A jogszabály mai napon ( 2022.05.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2022, https://eur-lex.europa.eu/

A TANÁCS 2022. április 8-i (EU) 2022/581 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet végrehajtásáról * 

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. március 17-i 269/2014/EU tanácsi rendeletre *  és különösen annak 14. cikke (1) bekezdésére,

tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatára,

mivel:

(1) A Tanács 2014. március 17-én elfogadta a 269/2014/EU rendeletet.

(2) Az Unió továbbra is töretlenül támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását.

(3) Az Oroszországi Föderáció elnöke 2022. február 24-én Ukrajnában végrehajtandó katonai műveletet jelentett be, és orosz fegyveres erők megtámadták Ukrajnát. Az említett támadás Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének a nyilvánvaló megsértését jelenti.

(4) Az Európai Tanács a 2022. február 24-i következtetéseiben a lehető leghatározottabban elítélte az Oroszországi Föderáció által Ukrajnával szemben provokáció nélkül indított, indokolatlan katonai agressziót. Jogellenes katonai lépéseivel Oroszország súlyosan megsérti a nemzetközi jogot és az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányában foglalt elveket, valamint aláássa az európai és globális biztonságot és stabilitást. Az Európai Tanács további korlátozó intézkedésekről állapodott meg, amelyekkel mélyreható erejű, komoly következményekkel sújtják Oroszországot a lépéseiért, szoros koordinációban az Unió partnereivel és szövetségeseivel.

(5) A Tanács 2022. február 25-én elfogadta a (KKBP) 2022/329 határozatot * , amellyel módosította a jegyzékbevételi kritériumokat annak érdekében, hogy a jegyzék magában foglaljon az Oroszországi Föderáció kormányát támogató vagy általa előnyökhöz jutó személyeket és szervezeteket, az Oroszországi Föderáció kormánya számára jelentős bevételi forrást biztosító személyeket és szervezeteket, továbbá a jegyzékbe vett személyekkel vagy szervezetekkel kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyeket.

(6) Az Európai Tanács a 2022. március 24-i következtetéseiben kijelentette, hogy Oroszország Ukrajna ellen folytatott agresszív háborúja súlyosan sérti a nemzetközi jogot, valamint rengeteg emberéletet követel, és annak következtében polgári személyek szenvednek sérüléseket, továbbá kijelentette, hogy az Unió továbbra is készen áll arra, hogy felszámolja a kiskapukat, és fellépjen a szankciók tényleges és lehetséges megkerülése ellen, valamint hogy gyors ütemben további koordinált erőteljes szankciókat vezessen be Oroszországgal és Belarusszal szemben annak érdekében, hogy hatékonyan meg tudja hiúsítani Oroszország képességét az agresszió folytatására.

(7) Tekintve a helyzet súlyosságát, a Tanács úgy véli, hogy célszerű korlátozó intézkedéseket bevezetni az Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletemberekkel, valamint az Oroszországi Föderáció kormányát támogató vagy általa előnyökhöz jutó személyekkel, valamint az említett személyekkel kapcsolatban álló természetes személyekkel szemben, beleértve az említettek által jogosulatlanul előnyökhöz jutó családtagokat is.

(8) A Tanács úgy véli továbbá, hogy az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” és az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” minisztereit és e két népköztársaság „Népi Tanácsának” tagjait is korlátozó intézkedések hatálya alá kell vonni.

(9) Ezenkívül a Tanács úgy véli, hogy az Oroszországi Föderáció kormányát anyagilag vagy pénzügyileg támogató és általa előnyökhöz jutó, valamint az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket anyagilag vagy pénzügyileg támogató vállalatokat is korlátozó intézkedések hatálya alá kell vonni.

(10) Mindezek alapján további 216 személyt és 18 szervezetet fel kell venni a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyeknek, szervezeteknek és szerveknek a 269/2014/EU rendelet I. mellékletében foglalt jegyzékébe.

(11) A 269/2014/EU rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A 269/2014/EU rendelet I. melléklete e rendelet mellékletében foglaltak szerint módosul.

2. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2022. április 8-án.

a Tanács részéről

az elnök

J.-Y. LE DRIAN

MELLÉKLET

A természetes és jogi személyeknek, szervezeteknek és szerveknek a 269/2014/EU rendelet I. mellékletében foglalt jegyzéke a következő személyekkel és szervezetekkel egészül ki:

Személyek

Név Azonosító adatok Indokolás A jegyzékbe vétel időpontja
„894. Alexey Yevgenevich FILATOV
(Алексей Евгеньевич ФИЛАТОВ)
Születési idő: 1983.2.12.
Tisztség: az orosz elnöki hivatal határokon átnyúló együttműködésért felelős igazgatóságának (Russian Presidential Administration’s Directorate of Cross-Border Cooperation) vezetője
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Alexey Filatov az orosz elnöki hivatal határokon átnyúló együttműködésért felelős igazgatóságának (Russian Presidential Administration’s Directorate of Cross-Border Cooperation) vezetője. A Kreml magas rangú tisztviselője, aki a Kreml által Ukrajnával, valamint Doneck és Luhanszk megszállt régiójával szemben folytatott agresszív politika koordinálásáért felel, beleértve a rosszindulatú befolyásolási tevékenységeket is.
Az orosz elnöki hivatal határokon átnyúló együttműködésért felelős igazgatóságának vezetőjeként Filatov közvetlenül részt vesz a Kreml arra irányuló politikájának kidolgozásában és végrehajtásában, hogy Doneck és Luhanszk régióját leválasszák Ukrajnáról.
Ennélfogva felelősség terheli olyan intézkedések vagy politikák aktív támogatásáért vagy végrehajtásáért, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.
2022.4.8.
895. Igor Venediktovich MASLOV
(Игорь Венедиктович МАСЛОВ)
Születési idő: 1960.10.18.
Születési hely: St. Petersburg, Russian Federation
Tisztség: az orosz elnöki hivatalnak az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálattól (Foreign Intelligence Service, SVR) érkezett tisztviselője
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Igor Maslov régóta az orosz elnöki hivatal tisztviselője, aki az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálathoz (SVR) kötődő háttérrel rendelkezik, és felelős a Kreml által folytatott, az úgynevezett „közeli külföldre” (a korábbi Szovjetunió területeire) irányuló bomlasztó politikáért és tevékenységekért. Közismert, hogy tanácsokat ad Vladimir Putin elnöknek Ukrajnával, Moldovával és Dél-Oszétiával kapcsolatban, és azon személyek csoportjába tartozik, akik Putin elnöknek tanácsokat adnak Ukrajnával kapcsolatban.
Az orosz elnöki hivatal külföldi országokkal fennálló régióközi és kulturális kapcsolatokért felelős igazgatóságának (Russian Presidential Administration’s Directorate of Interregional and Cultural Ties with Foreign Countries) vezetőjeként Maslov gratulált a Védelmi Minisztérium (Ministry of Defence) különleges műveleti erői (Special Operations Forces, SPO) azon dolgozóinak, akik kulcsszerepet játszottak a Krím félsziget jogellenes annektálásában.
Ennélfogva felelősség terheli olyan intézkedések vagy politikák aktív támogatásáért vagy végrehajtásáért, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.
2022.4.8.
896. Viatcheslav Moshe KANTOR
(Вячеслав Моше КАНТОР)
Születési idő: 1953.9.8.
Születési hely: Moscow, Russian Federation
Viatcheslav Moshe Kantor orosz oligarcha, aki a tőzsdén jegyzett Acron Group (Oroszország egyik legnagyobb műtrágyagyártója) egyik nagyrészvényese. Szoros kapcsolatban áll Vladimir Putin elnökkel. Az orosz elnökkel ápolt kapcsolata segítette jelentős mértékű vagyonának fenntartásában. Számos alkalommal nyíltan kijelentette, hogy támogatja és barátjának tekinti Putin elnököt, továbbá jó kapcsolatokat ápol a Kremllel. 2022.4.8.
(más néven Viatcheslav Vladimirovich KANTOR)
(más néven Вячеслав Владимирович КАНТОР)
Tisztség: a tőzsdén jegyzett Acron Group (Oroszország egyik legnagyobb műtrágyagyártója) nagyrészvényese
Állampolgárság: orosz, izraeli és brit
Nem: férfi
Mindezek alapján megállapítható, hogy előnyökhöz jut a Krím félsziget Oroszországi Föderáció általi jogellenes annektálásáért, illetve Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozókon keresztül. Emellett egyike a Krím félsziget Oroszországi Föderáció általi jogellenes annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető orosz üzletembereknek.
897. Aleksei Viktorovich PIMANOV
(Алексей Викторович ПИМАНОВ)
(más néven Alexey Viktorovich PIMANOV; Alexei PIMANOV; Aleksey PIMANOV)
Születési idő: 1962.2.9.
Születési hely: Moscow, Russian Federation
Tisztség: a „Creative Association Red Star” irányítási szervezet főigazgatója; az orosz Védelmi Minisztérium (Defence Ministry) tulajdonában lévő Krasnaya Zvezda médiaholding vezetője
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Aleksei Pimanov propagandista és az orosz Védelmi Minisztérium (Defence Ministry) tulajdonában lévő Krasnaya Zvezda médiaholding vezetője. Sergey Shoygu védelmi miniszter személyesen kérte fel Pimanovot, hogy a Krasnaya Zvezda vezetője legyen. A médiaholding az orosz védelmi miniszter rendeletével jött létre, és ellenőrzése alatt áll a Zvezda nevű szövetségi televíziós csatorna.
A Kreml ellenőrzése alatt álló összes többi médiacsatornához hasonlóan a Zvezda rendszeresen terjeszt dezinformációt az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított, folyamatban lévő orosz katonai agresszióval kapcsolatban, aláássa Ukrajna területi integritását és szuverenitását, továbbá döntő fontosságú médiatámogatást nyújt Oroszország erőszakos agressziójához. Az orosz Földrajzi Társaság (Geographical Society) médiatanácsának tagjaként Pimanov szoros kapcsolatban áll a Kreml magas rangú tisztviselőivel, például Alexey Gromovval, Dmitry Peskovval és Sergey Shoyguval.
2017-ben Pimanov volt a rendezője és producere a Krímről szóló propagandafilmnek, amely igazolja és dicsőíti a Krím félsziget Oroszországi Föderáció általi jogellenes annektálását.
Ennélfogva felelősség terheli olyan intézkedések és politikák támogatásáért, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.
2022.4.8.
898. Igor Yurievich KOROTCHENKO
(Игорь Юрьевич КОРОТЧЕНКO)
Születési idő: 1960.2.15.
Születési hely: Riga, Latvia
Tisztség: az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma (Ministry of Defence of the Russian Federation) alá tartozó Nyilvános Tanács (Public Council) elnöke. A Honvédelem magazin főszerkesztője; a Globális Fegyverkereskedelmi Elemzőközpont (Center for Analysis of the World Arms Trade) igazgatója; katonai szakértő. Katonai rangja: tartalékos ezredes.
Igor Korotchenko, az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma (Ministry of Defence of the Russian Federation) alá tartozó Nyilvános Tanács (Public Council) elnöke védelmi és külpolitikai szakértőként rendszeresen hozzájárul a főbb orosz televíziós propagandaműsorokhoz. Igor Korotchenko közismert az Ukrajna területi integritása elleni agresszív és becsmérlő kijelentéseiről, valamint arról, hogy provokálja az Oroszországi Föderáció és a Nyugat - Ukrajnát is beleértve - közötti katonai konfrontációt. Közösségimédia-platformjain vagy televíziós műsoraiban Ukrajna „nácítlanítására” és demilitarizálására, valamint Ukrajna Oroszországgal való egyesítésére („történelmi testvéri szövetség”) szólít fel, kijelentve, hogy Ukrajna a nagy „orosz világ” része. 2022.4.8.
Állampolgárság: orosz Nem: férfi Egy 2022. február 24-én közzétett cikkben Igor Korotchenko kijelentette, hogy Ukrajnában Oroszország feladata demilitarizálni Ukrajnát, és kifejtette, hogy Ukrajna egyaránt fenyegetést jelent a saját lakosságára és az Oroszországi Föderációra, valamint Ukrajna Doneck és Luhanszk régiója (oblaszty) nem kormányzati ellenőrzés alatt álló területeire. Igor Korotchenko szerint a művelet célja, hogy megfossza az ukrán fegyveres erőket a csapatok központi irányításának és ellenőrzésének lehetőségétől, ellehetetlenítse az ukrán katonai repülőtéri hálózatot, valamint megsemmisítse a légvédelmi pozíciókat és az operatív-taktikai rakétákat.
Ennélfogva felelősség terheli olyan intézkedések és politikák támogatásáért, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.
899. Vladimir Nikolayevich SUNGORKIN
(Владимир Николаевич СУНГОРКИH)
Születési idő: 1954.6.16.
Születési hely: Khabarovsk, Russian Federation
Tisztség: a Komsomolskaya Pravda főigazgatója és főszerkesztője; az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumában (Ministry of Defence), az Oroszországi Föderáció Szükséghelyzetekért Felelős Minisztériumában (Ministry of Emergency Situations) és az Oroszországi Föderáció Közlekedési Minisztériumában (Ministry of Transport) működő állami tanácsok tagja. Az Oroszországi Föderáció kormányának a Tömegmédiáért Felelős Tanácsában Sungorkin a kormányzati díjak odaítélésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik.
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Vladimir Sungorkin a Komsomolskaya Pravda főigazgatója és főszerkesztője. Egyik főszereplője a külföldi információmanipulációs és interferenciatevékenységeknek, illetve egyike azon propagandistáknak, akik gyakran beszélnek úgy Ukrajnáról, hogy félretájékoztatást keltenek és tényeket manipulálnak.
Vladimir Sungorkin a Kreml közvetlen hatósága alatt terjeszti és legitimálja a Putin-rezsim Ukrajna- és Nyugat-ellenes propagandáját Oroszország egyik legnépszerűbb médiaorgánumában. A Komsomolskaya Pravda újságot Vladimir Putin elnök is kedvenc újságjának nevezte.
Vladimir Sungorkint ennélfogva felelősség terheli olyan intézkedések és politikák támogatásáért, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.
2022.4.8.
900. Oleg Borisovich DOBRODEEV
(Олег Борисович ДОБРОДЕЕВ)
Születési idő: 1959.10.28.
Születési hely: Moscow, Russian Federation
Tisztség: az összorosz állami televíziós és rádiós műsorszolgáltató vállalat (VGTRK) főigazgatója
Oleg Dobrodeev Oroszország legnagyobb állami tulajdonú médiaholdingjának főigazgatója. Aktívan részt vett a Kreml propagandájában azáltal, hogy az Oroszországi Föderáció politikai vezetésének érdekeit szolgálva torz információkat hozott létre és terjesztett. 2022.4.8.
Állampolgárság: orosz Nem: férfi Oleg Dobrodeev a Rossiya-24 állami televíziós csatorna ötletgazdája és fő létrehozója, valamint a Russia-1 televíziós csatorna tulajdonosa. Ezek a csatornák az állami propaganda fő szócsövei, hatékonyan teljesítik a Putin-rezsim megerősítésének feladatát, és propagandát biztosítanak annak agresszív bel- és külpolitikájához, beleértve az ukrajnai katonai műveleteket is. Ezeken a csatornákon megvitatják a megosztott Ukrajna és a „fiatal köztársaságok” jövőjét, az ukrán elnökök reformjainak kudarcát, továbbá az ukrán hatóságok minden intézkedését kigúnyolják vagy elítélik.
Oleg Dobrodeev részt vesz az Oroszországi Föderáció elnöki hivatalának (Administration of the President of the Russian Federation) ülésein, ahol a fő állami média vezetőit utasításokkal látják el.
Ennélfogva felelősség terheli olyan intézkedések vagy politikák aktív támogatásáért vagy végrehajtásáért, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.
901. Farkhad AKHMEDOV Születési idő: 1955.9.15.
Születési hely: Baku, Azerbaijan
Tisztség: az energetikai ágazatban és az orosz helyi politikában tevékenykedő üzletember; a Tansley Trading alapítója.
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Farkhad Akhmedov az energetikai ágazatban és az orosz helyi politikában tevékenykedő orosz üzletember. Megalapította a Tansley Tradinget, amely berendezéseket szállított az orosz gáztermelőknek, valamint a Nortgas szibériai olaj-és gázipari vállalat kisebbségi részvényese és a Bechtel Energy elnöke lett. Közel áll a Kremlhez, és olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletember, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak az Oroszországi Föderáció kormánya számára. 2022.4.8.
902. Pavel Nikolayevitch GUSEV
(Павел Николаевич ГУСЕВ)
Születési idő: 1949.4.4.
Születési hely: Moscow, Russian Federation
Tisztség: propagandista, a „Moskovskiy Komsomolets” szerkesztője és tulajdonosa
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Pavel Nikolayevitch Gusev a vezetője a “Moskovskiy Komsomolets” című, fő orosz bulvárlapnak, amely támogatja a Kremlnek az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető narratíváját és intézkedéseit.
Szoros kapcsolatban áll az orosz Védelmi Minisztériummal (Ministry of Defence), továbbá Vladimir Putin elnök bizalmasa és támogatója. A 2018-as választásokon különböző érdemérmeket és hivatalos támogatást kapott, ami megerősíti, hogy aktívan támogatja az Oroszországi Föderáció kormányát.
Ennélfogva felelősség terheli olyan intézkedések vagy politikák aktív támogatásáért vagy végrehajtásáért, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.
2022.4.8.
903. Elena Petrovna TIMCHENKO, (született ERMAKOVA (YERMAKOVA))
(Елена Петровна ТИМЧЕНКО (ЕРМАКОВА)
Tisztség: a Timchenko Alapítvány (Foundation Timchenko) társelnöke
Állampolgárság: orosz, finn
Kapcsolódó személy: Gennady Timchenko (férj)
Nem: nő
Elena Timchenko a 2014/145/KKBP határozatban foglalt jegyzékben szereplő Gennady Timchenko milliárdos felesége.
A Timchenko Alapítványon (Foundation Timchenko) keresztül részt vesz a férje közügyeiben. Ennélfogva Elena Timchenko Gennady Timchenko által előnyökhöz jut, aki felelős olyan tevékenységek és politikák támogatásáért, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, valamint felelős a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozók részére pénzügyi és anyagi támogatást nyújtásáért, illetve azért, hogy általuk előnyökhöz jut.
2022.4.8.
904. Maria Vladimirovna VORONTSOVA, (született PUTINA)
(más néven Mariya VORONTSOVA; Maria FAASSEN)
(Мария Владимировна ВОРОНЦОВА)
Születési idő: 1985.4.28.
Tisztség: 20%-ban társtulajdonosa a Nomenko vállalatnak, amely részt vesz a legnagyobb oroszországi egészségügyi magánberuházási projektben, amelynek becsült költsége 40 milliárd rubelre rúg
Kapcsolódó személy: Vladimir Putin elnök (apa)
Állampolgárság: orosz
Nem: nő
Maria Vladimirovna Vorontsova a 2014/145/KKBP határozatban foglalt jegyzékben szereplő Vladimir Putin elnök legidősebb lánya.
Társtulajdonosa a Nomenko vállalatnak, amely részt vesz a legnagyobb oroszországi egészségügyi magánberuházási projektben, amelynek becsült költsége 40 milliárd rubelre rúg. Az Oroszországi Föderáció kormánya által előnyökhöz jut, és olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedik, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak az Oroszországi Föderáció kormánya számára.
2022.4.8.
905. Anton Valerevich KUPRIN
(Антон Валерьевич КУПРИН)
Tisztség: az orosz fekete-tengeri flottához tartozó „Essen tengernagy” nevű fregatt kapitánya
Nem: férfi
Anton Valerevich Kuprin az orosz fekete-tengeri flottához tartozó „Essen tengernagy” nevű fregatt kapitánya. Az „Essen tengernagy” nevű fregatt hozzájárul Oroszország fekete-tengeri háborús erőfeszítéseihez. Anton Valerevich Kuprint ennélfogva felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedésekért. 2022.4.8.
906. Olga AYZIMAN (Ольга АЙЗИМАН) Születési idő: 1967.10.26.
Születési hely: Irkutsk, Russian Federation
Kapcsolódó személy: Mikhail Fridman (volt házastárs)
Állampolgárság: orosz
Nem: nő
Olga Ayziman Mikhail Fridman volt felesége; az utóbbi alapítója és egyik fő részvényese az Alfa Groupnak, amely magában foglalja az Alfa Bank nevű jelentős orosz bankot; Fridmant a legjelentősebb orosz pénzemberek egyikeként és Vladimir Putin elnök belső körének kulcsfontosságú támogatójaként tartják számon. Mikhail Fridman jelentős mértékben támogatja volt felesége tevékenységeit és szükségleteit annak Párizsba költözése óta.
Olyan természetes személy, aki kapcsolatban áll Mikhail Fridmannal, aki a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozók részére aktív anyagi és pénzügyi támogatást nyújtott, valamint általuk előnyökhöz jutott. Emellett Mikhail Fridman olyan tevékenységeket vagy politikákat is támogatott, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.
2022.4.8.
907. Mikhail Alexandrovich BABAKOV
(Михаил Aлександрович БАБАКОВ)
Születési idő: 1994.2.7.
Kapcsolódó személy: Aleksandr Babakov (apa), az Állami Duma (State Duma) elnökhelyettese
Nem: férfi
Mikhail Alexandrovitch Babakov a 2014/145/KKBP határozatban foglalt jegyzékben szereplő Aleksandr Babakovnak, az Állami Duma (State Duma) elnökhelyettesének a fia. Mikhail Alexandrovitch Babakov apjához fűződően nagy vagyonnal rendelkezik. Tulajdonosa és ügyvezetője egy franciaországi ingatlanvállalatnak, amelyen keresztül különböző ingatlanokat kezel, köztük egy 11 millió EUR értékű házat, amely Versailles közelében található. Ezenkívül lakcíme megegyezik az apjáéval. Mikhail Alexandrovitch Babakov ennélfogva kapcsolatban áll Aleksandr Babakovval és egy, a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozó által előnyökhöz jut. 2022.4.8.
908. Kirill Nikolayevich SHAMALOV
(Кирилл Николаевич ШАМАЛОВ)
Születési idő: 1982.3.22.
Születési hely: St. Petersburg, Russian Federation
Tisztség: a Sibur Holding PJSC igazgatótanácsának elnökhelyettese
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Kirill Nikolayevich Shamalov az oroszországi legnagyobb integrált petrolkémiai vállalat, a Sibur Holding PJSC igazgatótanácsának elnökhelyettese.
Ezért olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletember, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya számára.
2022.4.8.
909. Igor Albertovich KESAEV
(Игорь Альбертович КЕСАЕВ)
Születési idő: 1966.10.30.
Születési hely: Vladikavkaz, North Ossetia, Russian Federation
Tisztség: a Mercury Group tulajdonosa és elnöke
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Igor Albertovich Kesaev tulajdonosa és elnöke a Mercury Groupnak, amelynek tulajdonában van a legnagyobb oroszországi dohányforgalmazó Megapolis Group. Kapcsolatban áll az Oroszországi Föderáció kormányával és annak biztonsági erőivel az orosz biztonsági szolgálatok volt tisztviselői által működtetett Monolit Alapon (Monolit Fund) keresztül, amely pénzügyi támogatást nyújt a biztonsági szolgálat nyugalmazott tisztviselőinek és a nyugalmazott katonai állománynak. Ezenkívül fő részvényese a Degtyarev-üzemnek, amely az orosz fegyveres erők által használt fegyvereket gyártó orosz vállalat.
Ezért olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletember, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya számára. Emellett anyagilag támogatja az Oroszországi Föderáció kormányát, amely által előnyökhöz jut.
2022.4.8.
910. Alexander Nikolaevich PETAYKIN
(Александр Николаевич ПЕТАЙКИН)
Születési idő: 1987.5.24.
Születési hely: Orenburg, Orenburg Oblast, Russian Federation
Tisztség: az „OOO Vector” és a „Trans Stroy” útépítő cégek tulajdonosa és főigazgatója
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Alexander Nikolaevich Petaykin tulajdonosa és főigazgatója az „OOO Vector” és a „Trans Stroy” útépítő cégeknek, amelyek részt vesznek Orenburg és Bashkortostan regionális kormányzatok állami projektjeinek megvalósításában.
Ennélfogva olyan természetes személy, aki a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya által előnyökhöz jut.
2022.4.8.
911. Aleksandr Aleksandrovich SHULGIN Születési idő: 1984.8.25.
Születési hely: Irkutsk, Russian Federation
Tisztség: az Ozon Holdings Plc vezérigazgatója és igazgatója
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Aleksandr Aleksandrovich Shulgin vezető üzletember és az Ozon - Oroszország vezető, többkategóriás e-kereskedelmi platformjának - vezérigazgatója. 2022. február 24-én részt vett az oligarchák Vladimir Putin elnökkel való, a Kremlben tartott találkozóján, amelynek célja az volt, hogy megvitassák a nyugati szankciókat követő lépések hatásait. Az a tény, hogy meghívták erre a találkozóra, azt mutatja, hogy a Putin elnökhöz közel álló oligarchák legbelső köréhez tartozik, és olyan intézkedéseket vagy politikákat támogat vagy hajt végre, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, valamint Ukrajna stabilitását és biztonságát. Emellett olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedik, amelyek jelentős bevételi forrást jelentenek a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya számára. 2022.4.8.
912. Ekaterina Vladimirovna TIKHONOVA
(született Yekaterina Vladimirovna PUTINA)
(más néven Yekaterina, Katerina)
(Катерина (Екатерина) Владимировна ТИХОНОВА)
Születési idő: 1986.8.31.
Születési hely: Dresden, Germany
Tisztség: az Innopraktika fejlesztési kezdeményezés vezetője.
Kapcsolódó személy: Vladimir Putin elnök (apa)
Állampolgárság: orosz
Nem: nő
Ekaterina Vladimirovna Tikhonova Vladimir Putin elnök lánya. A Moszkvai Állami Egyetemen (Moscow State University) működő, a mesterséges intelligenciával foglalkozó új intézet vezetője volt, amelyet állami forrásokból finanszíroznak. Jelenleg ő vezeti az Innopraktika fejlesztési kezdeményezést, amelyet olyan kulcsfontosságú orosz vállalatok finanszíroznak, amelyeknek igazgatói a Putin elnökhöz közeli oligarchák belső köréhez tartoznak.
Ennélfogva az Oroszországi Föderáció kormánya által előnyökhöz jut, továbbá olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletemberekkel áll kapcsolatban, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak az Oroszországi Föderáció kormánya számára. Ezenfelül kapcsolatban áll az apjával, akit felelősség terhel olyan intézkedésekért és ezek aktív támogatásáért, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, valamint Ukrajna stabilitását és biztonságát.
2022.4.8.
913. Evgeny Borisovich ZUBITSKIY
(Евгений Борисoвич ЗУБИЦКИЙ)
Születési idő: 1968.3.10.
Születési hely: Kemerovo, Russian Federation
Tisztség: vállalkozó, az Industrial Metallurgical Holding (PMH) társtulajdonosa, vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Evgeny Borisovich Zubitskiy az Industrial Metallurgical Holding (PMH) társtulajdonosa, vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke. Részvényese a Koks Groupnak, amely a PMH anyavállalata és Oroszország legnagyobb piacképes kokszgyártója, és amelyet Boris Zubitsky, az Állami Duma (State Duma) képviselője alapított.
Ezért olyan gazdasági ágazatban tevékenykedő vezető üzletember, amely jelentős bevételi forrást biztosít az Oroszországi Föderáció kormánya számára.
2022.4.8.
914. Sergey Vladimirovich MIKHAILOV
(más néven Sergei MIKHAILOV)
(Сергей МИХАЙЛОВ)
Születési idő: 1971.3.17.
Születési hely: Arkhangelsk, Russian Federation
Tisztség: a TASZSZ orosz hírügynökség főigazgatója
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Sergey Mikhailov a TASZSZ hírügynökség - a legnagyobb orosz hírügynökség - főigazgatója, amely a külföldi képviseletek kiterjedt hálózatán keresztül (70 iroda a Független Államok Közösségében és 68 iroda világszerte) torz információkat terjeszt Ukrajnáról, amivel az Oroszországi Föderáció politikai vezetésének érdekeit szolgálja.
Vladimir Putin elnök kitüntette a barátságrenddel. Sergey Mikhailov szerepel az orosz elnök személyzeti tartalékában.
Ennélfogva olyan intézkedéseket vagy politikákat támogat, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, valamint Ukrajna stabilitását és biztonságát.
2022.4.8.
915. Alexander Alexandrovich MALKEVICH
(Александр Александрович МАЛЬКЕВИЧ)
Születési idő: 1975.7.14.
Születési hely: St. Petersburg, Russian Federation
Tisztség: az Oroszországi Föderációnak az információs közösség, a média és a tömegkommunikáció fejlesztéséért felelős közkamarájának (Public Chamber of the Russian Federation for the Development of the Information Community, Media and Mass Communications) első elnökhelyettese. 2021 januárja óta a „Saint Petersburg” televíziós csatorna főigazgatója.
Alexander Malkevich orosz propagandista, a „Saint Petersburg” televíziós csatorna főigazgatója, valamint az Oroszországi Föderációnak az információs közösség, a média és a tömegkommunikáció fejlesztéséért felelős közkamarájának (Public Chamber of the Russian Federation for the Development of the Information Community, Media and Mass Communications) első elnökhelyettese.
2022. február 25-én Malkevich kijelentette, hogy az Ukrajna elleni, folyamatban lévő katonai agresszió olyan „különleges művelet”, amelynek célja Ukrajna nácítlanítása, nem pedig az ország elfoglalása. 2022. március 16-án Malkevich részt vett az Oroszországi Föderáció közkamarájának az „Információs háború súlyosbodása: Oroszország érdekeinek védelme" ülésén, ahol megvitatták, hogy mennyire fontos valósághű információkat közvetíteni, hogy az emberek megérthessék az ukrajnai „különleges művelet” végrehajtásának okait és célját.
2022.4.8.
Útlevél/személyazonosító igazolvány száma: útlevél: 717637093, nemzeti személyazonosító igazolvány: 781005202108
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Ennélfogva olyan intézkedéseket vagy politikákat támogat, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, valamint Ukrajna stabilitását és biztonságát.
916. Soadat NARZIEVA
(Соадат НАРЗИЕВА)
Születési hely: Uzbekistan
Kapcsolódó személy: Alisher Usmanov (fiútestvér)
Állampolgárság: orosz
Nem: nő
Soadat Narzieva Alisher Usmanovnak, a Kreml-barát oligarchának a lánytestvére. Alisher Usmanov szoros kapcsolatban áll Vladimir Putin orosz elnökkel, és szerepel a 2014/145/KKBP határozatban foglalt jegyzékben. Alisher Usmanov jelentős vagyont ruházott át lánytestvérére, Soadat Narzievára, többek között egy 3 millió USD összegű egyszeri kifizetést vagy ajándékot. Soadat Narzieva emellett 27 svájci bankszámlával is rendelkezett, amelyeken több száz millió dollár volt, és amelyek a fiútestvéréhez, Alisher Usmanovhoz köthetők. Soadat Narzieva hat offshore vállalattal is kapcsolatban állt, amelyek tevékenysége Alisher Usmanovhoz köthető. Soadat Narzieva ezért kapcsolatban áll Alisher Usmanovval, aki a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozók részére aktív anyagi vagy pénzügyi támogatást nyújtott, és aki aktívan támogatta az orosz kormány Ukrajna destabilizálására irányuló politikáit. 2022.4.8.
917. Musa Yusupovich BAZHAEV
(Муса Юсупович БАЖАЕВ)
Születési idő: 1966.5.11.
Születési hely: Achkoy Martan, Chechnya
Tisztség: orosz üzletember; a moszkvai Alliance Group jelenlegi elnöke, amely az olaj-, az építőipari, a textilipari, az élelmiszeripari, a pénzügyi és a médiaágazatban rendelkezik vagyoni eszközökkel; a Russian Platinum elnöke.
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Musa Bazhaev az Alliance Group elnöke, amelynek legfontosabb ügyfelei közé tartoznak a gáz- és olajipar, az ipari létesítmények, a távközlési ágazat, valamint a lakásszektor és a közművek legjelentősebb képviselői.
Emellett a Russian Platinum igazgatótanácsának elnöke, amelyet Oroszország egyik olyan vezető bányavállalataként tartanak számon, amely jelentős bevételi forrást biztosít az Oroszországi Föderáció kormánya számára. 2021-ben a VEB.RF, a VTB Group és a Russian Platinum szándéknyilatkozatot írt alá a Krasznojarszki (Krasnoyarsk) régióban található csernogorszki (Chernogorsk) platina-, réz- és nikkelérc-lelőhely finanszírozásáról. Az ünnepélyes aláírásra a Szentpéterváron (St. Petersburg) rendezett Nemzetközi Gazdasági Fórumon (International Economic Forum) került sor Putin elnök jelenlétében. Musa Bazhaev vezető orosz üzletember, a 200 leggazdagabb orosz közé tartozik, és egy olyan gazdasági ágazatban tevékenykedik, amely jelentős bevételi forrást biztosít az Oroszországi Föderáció kormánya számára.
Ezenkívül Musa Bazhaev kapcsolatban áll a VEB.RF-fel, egy olyan orosz pénzügyi fejlesztési intézettel, amely aktív anyagi vagy pénzügyi támogatást nyújt a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozók részére, illetve általuk előnyökhöz jut.
2022.4.8.
918. Grigory Vikotorovitsj BEREZKIN
(Григорий Викторович БЕРЁЗКИН)
Születési idő: 1966.8.9.
Születési hely: Moscow, Russian Federation
Tisztség: az ESN Group igazgatótanácsának elnöke
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Grigory Berezkin vezető orosz üzletember, és Vladimir Putin elnök „csatlósának” tekinthető.
Az ESN Group igazgatótanácsának elnöke, amely egy olyan orosz magántőkebefektetési csoport, amely különböző ágazatokban - beleértve a médiát, az energiaszektort, az infrastruktúrát, az informatikát, a természeti erőforrásokat és a petrolkémiai ágazatot - rendelkezik befektetési portfólióval. Az ESN Group Oroszország egyik legnagyobb holdingtársasága. 2019-ben a Saudi Basic Industries Corporation (SABIC), a Russian Direct Investment Fund (RDIF) és az ESN Group megállapodást írt alá egy metanolüzem tervezését, valamint az Oroszország távol-keleti részén fekvő Amur régióban való megépítését és üzemeltetését célzó projektbe történő beruházásról. 2021-ben a VEB.RF, a VTB, az ESN Group, az Orosz Távol-Keleti Fejlesztési Minisztérium (Ministry for Development of the Russian Far East), a Marubeni Corporation és a Mitsui O.S.K. egyetértési megállapodást írt alá a Keleti Gazdasági Fórumon (Eastern Economic Forum), amely megállapodás célja egy olyan projekt megvalósítása, amelynek keretében az orosz hajóépítők metanol-üzemű hajókat építenének. Az ünnepségen Putin elnök is részt vett.
2022.4.8.
Grigory Berezkin az ESN Group igazgatótanácsának elnökeként egy olyan vezető üzletember, aki a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedik. Ezenkívül a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya részére anyagi és pénzügyi támogatást nyújt, illetve általa előnyökhöz jut.
919. Serguey Achotovich MNDOIANTS
(Сергей Ашотович МНДОЯНЦ)
Születési idő: 1961.9.21.
Születési hely: Moscow, Russian Federation
Tisztség: orosz üzletember, az AFK Sistema konglomerátum alelnöke; a VLM Invest tanácsadó cég alapítója.
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Serguey Mndoiants a távközlési és informatikai ágazatban tevékenykedő AFK Sistema PAO orosz konglomerátum kormányzati kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke. Serguey Mndoiants az Oroszországi Föderáció magánvállalatai és kormányzati szervei közötti közvetítőként eljáró VLM Invest tanácsadó cég első alelnöke is. Serguey Mndoiants tagja továbbá a Kül- és Védelempolitikai Tanács (Council for foreign and defence policy, SVOP) igazgatótanácsának. A SVOP egy olyan agytröszt, amely tanácsokkal látja el az Oroszországi Föderáció kormányát a kül- és védelempolitika alakításában.
Ezért olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletember, amelyek jelentős bevételi forrást jelentenek a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya számára.
2022.4.8.
920. Boris Romanovich ROTENBERG
(Борис Романович РОТЕНБЕРГ)
Születési idő: 1957.1.3.
Születési hely: St. Petersburg, Russian Federation
Kapcsolódó személyek: Arkady Rotenberg (fiútestvér), Igor Rotenberg (unokaöcs)
Kapcsolódó szervezetek: SGM (Stroygazmontazh), SMP Bank, Gazprom Drillings
Állampolgárság: orosz, finn
Nem: férfi
Boris Rotenberg orosz milliárdos üzletember, az orosz milliárdos üzletember Arkady Rotenberg fiútestvére, a Gazprom Drilling állami tulajdonú vállalat részvényese és az SGM (Stroygazmontazh) Group társtulajdonosa. A Rotenberg fivérek szoros kapcsolatban állnak Vladimir Putin elnökkel. Boris Rotenberg az SMP Bank igazgatótanácsának tagja, és a Gazprom Drillings egyik fő részvényese. A Gazprom Drillings a Putin elnökkel fennálló szoros kapcsolatainak köszönhetően nagy állami szerződéseket kap. Ezért Boris Rotenberg előnyökhöz jut az orosz döntéshozók és az Oroszországi Föderáció kormánya által, akik, illetve amely felelősek a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért. Emellett olyan természetes személyről van szó, aki kapcsolatban áll Arkady Rotenberggel és Putin elnökkel, akiket Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedések hatálya alá vontak. 2022.4.8.
921. Igor Arkadyevich ROTENBERG
(Игорь Аркадьевич РОТЕНБЕРГ)
Születési idő: 1973.5.9.
Születési hely: St. Petersburg, Russian Federation
Kapcsolódó személyek: Arkady Rotenberg (apa), Boris Rotenberg (nagybácsi)
Kapcsolódó szervezetek: SGM (Stroygazmontazh) Group, Gazprom Drilling, NPV Engineering Group
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Igor Rotenberg orosz milliárdos üzletember, az orosz milliárdos üzletembernek és az SGM (Stroygazmontazh) Group társtulajdonosának, Arkady Rotenbergnek a legidősebb fia és örököse. A Gazprom Drilling többségi részvényese. A Rotenberg fivérek szoros kapcsolatban állnak Putin elnökkel. A nagy állami szerződéseket elnyert, vezető orosz vállalatokban, köztük az SGM-ben, a Gazprom Drillings-ben és a Mostotrestben betöltött pozíciója miatt, valamint a Putin elnökkel fenntartott szoros kapcsolatai miatt Igor Rotenberg előnyökhöz jut az orosz döntéshozók és az Oroszországi Föderáció kormánya által, akik, illetve amely egyaránt felelősek a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért. Emellett olyan természetes személyről van szó, aki kapcsolatban áll Arkady Rotenberggel és Putin elnökkel, akiket Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedések hatálya alá vontak. 2022.4.8.
922. Ekaterina IGNATOVA
(más néven Jekatarina IGNATOVA)
Születési idő: 1968
Születési hely: Moscow, Russian Federation
Kapcsolódó személyek: Sergei Chemezow (férj)
Ekaterina Ignatova felesége Sergei Chemezovnak, aki a Rostec orosz állami vállalat (a fejlett technológiai ipari termékek fejlesztését, gyártását és kivitelét segítő állami vállalat, State Corporation for Assistance to Development, Production and Export of Advanced Technology Industrial Product) vezérigazgatója. Sergei Chemezov feleségeként Ekaterina Ignatova nagy vagyonnal rendelkezik általa. Sergei Chemezov legutóbbi, 2019-es nyilvános vagyonnyilatkozatában szerepelt Ekaterina Ignatova évi 24 millió dolláros jövedelme. 2022.4.8.
Anastasia Ignatova (lánygyermek) Lyudmila Rukavishikova (anya)
Állampolgárság: orosz
Nem: nő
Ekaterina Ignatova kapcsolatban áll egy olyan természetes személlyel (a férjével), akit Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedések hatálya alá vontak.
923. Anastasia IGNATOVA
(Анастасия ИГНАТОВА)
Kapcsolódó személyek: Sergei Chemezow (mostohaapa)
Ekaterina Ignatova (anya)
Lyudmila Rukavishikova (nagymama)
Állampolgárság: orosz
Nem: nő
Anastasia Ignatova mostohalánya Sergei Chemezovnak, aki a Rostec orosz állami vállalat (az orosz csúcstechnológiai ipari termékek fejlesztését, gyártását és kivitelét előmozdító állami vállalat, State Corporation for Promoting Development, Manufacturing and Export of Russian Technologies High-Tech Industrial Products) vezérigazgatója.
Sergei Chemezov mostohalányaként Anastasia Ignatova offshore vállalatok révén nagy vagyonnal rendelkezik általa. Anastasia Ignatova egy brit Virgin-szigeteki cég, a Delima Services Limiteden keresztül hivatalosan tulajdonosa a 85 méteres „Valerie” jachtnak, amelynek értéke 140 millió USD (több mint 10 milliárd rubel). Ezenkívül több száz millió dolláros vagyonnal rendelkező offshore vállalatok kedvezményezettje.
Anastasia Ignatova kapcsolatban áll egy olyan természetes személlyel (a mostohaapjával), akit Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedések hatálya alá vontak.
2022.4.8.
924. Lyudmila RUKAVISHIKOVA Kapcsolódó személyek: Sergei Chemezov (vő)
Ekaterina Ignatova (lánygyermek)
Anastasia Ignatova (lányunoka)
Állampolgárság: orosz
Nem: nő
Lyudmila Rukavishikova anyósa Sergei Chemezovnak, aki a Rostec orosz állami vállalat (az orosz csúcstechnológiai ipari termékek fejlesztését, gyártását és kivitelét előmozdító állami vállalat, State Corporation for Promoting Development, Manufacturing and Export of Russian Technologies High-Tech Industrial Products) vezérigazgatója. Sergei Chemezov anyósaként nagy vagyonnal rendelkezik általa, többek között a Rostec által használt ingatlanokban tulajdonjoggal rendelkező társaságok részvényeivel.
Lyudmila Rukavishikova kapcsolatban áll egy olyan természetes személlyel (a vejével), akit Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedések hatálya alá vontak.
2022.4.8.
925. Yuri Borisovich SLYUSAR
(Юрий Борисович СЛЮСАРЬ)
Születési idő: 1974.7.20.
Születési hely: Rostov-on-Don, Russian Federation
Tisztség: A United Aircraft Corporation (UAC) elnöke; korábban az Oroszországi Föderáció ipari és kereskedelmi miniszterhelyettese
Kapcsolódó személy: Vladimir Putin elnök
Kapcsolódó szervezet: United Aircraft Corporation
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Yuri Slyusar a United Aircraft Corporation (UAC) elnöke, valamint korábbi ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes. Az UAC egy nagyrészt állami tulajdonban lévő orosz űrrepülési és védelmi együttműködési vállalat a Rostecen belül, amelyet eredetileg Putin elnök alapított. Az UAC elnökeként Yuri Slyusar az orosz ipar és védelmi ágazat egyik vezető szereplője, valamint szoros kapcsolatban áll az Oroszországi Föderáció kormányával. Ezért Yuri Slyusar olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletember, amelyekben érintett az Oroszországi Föderáció kormánya, valamint aki támogatta az Oroszországi Föderáció kormányát és általa előnyben részesült. 2022.4.8.
926. Said KERIMOV Születési idő: 1995.7.6.
Születési hely: Moscow, Russian Federation
Tisztség: Suleiman Kerimov örököse, Polyus stratégiai bizottságának és igazgatótanácsának tagja
Kapcsolódó személy: Suleiman Kerimov (apa)
Kapcsolódó szervezet: Polyus
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Said Kerimov Suleiman Kerimov fia. Suleiman Kerimov oroszországi milliárdos, a Suleiman Kerimov Alapítvány (Suleiman Kerimov Foundation) alapítója és a Dagesztáni Köztársaság képviselője Oroszország Szövetségi Tanácsában (Federation Council of Russia). Suleiman Kerimov vagyonának nagy részét, többek között Oroszország legnagyobb aranykitermelőjének, a Polyus Goldnak a részvényeit átruházta fiára, Said Kerimovra.
Said Kerimov olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletemberrel áll kapcsolatban, amelyek jelentős bevételi forrást jelentenek a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya számára. Suleiman Kerimov továbbá felelős az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, valamint Ukrajna stabilitását és biztonságát aláásó vagy fenyegető intézkedések vagy politikák támogatásáért vagy végrehajtásáért.
2022.4.8.
927. Vladimir Leonidovich BOGDANOV
(Владимир Леонидович БОГДАНОВ)
Születési idő: 1951.5.28.
Tisztség: a Surgutneftegas főigazgatója
Vladimir Bogdanov Oroszország ötödik legnagyobb magán- és harmadik legnagyobb olajvállalatának, a Surgutneftegas olaj- és gázipari vállalatnak a főigazgatója. A Surgutneftegas adja Oroszország teljes olajkitermelésének több mint 10%-át, így jelentős bevételi forrást biztosít az Oroszországi Föderáció kormánya számára. A Surgutneftegas leányvállalataként a Surgutneftegasbank CJSC 2021-ben 1,6 milliárd rubel összegű hitelt nyújtott a Tyumen régió kormányának a kormányzati deficit finanszírozására. Vladimir Bogdanov szoros kapcsolatot tart 2022.4.8.
Kapcsolódó személy: Vladimir Putin elnök
Kapcsolódó szervezet: Surgutneftegas
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
fenn az Oroszországi Föderáció kormányával és Vladimir Putin elnökkel. Ezért Vladimir Bogdanov olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletember, amelyek jelentős bevételi forrást jelentenek a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya számára.
928. German Oskarovich GREF
(más néven Herman Oskarovich GREF)
(Герман Оскарович ГРЕФ)
Születési idő: 1964.2.8.
Születési hely: Panfilovo village, Irtysh District, Pavlodar Region, Kyrgyzstan
Tisztség: a Sberbank of Russia vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke, e pozíciójában az igazgatótanács 2007. október 16-án megerősítette
Kapcsolódó szervezetek: „Sberbank of Russia” állami tulajdonban lévő részvénytársaság (Public Joint-Stock Company)
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
German Gref a Sberbank of Russia vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke. A Sberbank of Russia egy állami tulajdonban lévő részvénytársaság. A Sberbank többségi részvényese az Oroszországi Föderáció kormánya által kezelt orosz Nemzeti Befektetési Alap (National Wealth Fund).
2022. február 24-én, az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdeti szakaszát követően German Gref és másik 36 üzletember találkozott Vladimir Putin elnökkel és az Oroszországi Föderáció kormányának más tagjaival, hogy megvitassák a nyugati szankciókat követő intézkedések hatását. Ez a különleges meghívó azt mutatja, hogy támogatja, illetve végrehajtja az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét vagy Ukrajna stabilitását vagy biztonságát aláásó vagy fenyegető, vagy a nemzetközi szervezetek Ukrajnában végzett munkáját akadályozó intézkedéseket vagy politikákat.
A Sberbank vezérigazgatójaként egyike a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletembereknek.
2022.4.8.
929. Oleg Vladimirovich DERIPASKA
(Олег Владимирович ДЕРИПАСКА)
Születési idő: 1968.1.2.
Születési hely: Dzerzhinsk, Russian Federation
Tisztség: orosz oligarcha; a Russian Machines, a Military Industrial Company és az Arzamas gépgyár tulajdonosa
Oleg Deripaska egy orosz oligarcha. A Russian Machines orosz ipari konglomerátum tulajdonosa, amely magában foglalja a Military Industrial Company-t, amely az orosz fegyveres erők egyik jelentős fegyver- és katonaieszköz-beszállítója. Oleg Deripaska tulajdonában van az Arzamas gépgyár is, amely a BTR80 kétéltű páncélozott szállító harcjárműveket gyártja, amelyeket Oroszország felhasznált 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított katonai agresszió során. 2022.4.8.
Kapcsolódó szervezetek: Russian Machines, Military Industrial Company és Arzamas gépgyár
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Ennélfogva felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, illetve Ukrajna stabilitását vagy biztonságát aláásó vagy fenyegető intézkedések vagy politikák támogatásáért vagy végrehajtásáért.
930. Igor Evgenievich KONASHENKOV
(Игорь Евгеньевич КОНАШЕНКОВ)
Születési idő: 1966.5.15.
Születési hely: Chisinau, Republic of Moldova
Tisztség: az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma Tájékoztatási és Kommunikációs Osztályának (Department of Information and Communications of the Ministry of Defence of the Russian Federation) vezetője, vezérőrnagy
Állampolgárság: orosz
Nem: férfi
Igor Evgenievich Konashenkov az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma Tájékoztatási és Kommunikációs Osztályának vezérőrnagyi rangban lévő vezetője.
Az orosz védelmi minisztérium vezető szóvivőjeként felelősség terheli az információk manipulálásáért és az ukrajnai orosz katonai akciókkal kapcsolatos dezinformáció terjesztéséért. Kedvező hozzáállást szorgalmazott az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított orosz katonai agresszió, a Krím annektálása és a Donyec-medencei szakadárok tevékenységei tekintetében, elfogult módon mutatta be az ukrajnai helyzetet, valamint dezinformációt terjesztett az ukrán és a nyugati tevékenységekről.
Ennélfogva felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, illetve Ukrajna stabilitását vagy biztonságát aláásó vagy fenyegető intézkedések vagy politikák aktív támogatásáért vagy végrehajtásáért.
2022.4.8.
931. Vladimir Viktorovich PAVLENKO
(Владимир Викторович ПАВЛЕНКО / Володимир Вiкторович ПАВЛЕНКО)
Születési idő: 1962.4.14.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „állambiztonsági minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
932. Alexander Yevgenevych ANANCHENKO
(Александр Евгеньевич АНАНЧЕНКO)
Születési idő: 1966.2.2.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „miniszterelnöke”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
933. Aleksei Alexandrovich DIKIY
(Алексей Александрович ДИКИЙ / Олексiй Олександрович ДIКIЙ)
Születési idő: 1974.7.5.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „belügyminisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
934. Igor Yurievich ANTIPOV
(Игорь Юрьевич АНТИПОВ / Iгор Юрiйович АНТИПОВ)
Születési idő: 1961.5.26.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „tájékoztatási minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
935. Artem Alexandrovich KRAMARENKO
(Артем Александрович КРАМАРЕНКО)
Születési idő: 1980.1.13.
Születési hely: Pavlov Khutor, Russia
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „agráripari politikáért és élelmezésért felelős minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
936. Vladimir Nikolaevich ANTONOV
(Владимир Николаевич АНТОНОВ / Володимир Миколайович АНТОНОВ)
Születési idő: 1979.12.24.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „kormányelnök-helyettese”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
937. Tatyana Viktorovna PEREVERZEVA
(Татьяна Викторовна ПЕРЕВЕРЗЕВА / Тетяна Вiкторiвна ПЕРЕВЕРЗЕВА)
Születési idő: 1964.6.20.
Születési hely: Donetsk, Ukraine
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „kormányelnök-helyettese”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
938. Evgenij Evgenievich LAVRENOV
(Евгений Евгеньевич ЛАВРЕНОВ / Євген Євгенович ЛАВРЕНОВ)
Születési idő: 1979.12.5.
Születési hely: Nikopol
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „bevételekért és adókért felelős minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
939. Aleksandr Aleksandrovich OPRISHHENKO
(Александр Александрович ОПРИЩЕНКО / Олександр Олександрович ОПРИЩЕНКО)
Születési idő: 1976.4.24.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „megbízott egészségügyi minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
940. Natalya Yurevna NIKONOROVA
(Наталья Юрьевна НИКОНОРОВА / Наталя Юр’ївна НIКОНОРОВА)
Születési idő: 1984.9.28.
Születési hely: Donetsk, Ukraine
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „külügyminisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
941. Mihail Vasilevich ZHELTYAKOV
(Михаил Васильевич ЖЕЛТЯКОВ / Михайло Васильович ЖЕЛТЯКОВ)
Születési idő: 1961.1.1.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „kulturális minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
942. Aleksandr Yurevich GROMAKOV
(Александр Юрьевич ГРОМАКОВ / Олександр Юрiйович ГРОМАКОВ)
Születési idő: 1958.9.4.
Születési hely: Donetsk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „ifjúsági, sport- és turisztikai minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
943. Mikhail Nikolaevich KUSHAKOV
(Михаил Николаевич КУШАКОВ / Михайло Миколайович КУШАКОВ)
Születési idő: 1958.11.23.
Születési hely: Republic of Moldova
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „oktatási és tudományügyi minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
944. Alexei Aleksandrovich KOSTRUBITSKIY
(Алексей Александрович КОСТРУБИЦКИЙ; Олексiй Олександрович КОСТРУБИЦЬКИЙ)
Születési idő: 1978.8.24.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „polgári védelmi, vészhelyzeti és a természeti katasztrófák következményeinek elhárításáért felelős minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
945. Vladimir Mikhailovich RUSHHAK
(Владимир Михайлович РУЩАК / Володимир Михайлович РУЩАК)
Születési idő: 1971.9.2.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „ipari és kereskedelmi minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
946. Igor Nikolaevich HALEPA
(Игорь Николаевич ХАЛЕПА / Iгор Миколайович ХАЛЕПА)
Születési idő: 1969.5.19.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „megbízott távközlési minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
947. Sergei Sergeevich NAUMETS
(Сергей Сергеевич НАУМЕЦ / Сергiй Сергiйович НАУМЕЦЬ)
Születési idő: 1976.7.13.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „építés- és lakásügyi, valamint közszolgáltatásokért felelős minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
948. Dmitriy Viktorovich PODLIPANOV
(Дмитрий Викторович ПОДЛИПАНОВ / Дмитро Вiкторович ПОДЛИПАНОВ)
Születési idő: 1964.11.28.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „közlekedési minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
949. Larisa Valentinovna TOLSTYKINA
(Лариса Валентиновна ТОЛСТЫКИНА / Лариса Валентинiвна ТОЛСТИКIНА)
Születési idő: 1967.10.3.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „munkaügyi és szociális minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
950. Ruslan Mihajlovich DUBOVSKIY
(Руслан Михайлович ДУБОВСКИЙ / Руслан Михайлович ДУБОВСЬКИЙ)
Születési idő: 1974.2.20.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „szén- és energiaügyi minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
951. Yana Sergeevna CHAUSOVA
(Яна Сергеевна ЧАУСОВА / Яна Сергiївна ЧАУСОВА)
Születési idő: 1980.9.22.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „pénzügyminisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
952. Aleksei Vladimirovich POLOVYAN
(Алексей Владимирович ПОЛОВЯН / Олексiй Володимирович ПОЛОВЯН)
Születési idő: 1979.5.3.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „gazdaságfejlesztési minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
953. Yuriy Nikolaevich SIROVATKO
(Юрий Николаевич СИРОВАТКО / Юрiй Миколайович СИРОВАТКО)
Születési idő: 1978.4.17.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „igazságügyi minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
954. Sergey Ivanovich KOZLOV
(Сергей Иванович КОЗЛОВ / Сергiй Iванович КОЗЛОВ)
Születési idő: 1963.11.7.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „kormányelnöke”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
955. Yuriy Nikolaevich GOVTVIN
(Юрий Николаевич ГОВТВИН / Юрiй Миколайович ГОВТВIН)
Születési idő: 1968.4.12.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „első kormányelnökhelyettese”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
956. Elena Nikolaevna KOSTENKO
(Елена Николаевна КОСТЕНКО / Олена Миколаївна КОСТЕНКО)
Születési idő: 1968.11.13.
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „kormányelnökhelyettese”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
957. Anna Yurievna TODOROVA
(Анна Юрьевна ТОДОРОВА / Ганна Юрiївна ТОДОРОВА)
Születési idő: 1988.2.20.
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „kormányelnökhelyettese”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
958. Anatoli Andreevich ANTONOV
(Анатолий Андреевич АНТОНОВ)
Születési idő: 1966.11.6.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „állambiztonsági minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
959. Igor Aleksandrovich KORNET
(Игорь Александрович КОРНЕТ / Iгор Олександрович КОРНЕТ)
Születési idő: 1973.4.29.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „belügyminisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
960. Evgeny Anatolievich KATSAVALOV
(Евгений Анатольевич КАЦАВАЛОВ)
Születési idő: 1972.2.11.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „vészhelyzetekért és katasztrófavédelemért felelős minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
961. Natalya Alexandrovna PASHCHENKO
(Наталия Александровна ПАЩЕНКО)
Születési idő: 1975.10.10.
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „egészségügyi minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
962. Andrey Yurievich LUSTENKO
(Андрей Юрьевич ЛУСТЕНКО)
Születési idő: 1975.6.16.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „oktatási és tudományügyi minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
963. Svetlana Anatolievna MALAKHOVA
(Светлана Анатольевна МАЛАХОВА)
Születési idő: 1964.8.27.
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „munkaügyi és szociálpolitikai minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
964. Dmitry Sergeevich SIDOROV
(Дмитрий Сергеевич СИДОРОВ)
Születési idő: 1989.9.2.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „kulturális, sport- és ifjúsági minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
965. Sergey Alekseevich BORODIN
(Сергей Алексеевич БОРОДИН)
Születési idő: 1968.1.15.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „adókkal és vámokkal foglalkozó állami bizottságának elnöke”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
966. Vladislav Nikolaevich DEINEGO
(Владислав Николаевич ДЕЙНЕГО)
Születési idő: 1964.3.12. Nem: férfi Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „külügyminisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
967. Yuriy Alexandrovich PRONKO
(Юрий Александрович ПРОНЬКО)
Születési idő: 1962.4.2.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „mezőgazdasági és élelmiszerügyi minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
968. Svetlana Nikolaevna PODLIPAEVA
(Светлана Николаевна ПОДЛИПАЕВА)
Születési idő: 1968.9.16.
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „gazdaságfejlesztési minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
969. Maxim Alekseevich PROTASOV
(Максим Алексеевич ПРОТАСОВ)
Születési idő: 1976.2.21.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „építés- és lakásügyi, valamint közszolgáltatásokért felelős minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
970. Oleg Vasilievich FETISOV
(Олег Васильевич ФЕТИСОВ)
Születési idő: 1971.3.30.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „kommunikációs és tömegkommunikációs minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
971. Yuriy Anatolievich DEGTYAREV
(Юрий Анатольевич ДЕГТЯРЕВ)
Születési idő: 1977.7.7.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „természeti erőforrásokért és környezetbiztonságért felelős minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
972. Sergey Nikolaevich NEVEROV
(Сергей Николаевич НЕВЕРОВ)
Nem: férfi Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „ipari és kereskedelmi minisztere”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
973. Yuriy Nikolaevich AFANASEVSKY
(Юрий Николаевич АФАНАСЬЕВСКИЙ)
Születési idő: 1968.12.12.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „állami vámbizottságának elnöke”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan részt vesz Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásában. 2022.4.8.
974. Olga Alexandrovna MAKEEVA
(Ольга Александровна МАКЕЕВА / Ольга Олександрiвна МАКЄЄВА)
Születési idő: 1974.11.21.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
975. Vitaly Vladimirovich KRAVETS
(Виталий Владимирович КРАВЕЦ / Вiталiй Володимирович КРАВЕЦЬ)
Születési idő: 1975.4.7.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
976. Yaroslav Gennadievich ANIKA
(Ярослав Геннадьевич АНИКА / Ярослав Геннадiйович АНIКА)
Születési idő: 1990.6.26.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
977. Yevgeny Dmitrievich GRITSENKO
(Евгений Дмитриевич ГРИЦЕНКО / Євген Дмитрович ГРИЦЕНКО)
Születési idő: 1977.7.26.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
978. Andrey Sergeevich VOROSHILOV
(Андрей Сергеевич ВОРОШИЛОВ / Андрiй Сергiйович ВОРОШИЛОВ)
Születési idő: 1978.4.2.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
979. Alexander Pavlovich KURENKOV
(Александр Павлович КУРЕНКОВ / Олександр Павлович КУРЄНКОВ)
Születési idő: 1962.6.1.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
980. Vladislav Leonidovich BERDICHEVSKY
(Владислав Леонидович БЕРДИЧЕВСКИЙ / Владiслав Леонiдович БЕРДIЧЕВСЬКИЙ)
Születési idő: 1967.9.10.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
981. Irina Vasilievna POPOVA
(Ирина Васильевна ПОПОВА / Iрина Василiвна ПОПОВА)
Születési idő: 1966.8.7.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
982. Maria Vladimirovna PIROGOVA
(Мария Владимировна ПИРОГОВА / Марiя Володимирiвна ПIРОГОВА)
Születési idő: 1993.5.13.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
983. Sergey Borisovich PROKOPENKO
(Сергей Борисович ПРОКОПЕНКО / Сергiй Борисович ПРОКОПЕНКО)
Születési idő: 1986.10.20.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
984. Svetlana Anatolievna KUMANOVA
(Светлана Анатольевна КУМАНОВА / Свiтлана Анатолiївна КУМАНОВА)
Születési idő: 1966.11.1.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
985. Magdalina Marina VLADIMIROVNA
(Магдалина Марина ВЛАДИМИРОВНА / Магдалина Марина ВОЛОДИМИРIВНА)
Születési idő: 1984.1.4.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
986. Kirill Borisovich MAKAROV
(Кирилл Борисович МАКАРОВ / Кирило Борисович МАКАРОВ)
Születési idő: 1995.11.6.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
987. Alexander Viktorovich MALKOV
(Александр Викторович МАЛЬКОВ / Олександр Вiкторович МАЛЬКОВ)
Születési idő: 1953.7.18.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
988. Yury Igorevich MARTYNOV
(Игорь Юрьевич МАРТЫНОВ / Iгор Юрiйович МАРТИНОВ)
Születési idő: 1969.6.22.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
989. Igor Viktorovich MATRUS
(Игорь Викторович МАТРУС / Iгор Вiкторович МАТРУС)
Születési idő: 1981.7.27.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
990. Vladimir Anatolievich MEDVEDEV
(Владимир Анатольевич МЕДВЕДЕВ / Володимир Анатолiйович МЕДВЕДЕВ)
Születési idő: 1980.10.27.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
991. Yulia Valentinovna MIKHAILOVA
(Юлия Валентиновна МИХАЙЛОВА / Юлiя Валентинiвн МИХАЙЛОВА)
Születési idő: 1991.7.14.vagy 1991.6.14.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
992. Vladimir Evgenievich MOSHKIN
(Владимир Евгеньевич МОШКИН / Володимир Євгенович МОШКIН)
Születési idő: 1980.6.25.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
993. Alla Ivanovna OBOLENSKAYA
(Алла Ивановна ОБОЛЕНСКАЯ / Алла Iванiвна ОБОЛЕНСЬКА)
Születési idő: 1964.7.26.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
994. Dmitry Alexandrovich OGILETS
(Дмитрий Александрович ОГИЛЕЦ / Дмитро Олександрович ОГIЛЕЦЬ)
Születési idő: 1968.9.2.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
995. Oleg Vladimirovich ONOPKO
(Олег Владимирович ОНОПКО / Олег Володимирович ОНОПКО)
Születési idő:
(év nem ismert [year unknown]) 10.10.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
996. Vladimir Gennadievich PAKREEV
(Владимир Геннадьевич ПАКРЕЕВ / Володимир Генадiйович ПАКРЕЄВ)
Születési idő: 1977.7.21.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
997. Maxim Alekseevich PARSHIN
(Максим Алексеевич ПАРШИН / Максим Олексiйович ПАРШИН)
Születési idő: 1976.8.3.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
998. Igor Valentinovich PASHKOV
(Игорь Валентинович ПАШКОВ / Iгор Валентинович ПАШКОВ)
Születési idő: 1961.2.4.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
999. Vasily Anatolievich PERTSEV
(Василий Анатольевич ПЕРЦЕВ / Василь Анатолiйович ПЕРЦЕВ)
Születési idő: 1981.8.9.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1000. Yuri Ivanovich POKINTELITSA
(Юрий Иванович ПОКИНТЕЛИЦА / Юрiй Iванович ПОКIНТЕЛИЦЯ)
Születési idő: 1966.5.21.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1001. Natalya Alekseevna POLYANSKAYA
(Наталья Алексеевна ПОЛЯНСКАЯ / Наталiя Олексiївна ПОЛЯНСЬКА)
Születési idő: 1971.11.6.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1002. Leonid Vladimirovich PRISENKO
(Леонид Владимирович ПРИСЕНКО / Леонiд Володимирович ПРИСЄНКО)
Születési idő: 1961.7.6.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1003. Natalya Anatolyevna PSHENICHNAYA
(Наталья Анатольевна ПШЕНИЧНАЯ / Наталiя Анатолiївна ШЕНИЧНА)
Születési idő: 1981.6.30.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1004. Lyubomir Evgenevich PUSHKIN
(Любомир Евгеньевич ПУШКИН / Любомир Євгенiйович ПУШКIН)
Születési idő: 1977.5.27.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1005. Vladislav Adolfovich RUSANOV
(Владислав Адольфович РУСАНОВ / Владислав Адольфович РУСАНОВ)
Születési idő: 1966.6.12.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1006. Vladimir Vladimirovich SAVELOV
(Владимир Владимирович САВЕЛОВ / Володимир Володимирович САВЕЛОВ)
Születési idő: 1965.2.24.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1007. Anastasia Yurievna SELIVANOVA
(Анастасия Юрьевна СЕЛИВАНОВА / Анастасiя Юрiївна СЕЛIВАНОВА)
Születési idő: 1983.8.5.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1008. Alexander Anatolievich SERYOZHENKO
(Александр Анатольевич СЕРЁЖЕНКО / Олександр Анатолiйович СЕРЬОЖЕНКО)
Születési idő: 1965.3.17.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1009. Elena Nikolaevna SHISHKINA
(Елена Николаевна ШИШКИНА / Олена Миколаївна ШИШКIНА)
Születési idő: 1978.4.19.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1010. Korotkiy Alexander VLADIMIROVICH
(Короткий Александр ВЛАДИМИРОВИЧ)
Születési idő: 1925.3.13.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1011. Oksana Viktorovna SIGIDINA
(Оксана Викторовна СИГИДИНА / Оксана Вiкторiвна СIГIДIНА)
Születési idő: 1976.8.17.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1012. Valery Vladimirovich SKOROKHODOV
(Валерий Владимирович СКОРОХОДОВ / Валерiй Володимирович СКОРОХОДОВ)
Születési idő: 1976.5.22.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1013. Natalya Ivanovna STRELCHUK
(Наталья Ивановна СТРЕЛЬЧУК / Наталiя Iванiвна СТРЕЛЬЧУК)
Születési idő: 1974.9.10.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1014. Pavel Alexandrovich SHEPOTKO
(Павел Александрович ШЕПОТЬКО / Павло Олександрович ШЕПОТЬКО)
más néven Pavel Alexandrovich TCHAIKOVSKY (Павел Александрович ЧАЙКОВСКИЙ)
Születési idő: 1986.4.15.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1015. Sergey Leonidovich TELNYKH
(Сергей Леонидович ТЕЛЬНЫХ / Сергiй Леонiдович ТЕЛЬНИХ)
Születési idő: 1972.4.29.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1016. Roman Sergeevich UDALOV
(Роман Сергеевич УДАЛОВ / Роман Сергiйович УДАЛОВ)
Születési idő: 1994.5.27.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1017. Alexandra Alexandrovna USACHEVA
(Александра Александровна УСАЧЕВА / Олександра Олександрiвна УСАЧОВА)
Születési idő:
(év nem ismert [year unknown]) 9.28.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1018. Natalya Markovna VOLKOVA
(Наталья Марковна ВОЛКОВА / Наталiя Маркiвна ВОЛКОВА)
Születési idő: 1976.10.11.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1019. Yuri Mikhailovich ZAKABLUK (Юрий Михайлович ЗАКАБЛУК) Születési idő: 1957.8.19.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1020. Marina Nikolaevna ZHEYNOVA
(Марина Николаевна ЖЕЙНОВА / Марина Миколаївна ЖЕЙНОВА)
Születési idő: 1985.2.15.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1021. Aleksei Mikhailovich ZHIGULIN
(Алексей Михайлович ЖИГУЛИН / Олексiй Михайлович ЖИГУЛIН)
Születési idő: 1979.1.29.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1022. Mikhail Valerievich ZHUKOV
(Михаил Валерьевич ЖУКОВ / Михайло Валерiйович ЖУКОВ)
Születési idő: 1978.11.1.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1023. Tatyana Vladimirovna ZHURAVLEVA
(Татьяна Владимировна ЖУРАВЛЕВА / Тетяна Володимирiвна ЖУРАВЛЕВА)
Születési idő: 1967.12.19.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1024. Abdu Tamer HASSAN
(Абду Тамер ХАССАН)
Születési idő: 1994.6.12.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1025. Sergei Navilievich ABUKOV
(Сергей Навильевич АБУКОВ)
Születési idő: 1971.3.17.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1026. Vladimir Nikolaevich ANDRIENKO
(Владимир Николаевич АНДРИЕНКО)
Születési idő: 1957.4.27.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1027. Alexander Vasilievich AVDEEV
(Александр Васильевич АВДЕЕВ)
Születési idő: 1958.12.7.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1028. Oksana Alexandrovna BABENKO
(Оксана Александровна БАБЕНКО / Оксана Олександрiвна БАБЕНКО)
Születési idő: 1987.6.3.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1029. Andrey Vasilievich BAEVSKY
(Андрей Васильевич БАЕВСКИЙ)
Születési idő: 1972.8.19.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1030. Alexander Sergeevich BANAKH
(Александр Сергеевич БАНАХ)
Születési idő: 1985.7.23.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1031. Rinat Alievich BILYALOV
(Ринат Алиевич БИЛЯЛОВ)
Születési idő: 1969.10.20.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1032. Maria Viktorovna BOGATOVA
(Мария Викторовна БОГАТОВА)
Születési idő: 1997.4.21.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1033. Anatoly Vladimirovich BONDARCHUK
(Анатолий Владимирович БОНДАРЧУК / Анатолiй Володимирович БОНДАРЧУК)
Születési idő: 1948.6.1.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1034. Alexander Alexandrovich BONDARENKO
(Александр Александрович БОНДАРЕНКО / Олександр Олександрович БОНДАРЕНКО)
Születési idő: 1983.9.2.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1035. Alexander Viktorovich BYKADOROV
(Александр Викторович БЫКАДОРОВ / Олександр Вiкторович БИКАДОРОВ)
Születési idő: 1985.9.28.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1036. Natalya Dmitrievna CHEKAREVA
(Наталья Дмитриевна ЧЕКАРЕВА / Наталя Дмитриевна ЧЕКАРЄВА)
Születési idő: 1969.5.13.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1037. Sergey Anatolievich CHUCHIN
(Сергей Анатольевич ЧУЧИН / Сергiй Анатолiйович ЧУЧИН)
Születési idő: 1959.12.11.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1038. Dmitry Murtazievich CHURADZE
(Дмитрий Муртазиевич ЧУРАДЗЕ / Дмитро Муртазiйович ЧУРАДЗЕ)
Születési idő: 1974.10.24.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1039. Dmitry Eduardovich DEZORTSEV
(Дмитрий Эдуардович ДЕЗОРЦЕВ / Дмитро Едуардович ДЕЗОРЦЕВ)
Születési idő: 1966.6.19.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1040. Irina Leontievna DIANOVA
(Ирина Леонтьевна ДИАНОВА / Iрина Леонтiївна ДIАНОВА)
Születési idő: 1962.10.13.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1041. Alexey Sergeevich DOROFEEV
(Алексей Сергеевич ДОРОФЕЕВ / Олексiй Сергiйович ДОРОФЄЄВ)
Születési idő: 1986.11.11.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1042. Vladimir Nikolaevich DUBOVKA
(Владимир Николаевич ДУБОВКА / Володимир Миколайович ДУБОВКА)
Születési idő: 1982.9.14.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1043. Alexander Pavlovich DYAGOVETS
(Александр Павлович ДЯГОВЕЦ / Олександр Павлович ДЯГОВЕЦЬ)
Születési idő: 1962.1.12.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1044. Olga Petrovna GRYAZNOVA
(Ольга Петровна ГРЯЗНОВА / Ольга Петрiвна ГРЯЗНОВА)
Születési idő: 1983.5.16.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1045. Natalya Vladimirovna GUBAREVA
(Наталья Владимировна ГУБАРЕВА / Наталя Володимирiвна ГУБАРЄВА)
Születési idő: 1981.6.23.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1046. Evgeny Alekseevich ILYENKO
(Евгений Алексеевич ИЛЬЕНКО / Євгенiй Олексiйович IЛЬЄНКО)
Születési idő: 1995.11.5.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1047. Viktor Dmitrievich ISHCHENKO
(Виктор Дмитриевич ИЩЕНКО / Вiктор Дмитрович IЩЕНКО)
Születési idő: 1958.9.23.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1048. German Rustemovich KADYROV
(Герман Рустемович КАДЫРОВ / Герман Рустемович КАДИРОВ)
Születési idő: 1965.10.15.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1049. Alexander Sergeevich KAMYSHOV
(Александр Сергеевич КАМЫШОВ / Олександр Сергiйович КАМИШОВ)
Születési idő: 1987.5.24.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1050. Maxim Gennadievich KNYSH
(Максим Геннадиевич КНЫШ / Максим Геннадiйович КНИШ)
Születési idő: 1983.5.27.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1051. Maxim Vitalievich KOROLYUK
(Максим Витальевич КОРОЛЮК / Максим Вiталiйович КОРОЛЮК)
Születési idő: 1982.12.22.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1052. Irina Anatolievna KOSTENKO
(Ирина Анатольевна КОСТЕНКО / Iрина Анатолiївна КОСТЕНКО)
Születési idő: 1974.4.4.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1053. Gennady Evgenievich KOVALCHUK
(Геннадий Евгеньевич КОВАЛЬЧУК / Геннадiй Євгенович КОВАЛЬЧУК)
Születési idő: 1969.9.16.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1054. Sergey Alexandrovich KOVALCHUK
(Сергей Александрович КОВАЛЬЧУК / Сергiй Олександрович КОВАЛЬЧУК)
Születési idő: 1966.1.27.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1055. Alexander Vladimirovich KOVTYRIN
(Александр Владимирович КОВТЫРИН / Олександр Володимирович КОВТИРIН)
Születési idő: 1977.10.10.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1056. Olga Alexandrovna KRAVTSOVA
(Ольга Александровна КРАВЦОВА / Ольга Олександрiвна КРАВЦОВА)
Születési idő: 1972.2.19.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1057. Julia Mikhailovna KRYUKOVA
(Юлия Михайловна КРЮКОВА / Юлiя Михайлiвна КРЮКОВА)
Születési idő: 1978.5.28.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1058. Klavdia Yurievna KULBATSKAYA
(Клавдия Юрьевна КУЛЬБАЦКАЯ / Клавдiя Юр’ївна КУЛЬБАЦЬКА)
Születési idő: 1967.3.30.
Nem: nő
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1059. Konstantin Alexandrovich KUZMIN
(Константин Александрович КУЗЬМИН / Костянтин Олександрович КУЗЬМIН)
Születési idő: 1976.11.28.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1060. Yury Vladimirovich LEONOV
(Юрий Владимирович ЛЕОНОВ / Юрiй Володимирович ЛЕОНОВ)
Születési idő: 1980.4.1.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1061. Roman Nikolaevich LEPA
(Роман Николаевич ЛЕПА / Роман Миколайович ЛЕПА)
Születési idő: 1974.6.3.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1062. Yaroslav Igorevich LISOBEY
(Ярослав Игоревич ЛИСОБЕЙ)
Születési idő: 1988.1.24.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1063. Irina Ivanovna ANDRUKH
(Ирина Ивановна АНДРУХ)
Születési idő: 1959.9.21.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1064. Aleksei Yuryevich BELETSKY
(Алексей Юрьевич БЕЛЕЦКИЙ)
Születési idő: 1988.7.23.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1065. Gennadiy Mikhaylovich BUNEEV
(Геннадий Михайлович БУНЕЕВ)
Születési idő: 1958.2.11.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1066. Oleg Viacheslavovich DADONOV
(Олег Вячеславович ДАДОНОВ)
Születési idő: 1968.7.6.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1067. Bella Seyranovna DEMESHKO
(Бэлла Сейрановна ДЕМЕШКО)
Születési idő: 1979.2.19.
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1068. Sergei Mikhaylovich DIDENKO
(Сергей Михайлович ДИДЕНКО)
Születési idő: 1974.6.22.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1069. Elena Evgenyevna FARAKHOVA
(Елена Евгеньевна ФАРАХОВА)
Születési idő: 1984.12.31.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1070. Valeriy Iosifovich GALINKIN
(Валерий Иосифович ГАЛИНКИН)
Születési idő: 1947.8.1.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1071. Svetlana Fiodorovna GIZAY
(Светлана Федоровна ГИЗАЙ)
Születési idő: 1965.1.24.
Születési hely: Kehychivka, Ukraine
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1072. Dmitry Yuryevich GOLDA
(Дмитрий Юрьевич ГОЛДА)
Születési idő: 1984.8.2.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1073. Mikhail Vasilyevich GOLUBOVICH
(Михаил Васильевич ГОЛУБОВИЧ)
Születési idő: 1943.11.21.
Születési hely: Zolotonosha, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1074. Andrei Anatolyevich GUBAREV
(Андрей Анатольевич ГУБАРЕВ)
Születési idő: 1974.10.22.
Születési hely: Krasnodon, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1075. Svetlana Vadimovna KHVOROSTIAN
(Светлана Вадимовна ХВОРОСТЯН)
Születési idő: 1990.3.7. Születési hely: Luhansk, Ukraine Nem: nő Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1076. Vitaliy Mikhaylovich KISHKINOV
(Виталий Михайлович КИШКИНОВ)
Születési idő: 1983.1.7.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1077. Olga Anatolyevna KOBTSEVA
(Ольга Анатольевна КОБЦЕВА)
Születési idő: 1966.9.6.
Születési hely: Rubizhne, Ukraine
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1078. Denis Sergeevich KOLESNIKOV
(Денис Сергеевич КОЛЕСНИКОВ)
Születési idő: 1980.6.1.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1079. Aleksandra Sergeevna KOVALENKO
(Александра Сергеевна КОВАЛЕНКО)
Születési idő: 1988.6.9. Születési hely: Luhansk, Ukraine Nem: nő Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1080. Aleksandr Valeryevich KRIYERENKO
(Александр Валерьевич КРИЕРЕНКО)
Születési idő: 1993.10.14.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1081. Dmitry Leonidovich KUKARSKY
(Дмитрий Леонидович КУКАРСКИЙ)
Születési idő: 1982.1.20.
Születési hely: Antipino, Russian Federation
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1082. Andrei Viktorovich LITSOEV
(Андрей Викторович ЛИЦОЕВ)
Születési idő: 1967.2.6.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1083. Roman Grigoryevich LYSENKO (Роман Григорьевич ЛЫСЕНКО) Születési idő: 1962.8.13. Születési hely: Alchevsk, Ukraine Nem: férfi Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1084. Pavel Georgievich MALY
(Павел Георгиевич МАЛЫЙ)
Születési idő: 1968.11.5.
Születési hely: Debaltseve, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1085. Ruslan Raisovich MARDANOV
(Руслан Раисович МАРДАНОВ)
Születési idő: 1980.9.22.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1086. Zhanna Viktorovna MARFINA
(Жанна Викторовна МАРФИНА)
Születési idő: 1974.1.31.
Születési hely: Bile, Ukraine
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1087. Anna Mikhaylovna MOSINA
(Анна Михайловна МОСИНА)
Születési idő: 1957.10.27.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1088. Zinaida Gavrilovna NADEN
(Зинаида Гавриловна НАДЕН)
Születési idő: 1947.7.22.
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1089. Pavel Aristievich PILAVOV
(Павел Аристиевич ПИЛАВОВ)
Születési idő: 1969.2.17.
Születési hely: Alekseyevka, Georgia
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1090. Alla Arkadyevna PODTYNNAYA
(Алла Аркадьевна ПОДТЫННАЯ)
Születési idő: 1953.6.8.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1091. Vladimir Nikolaevich POLYAKOV
(Владимир Николаевич ПОЛЯКОВ)
Születési idő: 1987.4.7.
Születési hely: Perevalsk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1092. Oleg Nikolaevich POPOV
(Олег Николаевич ПОПОВ)
Születési idő: 1972.4.16.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1093. Elena Ivanovna RAKHMUKOVA (Елена Ивановна РАХМУКОВА) Születési idő: 1956.9.25. Születési hely: Antratsyt, Ukraine Nem: nő Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1094. Igor Nikolaevich RYABUSHKIN
(Игорь Николаевич РЯБУШКИН)
Születési idő: 1970.5.5.
Születési hely: Rovenky, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1095. Ivan Vladimirovich SANAYEV
(Иван Владимирович САНАЕВ)
Születési idő: 1986.6.10.
Születési hely: Molodohvardiisk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1096. Vladimir Vladimirovich SANKIN
(Владимир Владимирович САНКИН)
Születési idő: 1984.6.7. Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1097. Natalya Vladimirovna SERGUN
(Наталья Владимировна СЕРГУН)
Születési idő: 1973.9.20.
Nem: nő
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1098. Sergei Viktorovich SEROV
(Сергей Викторович СЕРОВ)
Születési idő: 1967.12.13.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1099. Konstantin Evgenevich SKRYPNYK
(Константин Евгеньевич СКРЫПНИК)
Születési idő: 1974.4.15.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1100. Viacheslav Evgenyevich SVETLOV
(Вячеслав Евгеньевич СВЕТЛОВ)
Születési idő: 1970.1.27.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1101. Andrei Mikhaylovich TAMBOVTSEV
(Андрей Михайлович ТАМБОВЦЕВ)
Születési idő: 1986.8.6.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1102. Yuriy Nikolaevich TELIKANOV
(Юрий Николаевич ТЕЛИКАНОВ)
Születési idő: 1955.5.10.
Születési hely: Yenakiyeve, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1103. Maksim Anatolyevich UVAROV
(Максим Анатольевич УВАРОВ)
Születési idő: 1980.8.14.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1104. Aleksandr Viktorovich YERMOLENKO
(Александр Викторович ЕРМОЛЕНКО)
Születési idő: 1985.12.20.
Születési hely: Snezhnoe, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1105. Yuriy Pavlovich YUROV
(Юрий Павлович ЮРОВ)
Születési idő: 1969.6.17.
Születési hely: Luhansk, Ukraine
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1106. Nelli Akopovna ZADIRAKA (Нелли Акоповна ЗАДИРАКА) Születési idő: 1949.8.24. Születési hely: Akhaltsikhe, Georgia Nem: nő Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1107. Dmitry Aleksandrovich KHOROSHILOV
(Дмитрий Александрович ХОРОШИЛОВ / Дмитро Олександрович ХОРОШИЛОВ)
Születési idő: 1982.12.20.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1108. Andrei Fiodorovich SOPELNIK
(Андрей Федорович СОПЕЛЬНИК / Андрiй Федорович СОПЕЛЬНИК)
Születési idő: 1975.3.16.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1109. Oleg Valeryevich KOVAL
(Олег Валерьевич КОВАЛЬ / Олег Валерiйович КОВАЛЬ)
Születési idő: 1974.9.29.
Nem: férfi
Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” tagja. Ezáltal támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. 2022.4.8.
1110. Gulbakhor ISMAILOVA
(más néven Ismailova GULBAKHOR)
Гульбахор ИСМАИЛОВА
Születési idő: 1959.12.22.
Születési hely: Uzbekistan
Cím: Apartment 81-83, 79 Ustabayeva Street 1000187 Tashkent, Uzbekistan
Kapcsolódó személy: Alisher Usmanov, fiútestvér
Gulbakhor Ismailova a 2014/145/KKBP határozatban jegyzékbe vett Kreml-barát oligarcha, Alisher Usmanov lánytestvére. A német Szövetségi Bűnügyi Rendőrség (Bundeskriminalamt) nyomozásai során kiderült, hogy Alisher Usmanov közvetetten vagyont ruházott át lánytestvérére, Gulbakhor Ismailovára. Konkrétan a „Dilbar” nevű jacht tulajdonosa a Navis Marine Ltd. (Kajmán-szigetek), amelynek részvényese az Almenor Holdings Ltd. (Ciprus). Az említett holdingtársaság valamennyi részvénye a Pomerol Capital SA (Svájc) birtokában van a „The Sisters Trust” javára. 2017 óta Alisher Usmanov már nem részvényese ennek a bizalmi vagyonkezelőnek, így lánytestvére, Gulbakhor Ismailova vált a „Dilbar” jacht egyetlen tényleges tulajdonosává. 2022.4.8.
Állampolgárság: orosz
Útlevélszám: 71 3059195 (orosz)
Neme: nő
Emellett olyan, Olaszországban és Lettországban található luxusingatlanokkal is kapcsolatba hozható, amelyek fiútestvéréhez, Alisher Usmanovhoz köthetők. Ezért olyan természetes személy, aki kapcsolatban áll Alisher Usmanovval (fiútestvére), aki anyagilag vagy pénzügyileg aktívan támogatta a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozókat, és aktívan támogatta az orosz kormány Ukrajna destabilizálására irányuló politikáját.

Szervezetek

Név Azonosító adatok Indokolás A jegyzékbe vétel dátuma
„66. JSC Arzamas Machine-Building Plant (АО “Арзамасский машиностроительный завод”) Cím: Ulitsa 9 Maya, 2, Arzamas, Nizhny Novgorod Oblast, 607220 Russian Federation
Tel.: +7 831 4740780
Honlap: amz.ru
E-mail: oao_amz@amz.ru
Az Arzamas Machine-Building Plant az Oleg Deripaska tulajdonában álló Military Industrial Company része. Ez az üzem gyártja a BTR-80 kétéltű páncélozott szállító harcjárműveket, amelyeket Oroszország felhasznált 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított katonai agresszió során.
Az Arzamas Machine-Building Plantet ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
2022.4.8.
67. JSC Ruselectronics (АО “Росэлектроника”) Cím: Vereiskaya Str., 29, p. 141., Moscow 115184, Russian Federation
Tel.: +7 495 777 42 82
Honlap: https://www.ruselectronics.ru/
E-mail: info@ruselectronics.ru
A Ruselectronics egy, a Rostec tulajdonában álló orosz elektronikai holdingtársaság.
Az orosz fegyveres erők 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított orosz katonai agresszió során használták a Ruselectronics holdingtársasághoz tartozó JSC Sozvezdie Concern által fejlesztett és gyártott, Borisoglebsk-2 elnevezésű multifunkcionális elektronikai hadviselési fegyverrendszer egységeit. Ezt megelőzően a Borisoglebsk-2 rendszert a kelet-ukrajnai szeparatista, úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” területén alkalmazták.
A Ruselectronics-ot ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
2022.4.8.
68. JSC Tactical Missiles Corporation (KTRV) Cím: 141080, Moscow region, Korolev, Ilyicha str., 7, Russian Federation A Tactical Missiles Corporation az orosz fegyveres erők nagy pontosságú, levegőfelszín osztályú, valamint levegő-levegő osztályú stratégiai és taktikai légi fegyverrendszereinek, illetve egyesített tengeri fegyverrendszereinek fejlesztésével, gyártásával, korszerűsítésével, javításával és karbantartásával foglalkozik. Oroszország a Tactical Missiles Corporation által gyártott fegyvereket is használt 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított katonai agresszió során. 2022.4.8.
(АО “Корпорация Тактическое Ракетное Вооружение”, КТРВ) Tel.: +7 (495) 542-57-09; Fax: +7 (495) 511-94-39
Honlap: http://www.ktrv.ru
E-mail: kmo@ktrv.ru
A Tactical Missiles Corporationt ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
69. JSC Kalashnikov Concern (АО Концерн “Калашников”) Cím: Deryabina avenue, 3B, Izhevsk 394018, Russian Federation
Tel.: +7 341 250 47 47
Honlap: https://kalashnikovgroup.ru/
E-mail: personal@kalashnikovconcern.ru
A Kalashnikov Concern hadi felszerelések, köztük személyi puskák, rakéták és járművek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó orosz vállalat, amely a Rostec közvetlen irányítása alatt áll.
Az orosz fegyveres erők 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított orosz katonai agresszió során a Kalashnikov Concern által gyártott Vikhr-1 irányított légi rakétákat és AK-12 gépkarabélyokat is használtak.
A JSC Kalashnikov Concernt ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
2022.4.8.
70. JSC UEC Klimov (АО “ОДК-Климов”) Cím: 11, Kantemirovskaya st., St. Petersburg 194100, Russian Federation
Tel.: +7 (812) 454 71 00
Fax: +7 (812) 647 00 29
Honlap: https://www.klimov.ru/en
E-mail: klimov@klimov.ru
A JSC UEC Klimov vezető orosz vállalat, amely katonai és polgári légi járművekben használt gázturbinás hajtóműveket tervez és gyárt. A United Engine Corporation része.
A JSC UEC Klimov gyártja a Ka-52 helikopterekbe szerelt hajtóműveket; Oroszország ilyen helikoptereket is használt 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított katonai agresszió - többek között a hosztomeli csata - során.
A JSC UEC Klimovot ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
2022.4.8.
71. LLC Military Industrial Company
(ООО Военно-промышленная компания)
Cím: Rochdelskaya st., 15/8, 3 floor, r. 10-14, Moscow, 123376, Russian Federation
Tel.: +7 (495) 662-10-57
A Military Industrial Company az orosz fegyveres erők jelentős beszállítója, amely fegyvert és katonai felszerelést biztosít részükre. A Russian Machines vállalat része, tulajdonosa Oleg Deripaska.
A Military Industrial Company részét képező Arzamas Machine-Building Plant gyártja az Oroszország által 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított katonai agresszió során is használt BTR-80 kétéltű páncélozott szállító harcjárműveket.
2022.4.8.
Honlap: https://milindcom.ru E-mail: secrvpk@milindcom.ru A Military Industrial Companyt ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
72. PO More Shipyard
(Акционерное Общество Судостроительный Завод “Море”)
Cím: Desantnikov 1, Primorskiy, Fedosia, Crimea, 298176
Tel.: +7 (36562) 29-3-22
Honlap: https://moreship.ru/main/
E-mail: office@moreship.ru
A More Shipyard az orosz haditengerészet hadihajó-beszállítója. A Krím félszigetnek az Oroszországi Föderáció általi jogellenes annektálását követően az Oroszországi Föderáció államosította a vállalatot, és orosz állami engedélyt adott részére fegyverek és katonai felszerelések fejlesztésére, gyártására, tesztelésére, üzembe helyezésére, összeszerelésére, műszaki karbantartására, javítására, ártalmatlanítására és eladására.
A More Shipyard Project 22800 típusú korvetteket épített az orosz haditengerészet számára, ami hozzájárult a jogellenesen annektált Krím félsziget militarizálásához. Ezenfelül a vállalat logójában szerepel az orosz propaganda által az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított orosz katonai agresszió népszerűsítésére használt „Z” katonai szimbólum.
A More Shipyardot ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért. A vállalat tulajdonjogát továbbá az ukrán joggal ellentétesen ruházták át.
2022.4.8.
73. JSC Omsk Transport Machine Factory Omsktransmash
(AO Омский завод транспортного
машиностроения
“ОМСКТРАНСМАШ”)
Cím: Krasnyy Pereulok 2, 644020 Omsk, Russian Federation
Tel.: +7 (3812) 44 61 03
Honlap: http://transmash-omsk.ru
E-mail: info@transmash-omsk.ru
Az Omsktransmash állami tulajdonban lévő mérnöki tervező vállalat, amelynek székhelye az oroszországi Omszkban található. Ez a vállalat gyártja a termobárikus rakéták kilövésére szolgáló TOS-1A rakéta-indítóállványokat.
2022-ben Oroszország felhasználta az Omsktransmash által az orosz fegyveres erők részére korábban leszállított TOS-1A-t az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított katonai agresszió során.
Az Omsktransmash-t ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi eszközökkel való támogatásáért.
2022.4.8.
74. JSC Russian Machines (ООО “Русские машины”) Cím: Rochdelskaya 15, building 8, Moscow, 123022, Russian Federation
Tel.: +7 (495) 653 82 07
Honlap: rm.ru
A JSC Russian Machines olyan ipari konglomerátum, amely Oleg Deripaska tulajdonában áll. Részét képezi a Military Industrial Company és az Arzamas Machine-Building Plant is; utóbbi gyártja az Oroszország által 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított katonai agresszió során használt BTR-80 kétéltű páncélozott szállító harcjárműveket. 2022.4.8.
E-mail: info@rm.ru A JSC Russian Machinest ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
75. JSC Sozvezdie Concern (АО Концерн “Созвездие”) Cím: Plekhanovskaya Str., 14, Voronezh 394018, Russian Federation
Tel.: +7 473 252 52 52
Honlap: https://www.sozvezdie.su
E-mail: office@sozvezdie.su
A JSC Sozvezdie Concern elektronikai hadviselési, rádiókommunikációs, valamint elektronikai ellentevékenységekre szolgáló rendszereket és berendezéseket fejleszt, illetve gyárt.
Az orosz fegyveres erők 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított orosz katonai agresszió során felhasználták a JSC Sozvezdie Concern által fejlesztett és gyártott, Borisoglebsk-2 elnevezésű multifunkcionális elektronikai hadviselési fegyverrendszer egységeit. Ezt megelőzően a Borisoglebsk-2 rendszert a keletukrajnai szeparatista, úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” területén alkalmazták.
A JSC Sozvezdie Concernt ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
2022.4.8.
76. JSC Research and Industrial Concern “Machine Engineering Technologies” - JSC RIC TECMASH
(Холдинговая компания АО “Научно-производственный концерн ’Технологии машиностроения’”)
Cím: Bolshaya Tatarskaya Str. 35/5, Moscow 115184, Russian Federation
Tel.: +7 495 459 98 81
Honlap: http://tecmash.ru
E-mail: info@tecmash.ru
A Tecmash Concern az orosz fegyveres erők által használt rakéták és lőszerek egyik legjelentősebb tervezője és gyártója; a Rostec leányvállalata.
Saját leányvállalata, az NPO Splav gyártja az Oroszország által 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított katonai agresszió során is használt BM-27 Uragan és BM-30 Smerch rakéta-indítóállványokat. Az orosz fegyveres erők BM-27 Uragan és BM-30 Smerch rakéta-indítóállványokat alkalmaztak ukrán polgári célpontok ellen kazettás lőszerekkel elkövetett támadásokban, amelyek több halálos áldozatot követeltek.
A Techmash-t ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
2022.4.8.
77. PJSC United Engine Corporation
(АО “Объединенная
двигателестроительная
корпорация”)
Cím: 16, Budyonny Avenue, Moscow, 105118, Russian Federation
Tel.: +7(495) 232-55-02, +7(499) 558-18-94
A United Engine Corporation a Rostec leányvállalata, amely katonai repülőgéphajtóművek, rakétahajtóművek és tengeri gázturbinás hajtóművek tervezését, gyártását és műszaki kiszolgálását végzi. 2022.4.8.
Honlap:
https://www.uecrus.com E-mail: info@uecrus.com
Az Official United Engine Corporation egyik tagvállalata, a JSC UEC Klimov gyártja a Ka-52 helikopterekbe szerelt hajtóműveket; Oroszország ilyen helikoptereket is használt 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított katonai agresszió - többek között a hosztomeli csata - során.
A United Engine Corporationt ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
78. Yantar Shipyard
(Прибалтийский судостроительный завод “Янтарь”)
Cím: 1 Guskova square, 236005, Kaliningrad, Russian Federation
Tel.: +7 (4012) 61 30 83
Honlap: https://shipyard-yantar.ru/en
E-mail: office@shipyard-yantar.ru
A Yantar Shipyard a United Shipbuilding Corporation, egy orosz állami tulajdonban lévő hajógyártó konglomerátum részét képezi, amely az orosz haditengerészet fő hadihajó-beszállítója.
A vállalat építette a „Pyotr Morgunov” elnevezésű, Project 11711 típusú, nagy méretű partraszálló hajót, amelyet Oroszország 2022-ben az Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított katonai agresszió során.
A Yantar Shipyardot ezért felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések anyagi vagy pénzügyi támogatásáért.
2022.4.8.
79. Otkritie FC Bank
(korábbi nevén NOMOS Bank)
A társaság formája: állami részvénytársaság (Public Joint Stock Company)
Cím: D. 2, str. 4, ul. Letnikovskaya, 115114, Moscow, Russian Federation
Cégbejegyzés ideje: 1999.12.15.
Cégjegyzékszám: 1027739019208
Adóazonosító szám: 7706092528
SWIFT/BIC: JSNMRUMM
Kapcsolódó személy: Igor Finogenov, társalapító (jelenleg az Eurázsiai Fejlesztési Bank vezérigazgatója)
Kapcsolódó szervezetek: Orosz Központi Bank (Central Bank of Russia); az Oroszországi Föderáció kormánya (Government of the Russian Federation)
Az Otkritie FC Bank, korábbi nevén NOMOS Bank Oroszország 10 legnagyobb bankjának egyike, az Oroszországi Föderáció kormánya számára rendszerszinten jelentős pénzügyi intézmény. Az Otkritie Bank legfőbb befektetője az Orosz Központi Bank (Central Bank of Russia), amely a részvényeinek 99-100%-át birtokolja. Oroszország egyik vezető állami tulajdonú pénzügyi intézményeként az Otkritie Bank jelentős bevételt biztosít az Orosz Központi Bank és az Oroszországi Föderáció kormánya számára. Az Otkritie Bank ezért olyan szervezet vagy szerv, amely a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya részére anyagi vagy pénzügyi támogatást nyújt, illetve általa előnyökhöz jut, továbbá olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedik. 2022.4.8.
80. Novikombank Новикомбанк A társaság formája: részvénytársasági kereskedelmi bank (Joint Stock Commercial Bank)
Cím: Bld.1, Polyanka Bolshaya str. 50/1, Moscow, 119180, Russian Federation
A bejegyzés helye: Moscow, Russian Federation
Cégjegyzékszám: 1027739075891
Kapcsolódó személyek: Georgieva Elena ALEKSANDROVNA (az igazgatótanács elnöke); Andrey Valeryevich KONDRATYEV (az igazgatóság elnöke)
Kapcsolódó szervezet: Rostec (orosz technológiai állami vállalat) (Russian Technologies State Corporation)
A Novikombank a Rostec (orosz technológiai állami vállalat) (Russian Technologies State Corporation), egy orosz állami tulajdonban lévő jelentős védelmi konglomerátum leányvállalata. A Novikombank fontos szerepet játszik Oroszországban a csúcstechnológiai iparágak fejlesztését célzó orosz kormányzati programok végrehajtásában azáltal, hogy finanszírozást nyújt kulcsfontosságú katonai és polgári projektekhez. A Novikombank az Oroszországi Föderáció kormánya számára stratégiai jelentőséggel bíró ágazatokban - elsősorban a védelmi ágazatban - folytat tevékenységet. A Novikombank ezért olyan szervezet vagy szerv, amely a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya részére anyagi vagy pénzügyi támogatást nyújt, illetve általa előnyökhöz jut, továbbá olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedik. 2022.4.8.
81. Sovcombank
(korábbi nevén Buycombank)
A szervezet típusa: állami részvénytársaság (Public Joint Stock Company)
Cím: Ul. Butyrskaya, D. 76, P. 1, 127015, Moscow, Russian Federation
Cégbejegyzés ideje: 1990.11.1.
Cégjegyzékszám: 1027739059754
Adóazonosító szám: 7730058711
Kapcsolódó szervezet: az Oroszországi Föderáció kormánya (Government of the Russian Federation)
A Sovcombank, korábbi nevén Buycombank Oroszország egyik legnagyobb bankja, amelyet a kormány és az Orosz Központi Bank (Central Bank of Russia) rendszerszinten jelentős orosz pénzügyi és hitelintézetnek minősített. A Sovcombank ezért olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedik. 2022.4.8.
82. VTB Bank ВТБ/Внешторгбанк A szervezet típusa: állami részvénytársaság (Public Joint Stock Company)
Cím: Vorontsovskaya Str., 43, Moscow, 109044, Russian Federation
A VTB Bank rendszerszinten jelentős pénzügyi intézmény az Oroszországi Föderáció kormánya számára, amely pedig a VTB Bank egyik fő részvényese. Maga a bank szoros kapcsolatban áll az orosz hírszerzéssel. Vezérigazgatóját Vladimir Putin elnök nevezte ki, és előbbi több ízben védelmébe vette az elnök intézkedéseit, többek között a Krím félsziget annektálását is. Mindemellett a VTB mint nagyrészt az Oroszországi Föderáció kormánya tulajdonában álló vezető orosz pénzügyi intézmény jelentős bevételt biztosít az Oroszországi Föderáció kormánya számára. A 2022.4.8.
A bejegyzés helye: Degtyarnyy Pereulok, 11a, St. Petersburg, 191144, Russian Federation
Cégbejegyzés ideje: 1990.10.17.
Cégjegyzékszám: 1027739609391
Kapcsolódó személyek: Andrei Leonidowitsch KOSTIN (elnök és az igazgatótanács elnöke); Anton SILUANOV (a felügyeleti tanács elnöke)
Kapcsolódó szervezet: Szövetségi Állami Vagyonügynökség (Federal Agency for State Property Management) (az orosz Gazdaságfejlesztési Minisztérium [Russian Ministry of Economic Development] részlege, az egyik fő részvényes)
VTB Bank ezért olyan szervezet vagy szerv, amely a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya részére anyagi vagy pénzügyi támogatást nyújt, illetve általa előnyökhöz jut, továbbá olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedik.
83. JSC GTLK
State Transport Leasing Company
Cím: 31a Leningradsky Avenue, bldg. #1, Moscow 125284, Russian Federation
Hivatalos cím: 73 Respublika St., Suite 100, Salekhard, Yamalo-Nenets Autonomous Area, 62900B, Russian Federation
A szervezet típusa: közlekedési vállalat (Transports company)
A bejegyzés helye: Moscow, Russian Federation
Cégbejegyzés ideje: 2001
Székhely: Russian Federation
Kapcsolódó szervezetek: GTLK Europe, GTLK Asia, GTLK Middle East
Tel.: (495) 221-00-12 8-800-200-12-99
E-mail: gtlk@gtlk.ru
A GTLK a légi, tengeri és vasúti közlekedés, a személyszállítás, a gépjárműipar, valamint a közlekedési ágazatban működő belföldi vállalatok által használt speciális berendezések területén tevékenykedik, továbbá az oroszországi közlekedési infrastruktúra fejlesztését célzó beruházási tevékenységeket végez. A vállalat egyedüli részvényese az Oroszországi Föderáció, amelyet az Oroszországi Föderáció Közlekedési Minisztériuma (Ministry of Transport of the Russian Federation) képvisel. A GTLK lízingportfóliójának értékét 2020-ban 1,3 milliárd rubelre becsülték és leányvállalatokat működtet a Közel-Keleten, Ázsiában és Európában. A GTLK olyan jogi személy, amely a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya részére pénzügyi támogatást nyújt, illetve általa előnyökhöz jut. 2022.4.8.”.

  Vissza az oldal tetejére