A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2022, https://eur-lex.europa.eu/

A TANÁCS 2022. február 25-i (EU) 2022/328 RENDELETE

az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról * 

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 215. cikkére,

tekintettel az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2014/512/KKBP határozat módosításáról szóló, 2022. február 25-i (KKBP) 2022/327 határozatra * ,

tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság együttes javaslatára,

mivel:

(1) A Tanács 2014. július 31-én elfogadta a 833/2014/EU rendeletet * .

(2) A 833/2014/EU rendelet hatályba léptet a 2014/512/KKBP tanácsi határozatban *  előírt egyes intézkedéseket, valamint megtiltja bizonyos kettős felhasználású termékek és technológiák értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét bármely oroszországi személy, szervezet vagy szerv számára, vagy oroszországi felhasználásra, amennyiben az említett termékeket katonai célra vagy katonai végfelhasználóknak szánták. Megtiltja továbbá az ilyen termékek és technológiák meghatározott oroszországi jogi személyek számára történő értékesítését, valamint megtiltja az ilyen termékekhez és technológiákhoz kapcsolódó technikai segítségnyújtás és egyéb kapcsolódó szolgáltatások, valamint finanszírozás és pénzügyi segítségnyújtás biztosítását. Emellett a piaci szereplők számára előzetes engedélyhez köti bizonyos oroszországi olajipari technológiák értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, és megtiltja a mélytengeri olajfeltáráshoz és -kitermeléshez, a sarkvidéki olajfeltáráshoz és-kitermeléshez vagy a palaolaj-projektekhez szükséges kapcsolódó szolgáltatások nyújtását Oroszországban, ideértve annak kizárólagos gazdasági övezetét és kontinentális talapzatát is. Megtiltja továbbá az Európai Unió közös katonai listáján felsorolt árukkal és technológiákkal, az ilyen áruk rendelkezésre bocsátásával, gyártásával, karbantartásával és használatával kapcsolatos közvetlen vagy közvetett technikai segítségnyújtást. Az uniós tőkepiachoz való hozzáférésre vonatkozó korlátozásokat vezet be egyes orosz pénzügyi intézmények, szervezetek, valamint Oroszország, annak kormánya és központi bankja számára.

(3) A Tanács – emlékeztetve a 2021. decemberi Európai Tanács következetéseire –2022. január 24-én újólag hangsúlyozta, hogy az Ukrajnával szembeni minden további orosz katonai agressziónak komoly következményei és súlyos ára lesz.

(4) Tekintettel a helyzet súlyosságára, a Tanács 2022. február 25-én elfogadta a(KKBP) 2022/327 határozatot, amely módosítja a 2014/512/KKBP határozatot, valamint további korlátozó intézkedéseket vezet be különböző ágazatokban, különösen a védelmi, az energiaügyi, a légi közlekedési és a pénzügyi ágazatban.

(5) A (KKBP) 2022/327 határozat további korlátozásokat vezet be a kettős felhasználású termékek és technológiák kivitelére és a kapcsolódó szolgáltatások nyújtására, valamint bizonyos olyan áruk és technológiák kivitelére vonatkozóan, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország védelmi és biztonsági ágazatának technológiai fejlesztéséhez. A határozat a kapcsolódó szolgáltatások nyújtására vonatkozó korlátozásokat is bevezet. Az ilyen korlátozások alóli korlátozott mentességek csak jogszerű és előzetesen meghatározott célokból megengedett. Továbbá a határozat – bizonyos kivételek mellett – megtiltja állami finanszírozás vagy pénzügyi segítségnyújtás biztosítását az Oroszországgal folytatott kereskedelemhez vagy oroszországi beruházásokhoz.

(6) A (KKBP) 2022/327 határozat megtiltja továbbá bizonyos, az olajfinomításban történő felhasználásra szánt termékek és technológiák Oroszország számára történő értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, a kapcsolódó szolgáltatások nyújtására vonatkozó korlátozások bevezetésével együtt.

(7) Továbbá a (KKBP) 2022/327 határozat exporttilalmat vezet be a légi közlekedésben és az űriparban történő felhasználásra alkalmas termékekre és technológiákra vonatkozóan, valamint megtiltja az említett termékekkel és technológiákkal kapcsolatos biztosítási és viszontbiztosítási és karbantartási szolgáltatások nyújtását. Megtiltja a ezen tilalom hatálya alá tartozó termékekkel és technológiákkal kapcsolatos technikai segítségnyújtás és egyéb kapcsolódó szolgáltatások, valamint finanszírozás és pénzügyi segítségnyújtás biztosítását is.

(8) A (KKBP) 2022/327 határozat tovább bővíti a meglévő – különösen egyes orosz szervezetek tőkepiacokhoz való hozzáferésére vonatkozó – pénzügyi korlátozásokat. Megtiltja az orosz állami tulajdonban lévő szervezetek részvényeivel kapcsolatos szolgáltatások uniós kereskedési helyszíneken történő jegyzését és az azokkal kapcsolatos szolgáltatások nyújtását is. Emellett olyan új intézkedéseket vezet be, amelyek jelentősen korlátozzák az Oroszországból az Unióba irányuló pénzáramlást azáltal, hogy megtiltják az orosz állampolgároktól vagy oroszországi lakóhellyel rendelkező személyektől származó, bizonyos értékeket meghaladó betétek elfogadását, orosz ügyfelek számláinak vezetését az uniós központi értéktáraknál, valamint az euróban denominált értékpapírok értékesítését orosz ügyfelek számára.

(9) Ezen intézkedések a Szerződés hatálya alá tartoznak, és ezért – különösen a valamennyi tagállamban történő egységes alkalmazásuk biztosítása céljából – a végrehajtásukhoz uniós szintű jogszabály szükséges.

(10) Ε rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni.

(11) A Bizottság figyelemmel fogja kísérni ezen intézkedések alkalmazását. Az olyan uniós termékekre és technológiákra vonatkozó exportellenőrzések hatékonyságának biztosítása érdekében, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország védelmi és biztonsági ágazatának technológiai fejlesztéséhez, a Bizottság a tagállamokkal és adott esetben a partnerországokkal együttműködve fog eljárni annak céljából, hogy indokok és dokumentált esetekben adott esetben kiigazítsa az említett termékek és technológiák jegyzékét.

(12) A 833/2014/EU rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A 833/2014/EU rendelet a következőképpen módosul:

1. Az 1. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„1. cikk

E rendelet alkalmazásában:

a) »kettős felhasználású termékek és technológiák«: az (EU) 2021/821 európai parlamenti és tanácsi rendelet *  I. mellékletében felsorolt termékek;

b) »hatáskörrel rendelkező hatóságok«: a tagállamoknak az I. mellékletben felsorolt honlapokon feltüntetett hatáskörrel rendelkező hatóságai;

c) »technikai segítségnyújtás«: bármely, javításhoz, fejlesztéshez, gyártáshoz, összeszereléshez, teszteléshez, karbantartáshoz és minden egyéb technikai szolgáltatáshoz kapcsolódó technikai támogatás, és az olyan formákat ölthet, mint például oktatás, tanácsadás, képzés, munkatapasztalatok vagy készségek átadása, vagy tanácsadási szolgáltatások, ideértve a szóbeli formák keretében történő segítségnyújtást is;

d) »brókertevékenység«:

i. olyan ügyletek tárgyalása vagy intézése, amelyek célja termékek és technológiák vagy pénzügyi és technikai szolgáltatások vétele, értékesítése vagy szolgáltatása többek között egy harmadik országból egy bármely egyéb harmadik országba; vagy

ii. termékek és technológiák vagy pénzügyi és technikai szolgáltatások eladása vagy vétele, ideértve azt is, amikor ezek egy más harmadik országba történő átadás céljából harmadik országokban találhatók;

e) »befektetési szolgáltatások«: a következő szolgáltatások és tevékenységek:

i. egy vagy több pénzügyi eszközzel kapcsolatos megbízás felvétele és továbbítása;

ii. megbízás végrehajtása az ügyfél nevében;

iii. saját számlás kereskedés;

iv. portfoliókezelés;

v. befektetési tanácsadás;

vi. a pénzügyi eszközök jegyzési garanciavállalása és/vagy pénzügyi eszközök elhelyezése az eszköz vételére vonatkozó biztos elkötelezettséggel;

vii. pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz vételére vonatkozó biztos elkötelezettség nélkül;

viii. szabályozott piacra történő bevezetéssel vagy multilaterális kereskedési rendszerbe történő bevezetéssel kapcsolatos bármilyen szolgáltatás;

f) »átruházható értékpapírok«: az értékpapírok tőkepiacon forgatható következő fejtái, a fizetőeszközök kivételével:

i. társaságok részvényei és más – társaságok, társas vállalkozások vagy más szervezetek részvényeivel egyenértékű – értékpapírok, valamint részvények tekintetében kiadott letéti igazolások;

ii. kötvények és az értékpapírosított adósság más formái, ideértve az ilyen értékpapírok tekintetében kiadott letéti igazolásokat;

iii. minden más értékpapír, amely feljogosít bármely ilyen átruházható értékpapír megszerzésére vagy értékesítésére, vagy átruházható értékpapírokra történő hivatkozással meghatározott, készpénzzel történő teljesítésre ad lehetőséget;

g) »pénzpiaci eszközök«: az eszközök azon osztályai amelyekkel rendszerint a pénzpiacon kereskednek, például kincstárjegyek, letéti jegyek és kereskedelmi értékpapírok, a fizetőeszközök kivételével;

h) »hitelintézet«: olyan vállalkozás, amely a nyilvánosságtól betéteket vagy más visszafizetendő pénzeszközöket vesz át, valamint saját számlára hiteleket nyújt;

i) »az Unió területe«: a tagállamok területe, amelyre a Szerződés rendelkezéseit alkalmazni kell az abban megállapított fettételekkel, ideértve a légterüket is;

j) »központi értéktár«: a 909/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet *  2. cikke (1) bekezdésének 1. pontjában meghatározott jogi személy;

k) »betét«: olyan számlán tartott pénzeszközöknek vagy szokásos banki ügyletekből keletkező átmeneti helyzetnek az egyenlege, amelyet a hitelintézetnek a vonatkozó jogszabályi és szerződéses Metélek mellett vissza kell fizetnie; idetartozik a lekötött betét és a takarékbetét is, de ide nem értve az egyenleget, ha:

i. az egyenleg létezését csak egy, a 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv *  4. cikke (1) bekezdésének 15. pontjában meghatározott pénzügyi eszközzel lehet bizonyítani, kivéve, ha olyan megtakarítási termékről van szó, amelyről névre szóló betéti okiratot állítottak ki, és amely 2014. július 2-án a tagállamok valamelyikében már létezett;

ii. az egyenleg tőkeösszegét nem kell névértéken visszafizetni;

iii. az egyenleg tőkeösszegét csak a hitelintézet vagy harmadik fel által nyújtott meghatározott garancia vagy megállapodás keretében kell névértéken visszafizetni;

l) »befektetői állampolgársági program« (vagy »aranyútlevelek«): valamely tagállam által bevezetett eljárások, amelyek lehetővé teszik harmadik országbeli állampolgárok számára, hogy előre meghatározott fizetésekért és befektetésekért cserébe megszerezzék annak állampolgárságát;

m) »befektetői letelepedési program« (vagy »aranyvízumok«): valamely tagállam által bevezetett eljárások, amelyek lehetővé teszik harmadik országbeli állampolgárok számára, hogy előre meghatározott fizetésekért és befektetésekért cserébe tartózkodási engedélyt szerezzenek valamely tagállamban;

n) »kereskedési helyszín«: a 2014/65/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 24. pontjában meghatározott szabályozott piac, multilaterális kereskedési rendszer (MTF) vagy szervezett kereskedési rendszer (OTF);

o) »finanszírozás vagy pénzügyi segítségnyújtás«: bármely olyan intézkedés, a választott konkrét eszköztől függetlenül, amelynek révén az érintett személy, szervezet vagy szerv feltételesen vagy fettétel nélkül saját pénzeszközeit vagy gazdasági erőforrásait rendelkezésre bocsátja, vagy erre kötelezettséget vállal, többek között – de nem kizárólagosan – a következő formákban: vissza nem térítendő támogatások, hitelek, garanciák, kezességvállalási biztosítások, kötvények, akkreditívek, szállítói hitelek, vásárlói hitelek, behozatali vagy kiviteli előlegek, valamint valamennyi típusú biztosítás és viszontbiztosítás, ideértve az exporthitelbiztosítást is; nem minősül finanszírozásnak vagy pénzügyi segítségnyújtásnak a valamely termékért vagy szolgáltatásért fizetendő, megállapodás szerinti árnak a szokásos üzleti gyakorlattal összhangban történő kifizetése és a kifizetésre vonatkozó feltételek;

p) »partnerország«: a VIII. mellékletben meghatározott olyan ország, amely az e rendeletben foglak kereskedelmi intézkedésekkel lényegében egyenértékű exportellenőrzési intézkedéseket alkalmaz;

q) »fogyasztói kommunikációs eszközök«: magánszemélyek által használt eszközök, így például személyi számítógépek és perifériák (ideértve a merevlemezeket és nyomtatókat is), mobiltelefonok, okostelevíziók, memóriaeszközök (USB-meghajtók) és az ezen eszközökhöz tartozó fogyasztói szoftverek.”

2. A 2. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„2. cikk

(1) Tilos a kettős felhasználású termékek és technológiák – függetlenül attól, hogy azok az Unióból származnak-e – közvetlenül vagy közvetve történő értékesítése, szolgáltatása, átadása vagy kivitele bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra.

(2) Tilos:

a) közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra olyan technikai segítségnyújtást biztosítani, brókertevékenységet folytatni vagy egyéb szolgáltatást nyújtani, amely az (1) bekezdésben említett termékekhez vagy technológiákhoz, továbbá az említett termékek és technológiák rendelkezésre bocsátásához, gyártásához, karbantartásához és használatához kapcsolódik;

b) közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra az (1) bekezdésben említett termékekhez és technológiákhoz kapcsolódó finanszírozást vagy pénzügyi segítségnyújtást biztosítani az említett termékek és technológiák értékesítéséhez, szolgáltatásához, átadásához vagy kiviteléhez, vagy a kapcsolódó technikai segítségnyújtás, brókertevékenység és egyéb szolgáltatások biztosításához.

(3) Az (EU) 2021/821 rendelet szerinti engedélyezési követelmények sérelme nélkül, az e cikk (1) és (2) bekezdésében foglak tilalmak nem alkalmazandók azon kettős felhasználású termékek és technológiák – nem katonai felhasználásra és nem katonai végfelhasználók számára történő – értékesítésére, szolgáltatására, átadására és kivitelére, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtásra, amelyeket a következőkre szánnak:

a) humanitárius cél, egészségügyi szükséghelyzet kezelése, az emberi egészségre és biztonságra vagy a környezetre valószínűleg súlyos és jelentős hatást gyakorló esemény sürgős megelőzése vagy hatásainak sürgős enyhítése, vagy természeti katasztróíäkra való reagálás;

b) orvosi vagy gyógyszerészeti cél

c) a hírközlő média számára szükséges termékek ideiglenes exportja;

d) szoftverfrissítés;

e) fogyasztói kommunikációs eszközként való használat;

f) oroszországi természetes és jogi személyek, szervezetek és szervek -kivéve Oroszország kormányát és a közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló vállalkozásokat – számára a kiberbiztonság és információbiztonság biztosítása; vagy

g) az Oroszországba utazó természetes személyek vagy a velük utazó közvetlen családtagjaik általi személyes használat, a személyes használati tárgyakra, háztartási ingóságokra, az említett egyének tulajdonában lévő, nem értékesítésre szánt járművekre vagy eszközökre korlátozva.

Az exportőrnek – az e bekezdés f) és g) pontjában megjelöltek kivételével – a vám-árunyilatkozatban nyilatkoznia kell arról, hogy a termékeket az e bekezdésben meghatározott vonatkozó kivétel alapján exportálja, és az első kivitel időpontjától számított 30 napon belül értesítenie kell a lakóhelye vagy letelepedési helye szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságát a vonatkozó kivétel első alkalmazásáról.

(4) Az e cikk (1) és (2) bekezdésétől eltérve, és az (EU) 2021/821 rendelet szerinti engedélyezési követelmények sérelme nélkül, a hatáskörrel rendelkező hatóságok engedélyezhetik kettős felhasználású termékek és technológiák értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást nem katonai felhasználásra és nem katonai végfelhasználók számára, miután megállapították, hogy e termékeket vagy technológiákat, vagy a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást a következőkre szánják:

a) az Unió, a tagállamok kormányai és Oroszország kormánya közötti tisztán polgári ügyekben folytatott együttműködés;

b) űrprogramokhoz kapcsolódó kormányközi együttműködés;

c) az atomenergia polgári célú felhasználása tekintetében meglévő képességek működtetése, karbantartása, biztonsága és a fűtőanyag-utókezelés, valamint a polgári célú nukleáris együttműködés, különösen a kutatás és fejlesztés területén;

d) tengerészeti biztonság;

e) polgári távközlési hálózatokhoz kapcsolódó felhasználás, ideértve az internets zo Igáitatás nyújtását is;

f) valamely tagállam vagy partnerország joga szerint bejegyzett vagy létrehozott jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában, illetve kizárólagos vagy közös ellenőrzése alatt álló szervezetek általi kizárólagos felhasználás;

g) az Unió, a tagállamok és a partnerországok diplomáciai képviseletei többek között a küldöttségek, a nagykövetségek és a missziók általi felhasználás.

(5) Az e cikk (1) és (2) bekezdésétől eltérve, és az (EU) 2021/821 rendelet szerinti engedélyezési követelmények sérelme nélkül, a hatáskörrel rendelkező hatóságok engedélyezhetik kettős felhasználású termékek és technológiák -nem katonai felhasználásra és nem katonai végfelhasználók számára történő – értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, vagy a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást, miután megállapították, hogy az ilyen termékek vagy technológiák, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtás a 2022. február 26. előtt megkötött szerződések teljesítéséhez vagy az ilyen szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő szerződések teljesítéséhez szükséges, feltéve, hogy az engedélyt 2022. május 1. előtt kérelmezik.

(6) A hatáskörrel rendelkező hatóságok az e cikk alapján előírt valamennyi engedélyt az (EU) 2021/821 rendeletben megállapított szabályokkal és eljárásokkal összhangban adják ki, amelyek értelemszerűen alkalmazandók. Az engedély az egész Unióban érvényes.

(7) A (4) és (5) bekezdésben említett engedélyekre irányuló kérelmek elbírálásakor a hatáskörrel rendelkező hatóságok nem adnak engedélyt, ha alapos okból fettételezik, hogy:

i. a végfelhasználó a IV. melléklet szerinti katonai végfelhasználó, természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv lehet, illetve hogy a termékek végfelhasználása katonai célú lehet; vagy

ii. az (1) bekezdésben említett termékek és technológiák értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást a légi közlekedés vagy az űripar számára szánják.

(8) A hatáskörrel rendelkező hatóságok érvényteleníthetik, felfüggeszthetik, módosíthatják vagy visszavonhatják a (4) és (5) bekezdés alapján általuk megadott engedélyt, ha úgy ítélik meg, hogy az ilyen érvénytelenítés, felfüggesztés, módosítás vagy visszavonás e rendelet hatékony végrehajtásához szükséges.”

3. A 2a. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„2a. cikk

(1) Tilos a VII. mellékletben felsorolt olyan termékek és technológiák – függetlenül attól, hogy azok az Unióból származnak-e – közvetlenül vagy közvetve történő értékesítése, szolgáltatása, átadása vagy kivitele oroszországi természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek számára vagy oroszországi felhasználásra, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország katonai és technológiai megerősítéséhez, vagy a védelmi és biztonsági ágazat fejlesztéséhez.

(2) Tilos:

a) közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra olyan technikai segítségnyújtást biztosítani, brókertevékenységet folytatni vagy egyéb szolgáltatást nyújtani, amely az (1) bekezdésben említett termékekhez vagy technológiákhoz, továbbá e termékek és technológiák rendelkezésre bocsátásához, gyártásához, karbantartásához és használatához kapcsolódik;

b) közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra az (1) bekezdésben említett termékekhez és technológiákhoz kapcsolódó finanszírozást vagy pénzügyi segítségnyújtást biztosítani az említett termékek és technológiák értékesítéséhez, szolgáltatásához, átadásához vagy kiviteléhez, vagy a kapcsolódó technikai segítségnyújtás, brókertevékenység és egyéb szolgáltatások biztosításához.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt tilalmak nem alkalmazandók az (1) bekezdésben említett termékek és technológiák – nem katonai felhasználásra és nem katonai végfelhasználók számára történő – értékesítésére, szolgáltatására, átadására és kivitelére, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtásra, amelyeket a következőkre szánnak:

a) humanitárius célok, egészségügyi szükséghelyzet kezelése, az emberi egészségre és biztonságra vagy a környezetre valószínűleg súlyos és jelentős hatást gyakorló esemény sürgős megelőzése vagy hatásainak sürgős enyhítése, vagy természeti katasztrófákra való reagálás;

b) orvosi vagy gyógyszerészeti cél;

c) a hírközlő média számára szükséges termékek ideiglenes exportja;

d) szoftverfrissítések;

e) fogyasztói kommunikációs eszközként való használat;

f) oroszországi természetes és jogi személyek, szervezetek és szervek – kivéve Oroszország kormányát és a közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló vállalkozásokat – számára a kiberbiztonság és információbiztonság biztosítása; vagy

g) az Oroszországba utazó természetes személyek vagy a velük utazó közvetlen családtagjaik általi személyes használat, a személyes használati tárgyakra, háztartási ingóságokra, az említett egyének tulajdonában lévő, nem értékesítésre szánt járművekre vagy eszközökre korlátozva.

Az e bekezdés f) és g) pontja kivételével, az exportőrnek a vám-árunyilatkozatban nyilatkoznia kell arról, hogy a termékeket az e bekezdésben meghatározott vonatkozó kivétel alapján exportálja, és az első kivitel időpontjától számított 30 napon belül értesítenie kell a lakóhelye vagy letelepedési helye szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságát a vonatkozó kivétel első alkalmazásáról.

(4) Az (1) és (2) bekezdéstől eltérve, a hatáskörrel rendelkező hatóságok engedélyezhetik az (1) bekezdésben említett termékek és technológiák -nem katonai felhasználás céljából és nem katonai végfelhasználók számára történő – értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást, miután megállapították, hogy e termékeket vagy technológiákat, vagy a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást a következőkre szánják:

a) az Unió, a tagállamok kormányai és Oroszország kormánya közötti, tisztán polgári ügyekben folytatott együttműködés;

b) űrprogramokhoz kapcsolódó kormányközi együttműködés;

c) az atomenergia polgári célú felhasználása tekintetében meglévő képességek működtetése, karbantartása, biztonsága és a fűtőanyag-utókezelés, valamint a polgári célú nukleáris együttműködés, különösen a kutatás és fejlesztés területén;

d) tengerészeti biztonság;

e) polgári távközlési hálózatokhoz kapcsolódó felhasználás, ideértve ideértve az internetszolgáltatás nyújtását is;

f) valamely tagállam vagy partnerország joga szerint bejegyzett vagy létrehozott jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában, illetve kizárólagos vagy közös ellenőrzése alatt álló szervezetek általi kizárólagos felhasználás; vagy

g) az Unió, a tagállamok és a partnerországok diplomáciai képviseletei többek között a küldöttségek, a nagykövetségek és a missziók általi felhasználás.

(5) Az (1) és (2) bekezdéstől eltérve, a hatáskörrel rendelkező hatóságok engedélyezhetik az (1) bekezdésben említett termékek és technológiák – nem katonai felhasználásra és nem katonai végfelhasználók számára történő – értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, vagy a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást, miután megállapították, hogy az ilyen termékek vagy technológiák, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtás 2022. február 26. előtt megkötött szerződések teljesítéséhez vagy az ilyen szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő szerződések teljesítéséhez szükséges, feltéve, hogy az engedélyt 2022. május 1. előtt kérelmezik.

(6) A hatáskörrel rendelkező hatóságok az e cikk alapján előírt valamennyi engedélyt az (EU) 2021/821 rendeletben megállapított szabályokkal és eljárásokkal összhangban adják ki, amelyek értelemszerűen alkalmazandók. Az engedély az egész Unióban érvényes.

(7) A (4) és (5) bekezdésben említett engedélyekre irányuló kérelmek elbírálásakor a hatáskörrel rendelkező hatóságok nem adnak engedélyt, amennyiben alapos okból feltételezik, hogy:

i. a végfelhasználó a IV. mellékletben felsorolt katonai végfelhasználó, természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv lehet, illetve hogy a termékek végfelhasználása katonai célú lehet; vagy

ii. az (1) bekezdésben említett termékek és technológiák értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást a légi közlekedés vagy az űripar számára szánják.

(8) A hatáskörrel rendelkező hatóságok érvényteleníthetik, felfüggeszthetik, módosíthatják vagy visszavonhatják a (4) és (5) bekezdés alapján általuk megadott engedélyt, ha úgy ítélik meg, hogy az ilyen érvénytelenítés, felfüggesztés, módosítás vagy visszavonás e rendelet hatékony végrehajtásához szükséges.”

4. A szöveg a következő cikkekkel egészül ki:

„2b. cikk

(1) A IV. mellékletben felsorolt szervezetek tekintetében – a 2. cikk (1) és (2) bekezdésétől, valamint a 2a. cikk (1) és (2) bekezdésétől eltérve, és az (EU) 2021/821 rendelet szerinti engedélyezési követelmények sérelme nélkül – a hatáskörrel rendelkező hatóságok csak azt követően engedélyezhetik a kettős felhasználású termékek és technológiák, valamint a VII. mellékletben felsorolt termékek és technológiák értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást, miután megállapították, hogy:

a) az ilyen termékekre vagy technológiákra, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtásra az emberi egészségre és biztonságra vagy a környezetre valószínűleg súlyos és jelentős hatást gyakorló esemény sürgős megelőzése vagy hatásainak enyhítése miatt van szükség; vagy

b) az ilyen termékek vagy technológiák, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtás 2022. február 26. előtt megkötött szerződések teljesítéséhez vagy az ilyen szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő szerződések teljesítéséhez szükséges, feltéve, hogy az engedélyt 2022. május Lelőtt kérelmezik.

(2) A tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai az e cikk alapján előírt valamennyi engedélyt az (EU) 2021/821 rendeletben megállapított szabályokkal és eljárásokkal összhangban adják ki, amelyek értelemszerűen alkalmazandók. Az engedély az egész Unióban érvényes.

(3) A hatáskörrel rendelkező hatóságok érvényteleníthetik, felfüggeszthetik, módosíthatják vagy visszavonhatják az (1) bekezdés alapján általuk megadott engedélyt, ha úgy ítélik meg, hogy az ilyen érvénytelenítés, felfüggesztés, módosítás vagy visszavonás e rendelet hatékony végrehajtásához szükséges.

2c. cikk

(1) A 2. cikk (3) bekezdésében és a 2a. cikk (3) bekezdésében említett értesítést a hatáskörrel rendelkező hatóság számára lehetőség szerint elektronikus úton kell benyújtani olyan formanyomtatványokon, amelyek tartalmazzák legalább a IX. mellékletben meghatározott minták valamennyi elemét az ott meghatározott sorrendben.

(2) A 2., 2a. és 2b. cikkben említett valamennyi engedélyt lehetőség szerint elektronikus úton kell kiadni olyan formanyomtatványokon, amelyek tartalmazzák legalább a IX. mellékletben meghatározott minták valamennyi elemét az ott meghatározott sorrendben.

2d. cikk

(1) A hatáskörrel rendelkező hatóságok haladéktalanul információt cserélnek a többi tagállammal és a Bizottsággal a 2., 2a. és 2b. cikk alapján megadott engedélyekről és elutasításokról. Az információcserét az (EU) 2021/821 rendelet 23. cikkének (6) bekezdése értelmében biztosított elektronikus rendszer használatával kell elvégezni.

(2) Az e cikk alkalmazásának eredményeként megszerzett információk kizárólag az információkérés céljának megfelelően használhatók fel, ideértve a (4) bekezdésben említett információcseréket is ideértve.

A tagállamok és a Bizottság az uniós joggal és a vonatkozó nemzeti joggal összhangban biztosítják az e cikk alkalmazásának eredményeként megszerzett bizalmas információk védelmét.

A tagállamok és a Bizottság biztosítják, hogy az e cikk alapján nyújtott vagy kicserélt minősített információt a kibocsátó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne minősítsék vissza, vagy annak minősítését ne oldják fel.

(3) Mielőtt egy tagállam a 2., 2a. és 2b. cikkel összhangban megad egy olyan ügyletre vonatkozó engedélyt, amely lényegében azonos egy olyan ügylettel, amelyre egy másik tagállam vagy más tagállamok által kibocsátott, továbbra is érvényes elutasítás vonatkozik, az említett tagállam először konzultál azon tagállammal, illetve tagállamokkal, amely, illetve amelyek az elutasítást kibocsátotta, illetve kibocsátották. Ha az ilyen konzultációkat követően az érintett tagállam úgy határoz, hogy az engedélyt megadja, erről tájékoztatja a többi tagállamot és a Bizottságot, megadva valamennyi releváns információt döntésének magyarázatául.

(4) A Bizottság – a tagállamokkal konzultálva – adott esetben információt cserél a partnerországokkal az e rendelet szerinti exportellenőrzési intézkedések hatékonyságának és a partnerországok által alkalmazott exportellenőrzési intézkedések következetes alkalmazásának támogatása céljából.

2e. cikk

(1) Tilos állami finanszírozást vagy pénzügyi segítségnyújtást biztosítani az Oroszországgal folytatott kereskedelemhez vagy az Oroszországban végrehajtandó beruházásokhoz.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt tilalom nem alkalmazandó:

a) 2022. február 26. előtt létrejött kötelező érvényű finanszírozási vagy pénzügyi segítségnyújtási kötelezettségvállalásokra;

b) az Unióban letelepedett kis- és középvállalkozások számára biztosított, projektenként legfeljebb 10 000 000 EUR összértékű állami finanszírozás vagy pénzügyi segítségnyújtás rendelkezésre bocsátására; vagy

c) az élelmiszer-kereskedelemre, valamint mezőgazdasági, orvosi vagy humanitárius célokra biztosított állami finanszírozásra vagy pénzügyi segítségnyújtásra.”

5. A 3. cikk (2) bekezdésében „a 428/2009/EK rendelet 11. cikkében” szövegrész helyébe „az (EU) 2021/821 rendelet 14. cikkében” szövegrész lép.

6. A rendelet a következő cikkekkel egészül ki:

3b. cikk

(1) Tilos a X. mellékletben felsorolt, kőolaj-finomítás során történő felhasználásra alkalmas termékek és technológiák – függetlenül attól, hogy azok az Unióból származnak-e – közvetlenül vagy közvetve történő értékesítése, szolgáltatása, átadása vagy kivitele bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra.

(2) Tilos:

a) közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra olyan technikai segítségnyújtást biztosítani, brókertevékenységet folytatni vagy egyéb szolgáltatást nyújtani, amely az (1) bekezdésben említett termékekhez vagy technológiákhoz, továbbá e termékek és technológiák rendelkezésre bocsátásához, gyártásához, karbantartásához és használatához kapcsolódik;

b) közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra az (1) bekezdésben említett termékekhez és technológiákhoz kapcsolódó finanszírozást vagy pénzügyi segítségnyújtást biztosítani az ilyen termékek és technológiák értékesítéséhez, szolgáltatásához, átadásához vagy kiviteléhez, vagy a kapcsolódó technikai segítségnyújtás, brókertevékenység és egyéb szolgáltatások biztosításához.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt tilalmak nem alkalmazandók a 2022. február 26. előtt megkötött szerződések vagy az ilyen szerződések végrehajtásához szükséges kiegészítő szerződések 2022. február 26-ig történő teljesítésére.

(4) Az (1) és (2) bekezdésétől eltérve, a hatáskörrel rendelkező hatóságok az általuk megfèlelőnek ítélt fettételek mellett engedélyezhetik a X. mellékletben felsorolt termékek és technológiák értékesítését, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, illetve az ahhoz kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást, miután megállapították, hogy az ilyen termékekre vagy technológiákra, vagy a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtásra az emberi egészségre és biztonságra vagy a környezetre valószínűleg súlyos és jelentős hatást gyakorló esemény sürgős megelőzése vagy hatásainak enyhítése miatt van szükség.

Kellően indokok sürgős esetekben az értékesítésre, szolgáltatásra, átadásra vagy kivitelre előzetes engedély nélkül is sor kerülhet, feltéve, hogy az exportőr az értékesítést, szolgáltatást, átadást vagy kivitek követő öt munkanapon belül értesíti a hatáskörrel rendelkező hatóságot, részletesen biztosítva a releváns indoklást az előzetes engedély nélküli értékesítésre, szolgáltatásra, átadásra vagy kivitelre vonatkozóan.

3c. cikk

(1) Tilos a XI. mellékletben felsorolt, a légi közlekedésben vagy az űriparban történő felhasználásra alkalmas termékek és technológiák – függetlenül attól, hogy azok az Unióból származnak-e – közvetlenül vagy közvetve történő értékesítése, szolgáltatása, átadása vagy kivitele bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra.

(2) Tilos közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi használatra a XI. mellékletben felsorolt termékekhez vagy technológiákhoz kapcsolódó biztosítási vagy viszontbiztosítási szolgáltatásokat nyújtani.

(3) Tilos a következő tevékenységek bármelyikét vagy azok kombinációját folytatni: közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra légi jármű, vagy légi jármű alkatrészének olyan nagyjavítása, kisjavítása, ellenőrző vizsgálata, alkatrészpótlása, átalakítása vagy hibaelhárítása a repülés előtti ellenőrzés kivételével, amely a XI. mellékletben felsorolt termékekhez vagy technológiákhoz kapcsolódik;

(4) Tilos:

a) közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra olyan technikai segítségnyújtást biztosítani, brókertevékenységet folytatni vagy egyéb szolgáltatást nyújtani, amely az (1) bekezdésben említett termékekhez vagy technológiákhoz, továbbá az említett termékek és technológiák rendelkezésre bocsátásához, gyártásához, karbantartásához és használatához kapcsolódik;

b) közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra az (1) bekezdésben említett termékekhez és technológiákhoz kapcsolódó finanszírozást vagy pénzügyi segítségnyújtást biztosítani az említett termékek és technológiák értékesítéséhez, szolgáltatásához, átadásához vagy kiviteléhez, vagy a kapcsolódó technikai segítségnyújtás, brókertevékenység és egyéb szolgáltatások biztosításához.

(5) A XI. mellékletben felsorolt termékek tekintetében az (1) és (4) bekezdésben foglalt tilalmak nem alkalmazandók 2022. február 26. előtt megkötött szerződések vagy az ilyen szerződések végrehajtásához szükséges kiegészítő szerződések 2022. március 28-ig történő teljesítésére.”

7. A 4. cikk (2) bekezdésében az „Unióban” szövegrész helyébe az „Unióban” szövegrész lép;

8. Az 5. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„5. cikk

(1) Tilos a következők által 2014. augusztus 1-jétől 2014. szeptember 12-ig kibocsátott, 90 napot meghaladó futamidejű, illetve 2014. szeptember 12. után 2022. április 12-ig kibocsátott, 30 napot meghaladó futamidejű átruházható értékpapírokat és pénzpiaci eszközöket, illetve 2022. április 12. után kibocsátott átruházható értékpapírokat és pénzpiaci eszközöket közvetlenül vagy közvetve vásárolni, értékesíteni, kibocsátásukhoz befektetési szolgáltatást vagy egyéb segítséget nyújtani, illetve ezekkel kapcsolatos bármely egyéb tranzakciót végrehajtani:

a) 2014. augusztus 1-jétől az orosz gazdaság versenyképességének, diverzifikációjának és a beruházások ösztönzésének előmozdítására kifejezett megbízással rendelkező, oroszországi székhelyű, 50%-nál magasabb arányban állami tulajdonban vagy állami ellenőrzés alatt álló, a III. mellékletben felsorolt meghatározó hitelintézet vagy más meghatározó intézmény; vagy

b) olyan, Unión kívüli székhelyű jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50%-ával közvetlenül vagy közvetve a III. mellékletben felsorolt valamely szervezet rendelkezik; vagy

c) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az e bekezdés b) pontjában említett vagy a III. mellékletben felsorolt valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el.

(2) Tilos a következők által 2022. április 12. után kibocsátott átruházható értékpapírokat és pénzpiaci eszközöket közvetlenül vagy közvetve vásárolni, értékesíteni, kibocsátásukhoz befektetési szolgáltatást vagy egyéb segítséget nyújtani, illetve ezekkel kapcsolatos bármely egyéb tranzakciót végrehajtani:

a) az Oroszország, annak kormánya vagy központi bankja tevékenységeinek támogatásában jelentős szerepet játszó, oroszországi székhelyű bármely meghatározó hitelintézet, vagy 2022. február 26-tól 50%-nál magasabb arányban állami tulajdonban vagy állami ellenőrzés alatt álló, a XII. mellékletben felsorolt egyéb intézmény, vagy bármely egyéb hitelintézet; vagy

b) olyan, Unión kívüli székhelyű jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50%-ával közvetlenül vagy közvetve a XII. mellékletben felsorolt valamely szervezet rendelkezik; vagy

c) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az e bekezdés a) vagy b) pontjában említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el.

(3) Tilos a következők által 2014. szeptember 12. után 2022. április 12-ig kibocsátott, 30 napot meghaladó futamidejű átruházható értékpapírokat és pénzpiaci eszközöket, vagy 2022. április 12. után kibocsátott bármely átruházható értékpapírt és pénzpiaci eszközt közvetlenül vagy közvetve vásárolni, értékesíteni, kibocsátásukhoz befektetési szolgáltatást vagy egyéb segítséget nyújtani, illetve ezekkel kapcsolatos bármely egyéb tranzakciót végrehajtani:

a) az V. mellékletben felsorolt, túlnyomóan katonai felszerelések vagy szolgáltatások megtervezésével, gyártásával, értékesítésével vagy kivitelével foglalkozó, jelentős tevékenységet kifejtő, oroszországi székhelyű jogi személy, szervezet vagy szerv, kivéve az űriparban vagy az atomenergiaágazatban működő jogi személyeket, szervezeteket vagy szerveket;

b) a VI. mellékletben felsorolt, oroszországi székhelyű, állami ellenőrzés alatt vagy 50%-nál magasabb arányban állami tulajdonban álló olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely teljes eszközértékének becsük értéke feltehetőleg meghaladja az 1 billió RUB-t, és amely becsült bevételének legalább 50%-a nyersolaj vagy kőolajtermékek értékesítéséből vagy szállításából ered;

c) olyan, Unión kívüli székhelyű jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50%-ával közvetlenül vagy közvetve az e bekezdés a) vagy b) pontjában felsorolt valamely szervezet rendelkezik; vagy

d) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az e bekezdés a), b) vagy c) pontjában említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el.

(4) Tilos a következők által 2022. április 12. után kibocsátott átruházható értékpapírokat és pénzpiaci eszközöket közvetlenül vagy közvetve vásárolni, értékesíteni, kibocsátásukhoz befektetési szolgáltatást vagy egyéb segítséget nyújtani, illetve ezekkel kapcsolatos bármely egyéb tranzakciót végrehajtani:

a) a XIII. mellékletben felsorolt, oroszországi székhelyű, állami ellenőrzés alatt vagy 50%-nál magasabb arányban állami tulajdonban álló olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amelyben Oroszország, annak kormánya vagy központi bankja nyereségrészesedésre jogosult, vagy amellyel Oroszország, annak kormánya vagy központi bankja más lényeges gazdasági kapcsolatokkal rendelkezik; vagy

b) olyan, Unión kívüli székhelyű jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50%-ával közvetlenül vagy közvetve a XIII. mellékletben felsorolt valamely szervezet rendelkezik; vagy

c) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az e bekezdés a) vagy b) pontjában említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el.

(5) Tilos 2022. április 12-től az Unióban nyilvántartásba vett vagy elismert kereskedési helyszíneken jegyezni és szolgáltatásokat nyújtani bármely oroszországi székhelyű és 50%-nál magasabb arányban állami tulajdonban álló jogi személy, szervezet vagy szerv átruházható értékpapírjaira vonatkozóan.

(6) Tilos közvetlenül vagy közvetve megállapodást kötni vagy abban részt venni a következőkre vonatkozóan:

i. az (1) vagy (3) bekezdésben említett bármely jogi személy, szervezet vagy szerv részére 2014. szeptember 12. után 2022. február 26-ig nyújtott, 30 napot meghaladó futamidejű új kölcsön vagy հ??? vagy

ii. az (1), (2), (3) vagy (4) bekezdésben említett bármely jogi személy, szervezet vagy szerv számára 2022. február 26. után nyújtott bármely új kölcsön vagy hitel.

A tilalom nem alkalmazandó a következőkre:

a) olyan kölcsönök vagy hitelek, amelyek konkrét és dokumentált célja az Unió és bármely harmadik állam közötti olyan árubehozatalnak, illetve -kivitelnek, valamint az Unió és bármely harmadik állam közötti olyan nem pénzügyi szolgáltatásnyújtásnak a finanszírozása, amely nem esik korlátozó intézkedések hatálya alá, ideértve egy másik harmadik országból származó árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatos, az export- vagy importszerződés teljesítéséhez szükséges kiadást; vagy

b) olyan kölcsönök, amelyek konkrét és dokumentált célja olyan sürgősségi finanszírozás biztosítása, amely az uniós székhelyű jogi személyekre vonatkozó tőke- és likviditási kritériumoknak való megfelelés érdekében szükséges, és e jogi személyek több mint 50%-ban egy, a III. mellékletben említett szervezet tulajdonában állnak.

(7) A (6) bekezdésben foglalt tilalom nem alkalmazandó a 2022. február 26. előtt kötött szerződések alapján történő lehívásokra vagy folyósításokra, feltéve, hogy teljesülnek a következő fettételek:

a) az ilyen lehívások vagy folyósítások valamennyi szerződéses feltételét:

i. 2022. február 26. előtt a felek jóváhagyták; és

ii. az említett időpontban, illetve azt követően sem módosították; és

b) 2022. február 26. előtt valamennyi rendelkezésre bocsátott pénzeszköz teljes egészében történő visszafizetésére vonatkozóan az esedékesség időpontja, továbbá a szerződés szerinti valamennyi kötelezettségvállalás, jog és kötelezettség megszűnésére vonatkozó időpont a szerződésben meghatározásra került; és

c) a szerződés megkötésének időpontjában a szerződés nem sértette az e rendeletben foglak tilalmakat a rendelet akkor hatályos állapota szerint.

A lehívások és folyósítások a) pontban említett szerződéses fettételei magukban foglalják az egyes lehívásokra vagy folyósításokra vonatkozó visszafizetési határidő hosszát, az alkalmazott kamatlábra vagy a kamatláb-számítási módszerre, valamint a maximális összegre vonatkozó rendelkezéseket.”

9. A rendelet a következő cikkekkel egészül ki:

„5b. cikk

(1) Tilos betétet elfogadni orosz állampolgároktól vagy Oroszországban lakóhellyel rendelkező természetes személyektől, illetve oroszországi székhelyű jogi személyektől, szervezetektől vagy szervektől, ha a természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv betéteinek összértéke hitelintézetenként meghaladja a 100 000 EUR-t.

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó a tagállamok állampolgáraira, vagy azon természetes személyekre, akik valamely tagállamban ideiglenes vagy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

(3) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó azon betétekre, amelyek az áruknak és szolgáltatásoknak az Unió és Oroszország közötti, tilalom alá nem eső, határokon átnyúló kereskedelméhez szükségesek.

5c. cikk

(1) Az 5b. cikk (1) bekezdésétől eltérve, a hatáskörrel rendelkező hatóságok az általuk megfelelőnek ítélt feltételek mellett engedélyezhetik az ilyen betét elfogadását, miután megállapították, hogy a betét elfogadása:

a) az 5b. cikk (1) bekezdésében említett természetes vagy jogi személyek, szervezetek és szervek, valamint eltartott családtagjaik alapvető szükségleteinek kielégítéséhez szükségesek, ideértve az élelmiszerek, a bérleti díj vagy jelzáloghitel-törlesztés, a gyógyszerek és a gyógykezelés, az adók, a biztosítási díjak és a közüzemi díjak költségeit;

b) kizárólag ésszerű mértékű szakmai munkadíjak vagy jogi szolgáltatások nyújtásával kapcsolatban felmerült kiadások fedezésére szolgálnak;

c) rendkívüli kiadások fedezéséhez szükségesek, feltéve, hogy az érintett hatáskörrel rendelkező hatóság a különleges engedély megadásának alapjául szolgáló indokokat az engedély megadását megelőzően legalább két héttel közölte a többi tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságával és a Bizottsággal; vagy

d) a diplomáciai vagy konzuli képviselet vagy nemzetközi szervezet hivatalos céljaihoz szükségesek.

(2) Az érintett tagállam az (1) bekezdés a), b) és d) pontja alapján megadott valamennyi engedélyről az engedély megadását követő két héten belül tájékoztatja a többi tagállamot és a Bizottságot.

5d. cikk

(1) Az 5b. cikk (1) bekezdésétől eltérve, a hatáskörrel rendelkező hatóságok az általuk megfelelőnek ítélt feltételek mellett engedélyezhetik az ilyen betét elfogadását, miután megállapították, hogy a betét elfogadása:

a) humanitárius célokból vagy evakuáció céljából szükséges, az előbbibe ideértve a humanitárius segítségnyújtást és annak támogatását, így többek között az egészségügyi felszerelések és az élelmiszerek biztosítását, valamint a humanitárius dolgozók szállítását és a kapcsolódó segítségnyújtást; vagy

b) olyan civil társadalmi tevékenységekhez szükséges, amelyek közvetlenül előmozdítják a demokráciát, az emberi jogokat vagy a jogállamiságot Oroszországban.

(2) Az érintett tagállam az (1) bekezdés szerint megadott valamennyi engedélyről az engedély megadását követő két héten belül tájékoztatja a többi tagállamot és a Bizottságot.

5e. cikk

(1) Az uniós központi értéktáraknak tilos a909/2014/EU rendelet mellékletében meghatározott bármely szolgáltatást nyújtani a 2022. április 12. után kibocsátott átruházható értékpapírok tekintetében bármely orosz állampolgár vagy Oroszországban lakóhellyel rendelkező természetes személy, illetve bármely oroszországi székhelyű jogi személy, szervezet vagy szerv számára.

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó a tagállamok állampolgáraira, vagy azon természetes személyekre, akik valamely tagállamban ideiglenes vagy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

5f. cikk

(1) Tilos a 2022. április 12. után kibocsátott, euróban denominált átruházható értékpapírokat vagy az ilyen értékpapírokkal szembeni kitettséget biztosító kollektív befektetési vállalkozások befektetési jegyeinek értékesítése bármely orosz állampolgár vagy oroszországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, illetve bármely oroszországi székhelyű jogi személy, szervezet vagy szerv számára.

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó a tagállamok állampolgáraira, vagy azon természetes személyekre, akik valamely tagállamban ideiglenes vagy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

5g. cikk

(1) A tájékoztatásra, a titoktartásra és a szakmai titoktartásra vonatkozó, alkalmazandó szabályok sérelme nélkül a hitelintézetek:

a) legkésőbb 2022. május 27-ig eljuttatják a székhelyük szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságának vagy a Bizottságnak az orosz állampolgárok vagy oroszországi lakóhellyel rendelkező természetes személyek, illetve oroszországi székhelyű jogi személyek, szervezetek vagy szervek 100 000 EUR-t meghaladó összegű betéteinek jegyzékét. A hitelintézetek 12 havonta frissítik az ilyen betétek összegét;

b) információt szolgáltatnak a székhelyük szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságának azon 100 000 EUR-t meghaladó összegű betétekről, amelyeket olyan orosz állampolgárok vagy oroszországi lakóhellyel rendelkező természetes személyek tartanak, akik befektetői állampolgársági program, illetve befektetői letelepedési program keretében megszerezték valamely tagállam állampolgárságát vagy valamely tagállamban tartózkodási jogot szereztek.”

10. A 6. és 7. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„6. cikk

(1) A tagállamok és a Bizottság tájékoztatják egymást az e rendelet alapján hozott intézkedésekről, és megosztják egymással az e rendelettel összefüggésben rendelkezésükre álló bármely egyéb releváns információt, különösen a következők tekintetében:

a) az e rendelet alapján megadott engedélyek;

b) az 5g. cikk alapján kapott információk;

c) a jogsértéssel és végrehajtással kapcsolatos problémák, valamint a nemzeti bíróságok által hozott ítéletek.

(2) A tagállamok haladéktalanul tájékoztatják egymást és a Bizottságot a rendelkezésükre álló bármely egyéb releváns információról, amely érintheti e rendelet hatékony végrehajtását.

(3) Az e cikkel összhangban nyújtott vagy kapott bármely információ kizárólag arra a célra használható fel – ideértve ideértve az e rendeletben meghatározott intézkedések hatékonyságának biztosítását is –, amelyre azt adták vagy kapták.

7. cikk

A Bizottság felhatalmazást kap az I.. és IX. mellékletnek a tagállamok által szolgáltatott információk alapján történő módosítására.”

11. A 11. és a 12. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„11. cikk

(1) Nem teljesíthetők az olyan szerződésekkel vagy ügyletekkel kapcsolatos, bármilyen formájú követelések, amelyek teljesítését az e rendelet alapján előírt intézkedések közvetlenül vagy közvetve, egészben vagy részben befolyásolják, ideértve a kártérítési vagy egyéb hasonló jellegű követeléseket, mint például beszámítási követelést vagy garanciaérvényesítés keretében benyújtott követelést, nevezetesen kötvény, garancia vagy viszontgarancia – különösen pénzügyi garancia vagy pénzügyi viszontgarancia – kifizetésére vagy meghosszabbítására irányuló bármely követelést, ha azokat a következők nyújtották be:

a) a III., IV., V., VI., XII. vagy XIII. mellékletben felsorolt vagy az 5. cikk (1) bekezdésének b) vagy c) pontjában, az 5. cikk (2) bekezdésének b) vagy c) pontjában, az 5. cikk (3) bekezdésének c) vagy d) pontjában, az 5. cikk (4) bekezdésének b) vagy c) pontjában, valamint az 5a. cikk a), b) vagy c) pontjában említett jogi személyek, szervezetek vagy szervek;

b) bármely egyéb orosz személy, szervezet vagy szerv;

c) az e bekezdés a) vagy b) pontjában említett személyek, szervezetek vagy szervek valamelyikén keresztül, illetve nevében eljáró bármely személy, szervezet vagy szerv.

(2) Egy követelés érvényesítésére vonatkozó bármely eljárás során a követelést érvényesíteni kívánó személyre hárul a bizonyítás terhe arra vonatkozóan, hogy az (1) bekezdés nem tiltja a követelés teljesítését.

(3) Ez a cikk nem érinti az (1) bekezdésben említett személyeknek, szervezeteknek és szerveknek e rendelettel összhangban fennálló, a szerződéses kötelezettségek teljesítése elmaradásának jogszerűségével kapcsolatos bírósági felülvizsgálathoz való jogát.

12. cikk

Tilos az olyan tevékenységekben való tudatos és szándékos részvétel, amelyek célja vagy hatása az e rendeletben foglalt tilalmak megkerülése, ideértve az 5., 5a., 5b., 5e. és 5£ cikkben említett természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek helyettesítőjeként történő fellépést, ffletve az 5. cikk (6) bekezdésében, az 5a. cikk (2) bekezdésében, az 5b. cikk (2) bekezdésében, az 5e. cikk (2) bekezdésében vagy az 5f. cikk (2) bekezdésében említett kivételek alkalmazásával a javukra történő fellépést.”

12. A rendelet a következő cikkel egészül ki:

„12a. cikk

(1) A Bizottság az e rendelet alapján ráruházott feladatainak elvégzése érdekében személyes adatokat kezel. E feladatok közé tartozik a betétekkel kapcsolatos információk és a hatáskörrel rendelkező hatóságok által megadott engedélyekre vonatkozó információk kezelése.

(2) E rendelet alkalmazásában az (1) bekezdésben említett feladatok ellátásához szükséges adatkezelési tevékenységekkel kapcsolatban a Bizottság tekintetében az (EU) 2018/1725 rendelet *  3. cikkének (8) bekezdése értelmében vett »adatkezelőként« az I. mellékletben felsorolt bizottsági szolgálat kerül kijelölésre.”

13. Az I. melléklet helyébe e rendelet I. melléklete lép.

14. A III. melléklet e rendelet II. mellékletének megfelelően módosul.

15. A IV. melléklet helyébe e rendelet III. melléklete lép.

16. Az V. melléklet e rendelet IV. mellékletének megfelelően módosul.

17. A VI. melléklet e rendelet V mellékletének megfelelően módosul.

18. A rendelet az e rendelet VI. melléklete szerinti VII. melléklettel egészül ki.

19. A rendelet az e rendelet VII. melléklete szerinti VIII. melléklettel egészül ki.

20. A rendelet az e rendelet VIII. melléklete szerinti IX. melléklettel egészül ki.

21. A rendelet az e rendelet IX. melléklete szerinti X. melléklettel egészül ki.

22. A rendelet az e rendelet X. melléklete szerinti XI. melléklettel egészül ki.

23. A rendelet az e rendelet XI. melléklete szerinti XII. melléklettel egészül ki.

24. A rendelet az e rendelet XII. melléklete szerinti XIII. melléklettel egészül ki.

2. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2022. február 25-én

a Tanács részéről

az elnök

J. BORRELL FONTELLES

I. MELLÉKLET

„I. MELLÉKLET

A hatáskörrel rendelkező hatóságokra vonatkozó tájékoztató honlapok és az Európai Bizottság értesítési címe

BELGIUM

https://diplomatie.belgium.be/nl/Beleid/beleidsthemas/vrede_en_veiligheid/sancties

https://diplomatie.belgium.be/fr/politique/themes_politiques/paix_et_securite/sanctions

https://diplomatie.belgium.be/en/policy/policy_areas/peace_and_security/sanctions

BULGÁRIA

https://www.mfa.bg/en/101

CSEH KÖZTÁRSASÁG

www.rinancnianalytickyurad.cz/mezinarodni-sankce.html

DÁNIA

http://um.dk/da/Udenrigspolitik/fo Ikerette n/sanktioner/

NÉMETORSZÁG

http://www.bmwi.de/DE/Themen/Aussenwirtschaft/aussenwirtschaftsrecht.did=404888.html

ÉSZTORSZÁG

http://www.vm.ee/est/kat_622/

ÍRORSZÁG

http://www.dfa.ie/home/index.aspx?id=28519

GÖRÖGORSZÁG

http://www.mfa.gr/en/foreign-policy/global-issues/international-sanctions.html

SPANYOLORSZÁG

http://www.exteriores.gob.es/Portal/en/PoliticaExteriorCooperacion/GlobalizacionOportunidadesRiesgos/Paginas/SancionesInternacionales.aspx

FRANCIAORSZÁG

http://www.diplomatie.gouv.fr/fr/autorites-sanctions/

HORVÁTORSZÁG

http://www.mvep.hr/sankcije

OLASZORSZÁG

https://www.esteri.it/it/politica-estera-e-cooperazione-allo-sviluppo/politica_europea/misure_deroghe/ * 

CIPRUS

http://www.mfa.gov.cy/mfa/mfa2016.nsf/mfa35_en/mfa35_en?OpenDocument

LETTORSZÁG

http://www.mfa.gov.lv/en/security/4539

LITVÁNIA

http://www.urm.lt/sanctions

LUXEMBURG

https://maee.gouvernement.lu/fr/directions-du-ministere/affaires-europeennes/organisations-economiques-int/mesures-restrictives.html

MAGYARORSZÁG

https://kormany.hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszteriurn/ensz-eu-szankcios-tajekoztato

MÁLTA

https://foreignaffairs.govmt/en/Government/SMB/Pages/Sanctions-Monitoring-Board.aspx

HOLLANDIA

https://www.rijksoverheid.nl/onderwerpen/internationale-sancties

AUSZTRIA

http://www.bmeia.gv.at/view.php3?f_id=12750&LNG=en&version=

LENGYELORSZÁG

https://www.govpl/web/dyplomacja

PORTUGÁLIA

http://www.portugal.gov.pt/pt/ministerios/mne/quero-saber-mais/sobre-o-ministerio/medidas-restritivas/medidas-restritivas.aspx

ROMÁNIA

http://www.mae.ro/node/1548

SZLOVÉNIA

http://www.mzz.gov.si/si/omejevalni_ukrepi

SZLOVÁKIA

https://www.mzv.sk/europske_zalezitosti/europske_politiky-sankcie_eu

FINNORSZÁG

http://formin.finland.fí/kvyhteistyo/pakotteet

SVÉDORSZÁG

http://www.ud.se/sanktioner

Az Európai Bizottság értesítési címe:

European Commission

Directorate-General íbr Financial Stability, Financial Services and Capital Markets Union (DG FISMA)

Rue de Spa 2

B–1049 Brussels, Belgium

E-mail: relex-sanctions@ec.europa.eu

II. MELLÉKLET

A 833/2014/EU rendelet III. melléklete címének helyébe a következő cím lép:

„III. MELLÉKLET

Az 5. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett jogi személyek, szervezetek és szervek jegyzéke

[...]”

III. MELLÉKLET

„IV. MELLÉKLET

A 2. cikk (7) bekezdésében, a 2a. cikk (7) bekezdésében és a 2b. cikk (1) bekezdésében említett természetes vagy jogi személyek, szervezetek és szervek jegyzéke

JSC Sirius

OJSC Stankoinstrument

OAO JSC Chemcomposite

JSC Kalashnikov

JSC Tula Arms Plant

NPK Technologii Maschinostrojenija

OAO Wysokototschnye Kompleksi

OAO Almaz Antey

OAO NPO Bazalt

Admiralty Shipyard JSC

Aleksandrov Scientific Research Technological Institute ΝΙΉ (Alekszandrov tudományos kutató- és technológiai intézet)

Argut OOO

Communication center of the Ministry of Defense (a védelmi minisztérium kommunikációs központja)

Federal Research Center Boreskov Institute of Catalysis (a központi kutatóintézet Boreskov katalízisintézete)

Federal State Budgetary Enterprise of the Administration of the President of Russia (az Oroszországi Föderáció elnöki hivatalának szövetségi költségvetési vállalata)

Federal State Budgetary Enterprise Special Flight Unit Rossiya of the Administration of the President of Russia (az Oroszországi Föderáció elnöki hivatalának »Special Flight Unit Rossiya« szövetségi költségvetési vállalata)

Federal State Unitary Enterprise Dukhov Automatics Research Institute (VNIIA) (a »Dukhov Automatics Research Institute [VNIIA]« szövetségi költségvetési vállalata)

Foreign Intelligence Service (SVR) (Külügyi Hírszerző Szolgálat [SVR])

Forensic Center of Nizhniy Novgorod Region Main Directorate of the Ministry of Interior Aflairs (a belügyminisztérium Nyizsnij Novgorod-i regionális főigazgatóságának igazságügyi szakértői központja)

International Center for Quantum Opties and Quantum Technologies (the Russian Quantum Center [az oroszországi kvantumközpont])

Irkut Corporation

Irkut Research and Production Corporation Public Joint Stock Company

Joint Stock Company Scientific Research Institute of Computing Machinery

JSC Central Research Institute of Machine Building (JSC TsNIIMash)

JSC Kazan Helicopter Plant Repair Service

JSC Shipyard Zaliv (Zaliv Shipbuilding yard)

JSC Rocket and Space Centre – Progress

Kamensk-Uralsky Metallurgical Works J.S. Co.

Kazan Helicopter Plant PJSC

Komsomolsk-na-Amur Aviation Production Organization (KNAAPO)

Ministry of Defence RF (az Oroszországi Föderáció védelmi minisztériuma)

Moscow Institute of Physics and Technology (moszkvai fizikai és technológiai intézet)

NPO High Precision Systems JSC

NPO Splav JSC

OPK Oboronprom

PJSC Beriev Aircrafi Company

PJSC Irkut Corporation

PJSC Kazan Helicopters

POLYUS Research Institute of M.F. Stehnakh Joint Stock Company

Promtech-Dubna, JSC

Public Joint Stock Company United Aircrafi Corporation

Radiotechnical and Information Systems (RTI) Concern

Rapart Services LLC Rosoboronexport OJSC (ROE)

Rostec (Russian Technologies State Corporation)

Rostekh – Azimuth

Russian Aircrafi Corporation MiG

Russian Helicopters JSC

SP KVANT (Sovmestnoe Predpriyatie Kvantovye Tekhnologii)

Sukhoi Aviation JSC

Sukhoi Civil Aircraft

Tactical Missiles Corporation JSC

Tupolev JSC

UEC–Saturn

United Aircraft Corporation

JSC AeroKompozit

United Engine Corporation

UEC–Aviadvigatel JSC

United Instrument Manufacturing Corporation

United Shipbuilding Corporation

JSC PO Sevmash

Krasnoye Sormovo Shipyard

Severnaya Shipyard

Shipyard Yantar

UralVagonZavod

IV. MELLÉKLET

A 833/2014/EU rendelet V. melléklete címének helyébe a következő cím lép:

V. MELLÉKLET

Az 5. cikk (3) bekezdésének a) pontjában említett jogi személyek, szervezetek és szervek jegyzéke

[...]”

V. MELLÉKLET

A 833/2014/EU rendelet VI. melléklete címének helyébe a következő cím lép:

„VI. MELLÉKLET

Az 5. cikk (3) bekezdésének b) pontjában említett jogi személyek, szervezetek és szervek jegyzéke

[...]”

VI. MELLÉKLET

VII. MELLÉKLET

A 2a. cikk (1) bekezdésében és a 2b. cikk (1) bekezdésében említett termékek és technológiák jegyzéke

Erre a mellékletre az (EU) 2021/821 rendelet I. mellékletében szereplő Általános megjegyzések, Mozaikszavak és Rövidítések, Fogalommeghatározások alkalmazandók, az „I. rész – Általános megjegyzések, Mozaikszavak és Rövidítések, Fogalommeghatározások, Általános megjegyzések az I. melléklethez, 2. pont” kivételével.

Erre a mellékletre az Európai Unió közös katonai listájában (2020/C 85/01) használt kifejezések fogalommeghatározásai alkalmazandók.

Ε rendelet 12. cikkének sérelme nélkül, az e mellékletben felsorolt egy vagy több alkotóelemet tartalmazó, ellenőrzés alá nem vont termékek nem tartoznak az e rendelet 2b. cikke szerinti ellenőrzések hatálya alá.

I. kategória – Elektronika

XA.I.001 Elektronikus eszközök és alkatrészek.

a. „Mikroprocesszor mikroáramkörök”, „mikroszámítógép mikroáramkörök” és mikrovezérlő mikroáramkörök, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

1. Legalább 5 GFLOPS teljesítménysebesség és legalább 32 bites elérési szélességű aritmetikai logikai egység;

2. Az órajel frekvencia meghaladja a 25 MHz-et; vagy

3. Egynél több adat- vagy utasításbusz vagy soros kommunikációs port, amely 2,5 Mbyte/s-os átviteli sebességű közvetlen külső kapcsolatot létesít párhuzamos „mikroprocesszor mikroáramkörök” között;

b. Tároló integrált áramkörök, az alábbiak szerint:

1. Elektromosan törölhető, programozható, csak olvasható memória (EEPROM) tárolókapacitással;

a. Tokozásonként meghaladják a 16 Mbit-et a flashmemória-típusoknál; vagy

b. Az összes többi EEPROM-típus esetében meghaladják az alábbi határértékek valamelyikét:

1. Tokozásonként meghaladják az 1 Mbit-et; vagy

2. Tokozásonként meghaladják a 256 kbit-et, és a maximális hozzáférési idő 80 ns-nál kevesebb;

2. Statikus véletlen elérésű memóriák (SRAM) tárolókapacitással:

a. Tokozásonként meghaladják az 1 Mbit-et; vagy

b. Tokozásonként meghaladják a 256 kbit-et, és a maximális hozzáférési idő 25 ns-nál kevesebb;

c. Analóg-digitális átalakítók, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

1. Felbontásuk legalább 8 bit, de 12 bitnél kevesebb, 200 mega minta/másodpercnél (MSPS) nagyobb kimeneti teljesítménnyel;

2. Felbontásuk 12 bit, 105 mega minta/másodpercnél (MSPS) nagyobb kimeneti teljesítménnyel;

3. Felbontásuk legalább 12 bit, de legfeljebb 14 bit, 10 mega minta/másodpercnél (MSPS) nagyobb kimeneti teljesítménnyel; vagy

4. Felbontásuk legalább 14 bit, 2,5 mega minta/másodpercnél (MSPS) nagyobb kimeneti teljesítménnyel;

d. Felhasználó által programozható logikai eszközök, amelyek legfeljebb 200 és 700 közötti számú egyvégű digitális bemenettel/kimenettel rendelkeznek;

e. Gyors Fourier-transzformáló (FFT) processzorok, amelyek névleges végrehajtási ideje egy 1 024 pontú komplex FTT-re kevesebb mint 1 ms;

f. Egyedi integrált áramkörök, amelyeknél a funkció ismeretlen, vagy az integrált áramkört felhasználó berendezés ellenőrzési státusa agyártó számára ismeretlen, és amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

1. Több mint 144 terminál; vagy

2. A tipikus „alapkapu késleltetési idő” kevesebb mint 0,4 ns;

g. Impulzusüzemre vagy folyamatos hullámüzemre szánt haladó hullámú „vákuumos elektronikus eszközök”, az alábbiak szerint:

1. Csatok üregeszközök, vagy származékaik;

2. Spirális, hajlított vagy szerpentines hullámvezetős áramkörön alapuló eszközök vagy azok származékai, amelyek az alábbi jellemzők bármelyikével:

a. A „pillanatnyi sávszélesség” legfeljebb fel oktáv, az átlagos kimenő teljesítmény (kW) és a maximális üzemi frekvencia (GHz) szorzata pedig nagyobb 0,2-ա? vagy

b. A „pillanatnyi sávszélesség” kevesebb mint fel oktáv; az átlagos kimenő teljesítmény (kW) és a maximális üzemi frekvencia (GHz) szorzata pedig nagyobb 0,4-ա?

h. 40 GHz-nél nagyobb frekvencián történő felhasználásra tervezett rugalmas hullámvezetők;

i. Felületi akusztikai hullám és felületi terjedésű (shallow bulk) akusztikai hullámeszközök, amelyek rendelkeznek az alábbiak valamelyikével:

1. A vivőfrekvencia meghaladja az 1 GHz-et; vagy

2. A vivőfrekvencia 1 GHz vagy annál kisebb; valamint

a. A mellékhurok frekvencia-elnyomása meghaladja az 55 dB-t;

b. A maximális késleltetési idő és a sávszélesség szorzata (az időt mikroszekundumban és a sávszélességet MHz-ben mérve) több mint 100; vagy

c. A szórási késleltetés nagyobb mint 10 mikroszekundum;

Műszaki megjegyzés: Az XA.I.001.i. pont alkalmazásában a’mellékhurok frekvenciaelnyomása’ az adatlapon meghatározott legnagyobb frekvenciaelnyomási érték.

j. ’Cellák’, az alábbiak szerint:

1. 293 K-on(20 °C-on) 550 Wh/kg vagy annál kisebb energiasűrűségű ’primer cellák’;

2. 293 K-en 20 °C-on 350 Wh/kg vagy annál kisebb energiasűrűségű ’másodlagos cellák’;

Megjegyzés: Az XA.I.001.j. pont nem vonja ellenőrzés alá a telepeket, így az egy cellából álló telepeket sem.

Műszaki megjegyzések:

1. Az XA.I.001.j. pont alkalmazásában az energiasűrűséget (Wh/kg) úgy kapjuk meg, hogy az átlagos feszültséget szorozzuk az amperórában (Ah) kifejezett névleges kapacitással, és osztjuk a kilogrammban mért tömeggel. Amennyiben a névleges kapacitás nem került meghatározásra, az energiasűrűséget úgy kapjuk meg, hogy a névleges feszültséget négyzetre emeljük és szorozzuk az órában kifejezett teljesítménnyel és osztjuk az ohmban kifejezett teljesítményterheléssel és a kilogrammban mért tömeggel.

2. Az XA.I.001.j. pont alkalmazásában a’cella’ olyan elektrokémiai eszköz, amely pozitív és negatív elektródákkal, valamint elektrolittal rendelkezik, és elektromos energia forrása. Ez a telepek alapvető építőeleme.

3. Az X.A.I.001.j.1. pont alkalmazásában a’primer cella’ olyan ’cella’, amelyet nem más források általi töltésre terveztek.

4. Az X.A.I.001.j.2. pont alkalmazásában a’másodlagos cella’ olyan ’cella’, amelyet külső elektromos forrás általi töltésre terveztek.

k. Kifejezetten egy percnél rövidebb idejű teljes feltöltésre vagy kisütésre tervezett „szupravezető” elektromágnesek vagy mágnestekercsek, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők mindegyikével:

Megjegyzés: Az X.A.1.001.k. pont nem vonja ellenőrzés alá a mágneses rezonancia képalkotó (MRI) orvosi berendezésekhez tervezett „szupravezető” elektromágneseket, illetve mágnestekercseket.

1. A kisütés során szállított maximális energia osztva a percenkénti 500kJ-t meghaladó kisütés időtartamával;

2. Az áram alatti tekercsek belső átmérője több mint 250 mm; valamint

3. A névleges mágneses indukció több mint 8 T, vagy a tekercsben a „teljes áramsűrűség” több mint 300 A/mm2;

l. „Szupravezető” anyagokból gyártott alkatrészeket tartalmazó, kifejezetten legalább az egyik „szupravezető” alkotóelemük „kritikus hőmérséklete” alatti hőmérsékleten történő működésre tervezett, elektromágneses energia tárolására szolgáló áramkörök vagy rendszerek, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők mindegyikével:

1. A működési rezonanciarrekvencia meghaladja az 1 MHz-et;

2. A tárok energiasűrűség 1 MJ/m3 vagy több; valamint

3. A kisütési idő kisebb mint 1 ms;

m. Kerámia-fém szerkezetű és 500 A vagy nagyobb névleges csúcsáramerősségű hidrogén/hidrogénizotóp-tiratronok;

n. Nem használt;

o. „Űrminősítésű” és a 3A001.e.4. pont *  által ellenőrzés alá nem vont napelemek, ceMs belső kapcsolású borító üveges (CIC) szerek egységek, nappanelek és napkollektorok.

X.A.I.002 Általános célú „elektronikus részegységek”, modulok és berendezések.

a. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő elektronikus tesztberendezések;

b. Digitális műszeres mágnesszalagos adatrögzítők, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

1. A maximális digitális interfész átviteli sebesség meghaladja a 60 Mbit/s-ot és helikális letapogatási technikát alkalmaz;

2. A maximális digitális interfész átviteli sebesség meghaladja a 120 Mbit/s-ot és rögzített fejes technikát alkalmaz; vagy

3. „Űrminősítésű”;

c. Olyan berendezések, amelyeket úgy terveztek, hogy segítségükkel a digitális képmagnók alkalmassá tehetők digitális műszeres adatrögzítőként történő felhasználásra, és amelyek maximális digitális interfész átviteli sebessége 60 Mbit/s-nál nagyobb;

d. 1 GHz vagy annál nagyobb sávszélességű, nem moduláris analóg oszcilloszkópok;

e. Moduláris analóg oszcilloszkópok, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

1. 1 GHz vagy annál nagyobb sávszélességű központi feldolgozó egység; vagy

2. 4 GHz vagy annál nagyobb egyedi sávszélességű beépülő modulok;

f. 4 GHz-nál nagyobb hatékony sávszélességű, analóg mintavételezést alkalmazó oszcilloszkópok visszatérő jelenségek elemzésére;

g. Analóg-digitális átalakító technikákat alkalmazó digitális oszcilloszkópok és tranziens rögzítők, amelyek képesek tranziensek tárolására 1 ns-nál kisebb (1 giga minta/másodpercnél [GSPS] nagyobb) időközönként egytöltetű bemenetek szekvenciális mintavételével, 8 bites vagy nagyobb felbontású digitalizálással és 256 vagy annál több minta tárolásával.

Megjegyzés: Az X.A.I.002. pont az analóg oszcilloszkópok következő kifejezetten tervezett és alkatrészeit vonja ellenőrzés alá:

1. Plug-in egységek;

2. Külső erősítők;

3. Előerősítők;

4. Mintavételi eszközök;

5. Katódsugárcsövek.

X.A.I.003 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő egyedi feldolgozóberendezések, az alábbiak szerint:

a. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, 300–600 Hz frekvenciatartományban működni képes frekvenciaváltók;

b. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő tömegspektrométerek;

c. Az így kialakított impulzusos villamosenergia-rendszerek összes röntgensugaras egysége vagy alkatrésze, beleértve a Marx generátorokat, nagy teljesítményű impulzus formáló hálózatokat, nagyfeszültségű kondenzátorokat és triggereket;

d. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő impulzuserősítők;

e. Késleltetés generálására vagy időintervallum mérésére szolgáló elektronikus berendezések, az alábbiak szerint:

1. Digitális késleltető generátorok 50 nanoszekundum vagy annál kisebb felbontással 1 mikroszekundum vagy annál nagyobb időintervallumokban; vagy

2. Többcsatornás (három vagy több) vagy moduláris időintervallummérő és kronometriás berendezés, 50 nanoszekundum vagy annál kisebb felbontással 1 mikroszekundum vagy annál nagyobb időközönként;

f. Kromatografikus és spektrometrikus analitikai műszerek.

X.B.I.001 Elektronikus alkatrészek vagy anyagok, valamint kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek és tartozékok gyártására szolgáló berendezések, az alábbiak szerint.

a. Kifejezetten elektroncsövek, optikai elemek és kifejezetten a 3A001. *  vagy az X.A.I.001. pont által ellenőrzés alá vont alkatrészek gyártására tervezett berendezések;

b. Kifejezetten felvezető eszközök, integrált áramkörök és „elektronikus részegységek” gyártására tervezett berendezések az alábbiak szerint, valamint az ilyen berendezéseket tartalmazó vagy ilyen berendezések jellemzőivel rendelkező rendszerek:

Megjegyzés: Az X.B.I.001.b. pont az egyéb eszközök, például képalkotó eszközök, elektro-optikai eszközök, akusztikaihullám-eszközök gyártásához használt vagy átalakított berendezéseket is ellenőrzés alá vonja.

1. Az X.B.I.001.b pont alatt meghatározott eszközök és alkatrészek gyártásához szükséges anyagok feldolgozására szolgáló berendezések, az alábbiak szerint:

Megjegyzés: Az X.B.I.001. pont nem vonja ellenőrzés alá a kifejezetten az X.B.I.001.b. 1. pont által ellenőrzés alá vont feldolgozóberendezésekhez tervezett kvarc kemencecsöveket, kemencebéléseket, lapátokat, csónakokat (a kifejezetten tervezett rácsos csónakok kivételével), buborékoltatókat, kazettákat vagy olvasztótégelyeket.

a. Polikristályos szilícium előállítására szolgáló berendezések ésa3C001. pont *  által ellenőrzés alá vont anyagok;

b. A 3C00L, 3C002., 3C003., 3C004. vagy 3C005. pont *  által ellenőrzés alá vont, kifejezetten a III/V és II/VI felvezető anyagok tisztítására vagy feldolgozására tervezett berendezések, kivéve a kristályhúzókat, amelyek tekintetében lásd alább az X.B.I.OOl.b.I.e. pontot;

c. Kristályhúzók és kemencék, az alábbiak szerint:

Megjegyzés: Az X.B.I.001.b.1.c. pont nem vonja ellenőrzés alá a diffúziós és oxidációs kemencéket.

1. Nagy energiaátviteli sebességgel működő, 0,005 m2/percnél nagyobb sebességgel történő szeletfeldolgozásra képes kilágyító vagy átkristályozó berendezések, az állandó hőmérsékletű kemencék kivételével;

2. ’Tároltprogram-vezérlésű’ kristályhúzók, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

a. Újratölthetők az olvasztótégely cseréje nélkül;

b. Alkalmasak 2,5 × 105 Pa feletti nyomáson való üzemelésre; vagy

c. Alkalmasak 100 mm-t meghaladó átmérőjű kristályok húzására;

d. ’Tároltprogram-vezérlésű’ berendezések epitaxiális növesztéshez, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

1. Képesek minimum 200 mm-es távolságon ±2,5%-nál jobb tűrésű szilíciumréteg-vastagság előállítására;

2. Képesek a szilíciumtól eltérő bármely anyagból ±3,5% vagy annál jobb szeletréteg-vastagságot előállítani; vagy

3. Az egyes szeletek rotációja a feldolgozás során;

e. Molekuláris sugár epitaxiális növesztő berendezések;

f. Mágnesesen erősített ’porlasztásos’ berendezések kifejezetten tervezett integrált betöltészárral, amelyek képesek szigetelt vákuumkörnyezetben átvinni a szeleteket;

g. Kifejezetten ionbeültetésre, ionnal segített vagy fénnyel segített diffúzióra tervezett berendezések, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

1. Mintakialakítási képesség;

2. A sugárnyaláb energia (gyorsítófeszültség) meghaladja a 200 keV-ot;

3. 10 keV-nál alacsonyabb sugárnyaláb energiára (gyorsítófeszültségre) optimalizált; vagy

4. Képesek a hevített „alaplemezen” egykristályba történő nagy energiájú oxigénimplantációra;

h. ’Tároltprogram-vezérlésű’ berendezések anizotrop száraz módszerekkel (pl. plazmával) történő szelektív eltávolításra (maratásra), az alábbiak szerint:

1. ’Többszeletes típusok’, amelyek rendelkeznek az alábbiak bármelyikével:

a. Végpont-meghatározás, kivéve az optikai kibocsátás spektroszkópiai típusait; vagy

b. A reaktor üzemi (maratási) nyomása legfeljebb 26,66 Pa;

2. ’Egyszeletes típusok’, amelyek rendelkeznek az alábbiak bármelyikével:

a. Végpont-meghatározás, kivéve az optikai kibocsátás spektroszkópiai típusait;

b. A reaktor üzemi (maratási) nyomása legfeljebb 26,66 Pa; vagy

c. Kazettáról kazettára történő működésű és betöltészáras szeletkezelés;

Megjegyzések:

1. A ’többszeletes típus’ olyan gépet jelent, amelyet kifejezetten nem egyenkénti szeletek előállítására terveztek. Az ilyen gépek képesek két vagy több szeletet egyidejűleg feldolgozni közös folyamatparaméterekkel, pl. RF teljesítmény, hőmérséklet, marógázfajták, áramlási sebességek.

2. Az ’egyszeletes típus’ olyan gépet jelent, amelyet kifejezetten egyenkénti szeletek előállítására terveztek. Ezek a gépek automatikus szeletkezelő technikákat alkalmazhatnak arra, hogy egyenként töLtsék be a szeleteket a feldolgozóberendezésbe. A fogalommeghatározás magában foglalja azokat a berendezéseket, amelyek több szeletet képesek betölteni és feldolgozni, de a maratási paramétereket – pl. az RF teljesítményt vagy a végpontot – az egyes szeletekre vonatkozóan önállóan meg lehet határozni.

i. Félvezető eszközök gyártásához használt, oxidok, nitridek, femek vagy poliszilícium leválasztására szolgáló „gőzfázisú kémiai leválasztó” (CVD) berendezések, pl. plazmával segített CVD (PECVD) vagy fénnyel segített CVD, amelyek rendelkeznek a következő képességek bármelyikével:

1. 105 Pa-nál kisebb teljesítményű „gőzfázisú kémiai leválasztó” berendezések; vagy

2. 60 Pa alatt működő vagy automatikus kazettáról kazettára történő működésű és betöltészáras szeletkezelő PECVD berendezések;

Megjegyzés: Az X.B.I.001.b.1.i. pont nem vonja ellenőrzés alá az alacsony nyomású „gőzfázisú kémiai leválasztó” (LPCVD) rendszereket vagy a reaktív „porlasztásos” berendezéseket.

j. Kifejezetten maszkkészítésre vagy felvezetőeszköz feldolgozására tervezett vagy átalakított elektronsugaras rendszerek, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

1. Elektrosztatikussugár-eftérítés;

2. Formázott, nem Gauss sugárprofil;

3. 3 MHz-et meghaladó digitális-analóg konverziós sebesség;

4. 12 bitet meghaladó digitális-analóg konverziós pontosság; vagy

5. 1 mikrométeres vagy finomabb cél-sugár pozíciós visszacsatolási vezérlési precizitás;

Megjegyzés: Az X.B.I.001.b.1.j. pont nem vonja ellenőrzés alá az elektronsugár leválasztására szolgáló rendszereket vagy az általános célú letapogató elektronmikroszkópokat.

k. Félvezető szeletek feldolgozására szolgáló felületkezelő berendezések, az alábbiak szerint:

1. Kifejezetten 100 mikrométernél vékonyabb szeletek hátoldali feldolgozására és azt követő leválasztására tervezett berendezések; vagy

2. Kifejezetten arra tervezett berendezések, hogy a feldolgozott szelet aktív felületén 2 mikrométer vagy annál kisebb kétszigmaértékű összes kijelzett értékkel (TIR) rendelkező felületi érdességet érjenek el;

Megjegyzés: Az X.B.I.001.b.1.k. pont nem vonja ellenőrzés alá a szeletek felületének kezelésére szolgáló egyoldalú tükrösítő- és fenyezőberendezéseket.

l. Összekapcsoló berendezések, amelyek olyan közös egyszeres vagy többszörös vákuumkamrákat tartalmaznak, amelyeket kifejezetten úgy terveztek, hogy lehetővé tegyék az X.B.1.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések teljes rendszerbe történő integrálását;

m. ’Tároltprogram-vezérlésű’, „monolit integrált áramkörök” javítására vagy megtisztitására szolgáló „lézereket” használó berendezések, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

1. A pozicionálási pontosság kisebb mint ±1 mikrométer; vagy

2. A sugárpont mérete (rovátkaszélessége) kevesebb mint 3 mikrométer.

Műszaki megjegyzés: Az X.B.I.001.b.1. pont alkalmazásában a’porlasztás’ olyan rétegfèlviteli folyamat, amelyben pozitív töltésű részecskéket gyorsítanak és mozgatnak elektromos térben a céltárgy (bevonóanyag) felszíne felé. A becsapódó ionok kinetikus energiája elegendő ahhoz, hogy acéltárgy felületéből atomok váljanak ki, és az alaplemezen kiváljanak. (Megjegyzés: A triód-, magnetron- vagy rádiófrekvenciás porlasztás a bevonat tapadásának és lerakodási sebességének növelése érdekében a folyamat szokásos módosítása.).

2. Az X.B.I.001 pont alatt meghatározott eszközök és alkatrészek gyártására szolgáló maszkok, maszk alaplemezek, maszkkészítő berendezések és képtovábbító berendezések az alábbiak szerint:

Megjegyzés: A maszkok kifejezés az elektronsugaras litográfiában, a röntgensugaras litográfiában és az ultraibolya litográfiában, valamint a szokásos ultraibolya és látható fotolitográfiában használt elemekre utal.

a. Kész maszkok, hajszálvonalas lemezek és ezek kialakításai, kivéve:

1. Kész maszkok vagy hajszálvonalas lemezek a 3A001.pont *  által ellenőrzés alá nem vont integrált áramkörök gyártásához; vagy

2. Maszkok vagy hajszálvonalas lemezek, amelyek rendelkeznek mindkét alábbi jellemzővel:

a. Kialakításuk 2,5 mikrométeres vagy annál nagyobb geometriákon alapul; valamint

b. A kialakítás nem tartalmaz olyan különleges jellemzőket, amelyek gyártó berendezéssel vagy „szoftverrel” módosítanák a tervezett felhasználást;

b. Maszk alaplemezek, az alábbiak szerint:

1. Kemény felülettel (pl. króm, szilícium, molibdén) bevont „alaplemezek” (pl. üveg, kvarc, zafír) 125 mm × 125 mm-t meghaladó méretű maszkok készítéséhez; vagy

2. Kifejezetten röntgenmaszkokhoz tervezett alaplemezek;

c. Kifejezetten felvezető eszközök vagy integrált áramkörök számítógépes tervezéséhez (CAD) tervezett berendezések, az általános rendeltetésű számítógépek kivételével;

d. Maszk- vagy haj szálvonalas le mez-gyártó berendezések vagy gépek, az alábbiak szerint:

1. Fotóoptikai exponáló és ismétlő kamerák, amelyek képesek 100 mm × 100 mm-nél nagyobb detektorsorok előállítására, vagy a kép (azaz fókusz) síkjában 6 mm × 6 mm-t meghaladó egyszeri expozíció előállítására, vagy 2,5 mikrométernél kisebb vonalszélesség előállítására az „alaplemezen” lévő fényvédő rétegen;

2. 2,5 mikrométernél kisebb vonalszélesség előállítására képes, ion- vagy lézersugaras litográfiát alkalmazó maszk- vagy hajszálvonalaslemez-gyártó berendezések; vagy

3. Berendezések vagy tartók maszkok vagy hajszálvonalas lemezek megváltoztatására vagy a hibák eltávolítására szolgáló membránok hozzáadására;

Megjegyzés: Az X.B.I.001.b.2.d.l. és b.2.d.2. pont nem vonja ellenőrzés alá azokat a íbtóoptikai módszereket alkalmazó maszkgyártó berendezéseket, amelyek vagy 1980. január 1-je előtt voltak kereskedelmi forgalomban, vagy amelyeknek teljesítménye nem jobb, mint az ilyen berendezéseké.

e. ’Tároltprogram-vezérlésű’ berendezések maszkok, hajszálvonalas lemezek vagy membránok ellenőrzésére:

1. 0,25 mikrométer vagy finomabb felbontás; valamint

2. 0,75 mikrométer vagy finomabb pontosság egy vagy két, legalább 63,5 mm-es koordináta segítségével;

Megjegyzés: Az X.B.I.001.b.2.e. pont nem vonja ellenőrzés alá az általános célú letapogató elektronmikroszkópokat, kivéve, ha azokat kifejezetten automatikus típusellenőrzésre tervezték és műszerezték.

f. Fotóoptikai vagy röntgenmódszerrel történő szeletgyártásra szolgáló eszközök, pl. litográfiái berendezések, beleértve mind a kivetítő képtovábbító berendezéseket, mind az irányzó, exponáló és ismétlő berendezéseket (közvetlen szeletre fotózás), vagy az exponáló és letapogató (letapogatás) berendezéseket, amelyek képesek az alábbi funkciók bármelyikének ellátására:

Megjegyzés: Az X.B.I.001.b.2.f pont nem vonja ellenőrzés alá a fotóoptikai kontakt és közeli maszk irányzó és exponáló berendezéseket vagy kontakt képtovábbító berendezéseket.

1. 2,5 mikrométernél kisebb mintaméretű gyártás;

2. ±0,25 mikrométernél (3 szigmánál) finomabb precízióval történő beállítás;

3. A gépek közötti fedőréteg legfeljebb ±0,3 mikrométer; vagy

4. A fényforrás hullámhosszúsága rövidebb mint 400 nm;

g. Elektronsugaras, ionsugaras vagy röntgensugaras berendezések képtovábbításra, amelyek képesek 2,5 mikrométernél kisebb mintázatok előállítására;

Megjegyzés: A fókuszált, eltérített sugaras rendszerek (közvetlen írási rendszerek) tekintetében lásd azX.B.I.001.b.1.j. pontot.

h. 2,5 mikrométernél kisebb mintázatok előállítására képes, szeletekre történő közvetlen íráshoz „lézert” alkalmazó berendezések.

3. Integrált áramkörök összeállítására szolgáló berendezések, az alábbiak szerint:

a. ’Tároltprogram-vezérlésű’ áramkörrögzítők, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők mindegyikével:

1. Kifejezetten „hibrid integrált áramkörökhöz” tervezték;

2. Az X–Y szakasz pozicionálása meghaladja a 37,5 × 37,5 mm-t; valamint

3. Az elhelyezési pontosság az X–Y síkban ±10 mikrométernél finomabb;

b. ’Tároltprogram-vezérlésű’ berendezések több rögzítés egyetlen műveletben történő előállítására (pl. beam lead rögzítők, chiphordozórögzítők, szalagrögzítők);

c. Kifejezetten a 3A001. pont *  által ellenőrzés alá vont kerámia mikroáramköri tokozásokhoz tervezett, félautomata vagy automata forró sapkás szigetelők, amelyekben a sapkát helyileg a tokozás testénél magasabb hőmérsékletre melegítik, és amelyek átbocsátási sebessége percenként legalább egy tokozás.

Megjegyzés: Az X.B.I.001.b.3. pont nem vonja ellenőrzés alá az általános célú ellenállás típusú ponthegesztőket.

4. Tisztaterekhez való szűrők, amelyek képesek 0,02832 m3-enként legfeljebb 10, 0,3 mikrométer vagy annál kisebb részecskét tartalmazó légkörnyezetet biztosítani, és az azokhoz tartozó szűrőanyagok.

Műszaki megjegyzés: Az X.B.I.001. pont alkalmazásában a ’tároltprogram-vezérlés’ olyan vezérlés, amely elektronikus tárolóban tárok utasításokat használ, és amelyet a processzor előre meghatározott funkciók ellátásának irányítása érdekében végre tud hajtani. A berendezés attól függetlenül lehet ’tároltprogram-vezérlésű’, hogy elektronikus tárolót építettek-e be vagy kívülről csatlakoztattak hozzá.

X.B.I.002 Elektronikus alkatrészek és anyagok, valamint kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek és tartozékok ellenőrzésére vagy vizsgálatára szolgáló berendezések.

a. Kifejezetten elektroncsövek, optikai elemek és kifejezetten a 3A001. *  vagy az X.A.I.001. pont által ellenőrzés alá vont alkatrészek ellenőrzésére vagy vizsgálatára tervezett berendezések;

b. Kifejezetten felvezető eszközök, integrált áramkörök és "elektronikus részegységek" ellenőrzésére vagy vizsgálatára tervezett berendezések az alábbiak szerint, valamint az ilyen berendezéseket tartalmazó vagy ilyen berendezések jellemzőivel rendelkező rendszerek:

Megjegyzés: Az X.B.I.002.b. pont az egyéb eszközök, például képalkotó eszközök, elektro-optikai eszközök, akusztikaihullám-eszközök ellenőrzéséhez vagy vizsgálatához használt vagy átalakított berendezéseket is ellenőrzés alá vonja.

1. ’Tároltprogram-vezérlésű’ ellenőrző berendezések a legfeljebb 0,6 mikrométeres hibák vagy szennyező anyagok automatikus észlelésére a nyomtatott áramköri kártyáktól vagy chipektől eltérő feldolgozott szeletekben, alaplemezekben, illetve azok felületén, amelyek minta-összehasonlításhoz optikai képfelvételi technikákat alkalmaznak;

Megjegyzés: Az X.B.I.002.b.l. pont nem vonja ellenőrzés alá az általános célú letapogató elektronmikroszkópokat, kivéve, ha azokat kifejezetten automatikus típusellenőrzésre tervezték és műszerezték.

2. Kifejezetten tervezett ’tároltprogram-vezérlésű’ mérő- és elemző berendezések, az alábbiak szerint:

a. Kifejezetten félvezető anyagok oxigén- vagy karbontartalmának mérésére tervezett;

b. 1 mikrométeres vagy finomabb felbontású vonalszélesség mérésére szolgáló berendezések;

c. Kifejezetten tervezett simaságmérő műszerek, amelyek képesek legfeljebb 10 mikrométer simasági eltérés mérésére, Imikrométer vagy finomabb felbontással.

3. ’Tárohprogram-vezérlésű’ szeletvizsgáló berendezések, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

a. A pozicionálási pontosság finomabb mint 3,5 mikrométer;

b. Képesek 68-nál több terminállal rendelkező eszközök vizsgálatára; vagy

c. Képesek 1 GHz-nél nagyobb frekvencián történő vizsgálatra;

4. Vizsgálóberendezések, az alábbiak szerint:

a. Kifejezetten diszkrét felvezető eszközök és tokozás nélküli chipek vizsgálatára tervezett, ’tároltprogram-vezérlésű’ berendezések, amelyek alkalmasak 18GHz-nél nagyobb frekvencián történő vizsgálatra;

Műszaki megjegyzés: A diszkrét félvezető eszközök közé tartoznak a fotocellák és a napelemek.

b. Kifejezetten integrált áramkörök és „elektronikus részegységek” vizsgálatára tervezett, ’tároltprogram-vezérlésű’ berendezések, amelyek képesek funkcionális vizsgálatra:

1. 20 MHz-et meghaladó ’mintasebességű’; vagy

2. 10 MHz-et meghaladó, de legfeljebb 20 MHz ’mintasebességű’, és alkalmas több mint 68 terminálból álló tokozások vizsgálatára.

Megjegyzések: Az X.B.I.002.b.4.b. pont nem vonja ellenőrzés alá a kifejezetten a következők tesztelésére tervezett vizsgálóberendezéseket:

1. Memóriák;

2. „Részegységek”, vagy „elektronikus részegységek” egy osztálya háztartási vagy szórakoztatási alkalmazásokhoz; valamint

3. A 3A001. *  vagy X.A.I.001. pont által ellenőrzés alá nem vont elektronikus alkatrészek, „elektronikus részegységek” és integráft áramkörök, feltéve, hogy az ilyen vizsgálóberendezések nem tartalmaznak „felhasználó által programozható” számítástechnikai eszközöket.

Műszaki megjegyzés: Az X.B.I.002.b.4.b. pont alkalmazásában a ’mintasebesség’ a vizsgálóberendezés digitális működésének maximális frekvenciáját jelenti. így ez megfelel a berendezés által nem-multiplexált üzemmódban biztosított legnagyobb adatsebességnek. Erre a paraméterre vizsgálati sebességként, maximális digitális frekvenciaként, illetve maximális digitális sebességként is szoktak hivatkozni.

c. Kifejezetten a fókuszsíkban levő detektorsorok 1 200 nm-t meghaladó hullámhosszon, ’tároltprogram-vezérlésű’ mérésekkel vagy számítógépes értékeléssel történő teljesítményének meghatározására tervezett berendezések, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

1. 0,12 mm-nél kisebb átmérővel működő letapogató fenyfbłtok;

2. Fényérzékeny teljesítményparaméterek mérésére, valamint frekvencia-jelleggörbe, modulációs átviteli funkció, érzékenység- vagy zajegység értékelésére tervezték; vagy

3. Több mint 32 χ 32 sorelemből álló képek készítésére képes detektorsorok értékelésére tervezték;

5. Legfeljebb 3 keV-on történő működésre tervezett elektronsugaras vizsgálati rendszerek, vagy a feszültség alatt lévő felvezető eszközök érintés nélküli vizsgálatára szolgáló „lézer”-sugaras rendszerek, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők bármelyikével:

a. Sztroboszkópos képesség a sugár megszakításával vagy villogó detektorral;

b. 0,5 V-nál kisebb felbontású elektronspektrométer feszültségmérésre; vagy

c. Integráft áramkörök teljesítményelemzésére szolgáló elektromos vizsgálóberendezések;

Megjegyzés: Az X.B.I.002.b.5. pont nem vonja ellenőrzés alá a letapogató elektronmikroszkópokat, kivéve, ha azokat kifejezetten feszültség alatt lévő felvezető eszközök érintés nélküli vizsgálatára tervezték és műszerezték.

6. Kifejezetten maszkok vagy felvezető eszközök gyártására, javítására, fizikai elrendezésének elemzésére és vizsgálatára tervezett, ’tárohprogram-vezérlésű’ multimnkcionális fókuszú ionsugaras rendszerek, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők valamelyikével:

a. 1 mikrométeres vagy finomabb cél-sugár pozíciós visszacsatolási vezérlési precizitás; vagy

b. 12 bitet meghaladó digitális-analóg konverziós pontosság;

7. A részecskeméret és a levegőben lévő koncentráció mérésére tervezett, "lézereket" alkalmazó részecskemérő rendszerek, amelyek rendelkeznek mindkét alábbi jellemzővel:

a. Képesek 0,2 mikrométer vagy annál kisebb részecskeméret mérésére 0,02832 m3/perc vagy nagyobb áramlási sebességgel valamint

b. Képesek 10-es vagy annál jobb osztályozása levegőtisztaságot karakterizálni.

Műszaki megjegyzés: Az X.B.I.002. pont alkalmazásában a’tároltprogram-vezérlés’ olyan vezérlés, amely elektronikus tárolóban tárok utasításokat használ, és amelyet a processzor előre meghatározott funkciók ellátásának irányítása érdekében végre tud hajtani. A berendezés attól függetlenül lehet ’tároltprogram-vezérlésű’, hogy elektronikus tárolót építettek-e be vagy kívülről csatlakoztattak hozzá.

X.C.I.001 Pozitív védőréteg anyagok, amelyeket kifejezetten 370 és 193 nm hullámhosszúságú felvezető litográfiához igazítottak (optimalizáltak);

X.D.I.001 Kifejezetten azXA.I.001. pont által ellenőrzés alá vont elektronikus eszközök vagy alkatrészek, azXA.1.002. portáltai ellenőrzés alá vont általános célú elektronikus berendezések, vagy az X.B.I.001. ésX.B.1.002. pont által ellenőrzés alá vont gyártó és vizsgálóberendezések ’kifejlesztésére,’ „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett „szoftver”; vagy kifejezetten a3B001.g. vagy 3B001.h. pont *  által ellenőrzés alá vont berendezések „alkalmazására” tervezett „szoftverek”.

X.E.I.001 Az X.A.I.001. pont által ellenőrzés alá vont elektronikus eszközök vagy alkatrészek, azXA.1.002. pont által ellenőrzés alá vont általános célú elektronikus berendezések, vagy azX.B.1.001. vagy X.B.I.002. pont által ellenőrzés alá vont gyártó és vizsgálóberendezések, vagy az X.C.I.001. pont által ellenőrzés alá vont anyagok ’kifejlesztésére,’ „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”.

II. kategória – Számítógépek

Megjegyzés: A II. kategória nem vonja ellenőrzés alá a természetes személyek személyes használatára szolgáló termékeket.

X.A.II.001 A 4A001. vagy a4A003. *  által ellenőrzés alá nem vont számítógépek, „elektronikus részegységek” és kapcsolódó berendezések, valamint a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek.

Megjegyzés: Az X.A.II.001. pont alatt meghatározott „digitális számítógépek” és a kapcsolódó berendezések ellenőrzési státusát a többi berendezés vagy rendszer ellenőrzési státusa határozza meg, leltévé, hogy:

a. A „digitális számítógépek” vagy a kapcsolódó berendezések a többi berendezés vagy rendszer működése szempontjából alapvető fontosságúak;

b. A „digitális számítógépek” vagy a kapcsolódó berendezések nem képezik más rendszer „alapvető elemét”; valamint

N.B.I.: A kifejezetten az egyéb berendezésekhez tervezett „jelfeldolgozó”, vagy „képminőség-javító” berendezések – melyek funkciói az egyéb berendezésre megkövetek funkciókra korlátozódnak – ellenőrzési státusát a másik berendezés ellenőrzési státusa határozza meg, még akkor is, ha ez meghaladja az „alapvető elem” kritériumot.

N.B.2.: A távközlési berendezésekhez alkalmazott „digitális számítógépek” vagy a kapcsolódó berendezések ellenőrzési státusát lásd az 5. kategória 1. részében (Távközlés) * .

c. A „digitális számítógépek” és a kapcsolódó berendezések „technológiáját” a4E. pont *  határozza meg.

a. 343 K (70° C) feletti környezeti hőmérsékleten történő működésre méretezett elektronikus számítógépek és kapcsolódó berendezések, továbbá „elektronikus részegységek” és a kifejezetten ezekhez tervezett „alkatrészek”;

b. „Digitális számítógépek”, „jelfeldolgozó”, vagy „képminőség-javító” berendezéseket is ideértve, amelyek „kiigazított csúcsteljesítménye” („APP”) 0,0128 súlyozott lebegőpontos művelet másodpercenként (Weighted TeraFLOPS, WT), vagy annál nagyobb;

c. Processzorok aggregálása révén kifejezetten a teljesítmény növelésére tervezett vagy átalakított „elektronikus részegységek”, az alábbiak szerint:

1. 16 vagy több processzorból álló konfigurációban történő aggregálásra tervezték;

2. Nem használt;

1. megjegyzés: Az X.A.II.001.C. pont csak azokra az „elektronikus részegységekre” és programozható összekapcsolásokra vonatkozik, melyeknél az „APP” nem haladja meg azX.A.II.001.b. pont alatti paraméterhatárokat, ha nem integrált „elektronikus részegységként” szállítják. Ez nem vonatkozik azokra az „elektronikus részegységekre”, amelyek tervezésük természeténél fogva szerkezetileg azX.A.II.001.k. pont által ellenőrzés alá vont kapcsolódó berendezésként történő működésre korlátozódnak.

2. megjegyzés: Az XA.II.001.c. pont nem vonja ellenőrzés alá akifejezetten olyan termékhez, vagy termékcsaládhoz tervezett „elektronikus részegységeket”, amelyek maximális konfigurációja nem haladja meg azX.A.II.001.b. pontban meghatározott paraméterhatárokat.

d. Nem használt;

e. Nem használt;

f. „Jelfeldolgozó”, vagy „képminőség-javító” berendezések, amelyek „kiigazított csúcsteljesítménye” („APP”) 0,0128 súlyozott lebegőpontos művelet másodpercenként (Weighted TeraFLOPS, WT), vagy annál nagyobb;

g. Nem használt;

h. Nem használt;

i. Az X.A.III.101. pont alatt meghatározott paraméterhatárokat meghaladó ’terminalle lületi eszközt’ tartalmazó berendezések;

Műszaki megjegyzés: Az XA.II.001.i. pont alkalmazásában a ’terminálfelületi eszköz’ olyan berendezést jelent, amelyen az információ belép a távközlési rendszerbe, vagy azt elhagyja, pl. telefon, adatátviteli eszköz, számítógép stb.

j. Kifejezetten „digitális számítógépek”, vagy kapcsolódó berendezések külső összekapcsolásának biztosítására tervezett berendezések, amelyek 80 Mbyte/s-ot meghaladó adatátviteli sebességet tesznek lehetővé.

Megjegyzés: Az XA.II.001.j. pont nem vonja ellenőrzés alá a belső összekapcsoló berendezéseket (pl. csatlakozó tartópanel, buszok), a passzív összekapcsoló berendezéseket, a „hálózati hozzáférés-szabályozókat”, illetve az ’adatcsatorna-vezérlőegység kontroliereket’.

Műszaki megjegyzés: Az XA.II.001.j. pont alkalmazásában, ’adatcsatornavezérlőegység kontroller’ (communications Channel controller): fizikai interfész, amely a szinkron vagy aszinkron digitális adatok áramlását ellenőrzi. Olyan részegység, amely az adatokhoz történő hozzáférés biztosítása céljából a számítógépbe vagy a távközlési berendezésbe beépíthető.

k. Analóg/digitális átalakítóval rendelkező „hibrid számítógépek” és „elektronikus részegységek”, valamint a kifejezetten ezekhez tervezett „alkatrészek”, amelyek rendelkeznek az alábbi jellemzők mindegyikével:

1. Legalább 32 csatorna; valamint

2. A felbontás minimum 14 bit (plusz az előjelbit), a konverziós sebesség pedig minimum 200 000 Hz.

X.D.II.001 „Program”-ellenőrző és érvényesítő „szoftver”, „forráskódok” automatikus generálását lehetővé tevő „szoftver”, valamint kifejezetten „valós idejű feldolgozó” berendezésekhez tervezett operációs rendszer „szoftver”.

a. Matematikai és analitikai technikákat alkalmazó, 500 000-nál több „forráskód”-utasítással rendelkező „programokhoz” tervezett vagy átalakított „program”-ellenőrző és érvényesítő „szoftver”;

b. „Szoftver”: lehetővé teszi „forráskódok” automatikus generálását az (EU) 2021/821 rendeletben leírt külső érzékelők révén online beszerzett adatokból; vagy

c. Operációs rendszer „szoftver”, amelyet kifejezetten „valós idejű feldolgozó” berendezésekhez terveztek, és amely 20 mikromásodpercnél rövidebb „globális megszakító késleltetési időt” garantál.

Műszaki megjegyzés: Az X.D.II.001. pont alkalmazásában, ’globális megszakítási késleltetési idő’: az az idő, amely alatt a számítógépes rendszer felismeri az esemény miatti megszakítást, kiszolgálja a megszakítást, végrehajtja a kontextusváltást a megszakításra várakozó másik rezidens feladatra.

X.D.II.002 Kifejezetten a4A101. * , azX.A.II.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett vagy módosított, a4D001. *  pont által ellenőrzés alá vontaktól eltérő „szoftverek”.

X.E.II.001 Az X.A.II.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezés, vagy az X.D.II.001 vagy X.D.II.002. pont által ellenőrzés alá vont „szoftver” „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”.

X.E.II.001 ’Multiadatíblyam feldolgozó’ berendezések „kifejlesztésére” vagy „gyártására” szolgáló „technológia”.

Műszaki megjegyzés: Az X.E.II.001. pont alkalmazásában, ’csoportos adatfeldolgozás’ (multi-data stream processing): a mikroprogram vagy a berendezés architekturális technikája, amely lehetővé teszi két vagy több adatsor egyidejű feldolgozását egy vagy több utasítássor vezérlésével, az alábbi eszközök révén:

1. Egy utasítás több adat (Single Instruction Multiple Data – SIMD) architektúrák, így például vektor- vagy a tömbprocesszorok.

2. Több egyedi utasítás több adat (Multiple Single Instruction Multiple Data – MSIMD) archiektúrák.

3. Több utasítás több adat (Multiple Instruction Multiple Data – MIMD) architektúrák, beleértve azokat is, amelyek szorosan, kevésbé szorosan, illetve lazán kapcsolódnak, vagy

4. A feldolgozóelemek struktúrák tömbjei, többek közt szisztolikus tömbök.

III. kategória, 1. rész – Távközlés

Megjegyzés: A III. kategória, 1. rész nem vonja ellenőrzés alá a természetes személyek személyes használatára szolgáló termékeket.

X.A.III. 101 Távközlési berendezések.

a. Az 5A001.a. pont *  által ellenőrzés alá nem vont bármely típusú távközlési berendezés, amelyet kifejezetten a 219 K (–54 °C) és 397 K (124 °C) közötti hőmérsékleti tartományon kívüli működésre terveztek.

b. Távközlési átviteli berendezések és rendszerek, és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek és tartozékok, amelyek rendelkeznek a következő jellemzők, funkciók vagy tulajdonságok bármelyikével:

Megjegyzés: Távközlési átviteli berendezések:

a. Az alábbi kategóriák szerint vagy azok kombinációiként:

1. Rádióberendezés (például adóberendezések, vevőkészülékek és adóvevők);

2. Vonalvégződtetési berendezés;

3. Közbenső erősítő berendezés;

4. Átjátszó berendezés;

5. Regenerátor berendezés;

6. Fordításkódolók (transzkóderek);

7. Multiplex berendezés (beleértve a statisztikai multiplexet is);

8. Modulátorok/demodulátorok (modemek);

9. Transzmultiplex berendezés (lásd CCITTG701. ajánlás);

10. ’Tároltprogram-vezérlésű’ digitális rendező berendezés;

11. ’Átjárók’ és hidak;

12. ’Közeghozzáférési egységek’; valamint

b. A következők bármelyikén keresztül történő egy- vagy többcsatornás kommunikációban való használatra tervezettek:

1. Vezeték (vonal);

2. Koaxiális kábeէ

3. Optikai kábeէ

4. Elektromágneses sugárzás; vagy

5. Víz alatti hanghullám-terjedés.

1. Digitális technikát alkalmaznak, ideértve az analóg jelek digitális feldolgozását is, és úgy vannak tervezve, hogy a legmagasabb multiplex-szinte ո 45 Mbit/s-ot meghaladó „digitális átviteli sebességen” működjenek, vagy a „teljes digitális átviteli sebességük” meghaladja a 90 Mbit/s-ot;

Megjegyzés: Az XA.III.101.b.1. pont nem vonja ellenőrzés alá a kifejezetten polgári felhasználású műholdas rendszerekbe történő beépítésre és azok üzeme kétesére tervezett berendezéseket.

2. ’Egyetlen beszédcsatorna sávszélességét’ használó modemek, amelyek ’adatjelzési sebessége’ meghaladja a 9 600 bit/másodpercet;

3. Tárolóprogram-vezérlésű’ digitális rendező berendezések, amelyek „digitális átviteli sebessége” egy porton meghaladja a 8,5 Mbit/s-ot.

4. Berendezések, amelyek az alábbiak bármelyikét tartalmazzák:

a. „Hálózati hozzáferés-szabályozók” és kapcsolódó közönséges közegeik, amelyek „digitális átviteli sebessége” meghaladja a 33 Mbit/s-ot; vagy

b. „Adatcsatorna-vezérlőegység kontrollerek” csatornánként 64 000 bit/s-ot meghaladó ’adatjelzési sebességű’ digitális kimenettel;

Megjegyzés: Ha egy ellenőrzés alá nem vont berendezés „hálózati hozzáferés-szabályozót” tartalmaz, akkor nem rendelkezhet semmilyen típusú távközlési interfesszel, kivéve azokat, amelyeket az X.A.III. 101.b.4. pont ismertet, de nem von ellenőrzés alá.

5. „Lézert” alkalmazó berendezések, amelyek a következő jellemzők bármelyikével rendelkeznek:

a. 1 000 nm-nél nagyobb átviteli hullámhossz; vagy

b. Analóg technikát alkalmaznak, és a sávszélességük 45 MHz-nél nagyobb;

c. Koherens optikai átvitelt vagy koherens optikai detektálási technikát (más néven optikai heterodin vagy homodin technikát) alkalmaznak;

d. Hullámhosszosztásos multiplex technikát alkalmaznak; vagy

e. „Optikai erősítést” hajtanak végre;

6. Rádióberendezések, amelyek bemeneti vagy kimeneti frekvenciája meghaladja:

a. A 31 GHz-et a műholdas földi állomások alkalmazásai esetében; vagy

b. A 26,5 GHz-et egyéb alkalmazások esetében;

Megjegyzés: Az X.A.III.101.b.6. pont nem vonja ellenőrzés alá a polgári felhasználású berendezéseket, amennyiben azok megfelelnek a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) által kiosztott, 26,5 GHz és 31 GHz közötti frekvenciasávnak.

7. Rádióberendezések, amely alkalmazzák a következők bármelyikét:

a. 4-es szint feletti kvadratura-amplitúdó modulációs (QAM) technikák, ha a „teljes digitális átviteli sebesség” meghaladja a 8,5 Mbit/s-ot;

b. 16-os szint feletti QAM-technikák, ha a „teljes digitális átviteli sebesség” legfeljebb 8,5Mbit/s;

c. Egyéb digitális modulációs technikák, amelyek ’spektrális hatékonysága’ meghaladja a 3 bit/s/Hz-et; vagy

d. Az 1,5 MHz és 87,5 MHz közötti frekvenciatartományban működnek, és olyan adaptív technikákat alkalmazó berendezéseket foglalnak magukban, amelyek zavarójel-elnyomása jobb, mint 15 dB.

Megjegyzések:

1. Az X.A.III.101.b.7. pont nem vonja ellenőrzés alá a kifejezetten polgári felhasználású műholdas rendszerekbe történő beépítésre és azok üzemeltetésére tervezett berendezéseket.

2. Az X.A.III.101.b.7. pont nem vonja ellenőrzés alá a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) által kiosztott frekvenciákon történő működésre szánt olyan rádiórelés berendezéseket:

a. Amelyek megfelelnek a következők bármelyikének:

1. Nem haladják meg a 960 MHz-et; vagy

2. „Teljes digitális átviteli sebességük” nem haladja meg a 8,5 Mbit/s-ot; valamint

b. „Spektrumhatékonyságuk” nem haladja meg a 4 bit/s/Hz-et.

c. ’Tároltprogram-vezérlésű’ kapcsolóberendezések és a kapcsolódó jelzőrendszerek, amelyek rendelkeznek a következő jellemzők, funkciók vagy tulajdonságok bármelyikével, és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek és tartozékok:

Megjegyzés: A digitális bemenettel és digitális kimenettel rendelkező, olyan statisztikai multiplexereket, amelyek kapcsolást biztosítanak, ’tároltprogram-vezérlésű’ kapcsolóként kell kezelni.

1. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő „adat- (üzenet-) kapcsoló” berendezések vagy rendszerek, amelyeket „csomagkapcsoláshoz” terveztek, valamint az ezekhez tartozó elektronikus részegységek és alkatrészek.

2. Nem használt;

3. ’Datagram’ csomagok útvonalválasztása vagy kapcsolása;

Megjegyzés: Az X.A.III.101.c.3. pont nem vonja ellenőrzés alá az olyan hálózatokat, amelyek kizárólag ’hálózati hozzáférés-szabályozók’ használatára korlátozódnak vagy maguk a ’hálózati hozzáférésszabályozók’.

4. Nem használt;

5. Vonalkapcsolások többszintű fontossági rendezése és előjegyzése;

Megjegyzés: Az XA.III.101.c.5. pont nem vonja ellenőrzés alá az egyszintű híváselőjegyzést.

6. Celluláris rádióhívások más cellás kapcsolókra történő automatikus továbbítására vagy egynél több kapcsolóhoz tartozó központosított előfizetői adatbázisba történő automatikus kapcsolásra tervezettek;

7. „Tároltprogram-vezérlésű” digitális rendező berendezést tartalmaznak, amelynek „digitális átviteli sebessége” meghaladja portonként a 8,5 Mbit/s-ot.

8. ’Közös csatornás jelzés’, amely hozzá nem rendek vagy kvázi-hozzárendelt üzemmódban működik.

9. ’Dinamikus adaptív útvonalválasztás’;

10. Csomagkapcsolók, vonalkapcsolók és útvonalválasztók (routerek), olyan portokkal vagy vonalakkal, amelyek sebessége meghaladja az alábbiak bármelyikét:

a. Csatornánként 64 000 bit/s „adatjelzési sebesség” az ’adatcsatornavezérlőegység kontroller’ felé; vagy

Megjegyzés: Az X.A.III. 101.e.10.a. pont nem vonja ellenőrzés alá a multiplex kompozit kapcsolatokat, amelyek csak olyan kommunikációs csatornákból állnak, amelyeket az X.A.III.101.b.1. pont nem von egyedileg ellenőrzés alá.

b. 33 Mbit/s-os „digitális átviteli sebesség” a ’hálózati hozzáíerés-szabályozó’ és a kapcsolódó közönséges közeg esetében;

Megjegyzés: Az X.A.III.101.c.10. pont nem vonja ellenőrzés alá az X.A.III. 101.c. 10. pontban meghatározott határértékeket meg nem haladó porttal vagy vonallal rendelkező csomagkapcsolókat vagy útvonalválasztókat.

11. „Optikai kapcsolás”;

12. ’Aszinkron átviteli mód’ (’ATM’) technikákat alkalmaznak.

d. Egyfrekvenciás működésre tervezett, 50 m-nél hosszabb optikai szálak és optikai kábelek;

e. Központosított hálózatvezérlő, amely az alábbi összes jellemzővel rendelkezik:

1. Hálózati csomópontokból kap adatokat; valamint

2. Kezeli ezeket az adatokat annak érdekében, hogy operátori döntést nem igénylő adatforgalom-irányítást biztosítson, és ennek során ’dinamikus adaptív útvonalválasztást’ hajt végre;

1. megjegyzés: Az X.A.III.101.e. pont nem foglalja magában az előre meghatározott információk alapján az útvonalra vonatkozóan hozott döntéseket.

2. megjegyzés: Az X.A.III.101.e. pont nem zárja ki a kiszámítható statisztikai adatforgalmi feltételek függvényében történő adatforgalom-irányítást.

f. 10,5 GHz felett működő, aktív elemeket és elosztott alkatrészeket tartalmazó többfázisú antennarendszerek, amelyek úgy vannak tervezve, hogy lehetővé tegyék a sugárnyaláb-formálás vagy -irányítás elektronikus vezérlését, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szabványainak megfelelő műszerekkel rendelkező leszállító rendszerek (mikrohullámú leszállító rendszerek (MLS)) kivételével.

g. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő mobilhírközlő berendezések, azok elektronikus részegységei és alkatrészei; vagy

h. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, 19,7 GHz-es vagy azt meghaladó frekvencián történő felhasználásra tervezett rádiórelés kommunikációs berendezések és azok alkatrészei.

Műszaki megjegyzés: AzX.A.III.101. pont alkalmazásában:

1) ’Aszinkron átviteli mód’ (asynchronous transfer mode – ’ATM’): átviteli mód, amelyben az információt cellákba szervezik; aszinkron olyan értelemben, hogy a cellák megjelenése a szükséges vagy pillanatnyi bitsebességtől függ.

2) ’Egyetlen beszédcsatorna sávszélessége’: aCCITTG.151. számú ajánlásában meghatározott, 3 100 Hz-es egyetlen beszédcsatornán keresztül történő működésre tervezett adatátviteli berendezés.

3) ’Adatcsatorna-vezérlőegység kontroller’ (communications channel controller): fizikai interfész, amely a szinkron vagy aszinkron digitális adatok áramlását ellenőrzi. Olyan részegység amely az adatokhoz történő hozzáférés biztosítása céljából a számítógépbe vagy a távközlési berendezésbe beépíthető.

4) ’Datagram’ olyan különálló, független adatcsomag, amely elegendő információt tartalmaz ahhoz, hogy a forrás és a rendeltetési hely felhasználói végberendezése közötti korábbi adatcserére való támaszkodás nélkül továbbítható legyen a forrástól a rendeltetési hely felhasználói végberendezéséhez.

5) ’Gyorsválasztás’: virtuális hívások esetén alkalmazható eszköz, amely révén a felhasználói végberendezés a virtuális hívás alapképességein túl ki tudja bővíteni az adatátviteft a hívásbeállítási és hívástörlési ’adatcsomagokra’.

6) ’Átjáró’: berendezések és "szoftverek" bármely kombinációjával megvalósított funkció, amely az egyik rendszerben használt információk megjelenítésére, feldolgozására vagy közlésére szolgáló konvencióknak a másik rendszerben hasznáft megfelelő, de eltérő konvenciókká történő átalakítására szolgál.

7) ’Integrált szolgáltatások digitális hálózata’ (ISDN): olyan egységes, végponttól végpontig terjedő digitális hálózat, amelyben a kommunikáció valamennyi típusából (pl. hang, szöveg, adatok, álló- és mozgóképek) származó adatokat adatcsere (kapcsolás) révén az egyik porttól (termináltól) egy hozzáférési vonalon keresztül továbbítják az előfizetőhöz és az előfizetőtől.

8) ’Adatcsomag’: bináris számjegyek – adat-és hívásvezérlő jeleket tartalmazó – csoportja, amelyet kompozit egészként kapcsolnak. Az adatok, a hívásvezérlő jelek és az esetleges hibaellenőrzési információk meghatározott formátumba rendezettek.

9) ’Közös csatornás jelzés’: a vezérlési információk továbbítása (jelzés) az üzenetekhez hasznáft csatornától eltérő csatornán keresztül. A jelzőcsatorna általában több üzenetcsatornát vezérel.

10) ’Adatjelzési sebesség’: az ITU 53–36. ajánlásában meghatározott sebesség figyelembe véve, hogy a nem bináris moduláció esetében a másodpercenkénti baud és bit nem egyenlő. Idetartoznak a kódolási, ellenőrzési és szinkronizálási funkciókra szolgáló bitek.

11) ’Dinamikus adaptív útvonalválasztás’ (dynamie adaptive routing): a forgalom automatikus átirányítása az adott aktuális hálózati körülmények érzékelése és elemzése alapján.

12) ’Közeghozzáferési egység’: olyan berendezés, amely egy vagy több kommunikációs interfészt („hálózati hozzáférés-szabályozót”, „adatcsatorna-vezérlőegység kontrollert”, modemet vagy számítógépes buszt) tartalmaz, és amely végberendezést csatlakoztat a hálózathoz.

13) ’Spektrális hatékonyság’: a „digitális átviteli sebesség” [bit/s]/6 dB spektrumsávszélesség Hz-ben.

14) ’Tároltprogram-vezérlésű’: előre meghatározott funkciók végrehajtásának irányítása céljából, a központi egység segítségével, elektronikusan tárok utasítások révén történő vezérlés. Megjegyzés: A berendezés attól függetlenül lehet ’tárokprogram-vezérlésű’, hogy elektronikus tárolót építettek-e be vagy kívülről csatlakoztattak hozzá.

X.B.III.101 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő távközlési vizsgáló berendezések.

X.C.III.101 AzXA.III.101. pont által ellenőrzés alá vont optikai szálak gyártására optimalizák, üvegből vagy más anyagból készük előfonnák.

X.D.III.101 Kifejezetten azXA.III.101. és az X.B.III. 101. pont ákal ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztéséhez”, „gyártásához” és „alkalmazásához” tervezett vagy átalakított „szoftver”, továbbá dinamikus adaptív útvonalválasztó szoftverek a következő leírásnak megfelelően:

a. Kifejezetten „dinamikus adaptív útvonalválasztás” céljára tervezett „szoftver”, nem gépen futtatható fórmában;

b. Nem használt;

X.E.III.101 Az X.A.III.101. vagy azX.B.III.101. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására”, vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”, vagy az X.D.III.101. pont által ellenőrzés alá vont „szoftverek” és egyéb technológiák az alábbiak szerint:

a. Különleges „technológiák”, az alábbiak szerint:

1. Kifejezetten víz alatti használatra tervezett optikai szálak bevonatainak előállítására és felhasználására szolgáló „technológia”;

2. A ’szinkron digitális hierarchia’ (’SDH’) vagy a „szinkron optikai hálózat” (’SONET’) technikát alkalmazó berendezések „kifejlesztésére” szolgáló „technológia”.

Műszaki megjegyzés: AzX.E.III.101. pont alkalmazásában:

1) ’Szinkron digitális hierarchia’ (SDH): olyan digitális hierarchia, amely különböző típusú közegeken keresztül szinkron adatátviteli formátum felhasználásával biztosítja különböző digitális adatforgalom-típusok irányítását, multiplexálását és elérését. A formátum aCCITT G.703., G.707., G.708., G.709. számú ajánlásában, valamint további még közzéteendő ajánlásokban meghatározott szinkron továbbítási modulon (STM) ahpul. Az ’SDH’ első szintjének sebessége 155,52 Mbit/s.

2) ’Szinkron optikai hálózat’ (SONET): olyan hálózat, amely száloptikán keresztül szinkron adatátviteli formátum felhasználásával különböző digitális forgalomtípusok irányítását, multiplexálását és elérését biztosítja. A formátum az ’SDH’ északamerikai váftozata, és használ szinkron továbbítási modult (STM) is. Ugyanakkor alapvető átviteli modulként a szinkron átviteli jelet (STS) használja, amelynek első szintű átviteli sebessége 51,81 Mbit/s. A SONET-szabványok beépülnek az ’SDH’-ra vonatkozó szabványokba.

III. kategória, 2. rész – Információbiztonság

Megjegyzés: A III. kategória, 2. rész nem vonja ellenőrzés alá a természetes személyek személyes használatára szolgáló termékeket.

X.A.III.201 Berendezések, az alábbiak szerint:

a. Nem használt;

b. Nem használt;

c. A Rejtjelezési megjegyzésnek (5. kategória, 2. rész, 3. megjegyzés) *  megfelelően tömegpiaci titkosítási célúként besorolt áruk.

X.D.III.201 „Információbiztonsági” „szoftver” az alábbiak szerint:

Megjegyzés: Ez a pont nem vonja ellenőrzés alá a rosszindulatú számítógépes károkozás (például vírus) elleni védelem céljából „tervezett” vagy átalakított „szoftvert”, ha a „rejtjelezés” alkalmazása hitelesítés, digitális aláírás és/vagy adat- vagy fájlvisszafejtés célját szolgálja.

a. Nem használt;

b. Nem használt;

c. A Rejtjelezési megjegyzésnek (5. kategória, 2. rész, 3. megjegyzés) *  megfelelően tömegpiaci titkosító szoftverként besoroft „szoftver”.

X.E.III.201 Az Altalános technológiai megjegyzés szerinti „információbiztonsági” „technológia” az alábbiak szerint:

a. Nem használt;

b. Az X.A.III.201.C. pont által ellenőrzés alá vont tömegpiaci áruk „alkalmazására” vagy az X.D.III.201.c. pont által ellenőrzés alá vont tömegpiaci „szoftver” „alkalmazására” szolgáló, a közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottól eltérő „technológia”.

IV. Kategória – Szenzorok és Lézerek

X.A.IV.001 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, víz alatti tárgyak vagy a vízfelszínen közlekedő hajók vagy avíz alatti úszó járművek észlelésére vagy helyzetének meghatározására képes tengerészeti vagy szárazföldi akusztikai berendezések; és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek.

X.A.IV.002 Optikai szenzorok, az alábbiak szerint:

a. Képerősítő csövek és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek, ideértve a következőket:

1. Képerősítő csövek, amelyek rendelkeznek a következő jellemzők mindegyikével:

a. A legnagyobb válaszjel a 400-nm-nél nagyobb, de legfeljebb 1050nm közötti hullámhossztartományba esik;

b. 25 mikrométernél kisebb osztástávolságú (központtól központig) elektron-képerősítésre szolgáló mikrocsatornás lemez; valamint

c. Amelyek rendelkeznek a következők bármelyikével:

1. S–20, S–25 vagy multialkáli fotókatód; vagy

2. GaAs vagy GalnAs fotókatód;

2. Kifejezetten erre tervezett mikrocsatornás lemezek, amelyek rendelkezek mindkét alábbi jellemzővel:

a. Lemezenként legalább 15 000 üreges cső; valamint

b. 25 mikrométernél kisebb osztástávolság (központtól központig).

b. Az X.A.rV.002.a. 1. pontban felsorolt jellemzőkkel rendelkező képerősítő csövekkel felszerelt, a látható vagy az infravörös színképtartományban működő, közvetlen látást biztosító képalkotó berendezés.

X.A.IV.003 Kamerák, ideértve a következőket:

a. Kamerák, amelyek eleget tesznek a 6A003.b.4 *  pont 3. megjegyzésében foglalt kritériumoknak.

b. Nem használt;

X.A.IV.004 Optika, ideértve a következőket:

a. Optikai szűrők:

1. 250 nm-t meghaladó hullámhossz esetén, többrétegű optikai bevonattal ellátva, amelyek rendelkeznek a következő jellemzők valamelyikével:

a. Legfeljebb 1 nm-es teljes szélesség félértékintenzitású (FWHI) sávszélesség és legalább 90%-os csúcsátvitel vagy

b. Legfeljebb 0,1 nm-es FWHI sávszélesség és legalább 50%-os csúcsátvitel;

Megjegyzés: Az X.A.IV.004. pont nem vonja ellenőrzés alá a rögzített légréssel rendelkező optikai szűrőket vagy a Lyot-típusú szűrőket.

2. 250 nm-t meghaladó hullámhossz esetén, amelyek rendelkeznek a következő jellemzők mindegyikével:

a. Az 500 nm-es vagy azt meghaladó spektrumtartományban hangolható;

b. Legfeljebb 1,25 nm-es pillanatnyi sávszűrő;

c. A hangolható spektrumtartományon belül legalább 1 nm-es pontossággal 0,1 nm-n belül kiigazítható hullámhossz; valamint

d. Legalább 91%-os egyetlen csúcsátvitel;

3. 30° vagy annál szélesebb látómezővel és 1 ns vagy annál kisebb válaszidővel rendelkező, átláthatóság-szabályozó optikai kapcsolók (szűrők)

b. ’Fluor szálakból’ vagy optikai szálakból álló kábelek, amelyek az 1 000 nm-nél nagyobb, de legfeljebb 3 000 nm közötti hullámhossztartományban kevesebb mint 4 dB/km csillapodást émek el.

Műszaki megjegyzés: Az X.A.IV.004.b. pont alkalmazásában ’fluorszálak’ az ömlesztett fluorvegyületekből gyártott szálak.

X.A.IV.005 „Lézerek”, ideértve a következőket:

a. Szén-dioxid-„lézerek” (CO2), amelyek rendelkeznek az alábbiak bármelyikével:

1. A CW kimenő teljesítmény meghaladja a 10 kW-ot;

2. Az impulzuskimeneten az „impulzus-időtartam” több mint 10 μs; valamint

a. 10 kW feletti átlagos kimenőteljesítmény; vagy

b. Az impulzus „csúcsteljesítmény” meghaladja a 100kW-ot; vagy

3. Az impulzuskimeneten az „impulzus-időtartam” legfeljebb 10 μs; valamint

a. Az impulzus energia meghaladja a 5 J/impulzus értéket és a „csúcsteljesítmény” meghaladja az 2,5 kW-ot; vagy

b. 2,5 kW feletti átlagos kimenőteljesítmény;

b. Félvezető lézerek, ideértve a következőket:

1. Egyedi, egytranszverzális hullámtípusú felvezető „lézerek”, amelyek a következőkkel rendelkeznek:

a. 100 mW feletti átlagos kimenőteljesítmény; vagy

b. 1 050 nm-nél nagyobb hullámhossz;

2. 1 050 nm-nél nagyobb hullámhosszal rendelkező egyedi egytranszverzális hullámtípusú Élvezető „lézerek” vagy egyedi Élvezető „lézerekből” álló rendszerek;

c. Rubin „lézerek”, amelyeknek a kimenő energiája meghaladja a 20 J/impulzus értéket;

d. Nem „hangolható” „impulzuslézerek”, amelyeknek akimenő hullámhosszúsága több mint 975 nm, de legfeljebb 1 150 nm, és rendelkeznek az alábbiak bármelyikével:

1. Legalább 1 ns, de legfeljebb 1 μs „impulzus-időtartam” és az alábbiak bármelyike teljesül:

a. Egytranszverzális üzemmódú kimenet, és az alábbiak bármelyikével rendelkezik:

1. Az ’Operatív hatékonyság’ meghaladja a 12%-ot, és az „átlagos kimenőteljesítmény” meghaladja a 10 W-ot, és képes 1 kHz-nél nagyobb impulzusismétlési frekvencián működni; vagy

2. 20 W feletti „átlagos kimenőteljesítmény”; vagy

b. Többszörös transzverzális üzemmód kimenet, és az alábbiak bármelyikével rendelkezik:

1. Az ’Operatív hatékonyság’ meghaladja a 18%-ot, és az „átlagos kimenőteljesítmény” meghaladja az 30 W-ot;

2. A „csúcsteljesítmény” meghaladja az 200 MW-ot; vagy

3. 50 W feletti „átlagos kimenőteljesítmény”; vagy

2. Az „impulzus-időtartam” több mint 1 μs, és az alábbiak bármelyike teljesül:

a. Egytranszverzális üzemmódú kimenet, és az alábbiak bármelyikével rendelkezik:

1. Az ’Operatív hatékonyság’ meghaladja a 12%-ot, és az „átlagos kimenőteljesítmény” meghaladja a 10 W-ot, és képes 1 kHz-nél nagyobb impulzusismétlési frekvencián működni; vagy

2. 20 W feletti „átlagos kimenőteljesítmény”; vagy

b. Többszörös transzverzális üzemmód kimenet, és az alábbiak bármelyikével rendelkezik:

1. Az ’Operatív hatékonyság’ meghaladja a 18%-ot, és az „átlagos kimenőteljesítmény” meghaladja az 30 W-ot; vagy

2. 500 W feletti „átlagos kimenőteljesítmény”;

e. Nem „hangolható” folytonos hullámú „(CW) lézerek”, amelyeknek a kimenő hullámhosszúsága több mint 975 nm, de legfeljebb 1 150 nm, és rendelkeznek az alábbiak bármelyikével:

1. Egytranszverzális üzemmódú kimenet, és az alábbiak bármelyikével rendelkezik:

a. Az ’Operatív hatékonyság’ meghaladja a 12%-ot, és az „átlagos kimenőteljesítmény” meghaladja a 10 W-ot, és képes 1 kHz-nél nagyobb impulzusismétlési frekvencián működni; vagy

b. 50 W feletti „átlagos kimenőteljesítmény”; vagy

2. Többszörös transzverzális üzemmód kimenet, és az alábbiak bármelyikével rendelkezik:

a. Az ’Operatív hatékonyság’ meghaladja a 18%-ot, és az „átlagos kimenőteljesítmény” meghaladja az 30 W-ot; vagy

b. 500 W feletti „átlagos kimenőteljesítmény”;

Megjegyzés: Az XA.IV.005.e.2.b. pont nem vonja ellenőrzés alá azon többszörös transzverzális üzemmódú ipari „lézereket”, amelyek kimenőteljesítménye legfeljebb 2 kW, és az össztömege nagyobb mint 1 200 kg. E megjegyzés alkalmazásában az össztömeg magában foglalja a „lézer” működtetéséhez szükséges összes alkatrészt, pl. a „lézert”, a tápegységet, a hőcserélőt, de nem foglalja magában a sugárszabályozásra és/vagy -kibocsátásra szolgáló külső optikát.

f. Nem „hangolható” „lézerek”, amelyeknek a hullámhosszúsága több mint 1 400 nm, de legfeljebb 1 555 nm, és rendelkeznek az alábbiak bármelyikével:

1. A kimenő energia meghaladja a 100 mJ/impulzus értéket és az impulzus „csúcsteljesítmény” meghaladja az 1 W-ot; vagy

2. Az átlagos vagy CW kimenő teljesítmény meghaladja az 1 W-ot;

g. Szabadelektron-„lézerek”.

Műszaki megjegyzés: Az XA.IV.005. pont alkalmazásában az ’Operatív hatékonyság’ a „lézer” kimenőteljesítmény (vagy „átlagos kimenőteljesítmény”) és a „lézer” működtetéséhez szükséges teljes bemenő elektromos teljesítmény aránya, ideértve az áramellátást/szabályozást és a hőszabályozást/hőcserélőt.

X.A.rV.006 „Magnetométerek”, „Szupravezető” elektromágneses szenzorok, és kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek, ideértve a következőket:

a. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő „magnetométerek”, melyek ’érzékenysége’ alacsonyabb (jobb) mint 1,0 nT effektiv /négyzetgyök Hz.

Műszaki megjegyzés: Az X.A.IV.006.a. pont alkalmazásában az’érzékenység’ (zajszint) az eszközfüggő zajküszöb négyzetes középértéke, amely a legalacsonyabb mérhető jel.

b. „Szupravezető” elektromágneses szenzorok, "szupravezető" anyagokból gyártott alkatrészek:

1. Legalább az egyik „szupravezető" alkotóelemüket „kritikus hőmérsékleténél" alacsonyabb hőmérsékleten történő üzemelésre tervezték (beleértve a Josephson-erfektusú eszközöket vagy „szupravezető" kvantum interferométer eszközöket [SQUID-ek]);

2. Az elektromágneses mező változásainak 1 KHz vagy annál alacsonyabb frekvencián történő érzékelésére tervezték; valamint

3. Az alábbi jellemzők bármelyikével rendelkezik:

a. 2 μιη-nél kisebb minimális jellemző mérettel, és bemenő és kimenő csatoló áramkörökkel rendelkező vékonyrétegű SQUID-eket tartalmaz;

b. lxi06 mágneses fluxus kvantum/s értéket meghaladó mágneses mező változási sebesség melletti üzemelésre tervezték;

c. A földi környezeti mágneses mezőben történő, mágneses védelem nélküli működésre tervezték; vagy

d. A hőmérsékleti koefficiense kevesebb (kisebb) mint 0,1 mágneses fluxus kvantum/K.

X.A.IV.007 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, földi használatra tervezett graviméterek, az alábbiak szerint:

a. 100 μGal-nál kevesebb (jobb) statikus pontossággal rendelkeznek; vagy

b. (Worden) típusú kvarcelemesek.

X.A.IV.008 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő radarrendszerek, berendezések és lényeges alkatrészek és kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek, az alábbiak szerint:

a. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő fedélzeti radarberendezések és kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek.

b. Kifejezetten felügyeletre vagy meteorológiai megfigyelésre tervezett „űrminősítésű” „lézer” radar vagy fenyérzékelő- és mérő (LIDAR) berendezések.

c. Kifejezetten forgószárnyas légi járművekre tervezett, milliméteres hullámú látásjavító rádiólokátoros képalkotó rendszerek, amelyek rendelkeznek a következők mindegyikével:

1. 94 Ghz-es frekvencián üzemelnek;

2. Átlagos kimenőteljesítményük kevesebb mint 20 mW;

3. 1 fokos szélességű radarnyaláb; valamint

4. 1 500 m-nél nagyobb hatótávolságú üzemelés.

X.A.IV.009 Egyedi feldolgozóberendezések, az alábbiak szerint:

a. Az X.A.IV.009.C. pont által ellenőrzés alá nem vont szeizmikus érzékelő berendezések.

b. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, sugárzásálló TV kamerák.

c. Szeizmikus behatolásérzékelő rendszerek, amelyek érzékelik, osztályozzák és meghatározzák egy észlek jel forrását.

X.B.rV.001 Kifejezetten az alábbiakban felsorolt valamely célra tervezett vagy átalakított berendezések, beleérte a szerszámokat, süllyesztékeket, rögzítőelemeket vagy mérőeszközöket, és a kifejezetten ezekhez tervezett egyéb alkatrészeket és tartozékokat:

a. Az alábbiak gyártása vagy vizsgálata céljából:

1. Szabadelektron-„lézer” mágnes wigglerek;

2. Szabadelektron-„lézer” fotoinjektorok;

b. A szabadelektron-„lézerek” hosszirányú mágnes mezőjének a szükséges tűréshatárhoz való igazítása érdekében.

X.C.rV.001 A kevesebb mint 500 mm lebegési hossz (magas kettős törés) elérése érdekében szerkezetileg módosított optikai érzékelőszálak vagy a 6C002.b. pont *  alatt nem meghatározott és legalább 6 ’mólszázalék’ cinket tartalmazó optikai érzékelő anyagok.

Műszaki megjegyzés: Az X.C.IV.001. pont alkalmazásában:

1) A ’mólszázalék’ a kristályban lévő, mólokban kifejezett ZnTe aránya aCdTe és ZnTe mólokban kifejezett összegéhez képest.

2) A ’lebegési hossz’ az a távolság, amelyet két, eredetileg fázisban lévő, ortogonálisán polarizált jelnek meg kell tenni 2Piradiáns fáziskülönbség eléréséhez.

X.C.IV.002 Optikai anyagok, az alábbiak szerint:

a. Alacsony optikai abszorpcióval rendelkező anyagok, ideértve a következőket:

1. Legalább 99,999%-os tisztaságú összetevőket tartalmazó, ömlesztett fluorvegyületek; vagy

Megjegyzés: Az X.C.IV.002.a. 1. pont ellenőrzés alá vonja a cirkóniumvagy alumínium-fluort és azok variánsait.

2. A 6C004.e.l.pont *  által ellenőrzés alá vont, vegyületekből előállított, ömlesztett fluorüveg;

b. Kifejezetten az XA.IV.004.b. pont által ellenőrzés alá vont ’fluorszálak’ gyártásához tervezett, legalább 99,999%-os tisztaságú összetevőket tartalmazó, ömlesztett fluorvegyületekből készített ’optikai szál preformok’.

Műszaki megjegyzés: Az X.C.IV.002. pont alkalmazásában:

1) ’Fluor szálak’: ömlesztett fluorvegyületekből gyártott szálak.

2) Optikai szál preformok’: üveg, műanyag vagy más anyagból álló rudak, öntvények vagy csövek, amelyeket kifejezetten optikai szálak előállítása során történő felhasználás céljából dolgoztak fel. A preform jellemzői meghatározzák a keletkezett, húzott optikai szálak alapvető paramétereit.

X.D.IV.001 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, kifejezetten a6A002, 6A003 * , X.A.IV.001, X.A.IV.006, XA.IV.007, vagy X.A.IV.008. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett „szoftver”.

X.D.IV.002 Kifejezetten az XA.IV.002., XA.IV.004. vagy X.A.IV.005. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére” vagy „gyártására” „tervezett” „szoftver”.

X.D.IV.003 Egyéb „szoftver”, az alábbiak szerint:

a. A légiforgalom-irányító központokban található általános célú számítógépeken futtatott légiforgalom-irányító (Air Traffic ControL, АТС) „szoftver”-alkalmazási „programok”, amelyek képesek a primer radar céladatainak (ha azok nem esnek egybe a másodlagos légtérellenőrző radar (SSR) adataival) a tárhelyszolgáltatást biztosító légiforgalom-irányító központból másik légiforgalom-irányító központnak való automatikus átadására.

b. Kifejezetten az X.A.IV.009.C. pont alatti szeizmikus behatolásérzékelő rendszerekhez tervezett „szoftver”.

c. Kifejezetten az X.A.IV.009.C. pont alatti szeizmikus behatolásérzékelő rendszerekhez tervezett „forráskód”.

X.E.IV.001 Az X.A.IV.001., X.A.IV.006., X.A.IV.007., XA.IV.008., vagy X.A.IV.009.C. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”.

X.E.IV.002 Az X.A.IV.002., XA.IV.004., vagy az X.A.IV.005., X.B.IV.OOL, X.C.IV.001., X.C.IV.002., vagy azX.D.IV.003. pont által ellenőrzés alá vont berendezések, anyagok vagy „szoftver” „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”.

X.E.IV.003 Egyéb „technológia”, az alábbiak szerint:

a. Optikai alkatrészek egyorsónként évi 10 m2 felületi terület ütemet megahaladó sorozatgyártására szolgáló optikai gyártási technológiák, amelyek rendelkeznek a következők mindegyikével:

1. 1m2 meghaladó terület; valamint

2. A tervezett hullámhosszúságon λ/10 (rms)-t meghaladó felületi forma;

b. Legfeljebb 10 nm sávszélességű, 40°-tmeghaladó látómezővel (FOV) rendelkező és 0,75 sorpár/milliradiánál jobb szögfelbontó képességű optikai szűrőkhöz való „technológia”;

c. Az XA.IV.003. pont által ellenőrzés alá vont kamerák „kifejlesztésére” vagy „gyártására” szolgáló „technológia”;

d. Nem háromtengelyű fluxus-zsilipé s „magnetométerek” vagy nem háromtengelyű fluxus-zsilipes „magnetométer”-rendszerek „kifejlesztéséhez” vagy „gyártásához” szükséges „technológia”, az alábbiak szerint:

1. Olyan ’érzékenység’, amely 1 Hz-nél alacsonyabb frekvencián alacsonyabb (jobb) mint 0,05 nT négyzetes középérték (rms) Hz; vagy

2. Olyan ’érzékenység’, amely legalább 1 Hz-es frekvencián alacsonyabb (jobb) mint 1 x 10՜3 nT négyzetes középérték (rms) Hz.

e. Infravörös felkonvertáló eszközök „kifejlesztéséhez” vagy „gyártásához” szükséges „technológia”, amely rendelkezik a következők mindegyikével:

1. A válaszjel a 700-nm-nél nagyobb, de legfeljebb 1 500 nm közötti hullámhossztartományba esik; valamint

2. Infravörös fénydetektor, fénykibocsátó dióda (OLED) és nanokristály kombinációja, amely az infravörös feny látható fénnyé történő átalakítására szolgál.

Műszaki megjegyzés: Az X.E.IV.003. pont alkalmazásában az’érzékenység’ (vagy zajszint) az eszközfüggő zajküszöb négyzetes középértéke, amely a legalacsonyabb mérhető jel.

V. Kategória – Navigáció és repülőelektronika

X.A.V.001 Fedélzeti kommunikációs berendezések, a „légi járművek” inerciális navigációs rendszerei és egyéb repülőelektronikai berendezések, beleértve ezeknek a közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő alkatrészeit.

1. megjegyzés: Az X.A.V.001. pont nem vonja ellenőrzés alá a fejhallgatókat és mikrofonokat.

2. megjegyzés: Az X.A.V.001. pont nem vonja ellenőrzés alá a természetes személyek személyes használatára szolgáló termékeket.

X.BV.001 Kifejezetten navigációs és repülőelektronikai berendezések tesztelésére, ellenőrzésére vagy „gyártására” tervezett egyéb berendezések.

X.DV.001 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól ettérő, a navigáció, fedélzeti kommunikáció és más repülőelektronika „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „szoftver”.

X.EV.001 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, navigációs, fedélzeti kommunikációs és egyéb repülőelektronikai berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” vonatkozó „technológia”.

VI. kategória – Tengerészet

X.A.VI. 001 Hajók, tengerészeti rendszerek vagy berendezések és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek, alkatrészeik és tartozékaik az alábbiak szerint:

a. Víz alatti látórendszerek, az alábbiak szerint:

1. Televízió-rendszerek (amelyek kamerából, lámpákból, megfigyelő és jelátviteli berendezésekből állnak), amelyek felbontási határa – levegőn mérve – több mint 500 sor, és kifejezetten merülő járműveken, távvezérléssel történő működésre tervezték vagy módosították; vagy

2. Víz alatti tévékamerák, amelyek határ-felbontóképessége – levegőn mérve – több mint 700 sor;

Műszaki megjegyzés: A televíziózásban a határ-felbontóképesség a vízszintes felbontóképesség mértékét jelenti amit általában a vizsgálati diagramon megjelölt képmagasságra eső sorok maximális számával fejeznek ki, az IEEE 208/1960-as szabvány vagy azzal egyenértékű szabvány alkalmazásával.

b. Víz alatti használatra tervezett vagy átalakított fotokamerák, amelyek legalább 35 mm-es filmmel rendelkeznek, valamint távvezérlésű, „kifejezetten” víz alatti használatra „tervezett”, automata vagy távvezérlésű fókuszálásra képesek;

c. Kifejezetten víz alatti felhasználásra tervezett vagy módosított sztroboszkópos világítási rendszerek, amelyek képesek villanásonként több mint 300 J kimenő energiájú feny kibocsátására;

d. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő egyéb víz alatti kameraberendezések;

e. Nem használt;

f. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő (vízie k z ínén közlekedő vagy avíz alatti úszó) hajók, beleértve felfújható csónakokat és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészeket;

Megjegyzés: Az XA.VI001.f pont nem vonja ellenőrzés alá az ideiglenes utazásra szolgáló, magáncélú közlekedésre vagy az Unió vámterületéről vagy azon keresztül történő személy- vagy áruszállításra használt hajókat.

g. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő hajómotorok (beépítettek és külső oldalra Jelszereitek egyaránt) és tengeralattjáró-motorok, valamint a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek;

h. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, víz alatti független levegőztető berendezések (könnyűbúvár-ruha) és azok tartozékai;

i. Mentőmellények, sűrített levegős patronok, búváriránytűk és búvárcomputerek;

Megjegyzés: Az XA.VI.001.i. pont nem vonja ellenőrzés alá a természetes személyek személyes használatára szolgáló termékeket.

j. Víz alatti lámpák és meghajtóberendezések;

Megjegyzés: Az X.A.VI.001.j. pont nem vonja ellenőrzés alá a természetes személyek személyes használatára szolgáló termékeket.

k. Kifejezetten levegőtartályok feltöltésére tervezett légkompresszorok és szűrőrendszerek;

X.D.VI.001 A kifejezetten azX.A.VI.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett vagy módosított „szoftver”.

X.D.VI.002 Kifejezetten a kőolaj- és földgázkitermeléshez használt, legénység nélküli, merülő járművek működéséhez tervezett „szoftver”.

X.E.VI.001 AzX.A.VI.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”.

VII. kategória – Légtér és hajtórendszerek

X.A.VII.001 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő dízelmotorok és traktorok, valamint a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek;

a. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, tehergépkocsikhoz, traktorokhoz és gépjárműalkalmazásokhoz használt dízelmotorok, amelyek teljes kimenő teljesítménye legalább 298 kW.

b. 91 vagy annál nagyobb teherbírású nem közúti kerekes vontatók; valamint a közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő főbb alkatrészeik és tartozékaik.

c. Egy vagy tandem, tengelyenként legalább 91 vagy annál nagyobb hátsó tengellyel rendelkező közúti félpótkocsi-vontatók és kifejezetten ezekhez tervezett fő alkatrészek.

Megjegyzés: Az X.A.VII.001.b. és XA.VII.001.e. pont nem vonja ellenőrzés alá az ideiglenes utazásra szolgáló, magáncélú közlekedésre vagy az Unió vámterületéről vagy azon keresztül történő személy- vagy áruszállításra használt járműveket.

XA.VII.002 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő gázturbinamotorok, valamint alkatrészeik.

a. Nem használt;

b. Nem használt;

c. Gázturbinás repülőgépmotorok, valamint a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek.

Megjegyzés: Az X.A.VII.002.C. pont nem vonja ellenőrzés alá a polgári „légi járművekben” való felhasználásra szánt és a jóhiszeműen használt polgári „légi járművekben” több mint nyolc éve használatban lévő gázturbinás repülőgépmotorokat. Ha az ilyen hajtóművek jóhiszeműen használt polgári „légi járművekben” több mint nyolc éve használatban vannak – lásd a XI. MELLEKLETET.

d. Nem használt;

e. A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, túlnyomásos légijármű-levegőztetőberendezésekhez készült alkatrészek;

X.B.VII.001 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő vibrációs vizsgálókészülékek, valamint akifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek;

Megjegyzés: Az X.B.VII.001. pont csak a „kifejlesztésre” vagy „gyártásra” szolgáló berendezéseket vonja ellenőrzés alá. Nem vonja ellenőrzés alá az állapotfigyelő rendszereket.

X.B.VII.002 Kifejezetten gázturbinalapátok, lapátok vagy lapátkoszorúházak gyártására vagy mérésére tervezett „berendezések”, szerszámok vagy rögzítőelemek, az alábbiak szerint:

a. A számyszelvény falvastagságának mérésére nem mechanikus módszereket alkalmazó automatizált berendezések;

b. A „lézer”, vízsugár vagy ECM/EDM furatkészítési eljárásokhoz használt, a9E003.c. pont *  által ellenőrzés alá vont szerszámok, rögzítőelemek vagy mérőberendezések;

c. Kerámiamagos lúgozó berendezés;

d. Kerámiamag-gyártó berendezések vagy gépek;

e. Kerámiahéjú viaszminta-készítő berendezés;

f. Kerámiahéjú kiégető berendezés.

X.D.VII.001 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, az X.A.VII.001 vagy X.B.VII.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére” vagy „gyártására” szolgáló „szoftver”.

X.D.VII.002 Az XA.VII.002. vagy X.B.VII.002. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére” vagy „gyártására” szolgáló „szoftver”.

X.E.VII.001 A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, az X.A.VII.001 vagy X.B.VII.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”.

X.EVII.002 Az XA.VII.002., vagy X.B.VII.002. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”.

X.E.VII.003 A 9E003. pont *  alatt nem meghatározott egyéb „technológia”, az alábbiak szerint:

a. Rotorlapáthézag-szabályozó rendszerek, amelyek aktív kompenzációs burkolati technológiát alkalmaznak, és kizárólag tervezési és kifejlesztési adatbázisra korlátozódnak; vagy

b. Gázcsapágy turbinamotor-rotoregységekhez.”

VII. MELLÉKLET

„VIII. MELLÉKLET

A 2. cikk (4) bekezdésében, a 2a. cikk (4) bekezdésében és a2d. cikk (4) bekezdésében említett partnerországok jegyzéke

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK”

VIII. MELLÉKLET

„IX. MELLÉKLET

A. Szállítási, átruházási vagy exportértesítés, kérelem és engedély formanyomtatványának mintája

(az e rendelet 2c. cikkében említettek szerint)

Az exportengedély annak érvényességi dátumáig az Európai Unió valamennyi tagállamában érvényes.

EURÓPAI UNIÓ EXPORTENGEDÉLY /-ÉRTESÍTÉS ((EU)
2022/328 rendelet)
Engedély esetében adja meg, hogy azt a(z) XXX/XXX rendelet 2. cikkének (4) bekezdése, 2. cikkének (5) bekezdése, 2a. cikkének (4) bekezdése, 2a. cikkének (5) bekezdése vagy 2b. cikkének (1) bekezdése alapján kérte-e:
A(z) XXX/XXX rendelet 2. cikkének (3) bekezdése vagy 2a. cikkének (3) bekezdése szerinti értesítés esetében adja meg, hogy mely pont(ok) alkalmazandóak): A(z) XXX/XXX rendelet 2. cikkének (4) bekezdése vagy 2a. cikkének (4) bekezdése szerinti engedély esetében adja meg, hogy mely pont(ok) alkalmazandó(k):
a) humanitárius cél, egészségügyi szükséghelyzet kezelése, az emberi egészségre és biztonságra vagy a környezetre a) az Unió, a tagállamok kormányai és Oroszország kormánya közötti, tisztán polgári ügyekben folytatott együttműködés;
valószínűsíthetően súlyos és jelentős hatást gyakorló esemény sürgős megelőzése vagy hatásainak sürgős enyhítése, vagy természeti katasztrófákra való reagálás; b) az űripar általi felhasználás, beleértve a tudományos területen folytatott együttműködést és az űrprogramokhoz kapcsolódó kormányközi együttműködést;
b) orvosi vagy gyógyszerészeti cél; c) az atomenergia polgári célú felhasználása
c) a hírközlő média számára szükséges termékek ideiglenes exportja; tekintetében meglévő képességek működtetése, karbantartása, biztonsága és a fűtőanyag-utókezelés, valamint a polgári célú
d) szoftverfrissítés; nukleáris együttműködés, elsősorban a kutatás
e) fogyasztói kommunikációs eszközként való használat; és fejlesztés területén;
d) a tengerészeti biztonság;
f) oroszországi természetes és jogi személyek és szervek – kivéve Oroszország kormányát és a közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló vállalkozásokat – számára a kiberbiztonság és információbiztonság biztosítása; e) polgári távközlési hálózatokhoz kapcsolódó felhasználás, beleértve az internetszolgáltatás nyújtását is;
g) az Oroszországba utazó természetes személyek vagy a velük utazó közvetlen családtagjaik általi személyes használat, a személyes használati tárgyakra, háztartási ingóságokra, az egyének tulajdonában lévő, nem értékesítésre szánt járművekre vagy eszközökre korlátozva. f) valamely tagállam vagy partnerország joga szerint bejegyzett vagy létrehozott jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában, illetőleg kizárólagos vagy közös ellenőrzése alatt álló szervezetek általi kizárólagos felhasználás;
g) az Unió, a tagállamok és a partnerországok diplomáciai képviseletei, többek között a küldöttségek, a nagykövetségek és a missziók általi felhasználás.
A(z) XXX/XXX rendelet 2b. cikkének (1) bekezdése szerinti engedély esetén adja meg, hogy mely pont alkalmazandó:
a) az emberi egészségre és biztonságra vagy a környezetre valószínűsíthetően súlyos és jelentős hatást gyakorló esemény sürgős megelőzése vagy hatásainak sürgős enyhítése;
b) a 2022. február 26. előtt megkötött szerződések teljesítéséhez vagy az ilyen szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő szerződések teljesítéséhez szükséges, feltéve, hogy az engedélyt [2022. május 1.] előtt kérelmezik.
1 1. Exportőr 2. Azonosítási szám 3. Érvényességi dátum (ha alkalmazható)
4. Kapcsolattartó
5. Címzett
6. Kibocsátó hatóság
7. Ügynökség/képviselet (ha különbözik az exportőrtől)
8. Feladási ország
Kód * 
9. Végfelhasználó (ha különbözik a címzettől) 10. Az a tagállam, amelyben a termék jelenleg vagy a jövőben fellelhető Kód2
11. A szándékok kiviteli vámeljárás szerinti tagállam Kód2
1 12. A végső rendeltetési hely szerinti ország Kód2
Erősítse meg, hogy nem katonai végfelhasználóról van szó. Igen/Nem
13. A termékek megnevezése *  14. Származási ország Kód2
15. A Harmonizált Rendszer vagy a Kombinak 16. Ellenőrzési jegyzék száma (a listán
17. Pénznem és érték 18. A termékek
19. Végfelhasználás Erősítse meg, hogy nem katonai végfelhasználásról van szó. Igen/Nem 20. Szerződés dátuma (ha alkalmazható) 21. Kiviteli vámeljárás
22. További információk:
Előzetesen nyomtatott információk számára fenntartott hely
A tagállam tölti ki
A kibocsátó hatóság tölti ki
Aláírás
Kibocsátó hatóság
Bélyegző
Dátum
EURÓPAI UNIÓ ((EU) 2022/328 rendelet)
1 a 1. Exportőr 2. Azonosítási szám

13. A termékek megnevezése 14. Származási ország Kód2
15. Vámtarifaszám (adott esetben nyolcjegyű; CAS-számmal, ha rendelkezésre áll) 16. Ellenőrzési jegyzék száma (a listán szereplő termékek esetében)
17. Pénznem és érték 18. A termékek mennyisége
13. A termékek megnevezése 14. Származási ország Kód2
15. Vámtarifaszám (adott esetben nyolcjegyű; CAS-számmal, ha rendelkezésre áll) 16. Ellenőrzési jegyzék száma (a listán szereplő termékek esetében)
17. Pénznem és érték 18. A termékek mennyisége
13. A termékek megnevezése 14. Származási ország Kód2
15. Vámtarifaszám 16. Ellenőrzési jegyzék száma
17. Pénznem és érték 18. A termékek
13. A termékek megnevezése 14. Származási ország Kód2
15. Vámtarifaszám 16.
17. Pénznem és érték 18. A termékek
13. A termékek 14. Származási ország Kód2
megnevezése 15. Vámtarifaszám 16. Ellenőrzési
17. Pénznem és érték 18. A termékek
13. A termékek megnevezése 14. Származási ország Kód2
15. Vámtarifaszám 16. Ellenőrzési
17. Pénznem és érték 18. A termékek mennyisége
Megjegyzés: A 24. oszlop 1. sorában a meglévő mennyiséget, a 24. oszlop 2. sorában az ez alkalommal levont mennyiséget kell feltüntetni.
23. Nettó mennyiség/érték (Nettó tömeg/egyéb értékek a mennyiségi egység megadásával) 26. Vámdokumentumok (típus és szám) vagy a kivonat (száma) és a levonás dátuma 27. Tagállam, név és aláírás, levonás igazolása bélyegzővel
24. Számmal
25. A levonás értéke/mennyisége betűvel
1.
2.
1.
2.
1.
2.
1.
2.
1.
2.
1.
2.

B. Brókertevékenység folytatására /technikai segítségnyújtás biztosítására vonatkozó értesítés, kérelem és engedély formanyomtatványának mintája

(az e rendelet 2c. cikkében említettek szerint)

EURÓPAI UNIÓ TECHNIKAI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ((EU) 2022/328 rendelet)
Engedély esetében adja meg, hogy azt a(z) XXX/XXX rendelet 2. cikkének (4) bekezdése, 2. cikkének (5) bekezdése, 2a. cikkének (4) bekezdése, 2a. cikkének (5) bekezdése vagy 2b. cikkének (1) bekezdése alapján kérte-e:
A(z) XXX/XXX rendelet 2. cikkének (3) bekezdése vagy 2a. cikkének (3) bekezdése szerinti értesítés esetén adja meg, hogy mely pont(ok) alkahnazandó(k): A(z) XXX/XXX rendelet 2. cikkének (4) bekezdése vagy 2a. cikkének (4) bekezdése szerinti engedély esetében adja meg, hogy mely pont(ok) alkalmazandó(k):
a) humanitárius cél, egészségügyi szükséghelyzet kezelése, az emberi egészségre és biztonságra vagy a környezetre
valószínűsíthetően súlyos és jelentős hatást gyakorló esemény sürgős megelőzése vagy a) az Unió, a tagállamok kormányai és Oroszország kormánya közötti, tisztán polgári ügyekben folytatott együttműködés;
hatásainak sürgős enyhítése, vagy természeti katasztrófákra való reagálás; b) az űripar általi felhasználás, beleértve a tudományos területen folytatott együttműködést és
b) orvosi vagy gyógyszerészeti cél az űrprogramokhoz kapcsolódó kormányközi
c) a hírközlő média számára szükséges termékek ideiglenes exportja; együttműködést;
c) az atomenergia polgári célú felhasználása
d) szoftverfrissítés; tekintetében meglévő képességek működtetése,
e) fogyasztói kommunikációs eszközként való használat;
f) oroszországi természetes és jogi személyek és szervek – kivéve Oroszország kormányát és a közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló vállalkozásokat – számára a kiberbiztonság és információbiztonság biztosítása;
karbantartása, biztonsága és a fűtőanyag-utókezelés, valamint a polgári célú nukleáris együttműködés, elsősorban a kutatás és fejlesztés területén;
d) a tengerészeti biztonság;
e) polgári távközlési hálózatokhoz kapcsolódó felhasználás, beleértve az internetszolgáltatás nyújtását is;
g) az Oroszországba utazó természetes személyek vagy a velük utazó közvetlen családtagjaik általi személyes használat, a személyes használati tárgyakra, háztartási ingóságokra, az egyének tulajdonában lévő, f) valamely tagállam vagy partnerország joga szerint bejegyzett vagy létrehozott jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában, illetőleg kizárólagos vagy közös ellenőrzése alatt álló szervezetek általi kizárólagos felhasználás;
nem értékesítésre szánt járművekre vagy eszközökre korlátozva. g) az Unió, a tagállamok és a partnerországok diplomáciai képviseletei többek között a küldöttségek, a nagykövetségek és a missziók általi felhasználás.
A(z) XXX/XXX rendelet 2b. cikkének (1)
bekezdése szerinti engedély esetén adja meg, hogy mely pont alkalmazandó:
a) az emberi egészségre és biztonságra vagy a környezetre valószínűsíthetően súlyos és jelentős hatást gyakorló esemény sürgős megelőzése vagy hatásainak sürgős enyhítése;
□ ba 2022. február 26. előtt megkötött szerződések teljesítéséhez vagy az ilyen szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő szerződések teljesítéséhez szükséges, feltéve, hogy az engedélyt 2022. május 1. előtt kérelmezik.
1 1. Broker/ Technikai segítségnyújtást végző/ Kérelmező 2. Azonosítási szám 3. Érvényességi dátum (ha alkalmazható)
4. Kapcsolattartó
5. A származási harmadik ország exportőre (adott esetben) 6. Kibocsátó hatóság
7. Címzett
8. A bróker / technikai segítségnyújtást végző lakóhelye vagy letelepedési Kód * 
9. Származási ország /A brókertevékenység tárgyát képező termékek helye szerinti harmadik ország Kód * 
10. A rendeltetési harmadik ország végfelhasználója (ha éttér a címzettől) 11. Rendeltetési ország Kód * 
12. Részt vevő harmadik felek, pl. ügynökök (adott esetben)
1 Erősítse meg, hogy nem katonai végfelhasználóról van szó. Igen/Nem
13. A termékek / technikai segítségnyújtás megnevezése 14. A Harmonizált Rendszer vagy a Kombinált Nómenklatúra szerinti vámtarifaszám (adott esetben) 15. Ellenőrzési jegyzék száma (adott esetben)
16. Pénznem és érték 17. A termékek mennyisége (adott esetben)
18. Végfelhasználás Erősítse meg, hogy nem katonai végfelhasználásról van szó. Igen/Nem
19. További információk:
Előzetesen nyomtatott információk számára fenntartott hely
A tagállam toki ki
A kibocsátó hatóság tölti ki
Aláírás
Kibocsátó hatóság
Bélyegző
Dátum

IX. MELLÉKLET

„X. MELLÉKLET

A 3b. cikk (1) bekezdésében említett termékek és technológiák jegyzéke

KN-kód Áru
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Alkilező és izomerizációs egységek
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Aromásszénhidrogén-terme lő egységek
8419 40 00 Atmoszferikus-vákuumos nyersolajdesztillációs egységek (CDU)
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Katalitikus reformáló- / krakkolóegységek
8419 89 98, 8419 89 30 vagy 8419 89 10 Késleltetett kokszolók
8419 89 98, 8419 89 30 vagy 8419 89 10 Flexikokszoló egységek
8479 89 97 Hidrokrakkoló reaktorok
8419 89 98,8419 89 30,8419 89 10, vagy 8479 89 97 Hidrokrakkoló reaktorok tartályai
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Hidrogénfejlesztő technológia
842139 15,842139 25,842139 35, 8421 39 85, 8479 89 97 vagy 8543 70 90 Hidrogénvisszanyerési és -tisztítási technológia
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Hidrogénező technológia/egységek
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Naftaizomerizációs egységek
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Polimerizációs egységek
8419 89 10, 8419 89 30, vagy 8419 89 98, 8479 89 97 vagy 8543 70 90 Finomítói fütőgáz-kezelés és kénvisszanyerési technológia (beleértve az aminos mosási egységeket, a kénvisszanyerési egységeket, a véggázkezelési egységeket)
8456 90 00, 8479 89 97 vagy 8543 70 90 Oldószeres aszfaltmentesítő egységek
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Kénelőállító egységek
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Kénsavalkilező és kénsav-regeneráló egységek
8419 89 10, 8419 89 30, vagy 8419 89 98, 8479 89 97 vagy 8543 70 90 Termikus krakkolóegységek
8479 89 97 vagy 8543 70 90 [Toluol és nehéz aromás anyagok] Transzalkilező egységek
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Viszkozitástörők
8479 89 97 vagy 8543 70 90 Vákuumgázolaj-hidrokrakkoló egységek”

X. MELLÉKLET

„XI. MELLÉKLET

A 3c. cikk (1) bekezdésében említett termékek és technológiák jegyzéke

KN-kód Árumegnevezés
88 Légi járművek, űrhajók és ezek alkatrészei”

XI. MELLÉKLET

„XII. MELLÉKLET

Az 5. cikk (2) bekezdésének c) pontjában említett jogi személyek, szervezetek és szervek jegyzéke

Alfe Bank;

Bank Otkritie;

Bank Rossiya; és

Promsvyazbank”

XII. MELLÉKLET

„XIII. MELLÉKLET

Az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett jogi személyek, szerveztek és szervek jegyzéke

Almaz-Antey;

Kamaz;

Novrossiysk Commercial Sea Port;

Rostec (Russian Technologies State Corporation);

Russian Railways;

JSC PO Sevmash;

Sovcomflot; és

United Shipbuilding Corporation”