Hatály: 2021.II.8. - 2022.V.31. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

486/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről * 

A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Ingyenesen, a menetjegy megvásárlása nélkül (a továbbiakban: utazási kedvezmény) veheti igénybe a helyközi és a helyi személyszállítási közszolgáltatást az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. § d) pontja szerinti egészségügyi dolgozó, valamint az az orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgató, aki a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködik.

2. § (1) Az egészségügyi dolgozó az 1. § szerinti közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a személyazonosság igazolására alkalmas okmányt és az egészségügyi intézmény által az 1. melléklet szerint kiállított igazolást köteles az ellenőrzés esetén felmutatni.

(2) A koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgató az 1. § szerinti közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a hallgatói jogviszonyát igazoló igazolványt, valamint az őt foglalkoztató egészségügyi intézmény által az 1. melléklet szerint kiállított igazolást köteles az ellenőrzés esetén felmutatni.

(3) Az 1. § szerinti közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményre való jogosultság igazolása céljából az (1) és (2) bekezdésben meghatározottakon túl más igazolás nem kérhető.

(4) Az utazási kedvezmény a 2. kocsiosztályra érvényes. Az utazási kedvezmény a helyjegyre, valamint a pótjegyre is vonatkozik.

3. § Ez a rendelet 2020. november 11. napján lép hatályba.

1. melléklet a 486/2020. (XI. 10.) Korm. rendelethez

Igazolás
az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók díjmentes utazásához

I. Jogosult személy:

- neve:

.........................................................................................................................................................

- születési helye és ideje:

.........................................................................................................................................................

- lakcíme (állandó lakóhely vagy tartózkodási hely teljes címe):

.........................................................................................................................................................

- személyazonosításra alkalmas hatósági igazolványának típusa és száma:

.........................................................................................................................................................

II. Egészségügyi intézmény vagy időszakosan működő gyógyintézet

- neve:

.........................................................................................................................................................

- székhelye/telephelye:

.........................................................................................................................................................

III. Az igazolás kiállításának helye és ideje:

.........................................................................................................................................................

IV. Az igazolást kiállította * :

.........................................................................................................................................................

P. H.

A jogosult díjmentes utazási jogosultsága a belföldi, helyközi vasúti és autóbuszos személyszállítási közszolgáltatások vonatkozásában kiterjed a helyjegyre, valamint a pótjegyre, így a helyközi autóbusz- közlekedésben alkalmazott kiegészítő jegyre, valamint a vasúti közlekedésben rendszeresített gyorsvonati pótjegyre, ezáltal mentesít ezek megváltásának kötelezettsége alól.

A jogosult jelen igazolást köteles magánál hordani és a díjmentes utazás igénybevételéhez a közlekedési szolgáltatók munkatársainak kérésük esetén felmutatni.