A jogszabály mai napon ( 2024.10.09. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2032.VI.30. -)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2022, https://eur-lex.europa.eu/

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2022. április 6-i (EU) 2022/612 RENDELETE

az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) * 

(átdolgozás)

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 114. cikkére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére * ,

a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően,

rendes jogalkotási eljárás keretében * ,

mivel:

(1) Az 531/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletet *  több alkalommal jelentősen módosították * . Mivel további módosítások szükségesek, a rendeletet az áttekinthetőség érdekében célszerű átdolgozni.

(2) Az (EU) 2015/2120 európai parlamenti és tanácsi rendelet *  módosította az 531/2012/EU rendeletet, és előírta, hogy 2017. június 15-étől kezdődően törölni kell az Unióban a kiskereskedelmi barangolási többletdíjakat, a barangolási szolgáltatások méltányos használatára, valamint a kiskereskedelmi barangolási többletdíjak eltörlését - más néven a belföldi díjszabás szerinti barangolás (RLHA) bevezetését - követően a fenntarthatóságot biztosító derogációs mechanizmus alkalmazásának lehetőségére is figyelemmel. Továbbá, a Bizottság az 531/2012/EU rendelet 19. cikkével összhangban felülvizsgálta a barangolási szolgáltatások nagykereskedelmi piacát annak felmérése céljából, hogy milyen intézkedések szükségesek a kiskereskedelmi barangolási többletdíjak eltörléséhez. E felülvizsgálatot követően a nemzeti nagykereskedelmi barangolási piacok szabályozása céljából az Európai Parlament és a Tanács elfogadta az (EU) 2017/920 rendeletet * , hogy 2017. június 15-től a belföldi vagy a látogatott piacok torzulása nélkül eltörölje a kiskereskedelmi barangolási többletdíjakat.

(3) 2019. november 29-én a Bizottság közzétette a barangolási piac első teljeskörű felülvizsgálatát (a továbbiakban: a bizottsági jelentés), amelyből kiderül, hogy az utazóknak Unió-szerte jelentős mértékben előnyére vált a kiskereskedelmi barangolási többletdíjak eltörlése. Gyorsan és jelentős mértékben megnőtt a mobilszolgáltatások, nevezetesen a szabályozott barangolásos hangátviteli, SMS- vagy adatátviteli szolgáltatások használata az Unión belüli utazás során, ami igazolja az uniós barangolási szabályok hatását. A bizottsági jelentés megállapította, hogy bár a kiskereskedelmi és a nagykereskedelmi barangolási piacokon is mutatkoznak jelei bizonyos versenydinamikának, az azok mögött meghúzódó alapvető versenyfeltételek nem változtak, és belátható időn belül várhatóan nem is fognak változni. A kis- és nagykereskedelmi piacok szabályozására ezért továbbra is szükség van, és azt nem szabad megszüntetni. A bizottsági jelentés megállapította különösen, hogy nagykereskedelmi szinten az árplafonok jelentős csökkenésének köszönhetően tovább csökkentek a nagykereskedelmi roamingdíjak, ami kedvezett a nettó kimenő forgalmat bonyolító szolgáltatóknak, vagyis az olyan ügyfélkörrel rendelkező szolgáltatóknak, amelyek több mobilszolgáltatást vesz igénybe a más tagállamokban működő partnerszolgáltatók hálózatain, mint a partnerszolgáltatók ügyfélköre által a saját hálózatukon igénybe vett szolgáltatások.

A bizottsági jelentés tudomásul vette az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) a nagykereskedelmi barangolási díjplafonok további csökkentésére vonatkozó ajánlását. A Bizottság is elemezte és dokumentálta, hogy a nagykereskedelmi barangolási díjplafonok további csökkentésére van szükség, továbbá felmérte, hogy milyen mértékű csökkentéssel térülnének meg a látogatott szolgáltatók nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásával járó költségei. A bizottsági jelentés utalt az 531/2012/EU rendelet azon követelményére, hogy a barangolást végző ügyfél számára ugyanazon áron ugyanolyan szolgáltatáshoz kell hozzáférést nyújtani más tagállamokban, feltéve, hogy az adott szolgáltatások a látogatott hálózaton keresztül nyújthatók. A bizottsági jelentés tudomásul vette a nagykereskedelmi barangolási forgalom adásvételére szolgáló teljesen új kereskedési módokat - például online kereskedési platformokat -, amelyek potenciálisan előmozdíthatják a versenyt a nagykereskedelmi barangolási piacon, és gördülékenyebbé tehetik a szolgáltatók közötti tárgyalást. Végül a jelentés megjegyezte, hogy a piac nem élt a barangolásos adatátviteli szolgáltatások elkülönített értékesítésének lehetőségével.

(4) Az 531/2012/EU rendelet 2022. június 30-án hatályát veszti, e rendelet célja pedig az előbbi rendelet átdolgozása, ezzel egyidejűleg pedig olyan új intézkedések bevezetése, amelyek növelik az átláthatóságot, többek között a hozzáadott értéket képviselő szolgáltatások barangolás során történő használata, valamint a nem földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózatokon keresztül történő barangolás tekintetében, és célja továbbá a belföldi díjszabás szerinti barangolás valódi élményének biztosítása a szolgáltatás minősége és a segélyhívó szolgáltatások barangolás során történő elérése tekintetében. A piaci kiszámíthatóság biztosítása és a szabályozásból eredő terhek minimalizálása érdekében e rendelet időbeli hatálya 10 évre, 2032-ig szól. Ez a rendelet bevezeti azt a követelményt, hogy a Bizottság 2025-ben és 2029-ben felülvizsgálatot végezzen és jelentést nyújtson be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyet adott esetben e rendelet módosítására irányuló jogalkotási javaslat követ, amennyiben a piaci fejlemények ezt szükségessé teszik. A gyorsan változó piaci fejlemények és az új technológiák gyors bevezetése miatt a Bizottságnak különösen azt kell értékelnie, hogy helyénvaló-e az e rendelet módosítására irányuló jogalkotási javaslat benyújtása az első jelentés 2025-ös kiadásakor.

(5) A nemzeti szabályozó hatóságok vagy egyéb illetékes hatóságok, amelyek az ország területén szokásos tartózkodási hellyel rendelkező mobiltelefon-használók érdekeit hivatottak megvédeni és érvényesíteni, nem képesek ellenőrizni a látogatott hálózatnak egy másik tagállamban található üzemeltetőjét, amely nemzetközi barangolási szolgáltatást nyújt a szóban forgó ügyfeleknek. Az ellenőrzés e hiánya csökkentheti azon fogyasztóvédelmi intézkedések hatékonyságát is, amelyeket a tagállamok az uniós hatáskörhöz képest megmaradó jogalkotói hatáskörükben hoztak meg.

(6) Az Unióban továbbra is széttagolt a mobilhírközlési piac, és nincs olyan mobilhálózat, amely valamennyi tagállamot lefedné. Ennek következtében a barangolásszolgáltatók ahhoz, hogy belföldi ügyfeleiknek a más tagállamokban tett utazásaik során mobil hírközlési szolgáltatásokat nyújthassanak, nagykereskedelmi barangolási szolgáltatásokat vásárolnak a látogatott tagállamokban ilyen szolgáltatásokat kínáló szolgáltatóktól vagy nagykereskedelmi barangolási szolgáltatásokat cserélnek az említett szolgáltatókkal.

(7) Addig nem jelenthető ki, hogy létezik távközlési belső piac, amíg különbségek vannak a belföldi és a barangolási díjak között. Ezért a mobil hírközlési szolgáltatások belső piacának megteremtése érdekében meg kell szüntetni a belföldi és a barangolási díjak közötti különbségeket.

(8) Közös, összehangolt megközelítést kell alkalmazni annak biztosítása érdekében, hogy a földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózatot használók az Unión belüli utazásaik során ne fizessenek túlzott árat az Unión belüli barangolási szolgáltatások igénybevételéért, ezáltal a barangolási szolgáltatások tekintetében fokozódjék a barangolásszolgáltatók közötti verseny, és ennek folytán a fogyasztók magas szintű védelmet élvezzenek, valamint megmaradjon az innovációra való ösztönzés és a fogyasztói választás lehetősége is. Az érintett szolgáltatások határokon átnyúló természetére tekintettel ilyen közös megközelítésre van szükség annak biztosításához, hogy a barangolásszolgáltatók objektív kritériumokon alapuló, egységes, koherens keretszabályozás alapján működhessenek.

(9) Az internetcsatlakozásra alkalmas mobilkészülékek erőteljes elterjedése miatt a barangolásos adatátvitel igen nagy gazdasági jelentőséggel bír. Ez mind a felhasználók, mind pedig az alkalmazás- és tartalomszolgáltatók szempontjából releváns. E piac fejlődésének előmozdítása érdekében az adatforgalmi árak nem akadályozhatják a növekedést, különös tekintettel arra, hogy várhatóan folyamatosan gyorsulni fog az új generációs, nagy sebességű hálózatok és szolgáltatások fejlesztése és kiépítése.

(10) A 2002/19/EK * , a 2002/20/EK * , a 2002/21/EK * , a 2002/22/EK *  és a 2002/58/EK *  európai parlamenti és tanácsi irányelv célja az elektronikus hírközlés Unión belüli belső piacának létrehozása, egyúttal annak biztosítása, hogy az erősebb verseny révén biztosított legyen a fogyasztóvédelem magas szintje. A 2002/58/EK irányelv kivételével a fenti irányelveket az (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv *  hatályon kívül helyezte.

Az (EU) 2018/1972 irányelv célja, hogy ösztönözze a rendkívül nagy kapacitású hálózatokba irányuló beruházásokat és az ilyen hálózatok elterjedését az Unióban, valamint hogy új spektrumszabályokat határozzon meg a mobil összeköttetésre és az 5G-re vonatkozóan. Az (EU) 2018/1972 irányelv arról is rendelkezik, hogy a nemzeti szabályozó hatóságoknak és egyéb illetékes hatóságoknak, valamint a BEREC-nek, a Bizottságnak és a tagállamoknak többek között a belső piac fejlődéséhez való hozzájárulásra és az uniós polgárok érdekeinek előmozdítására vonatkozó célkitűzéseket kell követniük. Az említett irányelv többek között azt is biztosítja, hogy valamennyi végfelhasználó megfizethető kommunikációhoz férhessen hozzá, ideértve az internetet is. Növeli a fogyasztók védelmét és a felhasználók biztonságát, és megkönnyíti a szabályozói beavatkozást.

(11) A kis- és a nagykereskedelmi barangolási piac olyan sajátosságokkal rendelkezik, amelyek az (EU) 2018/1972 irányelv értelmében rendelkezésre álló mechanizmusokon túlmenő, kivételes intézkedéseket tesznek indokolttá.

(12) E rendeletnek lehetővé kell tennie az (EU) 2018/1972 irányelv alapján alkalmazandó szabályoktól - nevezetesen, hogy jelentős piaci erő hiányában a kínált szolgáltatások árát kereskedelmi megállapodás révén kell megállapítani - való eltérést, ezáltal lehetővé téve olyan kiegészítő szabályozási kötelezettségek előírását, amelyek megfelelnek az Unión belüli barangolási szolgáltatások sajátos jellemzőinek.

(13) Annak érdekében, hogy a fogyasztókat megvédjük a szabályozott barangolási szolgáltatások, nevezetesen szabályozott hangátviteli, SMS- vagy barangolásos adatátviteli szolgáltatások kiskereskedelmi árának az eurótól eltérő pénznemek referencia-árfolyamának ingadozása miatt bekövetkező emelkedésétől, azon tagállamoknak, amelyek pénzneme nem az euro, a maximálisan kivethető többletdíjak saját pénznemükben való megállapítása céljából több, különböző időpontban közzétett referencia-árfolyam átlagát kell alkalmazniuk. Amennyiben a maximális díjakat nem euróban fejezik ki, az alkalmazandó értékeket a releváns pénznemben kell meghatározni az Európai Unió Hivatalos Lapjában (Hivatalos Lap) több, különböző időpontokban az e rendeletben meghatározott napon közzétett referencia-árfolyam átlagának alkalmazásával. Amennyiben az adott napon nem történik közzététel, az alkalmazandó referencia-árfolyamok a Hivatalos Lapban az e napot követően első alkalommal közzétett referencia-árfolyamok. Az eurótól eltérő pénznemben kifejezett értékek meghatározásának az Unión belüli kommunikációra alkalmazott, az (EU) 2015/2120 rendelet szerinti szabállyal való összehangolása érdekében az eurótól eltérő pénznemben fizetendő maximális díjakat az Európai Központi Bank által a releváns naptári év január 15-én, február 15-én és március 15-én a Hivatalos Lapban közzétett referenciaárfolyamok átlagának alkalmazásával kell meghatározni. Az ily módon 2022-re kiszámított maximális díjakat e rendelet hatálybalépésének napjától kezdve 2023. május 15-ig kell alkalmazni.

(14) A barangolási szolgáltatások hatékonyabb, integrált és versenyalapú piacának fejlődését nem akadályozhatják olyan tényezők, amelyek gátolják a vállalkozásokat abban, hogy érdemben tárgyalásokat folytassanak a barangolási szolgáltatások nyújtásához szükséges nagykereskedelmi hozzáférésről, beleértve a gépek közötti kommunikációt is. Fel kell számolni a nagykereskedelmi barangolási szolgáltatásokhoz való hozzáférés előtt álló akadályokat, amelyek a tárgyalási pozíciók különbözőségéből, valamint abból a körülményből fakadnak, hogy a vállalkozások különböző mértékben rendelkeznek infrastruktúrával. E célból a nagykereskedelmi barangolási megállapodásoknak tiszteletben kell tartaniuk a technológiasemlegesség elvét, és egyenlő és tisztességes hozzáférési lehetőséget kell biztosítaniuk valamennyi üzemeltető számára a rendelkezésre álló összes hálózathoz és technológiához, valamint tiszteletben kell tartaniuk azt az elvet, hogy az ilyen megállapodásoknak jóhiszemű tárgyalások eredményeként kell létrejönniük, lehetővé téve a barangolásszolgáltató számára, hogy a belföldön kínált szolgáltatásokkal egyenértékű kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokat kínáljon. Ez a rendelet nem hárít olyan kötelezettséget a barangolásszolgáltatókra, amelynek értelmében azok kizárólag a legfejlettebb hálózatokkal rendelkező üzemeltetőkkel köthetnek nagykereskedelmi barangolási megállapodásokat, feltéve, hogy teljesülnek az e rendeletben meghatározott kiskereskedelmi szolgáltatásminőségi követelmények. A nagykereskedelmi barangolási hozzáféréssel rendelkezni kívánó üzemeltetők számára lehetővé kell tenni, hogy saját kereskedelmi igényeiknek és végfelhasználóik érdekeinek megfelelően szabadon tárgyalhassanak nagykereskedelmi barangolási megállapodásaikról. Ezért az új generációs mobilhírközlő hálózatokra és technológiákra való átállás során a barangolásszolgáltatóknak fokozatosan biztosítaniuk kell a nagykereskedelmi barangolási hozzáférést, amely lehetővé teszi kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtását más tagállamokban ugyanolyan szerződéses feltételek mellett, mint a saját tagállamukban, a belföldi díjszabás szerinti barangolás célkitűzéseivel összhangban. A barangolásszolgáltatóknak - a BEREC nagykereskedelmi barangolási hozzáférésre vonatkozó iránymutatásaival összhangban - olyan kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokat kell kínálniuk, amelyek egyenértékűek az általuk belföldön kínált mobilhírközlési szolgáltatásokkal, amennyiben a látogatott tagállamban széles körű lefedettség vagy versenyképes ajánlatok állnak rendelkezésre az ilyen új generációs mobilhírközlő hálózatokhoz és technológiákhoz való hozzáférésre.

A virtuális mobilhálózat-üzemeltetők és a mobilhírközlési szolgáltatások viszonteladói, amelyek nem rendelkeznek saját hálózati infrastruktúrával, a barangolási szolgáltatásokat jellemzően a fogadó mobilhálózat ugyanazon tagállamban található üzemeltetőivel kötött nagykereskedelmi barangolási megállapodások alapján nyújtják. Előfordulhat azonban, hogy a kereskedelmi tárgyalások eredményeként a virtuális mobilhálózat-üzemeltetők és a viszonteladók számára nem marad elegendő árrés ahhoz, hogy alacsonyabb árakkal ösztönözzék a versenyt. Az említett akadályok felszámolása, továbbá a virtuális mobilhálózat-üzemeltetők vagy viszonteladók és a mobilhálózat-üzemeltetők alkupozícióinak kiegyensúlyozása - a hozzáférésre irányuló kötelezettség és a nagykereskedelmi árkorlátok alkalmazása révén - előreláthatóan megkönnyíti majd az alternatív, innovatív, Unión belüli barangolási szolgáltatások és ügyfeleknek szóló ajánlatok megjelenését. Az (EU) 2018/1972 irányelv szabályai nem rendelkeznek e problémának a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókra vonatkozó kötelezettségek előírásán keresztül történő megoldásáról.

(15) Ezért kötelezettséget kell megállapítani arra vonatkozóan, hogy ki kell elégíteni a nyilvános mobilhírközlő hálózatokhoz barangolási szolgáltatások nyújtása céljából való nagykereskedelmi hozzáférés iránti észszerű igényeket. Az ilyen hozzáférésnek összhangban kell lennie a hozzáférést kérő igényeivel. A modern technológiát igénylő szolgáltatások és a kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások végfelhasználói számára lehetővé kell tenni, hogy a barangolás során ugyanolyan minőségű szolgáltatást élvezzenek, mint belföldön. A nagykereskedelmi barangolási hozzáférésre vonatkozó kötelezettségnek ezért biztosítania kell, hogy a hozzáférést kérők a belföldön kínált kiskereskedelmi szolgáltatásokkal teljesen megegyező szolgáltatásokat kínálhassanak, kivéve, ha a látogatott hálózatok hozzáférési kéréssel megkeresett üzemeltetői bizonyítani tudják, hogy ez műszakilag nem megvalósítható. Azokat a paramétereket, amelyek mellett a látogatott hálózat üzemeltetője saját belföldi ügyfeleinek mobilszolgáltatásokat kínál, műszakilag megvalósíthatónak kell tekinteni. A vonatkozó nagykereskedelmi barangolási megállapodásra is figyelemmel és az e rendeletben meghatározott kiskereskedelmi kötelezettségek sérelme nélkül a látogatott hálózat üzemeltetőjének biztosítania kell, hogy a saját hálózatán barangolást végző ügyfelekre ne vonatkozzanak kedvezőtlenebb feltételek, mint amilyeneket a belföldi ügyfelei számára kínál, például a szolgáltatás minősége, így többek között a rendelkezésre álló sebesség tekintetében. A hozzáférés megtagadására csak olyan objektív kritériumok alapján kerülhet sor, mint például a műszaki megvalósíthatóság vagy a hálózat integritása fenntartásának szükségessége. A látogatott hálózat üzemeltetője kereskedelmi megfontolások alapján nem tagadhatja meg vagy korlátozhatja a hozzáférést oly módon, hogy a versengő barangolási szolgáltatások nyújtása korlátozott legyen.

A hozzáférés megtagadása esetén a sértett fél számára lehetővé kell tenni, hogy az e rendeletben meghatározott eljárással összhangban vitarendezésre irányuló kérelmet nyújtson be. Az egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében a barangolási szolgáltatások nyújtásához szükséges nagykereskedelmi hozzáférést az e rendeletben a nagykereskedelmi hozzáférésre vonatkozóan előírt szabályozási kötelezettségekkel összhangban, az ilyen típusú hozzáférés biztosításával összefüggő különböző költségelemek figyelembevételével kell megadni. Ha a barangolási szolgáltatásokhoz szükséges nagykereskedelmi hozzáférés területén következetes szabályozói fellépés érvényesül, az elősegítheti a tagállamok közötti torzulások elkerülését. A BEREC-nek a Bizottsággal koordinálva és az érdekelt felekkel együttműködésben iránymutatást kell nyújtania a barangolási szolgáltatásokhoz szükséges nagykereskedelmi hozzáférésre vonatkozóan.

(16) A barangolási célú nagykereskedelmi hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettségnek magában kell foglalnia a közvetlen nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtását, valamint a barangolási szolgáltatások nagykereskedelmi alapon történő, harmadik fél általi viszonteladás céljából történő nyújtását is. A barangolási célú nagykereskedelmi hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettségnek ki kell terjednie a mobilhálózat-üzemeltetők azon kötelezettségére is, amely szerint a virtuális mobilhálózat-üzemeltetők és a viszonteladók számára lehetővé kell tenniük szabályozott nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások vásárlását olyan nagykereskedelmi aggregátor szolgáltatóktól, amelyek az Unió egész területén közös hozzáférési pontot és egységes platformot biztosítanak a barangolási megállapodások tekintetében. Annak szavatolására, hogy az üzemeltetők a barangolásszolgáltatók számára észszerű határidőn belül biztosítsák a hozzáférést a közvetlen nagykereskedelmi barangolási hozzáféréshez és a nagykereskedelmi viszonteladói barangolási hozzáféréshez szükséges valamennyi eszközhöz, referenciaajánlatot kell közzétenni, amely tartalmazza a közvetlen nagykereskedelmi barangolási hozzáférésre és a nagykereskedelmi viszonteladói barangolási hozzáférésre vonatkozó általános feltételeket. A referenciaajánlat közzététele nem akadályozhatja meg, hogy a hozzáférést kérelmező és a hozzáférést nyújtó felek kereskedelmi tárgyalásokat folytassanak a végleges nagykereskedelmi megállapodásban szereplő árszintről, valamint a nagykereskedelmi hozzáférésre vonatkozó olyan kiegészítő szolgáltatásokról, amelyek túlmutatnak a közvetlen nagykereskedelmi barangolási hozzáféréshez és a nagykereskedelmi viszonteladói barangolási hozzáféréshez szükséges szolgáltatásokon.

(17) A barangolási célú nagykereskedelmi hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettségnek minden olyan összetevőre ki kell terjednie, amely a barangolási szolgáltatások nyújtásához szükséges, így a hálózati elemekre és a kapcsolódó létesítményekre; a megfelelő szoftverrendszerekre - köztük a működést támogató rendszerekre; az előrendelési, a beszerzési és a rendelési célú, a karbantartási és a javítási igényekre vonatkozó, valamint a számlázási célú informatikai rendszerekre és adatbázisokra; a számfordításra vagy azzal egyenértékű funkcióval rendelkező rendszerekre; a mobilhálózatokra, valamint a virtuális hálózati szolgáltatásokra.

(18) Ha nagykereskedelmi viszonteladói barangolási hozzáférést kérelmezők a kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásához szükséges eszközökön vagy szolgáltatásokon túlmutató eszközökhöz vagy szolgáltatásokhoz igényelnek hozzáférést, a mobilhálózat-üzemeltetők tisztességes és észszerű díjakat számíthatnak fel ezen eszközök vagy szolgáltatások tekintetében. A kiegészítő eszközök vagy szolgáltatások többek között értéknövelt szolgáltatások, kiegészítő szoftverek és informatikai rendszerek, illetve számlázási rendszerek lehetnek.

(19) Az (EU) 2018/1972 irányelv 109. cikke előírja a tagállamok számára, hogy biztosítsák minden végfelhasználó számára, hogy segélyhívási célú kommunikációval az illetékes segélyszolgálati állomáson keresztül díjmentesen hozzá tudjon férni a segélyhívó szolgálatokhoz. Az irányelv annak biztosítását is előírja a tagállamok számára, hogy a fogyatékossággal élő végfelhasználók a segélyhívási célú kommunikáción keresztül hozzáférhessenek a segélyhívó szolgáltatásokhoz - többek között Unión belüli utazásuk során is -, és hozzáférésük a többi végfelhasználóéval egyenértékű legyen. E hozzáférési eszközök közé tartozhatnak az (EU) 2019/882 európai parlamenti és tanácsi irányelv *  által előírt valós idejű szövegátvitel vagy teljeskörű beszélgetési szolgáltatás, vagy más olyan, nem beszédátvitelt szolgáló kommunikációs szolgáltatások, például SMS, segélyhívó alkalmazásokon keresztüli üzenetküldés vagy videóhívások, valamint közvetítő szolgáltatások, amelyeket a tagállamok az uniós jogban meghatározott követelmények és a nemzeti segélyszolgálati állomások rendszere kapacitásának és műszaki felszereltségének figyelembevételével vezetnek be. A barangolást végző, fogyatékossággal élő ügyfelek számára rendelkezésre álló segélyhívó szolgálatokhoz való hozzáférést biztosító eszközök alkalmazásának és a hívó helyére vonatkozó információk továbbításának a lehető legnagyobb mértékben európai szabványokon vagy előírásokon kell alapulnia. Az ilyen szabványokat a Bizottságnak és a tagállamoknak az európai szabványügyi szervezetekkel és más érintett szervezetekkel együttműködésben kell előmozdítaniuk.

A tagállamok feladata meghatározni, hogy a segélyhívási célú kommunikáció mely típusai azok, amelyek a barangolást végző ügyfelek segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférésének biztosítása érdekében műszakilag kivitelezhetők. Annak biztosítása érdekében, hogy a barangolást végző ügyfelek az (EU) 2018/1972 irányelv 109. cikkében meghatározott feltételek szerint segélyhívó szolgáltatásokhoz férhessenek hozzá, a látogatott hálózatok üzemeltetőinek a referenciaajánlatban tájékoztatást kell adniuk arról, hogy a látogatott tagállamban a nemzeti intézkedések milyen típusú segélyhívási célú kommunikációt írnak elő és tesznek műszakilag kivitelezhetővé a barangolást végző ügyfelek segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférésének biztosítása érdekében. Emellett a nagykereskedelmi barangolási megállapodásoknak műszaki paraméterekkel kapcsolatos információkat kell tartalmazniuk a segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása céljából, a fogyatékossággal élő barangolást végző ügyfelek számára is, valamint annak biztosítására, hogy a hívó helyére vonatkozó információk - a készülékalapú információkat is beleértve - a látogatott tagállamban az illetékes segélyszolgálati állomás számára továbbíthatóak legyenek. Ezeknek az információknak lehetővé kell tenniük, hogy a barangolásszolgáltató azonosítsa a segélyhívást és a hívó helyére vonatkozó információk továbbítását, és mindezeket díjmentesen biztosítsa.

(20) Bizonyos feltételeket lehet szerepeltetni a referenciaajánlatban annak érdekében, hogy a mobilhálózat-üzemeltetők megakadályozhassák a tartós barangolást, illetve a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű használatát. A látogatott hálózat üzemeltetője számára lehetővé kell tenni különösen azt, hogy amennyiben megalapozottan úgy véli, hogy a barangolásszolgáltató ügyfeleinek jelentős része végez tartós barangolást, illetve használja nem rendeltetésszerűen vagy visszaélésszerűen a nagykereskedelmi barangolási hozzáférést, összesített formában és az uniós és nemzeti adatvédelmi követelményeknek való teljes megfelelés mellett olyan információkat kérjen a barangolásszolgáltatótól, amelyek alapján megállapítható, hogy a barangolász-szolgáltató ügyfeleinek jelentős része tartósan barangol-e, illetve nem rendeltetésszerűen vagy visszaélésszerűen használja-e a nagykereskedelmi barangolási hozzáférést, így például kérhesse az azon ügyfelek arányára vonatkozó információt, akik belföldi fogyasztása jelentéktelen a barangolási fogyasztásukhoz képest. Ezenfelül helyénvaló, hogy a nagykereskedelmi barangolási megállapodások megszüntetésére a tartós barangolás, illetve a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű használatának megelőzése céljából csak akkor kerülhessen sor, ha kevésbé szigorú intézkedésekkel nem sikerült a helyzetet kezelni. Az említett megszüntetést a látogatott hálózat üzemeltetője nemzeti szabályozó hatóságának előzetesen engedélyeznie kell, maximálisan figyelembe véve a BEREC véleményét, amennyiben azzal konzultációra került sor.

Kevésbé szigorú intézkedés lehet magasabb - de az e rendelet által előírt maximális nagykereskedelmi díjakat meg nem haladó - nagykereskedelmi díjak felszámítása a megállapodásban meghatározott összesített mennyiséget túllépő mennyiség után. E magasabb nagykereskedelmi díjakat előzetesen kell meghatározni, vagy azon időponttól kezdve, amikor a látogatott hálózat üzemeltetője megállapította és a hazai hálózat üzemeltetőjét arról tájékoztatta, hogy a barangolásszolgáltató ügyfeleinek jelentős hányada objektív kritériumok alapján tartós barangolást végez, illetve a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű használata történik. Kevésbé szigorú intézkedés lehet továbbá az, hogy a hazai hálózat üzemeltetője kötelezettséget vállal arra, hogy az e rendelet szerint elfogadott végrehajtási jogi aktusokkal összhangban elfogadja vagy felülvizsgálja a fogyasztóira alkalmazandó, a méltányos használatra vonatkozó feltételeket („fair use policy”), vagy az, hogy a látogatott hálózat üzemeltetője számára biztosítva van annak lehetősége, hogy a nagykereskedelmi barangolási megállapodás felülvizsgálatát kérelmezze. Az átláthatóság érdekében a nemzeti szabályozó hatóságnak az üzleti titoktartási kötelezettség függvényében nyilvánosságra kell hoznia a nagykereskedelmi barangolási megállapodások megszüntetésére vonatkozó engedély iránti kérelmekre vonatkozó információt.

(21) A barangolási szolgáltatások hatékonyabb, integrált és verseny által dominált piacainak kialakítására oly módon kell lehetőséget adni, hogy az üzemeltetők a kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtása céljából zajló nagykereskedelmi barangolási hozzáférési tárgyalások során olyan innovatív nagykereskedelmi árképzési struktúrákban is megállapodhassanak, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a ténylegesen igénybe vett mennyiségekhez, mint például az átalánydíj, az előzetes kötelezettségvállalás és a kapacitásalapú nagykereskedelmi barangolási megállapodások vagy az év során változó keresleti szintet tükröző árképzési struktúrák. A tartós barangolásra vonatkozó, e rendeletben foglalt korlátozásokra is figyelemmel, a gépek közötti kommunikáció, nevezetesen a korlátozott vagy semmilyen emberi beavatkozással nem járó eszközök vagy szoftveralapú alkalmazások közötti automatizált adat- és információtovábbítással járó szolgáltatások nincsenek kizárva e rendelet, valamint az e rendeletben megállapított, a nagykereskedelmi barangolási hozzáférésre vonatkozó kötelezettségek hatálya alól, ideértve a barangolási szolgáltatások méltányos használatára vonatkozó rendelkezéseket, valamint a mobilhálózat-üzemeltetők azon lehetőségét, hogy referenciaajánlataikba olyan feltételeket építsenek be, amelyek megakadályozzák a szabályozott barangolási szolgáltatások állandó használatát vagy a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű használatát. A tartós barangolás kereskedelmi tárgyalások tárgyát képezi, és arról két barangolási partner megállapodást köthet nagykereskedelmi barangolási megállapodásban. A gépek közötti kommunikáció hatékonyabb és versenyképesebb piacainak kialakítása érdekében a mobilhálózat-üzemeltetők várhatóan egyre nagyobb mértékben válaszolják meg és fogadják el ésszerű feltételek mellett az összes ésszerű nagykereskedelmi barangolási megállapodásra irányuló megkeresést, és teszik kimondottan lehetővé a gépek közötti kommunikáció esetében a tartós barangolást. Lehetővé kell tenni számukra, hogy nagykereskedelmi barangolási szolgáltatásokat lehetővé tévő rugalmas nagykereskedelmi barangolási megállapodásokat kössenek, valamint olyan díjszabási rendszereket alkalmazzanak, amelyek nem a felhasznált adatok mennyiségén, hanem alternatív rendszereken - például a havonta kapcsolódó gépek számán - alapulnak.

A fentiekkel összefüggésben, határon átnyúló vita esetén az érintett felek számára lehetővé kell tenni az (EU) 2018/1972 irányelv 27. cikkében meghatározott vitarendezési eljárás igénybevételét. A tárgyalási partnereknek lehetőséget kell adni arra, hogy közös megállapodással a nagykereskedelmi barangolási megállapodások idejére eltérjenek a maximális szabályozott nagykereskedelmi barangolási díjaktól. Ez kizárná annak lehetőségét, hogy bármely fél később az e rendeletben foglalt mennyiségalapú maximális nagykereskedelmi díjak alkalmazását kérje a tényleges forgalomra. Ez nem sértheti a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos kötelezettségeket. Továbbá, a Bizottság jelentése tudomásul veszi a nagykereskedelmi barangolási forgalom adásvételére szolgáló teljesen új kereskedési módokat - például online kereskedési platformokat -, amelyek potenciálisan megkönnyítik a szolgáltatók közötti tárgyalási folyamatot. Hasonló eszközök használata hozzájárulhat a nagykereskedelmi barangolási piacon végbemenő verseny fokozásához, és tovább csökkentheti a ténylegesen kivetett nagykereskedelmi díjakat.

(22) Az 531/2012/EU rendelet előírja, hogy a szolgáltatók nem akadályozhatják meg a végfelhasználókat abban, hogy a látogatott hálózaton belül alternatív barangolásszolgáltató által nyújtott szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatásokat vegyenek igénybe. Ez a strukturális intézkedés azonban, amelyet a barangolásos adatátviteli szolgáltatások külön értékesítésére vonatkozó kötelezettség útján vezettek be, a belföldi díjas barangolásra vonatkozó szabályok bevezetésének köszönhetően hatástalanná vált. Ezenkívül a piaci elterjedés hiánya miatt ez a kötelezettség már nem tűnik relevánsnak. Ezért a továbbiakban nem kell alkalmazni azokat a rendelkezéseket, amelyek arra kötelezik az üzemeltetőket, hogy kiskereskedelmi szinten külön értékesítsék a barangolásos adatátviteli szolgáltatásokat.

(23) E rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni a méltányos használatra vonatkozó feltételek alkalmazására, a kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások belföldi árakon történő nyújtása fenntarthatóságának értékelési módszertanára, és az említett értékelés céljából a barangolásszolgáltató által benyújtandó kérelemre vonatkozó részletes szabályok megállapítása tekintetében. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek *  megfelelően kell gyakorolni. Az említett végrehajtási intézkedések elfogadásáig az (EU) 2016/2286 bizottsági végrehajtási rendeletet *  továbbra is alkalmazni kell.

(24) A barangolást végző ügyfelek érdekeinek védelmében kis- és nagykereskedelmi szinten egyaránt szabályozási kötelezettségeket kell előírni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy az Unión belüli barangolási szolgáltatások nagykereskedelmi árának csökkenése - kellő ösztönzés hiányában - nem feltétlenül eredményezi a barangolási szolgáltatások kiskereskedelmi árának csökkenését. Másfelől ha a kiskereskedelmi árak csökkentését célzó intézkedések nem járnak együtt a szóban forgó szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó nagykereskedelmi költségek szintjére irányuló fellépéssel, akkor sérülhet a barangolási szolgáltatások belső piacának megfelelő működése, és nem fog fokozódni a verseny.

(25) A kiskereskedelmi barangolási többletdíjaknak az (EU) 2015/2120 rendelettel összhangban történő eltörlése szükséges volt az Unió digitális egységes piacának létrehozásához és működésének megkönnyítéséhez. Az említett rendelet azonban önmagában nem volt elégséges a barangolási piac megfelelő működésének biztosításához. E rendeletnek hozzá kell járulnia a kiskereskedelmi barangolási többletdíjak eltörlése által nem érintett belföldi piacok árképzési modelljeihez.

(26) Az alkalmazandó belföldi kiskereskedelmi árnak a belföldi kiskereskedelmi egységárral megegyezőnek kell lennie. Mindazonáltal, azokban a helyzetekben, amikor a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatás alapjaként nem állnak rendelkezésre belföldi kiskereskedelmi árak (például korlátlan belföldi használatot biztosító díjcsomagok, különböző szolgáltatásokat tartalmazó csomagok vagy adatátvitelt nem tartalmazó belföldi díjszabás esetén), belföldi kiskereskedelmi árnak ugyanazt a díjszabási mechanizmust kell tekinteni, amely a fogyasztóra a fogyasztó tagállamában belföldi díjcsomagként vonatkozna.

(27) A barangolást végző ügyfelek számára lehetővé kell tenni, hogy az Unión belüli barangolás során használhassák azokat a kiskereskedelmi szolgáltatásokat, amelyekre előfizetnek, és ugyanolyan szintű szolgáltatásminőséget élvezzenek, mint otthon. E célból és az e rendeletben meghatározott nagykereskedelmi hozzáférési kötelezettségekkel összhangban a barangolásszolgáltatóknak és a mobilhálózat-üzemeltetőknek meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokat ugyanolyan feltételek mellett nyújtsák, mintha az ilyen szolgáltatásokat az ügyfelek belföldön vennék igénybe. Ha például a látogatott hálózat maximális rendelkezésre álló adatátviteli sebessége megegyezik a barangolásszolgáltató által belföldön kínált maximális elérhető sebességgel, vagy annál magasabb, a barangolásszolgáltató nem kínálhat a belföldön rendelkezésre álló maximális sebességnél alacsonyabb sebességet. Ha a látogatott hálózat maximális rendelkezésre álló adatátviteli sebessége alacsonyabb, mint a barangolásszolgáltató által belföldön kínált maximális elérhető sebesség, a barangolásszolgáltató nem kínálhat a látogatott hálózat rendelkezésre álló maximális sebességénél alacsonyabb sebességet. Amennyiben a látogatott hálózaton a hálózat újabb generációja vagy technológiája áll rendelkezésre, a barangolásszolgáltató nem korlátozhatja a barangolási szolgáltatást a belföldön kínáltnál régebbi hálózati generációra vagy technológiára. Továbbá, különösen a következő generációs mobilhírközlő hálózatokra és technológiákra való átállás során, amennyiben e hálózatoknak és technológiáknak a barangolásszolgáltató és a látogatott hálózat üzemeltetője általi megvalósítása nem hasonlítható össze, a barangolásszolgáltató a meglévő mobilhírközlési technológiával kínálhatja a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatást. Meg kell tiltani az olyan kereskedelmi megfontolásokat, amelyek a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások minőségének csökkenését eredményezik, például a sávszélesség csökkentését a barangolás volumenének csökkentése érdekében. Az üzemeltetőknek - az (EU) 2018/1972 irányelv 28. cikkének sérelme nélkül - ésszerű intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsék a mobilhírközlő hálózatok közötti átadások indokolatlan késedelmét. A nemzeti közigazgatások és az üzemeltetők spektrumkoordinációs megállapodásokat köthetnek, és legalább az 5G folyosók és a földfelszíni közlekedési útvonalak mentén biztosíthatják a lefedettséget.

(28) A barangolásszolgáltatók számára lehetővé kell tenni, hogy méltányos használatra vonatkozó feltételeket alkalmazzanak az alkalmazandó belföldi szolgáltatási áron nyújtott szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások használatára. A méltányos használatra vonatkozó feltételeknek csak a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások barangolást végző ügyfelek általi visszaélésszerű vagy nem rendeltetésszerű - például a belföldi szolgáltatójuk tagállamától eltérő tagállam területén, időszakos utazástól eltérő célokra történő - használatára kell irányulniuk. A méltányos használatra vonatkozó feltételek alkalmazására vonatkozó végrehajtási intézkedéseknek biztosítaniuk kell, hogy ezt a célkitűzést a barangolásszolgáltatók ne kerüljék meg más célok érdekében, az időszakos utazás bármely formájában részt vevő barangolást végző ügyfelek kárára. Olyan körülmények által okozott vis maior esetén, mint például a pandémiák, ideiglenes határzárak vagy természeti katasztrófák, amelyek akaratlanul meghosszabbítják a barangolást végző ügyfél másik tagállamban való ideiglenes tartózkodásának időtartamát, a barangolásszolgáltatóknak a barangolást végző ügyfél indokolt kérésére megfelelő időtartamra meg kell hosszabbítaniuk az alkalmazandó méltányos használatra vonatkozó kedvezményt. A méltányos használatra vonatkozó feltételeknek lehetővé kell tenniük a barangolási szolgáltatást igénybe vevő ügyfél számára, hogy bizonyos mennyiségű, a díjcsomagjának megfelelő, belföldi kiskereskedelmi áron nyújtott, szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatást vegyen igénybe. A méltányos használatra vonatkozó feltételek alkalmazására vonatkozó végrehajtási intézkedéseknek figyelembe kell venniük a barangolást végző ügyfelek időszakos utazásainak számos és változatos mintáját annak biztosítása érdekében, hogy a méltányos használatra vonatkozó feltételek ne fosszák meg az ilyen ügyfeleket a belföldi díjszabás szerinti barangolás valódi élményétől.

(29) A végrehajtási jogi aktusok felülvizsgálatakor a Bizottságnak a BEREC-kel folytatott konzultációt követően értékelnie kell, hogy a piaci feltételek, a forgalom és az utazási szokások, az árképzés alakulása és konvergenciája, valamint a verseny torzulásának megfigyelhető kockázata milyen mértékben tenné lehetővé a barangolási szolgáltatások belföldi árakon történő fenntartható nyújtását az időszakos utazásokra, valamint annak lehetőségét, hogy a méltányos használatra vonatkozó feltételek keretében hozott intézkedések alkalmazását és hatásait kivételes esetekre korlátozzák.

(30) Meghatározott és rendkívüli körülmények fennállása esetén, amennyiben valamely barangolásszolgáltatónak a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásából származó tényleges és várható bevételeiből nem térülnek meg az e szolgáltatások nyújtásának összes tényleges és várható költségei, úgy a szóban forgó barangolásszolgáltató kérelmezheti, hogy a belföldi díjszabási modell fenntarthatóságának biztosítása érdekében többletdíjat alkalmazhasson. A belföldi díjszabási modell fenntarthatóságának értékelését a barangolásszolgáltatóra jellemző releváns objektív tényezők alapján kell elvégezni, ideértve a szóban forgó tagállamban üzemelő barangolásszolgáltatók közötti objektív eltéréseket és a belföldi árak és bevételek szintjét. Ez lehet a helyzet például az átalánydíjas belföldi kiskereskedelmi szolgáltatói modellek esetében, amelyek jelentős negatív forgalmi egyenetlenségeket mutatnak, ahol a belföldi implicit egységár, csakúgy mint a szolgáltató összes bevétele, alacsony a barangolási költségek jelentette terhekhez képest, vagy ahol az implicit egységár alacsony, és a tényleges vagy várható barangolási szolgáltatások használata nagymértékű. Annak megakadályozása érdekében, hogy a barangolásszolgáltatók belföldi díjszabási modellje fenntarthatatlanná váljék az ilyen költségmegtérülési problémák miatt, és ezáltal érezhető hatású kockázatot jelentsen a belföldi árak alakulására nézve - úgynevezett „vízágy-hatás” -, az ilyen körülmények fennállása esetén a barangolásszolgáltatók a nemzeti szabályozó hatóságtól kapott engedély alapján kizárólag olyan mértékű többletdíjakat alkalmazhatnak a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokra, amely az ilyen szolgáltatások nyújtásához szükséges valamennyi költség megtérüléséhez szükséges.

(31) E célból a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtása érdekében felmerülő költségeket az érintett barangolásszolgáltatónak a bejövő barangolási forgalmat meghaladó kimenő barangolási forgalmára alkalmazott nagykereskedelmi barangolási díjakhoz, továbbá az együttes és közös költségekhez történő ésszerű hozzájáruláshoz képest kell megállapítani. A szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokból származó bevételeket a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások használatához mért belföldi árszínvonalú bevételekre történő hivatkozással kell megállapítani, akár egységár alapon, akár átalánydíj hányadaként, úgy, hogy az tükrözze a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások ügyfelek általi használatának tényleges és várható arányát az Unión belül és a belföldi forgalomban. Figyelembe kell venni a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások használatát, valamint a barangolásszolgáltatók ügyfelei általi belföldi használatot, a verseny szintjét, a belföldi piacon érvényes árakat és bevételeket, valamint minden olyan észlelhető kockázatot, miszerint a belföldi kiskereskedelmi árakon történő barangolás érezhetően befolyásolná az ilyen árak alakulását.

(32) Az 531/2012/EU rendelet előírja, hogy amennyiben egy barangolásszolgáltató többletdíjat számít fel a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásoknak a méltányos használatra vonatkozó feltételek szerinti korlátokat meghaladó használatáért, a belföldi kiskereskedelmi árnak és a szabályozott barangolásos hívások indításáért, a szabályozott barangolásos SMS-ek küldéséért és a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatásokért felszámolt esetleges többletdíjnak az összege nem haladhatja meg a percenkénti 0,19 EUR, az SMS-enkénti 0,06 EUR, illetve a megabájtonkénti 0,20 EUR összeget. Mivel 2017. június 15-e óta hatékonyan működnek a belföldi díjas barangolásra vonatkozó szabályok, e rendelkezésre a továbbiakban nincs szükség.

(33) A „hívó fél fizet” elvével összhangban a mobiltelefont használók nem fizetnek a belföldi hívások fogadásáért, hanem a hívás végződtetésének a költségét a hívott fél hálózatán belül a hívó fél kiskereskedelmi díja fedezi. A hívásvégződtetési díjak egymáshoz való közeledése a különböző tagállamokban lehetővé teszi ugyanezen elv megvalósítását a szabályozott kiskereskedelmi barangolásos hívásokra vonatkozóan. Az (EU) 2018/1972 irányelv 75. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bizottság az (EU) 2021/654 felhatalmazáson alapuló rendelet *  révén a mobilszolgáltatások tekintetében az Unió egészében egységes maximális hívásvégződtetési díjat határozott meg, hogy csökkentse a nagykereskedelmi hívásvégződtetéssel kapcsolatos versenyproblémák Unió-szerte való egységes kezelésével járó szabályozási terheket. Az (EU) 2021/654 felhatalmazáson alapuló rendelet hároméves fokozatos díjcsökkentést tartalmaz: Az Unió egészében egységes maximális mobil hívásvégződtetési díj 2021-ben 0,7 eurocent, 2022-ben 0,55 eurocent, 2023-ban 0,4 eurocent, és 2024-ben eléri az egész Unióban egységes maximális mobil hívásvégződtetési díjat, amely 0,2 eurocent. Az e rendeletben foglalt olyan helyzetekben, amikor a barangolásszolgáltatónak lehetősége van arra, hogy többletdíjat alkalmazzon a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokra, a bejövő szabályozott barangolásos hívásokra alkalmazott többletdíj nem haladhatja meg a Bizottság által az (EU) 2021/654 felhatalmazáson alapuló rendeletben az adott évre vonatkozóan az Unió egészére meghatározott egységes maximális mobil hívásvégződtetési díjat. Amennyiben a Bizottság a későbbiekben megállapítja, hogy a továbbiakban nincs szükség az Unió egészére meghatározott egységes maximális mobil hívásvégződtetési díj meghatározására, a szabályozott barangolásos hívások fogadására alkalmazott többletdíjak nem haladhatják meg az (EU) 2018/1972 irányelv 75. cikke alapján elfogadott legutóbbi felhatalmazáson alapuló jogi aktusban meghatározott díjat.

(34) Amennyiben az Unió-szerte nyújtott szabályozott barangolási szolgáltatások nyújtói megváltoztatják a barangolásos kiskereskedelmi díjszabásaikat és a kísérő barangolás-használati feltételeiket annak érdekében, hogy e rendelet előírásainak megfeleljenek, ezek a változtatások nem keletkeztethetnek jogosultságot a mobiltelefont használó ügyfeleknek arra, hogy az (EU) 2018/1972 irányelvet átültető nemzeti jogi rendelkezések alapján felmondják a kiskereskedelmi szerződéseiket.

(35) A szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatás bármely típusát tartalmazó szerződésben világos és érthető módon meg kell határozni a szóban forgó szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatás jellemzőit, ideértve a szolgáltatás minőségének elvárt szintjét is. Bár a barangolásszolgáltatók nem gyakorolnak ellenőrzést a látogatott hálózatok felett, a nyújtott barangolási szolgáltatások a látogatott hálózat üzemeltetőjével kötött nagykereskedelmi barangolási megállapodás hatálya alá tartoznak. Ezért a barangolást végző ügyfelek helyzetének javítása érdekében a barangolásszolgáltatóknak a kiskereskedelmi szerződésben egyértelműen tájékoztatniuk kell ügyfeleiket arról, hogy a barangolási szolgáltatások minősége a gyakorlatban hogyan térhet el a belföldön igénybe vett szolgáltatásokétól. A barangolásszolgáltatóknak a lehetőségekhez mérten magyarázatot kell adniuk arra is, hogy egyéb releváns tényezők hogyan befolyásolhatják a szolgáltatás minőségét, például a barangolási szolgáltatások vagy más szolgáltatások sebességét, késleltetését és rendelkezésre állását a barangolás során, bizonyos technológiák rendelkezésre állása, a lefedettség vagy a külső tényezők, például a topográfia miatti eltérések miatt. A fent említett kiskereskedelmi szerződésnek a rendelkezésre álló panasztételi eljárásról is egyértelmű és érthető információkat kell tartalmaznia azokra az esetekre, ha a szolgáltatás minősége nem felel meg a kiskereskedelmi szerződés feltételeinek. A barangolásszolgáltatónak e tekintetben minden panaszt megfelelő időben és hatékonyan kezelnie kell.

(36) Annak biztosítása érdekében, hogy a barangolást végző ügyfelek megfelelő tájékoztatást kapjanak barangolási szolgáltatásaik minőségéről, a barangolásszolgáltatóknak weboldalaikon közzé kell tenniük a vonatkozó információkat. Ezért a tájékoztatásnak információt kell tartalmaznia annak indokairól, hogy a barangolási szolgáltatást miért kínálják a belföldön kínáltaknál kedvezőtlenebb feltételek mellett. E tájékoztatásnak egyértelmű és érthető magyarázatot kell tartalmaznia különösen a belföldön rendelkezésre álló, meghirdetett vagy becsült maximális feltöltési és letöltési sebességtől való esetleges jelentős eltérésekről, valamint arról, hogy ezek az eltérések hogyan befolyásolhatják az ügyfél által előfizetett barangolási szolgáltatást. A tájékoztatás egyértelmű és érthető magyarázatot tartalmazhat arra vonatkozóan is, hogy az esetleges mennyiségi korlátozások, a sebesség, a rendelkezésre álló hálózati generációk és technológiák, valamint más szolgáltatásminőségi paraméterek a gyakorlatban hogyan befolyásolhatják a barangolási adatátviteli szolgáltatást, különösen a tartalmak, az alkalmazások és a szolgáltatások barangolás során történő használatát.

(37) Az (EU) 2018/1972 irányelv 97. cikkének sérelme nélkül a barangolást végző ügyfeleknek és a hazai szolgáltatóknak időnként tudtukon kívül magas számlákat kell fizetniük az Unión belül a hozzáadott értéket képviselő szolgáltatásokhoz rendelt hívószámok és a hozzáadott értékű szolgáltatásokért felszámolt nagykereskedelmi árak átláthatatlansága miatt. A hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz rendelt bizonyos hívószámokra, például az emelt díjas számokra, az ingyenes telefonszámokra vagy a megosztott költségű számokra irányuló kommunikációra nemzeti szinten különleges díjszabási feltételek vonatkoznak. Ez a rendelet nem alkalmazandó a díj azon részére, amelyet a hozzáadott értékű szolgáltatások nyújtásáért számítanak fel, csak az e szolgáltatásokhoz való kapcsolódásért fizetett díjakra. A belföldi díjas barangolásra vonatkozó szabályok miatt a barangolást végző ügyfelek részéről felmerülhet az az elvárás, hogy az ilyen számokra irányuló hívásokért se kelljen többet fizetniük, mint belföldön kellene. A barangolás esetében azonban nem mindig ez a helyzet. A barangolást végző ügyfelek magasabb költségekkel szembesülnek, még akkor is, ha olyan számokat hívnak, amelyek belföldi hívás esetén ingyenesek. Ez a barangolás során alááshatja az ügyfelek telefonhasználatba vetett bizalmát, és „számlasokkot” okozhat, ami negatívan hathat a belföldi díjas barangolással kapcsolatos tényleges tapasztalatokra. Kiskereskedelmi szinten ez főként a hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz használt számok felé irányuló kommunikációért felszámított magasabb díjak átláthatóságának elégtelenségére vezethető vissza. Ezért olyan intézkedéseket kell bevezetni, amelyek felhívják a figyelmet a magas számlák kockázatára, és növelik a hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz használt számok felé irányuló kommunikációért felszámított magasabb díjak átláthatóságát. E célból a barangolást végző ügyfeleket kiskereskedelmi szerződésükben tájékoztatni kell, valamint időben, felhasználóbarát módon és díjmentesen értesíteni és figyelmeztetni kell arról, hogy barangolás során a hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz rendelt hívószámokra irányuló kommunikáció további díjakat vonhat maga után. Az (EU) 2018/1972 irányelv VI. mellékletében szereplő, a harmadik felek általi számlázás letiltását célzó eszköz - amennyiben rendelkezésre áll - barangolási helyzetekben is alkalmazható.

(38) A nagykereskedelmi barangolási piacok működésének lehetővé kellene tennie, hogy az üzemeltetők fedezni tudják a szabályozott nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásának teljes költségét, beleértve az együttes és közös költségeket is. A felülvizsgálati folyamat során alkalmazott költségmodell a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vette az üzemeltetők által a mobil barangolási szolgáltatások nyújtása érdekében eszközölt beruházásokat, például a spektrumkiosztás költségét, a berendezések és az infrastrukturális beruházások költségét, valamint az üzemeltetők által kiépített infrastruktúrát és azt a technológiát, amely a következő felülvizsgálatig várhatóan a fogyasztást fogja uralni. A 2025-re tervezett felülvizsgálat egy új költségmodellre épül, amely a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszi az átmeneti időszakban megfigyelt technológiai fejlődést. Ennek célja a látogatott hálózatokba való beruházás ösztönzőinek fenntartása és a látogatott piacokon zajló belföldi verseny azon torzulásának elkerülése, amit az üzemeltetők általi szabályozási arbitrázs okozhat, amikor az üzemeltetők a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés eszközével versenyeznek a hazai látogatott piacokon.

(39) Tekintettel a folyamatos verseny biztosítására és a végfelhasználók védelmére irányuló célkitűzéseire, e rendeletnek olyan nagykereskedelmi barangolási díjplafonokat kell megállapítania, amelyek tükrözik a szolgáltatók nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos költségeinek alakulását. A felülvizsgálati folyamat során felhasznált és az e rendelet céljából végzett hatásvizsgálatban említett költségmodell azt mutatja, hogy az üzemeltetők költségei fokozatosan csökkentek és továbbra is csökkennek. Figyelembe véve a nagykereskedelmi díjplafonok - a Bizottság által az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak 2025. június 30-ig és 2029. június 30-ig benyújtandó két jelentés alapján tervezett - felülvizsgálatának várható ütemtervét, a maximális nagykereskedelmi díjakat fokozatosan csökkenteni kell, figyelembe véve a vonatkozó költségbecsléseket és a 2022 és 2027 közötti időszakban várható piaci fejleményeket.

(40) A nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásának az együttes és közös költségeket is tartalmazó költségbecsléseit több forrás alapján értékelték. Az egyik forrás a nagykereskedelmi barangolási szolgáltatásoknak a felülvizsgálati folyamat során használt általános költségmodellje volt, amely felbecsülte egy hatékony szolgáltató költségeit a barangolásos nagykereskedelmi szolgáltatások nyújtása során. A költségmodell eredménye lehetővé teszi a tagállamonként és évenként lebontott költségek elemzését különböző forgatókönyvek és feltételezések alapján azokban az években, amelyekben a költségbecslést elvégezte. A költségmodellhez az üzemeltetők által benyújtott adatokat használták fel, és azt az illetékes nemzeti szabályozó hatóságok megerősítették. A szezonalitást is figyelembe vették azon tagállamok esetében, amelyek igazolni tudták, hogy ez hatással volt az üzemeltetők hálózati méretezésére. A költségmodell kidolgozásának teljes időtartama alatt konzultáció folyt az üzemeltetőkkel, a BEREC-kel és a nemzeti szabályozó hatóságokkal. A költségértékelés az Unióban jelenleg érvényes nagykereskedelmi barangolási díjakra is támaszkodott, és figyelembe vette az aktualizált hálózati technológiák várható jövőbeli elterjedését, összhangban a BEREC véleményeiben szereplő útmutatásokkal.

(41) A nagykereskedelemi díjak tekintetében az uniós szintű szabályozási kötelezettségeket fenn kell tartani, hiszen bármely olyan intézkedés, amely az egész Unióban lehetővé teszi a belföldi díjas barangolást, de nem kezeli a nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos nagykereskedelmi költségek szintjének kérdését, torzíthatja a barangolási szolgáltatások belső piacát, és nem erősíti a versenyt. A nagykereskedelmi díjak megfelelő szintjének elő kell segítenie a fenntartható versenyt többek között az új belépők, a kis- és középvállalkozások és az induló vállalkozások számára.

(42) A maximális nagykereskedelmi díjaknak biztonsági szintként kell szolgálniuk, és biztosítaniuk kell, hogy az üzemeltetők fedezni tudják költségeiket, beleértve az együttes és közös költségeket is. Ezenkívül lehetővé kell tenniük a belföldi díjas barangolás széles körű és fenntartható nyújtását, ugyanakkor teret kell hagyniuk az üzemeltetők közötti üzleti megállapodásoknak is.

(43) Egyes mobilhálózat-üzemeltetők azon gyakorlata, hogy a nagykereskedelmi barangolásos hívások szolgáltatását 60 másodpercig terjedő legkisebb díjazási időszakok alapján számlázzák, az egyéb nagykereskedelmi összekapcsolási díjakra általában alkalmazott másodpercalapú elszámolástól eltérően, az ilyen, illetve a más számlázási módszereket alkalmazó üzemeltetők közötti verseny torzulásához vezet, és aláássa az e rendeletben megállapított maximális nagykereskedelmi díjak egységes alkalmazását. Ezenkívül olyan többletdíjat jelent, amely a nagykereskedelmi költségek növelése révén negatív hatással van a barangolásos hangátviteli szolgáltatások kiskereskedelmi díjszabására. A mobilhálózat-üzemeltetőket ezért kötelezni kell arra, hogy a szabályozott barangolásos hívásokat nagykereskedelmi szinten másodpercalapon számlázzák.

(44) Annak biztosítása érdekében, hogy a barangolást végző ügyfelek megszakítás nélkül és hatékonyan, díjmentesen hozzáférhessenek a segélyhívó szolgáltatásokhoz, a látogatott hálózatok semmilyen típusú segélyhívással kapcsolatban nem számíthatnak fel nagykereskedelmi díjat a barangolásszolgáltatóknak.

(45) A barangolási szolgáltatások kiskereskedelmi árai átláthatóságának javítása és a barangolást végző ügyfelek mobileszközeik külföldi használatával kapcsolatos döntéseinek elősegítése érdekében, a mobil szolgáltatóknak ingyenes tájékoztatást kell nyújtaniuk a barangolást végző ügyfeleik számára arról, hogy milyen díjak érvényesek rájuk, ha barangolási szolgáltatásokat vesznek igénybe a látogatott tagállamban. Mivel az ügyfelek egyes csoportjai jól tájékozottak lehetnek a barangolási szolgáltatások díjairól, a barangolásszolgáltatóknak lehetővé kell tenniük az ügyfelek számára, hogy ezt az automatikus üzenetet könnyen lemondják. Továbbá, a barangolást végző ügyfelek számára szöveges üzenetet kell biztosítani egy díjmentes, a barangolásszolgáltató által létrehozott internetes oldalhoz hozzáférést nyújtó linkkel, amely részletes tájékoztatást nyújt azokról a szolgáltatástípusokról, nevezetesen hívásokról és SMS-üzenetekről, amelyek emelt díjasak lehetnek, az (EU) 2018/1972 irányelv 97. cikkének sérelme nélkül. A barangolást végző ügyfeleket teljeskörűen és egyértelműen tájékoztatni kell az ingyenesen hívható telefonszámokra a barangolás során vonatkozó díjakról. A szolgáltatóknak továbbá aktívan és ingyenesen további információkat kell nyújtaniuk ügyfeleik kérésére a látogatott tagállamban a hanghívások, SMS-üzenetek és MMS-üzenetek kezdeményezésének vagy fogadásának, valamint az egyéb adatátviteli szolgáltatásoknak a hozzáadottérték-adót (héa) tartalmazó percdíjára, SMS-üzenetenkénti díjára vagy megabájtonkénti díjára vonatkozólag, feltéve, hogy az ügyfél az Unióban tartózkodik.

(46) A barangolást végző ügyfél nem földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózathoz - például a 2010/166/EU bizottsági határozatban *  meghatározott tengeri hajók fedélzetén (MCA-szolgáltatások) vagy a 2008/294/EK bizottsági határozatban *  meghatározott légi járműveken (MCA-szolgáltatások) - is kapcsolódhat, amelyet a földfelszíni hálózatoktól eltérő rádióhálózatokon keresztül, speciális, a fedélzetre telepített eszközök segítségével biztosítanak. Ezek a szolgáltatások gyakran nemzetközi vizeken vagy repülőgépek fedélzetén érhetők el. Azok a díjak, amelyek a barangolást végző ügyfeleknél akkor merülnek fel, amikor szándékosan vagy nem szándékosan nem földfelszíni hálózatokhoz csatlakoznak, jelentősen magasabbak, mint a szabályozott barangolási szolgáltatások díjai. A barangolást végző ügyfelek megszokták a belföldi díjszabás szerinti barangolást, és hogy a barangolási szolgáltatásokat belföldi árakon vehetik igénybe. A nem földfelszíni hálózatokhoz való csatlakozásra vonatkozó átláthatóság és védintézkedések következetes megközelítésének hiánya miatt a barangolást végző ügyfelek nagyobb mértékben ki vannak téve a számlasokk kockázatának. Ezért további átláthatósági intézkedéseket és biztosítékokat kell bevezetni a nem földfelszíni hálózatokhoz - például a tengeri hajókon és légi járműveken - való kapcsolódás terén.

A barangolásszolgáltatóknak ésszerű lépéseket kell tenniük az ilyen átláthatósági intézkedések és biztosítékok alkalmazására. E lépések hálózatüzemeltetési intézkedések, pénzügyi korlátok, letiltási mechanizmus vagy ezekkel egyenértékű intézkedések lehetnek. Különösen olyan intézkedéseket kell tartalmazniuk, amelyek biztosítják a megfelelő tájékoztatás nyújtását világos és érthető módon annak érdekében, hogy a barangolást végző ügyfelek képesek legyenek aktívan megelőzni a nem szándékos barangolást. A letiltási mechanizmust kínáló barangolásszolgáltatóknak tájékoztatniuk kell a barangolást végző ügyfeleket a szolgáltatás azonnali bekapcsolásának vagy újraaktiválásának korlátairól, például arról a kockázatról, hogy a hálózathoz való csatlakozásuk nélkül nem tudják újra aktiválni a nem földfelszíni hálózathoz való csatlakozásukat. A barangolásszolgáltatóknak tájékoztatniuk kell barangolást végző ügyfeleiket arról a lehetőségről, hogy akár a beállítások, akár a repülő üzemmód aktiválása révén manuálisan és azonnal letilthatják a mobiltelefonos eszközükön a barangolást. Hálózataik tervezése és üzemeltetése során a barangolásszolgáltatóknak a lehető legnagyobb mértékben törekedniük kell a földfelszíni hálózatokhoz való csatlakozások előnyben részesítésére annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsék a nem földfelszíni hálózatokhoz való nem szándékos csatlakozás kockázatát. A barangolást végző ügyfelek magas szintű védelmének biztosítása érdekében a nem földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózatokhoz való csatlakozáskor a mobilhírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóknak díjmentes szöveges üzenet formájában tájékoztatást kell nyújtaniuk barangolást végző ügyfeleik számára minden olyan esetben, amikor ilyen hálózathoz csatlakoznak.

(47) E rendeletnek a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokra vonatkozóan egyedi átláthatósági követelményeket kell megállapítania, összhangban azokkal az egyedi díjszabási és adatmennyiségi feltételekkel, amelyek a kiskereskedelmi barangolási többletdíjak eltörlését követően lesznek érvényben. Rendelkezni kell különösen arról, hogy a barangolást végző ügyfeleket kellő időben, felhasználóbarát módon és térítésmentesen értesíteni kell a méltányos használatra vonatkozó, alkalmazandó feltételekről, arról, ha a fogyasztás teljes mértékben kimeríti a szabályozott barangolásos hangátviteli, SMS- és adatátviteli szolgáltatások használatára alkalmazandó méltányos használati mennyiséget, a többletdíjakról és a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatások összesített használatáról.

(48) A határ menti területeken élő ügyfelek nem kaphatnak szükségtelenül magas számlákat a nem szándékos barangolás miatt. A barangolásszolgáltatóknak ezért minden ésszerű lépést meg kell tenniük a nem szándékos barangolás kockázatának minimálisra csökkentése és annak érdekében, hogy megóvják az ügyfeleiket attól, hogy miközben a saját tagállamuk területén tartózkodnak, barangolási díjfizetési kötelezettségük keletkezzen. E lépéseknek magukban kell foglalniuk a pénzügyi korlátokat, az Unión kívüli hálózaton történő barangolás letiltására vonatkozó mechanizmusokat, amennyiben ez műszakilag megvalósítható, vagy ezekkel egyenértékű intézkedéseket. E lépéseknek különösen olyan intézkedéseket kell tartalmazniuk, amelyek biztosítják a megfelelő tájékoztatás nyújtását világos és érthető módon annak érdekében, hogy az ügyfelek képesek legyenek aktívan megelőzni a szándékos barangolást. A nemzeti szabályozó hatóságoknak és a területükön szokásos tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztók érdekeit védő és előmozdító egyéb illetékes hatóságoknak tisztában kell lenniük azon helyzetekkel, amelyekben az ügyfelek - bár a saját tagállamukban tartózkodnak - barangolási díj fizetésére kötelezettek, és a hatóságoknak meg kell tenniük a megfelelő lépéseket a probléma enyhítése érdekében.

(49) Intézkedéseket kell továbbá megállapítani a valamennyi barangolásos adatátviteli szolgáltatásra - beleértve a nem földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózatokat - kivetett kiskereskedelmi díj átláthatóságának biztosítása, különösen a számlasokkproblémájának kiküszöbölése érdekében, amely akadályozza a belső piac zavartalan működését, valamint annak érdekében, hogy a barangolást végző ügyfelek számára a barangolásos adatátviteli szolgáltatásokra fordított kiadásaik nyomon követéséhez és ellenőrzéséhez szükséges eszközök biztosítva legyenek. Emellett nem szabad akadályozni az olyan alkalmazások vagy technológiák megjelenését, amelyek helyettesíthetik a barangolási szolgáltatásokat, illetve azokhoz képest alternatívát jelenthetnek, ideértve, de nem kizárólag a wifit.

(50) Ezenkívül a számlasokk elkerülése érdekében a barangolásszolgáltatóknak egy vagy több pénzügyi vagy adatforgalmi korlátot kell megállapítaniuk a barangolásos adatátviteli szolgáltatásokért fizetendő díjakra, a barangolást végző ügyfél részére történő számlázás pénznemében kifejezve, amelyet minden barangolást végző ügyfelük számára a korlát elérésének közeledtekor díjmentesen fel kell ajánlani egy olyan értesítésben, amelynek formátuma lehetővé teszi a későbbi ismételt hozzáférést. A felső korlát elérése után az ügyfél nem kaphatja tovább ezeket a szolgáltatásokat, és nem is számolhatnak fel neki ezért díjat, kivéve, ha az ügyfél kifejezetten kéri e szolgáltatások nyújtásának folytatását az értesítésben közölt feltételek szerint. Ilyen esetben ingyenes megerősítést kell kapnia a későbbi ismételt hozzáférést lehetővé tevő formátumban. A barangolást végző ügyfelek számára biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy ésszerű időn belül lemondhassanak a fent említett pénzügyi vagy adatforgalmi felső korlátokról, vagy dönthessenek arról, hogy egyáltalán nem kérnek ilyen korlátozást. Amennyiben az ügyfél nem rendelkezik másképp, az alapértelmezett korlátokat tartalmazó rendszerbe kell besorolni.

(51) Ezeket az átláthatósági intézkedéseket a barangolást végző ügyfeleket védő minimális biztosítékoknak kell tekinteni, amelyek nem zárják ki, hogy a barangolásszolgáltatók más olyan eszközöket is kínáljanak ügyfeleiknek, amelyekkel segítik a barangolásos adatátviteli szolgáltatásokra fordított kiadásaik tervezhetőségét és ellenőrzését.

(52) A feltöltőkártyás ügyfeleket is érintheti a barangolásos adatátviteli szolgáltatásokhoz társuló számlasokk jelensége. A fenti megfontolás miatt a forgalmidíj-korlátra vonatkozó rendelkezéseknek ezekre az ügyfelekre is ki kell terjedniük.

(53) A fogyasztók nem mindig tesznek különbséget az elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz való hozzáférések között barangolás közben, nevezetesen abban az esetben, ha a végfelhasználók a más tagállamokban tett utazásaik során férnek hozzá az ilyen szolgáltatásokhoz, valamint az Unión belüli kommunikáció során, konkrétan abban az esetben, ha a saját tagállamukban tartózkodó fogyasztók egy másik tagállamba kezdeményeznek hívásokat vagy küldenek SMS-üzeneteket. Míg a barangolás és az Unión belüli kommunikáció két különálló piacot alkot, a fogyasztók szemszögéből bizonyos párhuzamok vonhatók közöttük. 2019. május 15-től kezdődően az Unión belüli szabályozott hírközlési szolgáltatásokért a fogyasztóknak felszámított kiskereskedelmi díjak héa nélkül nem haladhatják meg telefonhívásonként percenként a 0,19 EUR-t, SMS-üzenetenként pedig a 0,06 EUR-t. Az e rendelet által a belföldi díjszabás szerinti barangolás kapcsán bevezetett azon intézkedések meghosszabbítása kapcsán, amelyek a határokon átnyúló kommunikációtól való elriasztás kockázatával foglalkoznak és lehetővé teszik a belső piac létrehozását, helyénvalónak tűnik megvizsgálni az Unión belüli hírközlési piac fejlődését. E célból a meglévő intézkedéseket az (EU) 2018/1972 irányelv alkalmazásának fényében kell értékelni, különös tekintettel a személyközi kommunikációs szolgáltatásokra vonatkozó szabályokra, valamint az Unión belüli kommunikáció költségszerkezetének részét képező, az egész Unióra kiterjedő egységes maximális hívásvégződtetési díjak bevezetésére. A Bizottságnak a BEREC támogatásával értékelnie kell az (EU) 2018/1971 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  bevezetett meglévő intézkedések hatásait, és meg kell állapítania, hogy a fogyasztók védelme érdekében folyamatosan szükség van-e a felső korlátok csökkentésére, és ha igen, milyen mértékben. Az értékelést legalább egy évvel az említett intézkedések 2024. május 14-i lejárta előtt el kell végezni.

(54) Jelentős eltérések vannak az Unión belüli szabályozott barangolási díjak és az ügyfeleknél az Unión kívüli utazásaik során jelentkező barangolási díjak között, amelyek lényegesen magasabbak, mint az Unión belül, ahol a kiskereskedelmi barangolási díjak eltörlése után csak kivételesen alkalmaznak barangolási többletdíjakat. Az Unión kívüli barangolással kapcsolatos átláthatóságra és a védintézkedésekre vonatkozó következetes megközelítés hiánya miatt a fogyasztók nem biztosak jogaikban, és ez gyakran visszatartja őket attól, hogy külföldi tartózkodásuk alatt mobilszolgáltatásokat vegyenek igénybe. A fogyasztók számára nyújtott átlátható tájékoztatás a mobilkészülékeik külföldi utazások során (az Unión belül és kívül egyaránt) történő használatával kapcsolatban nem csupán a döntéshozatalban segítheti a fogyasztókat, hanem a barangolásszolgáltatók közötti választásban is. Ezért az átláthatósági és fogyasztóvédelmi hiányosságokkal kapcsolatos problémára megoldást kell találni bizonyos átláthatósági és védintézkedéseknek az Unión kívül nyújtott barangolási szolgáltatásokra is történő alkalmazásával. Ezek az intézkedések várhatóan elősegítik a versenyt, és javítják a belső piac működését.

(55) Az uniós polgárok magas barangolási díjakkal szembesülnek, amikor harmadik országokban vesznek igénybe kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokat. Ezért ösztönözni kell azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja az Unió és harmadik országok közötti barangolási szolgáltatások barangolási díjainak kölcsönös alapon történő csökkentése. Különösen az Unió külső határrégióinak végfelhasználói élveznék a szomszédos harmadik országok alacsonyabb barangolási díjainak előnyeit.

(56) Ha a látogatott harmadik országban működő látogatott hálózat üzemeltetője nem engedélyezi a barangolásszolgáltatónak az ügyfelei általi használat valós idejű ellenőrzését, a barangolásszolgáltató nem köteles pénzügyi vagy adatforgalmi korlátot kínálni az ügyfelek védelme érdekében.

(57) A barangolásszolgáltatóknak tájékoztatniuk kell barangolást végző ügyfeleiket arról, hogy a 112-es egységes európai segélyhívó szám hívásával díjmentesen elérhetik a segélyhívó szolgálatokat, továbbá tájékoztatni kell őket a segélyhívási célú kommunikációt biztosító alternatív hozzáférési eszközökről, amelyek technikailag alkalmasak a barangolást végző ügyfelek, különösen a fogyatékossággal élő személyek általi használatra. A segélyhívási célú kommunikációt biztosító alternatív hozzáférési eszközök lehetővé teszik a barangolást végző ügyfelek, különösen a fogyatékossággal élő barangolást végző ügyfelek számára, hogy a hívásoktól eltérő módon is hozzáférjenek a segélyhívó szolgáltatásokhoz. Alternatív hozzáférési eszközök biztosíthatók például segélyhívó alkalmazások, üzenetküldés, közvetítő szolgáltatások, valós idejű szövegátvitel vagy teljeskörű beszélgetési szolgáltatás révén, az (EU) 2019/882 irányelv 4. cikke alapján. A hozzáférési módokra vonatkozó tájékoztatást egy SMS-üzenetben kell megadni, amely tájékoztatja a barangolást végző ügyfelet arról, hogy a „112” egységes európai segélyhívó szám hívásával díjmentesen hozzáférhet a segélyhívó szolgáltatásokhoz, és amely egy erre a célra létrehozott weboldalra mutató linket biztosít, amely ingyenesen hozzáférhető, és megfelel az (EU) 2016/2102 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek * , könnyen érthető módon leírja a segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférés alternatív módjait a látogatott tagállamban, és csak azokat a hozzáférési módokat jelöli meg, amelyek a barangolást végző ügyfelek számára műszakilag megvalósíthatók. Az erre a célra létrehozott weboldalnak azon a nyelven kell információkat tartalmaznia, amelyen a barangolásszolgáltató a barangolást végző ügyféllel kommunikál.

(58) Az (EU) 2018/1972 irányelv 110. cikke előírja a tagállamok számára annak biztosítását, hogy lakossági riasztó rendszereik lakossági riasztásokat továbbítsanak az érintett végfelhasználóknak, nevezetesen azoknak, akik a figyelmeztetési időszak alatt küszöbön álló vagy kialakulóban lévő súlyos vészhelyzetek és katasztrófák által potenciálisan érintett földrajzi területeken tartózkodnak, beleértve a barangolást végző végfelhasználókat is. A jelenleg rendelkezésre álló technológiák lehetővé teszik a nemzeti hatóságok számára, hogy a barangolást végző ügyfél részéről előzetes teendők, például alkalmazás letöltése nélkül lakossági riasztást küldjenek az érintett barangolást végző ügyfeleknek. Egyes tagállamokban azonban - néha a korábban említett technológiák mellett - lakossági riasztásra szolgáló mobilalkalmazásokat is alkalmaznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a végfelhasználóknak részletes információkat küldjenek. Azokban a tagállamokban, ahol a tagállami segélyhívó szolgáltatások elérhetőségeinek e rendelet alapján létrehozott adatbázisában rendelkezésre áll az említett lakossági riasztási mobilalkalmazásra mutató link, a barangolásszolgáltatóknak tájékoztatniuk kell a barangolást végző ügyfeleiket az alkalmazáshoz vezető linkről. A tájékoztatást azon a nyelven kell nyújtani, amelyen a barangolásszolgáltató a barangolást végző ügyféllel kommunikál. Az (EU) 2018/1972 irányelv preambulumára tekintettel a Bizottság meg fogja vizsgálni annak lehetőségét, hogy a barangolást végző érintett ügyfelek Unión belüli utazásaik idején a nemzeti lakossági riasztó rendszereket kiegészítő, uniós szintű lakossági riasztó rendszeren keresztül megkapják az illetékes nemzeti hatóságok által kiadott lakossági riasztásokat, többek között egy mobilalkalmazáson keresztül is.

(59) A számtartományokat - ideértve a hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz rendelt számtartományokat is - a nemzeti számozási tervek határozzák meg, és azok uniós szinten nincsenek összehangolva. Ezért előfordulhat, hogy a szolgáltatók nem képesek minden országban előre felismerni a hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz rendelt számtartományokat. A hozzáadott értéket képviselő szolgáltatásokhoz rendelt számtartományokra nemzeti szinten egyedi díjszabási feltételek vonatkoznak, és hívásvégződtetési díjaik sok esetben nincsenek szabályozva. Jóllehet ezzel a barangolásszolgáltatók tisztában vannak, a náluk keletkező nagykereskedelmi díjak szintje továbbra is váratlanul magas lehet. A barangolás igénybevétele esetén a szolgáltatók nem tudják kezelni ezt a problémát, mivel nem rendelkeznek információkkal az Unió-szerte a hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz rendelt számtartományokról. E probléma kezelése érdekében a BEREC-nek egységes uniós szintű, biztonságos adatbázist kell létrehoznia és fenntartania a hozzáadott értékű szolgáltatások számtartományairól. Az adatbázis átláthatósági eszközként szolgál, amely lehetővé teszi a nemzeti szabályozó hatóságok, és adott esetben az egyéb illetékes hatóságok, valamint az üzemeltetők számára, hogy közvetlen hozzáférést kapjanak az azzal kapcsolatos információkhoz, hogy az egyes tagállamokban mely számtartományok eredményezhetnek magasabb költségeket (hívásvégződtetési díjakat). Ez egy szükséges közbenső lépés kiskereskedelmi szinten az átláthatóság növeléséhez, mivel az adatbázis révén tájékoztatni lehetne a barangolást végző ügyfeleket azon szolgáltatástípusokról, amelyekre a barangolás során magasabb díjak vonatkozhatnak. A jobb fogyasztóvédelem és átláthatóság biztosítása érdekében lehetővé kell tenni, hogy az adatbázis további információkat tartalmazzon, például a hozzáadott értéket képviselő szolgáltatások számtartományaihoz kapcsolódó olyan díjakról, mint a percenkénti vagy cselekményenkénti díjszabás. Az említett díjszabási információkat elérhetővé lehetne tenni a hozzáadott értéket képviselő szolgáltatásokról szóló külön weboldalon. A BEREC-nek meg kell állapítania azokat az eljárásokat, amelyekkel az illetékes hatóságoknak rendelkezésre kell bocsátaniuk és frissíteniük kell az információkat a hozzáadott értékű szolgáltatások számtartományairól az e rendelet szerint létrehozott adatbázisban.

(60) A BEREC-nek egy olyan egységes, az egész Unióra kiterjedő adatbázist kell létrehoznia és fenntartania, amely tartalmazza a kötelezően előírt, a barangolást végző végfelhasználók, különösen a fogyatékossággal élő személyek általi használatra technikailag alkalmas segélyhívó szolgálatok elérhetőségét minden egyes tagállamban. Az adatbázis célja, hogy segítse a nemzeti üzemeltetőket, a nemzeti szabályozó hatóságokat és adott esetben az egyéb illetékes hatóságokat abban, hogy tájékoztatást kapjanak az Unióban működő segélyhívó szolgálatok valamennyi említett elérhetőségéről. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy adott esetben frissítsék az adatbázist a nemzeti lakossági riasztási mobilalkalmazáshoz vezető link segítségével. A BEREC-nek meg kell állapítania azokat az eljárásokat, amelyekkel az illetékes hatóságoknak rendelkezésre kell bocsátaniuk és frissíteniük kell az e rendelet szerint kért információkat.

(61) Amennyiben a tagállamok a végfelhasználók védelmével kapcsolatos egyes feladatokat - például a kiskereskedelmi szerződésekre vonatkozó tájékoztatási követelményeket, az átláthatóságot vagy a szerződés felmondását illetően - a nemzeti szabályozó hatóságoktól eltérő illetékes hatóságokra ruháznak át, az említett illetékes hatóságok e feladatokra vonatkozó hatásköre kiterjed a kiskereskedelmi szerződés valamennyi részére, beleértve a barangolással kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket is. Az (EU) 2018/1972 irányelv szerinti feladatkiosztás sérelme nélkül az ezen irányelv szerinti feladatok elvégzéséért felelős nemzeti szabályozó hatóságoknak és adott esetben az egyéb illetékes hatóságoknak biztosítani kell a szükséges hatásköröket arra, hogy az illetékességi területükön nyomon kövessék, felügyeljék és érvényesítsék az e rendeletben foglalt kötelezettségeket. Nyomon kell követniük az Unión belül barangolást végző ügyfeleknek nyújtott hangátviteli, SMS- és adatátviteli szolgáltatások díjszabásának alakulását is, beleértve adott esetben az Unió legkülső régióiban lebonyolított barangolásos híváskezdeményezésekhez és -fogadásokhoz kapcsolódó speciális költségeket, továbbá azt, hogy gondoskodni kell arról, hogy e költségek a nagykereskedelmi piacon megfelelő módon megtérülhessenek, valamint azt, hogy nem használnak-e forgalomterelési technikákat a kínálat ügyfeleket károsító korlátozására. Biztosítaniuk kell, hogy az érdekelt felek naprakész tájékoztatást kapjanak e rendelet alkalmazásáról, és nyilvánosságra kell hozniuk az ilyen nyomonkövetési vizsgálatok eredményeit. Tájékoztatást kell nyújtani külön-külön a vállalati, a számlás szerződéssel rendelkező és a feltöltőkártyás ügyfelekről.

(62) Az Unió olyan legkülső régióiban, ahol a mobiltelefonos szolgáltatásokra vonatkozó engedélyek eltérnek az ország többi területén kiadottaktól, az országon belüli barangolás esetében a díjakat a barangolási szolgáltatások belső piacán alkalmazott díjakkal megegyező mértékben kell csökkenteni. E rendelet végrehajtása nem eredményezheti azt, hogy az országon belüli barangolási szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek a díjszabás tekintetében kevésbé kedvező bánásmódban részesüljenek, mint az Unión belüli barangolási szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek. A fenti célból a nemzeti szabályozó hatóságok az uniós jognak megfelelő, kiegészítő intézkedéseket hozhatnak.

(63) E rendelet alkalmazásának és a nagykereskedelmi barangolási piacok fejleményeinek nyomon követése és felügyelete érdekében a nemzeti szabályozó hatóságoknak - az üzleti titoktartás biztosítása mellett - lehetőséget kell adni arra, hogy tájékoztatást kérjenek azon nagykereskedelmi barangolási megállapodásokról, amelyek nem írják elő a maximális nagykereskedelmi barangolási díjak alkalmazását. Engedélyezni kell e hatóságok számára a nagykereskedelmi barangolási megállapodásokban szereplő olyan feltételek elfogadásával és alkalmazásával kapcsolatos információkérést is, amelyek célja a tartós barangolás és a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű, a barangolási szolgáltatók ügyfeleinek az Unión belüli utazása során nyújtott szabályozott barangolási szolgáltatástól eltérő célokra való használatának megakadályozása.

(64) Ha az Unión belüli mobilszolgáltatók úgy találják, hogy a kölcsönös átjárhatóságból és a végpontok közötti kapcsolódásból az ügyfeleik számára fakadó előnyöket veszélyezteti a valamely más tagállamban működő mobilhálózat-üzemeltetőkkel kötött, barangolásra vonatkozó megállapodásaik megszűnése, illetve a megszűnés veszélye, vagy ha ügyfeleiknek egy másik tagállamban nem tudnak szolgáltatásokat nyújtani, mivel egyetlen nagykereskedelmi hálózatszolgáltatóval sem létezik megállapodásuk, a nemzeti szabályozó hatóságok, vagy az (EU) 2018/1972 irányelv 61. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontjában említett helyzetekben lévő egyéb illetékes hatóságok szükség esetén élhetnek az említett irányelv 61. cikkében foglalt hatáskörrel a megfelelő hozzáférés és összekapcsolás biztosítása céljából, figyelembe véve az említett irányelv 3. cikkében meghatározott célokat, különösen a belső piac kialakítását páneurópai szolgáltatások nyújtásának, rendelkezésre bocsátásának és kölcsönös átjárhatóságának, valamint a végpontok közötti kapcsolódásnak az előnyben részesítése révén.

(65) A nagykereskedelmi barangolási szolgáltatásokra vonatkozó különös árszabályozás eredményeként egységes uniós plafonérték vonatkozik az olyan összetett termékre, amely más nagykereskedelmi barangolási hozzáférési és összekapcsolási szolgáltatáselemeket is tartalmazhat, köztük olyanokat is, amelyek nemzeti vagy esetleg határokon átnyúló szabályozás tárgyát képezik. Az e szolgáltatáselemek szabályozása terén az Unión belül fennálló eltérések várhatóan csökkennek majd, különösen az (EU) 2018/1972 irányelvvel összhangban elfogadott, a szabályozói megközelítések nagyobb összhangját szolgáló további intézkedéseknek köszönhetően. Addig is a látogatott hálózatok üzemeltetői és más üzemeltetők közötti, a nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásához szükséges szabályozott szolgáltatáselemek díjával kapcsolatos esetleges vitákat a BEREC véleményét figyelembe véve, a barangolásra vonatkozó különös szabályozási kötelezettségekkel, valamint az (EU) 2018/1972 irányelvvel összhangban kell rendezni.

(66) Nyomon kell követni és rendszeresen felül kell vizsgálni a nagykereskedelmi barangolási piacok működését és a kiskereskedelmi barangolási piacokkal fennálló kapcsolatát, figyelembe véve a verseny és a technológia terén történt fejleményeket és a forgalom alakulását. A Bizottságnak két jelentést kell benyújtania az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyeket adott esetben jogalkotási javaslat követ. E jelentésekben a Bizottságnak különösen ki kell térnie annak értékelésére, hogy a belföldi díjszabás szerinti barangolás gyakorol-e bármilyen hatást a kiskereskedelmi piacokon elérhető díjcsomagok alakulására. A fenti értékelésnek ki kell terjednie egyrészt a kizárólag belföldi szolgáltatásokat tartalmazó és a kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokat teljes egészében kizáró, ezzel a belföldi díjszabás szerinti barangolás fő célját veszélyeztető díjcsomagok esetleges terjedésének értékelésére, másrészt az átalánydíjas díjcsomagok elérhetősége esetleges visszaszorulásának értékelésére, ami szintén veszteséget jelenthet a fogyasztók számára, és veszélyeztetheti a digitális egységes piac célkitűzéseit. A Bizottság jelentéseinek különösen elemeznie kell, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok milyen mértékben engedélyezték a kivételes kiskereskedelmi barangolási többletdíjakat, elemeznie kell a belföldi díjszabási modell fenntarthatóságát a hazai hálózatüzemeltetők számára, valamint a szabályozott nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások hatékony módon történő nyújtása keretében felmerült költségek megtérülését a látogatott hálózatok üzemeltetői számára.

A Bizottság jelentéseinek továbbá a következőket kell értékelniük: hogyan kerül nagykereskedelmi szinten biztosításra a különböző hálózati technológiákhoz és generációkhoz való hozzáférés; az adatátviteli szolgáltatások nagykereskedelmi árazására vonatkozó információkat; a kereskedési platformok és a forgalommal való kereskedés hasonló eszközei használatának mértékét nagykereskedelmi szinten; a gépek közötti barangolás alakulását; a hozzáadott értékű szolgáltatásokkal kapcsolatos tartós problémákat kiskereskedelmi szinten; a segélyhívási célú kommunikációra vonatkozó intézkedések alkalmazását; a harmadik országokban történő barangolásra és a nem földfelszíni nyilvános mobilhálózatokra vonatkozó, a nem szándékos barangolás megelőzését célzó átláthatósági intézkedéseket; az e rendeletben a szolgáltatás tényleges minősége tekintetében meghatározott követelményeket; valamint azt, hogy az ügyfeleket mennyire megfelelően tájékoztatják szerződéseikben e kötelezettségekről, és valóban élvezhetik-e a belföldi díjszabás szerinti barangolás előnyeit. A Bizottság jelentéseiben értékelni kell továbbá az új technológiák bevezetése és megvalósítása, valamint a világjárványok és a természeti katasztrófák barangolási piacra gyakorolt hatását. Annak érdekében, hogy lehetővé váljon a barangolási piacoknak a belföldi díjszabás szerinti barangolás -szabályaihoz való alkalmazkodásának értékelésére irányuló említett jelentéstétel, elégséges információt kell gyűjteni e piacok működéséről az említett szabályok végrehajtását követően.

(67) Az egész Unióra kiterjedő barangolási piacokon a verseny alakulásának értékelése, valamint a barangolásszolgáltatók közötti kiegyensúlyozatlan forgalom után fizetett tényleges nagykereskedelmi barangolási díjak változásaival kapcsolatos rendszeres jelentéstétel érdekében a BEREC-nek folytatnia kell az adatok gyűjtését a nemzeti szabályozó hatóságoktól. Adott esetben a nemzeti szabályozó hatóságok számára lehetővé kell tenni a koordinációt az egyéb illetékes hatóságokkal. Ezeknek az adatoknak magukban kell foglalniuk a kiegyensúlyozott, illetve a kiegyensúlyozatlan forgalom után ténylegesen felszámított díjakat, valamint az érintett barangolási szolgáltatások tényleges forgalmát. Az utazási és a fogyasztási szokásokban bekövetkezett - például a világjárványok által okozott - változások hatásának nyomon követését és értékelését lehetővé tevő adatok gyűjtése elengedhetetlen az e rendeletben előírt jelentésekben előírt elemzéshez. A BEREC-nek ezenkívül adatokat kell gyűjtenie azon esetekről, amikor egy nagykereskedelmi barangolási megállapodás felei a maximális nagykereskedelmi barangolási díjak alkalmazásától való eltérésről állapodtak meg, vagy a tartós barangolás, illetve a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű, a barangolásszolgáltatók ügyfeleinek az Unión belüli időszakos utazása során nyújtott szabályozott barangolási szolgáltatástól eltérő célokra való használatának megakadályozása céljából nagykereskedelmi szinten intézkedéseket hoztak. A BEREC-nek a kellő részletességgel összegyűjtött adatok alapján rendszeresen jelentést kell tennie a barangolási szolgáltatások kiskereskedelmi árai, nagykereskedelmi díjai és nagykereskedelmi költségei közötti viszonyról. A BEREC rendszeres jelentései alapján a Bizottságnak 2027. június 30-ig jelentést kell benyújtania az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak e rendelet alkalmazásáról, adott esetben jogalkotási javaslatok kíséretében. A BEREC-nek össze kell gyűjtenie az e rendeletben előírt jelentések alapján a Bizottság által értékelendő elemek nyomon követéséhez szükséges adatokat is.

(68) Középtávon az uniós ipar digitalizálásának fontos hajtóerejeként kell elismerni a gépek közötti és a dolgok internetével (IoT) összefüggő barangolás előmozdítását, és ennek többek között az egészségügy, az energiaügy, a környezetvédelem és a közlekedés ágazatára vonatkozó, kapcsolódó uniós szakpolitikákra kell épülnie. A Bizottságnak rendszeresen értékelnie kell a barangolás szerepét a gépek közötti összeköttetés és az IoT piacán. Adott esetben a Bizottságnak a BEREC-kel folytatott konzultációt követően ajánlásokat is kell megfogalmaznia. A BEREC-nek továbbá össze kell gyűjtenie a gépek közötti kapcsolat során megvalósuló barangolás és az IoT-eszközök fejlődéséről szóló, e rendeletben előírt bizottsági jelentésekben értékelendő elemek nyomon követéséhez szükséges adatokat, figyelembe véve az engedélyeztetés nélkül használható frekvenciatartományon alapuló cellás összeköttetés megoldásokat.

(69) Az e rendelet alkalmazásának felülvizsgálata, nyomon követése és felügyelete céljából történő információmegosztás során a Bizottságnak, a BEREC-nek, az érintett nemzeti szabályozó hatóságoknak és - adott esetben - az egyéb illetékes hatóságoknak teljes mértékben biztosítania kell az üzleti titoktartást. Ezért az üzleti titoktartásra vonatkozó követelmények betartása nem akadályozhatja meg a nemzeti szabályozó hatóságokat abban, hogy ilyen célokból kellő időben megoszthassák a bizalmas információkat.

(70) Mivel e rendelet céljait - nevezetesen közös megközelítés előírását annak biztosításához, hogy a mobilhírközlő hálózatok felhasználói az Unión belüli utazásuk során az Unióban sehol ne fizessenek a nemzeti versenypiaci díjakhoz képest túlságosan magas árakat a barangolási szolgáltatásokért, ezzel egyidejűleg pedig az átláthatóság és a fogyasztóvédelem fokozását, valamint a belföldi árakon történő kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásnyújtás fenntarthatóságának, a szolgáltatás minősége tekintetében a belföldi díjszabás szerinti barangolás valódi élményének, valamint a barangolás alatti segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférésnek a biztosítását - a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(71) Ez a rendelet tiszteletben tartja a különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájában meghatározott alapvető jogokat, és figyelembe veszi az ott elismert elveket.

(72) Az európai adatvédelmi biztossal az (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelet *  42. cikkével összhangban konzultációra került sor, és a biztos 2021. április 20-án véleményt nyilvánított,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Tárgy és hatály

(1) Ez a rendelet közös megközelítésről rendelkezik annak biztosítása érdekében, hogy a nyilvános mobilhírközlő hálózatok felhasználói az Unión belüli utazásaik során a nemzeti versenypiaci díjakhoz képest ne fizessenek túlságosan magas árat az Unión belüli barangolási szolgáltatásokért hívások kezdeményezése és fogadása, SMS-üzenetek küldése és fogadása, valamint csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatások igénybevétele során.

E rendelet ezzel hozzájárul a belső piac zavartalan működéséhez, a fogyasztóvédelem, az adatvédelem, a magánélet védelme és a bizalom magas szintjének elérése mellett, elősegítve a versenyt, a függetlenséget és az átláthatóságot a piacon, valamint ösztönözve az innovációt, a fogyasztók szabad választását és a fogyatékossággal élő személyek integrációját, egyúttal maradéktalanul tiszteletben tartva az Európai Unió Alapjogi Chartáját.

E rendelet meghatározza a szabályozott barangolási szolgáltatások nyújtása céljából történő, a nyilvános mobilhírközlő hálózatokhoz való nagykereskedelmi hozzáférés feltételeit. E rendelet alkalmazása egyaránt kiterjed a hálózatüzemeltetők által felszámított nagykereskedelmi díjakra és a barangolásszolgáltatók által felszámított kiskereskedelmi díjakra.

(2) Ez a rendelet továbbá szabályokat állapít meg az átláthatóság javítása, valamint a barangolási szolgáltatások felhasználói - köztük a nem szabályozott, harmadik országbeli barangolási szolgáltatások igénybe vevői - által fizetendő díjakra vonatkozó tájékoztatás javítása céljából. Emellett növeli az átláthatóságot a nem szabályozott barangolási szolgáltatások felhasználói számára a nem földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózatokhoz - például adott esetben hajók vagy légi járművek fedélzetén - történő csatlakozás esetén.

(3) Az e rendeletben foglalt maximális díjak euróban vannak megadva.

(4) Amennyiben a 8-12. cikk szerinti maximális díjakat eurótól eltérő pénznemben fejezik ki, az értékeket az adott pénznemben kell meghatározni az Európai Központi Bank által az Európai Unió Hivatalos Lapjában az adott naptári év január 15-én, február 15-én és március 15-én közzétett referenciaárfolyam átlagának alkalmazásával. A maximális díjak tekintetében az eurótól eltérő pénznemben kifejezett díjkorlátokat 2023-tól kezdve évente felül kell vizsgálni. Az eurótól eltérő pénznemben kifejezett, évente felülvizsgált díjkorlátokat május 15-étől kell alkalmazni.

(5) Ez a rendelet nem érinti az (EU) 2018/1972 irányelv értelmében a nemzeti szabályozó hatóságokhoz és egyéb illetékes hatóságokhoz rendelt feladatokat, ezen belül az említett irányelv III. része III. címének végrehajtásával kapcsolatos felelősségi köröket.

2 cikk

Fogalommeghatározások

(1) E rendelet alkalmazásában az (EU) 2018/1972 irányelv 2. cikkében megállapított fogalommeghatározásokat kell alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdésben említett fogalommeghatározásokon kívül a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

a) „barangolásszolgáltató”: olyan vállalkozás, amely a barangolást végző ügyfeleknek szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokat nyújt;

b) „belföldi szolgáltató”: olyan vállalkozás, amely a barangolást végző ügyfeleknek belföldi mobilhírközlési szolgáltatásokat nyújt;

c) „hazai hálózat”: olyan, valamely tagállamon belüli nyilvános hírközlő hálózat, amelynek révén egy barangolász-szolgáltató a barangolást végző ügyfélnek szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokat nyújt;

d) „látogatott hálózat”: olyan földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózat, amely a barangolást végző ügyfél belföldi szolgáltatójának tagállamától eltérő tagállamban található, és amely lehetővé teszi, hogy a barangolást végző ügyfél - a hazai hálózat üzemeltetőjével kötött megállapodás alapján - hívásokat kezdeményezzen és fogadjon, SMS-üzeneteket küldjön és fogadjon vagy csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatásokat használjon;

e) „Unión belüli barangolás”: mobilkészülék barangolást végző ügyfél általi használata az Unión belüli híváskezdeményezésre vagy -fogadásra, Unión belüli SMS-üzenetek küldésére vagy fogadására, illetve csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatások igénybevételére attól eltérő tagállamban, mint amelyben a belföldi szolgáltató hálózata található, a hazai hálózat üzemeltetője és a látogatott hálózat üzemeltetője közötti megállapodás alapján;

f) „barangolást végző ügyfél”: az Unión belül található földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózaton keresztül szabályozott barangolási szolgáltatásokat nyújtó barangolásszolgáltató ügyfele, akinek az említett barangolásszolgáltatóval kötött kiskereskedelmi szerződése vagy megállapodása lehetővé teszi az Unión belüli barangolást;

g) „szabályozott barangolásos hívás”: a barangolást végző ügyfél olyan mobil-hanghívása, amelyet egy látogatott hálózaton kezdeményeztek, és a végződtetés szerinti nyilvános hírközlő hálózat az Unión belül található, vagy a barangolást végző ügyfél olyan hívásfogadása, amelyet az Unión belüli nyilvános hírközlő hálózatról kezdeményeztek és egy látogatott hálózaton végződtettek;

h) „SMS-üzenet”: rövidüzenet-szolgáltatás (Short Message Service) keretében küldött szöveges üzenet, amely elsősorban alfabetikus vagy numerikus karakterekből vagy mindkettőből áll, és a nemzeti számozási tervekkel összhangban kiosztott mobil- és/vagy vezetékes számok között küldhető;

i) „szabályozott barangolásos SMS-üzenet”: barangolást végző ügyfél által küldött olyan SMS-üzenet, amelyet egy látogatott hálózaton kezdeményeztek és az Unión belüli nyilvános hírközlő hálózaton végződtettek, vagy a barangolást végző ügyfél által fogadott olyan SMS-üzenet, amelyet az Unión belüli nyilvános hírközlő hálózatról kezdeményeztek és egy látogatott hálózaton végződtettek;

j) „szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatás”: a barangolást végző ügyfél számára a csomagkapcsolt adatátvitel igénybevételét lehetővé tevő barangolási szolgáltatás a látogatott hálózathoz való kapcsolódó mobilkészüléke segítségével, kivéve a szabályozott barangolásos hívások vagy SMS-üzenetek továbbítását és fogadását, de beleértve az MMS-üzenetek továbbítását és fogadását;

k) „nagykereskedelmi barangolási hozzáférés”: közvetlen nagykereskedelmi barangolási hozzáférés vagy nagykereskedelmi viszonteladói barangolási hozzáférés;

l) „közvetlen nagykereskedelmi barangolási hozzáférés”: eszközök vagy szolgáltatások vagy mindkettő rendelkezésre bocsátása egy mobilhálózat-üzemeltető által egy másik vállalkozás számára meghatározott feltételekkel abból a célból, hogy ez a másik vállalkozás szabályozott barangolási szolgáltatásokat nyújthasson a barangolást végző ügyfeleknek;

m) „nagykereskedelmi viszonteladói barangolási hozzáférés”: barangolási szolgáltatások nagykereskedelmi alapon történő nyújtása a látogatott hálózat üzemeltetőjétől eltérő mobilhálózat-üzemeltető által egy másik vállalkozás számára abból a célból, hogy ez a másik vállalkozás szabályozott barangolási szolgáltatásokat nyújthasson a barangolást végző ügyfeleknek;

n) „belföldi kiskereskedelmi ár”: a barangolásszolgáltatók által az ügyfél által indított - ugyanazon tagállamon belüli különböző nyilvános elektronikus hírközlő hálózatokon belül indított és végződtetett) - telefonhívásokra és elküldött SMS-üzenetekre, valamint az ügyfél által felhasznált adatforgalomra megállapított belföldi kiskereskedelmi egységár.

Amennyiben az első albekezdés n) pontja tekintetében nincs konkrét, belföldi kiskereskedelmi egységár, belföldi kiskereskedelmi árnak ugyanazt a díjszabási mechanizmust kell tekinteni, amely az ügyfélre az általa végzett - ugyanazon tagállamon belüli különböző nyilvános elektronikus hírközlő hálózatokon belül kezdeményezett és végződtetett- telefonhívásokra és elküldött SMS-üzenetekre, valamint az általa felhasznált adatforgalomra az ügyfél tagállamában vonatkozna.

3. cikk

Nagykereskedelmi barangolási hozzáférés

(1) A mobilhálózat-üzemeltetők a nagykereskedelmi barangolási hozzáférésre vonatkozó összes észszerű megkeresésnek eleget tesznek, oly módon, amely lehetővé teszi, hogy a barangolásszolgáltató a belföldön kínált kiskereskedelmi mobilszolgáltatásokkal teljesen megegyező szolgáltatásokat kínálhasson, amennyiben ez a látogatott hálózaton műszakilag kivitelezhető.

(2) A mobilhálózat-üzemeltetők csak objektív kritériumok - például a műszaki kivitelezhetőség vagy a hálózat integritása - alapján utasíthatnak vissza nagykereskedelmi barangolási hozzáférésre vonatkozó igényeket. Kereskedelmi megfontolások nem indokolhatják a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés iránti kérelmeknek a versengő barangolási szolgáltatások nyújtásának korlátozása érdekében történő elutasítását.

(3) A nagykereskedelmi barangolási hozzáférés a szabályozott barangolási szolgáltatásoknak az ügyfelek részére a rendelkezésre álló bármelyik hálózati technológia vagy generáció révén történő nyújtásához szükséges valamennyi hálózati elemre és kapcsolódó eszközre, releváns szolgáltatásra, szoftverre és informatikai rendszerre vonatkozik.

(4) A nagykereskedelmi barangolási hozzáférés e cikk (3) bekezdésében említett összetevőinek nyújtására a 9., 10. és 11. cikkben megállapított, a szabályozott nagykereskedelmi barangolási díjakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, kivéve, ha a nagykereskedelmi barangolási megállapodásban részes mindkét fél kifejezetten abban állapodik meg, hogy a megállapodás alkalmazásából adódó átlagos nagykereskedelmi barangolási díjakra a megállapodás érvényességének ideje alatt nem vonatkozik a szabályozott maximális nagykereskedelmi barangolási díj.

E bekezdés első albekezdésének sérelme nélkül a mobilhálózat-üzemeltetők nagykereskedelmi viszonteladói barangolási hozzáférés esetén tisztességes és észszerű díjakat számíthatnak fel a (3) bekezdés hatálya alá nem tartozó összetevőkre vonatkozóan.

(5) A mobilhálózat-üzemeltetők a (8) bekezdésben említett BEREC-iránymutatások figyelembevételével referenciaajánlatot tesznek közzé, és azt a nagykereskedelmi barangolási hozzáférést kérő vállalkozások rendelkezésére bocsátják. A mobilhálózat-üzemeltetők legkésőbb egy hónappal a kérelem kézhezvételét követően a hozzáférést kérő vállalkozás rendelkezésére bocsátanak egy ilyen hozzáférésre vonatkozó, az ezen cikknek megfelelő nagykereskedelmi barangolási megállapodástervezetet. A nagykereskedelmi barangolási hozzáférést észszerű időn belül, de legkésőbb három hónappal a nagykereskedelmi barangolási megállapodás megkötését követően meg kell adni. A nagykereskedelmi barangolási hozzáférés iránti kérelemmel megkeresett mobilhálózat-üzemeltetők és a hozzáférést kérő vállalkozások a tárgyalások során jóhiszeműen járnak el.

(6) Az (5) bekezdésben említett referenciaajánlatnak kellően részletesnek kell lennie, abban szerepelnie kell a (3) bekezdésben említett, a nagykereskedelmi barangolási hozzáféréshez szükséges valamennyi elemnek, továbbá tartalmaznia kell a közvetlen nagykereskedelmi barangolási hozzáférés és a nagykereskedelmi viszonteladói barangolási hozzáférés szempontjából releváns ajánlatok leírását és a kapcsolódó feltételeket. A referenciaajánlatnak minden szükséges információt tartalmaznia kell ahhoz, hogy a barangolásszolgáltató gondoskodhasson arról, hogy ügyfelei az illetékes segélyszolgálati állomáson keresztül díjmentesen elérhessék a segélyhívó szolgálatokat, valamint arról, hogy a hívó helyére vonatkozó információk díjmentes továbbításra kerüljenek az illetékes segélyszolgálati állomáshoz barangolási szolgáltatások használatával.

Az említett referenciaajánlat feltételeket tartalmazhat a tartós barangolás, illetve a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű, a barangolási szolgáltató fogyasztóinak az Unión belüli időszakos utazása során nyújtott szabályozott barangolási szolgáltatástól eltérő célokra való használatának megakadályozása céljából. A referenciaajánlatban történő meghatározás esetén ezek a feltételek tartalmazzák azokat az egyedi intézkedéseket, amelyeket a látogatott hálózat üzemeltetője hozhat a tartós barangolás vagy a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű használatának megakadályozása érdekében, valamint azon objektív kritériumokat, amelyek alapján ilyen intézkedések hozhatók. Ezek a kritériumok hivatkozhatnak az összesített barangolási forgalmi adatokra. A barangolásszolgáltató ügyfeleinek egyéni forgalmára vonatkozó egyedi információkra nem hivatkozhatnak.

A referenciaajánlat többek között előírhatja, hogy amennyiben a látogatott hálózat üzemeltetője okkal feltételezheti, hogy a barangolásszolgáltató ügyfeleinek jelentős része végez tartós barangolást, illetve használja nem rendeltetésszerűen vagy visszaélésszerűen a nagykereskedelmi barangolási hozzáférést, a látogatott hálózat üzemeltetője - az uniós és nemzeti adatvédelmi követelmények sérelme nélkül - olyan információkat kérhessen a barangolásszolgáltatótól, amelyek alapján megállapítható, hogy a barangolásszolgáltató ügyfeleinek jelentős része tartósan barangol-e, illetve nem rendeltetésszerűen vagy visszaélésszerűen használja-e a nagykereskedelmi barangolási hozzáférést a látogatott üzemeltető hálózatán, így például arra vonatkozó információt, hogy az ügyfelek mekkora hányada esetében állapították meg az alkalmazott belföldi kiskereskedelmi áron nyújtott, szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű használatának kockázatát objektív mutatók alapján, összhangban a 7. cikk alapján elfogadott, a méltányos használatra vonatkozó feltételek alkalmazására vonatkozó végrehajtási jogi aktusokkal.

A referenciaajánlat végső eszközként, amennyiben kevésbé szigorú intézkedésekkel nem sikerült orvosolni a helyzetet, lehetőséget biztosíthat a nagykereskedelmi barangolási megállapodás megszüntetésére, ha a látogatott hálózat üzemeltetője objektív kritériumok alapján megállapította, hogy a barangolásszolgáltató ügyfeleinek jelentős hányada tartós barangolást végez, illetve nem rendeltetésszerűen vagy visszaélésszerűen használja a nagykereskedelmi barangolási hozzáférést, és erről tájékoztatta a hazai hálózat üzemeltetőjét.

A nagykereskedelmi barangolási megállapodásnak a látogatott hálózat üzemeltetője általi, a tartós barangolásra, illetve a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű használatára alapozott egyoldalú megszüntetésére kizárólag a látogatott hálózat üzemeltetője nemzeti szabályozó hatóságának előzetes engedélye alapján kerülhet sor.

A látogatott hálózat üzemeltetőjének nemzeti szabályozó hatósága a látogatott hálózat üzemeltetője nagykereskedelmi barangolási megállapodás megszüntetésére vonatkozó engedély iránti kérelmének kézhezvételét követő három hónapon belül, a hazai hálózat üzemeltetőjének szabályozó hatóságával folytatott konzultációt követően határoz a kérelem jóváhagyásáról vagy elutasításáról, és erről tájékoztatja a Bizottságot.

A látogatott hálózat üzemeltetőjének nemzeti szabályozó hatósága és a hazai hálózat üzemeltetőjének nemzeti szabályozó hatósága egyaránt felkérheti a BEREC-et, hogy fogadjon el véleményt az e rendelettel összhangban meghozandó intézkedésekről. A BEREC-nek a kérelem kézhezvételét követő egy hónapon belül véleményt kell nyilvánítania.

Amennyiben a BEREC-kel konzultáltak, a látogatott hálózat üzemeltetőjének nemzeti szabályozó hatósága, mielőtt a hatodik albekezdésben említett három hónapos határidőnek megfelelően határoz arról, hogy a nagykereskedelmi barangolási megállapodás megszüntetésére irányuló kérelmet jóváhagyja vagy elutasítja-e, megvárja és a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszi a BEREC véleményét.

A látogatott hálózat üzemeltetője nemzeti szabályozó hatóságának nyilvánosságra kell hoznia a nagykereskedelmi barangolási megállapodás megszüntetésére vonatkozó engedélyekkel kapcsolatos információt, az üzleti titoktartási kötelezettség függvényében.

E bekezdés ötödik-kilencedik albekezdése nem érinti a nemzeti szabályozó hatóság azon hatáskörét, hogy a 17. cikk (7) bekezdése alapján előírja az e rendeletben foglalt kötelezettségek megsértésének azonnali megszüntetését, valamint a látogatott hálózat üzemeltetőjének azon jogát, hogy megfelelő intézkedéseket hozzon a csalás elleni küzdelem érdekében.

Szükség esetén a nemzeti szabályozó hatóságok előírhatják a referenciaajánlatok megváltoztatását - így azon egyedi intézkedések tekintetében is, amelyeket a látogatott hálózat üzemeltetője hozhat annak érdekében, hogy megakadályozza a tartós barangolást, illetve a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű használatát, valamint azon objektív kritériumok vonatkozásában, amelyek alapján a látogatott hálózat üzemeltetője ilyen intézkedéseket hozhat - annak érdekében, hogy érvényt szerezzenek az e cikkben megállapított kötelezettségeknek.

(7) Amennyiben a hozzáférést kérő vállalkozás kereskedelmi tárgyalásokat kíván kezdeni annak érdekében, hogy a hozzáférés kiterjedjen a referenciaajánlatban nem szereplő összetevőkre, a mobilhálózat-üzemeltetőknek erre a kérelemre észszerű időn belül, de legkésőbb két hónappal a kérelem kézhezvételét követően választ kell adniuk. E bekezdés alkalmazása esetén a (2) és (5) bekezdés nem alkalmazandó.

(8) Annak érdekében, hogy hozzájáruljon e cikk következetes alkalmazásához, a BEREC az érintett felekkel folytatott konzultációt követően és a Bizottsággal szoros együttműködésben 2022. október 5-ig naprakésszé teszi a nagykereskedelmi barangolási hozzáféréssel kapcsolatban az 531/2012/EU rendelet 3. cikkének (8) bekezdésével összhangban meghatározott iránymutatásokat.

4. cikk

Szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtása

(1) A barangolásszolgáltatók a barangolást végző ügyfeleiknek nem számíthatnak fel a belföldi kiskereskedelmi áron felül semmilyen többletdíjat a tagállamokban a szabályozott barangolásos hívásindításokért vagy hívásfogadásokért, az elküldött szabályozott barangolásos SMS-üzenetekért és a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatások használatáért, illetve az 5. és 6. cikkre is figyelemmel semmilyen általános díjat nem számíthatnak fel a végberendezés vagy szolgáltatás külföldön történő használatának lehetővé tételéért.

(2) A barangolásszolgáltatók nem kínálhatnak szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokat a belföldön kínáltaknál kedvezőtlenebb feltételek mellett, különösen a kiskereskedelmi szerződésben előírt szolgáltatás minősége tekintetében, amennyiben a látogatott hálózaton rendelkezésre állnak ugyanazon generációs mobilhírközlő hálózatok és technológiák.

A mobilhírközlési szolgáltatóknak el kell kerülniük, hogy az uniós belső határátkelőhelyeken a hálózatok közötti átadás indokolatlan késedelemmel járjon.

(3) A BEREC annak érdekében, hogy hozzájáruljon e cikk következetes alkalmazásához, 2023. január 1-jéig az érdekelt felekkel folytatott konzultációt követően és a Bizottsággal szoros együttműködésben aktualizálja a szolgáltatásminőséggel kapcsolatos intézkedések végrehajtására vonatkozó kiskereskedelmi iránymutatásait.

5. cikk

Méltányos használat

(1) A barangolásszolgáltatók e cikkel, valamint a 7. cikk szerint elfogadott végrehajtási jogi aktusokkal összhangban a méltányos használatra vonatkozó feltételeket („fair use policy”) alkalmazhatnak a vonatkozó belföldi kiskereskedelmi árszínvonalon nyújtott szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások használatára annak megakadályozása céljából, hogy a barangolást végző ügyfelek a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokat nem rendeltetésszerűen vagy visszaélésszerűen - például a belföldi szolgáltatójuk tagállamától eltérő tagállam területén, az időszakos utazásaikon kívül - használják.

A méltányos használatra vonatkozó feltételeknek lehetővé kell tenniük a barangolási szolgáltatást igénybe vevő ügyfél számára, hogy bizonyos mennyiségű, a díjcsomagjának megfelelő, belföldi kiskereskedelmi árszínvonalon nyújtott szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatást vegyen igénybe.

(2) A méltányos használatra vonatkozó feltételek szerinti korlátokat meghaladó szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásokra a 8. cikk alkalmazandó.

6. cikk

Fenntarthatósági mechanizmus

(1) Meghatározott és rendkívüli körülmények fennállása esetén, amennyiben valamely barangolásszolgáltató számára nem térül meg a 4. és 5. cikk szerinti szabályozott barangolási szolgáltatások nyújtásának összes tényleges és várható költsége az említett szolgáltatás nyújtásából származó tényleges és várható bevételéből, úgy a szóban forgó barangolász-szolgáltató engedélyt kérhet arra, hogy a belföldi díjszabási modellje fenntarthatóságának biztosítása érdekében többletdíjat alkalmazzon. Kizárólag olyan mértékű többletdíj alkalmazható, amely a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásához szükséges költségek megtérüléséhez szükséges, figyelemmel az alkalmazandó maximális nagykereskedelmi díjakra.

(2) Amennyiben egy barangolásszolgáltató úgy dönt, hogy élni kíván az e cikk (1) bekezdésében foglalt lehetőséggel, haladéktalanul kérelmet kell benyújtania a nemzeti szabályozó hatósághoz, és a 7. cikkben említett végrehajtási jogi aktusoknak megfelelően e hatóság rendelkezésére kell bocsátania az összes szükséges információt. A barangolásszolgáltatónak ezt követően 12 hónaponként naprakésszé kell tennie, majd el kell juttatnia ezt az információt a nemzeti szabályozó hatósághoz.

(3) A (2) bekezdés szerinti kérelem kézhezvételét követően a nemzeti szabályozó hatóságnak értékelnie kell, hogy a barangolásszolgáltató alátámasztotta-e azt a tényt, hogy az (1) bekezdésben foglaltak értelmében nem térülnek meg a költségei, és emiatt veszélybe kerül a belföldi díjszabási modelljének fenntarthatósága. A belföldi díjszabási modell fenntarthatóságának értékelését a barangolásszolgáltatóra jellemző releváns objektív tényezők alapján kell elvégezni, ideértve az érintett tagállamban üzemelő barangolásszolgáltatók közötti objektív eltéréseket, valamint a belföldi árak és jövedelmek szintjét. A nemzeti szabályozó hatóságnak engedélyeznie kell a többletdíjat, amennyiben az (1) bekezdésben és az e bekezdésben megállapított feltételek teljesülnek.

(4) A nemzeti szabályozó hatóság a (2) bekezdés alapján benyújtott kérelem kézhezvételét követő egy hónapon belül engedélyezi a többletdíjat, kivéve, amikor a kérelem nyilvánvalóan megalapozatlan, illetve a barangolásszolgáltató nem bocsátott rendelkezésre elegendő információt. Amennyiben a nemzeti szabályozó hatóság úgy ítéli meg, hogy a kérelem nyilvánvalóan megalapozatlan, illetve a barangolásszolgáltató nem bocsátott rendelkezésre elegendő információt, meg kell hallgatnia a barangolásszolgáltatót, és a meghallgatást követő két hónapon belül meg kell hoznia végleges döntését arra vonatkozóan, hogy engedélyezi, módosítja vagy elutasítja a többletdíjat.

7. cikk

A méltányos használatra vonatkozó feltételek és a fenntarthatósági mechanizmus végrehajtása

(1) Az 5. és 6. cikk egységes alkalmazásának biztosítása érdekében a Bizottság, a BEREC-kel folytatott konzultációt követően, végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyek részletes szabályokat állapítanak meg a következőkre vonatkozóan:

a) a méltányos használatra vonatkozó feltételek alkalmazása;

b) a kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások belföldi árakon történő nyújtásának fenntarthatóságát értékelni hivatott módszertan; valamint

c) a barangolásszolgáltató által a b) pontban említett értékelés céljából benyújtandó kérelem.

Az e bekezdés első albekezdésében említett végrehajtási jogi aktusokat a 20. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

A Bizottság a BEREC-kel folytatott konzultációt követően rendszeres időközönként felülvizsgálja az első albekezdésben említett végrehajtási jogi aktusokat a piaci fejlemények fényében.

(2) A méltányos használatra vonatkozó feltételek alkalmazását érintő részletes szabályokat megállapító végrehajtási jogi aktusok elfogadásakor a Bizottság figyelembe veszi a következőket:

a) az árképzési és fogyasztási minták alakulása a tagállamokban;

b) a belföldi árszínvonalak Unión belüli közeledésének mértéke;

c) utazási szokások az Unióban;

d) a verseny torzulásának észlelhető kockázatai, valamint a beruházásösztönzés a belföldi piacokon és a látogatott piacokon.

(3) A Bizottság az (1) bekezdés b) és c) pontjában említett végrehajtási jogi aktusokhoz a következőket veszi alapul:

a) a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásával összefüggő összes tényleges és várható költségeknek az egyenetlen forgalomra vonatkozó tényleges nagykereskedelmi barangolási díjak és a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásához szükséges együttes és közös költségek észszerű része alapján történő megállapítása;

b) a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásából származó összes tényleges és várható bevétel megállapítása;

c) a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások használata, valamint a barangolásszolgáltatók ügyfeleinek belföldi forgalma;

d) a verseny szintje, a belföldi piacon érvényes árak és bevételek, valamint minden olyan észlelhető kockázat, miszerint a belföldi kiskereskedelmi árakon történő barangolás érezhetően befolyásolná az ilyen árak alakulását.

(4) A nemzeti szabályozó hatóságnak és adott esetben - az (EU) 2018/1972 irányelvet átültető nemzeti jogszabályok által rájuk ruházott hatáskörök gyakorlása tekintetében - az egyéb illetékes hatóságoknak szigorúan nyomon kell követniük és felügyelniük kell a méltányos használatra vonatkozó feltételek alkalmazását. A nemzeti szabályozó hatóságnak szigorúan nyomon kell követnie és felügyelnie kell a kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások belföldi árakon történő nyújtásának fenntarthatóságához kapcsolódó intézkedéseket, és ennek során a legmesszebbmenőkig szem előtt kell tartania az érintett tagállamra jellemző releváns objektív tényezőket és a barangolásszolgáltatók közötti releváns objektív eltéréseket. A 6. cikk (3) bekezdésében foglalt eljárás sérelme nélkül a nemzeti szabályozó hatóságnak kellő időben érvényre kell juttatnia az 5. és a 6. cikk követelményeit és az e cikk (2) bekezdésében előírt végrehajtási jogi aktusokat. A nemzeti szabályozó hatóság bármikor kérheti a barangolásszolgáltatótól a többletdíj módosítását vagy alkalmazásának megszüntetését, amennyiben a többletdíj nem felel meg az 5. vagy a 6. cikkben foglaltaknak.

Az egyéb illetékes hatóságok érvényre juttatják az 5. cikkben és adott esetben az (EU) 2018/1972 irányelvet átültető nemzeti jogszabályok által rájuk ruházott hatáskörök gyakorlása szempontjából releváns végrehajtási jogi aktusokban foglalt előírásokat.

A nemzeti szabályozó hatóságnak és adott esetben az egyéb illetékes hatóságoknak évente tájékoztatniuk kell az Bizottságot az 5. és 6. cikk valamint e cikk alkalmazásáról.

(5) Az (EU) 2016/2286 végrehajtási rendeletet az e cikk (1) bekezdése alapján elfogadott új végrehajtási jogi aktus alkalmazásáig továbbra is alkalmazni kell.

8. cikk

Kiskereskedelmi többletdíjak kivételes alkalmazása szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások használatáért és alternatív díjak biztosítása

(1) A harmadik albekezdés sérelme nélkül amennyiben egy barangolásszolgáltató többletdíjat számol fel a szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások méltányos használatra vonatkozó feltételek szerinti korlátokat meghaladó használatáért, a többletdíjnak meg kell felelnie az alábbi követelményeknek (héa nélküli értékek):

a) a szabályozott barangolásos hívások kezdeményezéséért, a szabályozott barangolásos SMS-ek küldéséért és a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatásokért felszámolt többletdíj nem haladhatja meg a 9. cikk (2) bekezdésében, a 10. cikk (1) bekezdésében, illetve a 11. cikk (1) bekezdésében meghatározott maximális nagykereskedelmi díjakat;

b) a szabályozott barangolásos hívások fogadásért felszámított esetleges többletdíj nem haladhatja meg az (EU) 2018/1972 irányelv 75. cikkének (1) bekezdésével összhangban az adott évre vonatkozóan meghatározott, az Unió egészében egységes maximális mobil hívásvégződtetési díjakat.

Amennyiben az e bekezdés első albekezdésének b) pontja tekintetében a Bizottság az (EU) 2018/1972 irányelv 75. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktus felülvizsgálatát követően úgy határoz, hogy a továbbiakban nincs szükség az Unió egészére kiterjedő hívásvégződtetési díj meghatározására, és nem ír elő maximális mobil hívásvégződtetési díjat, a szabályozott barangolásos hívások fogadásakor alkalmazott többletdíj nem haladhatja meg az említett irányelv 75. cikke alapján elfogadott legutóbbi felhatalmazáson alapuló jogi aktusban meghatározott díjat.

A barangolásszolgáltatók nem alkalmazhatnak többletdíjat a fogadott szabályozott barangolásos SMS-üzenetek, illetve a barangolásos hangposta-üzenetek fogadásáért. Ez nem érinti az egyéb vonatkozó díjakat, például az ilyen üzenetek meghallgatásáért felszámolható díjakat.

A barangolásszolgáltatóknak a kezdeményezett és fogadott barangolásos hívások után másodpercenkénti díjat kell felszámolniuk. A barangolásszolgáltatók a kezdeményezett hívások esetében 30 másodpercet meg nem haladó hosszúságú minimális díjazási időszakot alkalmazhatnak. A barangolásszolgáltatók kötelesek ügyfeleiknek a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatásokat kilobájtalapon számlázni, kivéve a MMS-üzeneteket, amelyek egységenként számlázhatók. Ilyen esetben az a kiskereskedelmi díj, amelyet egy barangolásszolgáltató a barangolást végző ügyfelének egy barangolásos MMS-üzenet küldéséért vagy fogadásáért felszámíthat, nem haladhatja meg a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatásokért felszámolható, az első albekezdésben foglalt maximális kiskereskedelmi díjat.

(2) A barangolásszolgáltatók kínálhatnak, a barangolást végző ügyfelek pedig önszántukból választhatnak a 4., az 5., a 6. cikkben és e cikk (1) bekezdésében foglaltaktól eltérő barangolási díjszabást is, aminek eredményeként a barangolást végző ügyfelek a szabályozott barangolási szolgáltatásért más díjat fizetnek, mint amit e választás hiányában fizetnének. A barangolásszolgáltató ezeket a barangolást végző ügyfeleket köteles emlékeztetni arra, hogy ezáltal a barangoláshoz kapcsolódó mely előnyöket veszítik el.

A barangolásszolgáltatóknak az első albekezdés sérelme nélkül valamennyi jelenlegi és új, barangolást végző ügyfélre automatikusan a 4. és 5. cikkel, illetve az e cikk (1) bekezdésével összhangban meghatározott díjszabást kell alkalmazniuk.

A barangolást végző ügyfél bármikor kérheti a 4., az 5., a 6. cikk és az e cikk (1) bekezdése szerinti díjszabásra való áttérést vagy az attól való eltérést. Ha a barangolást végző ügyfél önszántából úgy dönt, hogy a 4., az 5., a 6. cikk és az e cikk (1) bekezdése szerinti díjszabásra tér át vagy attól eltér, akkor ezt az átállást a kérelem beérkezésétől számított egy munkanapon belül eszközölni kell, annak térítésmentesnek kell lennie, és nem járhat olyan feltételekkel vagy korlátozásokkal, amelyek az előfizetésnek a barangoláshoz nem kapcsolódó elemeire vonatkoznak. Ha az előző barangolási díjszabás érvényességének kezdete óta még nem telt el egy előre meghatározott, két hónapot meg nem haladó időtartam, a barangolásszolgáltatók elhalaszthatják az átállást az említett időtartam leteltéig.

(3) Az (EU) 2018/1972 irányelv III. része III. címének sérelme nélkül a barangolásszolgáltatóknak biztosítaniuk kell, hogy minden olyan kiskereskedelmi szerződésben, amely bármilyen típusú szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatásra is kiterjed, meg legyenek határozva a szóban forgó szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatás jellemzői, többek között:

a) a konkrét díjcsomag vagy díjcsomagok, az egyes díjcsomagok keretében kínált szolgáltatások típusa, a kommunikáció mennyiségét is beleértve;

b) esetleges korlátozások az alkalmazandó belföldi kiskereskedelmi árszínvonalon nyújtott szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatások használatára vonatkozóan, ezen belül számszerű információk arról, hogy a méltányos használatra vonatkozó esetleges feltételek hogyan alkalmazandók az érintett szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatás fő árképzési, mennyiségi és más paramétereihez képest;

c) világos és érthető tájékoztatás a barangolási szolgáltatás feltételeiről és minőségéről az Unión belüli barangolás során, a BEREC (6) bekezdésben említett iránymutatásaival összhangban.

(4) Az (EU) 2018/1972 irányelv 97. cikkének sérelme nélkül a barangolásszolgáltatók biztosítják, hogy a bármilyen típusú szabályozott kiskereskedelmi barangolási szolgáltatást tartalmazó kiskereskedelmi szerződések nyújtsanak tájékoztatást azokról a szolgáltatástípusokról, amelyekre barangolás esetén magasabb díjak vonatkozhatnak.

(5) A barangolásszolgáltatók kötelesek nyilvánosságra hozni a (3) és (4) bekezdésben említett információkat.

Emellett a barangolásszolgáltatóknak tájékoztatást kell közzétenniük annak indokairól, hogy a barangolási szolgáltatás potenciálisan miért kínálható a belföldön kínáltaknál kedvezőtlenebb feltételek mellett. E tájékoztatásnak tartalmaznia kell a barangolást végző ügyfél által előfizetett barangolási szolgáltatás minőségét befolyásoló tényezőket, például a látogatott tagállamban a barangolást végző ügyfél rendelkezésére álló hálózati generációkat és technológiákat.

(6) E cikk következetes alkalmazásának biztosítása érdekében a BEREC 2023. január 1-jéig, miután konzultációt folytatott az érdekelt felekkel, a Bizottsággal szoros együttműködésben frissíti a kiskereskedelmi barangolásra vonatkozó iránymutatásait, különösen az e cikk, valamint a 13., 14. és 15. cikkben említett átláthatósági intézkedések végrehajtása tekintetében.

9. cikk

Szabályozott barangolásos hívások nagykereskedelmi díjai

(1) A látogatott hálózat üzemeltetője által a barangolásszolgáltatónak a látogatott hálózatról kezdeményezett szabályozott barangolásos hívás nyújtásáért - beleértve többek között annak kezdeményezési, továbbítási és végződtetési költségét is - felszámított átlagos nagykereskedelmi díj percenként nem haladhatja meg a 0,022 EUR összegű biztonsági árplafont. Ez a maximális nagykereskedelmi díj 2025. január 1-jén percenként 0,019 EUR-ra csökken, és - a 21. cikk sérelme nélkül - 2032. június 30-ig percenként 0,019 EUR marad.

(2) Az (1) bekezdésben említett átlagos nagykereskedelmi díjat kell alkalmazni bármely két üzemeltető között, és azt tizenkét hónapos időszakra vagy az (1) bekezdésben meghatározottak szerint a maximális átlagos nagykereskedelmi díj alkalmazási idejének lejártáig vagy a 2032. június 30-ig hátralévő rövidebb időszakra kell számítani.

(3) Az (1) bekezdésben említett átlagos nagykereskedelmi díjat úgy kell kiszámítani, hogy a teljes nagykereskedelmi barangolásos árbevételt el kell osztani a vonatkozó időszakban az érintett üzemeltető által az Unión belüli nagykereskedelmi barangolásos hívások nyújtására ténylegesen felhasznált, másodpercalapon összesített nagykereskedelmi barangolásos percek számával, mindezt úgy kiigazítva, hogy figyelembe vegye a látogatott hálózat üzemeltetőjének azt a lehetőségét, hogy legfeljebb 30 másodperces kezdeti minimális díjazási időszakot alkalmazhat.

10. cikk

A szabályozott barangolásos SMS-üzenetek nagykereskedelmi díjai

(1) A látogatott hálózat üzemeltetője által a barangolásszolgáltatónak a látogatott hálózatról küldött szabályozott barangolásos SMS-üzenet nyújtásáért felszámított átlagos nagykereskedelmi díj SMS-üzenetenként nem haladhatja meg a 0,004 EUR összegű biztonsági árplafont. A fenti maximális nagykereskedelmi díj 2025. január 1-jén SMS-üzenetenként 0,003 EUR-ra csökken, és ez a 21. cikk sérelme nélkül 2032. június 30-ig 0,003 EUR marad.

(2) Az (1) bekezdésben említett átlagos nagykereskedelmi díjat kell alkalmazni bármely két üzemeltető között, és azt tizenkét hónapos időszakra vagy az (1) bekezdésben meghatározottak szerint a maximális átlagos nagykereskedelmi díj alkalmazási idejének lejártáig vagy a 2032. június 30-ig hátralévő rövidebb időszakra kell számítani.

(3) Az (1) bekezdésben említett átlagos nagykereskedelmi díjat úgy kell kiszámítani, hogy a vonatkozó időszak alatt a látogatott hálózat üzemeltetője vagy a hazai hálózat üzemeltetője által a szabályozott barangolásos SMS-üzenetek Unión belüli küldésével és továbbításával nyert nagykereskedelmi barangolásos árbevételt el kell osztani az érintett barangolász-szolgáltató vagy a hazai hálózat üzemeltetője nevében az adott időszakban küldött és továbbított ilyen SMS-üzenetek számával.

(4) A látogatott hálózat üzemeltetője az (1) bekezdésben említett díjon kívül nem számíthat fel más díjat a barangolást végző ügyfél barangolásszolgáltatójának vagy hazaihálózat-üzemeltetőjének az ő látogatott hálózatában barangolást végző ügyfélnek küldött szabályozott barangolásos SMS-üzenetek végződtetéséért.

11. cikk

A szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatások nagykereskedelmi díjai

(1) A látogatott hálózat üzemeltetője által a barangolásszolgáltatónak a látogatott hálózaton keresztül nyújtott szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatás nyújtásáért felszámított átlagos nagykereskedelmi díj az átvitt adatmennyiség egy gigabájtjára vetítve nem haladhatja meg a 2,00 EUR összegű biztonsági árplafont. Ez a maximális nagykereskedelmi díj az átvitt adatmennyiség egy gigabájtjára vetítve 2023. január 1-jétől 1,80 EUR-ra, 2024. január 1-jétől 1,55 EUR-ra, 2025. január 1-jétől 1,30 EUR-ra, 2026. január 1-jétől 1,10 EUR-ra és 2027. január 1-jétől 1,00 EUR-ra csökken, ezt követően pedig - a 21. cikk sérelme nélkül - 2032. június 30-ig az átvitt adatmennyiség egy gigabájtjára vetítve 1,00 EUR marad.

(2) Az (1) bekezdésben említett átlagos nagykereskedelmi díjat kell alkalmazni bármely két üzemeltető között, és azt tizenkét hónapos időszakra vagy az (1) bekezdésben meghatározottak szerint a maximális átlagos nagykereskedelmi díj alkalmazási idejének lejártáig vagy a 2032. június 30-ig hátralévő rövidebb időszakra kell számítani.

(3) Az (1) bekezdésben előírt átlagos nagykereskedelmi díjat úgy kell kiszámítani, hogy az adott időszak alatt a látogatott hálózat vagy a hazai hálózat üzemeltetőjéhez a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatás nyújtása címén befolyó teljes nagykereskedelmi árbevételt el kell osztani a szolgáltatás nyújtása során az adott időszakban ténylegesen felhasznált adatok megabájtban kifejezett mennyiségével, kilobájtalapon összesítve azt az érintett barangolásszolgáltató vagy hazaihálózat-üzemeltető nevében az adott időszakra vonatkozóan.

12. cikk

A segélyhívások nagykereskedelmi díjai

A 9., 10. és 11. cikk sérelme nélkül a látogatott hálózat üzemeltetője nem számíthat fel díjakat a barangolásszolgáltatónak a barangolást végző ügyfél által kezdeményezett semmilyen fajta segélyhívással vagy a hívó helyére vonatkozó információk továbbításával kapcsolatban.

13. cikk

A barangolásos hívások és SMS-üzenetek kiskereskedelmi feltételeinek átláthatósága

(1) A barangolást végző ügyfelek arra való figyelmeztetése érdekében, hogy híváskezdeményezéskor és -fogadáskor, valamint SMS-üzenet küldésekor barangolási díjak vonatkoznak rájuk, minden barangolásszolgáltató köteles - kivéve, ha az ügyfelek értesítették a barangolásszolgáltatót, hogy nem kívánják e szolgáltatást igénybe venni - automatikus üzenet útján, indokolatlan késedelem nélkül és ingyenesen alapvető, személyre szóló díjszabási tájékoztatást adni az ügyfeleknek, amikor azok a belföldi szolgáltatójuk tagállamától eltérő tagállam területére lépnek, a szóban forgó ügyfél által látogatott tagállamban történő híváskezdeményezésre és -fogadásra, valamint SMS-üzenetek küldésére vonatkozó, héát tartalmazó barangolási díjakról.

E személyre szóló, árképzésre vonatkozó alaptájékoztatást az ügyfél belföldi szolgáltatója által kiállított belföldi számla pénznemében kell kifejezni és annak a következő információkat kell tartalmaznia:

a) a barangolást végző ügyfélre az Unión belül érvényes, méltányos használatra vonatkozó feltételek, valamint a szóban forgó méltányos használatra vonatkozó feltételek szerinti korlátok meghaladása esetén alkalmazott többletdíjak; és

b) a 6. cikkel összhangban alkalmazott bármely többletdíj.

Amikor a barangolást végző ügyfelek a belföldi szolgáltatójuk tagállamától eltérő tagállam területére lépnek, a barangolász-szolgáltatóknak automatikus üzenet útján, indokolatlan késedelem nélkül és ingyenesen tájékoztatást kell nyújtaniuk a szóban forgó, barangolást végző ügyfelek számára arról, hogy a hozzáadott értékű szolgáltatások igénybevételével potenciálisan magasabb díjakra kell számítaniuk, kivéve, ha a barangolást végző ügyfelek értesítették a barangolásszolgáltatót arról, hogy nem igényelnek ilyen szolgáltatást. E tájékoztatásnak tartalmaznia kell egy erre a célra létrehozott olyan weboldalra mutató, ingyenes hozzáférést biztosító linket, amely tájékoztatást nyújt azokról a szolgáltatástípusokról, amelyekre magasabb költségek vonatkozhatnak, továbbá - amennyiben rendelkezésre állnak - a hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz rendelt hívószámtartományokról vagy a 16. cikk első bekezdésének a) pontja alapján létrehozott adatbázisban a 16. cikk harmadik bekezdésével összhangban szerepeltetett egyéb releváns kiegészítő információkról. A weboldalnak információkat kell tartalmaznia azon díjakról, amelyeket esetlegesen felszámolnak az ingyenesen hívható telefonszámok barangolásos hívásakor.

Az e bekezdés első albekezdésében említett, alapvető, személyre szóló díjszabási tájékoztatásnak ugyancsak tartalmaznia kell a (2) bekezdésben említett, további tájékoztatás céljából ingyenesen hívható telefonszámot.

Az ügyfeleknek minden üzenet kapcsán meg kell adni a lehetőséget, hogy térítésmentesen és egyszerű módon értesíthessék a barangolásszolgáltatót arról, hogy nem kívánnak automatikus üzenetet kapni. Azoknak az ügyfeleknek, akik értesítést küldtek arról, hogy nem kívánnak automatikus üzenetet kapni, joguk van e szolgáltatást bármikor ingyenesen újból kérni a barangolásszolgáltatótól.

A barangolásszolgáltatóknak az első albekezdésben említett, személyre szóló díjszabási tájékoztatást a fogyatékosággal élő ügyfelek részére, az ügyfél kérésére, automatikusan és ingyenesen, hanghívással kell nyújtaniuk.

E bekezdés első, második, ötödik és hatodik albekezdése - a méltányos használatra vonatkozó feltételekre, valamint a 6. cikkel összhangban alkalmazott többletdíjakra való hivatkozás kivételével - a barangolást végző ügyfelek által a belföldi vagy nemzetközi nem földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózatokhoz való csatlakozáskor igénybe vett és barangolász-szolgáltatók által nyújtott barangolásos hangátviteli és SMS-szolgáltatásokra, valamint az Unión kívül utazó, barangolást végző ügyfelek által igénybe vett és barangolásszolgáltatók által nyújtott barangolásos hangátviteli és SMS-szolgáltatásokra is alkalmazandó.

(2) Az (1) bekezdésben szereplő információk kiegészítéseként az ügyfeleknek - függetlenül az Unión belüli tartózkodási helyüktől - joguk van ingyenesen, hanghívás vagy SMS-üzenetek révén személyre szabott, részletesebb információt kérni és kapni a látogatott hálózaton belül a hanghívásokra és SMS-üzenetekre vonatkozó barangolási díjszabásokról, valamint tájékoztatást kérni és kapni az e rendelet alapján alkalmazandó átláthatósági intézkedésekről. Az ilyen kérések kezelése a barangolásszolgáltató által erre a célra kijelölt ingyenesen hívható telefonszámon keresztül történik. Az (1) bekezdésben előírt kötelezettségek az SMS-funkciót nem támogató készülékek esetében nem alkalmazandók.

(3) A barangolásszolgáltató köteles értesítést küldeni a barangolást végző ügyfélnek, amint a fogyasztása teljes mértékben kimeríti a szabályozott barangolásos hangátviteli vagy SMS-szolgáltatások használatára alkalmazandó méltányos használati mennyiséget, illetve eléri a 6. cikk szerint alkalmazandó valamely felhasználási határt. Az értesítésben fel kell tüntetni azt a többletdíjat is, amelyet a szolgáltató alkalmazni fog, ha a barangolást végző további szabályozott barangolásos hangátviteli vagy SMS-szolgáltatásokat vesz igénybe. Biztosítani kell minden ügyfél számára a jogot, hogy kérhesse barangolásszolgáltatójától az ilyen értesítések küldésének megszüntetését, és hogy bármikor térítésmentesen kérhesse a barangolásszolgáltatótól a szolgáltatás visszaállítását.

(4) A barangolásszolgáltatók szerződéskötéskor kötelesek minden ügyfelüket kimerítően tájékoztatni az érvényes barangolási díjakról. Ezenkívül a díjakban bekövetkező minden változás alkalmával indokolatlan késedelem nélkül naprakész tájékoztatást kell adniuk barangolást végző ügyfeleiknek az érvényes barangolási díjakról.

A barangolásszolgáltatóknak továbbá észszerű időközönként emlékeztetőt kell küldeniük az összes olyan ügyfélnek, aki más díjszabást választott.

(5) A barangolásszolgáltatóknak tájékoztatniuk kell az ügyfeleiket arról, hogyan lehet eredményesen elkerülni a nem szándékos barangolást a határ menti régiókban. A barangolásszolgáltatóknak minden észszerű lépést meg kell tenniük azért, hogy megóvják az ügyfeleiket attól, hogy saját tagállamukban barangolási díjat fizessenek olyan barangolási szolgáltatásokért, amelyekhez nem szándékosan jutottak hozzá.

(6) A barangolásszolgáltatóknak minden észszerű lépést meg kell tenniük azért, hogy megóvják az ügyfeleiket attól, hogy nem földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózatokhoz való nem szándékos csatlakozás esetén azok további díjakat fizessenek hanghívásokért és SMS-üzenetekért, például oly módon, hogy lehetővé teszik a barangolást végző ügyfelek számára a nem földfelszíni hálózatokhoz való csatlakozás letiltását. Amennyiben elérhető ilyen letiltási mechanizmus, a barangolást végző ügyfélnek joga van bármikor, könnyen és ingyenesen letiltani a nem földfelszíni hálózatok használatát, valamint kérni az ilyen hálózati csatlakozások visszaállítását.

14. cikk

A barangolásos kiskereskedelmi adatátviteli szolgáltatásokra vonatkozó átláthatósági és védőmechanizmusok

(1) A barangolásszolgáltatóknak a (2) és (4) bekezdéssel összhangban biztosítaniuk kell, hogy barangolást végző ügyfeleik a kiskereskedelmi szerződés megkötése előtt és azt követően is megfelelő tájékoztatásban részesüljenek az általuk igénybe vett szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatások díjszabására vonatkozóan, olyan módon, amely elősegíti, hogy az ügyfelek megértsék e használat pénzügyi következményeit, és lehetővé teszi a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatásokra fordított kiadásaik nyomon követését és ellenőrzését.

Szükség esetén a barangolásszolgáltatók a kiskereskedelmi szerződés megkötése előtt, majd azt követően rendszeresen tájékoztatják ügyfeleiket az automatikus és ellenőrizetlen barangolásos adatátviteli szolgáltatási kapcsolatok és letöltések kockázatáról. A barangolásszolgáltatóknak ezenkívül térítésmentesen, valamint világosan és könnyen érthető módon kell tájékoztatniuk ügyfeleiket arról, hogyan kapcsolhatják ki az említett automatikus barangolásos adatátviteli szolgáltatási kapcsolatokat a barangolásos adatátviteli szolgáltatások ellenőrizetlen igénybevételének kiküszöbölése érdekében.

(2) A barangolásszolgáltató köteles automatikus üzenetet küldeni a barangolást végző ügyfélnek, amelyben értesíti, hogy az ügyfél szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatást vesz igénybe, és személyre szóló, díjszabásra vonatkozó alaptájékoztatást kell nyújtania a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatás nyújtásáért a barangolást végző ügyfélre az érintett tagállamban kiszabható díjakról az ügyfél belföldi szolgáltatója által kiállított belföldi számla pénznemében kifejezve, kivéve, ha az ügyfél értesítette a barangolásszolgáltatót, hogy nem kéri ezeket az információkat.

E személyre szóló, díjszabásra vonatkozó alaptájékoztatásnak a következő információkat kell tartalmaznia:

a) a barangolást végző ügyfélre az Unión belül érvényes, méltányos használatra vonatkozó feltételek, valamint a szóban forgó méltányos használatra vonatkozó feltételek szerinti korlátok meghaladása esetén alkalmazott többletdíjak; és

b) a 6. cikkel összhangban alkalmazott bármely többletdíj.

Az információkat közvetlenül a barangolást végző ügyfél mobilkészülékére kell eljuttatni például SMS-üzenet, e-mail, szöveges üzenet vagy a mobilkészüléken felugró ablak formájában, valahányszor a barangolást végző ügyfél egy, a belföldi szolgáltatójának tagállamától eltérő tagállamba lép, és e tagállamban először vesz igénybe barangolásos adatátviteli szolgáltatást. A tájékoztatást térítésmentesen, a tájékoztatás fogadását és könnyű megértését elősegítő módon és abban a pillanatban kell nyújtani, amikor a barangolást végző ügyfél a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatást kezdeményezi.

Annak az ügyfélnek, aki értesítette barangolásszolgáltatóját, hogy nem kívánja igénybe venni az automatikus díjszabási tájékoztatást, joga van e szolgáltatást bármikor ingyenesen újból kérni barangolásszolgáltatójától.

(3) A barangolásszolgáltató köteles értesítést küldeni, amint a fogyasztás teljes mértékben kimeríti a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatás használatára alkalmazandó méltányos használati mennyiséget, illetve eléri a 6. cikk szerint alkalmazandó valamely felhasználási határt. Az értesítésben fel kell tüntetni azt a többletdíjat is, amelyet a szolgáltató alkalmazni fog, ha a barangolást végző további szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatást vesz igénybe. Biztosítani kell minden ügyfél számára a jogot, hogy kérhesse barangolásszolgáltatójától az ilyen értesítések küldésének megszüntetését, és hogy bármikor térítésmentesen kérhesse a barangolásszolgáltatótól a szolgáltatás visszaállítását.

(4) A barangolásszolgáltatónak valamennyi barangolást végző ügyfele számára biztosítania kell a térítésmentes hozzáférést egy olyan eszközhöz, amely időben tájékoztatást ad az addigi összes fogyasztásáról vagy adatmennyiségben, vagy a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatásokért a barangolást végző ügyfél részére történő számlázás pénznemében kifejezve, és amely garantálja, hogy az ügyfél kifejezett beleegyezése nélkül a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatásokért egy adott időszakban fizetendő összes díj - kivéve az egységenként számlázott MMS-üzenetek díját - nem haladja meg a megadott pénzügyi korlátot. Az ügyfelek értesíthetik a barangolásszolgáltatót arról, hogy nem igényelnek hozzáférést ilyen eszközhöz.

E célból a barangolásszolgáltatók egy vagy több maximális pénzügyi korlátot bocsátanak rendelkezésre meghatározott használati időszakok tekintetében, feltéve, hogy az ügyfeleket előre tájékoztatják az azoknak megfelelő adatmennyiségekről. Ezen pénzügyi korlátok egyikének (az alapértelmezett pénzügyi korlátnak) havi számlázási időszakonként meg kell közelítenie - héa nélkül - az 50 EUR-t, de nem haladhatja meg azt.

A barangolásszolgáltató adatmennyiségben kifejezett korlátokat is megállapíthat, feltéve, hogy az ügyfeleket előre tájékoztatja az azoknak megfelelő pénzösszegekről. Ezen korlátok egyike (az alapértelmezett adatmennyiségi korlát) esetében a megfelelő pénzösszegnek havi számlázási időszakonként legfeljebb - héa nélkül - 50 EUR-nak kell lennie.

Ezenfelül a barangolásszolgáltató a barangolást végző ügyfele részére további, különböző - azaz magasabb vagy alacsonyabb - havi felső pénzügyi korlátokat is kínálhat.

A második és a harmadik albekezdésben említett alapértelmezett korlátokat minden olyan ügyfélre alkalmazni kell, aki nem választott más korlátot.

Valamennyi barangolásszolgáltató biztosítja továbbá megfelelő értesítés küldését közvetlenül a barangolást végző ügyfél mobilkészülékére, például SMS-üzenet, e-mail, szöveges üzenet vagy a számítógépén felugró ablak formájában a barangolásos adatátviteli szolgáltatásokra vonatkozó, megállapodás szerinti felső pénzügyi vagy adatforgalmi korlát 80%-ának elérésekor. Biztosítani kell minden ügyfél számára a jogot, hogy kérhesse barangolásszolgáltatójától az ilyen értesítések küldésének megszüntetését, illetve, hogy bármikor díjmentesen kérhesse a barangolásszolgáltatótól a szolgáltatás visszaállítását.

Ha ezt a pénzügyi vagy adatforgalmi korlátot egyébként túllépné, értesítést kell küldeni a barangolást végző ügyfél mobilkészülékére. Amennyiben a barangolást végző ügyfél, akire az ötödik albekezdésben említett alapértelmezett pénzügyi korlát vagy alapértelmezett adatmennyiségi korlát vonatkozik, a havi számlázási időszakon belül - héa nélkül számítva - 100 EUR-nál nagyobb fogyasztást ér el, a barangolást végző szóban forgó ügyfél mobilkészülékére kiegészítő értesítést kell küldeni. Az említett értesítéseknek jelezniük kell, hogy az ügyfél milyen eljárást követve kérheti a szolgáltatás folytatását, illetve fel kell tüntetniük a korláton felüli egységekhez kapcsolódó költségeket. Amennyiben a barangolást végző ügyfél nem válaszol a kézbesített értesítésnek megfelelően, a barangolásszolgáltató haladéktalanul megszünteti a szabályozott barangolásos adatátviteli szolgáltatás nyújtását és az ezért fizetendő további díjak felszámolását a barangolást végző ügyfél számára, kivéve, ha és ameddig az ügyfél kéri e szolgáltatások további vagy újbóli nyújtását.

Amennyiben a barangolást végző ügyfél a „pénzügyi vagy adatforgalomra vonatkozó korlát” funkció megszüntetését vagy visszaállítását kéri, a váltásnak a kérelem kézhezvételét követő egy munkanapon belül, ingyenesen kell megtörténnie, és nem köthető az előfizetés más részeire vonatkozó feltételekhez és korlátozásokhoz.

(5) A (2) és a (4) bekezdés nem alkalmazandó a mobil adatátvitelt használó, gép-gép kapcsolat elvén működő készülékekre.

(6) A barangolásszolgáltatóknak minden észszerű lépést meg kell tenniük azért, hogy megóvják az ügyfeleiket attól, hogy saját tagállamukban barangolási díjat fizessenek olyan barangolási szolgáltatásokért, amelyekhez nem szándékosan jutottak hozzá. Ez magában foglalja az ügyfelek tájékoztatását arról, hogy hogyan kerülhetik el eredményesen a nem szándékos barangolást a határ menti régiókban.

(7) A barangolásszolgáltatóknak minden észszerű lépést meg kell tenniük azért, hogy megóvják az ügyfeleiket attól, hogy nem földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózatokhoz való nem szándékos csatlakozás esetén azok további díjakat fizessenek adatátviteli szolgáltatásokért, például oly módon, hogy lehetővé teszik a barangolást végző ügyfelek számára a nem földfelszíni hálózatokhoz való csatlakozás letiltását. Amennyiben elérhető ilyen letiltási mechanizmus, az ügyfélnek joga van bármikor, könnyen és ingyenesen letiltani a nem földfelszíni hálózatok használatát, valamint kérni az ilyen hálózati csatlakozások visszaállítását.

(8) Ez a cikk - a (2) bekezdés második albekezdése, a (3) bekezdés és a (6) bekezdés kivételével, valamint e bekezdés második és harmadik albekezdésére figyelemmel - a barangolásszolgáltatók által nyújtott azon barangolásos adatátviteli szolgáltatásokra is alkalmazandó, amelyek esetében a barangolást végző ügyfelek belföldi vagy nemzetközi nem földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózatokhoz csatlakoznak. E cikk továbbá azon barangolásos adatátviteli szolgáltatásokra is alkalmazandó, amelyeket barangolásszolgáltatók nyújtanak és a barangolást végző ügyfelek az Unión kívüli utazásaik során vesznek igénybe.

A (4) bekezdés első albekezdésében említett megoldás tekintetében a (4) bekezdésben rögzített követelmények nem alkalmazandók abban az esetben, ha az Unión kívüli látogatott országban működő látogatott hálózat üzemeltetője nem engedélyezi a barangolásszolgáltatónak az ügyfelei általi használat valós idejű ellenőrzését.

Ilyen esetben az ügyfelet, amikor ilyen országba lép be, indokolatlan késedelem nélkül és ingyenesen SMS-üzenetben értesíteni kell, hogy az addigi összes fogyasztásra vonatkozó tájékoztatás és a megadott pénzügyi korlát betartására vonatkozó garancia nem áll rendelkezésre.

15. cikk

Átláthatóság a segélyhívó szolgálatok elérhetőségét illetően

A barangolásszolgáltatók biztosítják, hogy barangolást végző ügyfeleik megfelelő tájékoztatást kapjanak a látogatott tagállamban a segélyhívó szolgálatok elérésének módjáról.

A barangolásszolgáltató egy automatikus üzenetben tájékoztatja a barangolást végző ügyfelet arról, hogy a 112-es egységes európai segélyhívószám hívásával díjmentesen elérheti a segélyhívó szolgálatokat. Az említett üzenet a barangolást végző ügyfél számára egy erre a célra létrehozott, a fogyatékossággal élő személyek számára akadálymentesen hozzáférhető olyan weboldalra mutató, ingyenes hozzáférést biztosító linket is tartalmaz, amely tájékoztatást nyújt a látogatott tagállamban a segélyhívó szolgálatok elérése céljából előírt, segélyhívási célú kommunikációt biztosító alternatív hozzáférési módokról. A tájékoztatást SMS-üzenettel vagy szükség esetén a tájékoztatás fogadását és könnyű megértését elősegítő, megfelelő módon kell eljuttatni a barangolást végző ügyfél mobilkészülékére minden olyan alkalommal, amikor a barangolást végző ügyfél a belföldi szolgáltatójának tagállamától eltérő tagállamba lép. A tájékoztatást díjmentesen kell biztosítani.

Amennyiben a látogatott tagállam mobilalkalmazást használ a lakossági riasztásokhoz, és ezen alkalmazás linkjét meg is adta a 16. cikk első bekezdésének b) pontja alapján létrehozott adatbázisban, a barangolásszolgáltatók kötelesek az e cikk második bekezdésében említett üzenetben tájékoztatást nyújtani arról, hogy a lakossági riasztásokhoz használt mobilalkalmazáson keresztül lakossági riasztások érkezhetnek. Az e cikk második bekezdésében említett, külön létrehozott weboldalon szerepeltetni kell a lakossági riasztásokhoz használt mobilalkalmazásra mutató linket, valamint az alkalmazás letöltési útmutatóját.

16. cikk

A hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz rendelt hívószámtartományok, valamint a segélyhívó szolgálatok elérési módjainak adatbázisa

2022. december 31-ig a BEREC-nek létre kell hoznia, majd ezt követően naprakészen kell tartania a következőket:

a) az egyes tagállamokban a hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz rendelt számtartományok egységes, uniós szintű adatbázisa, amelyet hozzáférhetővé kell tenni az üzemeltetők, a nemzeti szabályozó hatóságok és adott esetben az egyéb illetékes hatóságok számára; és

b) a segélyhívó szolgálatok elérését biztosító, az egyes tagállamokban előírt és a barangolást végző ügyfelek általi használatra technikailag alkalmas módok egységes, uniós szintű adatbázisa, amelyet hozzáférhetővé kell tenni az üzemeltetők, a nemzeti szabályozó hatóságok és adott esetben az egyéb illetékes hatóságok számára;

Az első bekezdésben említett adatbázisok létrehozása és naprakészen tartása céljából a nemzeti szabályozó hatóságok vagy egyéb illetékes hatóságok kötelesek indokolatlan késedelem nélkül elektronikus úton a BEREC rendelkezésére bocsátani a szükséges információkat és a releváns új információkat.

Az első bekezdésben említett adatbázisoknak - a 13. cikk sérelme nélkül - lehetővé kell tenniük a nemzeti szabályozó hatóságok és az egyéb illetékes hatóságok számára, hogy önkéntes alapon további információkat szolgáltassanak.

17. cikk

Felügyelet és jogérvényesítés

(1) A nemzeti szabályozó hatóságok és - adott esetben - az egyéb illetékes hatóságok illetékességi területükön figyelemmel kísérik és felügyelik e rendelet betartását.

A nemzeti szabályozó hatóságok szigorúan nyomon követik és felügyelik az 5. és 6. cikket igénybe vevő barangolásszolgáltatókat.

Adott esetben egyéb illetékes hatóságok követik nyomon és felügyelik az e rendeletben előírt azon kötelezettségek üzemeltetők általi teljesítését, amelyek az (EU) 2018/1972 irányelvet átültető nemzeti jog szerinti hatásköreik gyakorlása szempontjából relevánsak.

(2) A nemzeti szabályozó hatóságok és adott esetben az egyéb illetékes hatóságok, valamint a BEREC kötelesek az e rendelet és különösen a 4., 5., 6. és 8-11. cikk alkalmazására vonatkozó naprakész információkat az érintett felek számára könnyen hozzáférhető módon nyilvánosságra hozni.

(3) A nemzeti szabályozó hatóságok és adott esetben az egyéb illetékes hatóságok a 21. cikkben előírt felülvizsgálatra történő felkészülés keretében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 349. cikkében említett legkülső régiókban is figyelemmel kísérik saját hatáskörüknek megfelelően a barangolást végző ügyfeleknek nyújtott hang- és adatátviteli szolgáltatások - köztük az SMS és az MMS - nagy- és kiskereskedelmi díjainak alakulását. A nemzeti szabályozó hatóságok és adott esetben az egyéb illetékes hatóságok a szomszédos tagállamok határ menti régióiban különös figyelmet fordítanak a nem szándékos barangolás sajátos eseteire, továbbá figyelemmel kísérik, hogy alkalmaznak-e forgalomterelési technikákat az ügyfelek kárára.

A nemzeti szabályozó hatóságok és adott esetben az egyéb illetékes hatóságok figyelemmel kísérik a nem szándékos barangolást és arról információt gyűjtenek, továbbá meghozzák a megfelelő intézkedéseket.

(4) A nemzeti szabályozó hatóságoknak és adott esetben az egyéb illetékes hatóságoknak hatáskörrel kell rendelkezniük arra, hogy az e rendelet szerint kötelezett vállalkozásoktól bekérjék az e rendelet végrehajtását és érvényre juttatását érintő összes információt. Az említett vállalkozások - a nemzeti szabályozó hatóságok és adott esetben az egyéb illetékes hatóságok kérésére, az előírt határidőket betartva és részletességgel - késlekedés nélkül kötelesek kiadni ezeket az információkat.

(5) Ha valamely nemzeti szabályozó hatóság vagy az egyéb illetékes hatóságok az üzleti titoktartásra vonatkozó uniós és nemzeti szabályokkal összhangban bizalmasnak minősítik az információt, a Bizottság, a BEREC és bármely más érintett nemzeti szabályozó hatóság vagy egyéb illetékes hatóság biztosítja a titoktartást. Az üzleti titoktartás nem akadályozhatja meg, hogy a nemzeti szabályozó hatóság vagy az egyéb illetékes hatóságok, a Bizottság, a BEREC és más érintett nemzeti szabályozó hatóságok vagy egyéb illetékes hatóságok az e rendelet alkalmazásának felülvizsgálata, nyomon követése és felügyelete céljából időben megosszák egymással az információkat.

(6) A nemzeti szabályozó hatóságok felhatalmazást kapnak arra, hogy saját kezdeményezésük alapján fellépjenek az e rendeletnek való megfelelés biztosítása érdekében. Amennyiben szükséges, a nemzeti szabályozó hatóságok vagy az egyéb illetékes hatóságok az (EU) 2018/1972 irányelv 61. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontjában említett helyzetekben élhetnek az említett irányelv 61. cikke szerinti hatáskörökkel a megfelelő hozzáférés és összekapcsolás biztosítása érdekében, hogy ezáltal garantálják a barangolási szolgáltatások végpontok közötti kapcsolódását és kölcsönös átjárhatóságát, például abban az esetben, ha az ügyfelek nem tudnak szabályozott barangolásos SMS-üzeneteket váltani egy más tagállamban található földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózat ügyfeleivel az ilyen üzenetek továbbítását lehetővé tevő nagykereskedelmi barangolási megállapodás hiányának következtében.

(7) A nemzeti szabályozó hatóságoknak vagy adott esetben - az (EU) 2018/1972 irányelvet átültető nemzeti jog szerinti hatásköreik gyakorlásával összefüggésben - az egyéb illetékes hatóságoknak hatáskörrel kell rendelkezniük ahhoz, hogy az e rendeletben előírt kötelezettségek megszegését megállapítva előírhassák e jogsértés azonnali megszüntetését.

18. cikk

Vitarendezés

(1) A valamely tagállamban elektronikus hírközlő hálózatot biztosító vagy elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó vállalkozások között az e rendeletben megállapított kötelezettségekkel kapcsolatban kialakuló vita esetén az (EU) 2018/1972 irányelv 26. és 27. cikkében meghatározott vitarendezési eljárásokat kell alkalmazni.

A látogatott hálózatok üzemeltetői és más üzemeltetők közötti, a szabályozott nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtásához szükséges szolgáltatáselemek díjával kapcsolatos viták az (EU) 2018/1972 irányelv 26. és 27. cikke alapján az illetékes nemzeti szabályozó hatóság vagy hatóságok elé utalhatók. Az illetékes nemzeti szabályozó hatóság vagy hatóságok értesítik a BEREC-ket minden, határon átnyúló vitáról, azok következetes megoldása érdekében. Amennyiben a BEREC-kel konzultáltak, az illetékes nemzeti szabályozó hatóság vagy hatóságok megvárják a BEREC véleményét, mielőtt lépéseket tennének a vita megoldása érdekében.

(2) Az e rendelet hatálya alá tartozó kérdéssel kapcsolatban ügyfeleket vagy végfelhasználókat érintő megoldatlan vita esetén a tagállamok biztosítják az (EU) 2018/1972 irányelv 25. cikkében meghatározott peren kívüli vitarendezési eljárások hozzáférhetőségét.

19. cikk

Szankciók

A tagállamok megállapítják az e rendelet megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és meghoznak minden szükséges intézkedést ezek végrehajtására. Az előírt szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük. A tagállamok e szabályokról és intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot, és tájékoztatják a Bizottságot az e szabályokat és intézkedéseket érintő minden későbbi módosításról.

20. cikk

A bizottsági eljárás

(1) A Bizottságot az (EU) 2018/1972 irányelv 118. cikkének (1) bekezdésével létrehozott hírközlési bizottság segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül.

(2) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.

21. cikk

Felülvizsgálat

(1) A Bizottság a BEREC-kel való konzultációt követően két jelentést nyújt be az Európai Parlament és a Tanács részére, amit adott esetben az e rendelet módosítására irányuló jogalkotási javaslat követ.

Az első ilyen jelentést 2025. június 30-ig, a másodikat pedig 2029. június 30-ig kell benyújtani.

A jelentésekben értékelni kell többek között az alábbiakat:

a) az új generációs mobilhírközlő hálózatok és technológiák bevezetésének és megvalósításának a barangolási piacra gyakorolt hatása;

b) a szolgáltatásminőséggel kapcsolatos követelmények eredményessége a barangolást végző ügyfelek tekintetében, a szolgáltatások - ezen belül a szabályozott kiskereskedelmi barangolásos hangátviteli, SMS- és adatátviteli szolgáltatások alternatíváját jelentő szolgáltatások - elérhetősége és minősége, különösen a technológiai fejlődés, valamint a különböző hálózati technológiákhoz és generációkhoz való hozzáférés fényében;

c) a verseny mértéke a kis- és nagykereskedelmi barangolási piacon, különösen az üzemeltetők által fizetett tényleges nagykereskedelmi árak, valamint a kisebb, független vagy új üzemeltetők és a virtuális mobilhálózat-üzemeltetők (MVNO) versenyhelyzete, ideértve az üzemeltetők közötti nagykereskedelmi barangolási megállapodások és a különböző kereskedési platformokon és hasonló eszközök révén lebonyolított forgalom versenyre gyakorolt hatását, valamint az üzemeltetők közötti összekapcsolódottság mértékét;

d) a gépek közötti kapcsolat során megvalósuló barangolás - többek között az IoT-eszközökön végzett barangolás - alakulása;

e) az, hogy a 3. cikkben meghatározott intézkedések és különösen - a nemzeti szabályozó hatóságok által nyújtott információk alapján - a 3. cikk (6) bekezdésében megállapított, előzetes engedélyezésre irányuló eljárás végrehajtása milyen mértékben eredményezte a verseny fejlődését a szabályozott barangolási szolgáltatások belső piacán;

f) a rendelkezésre álló kiskereskedelmi díjcsomagok alakulása;

g) az adatfogyasztási szokások változásai mind a belföldi, mind a barangolási szolgáltatások tekintetében, ideértve az európai végfelhasználók utazási szokásaiban a körülmények, többek között a világjárványok - például a Covid19-járvány - vagy a természeti katasztrófák miatt bekövetkezett változásokat is;

h) a belföldi díjszabási modell fenntarthatósága a hazai hálózatüzemeltetők számára, valamint az, hogy milyen mértékben engedélyezték a kivételes kiskereskedelmi barangolási többletdíjakat a 6. cikk alapján;

i) a szabályozott nagykereskedelmi barangolási szolgáltatások nyújtása keretében ténylegesen felmerült költségek megtérülése a látogatott hálózatok üzemeltetői számára, figyelembe véve a hálózatkiépítésre vonatkozó legfrissebb információkat, valamint a technikai képességek, az árképzési modellek és a hálózatok korlátai terén tapasztalható fejleményeket, például a kapacitáson, nem pedig a fogyasztáson alapuló költségmodell-számítások alkalmazásának lehetőségét;

j) az üzemeltetők által - a 7. cikk alapján elfogadott végrehajtási jogi aktusokkal összhangban - alkalmazott, a méltányos használatra vonatkozó feltételek alkalmazásának többek között a végfelhasználói fogyasztásra gyakorolt hatása, ideértve az ilyen feltételek alkalmazása és végrehajtása során tetten érhető következetlenségek azonosítását, valamint a szóban forgó feltételek általános alkalmazásának eredményességét és arányosságát is;

k) a barangolást végző ügyfelek és szolgáltatók által a hozzáadott értékű szolgáltatásokkal, valamint a hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz rendelt számtartományok 16. cikk első bekezdésének a) pontja alapján létrehozott adatbázisának megvalósításával kapcsolatban tapasztalt problémák mértéke;

l) e rendelet intézkedéseinek alkalmazása, valamint a segélyhívási célú kommunikáció barangolás közbeni használatával kapcsolatos panaszok;

m) a nem szándékos barangolással kapcsolatos panaszok.

(2) A BEREC az uniós barangolási piacokon folyó verseny alakulásának értékeléséhez rendszeresen adatokat gyűjt a nemzeti szabályozó hatóságoktól a szabályozott barangolásos hangátviteli, SMS- és adatátviteli szolgáltatások kis- és nagykereskedelmi díjainak alakulásáról - ideértve a kiegyensúlyozott és kiegyensúlyozatlan barangolási forgalomra alkalmazott nagykereskedelmi díjakat is -, az új generációs mobilhírközlő hálózatok és technológiák bevezetésének és megvalósításának a barangolási piacra gyakorolt hatásáról, a kereskedési platformok és hasonló eszközök használatáról, a gépek közötti kapcsolat során megvalósuló barangolás és az IoT-eszközök fejlődéséről, valamint arról, hogy a nagykereskedelmi barangolási megállapodások mennyire foglalkoznak a szolgáltatás minőségével és biztosítanak hozzáférést a különböző hálózati technológiákhoz és generációkhoz. Adott esetben a nemzeti szabályozó hatóságok ezen adatok szolgáltatásakor egyéb illetékes hatóságokkal is egyeztethetnek.

A BEREC emellett rendszeresen adatokat gyűjt a nemzeti szabályozó hatóságoktól a méltányos használatra vonatkozó szabályok üzemeltetők általi alkalmazásáról, a kizárólag belföldi díjszabások alakulásáról, a fenntarthatósági mechanizmusok alkalmazásáról, valamint a barangolással és a szolgáltatásminőségi követelmények betartásával kapcsolatos panaszokról. A nemzeti szabályozó hatóságok adott esetben egyéb illetékes hatóságokkal egyeztetnek és azoktól ilyen adatokat gyűjtenek. A BEREC rendszeresen további információkat gyűjt és biztosít az átláthatóságról, a segélyhívással kapcsolatos intézkedések alkalmazásáról, a hozzáadott értéket képviselő szolgáltatásokról, valamint a nem földfelszíni nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról.

A BEREC továbbá adatokat gyűjt a 9., 10. és 11. cikkben meghatározott maximális nagykereskedelmi barangolási díjaktól való eltéréssel megkötött nagykereskedelmi barangolási megállapodásokról, valamint a tartós barangolás, illetve a nagykereskedelmi barangolási hozzáférés nem rendeltetésszerű vagy visszaélésszerű, a barangolásszolgáltatók ügyfeleinek az Unión belüli időszakos utazásuk során nyújtott szabályozott barangolási szolgáltatástól eltérő célokra való használatának megakadályozása céljából hozott nagykereskedelmi szintű szerződéses intézkedések végrehajtásáról.

A BEREC által e bekezdés alapján gyűjtött adatokat évente legalább egyszer közölni kell a Bizottsággal. A Bizottság a szóban forgó adatokat nyilvánosan közzéteszi.

A Bizottság a BEREC által e bekezdésnek megfelelően gyűjtött adatok alapján 2027. június 30-ig időközi jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyet adott esetben az e rendelet módosítására irányuló jogalkotási javaslat követ.

Az e bekezdés szerint összegyűjtött adatok alapján a BEREC rendszeresen jelentést tesz a belföldi és barangolási szolgáltatásokra vonatkozó árképzési és fogyasztási szokásoknak az egyes tagállamokban tapasztalható alakulásáról, valamint a barangolásszolgáltatók közötti kiegyensúlyozatlan forgalomra vonatkozó tényleges nagykereskedelmi barangolási díjak alakulásáról és a barangolási szolgáltatások kiskereskedelmi árai, nagykereskedelmi díjai és nagykereskedelmi költségei közötti viszonyról. A BEREC felméri, hogy ezek a tényezők milyen szorosan kapcsolódnak egymáshoz.

22. cikk

Bejelentési kötelezettségek

A tagállamok közlik a Bizottsággal, hogy melyek az e rendelet szerinti feladatok elvégzéséért felelős nemzeti szabályozó hatóságok és - adott esetben - egyéb illetékes hatóságok.

23. cikk

Hatályon kívül helyezés

Az 531/2012/EU rendelet hatályát veszti.

A hatályon kívül helyezett rendeletre történő hivatkozásokat ezen rendeletre való hivatkozásnak kell tekinteni és a II. mellékletben szereplő megfelelési táblázattal összhangban kell értelmezni.

24. cikk

Hatálybalépés és hatályvesztés

Ez a rendelet 2022. július 1-jén lép hatályba.

2023. június 1-jétől alkalmazandók azonban a barangolásszolgáltatók azon kötelezettségei, amelyek a 16. cikkben említett adatbázisokban szereplő adatok tekintetében információszolgáltatást írnak elő a 13. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdésében említett, hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz rendelt számtartományokra, valamint a 15. cikk második bekezdésében említett, a segélyhívó szolgálatok alternatív elérési módjaira vonatkozóan.

Ez a rendelet 2032. június 30-ával hatályát veszti.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező, és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Strasbourgban, 2022. április 6-án.

az Európai Parlament részéről a Tanács részéről
az elnök az elnök
R. METSOLA C. BEAUNE

I. MELLÉKLET

A hatályon kívül helyezett rendelet és módosításai

Az Európai Parlament és a Tanács 531/2012/EU rendelete (HL L 172., 2012.6.30., 10. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/2120 rendelete (HL L 310., 2015.11.26., 1. o.) csak a 7. cikk
Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/920 rendelete (HL L 147., 2017.6.9., 1. o.)

II. MELLÉKLET

Megfelelési táblázat

Az 531/2012/EU rendelet Ez a rendelet
1. cikk, (1) bekezdés 1. cikk, (1) bekezdés
1. cikk, (2) bekezdés -
1. cikk, (3) bekezdés 1. cikk, (2) bekezdés
1. cikk, (4) bekezdés -
1. cikk, (5) bekezdés 1. cikk, (3) bekezdés
1. cikk, (6) bekezdés 1. cikk, (4) bekezdés
1. cikk, (7) bekezdés -
2. cikk, (1) bekezdés 2. cikk, (1) bekezdés
2. cikk, (2) bekezdés, a) és b) pont 2. cikk, (2) bekezdés, a) és b) pont
2. cikk, (2) bekezdés, c) pont -
2. cikk, (2) bekezdés, d) pont 2. cikk, (2) bekezdés, c) pont
2. cikk, (2) bekezdés, e) pont 2. cikk, (2) bekezdés, d) pont
2. cikk, (2) bekezdés, f) pont 2. cikk, (2) bekezdés, e) pont
2. cikk, (2) bekezdés, g) pont 2. cikk, (2) bekezdés, f) pont
2. cikk, (2) bekezdés, h) pont 2. cikk, (2) bekezdés, g) pont
2. cikk, (2) bekezdés, j) pont 2. cikk, (2) bekezdés, h) pont
2. cikk, (2) bekezdés, k) pont 2. cikk, (2) bekezdés, i) pont
2. cikk, (2) bekezdés, m) pont 2. cikk, (2) bekezdés, j) pont
2. cikk, (2) bekezdés, o) pont 2. cikk, (2) bekezdés, k) pont
2. cikk, (2) bekezdés, p) pont 2. cikk, (2) bekezdés, l) pont
2. cikk, (2) bekezdés, q) pont 2. cikk, (2) bekezdés, m) pont
2. cikk, (2) bekezdés, r) pont 2. cikk, (2) bekezdés, n) pont
2. cikk, (2) bekezdés, s) pont -
3. cikk, (1)-(8) bekezdés 3. cikk, (1)-(8) bekezdés
3. cikk, (9) bekezdés -
4. cikk -
5. cikk -
6. cikk 20. cikk
6a. cikk 4. cikk, (1) bekezdés
- 4. cikk, (2) bekezdés
- 4. cikk, (3) bekezdés
6b. cikk 5. cikk
6c. cikk 6. cikk
6d. cikk, (1), (2) és (3) bekezdés 7. cikk, (1), (2) és (3) bekezdés
6d. cikk, (4) bekezdés 7. cikk, (1) bekezdés, harmadik albekezdés
6d. cikk, (5) bekezdés 7. cikk, (4) bekezdés
- 7. cikk, (5) bekezdés
6e. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés, bevezető fordulat 8. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés, bevezető fordulat
6e. cikk, (1) bekezdés, a) pont 8. cikk, (1) bekezdés, a) pont
6e. cikk, (1) bekezdés, b) pont -
6e. cikk, (1) bekezdés, c) pont 8. cikk, (1) bekezdés, b) pont
6e. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés 8. cikk, (1) bekezdés, második és harmadik albekezdés
6e. cikk, (1) bekezdés, harmadik albekezdés 8. cikk, (1) bekezdés, negyedik albekezdés
6e. cikk, (2) bekezdés -
6e. cikk, (3) bekezdés 8. cikk, (2) bekezdés
6e. cikk, (4) bekezdés, első albekezdés, bevezető fordulat 8. cikk, (3) bekezdés, bevezető fordulat
6e. cikk, (4) bekezdés, első albekezdés, a) és b) pont 8. cikk, (3) bekezdés, a) és b) pont
- 8. cikk, (3) bekezdés, c) pont
- 8. cikk, (4) bekezdés
6e. cikk, (4) bekezdés, második albekezdés 8. cikk, (5) bekezdés
- 8. cikk, (6) bekezdés
6f. cikk -
7. cikk 9. cikk
9. cikk 10. cikk
11. cikk -
12. cikk 11. cikk
- 12. cikk
14. cikk, (1) bekezdés, első és második albekezdés 13. cikk, (1) bekezdés, első és második albekezdés
- 13. cikk, (1) bekezdés, harmadik albekezdés
14. cikk, (1) bekezdés, harmadik és negyedik albekezdés 13. cikk, (1) bekezdés, negyedik és ötödik albekezdés
14. cikk, (1) bekezdés, harmadik albekezdés 15. cikk, (2) bekezdés
14. cikk, (1) bekezdés, ötödik és hatodik albekezdés 13. cikk, (1) bekezdés, hatodik és hetedik albekezdés
14. cikk, (2) bekezdés 13. cikk, (2) bekezdés
14. cikk, (2a) bekezdés 13. cikk, (3) bekezdés
14. cikk, (3) bekezdés 13. cikk, (4) bekezdés
- 13. cikk, (6) bekezdés
14. cikk, (4) bekezdés 13. cikk, (5) bekezdés
15. cikk, (1) és (2) bekezdés 14. cikk, (1) és (2) bekezdés
15. cikk, (2a) bekezdés 14. cikk, (3) bekezdés
15. cikk, (3) bekezdés 14. cikk, (4) bekezdés
15. cikk, (4) bekezdés 14. cikk, (5) bekezdés
15. cikk, (5) bekezdés 14. cikk, (6) bekezdés
- 14. cikk, (7) bekezdés
15. cikk, (6) bekezdés 14. cikk, (8) bekezdés
- 15. cikk
- 16. cikk
16. cikk, (1)-(4) bekezdés 17. cikk, (1)-(4) bekezdés
16. cikk, (4a) bekezdés 17. cikk, (5) bekezdés
16. cikk, (5) bekezdés 17. cikk, (6) bekezdés
16. cikk, (6) bekezdés 17. cikk, (7) bekezdés
17. cikk 18. cikk
18. cikk 19. cikk
19. cikk, (1) bekezdés -
19. cikk, (2) bekezdés -
19. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés 21. cikk, (1) bekezdés, első és második albekezdés
- 21. cikk, (1) bekezdés, harmadik albekezdés, a) pont
19. cikk, (3) bekezdés, második albekezdés, a) és b) pont 21. cikk, (1) bekezdés, harmadik albekezdés, b) és c) pont
- 21. cikk, (1) bekezdés, harmadik albekezdés, d) pont
19. cikk, (3) bekezdés, c) pont 21 cikk, harmadik albekezdés, e) pont
19. cikk, (3) bekezdés, d) pont 21. cikk, harmadik albekezdés, f) pont
19. cikk, (3) bekezdés, e) pont 21. cikk, harmadik albekezdés, g) pont
19. cikk, (3) bekezdés, f) pont 21. cikk, harmadik albekezdés, h) pont
19. cikk, (3) bekezdés, g) pont 21. cikk, harmadik albekezdés, i) pont
19. cikk, (3) bekezdés, h) pont 21. cikk, harmadik albekezdés, j) pont
- 21. cikk, (1) bekezdés, harmadik albekezdés, k) pont
- 21. cikk, (1) bekezdés, harmadik albekezdés, l) pont
- 21. cikk, (1) bekezdés, harmadik albekezdés, m) pont
19. cikk, (4) bekezdés, első albekezdés 21. cikk, (2) bekezdés, első és harmadik albekezdés
19. cikk, (4) bekezdés, második albekezdés 21. cikk, (2) bekezdés, negyedik albekezdés
- 21. cikk, (2) bekezdés, ötödik albekezdés
19. cikk, (4) bekezdés, harmadik albekezdés 21. cikk, (2) bekezdés, hatodik albekezdés
19. cikk, (4) bekezdés, negyedik albekezdés 21. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés
20. cikk 22. cikk
21. cikk 23. cikk
22. cikk 24. cikk
I. melléklet I. melléklet
II. melléklet II. melléklet