A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

17/2020. (VIII. 14.) BM utasítás

az egészségügyi válsághelyzettel összefüggő különös gazdálkodási és beszerzési szabályok végrehajtásáról * 

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott hatáskörömben eljárva a következő utasítást adom ki:

1. § (1) Az utasítás hatálya a Belügyminisztérium igazgatására és a belügyminiszter által irányított vagy felügyelt költségvetési szervekre (a továbbiakban: belügyi szerv) terjed ki.

(2) Az utasításban foglaltakat

a) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 111/G. §-ában meghatározott, az egészségügyi válsághelyzettel összefüggésben felmerült, az Operatív Törzs által indokoltnak ítélt költségek finanszírozásával összefüggő pénzügyi fedezet biztosításának, valamint

b) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 232/E. §-ában meghatározott, az egészségügyi válsághelyzetben a közbeszerzési és beszerzési szabályoktól eltérő módon megvalósítandó beszerzések egyedi mentesítéssel történő engedélyeztetésének

végrehajtása során kell alkalmazni.

2. § (1) *  Az Áht. 111/G. § (1) bekezdés a)–f) pontja alapján pénzügyi ellenjegyzés nélkül kiadott, az egészségügyi válsághelyzettel összefüggően szükséges, nélkülözhetetlennek ítélt kötelezettségvállalásokat – ideértve azokat az eseteket is, amikor a kötelezettségvállalásra nem írott szerződés formájában került sor – legkésőbb az egészségügyi válsághelyzet megszűnését követő 30 napon belül, de még a kötelezettségvállalás évében kell pénzügyi ellenjegyzésre felterjeszteni.

(2) Ha az Áht. 111/G. § (1) bekezdés c) és d) pontja alapján a szerződés megkötésére a kötelezettségvállaló írásbeli utasítása alapján szóban kerül sor, a megállapodás lényegi elemeiről feljegyzést kell készíteni, majd a kötelezettségvállalást, minden további intézkedési késedelem nélkül, részletesen írásba kell foglalni, és azt megküldeni a szerződő feleknek.

3. § (1) *  Az egészségügyi válsághelyzetben

a) a védekezést irányító állami szervek hatékony működését vagy közvetlenül a válsághelyzet kezelését szolgáló,

b) a közbeszerzési értékhatárt elérő vagy meghaladó,

c) egyszeri vagy kivételesen sürgős és

d) nem tervezhető vagy nem ütemezett

beszerzési igény (a továbbiakban: beszerzési igény) az 1. melléklet szerinti adatlap (a továbbiakban: adatlap) kitöltésével kezdeményezhető, amelyet feladatonként kell kiállítani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti beszerzési igényt előterjesztő belügyi szervnek az adatlapon igazolni kell, hogy a beszerzési igény az egészségügyi válsághelyzettel közvetlenül összefügg, valamint részletesen indokolni kell a beszerzési igény szükségességét, a beszerzési igénnyel kielégítendő védekezési célt, a beszerzési igénnyel támogatott tevékenységeket és a személyi kört, valamint ki kell térnie a beszerzés esetleges elmaradásának várható következményeire.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti adatlaphoz mellékelni szükséges a becsült érték kiszámítását bemutató és azt alátámasztó dokumentumot (különösen a beszerzési igényre vonatkozó árajánlatot). Az alátámasztó mellékletben be kell mutatni az egy egységre jutó kalkulált bekerülési költséget is.

(4) *  Az adatlapon indokolni szükséges, hogy a beszerzési igény

a) központosított közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött keretmegállapodás vagy más keretjellegű szerződés,

b) a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján hirdetménnyel induló valamely közbeszerzési eljárásfajta, különösen gyorsított nyílt eljárás, becsült értéktől függően nemzeti eljárásrendben lefolytatott eljárás és

c) a Kbt. alapján a rendkívüli sürgősség miatti hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás alkalmazásával miért nem elégíthető ki.

(5) A beszerzési igényt előterjesztő belügyi szervnek az adatlapon meg kell jelölnie a beszerzési igényhez szükséges fedezet rendelkezésre állását, forráshiány esetén annak mértékét és az igényelt többletforrást, valamint annak megalapozottságát.

4. § A beszerzési igényt előterjesztő belügyi szerv felelős az adatlapon szereplő adatok valóságtartalmáért és hitelességéért, valamint azért, hogy a beszerzési igény az Eütv.-ben megfogalmazott egészségügyi válsághelyzet kezelésével közvetlenül összefügg, azon túl nem terjeszkedik. Ezen tényről a beszerzési igényt előterjesztő belügyi szerv vezetője, a Belügyminisztérium igazgatása tekintetében a gazdasági helyettes államtitkára nyilatkozik.

5. § (1) A beszerzési igényt előterjesztő belügyi szerv az adatlapot, annak szerkezetének megváltoztatása nélkül kitöltve, a kitöltésért felelős személy megjelölésével, a beszerzési igényt előterjesztő belügyi szerv vezetőjének aláírásával, a szolgálati út betartásával – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a Belügyminisztérium Gazdasági Helyettes Államtitkárságán (a továbbiakban: GHÁT) keresztül terjeszti fel a belügyminiszter részére.

(2) A középirányító szerv irányítása alatt álló szervek igényeit a középirányító szerv felülvizsgálatot követően összesíti és küldi meg.

(3) *  A GHÁT

a) gondoskodik a beszerzési igény előzetes tartalmi és formai felülvizsgálatáról,

b) bekéri a belügyminiszteri döntéshez szükséges további információkat, valamint

c) kezdeményezi a Miniszterelnökség közbeszerzésért felelős szakterületének a beszerzési igényre vonatkozó jóváhagyását.

(4) Ha a beszerzési igény nem jár többletforrások bevonásával, úgy a beszerzési igényt a GHÁT felterjeszti döntésre a belügyminiszter részére. A belügyminiszter az Eütv. 232/E. §-a szerint a miniszterelnök által delegált döntési jogkörében eljárva dönt a beszerzési igénynek a közbeszerzési és beszerzési szabályoktól eltérő módon történő megvalósításáról.

(5) Ha a beszerzési igény többletforrás bevonását igényli, úgy a felterjesztett beszerzési igényről az Operatív Törzs javaslata alapján dönt a belügyminiszter.

(6) Az egészségügyi válsághelyzettel összefüggően szükséges, nélkülözhetetlen és megalapozott, az Operatív Törzs javaslata alapján a belügyminiszter által jóváhagyott beszerzési igény megvalósításához az adatlapon igényelt többletforrásról a GHÁT a döntést követően haladéktalanul értesíti a Pénzügyminisztériumot.

6. § Az 1. § (2) bekezdés a) pontja alá tartozó, beszerzési igénnyel nem járó, egyéb, az egészségügyi válsághelyzettel összefüggően szükséges, nélkülözhetetlen és megalapozott, az Operatív Törzs által indokoltnak ítélt költségek finanszírozásával kapcsolatos forrásigények tekintetében a 3–5. §-ban foglaltak szerint szükséges eljárni az alábbi eltérésekkel:

a) beszerzési igény alatt az egyéb, az egészségügyi válsághelyzethez kapcsolódó forrásigényt (a továbbiakban jelen §-ban: forrásigény) szükséges érteni,

b) a becsült érték alatt a forrásigény értékét szükséges érteni,

c) adatlap alatt a d) pont szerinti dokumentumot kell érteni,

d) a forrásigényt a belügyi szerv a 3. § (1) bekezdése szerinti adatlap értelemszerű kitöltésével vagy szöveges indoklással szükséges felterjeszteni döntésre,

e) a 3. § (3) bekezdésétől eltérően a forrásigényt részletesen alátámasztó dokumentumot szükséges felterjeszteni, amelyből hitelt érdemlően megállapítható a forrásigényhez kapcsolódó feladat, a forrásigény levezetése, a szükséges pénzügyi fedezet hiánya,

f) a 3. § (4) bekezdését nem kell alkalmazni.

7. § Az ezen utasításban meghatározott eljárásrend szerint engedélyezett kötelezettségvállalás megtételére kizárólag a belügyminiszter általi döntéséről szóló értesítés kézhezvételét követően van lehetőség.

8. § (1) Az egészségügyi válsághelyzettel összefüggésben szükséges és engedélyezett kötelezettségvállalás dokumentumain, továbbá a kapcsolódó kifizetések dokumentumain az engedéllyel rendelkező adatlap iktatószámát fel kell tüntetni.

(2) A felmerült kiadásoknak – az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 14. melléklet II. Kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek nyilvántartása címnek megfelelő – az elkülönített nyilvántartásáról a kötelezettségvállalónak kell gondoskodnia.

9. § A Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2018. (VI. 12.) BM utasítás 1. melléklet 4. függelék C) pontjában meghatározott, a Belügyminisztérium szakmai felügyelete alatt álló gazdasági társaságok tekintetében az érintett gazdasági társaság felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló belügyi szerv tulajdonosi döntés útján érvényesíti az utasításban foglalt rendelkezéseket.

10. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 17/2020. (VIII. 14.) BM utasításhoz

Beszerzési engedély jóváhagyási kérelem * 

Iktatószám:
Fejezet:
Költségvetési szerv ÁHT-azonosítója:
Költségvetési szerv megnevezése:
Költségvetési szerv vezetője:
A tervezett kötelezettségvállalás tárgya:
A tervezett kötelezettségvállalás szöveges szakmai indoklása
(a beszerzési igény szükségessége,
a beszerzési igénnyel kielégítendő védekezési cél,
a beszerzési igénnyel támogatott tevékenységek,
a személyi kör, valamint a beszerzés esetleges elmaradásának várható következményei):
A beszerzési igény központosított közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött keretmegállapodás vagy keretjellegű szerződés, a Kbt. alapján hirdetménnyel induló valamely közbeszerzési eljárásfajta vagy a rendkívüli sürgősség miatti hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás alkalmazásával a következő indokokra tekintettel nem elégíthető ki:
Tervezett szállító megnevezése:

Tervezett kötelezettségvállaláshoz kapcsolódó beszerzés adatai

Sor-
szám
Áru/Eszköz/Szolgáltatás megnevezése Mennyiség Mennyiségi egység Nettó egységár forintban Nettó érték forintban Bruttó érték forintban Beszerzés Tervezett szállítás határideje Hazai gyártásban
előállításra kerülhet
egyszeri folyamatos (hónap
és/vagy hét)
IGEN NEM
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Beszerzés értéke összesen: 0 0
Fedezet rendelkezésre áll (igen/nem/részben) igen Forráshiány mértéke: - Ft

Tervezett kötelezettségvállalás kiemelt előirányzat szerinti bontásban (adatok forintban)

Dologi kiadások Beruházások Felújítások KIADÁSOK ÖSSZESEN
0
Mellékelten bemutatom a becsült érték kiszámítását bemutató és azt alátámasztó dokumentumokat.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a benyújtott kérelemben foglalt adatok megfelelnek a valóságnak. A beszerzési igény az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben megfogalmazott egészségügyi válsághelyzet kezelésével közvetlenül összefügg, azon túl nem terjeszkedik.
A szerv kapcsolattartójának adatai Az igényt előterjesztő szerv vezetője / gazdasági vezetője:
Név:
Beosztás:
Telefon:
E-mail:
202.... ...... hó ...... nap ...............................................................
szerv vezetője /
gazdasági vezetője
Jóváhagyom:
202.... ...... hó ...... nap ...............................................................
Dr. Pintér Sándor
belügyminiszter

A Miniszterelnökség közbeszerzésért felelős szakterülete egyetért a beszerzési igénnyel.

..........................................

vezető aláírása