A Kormány
1. a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról, továbbá az állami, egyes önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályairól szóló 692/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a alapján az állam tulajdonában álló, az 1. melléklet szerinti orvostechnikai eszközök és gyógyszerek tulajdonjogának ingyenes átruházásáról dönt Kovászna megye, Hargita megye, Maros megye, Bihar megye, Fehér megye, Szatmár megye, Szilágy megye részére;
2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az 1. melléklet szerinti állami vagyonelemek átadás-átvételének megvalósítása céljából vegye fel a kapcsolatot a kijelölt átvevőkkel, és a 3. pontban foglaltak szerint működjön közre az átadás-átvétel megvalósítása kapcsán a belügyminiszterrel;
Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
belügyminiszter
Határidő: az e kormányhatározat közzétételét követő 30 napon belül
3. felhívja a belügyminisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. melléklet szerinti állami vagyonelemek tulajdonosi joggyakorlója, az Országos Kórházi Főigazgatóság felé az átadás végrehajtása érdekében.
Felelős: belügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a 2. pont szerinti kapcsolatfelvétel megtörténtét követő 15 napon belül
A | B | C | D | E | |
Sor- szám | Intézmény neve | Orvostechnikai eszközök | Mennyiség | Azonosító szám | |
1. | Fogolyan Kristóf Sürgősségi Kórház Sepsiszentgyörgy | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 2 darab | P5AH2008777 P5AH2008807 | |
2. | Kézdivásárhelyi Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 1 darab | P5AH2008475 | |
3. | Baróti Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 1 darab | P5AH2008680 | |
4. | Székelyudvarhelyi Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 6 darab | P5AH2008064 P5AH2008309 P5AH2008380 P5AH2008342 P5AH2008552 P5AH2007054 | |
5. | Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 4 darab | P5AH2008778 P5AH2008261 P5AH2008079 P5AH2008472 | |
6. | Maros Megyei Klinikai Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 4 darab | P5AH2008392 P5AH2008762 P5AH2008249 P5AH2008237 | |
7. | Szászrégeni Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 2 darab | P5AH2008569 P5AH2008789 | |
8. | Segesvári Városi Kórházi | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 1 darab | P5AH2008757 | |
9. | Dicsőszentmártoni Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 1 darab | P5AH2008793 | |
10. | Ludasi Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 1 darab | P5AH2008407 | |
11. | Nagyváradi Municipiumi Klinika | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 2 darab | P5AH2008370 P5AH2008236 | |
12. | Margittai Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 2 darab | P5AH2008023 P5AH2008043 | |
13. | Nagyszalontai Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 1 darab | P5AH2008041 | |
14. | Élesdi Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 1 darab | P5AH2008059 | |
15. | Belényesi Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 1 darab | P5AH2008021 | |
16. | Nagyenyedi Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 2 darab | P5AH2008050 P5AH2007007 | |
17. | Nagykárolyi Városi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 2 darab | P5AH2008679 P5AH2008728 | |
18. | Szatmári Sürgősségi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 3 darab | P5AH2008028 P5AH2008065 P5AH2008074 | |
19. | Zilahi Sürgősségi Kórház | Lélegeztetőgép (Panther 5) | 3 darab | P5AH2008645 P5AH2008313 P5AH2008385 | |
20. | Fogolyan Kristóf Sürgősségi Kórház Sepsiszentgyörgy | CPAP maszk | 200 darab | ||
21. | Kézdivásárhelyi Városi Kórház | CPAP maszk | 30 darab | ||
22. | Baróti Városi Kórház | CPAP maszk | 30 darab | ||
23. | Székelyudvarhelyi Városi Kórház | CPAP maszk | 200 darab | ||
24. | Gyergyói Városi Kórház | CPAP maszk | 20 darab | ||
25. | Maros Megyei Sürgősségi Klinika | CPAP maszk | 200 darab | ||
26. | Maros Megyei Klinika Kórház | CPAP maszk | 200 darab | ||
27. | Szászrégeni Városi Kórház | CPAP maszk | 30 darab | ||
28. | Segesvári Városi Kórházi | CPAP maszk | 30 darab | ||
29. | Dicsőszentmártoni Városi Kórház | CPAP maszk | 50 darab | ||
30. | Ludasi Városi Kórház | CPAP maszk | 30 darab | ||
31. | Nagyváradi Municipiumi Klinika | CPAP maszk | 30 darab | ||
32. | Margittai Városi Kórház | CPAP maszk | 30 darab | ||
33. | Nagyszalontai Városi Kórház | CPAP maszk | 30 darab | ||
34. | Élesdi Városi Kórház | CPAP maszk | 30 darab | ||
35. | Belényesi Városi Kórház | CPAP maszk | 30 darab | ||
36. | Nagyenyedi Városi Kórház | CPAP maszk | 50 darab | ||
37. | Nagykárolyi Városi Kórház | CPAP maszk | 30 darab | ||
38. | Szatmári Sürgősségi Kórház | CPAP maszk | 200 darab | ||
39. | Zilahi Sürgősségi Kórház | CPAP maszk | 200 darab | ||
40. | 1–39. sorokban megjelölt intézmények | Favipiravir | 3000 doboz |