A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2021, https://eur-lex.europa.eu/

A TANÁCS 2021. június 18-i (2021/C 304/08) AJÁNLÁSA

amelyben véleményezi Görögország 2021. évi stabilitási programját * 

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a költségvetési egyenleg felügyeletének megerősítéséről és a gazdaságpolitikák felügyeletéről és összehangolásáról szóló, 1997. július 7-i 1466/97/EK tanácsi rendeletre *  és különösen annak 5. cikke (2) bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság ajánlására,

tekintettel az Európai Parlament állásfoglalásaira,

a Gazdasági és Pénzügyi Bizottsággal folytatott konzultációt követően,

mivel:

(1) A Bizottság 2020. március 20-án közleményt fogadott el a Stabilitási és Növekedési Paktum általános mentesítési rendelkezésének alkalmazásáról. Az általános mentesítési rendelkezés - az 1466/97/EK rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében, 6. cikkének (3) bekezdésében, 9. cikkének (1) bekezdésében és 10. cikkének (3) bekezdésében, valamint az 1467/97/EK tanácsi rendelet *  3. cikkének (5) bekezdésében és 5. cikkének (2) bekezdésében foglaltak szerint - elősegíti a költségvetési politikák összehangolását súlyos gazdasági visszaesés idején. Az említett közleményben a Bizottság megállapította, hogy tekintettel a Covid19-világjárvány következtében várható súlyos gazdasági visszaesésre, az általános mentesítési rendelkezés alkalmazásához szükséges feltételek teljesültek. A tagállamok pénzügyminiszterei 2020. március 23-án egyetértettek a Bizottság értékelésével. Az általános mentesítési rendelkezés költségvetési rugalmasságot biztosított a tagállamok számára a Covid19-válság kezeléséhez. Elősegítette a költségvetési politikák összehangolását súlyos gazdasági visszaesés idején. A rendelkezés alkalmazása lehetővé teszi az egyes tagállamok középtávú költségvetési céljához vezető kiigazítási pályától való átmeneti eltérést, ha ez középtávon nem veszélyezteti a költségvetés fenntarthatóságát. 2020. szeptember 17-én a Bizottság a 2021. évi éves fenntartható növekedési stratégiájáról szóló közleményében bejelentette, hogy az általános mentesítési rendelkezés 2021-ben is aktiválva marad.

(2) A Tanács 2020. július 20-án elfogadott egy ajánlást *  (a továbbiakban: a 2020. július 20-i tanácsi ajánlás). Az ajánlás felkérte Görögországot, hogy az általános mentesítési rendelkezéssel összhangban hozzon meg minden szükséges intézkedést a Covid19-világjárvány hatékony kezelése, a gazdaság működőképességének fenntartása és a későbbi helyreállítás támogatása érdekében. Az ajánlásban szerepelt továbbá, hogy Görögország - amint a gazdasági feltételek lehetővé teszik - folytasson a prudens középtávú költségvetési pozíció elérésére és az adósság fenntarthatóságának biztosítására irányuló költségvetési politikát, egyúttal fokozza a beruházásokat.

(3) Az euroövezet gazdaságpolitikájáról szóló 2021. évi tanácsi ajánlás hangsúlyozta, hogy a költségvetési politikáknak 2021-ben mindvégig minden euroövezeti tagállamban támogató jellegűnek kell maradniuk, és a szakpolitikai intézkedéseknek igazodniuk kell az országspecifikus körülményekhez, továbbá időszerűnek, átmenetinek és célzottnak kell lenniük. Amennyiben a járványügyi és gazdasági feltételek lehetővé teszik, fokozatosan meg kell szüntetni a szükséghelyzeti intézkedéseket, kezelve ugyanakkor a válság társadalmi és munkaerőpiaci hatását. A tagállamoknak a prudens középtávú költségvetési pozíció elérésére és az adósság fenntarthatóságának biztosítására irányuló költségvetési politikát kell folytatniuk, a beruházások fokozása mellett. A tagállamoknak olyan reformok végrehajtására kell törekedniük, amelyek mindenki számára megerősítik az egészségügyi és szociális védelmi rendszerek hatókörét, megfelelőségét és fenntarthatóságát.

(4) 2020. november 18-án a Bizottság elfogadta az euroövezeti tagállamok 2021. évi költségvetésiterv-javaslataira vonatkozó véleményeit, amelyek a költségvetési intézkedések minőségi értékelésén alapultak. A Bizottság azon a véleményen volt, hogy Görögország költségvetésiterv-javaslata összességében összhangban van a 2020. július 20-i tanácsi ajánlásban megállapított költségvetés-politikai ajánlásokkal, továbbá hogy a költségvetésiterv-javaslatban előirányzott intézkedések többsége a gazdasági tevékenység támogatására irányul a meglehetősen bizonytalan helyzetben.

(5) A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt is magában foglaló Next Generation EU fenntartható, inkluzív és méltányos helyreállításról fog gondoskodni. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt létrehozó (EU) 2021/241 európai parlamenti és tanácsi rendelet *  2021. február 19-én lépett hatályba. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz reformok és beruházások végrehajtásához nyújt majd pénzügyi támogatást, és az Unió által finanszírozott jelentős fiskális impulzussal fog járni. Hozzá fog járulni a gazdaság helyreállításához, valamint a fenntartható és növekedésösztönző reformok és beruházások megvalósításához, különösen a zöld és digitális átállás előmozdítása céljából, valamint meg fogja erősíteni a tagállamok gazdaságainak a rezilienciáját és potenciális növekedését. Továbbá elő fogja segíteni, hogy az államháztartások rövidesen újra kedvezőbb helyzetbe kerüljenek, valamint közép- és hosszú távon hozzá fog járulni a fenntartható államháztartások erősítéséhez, illetve a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez.

(6) 2021. március 3-án a Bizottság közleményt fogadott el, amely további szakpolitikai iránymutatást nyújt a költségvetési politikák összehangolásának, valamint a tagállami stabilitási és konvergenciaprogramok kidolgozásának megkönnyítése céljából. A tagállami költségvetéseket és a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt figyelembe véve az általános költségvetési irányvonalnak 2021 és 2022 folyamán támogató jellegűnek kell maradnia. Ugyanakkor, mivel a várakozások szerint a gazdasági aktivitás 2021 második felében fokozatosan normalizálódni fog, a tagállamok költségvetési politikáit 2022-ben differenciáltabbá kell tenni. A tagállamok költségvetési politikáinak figyelembe kell venniük a helyreállítás helyzetét, a költségvetési fenntarthatóságot, valamint a gazdasági, társadalmi és területi különbségek csökkentésének szükségességét. Tekintettel arra, hogy támogatni kell a fenntartható helyreállítást az Unióban, az alacsony fenntarthatósági kockázatokkal szembesülő tagállamoknak a 2022. évi költségvetés kialakításakor fenn kell tartaniuk a támogató költségvetési politikát, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz hatásának figyelembevétele mellett. A magas adósságszinttel rendelkező tagállamoknak prudens költségvetési politikát kell folytatniuk, ugyanakkor meg kell őrizniük a tagállami finanszírozású beruházások szintjét, illetve a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz vissza nem térítendő támogatásai révén további magas színvonalú beruházási projekteket és strukturális reformokat kell finanszírozniuk. A 2022 utáni időszakban a költségvetési politikáknak továbbra is figyelembe kell venniük a fellendülés erősségét, a gazdasági bizonytalanság mértékét és az államháztartás fenntarthatóságával kapcsolatos megfontolásokat. A költségvetés középtávú fenntarthatóságának biztosításához a jövőben a költségvetési politikákat újra a prudens középtávú költségvetési pozíciók elérésére kell majd összpontosítani, többek között megfelelő ütemben, fokozatosan ki kell majd vezetni a támogatási intézkedéseket.

(7) A 2021. március 3-i közleményében a Bizottság azon véleményét is kifejezte, hogy az általános mentesítési rendelkezés deaktiválására vagy további alkalmazására vonatkozó döntést a gazdaság állapotának átfogó értékelése alapján kell meghozni, és ehhez fő mennyiségi kritériumként az Unióban vagy az euroövezetben a válság előtti szintekhez (2019 végéig) viszonyított gazdasági aktivitás szintjét kell figyelembe venni. A Bizottság a 2021. tavaszi előrejelzése alapján 2021. június 2-án úgy ítélte meg, hogy az általános mentesítési rendelkezés 2022. évi további alkalmazásának és 2023-tól történő deaktiválásának feltételei teljesültek. Az egyes országok sajátos körülményeit az általános mentesítési rendelkezés deaktiválását követően továbbra is figyelembe fogják venni.

(8) Az Európai Stabilitási Mechanizmus keretén belüli pénzügyi támogatási program 2018. évi sikeres lezárását követően Görögország a 472/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet *  szerinti megerősített felügyelet hatálya alá tartozik. A Görögországra vonatkozó megerősített felügyeletnek az (EU) 2018/1192 *  és az (EU) 2021/271 *  bizottsági végrehajtási határozat alapján történő aktiválása annak tudomásul vételét jelenti, hogy középtávon Görögországnak folytatnia kell a makrogazdasági egyensúlyhiányok lehetséges forrásainak kezelésére irányuló intézkedések elfogadását, és egyúttal az erőteljes és fenntartható gazdasági növekedést támogató strukturális reformok végrehajtását. Görögország az eurocsoport 2018. június 22-i ülésén kötelezettséget vállalt arra, hogy folytatja a program alapján elfogadott valamennyi alapvető fontosságú reform végrehajtását azok teljes körű végrehajtásáig. Görögország kötelezettséget vállalt továbbá a költségvetési és fiskális-strukturális politikákkal, a szociális jóléttel, a pénzügyi stabilitással, a munkaerő- és termékpiacokkal, a privatizációval, az igazságszolgáltatási rendszer működésével, a közigazgatással és a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos konkrét intézkedések végrehajtására. Ezek a strukturális reformok egyre fontosabbá válnak Görögországnak a gazdasága újraindítására irányuló erőfeszítéseivel összefüggésben. Az említett reformok sikeres végrehajtása és teljesítése minden bizonnyal jelentős mértékben hozzá fog járulni Görögország közép- és hosszú távú gazdasági növekedéséhez. Görögországnak negyedévente jelentést kell tennie a megerősített felügyelet keretében vállalt kötelezettségei teljesítése terén elért eredményekről. Kedvező jelentés esetén félévente adósságenyhítő intézkedésekben részesülhet, éves szinten a bruttó hazai termék (GDP) 0,7%-át kitevő mértékben. A szakpolitikai feltételekhez kötött adósságenyhítő intézkedések első négy - összesen 3 252 millió EUR értékű - részletének rendelkezésre bocsátásáról az eurocsoport 2019 áprilisában, 2019 decemberében, 2020 júniusában, illetve 2020 novemberében állapodott meg. 2021. június 2-án közzétették a Görögország kötelezettségvállalásainak végrehajtása terén tett előrehaladását értékelő tizedik megerősített felügyeleti jelentést.

(9) Görögország 2021. április 29-én az 1466/97/EK rendelet 4. cikkével összhangban benyújtotta 2021. évi stabilitási programját.

(10) Az Eurostat által hitelesített adatok alapján Görögország államháztartási hiánya 2020-ban a GDP 9,7%-át tette ki, az államadósság pedig a GDP 205,6%-ára nőtt. Az elsődleges költségvetési egyenleg éves változása - a gazdaság támogatására irányuló, GDP-arányosan 5,9%-ot kitevő diszkrecionális költségvetési intézkedéseknek és az automatikus stabilizátorok működésének a figyelembevételével - a GDP 11,3%-ának felelt meg. Görögország emellett a becslések szerint a GDP 2,2%-át kitevő likviditási támogatást nyújtott a vállalatoknak és a háztartásoknak (például garanciákat és adóhalasztást, amelyek közvetlen és azonnali költségvetési hatást nem gyakorolnak); a Bizottság becslése szerint az állami garanciák tényleges igénybevétele 2020-ban nem érte el a GDP ½ %-át.

(11) A Bizottság 2021. június 2-án a Szerződés 126. cikkének (3) bekezdése alapján jelentést adott ki. Az említett jelentés Görögország költségvetési helyzetét tárgyalja, mivel annak államháztartási hiánya 2020-ban meghaladta a Szerződésben a GDP 3%-ában rögzített referenciaértéket, államadóssága pedig meghaladta a Szerződésben a GDP 60%-ában rögzített referenciaértéket, és nem csökkent kielégítő ütemben. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a hiányra vonatkozó kritérium nem teljesült, és az ország nem felelt meg az adósságkritériumnak.

(12) A költségvetési előrejelzéseket alátámasztó makrogazdasági forgatókönyv 2021 tekintetében óvatos; várakozásai szerint a reál-GDP növekedése körülbelül 0,5 százalékponttal alacsonyabb lesz a Bizottság 2021. tavaszi előrejelzésénél. Az eltérés a Covid19-világjárvány alakulásával, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásával és a turisztikai ágazat helyreállításának ütemével kapcsolatos feltételezések közötti különbségekre vezethető vissza. A 2021. évi stabilitási program 2022-re vonatkozó makrogazdasági előrejelzései szoros összhangban vannak a Bizottság 2021. tavaszi előrejelzésével.

(13) A kormány 2021. évi stabilitási programja szerint 2021-ben a GDP-arányos államháztartási hiány a 2020. évi 9,7%-ról 9,9%-ra nő, az adósságráta pedig 2021-ben a GDP 204,8%-ára csökken. A 2021. évi stabilitási program szerint a GDP-arányos elsődleges költségvetési egyenleg változása 2021-ben -11,6% a válság előtti (2019-es) szinthez képest, ami a gazdaság támogatására irányuló, a GDP 6,4%-át kitevő diszkrecionális költségvetési intézkedéseket és az automatikus stabilizátorok működését tükrözi. Az államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzések összhangban vannak a Bizottság 2021. tavaszi előrejelzésével. Az adósságráta tekintetében a 2021. évi stabilitási programban szereplő előrejelzések elmaradnak a Bizottság 2021. tavaszi előrejelzésétől, amelynek várakozása szerint az adósságráta eléri a GDP 208,8%-át. Az eltérés a privatizációs bevételekkel, a pénzügyi eszközök nettó felhalmozásával, valamint a pénzforgalmi-elhatárolási kiigazításokkal kapcsolatos feltételezések eltérését tükrözi.

(14) A Covid19-világjárvány és a kapcsolódó gazdasági visszaesés nyomán Görögország költségvetési intézkedéseket fogadott el egészségügyi rendszere kapacitásának megerősítése, a Covid19-világjárvány megfékezése és a különösen súlyosan érintett egyének és ágazatok megsegítése érdekében. E határozott szakpolitikai intézkedések tompították a GDP csökkenését, ami visszafogta a költségvetési hiány és az államadósság emelkedését. A költségvetési intézkedéseknek maximalizálniuk kell a helyreállítás támogatását anélkül, hogy korlátoznák a jövőbeli költségvetési pályát. El kell kerülni tehát, hogy az intézkedések tartós terhet rójanak az államháztartásra. Amikor a tagállamok tartós intézkedéseket vezetnek be, megfelelő forrásokat kell rendelniük ezekhez, hogy középtávon biztosítsák a költségvetési semlegességet. A Görögország által 2020-ban és 2021-ben hozott intézkedések összhangban vannak a 2020. július 20-i tanácsi ajánlással. A kormány által 2020-ban és 2021-ben elfogadott és 2022-re bejelentett diszkrecionális költségvetési intézkedések ideiglenesek, illetve azokat más intézkedésekkel ellensúlyozzák.

(15) A 2021. évi stabilitási program feltételezése szerint a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz vissza nem térítendő támogatásai által finanszírozott beruházások és reformok 2021-ben a GDP 0,9%-át, 2022-ben a GDP 1,7%-át, 2023-ban a GDP 1,6%-át, 2024-ben a GDP 1,6%-át, 2025-ben a GDP 1,5%-át, 2026-ban pedig a GDP 1,5%-át teszik ki. A program továbbá a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz keretében 2021-ben a GDP 1,4%-át, 2022-ben a GDP 1,4%-át, 2023-ban a GDP 1,1%-át, 2024-ben a GDP 1,1%-át, 2025-ben a GDP 1%-át, 2026-ban pedig 0,5%-át kitevő hitelekkel számol. A Bizottság 2021. évi tavaszi előrejelzése ezeket a vissza nem térítendő támogatásokat figyelembe veszi a költségvetési előrejelzéseiben, míg a hitelek esetében a 2021 utáni egységes éves folyósítást követően 2022-re alacsonyabb összeget feltételez.

(16) A költségvetési kiigazításra vonatkozóan az 1466/97/EK rendeletben meghatározott mutatókat a jelenlegi helyzet tükrében kell vizsgálni. Először is, jelentős bizonytalanság övezi a kibocsátási résre vonatkozó becsléseket. Másodszor, a költségvetési politikának szorosan követnie kell a Covid19-világjárvány alakulását, hogy az egészségügyi kockázatok enyhülésével a szükséghelyzeti támogatásról át lehessen térni a célzottabb intézkedésekre. Harmadszor, a jelenlegi helyzetben a gazdaság támogatása érdekében tett jelentős szakpolitikai intézkedések a meghatározóak. Az uniós költségvetésből (csakúgy mint a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből) származó jelentős transzferek mellett a jelenleg használatos mutatók nem tükrözik teljes mértékben a költségvetési politikák gazdaságösztönző hatását. Ennek ismeretében a jelenlegi körülmények között a strukturális egyenleg nem tűnik megfelelő mutatónak. A kiadási referenciaértéket is ki kell igazítani *  és további információkkal kell kiegészíteni a költségvetési irányvonal teljes körű kiértékeléséhez.

(17) A 2021. évi költségvetésiterv-javaslatok értékelése során alkalmazott megközelítéshez hasonlóan az aggregált kiadások nem foglalják magukban az ideiglenes szükséghelyzeti intézkedéseket. Ezek a válsághoz kapcsolódó ideiglenes szükséghelyzeti intézkedések az egészségügyi rendszerek támogatására, valamint arra irányulnak, hogy kompenzációt nyújtsanak a munkavállalóknak és a vállalkozásoknak a kijárási korlátozások és az ellátási lánc zavarai miatti bevételkiesésért. Az említett intézkedések hatóságok általi kivezetésére csak akkor kerülhet sor, ha a népegészségügyi és a gazdasági helyzet normalizálódik. Annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzetben értékelni lehessen az általános költségvetési irányvonalat, az uniós költségvetésből (csakúgy mint a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből) származó jelentős transzfereket bele kell számítani a releváns kiadási aggregátumokba. Az általános költségvetési irányvonal ezért az elsődleges kiadások változásával mérhető, a diszkrecionális bevételi intézkedéseket és a válsághoz kapcsolódó ideiglenes szükséghelyzeti intézkedéseket figyelmen kívül hagyva, figyelembe véve ugyanakkor a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből és más uniós alapokból nyújtott vissza nem térítendő támogatás révén finanszírozott kiadásokat. Az általános költségvetési irányvonalon túl az elemzés annak értékelésére is kiterjed, hogy a tagállami költségvetési politika prudens-e, és összetétele hozzájárul-e a zöld és digitális átállással összhangban levő, fenntartható helyreállításhoz. Ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a tagállami finanszírozású elsődleges folyó kiadások és a beruházások alakulására.

(18) A 2021. évi stabilitási programjában foglalt tervek alapján Görögország államháztartási hiánya 2022-ben a GDP 2,9%-ára csökken, elsősorban a várható gazdasági helyreállás, valamint a 2020-ban és 2021-ben elfogadott ideiglenes támogatási intézkedések kivezetése miatt. Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a tervek szerint 2022-ben 189,5%-ra csökken. Az államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzések összhangban vannak a Bizottság 2021. tavaszi előrejelzésével. Az adósságráta tekintetében a 2021. évi stabilitási programban szereplő előrejelzések elmaradnak a Bizottság 2021. tavaszi előrejelzésétől. Az eltérést a készpénzegyenlegre, a privatizációs bevételekre és a pénzügyi eszközök nettó felhalmozódására vonatkozó feltételezések eltérései magyarázzák. A Bizottság 2021. tavaszi előrejelzése szerint és a fent említett kihívásokat tükröző egyedi módszertan alapján az általános költségvetési irányvonal - amely magában foglalja a tagállami és az uniós költségvetésből, különösen a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből finanszírozott beruházások 2022. évi aggregált keresletre gyakorolt hatását - az előrejelzés szerint a GDP -2,4%-át *  teszi ki. Az előrejelzés szerint a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz vissza nem térítendő támogatásai és egyéb uniós alapok révén finanszírozott kiadások által nyújtott pozitív hozzájárulás GDP-arányosan 0,3 százalékponttal növekszik, a tagállami finanszírozású beruházások pedig GDP-arányosan 0,9 százalékpontos expanzív hozzájárulást nyújtanak * . Az előrejelzés szerint a diszkrecionális bevételi intézkedések nélkül számított tagállami finanszírozású elsődleges folyó kiadások GDP-arányosan 0,3 százalékpontos expanzív hozzájárulást nyújtanak.

(19) A tagállamok költségvetési intézkedéseinek minősége külön figyelmet érdemel. A tagállami költségvetések összetételének javítását célzó költségvetési strukturális reformok alátámaszthatják a potenciális növekedést, megteremthetik az olyannyira szükséges költségvetési mozgásteret, és hozzájárulhatnak a költségvetés hosszú távú fenntarthatóságának biztosításához, tekintettel az éghajlatváltozással és az egészségüggyel kapcsolatos kihívásokra is. A bevételi oldalt tekintve a Covid19-válság megerősítette a hatékonyabb és méltányosabb állami bevételi rendszerek kialakítására irányuló reformok fontosságát. Ami a kiadási oldalt illeti, minden eddiginél nagyobb szükség van a fenntartható és növekedésösztönző beruházások szintjének és minőségének javítására, mégpedig a növekedési potenciál megerősítésére, a gazdasági és társadalmi reziliencia fokozására, valamint a zöld és digitális kettős átállásra irányuló célkitűzésekkel összeegyeztethető módon. A nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési tervek lehetővé teszik a tagállami költségvetések összetételének javítását.

(20) A 2021. évi stabilitási programban foglalt középtávú költségvetési tervek alapján előrevetített államháztartási hiány 2023-ban a GDP 0,4%-át éri el, amelyet 2024-ben a GDP 0,6%-ának megfelelő többlet vált fel. A 2021. évi stabilitási program alapján az általános költségvetési irányvonal - amely magában foglalja a tagállami költségvetésekből és az uniós költségvetésből, különösen a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből finanszírozott beruházásokból eredően az aggregált keresletre gyakorolt hatást - a becslések szerint 2023-ban és 2024-ben átlagosan a GDP 0,6%-ának megfelelő mértékű lesz. Az előrejelzés szerint a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz vissza nem térítendő támogatásai és egyéb uniós alapok révén finanszírozott kiadások pozitív hozzájárulása GDP-arányosan 0,1 százalékponttal csökken. Az előrejelzés szerint a tagállami finanszírozású beruházások hozzájárulása semleges * . Az előrejelzés szerint a diszkrecionális bevételi intézkedések nélkül számított tagállami finanszírozású elsődleges folyó kiadások GDP-arányosan 0,6 százalékpontos restriktív hozzájárulást nyújtanak. A 10 éves átlagos nominális potenciális növekedés a jelenlegi becslés szerint 1¼ % * . Ez a becslés azonban nem tartalmazza a helyreállítási és rezilienciaépítési terv részét képező reformok hatását, amelyek erősíthetik Görögország potenciális növekedését.

(21) Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a tervek szerint a 2023. évi 176,7%-ról 2024-ben 166,1%-ra csökken. Tekintettel Görögország magas adósságrátájára, amely az előrejelzések szerint idővel csak fokozatosan fog csökkenni, Görögország a legutóbbi adósságfenntarthatósági elemzés szerint középtávon magas költségvetési fenntarthatósági kockázatokkal szembesül. A tizedik megerősített felügyeleti jelentés rámutatott, hogy az államadósság fenntarthatóságának átfogó értékeléséhez egyéb tényezőket is figyelembe kell venni, például azt, hogy az államadósság összetétele és lejárati profilja mérsékli az adóssággal kapcsolatos sebezhetőségeket, ugyanakkor a függő kötelezettségek további kockázatot jelentenek.

(22) A jelenleg még mindig rendkívül nagy fokú bizonytalanságra tekintettel indokolt, hogy a költségvetés-politikai iránymutatás főként minőségi jellegű maradjon. A későbbi évekre vonatkozó, pontosabban számszerűsített iránymutatást 2022-ben célszerű nyújtani, amennyiben a bizonytalanság mértéke addigra megfelelően csökken.

(23) A Tanács értékelte a 2021. évi stabilitási programot, valamint a 2020. július 20-i tanácsi ajánlásra válaszul Görögország által tett intézkedéseket,

AJÁNLJA, HOGY GÖRÖGORSZÁG:

1. 2022-ben használja ki a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt a helyreállítást támogató további beruházások finanszírozására, miközben prudens költségvetési politikát folytat. Őrizze meg a tagállami finanszírozású beruházások szintjét.

2. Amint a gazdasági feltételek lehetővé teszik, folytasson a prudens középtávú költségvetési pozíció megvalósítására és a középtávú költségvetési fenntarthatóság biztosítására irányuló költségvetési politikát. Ugyanakkor a növekedési potenciál élénkítése céljából fokozza a beruházásokat.

3. A fenntartható és inkluzív helyreállítás biztosítása érdekében fordítson külön figyelmet az államháztartás összetételére, a költségvetés bevételi és kiadási oldalát is tekintetbe véve, valamint a költségvetési intézkedések minőségére. Részesítse előnyben a fenntartható és növekedésösztönző beruházásokat, különösen a zöld és digitális átállást támogató beruházásokat. Kezelje kiemelten azokat a költségvetési strukturális reformokat, amelyek hozzájárulnak a közpolitikai prioritások finanszírozásának biztosításához, és elősegítik az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát, többek között - adott esetben - azáltal, hogy növeli a mindenki számára elérhető egészségügyi és szociális védelmi rendszerek hatókörét, megfelelőségét és fenntarthatóságát.

Kelt Luxembourgban, 2021. június 18-án.

a Tanács részéről

az elnök

J. LEÃO