A Kormány
1. a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról, továbbá az állami, egyes önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályairól szóló 692/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a alapján az állam tulajdonában álló, az 1. melléklet szerinti lélegeztetőgépek tulajdonjogának ingyenes átruházásáról dönt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (a továbbiakban: kijelölt átvevő) részére annak érdekében, hogy a kijelölt átvevő egyes ukrajnai intézmények számára egészségügyi segítséget biztosíthasson;
2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az 1. melléklet szerinti lélegeztetőgépek átadás-átvételének megvalósítása céljából vegye fel a kapcsolatot a kijelölt átvevővel és a 3. pont szerint működjön közre az átadás-átvétel megvalósítása kapcsán a belügyminiszterrel;
Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
belügyminiszter
Határidő: az e kormányhatározat közzétételét követő 30 napon belül
3. felhívja a belügyminisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. melléklet szerinti állami vagyonelemek tulajdonosi joggyakorlója, az Országos Kórházi Főigazgatóság felé az átadás végrehajtása érdekében.
Felelős: belügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a 2. pont szerinti kapcsolatfelvétel megtörténtét követő 30 napon belül
A | B | |
Sorszám | Gyári szám | |
1. | VG70(E)XZZT16939 | |
2. | VG70(E)XZZT15909 | |
3. | VG70(E)XZZT15344 | |
4. | VG70(E)XZZT13930 | |
5. | VG70(E)XZZT16217 | |
6. | VG70(E)XZZT16454 | |
7. | VG70(E)XZZT16223 | |
8. | VG70(E)XZZT16877 | |
9. | VG70(E)XZZT14596 | |
10. | VG70(E)XZZT16750 |