A jogszabály mai napon ( 2021.11.27. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

462/2021. (VIII. 5.) Korm. rendelet

a honvédelemmel összefüggő köznevelési ösztöndíjakról

A Kormány a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A Béri Balogh Ádám honvéd kadét ösztöndíj

1. § Ezen alcím alkalmazásában

a) HKP: Honvéd Kadét Program, amelyhez a középiskolák önkéntesen, megállapodás alapján csatlakozhatnak,

b) honvéd kadét: a HKP-hoz csatlakozott középiskolában a középiskolai tanulmányait folytató személy, aki önkéntes vállalás alapján, a törvényes képviselő hozzájárulásával részt vesz a HKP által biztosított honvédelmi nevelésben,

c) középiskola: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben (a továbbiakban: Nkt.) meghatározott gimnázium, szakgimnázium.

2. § A Béri Balogh Ádám honvéd kadét ösztöndíj (a továbbiakban: honvéd kadét ösztöndíj) megállapítható annak a honvéd kadétnak,

a) aki magyar állampolgársággal rendelkezik,

b) aki a HKP-hoz csatlakozott középiskola 9-12. évfolyamán nappali tagozatos tanulmányokat folytat, és

c) aki a honvéd kadét ösztöndíj kifizetésének félévében választott tantárgyként honvédelmi alapismeretek közismereti tantárgyat tanul.

3. § (1) A honvéd kadét ösztöndíj összegét először a 9. évfolyam második félévében, ezt követően félévente kell megállapítani, a félévet közvetlenül megelőző év végi minősítés, illetve a félévi minősítés két tizedesjegyre kerekített számtani átlagaként meghatározott tanulmányi átlageredmény (a továbbiakban: tanulmányi átlageredmény) alapján. Ha a honvéd kadétnak javító vizsgát, osztályozó vizsgát vagy pótló vizsgát kell tennie, a tanulmányi átlageredményt a javító vizsga, az osztályozó vizsga vagy a pótló vizsga letételét követően, annak eredménye figyelembevételével a félév első napjáig visszamenőlegesen kell megállapítani.

(2) A honvéd kadét ösztöndíj alapja a tanév első félévére vonatkozó honvéd kadét ösztöndíj tekintetében a tanév első napján, a tanév második félévére vonatkozó honvéd kadét ösztöndíj tekintetében a második félév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) egyhavi összege.

(3) A honvéd kadét ösztöndíj a honvéd kadétot kizárólagosan az Nkt. szerinti tanítási év időszakában, 10 hónapra illeti meg. A honvéd kadét július és augusztus hónapban honvéd kadét ösztöndíjra nem jogosult.

(4) A honvéd kadét ösztöndíjat forintban kell megállapítani, amelyet az (5) és (6) bekezdésben foglalt eltéréssel, legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig kell a honvéd kadét által megadott fizetési számlára utalni.

(5) A tanév első félévében a szeptember és október hónapokra járó ösztöndíjat egy összegben, legkésőbb november 5-ig kell kifizetni.

(6) Ha a honvéd kadét tanulói jogviszonya a HKP-hoz csatlakozott középiskolával október 1-jét követően keletkezik, a honvéd kadét ösztöndíj első alkalommal történő kifizetésének legkésőbb a HKP-hoz csatlakozott középiskola adatszolgáltatását követő 2. hónap 10. napjáig, a beiratkozás napját alapul véve, a tanulói jogviszony HKP-hoz csatlakozott középiskolával létrejöttéig visszamenőlegesen, egy összegben kell megtörténnie.

(7) Teljes havi honvéd kadét ösztöndíjat kell fizetni abban a hónapban, amelyben a honvéd kadét a HKP-hoz csatlakozott középiskolával tanulói jogviszonnyal rendelkezik, és legalább 1 napig jogosult a honvéd kadét ösztöndíjra.

(8) A félévi értesítőben, illetve az év végi bizonyítványban szereplő magatartás és szorgalom minősítés (a továbbiakban: magatartás minősítés és szorgalom minősítés) nem számítható be a tanulmányi átlageredménybe.

4. § A honvéd kadét ösztöndíj havi mértéke a 9. évfolyam második félévétől kezdődően és a további félévekben, ha a honvéd kadét tanulmányi átlageredménye

a) 3,50-3,99 között van, a honvéd kadét ösztöndíj alapjának 7%-a,

b) 4,00-4,49 között van, a honvéd kadét ösztöndíj alapjának 13%-a,

c) 4,50-5,00 között van, a honvéd kadét ösztöndíj alapjának 20%-a.

5. § A honvéd kadét ösztöndíjra való jogosultságot nem zárja ki, ha a honvéd kadét a jogosulttá válás időpontjában már más ösztöndíjban is részesül.

6. § A honvéd kadét ösztöndíj tervezését, elszámolását és kifizetését, valamint a honvéd kadét ösztöndíj kifizetéséhez szükséges adatainak a Honvédelmi Minisztérium Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszerben történő rögzítését a Magyar Honvédség parancsnoka által kijelölt honvédségi szervezet látja el a HKP-hoz csatlakozott középiskola adatszolgáltatása alapján.

2. A honvédelmi árvák ösztöndíja

7. § Az elhunyt hivatásos, szerződéses vagy nyugállományú katona árvája (a továbbiakban: árva) tanulmányi ösztöndíjra (a továbbiakban: árvák ösztöndíja) pályázatot nyújthat be az ezen alcímben meghatározottak szerint.

8. § (1) Az árvák ösztöndíjára az az árva pályázhat (a továbbiakban: pályázó), aki

a) a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében megállapított árvaellátásra (a továbbiakban: árvaellátás) jogosult,

b) magyarországi államilag elismert oktatási intézményeiben, illetve nem Magyarországon működő oktatási intézményben nappali rendszerű iskolai oktatásban alapfokú vagy középfokú tanulmányokat folytat, és

c) - a (3) bekezdés kivételével - a pályázat benyújtását megelőző tanulmányi félévben legalább 3,00 tanulmányi átlageredményt ért el.

(2) A magatartás minősítés és szorgalom minősítés nem számítható be a tanulmányi átlageredménybe.

(3) Az alapfokú oktatási intézmény nappali tagozatán a tanulmányait első félévben megkezdő pályázó az (1) bekezdés c) pontja szerinti tanulmányi átlageredmény igazolása hiányában is pályázhat.

(4) A pályázó árvák ösztöndíjára való jogosultságát nem zárja ki, ha a pályázó a jogosulttá válás időpontjában más ösztöndíjban is részesül.

9. § (1) Az árvák ösztöndíja pályázat az árvaellátásra való jogosultság megállapításától kezdve folyamatosan benyújtható a Magyar Honvédség Parancsnoksága (a továbbiakban: MHP) részére.

(2) A pályázónak az árvák ösztöndíja pályázathoz mellékelnie kell

a) az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv árvaellátásra való jogosultság megállapításáról hozott határozatának másolatát,

b) kiskorú árva esetén a törvényes képviselő nyilatkozatát.

10. § A beérkezett árvák ösztöndíja pályázatot a 8. § (1) bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén elfogadottnak kell tekinteni. Az árvák ösztöndíja pályázat elbírálási határideje a beérkezés napjától számított 30 nap.

11. § (1) Az árvák ösztöndíjának havi mértéke a tanulmányi félév első napján érvényes minimálbér 30%-a, amelynek folyósítása a tanulmányi félév teljes időszakában havonta - a tanulmányi szüneteket is ideértve - történik.

(2) Az árvák ösztöndíját forintban kell megállapítani, amelyet legkésőbb a tárgyhót követő hónap 5. napjáig kell az eredményes pályázó - kiskorú esetén a törvényes képviselője - által megadott fizetési számlára utalni.

12. § (1) Az árvák ösztöndíja a tanulmányi évben - az adott tanulmányi félév teljes idejére - annak a pályázónak folyósítható, aki legkésőbb az adott félév megkezdését követő 30 napon belül az MHP részére megküldi

a) - a 8. § (3) bekezdésében foglalt kivétellel - az előző tanulmányi félév tanulmányi teljesítményét igazoló okmány fénymásolatát és

b) az oktatási intézmény által kiállított hivatalos igazolást az adott tanulmányi félévre vonatkozó tanulói jogviszony fennállásáról.

(2) Azon pályázó részére, aki az adott félév megkezdését követő 30 nap után küldi meg az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti igazolást, csak az elbírálást követő hónap első napjától folyósítható az árvák ösztöndíja.

(3) Az MHP az árvák ösztöndíjára jogosultat minden év augusztus 15-ig tájékoztatja az (1) bekezdés szerinti igazolásbenyújtási kötelezettségéről.

13. § Az árvák ösztöndíjára jogosult, külföldön nappali rendszerű iskolai oktatásban általános vagy középfokú tanulmányokat folytató pályázó tekintetében a 8. §-ban és a 12. § (1) bekezdésében foglaltak a külföldi oktatási rendszer sajátosságaira figyelemmel megfelelően alkalmazandók.

3. Záró rendelkezések

14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

15. § (1) Az e rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül a 2021. február 1-je és e rendelet hatálybalépése közötti időszakra árvák ösztöndíjára az e rendelettel megállapított szabályok szerint pályázat nyújtható be.

(2) A 2021. február 1-je és e rendelet hatálybalépése közötti időszakra járó árvák ösztöndíját egy összegben, legkésőbb 2021. október 5-éig kell a jogosultnak kifizetni.


  Vissza az oldal tetejére