A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2022, https://eur-lex.europa.eu/

A TANÁCS 2022. március 15-i (EU) 2022/428 RENDELETE

az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról * 

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 215. cikkére,

tekintettel az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2014/512/KKBP határozat módosításáról szóló, 2022. március 15-i (KKBP) 2022/430 tanácsi határozatra * ,

tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság együttes javaslatára,

mivel:

(1) A Tanács 2014. július 31-én elfogadta a 833/2014/EU rendeletet * .

(2) A 833/2014/EU rendelet végrehajtja a 2014/512/KKBP tanácsi határozatban *  előírt egyes intézkedéseket.

(3) A Tanács 2022. március 15-én elfogadta a (KKBP) 2022/430 határozatot, amely módosítja a 2014/512/KKBP határozatot, valamint további kereskedelmi korlátozásokat ír elő a vas- és acéltermékekre, továbbá a luxustermékekre vonatkozóan.

(4) A (KKBP) 2022/430 határozat kibővíti az Oroszország védelmi és ipari bázisához kapcsolódó azon személyek jegyzékét, akikre vonatkozóan szigorúbb kiviteli korlátozásokat vezettek be a kettős felhasználású termékek és technológiák, valamint azon termékek és technológiák tekintetében, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország védelmi és biztonsági ágazatának technológiai fejlesztéséhez.

(5) A (KKBP) 2022/430 határozat továbbá az orosz energiaágazatba irányuló új beruházásokat célzó tilalmakat ír elő, valamint átfogó exportkorlátozást vezet be a berendezésekre, a technológiára és a szolgáltatásokra az orosz energiaipar tekintetében, az atomenergia-ipar és az energiaszállítás downstream ágazata kivételével.

(6) A (KKBP) 2022/430 határozat megtilt minden olyan ügyletet egyes állami tulajdonú vállalatokkal, amelyekre már vonatkoznak refinanszírozási korlátozások.

(7) A (KKBP) 2022/430 határozat továbbá megtiltja a hitelminősítési szolgáltatások orosz ügyfelek számára történő nyújtását, valamint megtiltja az orosz ügyfelek számára a hitelminősítési tevékenységekkel kapcsolatos jegyzési szolgáltatásokhoz való hozzáférést.

(8) Ezek az intézkedések a Szerződés hatálya alá tartoznak, ezért - különösen a minden tagállamban történő egységes alkalmazásuk biztosítása céljából - a végrehajtásukhoz uniós szintű jogszabály szükséges.

(9) A 833/2014/EU rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A 833/2014/EU rendelet a következőképpen módosul:

1. Az 1. cikk a következő pontokkal egészül ki:

„s) »hitelminősítés«: egy szervezet hitelképességéről, adósságról vagy pénzügyi kötelezettségről, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokról, elsőbbségi részvényekről és egyéb pénzügyi eszközökről, vagy az ilyen adósság, pénzügyi kötelezettség, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, elsőbbségi részvény és egyéb pénzügyi eszköz kibocsátójáról kiadott vélemény, amelyet a minősítési kategóriák elfogadott és meghatározott besorolási rendszerének felhasználásával adnak ki;

t) »hitelminősítési tevékenységek«: adat- és információelemzés, valamint a hitelminősítések értékelése, jóváhagyása, kiadása és felülvizsgálata;

u) »energiaágazat«: a polgári célú, nukleáris energiával összefüggő tevékenységek kivételével a következő tevékenységeket magában foglaló ágazat:

i. a nyersolaj, földgáz vagy szilárd fosszilis tüzelőanyagok feltárása, kitermelése, Oroszországon belüli forgalmazása vagy bányászata, a tüzelőanyagok finomítása, a földgáz cseppfolyósítása vagy visszagázosítása;

ii. a szilárd fosszilis tüzelőanyagból készült termékek, finomított kőolajtermékek vagy gáz előállítása vagy forgalmazása Oroszországon belül; vagy

iii. a villamosenergia-termeléssel kapcsolatos tevékenységekhez kapcsolódó létesítmények építése vagy berendezések üzembe helyezése, illetve villamosenergia-termeléssel kapcsolatos tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatás, berendezés vagy technológia nyújtása.”

2. A 2. cikk (7) bekezdése a következő ponttal egészül ki:

„iii. az (1) bekezdésben említett termékek és technológiák eladását, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást az energiaágazat számára szánják, kivéve ha az ilyen eladás, szolgáltatás, átadás vagy kivitel, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtás a 3. cikk (3)-(6) bekezdésében említett kivételek alapján engedélyezett.”

3. A 2a. cikk (7) bekezdése a következő ponttal egészül ki:

„iii. az (1) bekezdésben említett termékek és technológiák eladását, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást az energiaágazat számára szánják, kivéve ha az ilyen eladás, szolgáltatás, átadás vagy kivitel, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtás a 3. cikk (3)-(6) bekezdésében említett kivételek alapján engedélyezett.”

4. A 2b. cikk (1) bekezdésében a bevezető szöveg helyébe a következő szöveg lép:

„(1) A IV. mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek tekintetében - a 2. cikk (1) és (2) bekezdésétől, valamint a 2a. cikk (1) és (2) bekezdésétől eltérve, és az (EU) 2021/821 rendelet szerinti engedélyezési követelmények sérelme nélkül - a hatáskörrel rendelkező hatóságok csak azt követően engedélyezhetik a kettős felhasználású termékek és technológiák, valamint a VII. mellékletben felsorolt termékek és technológiák eladását, szolgáltatását, átadását vagy kivitelét, illetve a kapcsolódó technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást, miután megállapították, hogy:”

5. A 3. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„3. cikk

(1) Tilos a II. mellékletben felsorolt termékek vagy technológiák - függetlenül attól, hogy azok az Unióból származnak-e - közvetlenül vagy közvetve történő eladása, szolgáltatása, átadása vagy kivitele bármely oroszországi - beleértve annak kizárólagos gazdasági övezetét és kontinentális talapzatát - természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi - beleértve annak kizárólagos gazdasági övezetét és kontinentális talapzatát - felhasználásra.

(2) Tilos:

a) közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra olyan technikai segítségnyújtást biztosítani, brókertevékenységet folytatni vagy egyéb szolgáltatást nyújtani, amely az (1) bekezdésben említett termékekhez vagy technológiákhoz, továbbá e termékek és technológiák rendelkezésre bocsátásához, gyártásához, karbantartásához és használatához kapcsolódik;

b) közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra az (1) bekezdésben említett termékekhez és technológiákhoz kapcsolódó finanszírozást vagy pénzügyi segítségnyújtást biztosítani az említett termékek és technológiák eladásához, szolgáltatásához, átadásához vagy kiviteléhez, vagy a kapcsolódó technikai segítségnyújtás, brókertevékenység és egyéb szolgáltatások biztosításához.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt tilalmak nem alkalmazandók a következőkhöz szükséges termékek vagy technológia eladására, szolgáltatására, átadására vagy kivitelére, illetve a technikai vagy pénzügyi segítségnyújtásra:

a) fosszilis tüzelőanyagok, különösen szén, kőolaj és földgáz Oroszországból vagy Oroszországon keresztül az Unióba történő szállítása; vagy

b) az emberi egészségre és biztonságra vagy a környezetre valószínűsíthetően súlyos és jelentős hatást gyakorló esemény sürgős megelőzése vagy hatásainak sürgős enyhítése.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt tilalmak nem alkalmazandók az olyan kötelezettségek 2022. szeptember 17-ig történő teljesítésére, amelyek valamely 2022. március 16. előtt megkötött szerződésből, illetőleg az ilyen szerződés teljesítéséhez szükséges járulékos szerződésekből erednek, feltéve, hogy erről a hatáskörrel rendelkező hatóságot legkésőbb öt munkanappal az említett időpontot megelőzően értesítik.

(5) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt tilalmak nem alkalmazandók a valamely tagállam joga szerint bejegyzett vagy létrehozott jogi személy, szervezet vagy szerv számára az oroszországi energiaágazaton kívül végzett tevékenységei tekintetében nyújtott biztosításra vagy viszontbiztosításra.

(6) Az (1) és (2) bekezdéstől eltérve, a hatáskörrel rendelkező hatóságok az általuk megfelelőnek ítélt feltételek mellett engedélyezhetik az eladást, a szolgáltatást, az átadást vagy a kivitelt, valamint a technikai vagy pénzügyi segítségnyújtást, miután megállapították, hogy:

a) arra szükség van az Unión belüli kritikus energiaellátás biztosításához; vagy

b) annak célja egy valamely tagállam joga szerint bejegyzett vagy létrehozott jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában, illetőleg kizárólagos vagy közös ellenőrzése alatt álló szervezetek általi kizárólagos felhasználás.

(7) Az érintett tagállam vagy tagállamok a (6) bekezdés alapján megadott bármely engedélyről az engedély megadását követő két héten belül tájékoztatja/tájékoztatják a többi tagállamot és a Bizottságot.”

6. A 3a. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„3a. cikk

(1) Tilos:

a) Oroszország vagy bármely más harmadik ország joga szerint bejegyzett vagy létrehozott és az oroszországi energiaágazatban működő bármely jogi személyben, szervezetben vagy szervben új részesedést szerezni vagy a meglévő részesedést kiterjeszteni;

b) új kölcsönt, hitelt vagy egyéb módon biztosított finanszírozást - a saját tőkét is beleértve - nyújtani vagy az ezek nyújtását célzó megállapodásban részt venni Oroszország vagy bármely más harmadik ország joga szerint bejegyzett vagy létrehozott és az oroszországi energiaágazatban működő bármely jogi személy, szervezet vagy szerv számára, illetve igazolhatóan az ilyen jogi személy, szervezet vagy szerv felé irányuló finanszírozásban részt venni;

c) új közös vállalkozást létrehozni Oroszország vagy bármely más harmadik ország joga szerint bejegyzett vagy létrehozott és az oroszországi energiaágazatban működő bármely jogi személlyel, szervezettel vagy szervvel;

d) az a), b) és c) pontban említett tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó beruházási szolgáltatásokat nyújtani.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérve, a hatáskörrel rendelkező hatóságok az általuk megfelelőnek ítélt feltételek mellett engedélyezhetnek az (1) bekezdésben említett bármely tevékenységet, miután megállapították, hogy:

a) arra szükség van az Unión belüli kritikus energiaellátás biztosításához, valamint fosszilis tüzelőanyagok, különösen szén, kőolaj és földgáz Oroszországból vagy Oroszországon keresztül az Unióba történő szállításához; vagy

b) az kizárólag egy valamely tagállam joga szerint bejegyzett vagy létrehozott jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában lévő, az oroszországi energiaágazatban működő jogi személyt, szervezetet vagy szervet érint.

(3) Az érintett tagállam vagy tagállamok a (2) bekezdés alapján megadott bármely engedélyről az engedély megadását követő két héten belül tájékoztatja/tájékoztatják a többi tagállamot és a Bizottságot.”

7. A 3e. cikkben, az (1) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:

„(1) Az egységes európai égbolt légiforgalmi szolgáltatási hálózati funkcióiért felelős hálózatirányítónak támogatnia kell a Bizottságot és a tagállamokat a 3d. cikk végrehajtásának és az annak való megfelelésnek a biztosításában. A hálózatirányítónak különösen el kell utasítania a légijármű-üzembentartók által benyújtott, e rendelet megsértésének minősülő tevékenységeknek az Unió területe feletti végzésére irányuló szándékot jelző minden repülési tervet, aminek következtében a pilóta számára nem lehet engedélyezett a repülés.”

8. A rendelet a következő cikkekkel egészül ki:

„3g. cikk

(1) Tilos:

a) a XVII. mellékletben felsorolt vas- és acéltermékek Unióba történő közvetlen vagy közvetett behozatala, amennyiben:

i. azok Oroszországból származnak; vagy

ii. azokat Oroszországból exportálták;

b) a XVII. mellékletben felsorolt, Oroszországban található vagy onnan származó vas- és acéltermékek közvetlen vagy közvetett vétele;

c) a XVII. mellékletben felsorolt vas- és acéltermékek szállítása, amennyiben azok Oroszországból származnak, vagy azokat Oroszországból exportálják bármely más országba;

d) az a), b) és c) pontban foglalt tilalmakhoz kapcsolódó technikai segítségnyújtás, brókertevékenység, finanszírozás vagy pénzügyi segítségnyújtás közvetlen vagy közvetett biztosítása, ideértve a származtatott pénzügyi eszközöket, valamint a biztosítást és viszontbiztosítást is.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt tilalmak nem alkalmazandók a 2022. március 16. előtt megkötött szerződések vagy az ilyen szerződések teljesítéséhez szükséges járulékos szerződések 2022. június 17-ig történő teljesítésére. * 

3h. cikk

(1) Tilos a XVIII. mellékletben felsorolt luxustermékek közvetlenül vagy közvetve történő eladása, szolgáltatása, átadása vagy kivitele bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv számára vagy oroszországi felhasználásra.

(2) Az (1) bekezdésben említett tilalom annyiban alkalmazandó a XVIII. mellékletben felsorolt luxustermékekre, amennyiben azok értéke tételenként meghaladja a 300 EUR-t, kivéve, ha a melléklet másként rendelkezik.

(3) Az (1) bekezdésben említett tilalom nem alkalmazandó az olyan árukra, amelyek a tagállamoknak vagy partnerországoknak a nemzetközi jog szerint mentességet élvező, Oroszországban található diplomáciai vagy konzuli képviseletei vagy az ilyen mentességet élvező nemzetközi szervezetek hivatalos céljaihoz szükségesek, illetve azok személyzetének személyes használati tárgyaira.”

9. A rendelet a következő cikkel egészül ki:

„5aa. cikk

(1) Tilos közvetlenül vagy közvetve bármely ügyletben részt venni a következőkkel:

a) a XIX. mellékletben felsorolt, oroszországi székhelyű olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely állami ellenőrzés alatt vagy 50%-nál magasabb arányban állami tulajdonban áll, vagy amelyben Oroszország, annak kormánya vagy központi bankja nyereségrészesedésre jogosult, vagy amellyel Oroszországnak, annak kormányának vagy központi bankjának más lényeges gazdasági kapcsolatai vannak;

b) olyan, Unión kívüli székhelyű jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50%-ával közvetlenül vagy közvetve a XIX. mellékletben felsorolt valamely szervezet rendelkezik; vagy

c) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az e bekezdés a) vagy b) pontjában említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tilalom nem alkalmazandó a 2022. március 16. előtt megkötött szerződések vagy az ilyen szerződések teljesítéséhez szükséges járulékos szerződések 2022. május 15-ig történő teljesítésére. * 

(3) Az (1) bekezdésben foglalt tilalom nem alkalmazandó:

a) azon ügyletekre, amelyek fosszilis tüzelőanyagoknak, különösen a szénnek, kőolajnak és földgáznak, valamint a titánnak, alumíniumnak, réznek, nikkelnek, palládiumnak és vasércnek - Oroszországból vagy Oroszországon keresztül az Unióba irányuló - vételéhez vagy - Oroszországból vagy Oroszországon keresztül - az Unióba való behozatalához vagy szállításához feltétlenül szükségesek;

b) az Oroszországon kívüli energiaprojektekhez kapcsolódó ügyletekre, amelyekben a XIX. mellékletben felsorolt jogi személy, szervezet vagy szerv kisebbségi részvényes.”

10. A rendelet a következő cikkel egészül ki:

„5j. cikk

(1) Tilos 2022. április 15-től hitelminősítési szolgáltatásokat nyújtani bármely orosz állampolgár vagy oroszországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, illetve bármely oroszországi székhelyű jogi személy, szervezet vagy szerv számára.

(2) Tilos 2022. április 15-től a hitelminősítési tevékenységekkel kapcsolatos bármely jegyzési szolgáltatáshoz való hozzáférést biztosítani bármely orosz állampolgár vagy oroszországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, illetve bármely oroszországi székhelyű jogi személy, szervezet vagy szerv számára.

(3) Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó a tagállamok állampolgáraira, vagy azon természetes személyekre, akik valamely tagállamban ideiglenes vagy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.”

11. A 11. cikk (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő szöveg lép:

„a) a III., IV., V., VI., XII., XIII., XIV., XV. vagy XIX. mellékletben felsorolt vagy az 5. cikk (1) bekezdésének b) vagy c) pontjában, az 5. cikk (2) bekezdésének b) vagy c) pontjában, az 5. cikk (3) bekezdésének c) vagy d) pontjában, az 5. cikk (4) bekezdésének b) vagy c) pontjában, az 5a. cikk a), b) vagy c) pontjában, az 5aa. cikk b) vagy c) pontjában, az 5h. cikkben vagy az 5j. cikkben említett jogi személyek, szervezetek vagy szervek.”

12. A 12. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„12. cikk

Tilos az olyan tevékenységekben való tudatos és szándékos részvétel, amelyek célja vagy hatása az e rendeletben foglalt tilalmak megkerülése.”

13. A IV. melléklet e rendelet I. mellékletének megfelelően módosul.

14. A rendelet az e rendelet II. melléklete szerinti XVII, XVIII. és XIX. melléklettel egészül ki.

2. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2022. március 15-én.

a Tanács részéről

az elnök

J.-Y. LE DRIAN

I. MELLÉKLET

A 833/2014/EU rendelet IV. melléklete a következő természetes személyekre és szervezetekre vonatkozó bejegyzésekkel egészül ki:

„Amur Shipbuilding Factory PJSC

AO Center of Shipbuilding and Ship Repairing JSC

AO Kronshtadt

Avant Space LLC

Baikal Electronics

Center for Technological Competencies in Radiophtonics (Radioftonikai Technológiai Kompetenciaközpont)

Central Research and Development Institute Tsiklon (»Ciklon« Központi Kutatási és Fejlesztési Intézet)

Crocus Nano Electronics

Dalzavod Ship-Repair Center

Elara

Electronic Computing and Information Systems

ELPROM

Engineering Center Ltd.

Forss Technology Ltd.

Integral SPB

JSC Element

JSC Pella-Mash

JSC Shipyard Vympel

Kranark LLC

Lev Anatolyevich Yershov (Ershov)

LLC Center

MCST Lebedev

Miass Machine-Building Factory

Microelectronic Research and Development Center Novosibirsk (Novoszibirszki Mikroelektronikai Kutatási és Fejlesztési Központ)

MPI VOLNA

N.A. Dollezhal Order of Lenin Research and Design Institute of Power Engineering (A Lenin-renddel kitüntetett Ny. A. Dollezsalról elnevezett Energetikai Kutató- és Tervezőintézet)

Nerpa Shipyard

NM-Tekh

Novorossiysk Shipyard JSC

NPO Electronic Systems

NPP Istok

NTC Metrotek

OAO GosNIIkhimanalit

OAO Svetlovskoye Predpriyatiye Era

OJSC TSRY

OOO Elkomtekh (Elkomtex)

OOO Planar

OOO Sertal

Photon Pro LLC

PJSC Zvezda

Production Association Strela

Radioavtomatika

Research Center Module (»Modul« Kutatóközpont)

Robin Trade Limited

R.Ye. Alekseyev Central Design Bureau for Hydrofoil Ships

Rubin Sever Design Bureau

Russian Space Systems

Rybinsk Shipyard Engineering

Scientific Research Institute of Applied Chemistry (Alkalmazott Kémiai Tudományos Kutatóintézet)

Scientific-Research Institute of Electronics (Elektronikai Tudományos Kutatóintézet)

Scientific Research Institute of Hypersonic Systems (Hiperszonikus Rendszerek Tudományos Kutatóintézete)

Scientific Research Institute NII Submikron (»Szubmikron« Tudományos Kutatóintézet)

Sergey IONOV

Serniya Engineering

Severnaya Verf Shipbuilding Factory

Ship Maintenance Center Zvezdochka

State Governmental Scientific Testing Area of Aircraft Systems (GkNIPAS) (Légijármű-rendszerek állami tudományos vizsgálati területe)

State Machine Building Design Bureau Raduga Bereznya (Állami Gépészeti Tervezőiroda, Raduga Bereznya)

State Scientific Center AO GNTs RF-FEI A.I. (AO GNTs RF - FEI A.I. Állami Tudományos Központ) Leypunskiy Physico-Energy Institute (Lejpunszkij Fizikai-Energetikai Intézet)

State Scientific Research Institute of Machine Building Bakhirev (GosNIImash) (Bakhirev Állami Gépészeti Tudományos Kutatóintézet)

Tomsk Microwave and Photonic Integrated Circuits and Modules Collective Design Center

UAB Pella-Fjord

United Shipbuilding Corporation JSC »35th Shipyard«

United Shipbuilding Corporation JSC »Astrakhan Shipyard«

United Shipbuilding Corporation JSC »Aysberg Central Design Bureau«

United Shipbuilding Corporation JSC »Baltic Shipbuilding Factory«

United Shipbuilding Corporation JSC »Krasnoye Sormovo Plant OJSC«

United Shipbuilding Corporation JSC »Zvyozdochka«

United Shipbuilding Corporation »Pribaltic Shipbuilding Factory Yantar«

United Shipbuilding Corporation »Scientific Research Design Technological Bureau Onega«

United Shipbuilding Corporation »Sredne-Nevsky Shipyard«

Ural Scientific Research Institute for Composite Materials (Urali Tudományos Kompozitanyag-kutató Intézet)

Urals Project Design Bureau Detal

Vega Pilot Plant

Vertikal LLC

Vladislav Vladimirovich Fedorenko

VTK Ltd

Yaroslavl Shipbuilding Factory

ZAO Elmiks-VS

ZAO Sparta

ZAO Svyaz Inzhiniring”

II. MELLÉKLET

A rendelet a következő mellékletekkel egészül ki:

„XVII. MELLÉKLET

A 3g. CIKKBEN EMLÍTETT VAS- ÉS ACÉLTERMÉKEK JEGYZÉKE

KN- (TARIC-) kód Az áru neve
7208 10 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 25 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 26 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 27 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 36 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 37 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 38 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 39 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 40 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 52 99 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 53 90 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7208 54 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7211 14 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7211 19 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7212 60 00 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7225 19 10 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7225 30 10 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7225 30 30 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7225 30 90 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7225 40 15 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7225 40 90 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7226 19 10 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7226 91 20 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7226 91 91 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7226 91 99 Melegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez és szalag
7209 15 00 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7209 16 90 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7209 17 90 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7209 18 91 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7209 25 00 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7209 26 90 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7209 27 90 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7209 28 90 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7209 90 20 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7209 90 80 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7211 23 20 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7211 23 30 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7211 23 80 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7211 29 00 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7211 90 20 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7211 90 80 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7225 50 20 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7225 50 80 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7226 20 00 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7226 92 00 Hidegen hengerelt ötvözetlen és más ötvözött lemez
7209 16 10 »Elektromos« lemez (a szemcseorientált »elektromos« lemez kivételével)
7209 17 10 »Elektromos« lemez (a szemcseorientált »elektromos« lemez kivételével)
7209 18 10 »Elektromos« lemez (a szemcseorientált »elektromos« lemez kivételével)
7209 26 10 »Elektromos« lemez (a szemcseorientált »elektromos« lemez kivételével)
7209 27 10 »Elektromos« lemez (a szemcseorientált »elektromos« lemez kivételével)
7209 28 10 »Elektromos« lemez (a szemcseorientált »elektromos« lemez kivételével)
7225 19 90 »Elektromos« lemez (a szemcseorientált »elektromos« lemez kivételével)
7226 19 80 »Elektromos« lemez (a szemcseorientált »elektromos« lemez kivételével)
7210 41 00 20 Fémbevonatú lemez
7210 41 00 30 Fémbevonatú lemez
7210 49 00 20 Fémbevonatú lemez
7210 49 00 30 Fémbevonatú lemez
7210 61 00 20 Fémbevonatú lemez
7210 61 00 30 Fémbevonatú lemez
7210 69 00 20 Fémbevonatú lemez
7210 69 00 30 Fémbevonatú lemez
7212 30 00 20 Fémbevonatú lemez
7212 30 00 30 Fémbevonatú lemez
7212 50 61 20 Fémbevonatú lemez
7212 50 61 30 Fémbevonatú lemez
7212 50 69 20 Fémbevonatú lemez
7212 50 69 30 Fémbevonatú lemez
7225 92 00 20 Fémbevonatú lemez
7225 92 00 30 Fémbevonatú lemez
7225 99 00 11 Fémbevonatú lemez
7225 99 00 22 Fémbevonatú lemez
7225 99 00 23 Fémbevonatú lemez
7225 99 00 41 Fémbevonatú lemez
7225 99 00 45 Fémbevonatú lemez
7225 99 00 91 Fémbevonatú lemez
7225 99 00 92 Fémbevonatú lemez
7225 99 00 93 Fémbevonatú lemez
7226 99 30 10 Fémbevonatú lemez
7226 99 30 30 Fémbevonatú lemez
7226 99 70 11 Fémbevonatú lemez
7226 99 70 13 Fémbevonatú lemez
7226 99 70 91 Fémbevonatú lemez
7226 99 70 93 Fémbevonatú lemez
7226 99 70 94 Fémbevonatú lemez
7210 20 00 Fémbevonatú lemez
7210 30 00 Fémbevonatú lemez
7210 90 80 Fémbevonatú lemez
7212 20 00 Fémbevonatú lemez
7212 50 20 Fémbevonatú lemez
7212 50 30 Fémbevonatú lemez
7212 50 40 Fémbevonatú lemez
7212 50 90 Fémbevonatú lemez
7225 91 00 Fémbevonatú lemez
7226 99 10 Fémbevonatú lemez
7210 41 00 80 Fémbevonatú lemez
7210 49 00 80 Fémbevonatú lemez
7210 61 00 80 Fémbevonatú lemez
7210 69 00 80 Fémbevonatú lemez
7212 30 00 80 Fémbevonatú lemez
7212 50 61 80 Fémbevonatú lemez
7212 50 69 80 Fémbevonatú lemez
7225 92 00 80 Fémbevonatú lemez
7225 99 00 25 Fémbevonatú lemez
7225 99 00 95 Fémbevonatú lemez
7226 99 30 90 Fémbevonatú lemez
7226 99 70 19 Fémbevonatú lemez
7226 99 70 96 Fémbevonatú lemez
7210 70 80 Szerves bevonatú lemez
7212 40 80 Szerves bevonatú lemez
7209 18 99 Ónművi vékonylemez
7210 11 00 Ónművi vékonylemez
7210 12 20 Ónművi vékonylemez
7210 12 80 Ónművi vékonylemez
7210 50 00 Ónművi vékonylemez
7210 70 10 Ónművi vékonylemez
7210 90 40 Ónművi vékonylemez
7212 10 10 Ónművi vékonylemez
7212 10 90 Ónművi vékonylemez
7212 40 20 Ónművi vékonylemez
7208 51 20 Ötvözetlen és más ötvözött kvartólemez
7208 51 91 Ötvözetlen és más ötvözött kvartólemez
7208 51 98 Ötvözetlen és más ötvözött kvartólemez
7208 52 91 Ötvözetlen és más ötvözött kvartólemez
7208 90 20 Ötvözetlen és más ötvözött kvartólemez
7208 90 80 Ötvözetlen és más ötvözött kvartólemez
7210 90 30 Ötvözetlen és más ötvözött kvartólemez
7225 40 12 Ötvözetlen és más ötvözött kvartólemez
7225 40 40 Ötvözetlen és más ötvözött kvartólemez
7225 40 60 Ötvözetlen és más ötvözött kvartólemez
7219 11 00 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 12 10 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 12 90 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 13 10 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 13 90 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 14 10 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 14 90 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 22 10 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 22 90 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 23 00 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 24 00 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7220 11 00 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7220 12 00 Melegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 31 00 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 32 10 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 32 90 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 33 10 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 33 90 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 34 10 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 34 90 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 35 10 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 35 90 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 90 20 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 90 80 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7220 20 21 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7220 20 29 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7220 20 41 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7220 20 49 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7220 20 81 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7220 20 89 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7220 90 20 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7220 90 80 Hidegen hengerelt rozsdamentes lemez és szalag
7219 21 10 Melegen hengerelt rozsdamentes kvartólemez
7219 21 90 Melegen hengerelt rozsdamentes kvartólemez
7214 30 00 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7214 91 10 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7214 91 90 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7214 99 31 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7214 99 39 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7214 99 50 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7214 99 71 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7214 99 79 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7214 99 95 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7215 90 00 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7216 10 00 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7216 21 00 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7216 22 00 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7216 40 10 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7216 40 90 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7216 50 10 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7216 50 91 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7216 50 99 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7216 99 00 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 10 20 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 20 10 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 20 91 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 30 20 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 30 41 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 30 49 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 30 61 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 30 69 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 30 70 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 30 89 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 60 20 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 60 80 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 70 10 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 70 90 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7228 80 00 Ötvözetlen és más ötvözött kereskedelmi minőségű rúd- és idomacél, valamint könnyű szelvény
7214 20 00 Betonacélrúd
7214 99 10 Betonacélrúd
7222 11 11 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 11 19 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 11 81 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 11 89 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 19 10 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 19 90 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 20 11 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 20 19 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 20 21 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 20 29 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 20 31 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 20 39 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 20 81 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 20 89 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 30 51 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 30 91 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 30 97 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 40 10 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 40 50 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7222 40 90 Rozsdamentes rúd és könnyű szelvény
7221 00 10 Rozsdamentes hengerhuzal
7221 00 90 Rozsdamentes hengerhuzal
7213 10 00 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7213 20 00 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7213 91 10 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7213 91 20 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7213 91 41 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7213 91 49 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7213 91 70 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7213 91 90 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7213 99 10 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7213 99 90 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7227 10 00 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7227 20 00 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7227 90 10 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7227 90 50 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7227 90 95 Ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal
7216 31 10 Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból
7216 31 90 Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból
7216 32 11 Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból
7216 32 19 Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból
7216 32 91 Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból
7216 32 99 Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból
7216 33 10 Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból
7216 33 90 Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból
7301 10 00 Szádpalló
7302 10 22 Vasúti anyag
7302 10 28 Vasúti anyag
7302 10 40 Vasúti anyag
7302 10 50 Vasúti anyag
7302 40 00 Vasúti anyag
7306 30 41 Más cső
7306 30 49 Más cső
7306 30 72 Más cső
7306 30 77 Más cső
7306 61 10 Üreges szelvény
7306 61 92 Üreges szelvény
7306 61 99 Üreges szelvény
7304 11 00 Varrat nélküli rozsdamentes acélcső
7304 22 00 Varrat nélküli rozsdamentes acélcső
7304 24 00 Varrat nélküli rozsdamentes acélcső
7304 41 00 Varrat nélküli rozsdamentes acélcső
7304 49 10 Varrat nélküli rozsdamentes acélcső
7304 49 93 Varrat nélküli rozsdamentes acélcső
7304 49 95 Varrat nélküli rozsdamentes acélcső
7304 49 99 Varrat nélküli rozsdamentes acélcső
7304 19 10 Más varrat nélküli cső
7304 19 30 Más varrat nélküli cső
7304 19 90 Más varrat nélküli cső
7304 23 00 Más varrat nélküli cső
7304 29 10 Más varrat nélküli cső
7304 29 30 Más varrat nélküli cső
7304 29 90 Más varrat nélküli cső
7304 31 20 Más varrat nélküli cső
7304 31 80 Más varrat nélküli cső
7304 39 10 Más varrat nélküli cső
7304 39 52 Más varrat nélküli cső
7304 39 58 Más varrat nélküli cső
7304 39 92 Más varrat nélküli cső
7304 39 93 Más varrat nélküli cső
7304 39 98 Más varrat nélküli cső
7304 51 81 Más varrat nélküli cső
7304 51 89 Más varrat nélküli cső
7304 59 10 Más varrat nélküli cső
7304 59 92 Más varrat nélküli cső
7304 59 93 Más varrat nélküli cső
7304 59 99 Más varrat nélküli cső
7304 90 00 Más varrat nélküli cső
7305 11 00 Nagy méretű hegesztett cső
7305 12 00 Nagy méretű hegesztett cső
7305 19 00 Nagy méretű hegesztett cső
7305 20 00 Nagy méretű hegesztett cső
7305 31 00 Nagy méretű hegesztett cső
7305 39 00 Nagy méretű hegesztett cső
7305 90 00 Nagy méretű hegesztett cső
7306 11 10 Más hegesztett cső
7306 11 90 Más hegesztett cső
7306 19 10 Más hegesztett cső
7306 19 90 Más hegesztett cső
7306 21 00 Más hegesztett cső
7306 29 00 Más hegesztett cső
7306 30 11 Más hegesztett cső
7306 30 19 Más hegesztett cső
7306 30 80 Más hegesztett cső
7306 40 20 Más hegesztett cső
7306 40 80 Más hegesztett cső
7306 50 20 Más hegesztett cső
7306 50 80 Más hegesztett cső
7306 69 10 Más hegesztett cső
7306 69 90 Más hegesztett cső
7306 90 00 Más hegesztett cső
7215 10 00 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7215 50 11 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7215 50 19 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7215 50 80 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7228 10 90 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7228 20 99 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7228 50 20 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7228 50 40 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7228 50 61 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7228 50 69 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7228 50 80 Ötvözetlen és más ötvözött hidegen húzott rúd
7217 10 10 Ötvözetlen huzal
7217 10 31 Ötvözetlen huzal
7217 10 39 Ötvözetlen huzal
7217 10 50 Ötvözetlen huzal
7217 10 90 Ötvözetlen huzal
7217 20 10 Ötvözetlen huzal
7217 20 30 Ötvözetlen huzal
7217 20 50 Ötvözetlen huzal
7217 20 90 Ötvözetlen huzal
7217 30 41 Ötvözetlen huzal
7217 30 49 Ötvözetlen huzal
7217 30 50 Ötvözetlen huzal
7217 30 90 Ötvözetlen huzal
7217 90 20 Ötvözetlen huzal
7217 90 50 Ötvözetlen huzal
7217 90 90 Ötvözetlen huzal

XVIII. MELLÉKLET

A 3h. CIKKBEN EMLÍTETT LUXUSTERMÉKEK JEGYZÉKE

MAGYARÁZÓ MEGJEGYZÉS

A nómenklatúrakódok a 2658/87/EGK tanácsi rendelet *  1. cikkének (2) bekezdésében és I. mellékletében meghatározott Kombinált Nómenklatúra szerinti, e rendelet kihirdetésének időpontjában érvényes kódok, értelemszerűen a későbbi jogi aktusokkal módosított változatukban.

1. Ló

ex 0101 21 00 Fajtatiszta tenyészállat
ex 0101 29 90 Más

2. Kaviár és kaviárpótló

ex 1604 31 00 Kaviár
ex 1604 32 00 Kaviárpótló

3. Szarvasgomba és az abból készült termékek

ex 0709 56 00 Szarvasgomba
ex 0710 80 69 Más
ex 0711 59 00 Más
ex 0712 39 00 Más
ex 2001 90 97 Más
ex 2003 90 10 Szarvasgomba
ex 2103 90 90 Más
ex 2104 10 00 Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény
ex 2104 20 00 Homogenizált összetett élelmiszer-készítmény
ex 2106 00 00 Másutt nem említett élelmiszer-készítmény

4. Borok (beleértve a pezsgőborokat), sörök, szesz és szeszes italok

ex 2203 00 00 Malátából készült sör
ex 2204 10 11 Pezsgő (champagne)
ex 2204 10 91 Asti spumante
ex 2204 10 93 Más
ex 2204 10 94 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ) ellátott borok
ex 2204 10 96 Más fajtaborok
ex 2204 10 98 Más
ex 2204 21 00 Legfeljebb 2 literes palackban (tartályban)
ex 2204 29 00 Más
ex 2205 00 00 Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve
ex 2206 00 00 Más erjesztett ital (pl.: almabor, körtebor, mézbor, szaké); erjesztett italok keverékei és erjesztett italok és alkoholmentes italok máshol nem említett keverékei
ex 2207 10 00 Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal
ex 2208 00 00 Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital

5. Szivar és kis alakú szivar (cigarillos)

ex 2402 10 00 Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar) és kis alakú szivar (cigarillos) dohánytöltettel
ex 2402 90 00 Más

6. Parfümök, toalettvizek és kozmetikai termékek, beleértve szépségápoló készítményeket és sminkeket

ex 3303 Parfümök és toalettvizek
ex 3304 00 00 Szépségápoló készítmények vagy sminkek és bőrápoló készítmények (a gyógyszerek kivételével), beleértve a napbarnító- vagy napvédő készítményeket; manikűr- vagy pedikűrkészítmények
ex 3305 00 00 Hajápoló szerek
ex 3307 00 00 Borotválkozás előtti, borotválkozó és borotválkozás utáni készítmények, dezodorok, fürdőhöz való készítmények, szőrtelenítők és másutt nem említett illatszerek, szépség- és testápoló szerek; helyiségszagtalanítók, illatosított vagy fertőtlenítő tulajdonságúak is
ex 6704 00 00 Paróka, álszakáll, szemöldök és szempilla, hamis copf és hasonló áru emberhajból, állati szőrből vagy textilanyagból; másutt nem említett áru emberhajból

7. Bőr, nyergesáruk és utazási cikkek, kézitáskák és hasonló cikkek

ex 4201 00 00 Nyerges- és szíjgyártóáru (beleértve az istrángot, hámot, pórázt, térdvédőt, szájkosarat, nyeregtakarót, nyeregtáskát, kutyakabátot és hasonlót is) bármilyen anyagból, bármilyen állat számára
ex 4202 00 00 Bőrönd, koffer, piperedoboz, diplomatatáska, aktatáska, iskolatáska, szemüveg-, látcső-, fényképezőgéptok, hangszertáska, fegyvertok, pisztolytáska és hasonló tartó és tok; útitáska, hőszigetelt táska élelmiszerhez vagy italhoz, piperetáska, hátizsák, kézitáska, bevásárlótáska, levéltárca, pénztárca, térképtáska, cigarettatárca, dohányzacskó, szerszámtáska és -tok, sporttáska, palacktok, ékszertartó, púderdoboz, evőeszköztartó és hasonló tartó és tok természetes vagy mesterséges bőrből, műanyag fóliából, textilből, vulkánfiberből vagy papírkartonból, vagy teljesen vagy nagy részben ilyen anyagokkal vagy papírral beborítva is
ex 4205 00 90 Más
ex 9605 00 00 Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő- vagy ruhatisztításhoz

8. Kabátok, vagy más ruházat, ruházati tartozékok és cipők (anyaguktól függetlenül)

ex 4203 00 00 Ruházati cikkek és ruházati tartozékok természetes vagy mesterséges bőrből
ex 4303 00 00 Ruházati cikkek, ruházati tartozékok és más szőrmeáruk
ex 6101 00 00 Férfi- vagy fiúfelsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny, -anorák (beleértve a sízubbonyt is), -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból, a 6103 vtsz. alá tartozó áruk kivételével
ex 6102 00 00 Női vagy leányka-felsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny, -anorák (beleértve a sízubbonyt is), -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból, a 6104 vtsz. alá tartozó áruk kivételével
ex 6103 00 00 Férfi- vagy fiúöltöny, -ruhaegyüttes, -zakó, -blézer, -hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), -bricsesznadrág és -sortnadrág (a fürdőruha kivételével) kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6104 00 00 Női vagy leánykakosztüm, -ruhaegyüttes, -ujjas, -blézer, -ruha, -szoknya, -nadrágszoknya, -hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), -bricsesznadrág és -sortnadrág (a fürdőruha kivételével) kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6105 00 00 Férfi- vagy fiúing kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6106 00 00 Női vagy leánykablúz, -ing és -ingblúz kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6107 00 00 Férfi- vagy fiúalsónadrág, -rövidnadrág, -hálóing, -pizsama, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áru kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6108 00 00 Női vagy leánykakombiné, -alsószoknya, -rövidnadrág, -alsónadrág, -hálóing, - pizsama, -hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6109 00 00 T-ing, atléta és más alsó trikóing kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6110 00 00 Ujjas mellény, pulóver, kardigán, mellény és hasonló áru kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6111 00 00 Csecsemőruha és tartozékai kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6112 11 00 Pamutból
ex 6112 12 00 Szintetikus szálból
ex 6112 19 00 Más textilanyagból
ex 6112 20 00 Síöltöny
ex 6112 31 00 Szintetikus szálból
ex 6112 39 00 Más textilanyagból
ex 6112 41 00 Szintetikus szálból
ex 6112 49 00 Más textilanyagból
ex 6113 00 10 Az 5906 vtsz. alá tartozó kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6113 00 90 Más
ex 6114 00 00 Más ruha kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6115 00 00 Harisnyanadrág, harisnya, zokni és más harisnyaáru, beleértve a kalibrált kompressziós harisnyaárut (pl. a visszeres lábra való harisnyát) és a talp nélküli harisnyát, kötött vagy hurkolt anyagból
ex 6116 00 00 Kötött vagy horgolt kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű is
ex 6117 00 00 Más konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok kötött vagy hurkolt anyagból; ruhák, ruházati kellékek és tartozékok kötött vagy hurkolt részei
ex 6201 00 00 Férfi- vagy fiú felsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny, -anorák (beleértve a sízubbony is), -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk, a 6203 vtsz. alá tartozó áruk kivételével
ex 6202 00 00 Női vagy leányka-felsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny, -anorák (beleértve a sízubbonyt is), -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk, a 6204 vtsz. alá tartozó áruk kivételével
ex 6203 00 00 Férfi- vagy fiúöltöny, -ruhaegyüttes, -zakó, -blézer, -hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), -bricsesznadrág és -sortnadrág (a fürdőruha kivételével)
ex 6204 00 00 Női vagy leánykakosztüm, -ruhaegyüttes, -ujjas, -blézer, -ruha, -szoknya, -nadrágszoknya, -hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), -bricsesznadrág és -sortnadrág (a fürdőruha kivételével)
ex 6205 00 00 Férfi- vagy fiúing
ex 6206 00 00 Női vagy leánykablúz, -ing és -ingblúz
ex 6207 00 00 Férfi- vagy fiúatléta és más -alsóing, -alsónadrág, -rövidnadrág, -hálóing, -pizsama, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áru
ex 6208 00 00 Női vagy leányka-atlétaing és más -alsóing, -kombiné, -alsószoknya, -rövidnadrág, -alsónadrág, -hálóing, -pizsama, -hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áru
ex 6209 00 00 Csecsemőruha és tartozékai
ex 6210 10 00 Az 5602 és az 5603 vtsz. alá tartozó szövetekből
ex 6210 20 00 A 6201 11-6201 19 alszámok alá tartozó típusú más ruházat
ex 6210 30 00 A 6202 11-6202 19 alszámok alá tartozó típusú más ruházat
ex 6210 40 00 Más férfi- és fiúruha
ex 6210 50 00 Más női és leánykaruha
ex 6211 11 00 Férfi vagy fiú
ex 6211 12 00 Női vagy leányka
ex 6211 20 00 Síöltöny
ex 6211 32 00 Pamutból
ex 6211 33 00 Szintetikus vagy mesterséges szálból
ex 6211 39 00 Más textilanyagból
ex 6211 42 00 Pamutból
ex 6211 43 00 Szintetikus vagy mesterséges szálból
ex 6211 49 00 Más textilanyagból
ex 6212 00 00 Melltartó, csípőszorító, fűző, nadrágtartó, harisnyatartó, zoknitartó és hasonló áru és ezek részei, kötött vagy hurkolt anyagból is
ex 6213 00 00 Zsebkendő
ex 6214 00 00 Kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló
ex 6215 00 00 Nyakkendő, csokornyakkendő és kravátli
ex 6216 00 00 Kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű is
ex 6217 00 00 Más konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok; ruhák vagy ruházati kellékek és tartozékok részei, a 6212 vtsz. alá tartozók kivételével
ex 6401 00 00 Vízhatlan lábbeli gumi- vagy műanyag külső talppal és felsőrésszel, ha a felsőrész a talphoz sem tűzéssel, szegecseléssel, szögeléssel, csavarozással vagy hasonló eljárással nincs hozzáerősítve vagy összeállítva
ex 6402 20 00 Lábbeli, pántból vagy szíjból álló felsőrésze a talphoz szegeccsel erősítve
ex 6402 91 00 Bokát takaró
ex 6402 99 00 Más
ex 6403 19 00 Más
ex 6403 20 00 Lábbeli bőr külső talppal, a lábfej és a nagylábujj körül bőrpántból készült felsőrésszel
ex 6403 40 00 Más lábbeli beépített védő fém cipőorral
ex 6403 51 00 Bokát takaró
ex 6403 59 00 Más
ex 6403 91 00 Bokát takaró
ex 6403 99 00 Más
ex 6404 19 10 Papucs és más házicipő
ex 6404 20 00 Lábbeli bőr- vagy mesterséges bőr külső talppal
ex 6405 00 00 Más lábbeli
ex 6504 00 00 Bármilyen anyagú szalagból fonással vagy más módon összeállított kalap és más fejfedő, bélelve vagy díszítve is
ex 6505 00 10 Szőrmenemezből vagy gyapjú- és szőrmenemezből a 6501 00 00 vámtarifaszám alá tartozó kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva
ex 6505 00 30 Ellenzős sapka
ex 6505 00 90 Más
ex 6506 99 00 Más anyagból
ex 6601 91 00 Teleszkópos nyéllel
ex 6601 99 00 Más
ex 6602 00 00 Sétapálca, sétabot, botszék, ostor, lovaglókorbács és hasonló
ex 9619 00 81 Csecsemőpelenka és pelenkabetét

9. Szőnyeg és faliszőnyeg, kézi szövésű is

ex 5701 00 00 Csomózott szőnyeg és más textil padlóborító, konfekcionálva is
ex 5702 10 00 »Kelim«, »Schumack«, »Karamanie« és hasonló kézi szövésű szőnyeg
ex 5702 20 00 Padlóborító kókuszdiórostból (kókuszrost)
ex 5702 31 80 Más
ex 5702 32 00 Szintetikus vagy mesterséges textilanyagból
ex 5702 39 00 Más textilanyagból
ex 5702 41 90 Más
ex 5702 42 00 Szintetikus vagy mesterséges textilanyagból
ex 5702 50 00 Más, nem bolyhos szerkezetű szőnyeg, nem konfekcionálva
ex 5702 91 00 Gyapjúból vagy finom állati szőrből
ex 5702 92 00 Szintetikus vagy mesterséges textilanyagból
ex 5702 99 00 Más textilanyagból
ex 5703 00 00 Szőnyeg és más textil padlóborító, tűzve, konfekcionálva is
ex 5704 00 00 Szőnyeg és más textil padlóborító nemezből, nem tűzve vagy nem pelyhesítve, konfekcionálva is
ex 5705 00 00 Más szőnyeg és más textil padlóborító, konfekcionálva is
ex 5805 00 00 Kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit, mint pl. Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és a tűvarrással (pl. pontöltéssel, keresztöltéssel) előállított faliszőnyeg, kárpit, konfekcionálva is

10. Gyöngy, drágakő és féldrágakő, gyöngyből készült cikkek, ékszer, arany- és ezüstművesáru

ex 7101 00 00 Természetes vagy tenyésztett gyöngy, megmunkálva vagy osztályozva is, de nem felfűzve, foglalat vagy szerelés nélkül; természetes vagy tenyésztett gyöngy, a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve
ex 7102 00 00 Gyémánt, megmunkálva is, de foglalat vagy szerelés nélkül, az ipari felhasználásra szánt kivételével
ex 7103 00 00 Drágakő (a gyémánt kivételével) és féldrágakő, megmunkálva vagy osztályozva is, de nem felfűzve, foglalat vagy szerelés nélkül; osztályozatlan drágakő (a gyémánt kivételével) és féldrágakő, a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve
ex 7104 91 00 Gyémánt, az ipari felhasználásra szánt kivételével
ex 7105 00 00 Természetes vagy szintetikus drágakőpor vagy féldrágakőpor
ex 7106 00 00 Ezüst (beleértve az arannyal vagy platinával bevontat is), megmunkálatlanul vagy félgyártmány vagy por alakban
ex 7107 00 00 Ezüsttel plattírozott nem nemesfém, félgyártmány, tovább nem megmunkálva
ex 7108 00 00 Arany (beleértve a platinával bevont aranyat is), megmunkálatlanul vagy félgyártmány vagy por alakban
ex 7109 00 00 Arannyal plattírozott ezüst vagy nem nemesfém, félgyártmány, tovább nem megmunkálva
ex 7110 11 00 Megmunkálatlanul vagy por alakban
ex 7110 19 00 Más
ex 7110 21 00 Megmunkálatlanul vagy por alakban
ex 7110 29 00 Más
ex 7110 31 00 Megmunkálatlanul vagy por alakban
ex 7110 39 00 Más
ex 7110 41 00 Megmunkálatlanul vagy por alakban
ex 7110 49 00 Más
ex 7111 00 00 Platinával plattírozott nem nemesfém, arany vagy ezüst, félgyártmány, tovább nem megmunkálva
ex 7113 00 00 Ékszer és részei nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből
ex 7114 00 00 Arany- vagy ezüstművesáru, és ennek részei nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből
ex 7115 00 00 Más áru nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből
ex 7116 00 00 Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru

11. Érme és bankjegy, ha nem törvényes fizetőeszköz

ex 4907 00 30 Bankjegy
ex 7118 10 00 Érme (az aranyérme kivételével), ha nem törvényes fizetőeszköz
ex 7118 90 00 Más

12. Evőeszközök nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozva vagy bevonva

ex 7114 00 00 Arany- vagy ezüstművesáru, és ennek részei nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből
ex 7115 00 00 Más áru nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből
ex 8214 00 00 Máshol nem említett késművesáru (pl. hajnyíró gép, mészárosbárd vagy konyhai bárd, aprító- és darabolókés, papírvágó kés); manikűr- vagy pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is)
ex 8215 00 00 Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz
ex 9307 00 00 Kard, tőr, szurony, lándzsa és hasonló fegyver, és ezek alkatrésze, és hüvelye és tartója is

13. Asztali áru porcelánból, kínai porcelánból, kőagyagáru, cserépáru vagy finomkerámia

ex 6911 00 00 Asztali, konyhai, más háztartási higiéniai és tisztálkodási áru, porcelánból vagy kínai porcelánból
ex 6912 00 23 Kőagyag áru
ex 6912 00 25 Cserépáru vagy finomkerámia
ex 6912 00 83 Kőagyag áru
ex 6912 00 85 Cserépáru vagy finomkerámia
ex 6914 10 00 Porcelánból vagy kínai porcelánból
ex 6914 90 00 Más

14. Ólomkristályból készült cikkek

ex 7009 91 00 Keret nélkül
ex 7009 92 00 Keretezve
ex 7010 00 00 Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más üvegtartály áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből
ex 7013 22 00 Ólomkristályból
ex 7013 33 00 Ólomkristályból
ex 7013 41 00 Ólomkristályból
ex 7013 91 00 Ólomkristályból
ex 7018 10 00 Üveggyöngy, gyöngyutánzat, drágakő- vagy féldrágakő-utánzat és hasonló apró üvegáru
ex 7018 90 00 Más
ex 7020 00 80 Más
ex 9405 50 00 Nem elektromos lámpatest és világítófelszerelés
ex 9405 91 00 Üvegből

15. 750 EUR érték feletti elektronikai cikkek háztartási felhasználásra

ex 8414 51 Asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor, beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel
ex 8414 59 00 Más
ex 8414 60 00 Kürtő (légelszívó), legfeljebb 120 cm nagyságú vízszintes nyílásmérettel
ex 8415 10 00 Ablakra vagy falra szerelhető kompakt készülék vagy »szétválasztott rendszer«
ex 8418 10 00 Kombinált hűtő-fagyasztó gép, külön külső ajtókkal
ex 8418 21 00 Kompresszoros típusú
ex 8418 29 00 Más
ex 8418 30 00 Fagyasztóláda, legfeljebb 800 liter űrtartalommal
ex 8418 40 00 Fagyasztószekrény, legfeljebb 900 liter űrtartalommal
ex 8419 81 00 Forró ital készítésére vagy étel főzésére vagy melegítésére
ex 8422 11 00 Háztartási
ex 8423 10 00 Személymérleg, csecsemőmérleg is; háztartási mérleg
ex 8443 12 00 Irodai típusú ofszetnyomó gép ívadagolóval (a lapok oldalhosszúsága összehajtás nélkül az egyik oldalon legfeljebb 22 cm, és a másik oldalon legfeljebb 36 cm)
ex 8443 31 00 A nyomtatási, másolási vagy faxtovábbítási funkciókból legalább kettővel rendelkező, automatikus adatfeldolgozó géphez vagy hálózathoz való kapcsolódásra alkalmas készülék
ex 8443 32 00 Más, automatikus adatfeldolgozó géphez vagy hálózathoz való kapcsolódásra alkalmas készülék
ex 8443 39 00 Más
ex 8450 11 00 Teljesen automata
ex 8450 12 00 Más gép, beépített centrifugális szárítóval
ex 8450 19 00 Más
ex 8451 21 00 Legfeljebb 10 kg szárazruha-kapacitású
ex 8452 10 00 Háztartási varrógép
ex 8470 10 00 Elektronikus számológép, külső elektromos áramforrás nélkül működő és számoló funkcióval ellátott zsebméretű adatrögzítő, előhívó és megjelenítőgép
ex 8470 21 00 Nyomtatószerkezettel
ex 8470 29 00 Más
ex 8470 30 00 Más számológép
ex 8471 00 00 Automatikus adatfeldolgozó gép és egységei; mágneses vagy optikai leolvasó, adatátíró gép a kódolt adat adathordozóra történő átírására és máshol nem említett gép ilyen adatok feldolgozásához
ex 8472 90 80 Más
ex 8479 60 00 Párologtató léghűtő
ex 8508 11 00 Legfeljebb 1 500 W teljesítményű és legfeljebb 20 literes porzsákkal vagy más tartálykapacitással rendelkező
ex 8508 19 00 Más
ex 8508 60 00 Más porszívók
ex 8509 80 00 Más készülék
ex 8516 31 00 Hajszárító
ex 8516 50 00 Mikrohullámú sütő
ex 8516 60 10 Tűzhely (legalább egy sütővel és egy főzőlappal)
ex 8516 71 00 Kávé- vagy teafőző
ex 8516 72 00 Kenyérpirító
ex 8516 79 00 Más
ex 8517 11 00 Zsinór nélküli telefonkagylóval ellátott vezetékes távbeszélő készülékek
ex 8517 13 00 Okostelefon
ex 8517 18 00 Más
ex 8517 61 00 Bázisállomások
ex 8517 62 00 Hang, képek vagy más adatok vételére, átalakítására és adására, továbbítására vagy helyreállítására szolgáló gépek, beleértve a kapcsoló- és útvonalválasztó berendezéseket
ex 8517 69 00 Más
ex 8526 91 00 Rádiónavigációs segédkészülék
ex 8529 10 65 Rádió- vagy televízióadás belső vevőantennája, a beépített típusokkal együtt
ex 8529 10 69 Más
ex 8531 10 00 Betörést vagy tüzet jelző riasztókészülék és hasonló
ex 8543 70 10 Elektronikus fordítógép vagy szótár
ex 8543 70 30 Antennaerősítő
ex 8543 70 50 Napozóágyak, napozólámpák és hasonló, napozáshoz használt felszerelések
ex 8543 70 90 Más
ex 9504 50 00 Videojáték-konzol és -gép, a 9504 30 alszám alá tartozó kivételével
ex 9504 90 80 Más

16. 1 000 EUR érték feletti elektromos/elektronikus vagy optikai hang- és képfelvevő és -lejátszó berendezés

ex 8519 00 00 Hangfelvevő-vagy hanglejátszó készülék
ex 8521 00 00 Videofelvevő vagy -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is
ex 8527 00 00 Rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával kombinálva is, közös házban
ex 8528 71 00 Videokijelzőt vagy -képernyőt kialakítása miatt nem tartalmazó
ex 8528 72 00 Más, színes
ex 9006 00 00 Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kivételével); fényképészeti villanófénykészülék és villanókörte, a 8539 vtsz. alá tartozó kisülési cső kivételével
ex 9007 00 00 Mozgóképfelvevő (kamera) és -vetítő, hangfelvevő vagy hanglejátszó készülékkel vagy anélkül

17. Személyek szárazföldi, légi vagy vízi úton történő szállítására használt járművek, kivéve a mentőautókat, 50 000 EUR/darab érték felett, drótkötélpályák, székes felvonók, sífelvonók, siklóhoz való hajtómechanizmusok, motorkerékpárok 5 000 EUR/darab érték felett, valamint ezek tartozékai és pótalkatrészei

ex 4011 10 00 Személygépkocsihoz (beleértve a mikrobuszt és a versenyautót is)
ex 4011 20 00 Autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz
ex 4011 30 00 Légi járműhöz
ex 4011 40 00 Motorkerékpárhoz
ex 4011 90 00 Más
ex 7009 10 00 Visszapillantó tükör járműhöz
ex 8407 00 00 Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor
ex 8408 00 00 Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel- vagy féldízel)
ex 8409 00 00 Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy 8408 vtsz. alá tartozó motor alkatrésze
ex 8411 00 00 Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina
8428 60 00 Ellentömeges drótkötélpálya, székes felvonó, sífelvonó; hajtó mechanizmus drótkötélpályához
ex 8431 39 00 Ellentömeges drótkötélpálya, székes felvonó, sífelvonó, drótkötélpálya-hajtómechanizmus alkatrészei és tartozékai
ex 8483 00 00 Közlőműtengely (vezérműtengely, forgattyús tengely is) és forgattyú; csapágyház és csúszócsapágy; fogaskerék és fogaskerekes hajtómű; golyó- vagy görgőbetétes mozgató csavarszerkezet; fogaskerekes és más állítható sebességváltó, nyomatékváltó is; lendkerék és szíjtárcsa, ékszíjtárcsa is; tengelykapcsoló és tengelykötés (univerzális kötés is)
ex 8511 00 00 Elektromos gyújtó- vagy indítókészülék szikragyújtású vagy kompressziós gyújtású, belső égésű motorhoz (pl. gyújtómágnes, mágnesdinamó, gyújtótekercs, gyújtógyertya és izzófej, indítómotor); generátor (pl. dinamó, alternátor) és az ilyen motorhoz használt árammegszakító
ex 8512 20 00 Más világító- vagy jelzőkészülék
ex 8512 30 10 Gépjárműhöz használatos riasztóberendezés
ex 8512 30 90 Más
ex 8512 40 00 Ablaktörlő, jegesedésgátló és páramentesítő készülék
ex 8544 30 00 Gyújtóhuzalkészlet és más, járművön, repülőgépen vagy hajón használt huzalkészlet
ex 8603 00 00 Önjáró vasúti vagy villamos-motorkocsi, személy-, poggyász-és teherszállító motorkocsi, a 8604 vtsz. alá tartozó kivételével
ex 8605 00 00 Személyszállító vasúti vagy villamosvasúti, nem önjáró kocsi; csomagszállító (poggyász-) kocsi, postakocsi és más különleges célra szolgáló vasúti vagy villamosvasúti, nem önjáró kocsi (a 8604 vtsz. alá tartozó kivételével)
ex 8607 00 00 Vasúti mozdony vagy villamos-motorkocsi vagy sínhez kötött más jármű alkatrészei
ex 8702 00 00 Gépjármű, a vezetőt is beleértve 10 vagy annál több személy szállítására
ex 8703 00 00 Gépkocsi és más gépjármű, elsősorban személyszállításra tervezett (a 8702 vtsz. alá tartozó kivételével), beleértve a kombi típusú gépkocsit és a versenyautót, valamint a motoros szánokat is
ex 8706 00 00 A 8701-8705 vtsz. alá tartozó gépjármű alváza, motorral felszerelve
ex 8707 00 00 A 8701-8705 vtsz. alá tartozó gépjármű karosszériája (vezetőfülke is)
ex 8708 00 00 A 8701-8705 vtsz. alá tartozó gépjármű alkatrésze és tartozéka
ex 8711 00 00 Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt [moped] is), és kerékpár segédmotorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsi
ex 8712 00 00 Kerékpár (áruszállításra szolgáló tricikli is), motor nélkül
ex 8714 00 00 A 8711-8713 vtsz. alá tartozó járművek alkatrésze és tartozéka
ex 8716 10 00 Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi lakás vagy kempingezés céljára
ex 8716 40 00 Más pótkocsi és félpótkocsi
ex 8716 90 00 Alkatrész
ex 8901 10 00 Tengeri személyszállító hajó, kirándulóhajó és hasonló vízi jármű, elsősorban személyszállításra; komp (minden fajtája)
ex 8901 90 00 Más vízi jármű, áruszállításra, valamint áru- és személyszállításra egyaránt használatos más vízi jármű
ex 8903 00 00 Jacht és sport- vagy szórakozási célú más hajó; evezős csónak és kenu

18. Órák és kisórák és ezek alkatrészei

ex 9101 00 00 Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is, nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből készült tokkal
ex 9102 00 00 Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is, a 9101 vtsz. alá tartozó kivételével
ex 9103 00 00 Óra kisóraszerkezettel, a 9104 vtsz. alá tartozó kivételével
ex 9104 00 00 Műszerfalba beépítésre alkalmas és hasonló típusú óra gépjárműhöz, légi-, űr-vagy vízi járműhöz
ex 9105 00 00 Más óra
ex 9108 00 00 Kisóraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt
ex 9109 00 00 Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt
ex 9110 00 00 Komplett kisóraszerkezet vagy óraszerkezet, nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes kisóraszerkezet vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers kisóraszerkezet vagy óraszerkezet
ex 9111 00 00 Tok kisóraszerkezethez és ennek alkatrészei
ex 9112 00 00 Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz, és ezek alkatrészei
ex 9113 00 00 Szíj, szalag és karkötő karórához, és ezek alkatrésze
ex 9114 00 00 Más óraalkatrész

19. 1 500 EUR érték feletti hangszerek

ex 9201 00 00 Zongora, automata is; csemballó és más húros hangszer billentyűs szerkezettel
ex 9202 00 00 Más húros hangszer (pl. gitár, hegedű, hárfa)
ex 9205 00 00 Fúvós hangszerek (pl. manuális orgona, tangóharmonika, klarinét, trombita, duda), a kintorna és a verkli kivételével
ex 9206 00 00 Ütőhangszer (pl. dob, xilofon, cintányér, kasztanyetta, maraka)
ex 9207 00 00 Hangszer, amelyben a hangot elektromos úton keltik vagy erősítik (pl. orgona, gitár, tangóharmonika)

20. Művészeti tárgyak, gyűjteménydarabok és régiségek

ex 9700 Művészeti tárgyak, gyűjteménydarabok és régiségek

21. Sportokhoz, ideértve a síelést, golfozást, búvárkodást és a vízi sportokat is, használatos cikkek és felszerelések

ex 4015 19 00 Más
ex 4015 90 00 Más
ex 6210 40 00 Más férfi- és fiúruha
ex 6210 50 00 Más női és leánykaruha
ex 6211 11 00 Férfi vagy fiú
ex 6211 12 00 Női vagy leányka
ex 6211 20 00 Síöltöny
ex 6216 00 00 Kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű is
ex 6402 12 00 Sícipő, síbakancs, sífutócipő és hódeszkacipő
ex 6402 19 00 Más
ex 6403 12 00 Sícipő, síbakancs, sífutócipő és hódeszkacipő
ex 6403 19 00 Más
ex 6404 11 00 Sportcipő; teniszcipő, kosárlabdacipő, tornacipő, edzőcipő és hasonló
ex 6404 19 90 Más
ex 9004 90 00 Más
ex 9020 00 00 Más légzőkészülék és gázálarc, a sem mechanikus részekkel, sem cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével
ex 9506 11 00 Sítalp
ex 9506 12 00 Síkötés (sítalprögzítő)
ex 9506 19 00 Más
ex 9506 21 00 Széllovas
ex 9506 29 00 Más
ex 9506 31 00 Golfütő, komplett
ex 9506 32 00 Golflabda
ex 9506 39 00 Más
ex 9506 40 00 Asztalitenisz-felszerelés
ex 9506 51 00 Teniszütő, húrral ellátva is
ex 9506 59 00 Más
ex 9506 61 00 Teniszlabda
ex 9506 69 10 Krikett- és pólólabda
ex 9506 69 90 Más
ex 9506 70 Jégkorcsolya és görkorcsolya, beleértve a korcsolyával felszerelt cipőt is
ex 9506 91 Tornatermi, atlétikai, valamint általános fizikai gyakorlathoz használt felszerelés
ex 9506 99 10 Krikett- és pólófelszerelés, a labdák kivételével
ex 9506 99 90 Más
ex 9507 00 00 Horgászbot, halhorog és más horgászfelszerelés; merítőháló, lepkeháló és hasonló; csalimadár (a 9208 vagy a 9705 vtsz. alá tartozó kivételével) és hasonló vadászati vagy lövészeti felszerelés

22. Billiárdhoz, automatikus bowlinghoz, kaszinójátékhoz és pénzérmével vagy bankjeggyel működő játékhoz használatos cikkek és felszerelések

ex 9504 20 00 Biliárd mindenféle felszerelése és tartozéka
ex 9504 30 00 Pénzérmével, bankjeggyel, bankkártyával, zsetonnal vagy bármely más fizetőeszközzel működő más játék, az automata tekepálya-felszerelés kivételével
ex 9504 40 00 Kártya
ex 9504 50 00 Videojáték-konzol és -gép, a 9504 30 alszám alá tartozó kivételével
ex 9504 90 80 Más

XIX. MELLÉKLET

AZ 5aa. CIKKBEN EMLÍTETT, ÁLLAMI TULAJDONBAN LÉVŐ VÁLLALATOK JEGYZÉKE

OPK OBORONPROM

UNITED AIRCRAFT CORPORATION

URALVAGONZAVOD

ROSNEFT

TRANSNEFT

GAZPROM NEFT

ALMAZ-ANTEY

KAMAZ

ROSTEC (RUSSIAN TECHNOLOGIES STATE CORPORATION)

JSC PO SEVMASH

SOVCOMFLOT

UNITED SHIPBUILDING CORPORATION”