A jogszabály mai napon ( 2024.04.16. ) hatályos állapota.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2020, https://eur-lex.europa.eu/

A BIZOTTSÁG (2020/C 96 I/01) KÖZLEMÉNYE

a zöld sávoknak az egészség védelmét, valamint az áruk és alapvető szolgáltatások rendelkezésre állását biztosító határigazgatási intézkedésekre vonatkozó iránymutatások szerinti végrehajtásáról * 

Összefoglalás

- Az Európai Bizottság által 2020. március 16-án elfogadott, az egészség védelmét, valamint az áruk és alapvető szolgáltatások rendelkezésre állását biztosító határigazgatási intézkedésekre vonatkozó iránymutatások *  hangsúlyozzák azt az elvet, hogy az EU valamennyi belső határának nyitva kell maradnia az árufuvarozás előtt, és garantálni kell az alapvető termékek ellátási láncának működését. Az áruk szabad áramlása - különösen vészhelyzetekben, mindenki érdekében - megköveteli, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák és teljes mértékben végrehajtsák az iránymutatásokat a belső határok mentén található valamennyi határátkelőhelyen. E dokumentum célja, hogy segítse a tagállamokat a zöld sávokra vonatkozó iránymutatások végrehajtásában. A cél az, hogy Unió-szerte létrejöjjön egy együttműködési folyamat annak biztosítása érdekében, hogy valamennyi áruszállítmány - többek között, de nem kizárólag az olyan alapvető áruk, mint az élelmiszerek és az orvosi felszerelések - késedelem nélkül gyorsan eljuthasson rendeltetési helyére.

- Az ellátási láncok uniós szintű működésének fenntartása és az egységes árupiac működésének biztosítása érdekében minden olyan esetben, amikor belső határellenőrzés van hatályban vagy került bevezetésre, a tagállamoknak haladéktalanul ki kell jelölniük ún. zöld sávos határátkelőkként” a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) valamennyi érintett belső határátkelőjét, valamint a szükségesnek ítélt mértékben további határátkelőhelyeket a szárazföldi (közúti és vasúti), tengeri és légi közlekedés számára.

- Az ilyen „zöld sávos határátkelőkön” való áthaladás, beleértve a közlekedési dolgozók ellenőrzését és egészségügyi szűrését, a belső szárazföldi határokon nem haladhatja meg a 15 percet. A „zöld sávos határátkelőhelyeknek” valamennyi áruszállító jármű előtt nyitva kell állniuk, bármilyen típusú árut szállítanak is azok.

- A tagállamoknak haladéktalanul gondoskodniuk kell a területükön érvényben lévő valamennyi típusú olyan közúti közlekedési korlátozás (hétvégi tilalmak, éjszakai tilalmak, ágazati tilalmak stb.) ideiglenes felfüggesztéséről, amelyek a közúti árufuvarozást és a közlekedési dolgozók szükséges szabad mozgását korlátozzák.

- A közlekedési dolgozók számára állampolgárságuktól és lakóhelyüktől függetlenül lehetővé kell tenni a belső határok átlépését. Az illetékes hatóságok azon lehetőségének sérelme nélkül, hogy arányos és kifejezetten a helyzetre szabott intézkedéseket hozzanak a továbbterjedés kockázatának minimalizálása érdekében, el kell tekinteni az olyan korlátozásoktól, mint az utazási korlátozások és a közlekedési dolgozók kötelező karanténja.

1. A COVID-19-járvány jelentős zavart okoz az európai közlekedésben és mobilitásban. Az európai ellátási láncot az árufuvarozási szolgáltatások kiterjedt, valamennyi szállítási módot felölelő hálózata tartja fenn. A szárazföldi, tengeri és légi árufuvarozási szolgáltatások folyamatos és megszakítás nélküli működése stratégiai szempontból kulcsfontosságú az EU egésze számára. A szárazföldi ellátási láncokat - elsősorban a közúti szállítást, amely ma az árufuvarozás 75%-át teszi ki - különösen súlyosan érintette a belső szárazföldi határokon bevezetett beutazási tilalmak és/vagy a hivatásos gépjárművezetők bizonyos tagállamokba való belépésére vonatkozó korlátozások bevezetése. Az elmúlt napokban az EU egyes belső határain a várakozási idők meghaladták a 24 órát, még az egészségügyi felszerelések esetében is.

2. E közlemény sürgeti a tagállamokat, hogy valamennyi EU-n belüli áruszállítmány *  tekintetében teljes körűen hajtsák végre a határigazgatásra vonatkozó iránymutatásokat, valamint további konkrét útmutatást nyújt a tagállamok számára a szóban forgó iránymutatások 1-6., 8., 10., 11., 19. és 22. pontjának végrehajtására vonatkozóan. Felkéri a tagállamokat, hogy hozzák meg a szükséges operatív és szervezeti intézkedéseket, figyelembe véve, hogy ezek a rendkívüli intézkedések a koronavírus megfékezésének időtartamára, ideiglenesen kerülnek bevezetésre.

1. A forgalom folyamatosságának biztosítása a TEN-T hálózat mentén

3. A transzeurópai közlekedési hálózat * , amely a közúti, vasúti és belvízi közlekedés legfontosabb útvonalaiból áll, valamint kikötőket, repülőtereket és multimodális terminálokat foglal magában, alapvető szerepet játszik az áruforgalom biztosításában. A világjárványra adott hatékony egészségügyi válasz biztosítása, a lakosságnak az ellátás megóvása felől való biztosítása és a vírus gazdaságra gyakorolt hatásának enyhítése érdekében alapvető fontosságú, hogy e hálózat mentén zökkenőmentes maradjon valamennyi áru forgalma.

4. A tagállamoknak haladéktalanul végre kell hajtaniuk az alábbi intézkedéseket annak érdekében, hogy a teljes TEN-T hálózat mentén biztosítsák az áruk akadálytalan szállítását.

5. Minden áruszállító járművet és vezetőjét megkülönböztetésmentes módon kell kezelni, függetlenül a jármű származási helyétől, rendeltetési helyétől és nyilvántartási országától, valamint a járművezető állampolgárságától. A tagállamok nem tehetnek különbséget a területükön való használatra szánt árukat szállító járművek és az olyan járművek között, amelyek csak áthaladnak a területükön.

6. Minden olyan esetben, amikor belső határellenőrzés van hatályban vagy került bevezetésre, a tagállamok felkérést kapnak, hogy „zöld sávos határátkelőhelyekként” jelöljék ki a TEN-T hálózat érintett belső határátkelőhelyeit * , valamint a szükségesnek ítélt mértékben további fontosabb határátkelőhelyeket.

7. A „zöld sávként” minősített határátkelőhelyeken való áthaladás, beleértve az ellenőrzéseket és a szűrővizsgálatokat is, nem haladhatja meg a 15 percet. Amennyiben a TEN-T hálózat mentén elhelyezkedő átkelőhelyek telítettek, további, kizárólag az áruk áthaladását segíteni hivatott határátkelőhelyeket kell nyitni. Ezeknek a TEN-T hálózat mentén elhelyezkedő átkelőhelyekhez a lehető legközelebb kell lenniük.

8. A „zöld sávos határátkelőhelyeknek” nyitva kell állniuk minden áruszállító jármű előtt, beleértve valamennyi nehéz- és könnyű tehergépjárművet, valamint adott esetben a vonatokat és a hajókat is.

9. A Bizottság megérti, hogy a jelenlegi válsághelyzetben egyes tagállamok előnyben kívánnak részesíteni bizonyos típusú szállítmányokat. Tekintettel azonban az ellátási láncok összetettségére és arra, hogy valamennyi áru szabad mozgását biztosítani kell, valamennyi jármű számára lehetővé kell tenni a „zöld sávos határátkelőhelyek” használatát, bármilyen típusú árut szállítsanak is azok. A Bizottság készen áll arra, hogy szükség esetén - a nemzeti szinten bevált gyakorlatokra is építve - megvizsgálja, indokolt-e további intézkedéseket bevezetni bizonyos árukategóriák előnyben részesítése érdekében, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük annak érdekében, hogy valamennyi árufajta mozgását biztosítják. A sürgősségi szállítási szolgáltatásoknak mindig elsőbbséget kell élvezniük.

10. A „zöld sávos határátkelőhelyeken” az eljárásokat a feltétlenül szükséges mértékűre kell korlátozni és egyszerűsíteni. Az áruszállító járművek vezetőitől nem követelhető meg a személyazonosságukat igazoló okmányon és a vezetői engedélyen, illetőleg szükség esetén a munkáltató által kitöltött mintalevélen (3. melléklet) kívül más dokumentum bemutatása. A dokumentumok elektronikus úton történő benyújtását/megjelenítését elegendőnek kell tekinteni.

11. A forgalom folyamatosságának biztosítása érdekében az egészségügyi szűrővizsgálatokat a rendelkezésre álló infrastruktúrától függően a belső határ átlépése előtt vagy után is el lehet végezni. Az átfedések és a várakozási idők elkerülése érdekében azonban a tagállamoknak egyeztetniük kell egymással, hogy a szóban forgó vizsgálatokat csak a határ egyik oldalán végezzék el. Az egészségügyi szűrővizsgálatoknak elvben a testhőmérséklet elektronikus mérésén kell alapulniuk, kivéve, ha idővel ugyanolyan gyors, de hatékonyabb módszerek is rendelkezésre állnak.

12. Az áruk akadálymentes forgalmának biztosítása és a további késedelmek elkerülése érdekében az okmányok és a rakomány minden másfajta ellenőrzését - például a közúti ellenőrzést - a minimálisra kell visszaszorítani, és azok nem haladhatják meg a szokásos szintet.

13. Az ellenőrzéseket és az egészségügyi szűrővizsgálatokat oly módon kell elvégezni, hogy azok a lehető legkevesebb késedelmet okozzák, és ezért nem tehetik szükségessé, hogy a járművezető elhagyja a járművet.

14. A közlekedési miniszterek március 18-i telekonferenciáját követően létrehozott nemzeti kapcsolattartó pontoknak együtt kell működniük a „zöld sávos határátkelőhelyek” hatékony működésének biztosítása érdekében. A Bizottság létrehozott egy platformot, amely tájékoztatást nyújt a tagállamok által hozott releváns közlekedési válságintézkedésekről * .

15. Az átmeneti időszak végéig uniós tagként kezelt Egyesült Királyságot, a szomszédos nem uniós országokat, az EGT-tagállamokat, Svájcot, a nyugat-balkáni országokat és gazdaságokat, valamint az uniós polgári védelmi mechanizmusban részt vevő - és különösen a kibővített TEN-T hálózat részét képező - országokkal folytatott együttműködést illetően a Bizottság felkéri az érintett nemzeti hatóságokat, hogy szorosan működjenek együtt az uniós kapcsolattartó pontok hálózatával. Ez elengedhetetlen a mind az ezen országokba szánt, mind pedig az EU egyik részéből (vagy az ezen országok e szélesebb csoportjából) az EU másik részébe szállított valamennyi áru áramlásának biztosításához szükséges minden eljárás teljes mértékű összehangolásához. A Bizottság szorosan együtt fog működni a Közlekedési Közösség állandó titkárságával is annak érdekében, hogy megkönnyítse az EU és a hat nyugat-balkáni ország közötti koordinációt és az intézkedések végrehajtását. Az egységes piac, a vámunió, illetve a schengeni térség külső határainak az átlépéséhez elválaszthatatlanul és szokásosan kapcsolódó, árukra, illetve közlekedési dolgozókra vonatkozó különleges ellenőrzések sérelme nélkül a tagállamoknak az ilyen külső határokon a lehető legnagyobb mértékben alkalmazniuk kell az e közleményben meghatározott végrehajtási útmutatót.

16. A tagállamoknak területükegészén átmenetileg fel kell függeszteniük az árufuvarozás tekintetében hatályos közlekedési korlátozások valamennyi fajtáját (hétvégi tilalmak, éjszakai tilalmak, ágazati tilalmak stb.). E közlekedési tilalmak felfüggesztése segíti majd a forgalom folyamatosabbá tételét.

17. A tagállamoknak megfelelő higiéniai létesítményeket és élelmiszer-ellátást, illetve étkeztetést kell biztosítaniuk a fő közlekedési útvonalakon munkát végző közlekedési dolgozók számára. Az útvonalak mentén rendelkezésre álló szálláshelyek valószínű hiánya miatt, valamint a fertőzésnek való kitettség korlátozása érdekében a tagállamoknak fontolóra kell venniük az arra vonatkozó tilalomnak az 561/2006/EK rendelet *  14. cikkével összhangban történő sürgős felfüggesztését, amely alapján a közlekedési dolgozók pihenőidejüket nem tölthetik a vezetőfülkében. 30 napot meghaladó időtartam esetén a Bizottság a fennálló problémák fényében kedvezően bírálja el az ilyen kivételek meghosszabbítására irányuló tagállami kérelmeket.

18. A Bizottság arra sürgeti a tagállamokat, hogy alakítsanak ki biztonságos átjárást lehetővé tevő közlekedési folyosókat, amelyeken az egyéni járművezetők és utasaik, például egészségügyi és közlekedési dolgozók, valamint -állampolgárságuktól függetlenül - hazaszállítás alatt álló uniós polgárok a TEN-T hálózaton valamennyi szükséges irányban közvetlenül, sürgősséggel áthaladhatnak az országon, miközben tiszteletben tartják azt a követelményt, hogy szigorúan a kijelölt útvonalon maradjanak és betartsák a kötelező minimális pihenőidőket. A tagállamoknak arról is gondoskodniuk kell, hogy legalább egy üzemelő repülőterük rendelkezésre álljon a hazaszállítás és a nemzetközi segélyjáratok működtetése céljából.

2. A közlekedési dolgozókra vonatkozó szabályok testre szabottabb alkalmazása

19. Az alapvető szállítási forgalom fenntartására irányuló átfogó erőfeszítéseik részeként a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk annak biztosítása érdekében is, hogy közlekedési módtól függetlenül a nemzetközi fuvarozásban dolgozó valamennyi munkavállaló - beleértve a járművezetőket, a tengerészeket, a pilótákat, a személyzetet, a kocsiellenőröket, a karbantartókat stb. - szabadon mozoghasson az EU-n belül.

20. El kell tekinteni különösen az olyan szabályoktól, mint amilyenek a tüneteket nem mutató közlekedési dolgozókat érintő utazási korlátozások és kötelező karantén, ugyanakkor mindez nem sértheti az illetékes hatóságok azzal kapcsolatos lehetőségeit, hogy arányos és kifejezetten a helyzetre szabott intézkedéseket hozzanak a továbbterjedés kockázatának minimalizálása érdekében. A tagállamoknak például mellőzniük kell azokat a követelményeket, amelyek alapján a tünetmentes közlekedési dolgozók kötelesek ellenőrzés céljából orvosi igazolást felmutatni jó egészségi állapotukról. Ennek megkövetelése ugyanis aránytalan és csupán korlátozottan hasznos, hiszen a tünetmentes megfertőződés az ilyen igazolás kiállítását követően is bekövetkezhet, az orvosok rendelkezésre állása pedig a COVID-19-járvány miatt eleve korlátozott.

21. A munkavállalókat nem szabad megakadályozni abban, hogy szállítással kapcsolatos feladataik ellátása érdekében átlépjék a belső határokat: a nemzetközileg elismert képesítési bizonyítványokat elegendő bizonyítéknak kell tekinteni arra vonatkozóan, hogy a munkavállaló a nemzetközi fuvarozás területén dolgozik. Ezeket a bizonyítványokat a COVID-19-járvány ideje alatt észszerű ideig a lejáratuk időpontját követően is ideiglenesen érvényesnek kell tekinteni.

22. Szükség esetén, például nemzetközileg elismert képesítési bizonyítvány hiányában (pl. kisteherautó-vezetők esetében), vagy ha a bizonyítvány lejárt, a tagállamok előírhatják, hogy a munkavállaló felmutasson egy, a jóhiszeműségét igazoló, munkáltatója által kiállított levelet a megfelelő azonosító okmányokkal együtt annak érdekében, hogy szakmája gyakorlása során átléphesse a belső határt. A Bizottság ezt a folyamatot mintalevél biztosításával segíti (3. melléklet).

23. Amennyiben azt a nemzeti hatóságok szükségesnek ítélik, a közlekedési dolgozók egészségügyi szűrővizsgálatának elviekben elektronikus testhőmérséklet-mérésen kell alapulnia. A járművezetők testhőmérsékletének mérését általában napi legfeljebb három alkalomra kell korlátozni. Amennyiben a közlekedési munkavállalónak láza van, és a határforgalom-ellenőrzést végző hatóságok úgy ítélik meg, hogy nem engedhető meg számára az utazás folytatása, a munkavállaló számára biztosítani kell a megfelelő egészségügyi ellátást. Az érintett tagállamnak a helyettes járművezető megérkezéséig megfelelő létesítményeket kell rendelkezésre bocsátania a járművek ideiglenes tárolására.

24. A Bizottság emellett a repülőterek, kikötők, vasútállomások és egyéb szárazföldi közlekedési csomópontok higiéniai állapotának javítását célzó intézkedések meghozatalát javasolja. A közlekedési csomópontokon meg kell fontolni továbbá a kiemelt fontosságú személyzet kijelölését, valamint a fertőtlenítési stb. intézkedések meghozatalát is. Követni kell a közlekedési dolgozók biztonságának garantálására irányuló ajánlásokat, például a 2. mellékletben említetteket.

25. Az áruk és az anyagok - különösen a friss élelmiszerek és az alapvető élelmiszeripari termékek, az élő állatok és a takarmányok, a mezőgazdasági termeléshez felhasznált alapanyagok, a gyógyszerek, beleértve az állatgyógyászati készítményeket is, az egyéni védőeszközök és az emberi eredetű anyagok, valamint a gyártási folyamatokhoz felhasznált ipari alapanyagok és az e folyamatok fenntartásához szükséges ipari alapanyagok - folyamatos áramlásának biztosítása érdekében a közlekedési dolgozókat, valamint az ellátási lánchoz kapcsolódó kritikus és alapvető fontosságú szolgáltatások üzemeltetőit - a szigorúan orvosi jellegű szükségletek kielégítését követően - közlekedési módtól függetlenül kiemelt csoportként kell kezelni az egyéni védőeszközök, például a fertőtlenítőszerek és a kesztyűk el- és kiosztása során.

26. A tagállamoknak együtt kell működniük annak érdekében, hogy megkönnyítsék azon közlekedési dolgozók hazaszállítását, akiknek a szerződése megszűnt, valamint hogy minden szükséges segítséget megadjanak számukra a hazautazáshoz.

27. A fenti elvek mindegyike alkalmazandó a harmadik országbeli állampolgárokra is, amennyiben munkájuk elengedhetetlen a szállítmányok EU-n belüli és EU-ba irányuló szabad mozgásának biztosításához.

1. MELLÉKLET:

A TEN-T hálózat közúti határátkelőhelyei*

* Jelmagyarázat: zöld: határátkelőhely (folyosók), sárga: határátkelőhely (törzshálózat), kék: határátkelőhely (átfogó hálózat), vékony piros vonal: átfogó hálózat, vastag piros vonal: törzshálózat (folyosókkal együtt).

2. MELLÉKLET:

Ajánlások a COVID-19-járvány kitörését követően az árufuvarozásban részt vevő járművezetők, fuvarozással kapcsolatos tevékenységekkel foglalkozó érintett vállalkozások, valamint illetékes hatóságok számára

Ezek az ajánlások nem érintik a nemzeti hatóságok által saját területükön előírt különös higiéniai, közösségi kontaktusok korlátozására vonatkozó vagy egyéb szabályok tiszteletben tartásának szükségességét.

- A főszabály a közösségi kontaktusok korlátozása, és a járművezetőknek lehetőség szerint kerülniük kell, hogy a teherautó vezetőfülkéjét társas interakció céljából elhagyják.

- A munkáltatóknak fertőtlenítő géllel és szappannal kell ellátniuk a járművezetőket.

- A munkáltatóknak tájékoztatniuk kell a járművezetőket az e mellékletben megfogalmazott ajánlásokról.

- Ösztönözni kell a digitális dokumentumok használatát, és a munkáltatóknak, amennyire csak lehet, törekedniük kell arra, hogy a dokumentumokat előzetesen elküldjék az érintett vállalatoknak, ha tudomásuk van arról, hogy a be-, illetve kirakodási pontokon szükség lehet azokra.

- Ha a társas interakció nem kerülhető el, a járművezetőknek megfelelő védőfelszerelést, például kesztyűt kell viselniük.

- A tehergépkocsi vezetőfülkéjét fertőtleníteni kell az egyes használatok között (pl. amikor a járművet egy másik vezető vagy a csomópont személyzete veszi át).

Be- és kirakodási helyeken:

- A járművezetőknek a be- és kirakodási helyeken lehetőség szerint a tehergépkocsi vezetőfülkéjében kell maradniuk.

- A be- és kirakodást, amennyire csak lehetséges, az árut átvevő, illetve feladó vállalat helyi személyzetének kell végeznie. Amennyiben a járművezetőnek felügyelnie kell ezeket a tevékenységeket, minimális biztonságos távolságot kell tartania a személyzettől, és viselnie kell a rendelkezésére álló védőeszközt, például kesztyűt.

- A vállalatnak lehetőség szerint előzetesen, elektronikus úton el kell küldenie a szállítási művelettel kapcsolatos valamennyi dokumentumot. Ha a be-/kirakodási ponton fizikai dokumentumok átadására kerül sor, ajánlott, hogy a járművezető, illetve a személyzet kesztyűt viseljen, vagy az átadást követően azonnal antibakteriális kézfertőtlenítő gélt használjon vagy szappannal és vízzel kezet mosson.

Szünetek és pihenőidők:

- A járművezetőknek a közúti szállítás közben tartott szünetek és pihenőidők során törekedniük kell a közösségi kontaktusok korlátozására. Ennek során ajánlott kerülni a más személyekkel (járművezetőkkel, a parkolóhelyek személyzetével stb.) való közeli kontaktust.

- Az étkezések során lehetőség szerint szabad levegőn, más személyektől távol vagy a tehergépkocsi vezetőfülkéjében kell tartózkodni. Ha a megállóhelyeken étkezést biztosítanak, a járművezetőnek ajánlott az étteremben, illetve a büfében történő étkezés helyett elvitelre kérnie az ételt, hogy másoktól távol fogyaszthassa el azt.

Határellenőrzések és a határátkelőhelyeknél kialakuló sorok esetén:

- Általános szabályként a járművezetőket nem szabad arra kötelezni, hogy ellenőrzés céljából elhagyják a tehergépkocsijuk vezetőfülkéjét.

- Az okmányellenőrzések során a papíralapú dokumentumokat a minimális biztonságos távolság betartásával kell átadni. Ha a járművezetőknek dokumentumokat kell kitölteniük, az ellenőrzést végző nemzeti tisztviselőknek lehetővé kell tenniük számukra, hogy a tehergépkocsijuk vezetőfülkéjében töltsék ki azokat.

- Fizikai dokumentumok átadása vagy ellenőrzése esetén ajánlott antibakteriális kézfertőtlenítő gélt használni, vagy lehetőség szerint vízzel és szappannal kezet mosni. Ajánlott, hogy a járművezető, illetve a személyzet kesztyűt viseljen, vagy az átadást követően azonnal antibakteriális kézfertőtlenítő gélt használjon vagy szappannal és vízzel kezet mosson.

3. MELLÉKLET:

Igazolásminta nemzetközi közlekedési dolgozók számára

Igazoljuk, hogy

vezetéknév és utónév:

születési idő:

lakóhely:

nemzetközi szállítási tevékenységet folytat*

nehéz tehergépjármű vezetőjeként

autóbuszvezetőként

közforgalmú légi jármű személyzetének tagjaként

mozdonyvezetőként

vonatszemélyzet tagjaként

vasútikocsi-ellenőrként

hajóparancsnokként/hajóvezetőként

hajószemélyzet tagjaként

közútkezelő hatóság személyzetének tagjaként

legfeljebb kilenc, a fenti kategóriák valamelyikébe tartozó személyt szállító jármű vezetőjeként, aki ugyanannak a munkáltatónak az alkalmazottja, és ezeknek a személyeknek a munkahelyre, illetve munkahelyről történő szállítását, valamint az ilyen szállítással összefüggő, üresen megtett utakat bonyolítja le

* X-szel jelölje a megfelelőt.

Hely, dátum:

A vállalat/hivatal/szervezet részéről
(név és aláírás):