Hatály: 2021.V.21. - 2021.V.21. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet

a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól * 

A Kormány

az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 9. §, a 10. § és a 19. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 16. § tekintetében az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 15. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva

a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet hatálya a magánútlevéllel, valamint egyéb úti okmánnyal végrehajtott nem hivatalos célú határátlépésre terjed ki.

(2) E rendelet alkalmazásában a magyar állampolgárral azonos megítélés alá esik,

a) aki Magyarországon állandó tartózkodásra jogosult, és családtagja, ha ezt a jogát okmánnyal igazolja, illetve

b) aki rendelkezik az idegenrendészeti hatóság valamely jogcímen 90 napot meghaladó idejű tartózkodásra kiadott, érvényes, Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedélyével, és az erről szóló okmányt belépéskor bemutatja,

c) aki magyarországi sportszervezetnek a sportról szóló törvény szerinti versenyzője, illetve sportszakembere, ha külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi sporteseményen való részvételét követően lép be Magyarország területére,

d) aki a külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi sporteseményen magyarországi sportszervezet általi - névre szólóan kiadott - meghívással, illetve delegálással részt vevő személy, ha külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi sporteseményen való részvételét követően lép be Magyarország területére,

e) *  a magyarországi kulturális intézmény foglalkoztatottja, ha külföldön megrendezésre kerülő kulturális rendezvényen fellépőként vagy technikai személyzetként való részvételét követően lép be Magyarország területére.

(3) E rendelet hatálya nem terjed ki

a) a teherforgalomban történő határátlépésre,

b) *  a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 6/A. § (2) bekezdése szerinti hivatalos útlevéllel történő határátlépésre,

c) arra a személyre, aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül a COVID-19 betegségen (a továbbiakban: fertőzés) átesett,

d) *  arra a személyre, aki a határátlépés során a koronavírus elleni védettségét a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvány (a továbbiakban: védettségi igazolvány), valamint a védettségi igazolványon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány felmutatásával igazolja,

e) *  arra a személyre, aki olyan ország által kiállított védettségi igazolással rendelkezik, amely a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról szóló kétoldalú megállapodást kötött Magyarországgal, és az ezen ország által a részére kiállított koronavírus elleni védettséget igazoló hatósági igazolvány felmutatásával a koronavírus elleni védettségét igazolja, valamint

f) *  arra a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyre, aki a d) pont szerinti személy felügyelete alatt áll, és vele együtt lépi át Magyarország határát.

(4) E rendelet alkalmazásában hivatalos célú határátlépés a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából történő határátlépés.

2. A magyar állampolgárok Magyarországra történő belépésének szabályai

2. § (1) Külföldről érkező magyar állampolgár, illetve a magyar állampolgár magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagja (a továbbiakban együtt: magyar állampolgár) személyforgalomban Magyarországra történő belépése során - törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel - egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles.

(2) Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, a fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatal népegészségügyi feladatai ellátásáról, továbbá az egészségügyi államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 385/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése alapján hatáskörrel rendelkező népegészségügyi feladatkörében eljáró, illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: illetékes járványügyi hatóság) által meghatározottak szerint kijelölt karanténban vagy - ha az nem jelent járványügyi kockázatot - hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

3. § Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat fertőzés gyanúját nem állapítja meg, és

a) *  a magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 10 napra hatósági házi karanténban,

b) *  a nem külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 10 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban,

c) *  a külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 10 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban

kerül elhelyezésre.

4. § (1) *  A 3. § szerinti karanténban elhelyezett személy kérelmére a karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság engedélyezheti a karanténban elhelyezett személy számára, hogy - az (1a) bekezdésre figyelemmel - 5 napon belül, legalább 48 óra különbséggel, két alkalommal az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálaton - SARS-CoV-2 PCR teszt - vegyen részt a (2) bekezdés szerinti felmentés megadása érdekében. * 

(1a) *  Az (1) bekezdés esetében - az ott meghatározottak szerint - az első, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálatként - SARS-CoV-2 PCR tesztként - azt a vizsgálatot is figyelembe kell venni, amelyet valamely schengeni térségbe tartozó országban, a Horvát Köztársaságban, az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kanadában végeztek el, és annak eredményét az érintett magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti esetben a két alkalommal elvégzett molekuláris biológiai vizsgálat - SARS-CoV-2 PCR teszt - igazolja, hogy a karanténban elhelyezett személy szervezetében a SARS-CoV-2 koronavírus a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható, a karantént előíró rendelkezés alól a karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság felmentést ad.

3. A magyar állampolgársággal nem rendelkezők Magyarországra történő belépésének szabályai

5. § Nem magyar állampolgár személyforgalomban Magyarország területére - törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel - nem léphet be. * 

6. § (1) Az 5. §-ban meghatározott rendelkezések alól a (2) bekezdésben meghatározott esetekben a Magyarország területére történő tervezett belépés helye szerint illetékes helyi rendőri szerv, a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren történő határátlépés esetén a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányság (a továbbiakban: rendőri szerv) kérelemre felmentést adhat.

(2) A rendőri szerv az (1) bekezdés szerint - a (8) bekezdés szerinti kivétellel - engedélyezheti a beutazást, ha a kérelmező igazolja, hogy a belépés célja

a) a magyarországi bírósági vagy hatósági eljáráshoz kapcsolódó, magyar bíróság vagy hatóság által kiállított okirattal igazolt eljárási cselekményen történő részvétel,

b) * 

c) az egészségügyi intézmény beutalójával vagy más megfelelő igazolással egészségügyi ellátás igénybevétele,

d) a hallgatói vagy a tanulói jogviszony alapján fennálló tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése, ha ezt az oktatási intézmény által kiállított igazolás tanúsítja,

e) a fuvarozási tevékenységgel összefüggő munkavégzéshez kapcsolódó utazás személyforgalomban, amelynek célja a fuvarfeladat kiindulópontjára (munkavégzés megkezdésének helyszínére) történő eljutás vagy az ilyen munkavégzést követően személyforgalomban történő hazatérés, ha ezt a munkáltató által kiállított igazolás tanúsítja,

f) a családi eseményeken (házasságkötés, keresztelő, temetés) részvétel,

g) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti hozzátartozó gondozása, ápolása,

h) *  a kiemelt jelentőségű, nemzetközi vonatkozású egyházi rendezvényen történő részvétel vagy

i) az a)-h) ponton kívüli méltányolható ok.

(3) Az (1) bekezdés szerinti kérelem

a) kizárólag elektronikus úton terjeszthető elő, magyar, illetve angol nyelven nyújtható be,

b) benyújtható törvényes képviselő vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazásban megjelölt meghatalmazott útján is.

(4) Ha a beutazásra ugyanabban az időpontban kerül sor, és a beutazás indoka azonos, úgy az érintett személyek meghatalmazásának csatolása esetén egy meghatalmazott több személy nevében egy kérelmet terjeszthet elő.

(5) Azonos okból és időpontban történő határátlépés esetében a kérelmezővel egy háztartásban élő közeli hozzátartozók tekintetében - a (4) bekezdés alkalmazásával - elegendő egy kérelmet benyújtani.

(6) A kérelemben fel kell tüntetni a beutazás (2) bekezdés szerinti célját, meg kell nevezni az érintett személyazonosításra alkalmas, az államhatár átlépéséhez felhasználni kívánt okmányt, meg kell adni az okmány azonosító számát, valamint a kérelemhez csatolni kell

a) - ha az a kérelem indokára figyelemmel lehetséges - a beutazás (2) bekezdés szerinti célját igazoló irat másolatát,

b) meghatalmazott útján történő eljárás esetén a meghatalmazást.

(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem kizárólag

a) elektronikus ügyintézés keretében cégkapuról vagy ügyfélkapuról megküldött elektronikus űrlap,

b) cégkapu vagy ügyfélkapu igénybevételi lehetőségének hiányában a rendőrség internetes honlapján elérhető intelligens űrlap

kitöltésével és beküldésével nyújtható be.

(8) A kérelmet a rendőri szerv elutasítja, ha

a) a beutazás (2) bekezdés szerinti céljával kapcsolatban kétség merül fel,

b) a beutazás

ba) járványügyi,

bb) közbiztonsági vagy

bc) nemzetbiztonsági

okból kockázatos.

(9) A rendőri szerv határozatával szemben benyújtott fellebbezést a rendőri szerv irányítását ellátó megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság bírálja el.

7. § (1) A kérelem megalapozottságának igazolása érdekében a 6. § (2) bekezdése és a 6. § (6) bekezdés a) pontja alapján benyújtott irat (a továbbiakban: megalapozottságot igazoló irat) eredeti példányát a Magyarország területére történő belépéskor a beutazási tilalom alól felmentett személy (a továbbiakban: engedélyes) köteles a rendőr felhívására bemutatni.

(2) Ha az engedélyes az (1) bekezdés szerint a megalapozottságot igazoló irat eredeti példányát nem mutatja be, vagy annak hitelességével kapcsolatban a belépéskor kétség merül fel, a belépést meg kell tagadni.

(3) Az engedélyes a Magyarországra való belépés során egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles,

a) akinél az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, Magyarország területére nem léptethető be,

b) *  akinél az egészségügyi vizsgálat során a fertőzés gyanúja nem merül fel, 10 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre. * 

(4) *  A (3) bekezdés b) pontja szerinti karanténban elhelyezett személy kérelmére a karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság engedélyezheti a karanténban elhelyezett személy számára, hogy - a (4a) bekezdésre figyelemmel - 5 napon belül, legalább 48 óra különbséggel, két alkalommal az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálaton - SARS-CoV-2 PCR teszt - vegyen részt az (5) bekezdés szerinti felmentés megadása érdekében. * 

(4a) *  A (4) bekezdés esetében - az ott meghatározottak szerint - az első, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálatként - SARS-CoV-2 PCR tesztként - azt a vizsgálatot is figyelembe kell venni, amelyet valamely schengeni térségbe tartozó országban, a Horvát Köztársaságban, az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kanadában végeztek el, és annak eredményét az érintett magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja.

(5) Ha a (4) bekezdés szerinti esetben a két alkalommal elvégzett molekuláris biológiai vizsgálat - SARS-CoV-2 PCR teszt - igazolja, hogy a (3) bekezdés b) pontja szerinti karanténban elhelyezett személy szervezetében a SARS-CoV-2 koronavírus a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható, a karantént előíró rendelkezés alól a karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság felmentést ad. * 

4. A katonai konvojok belépésére vonatkozó rendelkezések

8. § A katonai konvojok Magyarország területére beléphetnek, illetve Magyarország területén áthaladhatnak, ha a csapatmozgás során kizárólag technikai eszköz, felszerelés és az állomány mozgatása történik, és a szomszédos országok részéről biztosított a határátlépés engedélyezése, valamint ha az

a) szövetségesi kötelezettség vagy nemzetközi megállapodás alapján fennálló feladat végrehajtása érdekében történik,

b) az Országgyűlés vagy a Kormány által már engedélyezett katonai csapatmozgásnak minősül,

c) kizárólag Magyarország területén való áthaladást szolgálja, és

d) magyar rendőri vagy katonai rendészi biztosítással, meghatározott útvonalon és - a feltétlenül szükséges üzemanyag-felvétel, valamint a biztosítást végző által kijelölt helyen végrehajtható pihenő kivételével - megállás nélkül történik.

5. A kapcsolt vállalkozások közötti utazásra vonatkozó szabályok

9. § (1) A külföldről érkező személy a közbiztonságért felelős miniszter által meghatározott államok területéről Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet, ha olyan belföldi vagy a közbiztonságért felelős miniszter által meghatározott államok egyikében bejegyzett gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagy munkavállalója, amely egyben a közbiztonságért felelős miniszter által meghatározott államok közül legalább egyikében bejegyzett további gazdasági társasággal a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 23. pontja szerinti vállalkozási viszonyban áll.

(2) Az (1) bekezdés szerinti korlátozás nélkül történő belépésre akkor kerülhet sor, ha az (1) bekezdés szerinti személy az üzleti célú utazás tényét valószínűsíti.

5/A. A gazdasági, illetve üzleti célú, valamint a külföldön felvett koronavírus elleni oltás elismertetése céljából történő utazásra vonatkozó rendelkezések * 

9/A. § *  (1) A magyar állampolgár Magyarországról történő gazdasági vagy üzleti célú kiutazást követően Magyarország területére - a (2) bekezdés szerinti kivétellel - a magyar állampolgárok Magyarországra történő belépésének szabályai alcímben foglalt szabályok szerint léphet be.

(2) Ha Magyarországról

a) az Európai Unió tagállamába,

b) az a) ponton kívül, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államba,

c) az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állammal azonos jogállású államba,

d) európai uniós tagjelölt államba,

e) Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságába vagy

f) az a)-e) ponton kívüli a külpolitikáért felelős miniszter által - a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben - rendeletben meghatározott államból * 

történő kiutazás célja olyan gazdasági vagy üzleti célú tevékenység, amelynek tényét a magyar állampolgár Magyarországra történő visszautazásakor igazolja, a magyar állampolgár a kiutazást követően Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.

(3) Ha a magyar állampolgár Magyarországra történő belépése során a (2) bekezdés szerinti indok igazolásának hitelességével kapcsolatban kétség merül fel, a 2-4. § szerint kell eljárni.

9/B. § *  (1) A nem magyar állampolgár gazdasági vagy üzleti célból Magyarország területére - a (2) bekezdés szerinti kivétellel - a magyar állampolgársággal nem rendelkezők Magyarországra történő belépésének szabályai alcímben foglalt szabályok szerint léphet be.

(2) Ha 9/A. § (2) bekezdése szerinti államból a 9/A. § (2) bekezdése szerinti

a) állam állampolgára vagy

b) államban 90 napot meghaladó tartózkodásra jogosult személy

Magyarországra történő beutazása gazdasági vagy üzleti célú tevékenység, amelynek tényét az a) vagy b) pont szerinti személy Magyarország területére történő belépéskor igazolja, Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.

(3) Ha a nem magyar állampolgár Magyarországra történő belépése során a (2) bekezdés szerinti indok igazolásának hitelességével kapcsolatban kétség merül fel, az 5-7. § szerint kell eljárni.

9/C. § *  (1) Magyar állampolgár Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet, ha

a) az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált COVID-19 oltóanyag a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet] 3. § (2a) bekezdése szerinti országban történő beadásának tényét Magyarországra történő belépésekor igazolja,

b) a Magyarországra történő belépésének a célja, hogy a 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet 3. § (2a) bekezdése szerint a védettségi igazolvány kiállításával kapcsolatos kérelmet a kormányablakban személyesen benyújtsa, és

c) a b) pont szerinti kérelmet legkésőbb a belépését követő második munkanapon a kormányablakban benyújtja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti magyar állampolgár felügyelete alatt álló tizennyolcadik életévét be nem töltött személy Magyarország területére az (1) és (4) bekezdés szerinti célból belépő magyar állampolgárral együtt Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.

(3) Ha a magyar állampolgár az (1) bekezdés b) pontja szerinti kérelmet az (1) bekezdés c) pontja szerinti határidőben a kormányablakban nem nyújtja be, a 2. alcím rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy

a) a 2. § (1) bekezdése szerinti egészségügyi vizsgálatot nem kell elvégezni,

b) a karantén helyszínét az illetékes járványügyi hatóság jelöli ki.

(4) Magyar állampolgár Magyarország területére - az (1) bekezdés szerint - korlátozás nélkül beléphet abban az esetben is, ha az (1) bekezdés b) pontja szerinti kérelmet az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény szerinti elektronikus úton benyújtotta, és azt igazolja.

6. Ingázók

10. § (1) A külpolitikáért felelős miniszter által - a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben - meghatározott szomszédos állam polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek.

(2) Az (1) bekezdés szerint Magyarország területén tartózkodó személy Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül köteles tartózkodni, és köteles Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni.

(3) A külpolitikáért felelős miniszter által az (1) bekezdés alapján meghatározott országgal szomszédos, Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül élő magyar állampolgárok a szomszédos ország területéről visszatérve korlátozás nélkül beléphetnek, ha külföldi tartózkodásuk időtartama nem haladta meg a 24 órát, és a szomszédos országban az államhatártól számított legfeljebb 30 kilométeres sávot nem hagyták el.

6/A. * 

10/A-10/B. § * 

7. A sporteseményekre és a kulturális rendezvényekre történő belépés szabályai * 

11. § (1) Ha külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi sporteseményen való részvételét követően

a) magyarországi sportszervezetnek a sportról szóló törvény szerinti versenyzője, illetve sportszakembere vagy

b) a külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi sporteseményen magyarországi sportszervezet általi - névre szólóan kiadott - meghívással, illetve delegálással részt vevő személy

lép be Magyarország területére, a 3. §-t a (2)-(5) bekezdés szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező (1) bekezdés szerinti személy esetében a hatósági házi karantén helyeként a sportszervezet által sporttevékenység végzésére használt ingatlan területét is ki kell jelölni.

(3) A magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkező (1) bekezdés szerinti személy esetében - a 3. § b) és c) pontjától eltérően, kijelölt karantén helyett - a sportszervezet által sporttevékenység végzésére használt ingatlan területét kell hatósági házi karanténként kijelölni.

(4) A (2) bekezdés szerinti személy a hatósági házi karantén ideje alatt a lakóhelye vagy tartózkodási helye és a sportszervezet által sporttevékenység végzésére használt ingatlan között a sportszervezet által biztosított formában közlekedhet.

(5) A (2) és a (3) bekezdés szerinti személy a sportszervezet által szervezett edzésen részt vehet.

(6) Az (1) bekezdés szerinti személy esetében a 4. § (1) bekezdése szerinti, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat - SARS-CoV-2 PCR teszt - között 24 órának kell eltelnie.

12. § (1) A nem magyar állampolgár

a) a Magyarország területén megrendezésre kerülő nemzetközi sportesemény résztvevője - ide nem értve a nézőt -,

b) a Magyarországon megrendezésre kerülő sportrendezvény hivatalos szervezője által, névre szólóan kiadott meghívólevéllel rendelkező személy,

c) a magyarországi sportszervezet vagy országos sportági szakszövetség meghívására érkező

ca) versenyengedéllyel rendelkező versenyző,

cb) sportszakember, valamint

cc) a sportrendezvény lebonyolításában közreműködő személy,

d) *  a Magyarország területén megrendezésre kerülő kulturális rendezvény

da) fellépője,

db) technikai személyzetének a tagja

Magyarország területére - a (2) bekezdés szerinti kivétellel - beléphet, ha a Magyarországra történő belépést megelőző 5 napon belül, legalább 48 órás különbséggel, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat - SARS-CoV-2 PCR teszt - eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti személy - az (1) bekezdéstől eltérően - akkor is beléphet Magyarország területére, ha a sporteseményt, a sportrendezvényt, illetve a kulturális rendezvényt megelőző 3 napon belül, egy alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat - SARS-CoV-2 PCR teszt - eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.

12/A. § *  (1) A Magyarországon megrendezésre kerülő

a) nemzetközi sportesemény, valamint

b) kulturális rendezvény

nézője (a továbbiakban együtt: néző) - a (2) és (3) bekezdésben meghatározottak szerint - Magyarország területére beléphet.

(2) A néző Magyarországra történő belépése során

a) egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek a tűrésére köteles,

b) köteles bemutatni a nemzetközi sportesemény vagy a kulturális rendezvény megtekintésére feljogosító részvételi jegyet, és

c) a belépést megelőző 3 napon belül, egy alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat - SARS-CoV-2 PCR teszt - eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.

(3) Nem léptethető be Magyarország területére a néző, ha

a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg,

b) a (2) bekezdés b) pontja szerint a részvételi jegyet nem mutatja be, vagy

c) a (2) bekezdés b) pontja szerinti részvételi jegy hitelességével kapcsolatban kétség merül fel.

(4) Az (1) bekezdés szerint Magyarország területén tartózkodó személy köteles Magyarország területét a belépést követő 72 órán belül elhagyni. * 

13. § *  A Kormány kiemelt sportrendezvények és kulturális rendezvények esetében követendő járványügyi előírások vonatkozásában külön kormányrendeletet dolgozhat ki.

8. A Magyarországon átutazó személyekre vonatkozó szabályok

14. § (1) Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban, tranzitáthaladás érdekében Magyarország területére beléphet, ha a belépéskor aláveti magát egészségügyi vizsgálatnak, és az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját nem állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti célból történő belépés további feltétele, hogy a külföldről érkező nem magyar állampolgár

a) rendelkezzen a schengeni határellenőrzési kódexben előírt beutazási feltételekkel,

b) hitelt érdemlően igazolja az utazásának célját és utazása célországát, valamint

c) célországba történő beutazása és ennek érdekében a tervezett utazás útvonalán fekvő, Magyarországgal szomszédos államba történő belépése biztosított.

(3) Az (1) bekezdés szerint beléptetett, külföldről érkező nem magyar állampolgár a Magyarország területén történő áthaladás során csak az (5) bekezdés szerint meghatározott útvonalon közlekedhet, és - a (4) bekezdés szerinti kivétellel - kizárólag az áthaladáshoz elengedhetetlenül szükséges okból - így különösen egészségügyi vagy műszaki okból -, az (5) bekezdés szerint meghatározott pihenőhelyeken állhat meg, és az (5) bekezdés szerint meghatározott idő - de legfeljebb 24 óra - alatt köteles elhagyni Magyarország területét.

(4) Az (1) bekezdés szerint beléptetett, külföldről érkező nem magyar állampolgár az (5) bekezdés szerint meghatározott pihenőhelyen történő megálláson kívül a meghatározott útvonalon való haladását csak azonnali beavatkozást igénylő műszaki vagy egészségügyi szükséghelyzetben szakíthatja meg, és állhat meg.

(5) Az országos rendőrfőkapitány meghatározza és a rendőrség hivatalos honlapján közzéteszi az átutazó forgalom be- és kilépésére szolgáló közúti határátkelőhelyeket, az átmenő forgalom útvonalát, a pihenőhelyeket és a Magyarország elhagyására rendelkezésre álló időkeretet.

9. Járványügyi adatkezelés

15. § A kijelölt karanténban és a hatósági házi karanténban elhelyezett személyeket az illetékes járványügyi hatóság nyilvántartásba veszi.

16. § (1) A Kormány egészségügyi államigazgatási szervként az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervet (a továbbiakban: rendőrség) is kijelöli

a) a járványügyi elkülönítésre, járványügyi megfigyelésre, járványügyi zárlatra, valamint járványügyi korlátozásra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése,

b) a járványügyi elkülönítés, járványügyi megfigyelés, járványügyi zárlat, valamint járványügyi korlátozás alatt álló személyek nyilvántartása,

c) a közegészségügyi-járványügyi veszélynek kitett személyek, az ilyen személlyel kapcsolatban álló vagy kapcsolatba került és ezért közegészségügyi-járványügyi szempontból veszélyeztetett személyek nyilvántartása

céljából.

(2) Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 5. § (3) bekezdése szerint kezelt személyes adatot az adatkezelő - a rendőrség járványügyi hatósági feladatainak ellátása érdekében - a rendőrség erre irányuló megkeresése esetén, a rendőrség részére haladéktalanul, ingyenesen és más adattovábbítási kötelezettségéhez képest elsőbbséggel továbbítja.

(3) Az illetékes járványügyi hatóság a hatósági házi karantén elrendeléséről vagy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) alapján a járványügyi elkülönítésről, járványügyi megfigyelésről, járványügyi zárlatról, valamint járványügyi korlátozásról szóló határozatot soron kívül továbbítja a rendőrség részére az ellenőrzési feladatainak ellátása érdekében.

(4) A rendőrség a (3) bekezdésben meghatározott adatokat a járványügyi védekezés és a hatósági házi karantén szabályai megtartásának ellenőrzése céljából nyilvántartja. A nyilvántartásba nem vehető fel olyan adat, amely a járványügyi védekezés és a hatósági házi karantén szabályai megtartásának ellenőrzése céljából nem szükséges. A nyilvántartásban szereplő adatokat a hatósági házi karantén, a járványügyi elkülönítés, a járványügyi megfigyelés, a járványügyi zárlat, valamint a járványügyi korlátozás megszűnésének időpontjában törölni kell.

10. Záró rendelkezések

17. § E rendelet alkalmazásakor az Eütv. 67/A. § (4) bekezdése szerint kell eljárni akkor is, ha a 3. § b) és c) pontja és a 7. § (3) bekezdés b) pontja esetén a járványügyi intézkedés alá vont személy részére megfelelő lakás, ahhoz tartozó bekerített hely hiányában hatósági házi karantén kijelölésére nem volt lehetőség.

18. § *  A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 239/A. § (1) bekezdésében meghatározott védelmi intézkedés megszegése szabálysértés alkalmazásában védelmi intézkedésnek minősül a 2. § (1) bekezdése, a 7. § (1) és (3) bekezdése, a 9. § (2) bekezdése, a 10. § (2) és (3) bekezdése, a 11. § (4) bekezdése, a 12/A. § (2) bekezdés a) pontja, a 12/A. § (4) bekezdése és a 14. § (2)-(4) bekezdése.

19. § (1) Felhatalmazást kap a közbiztonságért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg - a 9. § (1) bekezdése szerinti - azon államokat, amelyek esetében a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 23. pontja szerinti vállalkozási viszonyban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselői, illetve munkavállalói Magyarország területére korlátozás nélkül beléphetnek. * 

(2) Felhatalmazást kap a külpolitikáért felelős miniszter, hogy a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben állapítsa meg - a 10. § (1) bekezdése szerinti - azon szomszédos államokat, amelyekből annak polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek. * 

(3) *  Felhatalmazást kap a külpolitikáért felelős miniszter, hogy a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben állapítsa meg - a 9/A. § (2) bekezdés f) pontja szerinti - azon államokat, * 

a) amelyekbe történő gazdasági vagy üzleti célú kiutazást követő visszautazásakor a magyar állampolgár Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet, illetve

b) amely állam állampolgára, vagy amely államban 90 napot meghaladó tartózkodásra jogosult személy gazdasági vagy üzleti célból Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.

(4) *  Felhatalmazást kap a külpolitikáért felelős miniszter, hogy a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben állapítsa meg azon államokat, amelyek érvényes, a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról szóló kétoldalú megállapodást kötöttek Magyarországgal. * 

19/A. § *  A külpolitikáért felelős miniszter az érintett állam Magyarország által elfogadott védettségi igazolásának mintáját a Kormány hivatalos honlapján közzéteszi.

20. § Az országos tisztifőorvos meghatározza a Magyarországra történő belépést megelőző egészségügyi vizsgálat során elvégzendő vizsgálatok körét és azok végrehajtásának módját a járványügyi készültség során működő Operatív Törzs feladatairól szóló 286/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján létrehozott Operatív Törzs véleményének kikérésével.

21. § Ez a rendelet 2020. szeptember 1-jén lép hatályba.

22-23. § *