A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2022, https://eur-lex.europa.eu/

A TANÁCS 2022. március 2-i (KKBP) 2022/354 HATÁROZATA

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról * 

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és különösen annak 29. cikkére,

tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatára,

mivel:

(1) A Tanács 2014. március 17-én elfogadta a 2014/145/KKBP határozatot * .

(2) Az Unió továbbra is töretlenül támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását.

(3) Az Oroszországi Föderáció elnöke 2022. február 24-én Ukrajnában végrehajtandó katonai műveletet jelentett be, és orosz fegyveres erők megtámadták Ukrajnát. Az említett támadás Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének a nyilvánvaló megsértését jelenti.

(4) A főképviselő 2022. február 24-én az Unió nevében tett nyilatkozatában a lehető leghatározottabban elítélte az Oroszországi Föderáció fegyveres erői által provokáció nélkül indított, Ukrajnába irányuló inváziót, valamint Belarusz részvételét ebben az Ukrajna elleni agresszióban. A főképviselő jelezte, hogy az uniós válaszlépés mind ágazati, mind egyedi korlátozó intézkedéseket magában fog foglalni.

(5) Az Európai Tanács a 2022. február 24-i következtetéseiben a lehető leghatározottabban elítélte az Oroszországi Föderáció által Ukrajnával szemben provokáció nélkül indított, indokolatlan katonai agressziót. Jogellenes katonai lépéseivel Oroszország súlyosan megsérti a nemzetközi jogot és az ENSZ Alapokmányában foglalt elveket, valamint aláássa az európai és globális biztonságot és stabilitást. Az Európai Tanács emellett határozottan elítélte Belarusz részvételét ebben az Ukrajna elleni agresszióban, és felszólította, hogy tartózkodjon az ilyen fellépéstől és tartsa be nemzetközi kötelezettségeit.

(6) Tekintettel a helyzet súlyosságára és arra a tényre, hogy Belarusz részt vesz az Ukrajnával szemben provokáció nélkül indított orosz invázióban, lehetővé téve a területéről kiinduló katonai agressziót, a Tanács úgy véli, hogy 22 személyt fel kell venni a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyeknek, szervezeteknek és szerveknek a 2014/145/KKBP határozat mellékletében foglalt jegyzékébe.

(7) A 2014/145/KKBP határozatot ezért ennek megfelelően módosítani kell,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A 2014/145/KKBP határozat melléklete e határozat mellékletének megfelelően módosul.

2. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Kelt Brüsszelben, 2022. március 2-jén.

a Tanács részéről

az elnök

J.-Y. LE DRIAN

MELLÉKLET

A személyeknek, szervezeteknek és szerveknek a 2014/145/KKBP határozat mellékletében foglalt jegyzéke a következő személyekkel egészül ki:

Személyek

Név Azonosító adatok Indokolás A jegyzékbe vétel dátuma
„697. Leonid Viktorovich KASINSKY
(oroszul: Леонид Викторович КАСИНСКИЙ;
belaruszul: Леанзд Вiктаравiч КАСШСЮ)
Születési idő: 1972.6.29.
Születési hely: Grodno, Belarusian SSR, jelenleg Belarus
Tisztség: vezérőrnagy, a védelmi miniszternek a fegyveres erők ideológiai képzéséért felelős asszisztense és a belarusz Védelmi Minisztérium (Ministry of Defence) ideológiai főigazgatóságának (Main Directorate for Ideological Work) vezetője
Állampolgárság: belarusz Neme: férfi
Leonid Kasinsky asszisztensi pozíciót tölt be a belarusz védelmi miniszter mellett, és a fegyveres erők ideológiai képzéséért felel. Emellett a belarusz Védelmi Minisztérium (Ministry of Defence) ideológiai főigazgatóságának (Main Directorate for ideological work) vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Leonid Kasinsky a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
698. Igor Vladimirovich MOZHILOVSKY
(oroszul: Игорь Владимирович МОЖИЛОВСКИЙ;
belaruszul: Iгар Уладзiмiравiч МАЖЬШОУСI)
Születési idő: 1971.2.28.
Születési hely: Dubrovno, Belarusian SSR, jelenleg Belarus
Tisztség: vezérőrnagy, a védelmi miniszternek a katonai gazdasági és pénzügyekért felelős asszisztense, valamint a Védelmi Minisztérium (Ministry of Defence) pénzügyi és gazdasági főosztályának (Main Financial and Economic Department) vezetője
Állampolgárság: belarusz Neme: férfi
Igor Mozhilovsky a katonai gazdasági és pénzügyekért felelős asszisztensi pozíciót tölt be a belarusz védelmi miniszter mellett. Emellett a belarusz Védelmi Minisztérium (Ministry of Defence) pénzügyi és gazdasági főosztályának (Main Financial and Economic Department) vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Igor Mozhilovsky a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
699. Oleg Leonidovich VOINOV
(oroszul: Олег Леонидович ВОИНОВ;
belaruszul: Алег Леанiдавiч ВОШАУ)
Születési idő: 1967.3.26.
Születési hely: Dnepropetrovsk, Ukrainian SSR, jelenleg Dnipro, Ukraine
Tisztség: vezérőrnagy, a Belarusz Védelmi Minisztérium (Belarusian Ministry of Defence) nemzetközi katonai együttműködési osztályának (International Military Cooperation Department) vezetője és a nemzetközi katonai együttműködésért felelős védelmi miniszter asszisztense
Állampolgárság: belarusz Neme: férfi
Oleg Voinov a BelaruszVédelmi Minisztérium (Belarusian Ministry of Defence) nemzetközi katonai együttműködési osztályának (International Military Cooperation Department) vezetője és a nemzetközi katonai együttműködésért felelős védelmi miniszter asszisztense.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Oleg Voinov a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
700. Sergei Anatolievich SAUTA
(oroszul: Сергей Анатольевич САУТА;
belaruszul: Сяргей Анатольевiч САУТА)
Tisztség: ezredes, a Belarusz Köztársaság Védelmi Minisztériumának (Ministry of Defence) jogi támogatási osztályának (Department of Legal Support) vezetője
Állampolgárság: belarusz Neme: férfi
Sergei Sauta a Belarusz Köztársaság Védelmi Minisztériumának (Ministry of Defence) jogi támogatási osztályának (Department of Legal Support) vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Sergei Sauta a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
701. Ivan Josephovich BOGUSLAVSKY
(oroszul: Иван Иосифович БОГУСЛАВСКИЙ;
belaruszul: Ьан Iосiфавiч БАГУСЛАУСЮ)
Születési idő: 1968.8.4.
Születési hely: Kalivaria, Belarusian SSR
Tisztség: vezérőrnagy, a belarusz Védelmi Minisztériumban (Ministry of Defence) a fegyveres erők katonai főfelügyelőségének (Chief Military Inspectorate of the Armed Forces) vezetője
Állampolgárság: belarusz Neme: férfi
Ivan Boguslavsky a belarusz Védelmi Minisztériumban (Ministry of Defence) a fegyveres erők katonai főfelügyelőségének (Chief Military Inspectorate of the Armed Forces) vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Ivan Boguslavsky a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
702. Dmitry Anatolievich MIHOLAP
(oroszul: Дмитрий Анатольевич МИХОЛАП;
belaruszul: Дзмпрьш Анатольевiч М1ХАЛАП)
Születési idő: 1974.12.28.
Születési hely: Bukino, Belarusian SSR
Tisztség: ezredes, a belarusz légierő és légvédelmi erő (Air Force and Air Defence Forces) parancsnokhelyettese
Állampolgárság: belarusz Neme: férfi
Dmitry Miholap a belarusz légierő és légvédelmi erő (Air Force and Air Defence Forces) parancsnokhelyettese
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Dmitry Miholap a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
703. Anatoliy Anatolievich BULAVKO
(oroszul: Анатолий Анатольевич БУЛАВКО;
belaruszul: Анатоль Анатольевiч БУЛАУКА)
Születési idő: 1969.5.1.
Születési hely: Kalinkovichi, Belarusian SSR, jelenleg Belarus
Tisztség: ezredes, az ideológiai képzésért felelős parancsnokhelyettes, valamint a belarusz légierő és a légvédelmi erő (Air Force and Air Defence Forces) ideológiai vezetője
Állampolgárság: belarusz Neme: férfi
Anatoliy Bulavko az ideológiai képzésért felelős parancsnokhelyettes, valamint a belarusz légierő és a légvédelmi erő (Air Force and Air Defence Forces) ideológiai vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Anatoliy Bulavko a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
704. Victor Vladimirovich SOYKO
(oroszul: Виктор Владимирович СОЙКО;
belaruszul: Вiктар Уладзiмiравiч СОЙКА)
Születési idő: 1971.7.3.
Születési hely: Komsomolskaya, Belarusian SSR
Tisztség: Ezredes, fegyverzeti parancsnokhelyettes és a belarusz légierő és légvédelmi erő fegyverzeti osztályának (Belarusian Air Force and Air Defence Forces Armament Department) vezetője
Állampolgárság: belarusz Neme: férfi
Victor Soyko fegyverzeti parancsnokhelyettes, valamint a belarusz légierő és a légvédelmi erő fegyverzeti osztályának (Belarusian Air Force and Air Defence Forces Armament Department) vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Victor Soyko a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
705. Yuri Mikhailovich PEYGANOVICH (oroszul: Юрий Михайлович ПЕЙГАНОВИЧ;
belaruszul: Юрый Мiхайлавiч ПЕЙГАНОВIЧ)
Tisztség: Ezredes, a belarusz légierő és légvédelmi erő (Belarusian Air Force and Air Defence Forces) logisztikai parancsnokhelyettese és osztályvezetője
Állampolgárság: belarusz Neme: férfi
Yuri Peyganovich a belarusz légierő és légvédelmi erő (Belarusian Air Force and Air Defence Forces) logisztikai parancsnokhelyettese és osztályvezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Yuri Peyganovich a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
706. Alexander Ivanovich BAS
(oroszul: Александр Иванович БАС;
belaruszul: Аляксандр Iванавiч БАС)
Születési idő: 1971.8.17.
Születési hely: Khotomel, Belarusian SSR, jelenleg Belarus
Tisztség: Ezredes, a belarusz nyugati műveleti parancsnokság (Belarusian Western Operational Command) parancsnokhelyettese
Állampolgárság: belarusz Neme: férfi
Alexander Bas a belarusz nyugati műveleti parancsnokság (Belarusian Western Operational Command) parancsnokhelyettese.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Alexander Bas a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
707. Dmitry Leontievich BEKREN (oroszul: Дмитрий Леонтьевич БЕКРЕНЬ) Születési idő: 1979.7.16.
Születési hely: Slonim, Belarusian SFSR, jelenleg Belarus
Tisztség: a belarusz hadsereg ideológiai kérdésekkel foglalkozó helyettes parancsnoka, a belarusz nyugati műveleti parancsnokság ideológiai osztályának (Western Operational Command of Belarus) vezetője, ezredes
Állampolgárság: belarusz
Neme: férfi
Dmitry Leontievich Bekren a belarusz hadsereg ideológiai kérdésekkel foglalkozó helyettes parancsnoka és a belarusz nyugati műveleti parancsnokság ideológiai osztályának (Western Operational Command of Belarus) vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Dmitry Leontievich Bekren a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
708. Vitaly Fridrikhovich KILCHEVSKY (oroszul: Виталий Фридрихович КИЛЬЧЕВСКИЙ) Születési idő: 1978.10.31.
Születési hely: Patashnya village, Belarusian SFSR, jelenleg Belarusz
Tisztség: Fegyverzeti parancsnokhelyettes és fegyverzeti vezető, ezredes
Állampolgárság: belarusz
Neme: férfi
Vitaly Fridrikhovich Kilchevsky fegyverzeti parancsnokhelyettes és fegyverzeti vezető.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Vitaly Fridrikhovich Kilchevsky a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
709. Sergey Nikolayevich GRINYUK (oroszul: Сергей Николаевич ГРИНЮК) Születési idő: 1971.5.11. Születési hely: Brest, Belarusian SFSR, jelenleg Belarus Tisztség: a logisztikai csapatok parancsnokhelyettese, a nyugat- Belarusz műveleti parancsnokság (Western Operational Command) logisztikai osztályának vezetője, ezredes
Állampolgárság: belarusz
Neme: férfi
Sergey Nikolayevich Grinyuk a logisztikai csapatok parancsnokhelyettese, a nyugat-Belarusz műveleti parancsnokság (Western Operational Command) logisztikai osztályának vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Sergey Nikolayevich Grinyuk a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
710. Aleksandr Viktorovich NAUMENKO
(oroszul: Александр Викторович НАУМЕНКО)
Tisztség: az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság (NorthWestern Operational Command) parancsnoka, vezérőrnagy
Állampolgárság: belarusz
Neme: férfi
Aleksandr Viktorovich Naumenko az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság (NorthWestern Operational Command) parancsnoka.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Aleksandr Viktorovich Naumenko a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
711. Vadim Evgenievich SHADURA
(oroszul: Вадим Евгеньевич ШАДУРА)
Tisztség: vezérkari főnök - az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság (North-Western Operational Command) csapatainak első parancsnokhelyettese, ezredes
Állampolgárság: belarusz
Neme: férfi
Vadim Evgenievics Shadura vezérkari főnök, az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság (North-Western Operational Command) csapatainak első parancsnokhelyettese.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Vadim Evgenievics Shadura a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
712. Vladimir Vladimirovich KULAZHIN
(oroszul: Владимир Владимирович КУЛАЖИН)
Tisztség: az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság (NorthWestern Operational Command) csapatainak parancsnokhelyettese, vezérőrnagy
Állampolgárság: belarusz
Neme: férfi
Vladimir Vladimirovich Kulazhin az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság (NorthWestern Operational Command) csapatainak parancsnokhelyettese.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Vladimir Vladimirovich Kulazhin a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
713. Valery Ivanovich YANUSHKEVICH
(oroszul: Валерий Иванович ЯНУШКЕВИЧ)
Tisztség: ideológiai képzésért felelős csapatparancsnok-helyettes, az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság ideológiai osztályának (Ideological Work Department of the North-Western Operational Command) vezetője, ezredes
Állampolgárság: belarusz
Neme: férfi
Valery Ivanovich Yanushkevich ideológiai képzésért felelős csapatparancsnok-helyettes, az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság ideológiai osztályának (Ideological Work Department of the North-Western Operational Command) vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Valery Ivanovich Yanushkevich a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
714. Vyacheslav Aleksandrovich LENKEVICH
(oroszul: Вячеслав Александрович ЛЕНКЕВИЧ)
Tisztség: logisztikai parancsnokhelyettes, az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság (North-Western Operational Command) logisztikai vezetője, ezredes
Állampolgárság: belarusz
Neme: férfi
Vyacheslav Aleksandrovich Lenkevich logisztikai parancsnokhelyettes, az északnyugat- Belarusz műveleti parancsnokság (North-Western Operational Command) logisztikai vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Vyacheslav Aleksandrovich Lenkevich a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
715. Dmitri Ivanovich SUROVICH
(oroszul: Дмитрий Иванович СУРОВИЧ)
Tisztség: fegyverzeti parancsnokhelyettes, az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság fegyverzeti igazgatóságának (Armaments Directorate of North-Western Operational Command) vezetője, ezredes
Állampolgárság: belarusz
Neme: férfi
Dmitri Ivanovich Surovich fegyverzeti parancsnokhelyettes, az északnyugat-Belarusz műveleti parancsnokság fegyverzeti igazgatóságának (Armaments Directorate of NorthWestern Operational Command) vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Dmitri Ivanovich Surovich a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
716. Oleg Nikolayevich KOPYL
(oroszul: Олег Николаевич КОПЫЛ))
Neme: férfi
Tisztség: ezredes; a belarusz védelmi minisztérium ideológiai főosztályának (Main Department of Ideological Work of the Ministry of Defence) első osztályvezetőhelyettese, valamint a főosztályon működő erkölcsi és pszichológiai támogatási osztály (Department of Moral and Psychological Support of the Main Department of Ideological Work of the Ministry of Defence) vezetője
Oleg Kopyl a belarusz védelmi minisztérium ideológiai főosztályának (Main Department of Ideological Work of the Ministry of Defence) első osztályvezető-helyettese, valamint a főosztályon működő erkölcsi és pszichológiai támogatási osztály (Department of Moral and Psychological Support of the Main Department of Ideological Work of the Ministry of Defence of Belarus) vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Oleg Kopyl a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
717. Dmitry Alexandrovich ZABROTSKY
(oroszul: Дмитрий Александрович ЗАБРОЦКИ)
Születési idő: 1971.7.2.
Tisztség: ezredes, a belarusz védelmi minisztérium pénzügyi és gazdasági főosztályának (Main Financial and Economic Department of the Ministry of Defence) első vezetőhelyettese
Neme: férfi
Dmitry Zabrotsky a belarusz védelmi minisztérium pénzügyi és gazdasági főosztályának (Main Financial and Economic Department of the Ministry of Defence) első vezetőhelyettese.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Dmitry Zabrotsky a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.
718. Vadim Anatolyevich LUKASHEVICH
(oroszul: Вадим Анатольевич ЛУКАШЕВИЧ)
Tisztség: a belarusz védelmi minisztérium ideológiai főosztályán működő információs osztály (information department of the main department of ideological work of the Ministry of Defence) vezetője, ezredes
Neme: férfi
Vadim Lukashevich a belarusz védelmi minisztérium ideológiai főosztályán működő információs osztály (information department of the main department of ideological work of the Ministry of Defence) vezetője.
Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni, orosz katonai agresszióban azáltal, hogy lehetővé teszi Oroszország számára, hogy belarusz területről ballisztikus rakétákat indítson Ukrajnába, lehetővé teszi Belaruszban orosz katonai személyzet és nehézfegyverek, harckocsik, katonai szállító járművek Ukrajnába történő szállítását (közúton és vasúton), lehetővé teszi orosz katonai repülőgépek számára, hogy a belarusz légtér felett Ukrajnába repüljenek, Belaruszban üzemanyagfeltöltő állomásokat biztosít az Ukrajna elleni tevékenységet folytató orosz katonai repülőgépek számára, valamint orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol Belaruszban.
Mivel Vadim Lukashevich a belarusz fegyveres erők magas rangú tagja, részt vesz az Ukrajna elleni orosz agressziót támogató belarusz intézkedésekben.
2022.3.2.”