A jogszabály mai napon ( 2021.09.17. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1105/2021. (III. 10.) Korm. határozat

egészségügyi eszközök nemzetközi fejlesztési együttműködés keretében történő biztosításáról

A Kormány

1. a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról, továbbá az állami, egyes önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályairól szóló 692/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a alapján az állam tulajdonában álló, az 1. melléklet szerinti lélegeztetőgépek tulajdonjogának ingyenes átruházásáról dönt a kampalai Mulago Kórház Komplexum (a továbbiakban: kijelölt átvevő) számára;

2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az átadás-átvétel megvalósításának céljából vegye fel a kapcsolatot a kijelölt átvevővel, valamint az eszközök átadásának megvalósításáról és azoknak külföldi felhasználásához kapcsolódó kötelezettségek maradéktalan teljesítéséről gondoskodó Semmelweis Egyetemmel, és működjön közre az átadás-átvétel megvalósítása kapcsán a belügyminiszterrel, a 3. pont szerint;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

belügyminiszter

innovációs és technológiai miniszter

Határidő: e kormányhatározat közzétételét követő 60 napon belül

3. felhívja a belügyminisztert, hogy - a 2. pontban foglaltak szerint - tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. pont szerinti állami vagyonelemek tulajdonosi joggyakorlója, az Országos Kórházi Főigazgatóság felé az átadás végrehajtása érdekében.

Felelős: belügyminiszter

innovációs és technológiai miniszter

Határidő: a 2. pont szerinti kapcsolatfelvétel megtörténtét követő 60 napon belül

1. melléklet az 1105/2021. (III. 10.) Korm. határozathoz

Lélegeztetőgépek

A B
Sorszám Gyári szám
1. MB 202567
2. MB 202573
3. MB 202431
4. MB 202575
5. MB 202549
6. MB 202426
7. MB 202529
8. MB 202440
9. MB 202564
10. MB 202324
11. MB 202379
12. MB 202413
13. MB 202481
14. MB 202499
15. MB 202408
16. MB 202569
17. MB 202522
18. MB 202417

  Vissza az oldal tetejére