A jogszabály mai napon ( 2024.04.16. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2021. évi LXI. törvény

a szakosított intézmények kiváltságairól és mentességeiről szóló egyezmény és Függelékei egységes szerkezetű kihirdetéséről * 

(Magyarország vonatkozásában az Egyezmény 1967. augusztus 2-án hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetre vonatkozó Függelék 1967. augusztus 2-án hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetére vonatkozó Függelék 1973. augusztus 9-én hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetre vonatkozó Függelék 1973. augusztus 9-én hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetére vonatkozó Függelék 1967. augusztus 2-án hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában a Nemzetközi Valutaalapra vonatkozó Függelék 1982. augusztus 19-én hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankra vonatkozó Függelék 1982. augusztus 19-én hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában az Egészségügyi Világszervezetre vonatkozó Függelék 1967. augusztus 2-án hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában az Egyetemes Postaügyi Unióra vonatkozó Függelék 1967. augusztus 2-án hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában a Nemzetközi Távközlési Unióra vonatkozó Függelék 1967. augusztus 2-án hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában a Meteorológiai Világszervezetre vonatkozó Függelék 1967. augusztus 2-án hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetre vonatkozó Függelék 1973. augusztus 9-én hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában a Nemzetközi Pénzügyi Társaságra vonatkozó Függelék 1982. augusztus 19-én hatályba lépett)

(Magyarország vonatkozásában a Nemzetközi Fejlesztési Társulásra vonatkozó Függelék 1982. augusztus 19-én hatályba lépett)

1. § Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad a szakosított intézmények kiváltságairól és mentességeiről szóló egyezménynek (a továbbiakban: Egyezmény) a Szellemi Tulajdon Világszervezetére vonatkozó Függeléke, a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alapra vonatkozó Függeléke, az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezetére vonatkozó Függeléke, valamint a Turisztikai Világszervezetre vonatkozó Függeléke kötelező hatályának elismerésére.

2. § Az Országgyűlés az Egyezménynek a Szellemi Tulajdon Világszervezetére vonatkozó Függelékét, a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alapra vonatkozó Függelékét, az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezetére vonatkozó Függelékét, valamint a Turisztikai Világszervezetre vonatkozó Függelékét e törvénnyel kihirdeti.

3. § Az Országgyűlés az Egyezményt, valamint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetre, az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetére, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetre, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetére, a Nemzetközi Valutaalapra, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankra, az Egészségügyi Világszervezetre, az Egyetemes Postaügyi Unióra, a Nemzetközi Távközlési Unióra, a Meteorológiai Világszervezetre, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetre, a Nemzetközi Pénzügyi Társaságra, valamint a Nemzetközi Fejlesztési Társulásra vonatkozó Függelékeket (a továbbiakban együtt: Függelékek) e törvénnyel kihirdeti.

4. § (1) Az Egyezmény és a Függelékek hivatalos magyar nyelvű fordítását az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az Egyezmény és a Függelékek hiteles angol nyelvű szövegét a 2. melléklet tartalmazza.

(3) A Szellemi Tulajdon Világszervezetére vonatkozó Függelék, a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alapra vonatkozó Függelék, az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezetére vonatkozó Függelék, valamint a Turisztikai Világszervezetre vonatkozó Függelék hivatalos magyar nyelvű fordítását a 3. melléklet tartalmazza.

(4) A Szellemi Tulajdon Világszervezetére vonatkozó Függelék, a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alapra vonatkozó Függelék, az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezetére vonatkozó Függelék, valamint a Turisztikai Világszervezetre vonatkozó Függelék hiteles angol nyelvű szövegét a 4. melléklet tartalmazza.

5. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 2. §, a 4. § (3) és (4) bekezdése, a 3. melléklet, valamint a 4. melléklet az Egyezmény XI. cikk 43. bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba. * 

(3) A 2. §, a 4. § (3) és (4) bekezdése, a 3. melléklet, valamint a 4. melléklet hatálybalépésének naptári napját a külpolitikáért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett közleményével állapítja meg. * 

6. § * 

7. § E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről a külpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.

1. melléklet a 2021. évi LXI. törvényhez

EGYEZMÉNY
A SZAKOSÍTOTT INTÉZMÉNYEK KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL

Az Egyezményt az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1947. november 21-én hagyta jóvá.

Tekintettel arra, hogy az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1946. február 13-án határozatot fogadott el az Egyesült Nemzetek és különféle szakosított intézményei kiváltságainak és mentességeinek lehetséges egységesítéséről;

Tekintettel arra, hogy az Egyesült Nemzetek és a szakosított intézmények között tanácskozások folytak a fenti határozat végrehajtásával kapcsolatban;

A fentiek alapján a Közgyűlés 1947. november 21-én elfogadott 179 (II) sz. határozatával jóváhagyta az alábbi Egyezményt, melyet elfogadás végett a szakosított intézményeknek és csatlakozás végett az Egyesült Nemzetek minden tagjának és minden más olyan államnak megküldött, amely egy vagy több szakosított intézménynek tagja.

I. CIKK

ÉRTELMEZÉSEK ÉS AZ EGYEZMÉNY HATÁLYA

1. bekezdés. Az Egyezmény szempontjából:

(i) a „standard záradékok” kifejezés a II-IX. cikk rendelkezéseire vonatkozik,

(ii) a „szakosított intézmények” alatt:

a) a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet;

b) az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete;

c) az Egyesült Nemztetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete;

d) a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet;

e) a Nemzetközi Pénzügyi Alap;

f) a Világbank;

g) az Egészségügyi Világszervezet;

h) az Egyetemes Postaügyi Unió;

i) a Nemzetközi Távközlési Unió; és

j) minden egyéb, az Alapokmány 57. és 63. cikke értelmében az Egyesült Nemzetekkel kapcsolatban álló szervezet értendő.

(iii) Az „Egyezmény” bármely szakosított intézmény vonatkozásában azokat a standard záradékokat jelenti, amelyek az illető intézmény által a 36. és 38. bekezdés értelmében megküldött függelék végleges vagy módosított szövege alapján módosultak.

(iv) A III. cikk szempontjából a „javak és tulajdon” szavak egyaránt vonatkoznak azokra a javakra és arra a vagyonra, amelyeket valamely szakosított intézmény szervezeti funkcióinak előmozdítása érdekében kezel.

(v) Az V. és VII. cikk szempontjából a „tagok képviselői” kifejezés alatt a küldöttségek összes képviselői, helyettes képviselői, tanácsadói, műszaki szakértői és titkárai értendők.

(vi) A 13-15. és 25. bekezdésekben „a szakosított intézmény által összehívott ülések” kifejezés (1) a szakosított intézmény közgyűlésének és (bármilyen elnevezésű) végrehajtó szervének az üléseit; (2) bármely alkotmányos bizottságának az üléseit; (3) az általa összehívott bármely nemzetközi konferenciának az üléseit; és (4) bármelyik ilyen szerv minden bizottságának üléseit jelenti.

(vii) „Főigazgató” elnevezés alatt az adott szakosított intézmény vezető főtisztviselője értendő, akár főigazgatói, akár más címet visel.

2. bekezdés. Az ebben az Egyezményben részes államok azon szakosított intézmény vonatkozásában, amelyre ennek az Egyezménynek a hatálya a 37. bekezdés értelmében kiterjed, az illető intézménynek - illetve az ilyen intézménnyel kapcsolatban - a standard záradékokban szereplő kiváltságokat és mentességeket az ott meghatározott feltételek szerint megadják az e záradékok minden módosításának fenntartásával, amelyet az intézményre vonatkozó és a 36. vagy 38. bekezdés értelmében megküldött függelék végleges (vagy módosított) szövegének rendelkezései tartalmaznak.

II. CIKK

JOGI SZEMÉLYISÉG

3. bekezdés. A szakosított intézményeknek jogi személyiségük van. Jogképességük kiterjed: (a) szerződések kötésére; (b) ingatlan és ingó javak megszerzésére és elidegenítésére; (c) bírói eljárás kezdeményezésére.

III. CIKK

JAVAK, VAGYON ÉS TULAJDON

4. bekezdés. A szakosított intézményeket, azok bárhol található és bárkinek birtokában levő javait és tulajdonát a joghatóság alól mentesség illeti, kivéve, ha arról valamely meghatározott esetben kifejezetten lemondott. A mentességről való lemondás azonban nem terjed ki a végrehajtás alóli mentességre.

5. bekezdés. A szakosított intézmények helyiségei sérthetetlenek. A szakosított intézmények bárhol található és bárkinek a birtokában levő javai és tulajdona mentesek a házkutatás, igénybevétel, elkobzás, kisajátítás, illetve a végrehajtási, közigazgatási, bírósági vagy törvényhozási kényszer bármely más formája alól.

6. bekezdés. A szakosított intézmények levéltárai és általában a birtokukban, illetőleg kezelésükben levő okiratok őrzési helyükre való tekintet nélkül sérthetetlenek.

7. bekezdés. A szakosított intézmények minden pénzügyi ellenőrzésre, szabályozásra vagy fizetési halasztásra való tekintet nélkül:

a) vagyonnal, arannyal és bármiféle devizával rendelkezhetnek és bármely pénznemben lehet folyószámlájuk;

b) vagyonukat, aranyukat, illetve devizájukat egyik országból a másik országba vagy bármely ország területén szabadon átutalhatják és a birtokukban levő devizákat bármely más pénznemre átválthatják.

8. bekezdés. Minden szakosított intézmény a fenti 7. bekezdésben biztosított jogainak gyakorlásában az Egyezményben részes államok kormányainak előterjesztéseit olyan mértékben veszi tekintetbe, amelyben megítélése szerint ilyen előterjesztéseknek saját érdekei sérelme nélkül helyt adhat.

9. bekezdés. A szakosított intézmények, tulajdonuk, jövedelmeik és egyéb javaik:

a) mentesek minden egyenes adó alól; mindazonáltal a szakosított intézmények önként értetődően nem kérik olyan adók alóli mentesítésüket, amelyek nem haladják meg a közüzemi szolgáltatások egyszerű ellenértékét;

b) mentesek minden vám és minden behozatali vagy kiviteli tilalom és korlátozás alól a szakosított intézmények által hivatalos használatukra behozott vagy kivitt tárgyak tekintetében; mindazonáltal a mentesség felhasználásával behozott cikkeket azon ország területén, ahová behozták, önként értetődően nem szabad eladni, hacsak nem az ezen ország kormánya által megállapított feltételek mellett;

c) mentesek minden vám és minden behozatali vagy kiviteli tilalom és korlátozás alól kiadványaik tekintetében.

10. bekezdés. Bár a szakosított intézmények elvileg nem igénylik az ingó vagy ingatlan javak árába beszámított fogyasztási illeték vagy forgalmi adó alól való mentesítésüket, mégis, ha hivatalos használatukra jelentősebb bevásárlásokat eszközölnek, amelyeknek ára ilyen természetű adókat és illetékeket foglal magában, az Egyezményben részes államok, amikor csak lehetséges, megfelelő igazgatási intézkedéseket tesznek ezen adók és illetékek összegének elengedésére vagy visszatérítésére.

IV. CIKK

KÖZLÉSI KÖNNYÍTÉSEK

11. bekezdés. Minden szakosított intézményt hivatalos közlései tekintetében az Egyezményben részes minden állam területén legalább olyan kedvező elbánás illet meg, amilyen elbánást a szóban forgó állam kormánya a posta, kábeltáviratok, táviratok, rádiótáviratok, fényképtáviratok, távbeszélő közlések és más közlések elsőbbsége, díja és illetéke, valamint a sajtó és a rádió tájékoztatására szánt közlések díja tekintetében bármely más kormánynak, illetve diplomáciai képviseletének engedélyez.

12. bekezdés. A szakosított intézmények hivatalos levelezése és más hivatalos közlései tekintetében cenzúrát alkalmazni nem lehet.

A szakosított intézményeknek joguk van rejtjel alkalmazására, valamint saját levelezésüknek a diplomáciai futárokkal és csomagokkal azonos kiváltságokat és mentességeket élvező futárok és lepecsételt csomagok útján való továbbítására és vételére.

E bekezdés rendelkezései nem értelmezhetők úgy, hogy azok az Egyezményben részes állam és valamely szakosított intézmény közötti megállapodáson alapuló megfelelő biztonsági óvintézkedések foganatosítását kizárják.

V. CIKK

A TAGOK KÉPVISELŐI

13. bekezdés. A tagoknak valamely szakosított intézmény által összehívott ülésekre küldött képviselői e tisztségük gyakorlásának, valamint az ülés színhelyére való utazásuknak és onnan való visszatérésüknek ideje alatt a következő kiváltságokat és mentességeket élvezik:

a) mentesek a letartóztatás vagy fogva tartás, valamint személyes poggyászuk lefoglalása alól, továbbá hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól;

b) valamennyi iratuk és okiratuk sérthetetlen;

c) joguk van rejtjel használatához és okiratoknak, illetve levelezésnek futár útján vagy lepecsételt csomagokban való vételéhez;

d) saját személyük és házastársuk azokban az országokban, amelyeket tisztségük gyakorlása közben felkeresnek, vagy amelyeken átutaznak, mentes mindennemű bevándorlást korlátozó szabály, a külföldiek bejelentésére vonatkozó minden előírás, valamint minden honvédelmi szolgálati kötelezettség alól;

e) a fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint idegen kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit;

f) személyes poggyászuk tekintetében ugyanazokat a mentességeket és kedvezményeket élvezik, mint a diplomáciai képviseletek megfelelő rangú tagjai.

14. bekezdés. Avégből, hogy a szakosított intézmények által összehívott üléseken a tagok képviselőinek tisztségük betöltésében teljes szólásszabadságot és teljes függetlenséget biztosítsanak, az e minőségükből folyó szóbeli vagy írásbeli fellépésük, illetve eljárásuk tekintetében a joghatóság alóli mentesség ezeket a személyeket azután is megilleti, miután megbízatásuk véget ért.

15. bekezdés. Abban az esetben, ha valamely adó esedékessége az adóalany tartózkodási idejétől függ, azt az időtartamot, amely alatt a tagoknak a szakosított intézmények által összehívott ülésekre küldött képviselői e tisztségük gyakorlása végett tartózkodnak valamely tagállam területén, a tartózkodási időbe nem lehet beszámítani.

16. bekezdés. A tagok képviselőit a kiváltságok és mentességek nem személyes előnyükre, hanem a szakosított intézményekkel kapcsolatos tisztségük független betöltésének biztosítása érdekében illetik meg. Ebből következően a tagnak nemcsak joga, hanem kötelessége is képviselőjének mentességéről minden olyan esetben lemondani, amikor megítélése szerint a mentesség az igazságszolgáltatás menetét akadályozná és amikor arról a mentesség céljának sérelme nélkül le lehet mondani.

17. bekezdés. A 13-15. bekezdés rendelkezéseit nem lehet alkalmazni olyan állam hatóságaival szemben, amelynek a képviselői állampolgára, vagy amelynek képviselője, illetőleg képviselője volt.

VI. CIKK

TISZTVISELŐK

18. bekezdés. Minden szakosított intézmény kijelöli a tisztviselőknek azokat a csoportjait, amelyekre e cikk, valamint a VIII. cikk rendelkezései vonatkoznak. Ezt az illető intézményre vonatkozóan közli az Egyezményben részes összes államok kormányaival és az Egyesült Nemzetek főtitkárával. Az e csoportokba tartozó tisztviselők nevét megfelelő időszakonként közölni kell a fent említett kormányokkal.

19. bekezdés. A szakosított intézmények tisztviselői:

a) hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek a joghatóság alól;

b) a szakosított intézményektől kapott minden illetményük és járandóságuk tekintetében adómentességet élveznek az Egyesült Nemzetek tisztviselőivel azonos feltételek mellett;

c) házastársukkal és eltartott családtagjaikkal együtt mentesek a bevándorlást korlátozó szabályok és a külföldiek bejelentésére vonatkozó előírások alól;

d) a fizetési eszközök beváltása tekintetében ugyanazokat a kiváltságokat élvezik, mint a diplomáciai képviseletek megfelelő rangú tagjai;

e) nemzetközi válság idején házastársukkal és eltartott családtagjaikkal együtt hazatérésük tekintetében ugyanazokat a kedvezményeket élvezik, mint a diplomáciai képviseletek megfelelő rangú tagjai;

f) hivataluknak az illető országban első ízben történő átvétele alkalmával berendezési tárgyaikat és értékeiket vámmentesen hozhatják be.

20. bekezdés. A szakosított intézmények tisztviselői mentesek minden honvédelmi szolgálati kötelezettség alól, feltéve, hogy ez a mentesség annak az államnak a vonatkozásában, melynek állampolgárai, a szakosított intézmények azon tisztviselőire korlátozódik, akiket a szakosított intézmény főigazgatója által összeállított és az illető állam által jóváhagyott jegyzék név szerint megjelöl.

A szakosított intézmények egyéb tisztviselőinek honvédelmi szolgálatra történő behívása esetén az állam az illető szakosított intézmény kérelmére olyan mértékű szolgálati halasztást engedélyez, amely szükséges ahhoz, hogy az érdemi munka folytatásának megszakítását elkerüljék.

21. bekezdés. A 19-20. bekezdésben meghatározott kiváltságok és mentességek mellett minden szakosított intézmény főigazgatóját, valamint a távolléte alatt nevében eljáró bármely tisztviselőt saját személye, házastársa és kiskorú gyermekei tekintetében ugyanazok a kiváltságok, mentességek, mentesítések és kedvezmények illetik meg, amelyeket a nemzetközi jog értelmében a diplomáciai követek élveznek.

22. bekezdés. A tisztviselőket a kiváltságok és mentességek kizárólag a szakosított intézmények érdekében és nem saját személyes előnyükre illetik meg. Minden szakosított intézménynek joga és kötelessége lemondani valamely tisztviselő mentességéről minden olyan esetben, amikor megítélése szerint a mentesség az igazságszolgáltatás menetét akadályozná és amikor arról a szakosított intézmény érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

23. bekezdés. Minden szakosított intézmény a tagállamok illetékes hatóságaival mindenkor együttműködik az igazságszolgáltatás rendes menetének megkönnyítése és a rendőrhatósági intézkedések megtartásának biztosítása, valamint az ebben a cikkben felsorolt kiváltságokkal, mentességekkel és kedvezményekkel való visszaélések elkerülése érdekében.

VII. CIKK

KIVÁLTSÁGOKKAL VALÓ VISSZAÉLÉS

24. bekezdés. Ha az Egyezményben részes állam úgy véli, hogy az Egyezményben biztosított valamely kiváltsággal vagy mentességgel való visszaélés esete forog fenn, akkor a szóban forgó állam és az illető szakosított intézmény között tanácskozást folytatnak, hogy megállapítsák, történt-e visszaélés, és - ha igen -, hogy a visszaélés megismétlődésének megakadályozását megkíséreljék. Ha az ilyen irányú tanácskozások nem vezetnek az Egyezményben részes állam és a szakosított intézmény számára kielégítő eredményre, a kiváltsággal vagy mentességgel való visszaélés megállapításának kérdését a 32. bekezdés értelmében a Nemzetközi Bíróság elé kell terjeszteni. Ha a Nemzetközi Bíróság visszaélés megtörténtét állapítja meg, a visszaélés által érintett, az Egyezményben részes államnak az illető szakosított intézmény értesítése után jogában áll az intézmény vonatkozásában a visszaélés tárgyát képező kiváltság vagy mentesség kedvezményét visszavonni.

25. bekezdés. 1. A tagoknak a szakosított intézmények által összehívott ülésekre küldött képviselőit e tisztségük gyakorlásának, valamint az ülés színhelyére való utazásuknak és onnan való visszatérésüknek ideje alatt, valamint a 18. bekezdés alapján kijelölt tisztviselőket hivatalos minőségükben kifejtett ténykedésük miatt a helyi hatóságok nem kényszeríthetik annak az országnak az elhagyására, amelynek területén tisztségüket gyakorolják. Abban az esetben azonban, ha ilyen személy az illető országban hivatalos megbízatásának körén kívül eső tevékenysége során követ el visszaélést a tartózkodással kapcsolatos kiváltság tekintetében, az érintett ország kormánya távozásra kényszerítheti, az alábbiak fenntartásával:

2. (I) A tagok képviselői, vagy a 21. bekezdés alapján diplomáciai mentességet élvező személyek csak az illető országba akkreditált diplomáciai követekre érvényes diplomáciai eljárásnak megfelelően kényszeríthetők az ország elhagyására.

(II) Olyan tisztviselő esetében, akire a 21. bekezdés nem vonatkozik, kiutasítási határozatot csak a szóban forgó ország külügyminiszterének jóváhagyásával lehet hozni, amire csak az illető szakosított intézmény főigazgatójával való tanácskozás után kerülhet sor; továbbá, ha a tisztviselő ellen kiutasítási eljárás indult, a szakosított intézmény főigazgatója jogosult az eljárásban részt venni annak a személynek a képviseletében, aki ellen az eljárás folyik.

VIII. CIKK

UTAZÁSI IGAZOLVÁNY

26. bekezdés. A szakosított intézmények tisztviselői jogosultak az Egyesült Nemzetek utazási igazolványainak használatára, éspedig azon ügyrendi szabályozások alapján, amelyeket az Egyesült Nemzetek főtitkára dolgoz ki a szakosított intézmények illetékes szerveivel, amely intézmények utazási igazolványok kiadására esetleg külön felhatalmazást kapnak. Az Egyesült Nemzetek főtitkára az Egyezményben részes államokat minden ilyen ügyrendi szabályozásról értesíti.

27. bekezdés. Az Egyezményben részes államok a szakosított intézmények tisztviselői részére kiállított ENSZ utazási igazolványokat érvényes útiokmányként elismerik és elfogadják.

28. bekezdés. Az említett utazási igazolványok tulajdonosainak (esetleg szükséges) beutazási engedély iránti kérelmét, ha ahhoz igazolást mellékelnek arról, hogy a szakosított intézmény megbízásából utaznak, a lehető legrövidebb időn belül megvizsgálják. Az utazási igazolványok tulajdonosainak gyors utazását ezenkívül is megkönnyítik.

29. bekezdés. A 28. bekezdésben említettekhez hasonló kedvezményeket nyújtanak a szakértőknek és más olyan személyeknek, akik - bár nem rendelkeznek az Egyesült Nemzetek utazási igazolványával - igazolják, hogy valamely szakosított intézmény megbízásából utaznak.

30. bekezdés. A szakosított intézmények főigazgatói, ezek helyettesei, osztályvezetői és más olyan tisztviselői, akik a szakosított intézmények osztályvezetőjével legalább egyenlő rangban vannak, ha az Egyesült Nemzetek utazási igazolványával és a szakosított intézmények megbízásából utaznak, ugyanazokat az utazási kedvezményeket élvezik, mint a diplomáciai képviseletek megfelelő rangú tagjai.

IX. CIKK

A JOGVITÁK RENDEZÉSE

31. bekezdés. Minden szakosított intézmény megfelelő eljárásmódot állapít meg:

a) a szerződések tekintetében vagy egyéb magánjogi ügyekben felmerülő jogviták rendezésére, amelyekben a szakosított intézmény félként van érdekelve;

b) azoknak a jogvitáknak a rendezésére, amelyekben a szakosított intézmény oly tisztviselője érdekelt, aki hivatali állásánál fogva mentességet élvez, ha a mentességről a 22. bekezdés alapján nem mondtak le.

32. bekezdés. Az Egyezmény értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó minden jogvitát a Nemzetközi Bíróság elé kell terjeszteni, feltéve, hogy a felek az adott esetben más eljárásmódban nem egyeznek meg. Ha egyfelől valamely szakosított intézmény, másfelől valamely tag között keletkezik jogvita, akkor az Alapokmány 96. cikke és a Bíróság Alapszabályzatának 65. cikke, valamint az Egyesült Nemzetek és az illető szakosított intézmény közötti megállapodások vonatkozó rendelkezései alapján minden felmerült jogi kérdésben tanácsadó véleményt kell kérni. A Bíróság véleményét a felek ügydöntőnek fogadják el.

X. CIKK

FÜGGELÉKEK ÉS AZ EGYEZMÉNYNEK AZ EGYES SZAKOSÍTOTT INTÉZMÉNYEKRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSA

33. bekezdés. A standard záradékok mindegyik szakosított intézményre vonatkoznak minden olyan módosítás fenntartásával, amelyet a 36. és 38. bekezdés értelmében az illető intézményre vonatkozó függelék végleges (vagy módosított) szövege előír.

34. bekezdés. Az Egyezmény rendelkezéseit mindegyik szakosított intézmény vonatkozásában az alapokmány szerinti hatáskörének figyelembevételével kell értelmezni.

35. bekezdés. Az I-IX. sz. függeléktervezetek az azokban megnevezett szakosított intézményre vonatkozó javaslatok. Az 1. bekezdésben név szerint nem említett szakosított intézmény esetében az Egyesült Nemzetek főtitkára az ilyen intézménynek a Gazdasági és Szociális Tanács által ajánlott függeléktervezetet küld.

36. bekezdés. Mindegyik függelék végleges szövegének az tekintendő, amelyet az illető szakosított intézmény alkotmányos eljárásának megfelelően jóváhagyott. Minden szakosított intézmény az általa jóváhagyott függelék egy másolatát megküldi az Egyesült Nemzetek főtitkárának, és a függelék ettől kezdve a 35. bekezdésben említett tervezet helyébe lép.

37. bekezdés. Az Egyezmény mindegyik szakosított intézményre nézve akkor válik hatályossá, amikor az intézmény a rá vonatkozó függelék végleges szövegét az Egyesült Nemzetek főtitkárának megküldte és őt arról tájékoztatta, hogy a szóban forgó függelékkel módosított standard záradékokat elfogadja és kötelezi magát arra, hogy végrehajtja a 8., 18., 22-23., 24., 31., 32., 42. és 45. bekezdéseket (a 32. bekezdés minden olyan módosításának fenntartásával, amelyet azért kellett alkalmazni a függelék végleges szövegén, hogy az összhangba kerüljön az intézmény alapokmányával), valamint a függelék minden olyan rendelkezését, amelyből az intézményre kötelezettségek származnak. A főtitkár az Egyesült Nemzetek valamennyi tagállamához és a szakosított intézmények egyéb tagállamaihoz eljuttatja a jelen bekezdés alapján neki megküldött összes függelékek és a 38. bekezdés alapján megküldött módosított függelékek hiteles másolatait.

38. bekezdés. Abban az esetben, ha a végleges függeléknek a 36. bekezdés alapján történt megküldése után valamely szakosított intézmény alkotmányos eljárásának megfelelően a függelékhez módosításokat fogad el, a függelék módosított szövegét megküldi az Egyesült Nemzetek főtitkárának.

39. bekezdés. Ezen Egyezmény rendelkezései semmilyen formában nem korlátozhatják vagy sérthetik azokat a kiváltságokat és mentességeket, melyeket bármely szakosított intézmény részére valamely állam annál fogva biztosított vagy ezután biztosít, hogy a szakosított intézmény székhelye vagy regionális hivatala ennek az államnak a területén van. Az Egyezmény nem értelmezhető úgy, hogy kizárja bármely részes állam és szakosított intézmény között kiegészítő megállapodások kötését az Egyezmény rendelkezéseinek kiigazításáról vagy az abban biztosított kiváltságok és mentességek kiterjesztéséről vagy korlátozásáról.

40. bekezdés. A szakosított intézmény által az Egyesült Nemzetek főtitkárának a 36. bekezdés (illetve módosított függelék esetében a 38. bekezdés) értelmében megküldött függelék végleges szövegével módosított standard záradékoknak önként értetődően összhangban kell állniuk az illető intézmény akkor érvényben levő alapokmányának rendelkezéseivel, amennyiben pedig ennek érdekében az alapokmány módosítása válik szükségessé, az ilyen módosítást az intézmény alkotmányos eljárásának megfelelően már a végleges (vagy módosított) függelék megküldése előtt hatályba kell léptetni.

Ezen Egyezmény hatálya nem szünteti meg és nem csorbítja a szakosított intézmény alapokmányának rendelkezéseit, sem azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyekkel az intézmény egyébként rendelkezik, s amelyeket megszerez, illetve amelyek reá hárulnak.

XI. CIKK

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

41. bekezdés. Az Egyesült Nemzetek tagjának és (a 42. bekezdés rendelkezéseinek fenntartásával) a szakosított intézmény tagállamának ezen Egyezményhez való csatlakozása a csatlakozási okiratnak az Egyesült Nemzetek főtitkáránál való letétbe helyezésével történik és a letétbe helyezés napján lép hatályba.

42. bekezdés. Minden érdekelt szakosított intézmény az Egyezmény szövegét a vonatkozó függelékkel együtt megküldi tagjai közül azoknak, amelyek nem tagjai az Egyesült Nemzeteknek, és felhívja őket, hogy reá nézve csatlakozzanak az Egyezményhez, az intézményre vonatkozó csatlakozási okiratnak az Egyesült Nemzetek főtitkáránál vagy a szakosított intézmény főigazgatójánál való letétbe helyezésével.

43. bekezdés. Az Egyezményben részes minden állam csatlakozási okiratában megjelöli azt a szakosított intézményt vagy intézményeket, amelyre vagy amelyekre nézve kötelezettséget vállal az Egyezmény rendelkezéseinek alkalmazására. Az Egyezményben részes minden állam az Egyesült Nemzetek főtitkárához intézett utólagos írásbeli bejelentéssel kötelezettséget vállalhat az Egyezmény rendelkezéseinek egy vagy több további szakosított intézményre nézve történő alkalmazására. Az erről szóló bejelentés a főtitkár által történő kézhezvétele napján lép hatályba.

44. bekezdés. Ez az Egyezmény valamely szakosított intézmény és az Egyezményben részes állam között akkor lép hatályba, amikor az a 37. bekezdés értelmében az illető intézményre nézve hatályossá vált és a részes állam a 43. bekezdés értelmében kötelezettséget vállalt az Egyezmény rendelkezéseinek az illető intézményre történő alkalmazására.

45. bekezdés. Az Egyesült Nemzetek főtitkára az Egyesült Nemzetek minden tagját, valamint a szakosított intézmények minden tagját és ezek főigazgatóit a 41. bekezdés alapján hozzá érkezett minden csatlakozási okirat letétbe helyezéséről és a 43. bekezdés alapján megküldött utólagos bejelentésekről tájékoztatja. Minden szakosított intézmény főigazgatója az Egyesült Nemzetek főtitkárát és az illető intézmény tagjait a 42. bekezdés értelmében nála letett minden csatlakozási okirat letétbe helyezéséről tájékoztatja.

46. bekezdés. Abban az esetben, ha bármely állam nevében csatlakozási okiratot vagy utólagos bejelentést helyeznek letétbe, az illető állam saját jogszabályai szerint léptetheti hatályba az Egyezménynek a fent említett csatlakozási okiratban vagy bejelentésekben megjelölt intézményekre vonatkozó összes függelékek végleges szövegével módosított rendelkezéseit.

47. bekezdés. 1. Ezen bekezdés 2-3. pontjában foglalt rendelkezések fenntartásával az Egyezményben részes minden állam kötelezi magát, hogy az Egyezményt a csatlakozási okiratában vagy utólagos bejelentésében megjelölt minden szakosított intézményre mindaddig alkalmazza, amíg az illető intézményre egy módosított Egyezmény vagy függelék nem válik hatályossá és az említett állam a módosított Egyezményt vagy függeléket el nem fogadta. Módosított függelék esetében az elfogadás az államok részéről az Egyesült Nemzetek főtitkárához intézett bejelentés útján történik és a főtitkár által történő kézhezvétel napján lép hatályba.

2. Az Egyezményben részes minden állam azonban, amely nem vagy már nem tagja valamely szakosított intézménynek, az Egyesült Nemzetek főtitkárának és az illető intézmény főigazgatójának írásbeli bejelentést tehet arról, hogy meghatározott időponttól kezdve, de legkorábban a bejelentés kézhezvétele után három hónappal az Egyezményben biztosított kedvezményeket az illető intézménytől meg szándékozik vonni.

3. Az Egyezményben részes minden állam minden olyan szakosított intézménytől, amelynek az Egyesült Nemzetekkel való kapcsolata megszűnik, megvonhatja a jelen Egyezményben biztosított kedvezményeket.

4. Az Egyesült Nemzetek főtitkára az e bekezdés rendelkezései alapján megküldött minden bejelentésről az Egyezményben részes valamennyi tagállamot tájékoztatja.

48. bekezdés. Az Egyezményben részes államok egyharmadának kérésére az Egyesült Nemzetek főtitkára konferenciát hív össze az Egyezmény módosítása tárgyában.

49. bekezdés. Az Egyesült Nemzetek főtitkára az Egyezmény másolatát minden szakosított intézménynek és az Egyesült Nemzetek minden tagállama kormányának megküldi.

A FÜGGELÉKEK VÉGLEGES ÉS FELÜLVIZSGÁLT SZÖVEGEI

(ahogy a szakosított intézmények 2003. április 1-jével jóváhagyták)

I. FÜGGELÉK

NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tekintetében a standard záradékok az alábbi rendelkezések figyelembe vételével alkalmazandók:

1. Az Egyezmény V. cikkét [a 13. bekezdés (c) pontja kivételével] és a VII. cikk 25. bekezdésének 1. albekezdését és a 2. albekezdés (I) pontját alkalmazni kell a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Igazgató Tanácsának munkáltatói, munkavállalói és helyettes tagjaira, valamint azok helyetteseire azzal, hogy ezen személyek mentessége megvonásának joga a 16. bekezdéssel összhangban az Igazgató Tanácshoz tartozik.

2. A standard záradékok 21. bekezdésében szereplő kiváltságok, mentességek, mentesítések és könnyítések a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal valamennyi vezérigazgató-helyettesét és főigazgató-helyettesét is megilletik.

3. (i) Szakértők részére (az Egyezmény VI. cikke hatálya alá tartozó tisztviselők kivételével), akik a Szervezet bizottságainál és misszióinál szolgálnak, a tisztségük hatékony ellátásához szükséges alábbi kiváltságokat és mentességeket kell biztosítani, beleértve a bizottságok vagy missziók szolgálatában végzett munkájukkal kapcsolatos utazásuk idejét is:

(a) Mentesek a letartóztatás vagy személyes poggyászuk lefoglalása alól;

(b) Hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól, a mentességek annak ellenére fennmaradnak, hogy az érintett személyek már nem szolgálnak a Szervezet bizottságaiban vagy misszióban;

(c) A fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások, valamint személyes poggyászuk tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint külföldi kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit;

(d) Valamennyi, a Szervezettel kapcsolatos munkájukhoz köthető iratuk és okiratuk sérthetetlen.

(ii) A fenti 3 (i) bekezdés (d) pontjával összefüggésben a standard záradékok 12. bekezdés utolsó mondatában foglalt elvek alkalmazandók.

(iii) A szakértőket a kiváltságok és a mentességek a Szervezet érdekében és nem az érintettek személyes előnyben részesítése céljából illetik meg. A Szervezetnek joga és kötelessége lemondani bármely szakértő mentességéről minden olyan esetben, amikor véleménye szerint a mentesség akadályozná az igazságszolgáltatás menetét, és arról a Szervezet érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

II. FÜGGELÉK (MÁSODIK FELÜLVIZSGÁLT SZÖVEG)

AZ EGYESÜLT NEMZETEK ÉLELMEZÉSÜGYI ÉS MEZŐGAZDASÁGI SZERVEZETE

Az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (a továbbiakban: Szervezet) tekintetében a standard záradékok az alábbi rendelkezések figyelembe vételével alkalmazandók:

1. Az V. cikk és a VII. cikk 25. bekezdés 1 és 2 (I) pontjai a Szervezet Tanácsának elnökére és a Szervezet munkájában részt vevő Társult Tagok képviselőire is alkalmazandók azzal, hogy az elnök mentessége megvonásának joga a 16. bekezdéssel összhangban a Szervezet Tanácsához tartozik.

2. (i) Szakértők részére (az Egyezmény VI. cikke hatálya alá tartozó tisztviselők kivételével), akik a Szervezet bizottságainál és misszióinál szolgálnak, a tisztségük hatékony ellátásához szükséges alábbi kiváltságokat és mentességeket kell biztosítani, beleértve a bizottságok vagy missziók szolgálatában végzett munkájukkal kapcsolatos utazásuk idejét is:

(a) Mentesek a letartóztatás vagy személyes poggyászuk lefoglalása alól;

(b) Hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól, a mentességek annak ellenére fennmaradnak, hogy az érintett személyek már nem szolgálnak a Szervezet bizottságaiban vagy misszióban;

(c) A fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások, valamint személyes poggyászuk tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint külföldi kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit;

(d) Valamennyi, a Szervezettel kapcsolatos munkájukhoz köthető iratuk és okiratuk sérthetetlen, a Szervezettel való kommunikáció érdekében joguk van rejtjel használatához, valamint okiratoknak, levelezések futár útján vagy lepecsételt csomagokban való átvételéhez.

(ii) A fenti 2 (i) bekezdés (d) pontjával összefüggésben a standard záradékok 12. bekezdés utolsó mondatában foglalt elvek alkalmazandók.

(iii) A szakértőket a kiváltságok és a mentességek a Szervezet érdekében és nem az érintettek személyes előnyben részesítése céljából illetik meg. A Szervezetnek joga és kötelessége lemondani bármely szakértő mentességéről minden olyan esetben, amikor véleménye szerint a mentesség akadályozná az igazságszolgáltatás menetét, és arról a Szervezet érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

3. A standard záradékok 21. bekezdésében szereplő kiváltságok, mentességek, mentesítések és könnyítések a Szervezet vezérigazgató-helyettesét és főigazgató-helyetteseit is megilletik.

III. FÜGGELÉK

NEMZETKÖZI POLGÁRI REPÜLÉSI SZERVEZET

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (a továbbiakban: Szervezet) tekintetében a standard záradékok az alábbi rendelkezések figyelembe vételével alkalmazandók:

1. A standard záradékok 21. bekezdésében szereplő kiváltságok, mentességek, mentesítések és könnyítések a Szervezet Tanácsának elnökét is megilletik.

2. (i) Szakértők részére (az Egyezmény VI. cikke hatálya alá tartozó tisztviselők kivételével), akik a Szervezet bizottságainál és misszióinál szolgálnak, a tisztségük hatékony ellátásához szükséges alábbi kiváltságokat és mentességeket kell biztosítani, beleértve a bizottságok vagy missziók szolgálatában végzett munkájukkal kapcsolatos utazásuk idejét is:

(a) Mentesek a letartóztatás vagy személyes poggyászuk lefoglalása alól;

(b) Hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól, a mentességek annak ellenére fennmaradnak, hogy az érintett személyek már nem szolgálnak a Szervezet bizottságaiban vagy misszióban;

(c) A fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások, valamint személyes poggyászuk tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint külföldi kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit;

(d) Valamennyi, a Szervezettel kapcsolatos munkájukhoz köthető iratuk és okiratuk sérthetetlen.

(ii) A fenti 2 (i) bekezdés (d) pontjával összefüggésben a standard záradékok 12. bekezdés utolsó mondatában foglalt elvek alkalmazandók.

(iii) A szakértőket a kiváltságok és a mentességek a Szervezet érdekében és nem az érintettek személyes előnyben részesítése céljából illetik meg. A Szervezetnek joga és kötelessége lemondani bármely szakértő mentességéről minden olyan esetben, amikor véleménye szerint a mentesség akadályozná az igazságszolgáltatás menetét, és arról a Szervezet érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

IV. FÜGGELÉK

AZ EGYESÜLT NEMZETEK NEVELÉSÜGYI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS SZERVEZETE

Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (a továbbiakban: Szervezet) tekintetében a standard záradékok az alábbi rendelkezések figyelembe vételével alkalmazandók:

1. Az Egyezmény V. cikkét és a VII. cikk 25. bekezdésének 1. albekezdését és a 2. albekezdés (I) pontját alkalmazni kell a Közgyűlés elnökére és a Szervezet Igazgató Tanácsának tagjaira, helyetteseire és tanácsadóira azzal, hogy a Szervezet Igazgató Tanácsának bármely jelzett személyét megillető mentesség megvonásának joga a 16. bekezdéssel összhangban a Szervezet Igazgató Tanácsához tartozik.

2. A Szervezet vezérigazgató-helyettesét, házastársát és kiskorú gyermekeit ugyanazok a kiváltságok, mentességek, mentesítések és könnyítések illetik meg, mint a nemzetközi jog értelmében a diplomáciai követeket, amelyeket az Egyezmény VI. cikk 21. bekezdése valamennyi szakosított intézmény főigazgatójának biztosít.

3. (i) Szakértők részére (az Egyezmény VI. cikke hatálya alá tartozó tisztviselők kivételével), akik a Szervezet bizottságainál és misszióinál szolgálnak, a tisztségük hatékony ellátásához szükséges alábbi kiváltságokat és mentességeket kell biztosítani, beleértve a bizottságok vagy missziók szolgálatában végzett munkájukkal kapcsolatos utazásuk idejét is:

(a) Mentesek a letartóztatás vagy személyes poggyászuk lefoglalása alól;

(b) Hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól, a mentességek annak ellenére fennmaradnak, hogy az érintett személyek már nem szolgálnak a Szervezet bizottságaiban vagy misszióban;

(c) A fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások, valamint személyes poggyászuk tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint külföldi kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit.

(ii) A szakértőket a kiváltságok és a mentességek a Szervezet érdekében és nem az érintettek személyes előnyben részesítése céljából illetik meg. A Szervezetnek joga és kötelessége lemondani bármely szakértő mentességéről minden olyan esetben, amikor véleménye szerint a mentesség akadályozná az igazságszolgáltatás menetét, és arról a Szervezet érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

V. FÜGGELÉK

NEMZETKÖZI VALUTAALAP

A Nemzetközi Valutaalap (a továbbiakban: Valutaalap) tekintetében az Egyezmény (beleértve jelen függeléket) az alábbi rendelkezések figyelembe vételével alkalmazandó:

1. A standard záradékok 32. bekezdése csak azokra a kiváltságok és mentességek értelmezéséből vagy alkalmazásából eredő különbségekre alkalmazandó, amelyeket a Valutalap jelen Egyezményből vezet le, és amelyek nem azok közé tartoznak, amelyeket az Alapokmány alapján vagy más módon igényelhet.

2. Az Egyezmény (beleértve jelen függelék) rendelkezései nem módosítják, egészítik ki, vagy követelik meg a Valutaalap Alapokmányának módosítását vagy kiegészítését, továbbá nem befolyásolják vagy korlátozzák az Alapokmány vagy bármely tagjának vagy annak bármely politikai alosztályának bármely törvénye, rendelete által a Valutaalap, illetve annak bármely tagjára, kormányzójára, ügyvezető igazgatójára, póttagjára, tisztségviselőjére és alkalmazottjára ruházott jogok, mentességek, kiváltságok, mentesítések egyikét sem.

VI. FÜGGELÉK

NEMZETKÖZI ÚJJÁÉPÍTÉSI ÉS FEJLESZTÉSI BANK

A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (a továbbiakban: Bank) tekintetében az Egyezmény (beleértve jelen függeléket) az alábbi rendelkezések figyelembe vételével alkalmazandó:

1. A 4. bekezdés helyébe a következő szöveg lép:

„A Bank ellen eljárást indítani csak azon tag területén működő és joghatósággal rendelkező illetékes bíróság előtt lehet, ahol a Banknak hivatala működik, ahol az idézés, vagy az eljárásról kézbesítendő más értesítés átvételére a Bank megbízottat jelölt ki, illetve ahol értékpapírokat bocsátott ki vagy garantált. Nem indítható azonban eljárás a tagok vagy olyan személyek részéről, amelyek, vagy akik a tagok nevében járnak el, vagy igényüket azoktól származtatják. A Bank vagyona és követelései, bárhol és bárki birtokában legyenek is, mentesek a lefoglalás, a letiltás vagy a végrehajtás bármilyen formája alól, mindaddig, amíg a Bank ellen jogerős ítéletet nem hoztak.”

2. A standard záradékok 32. bekezdése csak azokra a kiváltságok és mentességek értelmezéséből vagy alkalmazásából eredő különbségekre alkalmazandó, amelyeket a Bank jelen Egyezményből vezet le, és amelyek nem azok közé tartoznak, amelyeket az Alapokmány alapján vagy más módon igényelhet.

3. Az Egyezmény (beleértve jelen függelék) rendelkezései nem módosítják, egészítik ki, vagy követelik meg a Bank Alapokmányának módosítását vagy kiegészítését, továbbá nem befolyásolják vagy korlátozzák az Alapokmány vagy bármely tagjának vagy annak bármely politikai alosztályának bármely törvénye, rendelete által a Bankra, illetve annak bármely tagjára, kormányzójára, ügyvezető igazgatójára, póttagjára, tisztségviselőjére és alkalmazottjára ruházott jogok, mentességek, kiváltságok, mentesítések egyikét sem.

VII. FÜGGELÉK (HARMADIK FELÜLVIZSGÁLT SZÖVEG)

EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGSZERVEZET

Az Egészségügyi Világszervezet (a továbbiakban: Szervezet) tekintetében a standard záradékok az alábbi módosítások figyelembe vételével alkalmazandók:

1. Az Egyezmény V. cikkét és a VII. cikk 25. bekezdésének 1. albekezdését és a 2. albekezdés (I) pontját alkalmazni kell a Szervezet Igazgató Tanácsának tagjaira, helyetteseire és tanácsadóira azzal, hogy a mentességük megvonásának joga a 16. bekezdéssel összhangban a Szervezet Igazgató Tanácsához tartozik.

2. (i) Szakértők részére - az Egyezmény VI. cikke hatálya alá tartozó tisztviselők kivételével - akik a Szervezet bizottságaiban és misszióinál szolgálnak, a tisztségük hatékony ellátásához szükséges alábbi kiváltságokat és mentességeket biztosítani kell, beleértve a bizottságok vagy missziók szolgálatában végzett munkájukkal kapcsolatos utazásuk idejét is:

(a) Mentesek a letartóztatás vagy személyes poggyászuk lefoglalása alól;

(b) Hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól; a mentességek annak ellenére fennmaradnak, hogy az érintett személyek már nem szolgálnak a Szervezet bizottságaiban vagy misszióban;

(c) A fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások, valamint személyes poggyászuk tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint külföldi kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit;

(d) Valamennyi iratuk és okiratuk sérthetetlen;

(e) A Szervezettel való kommunikáció érdekében joguk van rejtjel használatához, valamint okiratoknak, levelezések futár útján vagy lepecsételt csomagokban való átvételéhez.

(ii) A fenti (b) és (e) bekezdésben szabályozott kiváltságok és mentességek a Szervezet Szakértői Tanácsadó Testületében szolgálatot teljesítő személyeket is megilleti munkavégzésükkel összefüggésben.

(iii) A szakértőket a kiváltságok és a mentességek a Szervezet érdekében és nem az érintettek személyes előnyben részesítése céljából illetik meg. A Szervezetnek joga és kötelessége lemondani bármely szakértő mentességéről minden olyan esetben, amikor véleménye szerint a mentesség akadályozná az igazságszolgáltatás menetét, és arról a Szervezet érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

3. Az Egyezmény V. cikkét és a VII. cikk 25. bekezdésének 1. albekezdését és a 2. albekezdés (I) pontját az Alapokmány 8. és 47. cikkével összhangban alkalmazni kell a Szervezet munkájában részt vevő Társult Tagok képviselőire.

4. A standard záradékok 21. bekezdésében szereplő kiváltságok, mentességek, mentesítések és könnyítések a Szervezet valamennyi vezérigazgató-helyettesét, főigazgató-helyettesét és regionális igazgatóját is megilletik.

VIII. FÜGGELÉK

EGYETEMES POSTAÜGYI UNIÓ

A standard záradékok módosítás nélkül alkalmazandók.

IX. FÜGGELÉK

NEMZETKÖZI TÁVKÖZLÉSI UNIÓ

A standard záradékok módosítás nélkül alkalmazandók, azzal a kivétellel, hogy a Nemzetközi Távközlési Unió nem követelheti meg magának a IV. cikk 11. bekezdésében biztosított „Közlési könnyítések” tekintetében a kiváltságos bánásmód igénybevételét.

XI. FÜGGELÉK

METEOROLÓGIAI VILÁGSZERVEZET

A standard záradékok módosítás nélkül alkalmazandók.

XII. FÜGGELÉK (MÁSODIK FELÜLVIZSGÁLT SZÖVEG)

NEMZETKÖZI TENGERÉSZETI SZERVEZET

A standard záradékok VI. cikk 21. bekezdésében rögzített kiváltságok, mentességek, mentesítések és könnyítések megilletik a Szervezet főtitkárát, főtitkár-helyettesét, a Tengerészeti Biztonsági Bizottság titkárát és az Adminisztratív Bizottság, a Műszaki Együttműködési Bizottság, a Jogi és Külkapcsolati Bizottság, valamint a Konferencia Bizottság és a Tengeri Környezetvédelmi Bizottság igazgatóit, azzal a feltétellel, hogy e bekezdés rendelkezései nem kötelezik azt a Tagot, amelynek a területén a Szervezet székhelye található arra, hogy alkalmazza a standard záradékok VI. cikk 21. bekezdését bármely személyre, aki állampolgára. Amennyiben a Szervezet bármikor megváltoztatja az igazgatói állások címeit, az ilyen posztok birtokosainak továbbra is biztosítani kell az e bekezdésben említett kiváltságokat, mentességeket, mentesítéseket és könnyítéseket.

(a) Szakértők részére (az Egyezmény VI. cikke hatálya alá tartozó tisztviselők kivételével), akik a Szervezet bizottságainál és misszióinál szolgálnak, a tisztségük hatékony ellátásához szükséges alábbi kiváltságokat és mentességeket kell biztosítani, beleértve a bizottságok vagy missziók szolgálatában végzett munkájukkal kapcsolatos utazásuk idejét is:

(i) mentesek a letartóztatás vagy személyes poggyászuk lefoglalása alól;

(ii) hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól, a mentességek annak ellenére fennmaradnak, hogy az érintett személyek már nem szolgálnak a Szervezet bizottságaiban vagy misszióban;

(iii) a fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások, valamint személyes poggyászuk tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint külföldi kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit;

(iv) valamennyi, a Szervezettel kapcsolatos munkájukhoz köthető iratuk és okiratuk sérthetetlen;

(v) joguk van rejtjel használatához és okiratoknak, illetve levelezések futár útján vagy lepecsételt csomagokban való átvételéhez a Nemzetközi Tengerészeti Szervezettel való kommunikáció érdekében.

A fenti 2 (a) bekezdés (iv) és (v) pontjával összefüggésben a standard záradékok 12. bekezdés utolsó mondatában foglalt elvek alkalmazandók.

(b) A szakértőket a kiváltságok és a mentességek a Szervezet érdekében és nem az érintettek személyes előnyben részesítése céljából illetik meg. A Szervezetnek joga és kötelessége lemondani bármely szakértő mentességéről minden olyan esetben, amikor véleménye szerint a mentesség akadályozná az igazságszolgáltatás menetét, és arról a Szervezet érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

XIII. FÜGGELÉK

NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI TÁRSASÁG

A Nemzetközi Pénzügyi Társaság (a továbbiakban: Társaság) tekintetében az Egyezmény (beleértve jelen függeléket) az alábbi rendelkezések figyelembe vételével alkalmazandó:

1. A 4. bekezdés helyébe a következő szöveg lép:

„A Társaság ellen eljárást indítani csak azon tag területén működő és joghatósággal rendelkező illetékes bíróság előtt lehet, ahol a Társaságnak hivatala működik, ahol az idézés, vagy az eljárásról kézbesítendő más értesítés átvételére a Társaság megbízottat jelölt ki, illetve ahol értékpapírokat bocsátott ki vagy garantált. Nem indítható azonban eljárás a tagok vagy olyan személyek részéről, amelyek, vagy akik a tagok nevében járnak el, vagy igényüket azoktól származtatják. A Társaság vagyona és követelései, bárhol és bárki birtokában legyenek is, mentesek a lefoglalás, a letiltás vagy a végrehajtás bármilyen formája alól, mindaddig, amíg a Társaság ellen jogerős ítéletet nem hoztak.”

2. A standard záradékok 7. bekezdésének b) pontja a Társaságra a Társaság Alapokmánya III. cikk 5. bekezdésére figyelemmel alkalmazandó.

3. A Társaság saját belátása szerint lemondhat az Alapokmányának VI. cikke alapján biztosított kiváltságokról és mentességekről az általa meghatározott mértékben és feltételek mellett.

4. A standard záradékok 32. bekezdése csak azokra a kiváltságok és mentességek értelmezéséből vagy alkalmazásából eredő különbségekre alkalmazandó, amelyeket a Társaság jelen Egyezményből vezet le, és amelyek nem azok közé tartoznak, amelyeket az Alapokmány alapján vagy más módon igényelhet.

5. Az Egyezmény (beleértve jelen függelék) rendelkezései nem módosítják, egészítik ki, vagy követelik meg a Társaság Alapokmányának módosítását vagy kiegészítését, továbbá nem befolyásolják vagy korlátozzák az Alapokmány vagy bármely tagjának vagy annak bármely politikai alosztályának bármely törvénye, rendelete által a Társaságra, illetve annak bármely tagjára, kormányzójára, ügyvezető igazgatójára, póttagjára, tisztségviselőjére és alkalmazottjára ruházott jogok, mentességek, kiváltságok, mentesítések egyikét sem.

XIV. FÜGGELÉK

NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSI TÁRSULÁS

A Nemzetközi Fejlesztési Társulás (a továbbiakban: Társulás) tekintetében az Egyezményt, beleértve jelen függeléket, kell alkalmazni az alábbi rendelkezések figyelembe vételével:

1. A 4. bekezdés helyébe a következő szöveg lép:

„A Társulás ellen eljárást indítani csak azon tag területén működő és joghatósággal rendelkező illetékes bíróság előtt lehet, ahol a Társulásnak hivatala működik, ahol az idézés, vagy az eljárásról kézbesítendő más értesítés átvételére a Társulás megbízottat jelölt ki, illetve ahol értékpapírokat bocsátott ki vagy garantált. Nem indítható azonban eljárás a tagok vagy olyan személyek részéről, amelyek, vagy akik a tagok nevében járnak el, vagy igényüket azoktól származtatják. A Társulás vagyona és követelései, bárhol és bárki birtokában legyenek is, mentesek a lefoglalás, a letiltás vagy a végrehajtás bármilyen formája alól, mindaddig, amíg a Társulás ellen jogerős ítéletet nem hoztak.”

2. A standard záradékok 32. bekezdése csak azokra a kiváltságok és mentességek értelmezéséből vagy alkalmazásából eredő különbségekre alkalmazandó, amelyeket a Társaság jelen Egyezményből vezet le, és amelyek nem azok közé tartoznak, amelyeket az Alapokmány alapján vagy más módon igényelhet.

3. Az Egyezmény (beleértve jelen függelék) rendelkezései nem módosítják, egészítik ki, vagy követelik meg a Társulás Alapokmányának módosítását vagy kiegészítését, továbbá nem befolyásolják vagy korlátozzák az Alapokmány vagy bármely tagjának vagy annak bármely politikai alosztályának bármely törvénye, rendelete által a Társulásra, illetve annak bármely tagjára, kormányzójára, ügyvezető igazgatójára, póttagjára, tisztségviselőjére és alkalmazottjára ruházott jogok, mentességek, kiváltságok, mentesítések egyikét sem.

2. melléklet a 2021. évi LXI. törvényhez

CONVENTION ON THE PRIVILEGES AND IMMUNITIES OF THE SPECIALIZED AGENCIES

Approved by the General Assembly of the United Nations on 21 November 1947

Whereas the General Assembly of the United Nations adopted on 13 February 1946 a resolution contemplating the unification as far as possible of the privileges and immunities enjoyed by the United Nations and by the various specialized agencies; and

Whereas consultations concerning the implementation of the aforesaid resolution have taken place between the United Nations and the specialized agencies;

Consequently by resolution 179 (II) adopted on 21 November 1947, the General Assembly has approved the following Convention, which is submitted to the specialized agencies for acceptance and to every Member of the United Nations and to every other State member of one or more of the specialized agencies for accession.

ARTICLE I

DEFINITION AND SCOPE

SECTION 1

In this Convention:

(i) The words „standard clauses” refer to the provisions of articles II to IX.

(ii) The words „specialized agencies” mean:

(a) The International Labour Organisation;

(b) The Food and Agriculture Organization of the United Nations;

(c) The United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization;

(d) The International Civil Aviation Organization;

(e) The International Monetary Fund;

(f) The International Bank for Reconstruction and Development;

(g) The World Health Organization;

(h) The Universal Postal Union;

(i) The International Telecommunication Union; and

(j) Any other agency in relationship with the United Nations in accordance with Articles 57 and 63 of the Charter.

(iii) The word „Convention” means, in relation to any particular specialized agency, the standard clauses as modified by the final (or revised) text of the annex transmitted by that agency in accordance with sections 36 and 38.

(iv) For the purposes of article III, the words „property and assets” shall also include property and funds administered by a specialized agency in furtherance of its constitutional functions.

(v) For the purposes of articles V and VII, the expression „representatives of members” shall be deemed to include all representatives, alternates, advisers, technical experts and secretaries of delegations.

(vi) In sections 13, 14, 15 and 25, the expression „meetings convened by a specialized agency” means meetings: (1) of its assembly and of its executive body (however designated), and (2) of any commission provided for in its constitution; (3) of any international conference convened by it; and (4) of any committee of any of these bodies.

(vii) The term „executive head” means the principal executive official of the specialized agency in question, whether designated „Director-General” or otherwise.

SECTION 2

Each State party to this Convention in respect of any specialized agency to which this Convention has become applicable in accordance with section 37 shall accord to, or in connexion with, that agency the privileges and immunities set forth in the standard clauses on the conditions specified therein, subject to any modification of those clauses contained in the provisions of the final (or revised) annex relating to that agency and transmitted in accordance with sections 36 or 38.

ARTICLE II

JURIDICAL PERSONALITY

SECTION 3

The specialized agencies shall possess juridical personality. They shall have the capacity (a) to contract, (b) to acquire and dispose of immovable and movable property, (c) to institute legal proceedings.

ARTICLE III

PROPERTY, FUNDS AND ASSETS

SECTION 4

The specialized agencies, their property and assets, wherever located and by whomsoever held, shall enjoy immunity from every form of legal process except in so far as in any particular case they have expressly waived their immunity. It is, however, understood that no waiver of immunity shall extend to any measure of execution.

SECTION 5

The premises of the specialized agencies shall be inviolable. The property and assets of the specialized agencies, wherever located and by whomsoever held, shall be immune from search, requisition, confiscation, expropriation and any other form of interference, whether by executive, administrative, judicial or legislative action.

SECTION 6

The archives of the specialized agencies, and in general all documents belonging to them or held by them, shall be inviolable, wherever located.

SECTION 7

Without being restricted by financial controls, regulations or moratoria of any kind:

(a) The specialized agencies may hold funds, gold or currency of any kind and operate accounts in any currency;

(b) The specialized agencies may freely transfer their funds, gold or currency from one country to another or within any country and convert any currency held by them into any other currency.

SECTION 8

Each specialized agency shall, in exercising its rights under section 7 above, pay due regard to any representations made by the Government of any State party to this Convention in so far as it is considered that effect can be given to such representations without detriment to the interests of the agency.

SECTION 9

The specialized agencies, their assets, income and other property shall be:

(a) Exempt from all direct taxes; it is understood, however, that the specialized agencies will not claim exemption from taxes which are, in fact, no more than charges for public utility services;

(b) Exempt from customs duties and prohibitions and restrictions on imports and exports in respect of articles imported or exported by the specialized agencies for their official use; it is understood, however, that articles imported under such exemption will not be sold in the country into which they were imported except under conditions agreed to with the Government of that country;

(c) Exempt from duties and prohibitions and restrictions on imports and exports in respect of their publications.

SECTION 10

While the specialized agencies will not, as a general rule, claim exemption from excise duties and from taxes on the sale of movable and immovable property which forms part of the price to be paid, nevertheless when the specialized agencies are making important purchases for official use of property on which such duties and taxes have been charged or are chargeable, States parties to this Convention will, whenever possible, make appropriate administrative arrangements for the remission or return of the amount of duty or tax.

ARTICLE IV

FACILITIES IN RESPECT OF COMMUNICATIONS

SECTION 11

Each specialized agency shall enjoy, in the territory of each State party to this Convention in respect of that agency, for its official communications, treatment not less favourable than that accorded by the Government of such State to any other Government, including the latter’s diplomatic mission, in the matter of priorities, rates and taxes on mails, cables, telegrams, radiograms, telephotos, telephone and other communications, and press rates for information to the press and radio.

SECTION 12

No censorship shall be applied to the official correspondence and other official communications of the specialized agencies.

The specialized agencies shall have the right to use codes and to dispatch and receive correspondence by courier or in sealed bags, which shall have the same immunities and privileges as diplomatic couriers and bags.

Nothing in this section shall be construed to preclude the adoption of appropriate security precautions to be determined by agreement between a State party to this Convention and a specialized agency.

ARTICLE V

REPRESENTATIVES OF MEMBERS

SECTION 13

Representatives of members at meetings convened by a specialized agency shall, while exercising their functions and during their journeys to and from the place of meeting, enjoy the following privileges and immunities:

(a) Immunity from personal arrest or detention and from seizure of their personal baggage, and in respect of words spoken or written and all acts done by them in their official capacity, immunity from legal process of every kind;

(b) Inviolability for all papers and documents;

(c) The right to use codes and to receive papers or correspondence by courier or in sealed bags;

(d) Exemption in respect of themselves and their spouses from immigration restrictions, aliens’ registration or national service obligations in the State which they are visiting or through which they are passing in the exercise of their functions;

(e) The same facilities in respect of currency or exchange restrictions as are accorded to representatives of foreign Governments on temporary official missions;

(f) The same immunities and facilities in respect of their personal baggage as are accorded to members of comparable rank of diplomatic missions.

SECTION 14

In order to secure for the representatives of members of the specialized agencies at meetings convened by them complete freedom of speech and complete independence in the discharge of their duties, the immunity from legal process in respect of words spoken or written and all acts done by them in discharging their duties shall continue to be accorded, notwithstanding that the persons concerned are no longer engaged in the discharge of such duties.

SECTION 15

Where the incidence of any form of taxation depends upon residence, periods during which the representatives of members of the specialized agencies at meetings convened by them are present in a member State for the discharge of their duties shall not be considered as periods of residence.

SECTION 16

Privileges and immunities are accorded to the representatives of members, not for the personal benefit of the individuals themselves, but in order to safeguard the independent exercise of their functions in connexion with the specialized agencies. Consequently, a member not only has the right but is under a duty to waive the immunity of its representatives in any case where, in the opinion of the member, the immunity would impede the course of justice, and where it can be waived without prejudice to the purpose for which the immunity is accorded.

SECTION 17

The provisions of sections 13, 14 and 15 are not applicable in relation to the authorities of a State of which the person is a national or of which he is or has been a representative.

ARTICLE VI

OFFICIALS

SECTION 18

Each specialized agency will specify the categories of officials to which the provisions of this article and of article VIII shall apply. It shall communicate them to the Governments of all States parties to this Convention in respect of that agency and to the Secretary-General of the United Nations. The names of the officials included in these categories shall from time to time be made known to the above- mentioned Governments.

SECTION 19

Officials of the specialized agencies shall:

(a) Be immune from legal process in respect of words spoken or written and all acts performed by them in their official capacity;

(b) Enjoy the same exemptions from taxation in respect of the salaries and emoluments paid to them by the specialized agencies and on the same conditions as are enjoyed by officials of the United Nations;

(c) Be immune, together with their spouses and relatives dependent on them, from immigration restrictions and alien registration;

(d) Be accorded the same privileges in respect of exchange facilities as are accorded to officials of comparable rank of diplomatic missions;

(e) Be given, together with their spouses and relatives dependent on them, the same repatriation facilities in time of international crises as officials of comparable rank of diplomatic missions;

(f) Have the right to import free of duty their furniture and effects at the time of first taking up their post in the country in question.

SECTION 20

The officials of the specialized agencies shall be exempt from national service obligations, provided that in relation to the States of which they are nationals, such exemption shall be confined to officials of the specialized agencies whose names have, by reason of their duties, been placed upon a list compiled by the executive head of the specialized agency and approved by the State concerned.

Should other officials of specialized agencies be called up for national service, the State concerned shall, at the request of the specialized agency concerned, grant such temporary deferments in the call-up of such officials as may be necessary to avoid interruption in the continuation of essential work.

SECTION 21

In addition to the immunities and privileges specified in sections 19 and 20, the executive head of each specialized agency, including any official acting on his behalf during his absence from duty, shall be accorded in respect of himself, his spouse and minor children, the privileges and immunities, exemptions and facilities accorded to diplomatic envoys, in accordance with international law.

SECTION 22

Privileges and immunities are granted to officials in the interests of the specialized agencies only and not for personal benefit of the individuals themselves. Each specialized agency shall have the right and the duty to waive the immunity of any official in any case where, in its opinion, the immunity would impede the course of justice and can be waived without prejudice to the interests of the specialized agency.

SECTION 23

Each specialized agency shall co-operate at all times with the appropriate authorities of member States to facilitate the proper administration of justice, secure the observance of police regulations and prevent the occurrence of any abuses in connexion with the privileges, immunities and facilities mentioned in this article.

ARTICLE VII

ABUSES OF PRIVILEGE

SECTION 24

If any State party to this Convention considers that there has been an abuse of a privilege or immunity conferred by this Convention, consultations shall be held between that State and the specialized agency concerned to determine whether any such abuse has occurred and, if so, to attempt to ensure that no repetition occurs. If such consultations fail to achieve a result satisfactory to the State and the specialized agency concerned, the question whether an abuse of a privilege or immunity has occurred shall be submitted to the International Court of Justice in accordance with section 32. If the International Court of Justice finds that such an abuse has occurred, the State party to this Convention affected by such abuse shall have the right, after notification to the specialized agency in question, to withhold from the specialized agency concerned the benefits of the privilege or immunity so abused.

SECTION 25

1. Representatives of members at meetings convened by specialized agencies, while exercising their functions and during their journeys to and from the place of meeting, and officials within the meaning of section 18, shall not be required by the territorial authorities to leave the country in which they are performing their functions on account of any activities by them in their official capacity. In the case, however, of abuse of privileges of residence committed by any such person in activities in that country outside his official functions, he may be required to leave by the Government of that country provided that:

2. (I) Representatives of members, or persons who are entitled to diplomatic immunity under section 21, shall not be required to leave the country otherwise than in accordance with the diplomatic procedure applicable to diplomatic envoys accredited to that country.

(II) In the case of an official to whom section 21 is not applicable, no order to leave the country shall be issued other than with the approval of the Foreign Minister of the country in question, and such approval shall be given only after consultation with the executive head of the specialized agency concerned; and, if expulsion proceedings are taken against an official, the executive head of the specialized agency shall have the right to appear in such proceedings on behalf of the person against whom they are instituted.

ARTICLE VIII

LAISSEZ-PASSER

SECTION 26

Officials of the specialized agencies shall be entitled to use the United Nations laissez-passer in conformity with administrative arrangements to be concluded between the Secretary-General of the United Nations and the competent authorities of the specialized agencies, to which agencies special powers to issue laissez-passer may be delegated. The Secretary-General of the United Nations shall notify each State party to this Convention of each administrative arrangement so concluded.

SECTION 27

States parties to this Convention shall recognize and accept the United Nations laissez-passer issued to officials of the specialized agencies as valid travel documents.

SECTION 28

Applications for visas, where required, from officials of specialized agencies holding United Nations laissez-passer, when accompanied by a certificate that they are travelling on the business of a specialized agency, shall be dealt with as speedily as possible. In addition, such persons shall be granted facilities for speedy travel.

SECTION 29

Similar facilities to those specified in section 28 shall be accorded to experts and other persons who, though not the holders of United Nations laissez-passer, have a certificate that they are travelling on the business of a specialized agency.

SECTION 30

The executive heads, assistant executive heads, heads of departments and other officials of a rank not lower than head of department of the specialized agencies, travelling on United Nations laissez-passer on the business of the specialized agencies, shall be granted the same facilities for travel as are accorded to officials of comparable rank in diplomatic missions.

ARTICLE IX

SETTLEMENT OF DISPUTES

SECTION 31

Each specialized agency shall make provision for appropriate modes of settlement of:

(a) Disputes arising out of contracts or other disputes of private character to which the specialized agency is a party;

(b) Disputes involving any official of a specialized agency who by reason of his official position enjoys immunity, if immunity has not been waived in accordance with the provisions of section 22.

SECTION 32

All differences arising out of the interpretation or application of the present Convention shall be referred to the International Court of Justice unless in any case it is agreed by the parties to have recourse to another mode of settlement. If a difference arises between one of the specialized agencies on the one hand, and a member on the other hand, a request shall be made for an advisory opinion on any legal question involved in accordance with Article 96 of the Charter and Article 65 of the Statute of the Court and the relevant provisions of the agreements concluded between the United Nations and the specialized agency concerned. The opinion given by the Court shall be accepted as decisive by the parties.

ARTICLE X

ANNEXES AND APPLICATION TO INDIVIDUAL SPECIALIZED AGENCIES

SECTION 33

In their application to each specialized agency, the standard clauses shall operate subject to any modifications set forth in the final (or revised) text of the annex relating to that agency, as provided in sections 36 and 38.

SECTION 34

The provisions of the Convention in relation to any specialized agency must be interpreted in the light of the functions with which that agency is entrusted by its constitutional instrument.

SECTION 35

Draft annexes I to IX are recommended to the specialized agencies named therein. In the case of any specialized agency not mentioned by name in section 1, the Secretary-General of the United Nations shall transmit to the agency a draft annex recommended by the Economic and Social Council.

SECTION 36

The final text of each annex shall be that approved by the specialized agency in question in accordance with its constitutional procedure. A copy of the annex as approved by each specialized agency shall be transmitted by the agency in question to the Secretary-General of the United Nations and shall thereupon replace the draft referred to in section 35.

SECTION 37

The present Convention becomes applicable to each specialized agency when it has transmitted to the Secretary- General of the United Nations the final text of the relevant annex and has informed him that it accepts the standard clauses, as modified by this annex, and undertakes to give effect to sections 8, 18, 22, 23, 24, 31, 32, 42 and 45 (subject to any modification of section 32 which may be found necessary in order to make the final text of the annex consonant with the constitutional instrument of the agency) and any provisions of the annex placing obligations on the agency. The Secretary-General shall communicate to all Members of the United Nations and to other States members of the specialized agencies certified copies of all annexes transmitted to him under this section and of revised annexes transmitted under section 38.

SECTION 38

If, after the transmission of a final annex under section 36, any specialized agency approves any amendments thereto in accordance with its constitutional procedure, a revised annex shall be transmitted by it to the Secretary- General of the United Nations.

SECTION 39

The provisions of this Convention shall in no way limit or prejudice the privileges and immunities which have been, or may hereafter be, accorded by any State to any specialized agency by reason of the location in the territory of that State of its headquarters or regional offices. This Convention shall not be deemed to prevent the conclusion between any State party thereto and any specialized agency of supplemental agreements adjusting the provisions of this Convention or extending or curtailing the privileges and immunities thereby granted.

SECTION 40

It is understood that the standard clauses, as modified by the final text of an annex sent by a specialized agency to the Secretary-General of the United Nations under section 36 (or any revised annex sent under section 38), will be consistent with the provisions of the constitutional instrument then in force of the agency in question, and that if any amendment to that instrument is necessary for the purpose of making the constitutional instrument so consistent, such amendment will have been brought into force in accordance with the constitutional procedure of that agency before the final (or revised) annex is transmitted.

The Convention shall not itself operate so as to abrogate, or derogate from, any provisions of the constitutional instrument of any specialized agency or any rights or obligations which the agency may otherwise have, acquire, or assume.

ARTICLE XI

FINAL PROVISIONS

SECTION 41

Accession to this Convention by a Member of the United Nations and (subject to section 42) by any State member of a specialized agency shall be effected by deposit with the Secretary-General of the United Nations of an instrument of accession which shall take effect on the date of its deposit.

SECTION 42

Each specialized agency concerned shall communicate the text of this Convention together with the relevant annexes to those of its members which are not Members of the United Nations and shall invite them to accede thereto in respect of that agency by depositing an instrument of accession to this Convention in respect thereof either with the Secretary-General of the United Nations or with the executive head of the specialized agency.

SECTION 43

Each State party to this Convention shall indicate in its instrument of accession the specialized agency or agencies in respect of which it undertakes to apply the provisions of this Convention. Each State party to this Convention may by subsequent written notification to the Secretary-General of the United Nations undertake to apply the provisions of this Convention to one or more further specialized agencies. This notification shall take effect on the date of its receipt by the Secretary-General.

SECTION 44

This Convention shall enter into force for each State party to this Convention in respect of a specialized agency when it has become applicable to that agency in accordance with section 37 and the State party has undertaken to apply the provisions of the Convention to that agency in accordance with section 43.

SECTION 45

The Secretary-General of the United Nations shall inform all Members of the United Nations, as well as all members of the specialized agencies, and executive heads of the specialized agencies, of the deposit of each instrument of accession received under section 41 and of subsequent notifications received under section 43. The executive head of a specialized agency shall inform the Secretary-General of the United Nations and the members of the agency concerned of the deposit of any instrument of accession deposited with him under section 42.

SECTION 46

It is understood that, when an instrument of accession or a subsequent notification is deposited on behalf of any State, this State will be in a position under its own law to give effect to the terms of this Convention, as modified by the final texts of any annexes relating to the agencies covered by such accessions or notifications.

SECTION 47

1. Subject to the provisions of paragraphs 2 and 3 of this section, each State party to this Convention undertakes to apply this Convention in respect of each specialized agency covered by its accession or subsequent notification, until such time as a revised convention or annex shall have become applicable to that agency and the said State shall have accepted the revised convention or annex. In the case of a revised annex, the acceptance of States shall be by a notification addressed to the Secretary-General of the United Nations, which shall take effect on the date of its receipt by the Secretary-General.

2. Each State party to this Convention, however, which is not, or has ceased to be, a member of a specialized agency, may address a written notification to the Secretary-General of the United Nations and the executive head of the agency concerned to the effect that it intends to withhold from that agency the benefits of this Convention as from a specified date, which shall not be earlier than three months from the date of receipt of the notification.

3. Each State party to this Convention may withhold the benefit of this Convention from any specialized agency which ceases to be in relationship with the United Nations.

4. The Secretary-General of the United Nations shall inform all member States parties to this Convention of any notification transmitted to him under the provisions of this section.

SECTION 48

At the request of one third of the States parties to this Convention, the Secretary-General of the United Nations will convene a conference with a view to its revision.

SECTION 49

The Secretary-General of the United Nations shall transmit copies of this Convention to each specialized agency and to the Government of each Member of the United Nations.

FINAL TEXTS AND REVISED TEXTS OF THE ANNEXES

(as approved by the specialized agencies as at 1 April 2003)

ANNEX I

INTERNATIONAL LABOUR ORGANISATION

In their application to the International Labour Organisation the standard clauses shall operate subject to the following provisions:

1. Article V [other than paragraph (c) of section 13] and section 25, paragraphs 1 and 2 (I), of article VII shall extend to the employers’ and workers’ members and deputy members of the Governing Body of the International Labour Organisation and their substitutes, except that any waiver of the immunity of any such person member under section 16 shall be by the Governing Body.

2. The privileges, immunities, exemptions and facilities referred to in section 21 of the standard clauses shall also be accorded to any Deputy Director-General of the International Labour Office and any Assistant Director-General of the International Labour Office.

3. (i) Experts (other than officials coming within the scope of article VI) serving on committees of, or performing missions for, the Organisation shall be accorded the following privileges and immunities so far as is necessary for the effective exercise of their functions, including the time spent on journeys in connexion with service on such committees or missions:

(a) Immunity from personal arrest or seizure of their personal baggage;

(b) In respect of words spoken or written or acts done by them in the performance of their official functions, immunity from legal process of every kind, such immunity to continue notwithstanding that the persons concerned are no longer serving on committees of, or employed on missions for, the Organisation;

(c) The same facilities in respect of currency and exchange restrictions and in respect of their personal baggage as are accorded to officials of foreign Government on temporary official missions;

(d) Inviolability of their papers and documents relating to the work on which they are engaged for the Organisation.

(ii) In connexion with (d) of 3 (i) above, the principle contained in the last sentence of section 12 of the standard clauses shall be applicable.

(iii) Privileges and immunities are granted to the experts of the Organisation in the interests of the Organisation and not for the personal benefit of the individuals themselves. The Organisation shall have the right and the duty to waive the immunity of any expert in any case where in its opinion the immunity would impede the course of justice, and it can be waived without prejudice to the interests of the Organisation.

ANNEX II (SECOND REVISED TEXT)

FOOD AND AGRICULTURE ORGANIZATION OF THE UNITED NATIONS

In their application to the Food and Agriculture Organization of the United Nations (hereinafter called „the Organization”) the standard clauses shall operate subject to the following provisions:

1. Article V and section 25, paragraphs 1 and 2 (I) of article VII shall extend to the Chairman of the Council of the Organization and to the representatives of Associate Members, except that any waiver of the immunity of the Chairman under section 16 shall be by the Council of the Organization.

2. (i) Experts (other than officials coming within the scope of article VI) serving on committees of, or performing missions for, the Organization shall be accorded the following privileges and immunities so far as is necessary for the effective exercise of their functions, including the time spent on journeys in connexion with service on such committees or missions:

(a) immunity from personal arrest or seizure of their personal baggage;

(b) in respect of words spoken or written or acts done by them in the performance of their official functions, immunity from legal process of every kind, such immunity to continue notwithstanding that the persons concerned are no longer serving on committees of, or employed on missions for, the Organization;

(c) the same facilities in respect of currency and exchange restrictions and in respect of their personal baggage as are accorded to officials of foreign governments on temporary official missions;

(d) inviolability of their papers and documents relating to the work on which they are engaged for the Organization and, for the purpose of their communications with the Organization, the right to use codes and to receive papers or correspondence by courier or in sealed bags.

(ii) In connexion with (d) of 2 (i) above, the principle contained in the last sentence of section 12 of the standard clauses shall be applicable.

(iii) Privileges and immunities are granted to the experts in the interests of the Organization and not for the personal benefit of the individuals themselves. The Organization shall have the right and the duty to waive the immunity of any experts in any case where in its opinion the immunity would impede the course of justice, and it can be waived without prejudice to the interests of the Organization.

3. The privileges, immunities, exemptions and facilities referred to in section 21 of the standard clauses shall be accorded to the Deputy Director-General and the Assistant Directors-General of the Organization.

ANNEX III

INTERNATIONAL CIVIL AVIATION ORGANIZATION

The standard clauses shall operate in respect to the International Civil Aviation Organization (hereinafter called „the Organization” subject to the following provisions:

1. The privileges, immunities, exemptions and facilities referred to in section 21 of the standard clauses shall also be accorded to the President of the Council of the Organization.

2. (i) Experts (other than officials coming within the scope of article VI) serving on committees of, or performing missions for, the Organization shall be accorded the following privileges and immunities so far as is necessary for the effective exercise of their functions, including the time spent on journeys in connexion with service on such committees or missions:

(a) Immunity from personal arrest or seizure of their personal baggage;

(b) Immunity from legal process of every kind in respect of words spoken or written or acts done by them in the performance of their official functions, such immunity to continue notwithstanding that the persons concerned are no longer serving on committees of, or employed on missions for, the Organization;

(c) The same facilities in respect of currency and exchange restrictions and in respect of their personal baggage as are accorded to officials of foreign Governments on temporary official missions;

(d) Inviolability of their papers and documents relating to the work on which they are engaged for the Organization.

(ii) In connexion with (d) of 2 (i) above, the principle contained in the last sentence of section 12 of the standard clauses shall be applicable.

(iii) Privileges and immunities are granted to the experts of the Organization in the interests of the Organization and not for the personal benefit of the individuals themselves. The Organization shall have the right and the duty to waive the immunity of any expert in any case where in its opinion the immunity would impede the course of justice, and it can be waived without prejudice to the interests of the Organization.

ANNEX IV

UNITED NATIONS EDUCATIONAL, SCIENTIFIC AND CULTURAL ORGANIZATION

The standard clauses shall operate in respect to the United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (hereinafter called „the Organization”) subject to the following provisions:

1. Article V and section 25, paragraphs 1 and 2 (I) of article VII shall extend to the President of the Conference and members of the Executive Board of the Organization, their substitutes and advisers, except that any waiver of the immunity of any such person of the Executive Board under section 16 shall be by the Executive Board.

2. The Deputy Director-General of the Organization, his spouse and minor children shall also enjoy the privileges and immunities, exemptions and facilities accorded to diplomatic envoys in accordance with international law, which article VI, section 21, of the Convention ensures to the executive head of each specialized agency.

3. (i) Experts (other than officials coming within the scope of article VI) serving on committees of, or performing missions for, the Organization shall be accorded the following privileges and immunities so far as is necessary for the effective exercise of their functions, including the time spent on journeys in connexion with service on such committees or missions:

(a) Immunity from personal arrest or seizure of their personal baggage;

(b) In respect of words spoken or written or acts done by them in the performance of their official functions, immunity from legal process of every kind, such immunity to continue notwithstanding that the persons concerned are no longer serving on committees of, or employed on missions for, the Organization;

(c) The same facilities in respect of currency and exchange restrictions and in respect of their personal baggage as are accorded to officials of foreign Governments on temporary official missions;

(ii) Privileges and immunities are granted to the experts of the Organization in the interests of the Organization and not for the personal benefit of the individuals themselves. The Organization shall have the right and the duty to waive the immunity of any expert in any case where in its opinion the immunity would impede the course of justice, and it can be waived without prejudice to the interests of the Organization.

ANNEX V

INTERNATIONAL MONETARY FUND

In its application to the International Monetary Fund (hereinafter called „the Fund”), the Convention (including this annex) shall operate subject to the following provisions:

1. Section 32 of the standard clauses shall only apply to differences arising out of the interpretation or application of privileges and immunities which are derived by the Fund solely from this Convention and are not included in those which it can claim under its Articles of Agreement or otherwise.

2. The provisions of the Convention (including this annex) do not modify or amend or require the modification or amendment of the Articles of Agreement of the Fund or impair or limit any of the rights, immunities, privileges or exemptions conferred upon the Fund or any of its members, Governors, Executive Directors, alternates, officers or employees by the Articles of Agreement of the Fund, or by any statute, law or regulation of any member of the Fund or any political subdivision of any such member, or otherwise.

ANNEX VI

INTERNATIONAL BANK FOR RECONSTRUCTION AND DEVELOPMENT

In its application to the International Bank For Reconstruction and Development (hereinafter called „the Bank”), the Convention (including this annex) shall operate subject to the following provisions:

1. The following shall be substituted for section 4:

„Actions may be brought against the Bank only in a court of competent jurisdiction in the territories of a member of the Bank in which the Bank has an office, has appointed an agent for the purpose of accepting service or notice of process, or has issued or guaranteed securities. No actions shall, however, be brought by members or persons acting for or deriving claims from members. The property and assets of the Bank shall, wheresoever located and by whomsoever held, be immune from all forms of seizure, attachment of execution before the delivery of final judgment against the Bank.”

2. Section 32 of the standard clauses shall only apply to differences arising out of the interpretation or application of privileges and immunities which are derived by the Bank solely from this Convention and are not included in those which it can claim under its Articles of Agreement or otherwise.

3. The provisions of the Convention (including this annex) do not modify or amend or require the modification or amendment of the Articles of Agreement of the Bank or impair or limit any of the rights, immunities, privileges or exemptions conferred upon the Bank or any of its members, Governors, Executive Directors, alternates, officers or employees by the Articles of Agreement of the Bank, or by any statute, law or regulation of any member of the Bank or any political subdivision of any such member, or otherwise.

ANNEX VII (THIRD REVISED TEXT)

WORLD HEALTH ORGANIZATION

In their application to the World Health Organization (hereinafter called „the Organization”) the standard clauses shall operate subject to the following modifications:

1. Article V and section 25, paragraphs 1 and 2 (I) of article VII shall extend to persons designated to serve on the Executive Board of the Organization, their alternates and advisers, except that any waiver of the immunity of such persons under section 16 shall be by the Board.

2. (i) Experts (other than officials coming within the scope of article VI) serving on committees of, or performing missions for, the Organization shall be accorded the following privileges and immunities so far as is necessary for the effective exercise of their functions, including the time spent on journeys in connexion with service on such committees or missions:

(a) Immunity from personal arrest or seizure of their personal baggage;

(b) In respect of words spoken or written or acts done by them in the performance of their official functions, immunity from legal process of every kind, such immunity to continue notwithstanding that the persons concerned are no longer serving on committees of, or employed on missions for, the Organization;

(c) The same facilities in respect of currency and exchange restrictions and in respect of their personal baggage as are accorded to officials of foreign Governments on temporary official missions;

(d) Inviolability for all papers and documents;

(e) For the purposes of their communications with the Organization, the right to use codes and to receive papers or correspondence by courier or in sealed bags.

(ii) The privileges and immunities set forth in paragraphs (b) and (e) above shall be accorded to persons serving on Expert Advisory Panels of the Organization in the exercise of their functions as such.

(iii) Privileges and immunities are granted to the experts of the Organization in the interests of the Organization and not for the personal benefit of the individuals themselves. The Organization shall have the right and the duty to waive the immunity of any expert in any case where in its opinion the immunity would impede the course of justice, and it can be waived without prejudice to the interests of the Organization.

3. Article V and section 25, paragraphs 1 and 2 (I) of article VII shall extend to the representatives of Associate Members participating in the work of the Organization in accordance with articles 8 and 47 of the Constitution.

4. The privileges, immunities, exemptions and facilities referred to in section 21 of the standard clauses shall also be accorded to any Deputy Director-General, Assistant Director-General and Regional Director of the Organization.

ANNEX VIII

UNIVERSAL POSTAL UNION

The standard clauses shall apply without modification.

ANNEX IX

INTERNATIONAL TELECOMMUNICATION UNION

The standard clauses shall apply without modification except that the International Telecommunication Union shall not claim for itself the enjoyment of privileged treatment with regard to the „Facilities in respect of communications” provided in article IV, section 11.

ANNEX XI

WORLD METEOROLOGICAL ORGANIZATION

The standard clauses shall apply without modification.

ANNEX XII (SECOND REVISED TEXT)

INTERNATIONAL MARITIME ORGANIZATION

The privileges and immunities, exemptions and facilities referred to in article VI, section 21 of the standard clauses, shall be accorded to the Secretary-General of the Organization, to the Deputy Secretary-General, to the Secretary of the Maritime Safety Committee and to the Directors of the Administrative Division, the Technical Co-operation Division, the Legal Affairs and External Relations Division, the Conference Division and the Marine Environment Division, provided that the provisions of this paragraph shall not require the Member in whose territory the Organization has its Headquarters to apply article VI, section 21 of the standard clauses to any person who is its national. If the Organization changes the titles of any of the Director posts at any time, the holders for the time being of such posts shall continue to be accorded the privileges and immunities, exemptions and facilities referred to in this paragraph.

(a) Experts (other than officials coming within the scope of article VI) serving on committees of, or performing missions for, the Organization shall be accorded the following privileges and immunities so far as is necessary for the effective exercise of their functions, including time spent on journeys in connection with service on such committees or missions:

(i) immunity from personal arrest or seizure of their personal baggage;

(ii) in respect of words spoken or written or acts done by them in the performance of their official functions, immunity from legal process of every kind, such immunity to continue notwithstanding that the persons concerned are no longer serving on committees of, or employed on missions for, the Organization;

(iii) the same facilities in respect of currency and exchange restrictions and in respect of their personal baggage as are accorded to officials of foreign governments on temporary official missions;

(iv) inviolability for all papers and documents relating to the work on which they are engaged for the Organization; and

(v) the right to use codes and to receive documents and correspondence by courier or in sealed dispatch bags for their communications with the International Maritime Organization.

In connection with section 2(a) (iv) and (v) above, the principle contained in the last sentence of section 12 of the standard clauses shall be applicable.

(b) Privileges and immunities are granted to such experts in the interests of the Organization and not for the personal benefit of the individuals themselves. The Organization shall have the right and duty to waive the immunity of any expert in any case where, in its opinion, the immunity would impede the course of justice and it can be waived without prejudice to the interests of the Organization.

ANNEX XIII

INTERNATIONAL FINANCE CORPORATION

In its application to the International Finance Corporation (hereinafter called „The Corporation”) the Convention (including this annex) shall operate subject to the following provisions:

1. The following shall be substituted for Section 4:

„Actions may be brought against the Corporation only in a court of competent jurisdiction in the territories of a member in which the Corporation has an office, has appointed an agent for the purpose of accepting service or notice of process, or has issued or guaranteed securities. No actions shall, however, be brought by members or persons acting for or deriving claims from members. The property and assets of the Corporation shall, wheresoever located and by whomsoever held, be immune from all forms of seizure, attachment or execution before the delivery of final judgment against the Corporation.”

2. Paragraph (b) of section 7 of the standard clauses shall apply to the Corporation subject to article III, section 5 of the Articles of Agreement of the Corporation.

3. The Corporation in its discretion may waive any of the privileges and immunities conferred under article VI of its Articles of Agreement to such extent and upon such conditions as it may determine.

4. Section 32 of the standard clauses shall only apply to differences arising out of the interpretation or application of privileges and immunities which are derived by the Corporation from this Convention and are not included in those which it can claim under its Articles of Agreement or otherwise.

5. The provisions of the Convention (including this annex) do not modify or amend or require the modification or amendment of the Articles of Agreement of the Corporation or impair or limit any of the rights, immunities, privileges or exemptions conferred upon the Corporation or any of its members, governors, executive directors, alternates, officers and employees by the Articles of Agreement of the Corporation, or by any statute, law or regulation of any member of the Corporation or any political subdivision of any such member, or otherwise.

ANNEX XIV

INTERNATIONAL DEVELOPMENT ASSOCIATION

In its application to the International Development Association (hereinafter called „the Association”) the Convention, including this annex, shall operate subject to the following provisions:

1. The following shall be substituted for section 4:

„Actions may be brought against the Association only in a court of competent jurisdiction in the territories of a member in which the Association has an office, has appointed an agent for the purpose of accepting service or notice of process, or has issued or guaranteed securities. No actions shall, however, be brought by members or persons acting for or deriving claims from members. The property and assets of the Association shall, wheresoever located and by whomsoever held, be immune from all forms of seizure, attachment or execution before the delivery of final judgment against the Association.”

2. Section 32 of the standard clauses shall only apply to differences arising out of the interpretation or application of privileges and immunities which are derived by the Association from this Convention and are not included in those which it can claim under its Articles of Agreement or otherwise.

3. The provisions of the Convention (including this annex) do not modify or amend or require the modification or amendment of the Articles of Agreement of the Association or impair or limit any of the rights, immunities, privileges or exemptions conferred upon the Association or any of its members, governors, executive directors, alternates, officers or employees by the Articles of Agreement of the Association, or by any statute, law or regulation of any member of the Association or any political subdivision of any such member, or otherwise.

3. melléklet a 2021. évi LXI. törvényhez

XV. FÜGGELÉK

SZELLEMI TULAJDON VILÁGSZERVEZETE

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (a továbbiakban: Szervezet) tekintetében a standard záradékokat kell alkalmazni az alábbi módosítások figyelembe vételével:

1. A standard záradékok VI. cikk 21. bekezdésében szereplő kiváltságok, mentességek, mentesítések és könnyítések a Szervezet főigazgató-helyetteseit is megilletik.

2. (a) Szakértők részére - az Egyezmény VI. cikke hatálya alá tartozó tisztviselők kivételével - akik a Szervezet bizottságaiban és misszióinál szolgálnak, a tisztségük hatékony ellátásához szükséges alábbi kiváltságokat és mentességeket biztosítani kell, beleértve a bizottságok vagy missziók szolgálatában végzett munkájukkal kapcsolatos utazásuk idejét is:

(i) mentesek a letartóztatás vagy személyes poggyászuk lefoglalása alól;

(ii) hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól; a mentességek annak ellenére fennmaradnak, hogy az érintett személyek már nem szolgálnak a Szervezet bizottságaiban vagy misszióban;

(iii) a fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások, valamint személyes poggyászuk tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint külföldi kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit;

(iv) valamennyi, a Szervezettel kapcsolatos munkájukhoz köthető iratuk és okiratuk sérthetetlen;

(v) joguk van rejtjel használatához és okiratoknak, illetve levelezések futár útján vagy lepecsételt csomagokban való átvételéhez a Szervezettel való kommunikáció érdekében.

A fenti (iv) és (v) pontokkal összefüggésben a standard záradékok 12. bekezdés utolsó mondatában foglalt elvek alkalmazandók.

(b) A fenti (a) bekezdésben szereplő szakértőket a kiváltságok és a mentességek a Szervezet érdekében és nem az érintettek személyes előnyben részesítése céljából illetik meg. A Szervezetnek joga és kötelessége lemondani bármely szakértő mentességéről minden olyan esetben, amikor véleménye szerint a mentesség akadályozná az igazságszolgáltatás menetét, és arról a Szervezet érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

XVI. FÜGGELÉK

NEMZETKÖZI MEZŐGAZDASÁGI FEJLESZTÉSI ALAP

A Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (a továbbiakban: „Alap”) tekintetében a standard záradékokat kell alkalmazni az alábbi rendelkezések figyelembe vételével:

1. A standard záradékok 21. bekezdésében szereplő kiváltságok, mentességek, mentesítések és könnyítések az Alap valamennyi alelnökét is megilletik.

2. (i) Szakértők részére - az Egyezmény VI. cikke hatálya alá tartozó tisztviselők kivételével - akik az Alap bizottságaiban és misszióinál szolgálnak, a tisztségük hatékony ellátásához szükséges alábbi kiváltságokat és mentességeket biztosítani kell, a bizottságok vagy missziók szolgálatában végzett munkájukkal kapcsolatos utazásuk ideje alatt is:

(a) mentesek a letartóztatás vagy személyes poggyászuk lefoglalása alól;

(b) hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól; a mentességek annak ellenére fennmaradnak, hogy az érintett személyek már nem szolgálnak az Alap bizottságaiban vagy misszióban;

(c) a fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások, valamint személyes poggyászuk tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint külföldi kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit;

(d) valamennyi iratuk és okiratuk sérthetetlen; amelyek az Alappal kapcsolatos munkájukhoz köthetők, és az Alappal való kommunikáció érdekében joguk van rejtjel használatához, valamint okiratoknak, levelezések futár útján vagy lepecsételt csomagokban való átvételéhez.

(ii) A fenti 2 (i) pont (d) alpontjával összefüggésben a standard záradékok 12. bekezdés utolsó mondatában foglalt elvek alkalmazandók.

(iii) A szakértőket a kiváltságok és a mentességek az Alap érdekében és nem az érintettek személyes előnyben részesítése céljából illetik meg. Az Alapnak joga és kötelessége lemondani bármely szakértő mentességéről minden olyan esetben, amikor véleménye szerint a mentesség akadályozná az igazságszolgáltatás menetét, és arról az Alap érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

XVII. FÜGGELÉK

AZ EGYESÜLT NEMZETEK IPARFEJLESZTÉSI SZERVEZETE

Az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete (a továbbiakban: „Szervezet”) tekintetében a standard záradékokat kell alkalmazni az alábbi módosítások figyelembe vételével:

1. (a) Szakértők részére - az Egyezmény VI. cikke hatálya alá tartozó tisztviselők kivételével - akik a Szervezet bizottságaiban és misszióinál szolgálnak, a tisztségük hatékony ellátásához szükséges alábbi kiváltságokat és mentességeket biztosítani kell, beleértve a bizottságok vagy missziók szolgálatában végzett munkájukkal kapcsolatos utazásuk idejét is:

(i) mentesek a letartóztatás vagy személyes poggyászuk lefoglalása alól;

(ii) hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól; a mentességek annak ellenére fennmaradnak, hogy az érintett személyek már nem szolgálnak a Szervezet bizottságaiban vagy misszióban;

(iii) a fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások, valamint személyes poggyászuk tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint külföldi - kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit;

(iv) valamennyi iratuk és okiratuk sérthetetlen;

(v) a Szervezettel való kommunikáció érdekében joguk van rejtjel használatához, valamint okiratoknak, levelezések futár útján vagy lepecsételt csomagokban való átvételéhez;

(b) A fenti 1 (a) pont (iv) és (v) alpontjával összefüggésben a standard záradékok 12. bekezdés utolsó mondatában foglalt elvek alkalmazandók;

(c) A szakértőket a kiváltságok és a mentességek a Szervezet érdekében és nem az érintettek személyes előnyben részesítése céljából illetik meg. A Szervezetnek joga és kötelessége lemondani bármely szakértő mentességéről minden olyan esetben, amikor véleménye szerint a mentesség akadályozná az igazságszolgáltatás menetét, és arról a Szervezet érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

2. A standard záradékok 21. bekezdésében szereplő kiváltságok, mentességek, mentesítések és könnyítések a Szervezet valamennyi főigazgató-helyettesét is megilletik.

XVIII. FÜGGELÉK

TURISZTIKAI VILÁGSZERVEZET

A Turisztikai Világszervezet (a továbbiakban: Szervezet) tekintetében a standard záradékokat kell alkalmazni az alábbi módosítások figyelembe vételével:

1. Az Egyezmény V. cikkét és a VII. cikk 25. bekezdésének 1. albekezdését és a 2. albekezdés (I) pontját alkalmazni kell a Szervezet munkájában részt vevő Társult Tagok képviselőire vonatkozóan a Turisztikai Világszervezet Alapszabályával (a továbbiakban „Alapszabály”) összhangban.

2. A Csatlakozó Tagok képviselői számára, akik a Szervezet tevékenységében részt vesznek, biztosítani kell az alábbiakat:

(a) Minden eszközt annak érdekében, hogy tisztségüket függetlenül gyakorolják;

(b) Maximális gyorsaságot a vízumkérelmeik feldolgozása során, amennyiben annak szükségessége esetén igazolást mellékelnek arról, hogy a Szervezet megbízásából utaznak. Ezen túlmenően az ilyen személyeknek megfelelő feltételeket kell biztosítani a gyors utazás érdekében;

(c) A fenti (b) albekezdéssel összefüggésben a standard záradékok 12. bekezdés utolsó mondatában foglalt elvek alkalmazandók.

3. Szakértők részére - az Egyezmény VI. cikke hatálya alá tartozó tisztviselők kivételével - akik a Szervezet testületeinél, szerveinél és misszióinál szolgálnak, a tisztségük független és hatékony ellátásához szükséges kiváltságokat és mentességeket biztosítani kell, beleértve a szervek és testületek vagy missziók szolgálatában végzett munkájukkal kapcsolatos utazásuk idejét is. Különösen az alábbi mentességeket és kiváltságokat kell megadni:

(a) mentesség a letartóztatás vagy személyes poggyászuk lefoglalása alól;

(b) hivatalos minőségükben végzett (mind szóbeli, mind írásbeli) ténykedésük tekintetében mentesek mindennemű joghatóság alól, a mentességek annak ellenére fennmaradnak, hogy az érintett személyek már nem szolgálnak a Szervezet szerveiben, testületeiben vagy misszióban;

(c) valamennyi, a Szervezettel kapcsolatos munkájukhoz köthető iratuk és okiratuk sérthetetlen;

(d) a Szervezettel való kommunikáció érdekében joguk van rejtjel használatához és okiratoknak, illetve levelezések futár útján vagy lepecsételt csomagokban való átvételéhez;

(e) a fizetési eszközökre és azok beváltására vonatkozó korlátozások, valamint személyes poggyászuk tekintetében ugyanazok a kedvezmények illetik meg őket, mint külföldi kormányoknak ideiglenes hivatalos kiküldetésben levő képviselőit.

4. A szakértőket a kiváltságok és a mentességek a Szervezet érdekében és nem az érintettek személyes előnyben részesítése céljából illetik meg. A Szervezet főtitkárának joga és kötelessége lemondani bármely szakértő mentességéről minden olyan esetben, amikor véleménye szerint a mentesség akadályozná az igazságszolgáltatás menetét, és arról a Szervezet érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.

5. A fenti 2. bekezdés ellenére a 3. és 4. bekezdéseket alkalmazni kell a Csatlakozó Tagok képviselőinek szakértőként való kiküldetése során.

6. A standard záradékok 21. bekezdésében meghatározott kiváltságokat, mentességeket, mentesítéseket és könnyítéseket a Szervezet főtitkárhelyettese, valamint házastársa és kiskorú gyermekei részére is meg kell adni.

4. melléklet a 2021. évi LXI. törvényhez

ANNEX XV

WORLD INTELLECTUAL PROPERTY ORGANIZATION

„In their application to the World Intellectual Property Organization (hereinafter called ‚the Organization’), the standard clauses shall operate subject to the following modifications:

„1. The privileges, immunities, exemptions and facilities referred to in article VI, section 21, of the standard clauses shall also be accorded to the Deputy Directors General of the Organization.

„2. (a) Experts (other than officials coming within the scope of article VI) serving on committees of, or performing missions for, the Organization shall be accorded the following privileges and immunities so far as is necessary for the effective exercise of their functions, including the time spent on journeys in connexion with service on such committees or missions:

„(i) Immunity from personal arrest or seizure of their personal baggage;

„(ii) In respect of words spoken or written or acts done by them in the performance of their official functions, immunity from legal process of every kind, such immunity to continue notwithstanding that the persons concerned are no longer serving on committees of, or employed on missions for, the Organization;

„(iii) The same facilities in respect of currency and exchange restrictions and in respect of their personal baggage as are accorded to officials of foreign Governments on temporary official missions;

„(iv) Inviolability for all papers and documents relating to the work on which they are engaged for the Organization; „(v) For their communications with the Organization, the right to use codes and to receive documents and correspondence by courier or in sealed dispatch bags.

In connexion with (iv) and (v) above, the principle contained in the last sentence of section 12 of the standard clauses shall be applicable.

„(b) Privileges and immunities are granted to the experts referred to in paragraph (a) above in the interests of the Organization and not for the personal benefit of the individuals themselves. The Organization shall have the right and duty to waive the immunity of any expert in any case where, in its opinion, the immunity would impede the course of justice and it can be waived without prejudice to the interests of the Organization.”

ANNEX XVI

INTERNATIONAL FUND FOR AGRICULTURAL DEVELOPMENT

In their application to the International Fund for Agricultural Development (hereinafter called „the Fund”) the standard clauses shall operate subject to the following provisions:

1. The privileges, immunities, exemptions and facilities referred to in section 21 of the standard clauses shall also be accorded to any Vice-President of the Fund.

2. (i) Experts (other than officials coming within the scope of article VI) serving on committees of, or performing missions for the Fund shall be accorded the following privileges and immunities so far as is necessary for the effective exercise of their functions, including the time spent on journeys in connection with service on such committees or missions:

(a) immunity from personal arrest or seizure of their personal baggage;

(b) in respect of words spoken or written or acts done by them in the performance of their official functions, immunity from legal process of every kind, such immunity to continue notwithstanding that the persons concerned are no longer serving on committees of, or employed on missions for, the Fund;

(c) the same facilities in respect of currency and exchange restrictions and in respect of their personal baggage as are accorded to officials of foreign governments on temporary official missions;

(d) inviolability of their papers and documents relating to the work on which they are engaged for the Fund and, for the purpose of their communications with the Fund, the right to use codes and to receive papers or correspondence by courier or in sealed bags.

(ii) In connection with (d) of 2 (i) above, the principle contained in the last sentence of section 12 of the standard clauses shall be applicable.

(iii) Privileges and immunities are granted to the experts in the interests of the Fund and not for the personal benefit of the individuals themselves. The Fund shall have the right and the duty to waive the immunity of any expert in any case where in its opinion the immunity would impede the course of justice, and it can be waived without prejudice to the interests of the Fund.

ANNEX XVII

UNITED NATIONS INDUSTRIAL DEVELOPMENT ORGANIZATION

In their application to the United Nations Industrial Development Organization (hereinafter called „the

Organization”) the standard clauses shall operate subject to the following modifications:

1. (a) Experts (other than officials coming within the scope of article VI) serving as committees of, or performing missions for, the Organization shall be accorded the following privileges and immunities so far as is necessary for the effective exercise of their functions, including the time spent on journeys in connection with service on such committees or missions:

(i) Immunity from personal arrest or seizure of their personal baggage;

(ii) In respect of words spoken or written or acts done by them in the performance of their official functions, immunity from legal process of every kind, such immunity to continue notwithstanding that the person concerned is no longer serving on committees of, or employed on missions for, the Organization;

(iii) The same facilities in respect of currency and exchange restrictions and in respect of their personal baggage as are accorded to officials of foreign Governments on temporary official missions;

(iv) Inviolability for all papers and documents;

(v) For their communications with the Organization, the right to use codes and to receive documents and correspondence by courier or in sealed bags;

(b) In connection with subparagraphs (iv) and (v) of paragraph 1 (a) above, the principle contained in the last sentence of section 12 of the standard clauses shall be applicable;

(c) Privileges and immunities are granted to experts of the Organization in the interests of the Organization and not for the personal benefit of the individuals themselves. The Organization shall have the right and the duty to waive the immunity of any expert in any case where in its opinion the immunity would impede the course of justice, and it can be waived without prejudice to the interests of the Organization.

2. The privileges, immunities, exemptions and facilities referred to in section 21 of the standard clauses shall also be accorded to any Deputy Director-General of the Organization.

ANNEX XVIII

WORLD TOURISM ORGANIZATION

In their application to the World Tourism Organization (hereinafter referred to as „the Organization”), the standard clauses shall operate subject to the following modifications:

1. Article V and section 25, paragraphs 1 and 2 (I), of article VII of the Convention shall extend to the representatives of Associate Members participating in the work of the Organization in accordance with the Statutes of the World Tourism Organization (hereinafter referred to as „the Statutes”).

2. Representatives of Affiliate Members, participating in the activities of the Organization in accordance with the Statutes, shall be granted:

(a) All facilities in order to safeguard the independent exercise of their official functions;

(b) Maximum expeditiousness in the processing of their applications for visas, where required and when accompanied by a certificate that they are travelling on the business of the Organization. In addition, such persons shall be granted facilities for speedy travel;

(c) In connection with subparagraph (b) above, the principle contained in the last sentence of section 12 of the standard clauses shall apply.

3. Experts, other than officials coming within the scope of article VI of the Convention, serving on organs and bodies of, or performing missions for, the Organization, shall be accorded such privileges and immunities as are necessary for the independent and effective exercise of their functions, including the time spent on journeys in connection with service on organs and bodies or missions. In particular they shall be accorded:

(a) Immunity from personal arrest or seizure of their personal baggage;

(b) In respect of words spoken or written or acts done by them in the performance of their official functions, immunity from legal process of every kind, such immunity to continue notwithstanding that the persons concerned are no longer serving on organs and bodies of, or employed on mission for, the Organization;

(c) Inviolability for all papers and documents relating to the work on which they are engaged for the Organization;

(d) For the purpose of their communications with the Organization, the right to use codes and to receive papers or correspondence by courier or in sealed bags;

(e) The same facilities in respect of currency and exchange restrictions and in respect of their personal baggage as are accorded to officials of foreign Governments on temporary official missions.

4. Privileges and immunities are granted to the experts in the interests of the Organization and not for the personal benefit of the individuals themselves. The Secretary-General of the Organization shall have the right and the duty to waive the immunity of any expert in any case where, in his/her opinion, the immunity would impede the course of justice and it can be waived without prejudice to the interests of the Organization.

5. Notwithstanding paragraph 2 above, paragraphs 3 and 4 above shall apply to representatives of Affiliate Members performing missions for the Organization as experts.

6. The privileges and immunities, exemptions and facilities referred to in section 21 of the standard clauses shall also be accorded to the Deputy Secretary-General of the organization, his/her spouse and minor children.