A jogszabály mai napon ( 2022.05.25. ) hatályos állapota.

 

Polgári Jog 2020/5-6. - Fórum

Pomeisl András: *  Az érvénytelenség jogkövetkezményeiről általában

[1] Jelen írás keretei között nem vállalkozhatunk arra, hogy a magánjogi érvénytelenséggel kapcsolatos, rendkívül gazdag jogirodalmat feldolgozzuk, vagy akár csak áttekintsük. Az alapvető dogmatikai kérdésekkel ezért alább csak nagyon röviden foglalkozunk, és a hazai jogirodalomra csak példálózva utalunk. Jelen írás ezért nem annyira az érvénytelenséggel kapcsolatos álláspontunk kifejtésére és bizonyítására, mint inkább annak összefoglalására szolgál.

[2] Mindezeket megelőzően utalnunk kell azonban arra a vitára, amely az eredeti állapot helyreállításának dogmatikai megítélésével kapcsolatos. Vékás Lajos nagyjelentőségű tanulmányában *  tekinti át az érvénytelenség jogkövetkezményeivel kapcsolatos magyar joggyakorlatot és jogirodalmat. Vékás amellett érvel, hogy az eredeti állapot helyreállítása valójában rei vindikációs igény, amely a tulajdonátszállás - kötelmi ügylet érvénytelensége miatti - elmaradására tekintettel változatlanul megilleti az eladót; a régi magyar joggyakorlatra utalva kifejti, hogy a két alkalmazott jogkövetkezmény az eredeti állapot helyreállítása és a jogalap nélküli gazdagodás megtérítése volt, de „nem tudjuk, hogy vajon reverzibilis szolgáltatásoknál került-e sor a szerződéskötést megelőző állapot helyreállítására, irreverzibilis szolgáltatások esetében pedig az alaptalan gazdagodás megtérítésére. Ma ezt sejtjük, mert ma ez tűnne logikus választóvonalnak.” *  Nizsalovszkyt idézve azt is megállapítja, hogy „[a] bírói döntések elvi megfontolásainak feltárásához már a korabeli jogirodalom sem talált megfelelő támpontokat”. * 

[3] Nizsalovzsky Endre - Vékás által is idézett - cikkében *  valójában ezt írja: „[a]zt a kifogást egyébként, hogy a következményeket nem tisztázza kellőképen, a Mt.-vel szemben is fel lehetne hozni. Általában azt szoktuk mondani, hogy ezt a kérdést az alaptalan gazdagodás szabályai oldják meg. [...] A bírói gyakorlat és bizonyos vonatkozásban a fennálló törvényeink nem is helyezkednek a semmis ügylet esetiben az alaptalan gazdagodás szabályainak alapjára, sőt magából a Mt.-ből is más megoldást lehet levezetni. [...] A semmis ügyletekkel kapcsolatos bírói gyakorlatunk [...] - a német felfogástól eltérően - következetes abban, hogy nem a kapott szolgáltatásnak az alaptalan gazdagodás szabályai szerint való visszatérítését, hanem az előbbi állapot visszaállítására való kötelezést mondja ki. Az előbbi állapotnak ez a visszaállítása eredményében azonos lehet az alaptalan gazdagodás visszatérítésével, de még ebben a vonatkozásban sem jelent a két elgondolás egyet. Nevezetesen míg az alaptalan gazdagodás visszatérítéséről szólva mindig a gazdagodó oldalán kívánjuk az előbbi állapotot visszaállítani, hiszen a Mt. 1750. §-a az előny visszatérítéséről szól, addig az előbbi állapot visszaállításáról szólva azt tartjuk szem előtt, hogy a szolgáltató vagyoni állapotában álljon vissza a korábbi állapot.” * 

[4] Nizsalovszky ennek megvilágítására hangsúlyozza, hogy „[e]bből pedig következik, hogy míg az alaptalan gazdagodás visszatérítésének természetes szabálya a Mt. 1758. §-ának utolsó bekezdése [...] addig az előbbi állapot visszaállítására vonatkozó kötelezettséget a gazdagodás elvesztése elvileg nem érintheti. Eltérés a két felfogás közt különösen az, hogy az előbbi állapot visszaállítására való utalás az igénynek dologi jelleget ad, míg az alaptalan gazdagodás visszatérítésére irányuló igény tiszta kötelmi igény”. *  Ennek alapját abban látja, hogy „[a]ki [...] semmis kötelező ügylet alapján kapott valamit, a kapott dolgokon a rendelkező ügylet érvényes jogalapjának hiányában mégsem szerzett tulajdont. Ha pedig tulajdont az ilyen személy nem szerzett, nem is lehet kötelezve a tulajdon visszaruházására, hanem a szolgáltató felet a rei vindicatio illeti meg. Grosschmid szavával élve: a másik fél követelése nem ad dandum, hanem ad exhibendum irányul, és ad dandum csak akkor irányulhat, ha az exhibitio a dolog természete szerint nem lehetséges (pl. mert a szolgáltatás munka végzésében állott, vagy a fizetett pénz - a depositum irregulare mintájára - a másik fél tulajdonába ment át). Az idézett jogszabályokkal a bíróságoknak az előbbi állapot visszaállítására kötelező ítéletei igen jól megférnek, mert ebben a kifejezésben benne van, hogy a fennálló állapotot a bíróság csupán birtokállapotnak tekinti, amivel szemben a visszatérítésre kötelezés azt jelentené, hogy mindenik fél a már bekövetkezett jogszerzését contrarius actussal szüntesse meg: ruházza vissza, ami már az övé volt.” * 

[5] A döntvénytárak alapján megvizsgálva a Vékás által felhozott bírói döntéseket, ugyancsak arra a következtetésre juthatunk, hogy a választóvonal nem ott húzódott, ahol Vékás a kivonatos közlés alapján feltételezhette. *  Az általa hivatkozott esetekben a bíróság egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy a pénz vagy dolog adásával szemben esetleg tevésre irányuló kötelezettség áll: az előbbeni állapot helyreállítását rendelték el akkor is, amikor a másik fél az ágyasság fenntartására vagy a házasság felbontására kötelezte magát, függetlenül attól, hogy ez bekövetkezett-e. *  Az alaptalan gazdagodás nem önálló érvénytelenségi szankció volt, inkább többlettényállásként jelent meg, *  bár bizonyos esetekben az előbbeni állapot helyreállításának jogalapjaként használták. *  Fontos, hogy a Kúria már ekkor kimondta: az előbbeni állapot helyreállítása csak kölcsönösen történhet. * 

[6] A Kúria korabeli álláspontja meglehetősen jól felvázolható a P.VII.5718/1930. számú határozat iránymutatásából: „I. Jogszabály, hogy a kiskorúak és általában a korlátoltan szerződőképes személyek által kötött, de jóváhagyás hiányában kezdettől fogva hatálytalannak tekintendő szerződések alapján, ha egyik vagy másik részről már szolgáltatások történtek, az alaptalan gazdagodás szabályai az irányadók arra nézve, hogy a szolgáltatás mennyiben követelhető vissza. II. Az alaptalan gazdagodás alapján visszakövetelhető általában a tartozatlan fizetés, s ilyennek tekintendő az a szolgáltatás is, amely a megkötött, de jóváhagyás hiányában kezdettől fogva hatálytalan szerződés alapján történt. III. A jogalap nélkül kapott vagyontárgyakat, amennyiben még meg vannak természetben, a természetben vissza nem téríthető vagyoni előnyt pedig értéke szerint kell visszaszolgáltatni. E tekintetben általánosságban csak akkor van kivétel, amennyiben a kötelezett a gazdagodástól ismét elesett. Ámde erre sem hivatkozhatik a kötelezett, ha a visszatérítendő vagyoni előny megszerzésekor a jogalap hiányáról tudott.”

[7] Meglátásunk szerint a viták végső oka egy terminológiai zavar. Nizsalovszky éles szemmel mutat rá: „[a]z előbbi állapotnak ez a visszaállítása eredményében azonos lehet az alaptalan gazdagodás visszatérítésével, de még ebben a vonatkozásban sem jelent a két elgondolás egyet. Nevezetesen míg az alaptalan gazdagodás visszatérítéséről szólva mindig a gazdagodó oldalán kívánjuk az előbbi állapotot visszaállítani, [...] addig az előbbi állapot visszaállításáról szólva azt tartjuk szem előtt, hogy a szolgáltató vagyoni állapotában álljon vissza a korábbi állapot.” *  Az „előbbeni állapot” visszaállítása - amint az kitűnik a régi joggyakorlatból is - nem azonos sem a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 237. § (1) bekezdésében szabályozott eredeti állapot helyreállításával, sem az alaptalan gazdagodás megtérítésével.

[8] A probléma tulajdonképpen visszavezethető a római jogra, illetve a pandektajogra, amely a római jogi alapokon kidolgozta egyfelől a jogalap nélküli gazdagodás, másfelől az érvénytelen ügylet kapcsán alkalmazható jogkövetkezmények rendszerét, eredendően különböző, önálló jogintézményeket absztrahálva. Most csak az utalás szintjén említem, hogy lényeges különbség van aközött, amikor valaki egy érvénytelen szerződés alapján, egy vélt jogviszony keretében valamely szolgáltatást teljesít más javára, és aközött, amikor vélt joga alapján a maga javára tesz valamit, ami a másik fél vagyonában értéknövekedést idéz elő. Előbbi esetben - ezt a továbbiakban tartozatlan szolgáltatásnak nevezem - a magatartásra a másik fél javára, tipikusan az ő közreműködésével kerül sor, utóbbi esetben - ezt a továbbiakban idegen vagyonba való alaptalan beruházásnak nevezem - a másik fél vagyonában a saját célok elérése érdekében, annak mintegy mellékhatásaként kerül sor értéknövekedésre.

[9] A tartozatlan szolgáltatásra a másik javára kerül sor, ha ő ezt a szolgáltatást elfogadja, illetve igénybe veszi, akkor utóbb nem hivatkozhat arra, hogy a szolgáltatás nem eredményezett akkora vagyonnövekményt a vagyonában, mint amekkora vagyoncsökkenés a másik félnél bekövetkezett, ezért a szolgáltatás természetbeni visszatérítésére, illetve értékének teljes megtérítésére köteles. *  Az idegen vagyonba való alaptalan beruházás esetén azonban a másik fél a maga javára teljesíti a szolgáltatást, annak hasznait maga szedi, egészen addig, amíg az idegen vagyont ki nem kell adnia a tulajdonosnak; a beruházót megilleti ugyan a ius tollendi, de ha ez valamely okból nem gyakorolható, a tulajdonos nem a szolgáltatás, hanem csak a hozzá kerülő érték (gazdagodás) megtérítéséért felel. *  Harmadik esetként kell említenünk még az idegen vagyon alaptalan felhasználását, amikor valaki idegen vagyont birtokol, használ, hasznosít vagy azzal rendelkezik a maga javára; e körben már jelentősége van a jó- és rosszhiszeműségnek is: ha a felhasználó rosszhiszemű volt, akkor a felhasznált vagyon értékének erejéig felel, ha jóhiszemű, akkor csak a gazdagodásáért. * 

[10] A jogirodalom és joggyakorlat hajlamos mindhárom esetet - különleges szabályok hiányában - a jogalap nélküli gazdagodás tényállása alá vonni, figyelemmel a vagyonmozgást igazoló érvényes jogalap hiányára. Ez a három eset azonban nem azonos, ahogyan azt Nizsalovszky nagyon helyesen megállapítja, mert bár az alaptalan gazdagodás szabályainak alkalmazása általában ugyanarra az eredményre vezet, mint a tartozatlan szolgáltatás visszatérítése, bizonyos esetekben jelentős eltérések merülnek fel.

[11] Fel kell hívnunk arra is a figyelmet, hogy noha abban Nizsalovszkynak és Vékásnak igaza van, hogy a jogcím érvénytelensége miatt az eredeti állapot helyreállítása dologszolgáltatás esetén rei vindicatiós igényként is felfogható, az eredeti állapot helyreállítása mégsem azonosítható pusztán egy rei vindicatiós igénnyel, két okból:

- Egyrészt, az eredeti állapot helyreállítása kötelmi jogi intézmény. *  Bár Vékás a rei vindicatio lehetőségére tekintettel ezt is vitatja, *  álláspontunk szerint azonban ez a megállapítás mégis helyes, mert ha az eredeti állapot helyreállítása pusztán a rei vindicatio kifejeződése lenne, akkor a perben a vevő kifogást terjeszthetne elő az eladó keresetével szemben, ha az nem tulajdonos. A bíróság az eredeti állapot helyreállítása iránti perben e vonatkozásban sohasem vizsgálja a tulajdonosi minőséget, megelégszik azzal, hogy azt vizsgálja: történt-e birtokátruházás a teljesítés körében, és az eredeti birtokállapotot állítja helyre, kivéve, ha a vevő vagy a tőle szerző igazolja a tulajdonosi minőségét. Az eredeti állapot helyreállítását nem zárja ki az, ha az átruházó nem volt tulajdonos, vagy tulajdonjogát elvesztette; a dolgot ebben az esetben is a korábbi birtokosnak kell visszaszármaztatni (EBH2008. 1882.).

- Másrészt, míg a rei vindicatiós igény egyoldalú követelést is lehetővé tesz, addig a Kúria már a XX. század elején is úgy kezelte, hogy az „előbbeni állapot visszaállítása” csak kölcsönösen történhet. Ez a szemlélet azóta is töretlenül megvan, bár egyes kivételes esetekben a jogirodalom és joggyakorlat megengedi az egyoldalú visszatérítést.

[12] A fentiekre tekintettel különbséget kell tennünk a tartozatlan szolgáltatás és a jogalap nélküli gazdagodás, az eredeti állapot helyreállítása és az előbbeni állapot visszaállítása között. Alábbiakban az előbbeni állapot helyreállítását fogjuk érteni az in integrum restitutión, értve alatta az 1959-es Ptk. 237. § (1) bekezdésében, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:112. §-ában szabályozott eredeti állapot helyreállítását és az 1959-es Ptk. 237. § (2) bekezdésében szabályozott hatályossá nyilvánítást, a Ptk. 6:113. §-ában szabályozott megtérítési igényt, valamint a járulékos igények rendezését is. Az alaptalan vagyonmozgásokra vonatkozó szabályokon pedig érteni fogjuk a tartozatlan szolgáltatást, az idegen vagyonba való alaptalan beruházást és az idegen vagyon alaptalan felhasználását rendező szabályokat, ideértve - de nem kizárólagosan értve ez alatt - a jogalap nélküli gazdagodásra és a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó tételes szabályokat.

[13] Szladits Károly megfogalmazása szerint „[h]a valamely tényállásban megvan a jogügylet külső látszata, de a jogügylet egyik-másik hiányzik, akkor érvénytelen jogügylettel van dolgunk. [...] A semmis jogügylet egyszerűen nem jogügylet, hanem annak csupán látszata.” *  A régi magyar jogirodalom megelégedett ennek a kimondásával, hiszen a magyar magánjog kauzális rendszerében a szerződéses jogcím érvénytelenségből fakadó hiánya folytán megnyílt a lehetőség az alaptalan vagyonmozgásokra vonatkozó szabályok alkalmazására, így az érvénytelenség további, speciális jogkövetkezményeinek elméleti kidolgozására nem került sor.

[14] Az 1959-es Ptk. 237. §-a ezzel szemben kifejezetten szabályozta az érvénytelen szerződésre tekintettel történt teljesítés esetére alkalmazandó tipikus jogkövetkezményeket, és azokat az akkori gyakorlat hivatalból alkalmazandónak tekintette. Ahogy Harmathy Attila rámutatott, „[a] tv. 1959-ben meghatározott szövege [...] világosan kifejezésre juttatta a jogalkotónak azt a szándékát, hogy a szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeit nem a jogalap nélküli gazdagodás szabályaira építi. Külön rendezést kívánt felépíteni, és ebben a rendezésben értékelte a felek magatartását, a következményeket az értékelésnek megfelelően eltérően megállapítva. Az eltérés egyébként nemcsak a két intézmény egészének felépítése tekintetében áll fenn, hanem szemléletben is, s ez megmutatkozik annál az érvénytelenségi következménynél is, amely a jogalap nélküli gazdagodás területéhez legközelebb áll, az eredeti állapot helyreállításánál. A nézőpont különbségét Nizsalovszky igen világosan mutatta ki: jogalap nélküli gazdagodásnál a gazdagodó felet helyezi a jog a korábbi helyzetbe, ezzel szemben az érvénytelenségnél külön szabályként kiépített eredeti állapot helyreállításával annál a félnél akarja a kiinduló állapotot elérni, aki az érvénytelen szerződés alapján valamilyen szolgáltatást nyújtott (l. Nizsalovszky E.: Fogyatékos jogügyletek. Magyar Jogászegyleti Értekezések I. évf. 1933. 2. sz., 177. o.).” * 

[15] Az 1959-es Ptk. jogirodalmában - tekintettel a további jogkövetkezmények hivatalbóli alkalmazására - egy hangsúlyeltolódás volt megfigyelhető az érvénytelenség alapvető és további jogkövetkezményei alkalmazása között az utóbbi javára; ahogy Harmathy Attila rögzítette: „[e]lfogadottá vált az az álláspont, amely az érvénytelenség lényegét nem abban látja, hogy az ügylethez nem fűződik joghatás, hanem abban, hogy a polgári jog sajátos szankciói kerülnek alkalmazásra (l. erről részletesebben Asztalos L.: A polgári jog szankciói. Bp., 1966. 186. o.; Weiss E.: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban. Bp., 1969. 162. o.).” * 

[16] A hivatalbóliság visszaszorulásával azonban a magyar jogirodalom visszatért ahhoz az állásponthoz, hogy „[a]z érvénytelenség lényege … az, hogy az ilyen szerződés - törvény által meghatározott valamely okból - nem alkalmas a felek által célzott joghatás elérésére, mert a jog nem biztosít lehetőséget a szerződésből származó jogok és kötelezettségek bírósági úton való kikényszeríthetőségére. Az érvénytelenség kategóriája létrejött szerződést feltételez, ez a szerződés azonban a szerződési akarat, a szerződési nyilatkozat, illetve a szerződési tartalom hibájából nem hoz létre kötelezettséget a szolgáltatás teljesítésére és jogosultságot a szolgáltatás követelésére, vagyis az ilyen ügyletnek nincs kötelemkeletkeztető hatása (Szladits szavaival: az érvénytelen szerződés „nem alapít kötelmet”).” *  „Az érvénytelenség mindenekelőtt azt jelenti, hogy a szerződéshez nem fűződhetnek a felek által célzott joghatások: az érvénytelen szerződés nem köti a feleket, nem kötelesek vállalásaikat teljesíteni, az érvénytelen szerződést bírósági úton nem lehet kikényszeríteni.” * 

[17] Az érvénytelenség alapvető jogkövetkezménye, hogy - miként azt a Ptk. 6:108. §-ának (1) bekezdése is megfogalmazza - érvénytelen szerződésre jogosultságot alapítani és a szerződés teljesítését követelni nem lehet, vagyis az érvénytelen szerződést nem hoz létre kötelmet a felek között. Ez azt jelenti, hogy az érvénytelen szerződésen alapuló teljesítés jogalap/jogcím nélkül történik, ez nyitja meg az utat az érvénytelenség további jogkövetkezményeinek alkalmazása előtt. A jogszerű állapot helyreállításához ugyanis olyan helyzetet kell létrehozni, mintha a szerződésre tekintettel teljesítés nem történt volna (a fenti értelemben vett in integrum restitutio), vagyis a viszonyítási pont az a helyzet, amely akkor állna fenn, ha a szerződést meg sem kötötték volna a felek.

[18] Hangsúlyozni kell azonban, hogy az érvénytelenségből csak akkor fakad a szerződéskötést megelőző állapot helyreállításának követelménye [ahogy ezt az 1959-es Ptk. 237. § (1) bekezdése előírta], ha a szolgáltatásnak, illetve az annak következtében beállott változásnak (gazdagodásnak, birtokállapot-változásnak, jogváltozásnak) egyedüli jogcíme a szerződés teljesítése. Ha ugyanis a szolgáltatásra vonatkozó kötelezettségnek, illetve jogosultságnak, vagy a szolgáltatás következtében beállott változásnak van más jogcíme is, akkor a szolgáltatás, illetve a változás nem jogalap nélkül történt, így a szerződéskötést megelőző állapot helyreállítása nem a jogszerű állapot helyreállítását jelenti, hiszen az lesz a jogszerű állapot, amelyet ez a más jogcím igazol.

[19] Ha például a végrendeleti örökös érvénytelen ajándékozási szerződést köt a törvényes öröklésre jogosult leszármazóval a kötelesrésznek megfelelő összeg kifizetéséről, a törvényes öröklésre jogosult leszármazótól az ajándékozási szerződés teljesítéseként kifizetett összeg nem követelhető vissza, mert az neki kötelesrész címén is jár. Ugyanígy, ha az álörökös az örökösnek - megtévesztve őt az öröklési rend tekintetében - eladja az öröksége tárgyát képező ingatlant, az álörökös ugyan köteles visszafizetni a vételárat (mert annak megtartására nincs jogcíme), de az örökös nyilván nem köteles az öröksége tárgyát képező ingatlant visszaadni. Lényegében ennek az elvnek a megnyilatkozása az a kifejezett szabály is, miszerint ha a semmis szerződés más szerződés érvényességi kellékeinek megfelel, ez utóbbi érvényes, kivéve, ha ez a felek feltehető szándékával ellentétes [1959-es Ptk. 234. § (2) bekezdés; Ptk. 6:88. § (2) bekezdés]. * 

[20] Az érvénytelenség alapvető jogkövetkezményére tekintettel a további jogkövetkezmények alkalmazása során nem hagyhatunk figyelmen kívül négy alapvető fontosságú szempontot:

- Az első a már fent említett elv, vagyis hogy a jogkövetkezmények alkalmazásának alapvető célja a tartozatlan szolgáltatás következményeinek rendezése.

- A második, hogy az érvénytelenségi ok által védett érdeket, értéket a további jogkövetkezmények alkalmazása során is védelemben kell részesíteni. Ez utóbbi szempontra vezethető vissza több tételes szabály is, mint például az 1959-es Ptk. 237. § (3)-(4) bekezdésében foglalt szabályok, vagy az, hogy az érvényessé nyilvánításra csak akkor van lehetőség, ha az érvénytelenség oka kiküszöbölhető [1959-es Ptk. 237. § (2) bekezdés második mondat; Ptk. 6:110. § (1) bekezdés], vagy az a joggyakorlatban kialakult elv, miszerint a szerződés hatályossá nyilvánítása folytán nem lehet olyan helyzetet létrehozni, mintha a szerződés érvényes lenne (EBH2008. 1767.), illetve az, hogy a szerződést a bíróság csak akkor nyilváníthatja érvényessé, ha a szerződés egyéb - el nem hárítható - okból nem érvénytelen (BH1983. 194.).

- A jogkövetkezmény alkalmazása során a polgári jog általános alapelveinek (jóhiszeműség és tisztesség, elvárható magatartás, joggal való visszaélés tilalma) figyelembevételével kell a felek jogait és kötelezettségeit meghatározni. Ez jelenik meg abban a szabályban, amely a harmadik személlyel szembeni felelősségi kérdéseket rendezi [1959-es Ptk. 238. § (2) bekezdés; Ptk. 6:115. § (3)-(4) bekezdés], illetve a kölcsönösség alóli jogszabályi kivételekben [Ptk. 6:113. § (2)-(3) bekezdés].

- A magyar polgári jog utóbbi ötvenéves fejlődése oda vezetett, hogy - 1978. március 1-je óta a tételes jogszabály szintjén is - a szerződéses kötelem fenntartására törekszik, miként az az érvényessé nyilvánítás lehetőségének általánossá tételéből [1959-es Ptk. 237. § (2) bekezdés második mondat; Ptk. 6:110-6:111. §], illetve a részleges érvénytelenség (1959-es Ptk. 239. §; Ptk. 6:114. §) szabályozásából kitűnik.

[21] A fenti elvekből az is következik, hogy elvben két rendezési mód adódik: az egyik a szerződés hibájának orvoslásával a szerződés érvényessé nyilvánítása, amely a szerződéses kötelem következményeinek legalábbis részleges fenntartását jelenti, illetve az in integrum restitutio, vagyis az érvénytelen szerződéses kötelem következményeinek felszámolása. Ez utóbbi esetén - mivel a viszonyítási pont, a jogszerűnek tekinthető helyzet azonos (mintha a szerződést meg sem kötötték volna) - a különböző rendezési módoknak elvben a nyújtott szolgáltatások, illetve az azok folytán bekövetkező változások jellegére tekintet nélkül az alaptalan vagyonmozgásokra vonatkozó szabályok szerint legalábbis értékben azonos eredményre kell vezetniük.

[22] Eme álláspontunkat alátámasztja a Legfelsőbb Bíróságnak az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 8. pontjához fűzött indokolása, amely paradigmaváltást hajt végre az érvénytelenség jogkövetkezményeinek felfogását illetően, és e körben hangsúlyozza, hogy „[a] Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának álláspontja szerint a Ptk. tételes jogi szabályai nem képezik akadályát annak, hogy a bírói gyakorlat a jövőben a jogalap nélküli gazdagodás elvére támaszkodva ítélje meg az érvénytelenség jogkövetkezményeit. Ebből következően az eredeti állapot helyreállítása nem azt jelenti, hogy a teljesített szolgáltatások »egy az egyben« kerülnek visszatérítésre, hanem azt, hogy az eredeti állapot helyreállítása során érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy az eredetileg fennállt értékegyensúly fennmaradjon, hogy egyik fél részéről se következhessen be jogalap nélküli gazdagodás. Ezt az elvet kell érvényesíteni az érvényessé nyilvánítás, illetve a hatályossá nyilvánítás során is az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének a pénzbeli megtérítésekor. A bíróságnak a jogviszony rendezése során tehát arra kell törekednie, hogy a már teljesített szolgáltatással egyenértékű ellenszolgáltatást rendeljen el. Az elszámolás során a bíróságnak figyelemmel kell lennie arra, hogy egyik fél se kerüljön kedvezőbb helyzetbe annál, mintha eleve érvényes szerződést kötött volna."

(Megjelent: Polgári Jog, 2020/5-6. sz.)


  Vissza az oldal tetejére