A jogszabály mai napon ( 2024.10.09. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2021, https://eur-lex.europa.eu/

A TANÁCS 2021. november 19-i (EU) 2021/2085 RENDELETE

a közös vállalkozásoknak a Horizont Európa keretében történő létrehozásáról, valamint a 219/2007/EK, az 557/2014/EU, az 558/2014/EU, az 559/2014/EU, az 560/2014/EU, az 561/2014/EU és a 642/2014/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről * 

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 187. cikkére, valamint 188. cikkének első bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Parlament véleményére * ,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére * ,

mivel:

(1) Az uniós finanszírozás lehető legnagyobb hatásának elérése és az Unió szakpolitikai célkitűzéseihez való leghatékonyabb hozzájárulás érdekében az (EU) 2021/695 európai parlamenti és tanácsi rendelet *  (a továbbiakban: a Horizont Európáról szóló rendelet) létrehozta a magán- vagy közszektorbeli partnerekkel való európai partnerségek szakpolitikai és jogi keretét. Az európai partnerségek a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram (a továbbiakban: a Horizont Európa) szakpolitikai megközelítésének alapvető fontosságú elemét képezik. Létrehozásuk célja az, hogy megvalósítsák a Horizont Európa keretében célként kitűzött uniós prioritásokat és biztosítsák az Unió és polgárai javát szolgáló egyértelmű hatást, ami hatékonyabban elérhető partnerségben, egy olyan stratégiai jövőkép révén, amelyet a partnerek kölcsönösen elfogadnak, és amely iránt elkötelezettek, mint egyedül az Unió által.

(2) Konkrétan, a Horizont Európa „Globális kihívások és európai ipari versenyképesség” pilléréhez tartozó európai partnerségek fontos szerepet játszanak az olyan stratégiai célkitűzések elérésében, mint a fenntartható fejlődési célok irányába való átmenet, valamint a zöld és digitális Európára való átállás felgyorsítása, és hozzá kell járulniuk a Covid19-világjárvány okozta példátlan válságból való kilábaláshoz is. Az európai partnerségek olyan összetett, határokon átnyúló kihívásokkal foglalkoznak, amelyek integrált megközelítést igényelnek. Lehetővé teszik az e rendeletet kísérő hatásvizsgálatokban ismertetett átalakító hatású, rendszerszintű és piaci hiányosságok kezelését azáltal, hogy az értékláncok és az ökoszisztémák szereplőinek széles körét összefogják, hogy egy közös jövőképen munkálkodjanak, amelyet konkrét ütemtervekké alakítanak át, a tevékenységeiket pedig koordináltan hajtsák végre. Emellett lehetővé teszik az erőfeszítéseknek és az erőforrásoknak a közös prioritásokra való összpontosítását az összetett kihívások megoldása érdekében.

(3) A prioritások és a hatás elérése érdekében az európai partnerségeket az érintett európai érdekelt felek széles körű bevonásával kell kialakítani, ideértve az ipart, a kutatószervezeteket, a helyi, regionális, nemzeti vagy nemzetközi szintű közfeladatokat ellátó szerveket, valamint a civil társadalmi szervezeteket, például a kutatást és innovációt támogató vagy végző alapítványokat. E partnerségeknek továbbá azon intézkedések közé kell tartozniuk, amelyek erősítik a magán- vagy közszektorbeli partnerek közötti együttműködést nemzetközi szinten, többek között azáltal, hogy összekapcsolják a kutatási és innovációs programokat a határokon átnyúló kutatási és innovációs beruházásokkal, ami kölcsönösen előnyös az emberek és a vállalkozások számára, és mindeközben biztosítják, hogy a stratégiai területeken érvényesüljenek az Unió érdekei.

(4) Az 1291/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott Horizont 2020 időközi értékelése feltárta, hogy az idők során a partnerségi eszközök és kezdeményezések jelentős repertoárját vezették be, hétféle végrehajtási formával és közel 120, a Horizont 2020 keretében működő partnerségi kezdeményezéssel. Az eszközök és kezdeményezések megsokszorozódása által generált összetettségen túl az értékelésből az is kiderült, hogy ezek az eszközök és kezdeményezések nem képesek összességében megfelelő mértékben hozzájárulni az uniós és nemzeti szintű kapcsolódó szakpolitikákhoz annak ellenére, hogy pozitív hatást fejtenek ki a célkitűzéseik eléréséhez vezető úton, például hosszú távú menetrendek meghatározásával, az egyébként széttagolt szereplők közötti kutatási és innovációs együttműködés strukturálásával és további beruházások mozgósításával. A Horizont Európa hatásvizsgálata ezért megállapítja, hogy foglalkozni kell az uniós kutatás- és innovációfinanszírozási környezettel, és azt észszerűsíteni kell, különös tekintettel a partnerségekre, valamint hogy a partnerségeket a nagyobb hatás és az uniós prioritások megvalósítása felé kell terelni.

(5) E kérdések kezelése és az európai beruházásokkal kapcsolatos ambiciózusabb célok elérése érdekében a Horizont Európának jelentős egyszerűsítéssel és reformmal kell előállnia a Bizottság kutatási és innovációs partnerségi politikája tekintetében. A fenntarthatósági célkitűzéseket szolgáló, az egész Unióra kiterjedő „átalakulásokhoz” való hozzájárulást célzó, rendszerszintű jellegének megjelenítése érdekében a Horizont Európának stratégiaibb, koherensebb és hatásorientáltabb megközelítést alkalmazva, hatékonyabban kell igénybe vennie ezeket a partnerségeket.

(6) Az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet *  - a fenntartható befektetések meghatározása céljából - általános keretet hoz létre annak eldöntésére, hogy egy gazdasági tevékenység környezeti szempontból fenntarthatónak minősül-e. Közös hivatkozási alapot teremt a befektetők, a bankok, az ipar és a kutatók számára, amikor olyan projektekbe és gazdasági tevékenységekbe fektetnek be, amelyek jelentős pozitív hatást gyakorolnak az éghajlatra és a környezetre és egyiket sem károsítják jelentős mértékben. Ez referenciaként szolgál az Unión belüli zöld beruházásokhoz.

(7) Adott esetben az európai partnerségeknek figyelembe kell venniük az (EU) 2020/852 rendelet 3. cikkében említett technikai vizsgálati kritériumokat és a 17. cikkében meghatározott, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet mint olyan eszközt, amely javítja projektjeik készenlétét és a zöld finanszírozáshoz való hozzáférését, ami döntő fontosságú lesz az általuk biztosított innovatív technológiák és megoldások piaci elterjedése és szélesebb körű bevezetése szempontjából. A technikai vizsgálati kritériumok középpontjában tudományos bizonyítékok állnak. Az európai partnerségek által folytatott kutatásnak és innovációnak fontos szerepet kell játszania abban, hogy segítse a gazdasági szereplőket abban, hogy teljesítsék vagy meghaladják a rendeletben meghatározott normákat és küszöbértékeket, valamint hogy a technikai vizsgálati kritériumokat naprakészen tartsák és összhangba hozzák az európai zöld megállapodásról szóló, 2019. december 11-i bizottsági közleményben meghatározott célkitűzésekkel.

(8) A Horizont Európáról szóló rendelet alapján lehetővé kell tenni, hogy az európai partnerségek három különböző formát - nevezetesen „társfinanszírozott”, „közös programozású” és „intézményesített” formát - alkalmazva jöjjenek létre. Az intézményesített, a magán- és közszektorbeli partnerek közös vállalkozásaiként működő európai partnerségek létrehozásának keretében új uniós jogszabályokat kell elfogadni és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 187. cikke szerinti célzott végrehajtó struktúrákat kell létrehozni.

(9) A Horizont Európáról szóló rendelet nyolc kiemelt területet határoz meg, amelyeken javaslatot lehet tenni az EUMSZ 185. vagy 187. cikke alapján létrehozandó intézményesített európai partnerségekre. E kiemelt területeken számos ilyen intézményesített európai partnerségre irányuló kezdeményezés előterjesztésére kerül sor, és ezek közül kilenc tartozik e rendelet hatálya alá.

(10) A közös vállalkozások által végzett kutatási és innovációs tevékenységeket a Horizont Európáról szóló rendelet 12. és 13. cikkében előírtaknak megfelelően a Horizont Európából kell finanszírozni. A maximális hatás elérése érdekében a közös vállalkozásoknak szoros szinergiákat kell kialakítaniuk a Horizont Európa más kezdeményezéseivel, valamint más uniós programokkal és finanszírozási eszközökkel - különösen az innovatív megoldások bevezetését, az oktatást és a regionális fejlesztést támogató programokkal és finanszírozási eszközökkel - a gazdasági és társadalmi kohézió növelése és az egyensúlyhiány csökkentése érdekében.

(11) Az európai partnerségekre és különösen az intézményesített európai partnerségekre vonatkozó új szakpolitikai megközelítés miatt újszerű módon kell kialakítani azon jogi keretet, amelyben e partnerségek működni fognak. Jóllehet a közös vállalkozásoknak az EUMSZ 187. cikke alapján a Horizont 2020 céljára történő létrehozása hatékonynak bizonyult a végrehajtást illetően, e végrehajtást fokozni kell. Ezért e rendelet célja a végrehajtás koherenciájának, hatékonyságának, nyitottságának, eredményességének és hatásorientáltságának növelése a Horizont Európáról szóló rendeletnek, valamint a Horizont 2020 program végrehajtása során szerzett tapasztalatoknak a közös vállalkozásokra vonatkozó közös rendelkezésekbe való harmonizált átültetése révén. E rendelet célja, hogy elősegítse az európai partnerségek közötti együttműködés és szinergiák megteremtését, és ezáltal szervezeti szinten teljes mértékben kihasználja azok összekapcsolását. A közös vállalkozásoknak lehetőségeket kell keresniük arra, hogy más európai partnerségek képviselőit is bevonják a munkaprogramjaik kidolgozása során folytatott megbeszélésekbe, azonosítsák azokat a területeket, amelyeken kiegészítő vagy közös tevékenységekkel hatékonyabban és eredményesebben lehetne kezelni a kihívásokat, elkerüljék az átfedéseket, összehangolják tevékenységeik időzítését, valamint biztosítsák az eredményekhez és az ismeretcsere egyéb releváns eszközeihez való hozzáférést.

(12) A köztük lévő szinergiák feltárását követően a közös vállalkozásoknak arra kell törekedniük, hogy meghatározzák azokat a költségvetési részesedéseket, amelyeket a közös vállalkozások kiegészítő vagy közös tevékenységeihez kell felhasználni. E rendelet célja továbbá a hatékonyság javítása és a szabályok harmonizációja, fokozott operatív együttműködés és méretgazdaságosságra törekvés révén, többek között a közös vállalkozások számára horizontális támogatást biztosító háttérirodai megoldások létrehozásával. Az említett háttérirodai megoldások várhatóan megkönnyítik a nagyobb hatás és harmonizáció elérését a közös pontokon, megőrizve ugyanakkor bizonyos fokú rugalmasságot az egyes közös vállalkozások sajátos igényeinek kielégítése érdekében. A struktúrát a közös vállalkozások által megkötendő, szolgáltatási szintre vonatkozó megállapodások révén kell létrehozni. A háttérirodával kapcsolatos megállapodásoknak ki kell terjedniük a koordinációs és adminisztratív támogatási funkciókra azokon a területeken, ahol a megállapodások az átvilágítás alapján eredményesnek és költséghatékonynak bizonyultak, és figyelembe kell venni bennük az egyes engedélyezésre jogosult tisztviselők elszámoltathatóságára vonatkozó követelménynek való megfelelést és a szabályok harmonizációját, a lehetséges mértékben a szellemitulajdon-jogokat is beleértve. A jogi keretet úgy kell kialakítani, hogy az a lehető legjobban szolgálja a közös vállalkozások közös igényeit, biztosítsa szoros együttműködésüket és minden lehetséges szinergiát feltárjon az európai partnerségek és következésképpen a Horizont Európa különböző részei között, valamint a közös vállalkozások által irányított egyéb programok között.

(13) Az e rendeletre irányuló javaslatot kísérő, az egyes közös vállalkozásokra vonatkozó hatásvizsgálatok bizonyították, hogy csak akkor indokolt a Horizont Európáról szóló rendelet szerint európai partnerségeket megvalósítani, ha a Horizont Európa más részei - beleértve az európai partnerségek más formáit is - nem érnék el a célkitűzéseket vagy nem idéznék elő a szükséges várt hatásokat, s amennyiben az ilyen megvalósítást a hosszú távú perspektíva és a magas fokú integráció indokolja.

(14) A Horizont Európa stratégiaibb, koherensebb és hatásorientáltabb megközelítést vezet be az európai partnerségekre vonatkozóan, a Horizont 2020 időközi értékeléséből levont tanulságokra építve. Az új törekvéssel összhangban e rendelet célja az intézményesített európai partnerségek hatékonyabb alkalmazásának megvalósítása, különösen azáltal, hogy a 2030-ig elérhető egyértelmű célkitűzésekre, eredményekre és hatásokra összpontosít, valamint biztosítja a kapcsolódó uniós szakpolitikai prioritásokhoz és uniós szakpolitikákhoz való egyértelmű hozzájárulást. Az egyéb releváns uniós, nemzeti és regionális szintű kezdeményezésekkel - különösen más európai partnerségekkel - való szoros együttműködés és szinergiák kulcsfontosságúak a nagyobb tudományos, társadalmi-gazdasági és környezeti hatás eléréséhez és az eredmények hasznosításának garantálásához. A közös vállalkozások ennek érdekében a Horizont Európa különböző típusú szinergiákat lehetővé tévő rendelkezéseit alkalmazhatják, például az alternatív, a kumulatív és a kombinált támogatást, valamint a források átcsoportosítását. Az átfogó hatás értékelése során az innovatív megoldások piaci hasznosításának felgyorsítása érdekében figyelembe kell venni a partnerek hozzájárulásán túlmutató és a közös vállalkozások által kezdeményezett szélesebb körű beruházásokat, amelyek hozzájárulnak célkitűzéseik eléréséhez.

(15) A koherens megközelítés biztosítása, valamint az európai partnerségeknek a Horizont Európa célkitűzéseihez és az uniós prioritásokhoz kapcsolódó tudományos, technológiai, gazdasági, társadalmi és környezeti hatásainak megvalósítása érdekében e rendeletnek kollektív általános és közös konkrét célkitűzéseket kell meghatároznia, amelyeket valamennyi közös vállalkozásnak meg kell valósítania. Minden közös vállalkozás együttesen, a saját egyéni célkitűzéseinek elérésével járul hozzá e célkitűzések teljesítéséhez. Emellett e rendelet közös részei meghatározzák az (EU) 2021/764 tanácsi határozattal *  létrehozott, a Horizont Európa végrehajtását szolgáló egyedi program (a továbbiakban: a Horizont Európa program végrehajtását szolgáló egyedi program) célkitűzéseiből eredő közös operatív célkitűzéseket. Minden közös vállalkozásnak el kell látnia feladatait annak érdekében, hogy teljesítse a Horizont Európáról szóló rendeletben (10. cikk és III. melléklet) az európai partnerségekre vonatkozóan meghatározott elveket és kritériumokat, továbbá hogy a Horizont Európa fő munkaprogramja alapján kiírt pályázati felhívásokhoz képest európai hozzáadott értéket teremtsen. A közös vállalkozások célkitűzéseit és feladatait az egyes közös vállalkozásokra vonatkozó további egyedi célkitűzések és feladatok egészítik ki. Az egyes közös vállalkozások beavatkozási logikájának a Horizont Európához történő igazítása - sajátosságaik és szakpolitikai környezetük figyelembevétele mellett - elő kell, hogy segítse a közös vállalkozások eredményeinek koordinált értékelését a Horizont Európa nyomonkövetési és értékelési tevékenységeinek részeként.

(16) Ez a rendelet a Horizont Európáról szóló rendeletben meghatározott elveken és kritériumokon alapul, ideértve a nyitottságot és az átláthatóságot, az erős multiplikátorhatást, valamint az összes érintett fél hosszú távú kötelezettségvállalásait. E rendelet egyik célkitűzése annak biztosítása, hogy a közös vállalkozások és tevékenységeik nyitva álljanak a jogalanyok széles köre - többek között az újonnan belépők - előtt, amely jogalanyok nyomon követésére a Horizont Európa program végrehajtását szolgáló egyedi program 6. cikkének (5) bekezdése szerinti, az európai partnerségekre irányuló stratégiai koordinációs folyamat keretében is sor fog kerülni. Az ilyen partnerségeknek nyitottaknak kell lenniük minden olyan jogalany előtt, amely hajlandó és képes a közös cél elérésén dolgozni, tevékenységeikben, tagságukban és irányításukban elő kell mozdítaniuk az érdekelt felek széles körű és aktív részvételét, és biztosítaniuk kell, hogy az eredmények valamennyi európai polgár javát szolgálják, különösen az eredmények széles körű terjesztése és a bevezetést megelőző, Unió-szerte végzett tevékenységek révén. A magánszférabeli tagokat, valamint azok harmadik országokban székhellyel rendelkező tagszervezeteit vagy kapcsolódó szervezeteit illetően biztonsági, illetve közrendi szempontból védelmezni kell az Unió és a közös vállalkozás érdekeit. E célból lehetővé kell tenni a Bizottság számára, hogy felkérje a magánszférabeli tagokat a megfelelő intézkedések meghozatalára. Ilyen intézkedés lehet például a bizalmas információk megfelelő kezelése vagy bizonyos jogalanyok részvételének korlátozása a magánszférabeli tag egyes konkrét operatív tevékenységeiben.

(17) A Horizont Európáról szóló rendelet 22. cikke (5) bekezdése egységes alkalmazásának biztosítása érdekében a közös vállalkozásoknak biztosítaniuk kell a koherenciát a Horizont Európa munkaprogramja keretében finanszírozott tevékenységek számára az említett cikk alkalmazása tekintetében választott megközelítéssel, valamint biztosítaniuk kell az érintett közös vállalkozás munkaprogramjában szereplő hasonló témák keretében való alkalmazása szempontjából releváns uniós jogszabályokkal és iránymutatásokkal való koherenciát is.

(18) Amennyiben a Bizottság vagy a tagállamok a Horizont Európáról szóló rendelet 22. cikke (5) bekezdésével összhangban mérlegelik a közös vállalkozás egyedi tevékenységeiben való részvétel korlátozását, a Bizottságnak és az államok képviselőinek csoportjában részt vevő tagállamoknak a munkaprogram elfogadása előtt eseti alapon törekedniük kell egyeztetett álláspont kialakítására. A hatóságok testületének feladata - az ilyen testülettel rendelkező közös vállalkozások esetében -, hogy a Bizottság kérése alapján még a munkaprogram elfogadását megelőzően jóváhagyja az említett cikk alkalmazását. Az elnök felkérésére az ügyvezető igazgatónak emellett - a Bizottságnak a Horizont Európa program végrehajtását szolgáló egyedi program 14. cikkének (7) bekezdése és III. melléklete szerinti, a programbizottság tájékoztatására irányuló kötelezettségére tekintettel - rendszeresen tájékoztatnia kell a Horizont Európa programbizottságának megfelelő formációját, különösen az érintett közös vállalkozás munkaprogramjának elfogadása előtt, a Horizont Európáról szóló rendelet 22. cikke (5) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatban.

(19) A Horizont Európáról szóló rendelet III. melléklete előírja, hogy az Uniótól eltérő tagok pénzügyi vagy természetbeni hozzájárulása legalább 50% legyen, valamint hogy az elérheti a közös vállalkozás összesített költségvetési kötelezettségvállalásainak 75%-át. Ezzel szemben az Unió hozzájárulása - ideértve a társult országoktól származó kiegészítő forrásokat is - nem haladhatja meg az egyes közös vállalkozások összesített költségvetési kötelezettségvállalásainak 50%-át. Következésképpen e rendeletnek az Uniótól eltérő tagoktól megkövetelt hozzájárulást az uniós hozzájárulással megegyező, vagy annál magasabb szinten kell meghatároznia. Lehetségesnek kell lennie, hogy az Unió csökkentse hozzájárulását, amennyiben az Uniótól eltérő tagok nem teljesítik kötelezettségvállalásaikat.

(20) A Horizont Európáról szóló rendelet 10. cikke (1) bekezdésének c) pontjával összhangban a közös vállalkozásoknak - koordinációs megközelítést alkalmazva - minden pénzügyi hozzájárulást illetően központi irányítást kell folytatniuk. Ennek megfelelően minden részt vevő államnak egy vagy több igazgatási megállapodást kell kötnie a közös vállalkozással, amely meghatározza a hozzájárulásoknak az adott részt vevő államban székhellyel rendelkező pályázók részére történő kifizetésére és az azokról való jelentéstételre alkalmazandó koordinációs mechanizmust. A nemzeti stratégiai prioritásaikkal való összhang biztosítása érdekében a részt vevő államoknak vétójoggal kell rendelkezniük nemzeti pénzügyi hozzájárulásaiknak az érintett részt vevő államokban székhellyel rendelkező pályázók javára történő felhasználását illetően. A kedvezményezettek adminisztratív terheinek minimálisra csökkentése, az egyszerűsítés, valamint a hatékonyabb végrehajtás biztosítása érdekében minden részt vevő államnak törekednie kell arra, hogy a kifizetések ütemezését, a jelentéstételt és az ellenőrzéseket összehangolja a közös vállalkozásokéval, és a költségek elszámolhatóságát a Horizont Európáról szóló rendelet szabályaihoz közelítse. Az azon részt vevő államokban székhellyel rendelkező kedvezményezetteknek, amelyek a közös vállalkozásra bízták a kifizetési tevékenységeket, egyetlen, vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó megállapodást kell aláírniuk a közös vállalkozással, a Horizont Európáról szóló rendelet szerint.

(21) A Horizont Európáról szóló rendeletben meghatározott törekvésekkel összhangban az intézményesített európai partnerségek létrehozásának egyik előfeltétele a partnerek hozzájárulásának garantálása a közös vállalkozások teljes időtartama alatt. Ebben az összefüggésben a magánpartnereknek hozzájárulásuk jelentős részét a közös vállalkozás működési költségeihez való természetbeni hozzájárulás formájában kell biztosítaniuk. A közös vállalkozások számára lehetővé kell tenni, hogy olyan intézkedéseket határozzanak meg, amelyekkel munkaprogramjukon keresztül megkönnyítik e hozzájárulásokat, különösen a finanszírozási ráták csökkentésével. Ezeknek az intézkedéseknek a közös vállalkozás konkrét igényein és a mögöttes tevékenységeken kell alapulniuk. Kellően indokolt esetekben lehetővé kell tenni olyan további feltételek bevezetését, amelyek előírják a közös vállalkozás valamely tagjának vagy tagszervezetének, illetve kapcsolódó szervezetének a részvételét olyan tevékenységekre irányulóan, ahol a közös vállalkozás ipari partnerei fontos szerepet tölthetnek be (mint például a nagyszabású demonstrációk és a piachoz közelebb álló vezérprojektek) és az alacsonyabb finanszírozási ráták révén hozzájárulásuk nagyobb mértékű lehet. Az ügyvezető igazgatónak figyelemmel kell kísérnie a tagok részvételének szintjét annak érdekében, hogy az irányító testület meghozhassa a megfelelő intézkedéseket, biztosítva az egyensúlyt a partnerek elkötelezettsége és a nyitottság között. Kellően indokolt esetekben például a nagyszabású demonstrációk vagy a vezérprojektek tőkekiadása az alkalmazandó jogi kerettel összhangban elszámolható költségnek tekinthető.

(22) Lehetővé kell tenni, hogy a Horizont Európáról szóló rendelet 15. cikkének (3) bekezdésével összhangban az (EU) 2021/1058 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az (EU) 2021/1057 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+), az (EU) 2021/1139 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap (ETHAA), valamint az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által társfinanszírozott programokból származó hozzájárulások a részt vevő tagállamok által a közös vállalkozások számára nyújtott hozzájárulásnak legyenek tekinthetők, feltéve, hogy az (EU) 2021/1060 európai parlamenti és tanácsi rendelet * , valamint az alapspecifikus rendeletek rendelkezései teljesülnek. Emellett lehetővé kell tenni, hogy az (EU) 2021/241 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből (a továbbiakban: az Eszköz) származó hozzájárulások a részt vevő tagállamok által a közös vállalkozások számára nyújtott hozzájárulásnak legyenek tekinthetők, feltéve, hogy az Eszközre vonatkozó rendelkezések és a nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési tervekben vállalt kötelezettségek teljesülnek.

(23) A hozzájárulásoknak a közös vállalkozások tagjai közötti igazságos elosztásának elvével összhangban a közös vállalkozások igazgatási költségeihez nyújtott pénzügyi hozzájárulásokat egyenlően kell megosztani az Unió és az Uniótól eltérő tagok között. Az ettől az elvtől való eltérés csak kivételes és kellően indokolt esetekben fontolható meg, például akkor, ha a közös vállalkozás valamely, az Uniótól eltérő tagjának mérete vagy tagsági szerkezete folytán tagszervezetenként vagy kapcsolódó szervezetenként olyan magas szintű hozzájárulást kellene nyújtani - különösen a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) -, ami súlyosan veszélyeztetné az ösztönzést, hogy a közös vállalkozás tagjának tagszervezetévé vagy kapcsolódó szervezetévé váljanak vagy azok maradjanak. Ilyen esetekben a közös vállalkozás igazgatási költségeihez az Uniótól eltérő tagok által nyújtandó éves pénzügyi hozzájárulás minimális százalékának az összes éves igazgatási költség 20%-át kell kitennie, a kkv-k hozzájárulásának pedig lényegesen alacsonyabbnak kell lennie, mint a nagyobb tagszervezetektől vagy kapcsolódó szervezetektől származó hozzájárulásoknak. Amint a tagok olyan kritikus tömeget érnek el, amely a teljes éves igazgatási költség 20%-át meghaladó hozzájárulást tesz lehetővé, az egy tagszervezetre vagy kapcsolódó szervezetre jutó éves hozzájárulást fenn kell tartani vagy növelni kell annak érdekében, hogy fokozatosan növekedjen az Uniótól eltérő tagok részesedése a közös vállalkozás éves igazgatási költségeihez való teljes hozzájárulásból. A közös vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak törekedniük kell a tagszervezetek vagy kapcsolódó szervezetek számának növelésére annak érdekében, hogy a közös vállalkozás egész élettartama alatt a közös vállalkozás igazgatási költségeinek 50%-ára növelhessék hozzájárulásukat.

(24) A Horizont Európáról szóló rendelet előírja a partnerek számára, hogy tegyenek tanúbizonyságot hosszú távú elkötelezettségükről, többek között a köz- vagy magánberuházások egy minimális aránya révén. Következésképpen ebben a rendeletben az Uniónak a tagállamokban vagy a Horizont Európához társult országokban székhellyel rendelkező, illetve nemzetközi szervezetnek minősülő alapító tagokat kell megneveznie. Szükség esetén azonban lehetővé kell tenni a közös vállalkozások tagsági bázisának kiterjesztését a létesítést követően is, nyílt és átlátható eljárásban kiválasztott társult tagokkal, figyelembe véve különösen az új technológiai fejleményeket vagy további országoknak a Horizont Európához való társulását.

(25) Azon jogalanyok számára, amelyek érdekeltek abban, hogy a közös vállalkozás saját kutatási területeikhez kapcsolódó célkitűzéseit támogassák, lehetővé kell tenni, hogy e közös vállalkozások közreműködő partnereivé váljanak anélkül, hogy tagként csatlakoznának.

(26) A Horizont Európáról szóló rendelet 16. cikkének (5) bekezdésével összhangban a Horizont Európához társult harmadik országoktól érkező pénzügyi hozzájárulások allokációja során figyelembe kell venni a társult harmadik országok jogalanyai részvételének szintjét. Ennek megfelelően a közös vállalkozásokhoz nyújtott uniós hozzájárulás növelhető a Horizont Európához társult harmadik országok hozzájárulásaival, figyelembe véve az ilyen jogalanyok részvételének szintjét, és, feltéve, hogy az Uniótól eltérő tagok, illetve azok tagszervezetei vagy kapcsolódó szervezetei legalább annak a teljes összegnek megfelelő hozzájárulást nyújtanak, amellyel az uniós hozzájárulása megnövekedett.

(27) A közös vállalkozás létrehozása kölcsönösen előnyös köz- és magánszféra közötti partnerséget biztosít az érintett tagok számára, többek között azáltal, hogy egy hétéves időszakon keresztül fokozza az érintett ágazatok számára nyújtott jelentős költségvetési juttatásokkal kapcsolatos bizonyosságot. Az alapító taggá vagy társult taggá, illetve ezek valamely tagszervezetévé vagy kapcsolódó szervezetévé válás lehetővé teszi a befolyásszerzést a közös vállalkozás irányító testületében akár közvetlenül, akár az ágazat képviselői révén. Az irányító testület a közös vállalkozás döntéshozó szerve, amely dönt a partnerség hosszú távú stratégiai irányvonaláról és éves prioritásairól. Az Unió, adott esetben a részt vevő államok, az alapító tagok és a társult tagok számára ezért lehetővé kell tenni, hogy hozzájáruljanak a közös vállalkozás menetrendjéhez és prioritásainak meghatározásához a stratégiai kutatási és innovációs terv elfogadása és esetleges módosítása, valamint az éves munkaprogram elfogadása révén - utóbbiba beleértve a pályázati felhívások tartalmát, az egyes pályázati témákra alkalmazandó finanszírozási rátát, valamint a benyújtási, értékelési, kiválasztási, odaítélési és felülvizsgálati eljárásokra vonatkozó kapcsolódó szabályokat.

(28) Helyénvaló, hogy az Uniótól eltérő tagok kötelezettségvállalási nyilatkozatban vagy adott esetben a hozzájárulásaik teljes összegét tartalmazó közös kötelezettségvállalási nyilatkozatban, csatlakozásukra vonatkozóan feltételek szabása nélkül kötelezettséget vállaljanak e rendelet végrehajtására. Ezeknek a kötelezettségvállalási nyilatkozatoknak a közös vállalkozás teljes időtartama alatt jogilag érvényesnek kell lenniük, és azokat a közös vállalkozásnak és a Bizottságnak fokozottan nyomon kell követnie. A közös vállalkozásoknak olyan jogi és szervezeti környezetet kell kialakítaniuk, amely lehetővé teszi a tagok számára kötelezettségvállalásaik teljesítését, ugyanakkor vonzóvá teszi a közös vállalkozást minden érdekelt fél számára, biztosítja a közös vállalkozások folyamatos nyitottságát és az átláthatóságot a végrehajtásuk során, különösen a prioritások meghatározása és a pályázati felhívásokban való részvétel tekintetében.

(29) A további egyszerűsítés a Horizont Európa egyik sarokköve. Ennek keretében egyszerűsített jelentéstételi mechanizmust kell bevezetni a partnerek számára, amelyeknek már nem kell jelenteniük a nem elszámolható költségeket. A működési tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulásokat kizárólag az elszámolható költségek alapján kell elszámolni és a vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó egyedi megállapodásra alkalmazandó mechanizmusnak megfelelően kell jelenteni és ellenőrizni. A csak az elszámolható költségek alapján történő elszámolás lehetővé teszi a működési tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulásoknak a Horizont Európa informatikai eszközein keresztül történő automatikus kiszámítását, csökkenti a partnerek adminisztratív terheit, és hatékonyabbá teszi a hozzájárulásokra vonatkozó jelentéstételi mechanizmust. A közös vállalkozásoknak szorosan figyelemmel kell kísérniük a működési tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulásokat, és ezekről az ügyvezető igazgatónak rendszeresen jelentést kell készítenie és közzétennie annak kimutatása céljából, hogy a természetbeni hozzájárulásokra vonatkozó célok elérése felé tett előrehaladás kielégítő-e. Az irányító testületnek értékelnie kell a működési tevékenységekhez hozzájáruló tagok által tett erőfeszítéseket és az általuk elért eredményeket, valamint egyéb tényezőket, például a kkv-k részvételi szintjét és a közös vállalkozás vonzerejét az újonnan belépők számára. Szükség esetén megfelelő javító és korrekciós intézkedéseket kell hoznia, figyelembe véve a nyitottság és az átláthatóság elvét.

(30) A közös vállalkozásoknak szisztematikus lehetőséget és ösztönzést kell nyújtaniuk az Uniótól eltérő tagok számára kutatási és innovációs tevékenységeiknek a közös vállalkozás ilyen tevékenységeivel való kombinálására. A kiegészítő tevékenységek nem kaphatnak pénzügyi támogatást a közös vállalkozástól. A tagoknak a kiegészítő tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulásaként azonban elszámolhatók, ha hozzájárulnak a közös vállalkozás célkitűzéseinek eléréséhez, és közvetlenül kapcsolódnak a közös vállalkozás tevékenységeihez; ideértendők a közös vállalkozás által támogatott közvetett tevékenységek nem elszámolható költségeit is, amennyiben erről a kiegészítő tevékenységek éves terve rendelkezik. Ez a kapcsolat a közös vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységekből vagy a közös vállalkozás korábbi kezdeményezéseiből származó eredmények felhasználásán vagy jelentős uniós hozzáadott érték kimutatásán keresztül állapítható meg. A vonatkozó költségeket az érintett jogalany által kijelölt független ellenőrző szervnek kell hitelesítenie, lehetővé téve, hogy bizonytalanság esetén a közös vállalkozás ellenőrizze az értékelési módszert. E rendeletnek konkrétabb rendelkezéseket kell megállapítania az egyes közös vállalkozások kiegészítő tevékenységeinek körére vonatkozóan, a kívánt célirányosság és hatás eléréséhez szükséges mértékben. A közös vállalkozások irányító testületeinek azt is meg kell határozniuk, hogy e hozzájárulások értékének megállapításához szükség van-e egyszerűsített elszámolási módszerek, például átalányösszegek vagy egységköltségek alkalmazására az egyszerűsítés, a költséghatékonyság és a bizalmas üzleti adatok megfelelő szintű védelme érdekében.

(31) A közös vállalkozások irányításának biztosítania kell, hogy döntéshozatali folyamataik képesek legyenek lépést tartani a gyorsan változó társadalmi-gazdasági és technológiai környezettel és a globális kihívásokkal. A közös vállalkozásoknak ki kell használniuk az összes érdekelt fél szakértelmét, szakértői javaslatait és támogatását feladataik hatékony végrehajtása, valamint az uniós és nemzeti szintű szinergiák biztosítása érdekében. Ezért a közös vállalkozásokat fel kell hatalmazni arra, hogy tanácsadó szerveket hozzanak létre azzal a céllal, hogy e szervek szakértői javaslatokkal lássák el őket és elvégezzenek minden egyéb tanácsadói feladatot, amely a közös vállalkozások célkitűzéseinek eléréséhez szükséges. A tanácsadó szervek létrehozásakor a közös vállalkozásoknak biztosítaniuk kell a szakértők kiegyensúlyozott képviseletét a közös vállalkozás tevékenységi körén belül, többek között a nemek egyensúlya tekintetében is. Az e szervek által nyújtott szakértői javaslatoknak tudományos szempontokat kell megjeleníteniük, és be kell mutatniuk a nemzeti és regionális hatóságok, valamint a közös vállalkozások egyéb érdekelt feleinek szempontjait is.

(32) A közös vállalkozásoknak biztosítaniuk kell, hogy a tagállamok elegendő tájékoztatást kapjanak a közös vállalkozások tevékenységeiről, időben tájékoztatást tudjanak nyújtani a tagállamokban végzett tevékenységekről, és lehetőségük legyen hozzájárulni az előkészítő és döntéshozatali eljárásokhoz. A tagállamokkal folytatott párbeszéd különösen fontos a szinergiák összefüggésében, valamint azért, mert a nagyobb hatás elérése érdekében biztosítani kell a nemzeti, regionális, uniós és európai szintű erőfeszítések és tevékenységek összehangolását. Azon közös vállalkozásoknak, amelyekben - közvetlenül vagy közvetve, tagként vagy tagszervezetként - nem vesznek részt tagállamok, létre kell hozniuk az államok képviselőinek csoportját azzal a céllal, hogy összehangolják a közös vállalkozások tevékenységeit a nemzeti és regionális szintű szakpolitikákkal és intézkedésekkel.

(33) A közös vállalkozások számára lehetővé kell tenni, hogy tudományos tanácsadói feladatot ellátó tanácsadó szervet hozzanak létre. E szervnek vagy tagjainak képesnek kell lenniük arra, hogy független tudományos tanácsadást és támogatást nyújtsanak az adott közös vállalkozásnak. A tudományos tanácsadásnak ki kell terjednie különösen az éves munkaprogramokra és a kiegészítő tevékenységekre, valamint szükség szerint a közös vállalkozások feladatainak bármely más aspektusára.

(34) Annak biztosítása érdekében, hogy a közös vállalkozások tisztában legyenek a szakterületük teljes értékláncában szereplő érdekelt felek álláspontjával és nézeteivel, a közös vállalkozások számára lehetővé kell tenni, hogy létrehozzák az érdekelt felek tanácsadó csoportjait, amelyekkel az egyes közös vállalkozások igényei szerint konzultálni kell horizontális vagy konkrét kérdésekben. Ezeknek a csoportoknak nyitva kell állniuk a közös vállalkozás szakterületén tevékenykedő köz- és magánszférabeli érdekelt felek előtt, ideértve a szervezett érdekcsoportokat, valamint a tagállamokból, társult országokból vagy más országokból származó nemzetközi érdekcsoportokat is.

(35) A közös vállalkozásoknak nyílt és átlátható módon kell működniük, és minden releváns információt rendszeresen és a kellő időben közölniük kell megfelelő szerveikkel, valamint gondoskodniuk kell tevékenységeik promóciójáról, többek között a nagyközönséget célzó tájékoztató és ismeretterjesztő kampányok révén. Ennek keretében a titoktartási szabályok betartásával időszerű információkat kell nyújtaniuk országonkénti bontásban a közös vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységekre irányuló pályázatokról és az azokban való részvételről, az egyes pályázati felhívások értékelésének eredményéről és a projekt végrehajtásáról, az egyéb érintett uniós programokkal és más európai partnerségekkel való szinergiákról, a kiegészítő tevékenységekről, a vállalt és a ténylegesen nyújtott pénzügyi és természetbeni hozzájárulásokról, a közös vállalkozás költségvetésének végrehajtásáról, valamint a közös vállalkozás célkitűzései és a kiegészítő tevékenységekhez való természetbeni hozzájárulások közötti kapcsolatról.

(36) A közös vállalkozásokat a hatékonyságot fokozó és az egyszerűsítést biztosító struktúra és szabályok alkalmazásával kell végrehajtani. Ennek érdekében a közös vállalkozásoknak az igényeikhez igazított pénzügyi szabályokat kell elfogadniuk az (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendelet *  71. cikkében foglaltak szerint.

(37) A közös vállalkozások végrehajtásának a Horizont Európáról szóló rendeletben az intézményesített európai partnerségekre vonatkozóan meghatározott kritériumokon kell alapulnia. Ezt a Bizottság által kezelt elektronikus eszközök használatával kell támogatni. A közös vállalkozások által finanszírozott közvetett tevékenységekkel kapcsolatos információk - beleértve az eredményeket is - nélkülözhetetlenek az uniós szakpolitikák vagy programok kidolgozásához, végrehajtásához, nyomon követéséhez és értékeléséhez. Ezért a közös vállalkozásoknak biztosítaniuk kell, hogy az uniós intézmények és az uniós szervek, hivatalok vagy ügynökségek hozzáférjenek az általuk finanszírozott közvetett tevékenységekkel kapcsolatos valamennyi információhoz, beleértve a közvetett tevékenységekben részt vevő kedvezményezettek hozzájárulásait és eredményeit is. E hozzáférési jogoknak a nem üzleti és nem versenyalapú használatra kell korlátozódniuk és meg kell felelniük az alkalmazandó titoktartási szabályoknak. Az uniós intézmények és az uniós szervek, hivatalok vagy ügynökségek személyzete számára a megfelelő informatikai biztonsági és információbiztonsági előírások betartása mellett, valamint a szükségesség és az arányosság elvével összhangban kell hozzáférést biztosítani ezekhez az információkhoz.

(38) A Horizont Európa keretében a közös vállalkozások által finanszírozott közvetett tevékenységekben való részvételnek meg kell felelnie a Horizont Európáról szóló rendeletben meghatározott szabályoknak. A közös vállalkozásoknak gondoskodniuk kell e szabályoknak a Bizottság által elfogadott vonatkozó intézkedések alapján történő következetes alkalmazásáról. A közös vállalkozásoknak a vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó megállapodásnak a Bizottság által a vállalatok számára kidolgozott mintáját kell használniuk. Az eredmények feletti tulajdonjog átruházásának a Horizont Európáról szóló rendelet 40. cikkének (4) bekezdésében említett kifogásolására nyitva álló időszak tekintetében figyelembe kell venni az adott közös vállalkozás által lefedett területekre jellemző innovációs ciklusok időtartamát.

(39) A közös vállalkozások egyik fő célja az Unió gazdasági kapacitásának és különösen a tudományos és technológiai vezető szerepének előmozdítása. A Covid19 világjárvány utáni helyreállítás továbbá rávilágít arra, hogy be kell ruházni az olyan kulcsfontosságú technológiákba, mint az 5G, a mesterséges intelligencia, a felhő, a kiberbiztonság és a zöld technológia, és e technológiákat hasznosítani kell az Unión belül. A közös vállalkozásoknak a Horizont Európáról szóló rendelet 14. és 39. cikkével összhangban hozzá kell járulniuk a nyílt tudomány előmozdításához. Az összes résztvevő által elért eredmények fontos szerepet fognak játszani e tekintetben, és minden résztvevő részesülni fog az uniós finanszírozás előnyeiből a projekt eredményei és az ahhoz való hozzáférési jogok révén, még azon résztvevők is, amelyek nem kaptak uniós finanszírozást. Ezért az uniós érdekek védelme érdekében a közös vállalkozások azon jogát, hogy kifogást emelhessenek az eredmények tulajdonjogának átruházása vagy az eredményekre vonatkozó kizárólagos engedély megadása ellen, azokra a résztvevőkre is alkalmazni kell, amelyek nem kaptak uniós finanszírozást. E kifogásolási jog gyakorlása során és az arányosság elvével összhangban a közös vállalkozásnak méltányos egyensúlyt kell teremtenie az uniós érdekek és az uniós finanszírozásban nem részesült résztvevők eredményeivel kapcsolatos alapvető jogok védelme között, figyelembe véve, hogy ezek a résztvevők nem részesültek uniós finanszírozásban azon tevékenység tekintetében, amelyből az eredmények származnak.

(40) Az Unió által nyújtott pénzügyi hozzájárulást a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elve, valamint az (EU, Euratom) 2018/1046 rendeletben meghatározott közvetett irányítási szabályok szerint kell kezelni.

(41) Az egyszerűsítés érdekében minden felet érintően csökkenteni kell az adminisztratív terheket. El kell kerülni az ellenőrzési átfedéseket, valamint az aránytalan mértékű dokumentációt és jelentéstételt. Az e rendelet értelmében uniós forrásokban részesülők ellenőrzését a Horizont Európáról szóló rendelettel és más vonatkozó uniós finanszírozási programokkal összhangban kell végezni.

(42) Az Unió és a közös vállalkozásokban részt vevő más tagok pénzügyi érdekeit arányos intézkedésekkel kell védeni a kiadási ciklus egészében, ideértve a szabálytalanságok megelőzését, feltárását és kivizsgálását, az elveszített, jogtalanul kifizetett vagy szabálytalanul felhasznált források visszafizettetését és adott esetben a közigazgatási szankciókat és bírságokat, az (EU, Euratom) 2018/1046 rendeletben foglaltaknak megfelelően. Tekintettel arra, hogy egyes közös vállalkozások olyan sajátos jellegű tevékenységeket végeznek, amelyek több éven keresztül fokozatosan kivezetendők, lehetővé kell tenni a Bizottság és az érintett közös vállalkozás többéves költségvetési kötelezettségvállalásainak az éves részletekre bontását. Erre tekintettel a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás, az Európai Vasút Közös Vállalkozás és a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás költségvetési kötelezettségvállalásai éves részletekre oszthatók. E költségvetési kötelezettségvállalások kumulatív összege 2024. december 31-ig nem haladhatja meg a vonatkozó maximális uniós hozzájárulás 50%-át. 2025. január 1-jétől a fennmaradó évek kumulatív költségvetésének legalább 20%-át nem lehet éves részletekből fedezni.

(43) A közös vállalkozások sajátos jellegére és jelenlegi jogállására való tekintettel a közös vállalkozások esetében továbbra is külön mentesítési eljárást kell alkalmazni. Az elszámolás, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségének és szabályszerűségének ellenőrzését a Számvevőszéknek kell elvégeznie.

(44) A Horizont Európáról szóló rendelet 10. cikke (2) bekezdésének c) pontjával összhangban a közös vállalkozásoknak világos életciklus-alapú megközelítést kell alkalmazniuk. Az Unió pénzügyi érdekeinek megfelelő védelme érdekében a közös vállalkozásokat egy 2031. december 31-ig tartó időszakra kell létrehozni, lehetővé téve számukra, hogy a vissza nem térítendő támogatások felhasználásával kapcsolatos feladataikat az utolsó megkezdett közvetett tevékenységek befejezéséig gyakorolhassák. A közös vállalkozásokat a 2021-2027-re szóló többéves pénzügyi keretbe (a továbbiakban: a 2021-2027-re szóló többéves pénzügyi keret) tartozó uniós programokból kell finanszírozni. A közös vállalkozások számára lehetővé kell tenni, hogy a 2021-2027-re szóló többéves pénzügyi keretből származó fennmaradó költségvetés rendelkezésre állásával összefüggő, kellően indokolt esetekben 2028. december 31-ig pályázati felhívásokat tegyenek közzé.

(45) A Bizottságnak az európai zöld megállapodás iránti, a 2018. október 11-i, a „Fenntartható biogazdaság Európa számára: a gazdaság, a társadalom és a környezet közötti kapcsolat megerősítése” című, a 2018. november 28-i, a „Tiszta bolygót mindenkinek: Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című, a 2020. március 11-i, „A tisztább és versenyképesebb Európát szolgáló, körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési terv” című, a 2020. május 20-i, „A 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia: Hozzuk vissza a természetet az életünkbe!” című, a 2020. május 20-i, „A „termelőtől a fogyasztóig” stratégia a méltányos, egészséges és környezetbarát élelmiszerrendszerért” című és a 2020. október 17-i, „A vegyi anyagokra vonatkozó fenntarthatósági stratégia a toxikus anyagoktól mentes környezetért” című bizottsági közlemény által támogatott prioritásával összefüggésben az európai bioalapú ágazatnak - beleértve a kkv-kat, a régiókat és az elsődleges termelőket - klímasemlegessé, körforgásosabbá és fenntarthatóbbá kell válnia, miközben globális szinten versenyképesnek kell maradnia. Egy erős, erőforrás-hatékony és versenyképes bioalapú innovációs ökoszisztéma csökkentheti a nem megújuló fosszilis nyersanyagoktól és ásványkincsektől való függőséget, és felgyorsíthatja azok helyettesítését. A fenntarthatóság és a körforgásosság által vezérelt innováció révén hulladékból és biomasszából megújuló bioalapú termékek, anyagok, folyamatok és tápanyagok fejleszthetők ki. Ez az ökoszisztéma a helyi alapanyagokból - többek között a hulladékból, a maradékanyagokból és a mellékáramokból - is értéket teremthet annak érdekében, hogy Unió-szerte munkahelyeket hozzon létre, gazdasági növekedést és fejlődést idézzen elő nemcsak a városi területeken, hanem azokon a vidéki és part menti területeken is, ahol biomasszát állítanak elő, és amelyek gyakran olyan peremterületek, amelyek ritkán profitálnak az ipari fejlődésből.

(46) A Horizont 2020 keretében létrehozott Bioalapú Iparágak Közös Vállalkozás az erőforrások fenntartható felhasználására összpontosított, különösen az erőforrás-igényes és nagy hatású ágazatokban, például a mezőgazdaságban, a textilgyártásban és az építőiparban és különösen a helyi szereplőkre, gyártókra, üzemekre és gyárakra irányult. A 2017 októberében közzétett időközi értékelése 34 ajánlásból álló szilárd keretet tartalmazott, amelyek tükröződnek az e rendelettel létrehozott Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás kialakításában. A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás nem a Bioalapú Iparágak Közös Vállalkozás közvetlen folytatása, hanem olyan program, amely e korábbi kezdeményezés eredményeire épít és orvosolja annak hiányosságait. Az ajánlásokkal összhangban a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozásnak az érdekelt felek szélesebb körét kell bevonnia, ideértve a primer szektort (nevezetesen a mezőgazdaságot, az akvakultúrát, a halászatot és az erdőgazdálkodást), valamint a hulladékok, a maradékanyagok és a mellékáramok szolgáltatóit, a regionális hatóságokat és a befektetőket, a piaci hiányosságok és a fenntarthatatlan bioalapú folyamatok megelőzésének szándékával. Céljai elérése érdekében csak olyan projekteket finanszírozhat, amelyek tiszteletben tartják a körforgásosság és a fenntarthatóság elvét, valamint bolygónk tűrőképességének határait.

(47) A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozásnak kiépítési csoportokat kell létrehoznia, amelyek tanácsadó szervként szolgálnak és aktívan részt vesznek a partnerség menetrendjét meghatározó stratégiai vitákban. Alapvető fontosságú, hogy ezeket a tanácsadó szerveket felvegyék az irányítási struktúrába, a körforgásos bioalapú ágazatban való szélesebb körű részvétel és nagyobb magánberuházások biztosítása érdekében. A kiépítési csoportoknak különösen támogatniuk kell az irányító testület stratégiai üléseit, amelyeken az ágazati vezetők és az érdekelt felek képviselői, valamint a Bizottság magas szintű képviselői csatlakoznak az állandó irányító testülethez, hogy megvitassák és meghatározzák a partnerség stratégiai irányát.

(48) A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás fő célkitűzése az kell, hogy legyen, hogy hozzájáruljon a légi közlekedés ökológiai lábnyomának csökkentéséhez azáltal, hogy felgyorsítja a klímasemleges légiközlekedési technológiák kifejlesztését azok lehető legkorábbi bevezetése érdekében, ezáltal jelentősen hozzájárulva az európai zöld megállapodásban és az (EU) 2021/1119 európai parlamenti és tanácsi rendeletben *  (a továbbiakban: az európai klímarendelet) foglalt, a környezeti hatások csökkentésére irányuló ambiciózus célokhoz, azaz ahhoz, hogy az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye keretében létrejött Párizsi Megállapodással *  összhangban a kibocsátások szintje 2030-ig az 1990-es szinthez viszonyítva 55%-kal csökkenjen, 2050-re pedig megvalósuljon a klímasemlegesség. Ez a célkitűzés csak a repüléstechnikai kutatási és innovációs folyamatok felgyorsításával és optimalizálásával, valamint az uniós légiközlekedési ágazat globális versenyképességének javításával érhető el. A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásnak azt is biztosítania kell, hogy a tisztább légi közlekedés továbbra is biztonságos, védett és hatékony legyen az utasok és áruk légi szállítása szempontjából.

(49) A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás a Tiszta Égbolt és a Tiszta Égbolt 2 közös vállalkozás tapasztalataira épít. Az új európai partnerségnek ambiciózusabbnak kell lennie azáltal, hogy áttörést jelentő demonstrációs projektek kifejlesztésére összpontosít. A Tiszta Égbolt 2 közös vállalkozás időközi értékelésének megállapításaival összhangban egy új kezdeményezésnek biztosítania kell, hogy minden demonstrációs projekt kritikus fontosságú lépést képviseljen a következő légijárműprogramok kifejlesztéséhez vezető úton, és ezáltal biztosítani lehessen, hogy a kifejlesztett technológiák valóban a „lehető leggyorsabb piacra bocsátás” kulcsfontosságú prioritását szolgálják. Ezért az új közös vállalkozásnak az egyedi hasznosítási célkitűzései láthatóságának növelésére és a közös vállalkozás nyomonkövetési, irányítási és jelentéstételi képességeinek megerősítésére kell összpontosítania annak érdekében, hogy tükrözze az európai partnerség célkitűzéseinek eléréséhez szükséges kutatási és innovációs erőfeszítések összetettségét.

(50) A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásnak az európai légközlekedési ágazat erős vezető szerepére és egy sokszínű tagsági bázisra kell épülnie, Európa-szerte összefogva az érdekelt felek és ötletek széles körét. A legígéretesebb megközelítések és az azok követésére képes szervezetek megtalálása érdekében a Bizottság felhívást tett közzé ötletek benyújtására és a potenciális tagok részvételi szándékának kifejezésére. A tagok csoportjának gyors bővítése érdekében az irányító testület számára lehetővé kell tenni, hogy az említett felhívás és a jövőbeli további felhívások eredményei alapján társult tagokat válasszon.

(51) Annak érdekében, hogy maximalizálják és felgyorsítsák a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás és a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás kutatási és innovációs tevékenységei által a hatékony kibocsátáscsökkentésre és a légiközlekedési ágazat digitalizációjára gyakorolt hatást, e közös vállalkozásoknak szoros együttműködésre kell törekedniük az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségével (EASA) az európai partnerség munkájában, biztosítva a kifejlesztett új technológiákkal kapcsolatos ismeretek korai cseréjét. Ez az együttműködés döntő fontosságú lesz a piaci elterjedés felgyorsítása szempontjából azáltal, hogy az (EU) 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendeletben *  előírtaknak megfelelően megkönnyíti a létrejövő termékek és szolgáltatások tanúsítási folyamatát.

(52) Az uniós, nemzeti és regionális szintű programok közötti szinergiák maximalizálása érdekében a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásban az államok képviselői csoportja tagjainak meg kell vizsgálniuk annak lehetőségeit, hogy nemzeti szinten pénzügyi támogatást nyújtsanak olyan kiváló pályázatokhoz, amelyeket a túljelentkezés miatt a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás nem választott ki finanszírozásra.

(53) Európa azzal a kihívással néz szembe, hogy vezető szerepet kell játszania a légi járművek új generációja környezeti átalakításának felgyorsításában és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás társadalmi költségeinek a légi közlekedés üzleti modelljében való internalizálásában, miközben továbbra is egyenlő versenyfeltételeket kell biztosítania az európai termékek számára a világpiacon. Ezért a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásnak támogatnia kell az európai képviselőket a nemzetközi szabványosításban és a nemzetközi jogalkotási erőfeszítésekben.

(54) Az elmúlt öt évben drámaian nőtt a hidrogén iránti érdeklődés, mivel minden tagállam aláírta és megerősítette az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezményét (a Párizsi Megállapodás) a Felek 21. Konferenciáján (COP21). Az európai zöld megállapodás célja, hogy az Uniót legkésőbb 2050-re egy olyan modern, erőforráshatékony és versenyképes gazdasággal rendelkező, igazságos és virágzó társadalommá alakítsa át, ahol nem keletkezik nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátás. A kiemelt területek közé tartozik a tiszta hidrogén, az üzemanyagcellák, az egyéb alternatív üzemanyagok és az energiatárolás. A hidrogén kiemelt helyen szerepel a 2020. július 8-i, a „Hidrogénstratégia a klímasemleges Európáért” és „A klímasemleges gazdaság létrehozása: Uniós stratégia az energiarendszer integrációjának megteremtéséért” című bizottsági közleményben, valamint a Tiszta Hidrogén Európai Szövetség elindításában, amely szövetség összefogja az összes érdekelt felet a tiszta hidrogén ökoszisztémájának Unión belüli kiépítéséhez szükséges technológiai igények, beruházási lehetőségek és szabályozási akadályok azonosítása érdekében, hozzájárulva a fosszilis tüzelőanyagoktól való jelenlegi függőség és az érintett ágazatokban az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentéséhez. A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás elősegítheti, hogy a beruházási keretek - például a Tiszta Hidrogén Európai Szövetség és a hidrogénnel kapcsolatos közös európai érdeket szolgáló fontos projektek - nyissanak a kutatás és az innováció (K+I) terén elért eredményekre.

(55) A hidrogénalkalmazásokhoz kapcsolódó célzott kutatási és innovációs tevékenységeket 2008 óta támogatják, elsősorban az 1982/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal *  létrehozott hetedik keretprogram és a Horizont 2020 keretében működő Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozások, nevezetesen az FCH Közös Vállalkozás és az FCH2 közös vállalkozás, valamint a hidrogén értékláncának valamennyi szakaszára/ területére kiterjedő, hagyományos együttműködésen alapuló projektek révén. A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozásnak meg kell erősítenie és integrálnia kell az Unió tudományos kapacitását annak érdekében, hogy felgyorsítsa a piacra kész, fejlett tisztahidrogén-alkalmazások kifejlesztését és javítását az energia, a közlekedés, az építőipar és az ipari végfelhasználás területén. Ez csak akkor lehetséges, ha a tiszta hidrogén uniós értéklánca - és különösen a kkv-k - versenyképességének megerősítésével párosul.

(56) A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás tudományos célkitűzéseinek elérése érdekében a hidrogéngazdaságban érintett valamennyi ágazat számára lehetővé kell tenni, hogy részt vegyenek a hidrogéngazdaság stratégiai kutatási és innovációs tervének elkészítésében és végrehajtásában. A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás által végzett tevékenységek során figyelembe kell venni a legelterjedtebb technológiák alternatíváit jelentő diszruptív technológiai irányvonalakat. A piacra kész technológia fejlesztése és a széles körű elterjedés közötti szakadék áthidalása érdekében be kell vonni a munkába az állami szektort, különösen a regionális és nemzeti hatóságokat, amely utóbbiak felelősek az éghajlat-politikák és a piaci mechanizmusokhoz kapcsolódó intézkedések kidolgozásáért.

(57) A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás magában foglalja - a Hydrogen Europe Research egyesület tagjaként - a kutatói közösséget, így tudományos tanácsadást nyújtó szervet nem kell létrehozni.

(58) mivel a hidrogént üzemanyagként vagy energiahordozóként és energiatárolásra is lehet alkalmazni, alapvető fontosságú, hogy a tiszta hidrogénnel kapcsolatos partnerség strukturált együttműködést alakítson ki sok más európai partnerséggel, különösen a végfelhasználás tekintetében. A tiszta hidrogénnel foglalkozó európai partnerségnek együtt kell működnie különösen a kibocsátásmentes közúti és vízi közlekedéssel, az európai vasúttal, a tiszta légi közlekedéssel, a bolygónk javát szolgáló eljárásokkal és a tiszta acéllal foglalkozó európai partnerségekkel. E célból létre kell hozni egy olyan struktúrát, amely jelentést tesz az irányító testületnek, hogy biztosítsák az e partnerségek közötti együttműködést és szinergiákat a hidrogén területén. A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás lenne az egyetlen olyan partnerség, amely főként a hidrogéngyártási technológiákkal foglalkozik. A végfelhasználói partnerségekkel való együttműködésnek különösen a technológia demonstrációjára és az előírások közös meghatározására kell összpontosítania.

(59) A vasutak hozzájárulnak az egységes európai közlekedési térséghez (SETA), és az Unió hosszú távú fenntartható fejlődési stratégiájának alapvető elemét képezik. Gazdasági méretét tekintve az európai vasúti ágazat közvetlen bruttó hozzáadott értéke 69 milliárd EUR, a közvetett érték pedig 80 milliárd EUR-t tett ki. A vasúti ágazat 1,3 millió főt foglalkoztatott közvetlenül, és több mint egymillió személyt közvetve.

(60) A 2020. március 10-i, „Új európai iparstratégia” című bizottsági közlemény hangsúlyozza, hogy a fenntartható és intelligens mobilitással foglalkozó iparágak - például a vasúti ágazat - felelősséggel és potenciállal rendelkeznek a digitális és zöld átállás ösztönzésében, Európa ipari versenyképességének támogatásában és a konnektivitás javításában. Ezért a közúti, vasúti, légi és vízi közlekedésnek egyaránt hozzá kell járulnia a közlekedésből származó kibocsátások 2050-ig elérendő 90%-os csökkentéséhez. Prioritásként kell kezelni, hogy a szárazföldi áruszállítás 75%-át kitevő közúti áruforgalom jelentős része átkerüljön a vasútra és a belvízi utakra.

(61) A 2014-ben létesített Shift2Rail közös vállalkozás célja a korábbi Shift2Railt kezdeményezés kutatási, fejlesztési és validálási tevékenységeinek irányítása, és ennek érdekében ötvözi a tagjai által rendelkezésre bocsátott köz- és magánfinanszírozást, valamint belső és külső szakmai erőforrásokat vesz igénybe. A közös vállalkozás a teljes vasúti értéklánc szereplői és a hagyományos vasúti ágazaton kívüli érdekeltek közötti együttműködésnek a versenyszabályokkal összhangban álló új formáit alakította ki, az interoperabilitással és a biztonsággal kapcsolatos kérdésekben pedig az Európai Unió Vasúti Ügynöksége tapasztalatát és szakértelmét hasznosította.

(62) Az Európai Vasút Közös Vállalkozás célja egy nagy kapacitású integrált európai vasúti hálózat létrehozása az interoperabilitást gátló akadályok felszámolása és a teljes integrációra vonatkozó - azaz a forgalomirányításra, a járművekre, az infrastruktúrára és a szolgáltatásokra kiterjedő - megoldások biztosítása révén, és amelynek célja a projektek és innovációk gyorsabb alkalmazásának és elterjedésének megvalósítása. Ennek során ki kell aknázni a digitalizációban és az automatizálásban rejlő hatalmas potenciált a vasút költségeinek csökkentése, kapacitásának növelése, valamint rugalmasságának és megbízhatóságának fokozása érdekében: mindezt a funkcionális rendszernek az ágazatban közös, stabil referenciaarchitektúrájára kell alapozni, az Európai Unió Vasúti Ügynökségével együttműködésben.

(63) Az Európai Vasút Közös Vállalkozásnak a főtervében meg kell határoznia az egységes európai vasúti térség támogatásához szükséges integrált, interoperábilis és szabványosított technológiai innovációk elterjedésének felgyorsításához elengedhetetlen kiemelt kutatási és innovációs tevékenységeit, valamint az átfogó rendszerarchitektúrát és a harmonizált üzemeltetési megközelítést, beleértve a nagyszabású demonstrációs tevékenységeket és a kiemelt területeket is.

(64) A vasút összetett rendszer, amelyben a pályahálózat-működtetők, a vasúttársaságok (vonatüzemeltetők) és berendezéseik (infrastruktúra és gördülőállomány) között nagyon szoros a kapcsolat. A vasúti rendszerre vonatkozó közös előírások és stratégia nélkül lehetetlen innovációt megvalósítani. Ezért az Európai Vasút Közös Vállalkozás rendszerpillérének - amely a közös vállalkozáson belüli és kívüli érdekelt felek hozzájárulásait is összegyűjti majd - lehetővé kell tennie az ágazat számára, hogy egységes működési koncepciót és rendszerarchitektúrát kövessen, beleértve a vasúti rendszer működésének alapját képező szolgáltatások, funkcionális blokkok és kapcsolódási pontok meghatározását. A közös vállalkozásnak kell az átfogó keretet biztosítania annak garantálásához, hogy a kutatás a kölcsönösen elfogadott, közös ügyféligényekre és operatív igényekre irányuljon. A rendszerpillér által elért eredményeknek támogatniuk kell a teljes vasúti hálózat interoperabilitását, beleértve a TEN-T törzshálózatot és átfogó hálózatot, valamint a TEN-T-ben nem szereplő fővonalakat és regionális vonalakat. Az Európai Vasút Közös Vállalkozás irányítási modelljének és döntéshozatali folyamatának tükröznie kell a Bizottságnak az európai vasúti rendszer egységesítésében és integrálásában betöltött vezető szerepét, különösen az egységes működési koncepció és rendszerarchitektúra gyors és hatékony megvalósítása terén, ugyanakkor be kell vonni a magánszektorbeli partnereket a tanácsadói és technikai támogató szerepbe.

(65) Annak biztosítása érdekében, hogy az alacsony technológiai készenléti szintekre (TRL) vonatkozó kutatás eredményeit hatékonyan használják fel magasabb technológiai készenléti szinteken és különösen az Európai Vasút Közös Vállalkozásban, ezeket a tevékenységeket az Európai Vasút Közös Vállalkozás programirodájának kell végrehajtania.

(66) Amennyiben szükséges, a gyors átmenet és a tagság bővítése érdekében az Európai Vasút Közös Vállalkozás irányító testülete számára lehetővé kell tenni, hogy a Bizottság által közzétett, részvételi szándék kifejezésére való felhívás eredményei alapján társult tagokat válasszon ki.

(67) Az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival, különösen a 3. fenntartható fejlődési céllal kapcsolatos bizottsági prioritásokkal, valamint a 2020. március 9-i, „Az Afrikával kapcsolatos átfogó stratégia felé” című bizottsági közös közleménnyel összefüggésben az Unió elkötelezett amellett, hogy hozzájáruljon az egészséges élet biztosításához és a jóllét mindenki számára történő előmozdításához, hogy még szorosabb partnerséget építsen ki a két kontinens között, és hogy támogassa a kutatási és innovációs kapacitások kialakítását Afrikában. A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozásnak foglalkoznia kell az Afrikában, különösen a szubszaharai Afrikában elterjedt fertőző betegségek, például a HIV, a malária és a tuberkulózis, valamint a szegénységgel összefüggő és elhanyagolt fertőző betegségek kezelésére szolgáló megfelelő diagnosztikai eszközök, kezelések és oltóanyagok - többek között az úgynevezett egészségügyi technológiák - hiányával. A Covid19-világjárvány rávilágított arra, hogy a világ különböző régióinak a világkereskedelem és turizmus révén megvalósuló fokozott összekapcsoltsága miatt a fertőző betegségek gyorsan elterjedhetnek az egész világon. Az egészségügyi technológiák fejlesztése ezért döntő fontosságú a fertőző betegségek terjedésének megfékezése, valamint elterjedésüket követően az ellenük való küzdelem, továbbá az érintett országokban és az Unióban élő polgárok egészségének védelme céljából. A korábbi EDCTP2-kezdeményezésnél erőteljesebb globális egészségügyi vezető szerep elérése érdekében a partnerség hatályát ki kell terjeszteni az újonnan megjelenő fertőző betegségek jelentette veszéllyel, az antimikrobiális rezisztencia egyre növekvő problémáival és a nem fertőző betegségekhez kapcsolódó komorbiditással kapcsolatos reagálásra is.

(68) A szubszaharai Afrikát érintő fertőző betegségek modern technológiai eszközökkel való kezeléséhez számos szereplő bevonására és hosszú távú kötelezettségvállalásokra van szükség. A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozásnak produktív és fenntartható Észak-Dél és Dél-Dél hálózatépítésről és együttműködésről kell gondoskodnia, és kapcsolatokat kell kiépítenie több magán- és közszektorbeli szervezettel a projektszintű és az intézményi együttműködés megerősítése érdekében. A programnak továbbá új Észak-Dél és Dél-Dél együttműködések kialakítását kell elősegítenie a szubszaharai Afrikában több országra kiterjedő, több helyszínen végzett tanulmányok lefolytatása érdekében. Emellett egy rendszeres nemzetközi konferenciának, az európai és fejlődő országok klinikai vizsgálatok területén létrejött partnerség (EDCTP) fórumának platformot kell biztosítania az európai, afrikai és máshonnan érkező tudósok és releváns hálózatok számára, hogy megosszák a megállapításokat és az ötleteket, valamint együttműködési kapcsolatokat alakítsanak ki.

(69) A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozásnak az EDCTP és az EDCTP2 programok során szerzett tapasztalatokra kell építenie, és az Unió, a tagállamok, a társult országok és az afrikai országok beruházásainak kiaknázásával kell olyan eredményeket elérnie, amelyeket az egyes országok vagy az uniós kutatási keretprogram egyedül nem tudott volna megvalósítani. A programban részt vevő államokat képviselő EDCTP Szövetségnek kiegészítő tevékenységekkel kell hozzájárulnia az EDCTP3 programhoz és annak végrehajtásához, és emellett ahhoz pénzügyi hozzájárulást is nyújthat. Biztosítania kell a szubszaharai országok érdemi részvételét a döntéshozatali folyamatban és érdemi bevonásukat a folyamatba, ami elengedhetetlen a szubszaharai országokban a betegségek jelentette terhek kezeléséhez. A közös vállalkozásnak ki kell terjednie más nemzetközi kutatásfinanszírozókra, például jótékonysági szervezetekre, a gyógyszeriparra és más harmadik országokra, amelyeknek eseti alapon közreműködő partnerként kell hozzájárulniuk a partnerséghez. Ezenfelül a program hatásának növelése érdekében a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozásnak bizonyos pályázati felhívások esetében lehetőséget kell kapnia olyan jogalanyok megtalálására, amelyek részt vehetnek a közvetett tevékenységekben. Lehetővé kell tenni a munkaprogramban annak előírását, hogy az ilyen jogalanyok nem jogosultak a közös vállalkozás általi finanszírozásra.

(70) A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás az EDCTP Szövetség tagjaiként magában foglalja a tagállamokat és a társult országokat, így az államok képviselőinek csoportját nem kell létrehozni.

(71) Elengedhetetlen, hogy a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás által finanszírozott vagy egyébként a munkaprogramja körébe tartozó kutatási tevékenységek teljes mértékben összhangban álljanak az Európai Unió Alapjogi Chartájával, az emberi jogok európai egyezményével és annak kiegészítő jegyzőkönyveivel, az Orvosi Világszövetség 2008. évi Helsinki Nyilatkozatában foglalt etikai alapelvekkel, az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek regisztrálása technikai feltételeinek harmonizációját célzó nemzetközi konferencia által elfogadott, a helyes klinikai gyakorlatokra vonatkozó előírásokkal, a releváns uniós jogszabályokkal és azon országok helyi etikai követelményeivel, amelyekben a kutatási tevékenységet folytatni kívánják. Ezen túlmenően a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozásnak elő kell írnia, hogy a program által támogatott közvetett tevékenységek eredményei alapján kidolgozott innovációknak és beavatkozásoknak megfizethetőnek és hozzáférhetőnek kell lenniük a kiszolgáltatott népességcsoportok számára.

(72) Ahhoz, hogy a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás sikeres legyen és ösztönözze a partnerségben való részvételt, a közös vállalkozás finanszírozását a Horizont Európáról szóló rendelettel összhangban a tagállamokban vagy a társult országokban, vagy az EDCTP szövetségét alkotó államokban székhellyel rendelkező jogalanyokra kell korlátozni. A szubszaharai afrikai országokban és más harmadik országokban székhellyel rendelkező jogalanyok számára továbbra is lehetővé kell tenni a pályázati felhívásokban való részvételt anélkül, hogy finanszírozásban részesülnének. Ezen túlmenően lehetővé kell tenni, hogy az EDCTP3 Szövetség tagjaitól eltérő országokban székhellyel rendelkező szervezetek jogosultak legyenek finanszírozásra konkrét pályázati témákban vagy népegészségügyi szükséghelyzet kezelésére irányuló felhívás esetén, amennyiben a munkaprogram erről rendelkezik. A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozásnak meg kell tennie minden megfelelő - többek között szerződéses - intézkedést az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében. Törekednie kell tudományos és technológiai megállapodások megkötésére harmadik országokkal. Amennyiben ilyen megállapodással nem rendelkező harmadik országban székhellyel rendelkező jogalanyok finanszírozott közvetett tevékenységekben vesznek részt, akkor a megállapodások megkötése előtt a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás alternatív intézkedéseket kell alkalmaznia az uniós érdekek védelme érdekében, nevezetesen a tevékenység pénzügyi koordinátorának valamely tagállamban vagy társult országban kell székhellyel rendelkeznie, és a pénzügyi kockázatok megfelelő figyelembevétele érdekében a vissza nem térítendő támogatásról szóló megállapodásban ki kell igazítani az előfinanszírozás összegére és a felelősségre vonatkozó rendelkezéseket.

(73) A Bizottság „emberközpontú gazdaság” és „a digitális korra felkészült Európa” prioritásaival összefüggésben az európai iparnak - beleértve a kkv-kat is - zöldebbé, körforgásosabbá és digitálisabbá kell válnia, miközben globális szinten versenyképes marad. A Bizottság hangsúlyozta az orvostechnikai eszközök és a digitális technológiák szerepét a felmerülő kihívások kezelésében, valamint az e-egészségügyi szolgáltatásoknak a magas színvonalú egészségügyi ellátás nyújtására való felhasználását, továbbá szorgalmazta az uniós igényeknek megfelelő, megfizethető gyógyszerekkel való ellátás biztosítását, egyúttal támogatva az innovatív és világviszonylatban vezető európai gyógyszeripart. Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás célja, hogy hozzájáruljon az Unió tudásalapú gazdaságának sarokkövét jelentő uniós egészségügyi ágazat versenyképességének megerősítéséhez, az egészségügyi technológiák - különösen az integrált egészségügyi megoldások - fejlesztésében való fokozott gazdasági tevékenységhez, és ezáltal eszközként szolgáljon a technológiai vezető szerep növeléséhez és társadalmaink digitális átállásának előmozdításához. Ezek a politikai prioritások a legfontosabb szereplőknek, nevezetesen a tudományos köröknek, a különböző méretű vállalatoknak és az egészségügyi innovációk végfelhasználóinak az egészségügyi kutatás és innováció köz- és magánszféra közötti partnerségének égisze alatt történő összefogásával érhetők el. Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozásnak elő kell segítenie az európai rákellenes terv és az antimikrobiális rezisztencia leküzdésére irányuló, egységes egészségügyi megközelítés szerinti európai cselekvési terv célkitűzéseinek elérését. Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozást össze kell hangolni az 2020. március 10-i, „Új európai iparstratégia” című, a 2020. március 10-i, „Kkv-stratégia a fenntartható és digitális Európáért” című és a 2020. november 25-i, „Európai gyógyszerstratégia” című bizottsági közleménnyel.

(74) Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás az innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezést megvalósító második közös vállalkozás (IMI2 közös vállalkozás) tapasztalataira épít, beleértve az e korábbi kezdeményezés által a Covid19-világjárvány leküzdése érdekében végzett munkát is. Az IMI2 közös vállalkozás időközi értékelésének ajánlásaival összhangban az utódkezdeményezésnek lehetővé kell tennie, hogy más ipari ágazatok aktív szerepet vállaljanak a gyógyszeriparban, hogy kihasználhassák szakértelmüket az új egészségügyi beavatkozások kidolgozása során. Ezért az ipari ágazatoknak ki kell terjedniük a biogyógyszerészeti, biotechnológiai és gyógyászati technológiai ágazatra, beleértve a digitális területen tevékenykedő vállalatokat is. A közös vállalkozás hatályának ki kell terjednie a megelőzésre, a diagnosztikára, a kezelésre és a betegségmenedzsmentre, és azt a betegség súlyossága vagy az érintett személyek száma miatt a betegekre vagy a társadalomra, vagy mindezekre nehezedő jelentős terhek, valamint a betegség által a betegekre és az egészségügyi rendszerekre gyakorolt jelentős gazdasági hatás kellő figyelembevételével kell meghatározni. A finanszírozott cselekvéseknek meg kell felelniük az Unió népegészségügyi igényeinek, és támogatniuk kell olyan jövőbeli egészségügyi innovációk fejlesztését, amelyek biztonságosak, emberközpontúak, hatékonyak, költséghatékonyak és megfizethetők a betegek és az egészségügyi rendszerek számára.

(75) Az új tudományos ötletek, valamint a sikeres kutatási és innovációs tevékenységek létrehozására vonatkozó legjobb lehetőség biztosítása érdekében az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás kulcsszereplőinek különböző típusú köz- és magánintézmények kutatóinak kell lenniük. Ugyanakkor a végfelhasználóknak, például az uniós polgároknak, az egészségügyi szakembereknek és az egészségügyi szolgáltatóknak közre kell működniük a közös vállalkozás stratégiai tervezésében és tevékenységeiben, ezáltal biztosítva, hogy a kezdeményezés kielégítse szükségleteiket. Ezen túlmenően az egész Unióra kiterjedő és a nemzeti szabályozó hatóságoknak, az egészségügyi technológiák értékelésével foglalkozó szerveknek és az egészségügyi költségek viselőinek is kellő időben hozzá kell járulniuk a partnerség tevékenységeihez, biztosítva ugyanakkor, hogy ne álljon fenn összeférhetetlenség, annak érdekében, hogy növeljék annak valószínűségét, hogy a finanszírozott tevékenységek eredményei megfelelnek a bevezetéshez szükséges követelményeknek és ezáltal elérik a várt hatásokat. Minden ilyen hozzájárulásnak elő kell segítenie, hogy a kutatási erőfeszítések jobban összpontosuljanak a kielégítetlen szükségletekre.

(76) A jelenlegi egészségügyi kihívások és veszélyek globálisak. Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozásnak ezért nyitva kell állnia a nemzetközi tudományos, ipari és szabályozási szereplők részvétele előtt az adatokhoz és a szakértelemhez való szélesebb körű hozzáférés előnyeinek kiaknázása, a felmerülő egészségügyi veszélyekre való reagálás és a szükséges társadalmi hatás, különösen az uniós polgárok számára kedvezőbb egészségügyi eredmények elérése érdekében. Ugyanakkor a partnerség tevékenységeinek többségét a tagállamokban és a Horizont Európa társult országaiban kell végezni.

(77) A partnerség célkitűzéseinek a prekompetitív területre kell összpontosítaniuk, és ezáltal biztonságos teret kell teremteniük a különböző egészségügyi technológiák terén tevékenykedő vállalatok közötti hatékony együttműködéshez. Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás integrált jellegének tükrözése, az egészségügyi ipar ágazatai közötti elszigeteltség megtörésének elősegítése, valamint az ipar és a tudományos körök közötti együttműködés megerősítése érdekében a közös vállalkozás által finanszírozott projektek többségének ágazatokon átívelőnek kell lennie.

(78) A „kulcsfontosságú digitális technológiák” kifejezés azokra az elektronikai alkatrészekre és rendszerekre utal, amelyek valamennyi főbb gazdasági ágazat alapját képezik. A Bizottság kiemelte, hogy az ilyen technológiákat ellenőrzés alá kell vonni Európában, különösen az olyan európai szakpolitikai prioritások megvalósításával összefüggésben, mint a digitális vezető szerep. A terület fontossága és az unióbeli érdekelt felek előtt álló kihívások miatt gyors intézkedésre van szükség annak érdekében, hogy az európai innovációs és értékláncokban ne maradjon gyenge láncszem. Létre kell tehát hozni egy olyan uniós szintű mechanizmust, amely egyesíti és összpontosítja az elektronikai alkatrészek és rendszerek terén zajló kutatáshoz és innovációhoz a tagállamok, az Unió és a magánszektor által nyújtott támogatást.

(79) *  A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozásnak olyan világosan meghatározott témákkal kell foglalkoznia, amelyek lehetővé teszik a szélesebb értelemben vett európai iparágak számára, hogy azok biztosítsák a leginnovatívabb technológiák tervezését, gyártását és felhasználását az elektronikai alkatrészek és rendszerek területén. Európai szinten strukturált és koordinált pénzügyi támogatásra van szükség ahhoz, hogy a kutatócsoportok és az európai iparágak meg tudják őrizni jelenlegi erősségeiket egy rendkívül versengő nemzetközi környezet élvonalában, és hogy felszámolják azt a szakadékot, amely az alapvető uniós értékeket - többek között a magánélet védelmét és a bizalmat, a biztonságot és a védelmet - tükröző európai digitális átálláshoz elengedhetetlen technológiák terén mutatkozik. Az értékláncok valamennyi szegmensét képviselő ökoszisztéma érdekelt felei közötti együttműködés elengedhetetlen az új technológiák fejlesztéséhez és az innováció gyors piaci bevezetéséhez. Alapvető fontosságú továbbá az érdekelt feleknek - különösen a kkv-knak - a technológia feltörekvő vagy szomszédos területeibe, vagy mindkettőbe való integrálásához szükséges nyitottság és rugalmasság.

(80) *  A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozásának ötvöznie kell azokat a pénzügyi és technikai eszközöket, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy uralni lehessen az innováció e területen eszkalálódó ütemét, jelentős továbbgyűrűző hatásokat lehessen előidézni a társadalom számára, valamint a stratégiáknak és a beruházásoknak a közös európai érdekhez való hozzáigazítása révén meg lehessen osztani a kockázatvállalást. Ezért a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás tagjainak az Uniónak, a tagállamoknak és önkéntes alapon a Horizont Európához társult országoknak, valamint olyan szövetségeknek kell lenniük, amelyek magánszektorbeli tagként az őket alkotó jogalanyokat képviselik. A tagállamok részvétele elősegíti továbbá a nemzeti programokkal és stratégiákkal való koherens összehangolást, mivel csökkenti az átfedéseket és az erőfeszítések szétaprózódását, ugyanakkor biztosítja az érdekelt felek és tevékenységek közötti szinergiákat.

(81) *  A részt vevő államok által a közvetett tevékenységekben közreműködő nemzeti résztvevőiknek nyújtott hozzájárulások teljesítése során a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozásnak figyelembe kell vennie, hogy a részt vevő államoknak szigorú nemzeti költségvetési szabályokat kell betartaniuk. Ebben a tekintetben a részt vevő államoknak indikatív pénzügyi kötelezettségvállalásokat kell tenniük az egyes éves munkaprogramok elfogadása előtt, és olyan, jogilag kötelező erejű megállapodásokat kell kötniük a közös vállalkozással, amelyekkel kötelezik magukat arra, hogy a közös vállalkozás teljes élettartama alatt betartsák a közvetett tevékenységekhez való hozzájárulásukra vonatkozó fizetési megállapodásokat. Ezeket a megállapodásokat a közös vállalkozás éves költségvetési eljárásának és programozásának keretében kell megkötni. Az irányító testületnek ezen indikatív kötelezettségvállalások kellő figyelembevételével kell elfogadnia az éves munkaprogramját. A javaslatokat a hatóságok testületének kell kiválasztania. Az engedélyezésre jogosult tisztviselő csak e lépéseket követően és a közös vállalkozás pénzügyi szabályaival összhangban tehet költségvetési és jogi kötelezettségvállalásokat e közvetett tevékenységek tekintetében.

(82) *  Az ECSEL közös vállalkozásban kialakított gyakorlat folytatásaként eltérést kell biztosítani a Horizont Európáról szóló rendelet 34. cikkétől annak érdekében, hogy a résztvevő típusától (különösen a kkv-k és a nonprofit jogalanyok tekintetében), valamint a cselekvés típusától függően minden részt vevő állam kedvezményezettjei között különböző finanszírozási rátákat lehessen alkalmazni. Ennek biztosítania kell az érdekelt feleknek a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás által finanszírozott tevékenységekben való kiegyensúlyozott részvételét, és elő kell mozdítania a kkv-k nagyobb mértékű bevonását, amint azt az ECSEL közös vállalkozás időközi értékelésében foglalt ajánlások tartalmazzák.

(83) *  A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás a hatóságok testületének tagjaiként magában foglalja a tagállamokat és a társult országokat, így az államok képviselőinek csoportját nem kell létrehozni.

(84) Az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott egységes európai égboltra vonatkozó uniós jogi keretcélja az európai légiforgalmi szolgáltatási (ATM) rendszer intézményi, operatív, technológiai és szabályozási intézkedések révén történő megreformálása annak érdekében, hogy javuljon a rendszer teljesítménye a kapacitás, a biztonság, a hatékonyság és a környezeti hatás tekintetében.

(85) A 219/2007/EK tanácsi rendelettel *  létrehozott „Egységes európai égbolt” légiforgalmi szolgáltatási (ATM) kutatási és fejlesztési projekt (a továbbiakban: SESAR-projekt) célja az ATM modernizálása, valamint a technológiai és operatív innováció összefogása az egységes európai égbolt támogatása érdekében. A projekt arra törekszik, hogy a légiközlekedési ágazat az európai zöld megállapodással és az európai klímarendelettel összhangban torlódásmentes, még biztonságosabb, környezet- és éghajlatbarátabb működésének lehetővé tétele céljából 2035-ig technológiai megoldásokat kínáljon egy jól teljesítő ATM-hez. A SESAR-projekt három egymással összefüggő, folyamatos és fejlődő együttműködési folyamatból áll, amelyek meghatározzák, fejlesztik és alkalmazzák a 2009/320/EK tanácsi határozatban *  említett európai ATM-főtervben meghatározott digitális európai égbolt alapját képező innovatív technológiai rendszereket és üzemeltetési eljárásokat.

(86) Az európai ATM-főterv az ATM korszerűsítésének tervezési eszköze Európa-szerte, amely az egységes európai égbolt teljesítménycéljainak elérése érdekében összekapcsolja az ATM kutatási és innovációs tevékenységeket a telepítési tevékenységek forgatókönyveivel.

(87) A SESAR közös vállalkozást azzal a céllal hozták létre, hogy a tagjai által biztosított köz- és magánszektorbeli finanszírozás ötvözésével, valamint belső és külső műszaki erőforrások felhasználásával, továbbá szükség esetén az európai ATM-főterv végrehajtásával és aktualizálásával irányítsa a SESAR-projekt meghatározási és fejlesztési szakaszait. Új és hatékony együttműködési formát alakított ki az érdekelt felek között egy olyan ágazatban, ahol az előrelépés csak akkor lehetséges, ha valamennyi érdekelt fél összehangolt módon valósít meg új megoldásokat. Tekintettel a SESAR márkanév sikeres megszilárdulására, az új 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásnak továbbra is használnia kell azt.

(88) A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásnak a SESAR közös vállalkozás tapasztalataira kell építenie, és az ATM-kutatás terén továbbra is koordinációs szerepet kell betöltenie az Unióban. A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás fő céljaként az európai kutatási és innovációs kapacitás megerősítését és további integrálását kell kitűzni, elősegítve az ágazat gyorsabb digitalizálását, valamint azt, hogy az reziliensebbé és a forgalom ingadozásaihoz igazíthatóvá váljon. A közös vállalkozásnak a gazdasági fellendülés és növekedés támogatása érdekében - az innováció révén - meg kell erősítenie a pilótával üzemelő és pilóta nélküli légiközlekedési és ATM-szolgáltatások versenyképességét. Innovatív megoldásokat kell kifejlesztenie és fel kell gyorsítania azok piaci elterjedését, hogy az egységes európai égbolt légtere a világ legeredményesebb és leginkább környezetbarát légterévé váljon.

(89) Az új 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásnak képesnek kell lennie arra, hogy kidolgozza és validálja azokat a műszaki ráfordításokat, amelyek segítik a Bizottságot az ATM szabályozási tevékenységeiben, például az egységes európai égbolt végrehajtásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján létrehozott közös projektekre vonatkozó valamennyi műszaki dokumentáció előkészítésével, műszaki tanulmányok lefolytatásával vagy szabványosítási tevékenységek támogatásával. Biztosítania kell továbbá a 2009/320/EK határozattal jóváhagyott európai ATM-főterv igazgatását, beleértve annak nyomon követését, az azzal kapcsolatos jelentéstételt és aktualizálást. Emellett a Bizottságnak a költségvetéshez való uniós hozzájárulás arányában kell szavazati joggal rendelkeznie, de legalább a szavazati jogok 25%-át birtokolnia kell. Ez a felépítés biztosítja, hogy a Bizottság szakpolitikai szempontból továbbra is képes legyen irányítani a közös vállalkozás által e feladatokkal kapcsolatban végzett munkát az ilyen szervek számára létrehozott megerősített felügyeleti mechanizmusok révén.

(90) A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásban való részvételnek nyitva kell állnia a tagállamok és a Horizont Európához társult országok érdekelt feleinek - köztük a kkv-knak - a lehető legszélesebb köre és képviselete előtt, a részvétel különböző formáin keresztül. A részvételnek biztosítania kell különösen a pilótával üzemelő és pilóta nélküli légi közlekedés berendezésgyártói, a légtérfelhasználók, a léginavigációs szolgáltatók, a repülőterek, a katonai és szakmai személyzet szövetségei közötti megfelelő egyensúlyt, és lehetőségeket kell kínálnia a kkv-k, a tudományos körök és a kutatószervezetek számára. A legígéretesebb megközelítések és az azok követésére képes szervezetek megtalálása érdekében a Bizottság felhívást tett közzé a potenciális tagok részvételi szándékának kifejezésére. A tagok csoportjának gyors bővítése érdekében az irányító testület számára lehetővé kell tenni, hogy a felhívás eredményei alapján társult tagokat válasszon ki.

(91) Az útvonaldíjakat teljes mértékben a légtérfelhasználók viselik, akik közvetve hozzájárulnak azon kutatási és fejlesztési erőfeszítésekhez, amelyeket a főbb ATM-szereplők, például a léginavigációs szolgáltatók, illetve a légtérfelhasználók által használt légi járművek építését és felszerelését végző feldolgozóipari ágazat finanszíroznak. Ezért a légtérfelhasználók számára megfelelő képviseletet kell biztosítani a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás irányító testületében.

(92) Annak biztosítása érdekében, hogy az ATM-mel kapcsolatos feltáró (alacsony technológiai készenléti szintű) kutatás eredményeit a magasabb technológiai készenléti szintek és különösen a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás hatékonyan használják fel, ezeket a tevékenységeket a közös vállalkozás programirodájának kell irányítania.

(93) Az EUROCONTROL ügynökség megfelelő infrastruktúrával és a szükséges adminisztratív, informatikai, kommunikációs és logisztikai támogató szolgáltatásokkal rendelkezik. A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásnak részesülnie kell az EUROCONTROL ezen infrastruktúráiból és szolgáltatásaiból. Ennek fényében kevés potenciális szinergia származna abból, ha az igazgatási erőforrásokat egy közös háttériroda révén más közös vállalkozásokkal egyesítenék. Ezért a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásnak kívül kell maradnia az e rendelettel létrehozott közös háttérirodai funkciókon.

(94) Annak érdekében, hogy az „Európai partnerség az intelligens hálózatokért és szolgáltatásokért” célkitűzéseinek megvalósítása során az érdekelt felek széles bázisára lehessen támaszkodni, a korábbi szervezetre építve létrejött a 6G Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Infrastruktúraszövetség (a továbbiakban: 6G Infrastruktúraszövetség). Míg az új ágazati szövetség a létrehozását követő első években várhatóan csak korlátozott számú tagszervezettel és kapcsolódó szervezettel rendelkezik majd, célja az, hogy az érdekelt feleknek az intelligens hálózatok és szolgáltatások értékláncában aktív csoportjaiból származó új tagokat is bevonjon a folyamatba. Tekintettel várhatóan szerény méretére és a kkv-k minősülő tagszervezetekre gyakorolt hatására, nem fenntartható, hogy a szövetség az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás teljes élettartama alatt, különösen a létrehozását követő első években a közös vállalkozás igazgatási költségeinek 50%-ához járuljon hozzá. Emellett a Covid19-világjárvány okozta válság és annak a gazdaságra gyakorolt hatása az információs és kommunikációs technológiák területén is kihívást jelentett az európai gazdasági szereplők számára. Ezért biztosítani kell, hogy a közös vállalkozás magánpartnerei teljesíteni tudják kötelezettségvállalásaikat, miközben a feltételek továbbra is vonzóak maradnak és új partnereket ösztönöznek a szövetséghez való csatlakozásra. Az Uniótól eltérő tagoknak az igazgatási költségekhez való éves pénzügyi hozzájárulása minimális százalékos arányának ezért az összes éves igazgatási költség 20%-át kell kitennie. Különösen azt kell lehetővé tenni, hogy a kkv-knak minősülő tagszervezetek kisebb mértékű hozzájárulást fizessenek, mint a nagyobb vállalkozások. A közös vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak törekedniük kell a tagszervezetek vagy kapcsolódó szervezetek számának növelésére annak érdekében, hogy a közös vállalkozás egész élettartama alatt a közös vállalkozás igazgatási költségeinek 50%-ára növeljék a hozzájárulásukat.

(95) Az Európai Bizottság 2019-2024-es időszakra vonatkozó, „a digitális korra felkészült Európa” és az emberközpontú gazdaság elnevezésű prioritásai, valamint az Európa digitális jövőjének megtervezése című közleményében meghatározott szakpolitikai célkitűzések összefüggésében Európának ki kell fejlesztenie az 5G hálózatokon alapuló kritikus digitális infrastruktúrákat, és 2030-ig ki kell építenie a 6G-re irányuló technológiai kapacitásait. Ebben az összefüggésben a Bizottság hangsúlyozta az Európai partnerség az intelligens hálózatokért és szolgáltatásokért stratégiai jelentőségét a fogyasztók és a vállalkozások számára biztonságos, konnektivitáson alapuló szolgáltatások biztosítása tekintetében. Ezek a prioritások úgy érhetők el, ha sikerül a legfontosabb szereplőket, nevezetesen az ipart, a tudományos köröket és a hatóságokat egy olyan európai partnerség keretében egyesíteni, amely az 5G technológiát és szabványokat sikeresen kifejlesztő, korábbi 5G infrastrukturális köz-magán társulás kezdeményezés eredményeire épít.

(96) Az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás célja a digitális infrastruktúra területén felmerülő szakpolitikai kérdések kezelése, az 5G infrastruktúra kiépítésének támogatása az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2 (CEF2) (EU) 2021/1153 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott digitális ágának hatályán belül, valamint a kutatás és az innováció technológiai hatókörének kiterjesztése a 6G hálózatokra. A közös vállalkozásnak a tagállamok szoros bevonásával meg kell erősítenie a hálózati energiahatékonysággal, a kiberbiztonsággal, a technológiai vezető szereppel, a magánélet védelmével és az etikával kapcsolatos uniós szakpolitikai és társadalmi igényekre adott választ, továbbá ki kell terjesztenie a kutatás és innováció hatókörét a hálózatoktól a felhőalapú szolgáltatásnyújtásra, valamint a polgárok és a gazdasági ágazatok széles köre - például az egészségügy, a közlekedés, a feldolgozóipar és a média - számára nyújtott szolgáltatásokat lehetővé tevő elemekre és eszközökre.

(97) Az intelligens hálózatokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos közpolitikai célkitűzéseket kizárólag az ágazat és a Bizottság nem tudja kezelni. E kérdések holisztikus és koordinált szempontú kezeléséhez különösen a tagállamok stratégiai bevonására van szükség az irányítási struktúra részeként. Ezért az irányító testületnek a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell vennie az államok képviselői csoportjának véleményét, különösen a munkaprogramokra és a finanszírozási határozatokra vonatkozó stratégiai iránymutatást illetően.

(98) A fejlett 5G infrastruktúrák képezik majd a digitális és zöld átállást lehetővé tevő ökoszisztémák fejlesztésének, a következő lépésben pedig Európa 6G technológia elfogadásával kapcsolatos pozíciójának az alapját. A CEF2 digitális ága, valamint az (EU) 2021/694 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott Digitális Európa program és az (EU) 2021/523 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott InvestEU lehetőséget kínál az 5G- és később a 6G-alapú digitális ökoszisztémák fejlesztésére. Figyelembe véve az ilyen kiépítési projektekben részt vevő köz- és magánszektorbeli érdekelt felek széles körét, elengedhetetlen a stratégiai menetrend kialakításának, a programozáshoz való hozzájárulásnak, valamint az érdekelt felek ilyen programokkal kapcsolatos tájékoztatásának és bevonásának a koordinálása. E feladatok stratégiai alapjaként az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozásnak koordinálnia kell a stratégiai megvalósítási ütemtervek kidolgozását a kiépítés releváns területein, például a közutak és a vasút mentén működő 5G rendszerek tekintetében. Ezen ütemterveknek többek között elő kell segíteniük a kiépítési ütemterveknek, az együttműködési modellek főbb lehetőségeinek és egyéb stratégiai kérdéseknek a meghatározását.

(99) A Horizont Európáról szóló rendelet 20. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a biztonsági kérdéseket felvető pályázatok esetében a Bizottságnak vagy a támogató szervnek adott esetben biztonsági vizsgálatot kell végeznie.

(100) A 2019. december 3-i tanácsi következtetések és az uniós szintű koordinált fellépésre irányuló, az 5G hálózatok kiberbiztonságáról szóló, 2019. március 26-i ajánlás alapján a tagállamok hálózat- és információbiztonsággal foglalkozó együttműködési csoportja 2020. januárban közzétette az 5G hálózatok kiberbiztonságával kapcsolatos kockázatcsökkentő intézkedések uniós eszköztárát (a továbbiakban: eszköztár). Az eszköztár olyan stratégiai és műszaki, valamint támogató intézkedések készletét tartalmazza, amelyekkel mérsékelhetők az 5G hálózatok főbb - az összehangolt uniós kockázatértékelési jelentésben feltárt - kiberbiztonsági kockázatai, valamint útmutatást kíván nyújtani azoknak az intézkedéseknek a kiválasztásához, amelyek számára a nemzeti és uniós szintű kockázatcsökkentési tervekben elsőbbséget kell adni. Az uniós eszköztár alkalmazásáról szóló, 2020. január 29-i bizottsági közlemény jóváhagyja az eszköztárban meghatározott valamennyi intézkedést és iránymutatást, és hangsúlyozza, hogy szükség van az összehangolt uniós kockázatértékelésben meghatározott tényezők alapján magas kockázatúnak minősített beszállítókat érintő korlátozásokra, ideértve a szükséges kizárásokat, valamint az e beszállítóktól való függés elkerülésére irányuló intézkedésekre. Emellett több konkrét intézkedést határoz meg a Bizottság számára, különösen annak biztosítása érdekében, hogy a vonatkozó technológiai területeken az uniós finanszírozási programokban való részvétel feltétele legyen a biztonsági követelményeknek való megfelelés, a biztonsági feltételek teljeskörű kihasználása és további beépítése révén. Ezért e rendelet végrehajtása során megfelelő rendelkezéseket kell bevezetni, amelyek tükrözik a biztonsági intézkedéseket az SNS közös vállalkozás, valamint - ajánlásai alapján - az intelligens hálózatok és szolgáltatások területén más uniós programokat végrehajtó egyéb támogató szervek által finanszírozott intézkedéseken keresztül.

(101) A Horizont 2020 keretében működő közös vállalkozásokat a 2024. december 31-ig tartó időszakra hozták létre. A közös vállalkozásoknak továbbra is támogatniuk kell az adott kutatási programokat a 219/2007/EK, az 557/2014/EU * , az 558/2014/EU * , az 559/2014/EU * , az 560/2014/EU * , az 561/2014/EU *  és a 642/2014/EU *  tanácsi rendelet alapján kezdeményezett vagy folytatott fennmaradó tevékenységeknek az e rendeletekkel összhangban történő, a lezárásukig tartó végrehajtásával. A jogbiztonság és az egyértelműség érdekében ezért ezeket a rendeleteket hatályon kívül kell helyezni.

(102) Az Unió csak akkor hozhat intézkedést, ha ennek előnye bizonyítható, tehát az uniós szintű intézkedés hatékonyabb, mint a nemzeti, regionális vagy helyi szintű intézkedés. A közös vállalkozások azokra a területekre összpontosulnak, amelyeken kimutatható hozzáadott érték rejlik az uniós szintű intézkedésben azon erőfeszítések nagyságrendje, gyorsasága és terjedelme miatt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az Unió megvalósítsa a EUMSZ hosszú távú célkitűzéseit és teljesítse stratégiai politikai prioritásait és kötelezettségvállalásait. Emellett a javasolt közös vállalkozásoknak ki kell egészíteniük és meg kell erősíteniük az ugyanazon a területen folytatott nemzeti és szubnacionális tevékenységeket.

(103) mivel e rendelet célkitűzéseit a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a szükségtelen átfedések elkerülése, a kritikus tömeg fenntartása és a közpénzek optimális felhasználásának biztosítása miatt e célkitűzések jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányossági elvnek megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket,

(104) Annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a támogatásnyújtás folytonosságát az érintett szakpolitikai területeken, e rendeletnek sürgősen, a kihirdetésének napján hatályba kell lépnie,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

ELSŐ RÉSZ

KÖZÖS RENDELKEZÉSEK

I. CÍM

Általános rendelkezések

1. cikk

Tárgy

Ez a rendelet kilenc, az EUMSZ 187. cikke szerinti közös vállalkozást hoz létre a Horizont Európáról szóló rendelet 10. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett intézményesített európai partnerségek végrehajtására. Ez a rendelet meghatározza a közös vállalkozások célkitűzéseit és feladatait, tagságát, szervezetét és egyéb működési szabályait.

2. cikk

Fogalommeghatározások

E rendelet alkalmazásában:

1. „az Uniótól eltérő tag”: bármely részt vevő állam, magánszektorbeli tag vagy nemzetközi szervezet, amely egy közös vállalkozás tagja;

2. *  „alapító tag”: olyan, valamely tagállamban letelepedett bármely jogalany, a Horizont Európához vagy adott esetben a DEP-hez társult ország vagy egy nemzetközi szervezet, amelyet e rendelet vagy annak egyik melléklete közös vállalkozás tagjaként azonosít;

3. *  „társult tag”: olyan, valamely tagállamban letelepedett bármely jogalany, a Horizont Európához vagy adott esetben a DEP-hez társult ország vagy egy nemzetközi szervezet, amely a 6. cikk (3) bekezdésével összhangban kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírásával, és a 7. cikk szerinti jóváhagyástól függően csatlakozik egy közös vállalkozáshoz;

4. *  „részt vevő állam”: a Horizont Európához vagy adott esetben a DEP-hez társult bármely tagállam vagy ország, miután kötelezettségvállalási nyilatkozat útján bejelentette, hogy részt vesz az érintett közös vállalkozás tevékenységeiben;

5. „magánszektorbeli tag”: bármely olyan, közjogi vagy magánjogi jogalany, amely egy közös vállalkozás Uniótól, részt vevő államoktól vagy nemzetközi szervezetektől eltérő tagja;

6. „tagszervezetek”: olyan szervezetek, amelyek a közös vállalkozás valamely magánszektorbeli tagjának részét képezik, amennyiben a magánszektorbeli tag az érintett tag alapokmánya szerint egy szövetség;

7. „közreműködő partner”: olyan ország, nemzetközi szervezet vagy jogalany, amely nem tagja egy közös vállalkozásnak, illetve nem valamely tag tagszervezete vagy a tag/tagszervezet kapcsolódó szervezete, és amely támogatja egy közös vállalkozás célkitűzéseit az adott kutatási területen, és amelynek kérelmét a 9. cikkel összhangban jóváhagyták;

8. „működési tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulások”: a magánszektorbeli tagok, tagszervezetek vagy a magánszektorbeli tagok/tagszervezetek kapcsolódó szervezetei, a nemzetközi szervezetek és a közreműködő partnerek által nyújtott olyan hozzájárulások, amelyek a közvetett tevékenységek végrehajtása során az esetükben felmerült, elszámolható költségekből állnak, levonva ezekből a közös vállalkozás és e közös vállalkozás részt vevő államai által e költségekhez nyújtott hozzájárulást;

9. „kiegészítő tevékenység”: a munkaprogram fő részének mellékletében foglalt éves kiegészítő tevékenységi tervben szereplő olyan tevékenység, amely nem részesül pénzügyi támogatásban a közös vállalkozástól, de hozzájárul a közös vállalkozás célkitűzéseihez, és közvetlenül kapcsolódik az adott közös vállalkozás vagy az azt megelőző korábbi kezdeményezések keretébe tartozó projektek eredményeinek felhasználásához, vagy amely jelentős uniós hozzáadott értéket képvisel;

10. „kiegészítő tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulások”: a magánszektorbeli tagok, tagszervezetek vagy a magánszektorbeli tagok/tagszervezetek kapcsolódó szervezetei, valamint nemzetközi szervezetek által nyújtott olyan hozzájárulások, amelyek a kiegészítő tevékenységek végrehajtása során az esetükben felmerült költségekből állnak, levonva ezekből az Unió és e közös vállalkozás részt vevő államai által e költségekhez nyújtott bármely hozzájárulást;

11. „korábbi kezdeményezés”: olyan partnerség a közös vállalkozás által lefedett területek valamelyikén, amely a korábbi uniós kutatási keretprogramok valamelyikéből pénzügyi támogatásban részesült;

12. „stratégiai kutatási és innovációs terv”: a Horizont Európa időtartamára kiterjedő dokumentum, amely azonosítja azokat a kulcsfontosságú prioritásokat, valamint alapvető technológiákat és innovációkat, amelyek a közös vállalkozás célkitűzéseinek eléréséhez szükségesek;

13. „munkaprogram”: a Horizont Európáról szóló rendelet 2. cikkének 25. pontjában említett dokumentum;

14. „összeférhetetlenség”: pénzügyi szereplőt vagy más személyt érintő, az (EU, Euratom) 2018/1046 rendelet 61. cikkében említettek szerinti helyzet;

15. „újonnan belépő”: olyan szervezet, amely első alkalommal kedvezményezettje egy adott közös vállalkozás vagy az azt megelőző korábbi kezdeményezés által nyújtott vissza nem térítendő támogatásnak, és amely nem alapító tagja az adott közös vállalkozásnak vagy az azt megelőző korábbi kezdeményezésnek.

3. cikk

Létrehozás

(1) A 2031. december 31-ig terjedő időszakra a 2021-2027-re szóló többéves pénzügyi keretből finanszírozott uniós szervként létrejönnek a következő közös vállalkozások:

a) Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás;

b) Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás;

c) Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás;

d) Európai Vasút Közös Vállalkozás;

e) Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás;

f) Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás;

g) *  Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás;

h) 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás; i) Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás.

(2) Az (1) bekezdésben említett uniós szervek a továbbiakban együttesen: a közös vállalkozások.

(3) *  A Horizont Európa vagy adott esetben a DEP időtartamának figyelembevétele érdekében a közös vállalkozások keretében meghirdetett pályázati felhívásokat legkésőbb 2027. december 31-ig kell közzétenni. Megfelelően indokolt esetekben lehetőség van a pályázati felhívások legkésőbb 2028. december 31-ig történő közzétételére.

(4) A közös vállalkozások jogi személyiséggel rendelkeznek. A közös vállalkozások minden egyes tagállamban az adott tagállam jogában a jogi személyeknek biztosított legteljesebb jogképességgel rendelkeznek. Különösen ingó- és ingatlanvagyont szerezhetnek és idegeníthetnek el, és félként részt vehetnek jogi eljárásokban.

(5) A közös vállalkozások székhelye Brüsszel (Belgium).

(6) Az első részben és a harmadik részben meghatározott rendelkezések eltérő rendelkezés hiányában valamennyi közös vállalkozásra alkalmazandók. A második részben meghatározott rendelkezések - adott esetben - egyes közös vállalkozásokra alkalmazandók.

(7) Az első és harmadik rész alkalmazásában és eltérő rendelkezés hiányában egy adott közös vállalkozásra vagy szervre való hivatkozás minden egyes közös vállalkozásra vagy az egyes közös vállalkozások minden egyenértékű szervére, valamint ugyanazon közös vállalkozás más szerveivel kapcsolatos hatásköreire utal.

II. CÍM

A KÖZÖS VÁLLALKOZÁSOK MŰKÖDÉSE

1. FEJEZET

Célkitűzés és feladatok

4. cikk
Célkitűzések és elvek

(1) *  Az e rendelet 3. cikkében említett közös vállalkozásoknak hozzá kell járulniuk a Horizont Európáról szóló rendelet 3. cikkében meghatározott általános és egyedi célkitűzések megvalósításához.

A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozásnak emellett hozzá kell járulnia az (EU) 2023/1781 európai parlamenti és tanácsi rendelet *  4. cikkének (1) bekezdésében említett általános célkitűzéshez, az (EU) 2023/1781 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének a) d) pontjában említett operatív célkitűzésekhez (a továbbiakban: 1-4. operatív célkitűzés), valamint a DEP-nek az (EU) 2021/694 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében említett általános célkitűzéseihez.

(2) A közös vállalkozásoknak - a partnereknek az európai hozzáadott értékkel rendelkező kutatási és innovációs tevékenységek programjának kidolgozásába és végrehajtásába való bevonása és e kidolgozás és végrehajtás iránti elkötelezettsége révén - a következő általános célkitűzéseket kell együttesen megvalósítaniuk:

a) a tudományos, innovációs és technológiai kapacitások megerősítése és integrálása, valamint az együttműködésen alapuló kapcsolatok elősegítése Unió-szerte a magas színvonalú új ismeretek és készségek létrehozásának és terjesztésének támogatása érdekében, különösen a globális kihívások kezelése, az Unió versenyképességének, az európai hozzáadott értéknek, a rezilienciának és a fenntarthatóságnak a biztosítása és javítása, valamint a megerősített Európai Kutatási Térséghez (EKT) való hozzájárulás céljából;

b) az uniós értékláncok fenntarthatóságorientált globális vezető szerepének és rezilienciájának biztosítása a kulcsfontosságú technológiák és ágazatok terén, az európai ipar- és kkv-stratégiákkal, az európai zöld megállapodással, az európai helyreállítási tervvel és más vonatkozó uniós szakpolitikákkal összhangban;

c) az éghajlat, a környezet, az egészség és a digitalizáció területén fennálló kihívások és más globális kihívások kezelésére irányuló innovatív megoldások kidolgozása és elterjedésének felgyorsítása Unió-szerte, az Unió stratégiai prioritásaihoz nyújtott hozzájárulásként, az Unió gazdasági növekedésének felgyorsítása és az innovációs ökoszisztéma előmozdítása az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérésével és az Unióban a klímasemlegesség legkésőbb 2050-ig történő, a Párizsi Megállapodással összhangban való megvalósításával párhuzamosan, javítva ezáltal az európai polgárok életminőségét.

(3) A közös vállalkozásoknak a következő egyedi célkitűzéseket kell megvalósítaniuk:

a) az együttműködésen alapuló, ágazatokon, szakpolitikákon és határokon átnyúló, illetve interdiszciplináris kutatás és innováció kritikus tömegének, valamint tudományos és technológiai képességeinek és kompetenciáinak javítása Unió-szerte, valamint az európai ökoszisztémákba való integrálásuk elősegítése;

b) a zöld és digitális átállás, valamint a gazdasági, szociális és társadalmi átalakulás felgyorsítása az uniós prioritások szempontjából stratégiai jelentőségű területeken és ágazatokban, különösen az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 2030-ig történő csökkentése érdekében, az európai zöld megállapodással és az európai klímarendelettel összhangban meghatározott éghajlat- és energiapolitikai célkitűzéseknek megfelelően;

c) a meglévő és az új európai innovációs ökoszisztémák és gazdasági értékláncok kutatási és innovációs képességeinek és teljesítményének javítása, többek között az induló innovatív vállalkozások és a kkv-k esetében;

d) az innovatív megoldások, technológiák, szolgáltatások és készségek bevezetésének, alkalmazásának és elterjedésének felgyorsítása a megerősített európai kutatási és innovációs ökoszisztémákban, valamint ipari ökoszisztémákban, többek között a végfelhasználók - egyebek mellett a kkv-k és az induló innovatív vállalkozások -, a polgárok, valamint a szabályozó és szabványügyi testületek széles körű és korai bevonása és a velük való közös alkotás révén;

e) az uniós képességek és erőforrások hasznosítása révén az új termékek, technológiák, alkalmazások és szolgáltatások javítása a környezet, az energia, az erőforrás-takarékosság, a társadalom a körforgásosság, valamint a termelékenység terén.

(4) A közös vállalkozásoknak a második részben meghatározott további célkitűzések elérésére is törekedniük kell.

(5) A Horizont Európáról szóló rendelet végrehajtása során a közös vállalkozásoknak tiszteletben kell tartaniuk az említett rendelet 7. cikkében meghatározott elveket.

(6) A közös vállalkozásoknak meg kell felelniük az európai partnerségekre vonatkozó, a Horizont Európáról szóló rendelet 10. cikkében és III. mellékletében meghatározott feltételeknek és kritériumoknak.

5. cikk
Operatív célkitűzések és feladatok

(1) A közös vállalkozásoknak a Horizont Európáról szóló rendelet III. mellékletében meghatározott kritériumokkal összhangban meg kell felelniük a következő operatív célkitűzéseknek, és hozzá kell járulniuk a Horizont Európának a Horizont Európa végrehajtását szolgáló egyedi programban meghatározott operatív célkitűzéseihez:

a) a kiválóság megerősítése és terjesztése, többek között a szélesebb körű részvétel ösztönzésével és az együttműködésen alapuló kapcsolatok fellendítésével az egész Unióban;

b) a tudományos kiválóság erősítése, többek között azáltal, hogy tevékenységeik végrehajtása során adott esetben figyelembe veszik a legkorszerűbb alapkutatási és felderítő kutatási eredményeket;

c) a kutatási és innovációs tevékenységek ösztönzése a kkv-kban, és hozzájárulás innovatív vállalkozások - különösen induló innovatív vállalkozások, kkv-k és kivételes esetekben kis méretű, közepes piaci tőkeértékű vállalatok - létrehozásához és felfuttatásához;

d) a kutatás, az innováció és adott esetben az oktatás és képzés, valamint más szakpolitikák közötti kapcsolat megerősítése, ideértve a nemzeti, a regionális és az uniós kutatási és innovációs politikák és tevékenységek egymást kiegészítő jellegét is;

e) a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének erősítése, beleértve a nemi dimenziónak a kutatási és innovációs tartalmakba való beemelését;

f) az együttműködésen alapuló kapcsolatok megerősítése az európai kutatásban és innovációban, valamint ágazatokon és tudományágakon átívelően, a társadalom- és bölcsészettudományok területén is;

g) a nemzetközi együttműködés megerősítése az uniós szakpolitikai célkitűzések és a nemzetközi kötelezettségvállalások támogatása érdekében;

h) a lakosság figyelmének fokozottabb felhívása és az elfogadottság növelése, a kereslet kielégítése és az új megoldások elterjedésének és alkalmazásának ösztönzése, adott esetben a polgároknak és a végfelhasználóknak a közös tervezési és alkotási folyamatokba való bevonása révén;

i) a kutatási és innovációs eredmények hasznosításának ösztönzése, valamint az eredmények aktív terjesztése és hasznosítása, különösen a magánberuházások mozgósítása és a szakpolitika-fejlesztés érdekében;

j) az értékláncokban az ipari átalakulás és a rezilienciaépítés felgyorsítása, többek között az innovációhoz szükséges készségek fejlesztése és a digitális technológia előmozdítása révén;

k) a kapcsolódó uniós szakpolitikák tudományos eredményeken alapuló végrehajtásának, valamint a szabályozási, szabványosítási és fenntartható beruházási tevékenységeknek a támogatása nemzeti, európai és globális szinten.

(2) A közös vállalkozásoknak a következő feladatokat kell ellátniuk a célkitűzések elérésére irányuló rendszerszintű megközelítés alkalmazásával:

a) főként vissza nem térítendő támogatás formájában pénzügyi támogatást nyújtanak nyílt és átlátható versenypályázati felhívásokat követően kiválasztott közvetett kutatási és innovációs tevékenységekhez, a munkaprogramjukban annak érdekében meghatározott, kellően indokolt esetek kivételével, hogy olyan további feltételek kerüljenek megállapításra, amelyek előírják a közös vállalkozás valamely tagjának vagy tagszervezetének, illetve kapcsolódó szervezetének a részvételét;

b) szoros együttműködést alakítanak ki, és biztosítják a koordinációt más európai partnerségekkel, többek között azáltal, hogy adott esetben a közös vállalkozás költségvetésének egy részét közös pályázati felhívásokra fordítják;

c) szinergiákra törekednek a releváns uniós, nemzeti és regionális szintű tevékenységekkel és programokkal és maximalizálják azokat, illetve adott esetben megkeresik és maximalizálják az azokból származó további finanszírozási lehetőségeket, különösen az innovatív megoldások bevezetését és elterjedését, a képzést, az oktatást és a regionális fejlesztést támogató tevékenységekkel és programokkal, például a kohéziós politikai alapokkal, illetve a nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési tervekkel;

d) biztosítják, hogy műveleteik hozzájáruljanak a többéves stratégiai tervezéshez, a jelentéstételre, nyomon követésre és értékelésre vonatkozó, valamint a Horizont Európa tekintetében a Horizont Európáról szóló rendelet 50. és 52. cikkében meghatározott egyéb követelmények teljesítéséhez, például a közös szakpolitikai visszajelzési keret végrehajtásához;

e) előmozdítják tevékenységeikben a kkv-k és az induló innovatív vállalkozások részvételét, és biztosítják időben történő tájékoztatásukat, összhangban a Horizont Európa célkitűzéseivel;

f) a stratégiai kutatási és innovációs tervükön belül célzott megközelítést dolgoznak ki olyan intézkedések végrehajtására, amelyek célja az újonnan belépők - különösen a kkv-k, a felsőoktatási intézmények és a kutatószervezetek - érdeklődésének felkeltése és az együttműködési hálózatok bővítése;

g) mobilizálják az e rendeletben meghatározott célkitűzések eléréséhez szükséges köz- és magánszektorbeli forrásokat;

h) nyomon követik az e rendeletben meghatározott célkitűzések megvalósítása terén, továbbá a Horizont Európáról szóló rendelet 50. cikkében, valamint III. és V. mellékletében meghatározott rendelkezésekkel összhangban elért előrehaladást;

i) meghatározzák és végrehajtják munkaprogramjukat;

j) kapcsolatot tartanak az érdekelt felek legszélesebb körével, többek között, de nem kizárólag decentralizált ügynökségekkel, kutatószervezetekkel és felsőoktatási intézményekkel, végfelhasználókkal és hatóságokkal, különösen az egyes közös vállalkozások prioritásainak és tevékenységeinek meghatározása, valamint az átláthatóság, a nyitottság, az inkluzivitás és a társadalmi előnyök biztosítása céljából;

k) részt vesznek tájékoztatási, kommunikációs, népszerűsítési, valamint terjesztési és hasznosítási tevékenységekben a Horizont Európáról szóló rendelet 51. cikkének értelemszerű alkalmazásával, többek között azáltal, hogy egy közös Horizont Európa e-adatbázisban kellő időben rendelkezésre bocsátják és hozzáférhetővé teszik a finanszírozott kutatási és innovációs tevékenységek eredményeire vonatkozó részletes és koherens információkat;

l) biztosítják a Bizottság számára az ahhoz szükséges technikai, tudományos és adminisztratív támogatást, hogy elvégezhesse feladatait abból a célból, hogy biztosítsa a közös vállalkozás által érintett konkrét területek megfelelő működését és fejlődését az Unióban;

m) hozzájárulnak a tudomány és a szakpolitika közötti hatékonyabb kapcsolat kialakításához, az eredmények jobb hasznosításának biztosításával a nyílt tudomány elősegítéséhez, a szakpolitikai igények kielégítéséhez, valamint az eredmények gyorsabb hasznosításának, terjesztésének és alkalmazásának előmozdításához a Horizont Európáról szóló rendelet 14. és 39. cikkével összhangban;

n) a közös szakpolitikai visszajelzési kerettel és az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek támogatására irányuló stratégiákkal és intézkedésekkel összhangban azonosítják a kutatási és innovációs projektek irányításából szerzett releváns ismereteket és a projektek eredményeit, és azokról jelentést tesznek a Bizottságnak, hogy ezzel hozzájáruljanak a meglévő szakpolitikai intézkedések nyomon követéséhez, értékeléséhez és szükség esetén kiigazításához, illetve új szakpolitikai kezdeményezések és döntések kialakításához;

o) támogatják a Bizottságot a fenntartható beruházásokról szóló (EU) 2020/852 rendelet 3. cikke szerinti, megbízható tudományos alapú technikai vizsgálati kritériumok kidolgozásában és végrehajtásában azáltal, hogy nyomon követik és értékelik e kritériumok végrehajtását abban a gazdasági ágazatban, amelyben működnek, annak érdekében, hogy szükség esetén eseti visszajelzést adjanak a szakpolitikai döntéshozatalhoz;

p) szem előtt tartják az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet a közös vállalkozások említett rendelet hatálya alá tartozó tevékenységeinek az esetében, és adott esetben figyelembe veszik az említett rendelet rendelkezéseit a fenntartható finanszírozási eszközökhöz való hozzáférés javítása céljából;

q) elvégzik az e rendeletben meghatározott célkitűzések eléréséhez szükséges egyéb feladatokat.

(3) Az e cikkben és a második részben meghatározott feladatokon túlmenően a közös vállalkozások megbízást kaphatnak az uniós programok közötti kumulatív, kiegészítő vagy kombinált finanszírozást igénylő további feladatok végrehajtására is.

2. FEJEZET

Tagok, közreműködő partnerek és hozzájárulások

6. cikk
Tagok

(1) A 3. cikkben említett közös vállalkozások tagjai az Unió, amelyet a Bizottság képvisel, valamint a következők bármelyike, a második részben meghatározottak szerint:

a) részt vevő államok;

b) alapító tagok;

c) társult tagok.

(2) Egy közös vállalkozásban fennálló tagság nem ruházható át harmadik félre az e cím 3. fejezetének 1. szakaszában említett irányító testület előzetes hozzájárulása nélkül.

(3) Az alapító tagoknak és a társult tagoknak kötelezettségvállalási nyilatkozatot kell aláírniuk, amelyben részletezniük kell a tagság terjedelmét a tartalom, a tevékenységek és azok időtartama tekintetében, valamint az alapító tagoknak és a társult tagoknak a közös vállalkozáshoz való hozzájárulását, beleértve a 11. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett, tervezett kiegészítő tevékenységek feltüntetését.

7. cikk
Társult tagok kiválasztása

(1) A közös vállalkozások részvételi szándék kifejezésére való nyílt és átlátható felhívásokat tehetnek közzé olyan társult tagok kiválasztása céljából, amelyek hozzájárulhatnak a közös vállalkozások célkitűzéseinek eléréséhez. Az olyan közös vállalkozásoknak, amelyek alapító tagjait az I., II. és III. melléklet sorolja fel, közzé kell tenniük ilyen felhívásokat. A részvételi szándék kifejezésére való felhívásban meg kell határozni a közös vállalkozás célkitűzéseinek eléréséhez szükséges kulcsfontosságú kapacitásokat, valamint fel lehet szólítani a pályázókat arra, hogy előzetesen jelezzék potenciális hozzájárulásaikat. Annak érdekében, hogy a közös vállalkozás célkitűzéseinek elérése érdekében biztosított legyen a lehető legszélesebb körű részvétel, minden felhívást közzé kell tenni a közös vállalkozás honlapján, és azokat minden megfelelő csatornán terjeszteni kell, beleértve adott esetben az államok képviselőinek csoportját is.

(2) Az ügyvezető igazgatónak független szakértők és adott esetben a közös vállalkozás megfelelő szerveinek segítségével el kell bírálnia a tagsági kérelmeket, a kérelmezőnek a közös vállalkozás célkitűzéseinek elérése szempontjából meglévő dokumentált ismeretei, tapasztalata és hozzáadott értéke, pénzügyi megbízhatósága és a közös vállalkozáshoz való pénzügyi és természetbeni hozzájárulásra vonatkozó hosszú távú kötelezettségvállalása alapján, figyelembe véve az esetleges összeférhetetlenségeket.

(3) Az irányító testületnek el kell bírálnia és jóvá kell hagynia vagy el kell utasítania a tagsági kérelmeket.

8. cikk
A tagságban bekövetkezett változás vagy a tagság megszűnése

(1) A közös vállalkozás bármely tagja megszüntetheti az adott közös vállalkozásban fennálló tagságát. A megszűnés a közös vállalkozás ügyvezető igazgatójának küldött értesítéstől számított hat hónap elteltével válik hatályossá és visszavonhatatlanná, és arról az ügyvezető igazgatónak tájékoztatnia kell a többi tagot. A tagság megszűnésének időpontjától a tagot - eltérő megállapodás hiányában - minden kötelezettsége alól fel kell menteni, ami alól kivételt képeznek a tagság megszűnését megelőzően a közös vállalkozás által jóváhagyott vagy arra nézve keletkezett kötelezettségek.

(2) Minden magánszektorbeli tagnak kellő időben tájékoztatnia kell a közös vállalkozást a tagok közötti olyan egyesülésről vagy felvásárlásról, amely hatással lehet a közös vállalkozásra, illetve egy tagnak egy olyan szervezet általi átvételéről, amely nem tagja a közös vállalkozásnak.

(3) Az üzletmenet folytonosságának biztosítása és az Unió, illetve a közös vállalkozás érdekeinek védelme érdekében az irányító testületnek kell határoznia bármely, a (2) bekezdésben említett tag tagságának megszüntetéséről. A tagság megszűnése legkésőbb az irányító testület határozatától számított hat hónap elteltével, vagy - ha az korábbi időpont - a határozatban megadott napon válik hatályossá és visszavonhatatlanná. Az érintett tag vagy tagok nem vehetnek részt az irányító testület szavazásában.

(4) Minden egyes magánszektorbeli tagnak kellő időben tájékoztatnia kell a közös vállalkozást a tulajdonlásában, ellenőrzésében vagy összetételében bekövetkező minden egyéb jelentős változásról. Amennyiben a Bizottság úgy véli, hogy a változás valószínűsíthetően érinti az Unió vagy a közös vállalkozás érdekeit biztonsági vagy közrendi okokból, javasolhatja az irányító testületnek, hogy szüntesse meg az érintett magánszektorbeli tag tagságát. Az érintett magánszektorbeli tag tagságának megszüntetéséről az irányító testületnek kell határoznia. Az érintett magánszektorbeli tag nem vehet részt az irányító testület szavazásában.

(5) A tagság megszűnése legkésőbb az irányító testület határozatától számított hat hónap elteltével, vagy - ha az korábbi időpont - a határozatban megadott napon válik hatályossá és visszavonhatatlanná.

(6) Az irányító testület bármely olyan tag tagságát megszüntetheti, amely nem teljesíti az e rendelet szerinti kötelezettségeit. A 28. cikk (6) bekezdésében meghatározott eljárás értelemszerűen alkalmazandó.

(7) Adott esetben a Bizottság felszólíthatja a magánszektorbeli tagokat, hogy tegyenek megfelelő intézkedéseket az Unió és a közös vállalkozás érdekeinek biztonsági vagy közrendi okokra tekintettel történő védelme érdekében.

(8) A tagságban bekövetkezett változás vagy a tagság megszűnése esetén a közös vállalkozásnak haladéktalanul közzé kell tennie a honlapján tagjai aktualizált jegyzékét, valamint a változás hatálybalépésének időpontját.

(9) Adott esetben és a 16. cikk (3) bekezdésére figyelemmel az irányító testületnek határoznia kell a testületen belüli szavazati jogoknak a tagságban bekövetkezett változás vagy a tagság megszűnése miatti újraelosztásáról.

9. cikk
Közreműködő partnerek

(1) A 2. cikk 7. pontjában meghatározott közreműködő partnerként való részvételre jelentkezőknek jóváhagyó levelet kell benyújtaniuk az irányító testülethez. A jóváhagyó levélben meg kell határozni a partnerség terjedelmét a tárgy, a tevékenységek és azok időtartama tekintetében, és részletesen ismertetni kell a kérelmezőnek a közös vállalkozáshoz való hozzájárulását.

(2) Az irányító testületnek értékelnie kell a jóváhagyó levelet, és jóvá kell hagynia vagy el kell utasítania a kérelmet.

(3) A közreműködő partnerek nem rendelkeznek szavazati joggal a közös vállalkozás irányító testületében.

10. cikk
Az Unió pénzügyi hozzájárulása

(1) A közös vállalkozások részére nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulásnak, beleértve az Európai Gazdasági Térségre (EGT) vonatkozó előirányzatokat is, a második részben meghatározott maximális összegek erejéig fedeznie kell az igazgatási és működési költségeket, feltéve, hogy az Uniótól eltérő tagok, illetve azok tagszervezetei vagy kapcsolódó szervezetei legalább ennek az összegnek megfelelő hozzájárulást nyújtanak.

(2) *  A második részben meghatározott uniós hozzájárulás összege növelhető a Horizont Európáról szóló rendelet 16. cikkének (5) bekezdésével összhangban a Horizont Európához és adott esetben -az (EU) 2021/694 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének d) pontjával összhangban - a DEP-hez társult harmadik országok hozzájárulásaival, feltéve, hogy az Uniótól eltérő tagok, illetve azok tagszervezetei vagy kapcsolódó szervezetei legalább annak a teljes összegnek megfelelő hozzájárulást nyújtanak, amellyel az uniós hozzájárulás összege nőtt.

(3) *  Az uniós hozzájárulást az Unió általános költségvetésében a Horizont Európa végrehajtását szolgáló egyedi programhoz és adott esetben a DEP-hez rendelt előirányzatokból kell kifizetni, az (EU, Euratom) 2018/1046 rendelet 62. cikke (1) bekezdése c) pontjának iv. alpontjával, az említett rendelet 71. cikkében említett szervek esetében pedig a 154. cikkével összhangban.

(4) A közös vállalkozásokra az e cikk (3) bekezdésében említett hozzájárulást kiegészítő további uniós források ruházhatók az (EU, Euratom) 2018/1046 rendelet 62. cikke (1) bekezdése c) pontjának iv. alpontjával és 154. cikkével összhangban.

(5) Az e cikk (4) bekezdésével vagy az e rendelet 5. cikkének (3) bekezdésével összhangban a közös vállalkozásra bízott további feladatoknak megfelelő hozzájárulások tekintetében az (EU, Euratom) 2018/1046 rendelet 155. cikkében foglalt követelmények alkalmazandók.

(6) Az e cikk (4) bekezdésével vagy az 5. cikk (3) bekezdésével összhangban a közös vállalkozásra bízott további feladatoknak megfelelő, uniós programokból folyósított további hozzájárulások nem vehetők figyelembe az Unió második részben meghatározott maximális pénzügyi hozzájárulásának kiszámításakor.

11. cikk
Az Uniótól eltérő tagok és a közreműködő partnerek hozzájárulásai

(1) Amennyiben a második rész másként nem rendelkezik, a magánszektorbeli tagok hozzájárulásai pénzügyi hozzájárulásokból és a következők bármelyikéből állnak:

a) a működési tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulások;

b) az irányító testület által a 17. cikk (2) bekezdésének n) pontjával összhangban jóváhagyott, kiegészítő tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulások.

(2) Amennyiben a második rész másként nem rendelkezik, a magánszektorbeli tagoknak legkésőbb minden év május 31-ig jelentést kell tenniük irányító testületüknek az (1) bekezdés b) pontjában említett, az egyes korábbi pénzügyi években teljesített hozzájárulások értékéről. Az említett hozzájárulások értékének megállapításához a költségeket az érintett szervezetek szokásos költségelszámolási gyakorlatának, a székhelyük szerinti országban alkalmazandó számviteli standardoknak, valamint az alkalmazandó nemzetközi számviteli standardoknak és nemzetközi pénzügyi beszámolási standardoknak megfelelően kell megállapítani. A költségeket az érintett szervezet által kijelölt független ellenőrző szervnek kell hitelesítenie, és azokat az érintett közös vállalkozás vagy valamely uniós szerv nem ellenőrizheti. Amennyiben bizonytalanságok merülnek fel a hitelesítés során, az értékmegállapítási módszert az érintett közös vállalkozás ellenőrizheti. Kellően meghatározott esetekben az irányító testület engedélyezheti egyösszegű átalányok vagy egységköltségek alkalmazását az említett hozzájárulások értékének megállapításához.

(3) A részt vevő államok hozzájárulásai pénzügyi hozzájárulásokból állnak. A részt vevő államoknak minden év január 31-ig jelentést kell tenniük az irányító testületnek az előző pénzügyi évben nyújtott pénzügyi hozzájárulásokról.

(4) Amennyiben a második rész másként nem rendelkezik, a nemzetközi szervezetek hozzájárulásai pénzügyi hozzájárulásokból és a működési tevékenységekhez történő természetbeni hozzájárulásokból állnak.

(5) A közreműködő partnerek hozzájárulásai megfelelnek a közreműködő partnerré váláskor a jóváhagyó levélben vállalt összegeknek, és pénzbeli hozzájárulásokból, illetve a működési tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulásokból állnak.

(6) A Bizottság a közös vállalkozásnak juttatott uniós pénzügyi hozzájárulást megszüntetheti, arányosan csökkentheti vagy felfüggesztheti, illetve megindíthatja a 45. cikk szerinti végelszámolási eljárást a következő esetek bármelyikében:

a) ha az érintett közös vállalkozás nem teljesíti az uniós hozzájárulás megbízási feltételeit; vagy

b) ha az Uniótól eltérő tagok, illetve azok tagszervezetei és kapcsolódó szervezetei nem vagy csak részben teljesítik az e cikk (1), (4) és (5) bekezdésében említett hozzájárulásokat, vagy nem tartják be az e hozzájárulásokra irányadó, a (2) bekezdésben meghatározott határidőket; vagy

c) a 171. cikk (2) bekezdésében említett értékelések eredményeként.

(7) A Bizottságnak az uniós hozzájárulás megszüntetéséről, arányos csökkentéséről vagy felfüggesztéséről szóló határozata nem akadályozhatja a közös vállalkozás határozatról való értesítése előtt az Uniótól eltérő tagoknál már felmerült elszámolható költségek megtérítését.

(8) A 28. cikk (6) bekezdésében meghatározott eljárást követve a közös vállalkozás bármely, az Uniótól eltérő olyan tagját, amely nem teljesíti az e rendeletben említett hozzájárulásokkal kapcsolatos kötelezettségvállalásait, mindaddig ki kell zárni az irányító testületben való szavazásból, amíg kötelezettségeit nem teljesíti. Amennyiben az ilyen tag egy további hat hónapos időszak lejártával sem teljesíti kötelezettségeit, tagságát vissza kell vonni, kivéve, ha az irányító testület kellően indokolt esetben másként határoz. Az érintett jogalany nem vehet részt az irányító testület szavazásában.

12. cikk
A részt vevő államok hozzájárulásainak kezelése

(1) *  Minden részt vevő államnak indikatív kötelezettséget kell vállalnia a közös vállalkozásnak nyújtandó nemzeti pénzügyi hozzájárulásai összegére. Ezt a kötelezettségvállalást a munkaprogram elfogadása előtt kell megtenni.

A Horizont Európáról szóló rendelet 22. cikkében vagy a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás esetében az (EU) 2021/694 rendelet 18. cikkében meghatározott kritériumokon túlmenően a munkaprogram - mellékletként - a nemzeti jogalanyokra vonatkozó támogathatósági kritériumokat is tartalmazhat.

Az egyes részt vevő államoknak meg kell bízniuk a közös vállalkozást a pályázatoknak a Horizont Európáról szóló rendelet és adott esetben az (EU) 2021/694 rendelet szerinti értékelésével.

A pályázatok kiválasztásának az értékelő bizottság által rendelkezésre bocsátott rangsor alapján kell történnie. A kiválasztásért felelős testület a munkaprogramban meghatározottak szerint, kellően indokolt esetekben eltérhet ettől a listától a portfólióalapú megközelítés általános következetességének biztosítása érdekében.

Minden részt vevő államnak a nemzeti stratégiai prioritások alapján vétójoga van minden olyan kérdésben, amely a közös vállalkozásnak nyújtott saját nemzeti hozzájárulásának az adott részt vevő államokban székhellyel rendelkező pályázók javára történő felhasználására vonatkozik.

(2) Minden részt vevő államnak egy vagy több igazgatási megállapodást kell kötnie a közös vállalkozással, amely meghatározza a hozzájárulásoknak az adott részt vevő államban székhellyel rendelkező pályázók részére történő kifizetésére és az azokról való jelentéstételre alkalmazandó koordinációs mechanizmust. A megállapodásnak tartalmaznia kell az ütemezést, a kifizetési feltételeket, a jelentéstételi és az ellenőrzési követelményeket.

Minden részt vevő államnak törekednie kell arra, hogy a kifizetések ütemezését, a jelentéstételt és az ellenőrzéseket összehangolja a közös vállalkozáséval, és hogy a költségek támogathatóságára vonatkozó szabályait a Horizont Európa szabályaihoz közelítse.

(3) A (2) bekezdésben említett megállapodásban minden részt vevő állam megbízhatja a közös vállalkozást a hozzájárulásának a kedvezményezettjei részére történő kifizetésével. A pályázatok kiválasztását követően a részt vevő államnak kötelezettséget kell vállalnia a kifizetésekhez szükséges összegre. A részt vevő állam ellenőrző hatóságai ellenőrizhetik az adott állam nemzeti hozzájárulásait.

3. FEJEZET

A közös vállalkozások szervezete

13. cikk
Szinergiák és hatékonyság a háttérirodai tevékenységekben

(1) A közös vállalkozásoknak az e rendelet hatálybalépésétől számított egy éven belül a szolgáltatási szintre vonatkozó megállapodások megkötésével meg kell kezdeniük háttérirodai tevékenységek nyújtását, amennyiben a második rész másként nem rendelkezik, valamint figyelemmel arra, hogy amennyiben a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatokkal közös vállalkozásokat bíznak meg, garantálni kell az Unió pénzügyi érdekeinek egyenértékű védelmét. E tevékenységeknek - az életképesség megerősítésének függvényében és az erőforrások átvizsgálását követően - legalább a következő területekre kell kiterjedniük:

a) emberi erőforrásokkal kapcsolatos támogatás;

b) jogi tanácsadás;

c) információs és kommunikációs technológiák;

d) számvitel (a pénztár kivételével);

e) kommunikáció;

f) logisztika, rendezvények szervezése és üléstermek kezelése;

g) támogatás az egyes közös vállalkozások ellenőrzési és csalás elleni stratégiájához.

(2) Az (1) bekezdésben említett, háttérirodai tevékenységeket egy vagy több kiválasztott közös vállalkozás biztosítja az összes többi közös vállalkozás számára. A koherens szervezeti struktúra biztosítása érdekében az egymással összefüggő tevékenységeket - az érintett feladatok hatékony és eredményes végrehajtásához szükséges mértékben - egyazon közös vállalkozáson belül kell tartani.

(3) Az (1) bekezdésben említett, szolgáltatási szintre vonatkozó megállapodásoknak lehetővé kell tenniük a közös vállalkozások között a közös szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos előirányzatok átcsoportosítását vagy költségek megtérítését.

(4) Más feladatok végzése céljából a közös vállalkozáson belüli átcsoportosításoknak vagy a munkaszerződéseket nem érintő egyéb igazgatási megállapodásoknak a sérelme nélkül, a személyzet azon tagjait, akik olyan feladatot látnak el, amelyet egy másik közös vállalkozás által biztosított háttérirodai tevékenységekhez rendeltek, át lehet helyezni e közös vállalkozáshoz. Amennyiben az érintett személyzet írásban közli ennek elutasítását, a személyzet érintett tagjának szerződését a közös vállalkozás a 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelettel *  megállapított, az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek) 47. cikkében említett feltételek szerint felmondhatja.

(5) A személyzet (4) bekezdésben említett azon tagjainak, akiket a háttérirodai tevékenységeket biztosító közös vállalkozáshoz helyeznek át, továbbra is ugyanolyan típusú szerződéssel, besorolási csoporttal és besorolási fokozattal kell rendelkezniük, és a személyzet e tagjai tekintetében úgy kell tekinteni, hogy teljes szolgálati idejüket az említett közös vállalkozásnál töltötték.

14. cikk
A közös vállalkozások szervei

(1) Minden közös vállalkozásnak rendelkeznie kell irányító testülettel, ügyvezető igazgatóval és - azon közös vállalkozások kivételével, amelyekben az államok képviseltetik magukat az irányító testületben - az államok képviselőinek csoportjával.

(2) A közös vállalkozás tudományos tanácsadó szervvel, érdekelt felek csoportjával és a második részben foglalt rendelkezésekkel összhangban más szervvel is rendelkezhet.

(3) Feladatainak ellátása során a közös vállalkozás egyes szervei csak az e rendeletben meghatározott célkitűzések elérésére törekedhetnek, és kizárólag a közös vállalkozás tevékenységi körén belül járhatnak el, abból a célból, amiért a közös vállalkozást létrehozták.

(4) A (3) bekezdés sérelme nélkül két vagy több közös vállalkozás szervei dönthetnek úgy, hogy strukturált együttműködést alakítanak ki, többek között rendszeres ülések vagy vegyes bizottságok révén.

1. Szakasz
Irányító testület
15. cikk
Az irányító testület összetétele

(1) Az irányító testület az Unió nevében eljáró Bizottság legalább két képviselőjéből, valamint a közös vállalkozás Uniótól eltérő egyes tagjainak az egyes közös vállalkozások tekintetében a második részben meghatározott számú képviselőjéből áll.

(2) Amennyiben a 6. cikk (1) bekezdésének b) pontjával összhangban a közös vállalkozásnak részt vevő államok is a tagjai, úgy részt vevő államonként egy képviselőt ki kell nevezni az irányító testületbe.

16. cikk
Az irányító testület működése

(1) A tagok irányító testületet alkotó képviselőinek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük a döntések konszenzuson alapuló elfogadása érdekében. Konszenzus hiányában szavazást kell tartani. A határozatot a szavazatok - beleértve a távollévő képviselők szavazatait is, de a tartózkodások nélkül - legalább 75%-os többségével elfogadottnak kell tekinteni.

Az irányító testület határozatainak elfogadására a második részben meghatározott releváns különös szabályok is vonatkozhatnak.

(2) Az irányító testület szavazatképességéhez a Bizottságnak, a magánszektorbeli tagok legalább 50%-ának és adott esetben a részt vevő államok küldöttei legalább 50%-ának a jelenléte szükséges.

(3) A második rész eltérő rendelkezésének hiányában az Unió a szavazati jogok 50%-ával rendelkezik. Az Unió szavazatai joga nem osztható meg.

Az Uniótól eltérő tagok szavazati jogára a második részben meghatározott különös szabályok vonatkoznak. A második rész eltérő rendelkezésének hiányában az Uniótól eltérő tagok képviselőinek mindegyike azonos számú szavazattal rendelkezik.

(4) A második rész eltérő rendelkezésének hiányában az irányító testület elnökét évente rotációs alapon, felváltva jelöli ki az Unió, illetve a többi képviselő.

(5) Az irányító testület évente legalább kétszer rendes ülést tart. Rendkívüli ülések hívhatók össze az elnök, az ügyvezető igazgató, a Bizottság, illetve az Uniótól eltérő tagok vagy a részt vevő államok képviselőinek többsége kérésére. Az irányító testület üléseit az elnöknek kell összehívnia, és azokra az érintett közös vállalkozás székhelyén kell megtartani, kivéve, ha az irányító testület kellően indokolt esetben másként határoz. Az ülések napirendjét és a határozatokat kellő időben nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni az adott közös vállalkozás honlapján.

(6) Az ügyvezető igazgatónak részt kell vennie az üléseken és jogosult részt venni a tanácskozásokon, de szavazati joggal nem rendelkezik.

(7) Az államok képviselőiből álló csoport elnöke és alelnöke megfigyelői státusszal rendelkezik az irányító testület ülésein. Az érintett közös vállalkozás egyéb szerveinek elnökei megfigyelőként részt vehetnek az irányító testület ülésein, amennyiben azok a feladatkörükbe tartozó kérdésekről szólnak. A megfigyelők részt vehetnek a tanácskozásokon, de szavazati joggal nem rendelkeznek.

(8) Az elnök - a titoktartásra és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok betartása mellett - eseti alapon más személyeket is meghívhat megfigyelőként való részvételre, ideértve különösen más európai partnerségek, végrehajtó vagy szabályozó ügynökségek, az Unión belüli regionális hatóságok és az európai technológiai platformok képviselőit.

(9) A tagok képviselői - a súlyos gondatlanság vagy szándékos kötelességszegés eseteit kivéve - nem viselnek személyes felelősséget az irányító testületben képviselőként tett lépéseikért.

(10) Az irányító testület elfogadja eljárási szabályzatát.

(11) A tagok és a megfigyelők képviselőit a magatartási kódex rendelkezései kötik, amely kódexben meg kell állapítani az érintett közös vállalkozás és az Unió feddhetetlenségének és jó hírnevének megóvására vonatkozó kötelezettségeiket.

17. cikk
Az irányító testület feladatai

(1) Az irányító testület az egyes közös vállalkozások döntéshozó szerve. Általános felelősséget kell viselnie az adott közös vállalkozás stratégiai irányáért, a vonatkozó uniós célkitűzésekkel és szakpolitikákkal való koherenciájáért és a működéséért, és felügyeletet kell gyakorolnia a közös vállalkozás tevékenységeinek végrehajtása felett.

A Bizottság az irányító testületen belül betöltött szerepében törekszik arra, hogy biztosítsa a koordinációt és a koherenciát a közös vállalkozás tevékenységei és az uniós finanszírozási programok vonatkozó tevékenységei között azzal céllal, hogy - az átfedések elkerülése mellett - előmozdítsa a szinergiákat és a kiegészítő jelleget az együttműködésen alapuló kutatások tárgyát képező prioritások meghatározása során.

(2) Az irányító testületnek a következő feladatokat kell ellátnia:

a) intézkedéseket hoz a közös vállalkozás általános, egyedi és operatív célkitűzéseinek végrehajtása céljából, értékeli azok eredményességét és hatását, biztosítja a közös vállalkozás kutatási és innovációs programja és az egyedi tevékenységek uniós prioritásokhoz és a stratégiai kutatási és innovációs tervhez viszonyított előrehaladásának fokozott és időszerű figyelemmel kísérését, a regionális és nemzeti programokkal való komplementaritással összefüggésben is, és szükség esetén korrekciós intézkedéseket hoz annak biztosítására, hogy a közös vállalkozás teljesítse célkitűzéseit;

b) elbírálja, elfogadja vagy elutasítja a tagsági kérelmeket a 7. cikknek megfelelően;

c) elbírálja, elfogadja vagy elutasítja a leendő közreműködő partnerek kérelmeit a 9. cikknek megfelelően;

d) dönt a közös vállalkozásban való tagság megszüntetéséről bármely olyan tag tekintetében, amely nem teljesíti az e rendelet szerinti kötelezettségeit, vagy a 8. cikk (2) és (3) bekezdésével összhangban;

e) elfogadja a közös vállalkozás pénzügyi szabályait a 27. cikknek megfelelően;

f) elfogadja az éves költségvetést és a létszámtervet, amely besorolási csoportok és besorolási fokozatok szerinti bontásban feltünteti az állandó és az ideiglenes álláshelyek számát, valamint a szerződéses alkalmazottak és a kirendelt nemzeti szakértők teljesmunkaidős egyenértékben kifejezett létszámát;

g) dönt az igazgatási költségeknek az Uniótól eltérő tagok közötti elosztásáról, amennyiben e tagok a 28. cikk (2) bekezdésével összhangban nem jutnak megállapodásra, figyelembe véve az igazgatási kötelezettségvállalásaikban a részvételükhöz viszonyítva fennálló esetleges egyensúlyhiányokat;

h) e cikk (4) bekezdésével összhangban és a közös vállalkozás személyzete tekintetében gyakorolja az Európai Unió tisztviselőinek a 259/68/EGK, Euratom, ESZAK rendelettel megállapított személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) által a kinevezésre jogosult hatóságra, valamint az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételekben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságra ruházott hatásköröket (a továbbiakban: a kinevezésre jogosult hatóság hatáskörei);

i) kinevezi és felmenti az ügyvezető igazgatót, meghosszabbítja az ügyvezető igazgató megbízatását, valamint útmutatást nyújt számára és nyomon követi a teljesítményét;

j) elfogadja a stratégiai kutatási és innovációs tervet a közös vállalkozás indulásakor, és szükség esetén aktualizálja azt a Horizont Európa tartama alatt. A stratégiai kutatási és innovációs terv a megszabott időkeretre vonatkozóan meghatározza a partnerség megcélzott hatását, a tervezett tevékenységi portfóliót, a mérhető várt eredményeket, az erőforrásokat, a leszállítandó anyagokat és a mérföldköveket. Azonosítania kell emellett azokat az egyéb európai partnerségeket, amelyekkel a közös vállalkozásnak formális és rendszeres együttműködést kell kialakítania, valamint a részt vevő államoktól vagy az államok képviselőinek csoportjától kapott információk alapján a közös vállalkozás tevékenységei és nemzeti vagy regionális kezdeményezések és szakpolitikák közötti szinergiák lehetőségeit, továbbá a más uniós programokkal és szakpolitikákkal való szinergiákat;

k) az államok képviselőinek csoportja által megfogalmazott vélemény figyelembevételével elfogadja az ügyvezető igazgató által a stratégiai kutatási és innovációs terv végrehajtása érdekében javasolt munkaprogramot és a kapcsolódó költségbecsléseket, beleértve az igazgatási tevékenységeket, a pályázati felhívások tartalmát, az azonos rangsorolású pályázatok kezelésének lehetséges feltételeit, összhangban a Horizont Európáról szóló rendelet 28. cikkének (3) bekezdésével és a Horizont Európa munkaprogramjaival, a közös pályázati felhívások tárgyát képező kutatási területeket, a más partnerségekkel való együttműködést és a más uniós programokkal fennálló szinergiákat, az alkalmazandó finanszírozási rátát, valamint a benyújtási, értékelési, kiválasztási, odaítélési és felülvizsgálati eljárásokra vonatkozó kapcsolódó szabályokat, különös figyelmet fordítva a szakpolitikai követelményekkel kapcsolatos visszajelzésekre;

l) adott esetben korlátozza a munkaprogram egyedi tevékenységeiben való részvételt a Horizont Európáról szóló rendelet 22. cikkének (5) bekezdésével, valamint egyfelől a Bizottság, másfelől az államok képviselőinek csoportjában részt vevő tagállamok által eseti alapon kialakított állásponttal összhangban, amennyiben a második rész másként nem rendelkezik;

m) intézkedéseket fogad el annak érdekében, hogy az újonnan belépők - különösen a kkv-k, a felsőoktatási intézmények és a kutatószervezetek - számára vonzóvá tegye a közös vállalkozás tevékenységeit és intézkedéseit, ideértve adott esetben annak ösztönzését, hogy az említettek magánszektorbeli tagokká vagy magánszektorbeli tagok tagszervezeteivé váljanak;

n) az Uniótól eltérő tagok javaslata alapján és a tudományos tanácsadó szervvel vagy a második részben meghatározott ilyen szervvel folytatott konzultációt követően és az államok képviselőinek csoportja által megfogalmazott vélemény figyelembevételével jóváhagyja a munkaprogram fő részének mellékletében foglalt éves kiegészítő tevékenységi tervet;

o) stratégiai iránymutatást nyújt az egyéb európai partnerségekkel való együttműködés tekintetében a stratégiai kutatási és innovációs tervnek megfelelően;

p) értékeli és jóváhagyja a konszolidált éves tevékenységi jelentést, beleértve a kapcsolódó kiadásokat és a más európai partnerségekkel közös pályázati felhívásokra szánt költségvetést;

q) véleményt nyilvánít a közös vállalkozás végleges beszámolójáról;

r) szükség esetén lépéseket tesz a közös vállalkozás belső ellenőrzési részlegének létrehozására;

s) jóváhagyja a programiroda szervezeti felépítését az ügyvezető igazgató ajánlása alapján;

t) jóváhagyja a közös vállalkozás kommunikációs politikáját az ügyvezető igazgató ajánlása alapján;

u) amennyiben a második rész másként nem rendelkezik, jóváhagyja a finanszírozásra kiválasztott tevékenységek jegyzékét;

v) a személyzeti szabályzat 110. cikkének (2) bekezdésével összhangban végrehajtási szabályokat fogad el a személyzeti szabályzat és az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek érvényre juttatása céljából;

w) szabályokat fogad el a nemzeti szakértők közös vállalkozásokhoz történő kirendelésére, illetve a gyakornokok igénybevételére vonatkozóan;

x) szükség szerint a közös vállalkozás 13. cikkben említett szervein kívül tanácsadó vagy munkacsoportokat hoz létre, többek között más közös vállalkozásokkal együttműködve, határozott időre és meghatározott célra;

y) adott esetben e rendelet módosítására irányuló kérelmet nyújt be a Bizottsághoz;

z) konkrét kérdésekben tudományos szakvéleményt vagy elemzést kér a közös vállalkozás tudományos tanácsadó szervétől vagy tagjaitól, többek között a szomszédos ágazatokban bekövetkezett fejlemények tekintetében;

a1) 2023 végéig tervet fogad el a közös vállalkozásnak a Horizont Európa keretében nyújtott finanszírozásból való fokozatos kivezetésére az ügyvezető igazgató ajánlása alapján;

b1) biztosítja minden olyan feladat ellátását, amellyel nem kifejezetten a közös vállalkozás egy adott szervét bízták meg, arra a lehetőségre is figyelemmel, hogy az irányító testület a feladatot az érintett közös vállalkozás egy másik szervére bízhatja.

(3) A közös vállalkozás irányító testületére a második részben meghatározott különös szabályok is vonatkozhatnak.

(4) Az irányító testületnek a személyzeti szabályzat 110. cikkének (2) bekezdésével összhangban a személyzeti szabályzat 2. cikkének (1) bekezdésén és az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 6. cikkén alapuló határozatot kell elfogadnia a kinevezésre jogosult hatóság vonatkozó hatásköreinek az ügyvezető igazgatóra történő átruházásáról, és meg kell határoznia azokat a feltételeket, amelyek mellett a hatáskörátruházás felfüggeszthető. Az ügyvezető igazgató jogosult e hatáskörök további átruházására.

(5) Az irányító testületnek a szavazást megelőzően a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell vennie az államok képviselőinek csoportja által megfogalmazott véleményeket, ajánlásokat vagy javaslatokat, amennyiben vannak ilyenek. Az irányító testületnek indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatnia kell az államok képviselőinek csoportját arról, hogy milyen intézkedéseket tettek az említett vélemények, ajánlások vagy javaslatok nyomán, ideértve annak indokolását is, ha azokat nem vették figyelembe.

2. Szakasz
Ügyvezető igazgató
18. cikk
Az ügyvezető igazgató kinevezése, felmentése és megbízatásának meghosszabbítása

(1) A Bizottság a közös vállalkozás Uniótól eltérő tagjaival folytatott konzultációt követően javaslatot tesz az ügyvezető igazgatói tisztség betöltésére jelölt személyek - legalább három jelöltből álló - listájára. E konzultáció céljából a közös vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak típusonként ki kell jelölniük egy-egy képviselőt és egy-egy megfigyelőt az irányító testület részéről.

(2) Az ügyvezető igazgatót az irányító testületnek kell kineveznie érdemei és képességei alapján, a Bizottság által javasolt jelöltek listájáról, a nemek egyensúlyának elvét tiszteletben tartó, nyílt és átlátható kiválasztási eljárást követően.

(3) Az ügyvezető igazgató a személyi állomány tagja és a közös vállalkozás ideiglenes alkalmazottjaként kell alkalmazni, az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikke a) pontjának megfelelően.

Az ügyvezető igazgatói szerződés megkötése céljából a közös vállalkozást az irányító testület elnökének kell képviselnie.

(4) Az ügyvezető igazgató hivatali ideje négy év. Ezen időszak végéig a Bizottság az Uniótól eltérő tagokkal folytatott konzultációt követően értékeli az ügyvezető igazgató teljesítményét, valamint a közös vállalkozás előtt álló jövőbeli feladatokat és kihívásokat.

(5) A közös vállalkozás irányító testülete a (4) bekezdésben említett értékelés figyelembevételével készült bizottsági javaslat alapján eljárva egy alkalommal - legfeljebb hároméves időtartamra - meghosszabbíthatja az ügyvezető igazgató hivatali idejét.

(6) Az az ügyvezető igazgató, akinek hivatali idejét már meghosszabbították, nem vehet részt az ugyanazon tisztség betöltését célzó kiválasztási eljárásban.

(7) Az ügyvezető igazgató felmentése csak az irányító testület határozatával lehetséges, amelyet az irányító testület a Bizottság által tett javaslat alapján eljárva, szükség esetén az államok képviselőinek csoportjával és az Uniótól eltérő tagokkal folytatott konzultációt követően hoz meg.

19. cikk
Az ügyvezető igazgató feladatai

(1) Az ügyvezető igazgató a közös vállalkozásnak az irányító testület döntéseivel összhangban végzett napi szintű működtetéséért felelős legfelsőbb vezetője. Az ügyvezető igazgatónak az irányító testület rendelkezésére kell bocsátania az irányító testület feladatainak ellátásához szükséges összes információt. Az uniós intézmények és az irányító testület vonatkozó hatásköreinek sérelme nélkül, az ügyvezető igazgató nem kérhet és nem fogadhat el utasítást semmilyen kormánytól vagy egyéb szervtől.

(2) Az ügyvezető igazgató a közös vállalkozás törvényes képviselője. Az ügyvezető igazgató a közös vállalkozás irányító testületének tartozik elszámolással.

(3) Az ügyvezető igazgatónak végre kell hajtania a közös vállalkozás költségvetését, és biztosítania kell a közös vállalkozás különböző szervei és szolgálatai közötti koordinációt.

(4) Az ügyvezető igazgatónak a következő feladatokat kell ellátnia a közös vállalkozás számára:

a) biztosítja a közös vállalkozás fenntartható és hatékony irányítását és a munkaprogram hatékony végrehajtását;

b) elkészíti, és elfogadásra az irányító testület elé terjeszti az éves költségvetés tervezetét és a létszámtervet;

c) elkészíti, és - az államok képviselőiből álló csoport vagy adott esetben a hatóságok testülete véleményének figyelembevételével - elfogadásra az irányító testület elé terjeszti a közös vállalkozás munkaprogramját és a kapcsolódó költségbecsléseket a stratégiai kutatási és innovációs terv végrehajtása céljából;

d) véleményezésre az irányító testület elé terjeszti a közös vállalkozás éves beszámolóját;

e) elkészíti, és értékelésre és jóváhagyásra az irányító testület elé terjeszti a konszolidált éves tevékenységi jelentést, beleértve az Uniótól eltérő tagoknak a 11. cikk (1) bekezdésében említett megfelelő kiadásaira és hozzájárulásaira vonatkozó információkat;

f) figyelemmel kíséri a 11. cikk (1) bekezdésében említett hozzájárulásokat, rendszeresen jelentést tesz az irányító testületnek a célok elérése terén tett előrelépésről, és szükség esetén javító vagy korrekciós intézkedéseket javasol;

g) nyomon követi az újonnan belépők - különösen a kkv-k, a felsőoktatási intézmények és a kutatószervezetek - érdeklődésének felkeltésére irányuló intézkedések végrehajtását;

h) hivatalos és rendszeres együttműködést alakít ki a stratégiai kutatási és innovációs tervben meghatározott európai partnerségekkel, az irányító testület által biztosított stratégiai iránymutatással összhangban;

i) az elnök meghívására - a Bizottságnak a Horizont Európa program végrehajtását szolgáló egyedi program 14. cikkének (7) bekezdése és III. melléklete szerinti, a programbizottság tájékoztatására irányuló kötelezettségére tekintettel - rendszeresen tájékoztatnia kell az Horizont Európa programbizottságának megfelelő formációját, kiváltképp a közös vállalkozás munkaprogramjának elfogadása előtt, a Horizont Európáról szóló rendelet 22. cikke (5) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatban.

j) jóváhagyásra az irányító testület vagy adott esetben a hatóságok testülete elé terjeszti a közös vállalkozás által finanszírozásra kiválasztandó tevékenységek jegyzékét;

k) a részvételi szándék kifejezésére való nyílt felhívást követően értékeli a közös vállalkozás társult tagjainak tagsági kérelmeit, és a társult tagokra vonatkozó javaslatokat nyújt be az irányító testületnek;

l) rendszeresen tájékoztatja a közös vállalkozás többi szervét a szerepük szempontjából lényeges valamennyi kérdésről;

m) a feladatkörén belül egyedi támogatási megállapodásokat és határozatokat ír alá a közös vállalkozás nevében;

n) a közös vállalkozás nevében aláírja a közbeszerzési szerződéseket;

o) az irányító testület felügyelete mellett és adott esetben a tanácsadó szervekkel együttműködésben biztosítja, hogy a program keretében nyomon kövessék és értékeljék az előrehaladást a vonatkozó hatásmutatókhoz és a közös vállalkozásnak a második részben meghatározott egyedi célkitűzéseihez viszonyítva, és a 171. cikkel összhangban;

p) végrehajtja a közös vállalkozás kommunikációs politikáját;

q) megszervezi, irányítja és felügyeli a közös vállalkozás működését és személyzetét az azon hatáskör által szabott kereteken belül, amelyet az irányító testület ráruházott;

r) hatékony és eredményes belső ellenőrzési rendszert alakít ki, és gondoskodik annak működtetéséről, valamint tájékoztatja az irányító testületet az ellenőrzési rendszert érintő jelentős változásokról;

s) védi az Unió és más tagok pénzügyi érdekeit a csalás, a korrupció és egyéb jogellenes tevékenységek elleni megelőző intézkedések alkalmazásával, hatékony ellenőrzésekkel, illetve szabálytalanságok észlelése esetén a jogtalanul kifizetett összegek visszafizettetésével és adott esetben hatékony, arányos és visszatartó erejű közigazgatási és pénzügyi szankciókkal;

t) gondoskodik a közös vállalkozás kockázatértékelésének elvégzéséről és a közös vállalkozás kockázatkezeléséről;

u) meghozza a közös vállalkozás célkitűzéseinek megvalósítása terén elért eredmények értékeléséhez szükséges egyéb intézkedéseket;

v) tervet készít a közös vállalkozásnak a Horizont Európa keretében nyújtott finanszírozásból való fokozatos kivezetésére vonatkozóan, majd elfogadásra az irányító testület elé terjeszti azt;

w) ellát minden egyéb, az irányító testület által rábízott vagy ráruházott, vagy az e rendeletben előírt feladatot;

x) hatáskörrel rendelkezik arra, hogy hatásköreit a 17. cikk (4) bekezdésével összhangban elfogadandó szabályokra is figyelemmel a személyzet más tagjaira ruházza át.

(5) Az ügyvezető igazgatóra a második részben meghatározott egyedi szabályok is vonatkozhatnak.

(6) Az ügyvezető igazgatónak programirodát kell létrehoznia a közös vállalkozás e rendeletből eredő valamennyi támogatási feladatának a saját felelősségi körében történő végrehajtása céljából. A programiroda személyzetét a közös vállalkozás személyzete alkotja, és a programiroda különösen a következő feladatokat látja el:

a) támogatást nyújt egy megfelelő számviteli rendszernek a közös vállalkozás pénzügyi szabályaival összhangban történő létrehozásához és működtetéséhez;

b) irányítja a közös vállalkozás munkaprogramjának végrehajtását a teljes végrehajtási ciklus alatt;

c) biztosítja a közös vállalkozás tagjai és szervei számára a feladataik ellátásához szükséges összes releváns és időszerű információt és támogatást;

d) a közös vállalkozás szerveit kiszolgáló titkárságként működik, és támogatja az irányító testület által esetlegesen létrehozott tanácsadó csoportok munkáját.

3. Szakasz
Tanácsadó szervek
20. cikk
Az államok képviselőinek csoportja

(1) Azon esetek kivételével, amikor a tagállamok és a társult országok tagként vagy a tagok tagszervezeteként vesznek részt egy közös vállalkozásban, a közös vállalkozásoknak e cikk rendelkezéseire is figyelemmel létre kell hozniuk az államok képviselőinek a második részben meghatározott csoportját.

(2) Az államok képviselőinek csoportja az egyes tagállamok és egyes társult országok legfeljebb két képviselőjéből és legfeljebb két póttagjából áll. Az államok képviselőinek csoportja a tagjai sorából elnököt és alelnököt választ.

(3) Az államok képviselőinek csoportja évente legalább kétszer ülésezik. Az üléseket az elnök vagy az államok képviselőiből álló csoport tagjainak legalább egyharmada hívja össze. Az államok képviselői csoportja elnökének kérésére az üléseken megfigyelőként részt vesz az irányító testület elnöke és az ügyvezető igazgató, vagy ezek képviselői annak érdekében, hogy bizonyos kérdésekben tájékoztatást nyújtsanak.

(4) Az államok képviselői csoportjának üléseit a második részben meghatározott vonatkozó különös rendelkezések szabályozhatják.

(5) Az államok képviselői csoportjának elnöke felkérhet más személyeket - így különösen az Unión belüli releváns szövetségi vagy regionális hatóságoknak, felsőoktatási intézményeknek és kutatószervezeteknek, kkv-k szövetségeinek és ipari szövetségeknek, illetve a közös vállalkozás más szerveinek a képviselőit - is, hogy ülésein megfigyelőként részt vegyenek.

(6) Az egyes tagállamok és társult országok megfelelő képviseletének biztosítása érdekében az államok képviselői csoportja üléseinek napirendjét és kísérő dokumentumait kellő időben, előzetesen meg kell küldeni. A napirendet tájékoztatás céljából időben meg kell küldeni az irányító testületnek is.

(7) Az államok képviselői csoportjának véleményét ki kell kérni, és a csoportnak ellenőriznie kell az információkat, valamint véleményt kell nyilvánítania különösen a következő témakörökben:

a) a közös vállalkozás programjában, illetve céljainak és várt hatásainak a megvalósításában a Horizont Európa részeként programszinten tett előrelépés, beleértve a pályázati felhívásokra és a beérkezett pályázatokra vonatkozó információkat, valamint a pályázatok értékelésének folyamatát;

b) a stratégiai kutatási és innovációs menetrend vagy ezzel egyenértékű menetrend aktualizálása a Horizont Európa stratégiai tervezésével, valamint más uniós és tagállami finanszírozási eszközökkel összhangban;

c) kapcsolatok a Horizont Európával és más uniós, nemzeti és adott esetben regionális kezdeményezésekkel, ideértve az intelligens szakosodási stratégiákkal összhangban lévő kohéziós politikai alapokat is;

d) a munkaprogramok tervezetei, beleértve a pályázati felhívások tartalmát is, különös tekintettel a munkaprogramtervezetben szereplő, alacsonyabb technológiai készenléti szintet (TLR) érintő kutatási témákra, valamint a támogathatósági kritériumok alkalmazására;

e) a kkv-k, induló innovatív vállalkozások, felsőoktatási intézmények és kutatószervezetek bevonása, valamint az újonnan belépők részvételének előmozdítása érdekében hozott intézkedések;

f) az eredményeknek az értéklánc mentén történő terjesztése és hasznosítása érdekében hozott intézkedések;

g) éves tevékenységi jelentés.

(8) A 17. cikk (2) bekezdésének l) pontjában említett egyeztetett álláspont kialakítása céljából kizárólag a tagállamok vehetnek részt az államok képviselőinek csoportjában. Az államok képviselői csoportjának eljárási szabályzatában részletesebben meg kell határozni az említett álláspont kialakítására vonatkozó eljárást.

(9) Az államok képviselőiből álló csoportnak adott esetben rendszeresen jelentést kell tennie az irányító testületnek is, és összekötő szerepet kell betöltenie a közös vállalkozással a következő kérdésekben:

a) a vonatkozó nemzeti vagy regionális kutatási és innovációs programok helyzete és a lehetséges együttműködési területek azonosítása, beleértve a releváns technológiák és innovatív megoldások bevezetése és elterjedése érdekében végrehajtott vagy tervezett konkrét tevékenységeket;

b) konkrét nemzeti vagy regionális szintű intézkedések a különböző terjesztési célú rendezvények, témaspecifikus szakmai műhelyek és kommunikációs tevékenységek kapcsán;

c) az egyes közös vállalkozásokkal összefüggő terjesztési célú tevékenységekkel kapcsolatos, nemzeti vagy regionális szintű konkrét intézkedések;

d) nemzeti vagy regionális politikák és kezdeményezések a közös vállalkozás stratégiai kutatási és innovációs terve és éves munkaprogramjai közötti kiegészítő jelleg biztosítása céljából.

(10) Az államok képviselőiből álló csoportnak minden naptári év végén jelentést kell benyújtania, amelyben bemutatja a közös vállalkozás működési körébe tartozó nemzeti vagy regionális szakpolitikákat, és meghatározza a közös vállalkozás által finanszírozott tevékenységekkel való együttműködés konkrét módjait.

(11) Az államok képviselőinek csoportja saját kezdeményezésére véleményeket, ajánlásokat vagy javaslatokat tehet az irányító testület és az ügyvezető igazgató számára szakmai, irányítási és pénzügyi kérdésekben, valamint a munkaprogramokkal és egyéb dokumentumokkal kapcsolatban, különösen, ha azok nemzeti vagy regionális érdekeket érintenek.

(12) Az államok képviselőinek csoportját rendszeres időközönként, országonkénti bontásban is, időszerű és releváns tájékoztatásban kell részesíteni - egyéb adatok mellett - a közös vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységekre irányuló pályázatokról és az e tevékenységekben való részvételről, az egyes pályázati felhívások eredményeinek értékeléséről és a projekt végrehajtásáról, az egyéb érintett uniós programokkal és más európai partnerségekkel való szinergiákról, a kiegészítő tevékenységekről, a lekötött és a ténylegesen nyújtott pénzügyi és természetbeni hozzájárulásokról, valamint a közös vállalkozás költségvetésének végrehajtásáról.

(13) Az államok képviselőinek csoportja a 33. és 42. cikk kellő figyelembevételével elfogadja saját eljárási szabályzatát.

(14) A második részben meghatározott vonatkozó rendelkezésekkel összhangban egy vagy több közös vállalkozás létrehozhatja az államok képviselőinek közös csoportját.

21. cikk
Tudományos tanácsadás

(1) Amennyiben a második rész másként nem rendelkezik, a közös vállalkozásoknak független tudományos tanácsot kell kérniük a következők révén:

a) a második részben meghatározott vonatkozó rendelkezésekkel összhangban és e cikk rendelkezéseire is figyelemmel a közös vállalkozás által létrehozandó tudományos tanácsadó szerv; vagy

b) az irányító testület által a közös vállalkozáshoz intézett, független szakértők bevonása iránti eseti kérések konkrét kérdésekben.

(2) A tudományos tanácsadó szerv tagjai körében kiegyensúlyozott képviselettel kell rendelkezniük a közös vállalkozás tevékenységi körével foglalkozó szakértőknek, figyelembe véve a nemek egyensúlyát és a földrajzi egyensúlyt is. A tudományos tanácsadó szerv tagjainak együttesen rendelkezniük kell a műszaki területre vonatkozó szükséges kompetenciákkal és szakértelemmel ahhoz, hogy tudományosan megalapozott ajánlásokat tegyenek a közös vállalkozás számára, figyelembe véve ezen ajánlások éghajlati, környezeti és társadalmi-gazdasági hatását és a közös vállalkozás célkitűzéseit.

(3) A tudományos tanácsadó szerv tagjait, valamint a meghívott megfigyelőket szakmai titoktartási kötelezettség terheli, amely a Szerződések és az azokat végrehajtó szabályok révén az intézmények minden tagjára és személyzetére alkalmazandó, továbbá a Bizottság által az (EU, Euratom) 2015/443 bizottsági határozatban * , illetve az (EU, Euratom) 2015/444 bizottsági határozatban *  lefektetett, a nem minősített érzékeny adatok és az EU-minősített adatok védelmét szolgáló biztonsági szabályok vonatkoznak rájuk.

(4) Az irányító testületnek ki kell alakítania egy nyílt kiválasztási eljárást, beleértve a közös vállalkozás tudományos tanácsadó szervének összetételére vonatkozó konkrét kritériumokat, valamint ki kell neveznie e szerv tagjait. Az irányító testületnek figyelembe kell vennie az államok képviselőinek csoportja által javasolt lehetséges jelölteket is.

(5) A tudományos tanácsadó szerv a tagjai közül megválasztja elnökét.

(6) A tudományos tanácsadó szerv évente legalább kétszer ülésezik, és az üléseket az elnök hívja össze. Az elnök felkérhet más személyeket, hogy az üléseken megfigyelőként vegyenek részt. A tudományos tanácsadó szerv elfogadja saját eljárási szabályzatát. Az ülések napirendjét kellő időben nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni az adott közös vállalkozás honlapján.

(7) A tudományos tanácsadó szervnek a következő feladatokat kell ellátnia:

a) tanácsot ad a munkaprogramokban a stratégiai kutatási és innovációs tervvel és a Horizont Európa stratégiai tervezésével összhangban tárgyalandó tudományos prioritásokkal kapcsolatban, beleértve a pályázati felhívások hatályát;

b) tanácsot ad az éves tevékenységi jelentésben ismertetendő tudományos eredményekkel kapcsolatban;

c) tekintettel a stratégiai kutatási és innovációs terv előrehaladására és az egyedi tevékenységekre, szükség esetén korrekciós intézkedéseket vagy irányváltást javasol az irányító testületnek;

d) az irányító testület kérésének megfelelően független tanácsadást nyújt és tudományos elemzést biztosít konkrét kérdésekben, különös tekintettel a szomszédos ágazatokban bekövetkező fejleményekre, illetve azzal a céllal, hogy támogatást nyújtson a potenciális társult tagok és közreműködő partnerek pályázatainak értékeléséhez;

e) amennyiben a második rész ezt meghatározza, értékeli a közös vállalkozás által finanszírozott technológiai és innovációs tevékenységek eredményeit, és jelentést tesz az irányító testületnek;

f) amennyiben a második rész ezt meghatározza, részt vesz olyan ágazati integrációs bizottságokban, amelyeket kifejezetten a Horizont Európa szerinti európai partnerségek között hoztak létre a szinergiák lehetővé tétele érdekében;

g) elvégez minden egyéb feladatot a második részben meghatározottak szerint.

(8) A tudományos tanácsadó szerv elnökének a tudományos tanácsadó szerv minden ülését követően jelentést kell benyújtania az irányító testületnek, amelyben ismerteti a szervnek és tagjainak az ülésen megvitatott kérdésekkel kapcsolatos véleményét. A jelentést lehetőség szerint nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni az adott közös vállalkozás honlapján.

(9) A tudományos tanácsadó szerv saját kezdeményezésére tanácsolhatja az irányító testületnek, hogy konzultáljon vele olyan konkrét kérdésekben, amelyek nem tartoznak a (7) bekezdésben meghatározott feladatok körébe. A jelentést lehetőség szerint nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni az adott közös vállalkozás honlapján.

(10) Amennyiben a tudományos tanácsadó szervnek a munkaprogrammal és a stratégiai kutatási és innovációs tervvel kapcsolatos tanácsait nem vették figyelembe, tájékoztatást kell nyújtani számára ennek okairól.

22. cikk
Az érdekelt felek csoportja

(1) A közös vállalkozások a második rész vonatkozó rendelkezéseivel összhangban és e cikkre is figyelemmel létrehozhatják az érdekelt felek csoportját.

(2) Az érdekelt felek csoportjának nyitva kell állnia a közös vállalkozás szakterületén tevékenykedő valamennyi köz- és magánszektorbeli érdekelt fél előtt, ideértve a szervezett csoportokat, valamint a tagállamokból, a társult országokból vagy más országokból származó nemzetközi érdekcsoportok előtt.

(3) Az irányító testületnek meg kell határoznia az érdekelt felek csoportjának összetételére vonatkozó konkrét kritériumokat és a kiválasztási eljárást, és törekednie kell a kiegyensúlyozott képviseletre a földrajzi eloszlás, a nemek, az ágazatok, valamint az érdekelt felek szakértelmének tekintetében. Az irányító testületnek adott esetben figyelembe kell vennie az államok képviselőinek csoportja által javasolt lehetséges jelölteket is.

(4) Az érdekelt felek csoportját rendszeresen tájékoztatni kell a közös vállalkozás tevékenységeiről, és fel kell kérni, hogy tegyen észrevételeket a közös vállalkozás tervezett kezdeményezéseivel kapcsolatban.

(5) Az érdekelt felek csoportjának üléseit az ügyvezető igazgató hívja össze.

(6) Az ügyvezető igazgató tanácsolhatja az irányító testületnek, hogy konkrét kérdésekben konzultáljon az érdekelt felek csoportjával. Amennyiben ilyen konzultációra kerül sor, az érdekelt felek csoportjában folytatott megbeszélést követően jelentést kell benyújtani az irányító testületnek és az államok képviselőiből álló csoportnak, és a jelentést nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni az adott közös vállalkozás honlapján.

4. FEJEZET

Pénzügyi és működési rendelkezések

1. Szakasz
Általános rendelkezések
23. cikk
A részvétel korlátozásának következetes alkalmazása

A közös vállalkozásnak biztosítania kell a koherenciát egyfelől a Horizont Európának a Horizont Európa program végrehajtását szolgáló egyedi program 13. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összhangban elfogadott munkaprogramja keretében finanszírozott tevékenységek számára a Horizont Európáról szóló rendelet 22. cikke (5) bekezdésének alkalmazása tekintetében választott megközelítés, másfelől pedig az említett bekezdésnek az érintett közös vállalkozás munkaprogramjában szereplő hasonló témákkal összefüggésben való alkalmazása szempontjából releváns uniós jogszabályok és iránymutatások között.

24. cikk
A közös vállalkozások által finanszírozott tevékenységekre alkalmazandó szabályok

(1) A közös vállalkozások által a Horizont Európa keretében finanszírozott tevékenységekre a Horizont Európáról szóló rendeletet kell alkalmazni. Az említett rendelet alapján az egyes közös vállalkozások támogató szervnek minősülnek, és az említett rendelet 6. cikkével összhangban pénzügyi támogatást kell nyújtaniuk a közvetett tevékenységekhez.

(2) A közös vállalkozások által a Horizont Európa keretében finanszírozott tevékenységekre a második részben meghatározott különös rendelkezések is vonatkozhatnak.

(3) A Horizont Európáról szóló rendelet 40. cikke (4) bekezdésének a) pontjától eltérve a kifogásolási jog az olyan, eredményeket létrehozó résztvevőket is megilleti, amelyek nem részesültek finanszírozásban valamely közös vállalkozástól.

25. cikk
Operatív és pénzügyi tervezés

(1) Az ügyvezető igazgatónak elfogadásra az irányító testület elé kell terjesztenie a munkaprogram tervezetét.

(2) A munkaprogramot a végrehajtása előtti év végéig kell elfogadni. A munkaprogramot és a pályázati felhívásokat közzé kell tenni a közös vállalkozás és a Horizont Európa honlapján, és a Horizont Európa átfogó stratégiájával való koordináció támogatása érdekében tájékoztatás céljából meg kell osztani a programbizottság érintett formációjával.

(3) Az ügyvezető igazgatónak el kell készítenie a következő évre vonatkozó éves költségvetési tervezetet, és azt elfogadásra az irányító testület elé kell terjesztenie.

(4) Az irányító testületnek a költségvetés végrehajtását megelőző év végéig el kell fogadnia a tárgyévre vonatkozó éves költségvetést.

(5) Az éves költségvetést az uniós pénzügyi hozzájárulásnak az Unió költségvetésében megállapított összege, valamint adott esetben az Uniótól eltérő tagoktól és az esetleges közreműködő partnerektől származó pénzügyi hozzájárulások összege figyelembevétele céljából ki kell igazítani.

26. cikk
Operatív és pénzügyi beszámolás

(1) Az ügyvezető igazgatónak a feladatai ellátásáról összevont éves tevékenységi jelentést kell benyújtania az irányító testület részére a közös vállalkozás pénzügyi szabályaival összhangban. Az összevont éves tevékenységi jelentést kellő időben nyilvánosságra kell hozni az adott közös vállalkozás honlapján.

(2) Az összevont éves tevékenységi jelentésnek többek között a következőkről kell tájékoztatással szolgálnia:

a) a végrehajtott kutatási, innovációs és egyéb tevékenységek, valamint az azokkal összefüggő kiadások;

b) a benyújtott pályázatok, többek között azon országok szerinti bontásban, ahol a jogalany székhelye található, valamint a résztvevők típusa szerinti bontásban, különös tekintettel a kkv-kra és az újonnan belépőkre;

c) a finanszírozásra kiválasztott közvetett tevékenységek, többek között a résztvevők típusa - a kkv-kat is beleértve - és az országok szerinti bontásban, feltüntetve az adott közös vállalkozás által az egyes résztvevők és tevékenységek számára juttatott hozzájárulást;

d) a közös vállalkozások nyitottságára vonatkozó információk, beleértve az együttműködésen alapuló kapcsolatok nyomon követését;

e) az Uniótól eltérő tagok által végzett kiegészítő tevékenységek, többek között azon országok szerinti bontásban, ahol a magánszektorbeli tagoknak, azok tagszervezeteinek vagy ezek kapcsolódó szervezeteinek a székhelye található;

f) együttműködés más európai partnerségekkel, ideértve a közös pályázati felhívásokat, valamint a közös vállalkozás tevékenységei és a nemzeti vagy regionális kezdeményezések és szakpolitikák közötti szinergiák.

(3) A közös vállalkozás számvitelért felelős tisztviselőjének meg kell küldenie az előzetes beszámolót a Bizottság számvitelért felelős tisztviselője és a Számvevőszék részére a közös vállalkozás pénzügyi szabályaival összhangban.

(4) Az ügyvezető igazgatónak meg kell küldenie a költségvetési és pénzgazdálkodásról szóló jelentést az Európai Parlament, a Tanács és a Számvevőszék részére a közös vállalkozás pénzügyi szabályaival összhangban.

(5) A mentesítési eljárást a közös vállalkozás pénzügyi szabályaival összhangban kell lefolytatni.

2. Szakasz
Pénzügyi rendelkezések
27. cikk
Pénzügyi szabályok

(1) A közös vállalkozásnak az (EU, Euratom) 2018/1046 rendelet 71. cikkében foglaltaknak megfelelően el kell fogadnia saját pénzügyi szabályait.

(2) A pénzügyi szabályokat közzé kell tenni a közös vállalkozás honlapján.

28. cikk
Finanszírozási források

(1) Minden közös vállalkozást az Unió, az Uniótól eltérő tagok és a közreműködő partnerek közösen finanszíroznak pénzügyi hozzájárulásokon és a működési tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulásokon keresztül.

(2) Az Uniótól eltérő tagoknak meg kell állapodniuk abban, hogy az alkalmazandó pénzügyi szabályokkal összhangban hogyan osztják meg kollektív hozzájárulásukat egymás között.

(3) A közös vállalkozás működési költségeit a következőkkel kell fedezni:

a) az Unió pénzügyi hozzájárulása;

b) a magánszektorbeli tagok vagy azok tagszervezetei vagy kapcsolódó szervezetei, a közreműködő partnerek vagy a közös vállalkozásban tagsággal rendelkező nemzetközi szervezet által nyújtott pénzügyi hozzájárulások;

c) adott esetben a részt vevő államok pénzügyi hozzájárulásai;

d) a 2. cikk 8. pontjában meghatározott természetbeni hozzájárulások.

(4) Összhangban a 10. és 11. cikkel, a közös vállalkozás költségvetésébe bevitt forrásoknak a következő hozzájárulásokból kell állniuk:

a) a tagoknak a közös vállalkozás igazgatási költségeihez nyújtott pénzügyi hozzájárulásai, amelyeket éves alapon egyenlően kell felosztani az Unió és az Uniótól eltérő tagok között, hacsak a második rész a közös vállalkozás tagságának sajátos jellege miatt másként nem rendelkezik;

b) a tagok vagy a közreműködő partnerek pénzügyi hozzájárulásai a közös vállalkozás működési költségeihez;

c) a közös vállalkozás esetleges bevételei;

d) egyéb pénzügyi hozzájárulások, források és bevételek.

Az e bekezdésben említett hozzájárulásokon keletkezett kamatot a közös vállalkozás bevételének kell tekinteni.

(5) Az igazgatási költségekre szánt hozzájárulás fel nem használt része az érintett közös vállalkozás működési költségeire fordítható.

(6) Amennyiben a közös vállalkozás Uniótól eltérő valamely tagja nem teljesíti a hozzájárulására vonatkozó kötelezettségvállalását, az ügyvezető igazgatónak erről írásban kell értesítenie őt, és észszerű időtartamot kell megállapítania a mulasztás pótlására. Amennyiben ezen időtartam leteltéig az Uniótól eltérő érintett tag továbbra sem teljesít, az ügyvezető igazgatónak tájékoztatnia kell a Bizottságot - és adott esetben a részt vevő államokat - a 11. cikk (8) bekezdése szerinti lehetséges intézkedésekről, valamint tájékoztatnia kell az érintett tagot arról, hogy az említett cikkel összhangban kizárják őt az irányító testületben való szavazásból.

(7) A közös vállalkozás erőforrásait és tevékenységeit annak célkitűzései és feladatai teljesítésére kell felhasználni.

(8) Az általa létrehozott, vagy célkitűzéseinek és feladatainak teljesítése céljából rá átruházott minden eszköz a közös vállalkozás tulajdonát képezi.

(9) A közös vállalkozás végelszámolásának az esetét kivéve a bevétel kiadásokat meghaladó része nem fizethető ki a közös vállalkozás tagjai részére, kivéve, ha az irányító testület másként határoz.

29. cikk
Pénzügyi kötelezettségvállalások

(1) A közös vállalkozás pénzügyi kötelezettségvállalásai nem haladhatják meg azon pénzügyi források összegét, amelyek a rendelkezésére állnak vagy amelyekre a költségvetése céljára a tagjai és közreműködő partnerei kötelezettséget vállaltak.

(2) *  A 3. cikk (1) bekezdésének b), d), g) és h) pontjában említett közös vállalkozások költségvetési kötelezettségvállalásai éves részletekre oszthatók. 2024. december 31-ig az említett, részletekre osztott költségvetési kötelezettségvállalások kumulatív összege nem haladhatja meg a 10. cikkben meghatározott maximális uniós hozzájárulás 50%-át. 2025 januárjától a fennmaradó évek kumulatív költségvetésének legalább 20%-a nem fedezhető éves részletekből.

30. cikk
A tagok pénzügyi érdekeinek védelme

(1) A közös vállalkozás köteles a Bizottság alkalmazottainak, a közös vállalkozás vagy a Bizottság által felhatalmazott egyéb személyeknek, valamint a Számvevőszéknek hozzáférést biztosítani a telephelyeihez és helyiségeihez, valamint az ellenőrzéseik elvégzéséhez szükséges minden információhoz, ideértve az elektronikus formátumban tárolt információkat is.

(2) Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a 2185/96/Euratom, EK tanácsi rendeletben *  és a 883/2013/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletben *  meghatározott rendelkezésekkel és eljárásokkal összhangban hatáskörrel rendelkezik arra, hogy igazgatási vizsgálatokat - többek között helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat - végezzen annak megállapítása céljából, hogy az e rendelet alapján finanszírozott valamely megállapodással, határozattal vagy szerződéssel összefüggésben történt-e csalás, korrupció vagy bármilyen más jogellenes tevékenység, amely sérti az Unió pénzügyi érdekeit.

(3) Az Európai Ügyészség (EPPO) az (EU) 2017/1939 tanácsi rendeletben *  megállapított rendelkezésekkel és eljárásokkal összhangban hatáskörrel rendelkezik arra, hogy nyomozást és vádhatósági eljárást folytasson az említett rendelet 4. cikkében meghatározott, az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményeket illetően.

(4) Az (1)-(3) bekezdéstől eltérve, az e rendelet végrehajtása keretében létrejött megállapodásoknak, határozatoknak és szerződéseknek rendelkezéseket kell tartalmazniuk, amelyek kifejezetten felhatalmazzák a Bizottságot, a megfelelő közös vállalkozást, a Számvevőszéket, az EPPO-t és az OLAF-ot arra, hogy saját hatáskörüknek megfelelően lefolytassák az említett ellenőrzéseket, helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat.

(5) Az egyes közös vállalkozásoknak megfelelő belső és külső ellenőrzések végzése vagy végeztetése révén gondoskodniuk kell arról, hogy tagjaik pénzügyi érdekei megfelelő védelemben részesüljenek.

(6) Az egyes közös vállalkozásoknak csatlakozniuk kell az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által végzett belső vizsgálatokról szóló intézményközi megállapodáshoz * , amely 1999. május 25-én jött létre az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság között. Az egyes közös vállalkozásoknak meg kell hozniuk az OLAF által végzett belső vizsgálatok megkönnyítéséhez szükséges intézkedéseket.

(7) A közös vállalkozásnak az egyes nemzeti számvevőszékek számára - kérésükre - hozzáférést kell biztosítania az adott részt vevő állam nemzeti hozzájárulásaihoz kapcsolódó, az ellenőrzéseik elvégzéséhez szükséges minden információhoz, ideértve az elektronikus formátumban tárolt információkat is.

31. cikk
Utólagos ellenőrzések

A közvetett tevékenységek kiadásainak utólagos ellenőrzését a Horizont Európáról szóló rendelet 53. cikkének megfelelően kell elvégezni, a Horizont Európa közvetett tevékenységeinek részeként, különösen az említett rendelet 53. cikkének (2) bekezdésében említett ellenőrzési stratégiával összhangban.

32. cikk
Belső ellenőrzés

(1) A Bizottság belső ellenőrének ugyanazon hatásköröket kell gyakorolnia a közös vállalkozások felett, mint a Bizottság tekintetében, és törekednie kell a közös vállalkozás adminisztratív terheinek csökkentésére.

(2) Az irányító testület az érintett közös vállalkozás pénzügyi szabályaival összhangban belső ellenőrzési részleget hozhat létre.

3. Szakasz
Operatív rendelkezések
33. cikk
Bizalmas kezelés

A 34. és 36. cikk sérelme nélkül minden közös vállalkozásnak gondoskodnia kell azon bizalmas információk védelméről, amelyeknek az uniós intézményeken és más uniós szerveken, hivatalokon és ügynökségeken kívüli közzététele sértheti tagjai vagy az adott közös vállalkozás tevékenységeiben részt vevők érdekeit. Az ilyen bizalmas információk közé tartoznak többek között a személyes, az üzleti, a nem minősített érzékeny és a minősített adatok.

34. cikk
Átláthatóság

A közös vállalkozás birtokában lévő dokumentumok vonatkozásában az 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet *  kell alkalmazni.

35. cikk
A személyes adatok kezelése

Az e rendelet végrehajtása érdekében végzett személyesadat-kezelésre az (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendeletet *  kell alkalmazni.

36. cikk
Az eredményekhez való hozzáférés és a pályázatokkal kapcsolatos információ

(1) A közös vállalkozásnak hozzáférést kell biztosítania az uniós intézmények és az uniós szervek, hivatalok és ügynökségek, valamint - adott esetben - a részt vevő államok hatóságai számára az általa finanszírozott közvetett tevékenységekkel kapcsolatos minden információhoz. Ezen információknak magukban kell foglalniuk a közös vállalkozás közvetett tevékenységeiben részt vevő kedvezményezettek hozzájárulásait és eredményeit, illetve minden egyéb olyan információt, amely szükségesnek bizonyul az Unió vagy - adott esetben - a részt vevő államok szakpolitikáinak vagy programjainak kidolgozásához, végrehajtásához, nyomon követéséhez és értékeléséhez. E hozzáférési jogoknak a nem üzleti és nem versenyalapú használatra kell korlátozódniuk, és meg kell felelniük az alkalmazandó titoktartási szabályoknak.

(2) A közös vállalkozásnak az uniós szakpolitikák és programok kidolgozása, végrehajtása, nyomon követése és értékelése céljából a Bizottság rendelkezésére kell bocsátania a benyújtott pályázatokban szereplő információkat. Ez - a nem üzleti és nem versenyjellegű felhasználásra korlátozottan, valamint az alkalmazandó titoktartási szabályokkal összhangban, adott esetben - értelemszerűen alkalmazandó a részt vevő államokra azon pályázatok tekintetében, amelyekben a területükön székhellyel rendelkező pályázók is részt vesznek.

5. FEJEZET

Személyi állomány és felelősség

1. Szakasz
Személyi állomány, kiváltságok és mentességek
37. cikk
Személyi állomány

(1) A közös vállalkozás alkalmazásában álló személyi állományra a személyzeti szabályzat és alkalmazási feltételek, valamint a személyzeti szabályzat és az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek alkalmazása céljából az Unió intézményei által közösen elfogadott szabályok alkalmazandók.

(2) A személyi erőforrásokat az egyes közös vállalkozások létszámtervében kell meghatározni, besorolási csoportok és besorolási fokozatok szerinti bontásban feltüntetve az ideiglenes álláshelyek számát, valamint a szerződéses alkalmazottak létszámát, teljes munkaidős egyenértékben, az éves költségvetésnek megfelelően.

(3) A közös vállalkozás személyi állománya ideiglenes alkalmazottakból és szerződéses alkalmazottakból áll.

(4) A személyi állománnyal kapcsolatos minden költséget a közös vállalkozásnak kell viselnie.

38. cikk
Kirendelt nemzeti szakértők és gyakornokok

(1) A közös vállalkozás foglalkoztathat olyan kirendelt nemzeti szakértőket és gyakornokokat, akik nem állnak a közvetlen alkalmazásában. A kirendelt nemzeti szakértők teljes munkaidős egyenértékben kifejezett létszámát az érintett közös vállalkozás éves költségvetésének megfelelően fel kell tüntetni a 37. cikk (2) bekezdésében előírt, a személyi állományra vonatkozó információk között.

(2) Az érintett közös vállalkozás irányító testületének határozatban kell megállapítania a nemzeti szakértőknek a közös vállalkozáshoz történő kirendelésére és a gyakornokok igénybevételére vonatkozó szabályokat.

39. cikk
Kiváltságok és mentességek

A közös vállalkozásra és annak személyi állományára alkalmazni kell az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló 7. jegyzőkönyvet.

2. Szakasz
Felelősség
40. cikk
A közös vállalkozások felelőssége

(1) A közös vállalkozások szerződéses felelősségére a vonatkozó szerződéses rendelkezések és az adott megállapodásra, határozatra vagy szerződésre alkalmazandó jog az irányadó.

(2) Szerződésen kívüli felelősség esetén az adott közös vállalkozás a tagállamok jogrendjében közös, általános elveknek megfelelően köteles megtéríteni minden olyan kárt, amelyet feladatai teljesítése során a személyzete okozott.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben említett felelősség tekintetében az adott közös vállalkozás által teljesített bármely kifizetés, valamint az azzal kapcsolatban felmerülő költségek és ráfordítások a közös vállalkozás kiadásának minősülnek, és azokat a közös vállalkozás forrásaiból kell fedezni.

(4) A közös vállalkozások kizárólagos felelősséggel tartoznak kötelezettségeik teljesítéséért.

41. cikk
A tagok felelőssége és biztosítás

(1) Az adott közös vállalkozás tagjainak a közös vállalkozás tartozásaiért viselt pénzügyi felelőssége a pénzügyi hozzájárulásaik összegére korlátozódik.

(2) A közös vállalkozásoknak megfelelő biztosítást kell kötniük és fenntartaniuk.

42. cikk
Összeférhetetlenség

(1) A közös vállalkozásnak, valamint szerveinek és személyzetének a tevékenységeik végzése során mindennemű összeférhetetlenséget kerülniük kell.

(2) Az irányító testületnek a közös vállalkozás pénzügyi szabályaival és a személyzet tekintetében a személyzeti szabályzattal összhangban szabályokat kell elfogadnia a közös vállalkozás személyzetére, az irányító testület vagy a közös vállalkozás egyéb szervei vagy csoportjai tagjaira és az említett szerveket kiszolgáló egyéb személyekre vonatkozóan az összeférhetetlenségek megelőzése, elkerülése és kezelése érdekében.

6. FEJEZET

Vitarendezés

43. cikk
A Bíróság joghatósága és az alkalmazandó jog

(1) Az Európai Unió Bíróságának joghatósága a következő esetekben áll fenn:

a) a közös vállalkozás által kötött megállapodásokban vagy szerződésekben, illetve az általa hozott határozatokban foglalt, ilyen értelmű választott bírósági kikötés esetén;

b) a közös vállalkozás személyzete által a feladatai ellátása során okozott károkra vonatkozó kártérítéssel kapcsolatos jogviták esetén;

c) a közös vállalkozás és annak személyzete közötti jogviták esetén, a személyzeti szabályzatban, illetve az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételekben rögzített korlátok között és feltételek mellett.

(2) Minden olyan kérdésben, amelyről e rendelet vagy más uniós jogi aktus nem rendelkezik, azon állam joga alkalmazandó, amelyben a közös vállalkozás székhelye található.

44. cikk
Az ombudsmanhoz benyújtott panaszok

A közös vállalkozás által e rendelet végrehajtásával összefüggésben hozott határozatokkal szemben panaszt lehet benyújtani az ombudsmanhoz az EUMSZ 228. cikkével összhangban.

7. FEJEZET

Végelszámolás

45. cikk
Végelszámolás

(1) A közös vállalkozás végelszámolásának a 3. cikkben meghatározott időszak végén kell megtörténnie.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl a közös vállalkozás végelszámolási eljárását automatikusan meg kell indítani, ha az Unió vagy az Uniótól eltérő minden tag kilép a közös vállalkozásból.

(3) A közös vállalkozás végelszámolási eljárásának lefolytatása céljából az irányító testületnek egy vagy több felszámolót kell kineveznie, akiknek az irányító testület határozatait be kell tartaniuk.

(4) A végelszámolási eljárás során a közös vállalkozás eszközeit a kötelezettségei és a végelszámolásával kapcsolatos kiadások fedezésére kell felhasználni. Az esetleges fennmaradó részt fel kell osztani a végelszámoláskor meglévő tagok között, a közös vállalkozáshoz való pénzügyi hozzájárulásuk arányában. A felosztás során az Uniónak jutó részt vissza kell juttatni az Unió költségvetésébe.

(5) A végelszámolás alatt álló közös vállalkozás által kötött megállapodások, illetve elfogadott határozatok, valamint a közös vállalkozás élettartamát meghaladó időtartamú beszerzési szerződések megfelelő kezelésének a biztosítása céljából eseti eljárást kell meghatározni.

MÁSODIK RÉSZ

AZ EGYES KÖZÖS VÁLLALKOZÁSOKRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK

I. CÍM

KÖRFORGÁSOS ÉS BIOALAPÚ EURÓPAI GAZDASÁG KÖZÖS VÁLLALKOZÁS

46. cikk

A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás további célkitűzései

(1) A 4. és 5. cikkben meghatározott célkitűzéseken túlmenően a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás általános célkitűzései a következők:

a) a bioalapú innovatív megoldások innovációs folyamatának és kifejlesztésének felgyorsítása;

b) a meglévő kiforrott és innovatív bioalapú megoldások piaci bevezetésének felgyorsítása;

c) a bioalapú ipari rendszerek magas szintű környezeti teljesítményének biztosítása.

(2) A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás egyedi célkitűzései még a következők:

a) az interdiszciplináris kutatási és innovációs tevékenységek intenzitásának növelése az élettudományok és más tudományágak fejlődése előnyeinek a fenntartható bioalapú megoldások kifejlesztése és demonstrációja érdekében történő kihasználása céljából;

b) az érdekelt felek kutatási és innovációs kapacitásának növelése és integrálása Unió-szerte, beleértve a fejletlen kapacitással rendelkező régiókat is, a helyi bioökonómiai (bioeconomy) potenciál kiaknázása érdekében;

c) a környezeti kihívások kezelésére és a fenntarthatóbb bioalapú innovációk fejlesztésére irányuló kutatási és innovációs kapacitás bővítése annak biztosítása révén, hogy a fenntarthatósági kérdések és a környezeti teljesítmény a teljes innovációs láncba és a jövőbeli innovatív megoldásokba is beépüljenek;

d) a bioalapú kutatás és innováció uniós bioalapú iparágakba történő integrációjának megerősítése, valamint a K+I szereplők, köztük az alapanyag-beszállítók fokozottabb bevonása a bioalapú értékláncokba;

e) a bioalapú vállalatokba és projektekbe történő kutatási és innovációs beruházásokkal összefüggő kockázatok csökkentése;

f) annak biztosítása, hogy a bioalapú kutatási és innovációs projektek kidolgozása és végrehajtása során figyelembe vegyék a körforgásos jelleggel és a környezettel kapcsolatos szempontokat, beleértve a klímasemlegességre és a szennyező anyag-mentességre vonatkozó célkitűzésekhez való hozzájárulást is, valamint e szempontok társadalmi elfogadottságának elősegítése.

47. cikk

A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás további feladatai

Az 5. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozásnak a következő feladatokat kell ellátnia:

a) annak biztosítása, hogy célkitűzései a köz- és magánszektorbeli partnerek kutatási és innovációs tevékenységeinek programozása révén megvalósuljanak;

b) köz- és magánfinanszírozás mozgósítása a kutatási és innovációs tevékenységeihez;

c) olyan nagy hatású multidiszciplináris kutatási és innovációs projektek támogatása, amelyek fokozzák az ipari bioalapú innovációt a célkitűzéseinek megvalósítása érdekében;

d) a kutatási és innovációs tevékenységeinek fokozása a teljes innovációs lánc mentén, az alacsony technológiai készenléti szintektől a magas technológiai készenléti szintekig;

e) a bioalapú értéklánc fejlesztése szempontjából kiaknázatlan lehetőségekkel rendelkező vidéki, part menti, városi térségek és régiók kutatási és innovációs szereplőinek - köztük az alapanyag-beszállítóknak - a mozgósítása és integrálása a projekttevékenységekben való együttműködés érdekében;

f) annak biztosítása, hogy a keretében végzett kutatási és innovációs tevékenységek közérdekű kérdésekre összpontosítsanak, különösen a bioalapú iparágak környezeti és éghajlati teljesítményére, mind a releváns problémák megértése, mind pedig az azokra vonatkozó megoldások kidolgozása tekintetében;

g) a keretében végzett, a kutatási és innovációs szereplők és az ipari érdekelt felek közötti kommunikáció és együttműködés előmozdítása a gyorsan fejlődő tudásra és technológiára való figyelemfelhívás, a tudományágakon átívelő és az ágazatok közötti együttműködés megkönnyítése és az innovatív bioalapú megoldások piaci elterjedésének elősegítése érdekében;

h) azon nemzeti és regionális hatóságok mozgósítása, amelyek kedvezőbb feltételeket tudnak teremteni a bioalapú innovációk piaci elterjedéséhez;

i) a bioalapú innovációk piaci elterjedésének megkönnyítése érdekében a szabványok kidolgozására irányuló gondolkodás támogatása;

j) tudományosan megalapozott fenntarthatósági kritériumok és teljesítmény-referenciaértékek meghatározása, valamint azok alkalmazása és nyomon követése valamennyi kutatási és innovációs tevékenységében, továbbá népszerűsítésük a kezdeményezésen túl is a bioalapú iparágakban;

k) tájékoztatás nyújtása az innovatív bioalapú megoldásokról a politikai döntéshozók, az ipar, a nem kormányzati szervezetek, a civil társadalom és általában a fogyasztók számára, és e megoldások népszerűsítése a körükben.

48. cikk

Tagok

A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás tagjai:

a) az Unió, amelyet a Bizottság képvisel;

b) a Bioalapú Iparágak Konzorciuma, amely egy, a belga jog szerint nyilvántartásba vett nonprofit szervezet, miután kötelezettségvállalási nyilatkozat útján bejelentette azon döntését, hogy csatlakozik a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozáshoz, amely nyilatkozat nem tartalmazhat az e rendeletben meghatározottakon kívül egyéb feltételeket a csatlakozásra vonatkozóan;

c) a 7. cikkel összhangban kiválasztott társult tagok, az irányító testület határozatára is figyelemmel.

49. cikk

Az Unió pénzügyi hozzájárulása

A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás számára az igazgatási és működési költségek fedezésére nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás - beleértve az EGT-előirányzatokat is - legfeljebb 1 000 000 000 EUR, amelyből legfeljebb 23 500 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre.

50. cikk

Az Uniótól eltérő tagok hozzájárulásai

A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak a 3. cikkben meghatározott időszak alatt összesen legalább 1 000 000 000 EUR összegű hozzájárulást kell nyújtaniuk, vagy pedig gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik vagy kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást, amelyből legfeljebb 23 500 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre.

51. cikk

A kiegészítő tevékenységek köre

(1) Az irányító testületnek a 17. cikk (2) bekezdésének n) pontja szerinti, a kiegészítő tevékenységi tervre vonatkozó döntéshozatali hatásköre ellenére, valamint a 2. cikk 9. és 10. pontjának keretein belül a Bioalapú Iparágak Konzorciuma, illetve annak tagszervezetei vagy kapcsolódó szervezetei minden évben kötelesek javaslatot tenni a kiegészítő tevékenységekre. A kiegészítő tevékenységek a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás projektjeihez és tevékenységeihez közvetlenül kapcsolódó tevékenységek, beleértve különösen a következőket:

a) új értékláncot demonstráló új létesítményekbe történő beruházások, beleértve a tartós berendezésekbe, eszközökbe és kísérő infrastruktúrába történő beruházásokat, különösen a regionális telepítéssel és annak fenntarthatósági ellenőrzésével kapcsolatban;

b) beruházások új, innovatív és fenntartható termelőüzembe vagy vezérprojektbe;

c) beruházások új kutatásba és innovációba, valamint indokolt infrastruktúrába, többek között létesítményekbe, eszközökbe, tartós felszerelésekbe vagy kísérleti üzemekbe (kutatóközpontokba);

d) szabványosítási tevékenységek;

e) kommunikációs, terjesztési és tudatosságnövelő tevékenységek.

(2) A projektekhez közvetlenül kapcsolódó beruházások különösen a következők:

a) a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás projektjének végrehajtásához szükséges, nem támogatható beruházások a projekt időtartama alatt;

b) a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás projektjével párhuzamosan végrehajtott beruházások, amelyek kiegészítik a projekt eredményeit, és magasabb technológiai készenléti szintre emelik azt;

c) a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás projekteredményeinek bevezetéséhez szükséges beruházások a projekt lezárását követően, a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás végelszámolásáig. Indokolt esetben figyelembe lehet venni a korábbi kezdeményezés (BBI Közös Vállalkozás) projektjei eredményeinek bevezetésével kapcsolatos beruházásokat.

52. cikk

A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás szervei

A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás szervei:

a) az irányító testület;

b) az ügyvezető igazgató;

c) az államok képviselőinek csoportja;

d) a tudományos bizottság;

e) a kiépítési csoportok.

53. cikk

Az irányító testület összetétele

Az irányító testület tagjai:

a) az Unió nevében a Bizottság öt képviselője; és

b) az Uniótól eltérő tagok öt képviselője, amelyek közül legalább egynek a kkv-kat kell képviselnie.

54. cikk

Az irányító testület működése

(1) Az Uniótól eltérő tagok együttesen a szavazati jogok 50%-ával rendelkeznek.

(2) A 16. cikk (4) bekezdésétől eltérve, az irányító testületnek meg kell választania az elnökét, akinek a megbízatása két évre szól.

(3) Az irányító testületnek évente négyszer rendes ülést kell tartania.

(4) A (2) bekezdésben említett üléseken túlmenően az irányító testületnek évente legalább egyszer stratégiai ülést is össze kell hívnia azzal az elsődleges céllal, hogy meghatározza a fenntartható bioalapú iparágak előtt álló kihívásokat és lehetőségeket, és további stratégiai iránymutatást nyújtson a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás számára.

(5) A stratégiai ülésre meg kell hívni a vezető európai bioalapú vállalatok további, döntéshozói hatáskörrel rendelkező vezérigazgatóit vagy tisztségviselőit és a Bizottságot.

55. cikk

A tudományos bizottság

(1) A tudományos bizottság a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozásnak a 21. cikk (1) bekezdésében említett tudományos tanácsadó szerve.

(2) A tudományos bizottságnak legfeljebb 15 állandó tagja lehet.

(3) A tudományos bizottság elnökét kétéves időtartamra kell megválasztani.

(4) A tudományos bizottságnak olyan, megfelelő profillal rendelkező szakértőkből álló munkacsoportot kell létrehoznia, amellyel biztosítható, hogy a munkaprogram valamennyi fenntarthatósági szempontja kellő figyelmet kapjon. Amennyiben lehetséges, a tudományos bizottság munkaprogrammal kapcsolatos tanácsadásának ki kell terjednie a körforgásossággal, a környezeti fenntarthatósággal, a biológiai sokféleség megőrzésével és javításával kapcsolatos szempontokra, valamint a bioalapú rendszerek és a kapcsolódó értékláncok fenntarthatóságának tágabb szempontjaira.

56. cikk

A kiépítési csoportok

(1) A 22. cikk alapján egy vagy több kiépítési csoportot kell létrehozni. A kiépítési csoportok feladata, hogy tanácsot adjanak az irányító testületnek a bioalapú innováció piaci elterjedése szempontjából kritikus fontosságú kérdésekben, és hogy előmozdítsák a fenntartható, körforgásos, bioalapú megoldások bevezetését.

(2) A kiépítési csoportok összetételének biztosítania kell a megfelelő tematikus fókuszt és a bioalapú innovációban érdekelt felek széles körének képviseletét. A Bioalapú Iparágak Konzorcium tagjaitól, azok tagszervezeteitől vagy kapcsolódó szervezeteitől eltérő bármely érdekelt fél jelezheti, hogy tagja kíván lenni a kiépítési csoportnak. Az irányító testületnek meg kell határoznia a kiépítési csoportok tervezett méretét és összetételét, a megbízatások időtartamát és a tagság megújításának lehetőségét, és ki kell választania a csoportok tagjait.

(3) A kiépítési csoportoknak évente legalább egyszer ülést kell tartaniuk. Az első ülésen a kiépítési csoportoknak el kell fogadniuk eljárási szabályzatukat. Ezt az eljárási szabályzatot az irányító testületnek jóvá kell hagynia. Az irányító testületnek, a vonatkozó kiépítési csoport elnökének vagy tagjai többségének kérésére össze kell hívni a kiépítési csoportok rendkívüli üléseit.

(4) A kiépítési csoportoknak elnököt és tematikus fókuszonként alelnököt kell választaniuk kétéves időtartamra. Az elnök koordinálja a tevékenységeket, és képviseli a kiépítési csoportot. Az elnök megfigyelőként meghívható a tudományos bizottság és az államok képviselői csoportjának üléseire.

(5) A kiépítési csoportoknak az irányító testület kérésére ajánlásokat kell tenniük a bioalapú innováció bevezetésével kapcsolatos kérdésekre vonatkozóan. A kiépítési csoportok saját kezdeményezésükre is bármikor ajánlásokat tehetnek az irányító testületnek.

II. CÍM

TISZTA LÉGI KÖZLEKEDÉS KÖZÖS VÁLLALKOZÁS

57. cikk

A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás további célkitűzései

(1) A 4. és 5. cikkben meghatározott célkitűzéseken túlmenően a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás általános célkitűzései a következők:

a) hozzájárulás a légi közlekedés ökológiai lábnyomának csökkentéséhez a klímasemleges légiközlekedési technológiák fejlesztésének a lehető legkorábbi bevezetés érdekében történő felgyorsításával, ezzel jelentősen hozzájárulva az európai zöld megállapodás általános céljainak eléréséhez, különösen az Unió egészére vonatkozó, a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak az 1990-es szinthez képest 2030-ig legalább 55%-os csökkentésére irányuló céllal, valamint a klímasemlegesség legkésőbb 2050-ig történő eléréséhez vezető pályával kapcsolatban;

b) annak biztosítása, hogy a repüléstechnikához kapcsolódó kutatási és innovációs tevékenységek, különös tekintettel az áttörést jelentő technológiai kezdeményezésekre, hozzájáruljanak az uniós légiközlekedési ágazat globális fenntartható versenyképességéhez, és annak biztosítása, hogy a klímasemleges légiközlekedési technológiák megfeleljenek a vonatkozó repülésbiztonsági és -védelmi követelményeknek, és hogy a légi közlekedés továbbra is biztonságos, megbízható, költséghatékony és hatékony eszköze legyen a személy- és áruszállításnak;

c) az európai légiközlekedési kutatási és innovációs kapacitás előmozdítása.

(2) A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás egyedi célkitűzései a következők:

a) a légi járművek azon diszruptív technológiai innovációinak integrálása és demonstrációja, amelyek képesek 2030-ig a 2020-as legkorszerűbb technológiákhoz képest legalább 30%-kal csökkenteni a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátást, miközben elősegítik a klímasemleges légi közlekedés 2050-ig történő megvalósítását;

b) annak biztosítása, hogy az innovációk technológiai és potenciális ipari készenléte 2035-ig támogatni tudja a diszruptív új termékek és szolgáltatások bevezetését abból a célból, hogy 2050-ig az üzemelő flotta 75%-át lecseréljék, és hogy olyan innovatív, megbízható, biztonságos és költséghatékony európai légiközlekedési rendszert alakítsanak ki, amely képes teljesíteni a legkésőbb 2050-ig megvalósítandó klímasemlegességi célkitűzést;

c) a klímasemleges légiközlekedési kutatási és innovációs értékláncok - beleértve a tudományos köröket, a kutatószervezeteket, az ipart és a kkv-kat - bővítése és integrálásának előmozdítása, többek között a más kapcsolódó nemzeti és európai programokkal fennálló szinergiák kiaknázása és az iparághoz kapcsolódó készségeknek az értéklánc egészében való elterjedésének támogatása révén.

58. cikk

A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás további célkitűzései

Az 5. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásnak a következő feladatokat kell ellátnia:

a) a honlapján és a Bizottság releváns honlapjain a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás nyílt pályázati eljárásaira benyújtandó pályázatok előkészítéséhez és benyújtásához szükséges valamennyi információ közzététele;

b) az 57. cikkben meghatározott általános és egyedi célkitűzések megvalósítása terén tett technológiai előrelépés nyomon követése és értékelése,

c) az adatokhoz és információkhoz való teljeskörű hozzáférés elősegítése a Bizottság felügyelete alatt végzett légiközlekedési kutatás és innováció független hatásvizsgálata céljából;

d) a Bizottság kérésére segítségnyújtás a Bizottság számára a tiszta légiközlekedési megoldások piaci elterjedését támogató szabályozások és szabványok kidolgozásának és továbbfejlesztésének koordinálásához, különösen tanulmányok, szimulációk és műszaki tanácsadás révén, figyelembe véve ugyanakkor a piacra lépés akadályai felszámolásának szükségességét.

59. cikk

Tagok

(1) A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás tagjai:

a) az Unió, amelyet a Bizottság képvisel;

b) az I. mellékletben felsorolt alapító tagok, miután kötelezettségvállalási nyilatkozat útján bejelentették azon döntésüket, hogy csatlakoznak a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozáshoz, amely nyilatkozat nem tartalmazhat az e rendeletben meghatározottakon kívül egyéb feltételeket a csatlakozásukra vonatkozóan;

c) a 7. cikkel összhangban kiválasztandó társult tagok, az irányító testület döntésétől függően.

(2) A 7. cikk (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően az irányító testület a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás létrehozását követő első hat hónapban a Bizottság által a közös vállalkozás létrehozását megelőzően közzétett, részvételi szándék kifejezésére való nyílt felhívást követően összeállított listáról választhat ki társult tagokat. A 7. cikk (2) bekezdésének rendelkezései értelemszerűen alkalmazandók.

60. cikk

Az Unió pénzügyi hozzájárulása

A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás számára az igazgatási és működési költségek fedezésére nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás - beleértve az EGT-előirányzatokat is - legfeljebb 1 700 000 000 EUR, amelyből legfeljebb 39 223 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre.

61. cikk

Az Uniótól eltérő tagok hozzájárulásai

A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak a 3. cikkben meghatározott időszak alatt összesen legalább 2 400 000 000 EUR összegű hozzájárulást kell nyújtaniuk, vagy pedig gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik vagy kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást, amelyből legfeljebb 39 223 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre.

62. cikk

A kiegészítő tevékenységek köre

(1) A 11. cikk (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából a kiegészítő tevékenységek a következőket foglalhatják magukban:

a) a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás közvetett tevékenységei által lefedett, de az ilyen közvetett tevékenységek keretében nem finanszírozott tevékenységek;

b) a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás munkaprogramjához közvetlenül kapcsolódó tevékenységek;

c) a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás vagy az azt megelőző korábbi kezdeményezés által finanszírozott tevékenységekre épülő kutatási és innovációs tevékenységek;

d) olyan projektek kutatási és innovációs tevékenységei, amelyek egyértelműen kapcsolódnak a stratégiai kutatási és innovációs tervhez, és amelyeket az Unión belül nemzeti vagy regionális programok keretében társfinanszíroznak;

e) a stratégiai kutatási és innovációs terv projektjeit kiegészítő kutatási és innovációs magánprojektek, valamint az iparághoz kapcsolódó készségeknek az értéklánc egészében való elterjedéséhez hozzájáruló tevékenységek;

f) olyan tevékenységek, amelyek a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásból vagy az azt megelőző korábbi kezdeményezésekből származó projekteredmények bevezetéséhez vagy elterjedéséhez, vagy mindkettőhöz vezetnek, és amelyek nem részesültek uniós finanszírozásban;

g) a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás projektjeiből vagy a közös vállalkozást megelőző korábbi kezdeményezésekből származó, tiszta légi közlekedéssel kapcsolatos megoldásokkal összefüggő európai szabványosítási és tanúsítási tevékenységek.

(2) A kiegészítő tevékenységek tekintetében egyértelműen meg kell határozni a várt eredményeket.

63. cikk

A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás szervei

A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás szervei:

a) az irányító testület;

b) az ügyvezető igazgató;

c) az államok képviselőinek csoportja;

d) a műszaki bizottság;

e) az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testület.

64. cikk

Az irányító testület összetétele

Az irányító testület tagjai:

a) az Unió nevében a Bizottság két képviselője;

b) az Uniótól eltérő tagoknak az alapító tagok és a társult tagok által, illetve közülük kiválasztott tizenöt képviselője, biztosítva a repüléstechnikai értéklánc - például a légi járművek integrátorai, a hajtóműgyártók és a berendezésgyártók - kiegyensúlyozott képviseletét. Az irányító testületnek az eljárási szabályzatában rotációs mechanizmust kell bevezetnie az Uniótól eltérő tagok helyeinek elosztására, figyelembe véve a nemek egyensúlyát. A kiválasztott képviselők közé kell tartoznia az európai kkv-k legalább egy képviselőjének, a kutatószervezetek legalább két képviselőjének és a felsőoktatási intézmények legalább egy képviselőjének.

65. cikk

Az irányító testület működése

(1) Az Uniótól eltérő tagok együttesen a szavazati jogok 50%-ával rendelkeznek.

(2) A 16. cikk (4) bekezdésétől eltérve, az irányító testület elnöki tisztét az Unió nevében a Bizottság tölti be, társelnöke pedig az Uniótól eltérő tagok egy képviselője.

(3) Az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testületnek, a műszaki bizottságnak és az államok képviselői csoportjának elnökei, valamint az EASA egy képviselője megfigyelőként részt vesz az irányító testület ülésein.

(4) Az irányító testületnek biztosítania kell az államok képviselőinek csoportja vagy más tanácsadó szervek tevékenységei közötti közvetlen kapcsolatot és koordinációt. E célból az irányító testület meg is bízhat egy tagot e szervek tevékenységeinek nyomon követésével.

66. cikk

Az irányító testület további feladatai

(1) A 17. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás irányító testületének a következő feladatokat kell ellátnia:

a) felügyeli, hogy az Uniótól eltérő tagok kiegészítő tevékenységeire vonatkozó stratégiák mennyire relevánsak a tiszta légi közlekedés szempontjából;

b) előmozdítja az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez hozzájáruló technológiák és megoldások piaci elterjedését, és biztosítja a közös vállalkozás 57. cikkben meghatározott egyedi célkitűzéseinek elérését;

c) szinergiákra törekszik a regionális, nemzeti vagy uniós szintű kutatási és demonstrációs tevékenységek között, amelyek a stratégiai kutatási és innovációs tervhez és a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás munkaprogramjához kapcsolódnak;

d) felügyeli a hatásmutatókhoz és a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásnak az 57. cikk (2) bekezdésében meghatározott egyedi célkitűzéseihez viszonyított előrehaladásnak a program általi nyomon követését és értékelését;

e) biztosítja a Tiszta Égbolt 2 program technikai prioritásai, valamint kutatási és innovációs tevékenységei átmenetének folyamatos irányítását és vezetését azok befejezéséig, a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás célkitűzéseivel összhangban, valamint adott esetben átviszi az eredményeket a Tiszta légi közlekedés programba.

(2) Az irányító testületnek értékelnie kell a program végrehajtását és a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás célkitűzéseinek megvalósítását, és döntenie kell azokról, többek között a következőkről:

a) a tiszta légi közlekedéssel kapcsolatos pályázati felhívások többéves stratégiai tervezése, valamint azoknak a Horizont Európa célkitűzéseivel és a kapcsolódó munkaprogramokkal, továbbá a technikai prioritásokkal és kutatási cselekvésekkel való összehangolása;

b) a program technikai hatályának felülvizsgálata vagy optimalizálása a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás munkaprogramjának és célkitűzéseinek a Horizont Európa átfogó munkaprogramjával és más európai partnerségekhez kapcsolódó munkaprogramokkal való összehangolása érdekében;

c) a tanácsadó szervek ajánlásai és az 58. cikkben meghatározott konkrét tevékenységek a tiszta légiközlekedési megoldások piaci térnyerésének és hatásának növelésére az európai zöld megállapodással, valamint az annak javítását célzó kapcsolódó szakpolitikai intézkedésekkel összhangban.

67. cikk

Az ügyvezető igazgató további feladatai

A 19. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás ügyvezető igazgatójának a következő feladatokat kell ellátnia:

a) megfelelő intézkedéseket hoz a közös vállalkozás által támogatott projektek közötti kölcsönhatások kezelésére, elkerülve a köztük lévő indokolatlan átfedéseket és ösztönözve a szinergiákat a program egészében;

b) biztosítja a szükséges információknak a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás különböző szervei részére történő továbbítására vonatkozó határidők betartását;

c) az átfedések elkerülése és a szinergiák előmozdítása érdekében elősegíti a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás tevékenységei és a Horizont Európán belüli vonatkozó kutatási és innovációs tevékenységek Bizottság általi koordinálását a tanácsadó szervek véleményével összhangban;

d) biztosítja, hogy a közös vállalkozás elősegítse az adatokhoz és információkhoz való teljeskörű hozzáférést a Bizottság közvetlen felügyelete mellett végzett légiközlekedési kutatás és innováció független hatásvizsgálata céljából, és megtesz minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy e folyamat független legyen magától a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozástól, például közbeszerzés, független értékelések, felülvizsgálatok vagy eseti elemzések révén. A program ellenőrzési és értékelési jelentését évente egyszer be kell nyújtani az irányító testületnek;

e) segíti az irányító testületet a munkaprogram műszaki tartalmának és költségvetési juttatásainak kiigazításában a stratégiai kutatási és innovációs terv végrehajtása során a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás eredményeinek maximalizálása érdekében.

68. cikk

Az államok képviselőinek csoportja

(1) Az államok képviselőinek csoportja legalább évente kétszer koordinációs üléseket tart az egyéb érintett közös vállalkozások - például a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás - államok képviselőinek csoportjával annak érdekében, hogy kapcsolódási pont jöjjön létre a nemzeti és regionális hatóságok és a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás között, és hogy ennek alapján tanácsot adjon a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásnak.

(2) A 20. cikkben foglaltakon felül az államok képviselői csoportjának a következő további feladatokat is el kell látnia:

a) intézkedéseket javasol a tiszta légi közlekedéssel kapcsolatos kutatási és innovációs cselekvések és a stratégiai kutatási és innovációs terv célkitűzéseihez hozzájáruló nemzeti kutatási programok, valamint a nemzetközi és egyéb nemzeti kezdeményezések és projektek közötti kiegészítő jelleg javítására;

b) előmozdítja a kkv-k tiszta légi közlekedéssel kapcsolatos kutatásba és innovációba való fokozottabb bevonását célzó nemzeti vagy regionális szintű egyedi intézkedéseket, többek között ismeretterjesztő rendezvények, célzott technikai munkaértekezletek és kommunikáció, valamint minden egyéb olyan tevékenység révén, amelynek célja az együttműködés és a légiforgalmi technológiák bevezetésének előmozdítása;

c) előmozdítja a kohéziós politikai alapokból - például az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból, az Igazságos Átmenet Alapból és a Next Generation EU eszközből - származó, a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás keretében megvalósított kutatási és innovációs beruházásokat.

69. cikk

A műszaki bizottság

(1) A műszaki bizottság a következőkből áll:

a) a Bizottság és az uniós szervek legfeljebb négy képviselője, az Unió által az irányító testületbe delegált képviselők döntésének megfelelően;

b) az Uniótól eltérő tagok egy-egy képviselője;

c) az EASA egy képviselője.

(2) A műszaki bizottság társelnöki tisztét az alapító tagok egy képviselője (kétévente váltakozva), valamint a Bizottság tölti be. A műszaki bizottságnak jelentést kell tennie az irányító testületnek, és titkárságát a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásnak kell biztosítania.

(3) Az ügyvezető igazgatónak állandó megfigyelőként kell jelen lennie a műszaki bizottságban. Az államok képviselőinek csoportja és az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testület képviselői az elnök felkérésére vagy saját kérésükre megfigyelőként részt vehetnek; az utóbbi esetben részvételük az elnök és a közös vállalkozás képviselőinek hozzájárulásához kötött.

(4) A műszaki bizottságnak javaslatot kell tennie eljárási szabályzatára, amelyet elfogadás céljából az irányító testület elé kell terjesztenie.

(5) A műszaki bizottságnak ki kell dolgoznia és fenn kell tartania a program technológiai ütemtervét és stratégiáját. Adott esetben javaslatot kell tennie a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás kutatási cselekvései, műszaki stratégiája és átfogó kutatási ütemterve alkalmazási körére és programozására, és elő kell készítenie őket az irányító testület általi elfogadásra. Az irányító testület egy tagja felhatalmazható arra, hogy kísérje figyelemmel a műszaki bizottságban végzett tevékenységeket.

(6) A műszaki bizottságnak a következő feladatokat kell ellátnia:

a) szükség szerint a stratégiai kutatási és innovációs terv módosítására irányuló javaslatokat készít az irányító testület általi megvitatásra és végleges döntéshozatalra;

b) javaslatokat készít a munkaprogramba foglalandó műszaki prioritásokra és kutatási cselekvésekre vonatkozóan, valamint a nyílt pályázati felhívások kutatási témáira;

c) tájékoztatást nyújt a nemzeti, regionális vagy egyéb nem uniós szinten tervezett vagy folyamatban lévő kutatási cselekvésekről, és ajánlásokat tesz a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás programja lehetséges szinergiáinak maximalizálásához szükséges intézkedésekre vonatkozóan;

d) javaslatot tesz a program technikai hatálya felülvizsgálatának vagy optimalizálásának az irányító testület általi megvitatására és végleges eldöntésére annak érdekében, hogy a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás munkaprogramja és célkitűzései összhangba kerüljenek a Horizont Európa átfogó munkaprogramjával és más európai partnerségek kapcsolódó munkaprogramjaival, a stratégiai kutatási és innovációs tervben meghatározottak szerint;

e) ajánlásokat tesz egyrészt a hatás maximalizálására az európai zöld megállapodás célkitűzéseivel összhangban, másrészt a programnak a közös vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységekből eredő eredményei lehetséges piaci elterjedésének maximalizálására.

70. cikk

Az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testület

(1) Az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testület a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásnak a 21. cikk (1) bekezdése a) pontjával és a 21. cikk (4) bekezdésével összhangban létrehozott tudományos tanácsadó szerve.

(2) Az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testület legfeljebb 15 állandó tagból állhat, amely tagok nem lehetnek tagjai egyik, e közös vállalkozás keretében létrehozott szervnek sem.

(3) Az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testület elnökét két évre kell megválasztani.

(4) Az EASA egy képviselője az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testület állandó tagja kell, hogy legyen.

(5) Feladatai ellátása során az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testületnek együtt kell működnie a légi közlekedés érdekelt feleinek megfelelő európai fórumaival, például az Európai Repüléskutatási Tanácsadó Testülettel (ACARE).

(6) A 21. cikk (7) bekezdésének f) pontja értelmében az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testületnek koordinációs üléseket kell tartania más érintett közös vállalkozások tanácsadó szerveivel, például a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás tanácsadó szervével annak érdekében, hogy előmozdítsa a releváns uniós légiközlekedési kutatási és innovációs kezdeményezések közötti szinergiákat és együttműködést, és hogy ebből a célból ilyen jellegű tanácsot adjon a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozásnak.

(7) Az európai tiszta légiközlekedési tudományos tanácsadó testületnek tanácsadást és támogatást kell nyújtania a Bizottság és a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás számára az európai oktatási rendszerekben a légi közlekedéssel kapcsolatos kutatást előmozdító kezdeményezések tekintetében, valamint ajánlásokat kell megfogalmaznia a repüléstechnikai készségek és kompetenciák fejlesztésére, továbbá a repülőmérnöki tantervek naprakésszé tételére vonatkozóan.

71. cikk

Új technológiák tanúsítása

(1) A kérelmezők, a kedvezményezettek vagy az ügyvezető igazgató felkérheti az EASA-t, hogy adjon tanácsot egyedi projektekkel és demonstrációs tevékenységekkel kapcsolatban a repülésbiztonsági, interoperabilitási és környezetvédelmi előírásoknak való megfeleléssel összefüggő kérdésekben, annak biztosítása érdekében, hogy e projektek és tevékenységek a termékfejlesztés és az új technológiák bevezetése tekintetében szükséges megfelelő szabványok, tesztelési kapacitás és szabályozási követelmények időben történő kidolgozásához vezessenek.

(2) A tanúsítási tevékenységek és szolgáltatások az (EU) 2018/1139 rendeletben a díjakra és illetékekre vonatkozóan meghatározott rendelkezések hatálya alá tartoznak.

72. cikk

Eltérések a részvételi szabályoktól

Amennyiben a munkaprogram vonatkozó témáinak leírása ezt kellően indokolja, a valamely tagállamban, társult országban székhellyel rendelkező olyan önálló jogalany vagy az a konzorcium, amely nem felel meg a Horizont Európáról szóló rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében megállapított feltételnek, jogosult részt venni a Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységekben.

III. CÍM

TISZTA HIDROGÉN KÖZÖS VÁLLALKOZÁS

73. cikk

A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás további célkitűzései

(1) A 4. és 5. cikkben meghatározott célkitűzéseken túlmenően a Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás általános célkitűzései a következők:

a) hozzájárulás a 2020. szeptember 17-i, „Az EU 2030-ra vonatkozó éghajlatvédelmi törekvésének fokozása - Beruházás a klímasemleges jövőbe az európai polgárok érdekében” című bizottsági közleményben, az európai zöld megállapodásban és az európai klímarendeletben meghatározott célkitűzésekhez egyrészt azzal, hogy fokozza azon uniós törekvéseket, amelyek szerint 2030-ig legalább 55%-kal kell csökkenteni az üvegházhatásúgáz-kibocsátást az 1990-es szintekhez képest, másrészt pedig legkésőbb 2050-ig a klímasemlegesség elérésével;

b) hozzájárulás a Bizottság 2020. évi, „Hidrogénstratégia a klímasemleges Európáért” című közleményének a végrehajtásához;

c) a tiszta hidrogén uniós értéklánca versenyképességének megerősítése, különösen a kkv-k támogatása céljából, az innovatív, versenyképes tiszta megoldások piacra lépésének felgyorsításával;

d) a tiszta hidrogén előállításával, forgalmazásával, tárolásával és végfelhasználásával kapcsolatos kutatás és innováció ösztönzése.

(2) A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás egyedi célkitűzései a következők:

a) az Unióban kifejlesztett tisztahidrogén-megoldások - beleértve a termelést, a forgalmazást, a tárolást és a végfelhasználást - költséghatékonyságának, eredményességének, megbízhatóságának, mennyiségének és minőségének kutatás és innováció - többek között az alacsonyabb TRL-lel kapcsolatos tevékenységek - révén történő javítása;

b) a tudományos és ipari szereplők ismereteinek és kapacitásának erősítése az Unió hidrogénértékláncában, támogatva eközben az iparághoz kapcsolódó készségek elterjedését;

c) tisztahidrogén-megoldások demonstrációja a helyi, regionális és uniós szintű bevezetés céljából - az érdekelt felek valamennyi tagállamban való bevonása érdekében - és kitérve a közlekedési ágazat és az energiaigényes iparágak, valamint egyéb alkalmazások tekintetében a megújulóenergia-termelésre, -elosztásra, -tárolásra és -felhasználásra;

d) a tisztahidrogén-megoldások köz- és magánszektorbeli ismertségének, elfogadottságának és igénybevételének fokozása, különösen a Horizont Európa keretében létrehozott más európai partnerségekkel való együttműködés révén.

74. cikk

A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás további feladatai

Az 5. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően a Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozásnak a következő feladatokat kell ellátnia:

a) értékeli és nyomon követi a technológiai fejlődést, valamint a piacra lépés technológiai, gazdasági és társadalmi akadályait - többek között a kialakulóban lévő hidrogénpiacokon;

b) a Bizottság szakpolitikai előjogai ellenére, a Bizottság szakpolitikai iránymutatása és felügyelete mellett hozzájárul szabályozások és szabványok kidolgozásához a piacra lépés akadályainak felszámolása, valamint a belső piacon és globális szinten a felcserélhetőség, az interoperabilitás és a kereskedelem támogatása érdekében;

c) támogatja a Bizottságot - többek között műszaki szakértelem útján - a hidrogénstratégiával kapcsolatos nemzetközi kezdeményezéseiben, például a Hidrogéngazdasági Nemzetközi Partnerségben (IPHE), az Innovációs küldetésben és a tiszta energiáról szóló miniszteri szintű hidrogénkezdeményezésben.

75. cikk

Tagok

A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás tagjai:

a) az Unió, amelyet a Bizottság képvisel;

b) a Hydrogen Europe AISBL, amely egy, a belga jog szerint nyilvántartásba vett nonprofit szervezet (a továbbiakban: ipari csoport), miután kötelezettségvállalási nyilatkozat útján bejelentette azon döntését, hogy csatlakozik a Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozáshoz, amely nyilatkozat nem tartalmazhat az e rendeletben meghatározottakon kívül egyéb feltételeket a csatlakozásra vonatkozóan;

c) a Hydrogen Europe Research AISBL, amely egy, a belga jog szerint nyilvántartásba vett nonprofit szervezet (a továbbiakban: kutatási csoport), miután kötelezettségvállalási nyilatkozat útján bejelentette azon döntését, hogy csatlakozik a Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozáshoz, amely nyilatkozat nem tartalmazhat az e rendeletben meghatározottakon kívül egyéb feltételeket a csatlakozásra vonatkozóan.

76. cikk

Az Unió pénzügyi hozzájárulása

A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás számára az igazgatási és működési költségek fedezésére nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás - beleértve az EGT-előirányzatokat is - legfeljebb 1 000 000 000 EUR, amelyből legfeljebb 30 193 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre.

77. cikk

Az Uniótól eltérő tagok hozzájárulásai

A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak a 3. cikkben meghatározott időszak alatt összesen legalább 1 000 000 000 EUR összegű hozzájárulást kell nyújtaniuk, vagy gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik vagy kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást, beleértve legfeljebb 30 193 000 EUR-t igazgatási költségekre.

78. cikk

A kiegészítő tevékenységek köre

(1) A 11. cikk (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából a kiegészítő tevékenységek közé tartozhatnak a Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás tevékenységeihez közvetlenül kapcsolódó és a közös vállalkozás célkitűzéseihez hozzájáruló tevékenységek, beleértve a következőket:

a) kereskedelmi hasznosítást megelőző kísérletek és helyszíni vizsgálatok;

b) koncepcióigazolás;

c) a meglévő gyártósorok fejlesztése a léptékváltás érdekében;

d) nagyszabású esettanulmányok;

e) a hidrogéntechnológiákkal és a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatos tudatosságnövelő tevékenységek;

f) a projektek eredményeinek felhasználása a termékekben, további hasznosítás és tevékenységek a kutatási láncon belül, magasabb TRL-eken vagy párhuzamos tevékenységi területeken;

g) olyan projektek kutatási és innovációs tevékenységei, amelyek egyértelműen kapcsolódnak a stratégiai kutatási és innovációs tervhez, és amelyeket az Unión belül nemzeti vagy regionális programok keretében társfinanszíroznak.

(2) A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás kiegészítő tevékenységeinek azt kell célozniuk, hogy biztosítottak legyenek a szinergiák a Tisztahidrogén-szövetséggel, az Innovációs küldetés „Megújuló és tiszta hidrogén” kihívásával, az Európai Unió Innovációs Alapjával, a Hidrogénvölgyek intelligens szakosodási stratégia (S3) platformjával és az EKT zöld hidrogénnel kapcsolatos kísérleti projektjével.

79. cikk

A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás szervei

A Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás szervei a következők:

a) az irányító testület;

b) az ügyvezető igazgató;

c) az államok képviselőinek csoportja; és

d) az érdekelt felek csoportja.

80. cikk

Az irányító testület összetétele

Az irányító testület a következőkből áll:

a) az Unió nevében a Bizottság képviselői;

b) az ipari csoport hat képviselője, tekintettel a földrajzi, nemi, vállalatméret szerinti és ágazati képviseletre;

c) a kutatási csoport egy képviselője.

81. cikk

Az irányító testület működése

(1) A 16. cikk (3) bekezdésében meghatározott szavazási szabályokon kívül az ipari csoport a szavazati jogok 43%-ával, a kutatási csoport pedig a szavazati jogok 7%-ával rendelkezik az irányító testületben.

(2) Az irányító testület elnöke a magánszektorbeli tagok képviselője, akit az irányító testület nevez ki.

82. cikk

Az irányító testület további feladatai

A 17. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően a Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás irányító testületének a következő feladatokat kell ellátnia:

a) elősegíti a szinergiákat a releváns uniós, nemzeti vagy regionális szintű tevékenységekkel és programokkal, különösen azokkal, amelyek támogatják a tiszta hidrogén használatával kapcsolatos kutatási és innovációs megoldások bevezetését, infrastruktúrát, oktatást és regionális fejlesztést;

b) az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontja és a 17. cikk n) pontja értelmében stratégiai orientációt biztosít a más európai partnerségekkel való együttműködés tekintetében, beleértve a kibocsátásmentes közúti közlekedéssel, a kibocsátásmentes vízi közlekedéssel, az európai vasúttal, a tiszta légi közlekedéssel, valamint a bolygónk javát szolgáló eljárásokkal és a tiszta acéllal foglalkozó partnerségeket, összhangban a vonatkozó stratégiai kutatási és innovációs terveikkel vagy más, azokkal egyenértékű dokumentummal;

c) ösztönzi az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek elérését szolgáló technológiák és megoldások piaci elterjedését;

d) biztosítja, hogy a szélesebb tudományos közösségnek a stratégiai kutatási és innovációs tervhez, a munkaprogramokhoz és a szomszédos ágazatokban bekövetkező fejleményekhez kapcsolódó független véleményeit és tanácsait összegyűjtsék egy független tudományos tanácsadó műhely révén, a tiszta hidrogénnel foglalkozó európai partnerségi fórum keretében.

83. cikk

Az ügyvezető igazgató további feladatai

A 19. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően a Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás ügyvezető igazgatójának a következő feladatokat kell ellátnia:

a) javaslatot tesz olyan tevékenységekre, amelyek ösztönzik a releváns uniós, nemzeti vagy regionális szintű tevékenységekkel és programokkal való szinergiákat, továbbá végrehajtja e tevékenységeket;

b) támogatja a hidrogénnel kapcsolatos egyéb uniós kezdeményezéseket és hozzájárul azokhoz, az irányító testület jóváhagyására is figyelemmel;

c) évente összehívja - az irányító testület jóváhagyásának függvényében - a tiszta hidrogénnel foglalkozó európai partnerségi fórumot, amelynek részét képezi a 82. cikk d) pontjában említett független tudományos tanácsadó műhely; e partnerségi fórumot lehetőség szerint a Tisztahidrogén-szövetség Európai Hidrogénfórumával közösen és párhuzamosan kell megtartani.

84. cikk

Az érdekelt felek csoportja

(1) Az érdekelt felek csoportjának olyan ágazatok képviselőiből kell állnia, amelyek Unió-szerte tiszta hidrogént állítanak elő, forgalmaznak, tárolnak, igényelnek vagy használnak, beleértve más releváns európai partnerségek képviselőit, valamint az Európai Hidrogénvölgyek Interregionális Partnerségének és a tudományos közösségnek a képviselőit.

(2) A 22. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően az érdekelt felek csoportjának a következő feladatokat kell ellátnia:

a) adatokkal támasztja alá a stratégiai kutatási és innovációs tervben vagy bármely azzal egyenértékű dokumentumban és a kapcsolódó részletes technológiai ütemtervekben meghatározott, a Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás által kezelendő stratégiai és technológiai prioritásokat, kellően figyelembe véve a szomszédos ágazatokban elért haladást és ezen ágazatok szükségleteit;

b) javaslatokat tesz annak lehetővé tételére, hogy konkrét szinergiák jöjjenek létre a Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás és a szomszédos ágazatok vagy bármely olyan ágazat között, amellyel a szinergiák hozzáadott értéket képviselnek;

c) hozzájárul a tiszta hidrogénnel foglalkozó európai partnerségi fórumhoz és a Tisztahidrogén-szövetség Európai Hidrogénfórumához.

IV. CÍM

EURÓPAI VASÚT KÖZÖS VÁLLALKOZÁS

85. cikk

Az Európai Vasút Közös Vállalkozás további célkitűzései

(1) A 4. és 5. cikkben meghatározott célkitűzéseken túlmenően az Európai Vasút Közös Vállalkozás a következő általános célkitűzésekkel rendelkezik:

a) hozzájárulás az egységes európai vasúti térség megvalósításához;

b) a vonzóbb, felhasználóbarátabb, versenyképesebb, megfizethetőbb, könnyebben karbantartható, hatékonyabb és fenntarthatóbb, a tágabb mobilitási rendszerbe integrált európai vasúti rendszerre való gyors átállás biztosítása;

c) az erős és globálisan versenyképes európai vasúti ágazat kialakításának támogatása.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott célkitűzéseken túlmenően az Európai Vasút Közös Vállalkozás a következő egyedi célkitűzésekkel rendelkezik:

a) a kutatási és innovációs tevékenységek előmozdítása annak érdekében, hogy ki lehessen alakítani egy tervszerűen integrált európai vasúti hálózatot az interoperabilitás akadályainak felszámolásával és a teljes integrációt lehetővé tevő megoldások biztosításával - lefedve a forgalomirányítást, a járműveket, az infrastruktúrát és azon belül a 1 520 mm-es, 1 000 mm-es vagy 1 668 mm-es nemzeti nyomtávolságokkal való integrációt, valamint a szolgáltatásokat -, amelynek során a lehető legjobb választ adják az utasok és a vállalkozások igényeire, felgyorsítják az egységes európai vasúti térséget támogató innovatív megoldások elterjedését, és egyúttal növelik a vasúti közlekedési rendszer kapacitását és megbízhatóságát, továbbá csökkentik annak költségeit;

b) fenntartható és reziliens vasúti rendszer kialakítása a következők révén: kibocsátásmentes, csendes vasúti rendszer és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens infrastruktúra kifejlesztése, a körforgásos gazdaság vasúti ágazatra való alkalmazása, a különböző innovatív eljárások, technológiák, tervezés és anyagok használatának a vasúti rendszerek teljes életciklusában történő kísérleti bevezetése, valamint a kötöttpályás felszíni közlekedést szolgáló egyéb innovatív megoldások kidolgozása;

c) egységes működési koncepció, valamint funkcionális, biztos és biztonságos rendszerarchitektúra kidolgozása a rendszerpillérén keresztül - a kiberbiztonsági szempontok kellő figyelembevételével, az (EU) 2016/797 európai parlamenti és tanácsi irányelv *  hatálya alá tartozó európai vasúti hálózatra összpontosítva - az integrált európai vasúti forgalmi szolgáltatási, irányítási, ellenőrző és jelzőrendszerek érdekében, ideértve az automatizált vonatüzemeltetést is, ami biztosítja, hogy a kutatás és az innováció a közösen megállapított és elfogadott ügyfélkövetelményekre és operatív igényekre irányuljon, valamint fejlődőképes legyen;

d) a vasúti árufuvarozáshoz és az intermodális szállítási szolgáltatásokhoz kapcsolódó kutatási és innovációs tevékenységek előmozdítása a logisztikai értékláncba teljes mértékben integrált, versenyképes zöld vasúti árufuvarozás megvalósítása érdekében, amelynek középpontjában a vasúti árufuvarozás automatizálása és digitalizációja áll;

e) demonstrációs projektek kidolgozása az érdekelt tagállamokban;

f) az erős és globálisan versenyképes európai vasúti ágazat kialakításának támogatása;

g) hatásának és hozzáadott értékének maximalizálása érdekében szinergiák kialakítása, előmozdítása és kiaknázása más uniós szakpolitikákkal, programokkal, kezdeményezésekkel, eszközökkel vagy forrásokkal.

(3) Tevékenységei végzése során az Európai Vasút Közös Vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a tagokat és partnereket földrajzilag kiegyensúlyozottan vonja be tevékenységeibe. Feladata továbbá - a Bizottság prioritásaival összhangban - a vasúti kutatással és innovációval kapcsolatos szükséges nemzetközi összeköttetések kialakítása.

86. cikk

Az Európai Vasút Közös Vállalkozás további feladatai

(1) Az 5. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően az Európai Vasút Közös Vállalkozás a Bizottsággal együtt elkészíti és - az államok képviselőinek csoportjával való konzultációt követően - elfogadásra benyújtja az irányító testületnek a vasúti rendszer és a vasúti beszállító ágazat valamennyi érdekelt felével konzultálva kidolgozott főtervet.

(2) A Bizottság a tagállamok képviselőivel és az összes érdekelt féllel konzultálva az Európai Vasút Közös Vállalkozás létrehozása előtt megkezdheti a főterv elkészítését.

(3) A főtervnek rendszerszemléleten alapuló közös, előretekintő ütemtervet kell képeznie. Meg kell határoznia az Európai Vasút Közös Vállalkozás alkalmazási körébe tartozó beavatkozási területeket. A főtervben megfogalmazott célkitűzések teljesítményorientáltak, és a 85. cikkben meghatározott célkitűzések köré szerveződnek.

(4) A főtervet az irányító testület fogadja el és a Bizottság hagyja jóvá a 16. cikkel összhangban, kivéve a főtervnek a rendszerpillérre vonatkozó szakaszát, amelyet a 93. cikk (4) bekezdésének megfelelően kell elfogadni. A jóváhagyás előtt a Bizottság benyújtja a főtervet a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek. Ezt követően minden módosítást közölni kell a Tanáccsal és az Európai Parlamenttel.

(5) A főterv az Európai Vasút Közös Vállalkozás 2. cikk 12. pontja szerinti stratégiai kutatási és innovációs terve. Iránymutatást kell nyújtania az Európai Vasút Közös Vállalkozás konkrétabb feladataihoz, nevezetesen a következőkhöz:

a) a rendszerpillérén belül egy olyan rendszerszemlélet kialakítása, amely tükrözi a vasúti feldolgozóiparnak, a vasútüzemeltető közösségnek, a tagállamoknak és a vasút egyéb köz- és magánszektorbeli érdekelt feleinek a szükségleteit, utóbbiakhoz értve az ügyfeleket - például az utasokat, az árufuvarozást és a személyzetet képviselő szerveket -, valamint a hagyományos vasúti ágazaton kívüli érintett szereplőket. A „rendszerszemlélet” a következőket foglalja magában:

i. a működési koncepció és a rendszerarchitektúra kialakítása, beleértve a vasúti rendszer működésének alapját képező szolgáltatások, funkcionális blokkok és kapcsolódási pontok meghatározását;

ii. kapcsolódó előírások kidolgozása, beleértve a kapcsolódási pontokat, a funkcionális követelményekkel kapcsolatos előírásokat és a rendszerkövetelményekre vonatkozó előírásokat, amelyek beépülnek az (EU) 2016/797 irányelv alapján létrehozott átjárhatósági műszaki előírásokba (ÁME) vagy a nagyobb fokú digitalizációt és automatizálást eredményező szabványosítási folyamatokba;

iii. annak biztosítása, hogy a rendszert karbantartsák, kijavítsák a hibáit, és hogy a rendszer képes legyen idővel alkalmazkodni és biztosítsa a jelenlegi architektúrákról való áttéréssel kapcsolatos megfontolásokat;

iv. annak biztosítása, hogy a más szállítási módokkal, továbbá a metró-, a villamos- és a könnyű vasúti rendszerekkel való, szükséges kapcsolódási pontokat értékeljék és validálják, különösen az áru- és utasforgalom tekintetében;

b) az Európai Vasút Közös Vállalkozás célkitűzéseinek eléréséhez szükséges kutatási és innovációs tevékenységek elősegítése, beleértve az alacsony TRL-lel rendelkező vasútra összpontosító kutatási és innovációs tevékenységeket. E tekintetben az Európai Vasút Közös Vállalkozásnak:

i. meg kell határoznia és meg kell szerveznie a felügyelete alá tartozó kutatási, innovációs, demonstrációs, validálási és tanulmánykészítési tevékenységeket, elkerülve egyúttal az ilyen tevékenységek szétaprózódását;

ii. ki kell aknáznia a szabványosítás és a modularitás lehetőségeit, valamint meg kell könnyítenie a más szállítási módokhoz és rendszerekhez való kapcsolódást;

iii. demonstrációs projekteket kell kidolgoznia;

iv. szoros együttműködést kell kialakítania és biztosítania kell a koordinációt a kapcsolódó európai, nemzeti és nemzetközi kutatási és innovációs tevékenységekkel a vasúti ágazatban és szükség esetén azon kívül is, különösen a Horizont Európa keretében, ezáltal lehetővé téve az Európai Vasút Közös Vállalkozás számára, hogy jelentős szerepet játsszon a vasúttal kapcsolatos kutatásban és innovációban, ugyanakkor hasznosítsa a más ágazatokban elért tudományos és technológiai eredményeket is;

v. a iv. pontban említett együttműködésen keresztül biztosítania kell, hogy a kutatás hatékony fejlesztési erőfeszítésekbe és úttörő innovációk fejlesztésébe, végül pedig demonstráció és bevezetés révén piacorientált innovációba forduljon át;

c) a 4. és 85. cikkben meghatározott célkitűzések eléréséhez szükséges egyéb feladatok teljesítése.

87. cikk

Tagok

(1) Az Európai Vasút Közös Vállalkozás tagjai:

a) az Unió, amelyet a Bizottság képvisel;

b) a II. mellékletben felsorolt alapító tagok, miután értesítést küldtek arról a döntésükről, hogy kötelezettségvállalási nyilatkozat útján csatlakoznak a közös vállalkozáshoz, amely nyilatkozat csatlakozásukra vonatkozóan nem tartalmazhat az e rendeletben meghatározottakon kívül egyéb feltételeket;

c) a 7. cikkel összhangban kiválasztandó társult tagok. A társult tagok listáját a Bizottság hagyja jóvá.

(2) A 7. cikk (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően az irányító testület az Európai Vasút Közös Vállalkozás létrehozását követő első hat hónapban a Bizottság által a közös vállalkozás létrehozását megelőzően közzétett, részvételi szándék kifejezésére való nyílt felhívást követően összeállított listáról választhat társult tagokat. A 7. cikk (2) bekezdésének rendelkezései értelemszerűen alkalmazandók.

88. cikk

Az Unió pénzügyi hozzájárulása

Az Európai Vasút Közös Vállalkozás számára az igazgatási és működési költségek fedezésére nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás - beleértve az EGT-előirányzatokat is - legfeljebb 600 000 000 EUR lehet, amelyből legalább 50 000 000 EUR-t a rendszerpillérre kell fordítani, és legfeljebb 24 000 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre.

89. cikk

Az Uniótól eltérő tagok hozzájárulásai

Az Európai Vasút Közös Vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak a 3. cikkben meghatározott időszak alatt összesen legalább 600 000 000 EUR összegű hozzájárulást kell nyújtaniuk, vagy gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik, illetve kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást, amelyből legfeljebb 24 000 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre.

90. cikk

A kiegészítő tevékenységek köre

(1) A 11. cikk (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából a kiegészítő tevékenységek a következőket foglalhatják magukban:

a) az Európai Vasút Közös Vállalkozás közvetett tevékenységei által lefedett, de az ilyen közvetett tevékenységek keretében nem finanszírozott tevékenységek;

b) az Európai Vasút Közös Vállalkozás munkaprogramjához közvetlenül kapcsolódó tevékenységek;

c) az Európai Vasút Közös Vállalkozás vagy a Shift2Rail közös vállalkozás által finanszírozott tevékenységekre épülő kutatási és innovációs tevékenységek;

d) az Uniótól eltérő tagok által finanszírozott azon kiegészítő kutatási és innovációs tevékenységek, amelyek egyértelmű uniós hozzáadott értéket képviselnek és hozzájárulnak az Európai Vasút Közös Vállalkozás célkitűzéseinek eléréséhez;

e) az Európai Vasút Közös Vállalkozás által finanszírozott tevékenységeket kiegészítő nemzeti vagy regionális programok által finanszírozott projektek keretében az Uniótól eltérő tagok által finanszírozott tevékenységek;

f) a Shift2Rail közös vállalkozás és az Európai Vasút Közös Vállalkozás keretében finanszírozott tevékenységek eredményeinek felhasználása, további hasznosítás, demonstrációs tevékenységek és szabványosítás, valamint zökkenőmentes átállási stratégiákra, áttérési folyamatokra és az ÁME-k naprakésszé tételére irányuló ajánlások kidolgozása, továbbá a szélesebb körű bevezetéshez nem kapcsolódó európai engedélyezési és tanúsítási tevékenységek.

(2) A más európai partnerségek vagy más uniós programok vagy a jelentős uniós hozzáadott értéket képviselő és az Európai Vasút Közös Vállalkozás és az általa finanszírozott kiegészítő tevékenységek célkitűzéseinek eléréséhez hozzájáruló egyéb kutatási és innovációs erőfeszítések által finanszírozott projektek keretében az ilyen tevékenységek értékéről jelentést kell tenni, feltüntetve az uniós finanszírozás típusát, szintjét és forrását a kettős elszámolás elkerülése érdekében.

91. cikk

Az Európai Vasút Közös Vállalkozás szervei

(1) Az Európai Vasút Közös Vállalkozás szervei:

a) az irányító testület;

b) az ügyvezető igazgató;

c) az államok képviselőinek csoportja;

d) a rendszerpillért irányító csoport;

e) a kiépítési csoport.

(2) Az Európai Vasút Közös Vállalkozás tudományos irányítócsoportot hozhat létre, illetve tudományos tanácsot kérhet független tudományos szakértőktől vagy közös tudományos tanácsadó szervektől.

92. cikk

Az irányító testület összetétele

Az irányító testület tagjai:

a) az Unió nevében a Bizottság két képviselője;

b) az Uniótól eltérő tagok egy-egy képviselője.

93. cikk

Az irányító testület működése

(1) A 16. cikk (4) bekezdésétől eltérve, az irányító testület elnöki tisztjét az Unió nevében a Bizottság tölti be.

(2) Az Uniótól eltérő tagok együttesen a szavazati jogok 50%-ával rendelkeznek.

(3) Az Európai Unió Vasúti Ügynöksége és az Európai Vasúti Kutatási Tanácsadó Tanács (ERRAC) képviselői meghívást kapnak az irányító testület ülésein és az ott zajló tanácskozásokon való, megfigyelői státuszban történő részvételre, de szavazati joggal nem rendelkeznek.

(4) A 16. cikk (1) bekezdésétől eltérve, a rendszerpillér keretében végzendő tevékenységek tekintetében a határozatokat a szavazatok - beleértve a távollévő képviselők szavazatait is - legalább 55%-os többségével lehet elfogadottnak tekinteni.

(5) A 16. cikk (5) bekezdésében foglaltakon túlmenően az irányító testület évente egyszer, közgyűlés keretében ülésezik, és az Európai Vasút Közös Vállalkozás kutatási és innovációs tevékenységeiben részt vevők valamennyien meghívást kapnak a közgyűlésen való részvételre. A közgyűlésnek ösztönöznie kell az Európai Vasút Közös Vállalkozás tevékenységeinek általános irányáról való gondolkodást, miközben nyílt és átlátható vitát folytat a főterv végrehajtásának előrehaladásáról.

94. cikk

Az irányító testület további feladatai

A 17. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően az Európai Vasút Közös Vállalkozás irányító testületének a következő feladatokat kell ellátnia:

a) elfogadja a főtervet és az annak módosítására irányuló javaslatokat;

b) a rendszerpillért irányító csoport ajánlásai és az ügyvezető igazgató javaslatai alapján elfogadja a rendszerpillér munkaprogramjait - és azok keretében a rendszerpillér költségvetését és végrehajtási tervét -, valamint azok módosításait.

95. cikk

Az államok képviselőinek csoportja

A 20. cikkben foglaltakon túl a tagállamok biztosítják, hogy képviselőik olyan összehangolt álláspontot képviseljenek, amely tükrözi tagállamuknak a következő fórumokon kifejtett álláspontját:

a) az (EU) 2016/797 irányelv 51. cikkével létrehozott bizottság;

b) a Horizont Európa „Éghajlat, energiaügy és mobilitás” formációja szerinti programbizottság;

c) az egységes európai vasúti térség 2012/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv *  62. cikkével létrehozott bizottsága.

96. cikk

A rendszerpillért irányító csoport

(1) A rendszerpillért irányító csoport az Európai Vasút Közös Vállalkozás egyik tanácsadó szerve, amelynek feladata a rendszerpillért érintő kérdésekkel kapcsolatos tanácsadás.

(2) A rendszerpillért irányító csoport a Bizottság képviselőiből, a vasúti és mobilitási ágazat, valamint az érintett szervezetek képviselőiből, az Európai Vasút Közös Vállalkozás ügyvezető igazgatójából, az államok képviselőiből álló csoport elnökéből és az Európai Unió Vasúti Ügynökségének, valamint az ERRAC képviselőiből áll. A csoport összetételére vonatkozó végső döntést a Bizottság hozza meg. Indokolt esetben a Bizottság további releváns szakértőket és érdekelt feleket is meghívhat, hogy megfigyelőként részt vegyenek a rendszerpillért irányító csoport ülésein. A rendszerpillért irányító csoportnak tevékenységeiről rendszeresen jelentést kell tennie az államok képviselői csoportjának.

(3) A rendszerpillért irányító csoport elnöki tisztét a Bizottság tölti be.

(4) A rendszerpillért irányító csoport ajánlásait konszenzussal kell elfogadni. Amennyiben nem sikerül konszenzust elérni, az Európai Vasút Közös Vállalkozás ügyvezető igazgatójának - az Európai Unió Vasúti Ügynökségével és a Bizottsággal konzultálva - jelentést kell készítenie az irányító testület számára, amelyben felvázolja a főbb közös pontokat és az eltérő nézeteket. Ebben az esetben az államok képviselői csoportjának is véleményt kell készítenie az irányító testület számára.

(5) A rendszerpillért irányító csoportnak saját eljárási szabályzatot kell elfogadnia.

(6) A rendszerpillért irányító csoport feladata, hogy tanácsot adjon az ügyvezető igazgatónak és az irányító testületnek a következőkkel kapcsolatban:

a) az üzemeltetési harmonizációra és a rendszerarchitektúra fejlesztésére vonatkozó megközelítés, beleértve a főterv vonatkozó részét is;

b) a 85. cikk (2) bekezdésének c) pontjában meghatározott egyedi célkitűzés megvalósítása;

c) a 86. cikk (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott feladat elvégzése;

d) a rendszerpillér részletes éves végrehajtási terve az irányító testület által a 94. cikk b) pontjának megfelelően elfogadott munkaprogramokkal összhangban;

e) a rendszerpillér eredményeinek nyomon követése.

97. cikk

A kiépítési csoport

(1) A kiépítési csoportot a 22. cikk alapján kell létrehozni. A kiépítési csoport feladata, hogy tanácsot adjon az irányító testületnek az Európai Vasút Közös Vállalkozás keretében kifejlesztett vasúti innováció piaci bevezetésével kapcsolatban, és hogy támogassa az innovatív megoldások alkalmazását.

(2) A kiépítési csoportnak valamennyi érdekelt fél előtt nyitva kell állnia. A kiépítési csoport összetételének biztosítania kell a megfelelő tematikus fókuszt és a reprezentativitást. A csoport összetételére vonatkozó végső döntést a Bizottság hozza meg. A tagok listáját közzé kell tenni az Európai Vasút Közös Vállalkozás honlapján.

(3) A kiépítési csoportnak az irányító testület kérésére ajánlásokat kell tennie a vasúti innovatív megoldások bevezetésével kapcsolatos kérdésekre vonatkozóan. A kiépítési csoport saját kezdeményezés alapján is adhat ki ajánlásokat.

98. cikk

Együttműködés az Európai Unió Vasúti Ügynökségével

Az Európai Vasút Közös Vállalkozásnak gondoskodnia kell az Európai Unió Vasúti Ügynökségével való szoros együttműködésről, különösen a főterv végrehajtása tekintetében. Az (EU) 2016/796 európai parlamenti és tanácsi rendelet *  40. cikke értelmében ez az együttműködés a következő tanácsadói feladatokból áll:

a) adatszolgáltatás az egységes európai vasúti térség megvalósításához kapcsolódó kutatási igényekről, amelyet az Európai Vasút Közös Vállalkozás figyelembe vehet a főtervben és annak módosításaiban, valamint a munkaprogramokban;

b) az interoperabilitással és a biztonsággal kapcsolatos visszajelzések és tanácsok, amelyeket figyelembe kell venni a kutatási innovációs tevékenységek során, valamint konkrétabban a 86. cikk (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott célkitűzésekre irányuló projekttevékenységekkel és az azok tekintetében elért eredményekkel összefüggésben;

c) az Európai Vasút Közös Vállalkozás támogatása annak meghatározásában - többek között a nemzeti biztonsági hatóságok bevonásával -, hogy milyen további konkrét, általa végzendő validálásra, illetve tanulmányokra van még igény;

d) tanácsadás a rendszerpillérrel kapcsolatban;

e) annak biztosítása, hogy az előírások - köztük a kapcsolódási pontok, a funkcionális követelményekre vonatkozó előírások és a rendszerkövetelményekre vonatkozó előírások - kidolgozása során figyelembe vegyék az ÁME-vel vagy a szabványokkal kapcsolatos tapasztalatokat és visszajelzéseket.

V. CÍM

GLOBÁLIS EGÉSZSÉGÜGYI EDCTP3 KÖZÖS VÁLLALKOZÁS

99. cikk

A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás további célkitűzései

(1) A 4. és 5. cikkben meghatározott célkitűzéseken túlmenően a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás a következő általános célkitűzésekkel rendelkezik:

a) hozzájárulás a fertőző betegségek társadalmi-gazdasági terheinek további csökkentéséhez a szubszaharai Afrikában, az új vagy továbbfejlesztett egészségügyi technológiák fejlesztésének és elterjedésének előmozdítása révén;

b) hozzájárulás a közegészségügyi-járványügyi biztonság növeléséhez a szubszaharai Afrikában és világszerte, azoknak a kutatás- és innovációalapú kapacitásoknak a megerősítése révén, amelyek a fertőző betegségekkel szembeni védekezést célzó felkészültségre és a rájuk való reagálásra szolgálnak.

(2) Emellett a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás a következő egyedi célkitűzésekkel rendelkezik:

a) a fertőző betegségek kezelésére szolgáló új vagy továbbfejlesztett egészségügyi technológiák létrejöttének és alkalmazásának előmozdítása a szubszaharai Afrikában végzett klinikai vizsgálatok támogatása révén;

b) a kutatási és innovációs kapacitás és a nemzeti egészségügyi kutatási rendszerek megerősítése a szubszaharai Afrikában a fertőző betegségek kezelése érdekében;

c) az európai közberuházások költséghatékonyságának növelése érdekében annak elősegítése, hogy mind a tagállamok, mind pedig a társult országok és a szubszaharai országok fokozottabban igazodjanak egy, a globális egészségügy területére vonatkozó közös stratégiai kutatási és innovációs menetrendhez;

d) a szubszaharai Afrikában rendelkezésre álló azon kapacitások megerősítése, amelyek a járványügyi felkészültséget hatékony és gyors kutatási reagálás révén biztosítják, melynek keretében sor kerül a járványügyi kockázatot jelentő új betegségek korai felismeréséhez és a velük szembeni védekezéshez szükséges alapvető diagnosztikai eszközök, oltóanyagok és terápiás készítmények kifejlesztésére;

e) a termelékeny és fenntartható hálózatépítés és partnerségek előmozdítása a globális egészségügyi kutatás területén azáltal, hogy Észak-Dél és Dél-Dél kapcsolatokat építenek ki számos magán- és közszektorbeli szervezettel.

100. cikk

A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás további feladatai

Az 5. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás a következő feladatokat kell ellátnia:

a) az európai és afrikai magánszemélyek, csoportok és intézmények közötti produktív kapcsolatok előmozdítása;

b) a közös érdekek és közös célok tudatosítása az intézmények és a kutatócsoportok körében a projekt- és intézményi együttműködés megkönnyítése és megerősítése érdekében;

c) hozzájárulás az európai és afrikai támogatók, intézmények és hatóságok globális egészségügyi stratégiái egymással való összehangolásának megkönnyítéséhez;

d) további beruházások vonzása a magán- és a közszektorbeli, valamint a jótékonysági ágazatbeli partnerek bevonásával;

e) szinergiák, együttműködés és együttes fellépések kialakítása az (EU) 2021/947 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  létrehozott Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszközzel, különös tekintettel a kapacitásépítésre és a létesítmények és infrastruktúrák megosztására.

101. cikk

Tagok

A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás tagjai:

a) az Unió, amelyet a Bizottság képvisel;

b) az EDCTP Szövetség, amely egy, a holland jog szerint nyilvántartásba vett nonprofit szervezet, miután kötelezettségvállalási nyilatkozat útján bejelentette azon döntését, hogy csatlakozik a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozáshoz, amely nyilatkozat nem tartalmazhat az e rendeletben meghatározottakon kívül egyéb feltételeket a csatlakozásra vonatkozóan.

102. cikk

Az Unió pénzügyi hozzájárulása

A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás számára az igazgatási és működési költségek fedezésére nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás - beleértve az EGT-előirányzatokat is - legfeljebb 800 000 000 EUR, amelyből legfeljebb 59 756 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre; ez a hozzájárulás a következőkből áll:

a) legfeljebb 400 000 000 EUR, feltéve, hogy az Uniótól eltérő tagoknak, illetve azok tagszervezeteinek vagy kapcsolódó szervezeteinek a hozzájárulása eléri legalább ezt az összeget;

b) legfeljebb 400 000 000 EUR, feltéve, hogy a közreműködő partnereknek, illetve azok tagszervezeteinek vagy kapcsolódó szervezeteinek a hozzájárulása eléri legalább ezt az összeget.

Amennyiben a b) pont szerinti feltétel nem teljesül, az a) pont szerinti összeget legfeljebb 400 000 000 EUR összeggel meg kell növelni, feltéve, hogy az Uniótól eltérő tagok, illetve azok tagszervezetei vagy kapcsolódó szervezetei - a 103. cikk (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - legalább ennek az összegnek megfelelő hozzájárulást nyújtanak.

103. cikk

Az Uniótól eltérő tagok hozzájárulásai

(1) A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak a 3. cikkben meghatározott időszak alatt összesen legalább 439 878 000 EUR összegű hozzájárulást kell nyújtaniuk, vagy gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik vagy kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást.

(2) Az e cikk (1) bekezdésében említett hozzájárulás a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás a 11. cikk (1) bekezdésében meghatározottak szerint nyújtott hozzájárulásokból áll. A 11. cikk (1) bekezdésétől eltérve, ezek a hozzájárulások állhatnak pénzügyi hozzájárulásokból.

104. cikk

A kiegészítő tevékenységek köre

(1) A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás kiegészítő tevékenységeit az EDCTP Szövetség és tagszervezetei vagy kapcsolódó szervezetei összehangolt, integrált és koherens módon alakítják ki és hajtják végre, és azok a globális egészségügyi EDCTP3 stratégiai kutatási és innovációs tervét követik.

(2) A 11. cikk (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából a kiegészítő tevékenységek közé tartozhatnak a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás tevékenységeihez közvetlenül kapcsolódó és a közös vállalkozás célkitűzéseihez hozzájáruló tevékenységek, beleértve a következőket:

a) az EDCTP Szövetség tagszervezeteinek vagy kapcsolódó szervezeteinek olyan tevékenységei, amelyek összhangban állnak az EDCTP Szövetség más tagszervezeteinek vagy kapcsolódó szervezeteinek hasonló tevékenységeivel, és amelyeket a nemzeti finanszírozási szabályokkal összhangban függetlenül igazgatnak;

b) a szubszaharai afrikai kormányzati kutatószervezetek által végrehajtott tevékenységek;

c) olyan tevékenységek, amelyek előmozdítják a különböző magán- és közszektorbeli szervezetekkel való kapcsolatok kiépítését szolgáló hálózatépítést és partnerségeket;

d) a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás hatályához kapcsolható kutatási infrastruktúrák - például a klinikai vizsgálati hálózatok vagy kohorszvizsgálatok - fejlesztésének támogatása, valamint az egészségügyi rendszerekben a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás hatálya alá tartozó kutatási tevékenységek végzésére való felkészültség megerősítésének támogatása.

105. cikk

A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás szervei

A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás szervei:

a) az irányító testület;

b) az ügyvezető igazgató;

c) a tudományos bizottság;

d) az érdekelt felek csoportja.

106. cikk

Az irányító testület összetétele

Az irányító testület a következőkből áll:

a) az Unió nevében a Bizottság hat képviselője;

b) az EDCTP Szövetség hat képviselője.

107. cikk

Az irányító testület működése

Az EDCTP Szövetség a szavazati jogok 50%-ával rendelkezik.

108. cikk

A tudományos bizottság

(1) A 21. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében a tudományos bizottság a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás tudományos tanácsadó szerve.

(2) A 21. cikk (2) bekezdésében foglaltakon felül a tudományos bizottságnak biztosítania kell az afrikai országokból származó tudományos szakértelem bevonását is.

(3) A 21. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően a tudományos bizottságnak a következő feladatokat kell ellátnia:

a) segítséget nyújt a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás tevékenységei stratégiai és tudományos tervezésének kidolgozásában;

b) tanácsot ad az összes érdekelt féllel való szinergiák és partnerségek előmozdítására irányuló stratégiákkal kapcsolatban;

c) szükség szerint közreműködik a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás szempontjából releváns stratégiai és tudományos dokumentumok elkészítésében;

d) stratégiai és tudományos tanácsot ad a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás számára, valamint gondoskodik a folyamatban lévő projektek sikeres befejezéséről;

e) meghatározza az új vagy továbbfejlesztett klinikai beavatkozások fejlesztésének felgyorsításához szükséges stratégiai igényeket és prioritásokat, beleértve az e célok eléréséhez szükséges képzést, hálózatépítést és kapacitásépítést;

f) áttekinti a szegénységgel összefüggő és elhanyagolt betegségekkel kapcsolatos általános helyzetet annak megállapítása érdekében, hogy milyen szerepet tölthet be a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás - más érdekelt felekkel partnerségben - az e betegségek elleni beavatkozások kidolgozásának, illetve tökéletesítésének a felgyorsításában;

g) értékeli a globális termékfejlesztési folyamatok állapotát és a jövőbeli termékfejlesztés szempontjából kulcsfontosságú folyamatok lehetőségeit;

h) tanácsot ad a pályázati felhívások és egyéb programok felülvizsgálatával kapcsolatban;

i) támogatást nyújt és adatokat szolgáltat a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás nyomonkövetési és értékelési keretéhez, valamint a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás által finanszírozott vissza nem térítendő támogatások nyomán keletkezett tudományos eredmények és stratégiai hatások nyomon követésében;

j) tanácsot ad, segítséget nyújt és részt vesz a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás munkacsoportjaiban, az érdekelt felek találkozóin, az EDCTP fórumon és más releváns eseményeken.

(4) Az elnöknek éves jelentést kell készítenie a tudományos bizottság előző évi tevékenységéről és eredményeiről, és azt jóváhagyásra be kell nyújtania az irányító testületnek.

109. cikk

Az érdekelt felek csoportja

(1) Az érdekelt felek csoportjának földrajzi, tematikus és nemi szempontból kiegyensúlyozottan kell képviselnie az érdekelt feleket, bevonva különösen az afrikai szakértelmet.

(2) A 22. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően az érdekelt felek csoportjának a következő feladatokat kell ellátnia:

a) adatokat szolgáltat a stratégiai kutatási és innovációs tervben vagy bármely azzal egyenértékű dokumentumban meghatározott, a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás által kezelendő tudományos, stratégiai és technológiai prioritásokhoz, figyelembe véve a globális egészségügyben és a szomszédos ágazatokban elért haladást és ezen ágazatok szükségleteit;

b) javaslatokat tesz annak lehetővé tételére, hogy konkrét szinergiák jöjjenek létre a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás és a szomszédos ágazatok vagy bármely olyan ágazat között, amellyel a szinergiák hozzáadott értéket képviselnek;

c) hozzájárul az EDCTP fórum munkájához.

110. cikk

Finanszírozásra való jogosultság

(1) A Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramról szóló rendelet 17. cikkének (2) bekezdésével összhangban és az említett rendelet 23. cikkének (1) bekezdésétől eltérve, a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozástól származó finanszírozás a tagállamokban vagy a társult országokban, illetve az EDCTP Szövetséget alkotó államokban székhellyel rendelkező jogalanyokra korlátozódik. Kivételes esetben és amennyiben a munkaprogram úgy rendelkezik, más államokban székhellyel rendelkező jogalanyok jogosultak lehetnek a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás általi finanszírozásra, meghatározott pályázati témákban vagy népegészségügyi szükséghelyzet kezelésére irányuló felhívás esetében.

(2) Az Unió törekszik arra, hogy olyan megállapodásokat kössön harmadik országokkal, amelyek lehetővé teszik az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét. Megkötésük előtt és az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében, amennyiben egy ilyen megállapodással nem rendelkező harmadik országban székhellyel rendelkező jogalanyok közvetett tevékenység finanszírozásában vesznek részt, a közvetett tevékenység pénzügyi koordinátorának valamely tagállamban vagy társult országban kell székhellyel rendelkeznie, az előfinanszírozás összegét megfelelően ki kell igazítani, és a támogatási megállapodás felelősségre vonatkozó rendelkezéseinek kellően figyelembe kell venniük a pénzügyi kockázatokat.

111. cikk

Azonosított résztvevők

A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás által meghatározott jogalanyok részvétele támogathatósági kritérium lehet a pályázati felhívásban. Ezt megfelelően indokolni kell a munkaprogramban, amely azt is előírhatja, hogy az ilyen azonosított résztvevők a kiválasztott közvetett tevékenységek keretében nem jogosultak a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás általi finanszírozásra.

112. cikk

Etikai alapelvek

A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás keretében végzett klinikai vizsgálatokat és implementációs kutatást az etikai alapelvekkel, az elismert nemzetközi szabályozási előírásokkal és a helyes részvételi gyakorlatokkal összhangban kell végrehajtani.

113. cikk

Együttműködés az Európai Gyógyszerügynökséggel és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtal

A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozásnak szoros együttműködést kell kialakítania az Európai Gyógyszerügynökséggel és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtal, valamint az érintett afrikai ügynökségekkel és szervezetekkel.

114. cikk

Megfizethető hozzáférés

A Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységek résztvevőinek biztosítaniuk kell, hogy azok a termékek és szolgáltatások, amelyeket részben vagy egészben valamely közvetett tevékenység keretében elvégzett klinikai kutatások eredményei alapján fejlesztenek ki, megfizethetők, valamint tisztességes és észszerű feltételek mellett elérhetők és hozzáférhetők legyenek a nyilvánosság számára. E célból adott esetben a munkaprogramban meg kell határozni az egyes közvetett tevékenységekre alkalmazandó további hasznosítási kötelezettségeket.

VI. CÍM

INNOVATÍV EGÉSZSÉGÜGY KÖZÖS VÁLLALKOZÁS

115. cikk

Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás további célkitűzései

(1) A 4. és 5. cikkben meghatározott célkitűzéseken túlmenően az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozásnak 2030-ig a következő általános célkitűzéseket kell elérnie:

a) hozzájárulás az egész Unióra kiterjedő egészségügyi kutatási és innovációs ökoszisztéma létrehozásához, amely elősegíti a tudományos ismeretek innovációkba való átültetését, különösen az egészségügyi innovációkra összpontosító legalább 30 nagyszabású, ágazatokon átívelő projekt elindításával;

b) az olyan biztonságos, hatékony, emberközpontú és költséghatékony innovációk kifejlesztésének elősegítése, amelyek választ adnak a kielégítetlen stratégiai népegészségügyi szükségletekre, legalább öt példán bemutatva azon egészségügyi termékek és szolgáltatások integrálásának megvalósíthatóságát, amelyek bizonyítottan alkalmasak az egészségügyi ellátórendszerek általi bevezetésre. A kapcsolódó projekteknek foglalkozniuk kell az Unió lakosságát érintő betegségek megelőzésével, diagnosztizálásával, kezelésével vagy menedzsmentjével, beleértve az európai rákellenes tervhez való hozzájárulást is;

c) az ágazatközi egészségügyi innováció ösztönzése a globálisan versenyképes európai egészségügyi ipar érdekében, valamint hozzájárulás az új európai iparstratégia és az európai gyógyszerstratégia célkitűzéseinek eléréséhez.

(2) Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás a következő egyedi célkitűzésekkel rendelkezik:

a) hozzájárulás az egészséget meghatározó tényezők és a kiemelt betegségterületek jobb megértéséhez;

b) az egészségügyi ipari ágazatok és más érdekelt felek összefogásával a szétaprózott egészségügyi kutatási és innovációs erőfeszítések integrálása, a kielégítetlen népegészségügyi szükségletekre összpontosítva, hogy - a végfelhasználók igényeinek megfelelően - lehetővé tegye a betegségek jobb előrejelzését, megelőzését, észlelését, diagnosztizálását, kezelését és menedzselését szolgáló eszközök, adatok, platformok, technológiák és folyamatok kifejlesztését;

c) az emberközpontú, integrált egészségügyi megoldások megvalósíthatóságának bemutatása;

d) az egészségügyi ellátás terén a digitalizációban és az adatcserében rejlő összes lehetőség kiaknázása;

e) az innovatív és integrált egészségügyi megoldások hozzáadott értékének átfogó értékelésére szolgáló új és továbbfejlesztett módszerek és modellek kidolgozásának lehetővé tétele.

116. cikk

Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás további feladatai

Az 5. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozásnak a következő feladatokat kell ellátnia:

a) előmozdítja a szoros és hosszú távú együttműködést az Unió, más tagok, közreműködő partnerek és az egészségügyben érintett egyéb érdekelt felek, köztük más érintett iparágak, egészségügyi hatóságok (például szabályozó szervek, egészségügyitechnológia-értékelő szervek és kifizetők), betegszervezetek, egészségügyi szakemberek és szolgáltatók, valamint a tudományos körök között;

b) hatékonyan támogatja a verseny előtti szakaszban végzett egészségügyi kutatást és innovációt, különös tekintettel azokra a tevékenységekre, amelyekben több egészségügyi iparág szervezetei is együttesen vesznek részt annak érdekében, hogy közösen dolgozzanak azokon a területeken, ahol kielégítetlen népegészségügyi szükségletek merülnek fel;

c) biztosítja, hogy valamennyi érdekelt fél lehetőséget kapjon arra, hogy területeket javasoljon a jövőbeli pályázati felhívásokra;

d) rendszeresen felülvizsgálja és szükség szerint kiigazítja az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás stratégiai kutatási és innovációs tervét a végrehajtása során bekövetkező tudományos fejlemények vagy a felmerülő népegészségügyi szükségletek fényében;

e) közzéteszi a projektekkel kapcsolatos információkat, beleértve a részt vevő jogalanyokat és az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás pénzügyi hozzájárulásának és az előirányzott természetbeni hozzájárulásoknak a résztvevőnkénti összegét;

f) megszervezi a rendszeres kapcsolattartást - ezen belül legalább egy, az érdekcsoportokkal és az érdekelt felekkel tartott éves találkozót - az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás kutatási és innovációs tevékenységei nyitottságának és átláthatóságának biztosítása érdekében;

g) ellátja a 115. cikkben említett célkitűzések eléréséhez szükséges egyéb feladatokat.

117. cikk

Tagok

Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás tagjai:

a) az Unió, amelyet a Bizottság képvisel;

b) a belga jog alapján bejegyzett Radiológiai, Elektronikus Gyógyászati és Egészségügyi Informatikai Ipar Európai Koordinációs Bizottsága (COCIR), a luxemburgi jog alapján bejegyzett Gyógyszeripari Egyesületek Európai Szövetsége (beleértve annak alcsoportját, a Vaccines Europe-ot), a belga jog alapján bejegyzett EuropaBio, valamint a belga jog alapján bejegyzett MedTech Europe, miután kötelezettségvállalási nyilatkozat útján bejelentették azon döntésüket, hogy csatlakoznak az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozáshoz, amely nyilatkozat nem tartalmazhat az e rendeletben meghatározottakon kívül egyéb feltételeket a csatlakozásra vonatkozóan;

c) a 7. cikkel összhangban kiválasztandó társult tagok.

118. cikk

Az Unió pénzügyi hozzájárulása

Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás számára az igazgatási és működési költségek fedezésére nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás - beleértve az EGT-előirányzatokat is - legfeljebb 1 200 000 000 EUR, amelyből legfeljebb 30 212 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre; ez a hozzájárulás a következőkből áll:

a) legfeljebb 1 000 000 000 EUR, feltéve, hogy az Uniótól eltérő tagok, illetve tagszervezeteik vagy kapcsolódó szervezeteik hasonló összegű hozzájárulást nyújtanak;

b) legfeljebb 200 000 000 EUR, feltéve, hogy a közreműködő partnerek, illetve tagszervezeteik vagy kapcsolódó szervezeteik hasonló összegű további hozzájárulást nyújtanak.

119. cikk

Az Uniótól eltérő tagok hozzájárulásai

(1) Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak a 3. cikkben meghatározott időszak alatt összesen legalább 1 000 000 000 EUR összegű hozzájárulást kell fizetniük, vagy gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik vagy kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást, beleértve legfeljebb 30 212 000 EUR-t igazgatási költségekre.

(2) A kiegészítő tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulások nem haladhatják meg az Uniótól eltérő tagok természetbeni hozzájárulásának 40%-át az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás szintjén.

(3) Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységek résztvevői által nyújtott hozzájárulásoknak a közvetett tevékenység elszámolható költségeinek és a hozzá kapcsolódó kiegészítő tevékenységek költségeinek legalább 45%-át kell kitennie. Indokolt esetben a munkaprogram kivételesen megengedhet alacsonyabb arányú hozzájárulásokat az egyes közvetett tevékenységek és az azokhoz kapcsolódó kiegészítő tevékenységek szintjén.

(4) A Horizont Európához társult országoktól eltérő harmadik országokban végrehajtott közvetett tevékenységek során felmerült költségeket indokolni kell, és azoknak a 115. cikkben meghatározott célkitűzések szempontjából relevánsnak kell lenniük. E költségek nem haladhatják meg az Uniótól eltérő tagok és a közreműködő partnerek által az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás szintjén a működési költségekhez nyújtott természetbeni hozzájárulások 20%-át. Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás szintjén a működési költségekhez való természetbeni hozzájárulások 20%-át meghaladó költségek nem tekinthetők a működési költségekhez való természetbeni hozzájárulásnak.

(5) Kellően indokolt esetekben az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás munkaprogramjai egyedi határértékeket állapíthatnak meg a Horizont Európához társult országoktól eltérő harmadik országokban a közvetett tevékenységek szintjén a működési költségekhez való természetbeni hozzájárulásokra. Az ilyen egyedi határértékekről szóló határozatoknak figyelembe kell venniük különösen az érintett cselekvések célkitűzéseit és az általuk elérni kívánt hatást, és nem eredményezhetik a (4) bekezdésben meghatározott felső határ túllépését az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás szintjén.

120. cikk

A kiegészítő tevékenységekkel összefüggő feltételek

(1) A 11. cikk (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából az Unióban vagy a Horizont Európához társult országokban kiegészítő tevékenységekre kerül sor, amelyek magukban foglalhatják a következőket:

a) az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységek célkitűzéseinek eléréséhez hozzájáruló tevékenységek;

b) az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységek eredményeinek terjesztéséhez, fenntarthatóságához vagy hasznosításához hozzájáruló tevékenységek.

(2) Adott esetben a projektjavaslatoknak a kapcsolódó kiegészítő tevékenységeikre vonatkozó tervet is tartalmazniuk kell. Az ilyen projektspecifikus kiegészítő tevékenységekkel kapcsolatos költségeknek a pályázat benyújtásának időpontjával kezdődő és a közvetett tevékenység befejezésétől számított legfeljebb két évig tartó időszakban kell felmerülniük.

(3) Annak érdekében, hogy a költségeket a 11. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett természetbeni hozzájárulásként számolják el, az alapul szolgáló kiegészítő tevékenységeket az Unión belül vagy a Horizont Európához társult országokban kell végrehajtani.

121. cikk

Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás szervei

Az Innovatív Egészségügy Kezdeményezés Közös Vállalkozás szervei:

a) az irányító testület;

b) az ügyvezető igazgató;

c) az államok képviselőinek csoportja;

d) a tudományos és innovációs testület.

122. cikk

Az irányító testület összetétele

Az irányító testület a következőkből áll:

a) az Unió nevében a Bizottság négy képviselője;

b) Uniótól eltérő tagonként egy-egy képviselő.

123. cikk

Az irányító testület működése

Az Uniótól eltérő tagok együttesen a szavazati jogok 50%-ával rendelkeznek.

124. cikk

A tudományos és innovációs testület

(1) A tudományos és innovációs testületnek a 21. cikkel összhangban tanácsot kell adnia az irányító testületnek az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás kutatási és innovációs tevékenységeihez kapcsolódó kérdésekben.

(2) A tudományos és innovációs testület a következő állandó testületi tagokból áll:

a) az Unió nevében a Bizottság két képviselője;

b) az Uniótól eltérő tagok négy képviselője;

c) az államok képviselői csoportjának két képviselője;

d) a tudományos közösség négy képviselője, akiket a 21. cikk (4) bekezdésének megfelelő nyílt kiválasztási eljárást követően az irányító testület nevez ki;

e) legfeljebb hat további állandó testületi tag, akiket a 21. cikk (4) bekezdése szerinti nyílt kiválasztási eljárást követően az irányító testület nevez ki, biztosítva különösen az egészségügyben érintett érdekelt felek megfelelő képviseletét, különösen a közszektor - beleértve a szabályozó szerveket -, a betegek és általában a végfelhasználók lefedésével.

(3) A (2) bekezdés a), b) és c) pontjában említett állandó testületi tagok adott esetben eseti testületi tagokat hívhatnak meg konkrét témák megvitatása céljából. Az egyes ülésekre közösen legfeljebb hat eseti testületi tagot hívhatnak meg.

Az ilyen eseti testületi tagok meghívásának az adott üléseken megvitatandó témákkal kapcsolatos tudományos vagy technikai jellegű szakértelmük alapján, vagy más kutatási programokkal kialakítandó szinergiák szükségességének figyelembevételével kell történnie.

A (2) bekezdés a), b) és c) pontjában említett állandó testületi tagoknak közös megegyezéssel kell meghívniuk az eseti testületi tagokat. Döntéseiket közölniük kell az irányító testülettel, az államok képviselőinek csoportjával és a többi állandó testületi taggal.

(4) A 21. cikk (7) bekezdésén túlmenően a tudományos és innovációs testületnek tanácsot kell adnia az irányító testületnek - az irányító testület kérelmére vagy saját kezdeményezés alapján - az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás célkitűzéseihez kapcsolódó tudományos és technológiai kérdésekben, különösen a következők tekintetében:

a) tudományos prioritások, többek között a stratégiai kutatási és innovációs terv naprakésszé tételének összefüggésében;

b) a munkaprogram tervezete, beleértve a pályázati felhívások tartalmát is;

c) az Uniótól eltérő tagok 120. cikkben említett kiegészítő tevékenységeinek tervezése;

d) konkrét tudományos prioritásokra összpontosító tanácsadó csoportok felállítása a 17. cikk (2) bekezdésének x) pontjával összhangban, a 21. cikk (4) bekezdésének megfelelő, a tagokra vonatkozó nyílt kiválasztási eljárást követően;

e) szinergiák kialakítása a Horizont Európa más tevékenységeivel, többek között más európai partnerségekkel, valamint más uniós finanszírozási programokkal és nemzeti finanszírozási programokkal.

(5) A 21. cikk (5) bekezdésén felül a tudományos és innovációs testületnek meg kell választania elnökét az e cikk (2) bekezdésének d) pontjában említett képviselők közül.

125. cikk

A közvetett tevékenységekre alkalmazandó feltételek

(1) E rendelet alkalmazásában a kielégítetlen népegészségügyi szükséglet olyan igényként határozható meg, amelyet az egészségügyi rendszerek jelenleg - rendelkezésre állási vagy hozzáférhetőségi okokból - nem kezelnek: például akkor, ha nem létezik megfelelő diagnosztikai, megelőzési vagy kezelési módszer egy adott egészségügyi állapotra vonatkozóan, vagy ha a lakosság egészségügyi ellátáshoz való hozzáférése a költségek, az egészségügyi létesítményektől való távolság vagy a várakozási idő miatt korlátozott. Az emberközpontú ellátás az ellátás olyan megközelítésére utal, amely tudatosan átveszi az egyének, a gondozók, a családok és a közösségek nézőpontját, és e személyeket egy olyan egészségügyi ellátórendszer résztvevőinek, illetve kedvezményezettjeinek tekinti, amely az egyéni betegségek helyett az ő igényeik és preferenciáik szerint szerveződik.

(2) Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységek közé tartozhatnak az olyan klinikai tanulmányok, amelyek esetében a célzott terület vagy a tervezett felhasználás olyan kielégítetlen népegészségügyi szükségletet képvisel, amely jelentős mértékben érinti vagy fenyegeti az Unió lakosságát.

(3) Az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás által finanszírozott közvetett tevékenységek résztvevőinek biztosítaniuk kell, hogy azok a termékek és szolgáltatások, amelyeket részben vagy egészben valamely közvetett tevékenység keretében elvégzett klinikai kutatások eredményei alapján fejlesztenek ki, megfizethetők, valamint tisztességes és észszerű feltételek mellett elérhetők és hozzáférhetők legyenek a nyilvánosság számára. E célból adott esetben a munkaprogramban meg kell határozni az egyes közvetett tevékenységekre alkalmazandó további hasznosítási kötelezettségeket.

(4) Amennyiben a munkaprogram úgy rendelkezik, valamint az 5. cikk (2) bekezdésének a) pontján túlmenően, az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás által meghatározott jogalanyok számára elő lehet írni az egyedi közvetett tevékenységekben való részvételt. E jogalanyok nem jogosultak finanszírozásra az Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozásból.

(5) Az egyedi közvetett tevékenységekben a (4) bekezdésben említett, előre meghatározott jogalanyokkal együtt részt vevő jogalanyok nem jogosultak finanszírozásra, amennyiben:

a) legalább 500 millió EUR éves árbevétellel rendelkező, profitorientált jogalanyok;

b) az a) pontban említett valamely jogalany közvetlen vagy közvetett ellenőrzése alatt állnak, vagy az a) pontban említett jogalanyokkal azonos közvetlen vagy közvetett ellenőrzés alatt állnak;

c) közvetlenül vagy közvetve ellenőrzést gyakorolnak az a) pontban említett valamely jogalany felett.

VII. CÍM

CSIPEKKEL FOGLALKOZÓ KÖZÖS VÁLLALKOZÁS * 

126. cikk

A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás további célkitűzései * 

(1) *  A 4. és 5. cikkben meghatározott célkitűzéseken túlmenően a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás a következő általános célkitűzésekkel rendelkezik:

a) az Unió stratégiai autonómiájának megerősítése az elektronikai alkatrészek és rendszerek terén, a vertikális iparágak és általában véve a gazdaság jövőbeli igényeinek kielégítése érdekében. Az átfogó cél az, hogy 2030-ig megkétszereződjön az elektronikai alkatrészek és rendszerek tervezésének és gyártásának értéke Európában, összhangban az Unió termékek és szolgáltatások terén képviselt súlyával;

b) *  az Unió tudományos kiválóságának és innovációs vezető szerepének megteremtése az újonnan megjelenő alkatrészek és rendszertechnológiák - köztük az alacsonyabb TRL-ekhez kapcsolódó tevékenységek - terén; valamint a kkv-k aktív bevonásának előmozdítása, aminek révén - az összes kutatási és innovációs tevékenységet figyelembe véve, beleértve az (EU) 2023/1781 rendelettel létrehozott Európai Csipkezdeményezéshez kapcsolódó tevékenységeket is - a kkv-knak a közvetett tevékenységekben részt vevők teljes számának legalább egyharmadát kell képviselniük, és a közfinanszírozás legalább 20%-át nekik kell juttatni;

c) annak biztosítása, hogy az alkatrészek és a rendszertechnológiák választ adjanak az Európában jelentkező társadalmi és környezeti kihívásokra. A cél az energiahatékonyságra vonatkozó uniós szakpolitikával való összhang megteremtése és az energiafogyasztás 32,5%-os csökkentéséhez való hozzájárulás 2030-ig;

d) *  az Unió egész félvezető-értékláncában nagyszabású technológiai kapacitásépítés megvalósítása, és a kapcsolódó kutatási és innovációs tevékenységek támogatása annak érdekében, hogy lehetővé váljon olyan élvonalbeli félvezető-technológiák, következő generációs félvezető-technológiák és élvonalbeli kvantumtechnológiák kifejlesztése és alkalmazása, valamint a bevált technológiák olyan innovatív fejlesztése, amelyek meg fogják erősíteni a fejlett tervezési, rendszer-integrációs és csipgyártási képességeket az Unióban, ezáltal fokozva az Unió versenyképességét; továbbá hozzájárulás a zöld és digitális átállás megvalósításához, különösen az elektronikus rendszerek éghajlati hatásának csökkentése, a következő generációs csipek fenntarthatóságának javítása és a körforgásos gazdaság folyamatainak megerősítése révén, hozzájárulás a félvezető-ökoszisztémán belüli minőségi munkahelyekhez, valamint a beépített biztonság elveinek kezelése, amelyek védelmet nyújtanak a kiberbiztonsági fenyegetésekkel szemben.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott célkitűzéseken túlmenően a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás a következő egyedi célkitűzésekkel rendelkezik:

a) azon kutatás és fejlesztés támogatása, amelynek célja a tervezési és gyártási képességek kialakítása Európában a stratégiai alkalmazási területeken;

b) olyan nagy és kis projektek kiegyensúlyozott portfóliójának elindítása, amelyek támogatják a technológiák gyors átvitelét a kutatási környezetből az ipari környezetbe;

c) az egész Unióra kiterjedő dinamikus, digitális értékláncokon alapuló ökoszisztéma előmozdítása, amely egyszerűsített hozzáférést biztosít az újonnan belépőkhöz;

d) azon kutatás és fejlesztés támogatása, amelynek célja az európai kritikus infrastruktúrák és ágazatok számára biztonságot, bizalmat és energiahatékonyságot garantáló alkatrésztechnológiák fejlesztése;

e) a nemzeti erőforrások mozgósításának elősegítése, valamint az uniós és nemzeti kutatási és innovációs programok koordinációjának biztosítása az elektronikus alkatrészek és rendszerek terén;

f) *  a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás stratégiai kutatási és innovációs terve, valamint az uniós szakpolitikák közötti koherencia megteremtése az elektronikai alkatrészek és rendszertechnológiák hatékony hozzájárulásának biztosítása érdekében;

g) *  fejlett tervezési kapacitások kiépítése az integrált félvezető-technológiák számára;

h) *  a meglévő fejlett kísérleti gyártósorok fejlesztése és újak kialakítása Unió-szerte az élvonalbeli félvezető-technológiák és következő generációs félvezető-technológiák kifejlesztése és alkalmazása érdekében;

i) *  fejlett technológiai és mérnöki kapacitások kiépítése az élvonalbeli kvantumcsipek és a kapcsolódó félvezető-technológiák innovatív fejlesztésének felgyorsítása érdekében;

j) *  kompetenciaközpontok hálózatának létrehozása Unió-szerte a meglévő létesítmények továbbfejlesztése vagy új létesítmények létrehozása révén.

127. cikk

Tagok

(1) *  A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás tagjai:

a) a hatóságok, vagyis a következők:

i. az Unió, amelyet a Bizottság képvisel;

ii. a következő részt vevő államok: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, a Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Izland, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia és Szlovénia;

b) a magánszektorbeli tagok, vagyis a következő ipari szövetségek: a francia jog alapján bejegyzett Aeneas egyesület; a holland jog alapján bejegyzett Inside ipari egyesület (INSIDE); a német jog alapján bejegyzett EPoSS e.V. egyesület.

(2) *  Minden részt vevő államnak ki kell jelölnie a képviseletét a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás szerveiben ellátó személyeket, és meg kell neveznie az(oka)t a nemzeti szervezete(ke)t, amely(ek) a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás tevékenységei kapcsán fennálló tagállami kötelezettségek teljesítéséért felelős(ek).

128. cikk * 

Uniós pénzügyi hozzájárulás

(1) A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozásnak nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás - beleértve az EGT-előirányzatokat is - legfeljebb 4 175 000 000 EUR, amelyből legfeljebb 62 287 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre; e hozzájárulás a következőképpen oszlik meg:

a) legfeljebb 2 725 000 000 EUR a Horizont Európából;

b) legfeljebb 1 450 000 000 EUR a DEP-ből.

(2) Az e cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett uniós pénzügyi hozzájárulást a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozásnak arra kell felhasználnia, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás kutatási és innovációs tevékenységeinek megfelelő, a Horizont Európáról szóló rendelet 2. cikkének 43. pontjában meghatározott közvetett tevékenységekhez, beleértve az 1-4. operatív célkitűzéshez kapcsolódó kutatási és innovációs tevékenységeket is.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjában említett uniós pénzügyi hozzájárulást az 1-4. operatív célkitűzéshez kapcsolódó kapacitásépítési tevékenységekre kell felhasználni.

(4) Az (1) bekezdés b) pontjában említett uniós pénzügyi hozzájárulás nem haladhatja meg a kapacitásépítési tevékenységek összköltségének 50%-át.

(5) Az 1-4. operatív célkitűzésnek a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás általi megvalósításából eredő kapacitásokhoz való hozzáférésnek Unió-szerte a felhasználók széles köre számára nyitottnak kell lennie, és azt átláthatóan és megkülönböztetésmentesen, az Unió által az említett tevékenységek összköltségéhez nyújtott pénzügyi hozzájárulással közvetlenül arányos módon kell biztosítani.

129. cikk

Az Uniótól eltérő tagok hozzájárulásai

(1) *  A 3. cikkben meghatározott időszakban a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozásban részt vevő államoknak összesen a 128. cikkben említett, a működési költségekhez való uniós hozzájárulással arányos összegű hozzájárulást kell fizetniük. A részt vevő államoknak maguk között meg kell egyezniük kollektív hozzájárulásaikról, és arról, hogy miként teljesítik azokat. Ez nem érinti az egyes részt vevő államok azon képességét, hogy a 12. cikkel összhangban meghatározzák nemzeti pénzügyi hozzájárulásukat. A 28. cikk (4) bekezdésének a) pontjától eltérve, a részt vevő államoknak nem kell hozzájárulást nyújtaniuk az igazgatási költségekhez.

(2) *  A 3. cikkben meghatározott időszak alatt a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás magánszektorbeli tagjainak legalább 2 511 164 000 EUR összegű hozzájárulást kell fizetniük a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozáshoz, vagy pedig gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik vagy kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást.

(3) *  A 28. cikk (4) bekezdésétől eltérve, a magánszektorbeli tagoknak legfeljebb 26 331 000 EUR pénzügyi hozzájárulást kell nyújtaniuk a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás igazgatási költségeihez, vagy pedig gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik és kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást. A magánszektorbeli tagoknak a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás igazgatási költségeihez való teljes éves hozzájárulása 30%.

(4) *  Az e cikk (1) bekezdésében említett hozzájárulásoknak a 11. cikk (3) bekezdésében meghatározott hozzájárulásokból kell állniuk. Kivételesen, a 11. cikk (3) bekezdésétől eltérve, a részt vevő államok számára engedélyezett, hogy jelentést tegyenek a 2022. február 8. óta nyújtott pénzügyi hozzájárulásokról. A kapcsolódó tevékenységekkel összefüggő költségek ettől az időponttól kezdve elszámolhatónak tekinthetők, még abban az esetben is, ha azok a vissza nem térítendő támogatás elnyerésére irányuló pályázat benyújtása előtt merültek fel, feltéve, hogy az alábbi feltételek mindegyike teljesül:

a) a tevékenységek megfelelnek e rendeletnek;

b) a tevékenységek hozzájárulnak a 126. cikk (2) bekezdésének h) pontjában említett célkitűzés megvalósításához, és a kapcsolódó, felmerült költségek tőkekiadásokból állnak;

c) a vissza nem térítendő támogatás elnyerésére irányuló pályázatokat a 12. cikk (1) bekezdésével összhangban a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás értékeli és választja ki;

d) a tevékenységek végrehajtása a vissza nem térítendő támogatás odaítélésének időpontjában folyamatban van;

e) a részt vevő állam említett költségekhez kapcsolódó hozzájárulását nem veszik figyelembe a részt vevő államok szavazati jogainak a 133. cikk (2) bekezdésében, a 133. cikk (3) bekezdésében és a 136. cikk (1) bekezdésében említett kiszámítása céljából;

f) a részt vevő állam említett költségekhez kapcsolódó hozzájárulása nem haladja meg az adott részt vevő államnak a 126. cikk (2) bekezdésének h) pontjában említett célkitűzés megvalósításához hozzájáruló tevékenységek tekintetében előirányzott teljes pénzügyi hozzájárulásának 25%-át.

130. cikk

A kiegészítő tevékenységek köre

(1) *  A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás irányító testülete szükség esetén jóváhagyhatja a 11. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett kiegészítő tevékenységek tervét a magánszektorbeli tagok testületének javaslatára, figyelembe véve a hatóságok testületének véleményét.

(2) A 11. cikk (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából a kiegészítő tevékenységek a következőket foglalhatják magukban:

a) a Kulcsfontosságú Digitális Technológiák, az ECSEL, az ARTEMIS és az ENIAC közös vállalkozások projekteredményeinek ipari bevezetését célzó beruházások;

b) kísérleti projektek, demonstrációs projektek, alkalmazások, kiépítések, ipari bevezetés, beleértve a vonatkozó tőkekiadásokat és beleértve a közös európai érdeket szolgáló fontos projektek keretében megvalósuló mikroelektronikai projekteket;

c) nem állami finanszírozású, kapcsolódó kutatási és fejlesztési tevékenységek;

d) az Európai Beruházási Bank hiteleiből finanszírozott és uniós vissza nem térítendő támogatásban nem részesülő tevékenységek;

e) a technológia felhasználóinak és beszállítóinak az együttműködését támogató ökoszisztéma fejlesztésére irányuló tevékenységek.

131. cikk * 

A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás szervei * 

A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás szervei a következők:

a) az irányító testület;

b) az ügyvezető igazgató;

c) a hatóságok testülete;

d) a magánszektorbeli tagok testülete.

132. cikk * 

Az irányító testület összetétele

A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás minden tagjának ki kell jelölnie képviselőit és egy küldöttségvezetőt, aki a tag szavazati jogával rendelkezik az irányító testületben.

133. cikk

Az irányító testület működése

(1) Az irányító testületben a szavazati jogoknak a következőképpen kell megoszlaniuk:

a) a szavazati jogok egyharmadával a Bizottság rendelkezik;

b) a szavazati jogok egyharmadával a magánszektorbeli tagok rendelkeznek közösen; és

c) a szavazati jogok egyharmadával a részt vevő államok rendelkeznek közösen.

(2) *  A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás létrehozását követő első két pénzügyi évben a részt vevő államok szavazati jogainak a következőképpen kell megoszlaniuk:

a) 1% minden egyes részt vevő állam részére;

b) *  a fennmaradó részt évente szétosztják a részt vevő államok között az elmúlt két évben a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozáshoz vagy az azt megelőző kezdeményezéshez nyújtott tényleges pénzügyi hozzájárulásuk arányában.

(3) Az ezt követő pénzügyi években a részt vevő államok szavazati jogának eloszlását évente kell meghatározni a közvetett tevékenységekre az elmúlt két pénzügyi évben ténylegesen lekötött forrásaik arányában.

(3a) *  Az (1) bekezdéstől eltérve, az irányító testület kizárólag a Bizottságot és a tagállamokat foglalhatja magában, amikor a munkaprogramnak az Európai Csipkezdeményezés végrehajtására vonatkozó különálló része kapacitásépítési tevékenységekkel foglalkozó alszakaszáról szavaz. A Bizottság a szavazati jogok 50%-ával rendelkezik. A munkaprogramnak az Európai Csipkezdeményezés végrehajtására vonatkozó különálló része kutatási és innovációs tevékenységekkel foglalkozó alszakasza tekintetében a Bizottság és a tagállamok a szavazati jogok 45-45%-ával, a magánszektorbeli tagok pedig a 10%-ával rendelkeznek. A tagállamok szavazati jogaira a (2) és a (3) bekezdés értelemszerűen alkalmazandó. Az irányító testület valamennyi képviselőjének részt kell vennie a munkaprogram említett különálló részének az előkészítésében.

(4) A magánszektorbeli tagok szavazati jogait egyenlő arányban kell felosztani az ipari egyesületek között, kivéve, ha a magánszektorbeli tagok testülete másként határoz.

(5) *  A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás bármely olyan új tagjának a szavazati jogait, amely nem tagállam vagy társult ország, az irányító testületnek kell meghatároznia az adott tagnak a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozásba való belépése előtt.

133a. cikk * 

A DEP keretében finanszírozott tevékenységekre alkalmazandó szabályok

(1) A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás által a DEP keretében finanszírozott tevékenységekre a 24. cikk (2) bekezdése mellett az (EU) 2021/694 rendelet alkalmazandó.

(2) A Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás munkaprogramját és pályázati felhívásait közzé kell tenni a DEP honlapján.

(3) A DEP költségvetéséből finanszírozott tevékenységek kiadásainak utólagos ellenőrzését a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozásnak az (EU) 2021/694 rendelet 27. cikkével összhangban kell elvégeznie.

134. cikk * 

Az egyedi tevékenységekben való részvétel korlátozása és feltételei

(1) A Horizont Európa keretében finanszírozott tevékenységek esetében az egyedi tevékenységekben való részvételt - az e rendelet 17. cikke (2) bekezdésének l) pontjától eltérve - a Bizottság kérésére, a hatóságok testületének jóváhagyását követően a Horizont Európáról szóló rendelet 22. cikkének (5) bekezdésével összhangban korlátozni kell.

(2) A DEP keretében finanszírozott tevékenységek esetében az egyedi tevékenységekben való részvételt a Bizottság kérésére - a hatóságok testületének jóváhagyását követően - az (EU) 2021/694 rendelet 12. cikkének (6) bekezdésével és 18. cikkével összhangban korlátozni kell.

(3) A munkaprogramnak az Európai Csipkezdeményezésre vonatkozó különálló részében feltüntetett pályázati felhívásoknak nyitva kell állniuk az együttműködés különböző jogi formái és más résztvevők előtt. A támogatás iránti pályázatok kiválasztása nem alapulhat az együttműködés valamely konkrét jogi formáján. Az intézkedéseket olyan jogalanyok is végrehajthatják, amelyek az (EU) 2023/1781 rendelet 7. cikkével összhangban egy európai csipinfrastruktúra-konzorcium (a továbbiakban: ECIC) formájában létrehozott konzorcium keretében működnek együtt. A munkaprogramnak az Európai Csipkezdeményezésre vonatkozó különálló részében meg kell határozni, hogy amennyiben valamely ECIC egy adott intézkedés tekintetében támogatásra pályázik, a pályázónak magának az ECIC-nek kell lennie, nem pedig az ECIC-et alkotó egyes jogalanyoknak.

134a. cikk * 

Az ügyvezető igazgató további feladatai

A 19. cikk (4) bekezdésének c) pontjától eltérve, a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás ügyvezető igazgatójának a hatóságok testülete által készített, a 137. cikk aa) pontja szerinti vázlat és a stratégiai kutatási és innovációs terv alapján el kell készítenie a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás munkaprogramját, és azt elfogadásra be kell nyújtania az irányító testületnek.

135. cikk * 

A hatóságok testületének összetétele

A hatóságok testületének a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás hatóságainak a képviselői alkotják.

Mindegyik hatóságnak ki kell neveznie képviselőit és egy küldöttségvezetőt, aki szavazati joggal rendelkezik a hatóságok testületében.

136. cikk

A hatóságok testületének működése

(1) *  A hatóságok testületében a szavazati jogokat évente kell felosztani a hatóságok között, az adott évre vonatkozóan a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás tevékenységeihez a 12. cikknek megfelelően nyújtott pénzügyi hozzájárulások arányában, azzal, hogy bármely tag a hatóságok testületén belüli összes szavazati jog legfeljebb 50%-ával rendelkezhet.

(2) *  A 134. cikk (1) és (2) bekezdésének alkalmazása céljából a hatóságok testülete kizárólag a tagállamokból állhat. E cikk (1) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó.

(2a) *  A 137. cikk aa) pontjának alkalmazása tekintetében, valamint az Európai Csipkezdeményezés végrehajtásával összefüggő pályázatoknak a 137. cikk d) pontja szerinti kiválasztása céljából a hatóságok testülete kizárólag a Bizottságot és a tagállamokat foglalhatja magában. E cikk (1) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó.

(3) Amennyiben háromnál kevesebb részt vevő állam jelentette be az ügyvezető igazgatónak a 12. cikk (3) bekezdése szerinti pénzügyi hozzájárulását, a Bizottság a szavazatok 50%-ával rendelkezik, a fennmaradó 50% pedig egyenlő arányban kerül felosztásra a részt vevő államok között, mindaddig, amíg háromnál több, kulcsfontosságú digitális technológiákban részt vevő állam be nem jelentette a hozzájárulását.

(4) A hatóságok maximálisan törekednek a határozatok konszenzuson alapuló elfogadására. Konszenzus hiányában szavazást kell tartani. A határozatot a szavazatok - beleértve a távollévő részt vevő államok szavazatait is, de a tartózkodások nélkül - legalább 75%-os többségével lehet elfogadni.

(5) A hatóságok testületének a tagjai közül elnököt kell választania, akinek a megbízatása legalább két évre szól.

(6) *  Az elnök felkérhet más személyeket is - így különösen az Unió regionális hatóságainak, a kkv-k egyesületeinek és a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás egyéb szerveinek képviselőit -, hogy a testület ülésein megfigyelőként részt vegyenek.

(7) *  A hatóságok testületének évente legalább kétszer rendes ülést kell tartania. Rendkívüli ülést a Bizottság, a részt vevő államok képviselőinek többsége vagy az elnök kérésére lehet tartani. A hatóságok testülete üléseinek összehívása a testület elnökének feladata, az üléseket pedig alapesetben a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás székhelyén kell tartani.

(8) A hatóságok testülete akkor határozatképes, ha a Bizottság képviselteti magát, továbbá legalább három részt vevő állam küldöttségvezetője is jelen van.

(9) Az ügyvezető igazgatónak - a hatóságok testületének eltérő határozata hiányában - részt kell vennie a hatóságok testületének ülésein, de szavazati joggal nem rendelkezik.

(10) *  A hatóságok testületének meghívására bármely olyan tagállam vagy társult ország, amely nem tagja a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozásnak, megfigyelőként vehet részt a hatóságok testületének ülésein. A megfigyelőknek meg kell kapniuk minden kapcsolódó dokumentumot, és tanácsadási joguk van minden, a hatóságok testülete által meghozandó döntésben. Minden ilyen megfigyelőt a hatóságok testületének tagjaira is alkalmazandó titoktartási szabályok kötnek.

(11) A hatóságok testülete szükség esetén munkacsoportokat hozhat létre egy vagy több hatóság átfogó koordinálása mellett.

(12) A hatóságok testületének el kell fogadnia saját eljárási szabályzatát.

(13) A 11. cikk (8) bekezdése és a 28. cikk (6) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó a hatóságok testületére is.

137. cikk

A hatóságok testületének feladatai

A hatóságok testületének:

a) közre kell működnie a stratégiai kutatási és innovációs terv kidolgozásában;

aa) *  az egyes munkaprogramok kidolgozása előtt - figyelembe véve a magánszektorbeli tagok véleményét, valamint adott esetben az (EU) 2023/1781 rendelet 28. cikkével létrehozott, félvezetőkkel foglalkozó európai testület véleményét és az egyéb érdekelt felektől származó hozzájárulásokat - fel kell vázolnia a munkaprogram két, a vonatkozó költségbecsléseket is feltüntető, különálló részét, amelyek közül az elsőnek magában kell foglalnia egyrészt egy, az 1-4. operatív célkitűzéshez kapcsolódó kapacitásépítési tevékenységekkel foglalkozó alszakaszt, másrészt pedig egy, az 1-4. operatív célkitűzéshez kapcsolódó kutatási és innovációs tevékenységekkel foglalkozó, a közfinanszírozásban részesülő infrastruktúrához való hozzáférésre vonatkozó feltételeket is meghatározó alszakaszt; a második különálló résznek pedig az Európai Csipkezdeményezés hatályán kívül eső kutatási és innovációs tevékenységekre kell vonatkoznia;

b) hozzá kell járulnia a munkaprogram-tervezethez, különösen a pályázati felhívásokhoz, beleértve a közvetett tevékenységek értékelésére, kiválasztására és nyomon követésére vonatkozó szabályokat;

c) jóvá kell hagynia a pályázati felhívások közzétételét a munkatervvel összhangban;

d) *  a 12. cikk (1) bekezdésével és a 17. cikk (2) bekezdésének u) pontjával összhangban ki kell választania a pályázatokat;

e) véleményt kell nyilvánítania a 11. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett kiegészítő tevékenységi terv tervezetéről;

f) *  szükség esetén ajánlania kell, hogy valamely ECIC korrekciós intézkedéseket tegyen, például módosítsa a létesítő okiratát, amennyiben az ECIC anélkül utasította el egy új tag felvételét a konzorciumba, hogy az ilyen elutasításra a létesítő okiratában meghatározott tisztességes és észszerű feltételek alapján kielégítő indokolást nyújtott volna, és egy tagállam az ügyet a hatóságok testületének tudomására hozta.

138. cikk

A magánszektorbeli tagok testületének összetétele

(1) *  A magánszektorbeli tagok testületét a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás magánszektorbeli tagjainak a képviselői alkotják.

(2) Minden egyes magánszektorbeli tagnak ki kell neveznie képviselőit és egy küldöttségvezetőt, aki a magánszektorbeli tagok testületében az adott tagot megillető szavazati jogokkal rendelkezik.

139. cikk

A magánszektorbeli tagok testületének működése

(1) A magánszektorbeli tagok testületének évente legalább két alkalommal kell üléseznie.

(2) A magánszektorbeli tagok testülete szükség esetén munkacsoportokat hozhat létre egy vagy több hatóság átfogó koordinálása mellett.

(3) A magánszektorbeli tagok testületének a tagjai közül kell elnököt választania.

(4) A magánszektorbeli tagok testületének el kell fogadnia saját eljárási szabályzatát.

140. cikk

A magánszektorbeli tagok testületének feladatai

A magánszektorbeli tagok testületének:

a) *  el kell készítenie és rendszeresen frissítenie kell a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás 4. cikkben és 126. cikkben meghatározott célkitűzéseinek elérését biztosítani hivatott stratégiai kutatási és innovációs terv tervezetét, figyelembe véve a hatóságok testületének észrevételeit;

b) be kell nyújtania az ügyvezető igazgatónak a stratégiai kutatási és innovációs terv tervezetét az irányító testület által megállapított határidőn belül;

c) meg kell szerveznie az érdekelt felek tanácsadói fórumát, amely nyitva áll minden, a kulcsfontosságú digitális technológiák területén tevékenykedő magán- és közszférabeli érdekelt fél előtt, azzal a céllal, hogy tájékoztassa ezeket a feleket és visszajelzéseket gyűjtsön tőlük a stratégiai kutatási és innovációs terv tervezetével kapcsolatban, adott év vonatkozásában;

d) adott esetben és a 130. cikk figyelembevételével el kell készítenie és jóváhagyásra be kell nyújtania az irányító testületnek a 11. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett kiegészítő tevékenységi terv tervezetét, figyelembe véve a hatóságok testületének véleményét.

141. cikk * 

Finanszírozási ráták és részvételi szabályok

(1) A Horizont Európa keretében finanszírozott közvetett intézkedések esetében a Horizont Európáról szóló rendelet 17. cikkének (2) bekezdésével összhangban és az említett rendelet 34. cikkétől eltérve, valamint a DEP keretében finanszírozott tevékenységek esetében a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás különböző finanszírozási rátákat alkalmazhat az intézkedés keretében nyújtott uniós finanszírozás tekintetében a résztvevő típusa szerint - különösen a kkv-k és a nonprofit jogalanyok esetében - és az intézkedés típusától függően. A finanszírozási rátákat fel kell tüntetni a munkaprogramban.

(2) E cikk (1) bekezdésétől és a Horizont Európáról szóló rendelet 34. cikkétől eltérve, az Unió a kutatási és innovációs intézkedéseket a 4. TRL-szintig az összes elszámolható költség 100%-os arányában finanszírozza.

(3) A Horizont Európáról szóló rendelet 22. cikkének (2) bekezdésétől vagy az (EU) 2021/694 rendelet 18. cikkétől eltérve, a kompetenciaközpontok, valamint a legalább három különböző részt vevő államban - ezen belül legalább egy tagállamban - letelepedett legalább három független jogalanyból álló önálló jogalanyok jogosultak részt venni a Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás által finanszírozott, az e rendelet 134. cikke (4) bekezdése szerinti pályázati felhívásokban, feltéve, hogy ezt az eltérést a munkaprogram a vonatkozó témák leírásában kellően megindokolja.

VIII. CÍM

3 „EGYSÉGES EURÓPAI ÉGBOLT” LÉGIFORGALMI SZOLGÁLTATÁSI KUTATÁS KÖZÖS VÁLLALKOZÁS

142. cikk

A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás további célkitűzései

(1) A 4. és 5. cikkben meghatározott célkitűzéseken túlmenően a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás a következő általános célkitűzésekkel rendelkezik:

a) az Unió kutatási és innovációs kapacitásának megerősítése és integrálása az ATM-ágazatban, hogy az az ingadozásokkal szemben reziliensebbé váljon és azokhoz jobban igazodjon, ugyanakkor pedig lehetővé tegye az összes légi jármű fennakadásoktól mentes működését;

b) a pilótával üzemelő és a pilóta nélküli uniós légi közlekedés versenyképességének fokozása innováció révén, valamint a légiforgalmi szolgáltatások (ATM) piacának megerősítése az Unión belüli gazdasági növekedés támogatása érdekében;

c) innovatív megoldások kifejlesztése és piaci elterjedésük felgyorsítása annak érdekében, hogy az egységes európai égbolt a világ leghatékonyabban üzemelő és leginkább környezetkímélő légterévé váljon.

(2) A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás továbbá a következő egyedi célkitűzésekkel rendelkezik:

a) olyan kutatási és innovációs ökoszisztéma kialakítása, amely lefedi a légiforgalmi szolgáltatások és a U-space légtér teljes értékláncát, és lehetővé teszi az európai ATM-főtervben meghatározott digitális európai égbolt létrehozását, valamint a léginavigációs szolgáltatók és a légtérfelhasználók közötti együttműködést és koordinációt annak érdekében, hogy egységes harmonizált uniós ATM-rendszer álljon rendelkezésre mind a pilótával üzemelő, mind pedig a pilóta nélküli műveletek céljára;

b) magas szintű automatizálást támogató ATM-megoldások kidolgozása és validálása;

c) a digitális európai égbolt műszaki architektúrájának kidolgozása és validálása;

d) innovatív megoldások gyorsított piaci bevezetésének támogatása demonstrációs rendszerek révén;

e) a légiforgalmi szolgáltatások korszerűsítésére irányuló uniós erőfeszítések rangsorolásának és tervezésének koordinálása e szolgáltatásokban érdekelt felek közötti konszenzusos folyamat alapján;

f) a SESAR-megoldások ipari bevezetésére vonatkozó szabványok kidolgozásának elősegítése.

(3) A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozást illetően a következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

a) „U-space légtér”: a tagállamok által a pilóta nélküli légijármű-rendszer (UAS) számára kijelölt földrajzi övezet, ahol csak U-space szolgáltató által nyújtott U-space szolgáltatások segítségével kerülhet sor UAS-műveletekre;

b) „digitális európai égbolt”: az európai ATM-főterv szerinti elképzelés, amelynek célja az európai légiközlekedési infrastruktúra átalakítása annak érdekében, hogy az a légi forgalom jövőbeli növekedésével és sokszínűvé válásával is biztonságos és hatékony módon helyt tudjon állni, a környezeti hatások minimálisra csökkentése mellett;

c) „a digitális európai égbolt architektúrája”: az európai ATM-főterv szerinti elképzelés, amelynek célja a jelenlegi kevéssé hatékony légtér-architektúra kezelése közép- és hosszú távon azáltal, hogy a légtér konfigurációját és kialakítását olyan technológiákkal ötvözi, amelyek a szolgáltatásnyújtást elválasztják a helyi infrastruktúrától, és fokozatosan növelik az együttműködés és az automatizálási támogatás szintjét;

d) „a SESAR meghatározási szakasza”: a SESAR-projekt azon szakasza, amely a hosszú távú jövőképének meghatározásából és aktualizálásából, a repülés valamennyi szakaszát érintő fejlesztéseket lehetővé tevő, kapcsolódó működési koncepció meghatározásából és aktualizálásából, az Európai Légiforgalmi Szolgáltatási Hálózaton belül szükséges alapvető működési változások meghatározásából és aktualizálásából, valamint a szükséges kidolgozási és kiépítési prioritásoknak a meghatározásából és aktualizálásából áll;

e) „a SESAR kiépítési szakasza”: az ipari bevezetés és a végrehajtás egymást követő szakaszai, melyek során a következő tevékenységekre kerül sor: a SESAR-megoldások végrehajtásához szükséges földi és légi berendezések és eljárások szabványosítása, gyártása és tanúsítása (ipari bevezetés); valamint a SESAR-megoldásokon alapuló berendezések és rendszerek beszerzése, telepítése és használatbavétele, beleértve a kapcsolódó üzemeltetési eljárásokat (végrehajtás).

143. cikk

A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás további feladatai

Az 5. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásnak a következő feladatokat kell ellátnia:

a) az „Egységes Európai Égbolt” légiforgalmi szolgáltatási kutatás meghatározási szakasza feladatainak koordinálása, a SESAR-projekt végrehajtásának nyomon követése, és szükség esetén az európai ATM-főterv módosítása;

b) az európai ATM-főterv kutatási és fejlesztési szempontjainak végrehajtása, különösen a következők révén:

i. a SESAR fejlesztési szakaszának az európai ATM-főtervvel összhangban történő megszervezése, koordinálása és nyomon követése, beleértve az alacsony TRL-ekhez (0-2. szint) kapcsolódó kutatási és innovációs tevékenységeket;

ii. olyan SESAR-megoldások kifejlesztése, amelyek a SESAR fejlesztési szakaszának gyakorlatban alkalmazható eredményei, és új vagy továbbfejlesztett, szabványosított és interoperábilis üzemeltetési eljárásokat vagy technológiákat vezetnek be;

iii. a légiközlekedési ágazatbeli polgári és katonai érdekelt felek bevonásának biztosítása, különös tekintettel a következőkre: léginavigációs szolgáltatók, légtérfelhasználók, szakszemélyzeti szövetségek, repülőterek, feldolgozóipar, valamint a releváns tudományos intézetek és tudományos közösségek;

c) a SESAR-megoldások gyorsított piaci elterjedésének elősegítése a következők révén:

i. nagyszabású demonstrációs tevékenységek szervezése és koordinálása;

ii. szoros koordináció az EASA-val annak érdekében, hogy az EASA kellő időben kidolgozhassa az (EU) 2018/1139 rendelet és a vonatkozó végrehajtási szabályok hatálya alá tartozó szabályozási intézkedéseket;

iii. a kapcsolódó szabványosítási tevékenységek támogatása, szorosan együttműködve a szabványügyi testületekkel és az EASA-val, valamint a SESAR kiépítési szakaszának a 409/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelettel *  összhangban történő koordinálására létrehozott szervezettel.

144. cikk

Tagok

(1) A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás tagjai a következők:

a) az Unió, amelyet a Bizottság képvisel;

b) az Európai Szervezet a Légi Közlekedés Biztonságáért (Eurocontrol), amelyet saját ügynöksége képvisel, miután kötelezettségvállalási nyilatkozat útján bejelentette azon döntését, hogy csatlakozik a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozáshoz, amely nyilatkozat nem tartalmazhat az e rendeletben meghatározottakon kívül egyéb feltételeket a csatlakozásra vonatkozóan;

c) az e rendelet III. mellékletében felsorolt alapító tagok, miután kötelezettségvállalási nyilatkozat útján bejelentették azon döntésüket, hogy csatlakoznak a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozáshoz, amely nyilatkozat nem tartalmazhat az e rendeletben meghatározottakon kívül egyéb feltételeket a csatlakozásra vonatkozóan;

d) a 7. cikkel összhangban kiválasztandó társult tagok.

(2) A 7. cikk (1) bekezdésében foglaltakon felül az irányító testület a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás létrehozását követő első hat hónap során társult tagokat választhat a Bizottság által a létrehozását megelőzően közzétett, részvételi szándék kifejezésére való nyílt felhívást követően összeállított listáról. A 7. cikk (2) bekezdésének rendelkezései értelemszerűen alkalmazandók.

(3) A társult tagok kiválasztása során az irányító testületnek törekednie kell a teljes ATM-értéklánc megfelelő képviseletének biztosítására, valamint szükség esetén az ágazaton kívüli releváns szereplők kiválasztására is. Bármely olyan közigazgatási intézmény, közjogi szerv vagy magánjogi szervezet - beleértve a harmadik országokból származókat is -, amely legalább egy légiközlekedési megállapodást kötött az Unióval, választható a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás társult tagjának.

145. cikk

Az Unió pénzügyi hozzájárulása

A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás számára az igazgatási és működési költségek fedezésére nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás - beleértve az EGT-előirányzatokat is - legfeljebb 600 000 000 EUR, amelyből legfeljebb 30 000 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre.

146. cikk

Az Uniótól eltérő tagok hozzájárulásai

(1) A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás magánszektorbeli tagjainak legalább 500 000 000 EUR összegű hozzájárulást kell nyújtaniuk - vagy pedig gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik és kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást -, amelyből legfeljebb 25 000 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre, a 3. cikkben meghatározott időszak során.

(2) Az Eurocontrolnak legfeljebb összesen 500 000 000 EUR összegű hozzájárulást kell nyújtania, amelyből legfeljebb 25 000 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre, a 3. cikkben meghatározott időszak során. A 11. cikk (4) bekezdésén túlmenően a hozzájárulásnak tartalmaznia kell a kiegészítő tevékenységekhez nyújtott természetbeni hozzájárulást is.

147. cikk

A kiegészítő tevékenységek köre

A 11. cikk (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából a kiegészítő tevékenységek a következőket foglalhatják magukban:

a) az „Egységes európai égbolt” légiforgalmi szolgáltatási kutatás projektjeinek a nem uniós finanszírozású részeihez tartozó mindazon tevékenységek, amelyek hozzájárulnak a Közös Vállalkozás elfogadott munkaprogramjának megvalósításához;

b) a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásból vagy a korábbi kezdeményezésből, a SESAR közös vállalkozásból származó SESAR-megoldásokhoz kapcsolódó ipari bevezetési tevékenységek, ideértve a szabványosítást, a tanúsítást és a gyártást is;

c) a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásból vagy a korábbi kezdeményezésből, a SESAR közös vállalkozásból származó SESAR-megoldásokhoz kapcsolódó kommunikációs és tájékoztatási tevékenységek;

d) a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásból vagy a korábbi kezdeményezésből, a SESAR közös vállalkozásból származó SESAR-megoldásokon alapuló, az ATM világszintű harmonizációját biztosító tevékenységek;

e) a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásból vagy a korábbi kezdeményezés, a SESAR közös vállalkozás hatálya alá tartozó olyan projektek eredményeinek alkalmazása vagy felhasználása, amelyek nem részesültek uniós finanszírozásban.

148. cikk

A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás szervei

A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás szervei a következők:

a) az irányító testület;

b) az ügyvezető igazgató;

c) az államok képviselőinek csoportja;

d) a tudományos tanácsadó szerv.

149. cikk

Az irányító testület összetétele

Az irányító testület tagjai:

a) az Unió nevében a Bizottság két képviselője;

b) az Uniótól eltérő tagok egy-egy képviselője.

150. cikk

Az irányító testület működése

(1) A 16. cikk (4) bekezdésétől eltérve, az irányító testület elnöki tisztjét az Unió nevében a Bizottság tölti be.

(2) Az irányító testület a következő állandó megfigyelőkkel rendelkezik:

a) az Európai Védelmi Ügynökség egy képviselője;

b) a légtér polgári használóinak egy, az európai szintű képviselői szervezetük által kijelölt képviselője;

c) a léginavigációs szolgáltatók egy, az európai szintű képviselői szervezetük által kijelölt képviselője;

d) a berendezésgyártók egy, az európai szintű képviselői szervezetük által kijelölt képviselője;

e) a repülőterek egy, az európai szintű képviselői szervezetük által kijelölt képviselője;

f) a légiforgalmi szolgáltatási ágazat dolgozóit képviselő szervek egy, az európai szintű képviselői szervezetük által kijelölt képviselője;

g) a releváns tudományos intézetek vagy tudományos közösség egy, az európai szintű képviselői szervezetük által kijelölt képviselője;

h) az EASA egy képviselője;

i) a légiközlekedési ágazat európai szabványügyi szervezetének egy képviselője;

j) a pilóta nélküli légi járművek iparágának egy, az iparág európai szintű képviselő szervezete által kijelölt képviselője.

(3) A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás tagjai szavazatainak a számát a közös vállalkozás költségvetéséhez való hozzájárulásuk arányában kell meghatározni. Ugyanakkor az Unió és az Eurocontrol egyenként az összes szavazat legalább 25%-ával rendelkezik, a légtér polgári használóinak a (2) bekezdés b) pontjában említett képviselője pedig legalább az összes szavazat 10%-ával.

(4) Az irányító testület a határozatait a leadott szavazatok egyszerű többségével fogadja el. Szavazategyenlőség esetén az Unió képviselőjének a szavazata dönt.

(5) Az európai ATM-főterv módosításával kapcsolatos határozatok elfogadásához az Unió és az Eurocontrol támogató szavazata szükséges. Az ilyen határozatokban figyelembe kell venni a (2) bekezdésben említett összes állandó megfigyelő, valamint az államok képviselőinek csoportja által kifejtett véleményeket.

151. cikk

Az irányító testület további feladatai

A 17. cikkben felsorolt feladatokon túlmenően a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás irányító testületének az európai ATM-főtervben meghatározott kutatási és fejlesztési komponensek megvalósításának felügyeletét is el kell látnia.

152. cikk

Az ügyvezető igazgató további feladatai

A 19. cikkben felsorolt feladatokon felül a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás ügyvezető igazgatójának a következő feladatokat kell ellátnia:

a) az irányító testület által meghatározott iránymutatások által kijelölt kereteken belül irányítja a SESAR-projekt meghatározási és fejlesztési szakaszának végrehajtását;

b) az irányító testület elé terjeszti a SESAR-projekt fejlesztési szakaszának kialakítását érintő módosításokat tartalmazó javaslatokat.

153. cikk

Az államok képviselőinek csoportja

A 20. cikkben foglaltakon túl a tagállamok biztosítják, hogy képviselőik olyan összehangolt álláspontot képviseljenek, amely tükrözi tagállamuknak a következő fórumokon kifejtett álláspontját:

a) az 549/2004/EK rendelet 5. cikkével létrehozott Egységes Égbolt Bizottság;

b) a Horizont Európa keretprogram végrehajtását szolgáló egyedi program létrehozásáról szóló határozat 14. cikkében említett programbizottság.

154. cikk

A tudományos bizottság

(1) A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásnak a 21. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett tudományos tanácsadó szerve a tudományos bizottság.

(2) A tudományos bizottság legfeljebb 15 állandó tagból állhat.

(3) A tudományos bizottság elnöke kétéves időtartamra választandó meg.

(4) A tudományos bizottság a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás irányító testülete és annak egyéb szervei kérésére vagy saját kezdeményezés alapján tanácsot adhat, különösen az alacsony TRL-ekhez (0-2. szint) kapcsolódó tevékenységeket illetően.

(5) A tudományos bizottságnak együtt kell működnie a Horizont Európa keretében létrehozott megfelelő tanácsadó szervekkel.

155. cikk

Az európai ATM-főterv módosításával kapcsolatos uniós álláspont kialakítására irányuló végrehajtási jogi aktusok

(1) A Bizottság az európai ATM-főterv módosításával kapcsolatos uniós álláspont kialakítása céljából végrehajtási jogi aktusokat fogad el. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet *  5. cikkében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(2) A Bizottságot az 549/2004/EK rendelettel létrehozott Egységes Égbolt Bizottság segíti. Az Egységes Égbolt Bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül.

156. cikk

Új technológiák tanúsítása

(1) A kérelmezők, a résztvevők vagy az ügyvezető igazgató felkérheti az EASA-t, hogy adjon tanácsot egyedi projektekkel és demonstrációs tevékenységekkel kapcsolatban a repülésbiztonsági, interoperabilitási és környezetvédelmi előírásoknak való megfeleléssel összefüggő kérdésekben, annak biztosítása érdekében, hogy e projektek és tevékenységek a termékfejlesztés és az új technológiák bevezetése tekintetében szükséges megfelelő szabványok, tesztelési kapacitás és szabályozási követelmények időben történő kidolgozásához vezessenek.

(2) A tanúsítási tevékenységek és szolgáltatások az (EU) 2018/1139 rendeletben a díjakra és illetékekre vonatkozóan meghatározott rendelkezések hatálya alá tartoznak.

157. cikk

Megállapodás az Eurocontrollal

A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás alapító tagjaként az Eurocontrol szerepét és hozzájárulását a két fél,a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás és az Eurocontrol közötti igazgatási megállapodásban kell meghatározni. A megállapodás ismerteti az Eurocontrol feladatait, felelősségi körét és a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás tevékenységeihez való hozzájárulását a következők tekintetében:

a) az Eurocontrol kutatási, fejlesztési és validálási tevékenységeinek megszervezése a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás munkaprogramjával összhangban;

b) kérésre szakmai támogatás és tanácsadás nyújtása a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás számára;

c) a jövőbeli európai ATM-rendszerekre vonatkozó közös fejlesztések támogatása és az azokkal kapcsolatos tanácsadás, különös tekintettel a jövőbeli légtér-architektúrára;

d) támogatás nyújtása a SESAR-megoldások végrehajtásának nyomon követéséhez, az európai ATM-főtervvel összhangban;

e) együttműködés az Eurocontrol tagállamaival annak érdekében, hogy a páneurópai hálózati partnerek széles körben támogassák az Unió szakpolitikai célkitűzéseit, valamint a kutatási, validálási és demonstrációs tevékenységek eredményeit;

f) a programirányítás támogatása;

g) hozzájárulás a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás igazgatási költségeihez, valamint informatikai, kommunikációs és logisztikai támogatás nyújtása a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás számára.

158. cikk

Háttérirodai tevékenységek

A 13. cikk a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozásra nem alkalmazandó. A háttérirodai tevékenységek biztosítása az Eurocontrol feladata.

IX. CÍM

INTELLIGENS HÁLÓZATOK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK KÖZÖS VÁLLALKOZÁS

159. cikk

Az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás további célkitűzései

(1) A 4. és 5. cikkben meghatározott célkitűzéseken túlmenően az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás a következő általános célkitűzésekkel rendelkezik:

a) Európa technológiai vezető szerepének támogatása a jövőbeli intelligens hálózatokban és szolgáltatásokban a jelenlegi ipari erősségek megszilárdításával, valamint a hatálynak az 5G-s hálózati összekapcsoltságról a tágabb értelemben vett stratégiai értékláncra való kiterjesztésével, beleértve a felhőalapú szolgáltatásnyújtást, valamint az alkatrészeket és készülékeket is;

b) az ipari szereplők szélesebb köre stratégiai ütemterveinek összehangolása, beleértve nem csupán a távközlési ágazat, hanem a dolgok internete és a számítási felhő, továbbá az alkatrészek és a készülékek ágazatához tartozó szereplőket is;

c) az európai technológiai és tudományos kiválóság előmozdítása annak érdekében, hogy Európa vezető szerepet töltsön be abban a folyamatban, amelynek célja, hogy 2030-ra kialakítsuk és uraljuk a 6G-s rendszereket;

d) a digitális infrastruktúrák kiépítésének fokozása, valamint a digitális megoldások elterjedésének ösztönzése az európai piacokon, mégpedig különösen azáltal, hogy - az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás tevékenységi körének és irányításának részeként - biztosítja egyrészt a stratégiai koordinációs mechanizmust a CEF2 digitális ágának a programja számára, másrészt a szinergiákat a CEF2-n belül, valamint támaszkodik a Digitális Európa programra és az InvestEU programra;

e) az európai intelligens hálózatokat és szolgáltatásokat működtető ágazat felkészítése azokra a hosszabb távú lehetőségekre, amelyek az 5G-s, majd később a 6G-s infrastruktúrák és szolgáltatások európai vertikális piacainak fejlődéséből adódnak;

f) a digitális innováció elősegítése 2030-ig, az európai piaci igényeknek és a közpolitikai követelményeknek való megfelelés érdekében, beleértve a vertikális iparágak legmagasabb szintű követelményeit, valamint a - többek között a biztonság, az energiahatékonyság és az elektromágneses mezők területén - felmerülő társadalmi elvárásokat is;

g) a jövőbeli intelligens hálózatok és szolgáltatások uniós szakpolitikai célkitűzésekkel - többek között az európai zöld megállapodás, a hálózat- és információbiztonság, az etika és az adatvédelem, valamint az emberközpontú és fenntartható internet céljaival - való összehangolásának támogatása.

(2) Az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás továbbá a következő egyedi célkitűzésekkel rendelkezik:

a) a magas szintű kommunikációs követelményeknek megfelelő technológiák fejlesztésének előmozdítása, valamint az európai kiválóság támogatása az intelligens hálózatok és szolgáltatási technológiák és architektúrák terén, továbbá azok 6G irányába történő fejlesztésének előmozdítása, beleértve a szilárd európai álláspontok érvényesítését a szabványokkal, az alapvető szabadalmakkal és a kulcsfontosságú követelményekkel - azaz például a jövőbeli fejlett intelligens hálózati technológiákhoz szükséges spektrumsávokra vonatkozó követelményekkel - kapcsolatban;

b) az energiahatékony hálózati technológiák fejlesztésének a felgyorsítása annak érdekében, hogy 2030-ig jelentős mértékben csökkenjen a teljes digitális infrastruktúra energia- és erőforrás-felhasználása, valamint csökkenjen az intelligens hálózatok és szolgáltatási technológiák által támogatott kulcsfontosságú vertikális iparágak energiafelhasználása is;

c) 2025-ig az 5G-s, majd később a 6G-s infrastruktúra fejlesztésének és széles körű kiépítésének felgyorsítása Európában, különösen az összekapcsolt és automatizált mobilitás határokon átnyúló folyosók mentén való biztosítását célzó 5G-s hálózatkiépítés koordinálásának és stratégiai támogatásának az előmozdítása révén, részben a CEF2 digitális ága programjának igénybevételével, részben pedig a CEF2, a Digitális Európa program és az InvestEU keretében történő telepítés előmozdításával;

d) fenntartható és változatos ellátási lánc és értéklánc előmozdítása az 5G kiberbiztonsággal kapcsolatos eszköztárral összhangban;

e) az uniós ipar pozíciójának megerősítése az intelligens hálózatok és szolgáltatások globális értékláncában a köz- és magánszereplők kritikus tömegének létrehozásával, különösen a szoftveripar és a dolgok internete szereplői általi hozzájárulás növelése révén, valamint támaszkodva a nemzeti kezdeményezésekre és támogatva az új szereplők megjelenését is;

f) az etikai és biztonsági követelményekkel való összhang támogatása, azok felvétele a stratégiai kutatási és innovációs tervekbe, valamint - adott esetben - információval való hozzájárulás az uniós jogalkotási folyamathoz.

160. cikk

Az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás további feladatai

Az 5. cikkben meghatározott feladatokon túlmenően az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozásnak a következő feladatokat kell ellátnia:

a) hozzájárul az intelligens hálózatok és szolgáltatások területén tevékenységeket végrehajtó más uniós programok, például a CEF2 digitális ágának programja, a Digitális Európa program és az InvestEU munkaprogramjához;

b) koordinálja - a Bizottsággal és az illetékes finanszírozó szervekkel együttműködve - az intelligens hálózatokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos olyan uniós tesztelési, kísérleti és telepítési kezdeményezéseket, mint például a CEF2 digitális ágának programja keretében az összekapcsolt és automatizált mobilitást szolgáló páneurópai 5G folyosók;

c) előmozdítja az intelligens hálózatok és szolgáltatások területén zajló, releváns uniós finanszírozású - például a CEF2 digitális ágának programja, a Digitális Európa program és az InvestEU keretében finanszírozott - próbák, kísérletek és telepítési tevékenységek közötti szinergiákat, és biztosítja az e tevékenységek keretében összegyűjtött tudás és knowhow hatékony terjesztését és kiaknázását;

d) kidolgozza és koordinálja - az érdekelt felek bevonásával - az összekapcsolt és automatizált mobilitást szolgáló páneurópai 5G folyosókra vonatkozó stratégiai megvalósítási ütemterveket. Ezek a tervek a CEF2 digitális ágának programja időtartamára kiterjedő, nem kötelező erejű stratégiai iránymutatással hivatottak szolgálni azáltal, hogy meghatározzák az 5G-alapú ökoszisztémák fejlesztésére vonatkozó közös elképzelést, valamint a hálózatra és a szolgáltatásokra vonatkozó mögöttes követelményeket, továbbá megjelölik a kiépítési célkitűzéseket és ütemterveket, valamint a lehetséges együttműködési modelleket.

161. cikk

Tagok

Az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás tagjai a következők:

a) az Unió, amelyet a Bizottság képvisel;

b) a belga jog alapján bejegyzett 6G Infrastruktúraszövetség, miután kötelezettségvállalási nyilatkozat útján bejelentette azon döntését, hogy csatlakozik az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozáshoz, amely nyilatkozat nem tartalmazhat az e rendeletben meghatározottakon kívül egyéb feltételeket a csatlakozásra vonatkozóan.

162. cikk

Az Unió pénzügyi hozzájárulása

Az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás számára az igazgatási és működési költségek fedezésére nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás - beleértve az EGT-előirányzatokat is - legfeljebb 900 000 000 EUR, amelyből legfeljebb 18 519 000 EUR nyújtható igazgatási költségekre.

163. cikk

Az Uniótól eltérő tagok hozzájárulásai

(1) Az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak a 3. cikkben meghatározott időszak alatt összesen legalább 900 000 000 EUR összegű hozzájárulást kell nyújtaniuk, vagy pedig gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik és kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást.

(2) Az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás Uniótól eltérő tagjainak az összes igazgatási költség legalább 20%-ának megfelelő éves pénzügyi hozzájárulást kell nyújtaniuk az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás igazgatási költségeihez, vagy pedig gondoskodniuk kell arról, hogy tagszervezeteik és kapcsolódó szervezeteik tegyék meg e hozzájárulást. Törekedniük kell továbbá tagszervezeteik vagy kapcsolódó szervezeteik számának növelésére annak érdekében, hogy a hozzájárulásuk az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás teljes élettartama során az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás igazgatási költségeinek 50%-ra növekedjen, kellő tekintettel azokra a tagszervezetekre és kapcsolódó szervezetekre, amelyek kkv-k.

164. cikk

A kiegészítő tevékenységek köre

A 11. cikk (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából a kiegészítő tevékenységek a következőket foglalhatják magukban:

a) járulékos kutatási és fejlesztési tevékenységek;

b) a szabványosításhoz való hozzájárulások;

c) hozzájárulás az uniós szabályozási folyamatok keretében folytatott konzultációkhoz;

d) az Európai Beruházási Bank hiteleiből finanszírozott és uniós vissza nem térítendő támogatásban nem részesülő tevékenységek;

e) az Uniótól eltérő tagok, valamint az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás területén működő érdekelt felek bármely más csoportjának vagy társulásának tevékenységeihez való olyan hozzájárulások, amelyek nem részesülnek vissza nem térítendő uniós támogatásban;

f) az iparági ökoszisztéma fejlesztésére irányuló tevékenységek, beleértve a vertikális iparágakkal való együttműködés kiépítését is;

g) az eredmények világszerte történő terjesztésére irányuló tevékenységek a támogatott technológiákkal kapcsolatos konszenzus elérése érdekében, a jövőbeli szabványok előkészítéseként;

h) próbák, demonstrációk, kísérletek, piacra lépés és technológiák korai bevezetése;

i) vissza nem térítendő uniós támogatásban nem részesülő nemzetközi együttműködés;

j) az Uniótól eltérő magán- vagy közjogi szervek által finanszírozott kutatási és innovációs projektek előkészítésével és az azokban való részvétellel kapcsolatos tevékenységek.

165. cikk

Az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás szervei

Az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás szervei a következők:

a) az irányító testület;

b) az ügyvezető igazgató;

c) az államok képviselőinek csoportja;

d) az érdekelt felek csoportja.

166. cikk

Az irányító testület összetétele

(1) Az irányító testület a következőkből áll:

a) az Unió nevében a Bizottság két képviselője;

b) a 6G Infrastruktúraszövetség öt képviselője.

(2) A 42. cikk ellenére a magánszektorbeli tagok képviselőinek haladéktalanul tájékoztatniuk kell az irányító testületet az olyan szervezetekkel folytatott szakmai tevékenységekben való részvételükről, amelyek nem rendelkeznek uniós székhellyel, illetve amelyeket olyan jogi személyek vagy szervezetek irányítanak, amelyek nem rendelkeznek uniós székhellyel. Ebben az esetben az Unió képviselői dönthetnek úgy, hogy felkérik az érintett tagot egy másik képviselő kinevezésére.

167. cikk

Az irányító testület működése

A 6G Infrastruktúraszövetség a szavazati jogok 50%-ával rendelkezik.

168. cikk

Az irányító testület további feladatai

A 17. cikkben felsorolt feladatokon túlmenően az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás irányító testületének a következő feladatokat kell ellátnia:

a) a CEF2 digitális ágának programja keretében nem kötelező erejű hozzájárulás formájában stratégiai megvalósítási ütemterveket fogad el az 5G-folyosókra vonatkozóan, és a CEF2 digitális ágának teljes programidőszaka alatt elvégzi azok szükséges módosításait;

b) biztosítja, hogy az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás valamennyi tevékenysége során figyelembe vegyék az Unió kiberbiztonsági jogszabályait, valamint a tagállamok meglévő és jövőbeli koordinált iránymutatásait;

c) elősegíti a CEF2 digitális ágának programja digitális, közlekedési és energetikai ága közötti szinergiákat és komplementaritást a beavatkozási területek azonosítása és a munkaprogramokhoz való hozzájárulás révén, valamint előmozdítja a szinergiákat és a komplementaritást a többi releváns uniós programmal.

169. cikk

Az államok képviselőinek csoportja

A 20. cikkben foglaltakon túl a képviselőknek gondoskodniuk kell a tagállamuk alábbiakkal kapcsolatos nézőpontját megfelelően tükröző, koordinált álláspont előterjesztéséről:

a) a Horizont Európa keretprogramhoz kapcsolódó kutatási és innovációs kérdések;

b) a stratégiai megvalósítási ütemterv, valamint az egyéb uniós programokhoz, különösen a CEF2 digitális ágának programjához kapcsolódó telepítési tevékenységek, valamint a Digitális Európa program és az InvestEU keretében végzett olyan tevékenységek is, amelyek az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás hatáskörébe tartoznak.

170. cikk

Biztonság

(1) Amennyiben szükségesnek ítéli, az irányító testület elrendelheti, hogy egy, az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás által finanszírozott tevékenység biztosítsa, hogy a nagyszabású kísérletek vagy kísérleti projektek céljára történő hálózatielem-telepítésekre biztonsági ellenőrzési értékelések után kerüljön sor. Az értékeléseknek követniük kell az Unió kiberbiztonsági jogszabályait és szakpolitikáit, valamint a tagállamok meglévő és jövőbeli koordinált iránymutatásait.

(2) A 160. cikk a) pontjában említett feladatával összefüggésben az irányító testület - amennyiben szükségesnek ítéli, illetve amennyiben ezt az érintett uniós finanszírozási program alap-jogiaktusa megengedi - javasolja más finanszírozó szerveknek, hogy intézkedéseikre értelemszerűen alkalmazzák e cikk (1) bekezdését és a 17. cikk (2) bekezdésének l) pontját.

HARMADIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

171. cikk

Nyomon követés és értékelés

(1) A közös vállalkozások tevékenységei saját pénzügyi szabályaikkal összhangban folyamatos nyomon követés és időszakos felülvizsgálat alatt állnak a lehető legjobb hatásfok és a legmagasabb tudományos kiválóság elérése, valamint az erőforrások leghatékonyabb és legeredményesebb felhasználásának a biztosítása érdekében. A nyomon követés és az időszakos felülvizsgálatok eredményeit be kell építeni az európai partnerségek nyomon követésébe és a közös vállalkozásokról a Horizont Európa értékeléseinek részeként, a Horizont Európáról szóló rendelet 50. és 52. cikkében foglaltak szerint készített értékelésekbe.

(2) A közös vállalkozások feladata megszervezni tevékenységeik irányításának és végrehajtásának a folyamatos nyomon követését és az azokról való jelentéstételt, továbbá - összhangban a Horizont Európáról szóló rendelet 50. cikkével és III. mellékletével - a végrehajtott, finanszírozásban részesülő közvetett tevékenységek kimeneteinek, eredményeinek és hatásainak az időszakos felülvizsgálatát. E nyomon követésnek és jelentéstételnek a következőket kell magában foglalnia:

a) időhöz kötött mutatók a tevékenységeik keretében az általános, egyedi és operatív célkitűzéseknek - így többek között a közös vállalkozások második részben meghatározott további célkitűzéseinek - az elérése felé tett előrelépésről, valamint a Horizont Európáról szóló rendelet V. mellékletében meghatározott hatásútvonalak mentén tett előrehaladásról való jelentéstétel céljára;

b) tájékoztatás a közös vállalkozás tevékenységei és a nemzeti vagy regionális kezdeményezések és szakpolitikák közötti szinergiákról - a részt vevő államok vagy az államok képviselőinek csoportja által kapott információk alapján -, valamint a más uniós programokkal és más európai partnerségekkel fennálló szinergiákról;

c) tájékoztatás a társadalom- és bölcsészettudományok általános érvényesítésének szintjéről, az alacsonyabb és magasabb TRL-ek aránya az együttműködésen alapuló kutatásban, a részt vevő országok körének kiszélesítése terén elért eredmények, a konzorciumok földrajzi összetétele az együttműködésen alapuló projektekben, a kétszakaszos benyújtási és értékelési eljárás alkalmazása, az európai kutatásban és innovációban való együttműködési kapcsolatok elősegítésére irányuló intézkedések, az értékelés felülvizsgálatának alkalmazása, valamint a panaszok száma és típusa, az éghajlati szempontok általános érvényesítésének szintje és a kapcsolódó kiadások, a kkv-k részvétele, a magánszektor részvétele, a részvétel nemek szerinti megoszlása a támogatott tevékenységekben, értékelő testületek, bizottságok, tanácsadói csoportok, a társfinanszírozás mértéke, más uniós forrásokból származó kiegészítő és kumulatív finanszírozás, a támogatások odaítéléséhez szükséges átfutási idő, a nemzetközi együttműködés szintje, a polgárok szerepvállalása és a civil társadalom részvétele;

d) a specifikus elemzés lehetővé tétele érdekében projektszintre lebontott kiadási szintek, többek között beavatkozási területek szerinti bontásban;

e) a túljelentkezés szintje, különösen a pályázatok összesített és pályázati felhívásonkénti száma, az átlagos pontszám, a minőségi küszöbérték feletti és alatti pályázatok aránya;

f) tájékoztatás a mennyiségi és minőségi multiplikátorhatásokról, ezen belül a vállalt, illetve ténylegesen teljesített pénzügyi és természetbeni hozzájárulásokra, a láthatóságra és a nemzetközi környezetben való pozicionálásra, továbbá a magánszektorbeli beruházások kutatási és innovációs kockázataira gyakorolt hatásról;

g) tájékoztatás a potenciális új résztvevők - különösen kkv-k, felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek - érdeklődésének felkeltését, valamint az együttműködési hálózatok bővítését célzó intézkedésekről.

(3) A közös vállalkozások műveleteinek értékelését időben el kell végezni, hogy annak eredményét be lehessen építeni a Horizont Európa átfogó időközi és záróértékelésébe, valamint a Horizont Európáról szóló rendelet 52. cikkében említett, a Horizont Európa programra, annak utódjára és a kutatással és innovációval kapcsolatos egyéb kezdeményezésekre vonatkozó döntéshozatali folyamatba.

(4) A Bizottság a Horizont Európáról szóló rendelet 52. cikkében meghatározottak szerint elvégzi az egyes közös vállalkozások időközi és végső értékelését, amely beépül a Horizont Európa értékelésébe. Az értékelések során meg kell vizsgálni, hogy az egyes közös vállalkozások miként teljesítik küldetésüket és céljaikat, továbbá az értékeléseknek ki kell terjedniük a közös vállalkozás valamennyi tevékenységére és értékelniük kell az adott közös vállalkozás kapcsolódó európai hozzáadott értékét, eredményességét, hatékonyságát - beleértve nyitottságát és átláthatóságát -, a végrehajtott tevékenységek relevanciáját, valamint a vonatkozó regionális, nemzeti és uniós szakpolitikákkal való koherenciáját és komplementaritását, ideértve a Horizont Európa más részeivel, például a küldetésekkel, klaszterekkel, illetve tematikus vagy egyedi programokkal való szinergiákat is. Az értékelések során figyelembe kell venni az érdekelt felek véleményét mind európai, mind nemzeti szinten, és adott esetben az értékeléseknek ki kell terjedniük a 174. cikk (3)-(9) bekezdésében említett közös vállalkozások hosszú távú tudományos, társadalmi, gazdasági és technológiai hatásainak a vizsgálatára is. Az értékeléseknek adott esetben ki kell terjedniük továbbá annak elemzésére, hogy melyik szakpolitikai beavatkozási mód a leghatékonyabb a jövőbeli tevékenységek tekintetében, valamint hogy mennyire tekinthető relevánsnak és koherensnek az egyes közös vállalkozások bármely esetleges megújítása, tekintettel az általános szakpolitikai prioritásokra és a kutatás- és innovációtámogatási környezetre, beleértve a keretprogram által támogatott egyéb kezdeményezésekhez, különösen az európai partnerségekhez vagy küldetésekhez való viszonyulást is. Az értékelések során kellő mértékben figyelembe kell venni az irányító testület által a 17. cikk (2) bekezdésének a1) pontjával összhangban elfogadott fokozatos kivezetési tervet is.

(5) Az e cikk (2) bekezdésében említett időközi értékelés megállapításai alapján a Bizottság eljárhat a 11. cikk (6) bekezdése szerint, vagy más megfelelő intézkedést hozhat.

(6) A Bizottság átlátható eljárásban kiválasztott, független külső szakértők segítségével további értékeléseket végezhet stratégiai szempontból releváns témákról annak érdekében, hogy megvizsgálja, mennyire haladt előre a közös vállalkozás a kitűzött célok elérésében, meghatározza a tevékenységek végrehajtásához hozzájáruló tényezőket és azonosítsa a bevált gyakorlatokat. E további értékelések elvégzése során a Bizottság teljes mértékben figyelembe veszi a közös vállalkozásra gyakorolt adminisztratív hatást.

(7) A közös vállalkozásoknak rendszeres időközönként el kell végezniük tevékenységeik felülvizsgálatát, melyet azután alapul vesznek időközi és végső értékeléseiknek a Horizont Európáról szóló rendelet 52. cikkében említett Horizont Európa-értékelések részeként történő elkészítésekor.

(8) Az időszakos felülvizsgálatokat és értékeléseket a Horizont Európáról szóló rendelet III. mellékletével összhangban figyelembe kell venni a közös vállalkozás e rendelet 45. cikke szerinti végelszámolása vagy fokozatos kivezetése során. A közös vállalkozás végelszámolásától számított hat hónapon belül, de legkésőbb négy évvel az e rendelet 45. cikkében említett végelszámolási eljárás megindítását követően a Bizottság elvégzi a közös vállalkozás végső értékelését a Horizont Európa végső értékelésével összhangban.

(9) A Bizottság a közös vállalkozások értékelésének eredményeit az értékelés következtetéseivel és a Bizottság észrevételeivel együtt közzéteszi, valamint közli az Európai Parlamenttel, a Tanáccsal, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával, a Horizont Európának a Horizont Európáról szóló rendelet 52. cikkében említett értékelései részeként.

172. cikk

Támogatás a fogadó állam részéről

A közös vállalkozás és a székhelye szerinti tagállam között igazgatási megállapodás jöhet létre, amelyben az adott tagállam kiváltságokat és mentességeket, valamint egyéb támogatást biztosíthat az érintett közös vállalkozás részére.

173. cikk

Kezdeti intézkedések

(1) A Bizottság feladata a Globális Egészségügyi EDCTP3 Közös Vállalkozás és az Intelligens Hálózatok és Szolgáltatások Közös Vállalkozás létrehozása és kezdeti működtetése mindaddig, amíg azok nem rendelkeznek a saját költségvetésük végrehajtásához szükséges működési kapacitással. A Bizottság a többi taggal együttműködve és a közös vállalkozások illetékes szerveinek bevonásával hajt végre minden szükséges intézkedést.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában:

a) mindaddig, amíg az ügyvezető igazgató az irányító testület általi, a 18. cikk (2) bekezdésével összhangban történő kinevezését követően hivatalba nem lép, a Bizottság kijelölhet egy bizottsági tisztviselőt, aki ideiglenes ügyvezető igazgatóként jár el és ellátja az ügyvezető igazgató feladatait;

b) a 17. cikk (2) bekezdésének h) pontjától eltérve, az összes, az ügyvezető igazgatónak a 18. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalba lépése előtt betöltendő álláshely tekintetében az ideiglenes ügyvezető igazgató gyakorolja a kinevezésre jogosult hatóság vonatkozó hatásköreit;

c) a Bizottság korlátozott számú bizottsági tisztviselőnek ideiglenes megbízást adhat.

(3) Az ideiglenes ügyvezető igazgató engedélyezhet minden kifizetést, amelyet a közös vállalkozások (1) bekezdés szerinti éves költségvetésében szereplő előirányzatok fedeznek, és amelyeket az irányító testület jóváhagyott, valamint megállapodásokat és szerződéseket köthet - beleértve a munkavállalói szerződéseket is a közös vállalkozások létszámtervének elfogadását követően -, illetve határozatokat hozhat.

(4) Az ideiglenes ügyvezető igazgató a hivatalba lépő ügyvezető igazgató beleegyezésével és az irányító testület jóváhagyásával meghatározza azt a napot, amelytől kezdődően úgy tekintendő, hogy az érintett közös vállalkozás képes saját költségvetésének végrehajtására. E naptól kezdve a Bizottság nem vállal kötelezettségeket és nem teljesít kifizetéseket az adott közös vállalkozás tevékenységeivel kapcsolatban.

174. cikk

Hatályon kívül helyezés és átmeneti rendelkezések

(1) A 219/2007/EK rendelet, az 557/2014/EU rendelet, az 558/2014/EU rendelet, az 559/2014/EU rendelet, az 560/2014/EU rendelet, az 561/2014/EU rendelet és a 642/2014/EU rendelet hatályát veszti.

(2) Az (1) bekezdésben említett rendeletek alapján megkezdett vagy folytatódó tevékenységekre és az ilyen tevékenységekhez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségekre teljesítésükig továbbra is az említett rendeletek az irányadók.

(3) Az 560/2014/EU rendelettel létrehozott Bioalapú Iparágak Közös Vállalkozás által kötött valamennyi szerződés - ideértve a munkaszerződéseket és a támogatási megállapodásokat -, valamint az általa vállalt minden felelősség és az általa megszerzett teljes vagyon tekintetében az annak helyébe lépő és annak tevékenységét folytató Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság Közös Vállalkozás az egyetemes jogutód.

(4) Az 558/2014/EU rendelettel létrehozott Tiszta Égbolt 2 közös vállalkozás által kötött valamennyi szerződés - ideértve a munkaszerződéseket és a támogatási megállapodásokat -, valamint az általa vállalt minden felelősség és az általa megszerzett teljes vagyon tekintetében az annak helyébe lépő és annak tevékenységét folytató Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás az egyetemes jogutód.

(5) Az 559/2014/EU rendelettel létrehozott Második üzemanyagcella- és hidrogéntechnológiai közös vállalkozás által kötött valamennyi szerződés - ideértve a munkaszerződéseket és a támogatási megállapodásokat -, valamint az általa vállalt minden felelősség és az általa megszerzett teljes vagyon tekintetében az annak helyébe lépő és annak tevékenységét folytató Tiszta Hidrogén Közös Vállalkozás az egyetemes jogutód.

(6) A 642/2014/EU rendelettel létrehozott Shift2Rail közös vállalkozás által kötött valamennyi szerződés - ideértve a munkaszerződéseket és a támogatási megállapodásokat -, valamint az általa vállalt minden felelősség és az általa megszerzett teljes vagyon tekintetében az annak helyébe lépő és annak tevékenységét folytató Európai Vasút Közös Vállalkozás az egyetemes jogutód.

(7) Az 557/2014/EU rendelettel létrehozott, Az innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezést megvalósító második közös vállalkozás által kötött valamennyi szerződés - ideértve a munkaszerződéseket és a támogatási megállapodásokat -, valamint az általa vállalt minden felelősség és az általa megszerzett teljes vagyon tekintetében az annak helyébe lépő és annak tevékenységét folytató Innovatív Egészségügy Közös Vállalkozás az egyetemes jogutód.

(8) *  Az 561/2014/EU rendelettel létrehozott ECSEL közös vállalkozás által kötött valamennyi szerződés - ideértve a munkaszerződéseket és a támogatási megállapodásokat -, valamint az általa vállalt minden felelősség és az általa megszerzett teljes vagyon tekintetében az annak helyébe lépő és annak tevékenységét folytató Csipekkel Foglalkozó Közös Vállalkozás az egyetemes jogutód.

(9) A 219/2007/EK rendelettel létrehozott SESAR közös vállalkozás által kötött valamennyi szerződés - ideértve a munkaszerződéseket és a támogatási megállapodásokat -, valamint az általa vállalt minden felelősség és az általa megszerzett teljes vagyon tekintetében az annak helyébe lépő és annak tevékenységét folytató 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás az egyetemes jogutód.

(10) Ez a rendelet nem érinti az (1) bekezdésben említett rendeletek alapján alkalmazott személyzet jogait és kötelezettségeit.

(11) Az e cikk (1) bekezdésében említett rendeletek szerint kinevezett ügyvezető igazgatók hivatali idejük fennmaradó idejére, az e rendelet hatálybalépésének időpontjától kezdődő hatállyal megkapják az ügyvezető igazgató e rendeletben előírt feladatait. A szerződés egyéb feltételei változatlanok maradnak.

(12) Első ülésükön az egyes közös vállalkozások irányító testületei elfogadják a (3)-(9) bekezdésben említett korábbi közös vállalkozások irányító testülete által elfogadott azon határozatok sorozatát, amelyeket továbbra is alkalmazni kell az e rendelettel létrehozott érintett közös vállalkozásra.

(13) A 171. cikk (2) bekezdésében említett időközi értékelések magukban foglalják az e cikk (3)-(9) bekezdésében említett korábbi közös vállalkozások végső értékelését.

(14) Az (1) bekezdésben említett rendeletek alapján fennálló, fel nem használt előirányzatokat át kell csoportosítani az e rendelettel létrehozott megfelelő közös vállalkozáshoz. Az így átcsoportosított, fel nem használt operatív előirányzatokat először a Horizont 2020 keretében megkezdett közvetett tevékenységek pénzügyi támogatására kell felhasználni. A fennmaradó operatív előirányzatok felhasználhatók az e rendelet alapján megkezdett közvetett cselekvésekhez. Amennyiben az ilyen operatív előirányzatokat az e rendelet alapján megkezdett közvetett cselekvésekre fordítják, azokat le kell vonni az Unió által az adott közös vállalkozásnak e rendelet alapján nyújtandó pénzügyi hozzájárulásból.

175. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező, és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2021. november 19-én.

a Tanács részéről

az elnök

J. BORRELL FONTELLES

I. MELLÉKLET

A Tiszta Légi Közlekedés Közös Vállalkozás alapító tagjai

1. Aciturri Aeronáutica S.L.U., a spanyol jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: BU12351), bejegyzett székhely: P. I. Bayas, calle Ayuelas, 22, 09200, Miranda de Ebro (Burgos), Spanyolország;

2. Aernnova Aerospace SAU, a spanyol jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: VI6749), bejegyzett székhely: Parque Tecnológico de Álava, C/Leonardo da Vinci num. 13, Miñano (Álava), Spanyolország;

3. Airbus SAS, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 383 474 814), bejegyzett székhely: 2 Rond-Point Emile Dewoitine, 31707 Blagnac, Franciaország;

4. Centro Italiano Ricerche Aerospaziali SCPA (CIRA), az olasz jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 128446), bejegyzett székhely: Via Maiorise 1, Capua-Caserta 81043, Olaszország;

5. Dassault Aviation SA, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 712042456), bejegyzett székhely: 9, Rond-Point des Champs-Elysées Marcel-Dassault, 78008 Párizs, Franciaország;

6. Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt e.V. (DLR), a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: VR2780), bejegyzett székhely: Linder Höhe, 51147 Köln, Németország;

7. Fraunhofer-Gesellschaft zur Förderung der Angewandten Forschung e.V., a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: VR4461), bejegyzett székhely: 27C, Hansastrasse, 80686 München, Németország;

8. Fokker Technologies Holding BV, a holland jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 50010964), bejegyzett székhely: Industrieweg 4, 3351 LB Papendrecht, Hollandia;

9. GE Avio S.r.l., az olasz jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 1170622CF10898340012), bejegyzett székhely: Rivalta di Torino (TO), Via I Maggio no. 99, Olaszország;

10. GKN Aerospace, Sweden AB, a svéd jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 5560290347), bejegyzett székhely: Flygmotorvägen 1, SE-461 81 Trollhättan, Svédország;

11. Honeywell International s.r.o., a cseh jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 27617793), bejegyzett székhely: V Parku 2325/18, 148 00 Praha 4 - Chodov, Prága, Csehország;

12. Industria de Turbo Propulsores S.A.U., a spanyol jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: BI5062), bejegyzett székhely: Parque Tecnológico, Edificio 300, 48170 Zamudio, Spanyolország;

13. Leonardo SpA, az olasz jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 7031), bejegyzett székhely: Piazza Monte Grappa 4, 00195 Róma, Olaszország;

14. Liebherr-Aerospace & Transportation SAS, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 552016834), bejegyzett székhely: 408 avenue des Etats-Unis, 31016 Toulouse Cedex 2, Franciaország;

15. Lufthansa Technik AG, a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: HRB 56865), bejegyzett székhely: Weg beim Jäger 193, 22335 Hamburg, Németország;

16. Łukasiewicz Research Network - Institute of Aviation, a lengyel jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 387193275), bejegyzett székhely: Al. Krakowska 110/114, 02-256 Varsó, Lengyelország;

17. MTU Aero Engines AG, a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: HRB 157206), bejegyzett székhely: Dachauer Str. 665, 80995 München, Németország;

18. National Institute for Aerospace Research (INCAS), a román jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: J40649215071991), bejegyzett székhely: B-dul Iuliu Maniu no. 220, sect 6, 061126 Bukarest, Románia;

19. Office National d’Etudes et de Recherches Aérospatiales (ONERA), a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 775722879), bejegyzett székhely: BP 80100 - 91123 Palaiseau, Franciaország;

20. Piaggio Aero Industries, az olasz jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 903062), bejegyzett székhely: Viale Generale Disegna, 1, 17038 Villanova d’Albenga, Savona, Olaszország;

21. Pipistrel Vertical Solutions d.o.o., a szlovén jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 7254466000), bejegyzett székhely: Vipavska cesta 2, SI-5270 Ajdovščina, Szlovénia;

22. Rolls-Royce Deutschland Ltd & Co KG, a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: HRA 2731P), bejegyzett székhely: Eschenweg 11, Dahlewitz, 15827 Blankenfelde-Mahlow, Németország;

23. Safran, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 562 082 909), bejegyzett székhely: 2, Bvd. du General Martial-Valin, 75015 Párizs, Franciaország;

24. Stichting Nationaal Lucht- en Ruimtevaartlaboratorium, a holland jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 41150373), bejegyzett székhely: Anthony Fokkerweg 2, 1059 CM Amszterdam, Hollandia;

25. Thales AVS France SAS, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 612039495), bejegyzett székhely: 75-77 Avenue Marcel Dassault, 33700 Mérignac, Franciaország;

26. United Technologies Research Centre Ireland, Ltd, az ír jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 472601), bejegyzett székhely: Fourth Floor, Penrose Business Centre, Penrose Wharf, Cork T23 XN53, Írország;

27. University of Patras, a görög jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: EL998219694 [héa]), bejegyzett székhely: University Campus, 26504 Rio Achaia, Görögország.

II. MELLÉKLET

Az Európai Vasút Közös Vállalkozás alapító tagjai

1. Administrador de Infraestructuras Ferroviarias (ADIF), Entidad Pública Empresarial, a spanyol jog szerint bejegyzett állami vállalat (nyilvántartási szám: Q2801660H), bejegyzett székhely: Calle Sor Ángela de la Cruz, 3, 28020 Madrid, Spanyolország;

2. Alstom Transport SA, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 389 191 982), bejegyzett székhely: 48, rue Albert Dhalenne, 93482 Saint-Ouen, Franciaország;

3. ANGELRAIL, a MER MEC S.p.A. által vezetett konzorcium, az olasz jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 05033050963), bejegyzett székhely: Monopoli (BA) 70043 Via Oberdan, 70 Olaszország;

4. AŽD Praha s.r.o., a cseh jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 48029483), bejegyzett székhely: Žirovnická 3146/2, ZábÍhlice, 106 00, Prága 10, Csehország;

5. Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles, S.A. (CAF), a spanyol jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 983. kötet, 144. fólió, SS-329. lapszám, 239a. bejegyzés), bejegyzett székhely: calle José Miguel Iturrioz n° 26, 20200, Beasain (Gipuzkoa), Spanyolország;

6. Asociación Centro Tecnológico CEIT, a spanyol jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 28/1986, Baszkföld autonóm közössége kormányának nyilvántartása a szövetségekről), bejegyzett székhely: Paseo Manuel Lardizabal, n° 15., Donostia-San Sebastián, Spanyolország;

7. České dráhy, a.s., a cseh jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 70994226, a Prágai Járásbíróság kereskedelmi nyilvántartásában bejegyezve, B. szakasz, 8039. bejegyzés), bejegyzett székhely: Prága 1, Nábřeží L. Svobody 1222, irányítószám: 110 15, Cseh Köztársaság;

8. Deutsche Bahn AG, Németország;

9. Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt e.V. (DLR), a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: VR 2780, Amtsgericht Bonn), bejegyzett székhely: Linder Höhe, 51147 Köln, Németország;

10. European Smart Green Rail Joint Venture (eSGR JV), amelyet a spanyol jog szerint bejegyzett Centro de Estudios de Materiales y Control de Obra S.A (CEMOSA) képvisel (nyilvántartási szám: A-29021334), bejegyzett székhely: Benaque 9, 29004 Málaga, Spanyolország;

11. Faiveley Transport SAS, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 323 288 563 RCS Nanterre), bejegyzett székhely: 3, rue du 19 mars 1962, 92230 Gennevilliers, Franciaország;

12. Ferrovie dello Stato Italiane S.p.A. (FSI), az olasz jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: R.E.A. 962805), bejegyzett székhely: piazza della Croce Rossa 1 - 00161 Róma, Olaszország;

13. Hitachi Rail STS S.p.A., az olasz jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: R.E.A. GE421689), bejegyzett székhely: Genova, Olaszország;

14. INDRA SISTEMAS S.A. és PATENTES TALGO S.L.U.

INDRA SISTEMAS S.A., a spanyol jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: A-28599033), bejegyzett székhely: Avenida de Bruselas n° 35, 28108 Alcobendas, Madrid, Spanyolország;

PATENTES TALGO S.L.U., a spanyol jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: B-84528553), bejegyzett székhely: Paseo del tren Talgo, n° 2, 28290 Las Rozas de Madrid, Madrid, Spanyolország;

15. Jernbanedirektorate (Norvég Vasúti Igazgatóság), Oslo, Norvégia;

16. Knorr-Bremse Systems für Schienenfahrzeuge GmbH, a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: HRB91181), bejegyzett székhely: Moosacher Str. 80, 80809 München, Németország;

17. Österreichische Bundesbahnen-Holding Aktiengesellschaft (ÖBB-Holding AG), az osztrák jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: FN 247642f), bejegyzett székhely: Am Hauptbahnhof 2, 1100 Bécs, Ausztria;

18. Polskie Koleje Państwowe Spółka Akcyjna (PKP), a lengyel jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 0000019193), bejegyzett székhely: Al. Jerozolimskie 142A, 02-305 Varsó, Lengyelország;

19. ProRail B.V. & NS Groep N.V.

ProRail B.V., a holland jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 30124359), bejegyzett székhely: Utrecht (PIC-kód: 998208668), Hollandia;

NS Groep N.V., a holland jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 30124358), bejegyzett székhely: Utrecht (PIC-kód: 892354217), Hollandia;

20. Siemens Mobility GmbH, a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: HRB 237219), bejegyzett székhely: Otto-Hahn-Ring 6, München, Németország;

21. Société nationale SNCF, société anonyme, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 552 049 447), bejegyzett székhely: 2 Place aux Étoiles, 93200 Saint-Denis, Franciaország;

22. Strukton Rail Nederland B.V., a holland jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 30139439, Utrechti Kereskedelmi Kamara), Hollandia;

23. THALES SIX GTS France SAS, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 383 470 937), bejegyzett székhely: 4 Avenue des Louvresses - 92230 Gennevilliers, Franciaország;

24. Trafikverket, közszférabeli szervezet, a svéd jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 202100-6297), bejegyzett székhely: 781 89 Borlänge, Svédország;

25. voestalpine Railway Systems GmbH, az osztrák jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: FN 126714w), bejegyzett székhely: Kerpelystrasse 199, 8700 Leoben, Ausztria.

III. MELLÉKLET

A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás alapító tagjai

1. Aeroporti di Roma SpA, az olasz jog szerint bejegyzett társaság, amelynek irányítását és koordinációját az Atlantia SpA látja el; bejegyzett székhelye: Via Pier Paolo Racchetti 1, Fiumicino (Róma), Olaszország; adóazonosító, illetve római üzleti és kereskedelmi nyilvántartási szám: 13032990155;

2. AENA Sociedad Mercantil Estatal, Sociedad Anónima (AENA S.M.E.S.A): a spanyol jog szerint bejegyezve (hivatalos (CIF) adóazonosító szám: A-86212420), bejegyzett székhely címe: 12 Calle Peonías, 28042, Madrid, Spanyolország. Telefonszám: +34 913 211 000;

3. AEROPORTS DE PARIS, Société Anonyme, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: RCS Bobigny B 552 016 628), bejegyzett székhely: 1 rue de France, 93290 Tremblay-en-France, Franciaország;

4. Société Air France SA, a francia jog szerint bejegyezve, nyilvántartási szám: 420 495 178 RCS Bobigny, székhely: 45 rue de Paris, 95747 Roissy-CDG, Franciaország, FR 61 420 495 178;

5. Air Navigation Services of the Czech Republic (ANS CR), a Cseh Köztársaság jogszabályai szerint alapított és szervezett állami vállalat, bejegyzett székhely: Navigační 787, 252 61 Jeneč, Cseh Köztársaság, a vállalat azonosító száma: 497 10 371, héaazonosító szám: CZ699004742, a Prágai Járásbíróság kereskedelmi nyilvántartásában bejegyezve, A. szakasz, 10771. bejegyzés;

6. Airbus SAS, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 383 474 814 R.C.S. Toulouse), bejegyzett székhely: 2 Rond Point Émile Dewoitine, 31700 Blagnac, Franciaország;

7. Airtel ATN Limited, az ír jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 287698), bejegyzett székhely: 2 Harbour Square, Crofton Road, Dun Laoghaire, County Dublin, A96 D6RO, Írország;

8. Alliance for New Mobility Europe (AME), nonprofit szervezet („Association sans but lucratif/Vereniging zonder winstoogmerk”), a belga jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 0774.408.606), bejegyzett székhely: 227, rue de la Loi, 1000 Brüsszel, Belgium;

9. Athens International Airport S.A, a görög jog szerint bejegyezve (hivatalos nyilvántartás: általános elektronikus cégjegyzék, G.E.MI.-szám: 2229601000), bejegyzett székhely: Spata Attica, Görögország, 19019;

10. Austro Control Österreichische Gesellschaft für Zivilluftfahrt mit beschränkter Haftung (társasági forma: korlátozott felelősségű társaság), az osztrák jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 71000 m), bejegyzett székhely: Wagramer Strasse 19, A-1220 Bécs, Ausztria;

11. Brussels Airport Company NV/SA, a belga jog szerint bejegyzett és működő korlátozott felelősségű társaság, a Crossroads Bank of Enterprises adatbázisban a 0890.082.292 szám alatt bejegyezve, bejegyzett székhely: Auguste Reyerslaan 80, 1030, Brüsszel, Belgium;

12. Boeing Aerospace Spain, SL, a spanyol jog szerint bejegyezve (héaazonosító szám: B-83053835), bejegyzett székhely: Avenida Sur del Aeropuerto de Barajas 38, Madrid, 28042, Spanyolország;

13. „Air traffic services authority” Állami Vállalat (BULATSA), a bolgár jog szerint bejegyzett állami vállalat (nyilvántartási szám: 000697179), bejegyzett székhely: Bulgária, 1 Brussels blvd, 1540 Szófia;

14. Centro Italiano Ricerche Aerospaziali C.I.R.A. SCpA, az olasz jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: CE-128446), bejegyzett székhely: Via Maiorise snc - 81043 Capua (CE) - Olaszország;

15. Croatia Control Ltd (CCL), a horvát jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 080328617), bejegyzett székhely: Rudolfa Fizira 2, Velika Gorica, Horvátország;

16. Deutsche Lufthansa AG; a német jog szerint bejegyezve, Kölni Kerületi Bíróság, HRB 2168, Venloer Str. 151-153, D-50672 Köln, Németország, DE 122 652 565;

17. Deutsches Zentrum fur Luft- und Raumfahrt e.V. (DLR), a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: VR 2780, Amtsgericht Bonn), bejegyzett székhely: Linder Höhe, 51147 Köln, Németország;

18. DFS Deutsche Flugsicherung GmbH, a magánjog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: HRB 34977), bejegyzett székhely: Langen (Hessen), Németország;

19. A francia állam - Ökológiai Átállásért Felelős Minisztérium, DGAC (Direction générale de l’aviation civile), DSNA (Direction des services de la navigation aérienne), a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: SIREN 120 064 019 00074), bejegyzett franciaországi székhely: 50 Rue Henry Farman, 75720 Párizs Cedex 15, Franciaország

20. Drone Alliance Europe, nonprofit szervezet („Association sans but lucratif/Vereniging zonder winstoogmerk”), a belga jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 0693.860.794), bejegyzett székhely: rue Breydel 34-36, 1040 Brüsszel, Belgium;

21. Droniq GmbH, a német jog szerint bejegyezve, Ginnheimer Stadtweg 88, 60431 Frankfurt, Németország, Amtsgericht Frankfurt am Main, HRB 115576, DE324815501;

22. easyJet Europe Airline GmbH, az osztrák jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: FN 452433 v), bejegyzett székhely: Wagramer Strasse 19, IZD Tower, 11. Stock, 1220 Bécs, Ausztria;

23. Ecole Nationale de l’Aviation Civile (ENAC), a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 193 112 562 00015), bejegyzett székhely: 7 avenue Edouard Belin, CS 54005 - 31055 TOULOUSE cedex 4, Franciaország;

24. ENTIDAD PUBLICA EMPRESARIAL ENAIRE, a 4/1990. számú törvény (1990. június 29.) és a 18/2014. sz. törvény (2014. október 15.) szerint bejegyzett állami gazdálkodó szervezet (héaazonosító szám: Q2822001J), bejegyzett székhely: Parque Empresarial las Mercedes. Edificio n°2 Avda. de Aragón, 330. 28022 Madrid, Spanyolország;

25. ENAV S.p.A., az olasz jogszabályok szerint bejegyzett részvénytársaság (nyilvántartási szám: R.E.A. 965162), bejegyzett székhely: Via Salaria, 716 - 00138, Róma, Olaszország;

26. Flughafen München GmbH, a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: HRB 5448, Müncheni Járásbíróság), bejegyzett székhely: Nordallee 25, 85356 Munich-Airport, Németország;

27. Frequentis AG, az osztrák jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: FN 72115 b), bejegyzett székhely: Innovationsstraße 1, 1100 Bécs, Ausztria;

28. Honeywell International s.r.o., a cseh jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 276 17 793), bejegyzett székhely: V Parku 2325/16, 148 00 Prága 4, Cseh Köztársaság;

29. HungaroControl, Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt., a magyar jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 01-10-045570), bejegyzett székhely: Igló utca 33-35., 1185 Budapest, Magyarország;

30. Indra Sistemas, S.A., a spanyol jog szerint bejegyezve (adóazonosító szám: A-28599033), a Madridi Kereskedelmi Nyilvántartásba bejegyezve (5465. általános kötet, a vállalati könyv 3. szakasza, 4554, 80. fólió, 43677. lapszám, 1. bejegyzés), bejegyzett székhely: Avenida de Bruselas, NUM 35, 28108 Alcobendas - Madrid;

31. Irish Aviation Authority (IAA), az ír jogszabályok szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 211082), bejegyzett székhely: The Times Building, 11-12 D’Olier Street, Dublin 2, Írország;

32. Københavns Lufthavne A/S, a dán jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: CVR 14707204), bejegyzett székhely: Lufthavnsboulevarden 6, 2770 Kastrup;

33. L’OFFICE NATIONAL D’ÉTUDES ET DE RECHERCHES AÉROSPATIALES (ONERA), francia ügynökség (Établissement public à caractère industriel et commercial), a francia jog szerint bejegyezve Évry kereskedelmi és cégjegyzékébe (nyilvántartási szám: 775 722 879), központi iroda: BP 80100 - FR-91123 Palaiseau Cedex - Franciaország;

34. Leonardo Società per azioni; rövid név: Leonardo S.p.A. - az olasz jog szerint bejegyezve (pénzügyi kód és nyilvántartási szám: 00401990585), bejegyzett székhely: Piazza Monte Grappa n. 4, 00195 Róma, Olaszország;

35. LetištÍ Praha, a. s. („Prague Airport”), a Cseh Köztársaság joga szerint bejegyzett részvénytársaság, nyilvántartási szám: 28244532, bejegyzett székhely: K Letišti 6/1019, Prága 6, Cseh Köztársaság;

36. Luftfartsverket (LFV), a svéd jogszabályok szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 202195-0795), bejegyzett székhely: Hospitalsgatan 30, S-601 79 Norrköping - Svédország;

37. Luchtverkeersleiding Nederland (LVNL), a holland légiközlekedési törvény által létrehozott, a holland jog szerint bejegyzett közjogi szerv (nyilvántartási szám: 34367959), bejegyzett székhely: Stationsplein ZuidWest 1001, 1117 CV Schiphol, Hollandia;

38. NAVEGAÇÃO AÉREA DE PORTUGAL - NAV Portugal E.P.E, a portugál jogszabályok szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 504448064), bejegyzett székhely: Rua D, Edifício 121, Aeroporto de Lisboa, 1700-008 Lisszabon, Portugália;

39. NAVIAIR, a dán jogszabályok - köztük a Naviairről szóló, 2010. május 26-i törvény - szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 26059763), bejegyzett székhely: Naviair Allé 1 2770 Kastrup, Dánia;

40. Stichting Nationaal Lucht- en Ruimtevaartlaboratorium (NLR), a holland jog szerint létrehozott alapítvány, kereskedelmi kamarai nyilvántartási szám: 41150373, bejegyzett székhely: Amszterdam, Hollandia, cím: Anthony Fokkerweg 2, 1059 CM Amszterdam, Hollandia;

41. Pipistrel Vertical Solutions d.o.o., a szlovén jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 7254466000), bejegyzett székhely: Ajdovščina, Szlovénia;

42. PANSA (Lengyel Légi Navigációs Szolgáltató Ügynökség), a Lengyel Légi Navigációs Szolgáltató Ügynökségről szóló, 2006. december 8-i törvény alapján szervezett és működtetett állami jogi személy (nemzeti cégjegyzékszám: 140886771, adóazonosító szám: 5222838321), székhely: Wieżowa 8 street, 02-147 Varsó, Lengyelország;

43. Régie autonome „Romanian Air Traffic Services Administration” - ROMATSA, Románia cégjegyzékébe a J40/1012/1991 nyilvántartási számon bejegyzett, jogi személyiséggel rendelkező állami tulajdonú szervezet, adóazonosító: RO1589932, székhely: 10, Ion Ionescu de la Brad Blvd., 013813, Bukarest, Románia;

44. Ryanair Holdings plc, az ír jog szerint bejegyezve, Ryanair Dublin Office, Airside Business Park, Swords, County Dublin, Írország, nyilvántartási szám: 249885;

45. Saab AB (publ), a svéd jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 556036-0793), bejegyzett székhely: 581 88 Linköping, Svédország;

46. SAFRAN, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 562 082 909 R.C.S. Paris), bejegyzett székhely: Párizs, Franciaország;

47. SINTEF AS, egy, a norvég jog szerint bejegyzett nonprofit kutatási és technológiai szervezet (nyilvántartási szám: 919 303 808), bejegyzett székhely: Strindvegen 4 7034 TRONDHEIM, Norvégia;

48. SCHIPHOL NEDERLAND BV, a holland jog szerint bejegyezve (kereskedelmi kamarai szám: 34166584), bejegyzett székhely: SHG, Evert van de Beekstraat 202, 1118 CP Schiphol, Hollandia;

49. Societa per Azioni Esercizi Aeroportuali (S.E.A), nyilvántartási szám: 00826040156, bejegyzett székhely: Aeroporto Milano Linate, Segrate, 20090, Olaszország, héaazonosító szám: 00826040156;

50. SWEDAVIA AB, a svéd jog szerint 2009. december 14-én bejegyzett nyilvánosan működő részvénytársaság, nyilvántartási szám: 556797-0818, bejegyzett székhely: Sigtuna, cím: 190 45 Stockholm-Arlanda;

51. THALES AVS SAS FRANCE, Société simplifiée par actions, a francia THALES AVS törvény alapján bejegyezve (nyilvántartási szám: RCS Bordeaux 612 039 495), bejegyzett székhely: 73-75 Avenue Marcel Dassault 33700 Mérignac, Franciaország;

52. THALES LAS FRANCE SAS, a francia jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 319 159 877), bejegyzett székhely: 2, Avenue Gay Lussac, 78990 Elancourt, Franciaország;

53. United Technologies Research Centre Ireland Limited, az ír jogszabályok szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 472601), bejegyzett székhely: Penrose Business Centre, Penrose Wharf, Cork, Írország;

54. Volocopter GmbH, a német jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: HRB 702987), bejegyzett székhely: Zeiloch 20, 76646 Bruchsal, Németország;

55. VTT Technical Research Centre of Finland Ltd, a finn jog szerint bejegyezve (nyilvántartási szám: 2647375), bejegyzett székhely: Espoo, Finnország, bejegyzett székhely: Postafiók: 1000, FI-02044 VTT, Finnország.