A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

655/2020. (XII. 23.) Korm. rendelet

a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, a beruházás kiemelten közérdekűvé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (4) bekezdés a), b) és c) pontjában, valamint 12. § (5) bekezdés a), b), d) és f) pontjában,

a 3. § c) pontja tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 3. pontjában,

a 9. § tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 9. pontjában

kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest belterület 20023/16, 20023/17 és 20023/18 helyrajzi számú ingatlanokon, illetve az ezen ingatlanokból a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított ingatlanokon (a továbbiakban együtt: Ingatlanok) megvalósuló, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára fejlesztését célzó beruházással (a továbbiakban: Beruházás) összefüggő, az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

b) a Beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési, munkákra vonatkoznak.

(3) A Kormány kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítja a Beruházást, melynek helyszíne és közvetlen környezete az (1) bekezdés szerinti Ingatlanok területe.

(4) A Kormány a Beruházás során építési tevékenységgel érintett telek közvetlen környezetébe tartozó, az építési tevékenység költséghatékony elvégzéséhez szükséges közterület használatának feltétlenül szükséges időtartamát a 2. melléklet szerint határozza meg.

2. § A Kormány

a) *  az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispánt,

b) az 1. melléklet 3. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát

jelöli ki.

3. § A Beruházással összefüggésben

a) településképi véleményezési eljárásnak nincs helye,

b) településképi bejelentési eljárást nem kell lefolytatni,

c) építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni,

d) *  a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló Korm. rendelet 27. §-a szerinti közterület alakítási terv készítésének és alkalmazásának nincs helye.

4. § (1) A Beruházással összefüggésben előzetes régészeti dokumentáció készítése nem szükséges, ha a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 23/C. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány a Beruházáshoz köthetően már rendelkezésre áll.

(2) A Beruházásokkal összefüggésben a Kötv. 23/C. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány készítése nem szükséges, ha az adott beruházáshoz köthetően már előzetes régészeti dokumentáció rendelkezésre áll.

(3) Ha az (1) bekezdés szerinti dokumentum nem áll rendelkezésre, egyszerűsített előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni.

5. § Az Ingatlanokon a Beruházással összefüggésben bontási tevékenység bontási engedély nélkül, elektronikus napló vezetésével végezhető.

6. § (1) *  A Beruházással érintett építmények, önálló rendeltetési egységek esetében az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: OTÉK) és a hatályos településrendezési terveket a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, valamint a (2) bekezdésben foglalt építési követelményeket kell érvényesíteni.

(2) *  A Beruházással érintett Budapest III. kerület, Lángliliom utca, a Kocsis Sándor utca, a Csengőbojt utca és a Bóbita utca által határolt, a 3. melléklet szerinti Egységes Országos Vetületi Rendszerben megadott koordinátákkal meghatározott - a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának bővítésére szánt - területen

a) új épület, illetve épületrész a kijelölt építési helyen kívül is elhelyezhető;

b) az elő-, az oldal- és a hátsókert legkisebb szélessége: 6 méter, azzal, hogy az előkertben porta és közmű kiszolgáló létesítmény, maximum 400 m2 alapterületen, legfeljebb 6 méter épületmagassággal elhelyezhető;

c) a telek terepszint feletti beépítettségének megengedett legnagyobb mértéke 50%;

d) a telek terepszint alatti beépítettségének megengedett legnagyobb mértéke 50%;

e) a telek legnagyobb megengedett szintterületi mutatója 2,5 m2/m2;

f) a telek legkisebb zöldfelületi aránya 30%,

g) az épület legnagyobb épületmagassága 15 méter;

h) a Budapest belterület 20023/17 helyrajzi számú telekre vonatkozóan a „nyomásfokozó gépház céljára fenntartott terület” funkció helyett a „kulturális rendeltetés céljára fenntartott terület” funkciót kell figyelembe venni;

i) a belterületi határvonal tervezett megszüntetését végrehajtottnak kell tekinteni.

7. § (1) Az Ingatlanokon a parkoló- és várakozóhelyek kialakításánál az építmények, illetve önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához az OTÉK

a) 42. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott számú autóbusz-várakozóhely,

b) 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-parkoló

elhelyezését nem kell biztosítani.

(1a) *  Az Ingatlanokon a parkolási kötelezettség legfeljebb 70%-ban felszín alatti parkolóban biztosítható.

(1b) *  Az Ingatlanokon a parkoló- és várakozóhelyek kialakításánál a személygépkocsi-parkolót az iroda és egyéb önálló rendeltetési egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségei, továbbá a kutatási önálló rendeltetési egységek esetében minden megkezdett 60 m2 nettó alapterület után kell biztosítani.

(2) *  A Beruházás keretében létrejövő építményekre vonatkozó használatbavételi engedély kiadásának nem feltétele a helyi településrendezési tervekben előírt infrastruktúra-fejlesztések megvalósulása.

8. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági ügyekben - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - az Ingatlanok telkét rendezettnek kell tekinteni abban az esetben is, ha a telekalakítás még nem történt meg.

(2) A Beruházás keretében megvalósuló építmények használatbavételi engedélye kiadásának feltétele az Ingatlanok tekintetében a telekalakítás végrehajtása, valamint annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése.

9. § A Beruházásra irányuló közbeszerzési eljárásoknál az építtető - az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 14. § (2) bekezdés b) pontja alapján - indokolási kötelezettség nélkül dönthet az R. 14. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárási forma alkalmazása mellett.

10. § (1) A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő - ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg, illetve a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény szerinti előzetes vizsgálati eljárás, a környezeti hatásvizsgálati eljárás és a természetvédelmi hatósági eljárás kivételével - tizenöt nap.

(2) A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő - ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg - nyolc nap.

(3) A Beruházással érintett közmű- és energiaszolgáltató, valamint közútkezelő a benyújtott tervek jóváhagyása tekintetében a tervek benyújtásától számított öt napon belül köteles nyilatkozni. Ha az eljáró közmű- és energiaszolgáltató, közútkezelő öt napon belül nem nyilatkozik, hozzájárulását megadottnak kell tekinteni a jóváhagyásra benyújtott terv szerinti tartalommal.

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

13. § *  E rendeletnek az egyes beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 808/2021. (XII. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 6. § (2) bekezdését, 7. § (1a) és (1b) bekezdését, valamint 3. mellékletét a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 655/2020. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A Beruházás megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és bejelentési eljárások,

3. a közterületen és belterületen lévő fás szárú növények kivágásával és pótlásával kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárások,

4. építményeken kívüli és belüli felvonó, mozgólépcső, emelők, gépi működtetési közlekedési berendezések engedélyezésére irányuló hatósági eljárások,

5. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

6. tűzvédelmi hatósági eljárások,

7. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

8. hírközlési hatósági eljárások,

9. környezetvédelmi hatósági eljárások,

10. természetvédelmi hatósági eljárások,

11. útügyi hatósági eljárások,

12. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

13. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

14. földmérési hatósági eljárások,

15. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

16. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

17. közegészségügyi hatósági eljárások,

18. területrendezési hatósági eljárások,

19. azok az 1-18. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

20. az 1-19. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

2. melléklet a 655/2020. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A Beruházás során az építési tevékenység költséghatékony elvégzéséhez szükséges közterület használatának szükséges időtartama

A B C D
1. A beruházás megnevezése A beruházás megvalósításának helyszíne A beruházás helyszínének közvetlen környezete A beruházás megvalósításához szükséges közterület-használat időtartama
2. A Magyar Nemzeti Levéltár Lángliliom utcai levéltári létesítményének korszerűsítése és bővítése Budapest 20023/16, 20023/17, 20023/18 helyrajzi számú ingatlan Budapest 20023/6, 20039/2, 20645/1, 21539 helyrajzi számú ingatlan 2023. 01. 01. -
2026. 12. 31.

3. melléklet a 655/2020. (XII. 23.) Korm. rendelethez * 

A Beruházásra kijelölt terület Egységes Országos Vetületi Rendszerben megadott sarok- és törésponti koordinátákkal történő lehatárolása:

X Y
1. sarokpont (ÉK): 247731.78 647345.72
2. sarokpont (ÉNy): 247651.53 647266.27
3. töréspont (Ny): 247571.20 647320.57
4. sarokpont (DNy): 247503.22 647404.14
5. sarokpont (DK): 247561.87 647485.67
6. töréspont (K): 247691.62 647377.05