A Kormány
1. a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról, továbbá az állami, egyes önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályairól szóló 692/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a alapján az állam tulajdonában álló, az 1. melléklet szerinti lélegeztetőgépek tulajdonjogának ingyenes átruházásáról dönt a Kukkonia Polgári Társulás (a továbbiakban: kijelölt átvevő) számára felvidéki egészségügyi intézmények megsegítése érdekében;
2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az átadás-átvétel megvalósításának céljából vegye fel a kapcsolatot a kijelölt átvevővel, és működjön közre az átadás-átvétel megvalósítása kapcsán a belügyminiszterrel, a 3. pont szerint;
Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
belügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: e kormányhatározat közzétételét követő 30 napon belül
3. felhívja a belügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. pont szerinti állami vagyonelemek tulajdonosi joggyakorlója, így az Országos Kórházi Főigazgatóság felé, az átadás végrehajtása érdekében.
Felelős: belügyminiszter
Határidő: a 2. pont szerinti kapcsolatfelvétel megtörténtét követő 30 napon belül
A | B | |
Sorszám | Gyári szám | |
1. | P5AH2008198 | |
2. | P5AH2008632 | |
3. | P5AH2008725 | |
4. | P5AH2008709 | |
5. | P5AH2008486 | |
6. | P5AH2008742 | |
7. | P5AH2008314 | |
8. | P5AH2008444 | |
9. | P5AH2008568 | |
10. | P5AH2008247 | |
11. | P5AH2008671 | |
12. | P5AH2008546 | |
13. | P5AH2008668 | |
14. | P5AH2008394 | |
15. | P5AH2008600 | |
16. | P5AH2008559 | |
17. | P5AH2008669 |