Hatály: közlönyállapot (2020.XII.29.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

692/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról, továbbá az állami, egyes önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályairól

A Kormány

az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,

a 6. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Állami tulajdonú orvostechnikai eszközök, fertőtlenítőszerek, gyógyszerek veszélyhelyzet idején történő értékesítésére vonatkozó eltérő szabályok

1. § A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet által elrendelt veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (1) bekezdésétől és az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 35. § (1) és (2) bekezdésétől eltérően az állam tulajdonában álló orvostechnikai eszközök, fertőtlenítőszerek, gyógyszerek értékesítése során a versenyeztetés mellőzhető.

2. A veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszer, orvostechnikai eszköz, valamint egyéni védőeszköz járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges ingyenes tulajdonba adásának szabályai

2. § (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdésétől és a Vtv. 36. § (1)-(4) és (6) bekezdéseitől eltérően a veszélyhelyzet ideje alatt a koronavírus-világjárvány elleni védekezés érdekében a költségvetési forrásból beszerzett, az állam tulajdonában álló egészségügyi felszerelés, berendezés, gyógyszer és fertőtlenítőszer (a továbbiakban együtt: egészségügyi készlet), valamint az állam tulajdonában álló egyéb orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítőszer, egyéni védőeszköz - jogszabályban meghatározottak szerint -

a) a koronavírus-világjárvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges mértékben, és

b) erre vonatkozó, indokolt, közfeladat ellátására vagy azzal szorosan összefüggő célból

térítésmentesen átruházható.

(2) Az (1) bekezdés szerinti, az Országos Kórházi Főigazgatóság raktárába beszállított, a koronavírus-világjárvány elleni védekezést elősegítő egészségügyi készlet, egyéni védőeszköz vagy egyéb orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítőszer térítésmentes átruházásáról a Vtv. 36. § (3) bekezdésétől eltérően

a) egészségügyi szolgáltatói körön kívüli kiadás esetén az Operatív Törzs vezetője,

b) egészségügyi szolgáltatói kör részére történő kiadás esetén az egészségügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter)

dönt.

(3) Az (1) bekezdés szerinti, az Országos Kórházi Főigazgatóság raktárába beszállított, a koronavírus-világjárvány elleni védekezést elősegítő egészségügyi készlet külföldre történő kiadása esetén a miniszter javaslata alapján az Operatív Törzs előzetes állásfoglalását követően a Kormány nyilvános kormányhatározatban dönt.

(4) A (2) bekezdés szerinti döntést a rendelkezésre álló egészségügyi készlet vizsgálata alapján és az állami fenntartású egészségügyi intézmények (a továbbiakban: egészségügyi intézmény) orvostechnikai eszközökkel, védőeszközökkel való ellátásának elsőbbségét figyelembe véve kell meghozni.

3. A veszélyhelyzet ideje alatt az állami fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályai

3. § (1) A veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi intézmény saját hatáskörben jogosult olyan kötelezettséget vállalni, amely

a) nem egészségügyi tárgyú - de egészségügyi eszköz vagy szolgáltatás vásárlására irányul -, és a szerződési értéke nem haladja meg az 5 000 000 forintot, vagy

b) egészségügyi tárgyú, és a szerződési értéke nem haladja meg az 5 000 000 forintot.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségvállalás csak olyan szerződések megkötésére irányulhat, amelynek tárgya nem tartozik a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság ellátási körébe.

(3) Az egészségügyi intézmény az Országos Kórházi Főigazgatóság előzetes jóváhagyását követően jogosult olyan kötelezettséget vállalni, amelynek szerződési értéke az 5 000 000 forintot eléri, de az 50 000 000 forintot nem haladja meg.

(4) Ha az egészségügyi intézmény által megkötendő, nem egészségügyi tárgyú kötelezettségvállalás értéke az 5 000 000 forintot eléri vagy meghaladja, az egészségügyi intézmény a kötelezettségvállalást megelőzően 15 munkanappal tájékoztatja az Országos Kórházi Főigazgatóságot. Ha az Országos Kórházi Főigazgatóság határidőn belül nem dönt a kötelezettségvállalás előzetes jóváhagyásáról, az egészségügyi intézmény jogosult a kötelezettséget saját hatáskörben vállalni.

(5) Ha a kötelezettségvállalás értéke az 50 000 000 forintot eléri vagy meghaladja, az Országos Kórházi Főigazgatóság felterjeszti az egészségügyi intézmény kérelmét a miniszternek.

(6) A miniszter 3 napon belül dönt az (5) bekezdés szerinti kérelem támogatásáról vagy elutasításáról.

(7) Ha a miniszter az (5) bekezdés szerinti kötelezettségvállalást támogatja, a kérelmet felterjeszti az Operatív Törzsnek. Az Operatív Törzs a felterjesztett kérelem támogatásáról a kérelem beérkezését követő 15 napon belül határoz.

(8) Ha a miniszter nem ért egyet az (5) bekezdés szerinti kötelezettségvállalással, a kérelmet elutasítja, és döntéséről tájékoztatja az Országos Kórházi Főigazgatóságot.

4. Az egészségügyi alapellátást biztosító beszerzések szabályai

4. § A veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi alapellátást biztosító helyi önkormányzatok ezen tevékenységükhöz kapcsolódó beszerzéseik esetében a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti központi beszerző szervet igénybe vehetik.

5. Záró rendelkezések

5. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2021. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 6. § 2021. január 15-én lép hatályba.

6. § (1) A Kormány e rendelet hatályát a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.

(2) Ez a rendelet 2021. február 8-án hatályát veszti.