A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2021. évi XX. törvény

a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról * 

Annak érdekében, hogy a Semmelweis Egyetem a világ legjobb 100 egyeteme és Európa 5 legkiválóbb gyógyító egyeteme közé kerüljön, az ehhez szükséges fejlesztések megvalósítása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány

1. § (1) Az Országgyűlés felhívja – a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény (a továbbiakban: KEKVA tv.) alapján – a Kormányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) létrehozására.

(2) *  Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében a felsőoktatásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

(3) * 

(4) Az Alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerüljön kijelölésre.

(5) * 

2. Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

2. § (1) A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdése, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján, az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása érdekében a Semmelweis Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) – a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 4. § (2) bekezdésében meghatározott – fenntartói jogát alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása érdekében – az 1. mellékletben meghatározott állami tulajdonban álló részesedéseket (a továbbiakban: részvények) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kell adni. Az Alapítvány első alkalommal a 2021. év után járó osztalékra jogosult.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki 2021. augusztus 1. napjától a részvények felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.

(4) Ha az Alapítvány a tulajdonába adott részvényeket elidegeníti, az elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Alapítvány a közérdekű céljainak megvalósítására és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátására köteles fordítani.

(5) *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása érdekében – az 1. mellékletben foglalt táblázat 3. sorában meghatározott állami tulajdonban álló részesedéseket (a továbbiakban: üzletrészek) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(6) *  Az (5) bekezdésben meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki az üzletrészek felett e törvény erejénél fogva gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

(7) *  Ha az Alapítvány a tulajdonába adott üzletrészeket elidegeníti, az elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Alapítvány a közérdekű céljainak megvalósítására és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátására köteles fordítani.

(8) *  Az államot az üzletrészek elidegenítése esetében elővásárlási jog illeti meg.

3. § (1) *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási és betegellátási feladatok ellátását szolgáló, a 2. mellékletben felsorolt állami tulajdonban lévő ingatlanokat, valamint ingatlanok tulajdoni hányadát (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: ingatlan) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az ingatlan tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződéseket az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló szervezetek készítik elő és kötik meg az Alapítvánnyal.

(3) Az ingatlan vonatkozásában a (2) bekezdés szerinti megállapodások megkötéséig az Egyetemet a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátása érdekében ingyenes használati jog illeti meg.

(4) Az ingatlanok tulajdonjogát az Alapítvány a terhekkel együtt szerzi meg.

4. § Az Alapítvány a tulajdonába adott ingatlant – a 3. §-ban foglaltak alapján – a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatja fel. Ha az Alapítvány a tulajdonába adott ingatlant értékesíti, az ingatlan átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladata ellátását szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani. Az Alapítvány az ingatlanértékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.

3. Az Egyetem részére történő vagyonjuttatás

5. § (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási és betegellátási feladatok, valamint jogszabályban meghatározott közfeladatok ellátását szolgáló, a 3. mellékletben felsorolt állami tulajdonban lévő ingatlanok, valamint ingatlanok állami tulajdonban lévő tulajdoni hányada (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: ingatlan) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(1a) *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján, az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási és betegellátási feladatok ellátását szolgáló, a 3. melléklet 57. sorában szereplő, Herceghalom 267/4 helyrajzi számú ingatlan ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kerül átadásra. Az ingatlan tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.

(1b) *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján, az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási és betegellátási feladatok ellátását szolgáló, a 3. mellékletben foglalt táblázat 58. sorában meghatározott, Budapest 38239 helyrajzi számú ingatlan ingyenesen, a tulajdonosi joggyakorló könyveiben szereplő nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kerül átadásra. Az ingatlan tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.

(1c) *  Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet jogutódja az Amerikai úti telephely (a továbbiakban: Amerikai úti telephely) ideggyógyászati, valamint idegsebészeti járó- és fekvőbeteg szakellátása, valamint az Országos Mozgásszervi Intézet Szanatórium utcai telephely (a továbbiakban: Rehabilitációs Intézet) általános sebészeti, ortopédiai és rehabilitációs szakellátása tekintetében az Egyetem. Az Amerikai úti telephely ideggyógyászati, valamint idegsebészeti járó- és fekvőbeteg szakellátását, valamint a Rehabilitációs Intézet általános sebészeti, ortopédiai és rehabilitációs szakellátásait az Egyetem Klinikai Központja látja el.

(1d) *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján, az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási és betegellátási feladatok ellátását szolgáló, a 3. mellékletben foglalt táblázat 59–61. sorában meghatározott ingatlanokat ingyenesen, a tulajdonosi joggyakorló könyveiben szereplő nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kell adni. Az ingatlan tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.

(2) Az ingatlan tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződéseket az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló szervezetek készítik elő és kötik meg az Egyetemmel.

(3) A költségvetési szervi formában működő Egyetem és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság között fennálló vagyonkezelési szerződés megszűnik.

(4) *  Az (1), az (1a), az (1b) és az (1d) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a közfeladat ellátására rendelkezésre álló, a jogelőd központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő, állami tulajdonú ingó vagyontárgyak (a továbbiakban: ingóságok) e törvény erejénél fogva az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(5) *  A (4) bekezdés szerint átszálló ingóságokról az átszállásról szóló rendelkezés hatálybalépésétől számított 30 napon belül jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingóságok bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, tulajdonosi joggyakorló szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(5a) *  Az (1b) és (1d) bekezdés szerinti ingatlanjuttatásra tekintettel az ingatlanjuttatással egyidejűleg az (1b) és (1d) bekezdés szerinti közfeladat ellátásával kapcsolatos jogok és kötelezettségek, e körben a feladatok ellátásához szükséges eszközök tekintetében a vagyoni jogok és kötelezettségek a jogutód Egyetemre szállnak át. A feladat ellátásával összefüggő hatósági engedélyek jogosultja a feladat átvételének időpontjától az Egyetem klinikai központja.

(6) Az ingatlan tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.

(7) *  Az ingatlan vonatkozásában a (2) bekezdés és a 6/D. § szerinti megállapodás megkötéséig, és a (4) bekezdés szerinti ingóságok vonatkozásában az (5) bekezdés szerinti jegyzőkönyvek felvételéig az Egyetemet a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátása érdekében ingyenes használati jog illeti meg.

6. § *  Az Egyetem a tulajdonába adott ingatlant – az 5. §-ban foglaltak értelmében – a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatja fel. Ha az Egyetem a tulajdonába adott ingatlant értékesíti, az ingatlan átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az alaptevékenységét szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani. Az Egyetem az ingatlanértékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.

6/A. § *  A Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet jogutódja a Merényi Gusztáv telephely (a továbbiakban: Merényi telephely) traumatológiai járó- és fekvőbeteg-szakellátása tekintetében az Egyetem. A Merényi telephely traumatológiai járó- és fekvőbeteg-szakellátását 2023. november 1. napjától az Egyetem klinikai központja látja el.

6/B. § *  Az 5. § (1b) bekezdése szerinti ingatlan tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas háromoldalú szerződést a tulajdonosi joggyakorló és a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet köti meg az Egyetemmel.

6/C. § *  A Merényi telephelyet érintő, európai uniós forrásból finanszírozott, folyamatban lévő vagy fenntartás alatt álló projektje vonatkozásában a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet jogutódja az Egyetem. E projektekkel összefüggő jogok és kötelezettségek az Egyetemet illetik meg, illetve terhelik. Az Egyetem köteles az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet alapján a változást az érintett irányító hatóság részére bejelenteni.

6/D. § *  A 3. mellékletben foglalt táblázat 59–61. sorában meghatározott ingatlanok tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas háromoldalú szerződést a tulajdonosi joggyakorló, az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet és az Országos Mozgásszervi Intézet köti meg az Egyetemmel.

6/E. § *  Az Amerikai úti telephely és a Rehabilitációs Intézet európai uniós forrásból finanszírozott, folyamatban lévő vagy fenntartás alatt álló projektje vonatkozásában az Amerikai úti telephely és a Rehabilitációs Intézet jogutódja az Egyetem. E projektekkel összefüggő jogok és kötelezettségek az Egyetemet illetik meg, illetve terhelik. Az Egyetem köteles az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet alapján a változást az érintett irányító hatóság részére bejelenteni.

4. Záró rendelkezések

7. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) *  Az 1. § (4) bekezdése, a 2–6. §, a 9. § és az 1–3. melléklet 2021. augusztus 1-jén lép hatályba.

7/A. § *  A Magyarország 2024. évi központi költségvetésének a megalapozásáról szóló 2023. évi LIII. törvénnyel megállapított 5. § (1b) bekezdése és 6/A–6/C. § szerinti feladatátadással, illetve jogutódlással az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 4. § b) pontja szerinti egészségügyben dolgozó – az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény 1. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott – egészségügyi szolgálati jogviszonya e törvény erejénél fogva, 2023. november 1-jei hatállyal – ideértve a határozott idejű jogviszonyt is – a munka törvénykönyve szerinti munkaviszonnyá alakul át. Az átalakulás során létrejövő munkaviszony tekintetében próbaidő nem köthető ki, és a jogviszonyt folyamatosnak kell tekinteni. A jogviszony átalakulása

a) nem szakítja meg az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos igények elévülését,

b) nem érinti az e § szerinti időpontban hatályban lévő határozott idejű áthelyezést, valamint

c) nem érinti a jogviszony időtartamát, valamint a munkaidő mértékét.

7/B. § *  Az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes törvények, továbbá egyes felnőttképzési és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXV. törvénnyel megállapított 5. § (1c) bekezdése szerinti jogutódlással, a jogutódlásban érintett, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 4. § b) pontja szerinti egészségügyben dolgozó – az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény 1. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott – egészségügyi szolgálati jogviszonya e törvény erejénél fogva, a jogutódlással egyidejűleg – ideértve a határozott idejű jogviszonyt is – a munka törvénykönyve szerinti munkaviszonnyá alakul át. Az átalakulás során létrejövő munkaviszony tekintetében próbaidő nem köthető ki, és a jogviszonyt folyamatosnak kell tekinteni. A jogviszony átalakulása

a) nem szakítja meg az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos igények elévülését,

b) nem érinti az e § hatálybalépésekor hatályban lévő határozott idejű áthelyezést, valamint

c) nem érinti a jogviszony időtartamát és a munkaidő mértékét.

8. § *  Az 1. § (3)–(5) bekezdése, a 2. § (1), (2), (4), (5), (7) és (8) bekezdése, a 3. § (1) és (4) bekezdése, a 4. §, az 5. § (1), (1a), (1b), (1d), (4), (5a) és (6) bekezdése, a 6. §, a 9. §, valamint az 1–3. melléklet az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

9. § Hatályát veszti az 1. § (3) és (5) bekezdése.

1. melléklet a 2021. évi XX. törvényhez

Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

A B
1. Gazdasági társaság megnevezése Átadandó állami tulajdonban álló részesedés megjelölése
2. Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 9 777 658 db „C” sorozatú részvény (HU0000123096h)
3. *  Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság törzstőke 100%-át megtestesítő üzletrész

2. melléklet a 2021. évi XX. törvényhez

Az Alapítvány részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

A B C D
1. TELEPÜLÉS HELYRAJZI SZÁM MAGYAR ÁLLAM TULAJDONI HÁNYADA MEGNEVEZÉS
2. ALSÓÖRS 37 1/1 kivett üdülőépület, udvar
3. BALATONFÖLDVÁR 541 1/1 kivett csónakház
4. BALATONVILÁGOS 1226 1/1 kivett üdülőépület, udvar
5. BALATONVILÁGOS 1189 1/1 kivett üdülőépület, udvar
6. BUDAPEST 25937/2/B/133 1/1 öröklakás
7. BUDAPEST 36663/0/A/14 1/1 raktár
8. BUDAPEST 36675/0/A/15 9/10 lakás
9. BUDAPEST 36675/0/A/24 9/10 lakás
10. BUDAPEST 37095/3/A/32 1/1 lakás
11. BUDAPEST 38315/86 1/1 kivett egyéb épület és sportcsarnok udvar
12. BUDAPEST 38440/39 16786/309041 kivett sporttelep és közpark

3. melléklet a 2021. évi XX. törvényhez

Az Egyetem részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

A B C D
1. TELEPÜLÉS HELYRAJZI SZÁM MAGYAR ÁLLAM TULAJDONI HÁNYADA MEGNEVEZÉS
2. BUDAPEST 4914/1 1/1 kivett intézményi épület
3. BUDAPEST 6844 1/1 kivett beépítetlen terület
4. BUDAPEST 6847 1/1 kivett kórház
5. BUDAPEST 9520 1/1 kivett kórház
6. BUDAPEST 10119/2 1/1 kivett kórház és orvosi rendelő, udvar
7. BUDAPEST 10171/5 1/1 kivett kórház
8. BUDAPEST 10733/12 1/1 kivett oktatási intézet, udvar
9. BUDAPEST 28296 1/1 kivett lakóház, udvar
10. BUDAPEST 34045 1/1 kivett udvar és kollégium
11. BUDAPEST 35880 1/1 kivett kórház
12. BUDAPEST 36164 1/1 kivett kórház
13. BUDAPEST 36101 1/1 kivett iroda és nővérszálló
14. BUDAPEST 36173 1/1 kivett udvar és kollégium
15. BUDAPEST 36177/1 1/1 kivett kórház
16. BUDAPEST 36202 1/1 kivett beépítetlen terület
17. BUDAPEST 36209 1/1 kivett kórház
18. BUDAPEST 36262 1/1 kivett kórház
19. BUDAPEST 36434/1 1/1 kivett kórház
20. BUDAPEST 36458/2 1/1 kivett kórház
21. BUDAPEST 36498 1/1 kivett kórház és egyéb épület, udvar
22. BUDAPEST 36675/0/A/3 85/100 iroda
23. BUDAPEST 36676 1/1 kivett irodaház
24. BUDAPEST 36728 1/1 kivett orvosi rendelő, udvar
25. BUDAPEST 36729 1/1 kivett orvosi rendelő, udvar
26. BUDAPEST 36766 1/1 kivett udvar és kollégium
27. BUDAPEST 36769 1/1 kivett garázs és oktatási központ
28. BUDAPEST 36771/14 1/1 kivett kórház
29. BUDAPEST 36774 1/1 kivett beépítetlen terület
30. BUDAPEST 36775 1/1 kivett beépítetlen terület
31. BUDAPEST 36792 1/1 kivett kórház
32. BUDAPEST 36868 1/1 kivett egyetem
33. BUDAPEST 36873/0/A/1 1/1 egészségügyi intézmény
34. BUDAPEST 36873/0/B/1 1/1 orvosi centrum
35. BUDAPEST 36873/0/C/1 1/1 egészségügyi részleg
36. BUDAPEST 37192 1/1 kivett egyetem
37. BUDAPEST 37196/2 1/1 kivett egyetem
38. BUDAPEST 37274 1/1 kivett kollégium
39. BUDAPEST 37348/2 1/1 kivett beépített terület
40. BUDAPEST 37348/2/A 1/1 Oktatási és Kutatási központ
41. BUDAPEST 37348/5 1/1 kivett magánút
42. BUDAPEST 37414 1/1 kivett lakóház, udvar
43. BUDAPEST 37418 1/1 kivett lakóház, udvar
44. BUDAPEST 37419 1/1 kivett lakóház, udvar
45. BUDAPEST 37469 1/1 kivett irodaház
46. BUDAPEST 37508 1/1 kivett kórház
47. BUDAPEST 37525/2 1/1 kivett kórház
48. BUDAPEST 38229/10 1/1 kivett beépített terület
49. BUDAPEST 38710 1/1 kivett lakóház, udvar
50. BUDAPEST 38717/4 1/1 kivett egyetem
51. BUDAPEST 38726 1/1 kivett óvoda
52. BUDAPEST 39087/2 1/1 kivett főiskola
53. BUDAPEST 73512 4029/4956 kivett egyetem
54. CEGLÉD 4736 1/3 kivett lakóház, udvar
55. ZALAEGERSZEG 2543 6/12 kivett lakóház, udvar
56. ZALAEGERSZEG 2544 2/4 kivett beépített terület
57. *  HERCEGHALOM 267/4 1/1 kivett major
58. *  BUDAPEST 38239 1/1 Kivett lakóház, udvar
59. *  Budapest 10886/43 1/1 kivett kórház
60. *  Budapest 31571/2 1/1 kivett kórház
61. *  Budapest 31567 1/1 kivett lakóház, udvar