi alapnyilvántartásából,

e) a 2. § f) pontja szerinti foglalkoztató szervezet az Esztv. 14. §-a szerinti alapnyilvántartásából,

a foglalkoztató szervezet által vezetett személyügyi nyilvántartó informatikai rendszerből vagy annak hiányában az adatok egyedi rögzítésével.

(2) A foglalkoztatottak létszám- és illetményadatairól, kereseti adatairól a központi illetményszámfejtési rendszer – a Kormány rendeletében meghatározott rendben – egyedi azonosító alkalmazásával adatszolgáltatást végez az adatgyűjtő modul részére.

(3) Az adatgyűjtő modul a foglalkoztatott személyéhez köthető, az 1–7. melléklet szerinti adatkörben meghatározott kiegészítő adatokat vehet át – a Kormány rendeletében meghatározott rendben – az emberi erőforrás-folyamatok adatainak jogszabályban meghatározott szaknyilvántartásából.

8. § (1) Az adatgyűjtő modulban a szervezeti adatok nyilvántartásának rendjét és a 7. § (1) bekezdése szerinti szervezeti adatok szolgáltatásának rendjét a Kormány rendeletben határozza meg.

(2) A kincstár az adatgyűjtő modul részére a költségvetési szervekről és a költségvetési körben gazdálkodó szervekről szóló közhiteles hatósági törzskönyvi nyilvántartásból a Kormány rendeletében meghatározott rendben és szervezeti körben adatszolgáltatást végez.

9. § (1) Az adatgyűjtő modulban tárolt adatok kezelője és az adatokhoz hozzáférni jogosult

a) a 2. § a) és b) pontja szerinti körben a Kit. 175. § (3) bekezdése szerint betekintésre jogosultak, valamint a Kit. 61. § (2) bekezdése szerinti adatkezelő,

b) a 2. § c) pontja szerinti körben a Kttv. 180. § (1) bekezdése szerint betekintésre jogosultak,

c) a 2. § d) pontja szerinti körben a Hszt. 275. §-a szerint betekintésre jogosultak,

d) a 2. § e) pontja szerinti körben az Nsztv. szerint a személyügyi alapnyilvántartásba betekintésre jogosultak,

e) a 2. § f) pontja szerinti körben az Esztv. 14. § (5) bekezdése szerint betekintésre jogosultak.

(2) Az adatgyűjtő modulban tárolt személyes adatok tekintetében a KSZDR 4. § (1) bekezdése szerinti működtetője, valamint ehhez kapcsolódóan a KSZDR 4. § (2) bekezdése szerinti informatikai üzemeltetője adatfeldolgozóként jár el. Az adatfeldolgozói jogviszonyra vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendelete határozza meg.

10. § A foglalkoztató szervezet a foglalkoztatottak 1–7. mellékletben meghatározott, az illetményszámfejtéshez szükséges adatairól és azok változásáról – különösen az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 106/A. §-ában foglaltakra figyelemmel – az adatgyűjtő modul útján szolgáltat adatot a kincstár által működtetett központosított illetményszámfejtés részére.

3. A statisztikai modul

11. § (1) A statisztikai modulban a foglalkoztatottak adatait – a Kormány rendeletében meghatározott rendben – személyazonosításra alkalmatlan módon kell nyilvántartani.

(2) A statisztikai modul (1) bekezdés szerinti személyazonosításra alkalmatlan adatait az adatgyűjtő modul szolgáltatja.

12. § A közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter és a Központi Statisztikai Hivatal vezetőjének megállapodása alapján a foglalkoztatottakról munkaügyi statisztikai adatszolgáltatás keretében gyűjtött statisztikai adatokat a Központi Statisztikai Hivatal a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter rendelkezésére bocsátja a statisztikai modulban történő felhasználás céljából.

13. § (1) A statisztikai modulból a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter – a Kormány rendeletében meghatározott módon és adatkörben – a jogszabályban meghatározott feladatainak ellátása érdekében statisztikai lekérdezéseket végezhet.

(2) A statisztikai modulból az (1) bekezdésben foglaltakon túl közvetlenül statisztikai lekérdezéseket végezhet a Kormány rendeletében meghatározott rendben

a) a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára,

b) a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter,

c) az államháztartásért felelős miniszter,

d) a miniszterelnök kabinetfőnöke,

e) felelősségi körében eljárva az ágazati miniszter,

f) felelősségi körében eljárva a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter által meghatározott személy,

g) a 2. § a) és b) pontja szerinti foglalkoztató szervezetek vonatkozásában a Kit. szerinti kormányzati személyügyi igazgatásra kijelölt szervnél működő helyettes államtitkár, valamint a Magyar Kormánytisztviselői Kar, továbbá a területi kormányzati igazgatási szerv vonatkozásában a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter,

h) a 2. § c) pontja szerinti foglalkoztató szervezetek vonatkozásában a helyi önkormányzatokért felelős miniszter,

i) a 2. § d) pontja szerinti foglalkoztató szervezetek vonatkozásában a rendvédelmi feladatokat ellátó szervet irányító miniszter, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervet vezető országos parancsnok vagy országos főigazgató, valamint a Magyar Rendvédelmi Kar,

j) a 2. § e) pontja szerinti foglalkoztató szervezet vonatkozásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt irányító miniszter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője, a Magyar Rendvédelmi Kar, valamint a Magyar Kormánytisztviselői Kar,

k) a 2. § f) pontja szerinti foglalkoztató szervezetek vonatkozásában az egészségügyért felelős miniszter, a középirányítói jogosultságokkal rendelkező szervezet, valamint az egészségügyi szolgáltató vezetője.

(3) A statisztikai modulból statisztikai lekérdezéseket kérhet a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter megkeresése útján a Kormány rendeletében meghatározott rendben, felelősségi körében eljárva a (2) bekezdésen kívüli szervezet is.

4. Az Álláshely Nyilvántartó Rendszerrel való kapcsolat

14. § A Kit. szerinti álláshely-nyilvántartásban nyilvántartott adatok a Kit. 62/A. § (5) bekezdése alapján a Kormány rendeletében meghatározott rendben kerülnek összekapcsolásra az adatgyűjtő modullal.

4/A. *  A szerepkör-tanúsító szolgáltatóval való kapcsolat

14/A. § *  (1) A KSZDR a Kormány rendeletében meghatározott rendben átadja a foglalkoztatott egyes személyéhez köthető, valamint egyes szervezeti adatok körébe tartozó adatokat az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény szerinti szerepkör-tanúsítvány kiállítása érdekében a szerepkör-tanúsító szolgáltató részére.

(2) A szerepkör-tanúsító szolgáltató részére átadásra kerülő adatokat a 8. melléklet tartalmazza.

5. Záró rendelkezések

15. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben meghatározza

1. a KSZDR felépítését, működését, a jogosultságkezelés rendjét, valamint az adatfeldolgozói jogviszonyra vonatkozó szabályokat, * 

2. a KSZDR informatikai üzemeltetését végző szervezetet, * 

3. a foglalkoztatott adatainak személyhez köthető nyilvántartása rendjét az adatgyűjtő modulban, * 

4. a foglalkoztatottak 1–7. mellékletben meghatározott adatairól, az azokban bekövetkezett változásokról, valamint a foglalkoztató szervezetek szervezeti adatairól a KSZDR-be történő adatszolgáltatás rendjét, * 

5. a foglalkoztatottak létszám- és illetményadatairól, kereseti adatairól a központosított illetményszámfejtési rendszer által a KSZDR-be történő adatszolgáltatás rendjét, * 

6. a foglalkoztatott személyéhez köthető kiegészítő adatok jogszabályban meghatározott szaknyilvántartásából történő átvétel rendjét, * 

7. a foglalkoztató szervezet szervezeti adatai nyilvántartásának és a szervezeti adatok szolgáltatásának rendjét az adatgyűjtő modul részére, * 

8. a költségvetési szervekről és a költségvetési körben gazdálkodó szervekről szóló közhiteles hatósági törzskönyvi nyilvántartásból a KSZDR-be történő adatszolgáltatás rendjét és szervezeti körét, * 

9. a foglalkoztatottak 1–7. mellékletben meghatározott, az illetményszámfejtéshez szükséges adatairól és azok változásáról a kincstár által működtetett központosított illetményszámfejtés részére történő adatszolgáltatás rendjét,

10. a foglalkoztatott adatainak személyazonosításra alkalmatlan módon történő nyilvántartása rendjét a statisztikai modulban, * 

11. a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter jogszabályban meghatározott feladatainak ellátása érdekében történő statisztikai lekérdezések módját és adatköreit, * 

12. a közvetlen statisztikai lekérdezések rendjét, valamint a statisztikai adatszolgáltatásra irányuló megkeresésre jogosult szervezetek kijelölését és a megkeresésre történő adatszolgáltatás rendjét, * 

13. a kormánytisztviselő Álláshely Nyilvántartó Rendszerben nyilvántartott adatainak elektronikus úton a KSZDR-be történő továbbításának rendjét,

14. a 3. § (1) bekezdés d) pontja szerinti személyügyi nyilvántartások vezetésére szolgáló személyügyi alapnyilvántartó és ügyviteli rendszert,

15. azon állami fenntartású egészségügyi szolgáltatók meghatározását, amely egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatottak vonatkozásában az adatgyűjtő modulba történő adatátadást 2021. január 1-jén meg kell kezdeni, * 

16. *  a szerepkör-tanúsítvány kiállítása érdekében a szerepkör-tanúsító szolgáltató részére átadásra kerülő adatok átadásának rendjét.

16. § (1) Ez a törvény – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1. §, a 2. §, a 3. § (1) bekezdés a)–c) pontja, d) pont da) alpontja, (2) és (3) bekezdése, a 4–6. §, a 7. § (1) bekezdés a), b), d) és e) pontja, (2) és (3) bekezdése, a 8–15. §, a 17–36. §, a 43. §, a 44. §, a 46. § (2) bekezdése, az 56. §, az 57. § és az 1–8. melléklet 2021. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 3. § (1) bekezdés d) pont db) alpontja, (4) és (5) bekezdése, a 7. § (1) bekezdés c) pontja, a 37–42. §, a 45. §, a 46. § (1) bekezdése, a 47–53. § 2021. április 1-jén lép hatályba.

(4) *  Az 55. § 2025. január 1-jén lép hatályba.

17. § (1) Az adatgyűjtő modul működését 2021. január 1-jén kezdi meg

a) a 2. § c) pontja szerinti foglalkoztatottak vonatkozásában azzal, hogy a 2021. január 1-jén foglalkoztatottak adatainak az adatgyűjtő modulba első alkalommal történő feltöltését legkésőbb 2021. szeptember 30. napjáig el kell végezni,

b) a 2. § f) pontja szerinti, a Kormány rendeletében meghatározott állami fenntartású egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatottak vonatkozásában azzal, hogy a 2021. január 1-jén foglalkoztatottak adatainak az adatgyűjtő modulba első alkalommal történő feltöltését legkésőbb 2021. április 30. napjáig el kell végezni.

(2) Az adatgyűjtő modul működését 2021. április 1-jén kezdi meg

a) a 2. § a) pontja szerinti központi kormányzati igazgatási szerveknél, azzal, hogy a 2021. április 1-jén foglalkoztatottak adatainak az adatgyűjtő modulba első alkalommal történő feltöltését legkésőbb 2021. december 31. napjáig el kell végezni,

b) a 2. § b) pontja szerinti területi kormányzati igazgatási szerveknél foglalkoztatottak vonatkozásában azzal, hogy a 2021. április 1-jén foglalkoztatottak adatainak az adatgyűjtő modulba első alkalommal történő feltöltését legkésőbb 2021. szeptember 30. napjáig el kell végezni,

c) a 2. § d) pontja szerinti foglalkoztatottak vonatkozásában, azzal, hogy a 2021. április 1-jén foglalkoztatottak adatainak az adatgyűjtő modulba első alkalommal történő feltöltését legkésőbb 2021. december 31. napjáig el kell végezni.

(3) Az adatgyűjtő modul működését 2021. március 1-jén kezdi meg a 2. § f) pontja szerinti,

a) önkormányzati fenntartású, illetve

b) az (1) bekezdés b) pontjába nem tartozó állami fenntartású

egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatottak vonatkozásában azzal, hogy a 2021. március 1-jén foglalkoztatottak adatainak az adatgyűjtő modulba első alkalommal történő feltöltését legkésőbb 2021. június 30. napjáig el kell végezni.

(4) Az adatgyűjtő modul működését 2021. július 1-jén kezdi meg a 2. § e) pontja szerinti foglalkoztatottak vonatkozásában.

(5) A polgári nemzetbiztonsági szolgálat vonatkozásában 2022. december 31-ig szükséges kidolgozni a 3. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti rendszerelem működésének olyan modelljét, amely az adatgyűjtő modul és a statisztikai modul elszigetelt működtetése révén lehetővé teszi a statisztikai adatok elkülönítetten történő lekérdezésének lehetőségét.

18. § E törvény

a) 6. alcíme az Alaptörvény 46. cikk (6) bekezdése alapján,

b) 9. alcíme az Alaptörvény XXIX. cikk (3) bekezdése alapján,

c) 10. alcíme az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése alapján

sarkalatosnak minősül.

19. § A 23. és a 24. § a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyének kezeléséről, valamint a 96/82/EK tanácsi irányelv módosításáról és későbbi hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. július 4-i 2012/18/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

6–12. * 

20–33. § * 

13. A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosítása

34–36. § * 

37–42. § * 

43–44. § * 

45. § * 

46. § (1) * 

(2) * 

14. * 

47–53. § * 

15. A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény módosítása

54. § A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 267. §-ában a „2020. december 31-éig” szövegrész helyébe a „2021. június 30-áig” szöveg lép.

55. § * 

56. § * 

16. * 

57. § * 

1. melléklet a 2020. évi CLXII. törvényhez

Az adatgyűjtő modulba feltöltendő adatkörök a Kit. hatálya alatt álló politikai vezetők, politikai tanácsadók, politikai főtanácsadók, kabinetfőnökök, szakmai vezetők és kormánytisztviselők vonatkozásában

1. Személyes adatok

1.1. név

1.2. születési név

1.3. nem

1.4. családi állapot

1.5. állampolgárság

1.6. születési hely és idő

1.7. anyja születési neve

1.8. társadalombiztosítási azonosító jel

1.9. adóazonosító jel

1.10. nyugdíjas foglalkoztatott (nyugállományba helyezés ideje, nyugdíjfolyósítási törzsszám, nyugdíjfolyósítás kezdete)

2. Elérhetőség

2.1. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

2.2. elérhetőségi adatok (telefonszám, e-mail-cím, a biztonságos kézbesítési szolgáltatásra alkalmas elektronikus elérhetőség)

3. Hozzátartozók és eltartottak

3.1. név

3.2. születési név

3.3. születési hely és idő

3.4. anyja születési neve

3.5. társadalombiztosítási azonosító jel

3.6. adóazonosító jel

3.7. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

4. Okmányok (típus, azonosító, kategória)

4.1. személyazonosító igazolvány adatai

4.2. vezetői engedély adatai

4.3. hatósági ellenőrzés végzésére jogosító igazolvány

4.4. munkáltatói igazolvány

4.5. belépésre jogosító igazolvány

4.6. egészségügyi ellátásra jogosító igazolvány

5. Képzettségek, végzettségek, vizsgák, továbbképzés

5.1. végzettség szintje

5.2. végzettség típusa

5.3. oktatási intézmény neve

5.4. kar, szak, szakirány megnevezése

5.5. oklevél/bizonyítvány száma, kelte

5.6. nyelvtudás (nyelvvizsga típusa, szintje, okirat száma, kelte)

5.7. közigazgatási vizsga (alapvizsga, szakvizsga, okirat száma, kelte)

5.8. szakmai vizsga (típusa, okirat száma, kelte)

5.9. továbbképzés (típusa, megnevezése, megszerzés ideje, értéke)

6. Jogviszony

6.1. alkalmazó szerv, szervezeti egység

6.2. jelenlegi jogviszony létesítésének dátuma

6.3. aktuális foglalkoztatóhoz kinevezés dátuma

6.4. pályázat ténye

6.5. próbaidő (kezdete, vége, megszüntetést kezdeményező fél)

6.6. besorolási adatok (kategória, kezdete, vége)

6.7. megszűnés (jogcím, időpont)

6.8. felmentési időszak (kezdete, vége)

6.9. végkielégítésre jogosultság (mértéke)

6.10. munkarend (heti munkaóra, munkaidő keret, munkaidő jellege)

6.11. hatósági erkölcsi bizonyítvány (száma, kelte)

6.12. alkalmassági vizsgálat (típusa, időpontja, minősítése)

6.13. nemzetbiztonsági ellenőrzés (érvényesség, eredmény)

6.14. vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség (időpont, esedékesség)

6.15. szolgálati idő alapján járó jogosultságok (típus, időpont)

7. Korábbi foglalkoztatás adatai

7.1. munkahely (név, székhely)

7.2. jogviszony típusa

7.3. jogviszony kezdete, vége

7.4. megszűnés jogcíme

8. Vezetői előmenetel

8.1. vezetői kategória

8.2. vezetői kinevezés (kezdete, vége)

8.3. megszűnés módja

9. Személyi juttatások

9.1. fizetési számlaszám

9.2. illetmény (összeg, érvényesség kezdete, vége)

9.3. illetményen kívüli juttatás (jelleg, összeg, kifizetés dátuma)

9.4. célfeladat (céljuttatás időpontja, összege, feladat megnevezése és végdátuma, teljesítés dátuma)

9.5. visszatérítési kötelezettség

10. Teljesítményértékelés

10.1. értékelési időszak (kezdete, vége)

10.2. értékelés időpontja

10.3. értékelés eredménye

10.4. értékelés kategóriája

11. Szabadság és távollét

11.1. szabadság (jogcím, mérték)

11.2. tartós távollét (jogcím, kezdet)

11.3. tartós távollét megszűnésének várható és tényleges időpontja

12. Kinevezéstől eltérő foglalkoztatás

12.1. eltérő foglalkoztatás helye (szerv, szervezeti egység)

12.2. munkáltatói intézkedés elrendelője

12.3. eltérő foglalkoztatás kezdete és vége

12.4. díjazás módja

13. Fegyelmi és kártérítési felelősség, érdemtelenség

13.1. fegyelmi eljárás típusa

13.2. fegyelmi vétség rövid megnevezése

13.3. fegyelmi tényállás rövid leírása

13.4. alapeljárás kezdő és befejező időpontja

13.5. másodfokú eljárás kezdő és befejező időpontja

13.6. jogerős határozat száma

13.7. jogerős döntés típusa

13.8. kiszabott fegyelmi büntetés típusa

13.9. fegyelmi büntetés hatálya alóli mentesülés időpontja

13.10. felfüggesztés kezdő és végdátuma

13.11. kártérítési eljárás típusa

13.12. káresemény típusa

13.13. kártérítési tényállás rövid leírása

13.14. alapeljárás kezdő és befejező időpontja

13.15. kártérítési eljárás jogerős határozatának száma

13.16. jogerős döntés típusa

13.17. kár mértéke

13.18. kártérítés mértéke

13.19. érdemtelenségi eljárás kezdő és befejező időpontja

14. Összeférhetetlenség és versenytilalmi korlátozások

14.1. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység létesítésének kezdete

14.2. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység bejelentésének, tudomásra jutásának dátuma

14.3. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység engedélyezésének időpontja

14.4. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység megszűnésének időpontja

14.5. összeférhetetlenség oka

14.6. összeférhetetlenség megszüntetésére felszólítás időpontja

14.7. összeférhetetlenség megszüntetésének időpontja

14.8. versenytilalmi korlátozás jellege

14.9. versenytilalmi korlátozás kezdete, vége

14.10. ellenérték összege

2. melléklet a 2020. évi CLXII. törvényhez

Az adatgyűjtő modulba feltöltendő adatkörök a Kttv. hatálya alatt álló közszolgálati jogviszonyban vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban állók vonatkozásában

1. Személyes adatok

1.1. név

1.2. születési név

1.3. nem

1.4. családi állapot

1.5. állampolgárság

1.6. születési hely és idő

1.7. anyja születési neve

1.8. társadalombiztosítási azonosító jel

1.9. adóazonosító jel

1.10. nyugdíjas foglalkoztatott (nyugállományba helyezés ideje, nyugdíjfolyósítási törzsszám, nyugdíjfolyósítás kezdete)

2. Elérhetőség

2.1. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

2.2. elérhetőségi adatok (telefonszám, e-mail-cím, a biztonságos kézbesítési szolgáltatásra alkalmas elektronikus elérhetőség)

3. Hozzátartozók és eltartottak

3.1. név

3.2. születési név

3.3. születési hely és idő

3.4. anyja születési neve

3.5. társadalombiztosítási azonosító jel

3.6. adóazonosító jel

3.7. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

4. Okmányok (típus, azonosító, kategória)

4.1. személyazonosító igazolvány adatai

4.2. vezetői engedély adatai

4.3. hatósági ellenőrzés végzésére jogosító igazolvány

4.4. munkáltatói igazolvány

4.5. belépésre jogosító igazolvány

4.6. egészségügyi ellátásra jogosító igazolvány

5. Képzettségek, végzettségek, vizsgák, továbbképzés

5.1. végzettség szintje

5.2. végzettség típusa

5.3. oktatási intézmény neve

5.4. kar, szak, szakirány megnevezése

5.5. oklevél/bizonyítvány száma, kelte

5.6. nyelvtudás (nyelvvizsga típusa, szintje, okirat száma, kelte)

5.7. idegennyelv-tudási pótlékra jogosultság

5.8. közigazgatási vizsga (alapvizsga, szakvizsga, okirat száma, kelte)

5.9. szakmai vizsga (típusa, okirat száma, kelte)

5.10. továbbképzés (típusa, megnevezése, megszerzés ideje, értéke)

6. Jogviszony

6.1. alkalmazó szerv, szervezeti egység

6.2. jelenlegi jogviszony létesítésének dátuma

6.3. aktuális foglalkoztatóhoz kinevezés dátuma

6.4. pályázat ténye

6.5. próbaidő (kezdete, vége, megszüntetést kezdeményező fél)

6.6. besorolási adatok (kategória, osztály, kezdete, vége)

6.7. fizetési fokozat (fizetési fokozatba lépés kezdete, vége)

6.8. megszűnés (jogcím, időpont)

6.9. vezetői fizetési fokozatba előresorolás dátuma, vezetői fizetési fokozat vége

6.10. felmentési időszak (kezdete, vége)

6.11. végkielégítésre jogosultság (mértéke)

6.12. munkarend (heti munkaóra, munkaidő keret, munkaidő jellege)

6.13. hatósági erkölcsi bizonyítvány (száma, kelte)

6.14. alkalmassági vizsgálat (típusa, időpontja, minősítése)

6.15. nemzetbiztonsági ellenőrzés (érvényesség, eredmény)

6.16. vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség (időpont, esedékesség)

6.17. tartalékállományba helyezés (kezdete, vége, megszűnés oka)

6.18. szolgálati idő alapján járó jogosultságok (típus, időpont)

6.19. polgármester esetében a tisztség jellege (főállású, társadalmi megbízatású)

7. Korábbi foglalkoztatás adatai

7.1. munkahely (név, székhely)

7.2. jogviszony típusa

7.3. jogviszony kezdete, vége

7.4. megszűnés jogcíme

8. Előmenetel

8.1. cím (megnevezés, adományozás időpontja, visszavonás dátuma)

8.2. vezetői kategória

8.3. vezetői kinevezés (kezdete, vége)

8.4. vezetői kinevezés megszűnésének módja

9. Személyi juttatások

9.1. fizetési számlaszám

9.2. illetmény (összeg, érvényesség kezdete, vége)

9.3. illetményen kívüli juttatás (jelleg, összeg, kifizetés dátuma)

9.4. célfeladat (céljuttatás időpontja, összege, feladat megnevezése és végdátuma, teljesítés dátuma)

9.5. visszatérítési kötelezettség

10. Teljesítményértékelés és minősítés

10.1. értékelési időszak (kezdete, vége)

10.2. értékelés időpontja

10.3. értékelés eredménye

10.4. értékelés kategóriája

10.5. minősítés időpontja

10.6. minősítés eredménye

10.7. minősítés típusa

11. Szabadság és távollét

11.1. szabadság (jogcím, mérték)

11.2. tartós távollét (jogcím, kezdet)

11.3. tartós távollét megszűnésének várható és tényleges időpontja

12. Kinevezéstől eltérő foglalkoztatás

12.1. eltérő foglalkoztatás helye (szerv, szervezeti egység)

12.2. munkáltatói intézkedés elrendelője

12.3. eltérő foglalkoztatás kezdete és vége

12.4. díjazás módja

13. Fegyelmi és kártérítési felelősség, méltatlanság

13.1. fegyelmi eljárás típusa

13.2. fegyelmi vétség rövid megnevezése

13.3. fegyelmi tényállás rövid leírása

13.4. fegyelmi eljárás kezdő és befejező időpontja

13.5. fegyelmi jogerős határozat száma

13.6. fegyelmi jogerős döntés típusa

13.7. kiszabott fegyelmi büntetés típusa

13.8. fegyelmi büntetés hatálya alóli mentesülés időpontja

13.9. felfüggesztés kezdő és végdátuma

13.10. kártérítési eljárás típusa

13.11. káresemény típusa

13.12. kártérítési tényállás rövid leírása

13.13. alapeljárás kezdő és befejező időpontja

13.14. kártérítési eljárás jogerős határozatának száma

13.15. jogerős döntés típusa

13.16. kár mértéke

13.17. kártérítés mértéke

13.18. méltatlansági eljárás (indításának kezdődátuma, vége, jogerős határozat száma)

14. Összeférhetetlenség

14.1. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység létesítésének kezdete

14.2. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység bejelentésének, tudomásra jutásának dátuma

14.3. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység engedélyezésének időpontja

14.4. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység megszűnésének időpontja

14.5. összeférhetetlenség oka

14.6. összeférhetetlenség megszüntetésére felszólítás időpontja

14.7. összeférhetetlenség megszüntetésének időpontja

3. melléklet a 2020. évi CLXII. törvényhez

Az adatgyűjtő modulba feltöltendő adatkörök a Hszt. hatálya alatt álló hivatásos szolgálati jogviszonyban állók és tisztjelöltek vonatkozásában

1. Személyes adatok

1.1. név

1.2. születési név

1.3. nem

1.4. családi állapot

1.5. állampolgárság

1.6. születési hely és idő

1.7. anyja születési neve

1.8. társadalombiztosítási azonosító jel

1.9. adóazonosító jel

1.10. nyugdíjas foglalkoztatott (nyugállományba helyezés ideje, nyugdíjfolyósítási törzsszám, nyugdíjfolyósítás kezdete)

2. Elérhetőség

2.1. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

2.2. elérhetőségi adatok (telefonszám, e-mail-cím, a biztonságos kézbesítési szolgáltatásra alkalmas elektronikus elérhetőség)

3. Hozzátartozók és eltartottak

3.1. név

3.2. születési név

3.3. születési hely és idő

3.4. anyja születési neve

3.5. társadalombiztosítási azonosító jel

3.6. adóazonosító jel

3.7. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

4. Okmányok (típus, azonosító, kategória)

4.1. személyazonosító igazolvány adatai

4.2. vezetői engedély adatai

4.3. útlevél adatai

4.4. hatósági ellenőrzés végzésére jogosító igazolvány

4.5. szolgálati igazolvány

4.6. szolgálati jelvény

4.7. belépésre jogosító igazolvány

4.8. egészségügyi ellátásra jogosító igazolvány

5. Képzettségek, végzettségek, vizsgák, továbbképzés

5.1. végzettség szintje

5.2. végzettség típusa

5.3. oktatási intézmény neve

5.4. kar, szak, szakirány megnevezése

5.5. oklevél/bizonyítvány száma, kelte

5.6. nyelvtudás (nyelvvizsga típusa, szintje, okirat száma, kelte)

5.7. idegennyelv-tudási pótlékra jogosultság

5.8. rendészeti vizsga (alapvizsga, szakvizsga, rendfokozati vizsga okirat száma, kelte)

5.9. szakmai vizsga (típusa, okirat száma, kelte)

5.10. továbbképzés (típusa, megnevezése, megszerzés ideje, értéke)

6. Jogviszony

6.1. alkalmazó szerv, szervezeti egység

6.2. jelenlegi jogviszony létesítésének dátuma

6.3. aktuális foglalkoztatóhoz kinevezés dátuma

6.4. pályázat ténye

6.5. állományviszony

6.6. próbaidő (kezdete, vége, megszüntetést kezdeményező fél)

6.7. besorolási adatok (osztály, kategória, kezdete, vége)

6.8. fizetési fokozatba lépés kezdete, vége

6.9. vezetői fizetési fokozatba előresorolás kezdete, vége

6.10. besorolás szerinti rendfokozat

6.11. címzetes rendfokozat

6.12. megszűnés (jogcím, időpont)

6.13. felmentési időszak (kezdete, vége)

6.14. végkielégítésre jogosultság (mértéke)

6.15. szolgálatteljesítési rend (heti szolgálatteljesítési idő, szolgálatteljesítési időkeret, szolgálatteljesítés jellege)

6.16. hatósági erkölcsi bizonyítvány (száma, kelte)

6.17. alkalmassági vizsgálat (típusa, időpontja, minősítése)

6.18. nemzetbiztonsági ellenőrzés (érvényesség, eredmény)

6.19. vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség (időpont, esedékesség)

6.20. tartalékállományba helyezés (jogcíme, kezdete, vége, megszűnés oka)

6.21. szolgálati idő alapján járó jogosultságok (típus, időpont)

7. Korábbi foglalkoztatás adatai

7.1. munkahely (név, székhely)

7.2. jogviszony típusa

7.3. jogviszony kezdete, vége

7.4. megszűnés jogcíme

8. Előmenetel, vezetői előmenetel

8.1. rendfokozati előmenetel (kinevezés, előléptetés dátuma, rendfokozat megjelölése, előmenetel típusa, döntéshozó)

8.2. szolgálat során elért címek (megnevezés, adományozás dátuma, visszavonás dátuma)

8.3. vezetői kategória

8.4. vezetői beosztás megnevezése

8.5. vezetői kinevezés (kezdete, vége)

8.6. megszűnés módja

8.7. vezető kinevezési korlát ténye [Hszt. 58. § (5) bekezdése]

9. Személyi juttatások

9.1. fizetési számlaszám

9.2. illetmény (összeg, érvényesség kezdete, vége, beleértve a teljesítményjuttatás adatait; tisztjelölt esetében az ösztöndíj mértéke)

9.3. illetményen kívüli juttatás (jelleg, összeg, kifizetés dátuma)

9.4. célfeladat (céljuttatás időpontja, összege, feladat megnevezése és végdátuma, teljesítés dátuma)

9.5. visszatérítési kötelezettség

10. Teljesítményértékelés és minősítés

10.1. értékelési időszak (kezdete, vége)

10.2. értékelés időpontja

10.3. értékelés eredménye

10.4. értékelés kategóriája

10.5. minősítés időpontja

10.6. minősítés eredménye

10.7. minősítés típusa

11. Szabadság és távollét

11.1. szabadság (jogcím, mérték)

11.2. tartós távollét (jogcím, kezdet)

11.3. tartós távollét megszűnésének várható és tényleges időpontja

11.4. szolgálati jogviszony szüneteltetése (jogcíme, kezdete, vége)

12. Kinevezéstől eltérő foglalkoztatás

12.1. eltérő foglalkoztatás helye (szerv, szervezeti egység)

12.2. munkáltatói intézkedés elrendelője

12.3. eltérő foglalkoztatás kezdete és vége

12.4. díjazás módja

12.5. rendelkezési állományba helyezés ténye

13. Fegyelmi, büntetőjogi és kártérítési felelősség, méltatlanság

13.1. fegyelmi eljárás típusa

13.2. fegyelmi vétség rövid megnevezése

13.3. fegyelmi tényállás rövid leírása

13.4. alapeljárás kezdő és befejező időpontja

13.5. másodfokú eljárás kezdő és befejező időpontja

13.6. Becsületbíróság döntése, eljárás befejezése

13.7. jogerős határozat száma

13.8. jogerős döntés típusa

13.9. kiszabott fegyelmi fenyítés típusa

13.10. fegyelmi fenyítés hatálya alóli mentesülés időpontja

13.11. szolgálati beosztásból felfüggesztés kezdő és végdátuma

13.12. büntetőeljárás megindításának dátuma, jogerős lezárásának dátuma

13.13. büntetőeljárást megalapozó törvényi tényállás

13.14. bűncselekmény típusa

13.15. büntetőeljárás lezárásának módja

13.16. kiszabott intézkedés, büntetés

13.17. felelősségrevonás törvényi tényállása

13.18. büntetőeljárás megszűnésének oka

13.19. szolgálati beosztásból felfüggesztés kezdő és végdátuma

13.20. kártérítési eljárás típusa

13.21. káresemény típusa

13.22. kártérítési tényállás rövid leírása

13.23. alapeljárás kezdő és befejező időpontja

13.24. kártérítési eljárás jogerős határozatának száma

13.25. jogerős döntés típusa

13.26. kár mértéke

13.27. kártérítés mértéke

13.28. méltatlansági eljárás kezdő és befejező időpontja

13.29. Becsületbírósági döntés, befejezése

13.30. jogerős határozat száma

13.31. jogerős döntés típusa

14. Összeférhetetlenség

14.1. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység létesítésének kezdete

14.2. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység bejelentésének, tudomásra jutásának dátuma

14.3. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység engedélyezésének időpontja

14.4. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység megszűnésének időpontja

14.5. összeférhetetlenség oka

14.6. összeférhetetlenség megszüntetésére felszólítás időpontja

14.7. összeférhetetlenség megszüntetésének időpontja

4. melléklet a 2020. évi CLXII. törvényhez

Az adatgyűjtő modulba feltöltendő adatkörök a Hszt. hatálya alatt álló rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban állók vonatkozásában

1. Személyes adatok

1.1. név

1.2. születési név

1.3. nem

1.4. családi állapot

1.5. állampolgárság

1.6. születési hely és idő

1.7. anyja születési neve

1.8. társadalombiztosítási azonosító jel

1.9. adóazonosító jel

1.10. nyugdíjas foglalkoztatott (nyugállományba helyezés ideje, nyugdíjfolyósítási törzsszám, nyugdíjfolyósítás kezdete)

2. Elérhetőség

2.1. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

2.2. elérhetőségi adatok (telefonszám, e-mail-cím, a biztonságos kézbesítési szolgáltatásra alkalmas elektronikus elérhetőség)

3. Hozzátartozók és eltartottak

3.1. név

3.2. születési név

3.3. születési hely és idő

3.4. anyja születési neve

3.5. társadalombiztosítási azonosító jel

3.6. adóazonosító jel

3.7. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

4. Okmányok (típus, azonosító, kategória)

4.1. személyazonosító igazolvány adatai

4.2. vezetői engedély adatai

4.3. hatósági ellenőrzés végzésére jogosító igazolvány

4.4. munkáltatói igazolvány

4.5. belépésre jogosító igazolvány

4.6. egészségügyi ellátásra jogosító igazolvány

5. Képzettségek, végzettségek, vizsgák, továbbképzés

5.1. végzettség szintje

5.2. végzettség típusa

5.3. oktatási intézmény neve

5.4. kar, szak, szakirány megnevezése

5.5. oklevél/bizonyítvány száma, kelte

5.6. nyelvtudás (nyelvvizsga típusa, szintje, okirat száma, kelte)

5.7. idegennyelv-tudási pótlékra jogosultság

5.8. rendészeti vizsga (alapvizsga, szakvizsga, okirat száma, kelte)

5.9. szakmai vizsga (típusa, okirat száma, kelte)

5.10. továbbképzés (típusa, megnevezése, megszerzés ideje, értéke)

6. Jogviszony

6.1. alkalmazó szerv, szervezeti egység

6.2. jelenlegi jogviszony létesítésének dátuma

6.3. aktuális foglalkoztatóhoz kinevezés dátuma

6.4. pályázat ténye

6.5. próbaidő (kezdete, vége, megszüntetést kezdeményező fél)

6.6. besorolási adatok (munkaköri osztály, munkaköri kategória, kezdete, vége)

6.7. fizetési fokozatba lépés kezdete, vége

6.8. vezetői munkaköri kategóriába kinevezés (kezdete, vége)

6.9. megszűnés (jogcím, időpont)

6.10. felmentési időszak (kezdete, vége)

6.11. végkielégítésre jogosultság (mértéke)

6.12. munkarend (heti munkaóra, munkaidő keret, munkaidő jellege)

6.13. hatósági erkölcsi bizonyítvány (száma, kelte)

6.14. alkalmassági vizsgálat (típusa, időpontja, minősítése)

6.15. nemzetbiztonsági ellenőrzés (érvényesség, eredmény)

6.16. vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség (időpont, esedékesség)

6.17. szolgálati idő alapján járó jogosultságok (típus, időpont)

7. Korábbi foglalkoztatás adatai

7.1. munkahely (név, székhely)

7.2. jogviszony típusa

7.3. jogviszony kezdete, vége

7.4. megszűnés jogcíme

8. Vezetői előmenetel

8.1. vezetői kinevezés (kezdete, vége)

8.2. megszűnés módja

9. Személyi juttatások

9.1. fizetési számlaszám

9.2. illetmény (összeg, érvényesség kezdete, vége)

9.3. illetményen kívüli juttatás (jelleg, összeg, kifizetés dátuma)

9.4. célfeladat (céljuttatás időpontja, összege, feladat megnevezése és végdátuma, teljesítés dátuma)

9.5. visszatérítési kötelezettség

10. Teljesítményértékelés

10.1. értékelési időszak (kezdete, vége)

10.2. értékelés időpontja

10.3. értékelés eredménye

10.4. értékelés kategóriája

11. Szabadság és távollét

11.1. szabadság (jogcím, mérték)

11.2. tartós távollét (jogcím, kezdet)

11.3. tartós távollét megszűnésének várható és tényleges időpontja

12. Kinevezéstől eltérő foglalkoztatás

12.1. eltérő foglalkoztatás helye (szerv, szervezeti egység)

12.2. munkáltatói intézkedés elrendelője

12.3. eltérő foglalkoztatás kezdete és vége

12.4. díjazás módja

13. Fegyelmi és kártérítési felelősség

13.1. fegyelmi eljárás típusa

13.2. fegyelmi vétség rövid megnevezése

13.3. fegyelmi tényállás rövid leírása

13.4. fegyelmi eljárás kezdő és befejező időpontja

13.5. fegyelmi jogerős határozat száma

13.6. fegyelmi jogerős döntés típusa

13.7. kiszabott fegyelmi büntetés típusa

13.8. fegyelmi büntetés hatálya alóli mentesülés időpontja

13.9. felfüggesztés kezdő és végdátuma

13.10. kártérítési eljárás típusa

13.11. káresemény típusa

13.12. kártérítési tényállás rövid leírása

13.13. alapeljárás kezdő és befejező időpontja

13.14. kártérítési eljárás jogerős határozatának száma

13.15. jogerős döntés típusa

13.16. kár mértéke

13.17. kártérítés mértéke

14. Összeférhetetlenség

14.1. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység létesítésének kezdete

14.2. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység bejelentésének, tudomásra jutásának dátuma

14.3. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység engedélyezésének időpontja

14.4. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység megszűnésének időpontja

14.5. összeférhetetlenség oka

14.6. összeférhetetlenség megszüntetésére felszólítás időpontja

14.7. összeférhetetlenség megszüntetésének időpontja

5. melléklet a 2020. évi CLXII. törvényhez

Az adatgyűjtő modulba feltöltendő adatkörök az Nsztv. pénzügyőri, pénzügyőr tisztjelölti és tisztviselői állománya vonatkozásában

1. Személyes adatok

1.1. név

1.2. születési név

1.3. nem

1.4. családi állapot

1.5. állampolgárság

1.6. születési hely és idő

1.7. anyja születési neve

1.8. társadalombiztosítási azonosító jel

1.9. adóazonosító jel

1.10. nyugdíjas foglalkoztatott (nyugállományba helyezés ideje, nyugdíjfolyósítási törzsszám, nyugdíjfolyósítás kezdete)

2. Elérhetőség

2.1. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

2.2. elérhetőségi adatok (telefonszám, e-mail-cím)

3. Hozzátartozók és eltartottak

3.1. név

3.2. születési név

3.3. születési hely és idő

3.4. anyja születési neve

3.5. társadalombiztosítási azonosító jel

3.6. adóazonosító jel

3.7. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

4. Okmányok (típus, azonosító, kategória)

4.1. személyazonosító igazolvány adatai

4.2. vezetői engedély adatai

4.3. útlevél adatai

4.4. hatósági ellenőrzés végzésére jogosító igazolvány

4.5. munkáltatói igazolvány

4.6. belépésre jogosító igazolvány

4.7. egészségügyi ellátásra jogosító igazolvány

5. Képzettségek, végzettségek, vizsgák, továbbképzés

5.1. végzettség szintje

5.2. végzettség típusa

5.3. oktatási intézmény neve

5.4. kar, szak, szakirány megnevezése

5.5. oklevél/bizonyítvány száma, kelte

5.6. nyelvtudás (nyelvvizsga típusa, szintje, okirat száma, kelte)

5.7. idegennyelv-tudási pótlékra jogosultság

5.8. közigazgatási és rendészeti vizsga (alapvizsga, szakvizsga, okirat száma, kelte)

5.9. szakmai vizsga (típusa, okirat száma, kelte)

5.10. továbbképzés (típusa, megnevezése, megszerzés ideje, értéke)

6. Jogviszony

6.1. alkalmazó szerv, szervezeti egység

6.2. jelenlegi jogviszony létesítésének dátuma

6.3. aktuális foglalkoztatóhoz kinevezés dátuma

6.4. pályázat ténye

6.5. próbaidő (kezdete, vége, megszüntetést kezdeményező fél)

6.6. besorolási adatok (kezdete, vége)

6.7. rendfokozat (pénzügyőr)

6.8. fizetési fokozat (fizetési fokozatba lépés kezdete, vége)

6.9. megszűnés (jogcím, időpont)

6.10. vezetői fizetési fokozatba előresorolás dátuma, vezetői fizetési fokozat vége

6.11. felmentési időszak (kezdete, vége)

6.12. végkielégítésre jogosultság (mértéke)

6.13. munkarend (heti munkaóra, munkaidő keret, munkaidő jellege)

6.14. hatósági erkölcsi bizonyítvány (száma, kelte)

6.15. alkalmassági vizsgálat (típusa, időpontja, minősítése)

6.16. nemzetbiztonsági ellenőrzés (érvényesség, eredmény)

6.17. vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség (időpont, esedékesség)

6.18. tartalékállományba helyezés (kezdete, vége, megszűnés oka)

6.19. szolgálati idő alapján járó jogosultságok (típus, időpont)

7. Korábbi foglalkoztatás adatai

7.1. munkahely (név, székhely)

7.2. jogviszony típusa

7.3. jogviszony kezdete, vége

7.4. megszűnés jogcíme

8. Előmenetel

8.1. cím (megnevezés, adományozás időpontja, visszavonás dátuma)

8.2. vezetői kategória

8.3. vezetői kinevezés (kezdete, vége)

8.4. vezetői kinevezés megszűnésének módja

9. Személyi juttatások

9.1. fizetési számlaszám

9.2. illetmény (összeg, érvényesség kezdete, vége)

9.3. illetményen kívüli juttatás (jelleg, összeg, kifizetés dátuma)

9.4. célfeladat (céljuttatás időpontja, összege, feladat megnevezése és végdátuma, teljesítés dátuma)

9.5. visszatérítési kötelezettség

10. Teljesítményértékelés

10.1. értékelési időszak (kezdete, vége)

10.2. értékelés időpontja

10.3. értékelés eredménye

10.4. értékelés kategóriája

11. Szabadság és távollét

11.1. szabadság (jogcím, mérték)

11.2. tartós távollét (jogcím, kezdet)

11.3. tartós távollét megszűnésének várható és tényleges időpontja

12. Kinevezéstől eltérő foglalkoztatás

12.1. eltérő foglalkoztatás helye (szerv, szervezeti egység)

12.2. munkáltatói intézkedés elrendelője

12.3. eltérő foglalkoztatás kezdete és vége

12.4. díjazás módja

13. Fegyelmi és kártérítési felelősség, méltatlanság

13.1. fegyelmi eljárás típusa

13.2. fegyelmi vétség rövid megnevezése

13.3. fegyelmi tényállás rövid leírása

13.4. fegyelmi eljárás kezdő és befejező időpontja

13.5. fegyelmi jogerős határozat száma

13.6. fegyelmi jogerős döntés típusa

13.7. kiszabott fegyelmi büntetés típusa

13.8. fegyelmi büntetés hatálya alóli mentesülés időpontja

13.9. felfüggesztés kezdő és végdátuma

13.10. kártérítési eljárás típusa

13.11. káresemény típusa

13.12. kártérítési tényállás rövid leírása

13.13. alapeljárás kezdő és befejező időpontja

13.14. kártérítési eljárás jogerős határozatának száma

13.15. jogerős döntés típusa

13.16. kár mértéke

13.17. kártérítés mértéke

13.18. méltatlansági eljárás (indításának kezdődátuma, vége, jogerős határozat száma)

14. Összeférhetetlenség

14.1. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység létesítésének kezdete

14.2. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység bejelentésének, tudomásra jutásának dátuma

14.3. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység engedélyezésének időpontja

14.4. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység megszűnésének időpontja

14.5. összeférhetetlenség oka

14.6. összeférhetetlenség megszüntetésére felszólítás időpontja

14.7. összeférhetetlenség megszüntetésének időpontja

6. melléklet a 2020. évi CLXII. törvényhez

Az adatgyűjtő modulba feltöltendő adatkörök az Esztv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgálati jogviszonyban állók vonatkozásában

1. Személyes adatok

1.1. név (egészségügyi tevékenység során használt titulus, egészségügyi tevékenység során használt név is)

1.2. születési név

1.3. nem

1.4. családi állapot

1.5. állampolgárság

1.6. születési hely és idő

1.7. anyja születési neve

1.8. társadalombiztosítási azonosító jel

1.9. adóazonosító jel

1.10. nyugdíjas foglalkoztatott (nyugállományba helyezés ideje, nyugdíjfolyósítási törzsszám, nyugdíjfolyósítás kezdete)

2. Elérhetőség

2.1. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

2.2. elérhetőségi adatok (telefonszám, e-mail-cím)

3. Hozzátartozók és eltartottak

3.1. név

3.2. születési név

3.3. születési hely és idő

3.4. anyja születési neve

3.5. társadalombiztosítási azonosító jel

3.6. adóazonosító jel

3.7. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

4. Okmányok (típus, azonosító, kategória)

4.1. személyazonosító igazolvány adatai

4.2. vezetői engedély adatai

4.3. munkáltatói igazolvány

4.4. belépésre jogosító igazolvány

4.5. egészségügyi ellátásra jogosító igazolvány

5. Képzettségek, végzettségek, vizsgák, továbbképzés

5.1. végzettség szintje

5.2. végzettség típusa

5.3. oktatási intézmény neve

5.4. kar, szak, szakirány megnevezése

5.5. oklevél/bizonyítvány száma, kelte

5.6. honosított végzettség ténye

5.7. honosítás ideje, helye, intézet

5.8. honosító oklevél száma

5.9. nyelvtudás (nyelvvizsga típusa, szintje, okirat száma, kelte)

5.10. idegennyelv-tudási pótlékra jogosultság

5.11. továbbképzés (típusa, megnevezése, megszerzés ideje, értéke)

6. Jogviszony

6.1. alkalmazó szerv, szervezeti egység

6.2. jelenlegi jogviszony létesítésének dátuma

6.3. aktuális foglalkoztatóhoz kinevezés dátuma

6.4. pályázat ténye

6.5. próbaidő (kezdete, vége, megszüntetést kezdeményező fél)

6.6. besorolási adatok (fizetési osztály, kezdete, vége)

6.7. fizetési fokozat (fizetési fokozatba lépés kezdete, vége)

6.8. megszűnés (jogcím, időpont)

6.9. magasabb vezetői és vezetői munkakörbe sorolás dátuma, vége

6.10. felmentési időszak (kezdete, vége)

6.11. végkielégítésre jogosultság (mértéke)

6.12. munkarend (heti munkaóra, munkaidő keret, munkaidő jellege)

6.13. hatósági erkölcsi bizonyítvány (száma, kelte)

6.14. alkalmassági vizsgálat (típusa, időpontja, minősítése)

6.15. szolgálati idő alapján járó jogosultságok (típus, időpont)

6.16. működési nyilvántartás adatai (szakképesítés azonosító, érvényesség kezdő és végdátuma, korlátozott alkalmasság ténye, szüneteltetés ténye)

7. Korábbi foglalkoztatás adatai

7.1. munkahely (név, székhely)

7.2. jogviszony típusa

7.3. jogviszony kezdete, vége

7.4. megszűnés jogcíme

8. Előmenetel

8.1. cím (megnevezés, adományozás időpontja, visszavonás dátuma)

9. Személyi juttatások

9.1. fizetési számlaszám

9.2. illetmény (összeg, érvényesség kezdete, vége)

9.3. illetményen kívüli juttatás (jelleg, összeg, kifizetés dátuma)

9.4. visszatérítési kötelezettség

10. Minősítés

10.1. minősítés időpontja

10.2. minősítés eredménye

10.3. minősítés típusa

11. Szabadság és távollét

11.1. szabadság (jogcím, mérték)

11.2. tartós távollét (jogcím, kezdet)

11.3. tartós távollét megszűnésének várható és tényleges időpontja

12. Kinevezéstől eltérő foglalkoztatás

12.1. egészségügyi szolgálati munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás helye (szerv, szervezeti egység)

12.2. munkáltatói intézkedés elrendelője

12.3. eltérő foglalkoztatás kezdete és vége

12.4. díjazás módja

13. Kártérítési felelősség

13.1. kártérítési eljárás típusa

13.2. káresemény típusa

13.3. kártérítési tényállás rövid leírása

13.4. alapeljárás kezdő és befejező időpontja

13.5. kártérítési eljárás jogerős határozatának száma

13.6. jogerős döntés típusa

13.7. kár mértéke

13.8. kártérítés mértéke

14. Összeférhetetlenség

14.1. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység létesítésének kezdete

14.2. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység bejelentésének, tudomásra jutásának dátuma

14.3. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység engedélyezésének időpontja

14.4. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység megszűnésének időpontja

14.5. összeférhetetlenség oka

14.6. összeférhetetlenség megszüntetésére felszólítás időpontja

14.7. összeférhetetlenség megszüntetésének időpontja

7. melléklet a 2020. évi CLXII. törvényhez

Az adatgyűjtő modulba feltöltendő adatkörök a Kit., a Kttv., a Hszt. és az Nsztv. hatálya alá tartozó munkavállalók vonatkozásában

1. Személyes adatok

1.1. név

1.2. születési név

1.3. nem

1.4. családi állapot

1.5. állampolgárság

1.6. születési hely és idő

1.7. anyja születési neve

1.8. társadalombiztosítási azonosító jel

1.9. adóazonosító jel

1.10. nyugdíjas foglalkoztatott (nyugállományba helyezés ideje, nyugdíjfolyósítási törzsszám, nyugdíjfolyósítás kezdete)

2. Elérhetőség

2.1. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

2.2. elérhetőségi adatok (telefonszám, e-mail-cím, a biztonságos kézbesítési szolgáltatásra alkalmas elektronikus elérhetőség)

3. Hozzátartozók és eltartottak

3.1. név

3.2. születési név

3.3. születési hely és idő

3.4. anyja születési neve

3.5. társadalombiztosítási azonosító jel

3.6. adóazonosító jel

3.7. címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, értesítési cím)

4. Okmányok (típus, azonosító, kategória)

4.1. személyazonosító igazolvány adatai

4.2. vezetői engedély adatai

4.3. munkáltatói igazolvány

4.4. belépésre jogosító igazolvány

4.5. egészségügyi ellátásra jogosító igazolvány

5. Képzettségek, végzettségek, vizsgák, továbbképzés

5.1. végzettség szintje

5.2. végzettség típusa

5.3. oktatási intézmény neve

5.4. kar, szak, szakirány megnevezése

5.5. oklevél/bizonyítvány száma, kelte

5.6. nyelvtudás (nyelvvizsga típusa, szintje, okirat száma, kelte)

5.7. közigazgatási/rendészeti vizsga (alapvizsga, szakvizsga, okirat száma, kelte)

5.8. szakmai vizsga (típusa, okirat száma, kelte)

6. Jogviszony

6.1. alkalmazó szerv, szervezeti egység

6.2. jelenlegi jogviszony létesítésének dátuma

6.3. aktuális foglalkoztatóval megkötött munkaszerződés dátuma

6.4. pályázat ténye

6.5. próbaidő (kezdete, vége, megszüntetést kezdeményező fél)

6.6. munkakör megnevezése

6.7. megszűnés (jogcím, időpont)

6.8. felmentési időszak (kezdete, vége)

6.9. végkielégítésre jogosultság (mértéke)

6.10. munkarend (heti munkaóra, munkaidő keret, munkaidő jellege)

6.11. hatósági erkölcsi bizonyítvány (száma, kelte)

6.12. alkalmassági vizsgálat (típusa, időpontja, minősítése)

6.13. nemzetbiztonsági ellenőrzés (érvényesség, eredmény)

6.14. vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség (időpont, esedékesség)

7. Korábbi foglalkoztatás adatai

7.1. munkahely (név, székhely)

7.2. jogviszony típusa

7.3. jogviszony kezdete, vége

7.4. megszűnés jogcíme

8. Vezetői előmenetel

8.1. vezetői munkakör (kezdete, vége)

8.2. megszűnés módja

9. Személyi juttatások

9.1. fizetési számlaszám

9.2. munkabér (összeg, érvényesség kezdete, vége)

9.3. munkabéren kívüli juttatás (jelleg, összeg, kifizetés dátuma)

9.4. visszatérítési kötelezettség

10. Szabadság és távollét

10.1. szabadság (jogcím, mérték)

10.2. tartós távollét (jogcím, kezdet)

10.3. tartós távollét megszűnésének várható és tényleges időpontja

11. Kártérítési felelősség

11.1. kártérítési eljárás típusa

11.2. káresemény típusa

11.3. kártérítési tényállás rövid leírása

11.4. alapeljárás kezdő és befejező időpontja

11.5. kártérítési eljárás jogerős határozatának száma

11.6. jogerős döntés típusa

11.7. kár mértéke

11.8. kártérítés mértéke

12. Összeférhetetlenség és versenytilalmi korlátozások

12.1. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység létesítésének kezdete

12.2. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység bejelentésének, tudomásra jutásának dátuma

12.3. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység engedélyezésének időpontja

12.4. engedélyezett vagy bejelentéshez kötött tevékenység megszűnésének időpontja

12.5. összeférhetetlenség oka

12.6. összeférhetetlenség megszüntetésére felszólítás időpontja

12.7. összeférhetetlenség megszüntetésének időpontja

12.8. versenytilalmi korlátozás jellege

12.9. versenytilalmi korlátozás kezdete, vége

12.10. ellenérték összege

8. melléklet a 2020. évi CLXII. törvényhez * 

A szerepkör-tanúsító szolgáltató részére a szerepkör-tanúsítvány kiállítása érdekében a KSZDR által átadásra kerülő adatok köre

1. Személyes adatok

1.1. név (előtag, családi név, utónév)

1.2. születési családi név, születési utónév

1.3. születési hely és idő

1.4. anyja születési neve (családi név és utónév)

1.5. személyazonosító igazolvány száma

2. Elérhetőségi adatok

2.1. telefonszám

2.2. e-mail cím

3. Jogviszonnyal kapcsolatos adatok

3.1. jelenlegi jogviszony típus megnevezése

3.2. jelenlegi munkakör megnevezése (amennyiben a jogviszonyban értelmezhető)

3.3. álláshelyen ellátandó feladat megnevezése (Kit.)

3.4. jelenlegi beosztás és besorolás megnevezése

3.5. jogviszony kezdete

3.6. KSZDR azonosító (egyedi nyilvántartási azonosító)

4. Munkáltató szervezet adatai

4.1. jelenlegi szervezet megnevezése

4.2. jelenlegi szervezeti egység megnevezése