A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2021. évi X. törvény

a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítványról, a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány és a Budapesti Gazdasági Egyetem részére történő vagyonjuttatásról * 

A Budapesti Gazdasági Egyetem stratégiai céljainak, a Közép-Európa vezető alkalmazott tudományok egyeteme szerepének eléréséhez szükséges új fejlődési pályára állítása, megújítása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. A Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány

1. § (1) Az Országgyűlés felhívja – a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény (a továbbiakban: KEKVA tv.) alapján – a Kormányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) létrehozására.

(2) *  Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében a felsőoktatásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

(3) * 

(4) Az Alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerüljön kijelölésre.

(5) * 

2. Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

2. § A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdése, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátására a Budapesti Gazdasági Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) – a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 4. § (2) bekezdésében meghatározott – fenntartói jogát alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

3. § (1) *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján az Nftv.-ben meghatározott oktatási és tudományos kutatási feladatok ellátását szolgáló, a Budapest 105842/18 helyrajzi számú, 1/1 állami tulajdonban lévő ingatlant (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: ingatlan) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az ingatlan tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződéseket az állam nevében az ingatlan vonatkozásában a tulajdonosi joggyakorló szervezet készíti elő és köti meg az Alapítvánnyal.

(3) Az ingatlan vonatkozásában a (2) bekezdés szerinti megállapodások megkötéséig az Egyetemet a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátása érdekében ingyenes használati jog illeti meg.

(4) Az ingatlan tulajdonjogát az Alapítvány a terhekkel együtt szerzi meg.

4. § Az Alapítvány a tulajdonába adott ingatlant – a 3. §-ban foglaltak alapján – a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatja fel. Ha az Alapítvány a tulajdonába adott ingatlant értékesíti, az ingatlan átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az alaptevékenységét szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani. Az Alapítvány az ingatlanértékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.

3. Az Egyetem részére történő vagyonjuttatás

5. § (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási feladatok ellátását szolgáló, az 1. mellékletben felsorolt állami tulajdonban lévő ingatlanok (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: ingatlan) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kerülnek. * 

(2) *  Az ingatlan tekintetében a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződéseket az állam nevében az egyes tulajdonosi joggyakorló szervezetek készítik elő és kötik meg az Egyetemmel.

(3) *  Az ingatlan és az (5) bekezdés szerinti ingóságok vonatkozásában a vagyonkezelő és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság között fennálló vagyonkezelési szerződés megszűnik.

(4) Az ingatlan vonatkozásában a (2) bekezdés szerinti megállapodás megkötéséig, valamint az (5) bekezdés szerinti ingóságok vonatkozásában a (6) bekezdés szerinti jegyzőkönyv felvételéig az Egyetemet a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátása érdekében ingyenes használati jog illeti meg.

(5) Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladat ellátására rendelkezésre álló, a jogelőd központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő, állami tulajdonú ingóságok e törvény erejénél fogva az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(6) Az (5) bekezdés szerint átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingóságok bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(7) Az ingatlan tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.

(8) *  A Budapest belterület 31905/11 helyrajzi számú ingatlant és az ingatlanon folyamatban lévő beruházás során beszerzésre kerülő ingóságokat a beruházás megvalósulását követően – az (1)–(7) bekezdés, valamint a 6. § alkalmazásával – ingyenesen az Egyetem tulajdonába kell adni.

6. § Az Egyetem a tulajdonába adott ingatlant – az 5. §-ban foglaltak alapján – a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatja fel. Ha az Egyetem a tulajdonába adott ingatlant értékesíti, az ingatlan átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladata ellátását szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani. Az Egyetem az ingatlanértékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.

4. Záró rendelkezések

7. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) *  Az 1. § (4) bekezdése, a 2–6. §, a 9. § és az 1. melléklet 2021. augusztus 1-jén lép hatályba.

8. § *  Az 1. § (3)–(5) bekezdése, a 2. §, a 3. § (1) és (4) bekezdése, a 4. §, az 5. § (1), (5), (7) és (8) bekezdése, a 6. §, a 9. §, valamint az 1. melléklet az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

9. § * 

1. melléklet a 2021. évi X. törvényhez

Az Egyetem részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

A B C D
1. TELEPÜLÉS HELYRAJZI SZÁM MAGYAR ÁLLAM TULAJDONI HÁNYADA MEGNEVEZÉS
2. BUDAPEST 4585/8 1/1 kivett sporttelep
3. BUDAPEST 24880 1/1 kivett főiskola
4. BUDAPEST 24942 1/1 kivett főiskola
5. BUDAPEST 31905/6 1/1 kivett főiskola
6. BUDAPEST 31905/11 1/1 kivett főiskola
7. BUDAPEST 34604 1/1 kivett lakóház, udvar
8. BUDAPEST 105842/1 1/1 kivett főiskola
9. BUDAPEST 105842/2 1/1 kivett főiskola
10. BUDAPEST 105842/3 1/1 kivett főiskola
11. BUDAPEST 105842/4 1/1 kivett kollégium